Hírek, linkek - archivum
Bár fő tevékenységünk amerikai vásárlások hazaszállítása, néhány oldalon információval is szeretnénk segíteni a tájékozódást - főként az amerikai oldalak irányába.
A Demokratáké a Szenátus 2001-06-06 -- Tom Daschle-t, és Robert Byrd-öt választották meg az amerikai Szenátus új vezetőinek kedden, miután a vermont-i szenátor, Jim Jeffords átült a függetlenek közé két héttel ezelőtt.
Daschle, a Szenátus új többségi vezére szerint még mindig alapvető nézeteltérések vannak a demokraták és a republikánusok között, de szerinte a két pártnak együtt kell működnie a problémák megoldásában.
Forrás: CNN (1)Dr. Dre új albumáról 2001-06-06 -- Bár Dr. Dre Detox című új stúdió albumának megjelenése még nincs pontosítva, a nagyhatalmú producer, aki többek között Eminem és Snoop Dogg útját is egyengeti, lelkesen beszél az albumán felhasznált speciális effektekről. Míg az előző lemezein egy helikopter balról jobbra haladt, addig ezen az albumon a helikopter körbe-körbe száll, hogy leszáll az ember feje. – magyarázza a zenész.
Forrás: Launch (2)Exklúzív video interjú Moby-val 2001-06-06 -- Erről a site-ról letölthető egy Moby-val készült video interjú, melyben a techno guru mesél gyerekkoráról, életfilozófiájáról és a zenéhez fűződő kapcsolatáról. Moby következő fellépése Atlantában lesz az Area:One Fesztiválon, mely július 11-én kezdődik. A fesztiválon résztvesznek még: New Order, OutKast, Incubus, Nelly Furtado, Paul Oakenfold, the Orb, Rinocerose, Carl Cox, the Roots, Juan Atkins, Derrick May és mások. Forrás: Launch (3)Depeche Mode: Dream On 2001-06-06 -- A 1997-es Ultra című albumuk óta a Depeche Mode most először jelentkezik új anyaggal, az Exciter-rel. A site-ról ingyen letölthető, az alaphangulatot egyesek szerint leginkább átadó, ’Dream on’ című szám. Június 1-én a a ’Dream On’ a Billboard lista első helyén landolt. Letöltés után a file 30 nappal automatikusan törlődik. Forrás: Cdnow (4)Ma kezdődik az NBA döntő 2001-06-06 -- O’Neil meghúzta a bokáját május 25-én a San Antonio elleni meccs utolsó negyedében, amikor is 111-72-re nyertek, és ezzel a nyugati főcsoport győzteseként ismét kvalifikálták magukat az NBA döntőjébe – amit tavaly megnyertek. Az első mérkőzésre ma kerül sor Los Angelesben. A meccset közvetítő NBC semmit se bíz a véletlenre, a félidőre megegyezett a U2-val, akik akkor éppen Bostonban turnéznak, hogy élőben közvetítenek részleteket a koncertjükből.
A Lakers 67 napja nem kapott ki, az utolsó 19 mérkőzését zsinórban nyerte, köztük a rájátszásokat is, ami nem jellemző az ottani színvonalra.
Forrás: FOXsports.com (5)Capriati 11 év után újra elődöntőben 2001-06-06 -- Jennifer Capriati útja nem tűnt egyszerűnek az idei Roland Garros-on, azonban kedden sikeresen vette az első akadályt: 6-2, 5-7, 6-2-re legyőzte Serena Williams-t. Következőkben az első helyen kiemelt Martina Hingis-szel mérkőzik az elődöntőben. Forrás: ESPN (6)Bush tervezetével nem elégedettek a gyerekek 2001-06-06 -- Bush 5 milliárd dolláros tervet terjesztett elő, amely biztosítaná az amerikai általános iskolás tanulóknak, hogy a harmadik osztály végére megtanuljanak olvasni. Másnap a diákok egy 9,5 milliárdos, negyedik osztályos ellenajánlattal álltak elő. Egyelőre nem sikerült közelebb kerülni a megegyezéshez, és félő, hogyha hamarosan nem sikerül dűlőre jutni, akkor a következő évben az iskolások többsége az otthonmaradást és a video-játékokat választja. Forrás: nationallampoon.com (7)Újra egy filmben Christina Ricci és Johnny Depp 2001-06-06 -- Chritina Ricci és Johnny Depp, akik tizennyolc éve ismerik egymást, immár a harmadik filmben játszanak közösen. A ’98-as Félelem és reszketés Las Vegasban és a ’99-es Álmosvölgy legendája után most Ricci és Depp a The man who cried c. opuszban lépnek a kamera elé. A náci megszállás alatt játszódó filmben Ricci egy Párizsban rekedt orosz zsidólányt játszik , míg Depp egy bokszos képű cigányt játszik. Feltűnik John Torturro is egy náci szimpatizáns operaénekes szerepében. Forró tekintetek, vérbő jelenetek: a szép páros többször is egymásba gabalyodik (pl. operaház színpada alatt vagy egy cigány sátorban) ám a ruha mindvégig rajtuk marad. Forrás: iFilm (8)Tom Hanks a partraszállás ünnepségén 2001-06-06 -- Tom Hanks, a Ryan közlegény megmentése c. film föszereplője, a szövetségesek partraszállásának 57-ik évfordulója alkalmából szerdán résztvett annak a sorozatnak a franciaországi bemutatóján, melynek Spielberg a rendezöje és Hanks a tásrs-producere. A "Band of Brothers" című tíz részből álló sorozat Stephen Ambrose történész dokumentum-regénye alapján készült, és egy elit ejtőernyős alakulat történetét dolgozza fel egészen a kiképzéstől a Sas Fészek elfoglalásáig. Forrás: CNN (9)Drum 'n' Bass DJ Jezus Juice-tól 2001-06-06 -- Tim Schweitzer (alias DJ Jezus Juice) szerkeszti a NetRadio.com Drum 'n' Bass adását. Minneapolis éjszakai és klub életének meghatározó személyisége nem csak DJ-ként volt ismert, hanem acid-jazz zenészként együttműködött DJ H.Mhoon-nal is (ismertebb számuk volt a Straight No Chaser és a Shaken Not Stirred). Háromszor jelölték a Minnesotai Zenei Díj keretében a legjobb DJ-nek, 1996-ban és 98-ban meg is nyerte azt. Még ma is aktív DJ, bár már csak szombatonként zenél egy klubban. 1999 óta szerkeszt a NetRadio-nál. Forrás: NetRadio (10)Aláírta a szerződést a Napster 2001-06-06 -- A Napster, zene csereberéléssel foglalkozó világhálós szolgáltató, szerződést írt alá a világ három legnagyobb lemezkiadójával. Az EMI, Bertelsmann és Warner Brothers tulajdonában lévő MusicNet hivatalos terjesztője lesz. Szakértők szerint ez az egyetlen módja annak, hogy a Napster életben maradjon. Ám marad egy kérdés: Vajon hányan lesznek hajlandóak arra, hogy fizessenek az internetről letöltött zenéért? Forrás: BBC (11)RAM Idle (Windows 95/98/Me) 2001-06-06 -- A RAM Idle egy ingyenesen letölthető program, amely gépünk teljesítményét úgy tudja növelni, hogy memóriát szabadít fel a vincseszteren. A program automatikusan felszabadítja a RAM egy meghatározott részét, és egy minimum szintet elérve ezt újra és újra megteszi. Számos kiegészítő szolgáltatást tud nyújtani a program, mint például a felhasználható memória jelzése ikonok elhelyezésére, a szabad RAM százalékos megjelenítése, stb. Forrás: ZDNet (12)Kalandos utak: Karib-szigetek 2001-06-06 -- Késő este van a Jost Van Dyke kikötőben a Brit Virgin Islands-en. A bérelt vitorlásod ágyában fekszel, amit a haverjaiddal vettél ki, amikor már teljesen elhatalmasodott rajtad a “vadon” hívó szava. Yachtok és vitorlások sziluettjei a kikötőben, nehéz, párás este, amikor a tapadós-ragacsos filmréteg a bőrödről sose válik le. Tökéletes karibi éj. Amíg el nem követsz egy kis hibát. Amit mindig lehet egy újabbal tetőzni… Forrás: Concierge.com (13)Exklúzív video interjú Moby-val 2001-06-06 -- Erről a site-ról letölthető egy Moby-val készült video interjú, melyben a techno guru mesél gyerekkoráról, életfilozófiájáról és a zenéhez fűződő kapcsolatáról. Moby következő fellépése Atlantában lesz az Area:One Fesztiválon, mely július 11-én kezdődik. A fesztiválon résztvesznek még: New Order, OutKast, Incubus, Nelly Furtado, Paul Oakenfold, the Orb, Rinocerose, Carl Cox, the Roots, Juan Atkins, Derrick May és mások. Forrás: Launch (14)Philadelphia nyert a Lakers ellen 2001-06-07 -- Az NBA döntősorozatának első mérkőzése csak a hosszabításban dőlt el: a Philadelphia 107-101-re legyőzte a Los Angeles Lakers-t, megszakítva ezzel a nyugatiak 67 napja tartó veretlenségét. Allen Iverson volt a legeredményesebb a 76ers-ben, 48 pontot dobott a mérkőzésen. A rendes játékidőben Shaquille O’Neal-lal együtt 41-41 ponttal járultak hozzá saját csapatuk eredményéhez. A következő mérkőzést pénteken játszák. Forrás: FOXSports (15)Tricky visszatért 2001-06-07 -- Amióta megjelent a Massive Attack: Blue Lines albuma - ahol még csak meghívott előadó volt - majd különösen az ezt követő Protection óta Bristol legismertebb zenésze lett. Nagy sikerű Maxinquaye szóló-albuma óta öt depressziós év következett, de még ekkor is 5 új lemezt hozott ki. Az interjúban mesél a lehangoltságáról, az új lemezről és hogy miként sikerült kilábalnia depressziójából, és egy új számtot is letölthetünk. Forrás: eJay (16)Windows XP befolyásolhatja a net-használatot 2001-06-07 -- A Microsoft új Windows XP verziója lehetőséget adhat a vállalatnak, hogy befolyással legyenek a felhasználók honlap, tartalom és szolgáltatás hozzáféréséhez. Az XML alapú Smart Tags szolgáltatás nagyon hasznos lehet, például felváltva használhatjuk a vállalati intranetet és az Internetet, azonban az oldalak tartalmát kizárólagosan a Microsoft szoftverek felhasználásához kötheti. Forrás: CNet (17)Flipside hógolyózása 2001-06-07 -- Ha valakinek hiányozna a tél, akkor itt most hógolyózhat egyet. Se letöltés, se regisztráció nem szükséges, de cserébe ne is várjunk túl sokat a grafikától, vagy más megoldásoktól. A piros kabátos csapattal vagyunk, első körben 3-an küzdünk három ellenféllel, a második körben már öten vannak a zöldek, aztán már heten. Az egérrel rángathatjuk a figuránkat, az eldobás ereje a job gomb lenyomásától függ. Forrás: flipside (18)15 perc hírnév 2001-06-07 -- “Valamikor mindannyian világhíresek lehetünk 15 percre” – jósolta meg Andy Warhol, és ha ellátogatunk Pittsburghbe, Pennsylvaniába, akkor már csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki a látogatásunkból. Két új webkamerát szereltek fel a helyi Andy Warhol múzeumban, az egyik a főgalériában lóg a festő hires önarcképe előtt (általában itt kerül sor a megnyitókra és rendezvényekre), a másik az Ezüst felhők című alkotás elött van. Forrás: EarthCam (19)A Mercedes sportos változata 2001-06-07 – A Mercedes-Benz új stratégiája, hogy kiterjessze termékeinek választékát a luxus-autókon túl, miközben hozza a megszokott és elvárt minőséget. Ebbe a logikába illeszkedik bele az új C-sorozat kétajtós Sports Coupe-ja is, amit a mostani Párizsi Autószalonon mutattak be. A technikai megoldások nem is okoznak csalódást: kíváló, de mégis sportos úttartást a választható felfüggesztés biztosítja, az új panorámás napfénytető pedig 30%-kal nagyobb látási felületet biztosít. Forrás: Road & Track (20)Nagyobb tároló felületek DVD-RAM-mal 2001-06-07 –A LaCie vállalat kínálja most új DVD-RAM-ját, amellyel nagyméretű fájlokat archiválhatunk, háttér-rendszert építhetünk írható és újraírható kétoldalas CD-ken, és egyszerre akár 9,4 GB adatot is tárolhatunk. A termékteszt azonban nem minden tekintetben volt elragadtatva, és összeségében egy jó, de az 500 dolláros árhoz képest egy kissé gyenge előfutárának találták a készüléket. Egyebek mellett a átlag alatti teljesítményét, tökéletlen szoftver használatát és hangos hűtőjét említik meg. Forrás: ZDNet (21)Audiovox hordozható VHS lejátszó 2001-06-07 – Bár elemről nem üzemeltethető, de kétféle adapterrel (hálózati és egyenáramú – ilyen van az autó szivargyújójában) ellátott hordozható VHS videó-lejátszó. A 12 centis LCD monitor lecsukható szállítás közben, és ráerősíthetjük egy kiegészítővel a kocsiban a fejtámlára. Beépített kettős hangszóróval, automata léptetés funkcióval és fényerő állítással kapható. Kimenetelein akár fülhallgató is csatlakoztatható hozzá. Forrás: Spiegel.com (22)Szivarozás alapjai 2001-06-07 -- Minden országnak, ahol szivarokat készítenek megvan a maga karakteres íze. Ez a különböző éghajlati és talaj-kondíciók miatt van, továbbá befolyásolja a területenként eltérő sodrási és érlelési technikák. A Karib-térségre jellemző szivarfajták besorolása: Jamaicában enyhébbek, kicsit erősebbek a dominikaiak, teljes ízűek mexikói, hondurasi és nicaraguai szivarok. Általánosan mondva minél nagyobb a szivar átmérője, annál teltebb, zamatosabb, nehezebb az íze, és minél hosszabb, annál hűvösebb a füstje. Forrás: JRCigars (23)Melyik láncfűrész? 2001-06-08 -- Alapvetően elekromos és benzines változat között választhatunk. A munka jellege határozza meg, hogy melyik típusra lesz szükségünk: könnyebb ház körüli munkákhoz (pl. ágak lemetszése fakorona formálásánál, vagy tüzifának való darabolásához) a kisebb karbantartást igénylő elektromos ajánlható. A döntéshez tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: mire kell? Hol használjuk majd, és milyen gyakran? Karban tudjuk-e tartani? Forrás: Sears.com (24)Vasalás: alapok – választáshoz 2001-06-08 -- Vasalni senki se szeret, de mégis sok embernek vált a munkája miatt a vasalódeszka a nappali állandó részévé. Amitől könnyebb lehet, az egy jó vasaló. Milyen is az?
1. Minél nagyobb a vasalófelület, annál jobb. És az legyen rozsdamentes acélból.
2. A gőz a legnagyobb segítség: minél nagyobb teljesítményű, annál gyorsabban megy a munka.
3. Azoknak, akik már a munkába félúton szoktak elkezdeni aggódni, hogy vajon kikapcsolták-e a vasalót, ajánlott az AUTO SHUT-OFF funkciós darabok.
4. Minél nehezebb, annál kevesbé kell nekünk rányomni.
Forrás: Bed Bath & Beyond (25)Kapható az új Macromedia Jrun 3.1 2001-06-08 -- A 2001-es san fransico-i JavaOne Fejlesztői Konferencián jelentették be a június 4-én a Macromedia JRun Server 3.1 piacra kerülését, amely a Java alapú kiszolgálói szerverek egyik legelérhetőbb változata. Az új J2EE kompatibilitása és új felhasználói szolgáltatásai az egyik leggyorsabb és költségtakarékosabb módja a vállalati felhasználások létrehozására. JRun árakról és frissítésekről lásd Forrás: macromedia.com (26)A 10 legfurább játék PC-re 2001-06-08 -- PC Gamer szerint a játékok mamár nem annyira vadak, mint régen voltak. Komoly kutatás után a szerkesztők a legdurvább, legfurább játékok csúcsidejét 95 márciusa és 96 decembere közötti időszakra tették. Mert abban a világban, ahol a játékosok simán elfogadnak tanácsokat egy ugráló kesztyűtől, és vakon követnek egy hatlábú robotkutyát, ott nem könnyű megállapítani a 10 legfurább játék sorrendjét. De megpróbálták. Forrás: PCGamer (27)Eredeti Josephine Bakerek 2001-06-08 -- Akit manapság még lázba tud hozni Josephine Baker félmeztelen csípőringatása, az talán nem sajnál 2500 $-t 16 eredeti Folies Bereger kiadásra sem. Művészi tervezésű és kivitelezésű háború előtti erotikus újság. Forrás: 1001 Nudes (28)Tesztelve: Panasonic KX-TMC98-B 2-vonalas telefon 2001-06-08 -- A Panasonic KX-TMC98 telefon széleskörű szolgáltatásai (pl. kihangosítás, headset, telefonkönyv, konferencia-hívás, csipogó ráköthető) mellett az egyszerű kezelhetőség, üzenetek azonnali visszahívhatósága, hangtárcsázás és az elfogadható ár szól. Kár, hogy ehhez gyenge minőségű a beépített mikrofon, és túl kis teljesítményű az üzenetrögzítő. Forrás: HelloDirect.com (29)Elektromos aljzatok cseréje 2001-06-08 -- Ha valamelyik elektromos aljzat (kapcsoló, konnektor) elromlik a lakásban azt érdemes minél előbb kicserélni, nehogy rövidzárlat keletkezhessen, mert akkor már több dolgunk lesz. Általános tanács, hogy kettős aljzatokat csak hasonlóval lehet cserélni, mert a vezetékelés ahhoz a terheléshez van szabva. Lépésről lépésre kaphatunk tanácsokat itt, ami alapján bárki ki tudja javítani a hibát maga is. Forrás: sears.com (30)Pro 3-Point 2001-06-08 -- Az NBA All Star gálák legnézettebb része már évek óta nem a tét nélkül brillírozó és egyáltalán nem védekező sztárok, hanem az igazi show: a zsákolóverseny és a hárompontos dobások: 30 labda 60 mp. alatt, külöböző szögekből. Most a gép előtt mi is megpróbálhatjuk, és a fejlesztők igérete szerint itt is csak hibátlan ritmus és időérzékkel, valamint azzal a bizonyos lágy érintéssel győzhetünk. Ingyenes. Forrás: eagames (31)Crazy Drake 2001-06-08 -- Crazy Drake az új mászkálós játék az eGames-től, ahol is az Arany Tojást magát kell megmentenünk egy őrült tudóstól. 19 szinten túl még rejtett bónuszpályákra is eljuthatunk, miközben megküzdünk a szokások ellenségekkel és összeszedjük a tojásokat. Se regisztráció, se letöltés, se hitelkártya nem szükséges - de ne is számítson semmi különösre. Forrás: eGames (32)Szandált nyárra! 2001-06-08 -- Meleg van. És még melegebb lesz. Tudod, hogy még egy-két hét, és már senki se tud rávenni– Te magadat sem -, hogy felvegyél egy farmert napközben. Aztán meglátod magad a kirakatban – a visszatükröződés, persze – és megállsz: de hülyén nézek ki a rövidgatyában zoknival és edzőcipővel! Na és akkor elmész szandált venni. Forrás: Pacific Sunware (33)Monkeybone 2001-06-08 -- Fantasztikus kalandfilm, élő felvételek, animáció, bábok és számítógépes animáció keveréke. Egy autóbalesetet követően a rajzfilmrajzoló kómába esik, így a gonosz és kanos rejtett énje - egyben saját maga kreálta karaktere – elszabadul. Ő Monkeyboy, aki néhány szabad kör után beköltözik testébe és betör a valódi világba. De Stu, a rajzoló nem adja fel a küzdelmet a testéért. Forrás: bigstar.com (34)Moulin Rouge - Soundtrack 2001-06-08 -- Charles Zidler remekül ötvözte a korokat és stílusokat: egy olyan világot teremtett filmjében, ahol együtt mulat a szegény és a gazdag, az idős és a fiatal – és még hihető is maradt. A film zenéje is megkísérli sokszínűségében idézni a film hangulatát, és ehhez igazodóan a bolerótól a partizenékig széles a repertoárja. David Bowie, Beck, Fatboy Slim a nagy nevek az albumon. Forrás: GoHasting.com (35)Kézirat és autogramm aukció 2001-06-08 -- Az egyik legnagyobb kézirat és autógramm árverési oldal következő árverésén elsősorban tudósok és feltalálók híres jegyzeteit és leveleit kínálják licitre. Egyebek között Tereza nővér és Albert Schweitzer leveleit lehet megvásárolni, egy válasz az Amerikai Akadémiának Marie Curie-től, amelyben egy gramm (akkor nagyon értékes) rádiumot köszön meg, és Thomas Edison terve a fonográfról. Forrás: Gallery of History (36)Cyberpunk Information Database 2001-06-08 -- “A szabad emberi elme, megteremtve a jövőt, egy új korba visz minket: a cyber-korba. Az elekromosság és a távközlés feltalálása fémjelzi az emberiség kiemelkedését. Hangok és képek továbbítása örökre megváltoztatta életünket.” – olvasható a cyberpunk történelem bevezetőjében. Itt mindent megtudhatunk a cyberpunk hitvallásról, szótár, FAQ, cyberpunk kultúra és divat – meg persze az opusz: a Szárnyas Fejvadász. Forrás: Cyberpunk Information Database (37)Moulin Rouge - Soundtrack 2001-06-08 -- Charles Zidler remekül ötvözte a korokat és stílusokat: egy olyan világot teremtett filmjében, ahol együtt mulat a szegény és a gazdag, az idős és a fiatal – és még hihető is maradt. A film zenéje is megkísérli sokszínűségében idézni a film hangulatát, és ehhez igazodóan a bolerótól a partizenékig széles a repertoárja. David Bowie, Beck, Fatboy Slim a nagy nevek az albumon. Forrás: GoHasting.com (38)Mikor fürdessük a babát? 2001-06-10 -- Egy kisbaba fürdetésére a legalkalmasab az esti időpont. Megnyugtatja a babát és így könnyebben el fog aludni. Nem túlzottan szerencsés etetés előtt fürdetni, ugyanis az éhség miatt hisztis lehet. De etetés után sem ajánlatos, hiszen kellemetlen, ha felböfizik. Forrás: Sears (39)A ginkgo gyógyhatása 2001-06-10 -- Ginkgo Biloba kivonata fokozza az agy teljesítő képességét, jó hatással van a memóriára és a koncentráló képességre. Forrás: Walmart (40)Patek Philippe-ről röviden 2001-06-10 -- Gróf Antoine de Patek, egy lengyel nemes és Adrien Philippe, egy fiatal francia órakészítő, 1839-ben közösen alapította meg a Patek Philippe-t. Vállalkozásuk alapelve a tökéletességre törekvés volt. Elhatározták, hogy együtt a világ legjobb minőségű óráiat fogják gyártani. Ezen a site-on a Patek Philippe mellett más exklúzív márkás órák közül lehet válogatni. Forrás: Mayors (41)Eliott Baker: Doktor Lopez 2001-06-10 -- Eliott Baker Doctor Lopez című könyvének hőse Doktor Lopez, aki Erzsébet királynő személyes orvosa volt. Amikor a királynőt egy kitervelt merénylet során megmérgezték, az első számú gyanusított a potugál zsidó származású orvos volt. Az orvost végül is kivégezték, bár bűnössége nem bizonyosodott be. A könyvből készült film főszerepére Dustin Hoffmann-t kérik fel. Forrás: 1st Books (42)Barátságból szerelem 2001-06-10 -- Mit tegyünk akkor, ha a kiszemelt áldozat csupán barátságra hajlandó? Használjuk a fantáziánkat és tervezzünk olyan közös programokat, melyek mulattatóak, és nevessünk együtt minél többet. Randiztál már vidámparkban? Igazán szórakoztató!
Forrás: College Date (43)Producerek 2001-06-10 -- Amerika legrangosabb színházi eseménye a Tony Awards díkiosztó gála. Idén a filmről színre vitt The Producers (A producerek) vitte el a pálmát 12 díjjal. A darab szélhámos producerekről szól, akik azon fáradoznak, hogy a színre vitt darabok megbukjanak. A szereplők között ott van Nathan Lane és Matthew Broderick, Broadway-sztárok.
Forrás: Culture Finder (44)Megint győzőtt a Lakers 2001-06-11 -- Shaquille O'Neal kipontozódott, Kobe Bryant kosárra dobása kirepült az ablakon. Ezután vette elő a Lakers Robert Horry-t, a veterán centerüket, aki 12 pontot dobott az utolsó negyedben, abból hetet az utolsó pecben. Így is csak a végére sikerült fordítaniuk, és 96-91-re nyerniük a Philadelphia otthonában. Ezzel 2-1-re vezetnek a döntőben. A következő meccset szerdán játszák. Forrás: ESPN (45)Roland Garros: Kuerten és Capriati a bajnok 2001-06-11 -- Jennifer Capriati 11 év után újra a magasba emelhette a Roland Garros serlegét. Az idei nagy visszatérő a belga tizenéves Kim Clijster-t verte 1-6, 6-4, 12-10-re, ami a francia Grand Slam leghosszabb szettje is volt a döntők történetében. A férfiaknál Gustavo Kuerten harmadszor is győzött, Alex Corretját verte 4 játszmában. Forrás: ESPN (46)Roland Garros: Kuerten és Capriati a bajnok 2001-06-11 -- Jennifer Capriati 11 év után újra a magasba emelhette a Roland Garros serlegét. Az idei nagy visszatérő a belga tizenéves Kim Clijster-t verte 1-6, 6-4, 12-10-re, ami a francia Grand Slam leghosszabb szettje is volt a döntők történetében. A férfiaknál Gustavo Kuerten harmadszor is győzött, Alex Corretját verte 4 játszmában. Forrás: ESPN (47)Javahoz saját chipet terveznek a mobilokba 2001-06-11 -- Sok éves beteljesületlen várakozás után még az idén kaphatóak lesznek a Java-val futó mobiltelefonok. Az igazi áttörést a programhoz készített chipek jelentik, megoldva az eddigi problémákat, és jelentősen növelve az eddigi teljesítményeket. A gyorsabb Java chip jobb, színesebb programokat és hosszabb elem-élettartamot jelenthet. Forrás: CNet (48)Bush zöld tervvel jön Európába 2001-06-11 -- Miután nemzetközi támadások kereszttüzébe került az új Bush kormányzat a Kiotói Egyezmény ratifikálásának megtagadásáért, és az alaszkai természetvédelmi területen engedélyezni kívánt kőolaj-kitermelésért, most alternatív tervet javasolnak. A 25 millió dolláros terv a globális felmelegedés okainak kutatására, és az üvegházhatás kibocsátás csökkentését segítő technológiák felkutatására irányul. Forrás: CNN (49)Dancestar Awards 2001 2001-06-11 -- Tegnap este tartották Londonban a Dancestar Awards díkiosztását. Spiller kapta a legtöbb díjat, közte a Legjobb House, Legjobb kislemez díját a Groovejet-ért. Carl Coxx további két plecsnivel gazdagíthatta díj-gyűjteményét, a legjobb DJ-ségért, és kiemelkedő tánczenei teljesítményéért – már itt is osztanak életműdíjakat. Fat Boy Slimet 5 kategóriában jelölték, de csak a Legjobb Breakbeat-et vihette haza. A legjobb underground zenekar a Daft Punk lett. Forrás: eJay (50)Az új Radiohead album: Amnesiac 2001-06-11 -- Utánérzés, mondja a kritikus, egy szép kis gyűjtemény a Kid A maradékaiból. Melódikusabb és kiegyensúlyozottabb mint az előző lemezek. A “Knives Out”, meg a “Morning Bell/Amnesiac” számok hangulata mellett nem lehet csak úgy elsétálni. Pedig néha az az érzése támad a hallgatónak, hogy a srácok szerint a zaj sokkal eredetibb a dallamnál, de ha elkapja őket a lendület, akkor egész szép kis melódiákat tudnak kicsikarni magukból.
Forrás: Launch (51)Kardhal - Travolta új filmje 2001-06-11 -- Kardhal címmel most jelent meg John Travolta új filmje. Ebben egy ex-kémet játszik, aki továbbra is szentimentálisan harcol az Amerika-ellenes terroristákkal. Ehhez pénzre van szüksége, sok pénzre persze. A 6 milliárd dollárnyi – hihetetlen, ahogy infláfódik az akciófilmekben ellopható pénzmennyiség – államkötvény elrablásához segítséget kap egy gyönyörű nőtől, és egy szuperhackertől. Nagyon látványos résszel nyit és zár a film, a többi közte pedig úgyis felejthető. Forrás: Hollywood.com (52)M. Griffith is részt vállalt a Stuart Little 2-ben 2001-06-11 -- Már készül a Stuart Little 2, és az eddig is nagy neveket felvonultató filmhez csatlakozik Melanie Griffith is. Mellette olyan színészek kölcsönzik a hangjukat a kis egér és barátai számára, mint Michael J. Fox, Geena Davis, Hugh Laurie, Jonathan Lipnicki, Nathan Lane ebben a családi komédiában. Forrás: Sony Pictures (53)Kardhal - Travolta új filmje 2001-06-11 -- Kardhal címmel most jelent meg John Travolta új filmje. Ebben egy ex-kémet játszik, aki továbbra is szentimentálisan harcol az Amerika-ellenes terroristákkal. Ehhez pénzre van szüksége, sok pénzre persze. A 6 milliárd dollárnyi – hihetetlen, ahogy infláfódik az akciófilmekben ellopható pénzmennyiség – államkötvény elrablásához segítséget kap egy gyönyörű nőtől, és egy szuperhackertől. Nagyon látványos résszel nyit és zár a film, a többi közte pedig úgyis felejthető. Forrás: Hollywood.com (54)Dancestar Awards 2001 2001-06-11 -- Tegnap este tartották Londonban a Dancestar Awards díkiosztását. Spiller kapta a legtöbb díjat, közte a Legjobb House, Legjobb kislemez díját a Groovejet-ért. Carl Coxx további két plecsnivel gazdagíthatta díj-gyűjteményét, a legjobb DJ-ségért, és kiemelkedő tánczenei teljesítményéért – már itt is osztanak életműdíjakat. Fat Boy Slimet 5 kategóriában jelölték, de csak a Legjobb Breakbeat-et vihette haza. A legjobb underground zenekar a Daft Punk lett. Forrás: eJay (55)Javahoz saját chipet terveznek a mobilokba 2001-06-11 -- Sok éves beteljesületlen várakozás után még az idén kaphatóak lesznek a Java-val futó mobiltelefonok. Az igazi áttörést a programhoz készített chipek jelentik, megoldva az eddigi problémákat, és jelentősen növelve az eddigi teljesítményeket. A gyorsabb Java chip jobb, színesebb programokat és hosszabb elem-élettartamot jelenthet. Forrás: CNet (56)Bush zöld tervvel jön Európába 2001-06-11 -- Miután nemzetközi támadások kereszttüzébe került az új Bush kormányzat a Kiotói Egyezmény ratifikálásának megtagadásáért, és az alaszkai természetvédelmi területen engedélyezni kívánt kőolaj-kitermelésért, most alternatív tervet javasolnak. A 25 millió dolláros terv a globális felmelegedés okainak kutatására, és az üvegházhatás kibocsátás csökkentését segítő technológiák felkutatására irányul. Forrás: CNN (57)Nyári Jazz-fesztiválok 2001-06-13 -- Azoknak tud segítséget nyújtani ez az oldal, akik rendezvények alapján tervezik meg a nyaralásukat. Részletes program alapján választhatjuk meg a várost vagy az időpontot. A Bécsi Jazz-fesztiváltól a Los Angelesi Playboy Jazz Fesztiválig, ahol egyebek mellett fellép az Afro Cuban All Stars, Charles Lloyd Quartet és a Carnegie Hall Jazz Band. Forrás: Culturkiosque (58)Tiger Woods megvédeni készül US Open címét 2001-06-13 -- A tavalyi, sport-történeti győzelem után idén Tiger Woods meg akarja védeni a címét. Egyelőre csak horgászással készül Oklahomában a mérkőzésre, amely csütörtökön kezdődik. Mindenki őt tartja a legesélyesebbnek, hiszen tavaly a golf 6 rekordját – köztük két 80 éve megdöntetlent – írt át. Forrás: MSNBC (59)Blöfföltek csak a fülöp-szigeteki túszejtők 2001-06-13 -- A Fülöp-szigetek elnöke, Gloria Macapagal Arroyo bejelentette, hogy egyelőre nem terveznek katonai akciókat a muzlim tússzedők ellen. Szerinte az egyik amerikai túsz kivégzéséről szóló hír csak blöff volt. Katonai egységek rövid tűzharcba keveredtek a lázadókkal, egy nappal azután, hogy két lefejezett testet találtak a környéken. Forrás: Reuters (60)Bee Gees története: 2001-06-13 -- Most megjelent filmen mesélik el a Gibb testvérek, hogy miként alakult az életük és a karrierjük. Megtudhatjuk mi a különbség otthon, a garázsban vagy a Wembleyben énekelgetés között. Hiszen a Bee Gees minden idők második legtöbb lemezt eladó bandája. A filmben eredeti, még nem közreadott interjúkat olvashatunk a srácok mamájával, producerével, feleségeikkel, részleteket láthatunk régi koncertekről. Forrás: Red Music (61)Leghíresebb szex jelenetek 2001-06-13 -- Nem, ennek semmi köze a pornóhoz. Nagy, szélesvásznú amerikai filmek, amelyeket itthon is bárki láthatott a mozikban. Mint Esterhazy Showgirls-jében szinte az egész filmben, vagy Kevin Costner hogyan csinálja a limóban. Összegyűjtve, a 12 leghíresebb szexjelenet. Forrás: iFilm (62)Nyilasoknak most 30%-kal nagyobb pontossággal! 2001-06-13 -- A Szaturnusz szerint Ön még mindig vonzódik ahhoz a butizmushoz. A butizmus egy fajta személyiség, amely komoly függőségben áll a butasággal. Valahogy ezt a személyt szórakoztatónak, vonzónak tartja, vagy mindkettőnek egyszerre. Pedig ez a személy azzal se foglalkozna, ha Ön holnap meghalna. Micsoda elpazarlása ez az Ön idejének és tehetségének! Forrás: Comedy Central (63)Hova lettek a 80-as évek sztárjai? 2001-06-13 -- Nem minden csillag ragyog örökké. Sokan a 80-as évek nagy sztárjai közül ma már nem dolgoznak a sóbizniszben. Persze sokan igen, csak már nem annyira feltünően. Itt van például Ralph Macchio, a Karate Kölyök, aki ma két gyerek apja, és New Yorkban a Broadway-n szerepel újabban. Vagy az A-Ha, a norvég rockbanda, akik szólókarriert kezdtek, majd tavaly új albumot adtak ki. Meg persze az egy számos sztárok. Forrás: CDNOW (64)Letölthető az új Netscape 6.1 előzetese 2001-06-13 -- Hogyan képzeli a jövőt a Netscape? Most megnézhetjük a Cnet-en, de egyelőre csak egy előzetes kiadásban. Javítottak a teljesítményén és a megbízhatóságán, szebb lett a kinézete és még sok egyéb újdonsággal és változtatással gazdagodott. Legalábbis érdemes megnézni. Forrás: CNet (65)Leghíresebb szex jelenetek 2001-06-13 -- Nem, ennek semmi köze a pornóhoz. Nagy, szélesvásznú amerikai filmek, amelyeket itthon is bárki láthatott a mozikban. Mármint, hogy mi történik Esterhazy Showgirls-jében szinte az egész film alatt, vagy Kevin Costner hogyan csinálja a limóban. Összegyűjtve, a 12 leghíresebb szexjelenet. Forrás: iFilm (66)Az új VW Jetta sportos, de megfizethető 2001-06-13 -- Se a kinézete, se a teljesítménye nem utal arra, hogy a sport-szedán kategóriában ennyire olcsó lenne vetélytársaihoz képest. Nagyon szép, finom és ízléses a külső vonalvezetése, de mégis határozottan fiatalos és sportos. Belül pedig az erős és megbízható motor és a gazdag felszereltség elgondolkodtatja tulajdonosát, hogy milyen jól is járt, hiszen jóval többet ér ez az autó, mint amibe került. Forrás: 123 Review.com (67)Bemutatta az Epson az új projektorait 2001-06-13 -- Epson és a vele társfejlesztésben dolgozó vállalatok ma bemutattán az új LCD-alapú projektorokat. Az új rendszert úgy fejlesztették ki, hogy Macintoshon és PC-n egyaránt használható legyen. Az új un. PowerLite rendszer 3 különböző felbontással lesz kapható. Mindegyiket elsősorban konferenciákra és iskoláknak szánják. Forrás: MacWeek (68)Nyári Jazz-fesztiválok 2001-06-13 -- Azoknak tud segítséget nyújtani ez az oldal, akik rendezvények alapján tervezik meg a nyaralásukat. Részletes program alapján választhatjuk meg a várost vagy az időpontot. A Bécsi Jazz-fesztiváltól a Los Angelesi Playboy Jazz Fesztiválig, ahol egyebek mellett fellép az Afro Cuban All Stars, Charles Lloyd Quartet és a Carnegie Hall Jazz Band. Forrás: Culturkiosque (69)Az új VW Jetta sportos és megfizethető 2001-06-13 -- Se a kinézete, se a teljesítménye nem utal arra, hogy a sport-szedán kategóriában ennyire olcsó lenne vetélytársaihoz képest. Nagyon szép, finom és ízléses a külső vonalvezetése, de mégis határozottan fiatalos és sportos. Belül pedig az erős és megbízható motor és a gazdag felszereltség elgondolkodtatja tulajdonosát, hogy milyen jól is járt, hiszen jóval többet ér ez az autó, mint amibe került. Forrás: 123 Review.com (70)Tiger Woods megvédeni készül US Open címét 2001-06-13 -- A tavalyi, sport-történeti győzelem után idén Tiger Woods meg akarja védeni a címét. Egyelőre csak horgászással készül Oklahomában a mérkőzésre, amely csütörtökön kezdődik. Mindenki őt tartja a legesélyesebbnek, hiszen tavaly a golf 6 rekordját – köztük két 80 éve megdöntetlent – írt át. Forrás: MSNBC (71)Letölthető az új Netscape 6.1 előzetese 2001-06-13 -- Hogyan képzeli a jövőt a Netscape? Most megnézhetjük a Cnet-en, de egyelőre csak egy előzetes kiadásban. Javítottak a teljesítményén és a megbízhatóságán, szebb lett a kinézete és még sok egyéb újdonsággal és változtatással gazdagodott. Legalábbis érdemes megnézni. Forrás: CNet (72)Közel a vég, Philadelphia! 2001-06-14 -- Egyelőre úgy tűnik, hogy a 76ers-nek csak sporttörténeti rekord elérésétől tudta visszatartani a Lakers-t. Nevezetesen, hogy a rájátszásokban és a döntőkben egyszer se kapjanak ki. Azonban a Philadelphia egyetlen győzelme nagyon kevésnek tűnik az elvesztett háromhoz képest. Mivel tegnap 100-86-ra nyert a Los Angeles, így a pénteki meccs el is döntheti a bajnokság sorsát. Forrás: CNNSI.com (73)Folytatodik a Barcelona tragikus szereplése 2001-06-14 -- Az idei szezonban nem sok jót produkáló Barcelona újabb szégyenteljes vereséget szenvedett el. Szerda este a Katalán Kupában kikapott a spanyol negyed-osztályban játszó Balaguer-tól. A Barca kilenc játékosát szerepeltette az első-osztályú csapatából, de ez se volt elég megverni a rendkívül lelkes kis csapatot. A rendes játékidő 2-2-es döntetlennel ért véget, de csak a büntetők döntöttek: 4-3 lett a vége. Forrás: ESPN (74)Montreal természeti vonzereje 2001-06-14 -- A Medium4 utazási videói között találhatjuk meg ezt a 12 perces kis filmet Montreal látnivalóiról. Főleg azoknak ajánljuk, akik nyaralásukat is ökotudatosan választják meg. Megnézhetjük benne a Mount Royal parkját, a Biodromot, ami egy fedett épület, ahol több mikroklímát mutatnak be az esőerdőtől a sarkköri élővilágik, meg persze a Botanikus Kertet és a Planetáriumot. Forrás: Medium4 (75)WSJ: Európa 500 legnagyobb vállalata 2001-06-14 -- Nehéz helyzet elé néznek az európai vállalatok, az amerikai recesszió és a gyorsan változó piaci viszonyok közepette kell megtalálniuk a kiutat. Idén is elkészítette a Wall Street Journal a forgalom alapján az 500 legnagyobb vállalat sorrendjét. Az adatbázis nagyon jól olvasható, kategórizált. Forrás: Wall Street Journal (76)Vége a bulinak? 2001-06-14 -- Egyre több amerikai iskola próbál drasztikusan fellépni a felsőoktatási intézményekben meglévő alkohol problémákkal. Tavaly több tucat halálesetet lehetett összefüggésbe hozni a túlzott italozással az egyetemek területén. Néhány helyen teljesen kitiltották az alkoholt, másutt a szabadidő eltöltésére próbálnak alternatív ötleteket hozni. De hogyan fogja ez befolyásolni az egyetemi élményeket? Forrás: USNews (77)Siker volt a kivégzés közvetítése, az NBC még akar 2001-06-14 -- Az oklahomai bombázó, McVeigh kivégzése a szokásos hétfő reggeli nézettség közel ötszörösét hozta, és ezzel megelőzte a többi amerikai műsort. A sikeres felbuzdulva az esemény fő közvetítőjének, az NBC elnöke bejelentette, hogy megpróbálnak minél több ítélet gyors és biztos lezárása ügyében közbenjárni Bush elnöknél, valamint megszerezni a kizárólagos közvetítési jogokat. Forrás: Nationallampoon (78)Monkey Radio 2001-06-14 -- Nehéz megfogalmazni a zenei stílust, amit itt játszanak. Van aki trip-hopnak, van aki acid-jazznak hívja, mások szerint ez Downtempo vagy Abstrakt Beats. Valójában mindegyik egy kicsit, jól összekeverve – de nem rázva -, jó hűvösen szervírozva. Amikor belehallgattunk mi voltunk a 386, és még sose ment 481 fölé a számláló. Viszont az átlagos hallgatási idő több, mint három óra volt. Ezen mi még javítottunk egy kicsit. Forrás: Monkey Radio (79)Atlantis: Az elveszett birodalom 2001-06-14 -- A hamarosan megjelenő új Disney rajzfilm játékváltozata már kapható. Egyszemélyes lövöldözősben mi a fő karakter, Milo Thatch-ként irthatjuk elleneinket. Egy fiatal kalandort személyesítünk meg, aki a századfordulón részt vesz egy expedícióban. Céljuk az elsüllyedt Atlantisz megkeresése. Bár a hasonló játékokhoz képest meglehetősen kicsik a pályák, de ettől csak mozgalmasabbnak tűnik. Akár két óra alatt is a végére érhetünk. Forrás: Gamespot (80)A nap letöltése: ScreenHunter 2001-06-14 -- A program lényege, hogy nem kell megértenünk minden képnek a technikai hátterét és a nyelvét a feldolgozásukhoz, hanem rögtön megragadhatjuk amire szükségünk van. Egyszerű a használata: egyetlen betűkombinációval leszedhetünk bármit, amit meglátunk a képernyőn, azt grafikus fájlba teszi, és rögtön ki is nyomtathatjuk, vagy továbbíthatjuk e-mailben. Ezen kívül még a program saját képszerkesztő funkcióval is rendelkezik. Forrás: Jumbo.com (81)Ferrari 360 Spider 2001-06-14 -- Ahogy az várható is volt, a Ferrari meglovagolta a 360-as Modena óriási sikerét, és megjelent egy új változatával. A 360-as Spider mindennnel rendelkezik, ami a kiemelkedő teljesítményhez szükséges. Ezt most még a nyitott autózás örömével is megtoldották, az átalakítható tetőszerkezet minden igényt és klímát teljessé tehet. A 3,6 literes motorhoz a Forma 1-ből vették át a speciális pedálmegoldásokat. Forrás: Road & Track (82)Palm-nak is a Bluetooth-ra fáj a foga 2001-06-14 -- A PDA csütörtökön bejelentette, hogy még az idén kapható lesz a Bluetooth-t kiszolgáló digitális biztonsági kártya. A Palm Bluetooth Kártyát 150 USD körüli áron hozzák forgalomba. A bélyeg méretű kártyát csak a Palm legújabb modelljeihez lehet felhasználni. Mostanában visszaesett a lelkesedés a Bluetooth iránt, mert a gyártók nem jöttek ki azokkal az újdonságokkal, amelyek felgyorsíthatnák a vezeték nélküli technológiák elterjedését, de a mostani bejelentés felgyorsíthatja az eseményeket. Forrás: Palm (83)PHOTOSUITE 4 PLATINUM EDITION 2001-06-14 -- A mai nap legkelendőbb szoftverje a Navarre oldalon a Photosuite Platinum Edition-je. Az eddig is népszerű képfeldolgozó program legújabb változata a jelek szerint jobb lett, mint a korábbiak. A szerkesztést megkönnyíti a felhasználóbarát menü és ikonsor, javítottak a képek online kezelhetőségén is. Hardware feltételek: Pentium 166 MHz minimum (266 MHz ajánlott), SVGA video kártya, 800x600 képfelbontás, 24-bit true Color (2 MB Video RAM), 80 MB memóriaterület. Forrás: Navarre (84) Katasztrófa a gyerekszobában 2001-06-14 -- Ezt a vulkán építő játékot a gyerekek minden bizonnyal kitörő örömmel fogadják. Egyszerű és könnyen kivitelezhető: mindössze agyag kell hozzá, melyet ráformázunk egy üveg köré. A vulkánt formázó építménybe beleöntünk egy kis szóda bikarbónát, mosogatószert és piros ételszínezőt. Nem marad más hátra, minthogy hozzáadjunk egy kis ecetet –- és bumm! Forrás: ZanyBrainy (85)Motocross Mania Playstationre 2001-06-14 -- A Motocross Mania jó móka azoknak, akik szívesen száguldoznak minden különösebb cél nélkül is. Nem kell bonyolult feladatokat megoldani, nincsenek trükkök, viszont a grafika nagyon életszerű, a motorok óriási teljesítményüek, és a pályákon vad dolgokat lehet velük csinálni. Minél több helyen fordulunk meg, annál több ismeretlen terület nyílik meg előttünk, és bővül a motorválaszték is. Forrás: Take 2 Games (86)Mit tehetünk testi egyensúlyunkért? 2001-06-14 -- A testi folyamatokat szabályozó biológiai rendszereknek (ér-, emésztő- immun-, idegrendszer, stb) egymással összehangoltan kell működniük, éppúgy mint a zenészeknek egy zenekarban. Ha az egyik nem működik rendesen, az a többit is befolyásolja. A teljes egészséghez az szükséges, hogy mindegyik rendszer harmónikusan működjön. Hogy mennyire vagyunk egészségesek, illetve, milyen táplálék kiegészítőre van szükségünk, megtudhatjuk, ha kitöltjük az életmód-analízis tesztet. Forrás: NatureShine (87)Vaklárma Britney halála 2001-06-14 -- Dallasban kedd este egy rádióadásban bemondták, hogy Britney Spearst és barátját, Justin Timberlake-t, az *NSYNC’ énekesét autóbaleset érte. A hír szerint Britney belehalt sérüléseibe, barátja pedig kómába zuhant. Természetesen nagy pánik tört ki a pop-ikon és barátja rajongótáborának körében, ám kiderült, hogy az egész csak vaklárma. Forrás: Launch (88)Montreal természeti vonzereje 2001-06-14 -- A Medium4 utazási videói között találhatjuk meg ezt a 12 perces kis filmet Montreal látnivalóiról. Főleg azoknak ajánljuk, akik nyaralásukat is ökotudatosan választják meg. Megnézhetjük benne a Mount Royal parkját, a Biodromot, ami egy fedett épület, ahol több mikroklímát mutatnak be az esőerdőtől a sarkköri élővilágik, meg persze a Botanikus Kertet és a Planetáriumot. Forrás: Medium4 (89)Mamas and Papas album -- Jobb később, mint so 2001-06-14 -- Elveszett, aztán eltűnt, majd megint előkerült. Most végre megszületett album formájában is az a lemezanyag, melyet még 1976 és 1977 között rögzített John Phillips, a hajdani The Mamas and the Papas frontembere. Az albumra-valót több mint húsz éve Phillips vesztette el, és a Rolling Stones közreműködésével készült el. Phillips idén márciusban szívelégtelenségben hunyt el. Forrás: SonicNet (90)Sven Vath: Contact 2001-06-14 -- Sven Vath, a német zenei élet prominens alakja mindig a zenei kísérletezésről volt híres. Ezen az albumán is, mely immár a negyedik pályafutása alatt, a kísérletezés koncepciója valósul meg. A csodálatosan hangulatos dallamok karakán elektromos hangzással ütköznek össze, a szintetizátoros melódiák a vokállal lágyan találkoznak, s a végeredmény egy fenyegető techno-transz ostrom. Forrás: cdNow (91)Mamas and Papas album-Jobb később, mint soha 2001-06-14 -- Elveszett, aztán eltűnt, majd megint előkerült. Most végre megszületett album formájában is az a lemezanyag, melyet még 1976 és 1977 között rögzített John Phillips, a hajdani The Mamas and the Papas frontembere. Az albumra-valót több mint húsz éve Phillips vesztette el, és a Rolling Stones közreműködésével készült el. Phillips idén márciusban szívelégtelenségben hunyt el. Forrás: SonicNet (92)Vége a bulinak? 2001-06-14 -- Egyre több amerikai iskola próbál drasztikusan fellépni a felsőoktatási intézményekben meglévő alkohol problémákkal. Tavaly több tucat halálesetet lehetett összefüggésbe hozni a túlzott italozással az egyetemek területén. Néhány helyen teljesen kitiltották az alkoholt, másutt a szabadidő eltöltésére próbálnak alternatív ötleteket hozni. De hogyan fogja ez befolyásolni az egyetemi élményeket? Forrás: USNews (93)Fatboy Slim: Halfway between the Gutter 2001-06-14 -- A Spin zenei lap szerint az album túlmutat a mesteremű fogalmán is, majdnem olyan mintha a zene találna egy rést, amin át lehet hatolni, majd megdöbbenne mindazon, amit mondani lehet. A Musik az ötös skálán a maximum ötöt adja. Szerintük az album mélyebbre hatol, egyszerre ütemes és harmonikus. Forrás: Bestbuy (94)WSJ: Európa 500 legnagyobb vállalata 2001-06-14 -- Nehéz helyzet elé néznek az európai vállalatok, az amerikai recesszió és a gyorsan változó piaci viszonyok közepette kell megtalálniuk a kiutat. Idén is elkészítette a Wall Street Journal a forgalom alapján az 500 legnagyobb vállalat sorrendjét. Az adatbázis nagyon jól olvasható, kategórizált. Forrás: Wall Street Journal (95)Vaklárma Britney halála 2001-06-14 -- Dallasban kedd este egy rádióadásban bemondták, hogy Britney Spearst és barátját, Justin Timberlake-t, az *NSYNC’ énekesét autóbaleset érte. A hír szerint Britney belehalt sérüléseibe, barátja pedig kómába zuhant. Természetesen nagy pánik tört ki a pop-ikon és barátja rajongótáborának körében, ám kiderült, hogy az egész csak vaklárma. Forrás: Launch (96)Ferrari 360 Spider 2001-06-14 -- Ahogy az várható is volt, a Ferrari meglovagolta a 360-as Modena óriási sikerét, és megjelent egy új változatával. A 360-as Spider mindennnel rendelkezik, ami a kiemelkedő teljesítményhez szükséges. Ezt most még a nyitott autózás örömével is megtoldották, az átalakítható tetőszerkezet minden igényt és klímát teljessé tehet. A 3,6 literes motorhoz a Forma 1-ből vették át a speciális pedálmegoldásokat. Forrás: Road & Track (97)Az agy és a szex 2001-06-14 -- A természet avagy a neveltetés befolyásolja a szexualitást? Napjaink elméletei mindinkább a természetben találják a magyarázatot. Leslie Rogers a neurobiológia és az állat viselkedés kutatás területén nagyelismerésnek örvend. Könyvében azt mutatja be, hogyan hat egymásra a kultúra és a környezet, és ez hogyan befolyásolja az ember viselkedését. Forrás: Fatbrain (98)Atlantis: Az elveszett birodalom 2001-06-14 -- A hamarosan megjelenő új Disney rajzfilm játékváltozata már kapható. Egyszemélyes lövöldözősben mi a fő karakter, Milo Thatch-ként irthatjuk elleneinket. Egy fiatal kalandort személyesítünk meg, aki a századfordulón részt vesz egy expedícióban. Céljuk az elsüllyedt Atlantisz megkeresése. Bár a hasonló játékokhoz képest meglehetősen kicsik a pályák, de ettől csak mozgalmasabbnak tűnik. Akár két óra alatt is a végére érhetünk. Forrás: Gamespot (99)Nagy test - nagyobb élvezetek 2001-06-14 -- Az amerikai autó tulajdonosok számára, akiket a természet nagyobb méretekkel áldott meg, jelentős problémát okoz a biztonsági öv. Fontos a biztonság szempontjából, hogy a vezető kényelemsen üljön a volán mögött. Napjainkban az amerikaiak egyre túlsúlyosabbak, ezért egyre többen nincsenek megelégedve a biztonsági övek méreteivel. Újabban azonban a nagyobb autógyárak a biztonsági övekhez kiegészítést is adnak. Forrás: Think Big (100)Közel a vég, Philadelphia! 2001-06-14 -- Egyelőre úgy tűnik, hogy a 76ers-nek csak sporttörténeti rekord elérésétől tudta visszatartani a Lakers-t. Nevezetesen, hogy a rájátszásokban és a döntőkben egyszer se kapjanak ki. Azonban a Philadelphia egyetlen győzelme nagyon kevésnek tűnik az elvesztett háromhoz képest. Mivel tegnap 100-86-ra nyert a Los Angeles, így a pénteki meccs el is döntheti a bajnokság sorsát. Forrás: CNNSI.com (101)Homer klasszikus jelmondata szótárba került 2001-06-15 -- Homer Simpson-t mindenki sörszeretetéről, lustaságáról, és nyelvtanilag hibás mondatszerkesztéséről ismeri. Ezek után nem kis meglepetéssel szolgált a Oxford English Dictionary idei kiadása: a rajzfilmapuka kedvenc frázisa - a „du” – önálló formaként bekerült a neves szótárba. Forrás: FOXNews (102)Aranyhal-akváriumot okolnak 26 ember sérüléséért 2001-06-15 -- A londoni tűzoltók ma bejelentették, hogy eddigi vizsgálataik szerint egy gömbölyű aranyhal akvárium okolható azért a tűzesetért, ami után 26 embert kellett kórházban kezelni. A szakértők szerint az üres akvárium lencseként összegyűjtötte a napsugarakat, és a fókuszált fényt a mellette levő sufniban tárolt gyúlékony patkányölő szerre szórta. Ennek mérgező gáza miatt kellett a sérülteket kórházba kezelni. Forrás: Reuters (103)Aranyhal-akváriumot okolnak 26 ember sérüléséért 2001-06-15 -- A londoni tűzoltók ma bejelentették, hogy eddigi vizsgálataik szerint egy gömbölyű aranyhal akvárium okolható azért a tűzesetért, ami után 26 embert kellett kórházban kezelni. A szakértők szerint az üres akvárium lencseként összegyűjtötte a napsugarakat, és a fókuszált fényt a mellette levő sufniban tárolt gyúlékony patkányölő szerre szórta. Ennek mérgező gáza miatt kellett a sérülteket kórházba kezelni. Forrás: Reuters (104)Napfogyatkozás rajongók Afrikába készülnek 2001-06-15 -- A június 21-i újabb teljes napfogyatkozás ritka lehetőséget nyújt a tudósoknak, hogy tanulmányozzák a legközelebbi csillagot a Földhöz. Rajtuk kívül több ezer turista is ellátogat Afrikába, hogy megcsodálhassák ezt a ritka természeti jelenséget. Idén Zambiában lesz a pár éve Magyarországon megrendezett Solipse fesztivál. Van aki más miatt szeretné látni az eseményt: több kultúrában is azonosítják a napfogyatkozást az örök szerelem jelképével. Forrás: MSNBC (105)Woods csak örülhetett az esőnapnak 2001-06-15 -- Tiger Woods, akitől zsinórban az ötödik győzelmét várták, egyelőre csalódást keltő teljesítménnyel kezdett tegnap a US Open-en. Szerencsés lehetett számára, hogy elkezdett erősen viharosra fordulni az idő amikor még csak a nyolcadik luknál tartott, és felfüggesztették a játékot. Egyelőre Irwin vezet, aki 3-mal a 67 alatt, még be tudta fejezni a tegnapi szettjét. Ő veterán játékosnak számít, már háromszor megnyerte a US Open-t, kettővel többször, mint Woods. Forrás: Sporting News (106)Dave Navarro’s Rexall 2001-06-15 -- A Jane’s Addiction egykori gitárosa - aki egy ideig a Guns’n Roses-ban is játszott Iggy kiválása után - komolyan turkálhatott a lelkében, mire megírta új könyvét, a Ne Bízz Senkiben-t. A sok depresszió és csalódás kiérződik a ’Rexall’ szövegén is, ami innen letölthető. Kicsit mérges egy dal, de azért megindító. Forrás: artistdirect.com (107)MotoGP Simulation Game 2001-06-15 -- Ha valaki annyira szereti a motorokat, ért is hozzá, olyannyira, hogy szívesen megmérettetné magát a Grand Prix világában, akkor ezt a játékot neki találták ki. MotoGP Simulation-ben pályákat tervezhetünk, felállíthatjuk a versenyek időzítését és sorrendjét. Ezen túl felépíthetjük motorjainkat, még a felfüggesztés magassága is állítható. Kezdőknek persze kész összeállításokat is kínálnak, a versenyben pedig összemérhetjük tudásunkat a gép által optimalizált beállításokkal. Letöltés: Forrás: quokka.com (108)R.E.M. - Video interjú 2001-06-15 -- Hihetetlen, hogy már 20 éve a pályán vannak. Akkor a debütáló lemezükkel, a Murmur-ral egy új alternatív rock mozgalmat sikerült elindítaniuk. Azóta is az R.E.M. maradt, akik a kezdetektor voltak – mondják ők - , és lettek az egyik megbízhatóan legtöbb lemezt eladó banda – mondják a lemeztársaságban. Itt a gitáros, Peter Buck nyilatkozik a legújabb lemezük, a Reveal kapcsán. Forrás: Get Music (109)Gnappy - ajánlás 2001-06-15 -- Képzeljünk el egy mérgező elegyét régivágású pszihedelikus funkynak, trip-jazz dallamoknak és hip-hop ritmusoknak. Minek neveznéd ezt e koktélt? A Gnappy saját zenéjüket „acid blazz és funk”-nak tartják, értsenek ez alatt bármit is. Az ismerkedést talán leginkább a ’Purple Cadillac’-kel érdemes kezdeni, igazi hetvenes évekbeli pergő ritmusú számmal. Forrás: Napster (110)Matrox Graphics RTMac: Videoszerkesztő Mac-ra 2001-06-15 -- Matrox RTMac az első valós idejű video-szerkesztő a Power Mac G4 és a Final Cut Pro számára. Ezzel most rögtön láthatjuk munkánk eredményét, az összes háttér, cím, szöveg és egyéb beállításokat átalakítás nélkül megtekinthetjük analóg monitorunkon. Izgalmasan hangzik az azonnalisága, de a végső változatot még mindig át kell transzformálni, különben nem tudjuk átjátszani a számítógép FireWire portján. Forrás: ZDNet (111) Stone Temple Pilots: Shangrila Dee Da 2001-06-15 -- Az ötödik, és a kritikusok szerint az eddigi legjobb Stone Temple Pilots album lett a Shangrila Dee Da. A kaliforniai banda nem szakadt el a korábban megkezdett zenei gyökereiktől, a kőkemény riffek, a funk vonalvezetés, a pszihedelikus kísérletezés, a punkos lendület és a Beatles-es dallamok fura keverékétől. De ettől egyediek.
Forrás: GoHasting (112)Peter Cetera: Another Perfect World 2001-06-15 -- Aki nem ismerné Peter Cetera-t, az talán az egyik régi nagy sikerével kezdhetné. Az énekes, zeneszerző és producer karrierje során két Grammy és egy Oscar jelölést kapott, valamint négy No.1-t produkált az amerikai listákon. Most négy év után új lemezt jelentetett meg, ahol újra hallhatjuk a mester keserű-édes dallamait. Forrás: Navarre.com (113)Matrox Graphics RTMac: Videoszerkesztő Mac-ra 2001-06-15 -- Matrox RTMac az első valós idejű video-szerkesztő a Power Mac G4 és a Final Cut Pro számára. Ezzel most rögtön láthatjuk munkánk eredményét, az összes háttér, cím, szöveg és egyéb beállításokat átalakítás nélkül megtekinthetjük analóg monitorunkon. Izgalmasan hangzik az azonnalisága, de a végső változatot még mindig át kell transzformálni, különben nem tudjuk átjátszani a számítógép FireWire portján. Forrás: ZDNet (114)R.E.M. - Video interjú 2001-06-15 -- Hihetetlen, hogy már 20 éve a pályán vannak. Akkor a debütáló lemezükkel, a Murmur-ral egy új alternatív rock mozgalmat sikerült elindítaniuk. Azóta is az R.E.M. maradt, akik a kezdetektor voltak – mondják ők - , és lettek az egyik megbízhatóan legtöbb lemezt eladó banda – mondják a lemeztársaságban. Itt a gitáros, Peter Buck nyilatkozik a legújabb lemezük, a Reveal kapcsán. Forrás: Get Music (115)Napfogyatkozás rajongók Afrikába készülnek 2001-06-15 -- A június 21-i újabb teljes napfogyatkozás ritka lehetőséget nyújt a tudósoknak, hogy tanulmányozzák a legközelebbi csillagot a Földhöz. Rajtuk kívül több ezer turista is ellátogat Afrikába, hogy megcsodálhassák ezt a ritka természeti jelenséget. Idén Zambiában lesz a pár éve Magyarországon megrendezett Solipse fesztivál. Van aki más miatt szeretné látni az eseményt: több kultúrában is azonosítják a napfogyatkozást az örök szerelem jelképével. Forrás: MSNBC (116)Micheal Jordan sérülése késleltetheti visszatérését 2001-06-18 -- Egyelőre biztosan nem tér vissza Michael Jordan. A múlt héten edzés közben eltört 2 bordája, így továbbra se vehető biztosra, hogy újra játszani fog az NBA-ben – jelentette be Doug Collins, a Washington Wizards edzője. Jordannak legalább 3 hét kell gyógyuláshoz, és még további 3-5 hét, mire újra játszhat. Collins szerint a sérülés nem akadályozza meg Jordan-t abban, hogy továbbra is fontolóra vegye a visszatérést. Forrás: nba.com (117)Újra bajnok a Roma 2001-06-18 -- Az AS Roma 18 év után újra olasz A-bajnokságot nyert. Vasárnap 3-1-es győzelmével a Parma felett végképp eldőltek a tabellán a helyezések. A Roma szurkolói nem is vártak sokat a győzelem megünneplésével: a lefújás utáni pillanatokban 2000 sport-rajongó rohant a pályára, és szinte az összes ruhát letépték a játákosaikról. Forrás: ESPN (118)Az USA kiépíti rakétavédemi rendszerét 2001-06-18 -- Bush elnök és Putyin hétvégi találkozója után a Fehét Ház bejelentette, hogy továbbra is fenntartja rakétavédelmi rendszere kiépítésének tervét. Condoleezza Rice, külpolitikai főtanácsadója vasárnap kijelentette, hogy az Egyesült Államok szívesebben folytatná a védelmi pajzs kialakítását Oroszország jóváhagyásával, de megteszi a nélkül is. Ezzel járóan Amerika valószínűleg felmondja az 1972-es Ballisztikai Egyezményt. Forrás: MSNBC (119)II. Simeon koalíciós partnert keres. 2001-06-18 -- A hét végi bolgár választások véglegesnek tekinthető eredménye után az egykori uralkodó eggyel kevesebb hellyel rendelkezik, mint ami a parlamenti többséghez szükséges. Simeon kijelentette, hogy bárkivel szívesen alakít koalíciót, aki egyetért a fő célkitűzéseivel: nevezetesen a gazdasági növekedés felgyorsításával, az Európai Únióhoz és a NATO-hoz való csatlakozás célkitűzésével és a korrupció elleni harccal. Forrás: CNN (120)A mai vicc 2001-06-18 -- A férj hazatelefonál, a cseléd veszi fel a kagylót. “Beszélhetnék a feleségemmel?”-kéri a férj.“Sajnos nem, uram, a hálószobában van a szeretőjével.” “Micsoda?!Vedd ki a puskám a szekrényből, és azonnal lődd agyon mindkettejüket!”Mivel mindig is egy szófogadó cselédlány volt, megteszi. Pár perc múlva újra beleszól a kagylóba: “Mindketten halottak, uram. Most mit tegyek a holttestekkel?” “Dobd őket a medencébe, amint hazamegyek elintézem.”-mondja a férj.”De hát nekünk nincs is medencénk!”-így a cseléd.”Őh, ez a 234-13-13?” Forrás: Eric's page of jokes (121)Solipse 2001-06-18 -- A hatalmas fesztivál őrület közepette, jó tudni arról, hogy most lesz a Zambiában megrendezésre kerülő Solipse-fesztivál. A fellépők sora tovább bővült az Orb-bal, mely az eredeti felállásban fog fellépni. Alex Patterson, Youth és Greg Hunter élö műsorral fogja szórakoztatni a nagyérdeműt. Az idén megrendezett Solipse nagy hangsúlyt fektet környezetvédelemre és szociális problémákra is. Az összes bevételt egy zambiai aids-program támogatására fordítják. Forrás: E-Jay (122)Real War - Előzetes 2001-06-18 -- A Real War még csak előzetes formátumban, de már megtekinthető. Modern, mai amerikai hadtesteket mozgathatunk, az US Marines-ben és hasonlókban rendszeresített fegyverekkel és csapatszállító járművekkel. Az eredeti változathoz képest itt is, főleg a grafika változott a Red Alert 2-szerű gazdag környezetté, 3D elemekkel kombinálva. Terroristákkal hadakozunk, akik pl. röplapokkal próbálják aláásni katonáink morálját. Forrás: PC Gamer (123)Chemical Brothers: Dig Your Own Hole 2001-06-18 -- A Chemical Brothers két tagjának, Tom Rowlands-nek és Ed Simons-nak kisujjában van a rock-történelem. Annakidején azért a Manchester-i egyetemre mentek továbbtanulni, mert a Smiths és a New Order is Manchesterből indult, és persze a legendás Hacienda Club is itt volt. A 97-es Dig Your Own Hole közös nevezőre hozza a rock & rollt és a technót, mind érzésben, mind hangásban. Ezen a site-on megvásárolható az album. Forrás: Netradio (124)Prime Distribution 2001-06-18 -- A Pirme Distribution Anglia underground zenei színterének vezető lemezkiadója. Kiadványaikon nemcsak más lemezkiadók által megjelentetett művészeket vonultatnak föl, hanem egyes zenészeket fel is karolnak. Az évek során megalapították a Primate-et, a Primary-t és a Primevil-t, melyek a technó és a house trendjeiből adnak minőségi válogatást. A három projekt keretében sorra megjelent számok közül néhány innen ingyen letölthető. Forrás: E-Jay (125)Hollywood letölti a Napster sztorit? 2001-06-18 -- A lemezipart feje tetejére állító Napster történetéből lehet, hogy film fog készülni. A Starz Encore, egy kábel-tévés műsorszolgáltató, bejelentette, hogy most készítenek elő egy Napsterről szóló filmvázlatot. Bennfentesek szerint a 18 éves, egyetemről kimaradt fiatal zseni története minden bizonnyal jó témát szolgáltatna egy filmhez. Forrás: Filmfestivals (126)Részeg a téren 2001-06-18 -- Ez a húsz perces dokumentumfilm Mark David Allen életének kilenc évét öleli fel, és Kalifornától Hawaii-ig kíséri. Az alkoholistát összesen kétszázszor tartóztatták le eddig, mert közterületen ivott. A rendező David J. Sperling folyamatosan frissíti a dokumentumfilmet, így a film tulajdonképpen nincs befejezve. Az első verzió 1998-ban készült el összesen négyszáz dollárból, és ez volt az első videóra készült film Amerikában, melyet egy jelentős filmfesztiválra beválasszottak.
Itt letölthető a film, de elő kell rá fizetni.
Forrás: Always I (127)Orrológia 2001-06-18 -- Ha valakinek erős, egyenes vágású orra van, mint például Jennifer Lopeznek, az arról árulkodik, hogy erős akaratú, aki eléri, amit kitűzött maga elé. Jennifer Aniston szaglószerve viszont arra utal, hogy a szinésznő sokat ad a részletekre, viszolyog a portól, ám szeret virágokat szagolni, már ha a nagy orra engedi. A legtöbben észre sem veszik Julia Roberts orrát, mivel hatalmas mosolya elvonja róla figyelmüket. Hegyes orra pedig sok mindent elárul: vele nem szabad könnyelműen bánni, a legapróbb hibát sem bocsájta meg. Forrás: Flirt (128)McAfee VirusScan 5.20 2001-06-18 -- Az egyik legkelendőbb vírusdetektor. ActiveX és Java appletek letöltéséről nem mindig lesz tudomásunk, az e-mailek is potenciális vírus-veszélyeket is hordozhatnak. A VirusScan-nel megnyitás előtt ellenőrizhetjük a levelek tartalmát. Használható cc:Mail-lel, Eudora-val, Microsoft Exchange-dzsel and Outlook-kal. A szoftver folyamatosan frissíthető, a McAfee állandó laboratóriumot tart fenn, 24 órás nemzetközi vírusfigyelő szolgálattal. Forrás: Tucows (129)Lehet-e mikrohullámú sütőben melegíteni a kisbaba ételét? 2001-06-18 -- Igen, de mindig nézzük meg, mennyire lett meleg az étel. Használjunk mikrohullámú sütőben használható edényt és keverjük át az így felmelegített ételt, hogy biztosan egyenletes hőmérsékletű legyen. Etetés előtt mindig kóstoljuk meg mi magunk is az ennivalót, így meggyőződhetünk arról, hogy a kicsi számára biztos megfelelő hőmérsékletű az ennivaló.
Forrás: Sears (130)Perel Tom Cruise 2001-06-18 -- Tom Cruise rágalmazás miatt száz-millió dolláros keresetet nyújtott be egy férfi pornósztár ellen, aki azt állította egy riportban, hogy viszonya volt Cruise-zal. A pornósztár többek között azt is elmondta, hogy Nicole Kidman emiatt hagyta el a színészt. Emellett Cruise egy másik száz-millió dolláros keresetet is benyújtott, szintén rágalmazás miatt. Ezúttal az illető körleveleket küldött több tucat média orgánumhoz, azt állítva, hogy bírtokában van egy video kazetta, melyen Cruise egy másik férfivel van féreérthetetlen helyzetben. Forrás: E-Online (131)Stílus orgia Herbie Hancock új lemezén 2001-06-18 -- A fantasztikus tehetségű Herbie Hancock-ot mindig is vonzotta a jazz és a kommerszebb zenei stílusok (pop, hip-hop, rock) ötvözése. Legújabb Future 2 Future című lemezéhez a legkülönfélébb stílusok képviselőit hívta meg közös zenélésre. A lemezen a DJ- és dance-kultúra hatása érződik, s így progresszívebb műfajt képvisel Hancock előző munkáihoz képest. Az album szeptember 25-én kerül boltokba. Forrás: Launch (132)Ferőzött sertés okozta volna Mozart halálát? 2001-06-18 -- Egy amerikai kutató szerint elképzelhető, hogy Mozart fertőzött disznóból evett s ez okozta halálát. A fertőző betegségek szakértője azt állítja, hogy Mozart betegségének tünetei egyeznek a trichinosis nevű betegségével. Állításának további bizonyítékául egy levelet említ, melyet Mozart írt feleségének 44 nappal halála előtt. A levélben ez áll: “Mi ez az illat? Csak nem sertés szelet? Che gusto! Az egészségedre eszek.” Forrás: Gramophone (133)Art 32 Basel 2001-06-18 -- Az Art Basel–t a legrangosabb kortárs művészeti kiállításként és vásárként tartják számon. Idén közel 260 galéria mutatja be műveit a június 13-18 között megrendezett vásáron. A rendezvény idén külön hangsúlyt fektet falfestményekre, kültéri szobrokra, video installációkra, fénykép sorozatokra és a médiaművészetre. Például Karen Sander műveivel bebizonyítja, hogy az új technológia és a művészet egymást nem zárja ki. A látogatót belépéskor egy szkenner végigpásztázza, s 1-2 óra múlva kézbe veheti a rözített adatok átalakításával készült szobor-portréját. Forrás: Culturekiosque (134)Ferőzött sertés okozta volna Mozart halálát? 2001-06-18 -- Egy amerikai kutató szerint elképzelhető, hogy Mozart fertőzött disznóból evett s ez okozta halálát. A fertőző betegségek szakértője azt állítja, hogy Mozart betegségének tünetei egyeznek a trichinosis nevű betegségével. Állításának további bizonyítékául egy levelet említ, melyet Mozart írt feleségének 44 nappal halála előtt. A levélben ez áll: “Mi ez az illat? Csak nem sertés szelet? Che gusto! Az egészségedre eszek.” Forrás: Gramophone (135)Részeg a téren 2001-06-18 -- Ez a húsz perces dokumentumfilm Mark David Allen életének kilenc évét öleli fel, és Kalifornától Hawaii-ig kíséri. Az alkoholistát összesen kétszázszor tartóztatták le eddig, mert közterületen ivott. A rendező David J. Sperling folyamatosan frissíti a dokumentumfilmet, így a film tulajdonképpen nincs befejezve. Az első verzió 1998-ban készült el összesen négyszáz dollárból, és ez volt az első videóra készült film Amerikában, melyet egy jelentős filmfesztiválra beválasszottak.
Itt letölthető a film, de elő kell rá fizetni.
Forrás: Always I (136)Micheal Jordan sérülése késleltetheti visszatérését 2001-06-18 -- Egyelőre biztosan nem tér vissza Michael Jordan. A múlt héten edzés közben eltört 2 bordája, így továbbra se vehető biztosra, hogy újra játszani fog az NBA-ben – jelentette be Doug Collins, a Washington Wizards edzője. Jordannak legalább 3 hét kell gyógyuláshoz, és még további 3-5 hét, mire újra játszhat. Collins szerint a sérülés nem akadályozza meg Jordan-t abban, hogy továbbra is fontolóra vegye a visszatérést. Forrás: nba.com (137)Perel Tom Cruise 2001-06-18 -- Tom Cruise rágalmazás miatt száz-millió dolláros keresetet nyújtott be egy férfi pornósztár ellen, aki azt állította egy riportban, hogy viszonya volt Cruise-zal. A pornósztár többek között azt is elmondta, hogy Nicole Kidman emiatt hagyta el a színészt. Emellett Cruise egy másik száz-millió dolláros keresetet is benyújtott, szintén rágalmazás miatt. Ezúttal az illető körleveleket küldött több tucat média orgánumhoz, azt állítva, hogy bírtokában van egy video kazetta, melyen Cruise egy másik férfivel van féreérthetetlen helyzetben. Forrás: E-Online (138)Sampras, Hingis az első helyen kiemelt Wimbledonban 2001-06-19 -- Habár Pete Sampras az ATP világranglistáján lecsúszott az ötödik helyre, Wimbledonban még mindig ő az első helyen kiemelt játékos. A jövő héten kezdődő Grand Slam pályabeosztása komoly vitákat váltott ki. Az eddigi gyakorlat helyett a szervezők tulajdonképpen a népszerűséggel és ismertséggel súlyozottan alakították ki a versenyzők rangsorolását. A Roland Garros győztes Gustavo Kuerten - aki azóta vezeti a világranglistát – többször is kritizálta a szervezők gyakorlatát, és a múlt héten sérülésre hivatkozva visszalépett. Forrás: FOXSports (139)Florida zavargásokra számít Castro halála esetén 2001-07-02 -- Fidel Castro egy nyilvános, a kubai televízió által is közvetített beszéde közben rosszul lett. Szemmel láthatóan csak küszködve tudott talpon maradni, de utána viszonylag gyorsan összeszedte magát. Néhány órával később a Miami Rendőrséget készenlétbe helyezték, mert zavargásokra számítanak Castro esetleges halála esetén. Forrás: New York Times (140)Vegyes reakciók Milosevics kiadatására 2001-07-02 -- A hét végén Japán, Ausztrália és Új-Zéland is csatlakozott amerikai és európai szövetségeseikhez, és nyilatkozatban üdvözölték a volt jugoszláv elnök, Szlobodan Milosevics kiadatását. Ellenben Igor Ivanov, az orosz külügyminiszter kritizálta a lépést, mivel az „ nem segíti elő Jugoszlávia stabilitását”. A hágai tárgyalás, az ENSZ háborús bűnökkel foglalkozó bírósága előtt akár két évig is eltarthat. Forrás: Salon (141)Ivanisevics és Venus Williams győzött Wimbledonban 2001-07-09 -- Goran Ivanisevic lett az első nem kiemelt versenyző, aki valaha is Grand Slam döntőbe, vagy akár elődöntőbe jutott. Ő, aki elvesztette az előző három angol bajnokságon a döntőt. 123. helyen rangsorolva, az auszrál Raftert verte 5 menetben.
Szombaton a nőknél Venus Williams három játszmában nyert zsinórban már másodszor. Forrás: BBB Sports (142)Horvát miniszterek lemondása a kiadatások miatt 2001-07-09 -- Több éve alig múlik el olyan hét a Balkánon, hogy ne történne egy újabb politikai krízis. Milosevics múlt heti kiadása után most Ivica Racan, a horvát miniszterelnök néz nehéz helyzet elé. Ezen a héten a nyugat-barát horvát kormány egy kemény bizalmatlansági szavazásnak néz elé, miután tegnap 4 miniszter is lemondott, tiltakozásul két, háborús bűnökkel vádolt tábornok hágai kiadatása ellen. Forrás: The Times (143)Disney új egész estés rajzfilmje, az Atlantisz 2001-07-09 -- A Walt-Disney legújabb kalandjátékában egy nemzetközi kis csapat verődik össze, hogy megkeressék a legendás elsüllyedt kontinenst, az Atlantist. Útjuk során számos tapasztalattal lesznek gazdagabbak, az első szabály, amit tanulnak: Ne költözz egy süllyedő kontinensre. Tele misztikus elemekkel és nagyon látványos animációval, a történetszövésre úgy tűnik már nem is maradt annyi idő. Forrás: Disney (144)AsztroLÓgia 2001-07-09 -- Egy asztrológus segítségét veszik igénybe ahhoz, hogy egy nem éppen sikerszériás versenylovat felkészítsenek századik futamára. A ló az európai futamok történetében csúcstartó: eddig 99 versenyből egyet sem nyert. A július 22-ei futamon várhatóan nagy tömeg fogja Quixall Crossett-et, a versenylovat bíztatni. Addig is az asztrológus optimista a versenyló horoszkóp képletét illetően, és elmondta, hogy a verseny napján Quixall Crossett holdja trigont fog bezárni az Uránusszal, mely a ló legjobb képességeit hozhatja ki. Forrás: Ananova (145)Leonardo rajzot árverez a Christie's 2001-07-09 -- Egy Leonardo da Vinci rajzot várhatóan öt millió dollárért fognak leütni. A Christie's aukciósház szerint a több, mint ötszáz éves rajz árverésre bocsátása egyedülálló eseméy, melyre a '30-as évek óta nem volt példa. A rajzot Leonardo huszonévesen készítette és rendkívüliségét az is emeli, hogy egy olyan ezüst technikával készült, melynek következtében Leonardo az alkotás közben nem láthatta, amit rajzol. Forrás: CNN (146)Újabb Indiana Jones film? 2001-07-09 -- A New York Post úgy értesült, hogy a Paramount Pictures 12 évvel a legutolsó Indiana Jones film után, most egy újabb forgatókönyv terven dolgozik. Harrison Ford és Sean Connery állítólag nagyon szívesen venne részt az új film forgatásában. George Lucas és Spielberg pedig ugyanúgy a produceri és a rendezői párost alkotná. A Paramount szóvivője azonban cáfolta a híreket. Forrás: BBC (147)George Harrison rákkal küzd 2001-07-09 -- Egy svájci hetilap arról számolt be, hogy Geroge Harrison-t, a legendás Beatles-tagot agytumorral kezelik egy svájci szanatóriumban, csupán két hónappal azután, hogy Amerikában tüdőrákkal kezelték. Az onkológiai intézet igazgatója a hírt nem erősítette meg. Az 58 éves Harrison évek óta küzd a rákkal: ez év májusában rákos daganatot távolítottak el tüdejéből, a '90-es évek végén pedig gégerákkal kezelték. Ezenkívül 1997-ben eltávolították tüdejének egy részét. Forrás: Billboard (148)A hagyománynak fittyet hányó Missy Elliott 2001-07-09 -- Missy Elliott erőteljes nőiességével és pörgő funky zenéjével megváltoztatta a popzene világát. A hipnotikus és törzsi hangzású Missy E...So Addictive című legutobbi albumáról a következőket mondta: "Ezen az albumon a régi világ találkozik az újjal, a retró a technóval, a house futurista hangzásvilággal. Annnyi stílus keveredik egymással, annnyi utat mutat. Ezzel azt akartam elérni, hogy aki ezt az albumot hallgatja, ne tudjon rá címkét aggatni. Mert úgy érzem a zene az zene, és mindegy, hogy hogyan hoztam létre." Ezen a helyen megnézheted Missy Elliott több, mint fél tucat számának videó klipjét, például a listák élén álló One Minute Man vagy a Get Ur Freak On című számok klipjét. Forrás: Launch (149)Nyári egyetemi programok Argentínában 2001-07-09 -- Ha valaki túl forrónak találja a klímát itthon nyáron, és inkább egy kis kellemes dél-amerikai télre vágyik, az itt megnézheti az argentín egyetemek milyen nyári programokat kínálnak. Főleg spanyol nyelvű és kultúrális jellegű ajánlatukat érdemes alaposabban megfontolni, de emellett történelem, politológia, közgazdaságtan, kortárs irodalom tudásunkat is tovább fejleszthetjük. Forrás: Studyabroad.com (150)Fur Fighters javítások 2001-07-09 -- Két változtatás, javítás is letölthető innen. Az egyik installálása után végre a Windows Millenium Edition alatt is futtatni tudjuk a játékot. A másik a spanyol, francia és a német változat szövegében a kijelzőkön okoz jelentősebb változtatást. Egyben megoldást is jelent a játék európai változatára, amikor Internet Fluffmatches-t játszunk. Forrás: Acclaim.com (151)Újabb Indiana Jones film? 2001-07-09 -- Egyes források szerint a Paramount Pictures 12 évvel a legutolsó Indiana Jones film után most egy újabb forgatókönyv terven dolgozik. Harrison Ford és Sean Connery állítólag nagyon szívesen venne részt az új film forgatásában. George Lucas és Spielberg pedig ugyanúgy a produceri és a rendezői párost alkotná. A Paramount szóvivője azonban cáfolta a híreket. Forrás: BBC (152)A tiszta ivóvíz külföldön 2001-07-09 -- Ha olyan helyre vetődünk, ahol nem túl magas szintű a közhigénia, ott jobb vigyázni a vízivással. Ami mindig biztonságos: forralt vízzel készült italok (tea, kávé),és a palackozott és dobozos italok. A jéggel vigyázni kell, az is fertőző vízből lehet. Biztonságosabb egyenesen az üvegből inni, mint egy pohárból. És ahol szennyezett az ivóvíz, ott a fogunkat se mossuk meg csapvízzel. Forrás: CDC (153)A tiszta ivóvíz külföldön 2001-07-09 -- Ha olyan helyre vetődünk, ahol nem túl magas szintű a közhigénia, ott jobb vigyázni a vízivással. Ami mindig biztonságos: forralt vízzel készült italok (tea, kávé),és a palackozott és dobozos italok. A jéggel vigyázni kell, az is fertőző vízből lehet. Biztonságosabb egyenesen az üvegből inni, mint egy pohárból. És ahol szennyezett az ivóvíz, ott a fogunkat se mossuk meg csapvízzel. Forrás: CDC (154)Disney új egész estés rajzfilmje, az Atlantisz 2001-07-09 -- A Walt-Disney legújabb kalandjátékában egy nemzetközi kis csapat verődik össze, hogy megkeressék a legendás elsüllyedt kontinenst, az Atlantist. Útjuk során számos tapasztalattal lesznek gazdagabbak, az első szabály, amit tanulnak: Ne költözz egy süllyedő kontinensre. Tele misztikus elemekkel és nagyon látványos animációval, a történetszövésre úgy tűnik már nem is maradt annyi idő. Forrás: Disney (155)AsztroLÓgia 2001-07-09 -- Egy asztrológus segítségét veszik igénybe ahhoz, hogy egy nem éppen sikerszériás versenylovat felkészítsenek századik futamára. A ló az európai futamok történetében csúcstartó: eddig 99 versenyből egyet sem nyert. Addig is az asztrológus optimista, mert a verseny napján Quixall Crossett holdja trigont fog bezárni Uránuszával, mely a ló legjobb képességeit hozhatja ki. Forrás: Ananova (156)Itt az új GameBoy a Nintendo-tól 2001-07-10-- Már kapható az új GameBoy, az Advance. A rendszert 32 bitesre bővítették, ami látványos különbséget okoz az eddigi 8 bithez képest. Sokkal szebbek a képek, a grafikus felület mozgása is javult, és digitális hangot kapott hozzá. Egyszerre 4 GameBoy Advance-t lehet összekötni, amihez elég egy kártya is. Visszafelé kompatibilis lett a fejlesztés, azaz a régi játékok is használhatóak. Több újdonságot is kínálnak hozzá, mint a Castlevania, a Pitfall vagy a Earthworm Jim. Forrás: GoHasting (157)Az új Adobe Photoshop 6.0 javított változat WIN 98/2000/ME/NT-hez 2001-07-10 -- A számítógépes grafikusok sokat vitatkoznak, hogy PC vagy Mac, de egy biztos: mindegyik Photoshopot használ. Már kapható az új AdobeŽ PhotoshopŽ 6.0 szoftver. A következő generációsnak is nevezett változata a legnépszerűbb képszerkesztőnek számos új eszközt vet be: megváltozott a Stílus paletta, könnyebb szövegkezelés, új webes eszközök. Aki tökéletes programot akar, töltse le az azóta eszközölt változtatásokat. Részletek a letöltések szekciónkban. Forrás: McGlen.com (158)Az új Adobe Photoshop 6.0 javított változat WIN 98/2000/ME/NT-hez 2001-07-10 -- A számítógépes grafikusok sokat vitatkoznak, hogy PC vagy Mac, de egy biztos: mindegyik Photoshopot használ. Már kapható az új AdobeŽ PhotoshopŽ 6.0 szoftver. A következő generációsnak is nevezett változata a legnépszerűbb képszerkesztőnek számos új eszközt vet be: megváltozott a Stílus paletta, könnyebb szövegkezelés, új webes eszközök. Aki tökéletes programot akar, töltse le az azóta eszközölt változtatásokat. Részletek a letöltések szekciónkban. Forrás: McGlen.com (159)Javítások a Photoshop 6.0-hoz 2001-07-10 -- Nem rég jelent meg az új Photoshop 6.0, de már le lehet tölteni az azóta észlelt programhibák javításait. Egyelőre csak angolul. A leglényegesebb változtatások, a teljesség igénye nélkül:
- a festőecset kiválasztása leegyszerűsödött
- EPS és TIFF képfájlok kivágását megváltoztatták, így már más programokkal (pl. QuarkXPress-szel) is kezelhetőek
- ImageReady-ben menthetünk és nézhetünk animációkat erősen terhelt memória mellett is.
A teljes listához, vagy letöltéshez kattintson ide Forrás: Adobe (160)PREZENTÁCIÓK: Ektagraphic 270 dia és hang lejátszó 2001-07-10 -- Csak maguk az irodai eszközök is ma már hatalmas árúkészletet jelentenek. Ezt a választékot próbáljuk most bizonyos szempontok szerint rendszerezve bemutatni, kezdve a tárgyalások és prezentációk szükséges kellékeivel. Még a projektorok előtt voltak, és még ma is vannak, a diavetítők, annak is egy korszerű változata az Ektagraphic 270, amelyet audió felvevővel és lejátszóval erősítettek meg. Emellett folyamatos és szinkronizált lejátszásra van lehetőség, a kijelző 9 x 9 -es, amely a falra vetítve alkalmas nagyobb közönség előtt tartott prezentációra is. Forrás: officesupplies.com (161)LÁNCFŰRÉSZEK: A lánc meghúzása 2001-07-10 -- A körbefutó láncot a fűrészünkön rendszeresen meg kell húzni. Ezzel nem csak a biztonságot növelhetjük, de csökkenthetjük a lánc elhasználódását és károsodását. Minden munkavégzés előtt és közben többször is ellenőrizni kell. Használat közben a lánc felmelegszik és ettől kissé megnyúlik, ezért kell utánaigazítani. Forrás: Stihl (162)A Panasonic hordozható DVD lejátszója 2001-07-10 -- Nem kell kihagynunk a következő kempingezés alkalmával kedvenc filmünket, mert a Panasonic-nál már kapható hordozható DVD lejátszó, képernyővel. Persze a szivartartóba csatlakoztatva használhatjuk térképkijelzőnek is, ha rendelkezünk a megfelelő programmal. Forrás: Panasonic (163)Vidd magaddal az MP3-idat - Iomega HipZip 2001-07-10 -- Iomega HipZip-je egy hordozható adattároló, speciálisan MP3-ra fejlesztve. A fájlokat cserélhető és újra felhasználható mini-Zip lemezeken tárolja. A rendszerhez két lemezt mellékelnek, további darabok 10 dollár körül kaphatók. Zene rögzítése nagyon egyszerű: csak összekötjük a géppel, és a Windows Explorerrel csak drag és drop a fellelési helyükről a HipZip driveba. A gép mint külső meghajtót, mint CD-ROM-ot ismeri fel. Forrás: Gateway (164)BESTSELLER: Ellis J. Joseph - Az alapító atyák 2001-07-10 -- Egy remekül megírt történelmi életrajz-folyam az amerikai függetlenség alapító atyáiról: John Adams-ről, Aaron Burr-ről, Benjamin Franklin-ről, Alexander Hamilton-ról, Thomas Jefferson-ról, James Madison-ról és George Washington-ról. Az 1790-es években, amit Ellis a legfontosabb évtizednek tart az USA életében, az akkori generáció legjelentősebb és legbefolyásosabb politikusai és államférfijei gyűltek össze, hogy meghatározzák az új állam formáját és jövőjének irányát. Forrás: Wal-Mart (165)Henri Cartier-Bresson online fényképkiállítása 2001-07-10 -- A francia fotós, Henri Cartier-Bresson szabványt állított a "meghatározó pillanatok" megörökítésével a modern művészetekben. Az ArtMecca szerkesztői megkörnyékezték saját fotósaikat, hogy keressenek saját gyűjteményükben hasonló pillanatokat megörökítő képeket. Össze is gyűlt elég kép, hogy egy kis online tárlatot rendezzenek belőle. Forrás: ArtMecca (166)Mit tud kezelni a Berkeley 2001-07-10 -- Berkeley BD egy programozható segédeszköz csomag, amely gyors és megbízható adatbázis támogatást tud nyújtani szoftver-fejlesztőknek. Nagy. A legnagyobb adatbázis fájl, amit kezelni tud függ a lapmérettől, amit az alkalmazások oldalon beállítottunk. A legnagyobbat (65536-os méretűt) használva ezzel 248-at érhetünk el (ez 256 terrabájt). A legkisebb, az 512 bites lapmérettel legfeljebb 241-es (2 terrabájtos) adatbázis kezelhető. Forrás: Berkeley BD (167)Blink 182 első lemezéről: The Girl Next Door 2001-07-10 -- Megjelent a Blink 182 ötödik, "rendes" stúdióalbuma, a Take Off Your Pants and Jacket, amely pontosan azt nyújtja a rajongóknak, amit elvártak, és semmi többet, nem bízva a véletlenre vagy változásra semmit se. Növekedés? Áh. Fejlődés? Nem igazán. Érettség? A pokolba vele. Rock'n Roll mindhalálig. De még jóval régebben, az Enema és a State of the Dude Ranch előtt volt még a Buddha. Innen letölthető a punk-pop trió klasszikusa az első lemezükről. Forrás: CDNOW (168)Hogyan hat az Extasy? 2001-07-10 -- A hatóanyagát MDMA-nak hívják, és kapszula vagy tabletta formájában fogyasztják, szájon át - bár vannak az intravénás eseteknek is dokumentált esetei is. Az akut hatás háromtól nyolc órán keresztül érezhető, a hatása eufória, éles mentális és érzelmi érzékelés, könnyűség érzése, lebegés és más kisebb érzéki hallucinációk. Az éhség, szomjúság és fáradtság érzése elnyomódik, gyakori klinikai eset 2-3 napos partizás után a kiszáradás és kimerültség következtében az eszméletvesztés. Forrás: Scientific American (169)Bush a bevándorlás egyszerüsítését ígéri 2001-07-10 -- 29 új bevándorló előtt beszélve George Bush ma bejelentette, hogy utasítani fogja a bevándorlási hivatalt, hogy ezentúl hat hónapos eljárást alkalmazzanak a letelepedni szándékozókkal szemben. New York-ba érkezve felszólította a Kongresszust is, hogy tegyenek lépéseket a bevándorlási törvények megreformálására. "Megtiszteltetés önökhöz szólni, mint országuk vezetője." - mondta az új állampolgároknak. Majd hozzátette, hogy amerikai állampolgárként azonban "joguk van nem hallgatni rám". Forrás: Washington Post (170)Itt az új GameBoy a Nintendo-tól 2001-07-10-- Már kapható az új GameBoy, az Advance. A rendszert 32 bitesre bővítették, ami látványos különbséget okoz az eddigi 8 bithez képest. Sokkal szebbek a képek, a grafikus felület mozgása is javult, és digitális hangot kapott hozzá. Egyszerre 4 GameBoy Advance-t lehet összekötni, amihez elég egy kártya is. Visszafelé kompatibilis lett a fejlesztés, azaz a régi játékok is használhatóak. Több újdonságot is kínálnak hozzá, mint a Castlevania, a Pitfall vagy a Earthworm Jim. Forrás: GoHasting (171)Vidd magaddal az MP3-idat - Iomega HipZip 2001-07-10 -- Iomega HipZip-je egy hordozható adattároló, speciálisan MP3-ra fejlesztve. A fájlokat cserélhető és újra felhasználható mini-Zip lemezeken tárolja. A rendszerhez két lemezt mellékelnek, további darabok 10 dollár körül kaphatók. Zene rögzítése nagyon egyszerű: csak összekötjük a géppel, és a Windows Explorerrel csak drag és drop a fellelési helyükről a HipZip driveba. A gép mint külső meghajtót, mint CD-ROM-ot ismeri fel. Forrás: Gateway (172)Blink 182 első lemezéről: The Girl Next Door 2001-07-10 -- Megjelent a Blink 182 ötödik, "rendes" stúdióalbuma, a Take Off Your Pants and Jacket, amely pontosan azt nyújtja a rajongóknak, amit elvártak, és semmi többet, nem bízva a véletlenre vagy változásra semmit se. Növekedés? Áh. Fejlődés? Nem igazán. Érettség? A pokolba vele. Rock'n Roll mindhalálig. De még jóval régebben, az Enema és a State of the Dude Ranch előtt volt még a Buddha. Innen letölthető a punk-pop trió klasszikusa az első lemezükről. Forrás: CDNOW (173)Hogyan hat az Extasy? 2001-07-10 -- Az egyik legnevesebb tudományos magazin cikke a legnépszerűbb amfetaminszárma-
zékról. A hatóanyagát MDMA-nak hívják, és kapszula vagy tabletta formájában fogyasztják, szájon át - bár vannak az intravénás alkalmazásnak is dokumentált esetei. Az akut hatás háromtól nyolc órán keresztül érezhető, a hatása eufória, éles mentális és érzelmi érzékelés, könnyűség érzése, lebegés és más kisebb érzéki hallucinációk. Forrás: Scientific American (174)Bush a bevándorlás egyszerüsítését ígéri 2001-07-10 -- 29 új bevándorló előtt beszélve George Bush ma bejelentette, hogy utasítani fogja a bevándorlási hivatalt, hogy ezentúl hat hónapos eljárást alkalmazzanak a letelepedni szándékozókkal szemben. New York-ba érkezve felszólította a Kongresszust is, hogy tegyenek lépéseket a bevándorlási törvények megreformálására. "Megtiszteltetés önökhöz szólni, mint országuk vezetője." - mondta az új állampolgároknak. Majd hozzátette, hogy amerikai állampolgárként azonban "joguk van nem hallgatni rám". Forrás: Washington Post (175)A Microsoft az AOL Time Warnerre hivatkozik 2001-07-11 -- Néha kapóra jöhet a komoly ellenség. Miután átmenetileg elkerülte a bíróság általi feldarabolást, Bill Gates talán köszönetet mond annak az embernek, aki semmi jót nem kíván neki: AOL Time Warner főnöknek, Steve Case-nek. A média és online cég egyesülésével Case még Gates birodalmánál is nagyobb mértékű befolyást szerzett sok százezer előfizető felett. A jövőben a siker és befolyás kulcsának az előfizetői rendszer tűnik. Kérdes, hogy így lesz-e, illetve az is, amit Gates állít: a gyorsan fejlődő technológia korában a monopólium néha csak egy meglévő kényszer. Forrás: US News (176)Kína tíz év után először rendel repülőket Oroszországból 2001-07-11 -- Az orosz repülőgépgyártó, az Aviastar-tól származó információk szerint az orosz-kínai tárgyalások abba a szakaszba értek, hogy Jiang Zemin kínai elnök aláírhatja az előzetes megrendelést a polgári repülőgépekre, amikor vasárnap megkezdi hivatalos látogatását Moszkvában. Az első megrendelés 10 Tupoljev 204-esről szól - mondta Alexander Savostyanov, az Aviastar szóvivője. A gépek nagyságukban a Boeing 757-esekhez hasonlíthatók. Forrás: Wall Street Journal (177)Kína tíz év után először rendel repülőket Oroszországból 2001-07-11 -- Az orosz repülőgépgyártó, az Aviastar-tól származó információk szerint az orosz-kínai tárgyalások abba a szakaszba értek, hogy Jiang Zemin kínai elnök aláírhatja az előzetes megrendelést a polgári repülőgépekre, amikor vasárnap megkezdi hivatalos látogatását Moszkvában. Az első megrendelés 10 Tupoljev 204-esről szól - mondta Alexander Savostyanov, az Aviastar szóvivője. A gépek nagyságukban a Boeing 757-esekhez hasonlíthatók. Forrás: Wall Street Journal (178)A Microsoft az AOL Time Warnerre hivatkozik 2001-07-11 -- Néha kapóra jöhetnek a komoly ellenség. Miután átmenetileg elkerülte a bíróság általi feldarabolást, Bill Gates talán köszönetet mond annak az embernek, aki semmi jót nem kíván neki: AOL Time Warner főnöknek, Steve Case-nek. A média és online cég egyesülésével Case még Gates birodalmánál is nagyobb mértékű befolyást szerzett sok százezer előfizető felett. A jövőben a siker és befolyás kulcsának az előfizetői rendszer tűnik. Kérdes, hogy így lesz-e, illetve az is, amit Gates állít: a gyorsan fejlődő technológia korában a monopólium néha csak egy meglévő kényszer. Forrás: US News (179)Földre szállnak a repülőjegy árak Európában 2001-07-11 -- Andrew Bleiman az utolsó pillanatig várt, hogy megszervezze a nyaralását. Csak abban volt biztos, hogy Görögországba akart menni. És hogy minél olcsóbban. De nem akart vonattal menni Olaszországból, egyrészt mert csak 2 hétre tudott elszakadni, ráadásul a kompozás nem is olyan jó móka. Aztán megtalálta a Europebyair.com-ot, és jópár egyirányú repülőjegy-kupont vett 99$-ért darabját. Útba tudta ejteni Rómát és Velencét is, szemben a vonatozó-kompozó barátaival. Forrás: US News (180)A negyedik szakasz előtt Stuart O'Grady-n a sárga póló 2001-07-11 -- Erik Zabel immár második szakaszgyőzelmének örülhetett tegnap az idei Tour de France-on, de Stuart O'Grady vehette fel a sárga pólót, miután kedden egy kemény versenynap után beérkeztek Seraing-be. Lance Armstrong, az amerikai, aki tavaly is győzni tudott, a középmezőnyben áll egyelőre, de köztudott, hogy a verseny a hegyekben szokott eldőlni, és nem a sík szakaszokon. Ma délután újabb futam indul. Forrás: CNN Sports Illustrated (181)Letartóztatott tibeti aktivisták Oroszországban 2001-07-11 -- Az orosz rendőrség előállított legalább öt tibeti aktivistát és menekültet, akik egy transzparenst akartak emelni Peking olimpiai tervei ellen. Legalább egy tucat rendőr vezette el a tiltakozókat, köztük két tradícionális tibeti ruhába öltözött nőt, akik au Ukrajna Hotel előtt kívántak demonstrálni. Az eset pár nappal a kínai államfő moszkvai látogatása előtt kínos lehet Moszkvának. Forrás: Eurosport (182)Isteni rock 'n roll 2001-07-11 -- Egy új szórakoztató ipari ágazat van növekedőben az Egyesült Államokban. A bestsellerjeikkel, új filmjeivel, saját rádiókkal és vallásos rockzenével a keresztény szórakoztatás 3 milliárd dolláros üzletté növekedett. Itt a nyár, a fesztiválok ideje: az ifjú hívők a Con Dios (Istennel) rendezvényen örjöngik végig az OC Superstones vagy a Newsboys koncertjét, akik zenéjüket Istennek ajánlják. Forrás: Newsweek (183)Megfelelő XML - szoftver fejlesztés 2001-07-11 -- A HTML 4.0 közel 100 különböző elemet tartalmaz. Mivel XML erősebb és nagyobb teljesítményű, mint az HTML, azt gondolhatnánk, hogy több elem megtanulására lesz szükségünk. De nem. Az XML hatékonysága abban áll, hogy egyszerűbb és alkalmazkodóbb, nem pedig a nagyméretű háttértárban rejlő lehetőségekben. A helyesen kialakított XML kritikus lehet a pontos információ forgalomban. Forrás: Earthweb (184)Demo: a Independence War 2 2001-07-11 -- Már száz év telt el az első Függetlenségi Háború óta, és messze a Sol és a magrendszer békéjétől és jólététől már gyülekeznek a sötét felhők. A Badlands csillagrendszerben nyolc alig lakható naprendszerében küszködő és elnyomott embereknek már elegük van: felveszik a küzdelmet a kapzsi kizsákmányoló vállalatokkal és a fosztogató rablóbandákkal. Forrás: Gamez (185)Volvo ACC koncepciója - egy elegáns SUV 2001-07-11 -- Eddig nem volt SUV osztályba tartozó modellje a Volvonak, de most betömni látszik ezt a piaci rést. A nemrég bemutatott Volvo Adventure Concept Car az első jele, hogy a svéd vállalat nem akar lemaradni a családi többfunkciós terepjáró-szerű autók piacán kialakult növekedésből. "Azt akartuk megmutatni, hogy igenis van keresnivalónk és versenyképesek vagyunk az SUV kategóriában is" - magyarázza Hans-Olov Olsson, a Volvo elnöke a kései indulást. Forrás: Volvo (186)A szőke a napra tör 2001-07-11 -- Három nő kiképzést nyer egy játékban a NASA-tól. A vöröshajút megkérdezik, hogy hova menne el legszívesebben. "A holdra." A technikus azt mondja neki, hogy akár már holnap odamehet. Megkérdezik a barnát, hogy hova vágyik. "A Marsra.". "Oda már egy hét is lenne az út."- mondják neki. Megkérdik a szőkét is. "Én a napra szeretnék utazni." Meglepődik a technikus. "De hát ott elégne!" Mire a szőke: "Akkor majd éjjel szállok le." Forrás: Lots of Jokes (187)Más vizekre evez az új 'N Sync album? 2001-07-11 -- Zenészek a multimillió dolláros szórakoztatóipari gépezet hullámán lovagolva két dolog közül választhatnak: bebiztosítják a bankbetétjeiket még az unokáiknak is - bárhogy is hasson a lelkükre vagy a zenéjükre -, vagy visszafizetik a rajongóknak az inspirációkat a zenével. Nem kétséges, hogy az 'N Sync profitorientált csapat, de fura mód, ez mintha egyre jobban zavarná őket. Már az előző No Strings Attached is más vizekre evezett, mint a germán pop-os első lemezük, de a mostani Celebrity már több lépésre van a klasszikus fiúcsapat fővonaltól. Forrás: Rolling Stone (188)Russell Crow új filmjét, a Gyönyörű elmét hamarosan bemutatják 2001-07-11 -- Az Universal Studio mutatja be a Gyönyörű elmét (még nincs hivatalos fordítása), egy drámát, amelyet John Forbes Nash, Jr. életét dolgozza fel. Az Oscar díjas Russel Crow mellett Ed Harris és Jennifer Connelly játszik a filmben. Nash életében a notórikus magasságokban szállás ugyanúgy meghatározó volt, mint a depresszív mélypontok. Egy nagyszerű matematikus, aki fiatalon fantasztikus felfedezést tett, és rögtön nagy nemzetközi figyelem középpontjába került. A jóképű és arrogáns Nashnak azonban még sokat kellett tanulnia - főleg önmagáról. Forrás: Universal (189)Ami a nőket tüzeli fel 2001-07-11 -- Úgy is emlegetik, mint a "női Viagra" ezt a svéd italt, kis színezett kék üvegben kapható, és szódás áfonyaszörpnek néz ki. A hatóanyagok: damiana, ginzeng, sizandra, maté, guarana és koffein - néhány egyéb dolog mellett. A legfontosabb és leghatásosabb összetevő a damiana, ami már régóta ismert és kapható, Mexikóban hagyományosan ezt adják a mennyasszonyak a nászéjszaka előtt. Az erotikus szolgáltató, a Nerve.com is forgalmazza a littlebluebottle.com olkdalon. Forrás: altculture.com (190)Darwin rádiója - egy díjnyertes sci-fi regény 2001-07-11 -- Greg Bear, akit a legjobb élő science-fiction íróként tartanak számon, legújabb könyve, a Darwin rádiója (Darwin's Radio) 2000-ben elnyerte a Nebula díjat. A Nebula díjat az Amerikai Science-fiction Írók Csoportja hozta létre. Greg Bear már többször nyert díjat munkáival: eddig kétszer kapta meg a Hugo díjat és négyszer a Nebula díjat. A Darwin rádiója elgondolkoztató, érdekes olvasmány. A cselekmény fő mozgatórugója az emberben lakozó sötét oldal, de a rossz legfőbb forrása és egyben talán a végső remény maga a természet és az evolúció. Forrás: Amazon.com (191)Chat július 18-án a fotós George Lepp-pel 2001-07-11 -- Biztosan eltanulhatunk néhány új technikát és javíthatunk tájkép fotózásunkon, csak merjünk tanácsot kérni George Lepp-től, az egyik legelismertebb természetfotóstól. Lepp vállalta, hogy hatalmas tapasztalatát megosztja a chattelőkkel, segít minden olyan kérdésben, ami az interneten keresztül megoldható. Addig is megtekinthetjük online képkiállítását a www.photoalley.com-on. Forrás: Talkcity (192)Darwin rádiója - egy díjnyertes sci-fi regény 2001-07-11 -- Greg Bear, a legjobb élő science-fiction íróként tartanak számon, legújjabb könyve, a Darwin rádiója (Darwin's Radio) 2000-ben elnyerte a Nebula díjat. A Nebula díjat az Amerikai Science-fiction Írók Csoportja hozta létre. Greg Bear már többször nyert díjat munkáival: eddig kétszer kapta meg a Hugo díjat és négyszer a Nebula díjat. A Darwin rádiója elgondolkoztató, érdekes olvasmány. A cselekmény fő mozgatórugója az emberben lakozó sötét oldal, de a rossz legfőbb forrása és egyben talán a végső remény maga a természet és az evolúció. Forrás: Amazon.com (193)Lezserebben az irodában 2001-07-11 -- Elege van abból, hogy amit az irodában visel, abban nem mehet szórakozni és fordítva? Manapság azonban egyre elterjedőben van az a felfogás, hogy a munkahelyi viselet lehet annyira laza, hogy résztvehet egy komoly üzleti tárgyaláson, majd utána elmehet ugyanúgy felöltözve akár egy ranevúra is. Tommy Hilfiger útmutatásával többet is megtudhat, hogyan öltözzünk egyszerre lazán és elegánsan, és megnézheti a férfiak és nők számára tervezett munkahelyi ruha-kollekcióját. Forrás: tommy.com (194)Isteni rock 'n roll 2001-07-11 -- Egy új szórakoztató ipari ágazat van növekedőben az Egyesült Államokban. A bestsellerjeikkel, új filmjeivel, saját rádiókkal és vallásos rockzenével a keresztény szórakoztatás 3 milliárd dolláros üzletté növekedett. Itt a nyár, a fesztiválok ideje: az ifjú hívők a Con Dios (Istennel) rendezvényen örjöngik végig az OC Superstones vagy a Newsboys koncertjét, akik zenéjüket Istennek ajánlják. Forrás: Newsweek (195)A negyedik szakasz előtt Stuart O'Grady-n a sárga póló 2001-07-11 -- Erik Zabel immár második szakaszgyőzelmének örülhetett tegnap az idei Tour de France-on, de Stuart O'Grady vehette fel a sárga pólót, miután kedden egy kemény versenynap után beérkeztek Seraing-be. Lance Armstrong - az amerikai, aki tavaly is győzni tudott - a középmezőnyben áll egyelőre, de köztudott, hogy a verseny a hegyekben szokott eldőlni, és nem a sík szakaszokon. Ma délután újabb futam indul. Forrás: CNN Sports Illustrated (196)Más vizekre evez az új 'N Sync album? 2001-07-11 -- Zenészek a multimillió dolláros szórakoztatóipari gépezet hullámán lovagolva két dolog közül választhatnak: bebiztosítják a bankbetétjeiket még az unokáiknak is - bárhogy is hasson a lelkükre vagy a zenéjükre -, vagy visszafizetik a rajongóknak az inspirációkat a zenével. Nem kétséges, hogy az 'N Sync profitorientált csapat, de fura mód, ez mintha egyre jobban zavarná őket. Már az előző No Strings Attached is más vizekre evezett, mint a germán pop-os első lemezük, de a mostani Celebrity már több lépésre van a klasszikus fiúcsapat fővonaltól. Forrás: Rolling Stone (197)A klasszikus Firenzéből - Santa Maria Novella 2001-07-11 -- Több, mint nyolc évszázadon keresztül az arisztokrácia és a divat követői Firenzébe utaztak, hogy beszerezzék Santa Maria Novella legkülönlegesebb alapanyagokból készített arckrémeit, testápolóit, parfűmjeit. A Santa Maria Novella termékeket igen nagy gonddal készítik el, hiszen szinte az összes alapanyag természetes. A termékek most online megvásárolhatóak kizárólag az eLuxury-től. Forrás: eLuxury (198)Egy náci kém kezenyoma 2001-07-11 -- Franz von Papen Németország katonai attachéje volt Washingtonban 1913-ban, amikor is kémkedés gyanújába keveredett és ennek következtében leváltották. Később 1916-ban a brit hatóság bizonyítékokhoz jutott, mely ezt a gyanút alátámasztotta. A II. világháború alatt von Papen nagykövetként szolgált Törökországban, ahol náci hírszerzési műveletek szervezésében vett részt. Megjárta a Nürnbergi pert is, ám végül nem ítélték el. A History of Gallery site-ján megnézheti és megrendelheti azt a magazin fotót, melyen az "F. von Papen" szignó látható. Forrás: Gallery of History (199)Steffi Graf terhes? 2001-07-12 -- Több német bulvárlap is közölte, hogy megfigyeléseik és információik alapján Steffi Graf terhes. Az egykori sztár és a másik teniszcsillag, Andre Agassi már két éve együtt járnak, és már többször beszéltek interjúkban arról, hogy mennyire szeretik a gyerekeket. Most a Bild azt állítja, hogy nyilvános szerepléseik alapján, és gyanítható reggeli rosszullétekből következtetve már babát várnak. Forrás: BBC (200)Az Atlantis űrsikló újra felszállt 2001-07-12 -- A kedvezőtlen időjárás miatti több napos aggodalom után ma végül is rendben felemelkedett az Atlantis. Ritkán fordul elő, hogy végül is a tervezett időpontban sikerül elindítani a küldetést. A Floridában hajnalban, reggel 5-kor útjára indított űrsikló fő feladata egy légzsilip szállítása és üzembe helyezése a nemzetközi űrállomáson. Forrás: CNN (201)Ma dönt az IMF a török köcsön további folyósításáról 2001-07-12 -- A Nemzetközi Monetáris Alap (IMF) mai értkezletén tárgyal a Törökországnak juttatandó kölcsönről. Elemzők biztosra veszik, hogy megadják a hitelt. Az IMF a múlt héten függesztette fel a hatalmas, 16 milliárd dolláros gazdasági stabilizáló csomag utalását, ekként fejezve ki elégedetlenségét a pénzügyi reformok ütemével. A török szakemberek bizakodóak, szerintük eleget tettek az elvárásoknak, így a hitel további utalásának nem lehet akadálya. Forrás: BBC (202)Újabb lövöldözések a Közel-Keleten 2001-07-12 -- Újra fellángoltak a harcok a Közel-Keleten. Ma izraeli tankok lőtték Nablus-t, a palesztin várost Cisszjordániában. A támadás előzménye egy autóból leadott sorozat volt, ami megsebesített egy izraeli telepest és gyermekét nem messze Nablus-tól. A tanktámadásban 4 palesztin rendőr meghalt, és egy 12 éves fiú megsebesült - jelentették palesztin források. Forrás: CNN (203)Az Atlantis űrsikló újra felszállt 2001-07-12 -- A kedvezőtlen időjárás miatti több napos aggodalom után ma végül is rendben felemelkedett az Atlantis. Ritkán fordul elő, hogy végül is a tervezett időpontban sikerül elindítani a küldetést. A Floridában hajnalban, reggel 5-kor útjára indított űrsikló fő feladata egy légzsilip szállítása és üzembe helyezése a nemzetközi űrállomáson. Forrás: CNN (204)Steffi Graf terhes? 2001-07-12 -- Több német bulvárlap is közölte, hogy megfigyeléseik és információik alapján Steffi Graf terhes. Az egykori sztár és a másik teniszcsillag, Andre Agassi már két éve együtt járnak, és már többször beszéltek interjúkban arról, hogy mennyire szeretik a gyerekeket. Most a Bild azt állítja, hogy nyilvános szerepléseik alapján, és gyanítható reggeli rosszullétekből következtetve már babát várnak. Forrás: BBC (205)Chile legyőzte Ecuadort a fontosságát vesztett Copa America-ban 2001-07-12 -- A chilei válogatott megszakította az ecuadoriak nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségét, miután 4-1-re legyőzték őket. Mindkét válogatott fiatalabb, második vonalbeli csapatával vágott neki a Copa America sorozatnak, ugyanis a mostani versenysorozat egybeesik a dél-amerikai világbajnoki selejtezővel. A legtöbb csapat otthon tartotta legjobbjait, Argentína például teljesen ki is lépett a Copa-ból. Forrás: ESPN (206)A legjobb részek a Johnny Carson showból 2001-07-12 -- LikeTelevision mostantól minden héten bemutat egyet a hetvenes évek legnépszerűbb amerikai talkshowjából, a Johnny Carson showból. Olyan sztárvendégek szerepelnek, mint Jane Fonda, Bob Hope, Jimmy Stewart, Stevie Wonder, Tiny Tim, Drew Carey, Jack Benny, Sam Kinison, és Groucho Marx. A következő részt holnap, július 13-án sugározzák, amelyben egy késdobáló művészt és Mohammed Alit láthatjuk - amikor még rendesen tudott kommunikálni. Forrás: LikeTelevision (207)Részletek Stephen King legutolsó regényéből 2001-07-12 -- Stephen King legújabb könyvével bebizonyította, hogy még mindig a mestere az írásnak, és a horror történeteknek. Az Álomfogók (Dreamcatcher) King első teljes regénye az Egy zsák csont óta. Az új könyvben négy ember történetét meséli el, akik gyermekkori élménye meghatározza egész életüket. Most a Time magazin három nagyobb részletet közöl a könyvből. Forrás: Time (208)Hagyományok a nagyvilágból 2001-07-11 -- Jól ismert az a szokás, hogy a menyasszony lábai elé virágszirmokat szórnak. De azt már kevesebben tudják, hogy ez a hagyomány évszázadokkal ezelőtt indult el Angliából. A menyasszony lábai elé dobott virágszírmok azt a jókívánságot szimbolizálják, hogy az arának szerencsében és szerelmben gazdag élete legyen. A virágok a hagyományos indiai esküvőnek is fontos kellékei. Az indiai szertatrtásban a vőlegény bátyja a menyasszony fejét hinti meg virágokkal, mellyel azt a jókívánságát fejezi ki, hogy a párnak békés és boldog élete legyen. Forrás: 1-800-Flowers (209)Jóga az egészségért 2001-07-12 -- Rodney Yee, nemzetközileg elismert jóga oktató, új videóján Maui varázslatos tengerpartjára visz és gyakorlataival útmutatót nyújt ahhoz, miként küzdhetők le a jóga segítségével a különböző testi és lelki bajok. A gyakorlatok 8-12 perces részekre vannak felosztva, és minden egyes szegmens egy problémás területre koncentrál, mint stressz, fáradtság, hátfájdás, emésztés és fejfájás. Kezdőknek ajánlott. 60 perces. Forrás: Gaiam (210)Tomb Raider soundtrack 2001-07-12 -- A kritikusok szerint ez az album eltér a hagyománytól, abban az értelemben, hogy elkerüli azt az arctalanságot, mely oly sok elektronikus dance albumra jellemző. A Tomb Raider-en kéz a kézben jár a rock, a hip-hop és az elektronikus zene. Szerepel U2 egy fantasztikus 'Elevation' remixszel, ott van a Nine Inch Nails. Az elektro-pop vonalból a nagy klasszikus The Chemical Brothers, Fat Boy Slim és Leftfield. És Missy Elliott, a hip-hop anyakirálynője képviseli a hip-hop színteret, aki a stílus nem éppen ortodox vonalát viszi. Forrás: Tower Records (211)WWI ACE: Halál felülről - a Shockwavetől 2001-07-12 -- Az Intel technológiájával fejlesztette a Shockwave legújabb lejátszóját, ami még 56K modemen is remek 3D grafikákat tud produkálni. Kifejezetten erre fejlesztették az új repülős játékukat is, az első világháborús repülőszimulátort, ahol mindenhonnan ellenségek tüzelnek ránk. Forrás: Shockwave (212)Fatális egybeesések a Pompidou Központban 2001-07-13 -- 'Hitchcock et l'art: coincidences fatales' néven fut jelenleg Párizsban a Pompidou Központban egy kiállítás. A tárlat Hitchcock művészetét állítja párhuzamba a világ vizuális művészetével és irodalmi műalkotásaival. Több, mint 200 festmény közül Klee-től, Magritte-tól, Dali-tól mutatnak be képeket, melyek Hitchcock filmjeire rímelnek, de a kiállított tárgyak között vannak fotók, és más tárgyak is. Hitchcock filmjeihez hűen, a kiállítás igazi feszültséggel és izgalommal terhes élmény. Forrás: Culture Kiosque (213)Utazás az Appalache-hegységben 2001-07-13 -- Az Appalachian Journey című album 2001-ben Grammy győztes lett a a klasszikus műfajok közötti átmenet kategóriájában. A lemezen Yo-Yo Ma a világhírű csellista, Mark O'Connor hegedűssel és a nagybőgős Edgar Meyer-rel visznek el egy kalandos útazásra, melyben az Appalache Hegység népzenéjét (pl. polgárháborús balladák) ötvözik a jazzel, a country zenével és a kortárs komoly zenével. A Grammy győztes albumról most ingyen letölthet pár számot ízelítőképpen. Forrás: Barnes & Noble (214)Turbósebesség, fergeteges üldözés 2001-07-13 -- Az autós üldözési filmek őse most DVD-n is megjelent. Ez a '74-ben készült film teremtette meg a műfajt és azóta is klasszikusnak számít. A történet röviden: adva van egy feladat, ellopni 48 sport és luxus járgányt - és mindezt megúszni. A film csúcsa az a 40 perces lélegzetelállító üldözési jelenet, mely egész Los Angelest fenekestül felforgatja, és közben a néző is beleszédül. Forgatókönyv-író, rendező és főszereplő egyben: H.B. "Toby" Halicki. Forrás: Navarre (215)Pekingben lesz a 2008-as Olimpia 2001-07-13 -- Peking nyerte meg a 2008-as olimpiai játékok rendezési jogát, először szerezve meg a lehetőséget, hogy a legnépesebb ország rendezze a játékokat. Kína a második, titkos fordulóban szerezte meg a szavazatok döntő részét - 56-ot -, amit hatalmas ünnepléssel és tüzijátékkal ünnepeltek meg. Toronto 22 szavazatot kapott, Párizs 18-at, Istambul kilencet. Osaka már az első fordulóban kiesett. Forrás: Salon (216)Kikapott Brazília a Copa America-ban 2001-07-13 -- JARED BORGETTI korai, hatalmas gólja annyira meglepte a brazil válogatottat, hogy nem is tudtak felocsudni a mérkőzés végéig. Az ötödik percben egy mexikói szögletből keletkezett lehetőséget is alig tudta kiütni Marcos, a brazil kapus. Borgetti finoman mellel levette a labdát, majd jobbal beverte. Brazília korábban ötször nyerte meg a Copa America-t. Forrás: umbro.com (217)Rendbontások zavarják a béketárgyalásokat Belfastban 2001-07-13 -- A rendőrök vizágyúkkal próbálták meg feloszlatni a tömeget pénteken Belfastban, aminek eredményeként komoly rendbontásokat kezdtek a feldühödött katolikus tüntetők. Az erőszak beárnyékolta a ma újraindult észak-ír béketárgyalásokat. Több mint 100 rendőr megsérült az elmúlt évek egyik legrosszabb utcai összecsapásában. Forrás: MSNBC (218)A piac kevesli az argentin kormány megszorító terveit 2001-07-13 -- Argentinában tovább gyűrűzik a gazdasági válság, miután a nagy politikai pártok vezetői és a befektetők keveselték a kormány által javasolt megszorító intézkedéseket. A helyi pénzügyi piacok jelentős eséssel reagáltak a hírre, és ez a térség más országaiban is érezhető volt. Ez már a második jelentős visszaesés volt a héten Argentinában, ahol már hónapok óta gazdasági és bankválság van. Forrás: New York Times (219)Lehet-e szépen szakítani? 2001-07-13 -- Az igaszság az, hogy nemigen. A dolog természetéből adódóan, ez mindig fájdalommal jár és nem igazán van ügyes megoldás ennek elkerülésére. Legyünk kedvesek, de ne essük át a ló túloldalára se azzal, hogy leereszkedővé válunk. Legyünk egyenesek és tényszerűek. Ne sértsük meg azzal, hogy hazudunk csak azért, hogy ne okozzunk fájdalmat. Ha elégedetlenek voltunk a kapcsolattal vagy unatkoztunk mondjuk meg. Legjobb mindent tisztázni. És még egy jó tanács: lehetőleg semleges helyen vagy legfeljebb a leendő ex lakásán kerítsünk sort a végső momentumra. Forrás: Partnering (220)Maria Carey fogja vezetni az MTV 20. szülinapi műsorát 2001-07-13 -- Mariah Carey fogja vezetni a műsort az MTV huszadik szülinapján. Az augusztus elsejére tervezett nagyszabású műsorban fellépnek még a Jane's Addiction, TLC, Billy Idol, Run-DMC, Method Man, Mary J. Blige, Busta Rhymes, Sum-41, és a Neptunes. A rendezvényen részt vesz majd az indulástól szereplő öt VJ (Martha Quinn, JJ Jackson, Mark Goodman, Nina Blackwood, and Alan Hunter), és még sok más meglepetést is igérnek. Forrás: CDNOW (221)A Metallica és Dr.Dre megegyezett a Napsterrel 2001-07-13 -- Tegnap még a bíróság arra kötelezte a Napster-t, hogy függessze fel szolgáltatását, amig tető alá nem sikerül hozni a megegyezést a lemezgyártőkkal a fizetős szolgáltatás megkezdésének részleteiről. Ma bejelentették, hogy sikerült megegyezniük a Metallicával és Dr.Dre-vel, hogy engedéyezik számaik közlését a Napsteren, amint a fizetős rendszerük beindult, és a zenészek így megkapják a nekik járó jogdíjakat. Forrás: CDNOW (222)A Metallica és Dr.Dre megegyezett a Napsterrel 2001-07-13 -- Tegnap még a bíróság arra kötelezte a Napster-t, hogy függessze fel szolgáltatását, amig tető alá nem sikerül hozni a megegyezést a lemezgyártőkkal a fizetős szolgáltatás megkezdésének részleteiről. Ma bejelentették, hogy sikerült megegyezniük a Metallicával és Dr.Dre-vel, hogy engedéyezik számaik közlését a Napsteren, amint a fizetős rendszerük beindult, és a zenészek így megkapják a nekik járó jogdíjakat. Forrás: CDNOW (223)Maria Carey fogja vezetni az MTV 20. szülinapi műsorát 2001-07-13 -- Mariah Carey fogja vezetni a műsort az MTV huszadik szülinapján. Az augusztus elsejére tervezett nagyszabású műsorban fellépnek még a Jane's Addiction, TLC, Billy Idol, Run-DMC, Method Man, Mary J. Blige, Busta Rhymes, Sum-41, és a Neptunes. A rendezvényen részt vesz majd az indulástól szereplő öt VJ (Martha Quinn, JJ Jackson, Mark Goodman, Nina Blackwood, and Alan Hunter), és még sok más meglepetést is igérnek. Forrás: CDNOW (224)Rendbontások zavarják a béketárgyalásokat Belfastban 2001-07-13 -- A rendőrök vizágyúkkal próbálták meg feloszlatni a tömeget pénteken Belfastban, aminek eredményeként komoly rendbontásokat kezdtek a feldühödött katolikus tüntetők. Az erőszak beárnyékolta a ma újraindult észak-ír béketárgyalásokat. Több mint 100 rendőr megsérült az elmúlt évek egyik legrosszabb utcai összecsapásában. Forrás: MSNBC (225)Pekingben lesz a 2008-as Olimpia 2001-07-13 -- Peking nyerte meg a 2008-as olimpiai játékok rendezési jogát, először szerezve meg a lehetőséget, hogy a legnépesebb ország rendezze a játékokat. Kína a második, titkos fordulóban szerezte meg a szavazatok döntő részét - 56-ot -, amit hatalmas ünnepléssel és tüzijátékkal ünnepeltek meg. Toronto 22 szavazatot kapott, Párizs 18-at, Istambul kilencet. Osaka már az első fordulóban kiesett. Forrás: Salon (226)Kebelbarátok 2001-07-13 -- Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire egészséges a szoptatás egy kisbabának. Ezenkívül ez a legkézenfekvőbb és legolcsóbb megoldás is. Az összes hozzávaló kéznél - mellnél - van a szoptatáshoz, ám jól jöhet egy-két segédeszköz is, mely a szoptatást kellemesebbé és egyszerűbbé teheti. Mell-pumpa, speciális melltartó, ruházat és más nagyszerű dolgok állnak rendelkezésre. Például az a vizből és glicerinből készült vékony lemezke, mely a megviselt mellbimbó okozta fájdalmat csillapítja. Forrás: FitPregnancy (227)Így is utánafordulnak: a BMW 525i Sport Wagon 2001-07-13 -- Az új, sportos kombi BMW-t azoknak szánják a bajorok, akik nem bánják a kicsit kisebb szériafelszerelést és a 200 lóerő alatti teljesítményt, ha cserébe olcsóbban juthatnak egy jó autóhoz. A 525i Sport Wagon izgalmas darab, amelyhez a BMW biztonságát, és persze presztizsét kapjuk, egy kicsit alacsonyabb áron, mint amit megszoktunk tőlük. Forrás: Edmunds.com (228)Villanyborotválkozás habbal, vízzel 2001-06-14 -- Ami igazán fura az új Panasonic borotvában az az, hogy egyszerre lehet szárazon és hagyományosan is borotválkozni vele. Tehát hab az arcra, meg az ádámcsutkára, és jöhet a villanyborotva. Nem olcsó mulatság, de mindenből high-tech-et szereltek bele. A pengék percenként 13.000-szer fordulnak, az újratölthető elem egy hónapig is működik, és akár az egész készüléket is beleejthetjük a mosdókagylóba: teljesen vízálló. Forrás: The Sharper Image (229)Ivanisevics a tizedik helyre lépett előre, de Agassi továbbra is első 2001-07-16 -- Goran Ivanisevic múlt heti drámai győzelme Wimbledonban nem csak a horvát első Grand Slam győzelme volt, de a Bajnokok Listáján az első 10 közé is repítette. A 29 éves versenyző az ATP listáján pedig a 125. helyről a 16-ra lépett elő. Az első helyen nem történt változás, André Agassi megőrizte első helyét a negyeddöntőben elszenvedett veresége ellenére. A második a brazil Gustavo Kuerten, aki nem is vett részt Wimbledonban. Forrás: Sports.com (230)Hakkinen győzött Angliában 2001-07-16 -- Mika Hakkinen nyerte a Brit Nagydíjat, megtörve ezzel 15 versenyes szerencsétlenség sorozatát. Michael Schumacher mintha csak a pár pontot jött volna begyűjteni egy kis sétakocsikázással. David Coulthard reménye, hogy hazai pályán győzzön már az első célegyenes végén összeomlott, amikor ütközött Jarno Trulli-val. A vasárnapi Grand Prix egyértelmű siker volt a McLarennek, Hakkinen az első öt kört leszámítva végig vezetett. Forrás: Formula1.com (231)Növekvő környezetvédelmi nyomás Bushon 2001-07-16 -- Mégha nem is új szavak, de a politikusok is kezdik felfedezni maguknak a 'környezetvédelem' és 'öko-tudatosság' gyakori ismételgetésének hatásosságát. A héten a vezető európai országok miniszterelnökei és államfői közös nyilatkozatukban újra felszólították az Egyesült Államokat, hogy adja be derekát és vállalja, hogy csökkenti az un. üvegház-gázok kibocsátását. Bush erős nyomásra számíthat a héten kezdődő G8 találkozón Genovában. Forrás: Washington Post (232)Aláírták az orosz-kínai barátsági szerződést 2001-07-16 -- Vladimir Putyin orosz elnök és Jiang Zemin kínai miniszterelnök hétfőn aláírta az első post-szovjet egyezményt a két ország között. A megállapodás tovább erősíti Kína és Oroszország között az elmúlt egy évtizedben újra megszilárdult stratégia együttműködést. Mindkét ország már többször hangsúlyozta fenntartásait az amerikai rakétavédelmi rendszer felől - amit egyébként sikeresen teszteltek a hétvégén -, és további együttműködést terveznek a növekvő amerikai befolyás ellensúlyozására. Forrás: Fox News (233)A heavy metal, aki első tudott lenni a listán 2001-07-16 -- Guilty Pleasures lett az első heavy metal együttes, amely valaha is vezetni tudta az amerikai Billboard magazin listáját. A banda kezdettő fogva Kevin Dubrow, Frankie Banali, Carlos Cavazo és Rudy Sarzo közös gyermeke, és legújabb lemezük állandó szereplője volt a VH1-nek az elmúlt hónapokban. Szerepeltek a Zenén túl című műsorukban, és belefértek a csatorna által összeállított 100-as legjobb rockbanda listájába. Forrás: Navarre (234)Hol vannan az elgondolkoztató Sci-Fik? 2001-07-16 -- Sokan hiányolják manapság az igazán elgondolkoztató sci-fi filmeket, amik többet adnak, mint óriási csótányok vérfröcskölő támadása. 'Hollywood általában idegenkedik a radikális ideáktól' mondja Samuel R. Delany, méltatott és díjnyertes sci-fi író. 'A producerek attól tartanak, hogy egy más megközelítésű absztrakt ötlet nem vonzaná az embereket a moziba. Mindig azt mondják, hogy van egy jó ötletük a filmhez, de a sci-fiben egy jó történet is kell a jó ötlethez, hogy dramatizálja azt.' Forrás: Plastic (235)A narráció újra-felfedezése 2001-07-16 -- Népszerűvé vált a filmek között a narráció. Olyan meghökkentő, jó filmekben is alkalmazták, mint a Közönséges Bűnözők, vagy a Hatodik Érzés. A nemrég bemutatott Memento is beállt ebbe a sorba. A fordulatos film sok meglepetést tartogat egészen a végéig, főleg hogy az már az elején van: a cselekmény ugyanis fordítva van elmesélve, tehát a brutális gyilkosság, amibe a sztori torkollik a film nyitójelenete. Forrás: Film.com (236)Lángoló Menyország (Heaven's Burning) 2001-07-16 -- Russel Crow főszereplésével egy újabb akciófilm, persze a szokásos magányos hős + egy kis románc fordulattal. Egy fiatal pár Ausztráliába utazik nászútra, ahol rögtön le is lép Midori, az ifjú ara a szeretőjével. De hamarosan egyedül találja magát egy furcsa és ismeretlen világban és sivatagban. Amikor a bankban pénzt próbál váltani túszul ejtik, de szerencsére éppen arra jár Russel és kiszabadítja. Forrás: Cinemanow (237)Fast And The Furious Soundtrack 2001-07-16 -- Nagy siker már Amerikában a Fast and Furious című film, amelynek zenéje is a listák tizes listáján található. Egy jó funky kollekció, neves hip-hop, rap előadókkal. Olyanok vettek részt a lemez létrehozásában, mint Faith Evans, itt van a Rollin' című szám Limp Bizkit-től, és a Furious Ja Rule-tól. Forrás: Wal Mart (238)A 33 legfélreérthetőbb mondat a Csillagok Háborúja trilógiában 2001-07-16 -- Még szerencse, hogy vannak köztük emberek rengeteg idővel. Például összegyűjteni a 33 legfélreérthetőbb mondatot a Csillagok Háborúja trilógiából. Példának csak a tizedikek mindegyik filmből. Csillagok Háborúja: 'Befelé te szőrös melák, nem érdekel mit szagolsz!'. Birodalom Visszavág: 'Már azt hittem, hogy ez a szőrös szörny lesz a végem.' A Jedi Visszatér: 'Izgága kis valami vagy te, ugye?' - Leila Forrás: Laughnet (239)Command & Conquer: Renegade 2001-07-16 -- Command & Conquer: Renegade egy gyors 3D akciójáték, a sorozat legutóbbi darabja. A játék közben a helyszínek többsége a megismertekre alapul, csak kiegészítve új részekkel. A fegyverzetből meghagyták a jobbakat, néhány át is lett alakítva, de jöttek újak is. Havoc is visszatért, továbbra is elit kommandósként. Forrás: EA games (240)Kiemeléshez készülnek a Kurszk körül 2001-07-16 -- A végső előkészületeknél tartanak a Kurszk tengeralattjáró és a benne rekedt 106 tengerész maradványai kiemelésére. Mélytengeri merülők és más szakemberek már a helyszínre érkeztek a hétvégén egy norvég hajó fedélzetén. A több, mint 100 méter hoszzú tengeralattjáró tavaly süllyedt el egy robbanás után. 118 tengerész vesztette életét. A kiemelést két holland cég vállalta. Forrás: New York Post (241)Teszt növények a 2050-es klímában 2001-07-16 -- Az University of Illinois kutatói szójababot növesztenek olyan mesterséges légköri kondíciók között, ami a Föld atmoszféráját jelzi előre 2050-ben. Akkora a szén-dioxid aránya a levegőben a mai másfélszerese lesz, és az ózon szint a mai 60 rész helyett 80 lesz. Forrás: nationalgeographic.com (242)Zene ingyen? Próbáld ki a Gnutellát 2001-07-16 -- Mi jön a Napster után? Egyebek között Gnutella, ami egy applikáción és egy központi fejlesztő rendszeren kívül nem is áll másból. A Gnutella tulajdonképpen egy technológia, központi szerver és hálózat nélkül, ami fájlok cserélésére és keresésére készült. Nem meglepő módon az emberek többsége MP3 zenei csere-berére használja, bár ugyanúgy alkalmas bármi más fájl közkincsé tételére. A link az oldalon mindent elmagyaráz. Forrás: Gateway (243)Hol vannak az elgondolkoztató sci-fik? 2001-07-16 -- Sokan hiányolják manapság az igazán elgondolkoztató sci-fi filmeket, amik többet adnak, mint óriási csótányok vérfröcskölő támadása. 'Hollywood általában idegenkedik a radikális ideáktól' mondja Samuel R. Delany, méltatott és díjnyertes sci-fi író. 'A producerek attól tartanak, hogy egy más megközelítésű absztrakt ötlet nem vonzaná az embereket a moziba. Mindig azt mondják, hogy van egy jó ötletük a filmhez, de a sci-fiben egy jó történet is kell a jó ötlethez, hogy dramatizálja azt.' Forrás: Plastic (244)A 33 legfélreérthetőbb mondat a Csillagok Háborúja trilógiában 2001-07-16 -- Még szerencse, hogy vannak köztük emberek rengeteg idővel. Például összegyűjteni a 33 legfélreérthetőbb mondatot a Csillagok Háborúja trilógiából. Példának csak a tizedikek mindegyik filmből. Csillagok Háborúja: 'Befelé te szőrös melák, nem érdekel mit szagolsz!'. Birodalom Visszavág: 'Már azt hittem, hogy ez a szőrös szörny lesz a végem.' A Jedi Visszatér: 'Izgága kis valami vagy te, ügye?' - Leila
Forrás: Laughnet (245)A Shrek-ből videójáték készül 2001-07-17 -- TDK Mediactive, Inc. fogja elkészíteni a Shrek játékváltozatát - jelentették be a cégnél. A DreamWorks stúdió filmjéből készült változatot a tervek szerint 2002 tavaszán fogják bemutatni. Persze részt vesznek benne a megismert karakterek, Fiona hercegnőtől a Szamárig. A nyolc hete futó Shrek hatalmas sikernek bizonyult, 240 millió dolláros bevételével az egyik legsikeresebb animációs film lett. Forrás: Nintendo (246)Növekvő környezetvédelmi nyomás Bushon 2001-07-16 -- Mégha nem is új szavak, de a politikusok is kezdik felfedezni maguknak a 'környezetvédelem' és 'öko-tudatosság' gyakori ismételgetésének hatásosságát. A héten a vezető európai országok miniszterelnökei és államfői közös nyilatkozatukban újra felszólították az Egyesült Államokat, hogy adja be derekát és vállalja, hogy csökkenti az un. üvegház-gázok kibocsátását. Bush erős nyomásra számíthat a héten kezdődő G8 találkozón Genovában. Forrás: Washington Post (247)Zene ingyen? Próbáld ki a Gnutellát 2001-07-16 -- Mi jön a Napster után? Egyebek között Gnutella, ami egy applikáción és egy központi fejlesztő rendszeren kívül nem is áll másból. A Gnutella tulajdonképpen egy technológia, központi szerver és hálózat nélkül, ami fájlok cserélésére és keresésére készült. Nem meglepő módon az emberek többsége MP3 zenei csere-berére használja, bár ugyanúgy alkalmas bármi más fájl közkincsé tételére. Az link az oldalon mindent elmagyaráz. Forrás: Gateway (248)Kiemeléshez készülnek a Kurszk körül 2001-07-16 -- A végső előkészületeknél tartanak a Kurszk tengeralattjáró és a benne rekedt 106 tengerész maradványai kiemelésére. Mélytengeri merülők és más szakemberek már a helyszínre érkeztek a hétvégén egy norvég hajó fedélzetén. A több, mint 100 méter hoszzú tengeralattjáró tavaly süllyedt el egy robbanás után. 118 tengerész vesztette életét. A kiemelést két holland cég vállalta. Forrás: New York Post (249)Egyelőre nem turnézik a 40 éves Rolling Stones 2001-07-17 -- Egyszer még egy Rolling Stones is megöregszik. Sőt, még le is lassul. A most 40 éves fennállását ünneplő együttes egy nagyobb nemzetközi koncertkörútat tervezett, de lehet hogy nem lesz belőle semmi. Maga a Stones menedzsmentje állította parkolópájára a turnét, attól tartva, hogy a fiatalabb rajongók nem költenének közel 100 dollárt egy koncertjegyre. A londoni Sunday Times szerint egyelőre 2003-ig elhalasztották a turnét, de felmerült, hogy végleg lemondják. Forrás: New York Post (250)A FIFA egyesítené Nagy-Británnia válogatottjait 2001-07-17 -- Nagy nemzeti vitát váltott ki a FIFA elnökének tegnapi felhívása, amelyben a walesi, skót, észak-ír és angol futball válogatott összevonását javasolta - legalább az Olimpiákra. Sepp Blatter felkérte az angol Futball Szövetséget és a Brit Olimpia Bizottságot, hogy vizsgálja meg a lehetőséget. A vezetés részéről azért váltott ki ellenkezést az ötlet, mert most a nemzetközi szervezetekben külön képviselt ország - több szavazat révén - nagyobb befolyását igyekszik megvédeni. Forrás: CNNSI.com (251)Megint repül a Concorde 2001-07-17 -- A Brittish Airways bejelentette, hogy ha a mai tesztrepülés jól sikerül, akkor újraindítja transzatlanti járatát. A járatokat akkor állították le, amikor tavaly Párizsban 113 ember halt meg egy balesetben. Azóta a kijavították azokat a hibákat és gyenge pontokat, amelyek a tavalyi tragédiához vezettek. A kétszer 3 és fél órás tesztút után is még legkevesebb három hónap múlva repülhetnek utasok a járaton. Forrás: The Sun (252)Izrael megtorolja a tegnapi bombatámadást 2001-07-17 -- Izrael az elmúlt hetekben folytatott toleráns lépések megváltoztatásával fenyegetőzött tegnap éjjel, miután egy palesztin öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Egy északi vasúti pályaudvaron történt terrortámadásban ketten haltak meg, további 11 megsebesült. Valószínűleg a ma megnyíló Makkabi Játékokat akarták megzavarni, ahová a világ minden országából rendszeresen érkeznek sportolók. Forrás: Telegraph (253)Új repülőszimulátor: Eurofighter Typhoon 2001-07-17 -- A Take-Two Interactive Software, Inc megjelentette a Eurofighter Typhoon-t. Az un. ötödik generációs repülős szimulátor a XXI. század elején Izlandon játszódik, pontosabban ott van a bázis. Európa hat legjobban képzett pilótájával rendelkezünk, akikkel több, mint 100 repülési helyzetet küzdhetünk végig a földi állások elleni támadástól légi harcon túl az Európát megtámadó diktátorok sötét erői ellen mért kommandós támadásig. Forrás: Take 2 Games (254)Egyelőre nem turnézik a 40 éves Rolling Stones 2001-07-17 -- Egyszer még egy Rolling Stones is megöregszik. Sőt, még le is lassul. A most 40 éves fennállását ünneplő együttes egy nagyobb nemzetközi koncertkörútat tervezett, de lehet hogy nem lesz belőle semmi. Maga a Stones menedzsmentje állította parkolópályára a turnét, attól tartva, hogy a fiatalabb rajongók nem költenének közel 100 dollárt egy koncertjegyre. A londoni Sunday Times szerint egyelőre 2003-ig elhalasztották a turnét, de felmerült, hogy végleg lemondják. Forrás: New York Post (255)A FIFA egyesítené Nagy-Britannia válogatottjait 2001-07-17 -- Nagy nemzeti vitát váltott ki a FIFA elnökének tegnapi felhívása, amelyben a walesi, skót, észak-ír és angol futball válogatott összevonását javasolta - legalább az Olimpiákra. Sepp Blatter felkérte az angol Futball Szövetséget és a Brit Olimpia Bizottságot, hogy vizsgálja meg a lehetőséget. A vezetés részéről azért váltott ki ellenkezést az ötlet, mert most a nemzetközi szervezetekben külön képviselt ország - több szavazat révén - nagyobb befolyását igyekszik megvédeni. Forrás: CNNSI.com (256)Ingyen letölthető a Red Hat 7.1 2001-07-17 -- Egyre többen használnak Linuxot. Az egyik legnagyobb fejlesztője most a 7.1-es alapváltozatot ingyen kínálja, de a kiegészítő programokért már fizetni kell. Az ftp.redhat.com általában lassú, de számos tükörszerveren keresztül is kínálják az operációs rendszert. A program maga több, mint 900 MB, így jócskán szánjunk rá időt. További részletekért kattintsunk a linkre. Forrás: Red Hat (257)Lázadások Brazíliában 2001-07-17 -- Salvador városban, a Bahia állam fővárosában július 12-e óta erőszakhullám söpört végig, miután a rendőrök sztrájkja a nyolcadik napja tart. Utcai erőszak és rablás mindennapos lett, az iskolák és a bankok bezártak. Mivel egyelőre nincs remény a közeli megegyezésre, így a helyi konzuli szervek felszólítottak mindenkit, hogy ha csak teheti kerülje el a környéket. Forrás: Department of State (258)Keresési tippek, fejlett módszerek 2001-07-17 -- Gondolom mindenkinek volt már hasonló élménye: próbált megtalálni egy témában egy anyagot, de még a témát se tudta kezelhető méretűre szűkíteni. Bármit írt is be, túl sok információt kapott. A pontosított keresésnek is megvannak a trükkjei, ráadásul a beállítások keresőnként változhatnak. Íme egy kis bevezető a keresők világába.
Forrás: Learn the Net (259)Az internetes gazdaság arcai 2001-07-17 -- Legelőször is kell egy ötlet. Utána kitartó lelkesedés, ami elvezet egészen a minőségi kivitelezéshez. Azután is még sok ember közös munkája: web grafikusoktól, akik elkapják a tekintetünket egészen a jogászokig, akik védik az intellektuális termékek jogait. A WSJ online különkiadása az elektronikus kereskedelem és szolgáltatások szereplőiről. Forrás: Wall Street Journal (260)Az új Sun Blade legjobb része az ára 2001-07-17 -- Az új, alapszintű szerverállomás, a Sun Blade 100 bemutatásával a legnagyobb meglepetést az árral okozták: sikerült ezer dollár alatt tartaniuk. Az eWeek magazin tesztelte az új szervert, valamint az Expert 3D-Lite grafikus kártyát, szintén a Sun-tól. A kártya is azt a filozófiát követi, mint szerver: a drága és jó nevű csúcstechnikát olcsóbb, kisebb teljesítményű, de megbízható darabokkal szélesebb réteghez eljuttatni. Forrás: eWeek (261)Sony KV-36HS20 Trinitron Wega Hi-Scan tévéje 2001-07-17 -- A Sony egyik legmagasabb technikai szintet képviselő tévéje a KV-36HS20, és az egyik legszebb is, illeszkedve a Hi-Scan sorozatba. A 36 colos tévét két HDTV kompatibilis videó kimenetellel látták el. Az elsőt használhatjuk külső digitális TV vevőként, már ahol ehhez megfelelő technológia rendelkezésre áll. A másikat DVD lejátszóhoz, vagy bármi máshoz is köthetjük. A SONY-nál gondoltak arra, hogy hagyományos technológiákkal is élvezhető legyen a készülék. Forrás: Crutchfield.com (262)Kitűnő olasz borok 2001-07-17 -- Az olasz borkészítésnek már 4000 éves kultúrája van, ezért még meglepőbb, hogy a borok többsége csak közepes minőségű volt sokáig, és általában kevés a szakértő borász az országban, aki igazi italokat készítene. De ez is változik, ma már egyre több pince egyre több gondot fordít a minőségre. Az egyik ilyen bertinoro-i Fattoria Celli borászat. Többet is megtudhatunk a családról, sőt vásárolhatunk is tőlük, itt: Forrás: Winegate (263)Kifőzték a jövőt 2001-07-17 -- Még több szabadidőt, jobb körülményeket a konyhában is? Nos, itt van ez a kis doboz, ami lehet, hogy nem is biztosít mindent, amit a kérdés sugall, de biztosan könnyebbé teszi a dolgunkat. Az eszközök össze vannak kötve: a mikróval, egy sokfunkciós konyhai robotgéppel, a hűtővel és egy kommunikációs eszközzel. Minden lépésnél segítségünkre van: a rendelkezésre álló alapanyagok alapján ajánl receptet, üzemelteti a robotgépet és még hozzá illő bort is ajánl. Forrás: Moulinex (264)Le a kalappal a Diablo II előtt 2001-07-17 -- A tavalyi év nagy slágere volt a Blizzardtól a Diablo, egy akció-dús szerepjáték. Ennek a folytatására nem kellett sokat várni: itt a második rész, a Rombolás Ura (Lord of Destruction). Két vadonat új karakter csoporttal - a bérgyilkosokkal és a druidokkal - egészítették ki a már meglevő ötöt. Ráadásként egy ötödik jelenettel is gazdagodott a játék, ahol összekerülünk Baal-lal, Diablo öccsével, akivel az eredeti játékban sose csaphattunk össze. Forrás: Best Buy (265)A hét filmbemutatója: Amerika Tündérkéi 2001-07-17 -- Ezen a héten mutatták be Egyesült Államokban az Amerika Tündérkéit (America's Sweethearts). Ebben Julia Roberts egy kissé feszengő lányt alakít, aki nehezen találja a helyét, mint a megasztár Gwen (Catherine Zeta-Jones) asszsztense. De elvállalta és akkor már komolyan végig is csinálja Gwen és férje utolsó közös nyilvános szereplését, amit a legendás sajtó-összekötő, Lee Phillips szervezett meg. Vidám nyári romantikus komédia, nálunk talán ősszel mutatják be. Forrás: Hollywood.com (266)A legjobb acélkalapács 2001-07-17 -- Minden lendítésnél egy átlagos acélkalapács erős vibrációt visz vissza a testre, főleg a vállra. Ezen dolgozott a Stanley, az acélkalapácsok egyik legrégibb gyártója. Az Antivibe III-as sorozat darabjai nyelét olyan ötvözetből és formában készítették, hogy minél inkább nyelje el ezeket a káros hullámokat. Persze ergonómiailag is a lehető legjobbat hozták ki belőle.De azért felmerül, hogy szóval ezért voltak régen fából a nyelek? Forrás: Stanley (267)A Shrek-ből videójáték készül 2001-07-17 -- TDK Mediactive, Inc. fogja elkészíteni a Shrek játékváltozatát - jelentették be a cégnél. A DreamWorks stúdió filmjéből készült változatot a tervek szerint 2002 tavaszán fogják bemutatni. Persze részt vesznek benne a megismert karakterek, Fiona hercegnőtől a Szamárig. A nyolc hete futó Shrek hatalmas sikernek bizonyult, 240 millió dolláros bevételével az egyik legsikeresebb animációs film lett. Forrás: Nintendo (268)Élőben a BBC-n: a Tour de France 11. szakasza 2001-07-18 -- Tegnap az első hegyi szakaszon a tavalyi győztes, Lance Armstrong diadalmaskodott. Közismert, hogy a nehéz szakaszok az Pirenneusokban döntő jelentőségűek a verseny megnyerésében. Még Armstrong edzője is igyekezett lehűteni a kedélyeket, szerinte egyetlen szakaszgyőzelem nem jelenthet biztos befutást. Az amerikainak több mint nyolc perces hátránya van a kazak Kivilev-hez és a francia Cofidis-hez képest. Forrás: BBC (269)Samaranch-ot kórházba szállították 2001-07-18 -- Az ex-Olimpiai Bizottsági elnököt, Juan Antonio Samaranch-ot Lausanneban kórházba szállították, miután légzési panaszokra és 'rendkívüli kimerültségre' panaszkodott. Samaranch hétfőn lépett le elnöki székéből, miután a tagság nagy többséggel a belga Jacques Rogge-t választotta főtisztviselőnek a világ legjelentősebb és legbefolyásosabb szervezeténél. Forrás: Eurosport (270)A Wall Street Greenspanre és az Intelre figyel ma 2001-07-18 -- Mozgalmas napnak néz elé az amerikai tőzsde. Már több napja érezhető a piac kivárása, ma több vállalati jelentés és két fontos gazdasági adat megjelenése várható. Emellett biztosan befolyással lesz a Szövetségi Jegybank (Fed) elnökének, Alan Greenspannek szenátusi meghallgatása és az elsőszámú chipgyártó, az Intel eladási eredményei, amit szintén ma közölnek. Forrás: CNNfn (271)Japán segélyekkel vesz támogatást bálnahalászatához 2001-07-18 -- Japán nyiltan beismerte tegnap, hogy már többször arra használta a fejlődő országoknak juttatott segélyeket, hogy azok cserébe támogassák kampányukat a bálnahalászat nemzetközi tilalma ellen. Maseyuku Komatsu, a japán halászati miniszter szerint mivel Japán nem rendelkezik a megfelelő katonai erővel érdekei kiharcolásához, így kénytelen más eszközökhöz folyamodni, és semmi rosszat nem lát ebben. Forrás: BBC (272)Chirac nem hallgatható ki 2001-07-18 -- Kissé csökkent a nyomás Jacques Chiracon, miután a párizsi magisztrátus úgy döntött, hogy a francia elnök nem hallgatható ki a feltételezett kenőpénzek ügyében. Chiracot és családját azzal vádolták meg, hogy 2,4 millió frankot (91 millió forintot) közpénzekből költött el magáncélú utazásokra 1992 és 1995 között, amikor Párizs polgármestere volt. Forrás: CNN (273)Star Trek Voyager: Elite Force Demo 2001-07-18 -- Star Trek Voyager: Elite Force demó verzióját tölthetjük le innen. Az első sci-fi egyszemélyes lövöldözős játék, amely a Quake III Arena meghajtóját használja. Az Elite Force az első a sorozatban, amelyik a Voyager elemeire épül, az onnan megismert karakterekere és ellenségekre, mint például Borg. Természetesen összekapcsolható, többjátékos küldetésekkel is kapható. Forrás: Activison (274)A Mini sosem megy ki a divatból 2001-07-18 -- Az eredet Mini, amit 1959-ben mutattak be nagyon sikeres volt: 5,3 milliót adtak el belőle, de többet mond, hogy ezt egészen apró változtatásokkal 41 év alatt tették. De bármennyire is hagyománytisztelők a britek (egyébként nem is annyira azok, de jó kis közhely ez), kell egy kis vérfrissítés, mert a Mini már 20 éve is mechanikailag elavult volt. Íme a 2002-es modell. Forrás: Car and Driver (275)A Napster vége csak a kezdet 2001-07-18 -- A bírósági eljárás és végül a megegyezés, ami padlóra küldte az úttörő fájl-cserélő rendszert, a Napstert úgy tűnik csak lökést adott más szolgáltatóknak. De bizonyosan kialakította az igényt. Most sorra jönnek ki a újításaikkal a vállalatok, köztük is technológiai előrelépést jelent a holland FastTrack szoftverje, ami betölteni készül a mostani hiány keltette űrt. Forrás: TechWeb (276)Eminem feleségét kábítószerbirtoklásért tartóztatták le 2001-07-18 -- Kimberly Matherst - Eminem ex-feleségét, akitől már elvált, de azóta is többször lehetett együtt látni őket -, hétfőn kábítószer birtoklásáért letartóztatták. A rendőrség egy zacskó fehér port talált a kocsija hátsó ülésén. Matherst, aki 26 éves előállították. Nehéz helyzetbe kerülhet, mert csak feltételesen van szabadlábon ittas vezetés miatt, és Michiganben eljárás folyik ellene csendháborításért. Forrás: Billboard (277)Napenergia teheti teljessé a mobilitást 2001-07-18 -- A német Fraunhofer Institute gyorsított ütemben fejleszti a prototípusát annak a napelemnek és energiatároló celláknak, amelyekkel megvalósítható lenne a teljes mobilitás a kommunikációs eszközökben. Az eddig kapható modelleknél komoly hátrányt jelentett az ilyen eszközök viszonylag nagy energiaigénye és ennek kiszolgálása újratölthető elemekkel. Ez függetlenedhet most a hálózati elektromosságtól. Forrás: InternetNews (278)Star Trek Voyager: Elite Force Demo 2001-07-18 -- Star Trek Voyager: Elite Force demó verzióját tölthetjük le innen. Az első sci-fi egyszemélyes lövöldözős játék, amely a Quake III Arena meghajtóját használja. Az Elite Force az első a sorozatban, amelyik a Voyager elemeire épül, az onnan megismert karakterekere és ellenségekre, mint például Borg. Természetesen összekapcsolható, többjátékos küldetésekkel is kapható. Forrás: Activison (279)Samaranch-ot kórházba szállították 2001-07-18 -- Az ex-Olimpiai Bizottsági elnököt, Juan Antonio Samaranch-ot Lausanneban kórházba szállították, miután légzési panaszokra és 'rendkívüli kimerültségre' panaszkodott. Samaranch hétfőn lépett le elnöki székéből, miután a tagság nagy többséggel a belga Jacques Rogge-t választotta főtisztviselőnek a világ legjelentősebb és legbefolyásosabb szervezeténél. Forrás: Eurosport (280)A Mini sosem megy ki a divatból 2001-07-18 -- Az eredeti Mini, amit 1959-ben mutattak be nagyon sikeres volt: 5,3 milliót adtak el belőle, de többet mond, hogy ezt egészen apró változtatásokkal 41 év alatt tették. De bármennyire is hagyománytisztelők a britek (egyébként nem is annyira azok, de jó kis közhely ez), kell egy kis vérfrissítés, mert a Mini már 20 éve is mechanikailag elavult volt. Íme a 2002-es modell. Forrás: Car and Driver (281)Japán segélyekkel vesz támogatást bálnahalászatához 2001-07-18 -- Japán nyiltan beismerte tegnap, hogy már többször arra használta a fejlődő országoknak juttatott segélyeket, hogy azok cserébe támogassák kampányukat a bálnahalászat nemzetközi tilalma ellen. Maseyuku Komatsu, a japán halászati miniszter szerint mivel Japán nem rendelkezik a megfelelő katonai erővel érdekei kiharcolásához, így kénytelen más eszközökhöz folyamodni, és semmi rosszat nem lát ebben. Forrás: BBC (282)Művészeti kánaán New Yorkban 2001-07-18 -- A new york-i székhelyű Lincoln Center minden nyáron fesztivállal tiszteleg a művészet előtt, klasszikus és kortárs előtt egyaránt. Tánc- és színházelőadások, operaestek, cirkusz előadások, film és videó-bemuatók színesítik a palettát. Az előadások mind a kortárs, mind a hagyományos művészeti nyelvekkel kísérleteznek, így sokszor újító, forradalmi jellegük miatt az előadásokat lehetetlen besorolni egy művészeti ágba. Idén a fesztivál keretében többek között megrendezik a New York-i Videó Fesztivált, mely az elektronikus média javát vonultatja fel; fellép a Trisha Brown Dance Company egy fantasztikus előadással; a Cirque Plume Mélanges-Opéra Plume című darabjával képviseli a francia új-cirkusz vonulatot, valamint az idén 70 éves Harold Pinter előtt tisztelegve az író kilenc darabját mutatja be több neves színi társulat. A fesztivál július 29-éig tart. Forrás: Lincoln Center (283)Crosswalk - Átkelés 2001-07-18 -- Lance Larson filmje két férfiról szól, akik életük fordulópontjára érkeznek. Az egyiket éppen halálos betegséggel diagnosztizálják. A másik egy munkanélküli, akinek elutasítják kölcsönkérelmét, számláit kifizetni, beteg kislányát eltartani nem tudja. Így hát meghozza a döntést, mely mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. A Crosswalk ironikus de kíméletlen lecke, mely megmutatja, hogy egy jó embernek is lehet jó oka arra, hogy jó nagyot tévedjen. A film a legjobb rövidfilm díját vitte el A New York-i Független Filmfesztiválon. Itt ingyen letöltheti. Forrás: ALWAYSi (284)Kalóz Newton-kiadás 2001-07-18 -- Első francia kiadás, egy évvel megelőzve az angol megjelenését Newton munkájának. A La Chronologie des anciens royaumes corrigée című könyvben Newton "asztronómiai megközelítéssel próbálja behatárolni rég múlt korok eseményeit" (idézet Babson-tól). A könyvet Newton a Wales-i hercegnő felkérésére írta meg, ám a hercegnő kikötötte, hogy a könyv nem jelenhet meg a nyílvánosság előtt. Ez a kiadás egy illegális publikáció és az eredetinek egy összefoglalója. A kalóz kiadás Newtont arra ösztönözte, hogy a könyvet jobban kidolgozza majd publikálja, ám egy évvel az angol kiadás előtt meghalt. A könyvhöz tartozik három kihajtható lap, mely a Salamon templomot mintázza. Viszonylag jó állaptban van. Forrás: Maggs (285)Juanes kapta a legtöbb latin Grammy jelölést 2001-07-18 -- A kolumbia rockzenész, Juanes-t hét Grammy-re jelölték az idei Latin Grammy Awards-on. A spanyol popzenész, Alejandro Sanz-t öt kategóriában találták érdemesnek, míg Aterciopelados, Gilberto Gil, Fito Paez, Gustavo Santaolalla, Paulina Rubio, és Caetano Veloso 3-3 kategóriában jelölték a legjobbnak. Forrás: Billboard (286)Csendes visszhang - DVD-n 2001-07-18 -- A Penthouse-nál rendszeresen átnézik a heti hollywoodi filmtermést, hogy nekünk már csak a legjobbak közül keljen válogatni. Az egyik újdonságban Devinn Lane művésznő újra a kamerák elé áll. Vesztére beleegyezik, hogy hipnotizálják. Mondani se kell, hogy aztán olyat tesz, amire még álmában sem gondolt korábban. Forrás: Penthouse (287)A chatelés teljes jelkészlete 2001-07-18 -- Ezt ugye mindenki ismeri :-) És akkor nyilván ezt is :-( És ezeket?
(: ) (:-) :-| :-% (: ) C):- q:-) q:-# d:-) ~~~c___ *8-) :- :-)# :<) (:-{~ :-)## :-)> %+| \:-) /:-) :-)- :-)-}8 :-)8< :-)B :-)-{
És ezek csak egy része a B-vel kezdődőeknek a magyarázatok között. Forrás: Chatlist (288)Montgomerie vezet a British Open-en 2001-07-19 -- Colin Montgomerie visszavágott. A játékos 7 év után először esett ki a golfozók Top 10-es listájából, de ma brilliáns játékot mutatott be. A ma kezdődött British Open-en, ami a golfban olyan, mint Wimbledon a teniszben, Montgomerie 6-tal az elvárt szint alatt ütött, azaz a 71 ütésre tervezett pályán 65 ütéssel ment végig. A tavalyi címvédő Tiger Woods ma gyengén játszott, 71 ütéssel végzett a 18 lukon, így a legjobb tíz között sincs. Forrás: ESPN (289)Már kapható a Alien vs. Predator második része 2001-07-19 -- Az első rész az egyik legsikeresebb játék volt 1999-ben. Az Alien vs. Predator a címadó két filmen alapszik, és kombinálja az ott megismert elemeket, karaktereket és színtereket. Három egybefüggő történetet játszhatunk végig. Az Idegenek, a Predátorok és az emberek - itt egy amerikai haditengerész képviseletében - közös végzeten osztoznak: csak az egyik maradhat életben. Forrás: Sierra Studios (290)Riadókészültségben az Arab-öbölben 2001-07-19 -- Az Arab-öbölben állomásozó amerikai csapatokat különböző szintű készültségi szintre, illetve riadó készültségbe helyezték, miután az elmúlt hetekben több terrorista támadásra való készülődésről kaptak hírt - jelentette be Donald Rumsfeld, a védelmi miniszter. Nem nevezték meg, hogy milyen jellegű fenyegetésről van szó, de megemlítették, hogy nem csak a katonai célpontok kerültek szóba. Forrás: Reuters (291)Montgomerie vezet a British Open-en 2001-07-19 -- Colin Montgomerie visszavágott. A játékos 7 év után először esett ki a golfozók Top 10-es listájából, de ma brilliáns játékot mutatott be. A ma kezdődött British Open-en, ami a golfban olyan, mint Wimbledon a teniszben, Montgomerie 6-tal az elvárt szint alatt ütött, azaz a 71 ütésre tervezett pályán 65 ütéssel ment végig. A tavalyi címvédő Tiger Woods ma gyengén játszott, 71 ütéssel végzett a 18 lukon, így a legjobb tíz között sincs. Forrás: ESPN (292)Riadókészültségben az Arab-öbölben 2001-07-19 -- Az Arab-öbölben állomásozó amerikai csapatokat különböző szintű készültségi szintre, illetve riadó készültségbe helyezték, miután az elmúlt hetekben több terrorista támadásra való készülődésről kaptak hírt - jelentette be Donald Rumsfeld, a védelmi miniszter. Nem nevezték meg, hogy milyen jellegű fenyegetésről van szó, de megemlítették, hogy nem csak a katonai célpontok kerültek szóba. Forrás: Reuters (293)Élőben a G8 konferencia Genovából 2001-07-19 -- Ezen a hétvégén a világ 7 legfejlettebb állama, plusz Oroszország újra találkozik, hogy megvitassák a további sorsunkat. A konferencián Genovában fő téma lesz a környezetvédelem és a Amerika által szorgalmazott rakétavédelmi rendszer. Várhatóan komoly összetűzésekre is sor kerül, mert már most több ezer globalizáció-ellenes tüntető van az olasz városban. Mindezt élőben közvetíti a Bloomberg TV. Forrás: Bloomberg (294)Félix teljes története 2001-07-19 -- Félix, a macska Magyarországon nem annyira ismert, pedig tőlünk nyugatra, főként az angolszász országokban nagy népszerűségnek örvend. Egy new yersey-i rajzoló, Otto Messmer alkotta meg, és már 1900-ban debütált egy rövid filmmel. Azóta egyre népszerűbb lett, főként a háromképes sorozatokkal különböző újságokban. Ma már 250 napilap rendszeres szereplője mindegyik kontinensen. S hogy nem véletlenül, arról itt meggyőzödhetünk. Forrás: felixthecat.com (295)3001: A végső Űrodüsszea 2001-07-19 -- Nagyon sokat kellett várnunk arra, hogy Arthur Clarke végre elárulja nekünk, hogy mik is azok a misztikus Monolitok. De minden rejtély előbb utóbb lelepleződik, most, hogy a NASA egyre több képet küld le a Ganymedáról és az Európáról, el is olvashatjuk végre a régóta várt 3001: A végső Űrodüsszeában. Újra találkozhatunk Dave Bowmannal és Hallal, valamint megtekinthetjük várható életünket ezer év múlva. Forrás: Books-on-Line (296)A legkeresettebb a héten 2001-07-19 -- Reese Witherspoon volt az elmúlt héten a legkeresettebb arc a legnagyobb online filmes adatbázison az elmúlt héten. Nem is csoda, hiszen nagyon jó néhány hete volt: meglepetésre nagy siker lett a Legálisan szőke (Legally Blonde) filmje, és a most bemutatásra kerülő Jurrasic Park III is. Aki osztja a lelkesedést az Amerikai szépség sztárja iránt, innen mindent megtudhat róla. Forrás: IMDB (297)A világkörüli lövöldözés: No One Lives Forever 2001-07-19 -- James Bond stílusú lövöldözős játék, ahol a cselekmény közben a fél világot végigjárhatjuk, pontosabban lőhetjük. Dél-kelet ázsiai bádogfalvakban retteghetünk a halálos pókoktól, tiszta szerencse, hogy csúcstechnikánk és hatalmas tűzerőnk sosem hagy cserben. A mostani akciójátékok divatját meglovagolva itt is női a főhős, Cate Archer, aki megmaradt ügynöktársaival küzd az őrült ellen, aki lemészárolta osztaga felét. Segítsünk szegénynek. Forrás: Sierra Studios (298)Valódi alternatív gyógymódok 2001-07-19 -- Az akupunktúrától a reflexiológiáig, a kohumba gombától a kammilla teáig az alternatív gyógymódok sokmilliárdos üzletággá nőtték ki magukat. Most az Unofficial Guide (Nem-hivatalos Kalauz) kiadásában megjelent egy kötet, amely hatásosság szerint rangsorolja a gyógymódokat és növényeket, hatásmechanizmus leírással. Pontos leírást ad az esetleg káros hatásokról, tipikus téves kezelésekről és az együttes használat veszélyeiről. Forrás: Hungry Minds (299)Faithless: Outrospective 2001-07-19 -- A brit dance-pop formáció, aki itt lesz a Szigeten is, tulajdonképpen három emberből áll: a rapper Maxi Jazz, DJ Sister Bliss és a producer Rollo. Legutolsó lemezük annyiban különbözik az előzőektől, hogy még dallamosabb lett, de anélkül, hogy sokat veszített volna eklektikus stílusából: még mindig keverednek a trip-hopos és a soul elemek a hip-hoppal, ugyanazon a feszes house alapokon. Forrás: GoHasting (300)Brian De Palma filmje: Mars Misszió 2001-07-19 -- 2020-ban a film szerint készen fog állni a Föld, hogy elküldje első telepeseit a Marsra. Miután megérkeznek furcsa zajra lesznek figyelmesek egy sziklaformáció körül, majd egy váratlan vihar és egy még váratlanabb élő alagút a homokból megöli a pionírjainkat. (Kivéve Grahamat.) És bár a Földről semmi jele túlélőknek, mentőcsapatot küldenek legalább azt kiderítendő, hogy mi történt. Aki még nem látta, mostmár kiveheti videón. Forrás: GoHasting.com (301)Miben menjek a férjem üzleti vacsorájára? 2001-07-19 -- Fogós kérdés lehet valakinek, aki nincs hozzászokva az üzleti vacsorák menetéhez. A lényeg, hogy egyszerűen és egy kissé konzervatívan. Hosszú és szűk ruha, lehetőleg feketében, akár válltöméssel is, hozzá kis sarkú cipő. Kisméretű táskával ajánlott elmenni, és érdemes gondoskodni egy hosszú kabátról ha hideg lehet este. Az ékszerek is legyenek egyszerűek, egy pár fülbevaló is elég lehet. Forrás: Marieclaire (302)Élőben a G8 konferencia Genovából 2001-07-19 -- Ezen a hétvégén a világ 7 legfejlettebb állama, plusz Oroszország újra találkozik, hogy megvitassák a további sorsunkat. A konferencián Genovában fő téma lesz a környezetvédelem és a Amerika által szorgalmazott rakétavédelmi rendszer. Várhatóan komoly összetűzésekre is sor kerül, mert már most több ezer globalizáció-ellenes tüntető van az olasz városban. Mindezt élőben közvetíti a Bloomberg TV. Forrás: Bloomberg (303)Faithless: Outrospective 2001-07-19 -- A brit dance-pop formáció, aki itt lesz a Szigeten is, tulajdonképpen három emberből áll: a rapper Maxi Jazz, DJ Sister Bliss és a producer Rollo. Legutolsó lemezük annyiban különbözik az előzőektől, hogy még dallamosabb lett, de anélkül, hogy sokat veszített volna eklektikus stílusából: még mindig keverednek a trip-hopos és a soul elemek a hip-hoppal, ugyanazon a feszes house alapokon. Forrás: GoHasting (304)A világkörüli lövöldözés: No One Lives Forever 2001-07-19 -- James Bond stílusú lövöldözős játék, ahol a cselekmény közben a fél világot végigjárhatjuk, pontosabban lőhetjük. Dél-kelet ázsiai bádogfalvakban retteghetünk a halálos pókoktól, tiszta szerencse, hogy csúcstechnikánk és hatalmas tűzerőnk sosem hagy cserben. A mostani akciójátékok divatját meglovagolva itt is női a főhős, Cate Archer, aki megmaradt ügynöktársaival küzd az őrült ellen, aki lemészárolta osztaga felét. Segítsünk szegénynek. Forrás: Sierra Studios (305)Brian De Palma filmje: A Mars mentőakció 2001-07-19 -- 2020-ban a film szerint készen fog állni a Föld, hogy elküldje első telepeseit a Marsra. Miután megérkeznek furcsa zajra lesznek figyelmesek egy sziklaformáció körül, majd egy váratlan vihar és egy még váratlanabb élő alagút a homokból megöli a pionírjainkat. (Kivéve Grahamat.) És bár a Földről semmi jele túlélőknek, mentőcsapatot küldenek legalább azt kiderítendő, hogy mi történt. Aki még nem látta, mostmár kiveheti videón. Forrás: GoHasting.com (306)David Hockney tárlata 2001-07-20 -- David Hockney az egyik legnevesebb divatfotós, de ő is foglalkozik klasszikus és művészi fényképezéssel. Most ezekből a képeiből rendeznek kiállítást Los Angelesben, aki arra jár július 22 és október 21 között, az keresse meg a 250 South Grand Avenue-n, a német Ludwig Múzeum szervezésében. Forrás: eLuxury (307)FIFA 2002 - szép szimuláció 2001-07-20 -- Sosem értettem mi a jó abban, hogy ahelyett, hogy az ember a haverjaival bénázik a kézilabdapályán focizást színlelve, inkább a tv előtt ülve angol válogatottnak adja ki magunkat. De az új FIFA 2002 fantasztikus grafikája meggyőző, az irányítást is sikerült megoldaniuk, a mozgásban nagyon finomak az átmenetek, természetesek a lefordulások és a sebességváltások. Egyszóval a legjobb sport (emberi mozgás?) szimuláció eddig. Forrás: Sports-by-Line (308)Cáfolják Madonna visszavonulását 2001-07-20 -- Pénteken Madonna szóvivője cáfolta, hogy a popsztár visszavonulna, vagy akár csak fontolgatna bármi ilyesmit is. Az elmúlt néhány napban több olyan hír is megjelent a jelenleg világkörül turnézó sztárról, hogy ez lesz az utolsó koncertkörútja, és utána visszavonul. Lehet, hogy annak nyomán terjedt el a pletyka, hogy a 42 éves kétgyermekes családanya már nem olyan lendülettel bírja a turnét, mint régebben. Forrás: Yahoo! (309)Milosevics első látogatója a felesége 2001-07-20 -- Slobodan Milosevic felesége tegnap Hágában érkezett, hogy meglátogassa fogvatartott férjét. Ez volt az első alkalom, hogy Mirjana Markovic meglátogatta urát a letartóztatás után. Jelentős befolyása miatt Szerbiában 'Lady Machbet'-ként is emlegetett feleség tegnap repült Belgrádból Amszerdamba, ahol rendőri kíséret várta a repülőtéren, majd az ENSZ bírósági egységéhez szállították. Nem kívánt arról nyilatkozni, hogy meddig marad Hollandiában. Forrás: The Irish Times (310)Safari Rally: vezet a Mitsubishi csapat 2001-07-20 -- Ma volt a második napja az idei Safari Rallynak. Már az első nap is többen kiestek a 117 kilométeres gyorsasági szakaszon a kenyai szavannákon. Ma a Mitsubishi duó Tommi Makinen és Freddy Loix kiemelkedő teljesítménye jellemezte a versenyt, mind a négy szakaszon elsőként és másodikként értek be. A nagy favorit és világbajnok skót Colin McRae egyelőre elégedett harmadik helyével, ami 9 másodperces hátrányt jelent. Forrás: Eurosport (311)Katharine Hepburn-t kórházba szállították 2001-07-20 -- Hollywood egy másik legendás alakja gyengélkedik. A 94 éves Katharine Hepburn-t kórházban szállították Hartford-ban, Connecticut-ban - jelentette be a kórház szóvivője. A csütörtöki hírek szerint állapotát sikerült stabilizálni. A híres szinésznőt, akinek filmes karrierje több, mint öt évtizedet ölelt fel, négy alkalommal jutalmazták Oscar díjjal. Forrás: Reuters (312)All-Pro Tournament Scheduler 1.0 2001-07-20 -- Ingyen letölthető program, amely nagyban megsegítheti a sokjátékos programok összekapcsolódását. Csapatokat is képezhetünk, vagy online bajnokságokat is szervezhetünk. Ez utóbbi szervezhető automatikusan - a program felajánlásai alapján -, de beállíthatjuk kézileg is, sőt választhatjuk a kettő kombinációját is. Mindegyik Windows printer driverrel használható. Statisztikákat is készíthatünk, folyamatos eredménykijelző. Forrás: Hungry Minds (313)DaimlerChrysler vesztesége kevesebb, mint várták 2001-07-20 -- DaimlerChrysler AG-t nagyon megviselte az Észak-Amerikában tapasztalható recesszió. A ma kiadott második negyedéves jelentés a működési profit 700 millió euróra esett vissza, a tavalyi 2,6 milliárdról. De a piac még ennél is rosszabbra számított, így a hírre 1 százalákkal emelkedett a részvények árfolyamai. Az első negyedben még 610 millió euró volt a veszteségük. Forrás: Yahoo! Business (314)Madonna emléktárgyak online aukción 2001-07-20 -- Több, mint 70 különböző Madonna relikviát szerezhetnek meg a rajongók azon az aukción, ami szerdán indult meg a Sothebys.com és a Gotta Have It Collectibles Inc. szervezésében. A tárgyak 100 dolláros "Like a Prayer" promociós gyertyáktól a 10.000 dolláros MTV zenei díjig terjed. Augusztus elsején lesz a végső leütés, addig is a szervezők "6 számjegyű" bevételt remélnek. Forrás: Reuters (315)Jamaica - igazi lazítás 2001-07-20 -- Negrilben, Jamaica nyugati partján vannak a Swept Away appartmanok, ahol amellett, hogy minden kényelmi szolgáltatás a rendelkezésünkre áll, még csodálatos tájakon és környezetben szívhatjuk magunkba a hely szellemét. Meg kell jegyezni, hogy az átlagemberben élő képpel szemben a jamaicaiak nem igazán barátságosak a fehérekkel szemben: ne feledjük, hogy a rastafari vallásban a Babylon a fehérek gyarmatosító és elnyomó hatalmaskodását, mint gonoszt jelenti. Forrás: Tourbrokers (316)All-Pro Tournament Scheduler 1.0 2001-07-20 -- Ingyen letölthető program, amely nagyban megsegítheti a sokjátékos programok összekapcsolódását. Csapatokat is képezhetünk, vagy online bajnokságokat is szervezhetünk. Ez utóbbi szervezhető automatikusan - a program felajánlásai alapján -, de beállíthatjuk kézileg is, sőt választhatjuk a kettő kombinációját is. Mindegyik Windows printer driverrel használható. Statisztikákat is készíthatünk, folyamatos eredménykijelző. Forrás: Hungry Minds (317)FIFA 2002 - egy szép szimuláció 2001-07-20 -- Sosem értettem mi a jó abban, hogy ahelyett, hogy az ember a haverjaival bénázik a kézilabdapályán focizást színlelve, inkább a tv előtt ülve angol válogatottnak adja ki magunkat. De az új FIFA 2002 fantasztikus grafikája meggyőző, az irányítást is sikerült megoldaniuk, a mozgásban nagyon finomak az átmenetek, természetesek a lefordulások és a sebességváltások. Egyszóval a legjobb sport (emberi mozgás?) szimuláció eddig. Forrás: Sports-by-Line (318)Jamaica - igazi lazítás 2001-07-20 -- Negrilben, Jamaica nyugati partján vannak a Swept Away appartmanok, ahol amellett, hogy minden kényelmi szolgáltatás a rendelkezésünkre áll, még csodálatos tájakon és környezetben szívhatjuk magunkba a hely szellemét. Meg kell jegyezni, hogy az átlagemberben élő képpel szemben a jamaicaiak nem igazán barátságosak a fehérekkel szemben: ne feledjük, hogy a rastafari vallásban a Babylon a fehérek gyarmatosító és elnyomó hatalmaskodását, mint gonoszt jelenti. Forrás: Tourbrokers (319)Madonna emléktárgyak online aukción 2001-07-20 -- Több, mint 70 különböző Madonna relikviát szerezhetnek meg a rajongók azon az aukción, ami szerdán indult meg a Sothebys.com és a Gotta Have It Collectibles Inc. szervezésében. A tárgyak 100 dolláros "Like a Prayer" promociós gyertyáktól a 10.000 dolláros MTV zenei díjig terjed. Augusztus elsején lesz a végső leütés, addig is a szervezők "6 számjegyű" bevételt remélnek. Forrás: Reuters (320)DaimlerChrysler vesztesége kevesebb, mint várták 2001-07-20 -- DaimlerChrysler AG-t nagyon megviselte az Észak-Amerikában tapasztalható recesszió. A ma kiadott második negyedéves jelentés a működési profit 700 millió euróra esett vissza, a tavalyi 2,6 milliárdról. De a piac még ennél is rosszabbra számított, így a hírre 1 százalákkal emelkedett a részvények árfolyamai. Az első negyedben még 610 millió euró volt a veszteségük. Forrás: Yahoo! Business (321)Safari Rally: vezet a Mitsubishi csapat 2001-07-20 -- Ma volt a második napja az idei Safari Rallynak. Már az első nap is többen kiestek a 117 kilométeres gyorsasági szakaszon a kenyai szavannákon. Ma a Mitsubishi duó Tommi Makinen és Freddy Loix kiemelkedő teljesítménye jellemezte a versenyt, mind a négy szakaszon elsőként és másodikként értek be. A nagy favorit és világbajnok skót Colin McRae egyelőre elégedett harmadik helyével, ami 9 másodperces hátrányt jelent. Forrás: Eurosport (322)Erőszakba torkollott a G8 találkozó 2001-07-23 -- Pénteken a feldühödött tüntetők csatamezővé változtatták Genova belvárosát. A békés tüntetők mellett szélsőséges (többnyire baloldali) résztvevők többször összecsaptak a rendőrökkel. A hétvége mérlege: egy halott és több száz sebesült. Egyértelmű tendenciaként megállapítható, hogy a nemzetközi tanácskozásokat kísérő tüntetések egyre nagyobbak. Genovában már közel kétszázezren vettek részt. Sokan vetik a szemére a kormányfőknek, hogy nem vették komolyan a protestálókat, és nem kezelték időben és megfelően a helyzetet. Innen letölthető a BBC 3 perces videóösszefoglalója. Forrás: BBC (323)Megmentették a Kyotó-i Egyezményt 2001-07-23 -- Egész éjjel tartó tanácskozás után, kompromisszumos megállapodással sikerült megmenteni a Kyotó-i Egyezményt. Sokak által már eltemetett 1997-es egyezményt végül Japán meggyőzése mentette meg: a távol-keleti ország nem akarta elfogadni, hogy a káros gázok kibocsátására megszabott kvóták be nem tartását büntető intézkedésekkel kössék össze. Azonban a legnagyobb szennyező, az USA még márciusban felmondta a szerződést, és most sem vett részt a tárgyalásokon. Forrás: Guardian (324)Bush és Putyin megállapodása további hadügyi tárgyalásról 2001-07-23 -- Bush amerikai elnök és Vagyimir V. Putyin ma megállapodtak, hogy összekapcsolják az amerikaik által szorgalmazott rakétaelhárító rendszerről tartott tárgyalásaikat egy közös nukleáris lefegyverzési programmal. Ha sikerül minden kérdésben megegyezniük, akkor a megállapodás helyettesíthetné az 1972-es Antiballisztikus Egyezményt. Putyin döntése, hogy összekapcsolják a védelmi és a támadó-fegyverekről tartott tárgyalásokat meglepte az amerikai delegációt, ugyanakkor teljes egyetértésre talált a kezdeményezés. Forrás: New York Times (325)Új világcsúcs a 100 m mellúszásban 2001-07-23 -- Az orosz Roman Sloudnov az első ember, aki valaha is 1 perc alatt úszta le a 100 méteres férfi mellúszást. A hétfői elődöntőben a Japánban tartott világbajnokságon elért eredménnyel nem csak a rekord dőlt meg, de Sloudnov le is győzte az eddigi csúcstartót, Ed Moses-t. A tavalyi olimpián bronzérmes orosz 59.94 mp-es eredménnyt ért el, ami még jobb, mint a múlt hónapban az orosz bajnokságban úszott 59.97, amit azonban máig sem hitelesítettek. Forrás: Yahoo! Sports (326)Új világcsúcs a 100 m mellúszásban 2001-07-23 -- Az orosz Roman Sloudnov az első ember, aki valaha is 1 perc alatt úszta le a 100 méteres férfi mellúszást. A hétfői elődöntőben a Japánban tartott világbajnokságon elért eredménnyel nem csak a rekord dőlt meg, de Sloudnov le is győzte az eddigi csúcstartót, Ed Moses-t. A tavalyi olimpián bronzérmes orosz 59.94 mp-es eredménnyt ért el, ami még jobb, mint a múlt hónapban az orosz bajnokságban úszott 59.97, amit azonban máig sem hitelesítettek. Forrás: Yahoo! Sports (327)Szürreális fotókiállítás 2001-07-23 -- Retrospektív kiállítása nyílt Arthur Tress-nek, a neves fényképésznek, "Fantasztikus utazás, 1956-2000" címmel. A kiállítás fő témája, a költő és kritikus John Wood szavaival élve, az 'emberi komédia', a dráma, amely az emberi élet különböző szakaszait áthatja: születés, halál, szexus, álmok. Tress munkásságának összes fontos szakasza megtekinthető tematikusan felosztásban. Néhány példa ízelítőképpen: az "Álom gyűjtő", mely a gyermeki lélek fantáziaképeit, rémálmait ábrázolja, vagy ugyanennek a témának felnőtt megfelelője, az "Elme színháza", továbbá a "Kórházi konstrukciók", mely olyan szürreális fényképek sorozatát foglalja magába, melyet Tress egy elhagyatott kórházban kapott lencsevégre. A kiállítás szeptember 23-áig tart. Forrás: Washington Post (328)Szürreális fotókiállítás 2001-07-23 -- Retrospektív kiállítása nyílt Arthur Tress-nek, a neves fényképésznek, "Fantasztikus utazás, 1956-2000" címmel. A kiállítás fő témája, a költő és kritikus John Wood szavaival élve, az 'emberi komédia', a dráma, amely az emberi élet különböző szakaszait áthatja: születés, halál, szexus, álmok. Tress munkásságának összes fontos szakasza megtekinthető tematikusan felosztásban. Néhány példa ízelítőképpen: az "Álom gyűjtő", mely a gyermeki lélek fantáziaképeit, rémálmait ábrázolja, vagy ugyanennek a témának felnőtt megfelelője, az "Elme színháza", továbbá a "Kórházi konstrukciók", mely olyan szürreális fényképek sorozatát foglalja magába, melyet Tress egy elhagyatott kórházban kapott lencsevégre. A kiállítás szeptember 23-áig tart Washingtonban. Forrás: Washington Post (329)Bush és Putyin megállapodása további hadügyi tárgyalásról 2001-07-23 -- Bush amerikai elnök és Vagyimir V. Putyin ma megállapodtak, hogy összekapcsolják az amerikaik által szorgalmazott rakétaelhárító rendszerről tartott tárgyalásaikat egy közös nukleáris lefegyverzési programmal. Ha sikerül minden kérdésben megegyezniük, akkor a megállapodás helyettesíthetné az 1972-es Antiballisztikus Egyezményt. Putyin döntése, hogy összekapcsolják a védelmi és a támadó-fegyverekről tartott tárgyalásokat meglepte az amerikai delegációt, ugyanakkor teljes egyetértésre talált a kezdeményezés. Forrás: New York Times (330)Erőszakba torkollott a G8 találkozó 2001-07-23 -- Pénteken a feldühödött tüntetők csatamezővé változtatták Genova belvárosát. A békés tüntetők mellett szélsőséges (többnyire baloldali) résztvevők többször összecsaptak a rendőrökkel. A hétvége mérlege: egy halott és több száz sebesült. Egyértelmű tendenciaként megállapítható, hogy a nemzetközi tanácskozásokat kísérő tüntetések egyre nagyobbak. Genovában már közel kétszázezren vettek részt. Sokan vetik a szemére a kormányfőknek, hogy nem vették komolyan a protestálókat, és nem kezelték időben és megfelően a helyzetet. Innen letölthető a BBC 3 perces videóösszefoglalója. Forrás: BBC (331)X-Box első játékai? 2001-07-23 -- A Planet X-Box jelentette, hogy az Electronics Boutique megjelentetett néhány játékcímet, amivel elindul az új konzol. Szerintük ezek a játékok a Halo, Oddworld: Munch's Oddysee, NFL Fever 2002, Project Gotham Racing, Azurik: Rise of Perathia, New Legends, Dark Summit, Mad Dash, Shrek, Star Wars Starfighter: Special Edition, NHL Hitz, Madden NFL 2002, Nascar Thunder 2002. Azonban ez csak spekuláció, vagy annál alig több, a hírt se nem erősítették meg, se nem cáfolták. Forrás: Gamepen (332)Napster helyettesítők 'teljes' listája 2001-07-23 - A kezdetben vala az MP3. És láttuk hogy jó, de nehéz volt megkapni. Akkor jött a Napster. És az ingyen zene egyszerű lett. És nagy vala az öröm. De a gonosz amerikai lemezszövetséggel társult Lars Ulrich meg néhány jogász, és lett újra nagy sötétség. De az alagút végén fényes lámpaként új szolgáltatók kezdték meg működésüket. Majd jött az UnderGround, és csokorban szedte őket. Íme és lőn újra világosság. Forrás: UGO.com (333)South Park: nagyobb, hosszabb és vágatlan 2001-07-23 -- Senki nem tagadhatja, hogy a South Park merészségével, ízlésrombolásával szűk mezsgyén mozog az elfogadható és a visszataszító között. Egyszerre bántó, ám szórakoztató ez a fajta "WC-humor". Az biztos, hogy nem mindenkinek van ínyjére, akit azonban megfogott, az most örömmel veheti, hogy Trey Parker és Matt Stone South Park kreátorok most egy újabb változattal álltak elő. A South Park: nagyobb, hosszabb és vágatlan a sok ökörködés mellett egy olyan kis mellékszállal is elszórakoztat minket, melyben Kenny megjárja a poklot Saddam Hussein és a sátán társaságában. Ilyen csak a South Parkban fordulhat elő. A 81 perces film emellett rengeteg zenével is megajándékozza a nézőt. Most DVD-n is megrendelheti. Forrás: BigStar (334)Melegszik a Mars a hatalmas porvihartól 2001-07-23 -- Egy óriási porvihar tombol a Marson, ami az egész bolygót beborította, és folyamatosan emelkedik a hőmérséklet. A rendkívüli jelenség tanulmányozásával a tudósok azt remélik, hogy többet megérthetnek a globális felmelegedésről - gyorsított ütemben. Egy hónap alatt 30 C fokkal emelkedett a Mars átlagos hőmérséklete, mert a por jobban megtarja a nap hőenergiáját a felső légkörben. A tudósok a folyamat végén viszont jelentős lehűlésre számítanak. Forrás: Telegraph (335)Hercules 3D Prophet 4500 64MB videókártya 2001-07-23 -- Mást se lehet hallani manapság a videókártyák környékéről, csak hogy GeForce így, meg GeForce úgy, és minden a Radeon szerint megítélve. De van néhány altervatíva, a Hercules is ezt próbálja meg illusztrálni. A Hercules 3D Prophet 4500 64MB komoly tudása a legtöbb játék minden igényét kielégíti. Igaz, hogy teljesítménye elmarad a GeForce 3-tól, de ha olcsóbb változattal is beérjük (sőt, azt keressük), a Herculessel elégedettek lehetünk. Forrás: Tech-Report (336)Anna Kournikova férjhez ment 2001-07-23 -- A női tenisz üdvöskéje, a férfirajongók kedvence, Anna Kournikova férjhez ment - jelentette a brit Sun. A 20 éves szőke bombázó és az orosz jéghoki sztár, Sergei Fedorov (31) Moszkvában fogadott örök hűséget egymásnak. A hírek szerint a polgári esküvőn csak 5 vendég volt jelen, ami valószínűleg sok ezer rajongónak töri össze a szívét. Anna csak nemrég épült fel egy bokasérülésből, ami miatt ki kellett hagynia Wimbledont és a Roland Garosst is. Forrás: The Sun (337)Ismét támadnak a dinoszauruszok 2001-07-23 -- Nyolc évvel az első rész után, a Jurassic Park saga még mindig piacképesnek bizonyul. A Jurassic Park III múlt szerdán került mozikba, és az első öt napon 80,9 millió dolláros bevételt hozott a Universal Pictures-nek. Spielberg, aki az előző két részt rendezte, ezúttal a filmet mint producer jegyzi. A rendező Joe Johnston, aki többek között a Jumanjit is rendezte. A Jurassic Park III box-office sikere nem biztos, hogy kitörő örömet szerez Spielbergnek, akinek az MI: Mesterséges Intelligencia című nagy vállalkozását a Jurassic Park III kilökte a top10-es listáról. Forrás: CNN (338)A Sony: Gran Turismo 3-at elkapkodták 2001-07-23 -- A Sony Computer Entertainment America a hétvégén bejelentette, hogy több, mint egy millió példányt adott el az új PlayStation 2 konzoljára a Gran Turismo 3-ból. Ezzel minden idők legsikeresebb új videójáték megjelentetés lett. Már az eredeti Gran Turismo is nagyon sikeres volt, a legtöbbet ebből adtak el a PlayStationre. Szakértők kritikusnak ítélték meg a múlt héten megjelent játék fogadtatását, mert ettől függhetett az új konzol elterjedése. Forrás: CNet (339)A nagy visszatérés 2001-07-23 -- Michael Jackson nagyszabású vállalkozásba fogott: ő lesz a főszereplője illetve producere első animációs filmjének -- az AP hírügynökség tudósítása szerint. A veszélyezetett unikornis élete (nem hivatalos fordítás, a szerk.) című rajzfilm egy Sailor nevű árváról szól majd, aki egy gazdag, ám magányos lánnyal összefog a Föld és az állatok megmentéséért. Jacko Sailor hangját fogja adni. A 75 millió dolláros produkció várhatóan 2003 tavaszára elkészül. A 42 éves Michael Jackson legutóbb Diana Ross-szal játszott együtt 1978-ban a Wiz című filmben, melyben Scarecrow, azaz Madárijesztő szerepében tetszelgett. Forrás: LAUNCH (340)A baba masszázs növeli a bizalmat 2001-07-23 -- Az érintés az egyik legalapvetőbb kapcsolatteremtési forma a szülő és a kisbaba között. A simogatástól a baba nagyobb biztonságban fogja magát érezni, így a terhesség alatt már kialakult kötelék a baba és a mama között tovább erősödik. Tapasztalat mutatja, hogy azok a kisbabák, akiket rendszeresen simogatnak, masszíroznak sokkal szociálisabbak mikor ébren vannak és többet is csacsognak. A baba masszázs ezenkívül a súlygyarapodást is befolyásolja. Kutatások kimutatták, hogy azok a babák, akiket tíz napon keresztül naponta hármoszor 15 percig masszíroztak, 50%-kal nagyobb súlyt értek el, mint más társaik. Forrás: Johnson & Johnson (341)Sony féláron kínálja új típusú CD lejátszóját 2001-07-23 -- A Sony vasárnap bejelentette, hogy az SACD néven kifejlesztett CD-lejátszójának jelentősen csökkenti az árát, eképp népszerűsítve a következő generációs formulát. A jelenleg közel 200.000 forintos készülékeket akár feleannyiért is meg lehet vásárolni a következő hónapban. A Sony 1999 óta gyártja ezt a típust, de egyelőre nagyon keveset adnak el belőle. A technika hasonló a DVD-hez, de képes zenét és videóképet is lejátszani. Forrás: japantoday (342)Wim Wenders: Egyszer 2001-07-23 -- A kortárs filmművészetnek egyik legkiemelkedőbb alkotója Wim Wenders. Idén májusban megjelent könyve, az "Egyszer" egy fotó- és esszégyűjtemény, melyben éppúgy, mint filmjeiben, a történet mesélés mestereként mutatkozik be. Rövid, életrajzszerű skiccek kapcsolódnak fényképekhez, melyeket Wim Wenders egy-egy forgatás helyszín kiválasztása alkalmából csinált. A fényképekből és a hozzájuk kapcsolódó gondolatfutamokból létrejött könyv egyszerre útinapló, fotóalbum, rövidfilmek sorozata és novella gyűjtemény. 256 oldal, 225 színes illusztrációval. Forrás: Artnet.com (343)Macromedia megjelentette a Sitespring béta változatát 2001-07-23 -- Macromedia oldaláról tesztelésre letölthető az új szoftverük, a Sitesping béta változata. A san fransisco-i web-design szoftver cég még csütörtökön tette fel programját, amely weboldalak fejlesztési folyamatát hivatott segíteni. A rendszer maga Macromedia's ColdFusion vagy Java-based JRun alapon fut. Mivel nincs két ugyanolyan technikával dolgozó fejlesztő, így a programot Macen és Windows PC alapon, Internet Explorer vagy Netscape Navigator-t használva is lehet futtatni. Forrás: internet.com (344)Sérülések megelőzésére 2001-07-23 -- Ha a dolgokat elhanyagoljuk, akkor azok megbosszulják magukat. Ha nem ellenőriztetjük az autónkat rendszeresen az sokba fog kerülni a szervízben. Ha nem figyelünk oda a barátnőnkre, könnyen egyedül találhatjuk magunkat. Hasonlóképpen a testünkkel. Sok sportsérülés elkerülhető vagy megelőzhető megfelelő gyakorlatokkal. A teniszkönyök, vagy izomgörcsök ellen íme néhány gyakorlat. Forrás: Men's Fitness (345)Az új HP fax 1220xi 2001-07-23 -- A Hewlett Packard 1220xi "nevű" új faxa az egyik legmodernebb. Mint az ilyenek már általában ez is alapszolgáltatásban színes és fekete-fehér egyben. Gyors kapcsolatot és nyomtatást igérnek. A különlegessége ennek a terméknek, hogy internet kompatibilis, azaz közbekötött PC nélkül képes e-mailt faxra, illetve vissza küldeni és fogadni, továbbá weboldalakat megjeleníteni. Forrás: Hewlett Packard (346)Hóbortos esküvői csokrok 2001-07-23 -- Legyen a piaci stand az, ami inspiráljon, akkor, amikor esküvői csokrot tervezünk. Álljon a bokréta különböző bogyókból, zamatos gyümölcsökből, citrusfélékből. A legfrissebb trend szerint az esküvők kevésbé követik a hagyományt, és sokkal hóbortosabbak mint régen. Gyümölcsökkel és zöldségekkel megkomponált csokrok egy sokkalta mulatságosabb és lazább hozzáállást mutatnak. De ennél messzebbre megy néhány esküvői virágszalon, és kreációjukhoz a mezőkről és erdőkből merítenek ötleteket, füvet használva kiegészítő dekorációnak vagy akár az egész csokrot győgynövényekből megtervezve. Forrás: The Knot (347)South Park: nagyobb, hosszabb és vágatlan 2001-07-23 -- Senki nem tagadhatja, hogy a South Park merészségével, ízlésrombolásával szűk mezsgyén mozog az elfogadható és a visszataszító között. Egyszerre bántó, ám szórakoztató ez a fajta "WC-humor". Az biztos, hogy nem mindenkinek van ínyjére, akit azonban megfogott, az most örömmel veheti, hogy Trey Parker és Matt Stone South Park kreátorok most egy újabb változattal álltak elő. A South Park: nagyobb, hosszabb és vágatlan a sok ökörködés mellett egy olyan kis mellékszállal is elszórakoztat minket, melyben Kenny megjárja a poklot Saddam Hussein és a sátán társaságában. Ilyen csak a South Parkban fordulhat elő. A 81 perces film emellett rengeteg zenével is megajándékozza a nézőt. Most DVD-n is megrendelheti. Forrás: BigStar (348)Ismét támadnak a dinoszauruszok 2001-07-23 -- Nyolc évvel az első rész után, a Jurassic Park saga még mindig piacképesnek bizonyul. A Jurassic Park III múlt szerdán került mozikba, és az első öt napon 80,9 millió dolláros bevételt hozott a Universal Pictures-nek. Spielberg, aki az előző két részt rendezte, ezúttal a filmet mint producer jegyzi. A rendező Joe Johnston, aki többek között a Jumanjit is rendezte. A Jurassic Park III box-office sikere nem biztos, hogy kitörő örömet szerez Spielbergnek, akinek az MI: Mesterséges Intelligencia című nagy vállalkozását a Jurassic Park III kilökte a top10-es listáról. Forrás: CNN (349)Anna Kournikova férjhez ment 2001-07-23 -- A női tenisz üdvöskéje, a férfirajongók kedvence, Anna Kournikova férjhez ment - jelentette a brit Sun. A 20 éves szőke bombázó és az orosz jéghoki sztár, Sergei Fedorov (31) Moszkvában fogadott örök hűséget egymásnak. A hírek szerint a polgári esküvőn csak 5 vendég volt jelen, ami valószínűleg sok ezer rajongónak töri össze a szívét. Anna csak nemrég épült vel egy bokasérülésből, ami miatt ki kellett hagynia Wimbledont és a Roland Garosst is. Forrás: The Sun (350)Napster helyettesítők 'teljes' listája 2001-07-23 - A kezdetben vala az MP3. És láttuk hogy jó, csak nehéz volt igazán a közelébe férközni. Akkor jött a Napster. És az ingyen zene egyszerű lett. És nagy vala az öröm. De a gonosz amerikai lemezszövetséggel társult Lars Ulrich meg néhány jogász, és lett újra nagy sötétség. De az alagút végén fényes lámpaként új szolgáltatók kezdték meg működésüket. Majd jött az UnderGround, és csokorban szedte őket. Íme és lőn újra világosság. Forrás: UGO.com (351)Elvonókúrán a Metallica frontembere 2001-07-23 -- James Hetfield, a Metallica frontembere, a banda hivatalos honlapján bejelentette, hogy alkohol- és más káros szenvedélyektől való függősége miatt elvonókúrára fekszik be egy klinikára. A lépés miatt tovább tolódik a Metallica új albumának elkészülte. Ez a stúdióalbum lesz a hardrock banda nyolcadik albuma és az első azután, hogy a basszusgitáros Jason Newsted 14 év után elhagyta az eggyüttest. Forrás: Billboard Online (352)Hóbortos esküvői csokrok 2001-07-23 -- Legyen a piaci stand az, ami inspiráljon, akkor, amikor esküvői csokrot tervezünk. Álljon a bokréta különböző bogyókból, zamatos gyümölcsökből, citrusfélékből. A legfrissebb trend szerint az esküvők kevésbé követik a hagyományt, és sokkal hóbortosabbak mint régen. Gyümölcsökkel és zöldségekkel megkomponált csokrok egy sokkalta mulatságosabb és lazább hozzáállást mutatnak. De ennél messzebbre megy néhány esküvői virágszalon, és kreációjukhoz a mezőkről és erdőkből merítenek ötleteket, füvet használva kiegészítő dekorációnak vagy akár az egész csokrot győgynövényekből megtervezve. Forrás: The Knot (353)Megmentették a Kyotó-i Egyezményt 2001-07-23 -- Egész éjjel tartó tanácskozás után, kompromisszumos megállapodással sikerült megmenteni a Kyotó-i Egyezményt. Sokak által már eltemetett 1997-es egyezményt végül Japán meggyőzése mentette meg: a távol-keleti ország nem akarta elfogadni, hogy a káros gázok kibocsátására megszabott kvóták be nem tartását büntető intézkedésekkel kössék össze. Azonban a legnagyobb szennyező, az USA még márciusban felmondta a szerződést, és most sem vett részt a tárgyalásokon. Forrás: Guardian (354)Megjelent Iggy Pop új albuma 2001-07-23 -- Július 17-én jött ki Iggy Pop legújabb albuma, a Beat'em Up, mely vitathatalanul a legkifejezőbb címválasztás a rock guru részéről. Lehet szeretni vagy utálni, ám az 1999-es kitérő az Avenue B albummal, mely inkább egyfajta jazz-t jegyzett, a Beat'em Up-pal Iggy Pop ismét felturbózta a motorokat. Ezen az albumon ismét a régi Iggy Pop-pal találkozunk, durva és szókimondó szövegeivel, hard-rock szettjével. Az album öt csillagot kapott szavazatok alapján. Ezenkívül ízelítőül itt belehallgathatunk az album néhány számába is. Forrás: Barnes & Noble (355)A feszítő foglalat ereje - ékszerész titkok 2001-07-23 -- Az úgynevezett feszítő foglalatot először a hatvanas években dolgozta ki Friedrich Becker, német ékszerész a Niessing vállalat számára. Ezzel az technikai megoldással a drágaköves gyűrű olyan hatást kelt, mintha a foglaltban lévő drágakő szinte csak a levegőben lógna. Azonban a várakozás ellenére a kő így sokkalta erősebben van rögzítve, ugyanis így az egész gyűrű foglalatként viselkedik. Ennek ellenére az ékszerészeknek mindig hosszasan kell győzködniük a vásárlókat arról, hogy a feszítő foglalatos gyűrűk sokkal biztonságosabbak bármely más rögzítéses megoldásnál. Forrás: Micky Roof Jewelers (356)Thorpe újabb világcsúcsa 2001-07-24 -- Ian Thorpe újabb aranyérmet szerzett, megdöntve saját 800 méteres világcsúcsát gyorsúszásban. A 18 éves ausztrál kevesebb, mint 20 perccel a keddi újabb csúcs előtt fejezte be a 200 méteres elődöntőt. Már vasárnap is két aranyérmet szerzett Fukuokában, az egyiket az ausztrál váltó tagjaként a 4x100-as gyorsúszásban, a másikat saját világcsúcsát megjavítva a 400 méteren. Forrás: BBC Sports (357)Palesztinok egymás ellen 2001-07-24 -- A palesztin rendőrség tüntetőkkel és fegyveresekkel csapott össze a Gáza övezetben. Hétfő este lövések dördültek el a palesztin katonai hírszerzési vezető, Moussa Arafat háza előtt, ahol több ezer tüntető, köztük sok Hamas párti demonstráló tiltakozott a palesztin biztonsági szolgálat által végrehajtott letartóztatások ellen. A Palesztin Önkormányzaton egyre nő a nyomás, hogy leszámoljon saját szélsőségeseivel. Vasárnap három Hamasz tagot lőttek le palesztin biztonságiak egy ellenőrző pontnál. Forrás: BBC (358)Egyre hevesebb harcok Macedóniában 2001-07-24 -- Nyugati diplomaták kétségbeesett kísérletet tesznek, hogy megmentsék a béketárgyalásokat az albán lázadók és a kormányerők között Macedóniában. Feldühödött menekültek tüntettek kedden a parlament előtt, a kormány határozottabb fellépését sürgetve. A demonstráció csak egy nappal követte a heves csatározásokat a helyi albánok és a kormányerők között egészen közel Tetovo belvárosához, Macedónia második legnagyobb városában. Forrás: USA Today (359)Greenspan további kamatcsökkentést szorgalmaz 2001-07-24 -- A szokásos, évente kétszeri kongresszusi beszámolójában Alan Greenspan, a Fed elnöke bejelentette, hogy további kamatcsökkentést tart szükségesnek, ha a gazdaság továbbra se indul növekedésnek. Az elmúlt 11 év első recesszióját elkerülendő az amerikai Szövetségi Jegybank már hatszor csökkentett kamatot ebben az évben, összesen 2,75% értékben. A következő Fed ülést augusztus 21-én tartják, szakértők újabb negyedpontos csökkentésre számítanak. Forrás: Nando Times (360)A rossz idő miatt késik az Atlantis landolása 2001-07-24 -- A floridai repülésirányítók bejelentették kedd reggel, hogy a rossz időjárásra való tekintettel estére halasztották az Atlantis landolását. Az öt űrhajós fő feladata egy új zsilip és kapcsolódó egység beszerelése volt a nemzetközi űrállomásba. Az űrsikló július 12-én szállt fel, és elegendő üzemanyaggal rendelkezik a keringéshez péntek reggelig. A ma reggeli halasztás már a második volt ezen a küldetésen. Forrás: Fox (361)Stephen King sorozatot készít az ABC-nek 2001-07-24 -- Stephen King egy főműsoridejű minisorozat fog készítneni az ABC amerikai tévétársaságnak. A Királyság ("The Kingdom") egy elátkozott kórházról fog szólni, amit egy ősi temető fölé építettek. A 2002-2003-ban műsorba kerülő műsor Lars von Trier dán rendező sorozatán alapszik, aminek azóta komoly kultusza lett a skandináv országban. A kritikusok a Twin Peaks és a Vészhelyzet közé helyezik. Az első kétórást részt a tervek szerint 13 egyórás epizód követi majd. Forrás: Nando Times (362)Fatboy Slim kapta a legjobb jelölést 2001-07-24 -- Megnevezték az MTV Video Music Awards 2001 jelöltjeit. Fatboy Slim videója vezeti a listát, a "Weapon of Choice", Spike Jonze rendezésében 9 kategóriában lehet még a legjobb. Egyebek között jelölték az Év videójának és a Legjobb Tánc, valamint az Áttörés kategóriában. További nominációk az Év videója címre: U2's "Beautiful Day" Janet Jackson's "All for You" Missy Elliot "Get Ur Freak On," és Eminem "Stan". Díjkiosztás szeptember hatodikán. Forrás: Spin (363)Rendőrök voltak a könyvtárban 2001-07-24 -- Egy nem-túl-szerencsés dél-afrikai betörőt letartóztattak, miután betört a helyi könyvtárba, ahol a helyi rendőrök épp bűnözési statisztikákat vitattak meg. A helyi Citizen újság szerint Christo Heunis főfelügyelő épp a bűnözés alakulásáról beszélt, amikor megszólalt a riasztó. 'Nagyon irónikus helyzet volt. Éppen előadást tartottam a bűnözési helyzetről.' - idézi az újság Heunist. Végül maga a felügyelő és egy biztonsági őr fogta el a néhány CD-vel kisurrani igyekvő tolvajt. Forrás: Reuters (364)Rendőrök voltak a könyvtárban 2001-07-24 -- Egy nem-túl szerencsés dél-afrikai betörőt letartóztattak, miután betört a helyi könyvtárba, ahol a helyi rendőrök épp bűnözési statisztikákat vitattak meg. A Citizen újság szerint Christo Heunis főfelügyelő pont a bűnözés alakulásáról beszélt, amikor megszólalt a riasztó. 'Nagyon irónikus helyzet volt. Éppen előadást tartottam a bűnözési helyzetről.' - idézi az újság Heunist. Végül maga a felügyelő és egy biztonsági őr fogta el a néhány CD-vel kisurrani igyekvő tolvajt. Forrás: Reuters (365)Thorpe újabb világcsúcsa 2001-07-24 -- Ian Thorpe újabb aranyérmet szerzett, megdöntve saját 800 méteres világcsúcsát gyorsúszásban. A 18 éves ausztrál kevesebb, mint 20 perccel a keddi újabb csúcs előtt fejezte be a 200 méteres elődöntőt. Már vasárnap is két aranyérmet szerzett Fukuokában, az egyiket az ausztrál váltó tagjaként a 4x100-as gyorsúszásban, a másikat saját világcsúcsát megjavítva a 400 méteren. Forrás: BBC Sports (366)Fatboy Slim kapta a legjobb jelölést 2001-07-24 -- Megnevezték az MTV Video Music Awards 2001 jelöltjeit. Fatboy Slim videója vezeti a listát, a "Weapon of Choice", Spike Jonze rendezésében 9 kategóriában lehet még a legjobb. Egyebek között jelölték az Év videójának és a Legjobb Tánc, valamint az Áttörés kategóriában. További nominációk az Év videója címre: U2's "Beautiful Day" Janet Jackson's "All for You" Missy Elliot "Get Ur Freak On," és Eminem "Stan". Díjkiosztás szeptember hatodikán. Forrás: Spin (367)Stephen King sorozatot készít az ABC-nek 2001-07-24 -- Stephen King egy főműsoridejű minisorozat fog készítneni az ABC amerikai tévétársaságnak. A Királyság ("The Kingdom") egy elátkozott kórházról fog szólni, amit egy ősi temető fölé építettek. A 2002-2003-ban műsorba kerülő műsor Lars von Trier dán rendező sorozatán alapszik, aminek azóta komoly kultusza lett a skandináv országban. A kritikusok a Twin Peaks és a Vészhelyzet közé helyezik. Az első kétórást részt a tervek szerint 13 egyórás epizód követi majd. Forrás: Nando Times (368)Egyre hevesebb harcok Macedóniában 2001-07-24 -- Nyugati diplomaták kétségbeesett kísérletet tesznek, hogy megmentsék a béketárgyalásokat az albán lázadók és a kormányerők között Macedóniában. Feldühödött menekültek tüntettek kedden a parlament előtt, a kormány határozottabb fellépését sürgetve. A demonstráció csak egy nappal követte a heves csatározásokat a helyi albánok és a kormányerők között egészen közel Tetovo belvárosához, Macedónia második legnagyobb városában. Forrás: USA Today (369)A rossz idő miatt késik az Atlantis landolása 2001-07-24 -- A floridai repülésirányítók bejelentették kedd reggel, hogy a rossz időjárásra való tekintettel estére halasztották az Atlantis landolását. Az öt űrhajós fő feladata egy új zsilip és kapcsolódó egység beszerelése volt a nemzetközi űrállomásba. Az űrsikló július 12-én szállt fel, és elegendő üzemanyaggal rendelkezik a keringéshez péntek reggelig. A ma reggeli halasztás már a második volt ezen a küldetésen. Forrás: Fox (370)Honduras kiverte a brazilokat a Copa Americából 2001-07-25 -- Harmincezer rajongó előtt Kolumbiában, a Copa America elődöntöjében Honduras 2-O-ra legyőzte a Brazíliát. A nemzetközi fotball történetének legnagyobb meglepetése sokkolta a brazilokat, akik az elmúlt három évben megnyerték a kupát. Az első félidő gól nélkül telt, majd az 59. percben Saul Martinez fejesgóljával vezetést szerzett Honduras. Majd ugyanő a 93. percben megadta a kegyelemdöfést a brazil válogatottnak, ami a 91 éves dél-amerikai játékok leghihetetlenebb fordulatát hozta. Forrás: National Post (371)Kongresszusi lépések - Kyoto nélkül 2001-07-25 -- Az amerikai Kongresszust meglepetésként érte a 180 ország által a héten aláírt környezetvédelmi egyezmény. Több szenátor is úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok hosszú távon nem maradhat ki a légkört szennyező gázok kibocsátásának szabályozásából. Várhatóan néhány héten belül egy vagy több rendelettel próbálnak jó benyomást tenni a nemzetközi közvéleményre és szavazóikra. Elsősorban a széndioxid kibocsátást próbálják csökkenteni, ami a tudósok szerint a globális felmelegedés fő okozója. Forrás: LA Times (372)Már kezelik Mandela prosztata rákját 2001-07-25 -- A dél-afrikai exelnököt, Nelson Mandelát prosztatarák miatt kezelik. A szóvivője kedden bejelentette, hogy Mandela 7 hetes radioterápiás kezelést kap. Az orvosa szerint a rosszindulatú daganatot még nagyon korai stádiumban fedezték fel, és nagyon jó arányban gyógyítható, így a 83 éves Nobel-békedíjas politikus életét nem fogja megrövidíteni. Forrás: Japan Today (373)A Pentagon újra megnyitotta webszájtjait 2001-07-25 -- Tegnap este a Pentagon újraindította szervereit, miután néhány napra leállította a nyilvános hozzáférést a webszájtjaihoz, ekként védekezve "Code Red" néven terjedő féregvírustól. A nagyon gyorsan terjedő vírus egyik változata a fertőzött oldalra a 'Meghekkeltek a kínaiak' feliratot helyezi el. A gyakorlatilag önmagát újra és újra programozó vírus a múlt héten indult el, és több százezer számítógépet fertőzött meg. Forrás: IDG.net (374)Először filmen a képregényhős 2001-07-25 -- Még a legmegszállottabb Pókember rajongók is falramásznának attól, amilyen rögös utat megtett a népszerű képregényfigura, ahhoz, hogy végre a filvászonra kerüljön. A Sony Pictures azonban már iparkodik és 2002 májusában már mozikban lesz a Pókember, de már most beletekinthetünk néhány jelentbe és ámulhatunk azon is, milyen ügyesen mászik a falon a Pókembert megszemélyesítő Tobey Maguire. A filmben szerepel még Kirsten Dunst és Willem Dafoe. A rendező Sam Raimi, aki Herkules és Xena kalandjait jegyzi még. Forrás: iFilm (375)Megölték az indiai Bandita Királynőt 2001-07-25 -- India híres-hirhedt 'Bandita Királynője' meghalt, miután bombay-i lakása előtt fegyveresek tüzet nyitottak rá. Még az 1980-as években vált ismertté, miután falujában 22 felsőbb osztányból való férfi megerőszakolta, majd ezután bosszút állt és mindegyiküket megölte. Phoolan Devi-t nagy tisztelet övezte az érinthetetlenek kasztjában, ahonnan ő is való volt. 1996 óta tagja volt az indiai alsóháznak is. Életét 1994-ben filmre vitték, annak címe volt a Bandita Királynő. Forrás: Ananova (376)Fizetni kell Britney-ért 2001-07-25 -- MusicNet, az AOL Time Warner Inc., Bertelsmann, EMI Group és a RealNetworks Inc., közös vállalkozása bejelentette, hogy csatlakozott a szolgáltatáshoz a Zomba. A független lemezkiadó olyan sztárok albumait adja ki, mint az Nsync és Britney Spears. A MusicNet-et a nagy lemezkiadók hozták létre, a Napster fizetős alternatívájaként. Forrás: Reuters (377)Honduras kiverte a brazilokat a Copa Americából 2001-07-25 -- Harmincezer rajongó előtt Kolumbiában, a Copa America elődöntöjében Honduras 2-O-ra legyőzte a Brazíliát. A nemzetközi fotball történetének legnagyobb meglepetése sokkolta a brazilokat, akik az elmúlt három évben megnyerték a kupát. Az első félidő gól nélkül telt, majd az 59. percben Saul Martinez fejesgóljával vezetést szerzett Honduras. Majd ugyanő a 93. percben megadta a kegyelemdöfést a brazil válogatottnak, ami a 91 éves dél-amerikai játékok leghihetetlenebb fordulatát hozta. Forrás: National Post (378)A Pentagon újra megnyitotta webszájtjait 2001-07-25 -- Tegnap este a Pentagon újraindította szervereit, miután néhány napra leállította a nyilvános hozzáférést a webszájtjaihoz, ekként védekezve "Code Red" nevű féregvírustól. A nagyon gyorsan terjedő vírus egyik változata a fertőzött oldalra a 'Meghekkeltek a kínaiak' feliratot helyezi el. A gyakorlatilag önmagát újra és újra programozó vírus a múlt héten indult el, és több százezer számítógépet fertőzött meg. Forrás: IDG.net (379)Először filmen a képregényhős 2001-07-25 -- Még a legmegszállottabb Pókember rajongók is falramásznának attól, amilyen rögös utat megtett a népszerű képregényfigura, ahhoz, hogy végre a filvászonra kerüljön. A Sony Pictures azonban már iparkodik és 2002 májusában már mozikban lesz a Pókember, de már most beletekinthetünk néhány jelentbe és ámulhatunk azon is, milyen ügyesen mászik a falon a Pókembert megszemélyesítő Tobey Maguire. A filmben szerepel még Kirsten Dunst és Willem Dafoe. A rendező Sam Raimi, aki a Herkules és Xena kalandjait jegyzi még. Forrás: iFilm (380)Már kezelik Mandela prosztata rákját 2001-07-25 -- A dél-afrikai exelnököt, Nelson Mandelát prosztatarák miatt kezelik. A szóvivője kedden bejelentette, hogy Mandela 7 hetes radioterápiás kezelést kap. Az orvosa szerint a rosszindulatú daganatot még nagyon korai stádiumban fedezték fel, és nagyon jó arányban gyógyítható, így a 83 éves Nobel-békedíjas politikus életét nem fogja megrövidíteni. Forrás: Japan Today (381)Macy Gray a holdon érzi magát 2001-07-25 -- Macy Gray On How Life Is című nagysikerű, debütáló lemeze után most új albummal jelentkezik. A The ID szeptember 17-én kerül boltokba. A lemezt az énekesnő így jellemezte: "Olyan mintha egy hullámvasúton ülve elrobognánk a Holdra. És amíg a Holdon vagyunk rendbe tesszük magunkat: kifestjük a körmünket, megcsináljuk a hajunkat és a legjobb ruhát veszem fel." A lemezen számos más sztár is közreműködött, többek között John Frusciante a Red Hot Chili Peppers-ből. Forrás: Ananova (382)Malacorrú uborka 2001-07-25 -- Nagy meglepetés érte a farmereket Kansasban, amikor meglátták, hogy a Monsanto Corporationtől vásárolt genetikailag modifikált uborkamag milyen furcsa termést hozott. Mindegyik uborkán elöl egy ormányszerű képződmény látható, de ennél sokkal zavarba ejtőbb az uborka végén a disznószerű végbélnyílás. A CU47728 nevű maghoz azért kevertek a disznók DNA-jából, hogy ettől a világ minden ragadozójának ellen tudjon állni. Nos a képek magukért beszélnek. Forrás: National Lampoon (383)Pitt és Anniston tagadják a terhességet 2001-07-25 -- "Nem terhes" - nyilatkozta Jennifer Aniston szóvivője, hozzátéve, hogy Brad Pitt-et rosszul idézték egy német magazinnak adott riportban. Az interjút a Német Marie Claire-ben adták le. A pár sajtóképviselői elismerték, hogy Pitt adott interjút a lap egyik szerzőjének, ám egy kérdésre válaszolva ő azt mondta, hogy akarnak gyereket, de csak akkor, mikor már fel lesznek erre készülve, és nem azt, hogy "a trónörökös már úton van", amint ez a lapban megjelent. Forrás: NBCI (384)Poseidon felbukkan és sokat hoz 2001-07-25 -- Kapható a Poseidon kiegészítő csomag a Zeusz nevű játékhoz. A kritikusok nem lelkesednek kitörően az új változatért, de abban egyetértenek, hogy ha valaki szereti a városépítő játékokat, az nem fog csalódni. A pénzéért 6 teljes történetet kap 46 különálló epizóddal. Tehát több tucat órányi új játék. Azonban ezen kívül sok újdonságot nem rejt magában, meglepő, hogy az alapötlet után 10 évvel még mindig eladható a koncepció. Forrás: GamesDomain (385)Sarkára áll az MTV 2001-07-25 -- Állítólag az MTV vezetősége fel van háborodva azon, hogy Madonna jótékonysági célokra felajánlotta egy Video Music Awards díját. A szobrocska, melyet az 1989-es Express Yourself-ért kapott a pop díva, így a Sotheby's egyik árverésén landolt. Most a zeneicsatorna azt fontolgatja, hogy a jövőben minden győztessel aláíratnak egy szerződést, mellyel a győztes ígéretet tesz arra, hogy a becses trófeát nem adja vagy ajándékozza el. Forrás: E!Online (386)2001 Lexus GS - egy Toyotánál több 2001-07-25 -- A Toyota 1998-ban mutatta be a Lexus GS változatát (marketing okokból egyébként mindig is gondosan kerülték, hogy luxuskategóriájú autójukat ne nagyon kössék a Toyota névhez). Az új változatnak nagyon jó az útfekvése, köszönhető a hátsókerék maghajtásnak, ami markánsan megkülönbözteti az európai luxuslimuzin vetélytársaitól. A V8-as motor teljesítményében pedig senki se fog csalódni. Mégis valami hiányzik belőle a teljeskörű luxushoz. Íme a részletes leírás Forrás: MSN Carpoint (387)Nyílttá tette a Microsoft a Windows CE forráskódját 2001-07-25 -- A Microsoft kiterjesztette forráskód megosztó programját a Windows CE mobil operációs renszerhez és felajánlotta a felhasználóknak és szoftverfejlesztőknek, hogy javítsák és megváltoztassák azt. Amint az a Microsoft honlapján olvasható a vállalat csak nem kereskedelmi jellegű felhasználásra kínálja fel a lehetőséget, azonban nehéz lesz megakadályozni, hogy a modifikált változatot a vállalatok ne ültessék át üzleti alkalmazásba. Forrás: IDG.net (388)A tíz legvonzóbb cél vonattal Franciaországban 2001-07-25 -- Fél a repüléstől? Rosszul lesz a kompokon? Akkor itt az ideje, hogy kipróbáljunk egy kis vonatozást. Miközben a MÁV alig tudja fenntartani magát ("Tartható lesz a 200 milliárdos veszteség"), tőlünk nyugatra új korszak indult meg a vonatozásban. Az Európai Unió kiemelt támogatásával új vonalakon és még kényelmesebb szolgáltatásokkal szállnak a vasutak versenybe az utazókért. Mindegyik közül az egyik legvonzóbb a francia TGV, a maga 260 km/h sebességével, csendjével és a most megépült új vonallal, ami Marseille-t kapcsolja be a gyorsvasut hálózatba. S ha már elkészült íme egy kis lista, a TGV-vel elérhető legszebb 10 városról. Forrás: Telegraph (389)Quo Vatikán 2001-07-25 -- A Quo Vadis lesz az első film, amelynek a premierjét a Vatikánban tartják. Az eseményre a hétezer férőhelyes VI. Pál Teremben fog sor kerülni, ahol a Pápa a heti meghallgatásokat szokta végezni. A vetítés augusztus 30-án lesz. A Vatikán egyik szóvivője elmondta, nem valószínű, hogy a bemutatón a Pápa ott lesz, és hozzáfűzte, hogy a Pápa szokott ilyen formán szórakozni és már többször is részt vett magánvetítéseken. Legutóbb Benigni Az élet szép című filmjét látta. Forrás: Film Festivals (390)Az új Pioneer plazmatévé jobb felbontással 2001-07-25 -- Tegnap mutatta be a Pioneer az új nagyképernyős plazmatévéjét és monitorát. A cég nagyobb fényerőt és kontrasztot, valamint a korábbi modelleknél kisebb energiafogyasztást ígér. A PDP-503CMX 50 hüvelykes PDP kijelzőnek a maximális felbontása 1024x768 pixel XGA-ban. Javítottak a korábban sokat kritizált nézési szögön: a korai modelleken csak szemből, egy bizonyos szögből nézve kaptunk jó képet. Most ezt a szöget 160 fokra javították. A Pioneer 1997 óta gyárt plazmatévéket, ekkor mutatta be az első modelljét. Forrás: PCWorld (391)Alain Passard babreceptjei 2001-07-25 -- Az egyik neves francia szakács ezen a héten babra ajánl variációkat. Szerinte jó ételt csak első osztályú alapanyagokból lehet főzni. A levesünkhöz friss, széles babot ajánl mely akkor a legfinomabb, ha bársonyszerű apró szőrszálak díszítik a hüvelyét - és egyben utal is a talaj minőségére, amin termett. A babon kívül szükségünk lesz még egy fej édesköményre, 5 dkg parmezánra, egy pohár tejszínre, 2 dl vízre, vajra vagy olajra és egy késhegynyi szerecsendióra. Forrás: Moulinex (392)Összeillenek-e? 2001-07-25 -- Még a legkiegyensúlyozottabb kapcsolatok esetében is felmerülhetnek váratlan viszályok. Sokszor ezeket a konfliktusokat azok az erőviszonyok befolyásolják, melyeket gyerekkorban tapasztaltunk otthon. Az, hogy milyen sorrendben születtünk, azaz első szülöttek, utolsók, közbülsők vagy éppen egykék vagyunk, meghatározó lehet. Például két utolsószülött nagyon jól kijön egymással. Barátságosak és mindig készek újdonságok befogadására. Ráadásképpen kalandos a szexuális életük. Forrás: SWOON (393)Mosógép mosópor nélkül 2001-07-25 -- A mosópor gyártók idegesen várják az első szappan és más vegyi anyag nélkül működő mosógép megjelenését. A Sanyo Electric augusztus elsején dobja piacra a gépet Japánban, de már most nagyon várják a vásárlók és a gyártók, mindenki arra kíváncsi, hogy valóban képes-e a masina tisztára és fehérre mosni a szennyest. Az új technológia sokkal kevésbé szennyezi a környezetet, bár elég sok energiát használ. Működésének lényege, hogy a vízből elektrolízissel oxigént állít elő, ami tisztít és fertőtlenít, illetve ultraszonikus hullámokkal és buborékokkal támadja meg a koszt. Forrás: The Times (394)Quo Vatikán 2001-07-25 -- A Quo Vadis lesz az első film, amelynek a premierjét a Vatikánban tartják. Az eseményre a hétezer férőhelyes VI. Pál Hallban fog sor kerülni, ahol a Pápa a heti meghallgatásokat szokta végezni. A vetítés augusztus 30-án lesz. A Vatikán egyik szóvivője elmondta, nem valószínű, hogy a bemutatón a Pápa ott lesz, és hozzáfűzte, hogy a Pápa szokott ilyen formán szórakozni és már többször is részt vett magánvetítéseken. Legutóbb Benigni Az élet szép című filmjét látta. Forrás: Film Festivals (395)Mosógép mosópor nélkül 2001-07-25 -- A mosópor gyártók idegesen várják az első szappan és más vegyi anyag nélkül működő mosógép megjelenését. A Sanyo Electric augusztus elsején dobja piacra a gépet Japánban, de már most nagyon várják a vásárlók és a gyártók, mindenki arra kíváncsi, hogy valóban képes-e a masina tisztára és fehérre mosni a szennyest. Az új technológia sokkal kevésbé szennyezi a környezetet, bár elég sok energiát használ. Működésének lényege, hogy a vízből elektrolízissel oxigént állít elő, ami tisztít és fertőtlenít, illetve ultraszonikus hullámokkal és buborékokkal támadja meg a koszt. Forrás: The Times (396)Count Basie tíz albuma 2001-07-25 -- Willam Basie (1904-1984), közismertebb nevén Count Basie, a '30-as évektől a '80-as évekig vezette szving zenekarát. Kitartása és megszállottsága legendás volt. Az őt fémjelző minimalista stílusról annyit mondott, abból az igényből született, hogy zenéje ne váljon túl monotonná a hosszú szólófutamoktól. A Count Basie életmű néhány felejthetetlen remekét itt megvásárolhatja. Forrás: CD Now (397)Sega árcsökkentése 2001-07-26 -- A Sega szabadulna megmaradt Dreamcast készleteitől, ezért csökkentette az árait. A konzolok augusztus 14-étől 80$-ba (23.500Ft-ba) fognak kerülni a nagykeredkedők és az elemzők szerint. Új játékokat is bemutattak, így az All-Star sorozat sportjátékai között az NFL és NBA 2K1 darabjai 20$ (5800Ft) lesz. "Várhatóan karácsony körül további árcsökkenés lesz, annak mértéke a megmaradt készletek számától függ, de valószínűleg 50$ körül (14.000Ft) lesz." - mondta egy szakmabeli. Forrás: videostoremag.com (398)A rap-guru Szenátusi meghallgatása 2001-07-26 -- A Rap egyik legbefolyásosabb személye, Russell Simmons visszautasította, hogy a rap-szövegek felelőssé tehetőek a társadalmi problémákért. A Szenátusi meghallgatáson a cenzúrát vitatták meg, illetve hogy a különböző korosztályi kategória és besorolás helyett egységes rendszert vezessenek be a zenében, filmben és elektromos játékokban. A szórakoztató ipar képviselői vitatták, hogy további szigorításra lenne szükség. Simmons lemezkiadója, a Def Jam jelentette meg LL Cool J, a Beastie Boys és Warren G első lemezeit. Forrás: BBC (399)A rap-guru Szenátusi meghallgatása 2001-07-26 -- A Rap egyik legbefolyásosabb személye, Russell Simmons visszautasította, hogy a rap-szövegek felelőssé tehetőek a társadalmi problémákért. A Szenátusi meghallgatáson a cenzúrát vitatták meg, illetve hogy a különböző korosztályi kategória és besorolás helyett egységes rendszert vezessenek be a zenében, filmben és elektromos játékokban. A szórakoztató ipar képviselői vitatták, hogy további szigorításra lenne szükség. Simmons lemezkiadója, a Def Jam jelentette meg LL Cool J, a Beastie Boys és Warren G első lemezeit. Forrás: BBC (400)A Sega árcsökkentése 2001-07-26 -- A Sega szabadulna megmaradt Dreamcast készleteitől, ezért csökkentette az árait. A konzolok augusztus 14-étől 80$-ba (23.500Ft-ba) fognak kerülni a nagykereskedők és az elemzők szerint. Új játékokat is bemutattak, így az All-Star sorozat sportjátékai között az NFL és NBA 2K1 darabjai 20$ (5800Ft) lesz. "Várhatóan karácsony körül további árcsökkenés lesz, annak mértéke a megmaradt készletek számától függ, de valószínűleg 50$ körül (14.000Ft) lesz." - mondta egy szakmabeli. Forrás: videostoremag.com (401)Az EU és USA figyelmezteti az Opec-et 2001-07-26 -- Az amerikai és az európai hatóságok is fenntartásaikat hangsúlyozza az Opec szerdai döntésével kapcsolatban, hogy csökkentik a kitermelést. Az Európai Bizottság szóvivője szerint az olaj "elfogadható" ára hordónként közelebb kellene hogy legyen a 20$-hoz, mint a 30$-hoz. Szerintük a tervezett csökkentés további bizonytalanságot okoz az amúgy sem stabil piacon. Az amerikaiak inkább stratégiai készleteik piacra dobásával próbálják meg letörni az árakat. Forrás: BBC (402)Amerikaiak is utazhatnak Kubába 2001-07-26 -- Az amerikai képviselőház megszavazta az USA állampolgárainak Kubába utazási tilalmának feloldását. Elemzők szerint ez lehet az első lépés a szigetország gazdasági elszigetelésének vége, ami nagy lökést adhat az ottani demokratikus reformoknak. A Ház már tavaly megszavazott egy hasonló törvényt, de a Szenátus visszadobta azt. 227:201 arányban azonban elutasították a gazdasági embargó teljes feloldását, amit már könnyítettek tavaly, lehetővé téve élelmiszer és gyógyszerek exportját. Forrás: Washington Post (403)Nicole Kidman mégis játszik Lars von Trier új filmjében 2001-07-26 -- Nicole Kidman mégis leszerződött Lars von Trier új filmjének főszerepére. A "Dogville" a dán rendező új angol nyelvű produkciója, melynek forgatása Svédországban 2002 januárjában fog megkezdődni. A film összköltsége közel 9 millió dollár lesz. Pontos adatok a történetről még nem láttak napvilágot, de annyit tudni lehet, hogy a 30-as évek Amerikájában fog játszódni. Előzetesen Lars von Trier produkciós irodája meglehetősen hisztérikusan jelentette be, hogy a színésznővel nem sikerült megegyezni. Az előző filmjével a cannes-i aranypálmát kiérdemlő rendező közel hat hónapon keresztül üldözte a színésznőt, hogy vállalja el a Dogville főszerepét. Forrás: CNN (404)Kínai engedmények Powell látogatása előtt 2001-07-26 -- A kínai vezetés bejelentette, hogy szabadon engedi a két kínait, akik amerikai tartózkodási engedéllyel rendelkeznek és a héten 10 év börtönbüntetésre ítéltettek kémkedésért. Orvosi okokra hivatkozva kaptak amnesztiát, és az egyikük, Gao Zan már a bejelentéskor egy repülőn tartott vissza Amerikába, ahol kutató az American University-n. A gyors megoldás arra utal, hogy Kína nem keres konfontrációt az USA-val Colin L. Powell külügyminiszter szombati látogatása előtt. Forrás: New York Times (405)Sampras és Kuerten győzött a Los Angelesben 2001-07-26 -- "Mindig szoros a mérkőzés, ha Michaellel játszom. Semmi köze ahhoz, hogy ő vagy én hányadikként állunk a ranglistán." - mondta Pete Sampras szerdán, miután a los angeles-i Mercedes-Benz Kupában 7-6, 7-6-ra legyőzte Michael Changet. Az első fordulóban az első számú kiemelt Gustavo Kuerten 7-6, 6-3-ra verte Micheal Llodrá-t. A brazilnak 73 perc kellett hogy győzedelmeskedjen a 21 éves francia felett. Forrás: Sporting News (406)Motorola éves közgyűlése Július 31-én 2001-07-26 -- A Motorola Inc. bejelentette, hogy élőben közvetíti a vállalat éves közgyűlését kedden, július 31-én magyar idő szerint hajnali kettőtől körülbelül délig. Aki még nem látott ilyet, érdemes megnézni az egyik legnagyobb távközlési cégnél hogyan csilálják. Akinek meg részvénye van, annak kötelező. A 2000-es eladások utáni forgalom egyébként 37,6 milliárd USD volt. A közvetítést a www.motorola.com/investor-on lehet megnézni. Forrás: HandyTel (407)Nagy-Britannia legszebb lányai 2001-07-26 -- A londoni The Sun egyebek mellett arról is vált nevezetessé és Anglia legnagyobb bulvárlapjává, hogy minden nap a harmadik oldalán bemutatja az ország legszebb lányai közül egyet - legalább topless. Egyebek mellett Samantha Fox is innen indította fergeteges karrierjét. Most szépen csokorban szedve, csak a legszebbek, hatalmas archívummal, akár képernyőháttérnek is letölthetjük. Forrás: Page3 (408)Még több szex, hazugság és videó 2001-07-26 -- A Miramax lesz a forgalmazója az idei Oscar nyertes Soderbergh következő filmjének, melynek címe "Hogyan éljünk túl egy hotelszoba tűzvészt" (How to survive a hotelroom fire). Ez az alkotás az 1989-es Szex, hazugság és videónak a folytatása, melyet szintén Soderbergh rendezett. A rendező ezek után Tarkovszkij Solaris-ának a feldolgozásába kezd. Forrás: Hollywood Reporter (409)Öngyilkosság élőben 2001-07-26 -- Stacy Pershall-t annyira elkeserítette, hogy megcsalta a barátja, majd mindezt és a szakítást e-mailben közölte vele, hogy a brooklyn-i művésznő az interneten akarta közvetíteni öngyilkosságát. "Itt az idő, hogy kijelentkezzek" - írta saját honlapján, ahol sok személyes információ szerepelt. Magával vitte webkameráját a fürdőszobába és élőben marékszám szedte be a tablettákat. Szerencsére valaki nézte a lapját, és még időben értesítette a rendőrséget és a mentőket. Forrás: New York Post (410)A harcias újító leköszön 2001-07-26 -- A Salzburg-i Festivál július 21-én megnyitotta kapuit és egészen augusztus 31-éig várja a klasszikus zene rajongóit. Az idei fesztivál annál is inkább érdekesebb, mivel Gerard Mortier, a fesztivál igazgatója, idén ünnepli hivatalba lépésének 10. évfordulóját és egyúttal az utolsó évét, mint intendáns. Az ő nevéhez fűződik a fesztivál arculatának teljes átformálása, miközben botrány botrányt követett. Bizonytalan az, hogy milyen lesz a folytatás az új fesztivál igazgató, a kortárs zeneszerző Peter Ruzicka hivatalba lépésével, ám annyi biztos, Mortier sokban hozzájárult ahhoz, hogy Ausztria pezsgő kulturális életet él. Forrás: The New York Times (411)National Geographic a legjobb oktató site 2001-07-26 -- San Franciscoban megtartották az idei Internetes díjak kiosztó ünnepségét. A Nationalgeograpgic.com két jelentős díjat is kapott: egy Webby-díjat és egy People’s Voice díjat, mint a legkiemelkedőbb oktató jellegű szolgáltató a World Wide Weben. A Webby-díjat egy 350 tagból álló zsűri döntése alapján osztják ki, míg a People’s Voice-t online szavazatok alapján – az idén ez több százezer embert jelentett. Olyan neves versenytársakat sikerült maguk mögé utasítani, mint a New York Times oktatási hálózata, vagy az amerikai Oktatási Minisztérium oldala, a Nova. Forrás: National Geographic (412)Clustra a Siemens-szel szerződött 2001-07-26 -- Clustra Systems, a vezető technológiai szolgáltató a folyamatosan online, 24x7-es világban ma bejelentette, hogy egy OEM partneri szerződést írt alá a Siemens-szel, engedélyezve a hozzáférést az adatbázisukhoz. E szerint a Siemens a Clustra adatbázisára hagyatkozik a következő generációs Home Location Register termékének adatkezelésében, ami a vezeték nélküli adathozzáférést biztosít változó környezetben és nagyobb megbízhatósággal. Forrás: HandyTel (413)A Gyűrűk ura 2001-07-26 -- Nemrégiben a 20. század legnépszerűbb könyvének titulált Gyűrűk urát még soha nem vitték filmvászonra. A J. R. R. Tolkien regényéből készülő filmtrilógiának első darabja idén december 19-én kerül mozikba. A rendező Peter Jackson, a szereplők között ott van Elijah Wood, Liv Tyler, Viggo Mortensen és Cate Blanchett. A jó és a gonosz küzdelméről szóló, fantasztikus lényeket felvonultató opusz előzetesét itt le lehet tölteni. Forrás: Film.com (414)Mentsük meg a Java-t! 2001-07-26 -- A Microsoft múlt héten bejelentette, hogy a következő operációs rendszerében, a Windows XP-ben már nem fogja beépíteni a Java Virtuális Gépezetet. Ezt például Clay Shirky professzor úgy értelmezte, hogy újra megsértették az operációs rendszerek piacán a szabad verseny szellemét. Valamint, hogy ezzel alaposan leszűkítették a Java mozgáskörét: melyik programozó fogja külön letölteni a JVM-et, ráadásul úgy, hogy nem tudhatja, hogy a programját ki tudja majd alkalmazni. Forrás: Salon (415)Zene repülőtérre 2001-07-26 -- Peter Gabriel és Robert Lepage rendező közös munkájukból született a Zulu Time című színdarab, melynek bemutatója szept. 21-én lesz New Yorkban. A darab egy repülőtéren játszódik és pilóták, légikisasszonyok, terroristák, drogkereskedők, robotok a szereplői. Az egész egy karneválhoz hasonlítható, őrjítő fénytechnikával és változatos zenei repertoárral, mely a hip-hoptól a világzenéig terjed. Az alkotók elmondták, a Zulu Time azért egy repülőtéren játszódik, mert a korunkra jellemző elmagányosodást, az utazást vagy akár az emberek illetve kultúrák közötti félreértést szimbolizálja. Forrás: Rollingstones Online (416)Szél generátorok vitorlásokra 2001-07-26 -- Sok apróságot is megtudhatunk ebben a kimerítő cikkben általában is a szél generátorokról, de külön kiemelve a vitorlásokra szerelhetőkről. A teljesítmény négyzetesen növekszik a szél erejével: a legnagyobb teljesítményt 40-50 km/h sebességnél éri el. Utána bármely hurikán is csak kissé növeli az elérhető ampermennyiséget - de ez technikai okok miatt van így. Jól vitorlázható szélben nyugodtan rábízhatjuk az energia ellátást a generátorra - elég lesz a teljesítménye a gépek többségéhez. Forrás: West Marine (417)Az EU és USA figyelmezteti az Opec-et 2001-07-26 -- Az amerikai és az európai hatóságok is fenntartásaikat hangsúlyozza az Opec szerdai döntésével kapcsolatban, hogy csökkentik a kitermelést. Az Európai Bizottság szóvivője szerint az olaj "elfogadható" ára hordónként közelebb kellene hogy legyen a 20$-hoz, mint a 30$-hoz. Szerintük a tervezett csökkentés további bizonytalanságot okoz az amúgy sem stabil piacon. Az amerikaiak inkább stratégiai készleteik piacra dobásával próbálják meg letörni az árakat. Forrás: BBC (418)Öngyilkosság élőben 2001-07-26 -- Stacy Pershall-t annyira elkeserítette, hogy megcsalta a barátja, majd mindezt és a szakítást e-mailben közölte vele, hogy a brooklyn-i művésznő az interneten akarta közvetíteni öngyilkosságát. "Itt az idő, hogy kijelentkezzek" - írta saját honlapján, ahol sok személyes információ szerepelt. Magával vitte webkameráját a fürdőszobába és élőben marékszám szedte be a tablettákat. Szerencsére valaki nézte a lapját, és még időben értesítette a rendőrséget és a mentőket. Forrás: New York Post (419)A harcias újító leköszön 2001-07-26 -- A Salzburg-i Festivál július 21-én megnyitotta kapuit és egészen augusztus 31-éig várja a klasszikus zene rajongóit. Az idei fesztivál annál is inkább érdekesebb, mivel Gerard Mortier, a fesztivál igazgatója, idén ünnepli hivatalba lépésének 10. évfordulóját és egyúttal az utolsó évét, mint intendáns. Az ő nevéhez fűződik a fesztivál arculatának teljes átformálása, miközben botrányt botrányra gerjesztett. Bizonytalan az, hogy milyen lesz a folytatás az új fesztivál igazgató, a kortárs zeneszerző Peter Ruzicka hivatalba lépésével, ám annyi biztos, Mortier sokban hozzájárult ahhoz, hogy Ausztria pezsgő kulturális életet él. Forrás: The New York Times (420)Amerikaiak is utazhatnak Kubába 2001-07-26 -- Az amerikai képviselőház megszavazta az USA állampolgárainak Kubába utazási tilalmának feloldását. Elemzők szerint ez lehet az első lépés a szigetország gazdasági elszigetelésének végének, ami nagy lökést adhat az ottani demokratikus reformoknak. A Ház már tavaly megszavazott egy hasonló törvényt, de a Szenátus visszadobta azt. 227:201 arányban azonban elutasították a gazdasági embargó teljes feloldását, amit már könnyítettek tavaly, lehetővé téve élelmiszer és gyógyszerek exportját. Forrás: Washington Post (421)Nem fogynak a jegyek Eminem Ausztrál turnéján 2001-07-26 -- Eminem ma tartja első koncertjét Ausztráliában, ám a jegyeladási statisztikák rossz eredményt mutatnak. A nagy port felverő turné első koncertje Melbourne-ban volt ma, ám a fellépés előtt három órával a jegyeknek csak két harmada fogyott el. A Grammy díjas Eminem ellen hevesen fellépő családi szervezetek a rapper iránti szerény érdeklődést minden valószínűség szerint sikerként fogják elkönyvelni. Korábban a szervezetek megpróbálták megakadályozni, hogy a rapper vízumot kapjon, mert kifogásolták dalszövegeit. Forrás: BBC (422)Az angol beteg írójának új regénye 2001-07-26 -- Michael Ondaatje új regénye, Az Anil szelleme (Anil's ghost) Sri Lankán játszódik. Főhőse Anil, egy antropológus, aki egy emberjogi szervezet megbízásából a polgárháború alatt történt mészárlások után nyomoz. Egy régésszel közösen rábukkannak egy férfi sírjára, és lassan feltárják a férfi múltját és erőszakos halálát mialatt maguk is újra átélik saját múltjukat. A Booker Prize és a Kanada-Ausztrália díjas Ondaatje bravúrosan szövi a múlt és a jelen idősíkjait és közben a szépség és az emberi brutalitás ellentétét tárja fel előttünk. Forrás: Adobe eBook Bookstore (423)Pulitzer díjas leleplezés a japán császárról 2001-07-26 -- A történelem Hirohito császárra, Japán uralkodójára, úgy emlékezik vissza, mint egy gyenge kezű, politikai bábra. Ezzel a felfogással helyezkedik szembe Herbert Bix a császárról írt önéletrajzában. A történész Bix azt állítja, hogy ezt a mítoszt az amerikaiak és a japánok azért támogatják, hogy a császárt utóbb ne vádolják meg. Mióta Hirohito 1989-ben meghalt, számtalan dokumentum, naplórészlet került napvilágra, ám figyelmen kívül lett hagyva. Most Bix ezek felhasználásával megírta ezt a megdöbbentő portrét, mely a 2001-es Pulitzer díjat megnyerte. Forrás: Amazon.com (424)Az Air már nem jár a Holdon 2001-07-26 -- Az Air új lemezén, a 10000 Hz. Legend-en ugyanazzal az őszintességgel találkozunk, mely a duó előző munkáit jellemezte, ám a finom tónus helyét egy keményebb, szarkasztikusabb hangzásvilág vette át. A változás azzal magyarázható, hogy mindkét tag családot alpított, úgymond "felnőtt", mondja Dunckel és Godin. Ám a páros nem tart attól, hogy csalódást okoznak azoknak, akik a Moon Safari érzékenységét, popos hangzását várják. Ők büszkék a fejlődésre, amin keresztül mentek. Itt bele lehet hallgatni az új albumba vagy le lehet tölteni régebbi számokat, de ezenkívül egy interjút is lehet tőlük olvasni. Forrás: CD Now (425)Táplálkozás és életmód huszonévesen 2001-07-26 -- A huszonévesekre kifejezetten jellemző a stresszel teli életvitel. Jó alkalom ez arra, hogy eldobjuk a rossz szokásokat és kialakítsunk néhány jót. A gyümölcs és a zöldség evést minden bizonnyal a legegyszerűbb beleilleszteni a zsúfolt munkarendbe. Egy kivi ebéd mellé, és rögtön fedezve van az aznapi tápanyag szükséglet. Iktassunk be ötnaponta egy gyümölcs- és zöldségnapot. Egy másik fontos tényező az alvás, melyet sokan alábecsülnek, pedig az egészség megőrzésének fontos része. Most végeznek vizsgálatok arról, mennyire befolyásolja az elégtelen alvás a korai halálozást. Az viszont biztos, hogy a kevés alvás rontja a kocentráló képességet. Forrás: Procter & Gamble (426)Látástól mikulásig 2001-07-27 -- Bár a kisbaba már a születés pillanatától lát, ám sok tanulásra van szüksége, hogy megtanuljon fokuszálni, tárgyakat szemmel követni vagy bizonyos távolságból nézni tárgyakat. Három hónaposan alakul ki az a képessége, hogy egy tárgyra egyenesen ránézzen és azt kövesse, s ez együtt jár azzal is hogy kezeivel is felfedezze a dolgokat. A színek négy hónaposan kezdik el érdekelni, s a távolba látás kb. kilenc hónapos korában alakul ki. Itt olyan ötleteket találhat, amikkel a baba képességeit fejlesztheti. Forrás: Pampers (427)A fenegyerek Gaultier világa 2001-07-27 -- "Régine Chopinot-val, Franciaország egyik legismertebb koreográfusával már többször is dolgoztam együtt. Ez a munka nagy kihívás, mivel olyan jelmezeket kell tervezni, melyekben a test szabadon mozoghat. Másfajta megközelítést kíván, és ez nagyon izgalmas." - meséli Gaultier, akinek a Saint Georges balettelőadásra kreált jelmezeit itt meg lehet nézni, de többek között megtudhatjuk, milyen más hírességekkel (pl. Madonnával, Almodovar-ral, Luc Besson-nal) működött még együtt a híres divattervező . Forrás: Jean Paul Gaultier (428)Andie MacDowell hozzámegy gyerekkori barátjához 2001-07-27 -- A négy esküvő és egy temetés sztárja, Andie MacDowell hozzámegy gyerekkori barátjához. A 43 éves sztár a múlt héten fogadta el az eljegyzési gyűrűt Rhett Hartzogtól, a szintén 43 éves atlanta-i ékszerész üzletembertől. Marion McBride, a menyasszony apja szerint a pár Asheville-ben fog összeházasodni, ahol MacDowell él. A szinésznőnek, akinek az igazi neve Rosie, ez lesz a második házassága. Forrás: Canoe (429)Andie MacDowell hozzámegy gyerekkori barátjához 2001-07-27 -- A négy esküvő és egy temetés sztárja, Andie MacDowell hozzámegy gyerekkori barátjához. A 43 éves sztár a múlt héten fogadta el az eljegyzési gyűrűt Rhett Hartzogtól, a szintén 43 éves atlanta-i ékszerész üzletembertől. Marion McBride, a menyasszony apja szerint a pár Asheville-ben fog összeházasodni, ahol MacDowell él. A szinésznőnek, akinek az igazi neve Rosie, ez lesz a második házassága. Forrás: Canoe (430)Armstrong nem adja a sárga trikót 2001-07-27 – Már csak három szakasz van hátra a 2001-es Tour de France-ból. Ma egy 61 km-es időméréses szakaszt tartanak Montluçon és St Amand Montrond között. Továbbra is nagy a harc a második helyet jelző zöld trikóért az ausztrál Stuart O'Grady és a német Erik Zabel között, csak 11 pont választja el őket. A sárga továbbra is Lance Armstrogon marad, aki a hegyi szakaszok óta behozhatatlannak tűnik, és tovább teker zsinórban harmadik győzelme felé. Forrás: Eurosport (431)Az USA megtorolja az iraki támadást 2001-07-27 – Az Egyesült Államok katonai akciót tervez, válaszul a keddi iraki támadásra egy U-2-es kémrepülőgép ellen – jelentette a CNN Pentagon forrásokra hivatkozva. Az Irak déli részén kijelölt repülési tilalmi zónában történt incidensben a kémrepülő nem sérült meg. Bár az USA rendszeresen támadja az irakiak légvédelmi egységeit, most azokat a radarállomásokat is lőni fogják, amikkel bemérhetik a lassan mozgó, magasan szálló U-2-ket. Ezeket a radarokat februárban szétlőtték amerikai és brit gépek, de kínai segédlettel újjáépítették. Forrás: CNN (432)Berlusconit támadják Genova miatt 2001-07-27 – Az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi beszédet fog tartani a parlament felsőházában a nagy vitát kiváltott genovai rendőri fellépés ellen. Korábbi nyilatkozatában megvédte kormányát és belügyminiszterét a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban. Azonban az ellenzék parlamenti vitát kezdeményezett az ügyben, és az ügyészség is már vizsgálatot kezdett. A több európai országból érkezett tüntetők egybehangzóan azt állítják, hogy az olasz rendőrök megtámadták őket. Forrás: BBC (433)8 hónapos kóma után szült egészséges gyermeket 2001-07-27 – Egy nő, aki autóbaleset következtében 8 hónapja kómában van egy egészséges lánygyermeknek adott életet. Ezen kívül nem nagyon akadt más ismert eset az Egyesült Államokban, ahol a terhes asszony szinte az egész terhesség alatt kómában lett volna. Cooper, az asszony körülbelül 2 hetes terhes volt, mikor egy balesetben súlyos fejsérülést szenvedett. Akkor senki se tudta, hogy terhes. Egy rutin vizsgálat a sürgésségi és baleseti osztályon derített fényt állapotára. Forrás: FOXNews (434)Az USA megtorolja az iraki támadást 2001-07-27 – Az Egyesült Államok katonai akciót tervez, válaszul a keddi iraki támadásra egy U-2-es kémrepülőgép ellen – jelentette a CNN Pentagon forrásokra hivatkozva. Az Irak déli részén kijelölt repülési tilalmi zónában történt incidensben a kémrepülő nem sérült meg. Bár az USA rendszeresen támadja az irakiak légvédelmi egységeit, most azokat a radarállomásokat is lőni fogják, amikkel bemérhetik a lassan mozgó, magasan szálló U-2-ket. Ezeket a radarokat februárban szétlőtték amerikai és brit gépek, de kínai segédlettel újjáépítették. Forrás: CNN (435)Ó Vegas, mi lett veled? 2001-07-27 -- Mindenki tudja, hogy Las Vegas az olcsón utazni szeretők mekkája: az italok ingyen vannak, az ételek nagyon olcsók és a kaszinók csodás szobákat adnak ki fillérekért, csak egyet akarnak - játsz. Aki mégse annak ez a tejjel és rákkal folyó kánaán. Nos, a jelek szerint senki se tudja, hogy miről beszél... Forrás: Washington Post (436)Nem-fizetett hirdetések 2001-07-27 -- Sex is
like Coca-Cola (always)
like Pepsi (ask for more)
like Nokia (connecting people)
like Samsung (everyone's invited)
like Philips (let's make things better)...
Forrás: Ismeretlen forrás (437)Electronic Arts 43 új játékot kínál az AOL-en 2001-07-27 -- A videójátékok egyik legnagyobb kiadója, az Electronic Arts Inc. (ERTS) kedden bejelentette, hogy nyilvános hozzáférést fog kínálni az America Online portálon, ami az AOL Time Warner csoporthoz tartozik, valamint saját oldalán, a www.ea.com-on is elérhetőek lesznek az online játékok. A 43 játékból álló csomag a Pogo.com-tól, amit az AOL előfizetőinek kínálnak olyan játékokból áll, mint a sakk, az ostábla, és más népszerű tábla és kártyajátékok. Forrás: iWon (438)Baal, a listák ura 2001-07-27 -- A most közzétett eredmények szerint a július 8-14 közötti héten Amerikában továbbra is a Diablo 2 további pályái vezetik a PC játékok eladási listáját. Nem sok változás volt a helyezésekben, a hihetetlenül kitartó The Sims és kiterjesztései továbbra is tartják előkelő helyezéseiket, de néhány más régebbi Microsoft játék is jól megy. Az eredeti Diablo 2 tartja negyedik helyét. De a másik Bhaal se panaszkodhat, a Baldur's Gate 2: Throne of Bhaal a tizedik. Forrás: GamesDomain (439)A jövő számítógépei üvegből lesznek? 2001-07-27 -- Japán mérnökök egy lépéssel közelebb kerültek céljuk eléréséhez, nevezetesen hogy egy digitális személyi asszisztenst sikeresen ráépítsenek egy üveglapra. Ha sikerül, kézi személyi számítógépeink csak egy kis átlátszó lapként fognak kinézni - akár már 2003-ban. A Fujitsu Laboratories kifejlesztett egy új gyártási technológiát, amellyel annyira vékony tranzisztorok gyárthatók, hogy átlátunk rajta. Forrás: PCWorld (440)Thompson új RCA Scenium sorozata 2001-07-27 -- Július közepén bemutatták a Thomson Multimedia új RCA Scenium sorozatát. A francia-amerikai technológiai vállalat szerint a széria 'a legfejlettebb technológiát és a legkifejezőbb dizájn' vonultatja fel. A készülékek nem lesznek olcsók, a felsőbb vásárlói réteget célozzák meg. Természetesen az új termékek a korábbiaknál szebb képet és jobb hangot képviselnek. A pontos leírás és technikai magyarázat a cikkben. Forrás: Home Theatre (441)Zenészek Bush politikája ellen 2001-07-27 -- A Beastie Boys, Moby, Alanis Morissette, a Dave Matthews Band, Tom Petty, Trey Anastasio, Jackson Browne és James Taylor összefogtak, hogy így hívják fel az amerikai elnök figyelmét arra, hogy sokkal felelősségteljesebb energia politikát folytasson. A művészek a New Power Project név alatt csoportosulnak, és koncertjeiken, Web oldalaikon illetve más módszerekkel arra próbálják rávenni a rajongókat, hogy figyeljenek oda környezetvédelmi témákra és küldjenek petíciókat a Fehér Házba. "Nem nyugszunk bele abba, hogy egy önző és rövidtávon gondolkozó politikus döntéseivel a Föld élővilágát pusztítsa!" - agitált Alanis Morisette honlapján. Forrás: Rollingstone.com (442)A Zero 7 berobbant a piacra 2001-07-27 -- Az újonnan felfedezett Zero 7 körül mostanában nagy a csinnadratta, s a nemrégiben kiadott debütáló albumukról igen sok szó esik mostanság. Többek között olyan nagy nevekhez hasonlítják, mint az Air vagy a Groove Armada. Ha többet szeretne megtudni erről a bandáról, most letöltheti azt az exklúzív videó interjút, melyet a Channel 4 készített velük. Ezenkívül letöltheti az "I have seen" c. számnak a videó klipjét. Forrás: eJay (443)12Ghosts Shredder 2001-07-27 -- Átírja a fájlokat, a nevűket nulla karakterre vágja, a keltezését átjavítja 1/1/80-ra, majd törli a fájlt még akkor is, ha zárva van vagy rejtett. Minden nyomot eltüntet bizalmas információkhoz. Ígérik, soha senki se fogja tudni visszakeresni vagy előhívni a fájlt, amit kijelöltünk. De még a korábbi nevét vagy méretét sem. Többször felülírhatjuk random bitekkel a helyét a merevlemezen, így még mágnesen trackeléssel se találhatjuk meg. A regisztráció 14$. Forrás: CNet (444)Ó Vegas, mi lett veled? 2001-07-27 -- Mindenki tudja, hogy Las Vegas az olcsón utazni szeretők mekkája: az italok ingyen vannak, az ételek nagyon olcsók és a kaszinók csodás szobákat adnak ki fillérekért, csak egyet akarnak - játssz. Aki mégse, annak ez a tejjel és rákkal folyó kánaán. Nos, a jelek szerint senki se tudja, hogy miről beszél... Forrás: Washington Post (445)Az Air már nem jár a Holdon 2001-07-26 -- Az Air új lemezén, a 10000 Hz. Legend-en ugyanazzal az őszinteséggel találkozunk, mely a duó előző munkáit jellemezte, ám a finom tónus helyét egy keményebb, szarkasztikusabb hangzásvilág vette át. A változás azzal magyarázható, hogy mindkét tag családot alapított, úgymond "felnőtt", mondja Dunckel és Godin. Ám a páros nem tart attól, hogy csalódást okoznak azoknak, akik a Moon Safari érzékenységét, popos hangzását várják. Ők büszkék a fejlődésre, amin keresztül mentek. Itt bele lehet hallgatni az új albumba vagy le lehet tölteni régebbi számokat, de ezenkívül egy interjút is lehet tőlük olvasni. Forrás: CD Now (446)Baal, a listák ura 2001-07-27 -- A most közzétett eredmények szerint a július 8-14 közötti héten Amerikában továbbra is a Diablo 2 további pályái vezetik a PC játékok eladási listáját. Nem sok változás volt a helyezésekben, a hihetetlenül kitartó The Sims és kiterjesztései továbbra is tartják előkelő helyezéseiket, de néhány más régebbi Microsoft játék is jól megy. Az eredeti Diablo 2 tartja negyedik helyét. De a másik Bhaal se panaszkodhat, a Baldur's Gate 2: Throne of Bhaal a tizedik. Forrás: GamesDomain (447)A jövő számítógépei - üvegből? 2001-07-27 -- Japán mérnökök egy lépéssel közelebb kerültek céljuk eléréséhez, nevezetesen hogy egy digitális személyi asszisztenst sikeresen ráépítsenek egy üveglapra. Ha sikerül, kézi személyi számítógépeink csak egy kis átlátszó lapként fognak kinézni - akár már 2003-ban. A Fujitsu Laboratories kifejlesztett egy új gyártási technológiát, amellyel annyira vékony tranzisztorok gyárthatók, hogy átlátunk rajtuk. Forrás: PCWorld (448)Mi az 'isten' van Prince-cel? 2001-07-27 -- Prince az elmúlt években megtért Jehova Tanúihoz és legnagyobb slágereit tagadja meg, mivel azokban sok a káromkodás és istenhez nem méltó életének része. Manapság család-barát koncerteken szeretne fellépni és előadásokat tart a nők szerepéről, melynek szerinte a Biblia szerint kéne megvalósulnia. Az egyik fellépésén még egy lányt is megszólt amiatt, hogy a szoknyája Prince szerint túl rövid volt. Ezenkívül a zenei iparra szór átkokat, és még egy országos túrnét is lemondott. Új CD-jének megjelenését pedig késlelteti. De minderről nem akar beszélni. Forrás: Plastic (449)Az élet csodája (Miracle of Life) 2001-07-27 -- Egy új világ nyílik meg előttünk, ha 500 ezres nagyításban látjuk, ahogy a legkisebb alkotóelemtől kezdve kifejlődik egy emberi test. Kivételes felvételeknek lehetünk a tanúi a svéd fotográfus, Lennart Nilsson Emmy díjas dokumentum-filmjében, mely speciális mikroszkópos kamerával követi végig egy baba méhen belüli fejlődésének fokozatait. A petevezetékben haladó sejt olyan benyomást kelt, mintha egy éteri fény felé utazna, a sejtek pedig hópillékhez hasonlítanak. Az élet csodája DVD-n is kapható. Forrás: Barnes & Noble (450)Pirelli és a Benetton megszerzi a Telecom Italia-t 2001-07-30 -- Borsa Italia-n, azaz az olasz tőzsdén ma délelőtt felfüggesztettek 7 nagyvállalatot, elterjedt ugyanis a hír, hogy még ma bejelentik a Pirelli és a Benetton szövetségre lépését a Telecom Italia irányításának megszerzésére. Egyelőre az Olivetti a többségi tulajdonos az olasz telekommunikációs vállalatban, a hírre az ő részvényeik is meglódultak, valamint még fel kellett függeszteni a Telecom Italia Mobile-t és a Seat-ot is. Forrás: FT Market Watch (451)Gátszakadás Lengyelországban 2001-07-30 -- További 1300 embert kellett kitelepíteni Lengyelország délkeleti részén, miután ma reggel a felduzzadt Visztula átszakított egy gátat - jelentették a hivatalos szervek. Egy Kamien nevű falu mellett történt a szerencsétlenség ma hajnali 5. 30-kor, 160 kilométerre Varsótól. Ebben a hónapban 25 ember halt már meg Lengyelországban a heves esőzések és az azt követő árvizek miatt, és csak a hétvégén 12-en vesztették életüket. Több ezren kényszerültek otthonaik elhagyására. Forrás: ABC (452)Hat palesztin aktivista halt meg a robbantásban 2001-07-30 -- Ma reggel felrobbant egy autóalkatrész üzlet Cisszjordániában, megölve hat palesztin aktivistát Arafat Fatah mozgalmából. A mai volt az elmúlt 10 hónap legvéresebb eseménye a Közel-Keleten. A robbanás csak néhány órával követte a jeruzsálemi zavargásokat a palesztinok és az izraeli rendőrség között. A menekült táborban történtekről a helyiek úgy nyilatkoztak, hogy része az izraeliek megtorló akcióinak, amelyek palesztin szervezetek és katonai célpontok ellen irányul. Forrás: Nando Times (453)A Pirelli és a Benetton megszerzi a Telecom Italia-t 2001-07-30 -- Borsa Italia-n, azaz az olasz tőzsdén ma délelőtt felfüggesztettek 7 nagyvállalatot, elterjedt ugyanis a hír, hogy még ma bejelentik a Pirelli és a Benetton szövetségre lépését a Telecom Italia irányításának megszerzésére. Egyelőre az Olivetti a többségi tulajdonos az olasz telekommunikációs vállalatban, a hírre az ő részvényeik is meglódultak, valamint még fel kellett függeszteni a Telecom Italia Mobile-t és a Seat-ot is. Forrás: FT Market Watch (454)Ralf Schumacher nyert otthon 2001-07-30 -- Ralf Schumacher, azaz a kisebbik nyert otthon, Németországban egy drámai versenyen, ahol csak tíz autó haladt át a célvonalon. Az első kanyarban történt baleset után újra kellett indítani a versenyt, Michael Schumacher és Luciano Burti szerencséjére, mert különben nem folytathatták volna a versenyt, annyira összetörték autójukat a német hirtelen fékezése miatt. Végül mégis fel kellett adnia a versenyt technikai hiba miatt, akárcsak Mika Hakkinen-nek és David Coulthard-nak. Forrás: Formula1.com (455)2002 Nissan Altima - ez egy japán autó? 2001-07-30 -- A Nissan a halálos ágyán volt 1999-ben, amikor Carlos Ghosn a Renault-tól átvette a fő tervezői széket. Bár semmi köze az új modellhez, de kétségtelen, hogy nagy hatással volt a japán autógyárra, amit a new york-i autóshow-n megjelent szakújságírók elismerése fogadott. Kétségtelen, hogy az új Altima messzire jutott attól a kis japán szedántól, amit régről ismertünk, sokkal messzebb, mint a Toyota a Camry-val, vagy a Honda az Accord-dal. Forrás: Motor Trend (456)A videójátékok háborúja 2001-07-30 -- Kezd elmérgesedni a videójáték óriások csatája. A Nintendo bejelentette, hogy a következő generációs konzolját, a Gamecube-ot november 5-én fogja piacra dobni - csak három nappal korábban, mint ahogy a Microsoft beszállna a versenybe az XBox-szal. És mindketten csak futnak a Sony után, aki még az év elején, jóval vetélytársai előtt jött ki a Playstation 2-vel, majd kiaknázva előnyét a jobb grafikával és nagyobb memóriával valósággal letarolta a piacot. Miközben a Sega árat csökkent, mindenki más stratégiával próbál minél nagyobb piacot szerezni. Kérdés, hogy van-e elég hely ennyi szereplőnek. Forrás: The Star (457)Közvetlen átutalás e-mailen a Yahoo-tól 2001-07-30 -- Yahoo és a londoni HSBC bank hétfőn közös nyilatkozatban jelentette be, hogy személytől-személyig típusú fizetési rendszert vezetnek be még az idén. A Yahoo PayDirect-re keresztelt vállalkozás először csak az Egyesült Államokban lesz hozzáférhető. Segítségével pénzt utalhatunk át és fogadhatunk otthon vagy külföldön e-mailen keresztül. Ehhez kártyáinkat kell hozzácsatlakoztatni a HSBC számlához a biztosított vonalon keresztül. Forrás: CNet (458)Willy nem akarja, hogy kiszabadítsák 2001-07-30 -- Keiko, az orka, más néven gyilkos bálna, aki a Szabadítsátok ki Willy-t című filmnek volt a sztárja valószínűleg sose lesz igazán szabad - mondták az állat gondozói. Annak a 60 kirándulás ellenére, amit a medencéjéből tett a nyílt óceánra Keiko nem mutat komolyabb érdeklődést a vad fajtársai iránt. Mivel egész életében fogságban élt, mostanra valószínűleg túlságosan is kötődik az emberekhez, és nem tud visszailleszkedni természetes közegébe. Forrás: Online.ie (459)MusicMatch Jukebox 6.1 Plus 2001-07-30 -- A MusicMatch Jukebox Plus legújabb verziója sokkal többet kínál, mint csak egy javított változat a digitális zenéink otthoni kezeléséhez. Olyan multimédiás eszközökkel van felszerelve, mint a személyre szabott vizuális megjelenítés, vagy a Radio MX, ami egy előfizetéses rendszerű, egyedi igényeket kielégítő CD-minőségű internetes rádió. Ezekkel a szolgáltatásokkal biztosak lehetünk abban, hogy a MusicMatch Jukebox a hasonló programok élvonalában marad. Forrás: ZDNet (460)Kényelem a székkel kezdődik 2001-07-30 -- Rengeteg időt eltöltünk azzal, hogy milyen faxot válasszunk otthonra, mekkora legyen a memória a számítógépünkben, vagy hogy kell-e szkenner vagy sem. Eközben megfeledkezünk a legfontosabb alapdologról: egy jó székről. Persze, az csak egy bútordarab, de egyben a legmegtervezettebb és testünk számára legfontosabb is. Készüljünk fel rá, hogy sokba kerül egy jó darab, állítható háttámlával, kéztámasszal és magassággal. Érdemes több tucatot is kipróbálni, mielőtt döntünk egy mellett, amiben fél napunkat tölteni fogjuk. Forrás: US News (461)Willy nem akarja, hogy kiszabadítsák 2001-07-30 -- Keiko, az orka, más néven gyilkos bálna, aki a Szabadítsátok ki Willy-t című filmnek volt a sztárja valószínűleg sose lesz igazán szabad - mondták az állat gondozói. Annak a 60 kirándulásnak ellenére, amit a medencéjéből tett a nyílt óceánra Keiko nem mutat komolyabb érdeklődést a vad fajtársai iránt. Mivel egész életében fogságban élt, mostanra valószínűleg túlságosan is kötődik az emberekhez, és nem tud visszailleszkedni természetes közegébe. Forrás: Online.ie (462)MusicMatch Jukebox 6.1 Plus 2001-07-30 -- A MusicMatch Jukebox Plus legújabb verziója sokkal többet kínál, mint csak egy javított változat a digitális zenéink otthoni kezeléséhez. Olyan multimédiás eszközökkel van felszerelve, mint a személyre szabott vizuális megjelenítés, vagy a Radio MX, ami egy előfizetéses rendszerű, egyedi igényeket kielégítő CD-minőségű internetes rádió. Ezekkel a szolgáltatásokkal biztosak lehetünk abban, hogy a MusicMatch Jukebox a hasonló programok élvonalában marad. Forrás: ZDNet (463)Videójátékok háborúja 2001-07-30 -- Kezd elmérgesedni a videójáték óriások csatája. A Nintendo bejelentette, hogy a következő generációs konzolját, a Gamecube-ot november 5-én fogja piacra dobni - csak három nappal korábban, mint ahogy a Microsoft beszállna a versenybe az XBox-szal. És mindketten csak futnak a Sony után, aki még az év elején, jóval vetélytársai előtt jött ki a Playstation 2-vel, majd kiaknázva előnyét a jobb grafikával és nagyobb memóriával valósággal letarolta a piacot. Miközben a Sega árat csökkent, mindenki más stratégiával próbál minél nagyobb piacot szerezni. Kérdés, hogy van-e elég hely ennyi szereplőnek. Forrás: The Star (464)Közvetlen átutalás e-mailen a Yahoo-tól 2001-07-30 -- Yahoo és a londoni HSBC bank hétfőn közös nyilatkozatban jelentette be, hogy személytől-személyig típusú fizetési rendszert vezetnek be még az idén. A Yahoo PayDirect-re keresztelt vállalkozás először csak az Egyesült Államokban lesz hozzáférhető. Segítségével pénzt utalhatunk át és fogadhatunk otthon vagy külföldön e-mailen keresztül. Ehhez kártyáinkat kell hozzácsatlakoztatni a HSBC számlához a biztosított vonalon keresztül. Forrás: CNet (465)Gátszakadás Lengyelországban 2001-07-30 -- További 1300 embert kellett kitelepíteni Lengyelország délkeleti részén, miután ma reggel a felduzzadt Visztula átszakított egy gátat - jelentették a hivatalos szervek. Egy Kamien nevű falu mellett történt a szerencsétlenség ma hajnali 5. 30-kor, 160 kilométerre Varsótól. Ebben a hónapban 25 ember halt már meg Lengyelországban a heves esőzések és az azt követő árvizek miatt, és csak a hétvégén 12-en vesztették életüket. Több ezren kényszerültek otthonaik elhagyására. Forrás: ABC (466)Válogatás a legsokkolóbb filmekből 2001-07-30 -- Egy igazán sokkoló film több annál, mint egy váratlan fordulat vagy meghökkentő befejezés; a valódi döbbenet kizökkent a megszokott kerékvágásból. Nehéz kiválogatni a filmtörténet alkotásiból azokat a darabokat, melyektől akár a 21. században is végigfut hátunkon a hideg. Ez a lista olyan 10 darabból álló filmválogatást tartalmaz, melyek, legyen az a filmtörténet hajnalán készült mű, képi- és gondolatvilága ma is sokkoló élményt nyújt. A 10 film között ott van a '29-es Andalúziai kutya, a '71-es Mechanikus Narancs, a '90-es A bárányok hallgatnak, egy Cronenberg film vagy a '32-ben készült Drakula rendezőjének bizarra alkotása. Java része DVD-n is kapható. Forrás: CD NOW (467)Britney nem bánik jól rajongóival 2001-07-30 -- Egy amerikai magazin rajongókat kérdezett meg, kit tartanak autogram osztás szempontjából a legrokonszenvesebb sztárnak. A felmérés szerint a legszűkmarkúbb híresség Britney Spearse, akinek a rajongók többek között azt is a szemére hányják, hogy agresszív bogyguard-okkal veszi magát körül, akik időnként bizony félresöprik a sztár rajongóit. Legkedveltebb női sztárnak Angelina Jolie-t választották, aki mindig kedves és készségesen osztogatja aláírását. Forrás: Ananova (468)Michael Flatley visszavonul 2001-07-30 -- Michael Flatley, aki az egész világot meghódította táncával, visszavonul -- nyilatkozta a táncos szóvivője. Utolsó fellépése vasárnap lesz Dallas-ban. Ezt követően Angliában kezd majd el forgatni. A most 42 éves világsztár 1994-ben az Euróvíziós Táncdalfesztiválon aratott kirobbanó sikert "Riverdance" című előadásával. Azóta minden fellépése rajongók ezreit vonzza. Forrás: Reuters (469)Harry Potter-nek holnap van a születésnapja 2001-07-30 -- A Warner Bros. arra ösztönzi a Harry Potter rajongókat, hogy ünnepeljék meg a népszerű mesefigura születésnapját. A nagysikerű könysorozat szerint a varázsló-kölyök július 31-én született. Ezenkívül a CBS is tervezi az esemény megünneplését. Egy televíziós műsor keretében megválasztják Harry Potter hasonmásait és hatalmas bulit csapnak. Harry Potter és a tűz serlege című Warner Bros. film november 16-án kerül mozikba. Forrás: Teh Nando Times (470)Farrakhan 15 év után kaphat újra brit vízumot 2001-07-31 -- Louis Farrakhan, a sok vitát kiváltó, ellentmondásos afro-amerikai vezető pert nyert a brit legfelsőbb bíróságon, és beutazhat Nagy-Brittaniába. Az Iszlám Nemzet nevű szervezet vezetőjét még 1986-ban nyilvánították nem kívánatos személynek. Csütörtöki döntés értelmében a beutazási tilalom nincs összhangban a szabad véleménynyilvánítás és az emberi jogok nemzetközi egyezményeivel. A brit külügyminisztérium képviselője úgy érvelt, hogy Farrakhan azért nem kaphat vízumot, mert "antiszemita és fajilag megkülönböztető nézeteket hangsúlyoz". Forrás: BBC (471)Hátra arc a férfi hátsóknak 2001-07-31 -- Egy birt filmet reklámozó szórólapot betiltottak az USA-ban, mert azon meztelen férfi hátsók vannak közszemlére téve. A Heap of Trouble című film szórólapja egy new york-i filmfesztivál keretében népszerűsíti az eseményt. A kisköltségvetésű film egy dél-wales-i faluban játszódik, melyben a nők uralkodnak, s a filmben szereplő férfiak felszabadításukért harcolnak. Steve Sullivan, a film rendezője, a film szórólapjának betiltásának kapcsán meglepve nyilatkozta, hogy miután filmjét egész Európában gond nélkül bemutatták, vicces, hogy pont a liberalizmusáról híres New York-ban akadtak gondok. Forrás: BBC (472)Letölthető hangminták zene mixeléshez 2001-07-31 -- Hétről hétre újabb letölthető hangmintákat lehet itt találni. Az eheti csomagban található itt hat 'Hands Up' (Kezeket fel), kilenc 'Shake your Body' (Rázd a tested) és öt 'Brazil live' sample-t. Ingyen letölthetőek, és egy eJay szoftveren vagy bármilyen zenét mixelő szoftveren össze lehet állítani saját zenénket. De lehetőség van csupán belehallgatni a hangmintákba. Ehhez az eJay FreePlayer szükséges, mely szintén ingyen letölthető. Forrás: eJay (473)Légtisztítás kínai gyógynövényekkel 2001-07-31 -- Taiwan-i tudósok olyan légszűrőt fejlesztettek ki hagyományos kínai gyógynövények hozzáadásával, ami sikeresen elpusztítja a levegő útján terjedő baktériumok nagy részét. Ez jelentős előrelépésnek számít a légszűrők működési és gyártási technológiájában, az eddigi szűrők ugyanis csak felfogták és tárolták a baktériumokat, légypapírként funkcionálva. Az új herbál szűrő azonban nem csak csapdába ejti a levegőben élő mikroorganizmusokat, de meg is öli a felületen megtapadt bacilusokat 18-22 órán belül. Forrás: Wired News (474)John Irving új regénye 2001-07-31 -- John Irving rendszeresen nagyszabású regényeket ír, melyek mindig valamilyen különös, meglepő tragédiát dolgoznak fel. Regényeiben az igazságot az abszurdon keresztül mutatja meg, szereplői groteszk helyzetek sorát járják végig. A The Fourth Hand című regény egy new york-i televíziós riporterről szól, aki mellesleg egy nőtipró playboy. Míg éppen élő egyenes adásban közvetít Indiából, milliók szeme láttára egy oroszlán felfalja a kezét. A regény két végsőkig elkeseredett emberről szól, és arról milyen furcsa és váratlan eseményeken keresztül válhat valaki bölcsebbé. Irving-et az Árvák hercege c. regényéből írt forgatókönyvéért 1999-ben Oscar díjjal jutalmazták. Forrás: Salon.com (475)Rasszizmussal vádolják a brit bevándorlási hivatalt Csehországban 2001-07-31 -- A prágai repülőtéren tartózkodó brit bevándorlási hivatal tisztjeit azzal vádolják emberi-jogi szervezetek, hogy rasszista, megkülönböztető gyakorlatot folytatnak, hogy kiszűrjék az Angliába igyekvő romákat. Eddig a kormány kiállt az intézkedés mellett, ekképp próbálva elkerülni a Csehországgal szembeni újabb vízumkényszer bevezetését. Tegnap azonban a kulturális miniszter is elhatárolta magát az intézkedéstől, mondván "a bőrszín a fő döntési alap a kiválasztásnál". Forrás: Telegraph (476)Ausztrália Csendes-óceáni NATO-t szeretne 2001-07-31 -- Ausztrália tegnap bejelentette, hogy lehetségesnek tartja egy NATO típusú szövetség kialakítását a Csendes-óceáni térségben az USA-val, Japánnal és Dél-Koreával. Ha megvalósulna az elképzelés, az alapjaiban rázhatná meg a térség biztonsági egyensúlyát, és legfőképp Kínát. Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint pontos koordinációra van szükség a témában Washington és három fő szövetségese között. Egyelőre az ausztrálok is óvatosan nyilatkoznak, hangsúlyozva, hogy a kapcsolataikat nem fogják feláldozni a katonai szövetségért. Forrás: iWon News (477)Kurnyikova visszatért és nyert 2001-07-31 -- Február óta először lépett pályára Anna Kurnyikova, hogy Martina Hingis-szel megnyerjen egy páros mérkőzést az Acura Classic nyitónapján. A világelső Hingis és az orosz teniszező a dél-afrikai Leizel Huber-t és az argentin Laura Montalvo-t verte 6-1, 6-1-re hétfő este. Bár Kurnyikova sose nyert még egyéniben kupát, Hingis-szel az elmúlt 11 versenyen összesen kilenc párosgyőzelmet arattak az 1999-es Ausztrál Open óta, amikor először játszottak együtt. Forrás: Sporting News (478)Ettől lesznek jobbak a kritikák? 2001-07-31 -- A Paramount Pictures, annak ellenére, mennyit költ filmjeinek reklámozására, több neves amerikai újságot arra kért, hogy ne jelentessenk meg kritikát lapjaikban egy filmbemutató előtt. A Paramount meglehetősen nyersen fogalmazta meg kérését, kilátásba helyezve azt is, hogyha mégis megjellenne egy kritika a bemutató előtt, akkor a cikk íróját kizárják a sajtóvetítésről. Felmerül a kérdés, miért nem inkább filmjeiken alkalmaz minőségi nyomást a filmstúdió óriás. Forrás: Plastic (479)Kanada engedélyezte a marihuánát orvosi célra 2001-07-31 -- Kanada az első ország a világon, ahol engedélyezték a marihuána használatát gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek és krónikus esetekben. Az új jogszabály szerint mostantól jogszerűen termeszthetnek és fogyaszthatnak indiai kendert meghatározott betegségben szenvedők, vagy megkérhetnek valakit, hogy termessze számukra. A nem-orvosi használat továbbra is törvénybe ütközik. A kormány 3,5 millió dolláros szerződést kötött egy gazdálkodó vállalattal marihuána termesztésre a gyógyszertárak részére. Az első szüret őszre várható. Forrás: BBC (480)Kanada engedélyezte a marihuánát orvosi célra 2001-07-31 -- Kanada az első ország a világon, ahol engedélyezték a marihuána használatát gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek és krónikus esetekben. Az új jogszabály szerint mostantól jogszerűen termeszthetnek és fogyaszthatnak indiai kendert meghatározott betegségben szenvedők, vagy megkérhetnek valakit, hogy termessze számukra. A nem-orvosi használat továbbra is törvénybe ütközik. A kormány 3,5 millió dolláros szerződést kötött egy gazdálkodó vállalattal marihuána termesztésre a gyógyszertárak részére. Az első szüret őszre várható. Forrás: BBC (481)Kurnyikova győzelemmel tért vissza 2001-07-31 -- Február óta először lépett pályára Anna Kurnyikova, hogy Martina Hingis-szel megnyerjen egy páros mérkőzést az Acura Classic nyitónapján. A világelső Hingis és az orosz teniszező a dél-afrikai Leizel Huber-t és az argentin Laura Montalvo-t verte 6-1, 6-1-re hétfő este. Bár Kurnyikova sose nyert még egyéniben kupát, Hingis-szel az elmúlt 11 versenyen összesen kilenc párosgyőzelmet arattak az 1999-es Ausztrál Open óta, amikor először játszottak együtt. Forrás: Sporting News (482)Ettől lesznek jobbak a kritikák? 2001-07-31 -- A Paramount Pictures, annak ellenére, mennyit költ filmjeinek reklámozására, több neves amerikai újságot arra kért, hogy ne jelentessenk meg kritikát lapjaikban egy filmbemutató előtt. A Paramount meglehetősen nyersen fogalmazta meg kérését, kilátásba helyezve azt is, hogyha mégis megjellenne egy kritika a bemutató előtt, akkor a cikk íróját kizárják a sajtóvetítésről. Felmerül a kérdés, miért nem inkább filmjeiken alkalmaz minőségi nyomást a filmstúdió óriás. Forrás: Plastic (483)X-Men Mutant Academy 2 2001-07-31 -- Ezúttal nem jelent meg film, aminek kísérője lenne ez a játék, a kedvenc mutánsaink egyszerűen csak visszatérnek egy kis pusztításra. Az X-Men Mutant Academy 2 régi csapata tér vissza, de természetesen Rogue, Nightcrawler, Forge és Havok új társaktól is kap erősítést - ahogy az ellenség is továbbfejlesztette erőit. További hat új pályát is csatoltak az akcióhoz, Muir szigetén és Magneto-ban megismerkedhetünk a borzasztó Astroid M-mel is. A mutánsok szeptemberben érkeznek a boltokba. Forrás: IDG.net (484)Makrobiotika, az új varázsszó 2001-07-31 -- Az amerikaiak imádják a diétát. Imádnak beszélni róla, könyvet olvasni vagy akár írni a témában, csak a szabályok követésében nem jeleskednek. Rengeteg új ötlet, tabletta, recept jelenik meg minden héten, hogy aztán el is tűnjön a süllyesztőben pár hét múlva, nagyrészt azért, mert mikor a mindennapi életükbe kell illeszteni az elméletet, akkor szívesebben esznek inkább egy Big Mac-et. Szóval azt gondolhatnánk, hogy a microbiotika is egy ilyen gyorsan elhalványuló varázsszó - de nem, legalábbis ezt állítja Wendy Esko. Forrás: Mlive.com (485)Az IBM terjeszkedik az adattárolók piacán 2001-07-31 -- Az IBM kedden bejelentette, hogy új adattároló rendszert vezet be. A lépés jól időzített lehet a Nagy Kéknek, mert az EMC, a fő riválisa az adattárolás piacán az elmúlt hónapokban komoly gondokkal küzd. Az új szolgáltatás részeként optikai kábelekkel kapcsolnák a fő felhasználók lemezrendszerét az IBM szervereihez. Ez utóbbit TotalStorage Enterprise Storage Server-nek, rövidebben "Shark"-nak nevezték el, bár a rövidítés logikáját nem közölték. Egy biztos, gyorsabban több adatot lehet majd eltárolni vele. Forrás: Internet News (486)Mac OS X 10.1 bétái már feltűntek a hálózaton 2001-07-31 -- Több helyen is keringeni kezdtek a Mac OS legújabb béta verziói. A legújabb fejlesztések a megjelenés előtt álló Mac OS X 10.1-en már a harmadik változatban tűntek fel az elmúlt hetekben az Interneten, Puma kódnéven. A legszembetűnőbb különbség az új változat sebességében van, az egész OS sokszoros tempóban vágtat, beleértve az indítást és a menüreakciókat is. Jelentős változás még a státuszikonok áthelyezhetősége a menüsávra. Így helyet biztosíthatunk a más programok és felhasználások gyorsindításának. Forrás: betanews (487)A Juszupov-gyűjteményből nyílt kiállítás Oroszországban 2001-07-30 -- A Juszupov-gyűjteményből nyílt kiállítás a moszkvai Puskin Múzeumban hétfőn. A Juszupov család az egyik leggazdagabb arisztokrata família volt annak idején és nagyon jó kapcsolatban volt a cári családdal egészen addig, míg Raszputyint egy Juszupov sarj meg nem ölte. Az esemény azért rendkívüli, mert a híres francia, dán és flamand alkotók műveit felvonultató gazdag kollekció 70 éve nem volt együtt. A gyűjtemény darabjai az 1917-es forradalom után szétszóródtak a világban. "Ilyen esemény ritkán van Ororszországban" mondta az egyik Moszkva környéki kastély igazgatója. Forrás: Reuters (488)Website-ok keresése egyszerűbben 2001-07-31 -- Az is bosszantó, mikor több ezer oldal kerül a szemünk elé a keresőben egy-egy kulcsszó beírása után, de ha kifejezetten egy funciót vagy szolgáltatást keresünk, és nem ismerjük a nevét, akkor még nehezebb dolgunk lehet. WebFerret-tel egy komoly eszköz kerülhet kezünkbe, pontosabban winchesterünkre a World Wide Web-en kereséshez. Hasonló a működése a keresőkhöz, csak nem a tartalmat, hanem kulcsszavak alapján a szolgáltatást keresi és listázza. Forrás: CWSApps (489)Szex, drogok, demokrácia 2001-07-31 -- A Szex, drogok, demokrácia egy díjnyertes, egész-estét betöltő dokumentum film, mely azt kutatja, mik a személyes szabadság határai a világ legliberálisabb országának tartott Hollandiában. A két DVD-ből álló szett másik darabja tartalmazza még a Hemp for Victory (Kender a sikerhez) című kormánytámogatásból készült filmet, egy Timothy Leary-vel készült interjút, melyben a professzor beszél a tudat szabadságáról és pszichoaktív növényekről, valamint a Reefer Madness című klasszikust és az Anarchy TV című film klip-jét. Forrás: Navarre (490)Dinók, dinók mindenfelé 2001-07-31 -- Kifejezetten fiatalabb gyerekeknek készült a sok bőrnyúzást megélt Jurassic Park harmadik része. Két versenyző küzd egymással, ahol kilökhetik, elkerülhetik vagy becsaphatják egymást. Klónozás - mindenki kedvenc témája, a Pápától a hollywood-i stúdiókig. Most is ezért folyik a verseny, ki ér be először a laborba, és már gyárthatja is futószalagon a kis T-Rexeket. Választhatnak lurkóink, hogy egymással vagy a számítógéppel küzdenek meg a 15 különálló pályán. Forrás: Best Buy (491)Változások a Szigeten 2001-07-31 -- A Sziget programja még most is változik. A hivatalos program és a legfrissebb változtatások is megtalálhatóak a pepsisziget.hu oldalon. Még a hivatalos programújság sem ad teljes képet a változásokról. Néhány fontosabb csere listáját közzétesszük (pl. nem jön a Wailers), a többit a megtalálható a Sziget.hu programkeresővel. Ezen kívül időjárásjelentés minden napra (alapvetően jó idő lesz), interjúk és a többi, minden mennyiségben a város legnagyobb bulijáról. Forrás: Sziget.hu (492)Majomfigyelőben 2001-07-31 -- Van, aki azt mondja, hogy ez nem a legjobb idő arra, hogy az ember Brazíliába utazzon. Mások szerint teljesen mindegy, mert mindig meleg van. De annak, aki állatokat szeretne természetes közegükben megfigyelni, úgyse számít a páratartalom és a hőmérséklet. Annak mindig a brazil esőerdő a paradicsom. Egyre gyorsabban fejlődő turisztikai ág az ökoturizmus, az állatfigyelés. Délkelet Brazília atlanti erdeje néhány nagyon különleges faj utolsó menedéke. Forrás: New York Times (493)Változások a Szigeten 2001-07-31 -- A Sziget programja még most is változik. A hivatalos program és a legfrissebb változtatások is megtalálhatóak a pepsisziget.hu oldalon. Még a hivatalos programújság sem ad teljes képet a változásokról. Néhány fontosabb csere listáját közzétesszük (pl. nem jön a Wailers), a többit a megtalálható a Sziget.hu programkeresővel. Ezen kívül időjárásjelentés minden napra (alapvetően jó idő lesz), interjúk és a többi, minden mennyiségben a város legnagyobb bulijáról. Forrás: Sziget.hu (494)Mac OS X 10.1 bétái már feltűntek a hálózaton 2001-07-31 -- Több helyen is keringeni kezdtek a Mac OS legújabb béta verziói. A legújabb fejlesztések a megjelenés előtt álló Mac OS X 10.1-en már a harmadik változatban tűntek fel az elmúlt hetekben az Interneten, Puma kódnéven. A legszembetűnőbb különbség az új változat sebességében van, az egész OS sokszoros tempóban vágtat, beleértve az indítást és a menüreakciókat is. Jelentős változás még a státuszikonok áthelyezhetősége a menüsávra. Így helyet biztosíthatunk a más programok és felhasználások gyorsindításának. Forrás: betanews (495)Rasszizmussal vádolják a brit bevándorlási hivatalt Csehországban 2001-07-31 -- A prágai repülőtéren tartózkodó brit bevándorlási hivatal tisztjeit azzal vádolják emberi-jogi szervezetek, hogy rasszista, megkülönböztető gyakorlatot folytatnak, hogy kiszűrjék az Angliába igyekvő romákat. Eddig a kormány kiállt az intézkedés mellett, ekképp próbálva elkerülni a Csehországgal szembeni újabb vízumkényszer bevezetését. Tegnap azonban a kulturális miniszter is elhatárolta magát az intézkedéstől, mondván "a bőrszín a fő döntési alap a kiválasztásnál". Forrás: Telegraph (496)Alex Gopher két letölthető videó klippje 2001-07-31 -- A 2000-es kiadású You, My Baby & I c. debütáló lemezén Alex Gopher, francia dj, olyan neves elektronikus zenei előadókkal dolgozott együtt, mint a Daft Punk, Les Rhythmes Digitales, és a Cassius. Emellett közreműködött Faithless Back to Mine c. lemezén. Alex Gopher zenéjében a dzsezz és blues világából is merít, mely megkülönbözteti őt a szokásos dance színtértől. Itt le lehet tölteni két videó klippjét: a Child-ot és a Party People-t, melyek a You, My Baby And I c. albumon jelentek meg. Forrás: SonicNet (497)Közeleg a Jane's Addiction túrné 2001-07-31 -- Bár napvilágot láttak olyan híresztelések, hogy tolódik a várvá-várt Jane's Addiction koncertkörút, most megerősítették, hogy az első fellépés Szeptember vége felé lesz. A csapat frontembere, Perry Farrel ezenkívül egy saját szoló lemezen is dolgozik. A Song Yet to be Sung c. lemez a Virgin kiadásában ma kerül a boltokba. Egy exklúzív interjúban Farrel azt is elmondta, hogy reméli a Jane's Addiction nem csak egy túrnéra áll össze, hanem stúdióba is vonulnak, hogy új dalokat adjanak ki. A gitáros Dave Navarro szóvivője szerint, azonban a túrné novemberig húzódik. Forrás: CD NOW (498)Habib Koité új albuma 2001-07-31 -- Habib Koité, a világzenei paletta sztárja Maliból, rock, világzene és klasszikus gitár szólamokat ötvöz szülőföldjének zenéjével. A '98-as Ma Ya lbum után most egy újabbal jelentkezik, a Baro-val, mely 13 számot tartalmaz. Az albumon Koité falujának populáris dannsa doso stílusát a doso-val, az ősi vadász énekkel vegyíti, mindezt uptempo stílusban. Forrás: CD NOW (499)Reggeli a fogyásért 2001-07-31 -- A fölösleges kilók elleni harcban az egyik első lépés az, hogy mindig reggelizzünk. Bármilyen furcsa, de, ha reggel koplalunk nem leszünk vékonyabbak. A magyarázat az, hogy éjjel a szervezet "alacsony fogyasztásra kapcsol", az anyagcsere folyamatok lelassulnak. Ezért, ha reggel eszünk, szinte berobban a szervezet és a kalória-égetés. Együnk banánt, barackot, igyunk narancs levet, melyeknek igen magas az energiaértékük, illetve fogyasszunk mogyorókrémet,gabonaféléket, búzacsírát, melyek a vércukrot energiává alkítják. Forrás: FitnessOnline (500)Az USA képviselőháza megszavazta az emberi klónozás tilalmát 2001-08-01 -- Tegnap az amerikai képviselőház három órás vita után megszavazta az emberi klónozás teljes tilalmáról szóló törvényt. A döntés nem sokkal követte azt a múlt heti tudományos bejelentést, amelyek igazolták az embrionális őssejt gyógyításban felhasználhatóságát. A 265:162 arányban elfogadott jogszabály komoly jogi szankciókat helyez kilátásba törvénnyel szembeszegülőkkel, beleértve a tudósokat is, akik csak kutatási célokra sejteket klónoznak. Forrás: LA Times (501)London és Dublin közös béketerve 2001-08-01 -- Nagy-Britannia és Írország közös tervezetet hozott ma nyilvánosságra, ezzel próbálva megmenteni az Észak-ír békefolyamatot. Az elmúlt hetekben mind gyakoribbá váltak az összecsapások és az utcai rendbontások a Belfastban. A néhány éve elindult tárgyalássorozat ott akadt el, hogy nem sikerült megegyezni a katolikus félkatonai szervezetek fegyver-beszolgáltatásáról és az Egyesült-Királyság katonai jelenlétéről. Forrás: japantoday (502)A dohányzás az állam-egészségre nem káros 2001-08-01 -- Meglepő módon nem csak a dohánygyárak keresnek komoly pénzeket a káros szenvedély árusításával. A másik nagy haszonszedő az állam: az USA-tól Kínáig mind a két oldalon leszedik a részesedésüket: egyszer a beszedett adókon keresztül, amivel a dohányosokat büntetik és a társadalmi költségeket szedik be, másrészt azzal a megtakarítással, hogy a cigarettázók korábban halnak meg, és ezzel jelentősen csökkentik az állam költségeit: már befizették hozzájárulásukat a nyugdíjalapokba, de nem kell kifizetni semmit, ráadásul a költséges kórházi kezeléseket és betegellátást is megspórolják. Forrás: TIME (503)Semmi nyoma a Code Red-nek 2001-08-01 -- Úgy tűnik, hogy a szakembereknek mégse volt igazuk, a Code Red vírus nem támadta meg a szervereket. Az augusztus elsejére várt globális lelassulásnak és szerverhalálnak egyelőre semmi nyoma, de azt még nem tudni, hogy a figyelmeztetések nyomán mindenki felkészült-e, vagy az egész csak feleslegesen fel lett fújva (nem ugyanez történt épp másfél éve, újévkor?). A legutóbbi támadáskor 350.000 szervert támadott meg a féregvírus, olyanokat, amelyek bizonyos Microsoft szoftvereket használnak. Forrás: Reuters (504)Tiltott gyógyszerekkel mentek a franciák Sidney-be 2001-08-01 -- A francia olimpiai csapat 18 olyan gyógyszert vitt a tavalyi sidney-i olimpiára, amelyek tiltó listán vannak. A Liberation közlése szerint a csapat vezetése csak szükség esetére, elővigyázatosságból vitték magukkal a gyógyszereket. A napilap leközölte azt az 580 termékből álló listát, amit a csapat orvosa vitt magával. Köztük olyan gyógyszerek voltak, mint a kortikoid, vagy a szintén tiltott ventolin, amit asztmás kezeléshez használnak. Forrás: Reuters (505)Doggystyle, a gangsta rap csúcsa 2001-08-01 -- A 90'es években Snoop Doggy Dogg a gangsta rap megtestesítőjévé lépett elő. Azzal hogy Snoop közreműködött a rap guru Dr. Dre Chronic című lemezén gyorsan az egyik leghíresebb rap sztárrá tette. Zenéjében a valóság és a fikció egybemosódik, mely egyrészt a jellemző elcsigázott ritmusú kántálásnak, és a valóságot tükröző brutális szövegeinek a hatása. Később gyilkosság vádjával letartóztatták, mely még tovább erősítette zenéjének életszerűségét. Első saját lemeze a Doggystyle 1993-ban jelent meg, és ez volt az első olyan debütáló album, mely a toplisták csúcsán landolt. A lemez 7 számába itt belehallgathatsz. Forrás: Barnes & Noble (506)Bowie-rádió gyerekeknek 2001-08-01 -- David Bowie saját honlapján egy gyerekeknek szóló online rádió állomást fog készíteni. A rádió "Kick out the Jammies" néven fog futni, és a www.davidbowie.com-on nyár végén indul be. Bowie elmondta, hogy az állomáson hallható zenét az az anyag inspirálta, melyet kislányának írt, aki tavaly augusztusban született. A repertoárt egyrészt Bowie választja, másrészt a honlapjára látogató közönség javaslatai alapján áll majd össze. Az állomás bárki számára ingyen elérhető lesz majd. Forrás: sonicnet.com (507)A Simpsons, és aki elhozta őket nekünk 2001-08-01 -- A Simpsons 1990-ben indult útjára, hogy aztán az egyik legnépszerűbb, legrégebben futó, legtöbbet és legtöbb helyen sugárzott sorozat legyen belőle. Rupert Murdoch-nak biztosan hozott néhány milliárd dollárt, és akkor még nem is számoltuk a médiabirodalma népszerűsítésében gyakorolt hatását. Jól kell ismernie az amerikaiakat annak, aki megrajzol egy sorozatot, ami hetente 60 millió embert ültet le a tévék elé, 60 különböző országban. Bővebben a sorozatról és Matt Groening-ről, a megalkotójukról itt Forrás: Salon (508)Tagadja a vádakat az REM tag 2001-08-01 -- Egy tegnapi bírósági meghallagatáson Peter Buck, az REM gitárosa, tagadta azokat a vádakat, mely szerint egy repülő út során agreszzíven viselkedett volna. A gitárost azzal vádolják, hogy két légikísérőt bántalmazott, részeg volt, kárt okozott, és megrongálta egy külső ajtó műszerfalát. Az ominózus eset egy áprilisi utazás során történt. Forrás: NME.com (509)Madonna és Guy Ritchie közösen forgatnak 2001-08-01 -- Madonna újra a kamerák elé áll, ezúttal férje, Guy Ritchie irányítása alatt. Guy Ritchie-nek ez lesz a harmadik játékfilmje, és egyben ez egy teljes stílusváltás is lesz. Gengszterekről szóló roadmovie helyett ezúttal a "Swept Away"-t, egy 1975-ös olasz romantikus filmet fog feldolgozni. Madonna természetesen a főszereplője lesz a filmnek. Egy elkényeztetett gazdag nőt fog játszani, aki egy földközi tenger-i utazás alatt beleszeret egy kommunista matrózba. A forgatás valószínüleg ősszel kezdődik. Forrás: Hollywood.com (510)Az erotikus masszázs 2001-08-01 -- Részletes leírás és oktatás a szexuális masszázs különböző technikáiról. Segít az ellazulás megteremtésében, részletesen tárgyalja a többszörös és az elnyújtott orgazmus gyakorlatát. Általánosan elvárt, hogy ha valakit megmasszíroznak, az viszonozza az örömöt, de talán ez a legnehezebb része, ellazultan és kellemes elégedettséggel... Forrás: Sexuality (511)A Simpsons, és aki elhozta őket nekünk 2001-08-01 -- A Simpsons 1990-ben indult útjára, hogy aztán az egyik legnépszerűbb, legrégebben futó, legtöbbet és legtöbb helyen sugárzott sorozat legyen belőle. Rupert Murdoch-nak biztosan hozott néhány milliárd dollárt, és akkor még nem is számoltuk a médiabirodalma népszerűsítésében gyakorolt hatását. Jól kell ismernie az amerikaiakat annak, aki megrajzol egy sorozatot, ami hetente 60 millió embert ültet le a tévék elé, 60 különböző országban. Bővebben a sorozatról és Matt Groening-ről, a megalkotójukról itt Forrás: Salon (512)Az USA képviselőháza megszavazta az emberi klónozás tilalmát 2001-08-01 -- Tegnap az amerikai képviselőház három órás vita után megszavazta az emberi klónozás teljes tilalmáról szóló törvényt. A döntés nem sokkal követte azt a múlt heti tudományos bejelentést, amelyek igazolták az embrionális őssejt gyógyításban felhasználhatóságát. A 265:162 arányban elfogadott jogszabály komoly jogi szankciókat helyez kilátásba törvénnyel szembeszegülőkkel, beleértve a tudósokat is, akik csak kutatási célokra sejteket klónoznak. Forrás: LA Times (513)A dohányzás az állam egészségére nem káros 2001-08-01 -- Meglepő módon nem csak a dohánygyárak keresnek komoly pénzeket a káros szenvedély árusításával. A másik nagy haszonszedő az állam: az USA-tól Kínáig mind a két oldalon leszedik a részesedésüket: egyszer a beszedett adókon keresztül, amivel a dohányosokat büntetik és a társadalmi költségeket szedik be, másrészt azzal a megtakarítással, hogy a cigarettázók korábban halnak meg, és ezzel jelentősen csökkentik az állam költségeit: már befizették hozzájárulásukat a nyugdíjalapokba, de nem kell kifizetni semmit, ráadásul a költséges kórházi kezeléseket és betegellátást is megspórolják. Forrás: TIME (514)Gondok a Kurszk kiemelése körül 2001-08-02 -- A tavaly elsüllyedt orosz nukleáris tengeralattjáró kiemelése a tervezettnél lassabban halad. A kiemeléssel megbízott holland cég jelentése szerint több probléma is fellépett, amivel nem számolhattak előre. Egy orosz internetes újságnak nyilatkozó admirális, Mihail Moczak szerint több olyan munkát is kézzel kell kivitelezniük a mélytengeri búvároknak, amit eredetileg robotokkal terveztek megoldani. Azt még nem lehet tudni, hogy mekkora lesz a csúszás, és be tudják-e fejezni szeptemberig a kiemelést. Forrás: BBC (515)A Fatboy Slim vitte el a pálmát az MTV videó-versenyén 2001-08-02 -- A Fatboy Slim került ki győztesnek az MTV által meghirdetett, a poptörténelem legjobb videó klipjéért folyt versenyből. A hajdani Housemartins gitárosból lett Fatboy Slim nagy meglepetést okozva Michael Jackson Thriller-jét előzte meg. A harmadik befutó Eminem lett Real Slim Shady című klipjével. Őt követi Madonna, akinek klipjeire egyébként a legtöbb szavazat érkezett. Madonna a Ray of Light-tal lett negyedik, Beastie Boys a Sabotage-zsal az ötödik. A nyertes Fatboy Slim klip a Praise You, melyben egy csapat táncos bizarr dolgokat művel. Forrás: Net Music Countdown (516)Holnap kezdődik az 54. Locarno-i Filmfesztivál 2001-08-01 -- Az 54. Locarno-i Nemzetközi Filmfesztivál aug. 2-ától 12-éig várja a filmrajongókat. A nyitó film Hironobu Sakaguchi science-fiction opusza, a zárófilm pedig a Moulin Rouge lesz. Az idei fesztivál az ázsiai filmművészetre koncentrál, melyet az is jelez, hogy a Leopárd Becsületrendet a kínai Chen Kaige-nek adják, aki az Isten veled ágyasom c. filmjéért '93 -ban elnyerte a Cannes-i Arany Pálmát. Ezenkívül két másik becsületrendet is odaítélnek két filmes intézménynek, a Cahiers du Cinema-nak és a Sundance Institute-nak. A fesztivál egyik érdekes szekciója a "Kings of the B's", mely olyan újító B kategóriás filmeket tömörít, melyek alkotói megrögzötten keresik saját világképük kifejezési módjait. Forrás: Film Festivals (517)Letölthető díjnyertes dokumentum filmek 2001-08-01 -- Kalkutta utcáitól az észak amerikai és ausztrál meleg klubok elképesztő hangulatú buliaig, ezek a díjnyertes dokumentum filmek a világ furcsaságairól és érdekességeiről adnak hírt. A Got 2b There című film bemutatja a meleg partik és fesztiválok körforgásának jelenségét. Olyan témákat jár körül, mint a drogfogyasztás, szteroidok használata, AIDS politika, és mindeközben átsüt a bulik magávalragadó hangulata. Forrás: Film Festivals (518)Tovább romlott a japán gazdaság állapota 2001-08-01 -- Alacsonyabb vásárlási hajlandóság és magasabb munkanélküliség jellemezte a japán gazdaság eddig se felhőtlen állapotát júniusban. A hivatalos tájékoztatás se túl optimista, rövidtávon a helyzet további romlásával számolnak, ugyanis a bankoknak konszolidálniuk kell rossz kihelyezéseiket, miközben az állam visszafogja a kiadásait. A japán pénzügyminiszter, Heizo Takenaka szerint a kormány keresi a megoldást a további visszaesés megállítására, de nem akarják ezt a fogyasztás növelésével elérni. Forrás: cbc.ca (519)Felújított linóleum 2001-07-26 -- Ha már utáljuk a linóleumunk színét, vagy mintáját, vagy közben már kicseréltük a szoba vagy konyha berendezését és nem harmonizál a padlóval, akkor fessük át. Persze ennek az a feltétele, hogy jó állapotban legyen a linó'; egy lukasat kár elkezdeni javítgatni. Itt megtalálhatjuk a hozzávalók listáját, és lépésről lépésre kalauzolnak a megvalósításban is. Plusz további ötletek egyedi mintázat felvitelére. Forrás: BHG.com (520)Hogyan mutassuk be magunkat, ha a neten keressük a nagy őt 2001-08-01 -- Náhány ötlet, melyet nem árt észben tartani, ha az interneten keresztül szeretnénk ismerkedni, és rövid bemutatkozót írunk magunkról.
Ne hangsúlyozzuk túl, mennyire elfoglaltak vagyunk, még akkor se, ha tényleg meglehetősen szoros az időbeosztásunk, mert úgy tünhet, hogy nem tartjuk fontosnak az intimitást. A kapcsolatokról való filozofálgatás befeléfordulónak mutat minket. Mondjuk ki bátran mi az, amit keresünk, és nyíltan vállaljuk fel azt, hogy a nagy őt keressük. Forrás: Match.com (521)Reggel tejet ittam a pipa mellett, és azon gondolkoztam... 2001-08-01 -- Gondolt már valaki arra, hogy érdemes lenne kertészeti naplót vezetni? A cikk írója azt állítja, hogy ez jó ötlet. Azzal érvel, hogy ha lejegyezzük, hogy mit és hova ültettünk, néhány éven belül kiderülhet számunkra, hogy melyik a legmegfelelőbb hely a bizonyos növények számára, hova mennyi napsütés jut, milyen színű és típusú növények élnek meg egymás mellett jól, vagy mutatnak jól. Hm. Forrás: Yearound Gardener (522)Szivar-kisokos 2001-08-01 -- Minden egyes országnak megvan a rá jellemző szivar-aromája, melyet egyrészt az eltérő éghajlat és termőföld határoz meg, másrészről a sodrási és érlelési technika. A Karib-térség legnépszerűbb szivarfajtáihoz egy kis útmutató: Jamaikában enyhe szivarokat csinálnak, a Dominikai Köztársaságban enyhétől a médiumig, és médiumtól a teltig Mexikóban, Honduras-ban és Nikaraguában. Ezenkívül jó tudni, hogy minél nagyobb a szivar átmérője, annál gazdagabb az aromája, és minél hosszabb egy szivar, annál hűsítöbb a füstje. Forrás: JRCIGARS.COM (523)Mi minden befolyásolhatja a mosogatógépünket 2001-08-01 -- Kevesen tudják, hogy nem minden lakásban azonos a víz nyomása. Több tényezőtől is függhet ez, a helyi vízvezeték-hálózattól, hogy a víztároló, ahonnan kapjuk a vizet milyen magasan van, vagy hogy a mi lakásunk hányadik emeleten található. A mosogatógépek csak akkor indulnak el, ha feltöltötték a tartályukat. A bemenő víz hőmérséklete is befolyásolja egy-egy program idejét. Forrás: sears.com (524)Jó szülőnek születni kell - vagy megtanulni azzá válni 2001-08-01 -- Egyre inkább megfigyelhető a fiatal családosok között az igény, hogy nevelési tanácsadásban részesüljenek. Az egykor államilag támogatott rendszer szétesésével a párok maguk próbálják megoldani, hogy megszerezzék a szükséges ismereteket. Több iskolában is tartanak hasonló foglalkozásokat. Csak remélni lehet, hogy a politikusok is felfigyelnek az igényre, és legalább programok kapnak majd megfelelő támogatást. Forrás: Washington Post (525)Továbbfejlesztett beszédszimulátor 2001-08-01 -- AT&T Labs olyan hangképző szoftvert fejlesztett ki, ami állítólag olyan jó a hangképzésben, hangsúlyozásban és hangszín kifejező használatával, hogy akár régen meghalt hírességek hangját is újrateremthetik vele. A program nyomtatott szövegből képes beszédet szintetizálni, és várhatóan a nagy ügyfélszolgálatot fenntartó vállalatok között lehet népszerű. Natural Voices névre keresztelt szoftver nem hibátlan, hangja kissé gépies, robotszerű. Forrás: Siliconvalley.com (526)ELsa Peretti fantasztikus világa 2001-08-01 -- Elsa Peretti különleges tervezésű ékszereivel átformálta a modern ékszerkészítés művészetét. Munkáira jellemzőek az érzéki, plasztikus formák. 1974-ben szerződött a Tiffany-hoz, és még abban az évben kollekciójától a közönség körében nagy sikert aratott. A természetből merít ihletet: csontok, könnycseppek, kígyók, kagylók formáját veszik fel ékszerei. Forrás: Tiffany and Co. (527)Egyszerre házimozi és jó zenei hangzás 2001-08-01 – Az Aiwa új HT-DV50 kompakt DVD/CD lejátszója segítségével egyszerre nézhetünk DVD-t és hallgathatjuk régi CD-inket. Egy csomagban árusítás mellett döntött a mostanában pénzügyi gondokkal küzdő japán szórakoztatóelektronikai vállalat. A lejátszó mellé egy hat hangszóróból álló házi-mozi rendszert is kínálnak. Meglepő, hogy viszonylag kevés gyártó ajánl komplett zenei és képi otthoni rendszereket egyben. Forrás: Ybreo (528)Lumiére et Compagnie (1995) 2001-08-01 -- A világ első, a Lumiére testvérek által felvett filmvetítésének 100. évfordulójára 40 rendező összefogott, hogy közösen emlékezzenek meg e jelentős eseményről. Mindegyik rendező egy-egy rövidfilmmel járult hozzá a megemlékezéshez. A filmek elkészítéséhez három kritériumot kellett betartaniuk. Egy-egy jelenetnek 52 másodpercesnek kellett lennie. Nem alkalmazhattak zenét ( a legtöbb rövidfilmben csak zörejeket lehet hallani sokuk pedig néma), a filmek három snittnél többől nem állhattak. A rendezők között van David Lynch, Peter Greenaway, Wim Wenders, Alain Corneau, Claude Lelouch és sokan mások. Forrás: Amazon.com (529)Buddha Bar 2001-08-02 -- Craig Armstrong: 'WeatherStorm', Faithless: 'Drifting Away' (Paradiso Mix), Kevin Yost:' Two Wrongs Making It Right', Nusrat Fateh Ali Khan: 'Piya Re Piya Re' (Remix) és sok más megtalálható ezen a 28 számot tartalmazó 1999-es válogatáson. Két CD-ből áll a szett. Az elsőt downtempo electronica, a másodikat upbeat jazzy electronica stílus jellemzi. Távol-keleti és más tradicionális zene keveredik a house-szal. A hangulat kellemesen dzsezzes, ambient és funky. Forrás: Amazon.com (530)Computer Boy 2001-08-02 -- A Computer Boy című rövidfilmet a Mátrix forgatásának a helyszínein vették fel. A rövidfilm a Mátrix nyomdokaiba ered, ám sokkal viccesebben közelít a témához. A rendező Abe Forsythe (színész, rendező, író) 1998 óta már több díjnyertes rövidfilmet forgatott. A Computer Boy-t vetítették a Melbourne-i underground filmek fesztiválján. A 49 perces rövidfilmet ezen a helyen le lehet tölteni. A filmet letöltők 5 csillagból 4-re értékelték. Forrás: ALWAYSi (531)Tricky legújabb albumáról egy letölthető hip-hop szám 2001-08-02 -- Tricky minden egyes új albumával új oldaláról mutatkozik be. A Mission Accomplished című lemeze (2001. feb) újabb bizonyítéka zenei stílusok terén tett kisérletezésének, melyet az is jelez, hogy ezúttal Tricky az Anti/Epitaph punk-rock kiadónál jelentette meg ezt az anyagát. Tele van disszonáns gitárfutamokkal, pergő drum 'n bass alapokkal és az egészet egy nagy adag düh jellemzi. A négy számot tartalmazó albumról le lehet itt tölteni a Crazy Claws című hip-hop számot. Forrás: sonicnet.com (532)Gondok a Kurszk kiemelése körül 2001-08-02 -- A tavaly elsüllyedt orosz nukleáris tengeralattjáró kiemelése a tervezettnél lassabban halad. A kiemeléssel megbízott holland cég jelentése szerint több probléma is fellépett, amivel nem számolhattak előre. Egy orosz internetes újságnak nyilatkozó admirális, Mihail Moczak szerint több olyan munkát is kézzel kell kivitelezniük a mélytengeri búvároknak, amit eredetileg robotokkal terveztek megoldani. Azt még nem lehet tudni, hogy mekkora lesz a csúszás, és be tudják-e fejezni szeptemberig a kiemelést. Forrás: BBC (533)Lesz kőolaj kitermelés Alaszkában 2001-08-02 -- 12 órás vita után végül az amerikai képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely engedélyezi a kőolaj-kitermelést az alaszkai vadvédelmi területeken. A szavazás győzelmet jelent Bush elnöknek, aki azzal érvelt, hogy az északi területeken való fúrás az USA stratégiai energiaellátásához szükséges. A Demokraták szövetséget kerestek a mérsékeltebb Republikánusokkal, akik a környezetvédőkkel együtt megpróbálták megakadályozni a tervezet elfogadását, de végül 223-206 arányban vereséget szenvedtek. Forrás: CNN (534)Tyson-t megint erőszakkal vádolják 2001-08-02 -- Mike Tyson tagadja a vádat, és tegnap ártatlannak vallotta magát egy 50 éves nő megerőszakolásában. A kaliforniai nő azzal vádolja a bokszolót, hogy július 16-án támadta meg Tyson, amikor egy lakást bérelt tőle. Nem ez az első eset, hogy erőszakkal vádolják a sportolót, néhány évvel ezelőtt 2 évre el is ítélték. A rendőrség egyelőre nem hallgatta ki Tyson-t, aki Phoenix-ben készül a szeptember 8-án tartandó mérkőzésre a dán Brian Nielsen ellen. Forrás: ESPN (535)A Fatboy Slim vitte el a pálmát az MTV videó-versenyén 2001-08-02 -- A Fatboy Slim került ki győztesnek az MTV által meghirdetett, a poptörténelem legjobb videó klipjéért folyt versenyből. A hajdani Housemartins gitárosból lett Fatboy Slim nagy meglepetést okozva Michael Jackson Thriller-jét előzte meg. A harmadik befutó Eminem lett Real Slim Shady című klipjével. Őt követi Madonna, akinek klipjeire egyébként a legtöbb szavazat érkezett. Madonna a Ray of Light-tal lett negyedik, Beastie Boys a Sabotage-zsal az ötödik. A nyertes Fatboy Slim klip a Praise You, melyben egy csapat táncos bizarr dolgokat művel. Forrás: Net Music Countdown (536)Pszichiátria kezelés alatt Mariah Carey 2001-08-02 -- Mariah Carey pszichiátriai kezelés alatt áll - nyilatkozta az énekesnő szővivője, majd hozzátette, hogy ennek az erős fizikai és idegi kimerültség az oka. Egy hónapja Mariah Carey az MTV egyik műsorában furcsmód meglepetésszerűen jelent meg, alig fedte több, mint egy kis top, majd egy jégkrémes kocsit lökött a tini közönség közé. Egy másik alkalommal pedig szóvivője elvette tőle a mikrofont miközben beszélt. Az idegösszeomlás a legrosszabbkor jön az énekesnő számára. Nemrég szerződött le a Virgin-hez valamint ebben a hónapban lesz a bemutatója annak a filmnek, melyben az énekesnő élete első filmszerepét játsza. Forrás: CNN (537)Xéna az X-aktákban 2001-08-02 -- A Xena új-zélandi sztárja, Lucy Lawless lecseréli bőrcuccait és kardját valamivel izgalmasabb ügynökfelszerelésre. A New York Post szerint elfogadta a felkérést, és biztosan szerepelni fog az idei X-akták első két részében. Gillian Anderson és Robert Patrick melletti szerepéről keveset tudni, a sorozat producere csak annyit árult el, hogy hasonlóan más X-akták karakterekhez itt se lehet majd egyértelműen eldönteni, hogy Lucy karaktere a jó vagy a rossz oldalon áll-e. Forrás: New York Post (538)Tyson-t megint erőszakkal vádolják 2001-08-02 -- Mike Tyson tagadja a vádat, és tegnap ártatlannak vallotta magát egy 50 éves nő megerőszakolásában. A kaliforniai nő azzal vádolja a bokszolót, hogy július 16-án támadta meg Tyson, amikor egy lakást bérelt tőle. Nem ez az első eset, hogy erőszakkal vádolják a sportolót, néhány évvel ezelőtt 2 évre el is ítélték. A rendőrség egyelőre nem hallgatta ki Tyson-t, aki Phoenix-ben készül a szeptember 8-án tartandó mérkőzésre a dán Brian Nielsen ellen. Forrás: ESPN (539)Xéna az X-aktákban 2001-08-02 -- A Xena új-zélandi sztárja, Lucy Lawless lecseréli bőrcuccait és kardját valamivel izgalmasabb ügynökfelszerelésre. A New York Post szerint elfogadta a felkérést, és biztosan szerepelni fog az idei X-akták első két részében. Gillian Anderson és Robert Patrick melletti szerepéről keveset tudni, a sorozat producere csak annyit árult el, hogy hasonlóan más X-akták karakterekhez, itt se lehet majd egyértelműen eldönteni, hogy Lucy karaktere a jó vagy a rossz oldalon áll-e. Forrás: New York Post (540)Pszichiátria kezelés alatt Mariah Carey 2001-08-02 -- Mariah Carey pszichiátriai kezelés alatt áll - nyilatkozta az énekesnő szóvivője, majd hozzátette, hogy ennek az erős fizikai és idegi kimerültség az oka. Egy hónapja Mariah Carey az MTV egyik műsorában furcsamód meglepetésszerűen jelent meg, alig fedte több, mint egy kis top, majd egy jégkrémes kocsit lökött a tini közönség közé. Egy másik alkalommal pedig szóvivője elvette tőle a mikrofont miközben beszélt. Az idegösszeomlás a legrosszabbkor jön az énekesnő számára. Nemrég szerződött le a Virgin-hez valamint ebben a hónapban lesz a bemutatója annak a filmnek, melyben az énekesnő élete első filmszerepét játssza. Forrás: CNN (541)Lesz kőolaj kitermelés Alaszkában 2001-08-02 -- 12 órás vita után végül az amerikai képviselőház elfogadta azt a törvényter-vezetet, amely engedélyezi a kőolaj-kitermelést az alaszkai vadvédelmi területeken. A szavazás győzelmet jelent Bush elnöknek, aki azzal érvelt, hogy az északi területeken való fúrás az USA stratégiai energiaellátásához szükséges. A Demokraták szövetséget kerestek a mérsékeltebb Republikánusokkal, akik a környezetvédőkkel együtt megpróbálták megakadályozni a tervezet elfogadását, de végül 223-206 arányban vereséget szenvedtek. Forrás: CNN (542)Knight Rider-film készölőben 2001-08-02 -- Tizenöt évvel a Knight Rider sorozat befejezése után, David Hasselhoff a sikeres sorozatot most átültné egész estét betöltő filmmé. A színész elmondta, a tervről már elhatározás is született. Szerinte a filmet a sok Knight Rider rajongó kitörő örömmel fogadná és azt is hozzátette, hogy véleménye szerint egy nap sem telik el anélkül, hogy a Kight Rider szót ne ejtenék ki. Hozzátette azt is, hogy kicsit a Mátrix-hoz hasonló filmet szeretnének csinálni. Pl. KITT, a csodaautó hangja ezúttal hologram formájában tér vissza. Forrás: carlton.com (543)Egy eddig ismeretlen dinoszauruszt fedeztek fel 2001-08-02 -- Egy eddig ismeretlen, hosszúnyakú dinoszaurusznak a fosszilis maradványaira leltek Madagaszkáron. A növényevő, titanoszauruszok családjába tartozó faj az egyik utolsó volt, ami kifejlődött. Ebben a típusba tartozó 30 faj között ez az első, amit teljes csontvázzal találtak meg. Egy felnőtt 15-20 méteres hosszúságúra nőhetett meg, kis feje volt a hosszú nyakon és hosszú, erős farka. Négy lábára nehezedve járt. Forrás: Online.ie (544)Drága volt a nem-kért sztriptíz 2001-08-02 -- A norvég Verdens Gang napilap jelentése két idős ember izgalmas napjáról számolt be. A 73 és 80 éves testvér házába beédeskedte magát egy 30 körüli nő, majd felszólítás nélkül elkezdett vetkőzni. Nem sokkal később csatlakozott hozzá egy barátnője, aki csak úgy besétált az ajtón. A két öreg csak akkor lepődött meg igazán, amikor a 15 perces műsor után észrevették, hogy közel 2 millió forintnyi készpénzük hiányzik. 'Be akartuk fektetni, azért tartottuk itthon. De sebaj' - idézi az újság az urakat - 'ilyen jól nagyon régen szórakoztunk.' Forrás: Reuters (545)Olasz divat: Maserati 3200GT 2001-08-02 -- Ha valaki mindig is arra vágyott volna, hogy egy olasz női bőrtáska belsejében éljen, akkor itt megtalálta álmai netovábbját. Sehol egy egyenes vonal, az egész belső tér bőr és díszes, drága keményfa borításban. Mindez a fő hozzátartozója a Maserati 3200GT, ami újra a régi fényében ragyog. Pedig pár éve még csődeljárás folyt ellene, aztán jött a Ferrari, aki látott fantáziát áruvonala kiszélesítésében. Azóta megszülettek a kistestvérek, akiket egy szalonban, csak kissé olcsóbban árulnak. Persze nem annyira olcsón... Forrás: Telegraph (546)Minden egyben a Pokemon Crystal-ban 2001-08-02 -- A Nintendo megjelentette a Pokemon legújabb változatát, a Pokemon Crystal-t a Game Boy Color változatra is. Ez a Pokemon Gold és a Silver-nek csak egy speciális változata, új pályákkal és egyéb lehetőségekkel, de igazán komoly újdonsággal nem szolgáltak a szerzők. Az egyik új karakter egy női tréner, akinek hátizsáka teljesen új felszerelésekkel van tele. Mind a 251 Pokemon karakter szerepel viszont az összes korábbi verzióból. Forrás: Gamespot (547)Traffic 2001-08-02 -- Soderbergh többszörös Oscar-díjas filmje, a Traffic egy szintén díjnyertes televíziós regénynek feldolgozása. A több szálon futó történet főszereplője egy amerikai drogbáró (Michael Douglas) felfedezi, hogy lánya is él azzal, amiből ő hasznot húz. A feleség rájön, hogy férje mivel foglalkozik valójában. A drogbárót üldöző mexikói rendőrnek (Benicio Del Toro) pedig a nagy hajsza közben a hivatali korrupcióval is meg kell küzdenie. Forrás: carlton.com (548)Úttörő élatrajz Samuel Johnson-ról 2001-08-02 -- Ritka, ha ennyire egyetértenek a kritikusok egy könyv megítélésében. Különösen nagy elismerés ez, ha azt az egyik legélesebben fogalmazó, és legolvasottabb könyv-kritikai rovat teszi, a New York Times melléklete. A "Samuel Johnson élete" című könyvet az angol irodalom egyik legeredetibb alkotásának tartják. James Boswell többet tesz a leírásnál: kronológizál, kommentál, hanem mindezt egyszerre, érthetően és élvezetesen. Forrás: New York Times (549)Fúrnék, de nincs mivel... 2001-08-02 -- Nagyon sokféle méretű, teljesítményű fúró közül választhatunk, ha bemegyünk egy komoly szaküzletbe. A legfontosabb szempontok, amit figyelembe kell vennünk a választásnál, az hogy mit és hol akarunk vele fúrni, illetve, hogy speciális feladatra kell-e, vagy általános ház közüli gondok megoldására vesszük-e meg. Csak a megfelelő teljesítményű szerszámmal érhetünk el jó eredményt könnyen, sokan nem veszik figyelembe a luk méretét - pedig ez meghatározza a fúró teljesítményét. Forrás: sears.com (550)Környezetbarát gyapot 2001-08-02 -- Több választási lehetőség is van arra, hogy milyen pamut termékek közül válasszon a környezetbarát vásárló. Van organikusan termesztett gyapot, természetes módon színezett és újra felshasznosított gyapot. Az ilyen termékeknek az ára ugyan magasabb, de ily módon a környezetvédelemért és magunkért is teszünk valamit. Sajnos a legtöbb gyapotból készült termék előállításához rengeteg vegyianyagot felhasználnak napjainkban. Forrás: Gaiam (551)Egy Keruac kisregény első kiadása eBookban 2001-08-02 -- Az Orpheus felemelkedik (Orpheus Emerged) című könyvet Keruac 23 évesen Az úton c. regénye előtt írta. A kisregény nem sokkal azután született, hogy Keruac megismerkedett Ginsberg-gel, Burroughs-zal és másokkal, akikkel később együtt a Beat-nemzedéket képviselték. A történet központjában néhány bohém figura áll, akiknek szenvedélyeiket, megszállottságukat, konfliktusaikat és álmaikat kísérhetjük végig. Az önéletrajzi ihletésű kisregény 1945-ben született és a közönség számára csak most eBook formában lett elérhető. Forrás: Barnes & Noble (552)Játék ötletek egy tikkasztó napra 2001-08-02 -- Otthon ragadtunk egy fullasztó, napsütéses délután? Néhány könnyen kivitelezhető ötlet, melyek felfrissítenek és a kertben vagy a ligetben is könnyen játszhatók. Töltsünk tele vízzel néhány lufit és játszuk azt a gyerekekkel, hogy ki kapja el ügyesebben. Azonban vigyázzunk a szétrobbant lufikra, mert a kicsik szájba vehetik és megfulladhatnak. Vidám játék kerekedhet ki abból is, ha testfestéssel szórakoztatjuk a gyerekeket. Töltsünk tele vízzel egy vödröt, adjunk ecsetet a lurkók kezébe és hagyjuk őket kedvükre bolondozni. Forrás: Baby Zone (553)Anniston egy emberrel csalhatja meg Brad Pitt-et 2001-08-03 -- Csak egy férfival csalhatja meg Jennifer Anniston Brad Pitt-et, mégpedig Steven Tyler-rel, az Aerosmith énekesével. Anniston az Elle magazinnak nyilatkozva fejtette ki, mennyire nagyra tartja az Aerosmith frontemberét, és férje ezt elfogadva azt mondta neki, nem zavarná, ha esetleg intimebb viszonyba kerülne az énekessel, ha a sors úgy hozná. Anniston kifejtette, hogy legfőképpen Steven Tyler hatalmas energiáját tartja nagy becsben. "Nem tudom hávy éves, de magával ragadó az az energia, fantasztikus ember!" - mondta. Forrás: music365 (554)Európa legnagyobb filmstúdiójának felépítését tervezik 2001-08-03 -- Peter Lamont, az angol film mágnás bejelentette, hogy Európa legnagyobb filmstúdiójának létrehozását tervezi Angliában. - jelentette a Guardian. Lamont, aki Oscar díjat kapott a Titanic látványtervezéséért és többek között 16 Bond-filmben dolgozott, elmondta, hogy reményei szerint ez a vállalkozás új lendületet ad majd a brit filmiparnak. Befektetők már 66 millió fontot invesztáltak a filmstúdió felépítésébe. Lamont most keresi a megfelelő helyszínt, ahol utómunkálati üzemek és televízióra készült produkciók létrehozására alkalmas stúdiók, valamint egy túrista centrum is helyet kap. Forrás: Film Festivals (555)Bomba robbant egy londoni szórakozónegyedben 2001-08-03 -- Az elmúlt hetek feszültsége Észak-Írországból átkerült Londonba, miután tegnap éjjel egy nagy erejű autóban rejtett bomba robbant fel egy szórakozónegyedben. A rendőrség jelentése szerint körülbelül 40 kg házi készítésű robbanóanyagot rejtettek el egy Saab-ban. Nem sokkal éjfél után történt a detonáció, miután a rendőrség egy kódolt üzenetet kapott. Hét ember megsérült a szétrobbanó üvegszilánkoktól a fiatalok által kedvelt negyedben, ahol a kellemes nyári időben több százan voltak az utcán. Egyelőre senki se vállalta a felelősséget a merényletért. Forrás: This is London (556)Zimbabwe újraosztja a fehér földek 90 %-át 2001-08-03 -- Zimbabwe földügyekért felelős minisztere, Joseph Made bejelentette, hogy a kormány 8,3 millió hektár földet kíván szétosztani a fekete farmerek között. Ez azt jelentené, hogy a jelenleg az ország nagy részét uraló, jelentős kisebbségben levő fehér farmerek földjeinek 90%-a kerülne újraelosztásra. Valószínűleg további feszültségek várhatóak, a néhány évvel ezelőtti földfoglalások után a zimbabwei Legfelsőbb Bíróság a kormány akkori hasonló földreformtervét alkotmányellenesnek minősítette. Forrás: africast.com (557)NBA sztárok bemutatója Kínában 2001-08-03 -- NBA válogatott utazik Kínába, hogy részt vegyen két barátságos mérkőzésen. Az elmúlt hetekben a kínai válogatott nem éppen a sportszerűségéről híresült el, amikor néhány hete az ázsiai játékokon a válogatott több embere is összeverekedett a kazah válogatott néhány tagjával. Olyan sztárok utaztak el, mint Shareef Abdur-Rahim (Atlanta Hawks), Ray Allen (Milwaukee Bucks), Terrell Brandon (Minnesota Timberwolves) valamint Vin Baker és Gary Payton (Seattle SuperSonics). A helyi csapatok és az NBA játékosok vegyesen fognak csapatot alkotni. Forrás: nba.com (558)Nem kell ez a sok drót! 2001-08-03 -- Ma már egyértelműen trendről beszélhetünk, ha az infra vagy más vezeték nélküli összekapcsolás terjedését figyeljük meg a hordozható eszközökben. Hasonlóképpen, ha észrevesszük, hogy a hardware gyártók hogyan kötik le a kapcsolatokat és a kompatibilitást saját eszközeikhez - csak őket valahogy nem utálják annyira, mint a Microsoftot. Mindenesetre, ha egyszer sikerült csatlakoztatni az eszközöket, akkor életünk szebb és könnyebb lesz, de azért álljon itt a teljes kritika. Forrás: ZDNet (559)Akira 2001-08-03 – 1988. július 16-án sokan azt hitték, hogy egy újabb atombombát dobtak Japánra, ezúttal Tókióra és kezdetét vette a harmadik VH. A film 31 évvel későbbi Neo-Tókióban játszódik, ahol egy minden eddiginél nagyobb metropolisz terpeszkedik a régi romjain. Az utcákon a polgári elégedetlenség megnyilvánulásai: diák-lázadások, politikai instabilitás és motoros bandák. Egy komplex sci-fi világ hihetetlenül kidolgozott animációkkal és fantazmagórikus képekkel, zavarba ejtő jövőképpel: az Akira a japán filmek egyik legjobbja. Megérdemli a DVD minőséget. Forrás: GoHasting.com (560)Azok a boldog, szép idők 2001-08-03 -- A nevezetes harlemi Apollo-ban felvett 1963-as James Brown koncert valóságos megnyilatkozás volt azoknak, akik addig nem hittek az ősi erejében ennek az énekesnek, és megerősítés azoknak, akik már igen. Egyre csak fogyott és fogyott a lemez, amíg egyszer csak a zenekritikusok is mérföldkőként kezdték emlegetni. Pedig, ha lehet, a 1968-as második Apollo koncert még jobb. Most újra kiadták az eredetileg négy bakelites lemezt egy dupla CD-n. Forrás: sonicnet.com (561)A Yahoo és a Sony egyesíti erőit 2001-08-03 -- A Yahoo és a Sony bejelentette, hogy szövetségi együttműködésről kötöttek megállapodást. A marketing kooperáció lényege egy közös kereskedelmi oldal, termék-bevezetési és forgalmazási és promóciós együttműködés. Hosszabb távon a személyre szabott My Yahoo oldalakon is az ügyfelek érdeklődése szerinti Sony termékekről kaphatnak információt - legyen az egy walkman, vagy videójáték, film, zene, stb. A közös oldal lesz a Sony új Style Connect oldalának kezdőlapja is. Forrás: Silicon.com (562)sört, Sört, SÖRT! 2001-08-03 -- Mi lehet szebb, mint egy terebélyes platán alatt egy korsó jéghideg sört iszogatni, miközben az embernek semmi dolga és csak sajnálóan bámulja a rohanó világot? Nos, akinek nincs ideje elmenni nyaralni és kevesebbel is beéri, az itt megnézhet egy többszintes játékot, szellem-kastélyokkal, trópusi dzsungellel és ősi piramissal, ahol minden akadállyal és veszéllyel dacolva kell összegyűjteni az ÖSSZES sört. Közel sem olyan, mint az igazi, de ha nincs más, akkor jó szórakozást. Forrás: FlashKit (563)Lassul a Code Red terjedése 2001-08-13 -- A jelek szerint a Code Red néven futó féregvírus terjedése elérte csúcspontját pénteken, de az informatikai szakemberek figyelmeztettek, hogy további éberség még ajánlott lehet. Meglepő módon sincs nyoma fertőzésnek Európában. Ázsiában is csak néhány elszórt esetet jelentettek, majd a vírus terjedése le is lassult. A legtöbb esetet az USA-ból jelentették. Amikor először feltűnt, a Code Red 350.000 szervert fertőzött meg. Forrás: Yahoo (564)Spielberg és Cruise következő filmjéhez már a játék is készül 2001-08-03 -- Ma az Activision bejelentette, hogy a cég megkapta a nemzetközi fejlesztési és forgalmazási jogokat Steven Spielberg következő filmjének játékváltozatára. A sci-fi, amiben Tom Cruise lesz a főszereplő, várhatóan 2002 nyarán kerül mozikba. A 'Kisebbségi jelentés' (Minority Report) egy futurisztikus thriller, ami a neves sci-fi író, Philip K. Dick novelláján alapszik. Ugyanő írta azokat a történeteket, amelyek a Szárnyas fejvadász és az Emlékmás alapjául szolgáltak. Forrás: Gamepen (565)Túszejtés és fejezés a Fülöp-szigeteken 2001-08-03 -- Iszlám milicisták lefejeztek négy keresztényt egy fülöp-szigeteki faluban, miután 30 embert túszul ejtettek. Jose Calimlim, a manilai hadsereg egy magas rangú tisztjének jelentése szerint kilencet a falu lakóiból elengedtek, és az egyik közülük üzenetet hozott a fegyveresektől, amely szerint mindenkit megölnek, ha nem állítják le a katonai offenzívát az Abu Sayyaf muszlim milícia ellen. Még további 21 túszt tartanak fogva, köztük két amerikai misszionáriust. A kormány elítélte a barbár kegyetlenséget, de nem enged a zsarolásnak – jegyezte meg Gloria Macapagal Arroyo elnök. Forrás: Telegraph (566)A határszakaszok védelme 2001-08-03 -- Egy jó kis űrbéli lövöldözőst tölthetünk le innen. A játék kétszáz évvel későbbi jövőben játszódik, és az emberiség már felfedezte a féreglyukakat - ezek szerint a tartós és hosszú távú űrrepülést is. De még csak most tanuljuk, hogy kell a segítségükkel navigálni a világűrben. A mi feladatunk a határszakaszok védelme: a féreglyukak egy-egy végénél sokféle lény összegyűlhet, és mindenki biztosítani akarja magának az utánpótlást és a visszavonulást. 16 epizódon és intergalaktikus térképen navigálhatjuk hajóinkat a cél felé. Forrás: Jumbo (567)Mindenhol jó... 2001-08-03 -- Egy barátom panaszkodott egyszer a miatt, hogy milyen jó nekem, mert ismerem kis hazám néhány táját, hiszen minden nyarat itthon töltök. Ezzel szemben ő otthonosabb Dél-Spanyolországban, mint a Bükkben. Nagyon megsajnáltam. Nos itt a National Geographic sok tundrát és dzsungelt megjárt utazói kalauzolják el a látogatót az USA kisvárosaiban és indián rezervátumaiban. Forrás: Yahoo! Travel (568)És akkor James Brown megteremté... 2001-08-03 -- A nevezetes harlemi Apollo-ban felvett 1963-as James Brown koncert valóságos megnyilatkozás volt azoknak, akik addig nem hittek az ősi erejében ennek az énekesnek, és megerősítés azoknak, akik már igen. Egyre csak fogyott és fogyott a lemez, amíg egyszer csak a zenekritikusok is mérföldkőként kezdték emlegetni. Pedig, ha lehet, a 1968-as második Apollo koncert még jobb. Most újra kiadták az eredetileg négy bakelites lemezt egy dupla CD-n. Forrás: sonicnet.com (569)sört, Sört, SÖRT! 2001-08-03 -- Mi lehet szebb, mint egy terebélyes platán alatt egy korsó jéghideg sört iszogatni, miközben az embernek semmi dolga és csak sajnálóan bámulja a rohanó világot? Nos, akinek nincs ideje elmenni nyaralni és kevesebbel is beéri, az itt megnézhet egy többszintes játékot, szellem-kastélyokkal, trópusi dzsungellel és ősi piramissal, ahol minden akadállyal és veszéllyel dacolva kell összegyűjteni az ÖSSZES sört. Közel sem olyan, mint az igazi, de ha nincs más, akkor jó szórakozást. Forrás: FlashKit (570)Spielberg és Cruise következő filmjéhez már a játék is készül 2001-08-03 -- Ma az Activision bejelentette, hogy a cég megkapta a nemzetközi fejlesztési és forgalmazási jogokat Steven Spielberg következő filmjének játékváltozatára. A sci-fi, amiben Tom Cruise lesz a főszereplő, várhatóan 2002 nyarán kerül mozikba. A 'Kisebbségi jelentés' (Minority Report) egy futurisztikus thriller, ami a neves sci-fi író, Philip K. Dick novelláján alapszik. Ugyanő írta azokat a történeteket, amelyek a Szárnyas fejvadász és az Emlékmás alapjául szolgáltak. Forrás: Gamepen (571)Zimbabwe újraosztja a fehér földek 90 %-át 2001-08-03 -- Zimbabwe földügyekért felelős minisztere, Joseph Made bejelentette, hogy a kormány 8,3 millió hektár földet kíván szétosztani a fekete farmerek között. Ez azt jelentené, hogy a jelenleg az ország nagy részét uraló, jelentős kisebbségben levő fehér farmerek földjeinek 90%-a kerülne újraelosztásra. Valószínűleg további feszültségek várhatóak, a néhány évvel ezelőtti földfoglalások után a zimbabwei Legfelsőbb Bíróság a kormány akkori hasonló földreformtervét alkotmányellenesnek minősítette. Forrás: africast.com (572)Túszejtés és fejezés a Fülöp-szigeteken 2001-08-03 -- Iszlám milicisták lefejeztek négy keresztényt egy fülöp-szigeteki faluban, miután 30 embert túszul ejtettek. Jose Calimlim, a manilai hadsereg egy magas rangú tisztjének jelentése szerint kilencet a falu lakóiból elengedtek, és az egyik közülük üzenetet hozott a fegyveresektől, amely szerint mindenkit megölnek, ha nem állítják le a katonai offenzívát az Abu Sayyaf muszlim milícia ellen. Még további 21 túszt tartanak fogva, köztük két amerikai misszionáriust. A kormány elítélte a barbár kegyetlenséget, de nem enged a zsarolásnak – jegyezte meg Gloria Macapagal Arroyo elnök. Forrás: Telegraph (573)Lassul a Code Red terjedése 2001-08-13 -- A jelek szerint a Code Red néven futó féregvírus terjedése elérte csúcspontját pénteken, de az informatikai szakemberek figyelmeztettek, hogy további éberség még ajánlott lehet. Meglepő módon sincs nyoma fertőzésnek Európában. Ázsiában is csak néhány elszórt esetet jelentettek, majd a vírus terjedése le is lassult. A legtöbb esetet az USA-ból jelentették. Amikor először feltűnt, a Code Red 350.000 szervert fertőzött meg. Forrás: Yahoo (574)Maurice Greene még mindig verhetetlen 100 méteren 2001-08-06 -- Maurice Greene továbbra is a leggyorsabb ember, legalábbis ha a 100 méteres férfi síkfutást annak tekintjük. A sidney-i olimpiai bajnok annak ellenére tudta megvédeni a címét, hogy néhány nappal korábban még kétséges volt az indulása egy izomsérülés miatt. Az idei év legjobb eredményével, 9,82 másodperc alatt futotta le a távot. Ez három századdal rosszabb, mint a világcsúcs, amit szintén ő tart. A mostani győzelem megkoronázza Greene sikereit, aki már 1997-ben és 1999-ben is világbajnoki címet nyert. Forrás: BBC Sports (575)Aláírásra kész a macedón békeegyezmény terve 2001-08-06 -- Az Európai Unió fő külügyi képviselője, Javier Solana bejelentette, hogy még ma várhatóan sikerül tető alá hozni a megállapodást Macedóniában. Ezzel az elmúlt hat hónap harcait sikerülne lezárni az etnikai albánokkal, ami majdnem ismét háborúba vezette a Balkánt. A hírek szerint sikerült megegyezniük az albánok részvállalásában a macedón rendőrségben, és az albán nyelv nagyobb elismertségében és szélesebbkörű használatában. Forrás: ABC (576)Maurice Greene még mindig verhetetlen 100 méteren 2001-08-06 -- Maurice Greene továbbra is a leggyorsabb ember, legalábbis ha a 100 méteres férfi síkfutást annak tekintjük. A sidney-i olimpiai bajnok annak ellenére tudta megvédeni a címét, hogy néhány nappal korábban még kétséges volt az indulása egy izomsérülés miatt. Az idei év legjobb eredményével, 9,82 másodperc alatt futotta le a távot. Ez három századdal rosszabb, mint a világcsúcs, amit szintén ő tart. A mostani győzelem megkoronázza Greene sikereit, aki már 1997-ben és 1999-ben is világbajnoki címet nyert. Forrás: BBC Sports (577)Aláírásra kész a macedón békeegyezmény terve 2001-08-06 -- Az Európai Unió fő külügyi képviselője, Javier Solana bejelentette, hogy még ma várhatóan sikerül tető alá hozni a megállapodást Macedóniában. Ezzel az elmúlt hat hónap harcait sikerülne lezárni az etnikai albánokkal, ami majdnem ismét háborúba vezette a Balkánt. A hírek szerint sikerült megegyezniük az albánok részvállalásában a macedón rendőrségben, és az albán nyelv nagyobb elismertségében és szélesebbkörű használatában. Forrás: ABC (578)A South Park alkotói nem adják fel 2001-08-06 -- A That's my Bush című televíziós komédiát még egy félévig sem vetítették, de máris levették a műsorról. Azonban lehetséges, hogy egész estés film készül a Fehér Ház életét kifigurázó filmsorozatból. A nyolc rész után lefújt sorozatot a South Park alkotógárdája jegyzi, akik elmondták, hogy a sorozat azért bukott meg, mert előállításának költségei túl magasak voltak, részenként egy millió dollár. Az alkotók már dolgoznak új filmtervjükön, melynek tervezett címe George W. Bush és az üveg tigris titka lenne, és röviden arról szólna, hogy a Kínaiak megtámadják Amerikát és az elnök megbukik. Forrás: CNN Europe (579)Az Ördögűző folytatódik 2001-08-06 -- Újabb Ördögűző rész van készülőben, melyet John Frankenheimer fog rendezni, aki többek között a Ronin-t jegyzi. Az új film ismét Merrin atya nyomába ered, ám ezúttal életének azt a részét meséli el, melyben a pap egy afrikai missziónárius útja során először találkozik az ördöggel kell és megküzd vele. A forgatás jövő tavasszal fog megkezdődni. Forrás: E! Online (580)Hare Krishna George Harrison-ért 2001-08-06 -- Egy Beatles rajongó újságíró, aki már hosszú évek óta életét a Beatlefan Magazin szerkesztésének dedikálja, arra szólított fel, hogy vasárnap mindenki álljon meg egy pillanatra és kiáltsa azt, hogy "Hare Krishna!". A felhívás célja az, hogy ezzel fejezzék ki tiszteletüket a nemrégiben agytumorral operált George Harisson-nak, a Beatles legendás gitárosának. A rajongó elmondta, hogy azt szeretné, hogy az emberek kedvesen gondoljanak a zenészre és a pozitív gondolatok így eljussanak hozzá. Azt is megkérte a Beatles-mániákus, hogy nyílvános helyeken játszák le Harrison legismertebb számát, a "My Sweet Lord"-ot. Forrás: Canoe (581)Clinton és Babyface összefog az AIDS ellen 2001-08-06 -- Bill Clinton, volt amerikai elnök, és Babyface, Grammy-díjas énekes, bejelentették, közös kampányt indítanak, melynek célja, hogy felvegyék a harcot az AIDS terjedése ellen Afrikában, valamint, hogy pénzt gyűjtsenek a Nemzetközi AIDS Alapítvány javára. Babyface a kampány keretében több jótékonysági koncertet fog adni és albumának bevételeit is karitatív célokra fogja felhasználni. Ezenkívül Clinton és Babyface felhívta a szórakoztató ipar figyelmét is arra, hogy szenteljenek nagyobb figyelmet a problémának, hiszen a fiatalokat így a legegyszerűbb megszólítani. Forrás: online.ie (582)Megnyílt az Edinburgh-i Nemzetközi Internetes Fesztivál 2001-08-06 -- Megkezdődött az edinburgh-i PoL nevű művész által útjáraindított, immáron a harmadik Edinburgh-i Nemzetközi Internetes Fesztivál. A fesztivál keretében online művészeti kiállítások, fotó szemlék, úgynevezett olvasó szobák és a Beating Time című internetes színházi előadás lesz látható. A fesztivál nagy sikerén felbuzdulva ebben az évben először az "igazi világba" is kilép a rendezvény. A Flipside néven futó párhuzamos fesztivál rengeteg nem a virtuális térben létező művészeti és zenei eseménnyel szórakoztatja a közönséget. Az Edinburgh-i Nemzetközi Internetes Fesztivál szeptember 1-éig tart. Forrás: Absolutearts (583)Új letölthető Star Wars előzetes 2001-08-06 -- George Lucas továbbra is ébren tartja a média figyelmét. A film hivatalos honlapjára felkerült a most készülő Star Wars következő részének videó klipje, mely a színfalak mögött történő eseményeket mutatatja be. Rick McCallum producer és a szereplőválogató Ros Breden beszámolnak a forgatásról és arról, mekkora felfordulással jár egy-egy jelenet felvétele, illetve egy színen megforduló rengeteg ember és furcsa lény összehangolása . Bár a klipben nincs igazi akció, meg lehet tudni, milyen különös kreálmányok és lények szerpelnek majd a filmben, akik közül sokan megszólalnak és elmondják, mennyire megtisztelő számukra, hogy részt vehetnek a Star Wars-ban. Forrás: carlton.com (584)Electron love theory 2001-08-06 -- A Born on the Web elektronikai szekciójának győztese, az Electron love theory nevű formáció zenéjükben progresszív zenei szekvenciákat különböző hangmintákkal kevernek össze. Személyes vallomások követik egymást számról számra, melyeket olyan emberek mondanak el, akiket legtöbbször félremagyaráznak, semmibe vesznek. Vakok, prostituáltak, misztikus élményeket megélt emberek mondják el történeteiket, miközben sodró basszus ütemek és dallamok követik egymást. Albumukról a Surrounded By Shadows c. szám itt letölthető. Forrás: Artistdirect (585)A South Park alkotói nem adják fel 2001-08-06 -- A That's my Bush című televíziós komédiát még egy félévig sem vetítették, de máris levették a műsorról. Azonban lehetséges, hogy egész estés film készül a Fehér Ház életét kifigurázó filmsorozatból. A nyolc rész után lefújt sorozatot a South Park alkotógárdája jegyzi, akik elmondták, hogy a sorozat azért bukott meg, mert előállításának költségei túl magasak voltak, részenként egy millió dollár. Az alkotók már dolgoznak új filmtervjükön, melynek tervezett címe George W. Bush és az üveg tigris titka lenne, és röviden arról szólna, hogy a Kínaiak megtámadják Amerikát és az elnök megbukik. Forrás: CNN Europe (586)Hare Krishna George Harrison-ért 2001-08-06 -- Egy Beatles rajongó újságíró, aki már hosszú évek óta életét a Beatlefan Magazin szerkesztésének dedikálja, arra szólított fel, hogy vasárnap mindenki álljon meg egy pillanatra és kiáltsa azt, hogy "Hare Krishna!". A felhívás célja az, hogy ezzel fejezzék ki tiszteletüket a nemrégiben agytumorral operált George Harisson-nak, a Beatles legendás gitárosának. A rajongó elmondta, hogy azt szeretné, hogy az emberek kedvesen gondoljanak a zenészre és a pozitív gondolatok így eljussanak hozzá. Azt is megkérte a Beatles-mániákus, hogy nyílvános helyeken játszák le Harrison legismertebb számát, a "My Sweet Lord"-ot. Forrás: Canoe (587)Clinton és Babyface összefog az AIDS ellen 2001-08-06 -- Bill Clinton, volt amerikai elnök, és Babyface, Grammy-díjas énekes, bejelentették, közös kampányt indítanak, melynek célja, hogy felvegyék a harcot az AIDS terjedése ellen Afrikában, valamint, hogy pénzt gyűjtsenek a Nemzetközi AIDS Alapítvány javára. Babyface a kampány keretében több jótékonysági koncertet fog adni és albumának bevételeit is karitatív célokra fogja felhasználni. Ezenkívül Clinton és Babyface felhívta a szórakoztató ipar figyelmét is arra, hogy szenteljenek nagyobb figyelmet a problémának, hiszen a fiatalokat így a legegyszerűbb megszólítani. Forrás: online.ie (588)Új letölthető Star Wars előzetes 2001-08-06 -- George Lucas továbbra is ébren tartja a média figyelmét. A film hivatalos honlapjára felkerült a most készülő Star Wars következő részének videó klipje, mely a színfalak mögött történő eseményeket mutatatja be. Rick McCallum producer és a szereplőválogató Ros Breden beszámolnak a forgatásról és arról, mekkora felfordulással jár egy-egy jelenet felvétele, illetve egy színen megforduló rengeteg ember és furcsa lény összehangolása . Bár a klipben nincs igazi akció, meg lehet tudni, milyen különös kreálmányok és lények szerpelnek majd a filmben, akik közül sokan megszólalnak és elmondják, mennyire megtisztelő számukra, hogy részt vehetnek a Star Wars-ban. Forrás: carlton.com (589)Új vezér a nyereséges Google-nál 2001-08-07 -- A népszerű kereső, a Google hétfőn új vezérigazgatót nevezett ki Eric Schmidt személyében, valamint bejelentette, hogy nyereséges volt a második negyedéve. A san francisco-i vállalat számos díjat kapott az elmúlt években újszerű keresési technológiájáért, de eddig még sosem hozott nyilvánosságra pénzügyi jelentést. A szakmai körökben így az a nézet alakult ki, hogy növekvő népszerűségüket nem sikerült anyagi előnyre váltani. Forrás: japantoday (590)Új vezér a nyereséges Google-nál 2001-08-07 -- A népszerű kereső, a Google hétfőn új vezérigazgatót nevezett ki Eric Schmidt személyében, valamint bejelentette, hogy nyereséges volt a második negyedéve. A san francisco-i vállalat számos díjat kapott az elmúlt években újszerű keresési technológiájáért, de eddig még sosem hozott nyilvánosságra pénzügyi jelentést. A szakmai körökben így az a nézet alakult ki, hogy növekvő népszerűségüket nem sikerült anyagi előnyre váltani. Forrás: japantoday (591)Egy hónapos vakáción Bush 2001-08-07 -- Még az amerikai elnök is egy hónapos szabadságra ment. Hétfőn Bush már a saját horgásztavában pecázott, előtte pedig az 1600 hektáros farmján kocogott a kanyonok között. Azért az ország irányítására is marad ideje, a reggeli után farmerben nagy fémcsatos övvel, cowboy csizmában és kalapban tartott megbeszélést a tanácsadóival, majd telefonon beszélt Condolina Rice külügyi tanácsadójával is. A hírek szerint a macedón békeegyezményt vitatták meg. Forrás: New York Times (592)Egy hónapos vakáción Bush 2001-08-07 -- Még az amerikai elnök is egy hónapos szabadságra ment. Hétfőn Bush már a saját horgásztavában pecázott, előtte pedig az 1600 hektáros farmján kocogott a kanyonok között. Azért az ország irányítására is marad ideje, a reggeli után farmerben nagy fémcsatos övvel, cowboy csizmában és kalapban tartott megbeszélést a tanácsadóival, majd telefonon beszélt Condolina Rice külügyi tanácsadójával is. A hírek szerint a macedón békeegyezményt vitatták meg. Forrás: New York Times (593)Clinton életrajza 10 millió dollárt ér a kiadónak 2001-08-07 -- Az amerikai ex-elnök, Bill Clinton hétfőn eladta a memoárjának az egész világra szóló kiadási jogát az Alfred A. Knopf Inc-nek több mint 10 millió dollárért. Az összeg a legnagyobb, amit egy nem-fikciós könyvért valaha is kifizettek, nagyobb, mint az 1984-ben kifizetett 8,5 millió dollár a II. János Pál pápa életrajzáért, illetve az a 8 millió dollár, amit Hillary Rodham Clinton kapott a sajátjáért. Ezzel anyagilag is rendeződött a Clinton házaspár sora, akik az elmúlt években 11 milliós ügyvédi számlát gyűjtöttek össze. Forrás: ajc.com (594)Clinton életrajza 10 millió dollárt ér a kiadónak 2001-08-07 -- Az amerikai ex-elnök, Bill Clinton hétfőn eladta a memoárjának az egész világra szóló kiadási jogát az Alfred A. Knopf Inc-nek több mint 10 millió dollárért. Az összeg a legnagyobb, amit egy nem-fikciós könyvért valaha is kifizettek, nagyobb, mint az 1984-ben kifizetett 8,5 millió dollár a II. János Pál pápa életrajzáért, illetve az a 8 millió dollár, amit Hillary Rodham Clinton kapott a sajátjáért. Ezzel anyagilag is rendeződött a Clinton házaspár sora, akik az elmúlt években 11 milliós ügyvédi számlát gyűjtöttek össze. Forrás: ajc.com (595)Az IRA letenné a fegyvert 2001-08-07 -- Az Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA bejelentette, hogy hajlandó beszolgáltatni a fegyvereit és a folyamat ellenőrzését is lehetővé teszi. Ez volt az a lépés, ami akadályt emelt az észak-ír helyzet megnyugtató megoldásához, illetve aminél az eddigi folyamat elakadt. Részletek egyelőre nem ismertek, hogy mikor és hogyan kívánják a fegyvereket beszolgáltatni. A protestáns politikusok kételyeiket fejezték ki, és addig nem kívánnak továbblépni, amíg a fegyverletétel meg nem valósul. Forrás: Turkish Daily News (596)Az IRA letenné a fegyvert 2001-08-07 -- Az Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA bejelentette, hogy hajlandó beszolgáltatni a fegyvereit és a folyamat ellenőrzését is lehetővé teszi. Ez volt az a lépés, ami akadályt emelt az észak-ír helyzet megnyugtató megoldásához, illetve aminél az eddigi folyamat elakadt. Részletek egyelőre nem ismertek, hogy mikor és hogyan kívánják a fegyvereket beszolgáltatni. A protestáns politikusok kételyeiket fejezték ki, és addig nem kívánnak továbblépni, amíg a fegyverletétel meg nem valósul. Forrás: Turkish Daily News (597)Brazília és a Barcelona vitája Rivaldo miatt 2001-08-07 -- Brazília cáfolta, hogy elengedték volna Rivaldo-t a Bajnokok ligája első mérkőzésére a Barcelonával. A kiadott nyilatkozat szerint a brazil válogatottnak szüksége lesz a csütörtöki barátságos mérkőzésen Panama együttese ellen. Az edzők láthatóan semmit se mernek a véletlenre hagyni, miután két hete Honduras búcsúztatta a Copa America elődöntőjében a világ legjobbjának tartott válogatottat. A mostani mérkőzést bemelegítésnek szánják a Paraguay elleni augusztus 15-ei világbajnoki selejtező előtt. Forrás: soccernet (598)A mobilok száma csaknem megduplázódik Kínában az idén 2001-08-08 -- Kínában csak ebben az évben 46,4 millióval több mobil-előfizető lesz, ezzel 132 millióra emelkedik a számuk - jelentette a Reuters a Kínai Informatikai Minisztériumra hivatkozva. Az elmúlt években megsokszorozódott a hordozható eszközök iránti igény, ma már több gyártó, köztük a Nokia is azzal számol, hogy hamarosan nagyobb piacnak fog számítani Kína, mint a most vezető USA. Várhatóan a mobil előfizetők száma még a jövő évben meghaladja a vezetékes készülékek számát a világ legnépesebb országában. Forrás: ZD Net (599)A mobilok száma csaknem megduplázódik Kínában az idén 2001-08-08 -- Kínában csak ebben az évben 46,4 millióval több mobil-előfizető lesz, ezzel 132 millióra emelkedik a számuk - jelentette a Reuters a Kínai Informatikai Minisztériumra hivatkozva. Az elmúlt években megsokszorozódott a hordozható eszközök iránti igény, ma már több gyártó, köztük a Nokia is azzal számol, hogy hamarosan nagyobb piacnak fog számítani Kína, mint a most vezető USA. Várhatóan a mobil előfizetők száma még a jövő évben meghaladja a vezetékes készülékek számát a világ legnépesebb országában. Forrás: ZD Net (600)A kutatók kiállnak az emberi klónozás mellett 2001-08-08 -- Bár a kutatói munka részletei továbbra is homályban maradtak, kedden két kutatócsoport is kiállt a terve mellett, hogy az emberek klónozása lehetséges, és nem fog torzszülötteket és beteg gyerekeket eredményezni. Mindketten azt nevezték meg célként, hogy olyan embereket segítsenek gyerekáldáshoz, akiknek másként nem sikerülhet. Néhány újság az egyik csoport tagját, Boisselier-t egy olyan kis vallásos csoporttal hozták kapcsolatba, amely a klónozást az örök élet elérésének alternatívájaként látja. Forrás: LA Times (601)A kutatók kiállnak az emberi klónozás mellett 2001-08-08 -- Bár a kutatói munka részletei továbbra is homályban maradtak, kedden két kutatócsoport is kiállt a terve mellett, hogy az emberek klónozása lehetséges, és nem fog torzszülötteket és beteg gyerekeket eredményezni. Mindketten azt nevezték meg célként, hogy olyan embereket segítsenek gyerekáldáshoz, akiknek másként nem sikerülhet. Néhány újság az egyik csoport tagját, Boisselier-t egy olyan kis vallásos csoporttal hozták kapcsolatba, amely a klónozást az örök élet elérésének alternatívájaként látja. Forrás: LA Times (602)Meglepően gyorsan nőtt az USA termelékenysége 2001-08-08 -- Az USA termelékenység a második negyedévben 2,5%-kal növekedett, messze megelőzve a piaci várakozásokat. Ez a legnagyobb mértékű emelkedés az egy munkás által létrehozott értékben az elmúlt egy évben. A piac megnyugvással fogadta a hírt, lehűtve az elmúlt hetek feszültségét, mert a vezető vállalatok gyenge eredményei, különösen a high-tech szektor gyengélkedése miatt egyre többen tartottak egy globális recessziótól. Forrás: BBC (603)Meglepően gyorsan nőtt az USA termelékenysége 2001-08-08 -- Az USA termelékenység a második negyedévben 2,5%-kal növekedett, messze megelőzve a piaci várakozásokat. Ez a legnagyobb mértékű emelkedés az egy munkás által létrehozott értékben az elmúlt egy évben. A piac megnyugvással fogadta a hírt, lehűtve az elmúlt hetek feszültségét, mert a vezető vállalatok gyenge eredményei, különösen a high-tech szektor gyengélkedése miatt egyre többen tartottak egy globális recessziótól. Forrás: BBC (604)Khatami megkezdte második ciklusát 2001-08-08 -- Mohammad Khatami, iráni elnök letette az esküt, és ezzel megkezdte második ciklusát szerdán Teheránban. A szokásosnál is zordabbnak tűnő elnök felesküdött, hogy továbbra is elkötelezetten fogja követni a megkezdett reformokat, bármely nehéz is legyen az út - mondta. Kritizálta azt a "régimódi és sekélyes" értelmezést, amit az iszlám nevében másokra erőltettek. Többször is bátorító bekiabálások és taps szakította félbe, különösen, amikor arról beszélt, hogy meg akarja tisztítani a politikai életet az erőszaktól, gyűlölködéstől és gyanúsítgatástól. Forrás: USA Today (605)Khatami megkezdte második ciklusát 2001-08-08 -- Mohammad Khatami, iráni elnök letette az esküt, és ezzel megkezdte második ciklusát szerdán Teheránban. A szokásosnál is zordabbnak tűnő elnök felesküdött, hogy továbbra is elkötelezetten fogja követni a megkezdett reformokat, bármely nehéz is legyen az út - mondta. Kritizálta azt a "régimódi és sekélyes" értelmezést, amit az iszlám nevében másokra erőltettek. Többször is bátorító bekiabálások és taps szakította félbe, különösen, amikor arról beszélt, hogy meg akarja tisztítani a politikai életet az erőszaktól, gyűlölködéstől és gyanúsítgatástól. Forrás: USA Today (606)Suharto fia megölette a bíróját 2001-08-08 -- Az indonéz rendőrség három napot adott az egykori diktátor fiának, "Tommy" Suharto-nak, hogy feladja magát, miután bebizonyosodott, hogy ő rendelte meg annak a bírónak a meggyilkolását, aki börtönbüntetésre ítélte. A gyanú akkor merült fel, amikor a rendőrség megrohanta Hutomo Mandala Putera Suharto házát Jakarta külvárosában. A rendőrség 11 embert letartóztatott, a házból fegyvereket, bombákat és hamis személyigazolványokat vittek magukkal. Forrás: Nando Times (607)Suharto fia megölette a bíróját 2001-08-08 -- Az indonéz rendőrség három napot adott az egykori diktátor fiának, "Tommy" Suharto-nak, hogy megadja magát, miután bebizonyosodott, hogy ő rendelte meg annak a bírónak a meggyilkolását, aki börtönbüntetésre ítélte. A gyanú akkor merült fel, amikor a rendőrség megrohanta Hutomo Mandala Putera Suharto házát Jakarta külvárosában. A rendőrség 11 embert letartóztatott, a házból fegyvereket, bombákat és hamis személyigazolványokat vittek magukkal. Forrás: Nando Times (608)Nápoly tart a NATO konferencia elleni tiltakozástól 2001-08-08 -- Nápoly polgármestere kezdeményezte a novemberben esedékes NATO konferencia elhalasztását, mivel félő, hogy újabb, de a korábbinál is hevesebb tiltakozásokra számíthatnak. Még mindig nagy hullámokat ver a múlt havi genovai G8 konferencián a rendőrség durva fellépése, ami miatt három magas rangú rendőri vezetőt mentettek fel a szolgálat alól. A múlt héten az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi jelentette be, hogy át kéne helyezni a Rómában tartandó ENSZ konferenciát a világ élelmezéséről. Forrás: The Star (609)Nápoly tart a NATO konferencia elleni tiltakozástól 2001-08-08 -- Nápoly polgármestere kezdeményezte a novemberben esedékes NATO konferencia elhalasztását, mivel félő, hogy újabb, de a korábbinál is hevesebb tiltakozásokra számíthatnak. Még mindig nagy hullámokat ver a múlt havi genovai G8 konferencián a rendőrség durva fellépése, ami miatt három magas rangú rendőri vezetőt mentettek fel a szolgálat alól. A múlt héten az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi jelentette be, hogy át kéne helyezni a Rómában tartandó ENSZ konferenciát a világ élelmezéséről. Forrás: The Star (610)Gretzky hívja játékost... 2001-08-08 -- Wayne Gretzky felszólította országa játékosait, hogy vegyenek részt az edzőtáborban, akik részt akarnak venni a Salt Lake City-ben tartandó olimpián. "Most kell eldönteni, hogy ki gondolja komolyan a részvételt és ki hajlandó jégre lépni." - mondta Gretzky, aki a kanadai hoki-csapat vezetéséért felel. Már többször hangsúlyozta, hogy mekkora hátrányban vannak az amerikai és a kanadai játékosok az európaiakkal szemben, akik barátságos mérkőzéseken készülnek fel az Olimpiára, míg a tengerentúliaknak nem marad ideje az NHL mellett a válogatott edzésekre. Forrás: Way More Sports (611)Online nyaralás egyre népszerűbb 2001-08-08 -- Egyre népszerűbb az augusztusi nyaralás megszervezése az interneten keresztül Angliában is. Csak az idén már 4,5 millió brit keresett utána, vagy rendelte meg a nyaralását, ami a nyári hónapok legkeresettebb online kategóriájává tette az utazást. Két fő típusa ismert az ezzel foglalkozó portáloknak: ahol csak vonat és repülőjegyekről kaphatunk információt és foglalást intézhetünk, illetve a komplett nyaralási csomagokat értékesítők. A felmérés szerint az előbbiek a nők körében népszerűbbek. Forrás: europemedia (612)Letölthető a végleges Netscape 6.1 2001-08-08 -- Itt van a legújabb verzió, a Netscape 6.1-es mostantól ingyen letölthető. A jelentős változás a korábban kiadott béta változatokhoz képest, hogy megnövelték a stabilitását, és más programokkal szemben mutatott kompatibilitását. Hozzátettek még egy Qiuck Launch kiegészítést, ami jelentősen felgyorsítja a böngésző felállását. Az elindításnál kiválaszthatjuk, hogy a Netscape-t hova akarjuk megnyitni a bootoláskor. Plusz még sok újdonság, innen letölthető. Forrás: PC World (613)Komolyan akarsz játszani? 2001-08-08 -- Ha PC-ről van szó, egy komoly játékos a legmenőbb cuccokat akarja a gépébe: üreges dobozt, villámgyors grafikai kártyákat, és dolby-soround házimozi hangszórókat. Nem túl meglepő módon vannak cégek, akik erre építik üzletüket. Ilyenek például az Alienware és a Falcon Northwest, akik kifejezetten játékokhoz összeállított gépeket kínálnak. Mert bármilyen rendszer, ami képes lesz ezeket az igényeket kielégíteni, annak egyetlen gyors doboznak kell lennie. A CNN leteszteltek két ilyet, íme az eredmény: Forrás: CNN (614)CinemaNow újított a honlapján 2001-08-08 -- Az egyik legnagyobb online filmszolgáltató, a CinemaNow kedden bejelentette, hogy újraformázta a honlapját, amely így már a Microsoft Windows Media Player-rel nézhető. Ettől azt várja a cég vezetése, hogy sikerül még több nézőt becsalogatniuk. Olyan kiegészítő szolgáltatásokkal kínálják a lejátszót, mint a CinemaLater funkció, amellyel a kedvencek között megállíthatjuk a filmet és később befejezhetjük a megnézését, ha visszatérünk az oldalra. Forrás: CNet (615)Kólát a telefonunkkal az utcai automatából 2001-08-08 -- Japánban olyan kóla-automatákat készülnek üzembe helyezni, amelyek kapcsolatban állnak a 3G rendszerű telefonokkal. A NTT DoCoMo Inc., Coca-Cola (Japan) Co. és az Itochu Corp. bejelentette, hogy közös szolgáltatásukat szeptembertől indítják. Először fel kell majd iratkozni a telefonunkon keresztül, utána lehetőségünk lesz készpénz nélkül is vásárolni, illetve más lehetőségeket igénybe venni - mint például térkép nyomtatása a környező utcákról. Forrás: Japan Times (616)Chat a Radiohead-del 2001-08-08 -- Kétségtelen a frontember, Thom Yorke dominanciája a zenekarban, de a zene nagy részéért Jonny Greenwood-t dicsérhetjük. Ő a legfiatalabb a bandában, aki eredetileg csak azért csatlakozott a bátyja unszolására, hogy harmonikázzon a koncerteken. Azóta kitanulta a keverők kezelésétől az orgonát és a xilofont is. Ő talált ki új hangzásokat és hangszereket, amelyek azért a sok furcsa hangért felelnek a legutóbbi Amnesiac-on. Ma este vele chatelhetnek az ide ellátogatók, szerdán este 11-től. Forrás: Yahoo (617)Apocalypse most redux (2001) 2001-08-08 -- Ha nem lenne elég hosszú az eredeti Apokalipszis most című 1979-es Francis Ford Coppola film, akkor most itt van egy újabb változat, melyet nemrégiben végtak újra. A 49 perccel kiegészült film még nem látott jeleneteit erről a helyről letöltheti, többek között a híres úgynevezett Playmate jelenetet. A vietnámi háború szörnyűségét feldolgozó Oscar díjas film új változatát a weboldal látogatói és a kritikusok kihagyhatatlannak ítélik, öt csillagosra sorolva a jeleneteket. Szereplők: Martin Sheen, Marlon Brando, Robert Duvall és Dennis Hopper. Forrás: iFilm (618)Ritka Beatles-koncertfelvétel kerül árverésre 2001-08-08 -- Egy ritka filmtekercset fognak árverésre bocsájtani, mely a Beatles egy híres fellépését örökítette meg. A www.beatles-auction.com-ról szerzett információk alapján az derül ki, hogy a tekercs, mely a Beatles '65-ös New York-i Shea Stadion-beli fellépésén készült, az egyetlen eredeti példány a piacon. A felvételt a legendás TV személyiség, Ed Sullivan készítette és koncert előtti interjúkat is tartalmaz. Az eggyüttes hajdani fellépését az egyik legsikeresebbként tartják számon, és a beszámolók szerint a fanatikus Beatles rajongók őrjöngésétől szinte semmit sem lehetett hallani a koncertből. Forrás: NME.COM (619)Az ítélet szerint Eminem anyja csak 1600 dollárt kap fiától 2001-08-08 -- Egy bírósági ítélet alapján Debbie Mathers, Eminem anyja, csak 1600 dollárt tudhat magáénak abból a 25 ezerből, melyet a fia elleni per során nyert. A hírhedt rap énekest anyja rágalmazásért perelte be eredetileg 11 millió dollárra, melyből 25 ezret nyert végülis. Azonban egy rossz szerződés miatt, melyet Eminem anyja ex-férjével kötött, ennek csak kis hányadát kapja kézhez. Debbi Mathers jövőbeli terveiről a sajtónak azt nyilatkozta, hogy könyvet készül írni arról, milyen volt Eminemet felnevelni. Forrás: Net Music Countdown (620)Méregtelenítés 2001-08-08 -- A méregtelenítés már évszázadok óta szokás és több kultúrában is honos. Pihenni, böjtölni és helyesen kell táplálkozni ahhoz, hogy a szervezet teljesen megtisztuljon. Ajánlatos mindenkinek évente egyszer elvégezni egy tisztító kurát, noha állandó fáradtságérzet, rossz emésztés, bőr- és más allergiák, karikás szemek esetén kifejezetten javasolt a kúra elvégzése. A szakértő, Linda Page szerint 3-7 napos léböjtöt kell tartani, azaz csak gyümölcs- és zöldséglevet illetve vizet szabad inni. Forrás: Gaiam (621)Nicole Kidman és Tom Cruise együtt, de csak filmjük díszbemutatóján 2001-08-08 -- Egy nappal válásuk előtt, Nicole Kidman és Tom Cruise egy fedél alatt tartózkodtak, bár nem mutatkoztak együtt. Erre új filmjük díszbemutatója során került sor, melyben Nicole Kidman játsza a főszerepet és Tom Cruise a produceri feladatokat látja el. A bemutatóra külön érkeztek, külön nyilatkoztak és egyikük sem beszélt házasságukról, mely hat hónapja felbomlott. Cruise, aki nem új barátnőjével, Penelopé Cruz-zal jelent meg, volt feleségéről csak annyit mondott, hogy a filmben nagyszerű alakítást nyújtott. A válás ma vált hivatalossá. Forrás: telegraph.co.uk (622)Harc a majmok ellen 2001-08-08 -- Eljött a győzelem ideje! Az új Majmok bolygója című film hivatalos honlapján letölthető a filmhez kapcsolódó interaktív játék, melyben a játékos feladata a majmok elleni felkelés vezetése. Az indulásnál már a rebellis emberek kezén van néhány város és további csapatok érkeznek utánpotlásnak. A cél felszámolni a majmok állsait és a majomuralmat megbuktatni. Forrás: Hollywood.com (623)Exklúzív Beck Beck CD 2001-08-08 -- Ez a különleges Beck CD egy olyan válogatást tartalmaz, melyen több remix és b-oldalas szám található, például a Mixed Business című Beck számra kiírt remix verseny két darabja, melyből az egyik egy latinos verzió, a másik pedig egy technó feldolgozás. A CD, melyet 2001 feb. 20-án adtak ki, 9 számot tartalmaz. Csak a beck.com-on vagy a beckdirect.com-on lehet a megrendelni, ahol egyebek közt a Nicotine & Gravy című szám animációs videóklipjét is le lehet tölteni. Forrás: Artistdirect.com (624)A Microsoft bort iszik, miközben vizet prédikál 2001-08-09 -- Tegnap a szoftvercég bejelentette, hogy néhány az MSN Hotmail szerverek közül megfertőződött a Code Red vírussal. Az elmúlt hetekben komoly pusztítást végzett féregvírus azokat gyengeségeket használta ki a Microsoft szerverrendszerében, amit ez év elején fedeztek fel a Windows 2000-ben és az NT-n. A hír azért meglepő, mert csak néhány hete nagy hírveréssel kezdett egy oktató kampányba a vállalat, hogy minél többen töltsék le azt az egyszerű programot, ami megvédhetné a felhasználókat minden lehetséges kártól. Forrás: Siliconvalley.com (625)A Microsoft bort iszik, miközben vizet prédikál 2001-08-09 -- Tegnap a szoftvercég bejelentette, hogy néhány az MSN Hotmail szerverek közül megfertőződött a Code Red vírussal. Az elmúlt hetekben komoly pusztítást végzett féregvírus azokat gyengeségeket használta ki a Microsoft szerverrendszerében, amit ez év elején fedeztek fel a Windows 2000-ben és az NT-n. A hír azért meglepő, mert csak néhány hete nagy hírveréssel kezdett egy oktató kampányba a vállalat, hogy minél többen töltsék le azt az egyszerű programot, ami megvédhetné a felhasználókat minden lehetséges kártól. Forrás: Siliconvalley.com (626)19 áldozata van a jeruzsálemi robbantásnak 2001-08-09 -- Legalább 19 ember meghalt, köztük több gyerek is abban a jeruzsálemi bombarobbantásban, amit egy öngyilkos merénylő követett el egy zsúfolt pizza étteremben. A csütörtöki terrorakcióért az Iszlám Dzsihad vállalta a felelősséget, aki egy nyilatkozatban "hős mártírnak nevezte" a szögekkel teletűzdelt robbanóanyag kibiztosítóját. Egy helyi televízió jelentése szerint az izraeli kormány katonai ellencsapásokat rendelt el válaszképp palesztin célpontok ellen. Forrás: MSNBC (627)19 áldozata van a jeruzsálemi robbantásnak 2001-08-09 -- Legalább 19 ember meghalt, köztük több gyerek is abban a jeruzsálemi bombarobbantásban, amit egy öngyilkos merénylő követett el egy zsúfolt pizza étteremben. A csütörtöki terrorakcióért az Iszlám Dzsihad vállalta a felelősséget, aki egy nyilatkozatban "hős mártírnak nevezte" a szögekkel teletűzdelt robbanóanyag kibiztosítóját. Egy helyi televízió jelentése szerint az izraeli kormány katonai ellencsapásokat rendelt el válaszképp palesztin célpontok ellen. Forrás: MSNBC (628)1 millió védett CD Európában 2001-08-09 -- Egy izraeli informatika-biztonsági cég, a Midbar szerdán bejelentette, hogy 1 millió másolás ellen védett CD-t dobott a piacra. Az egyelőre csak Európában kapható CD-k amerikai bevezetéséről egyeztetések folynak. A vállalat tavaly már tárgyalt a BMG-vel a technológia hasznosításáról, de a megoldás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: nem volt minden lejátszón hallgatható a felvétel. A mostani bejelentésben a cég képviselői hangsúlyozták, hogy sikerült megoldaniuk a problémát a hangminőség romlása nélkül. Forrás: CNet (629)1 millió védett CD Európában 2001-08-09 -- Egy izraeli informatika-biztonsági cég, a Midbar szerdán bejelentette, hogy 1 millió másolás ellen védett CD-t dobott a piacra. Az egyelőre csak Európában kapható CD-k amerikai bevezetéséről egyeztetések folynak. A vállalat tavaly már tárgyalt a BMG-vel a technológia hasznosításáról, de a megoldás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: nem volt minden lejátszón hallgatható a felvétel. A mostani bejelentésben a cég képviselői hangsúlyozták, hogy sikerült megoldaniuk a problémát a hangminőség romlása nélkül. Forrás: CNet (630)Zűrzavar a Dalai Láma utódja körül 2001-08-09 -- Vezető tibeti hivatalnokok kijelentették, hogy a kínai kormány fog dönteni a Dalai Láma utódjáról - válaszul a szellemi vezető azon jóslatára, hogy halála után a reinkarnációja Kínán kívül fog megszületni. Raidi - aki a tibeti szerzetesek Kínai Kommunista Párt által elfogadott második embere - azt mondta, hogy a kiválasztás a hagyományoknak megfelelően fog történni, de azt majd a Pártnak is jóvá kell hagynia. Forrás: USA Today (631)Zűrzavar a Dalai Láma utódja körül 2001-08-09 -- Vezető tibeti hivatalnokok kijelentették, hogy a kínai kormány fog dönteni a Dalai Láma utódjáról - válaszul a szellemi vezető azon jóslatára, hogy halála után a reinkarnációja Kínán kívül fog megszületni. Raidi - aki a tibeti szerzetesek Kínai Kommunista Párt által elfogadott második embere - azt mondta, hogy a kiválasztás a hagyományoknak megfelelően fog történni, de azt majd a Pártnak is jóvá kell hagynia. Forrás: USA Today (632)60%-ban nem bízunk az online adatforgalom biztonságában 2001-08-09 – A Web-alapú kereskedelemnek fényesebb jövője lehet, mint a mostani pesszimista hangulatban sokan gondolják. Egy mostani felmérés szerint sokkal többen mutatnának érdeklődést az online vásárlás iránt és más személyes és pénzügyi szolgáltatások felé, ha biztosabbak lehetnének az adatforgalom biztonságában. A GartnerG2 által készített jelentés azt találta, hogy az internetező amerikai felnőttek 60%-ának kételyei vannak a rendszer megbízhatóságában. Leginkább számlaszámuk megadásától tartanak: 86%-uk "komolyan aggódik" azok online átvitele miatt. Forrás: BizReport.com (633)Ben Affleck nem reklámozhat sört 2001-08-09 -- Beszüntették azokat a reklámokat, melyben Ben Affleck Samuel Adams sörökat reklámoz. A szóbanforgó sörmárkát forgalmazó Boston Beer Co. azért hozta ezt a döntést, mert a filmsztár a napokban jelentette be, hogy alkohol problémája miatt bejelentkezett egy klinikára, s ez nem vet jó fényt a cég termékére. A Boston Beer Co. hivatalos nyilatkozatában elmondta, tiszteletben tartja a színészt és döntését, és sok sikert kíván neki. Az alkoholizmus nem ismeretlen probléma Ben Affleck családjában. A színész apja már túl esett az elvonókúrán évekkel ezelőtt, és mostanság leszokni vágyó drogosoknak nyújt lelki támaszt. Forrás: Hollywood.com (634)Belmondo állapota stabil a tegnapi agyvérzés után 2001-08-09 -- Jean-Paul Belmondo orvosai ma megerősítették, hogy a színész állapota stabilizáldott. A 68 éves francia filmsztárt tegnap szállították egy párizsi kórházba féloldalra lebénult arccal, miután korzikai házában rátaláltak. A színész nem vesztette el eszméletét, de az agyvérzés következtében lebénult arca miatt nem tudott beszélni. Belmondo-val korábban már történt hasonló eset: 1999-ben szívelégtelenséggel esett össze egy színházi előadás közben. Forrás: Reuters (635)Kifütyülték Macy Gray-t 2001-08-09 -- Nem aratott babérokat Macy Gray egy stadionbeli fellépésével, miközben az amerikai himnuszt énekelte el. A Grammy-díjas énekesnő szülővárosában, az ohio-beli Cantonban lépett fel, hogy elénekelje a himnuszt, azonban a pigskin drukkerek tapsvihar helyett hahotázásban és füttykoncertben törtek ki. Az előadást, melyet az AP hírügynökség kísérletinek jellemzett, tovább rontotta egy repülőgép raj gyakorlatozása, mely átmenetileg az énekesnőbe folytotta a hangot. Remélhetőleg Macy Gray új albumának megjelenése nagyobb sikert fog aratni ennél a stdionbeli kalandnál. Forrás: LAUNCH (636)Kifütyülték Macy Gray-t 2001-08-09 -- Nem aratott babérokat Macy Gray egy stadionbeli fellépésével, miközben az amerikai himnuszt énekelte el. A Grammy-díjas énekesnő szülővárosában, az ohio-beli Cantonban lépett fel, hogy elénekelje a himnuszt, azonban a pigskin drukkerek tapsvihar helyett hahotázásban és füttykoncertben törtek ki. Az előadást, melyet az AP hírügynökség kísérletinek jellemzett, tovább rontotta egy repülőgép raj gyakorlatozása, mely átmenetileg az énekesnőbe folytotta a hangot. Remélhetőleg Macy Gray új albumának megjelenése nagyobb sikert fog aratni ennél a stdionbeli kalandnál. Forrás: LAUNCH (637)Csókolom, rock sztár szeretnék lenni... 2001-08-10 -- Irigyelni való egy rock sztár élete? Még szakadt ruhában, koszosan se néznek ki a legjobb hotelből vagy étteremből, csak elzenélget másnaposan, milliók imádják, tapadnak rá a nők, és rengeteget keres azzal, amit szeret. Jól hangzik? Most ki lehet próbálni, persze csak a kemény alapoktól kezdve, egy még keményebb menedzser (a Professzor) kezei alatt ("Jót akar ő, csak nem szereti a viccet"). Ha készen állunk a leckékre, bulikra és a nagy megmérettetésre, akkor rock ’n roll. Forrás: Rock School (638)Csókolom, rock sztár szeretnék lenni... 2001-08-10 -- Irigyelni való egy rock sztár élete? Szakadt ruhában, koszosan senki se néz ki a legjobb hotelből vagy étteremből, csak elzenélget másnaposan, milliók imádják, tapadnak rá a nők, és rengeteget keres azzal, amit szeret. Jól hangzik? Most ki lehet próbálni, persze csak a kemény alapoktól kezdve, egy még keményebb menedzser (a Professzor) kezei alatt (Jót akar ő, csak nem szereti a viccet...). Ha készen állunk a leckékre, bulikra és a nagy megmérettetésre, akkor rock ’n roll. Forrás: Rock School (639)Bobby Brown összeesett a stúdióban 2001-08-10 -- Bobby Brown-t, Whitney Houston kedvesét tegnap kórházban szállították, miután összeesett a háza stúdiójában. A rutin vizsgálat és kezelés után gyorsan, 90 percen belül hazaengedték, mondta Nancy Seltzer, Brown szóvivője. "Gyakorlatilag megállás nélkül dolgozott az elmúlt három-négy napban, hogy befejezze az új lemezét." - nyilatkozta Seltzer. Arra a kérdésre, hogy miért nem volt hajlandó vér és vizelet mintát adni Bobby a kórházban a szóvivő azt mondta, hogy "mire odaértek már jobban érezte magát, és ezt már nem tartotta szükségesnek." Forrás: E! Online (640)Bobby Brown összeesett a stúdióban 2001-08-10 -- Bobby Brown-t, Whitney Houston kedvesét tegnap kórházban szállították, miután összeesett a háza stúdiójában. A rutin vizsgálat és kezelés után gyorsan, 90 percen belül hazaengedték, mondta Nancy Seltzer, Brown szóvivője. "Gyakorlatilag megállás nélkül dolgozott az elmúlt három-négy napban, hogy befejezze az új lemezét." - nyilatkozta Seltzer. Arra a kérdésre, hogy miért nem volt hajlandó vér és vizelet mintát adni Bobby a kórházban a szóvivő azt mondta, hogy "mire odaértek jobban érezte magát, és ezt már nem tartotta szükségesnek." Forrás: E! Online (641)Mutáns Code Red III 2001-08-10 -- A Code Red tovább pusztít: a dél-koreai Informatikai és Kommunikációs Minisztérium mai bejelentése szerint a vírus egy harmadik, az eddiginél veszélyesebb változatát találták meg. A hírek szerint a Code Red III gyorsabban terjed, mint a korábbi változatok, és egy széles "hátsó ajtót" hagy a fertőzött szervereken, amiken keresztül a gépek még védtelenebbek lesznek a további támadásoktól. A Minisztérium szerint csak Koreában már 43 201 szerver esett áldozatul a féregvírusnak. Tegnap a Microsoft levelező szerverein is feltűnt a Code Red (ld. tegnapi hírek). Forrás: Expressindia (642)USA kormánytámogatás az őssejt programra 2001-08-10 -- Bush kompromisszumos megoldást hozott az eddigi elnökségének legvitásabb kérdésében: tegnap esti bejelentésében az őssejt kutatások kormánytámogatását ígérte. Azonban csak limitált számú és már kutatási célra preparált embriók használhatók fel. Ha nem támogatta volna, a Kongresszus valószínűleg ősszel kiállt volna mellette, bennfentesek szerint mindkét párt többségében megszavazta volna a kísérletek finanszírozását. Az emberi embriókból kivont őssejtekből könnyen klónozhatnak majd elhalt szerveket és szöveteket. Forrás: LA Times (643)Ingyen program 3D grafikai gyorsítókra 2001-08-10 -- Egy új partneri viszony a Johns Hopkins University és a chicagói Open Channel Foundation eredményeként tervező mérnökök és programozók most már ingyen letölthetik azt a grafikus programot, amelyik jelentősen felgyorsítja a számítógép 3-dimenziós megjelenítését, főleg ahogy a modell pozíciót vált. További előnye, hogy nagyobb kezelhetőséget nyújt a képernyőn megjeleníthető részletek felett. A programot sLIB-nek hívják, és innen letölthető. Forrás: UniSci (644)Leépítés - van szép megoldás? 2001-08-10 -- A múlt héten megjelent egy cikk New York Times-ban egy nemrég elbocsátott IT vezetőről, aki bosszúból tönkre tette a vállalat hálózatát, 20 millió dollár kárt okozva. És ez nem egyszeri eset. Gondoljunk bele, a valaha nem sokra becsült rendszergazdákból magasan fizetett sztár technikai igazgatók lettek. Most, hogy a gazdasági visszaesést a technológiai szektor sínylette meg a legjobban, azokat az embereket lapátra tenni, akik a legtöbbet tudnak a cég rendszeréről - nos, az bizonyos kockázatot hordoz magában. Forrás: IDG.net (645)Cameron második Titanic vállalkozása 2001-08-10 -- A Titanic rendezője, James Cameron újra tengerre száll, hogy elkészítse következő filmjét. Csak a mű jellege változott, a téma a régi: egy 45 perces dokumentumfilmet készít a Titanic és a Bismarck hadihajó víz alatti feltárásáról. A "Ghosts of the Abyss" (A mélység szelleme) című filmet 3-dimenziós digitális kamerával forgatják, csak a technikai előkészületek három évig tartottak. Ugyanaz az orosz cirkáló szállítja a felszerelést és a személyzetet, amit a Titanic első felderítésénél használtak. Forrás: Yahoo (646)A Cápa szerzője a cápák védelmében 2001-08-10 -- Most, hogy a tenger mellett nyaraló Amerikát rettegésben tartják a fehércápák (5 támadás két hónap alatt), valaki a védelműkre kel. És ő nem más, mint az az ember, aki egy egész generációt riasztott el a nyílt vízen úszkálástól: a Cápa című bestseller szerzője. Peter Benchley elvállalta a University of Miami Halászati és halvédelmi központjának szóvivői szerepét, most a nagy fehér cápák megóvását szorgalmazza, szavát emelve a tenger törékeny egyensúlya mellett. Forrás: ENN (647)Házimunka joystick-kal 2001-08-10 -- Mintha csak egy számítógépes játék lenne, úgy irányíthatjuk otthonunkat ezzel az ügyes megoldással, amit most kínálnak. Az SRS 100 egy másfél kilós laptop, mellé egy joystick, amivel szinte mindent beállíthatunk a házban, anélkül, hogy fel kéne emelkednünk a fotelből. A megoldást elsősorban idős, vagy mozgásukban korlátozott embereknek ajánlják. Nemcsak a fűtést állíthatjuk be, de a világítást, a szórakoztató-elektronikai eszközök vezérlését, az ablakok és ajtók nyitását, sőt egy rendszer figyeli, ha valami baj van, és pl. gázszivárgásnál sms-ben figyelmezteti a felhasználót. Forrás: Tornado Insider (648)Európában Linux alapú lesz a Playstation 2? 2001-08-10 -- Megint felrepült a hír, hogy a Sony esetleg Linux alapú rendszerrel fogja értékesíteni a Playstation 2-t Európában. Most a honlapjukon szondázzák a konzol tulajdonosokat (és leendő potenciális vásárlókat), hogy mit szólnának az ötlethez. Az érdeklődési szintet, vagy az ellenérzést hivatott mérni a kérdőív, illetve a további terveikről faggatja a látogatókat. Az első pár ezer darabot Japánban elkapkodták a Playstation 2-ből. Forrás: Console Wire (649)Kuerten 41 perc alatt legyőzte Ivanisevic-et 2001-08-10 -- Az első helyen kiemelt Gustavo Kuerten 6-2 6-1-re verte Goran Ivanisevic-et a Cincinnati-ben rendezett Tennis Masters Series keretében. Ehhez csak 41 percre volt szüksége a brazilnak. Kuerten még a harmadik szettben elnyerte Ivanisevic adogatását, aki utána már nem is tudott igazán visszavágni. A wimbledon-i bajnok 9 veretlen mérkőzés után talált legyőzőre. 'Azt gondoltam, hogy ennél azért sokkal nehezebb dolgom lesz' - mondta Kuerten. Forrás: Ananova (650)Az IMF mentőöve Brazíliának 2001-08-10 -- A Nemzetközi Valutaalap bejelentette, hogy 15 milliárd dolláros készenléti hitelt nyújt Brazíliának, megelőzendő a gyenge gazdasági eredmények további romlását. Valószínűleg ezzel szeretné elkerülni a helyzet további eszkalálódását, ami esetleg a mostani argentin válsághoz hasonlóhoz vezetne - és továbbgyűrűzne Dél-Amerikában. Döntöttek még 1,2 milliárdos Argentínának szóló, és egy 1,5 milliárdos török kölcsön folyósításáról. Forrás: Stratfor.com (651)E-könyv: megoldás egy nem létező problémára 2001-08-10 -- Egy jó nevű pszichológus, Richard DeGrandpre írt egy könyvet "Digitopia" címmel, a digitális világ hazug ígéreteiről. Amint kiadták elektronikus formában, rögtön valóra is vált az igaza. A márciusi megjelenése óta a "Digitopia"-ról még sose írtak kritikát, senki se ajánlotta bármilyen formában - nos, a jelek szerint soha senki se töltötte még le. És ez nem egyedi eset. A kiadók próbálkozása, hogy a jó öreg könyvet átültessék a digitális világba, úgy tűnik kudarcot vallott. Forrás: Chicago Tribune (652)Az IBM és az Oracle adatbázis-frissítés összehasonlítása 2001-08-10 -- Egyre nehezebb dönteni, amikor adatbázis kezelésről és tárolási felületekről van szó. Az biztos, hogy egy komplex folyamat: annyi féle ár kontra teljesítményen felüli faktort kell figyelembe venni, hogy vezető legyen a talpán, akinek sikerül. Például milyen hatással lesz az új alkalmazás a korábbi adatbázis kezelhetőségére, mennyi időre lesz szükség a rendszerkezelők oktatására, stb. Álljon itt ez a cikk összefoglalóként, amint az Oracle-t és az IBM-et összehasonlítja. Forrás: IDG.net (653)Újra réz-korszak a konyhákban 2001-08-10 -- A lakásdekorációnak is megvannak a maga divatirányzatai, periódusai - és persze visszatérő vendégei. A jelek szerint a legújabb kedvenc a réz, egyben ugye a legrégebben ismert fém is. Elmúlt a rozsdamentes acél konyhai dominanciájának ideje, több színre vágynak ma a vásárlók a jelek szerint. Nem csak a konyhai bútorok díszítésében, de visszatértek a réz lábosok és edények is - amivel egyébként vigyázni kell, mert néhány étellel mérgező vegyületet alkothat. Forrás: Dallas News (654)A nyári sportolás 10 hűsítő tippje 2001-08-10 -- Persze mindannyian imádjuk a nyarat és a kellemes időt, mégis a legtöbb ember szívesebben sportol télen. Akkor fel lehet öltözni, és ha kocog az ember, akkor nem is tart olyan sokáig alkalmazkodni a körülményekhez. Nyári melegben - különösen, ha párás is az idő - sokkal több energiát vesz ki az emberből. De ha legalább akkora figyelmet fordítunk az előkészületekre, mint télen, akkor nyugodtan és biztonságban sportolhatunk nyáron is. Íme a legfontosabb tippek: Forrás: Time for Fitness (655)A Sharp LCD monitorjai 2001-08-10 -- A Sharp bemutatta új LCD-monitor sorát. Az új lapos képernyőkhöz igyekeztek a legújabb technológiákat összeszedni, úgy mint az AGLR, ami csökkenti a képernyő ragyogását, vagy a Super-V technológia, amely segítségével automatikusan a kikeverhető színek közül azt a legfényesebbet látjuk, ami a legkevesebb energiafelhasználással elérhető. A monitorok többsége önállóan képes szabályozni a fényerőt és a kontrasztot, és még sok egyebet is. Összehasonlító táblázattal. Forrás: Sharp (656)Személyi helyett SIM kártya a finneknél? 2001-08-10 -- Felmerült a lehetőség Finnországban, ahol a legtöbb az egy főre jutó mobilok száma a világon, hogy a telefonok SIM kártyáját használják ezentúl személyigazolványként. Az északi országban már most is chip-kártyákat használnak azonosításra. Az elgondolás szerint a kártyákon tárolt információval hitelesen igazolni lehetne személyazonosságunkat. Az egyetlen hátulütője a tervnek, hogy telefonunk elvesztése még több bonyodalommal járna. Forrás: europemedia (657)USA kormánytámogatás az őssejt programra 2001-08-10 -- Bush kompromisszumos megoldást hozott az eddigi elnökségének legvitásabb kérdésében: tegnap esti bejelentésében az őssejt kutatások kormánytámogatását ígérte. Azonban csak limitált számú és már kutatási célra preparált embriók használhatók fel. Ha nem támogatta volna, a Kongresszus ősszel valószínűleg megszavazta volna a keretet, bennfentesek szerint mindkét párt többsége támogatja a kísérletek finanszírozását. Az emberi embriókból kivont őssejtekből könnyen klónozhatnak majd elhalt szerveket és szöveteket. Forrás: LA Times (658)E-könyv: megoldás egy nem létező problémára 2001-08-10 -- Egy jó nevű pszichológus, Richard DeGrandpre írt egy könyvet "Digitopia" címmel, a digitális világ hazug ígéreteiről. Amint kiadták elektronikus formában, rögtön igazolódott az író állítása. A márciusi megjelenése óta a "Digitopia"-ról még sose írtak kritikát, senki se ajánlotta bármilyen formában - nos, a jelek szerint soha senki se töltötte még le. És ez nem egyedi eset. A kiadók próbálkozása, hogy a jó, öreg könyvet átültessék a digitális világba, egyelőre úgy tűnik kudarcot vallott. Forrás: Chicago Tribune (659)Személyi helyett SIM kártya a finneknél? 2001-08-10 -- Felmerült a lehetőség Finnországban, ahol a legtöbb az egy főre jutó mobilok száma a világon, hogy a telefonok SIM kártyáját használják ezentúl személyigazolványként. Az északi országban már most is chip-kártyákat használnak azonosításra. Az elgondolás szerint a kártyákon tárolt információval hitelesen igazolni lehetne személyazonosságunkat. Az egyetlen hátulütője a tervnek, hogy telefonunk elvesztése még több bonyodalommal járna. Forrás: europemedia (660)Cameron második Titanic vállalkozása 2001-08-10 -- A Titanic rendezője, James Cameron újra tengerre száll, hogy elkészítse következő filmjét. Csak a mű jellege változott, a téma a régi: egy 45 perces dokumentumfilmet készít a Titanic és a Bismarck hadihajó víz alatti feltárásáról. A "Ghosts of the Abyss" (A mélység szelleme) című filmet 3-dimenziós digitális kamerával forgatják. Régóta készültek a filmre, csak a technikai előkészületek három évig tartottak. Ugyanaz az orosz cirkáló szállítja a felszerelést és a személyzetet, mint amelyet a Titanic első felderítésénél használtak. Forrás: Yahoo (661)A Cápa szerzője a cápák védelmében 2001-08-10 -- Most, hogy a tenger mellett nyaraló Amerikát rettegésben tartják a fehér cápák (öt támadás két hónap alatt), valaki a védelműkre kel. És ő nem más, mint az az ember, aki egy egész generációt riasztott el a nyílt vízen úszkálástól: a Cápa című bestseller szerzője. Peter Benchley elvállalta a University of Miami Halászati és halvédelmi központjának szóvivői szerepét, most a nagy fehér cápák megóvását szorgalmazza, szavát emelve a tenger törékeny egyensúlya mellett. Forrás: ENN (662)Mutáns Code Red III 2001-08-10 -- A Code Red tovább pusztít: a dél-koreai Informatikai és Kommunikációs Minisztérium mai bejelentése szerint a vírus egy harmadik, az eddiginél veszélyesebb változatát találták meg. A hírek szerint a Code Red III gyorsabban terjed, mint a korábbi változatok, és egy széles "hátsó ajtót" hagy a fertőzött szervereken, amiken keresztül a gépek még védtelenebbek lesznek a további támadások ellen. A Minisztérium szerint csak Koreában már 43 201 szerver esett áldozatul a féregvírusnak. Tegnap a Microsoft levelező szerverein is feltűnt a Code Red (ld. tegnapi hírek). Forrás: Expressindia (663)A Ford fellebez az 1,7 millió autó visszahívása ellen 2001-08-13 -- A Ford Motor Co. fellebez az ellen a kaliforniai bírói döntés ellen, amely arra kötelezte, hogy visszahívjon több, mint 1,7 millió személygépkocsit. A rendelkezés indoklása szerint a gyújtás olyan tervezési hibával került forgalomba az autókon, amely az autó leállását okozhatja menet közben. A bíró ítéletének indoklásában a 'veszélyes hiba szándékos eltitkolásával' vádolta meg a világ második legnagyobb autógyártóját. A Ford azt is vitatja, hogy van-e a bíróságnak joga a visszahívás elrendeléséhez. Forrás: The Car Connection (664)A talibok bűnbocsánatot követelnek a külföldiektől 2001-08-13 -- Bűnbocsánatra köteleztek az afgán talibok több külföldi segélyszervezet munkatársait, miután azzal vádolták meg őket, hogy keresztény hitet terjesztettek. A rendelet betartásához le is tartóztatták a 24 megvádolt külföldit, és az iszlám győzelmének minősítették az őrizetbe vételeket. Ugyanakkor a pakisztáni afgán nagykövet szerint már több ország diplomatáinak kezdtek el vízumokat kiállítani, akik a dolgozókat indultak képviselni és segíteni. Forrás: ABC (665)Ahol az Internet maga az ellenség 2001-08-13 -- Amikor a múlt hónapban az egész vietnami internet sötétségbe borult, az állami kézben lévő szolgáltató megnyugtatta az előfizetőket, hogy nincs miért aggódniuk: a fennakadásnak csak egy rutin karbantartás volt az oka, de sikerült az országos tűzfalat felállítaniuk. Vietnam nem az egyetlen ázsiai ország, ahol a kormány valamilyen elektronikus filter segítségével igyekszik az állampolgáraitól a számukra 'káros' - politikai, vallási vagy szexuális jellegű - tartalmat távol tartani. És egymás után kénytelenek belátni, hogy a rendszer nem tökéletes. Forrás: Siliconvalley.com (666)A Cirque du Soleil története 2001-08-13 -- A Cirque du Soleil története 1982-re nyúlik vissza, a quebec-i Saint Paul városkába. Ez a meghitt, vidéki környezet művészeket, műgyűjtőket, túristákat egyaránt ide csábított. Megfordultak itt utcai előadóművészek is, akik színes műsoraikkal, tűznyeléssel, gólyalábon járással, és egyébb zsonglőr mutatványikkal meghódították a közönség szívét. Ezen a sikeren felbuzdúlva alakította meg a lelkes mutatványos csoportosulás azt a fesztivált, mely a Cirque du Soleil őse lett. A site-on a Cirque du Soleil fellépéseiről kaphat információkat, miközben böngészhet divattervezők és iparművészek által tervezett ruhák, kiegészítők és műtárgyak között. Forrás: Cirque du Soleil (667)84 szavazat 1705 millió forintért 2001-08-13 -- A Pentagon tavalyi kísérleti szavazása - amelynek keretében a tengerentúli katonáknak kínáltak lehetőséget, hogy az Interneten adják le a szavazatukat az elnökválasztásra - közel 6,2 millió dollárba került. Végül 84-en döntöttek az online lehetőség mellett, így egy szavazat közel 74.000 dollárba (több, mint 20 millió forintba) került. A Pentagon mégis sikeresnek értékelte a kísérletet, állásfoglalásuk szerint a megvalósíthatóságot vizsgálták, nem a költségtakarékosságot. Kár, hogy a szakértők szerint az alap védelmi rendszer se volt adott vírusok és hackerek támadása ellen. Forrás: CNN (668)84 szavazat 1705 millió forintért 2001-08-13 -- A Pentagon tavalyi kísérleti szavazása - amelynek keretében a tengerentúli katonáknak kínáltak lehetőséget, hogy az Interneten adják le a szavazatukat az elnökválasztásra - közel 6,2 millió dollárba került. Végül 84-en döntöttek az online lehetőség mellett, így egy szavazat közel 74.000 dollárba (több, mint 20 millió forintba) került. A Pentagon mégis sikeresnek értékelte a kísérletet, állásfoglalásuk szerint a megvalósíthatóságot vizsgálták, nem a költségtakarékosságot. Kár, hogy a szakértők szerint az alap védelmi rendszer se volt adott vírusok és hackerek támadása ellen. Forrás: CNN (669)Egy kislány hosszú útja egyedül 2001-08-13 -- Egy 8 éves lányt végre hazaérkezett, miután egyedül tették fel a szülei a gépre és a légitársaság kissé összekeverte a járatokat. Serena Stitzer Dallasba indult, hogy meglátogassa édesapját. Visszafelé egy átszálló járatot is igénybe kellett vennie. De mivel a gép késett, így nem várta meg a csatlakozó járat. A Frontier Airlines nem értesítette a szülőket a változásról, akik rémülten vették észre, hogy lányuk nem érkezett meg. Végül megoldódtak a gondok, de álljon itt ez a hasznos linkgyűjtemény az egyedül utazó gyerekekkel kapcsolatban. Forrás: Channel2000 (670)Komoly biztonsági problémák a mobil LAN körül 2001-08-13 -- Egy újabb támadás nyomán további kétségek merültek fel azzal a titkosítási eljárással kapcsolatban, amit a vezeték nélküli adattovábbításban használnak. A jövő számítógépes hálózatának kikiáltott rendszert régóta kritizálták a szakemberek védelmi hibái miatt. Egy kísérlet során az AT&T laboratóriumában három kriptográfia szakértőt kértek fel a WLAN (wireless LAN) tesztelésére. Hármójuknak kevesebb, mint egy óra alatt sikerült néhány perces átvitel elcsípésével megfejteniük a felhasználó titkos kulcsát. Forrás: ZDNet (671)A Cirque du Soleil televízióra készült előadását Emmy díjra jelölték 2001-08-13 -- Már a kezedetek óta a Cirque du Soleil újszerű, ám mégis a gyökerekhez visszataláló előadásaival kápráztatta el a közönségét. Egész estés műsoraira lenyűgöző, különböző színházi és cirkuszi műfajok keveredése és utcai mutatványokkal teli tarkaság jellemző, ám emellett a látványvilág szerves részét képezik a mesevilágba illő különleges díszletek és jelmezek. A társulat egy televízióra készült darabját, a Cirque du Soleil Presents Dralion-t három kategóriában jelölték az Emmy díj Primetime szekciójában. A díjkiosztást a CBS szept. 16-án élőben közvetíti. A Cirque du Soleil következő európai fellépése szept. 14-én lesz Zürich-ben, a Quidam című előadással. Forrás: Cirque du Soleil (672)Komoly biztonsági problémák a mobil LAN körül 2001-08-13 -- Egy újabb támadás nyomán további kétségek merültek fel azzal a titkosítási eljárással kapcsolatban, amit a vezeték nélküli adattovábbításban használnak. A jövő számítógépes hálózatának kikiáltott rendszert régóta kritizálták a szakemberek a védelmi hibái miatt. Most egy kísérlet során az AT&T laboratóriumában három ismert kriptográfia szakértőt kértek fel a WLAN (wireless LAN) tesztelésére. Hármójuknak kevesebb, mint egy óra alatt sikerült néhány perces átvitel elcsípésével megfejteniük a felhasználó titkos kulcsait. Forrás: ZDNet (673)A talibok bűnbocsánatot követelnek a külföldiektől 2001-08-13 -- Bűnbocsánatra köteleztek az afgán talibok több külföldi segélyszervezet munkatársait, miután azzal vádolták meg őket, hogy keresztény hitet terjesztettek. A rendelet betartása érdekében le is tartóztatták a 24 megvádolt külföldit, és az iszlám győzelmének minősítették az őrizetbe vételeket. Ugyanakkor a pakisztáni afgán nagykövet szerint már több ország diplomatáinak is elkezdtek vízumokat kiállítani, akik a dolgozókat indultak képviselni és segíteni. Forrás: ABC (674)Villám ölt a focimeccsen 2001-08-13 -- Még mindig számos embert égési sérülésekkel kórházban kezelnek, miután villámcsapás ért egy guatemalai focimeccset. A szombati harmadosztályú mérkőzésen két játékos meghalt, és legalább tizen megsérültek, amikor a helyi kis stadionban a Deportivo Chiquimulilla és a Pueblo Nuevo Vinas csapott össze a viharos idő és az égszakadás ellenére. A villám egy fém rácsba csapott bele a pálya szélén, és a vizes talaj miatt mindenki összeesett. A borzasztó idő miatt a szurkolók többsége már elhagyta a lelátókat. Forrás: BBC Sports (675)A Cirque du Soleil televízióra készült előadását Emmy díjra jelölték 2001-08-13 -- Már a kezedetek óta a Cirque du Soleil újszerű, ám mégis a gyökerekhez visszataláló előadásaival elkápráztatta közönségét. Egész estés műsoraira egy lenyűgöző, különböző színházi és cirkuszi műfajok keveredése és utcai mutatványokkal teli tarkaság jellemző, ám emellett a látványvilág szerves részét képezik a mesevilágba illő különleges díszletek és jelmezek. A társulat egy televízióra készült darabját, a Cirque du Soleil Presents Dralion-t három kategóriában jelölték az Emmy díj Primetime szekciójában. A díjkiosztást a CBS szept. 16-án élőben közvetíti. A Cirque du Soleil következő európai fellépése szept. 14-én lesz Zürich-ben, a Quidam című előadással. Forrás: Cirque du Soleil (676)Ahol az Internet maga az ellenség 2001-08-13 -- Amikor a múlt hónapban a vietnami internet néhány órára teljesen leállt, az állami kézben lévő szolgáltató megnyugtatta az előfizetőket, hogy nincs miért aggódniuk: a fennakadásnak csak egy rutin karbantartás volt az oka, de sikerült az országos tűzfalat felállítaniuk. Vietnam nem az egyetlen ázsiai ország, ahol a kormány valamilyen elektronikus filter segítségével igyekszik az állampolgáraitól a számukra 'káros' - politikai, vallási vagy szexuális jellegű - tartalmat távol tartani. És egymás után kénytelenek belátni, hogy a rendszerük nem tökéletes. Forrás: Siliconvalley.com (677)Villám ölt a focimeccsen 2001-08-13 -- Még mindig több embert égési sérülésekkel kórházban kezelnek, miután villámcsapás ért egy guatemalai focimeccset. A szombati harmadosztályú mérkőzésen két játékos meghalt, és legalább tizen megsérültek, amikor a helyi kis stadionban a Deportivo Chiquimulilla és a Pueblo Nuevo Vinas csapott össze a viharos idő és az égszakadás ellenére. A villám egy fém rácsba csapott bele a pálya szélén, és a vizes talaj miatt mindenki összeesett. A borzasztó idő miatt a szurkolók többsége már elhagyta a lelátókat, amikor a tragédia bekövetkezett. Forrás: BBC Sports (678)Woody Allen önmagát meghazudtolva új filmjét népszerűsíti 2001-08-13 -- Nem sűrűn látni Woody Allent Los Angeles-ben, még kevésbé promóciós események résztvevőjeként. Ám ezúttal mégis elment, méghozzá abból kifolyólag, hogy legújabb filmjét reklámozza. Az estélyen, mely a Jáde skorpió átka című film reklámkampányának egyik állomása volt, Woody Allen kifejtette, hogy sosem volt a reklámozások és egyéb felhajtások híve. "Távol áll tőlem az, hogy az embereket arra budítsam, hogy menjenek el és nézzék meg a filmem, mert az annyira jó."- mondta és elmesélte, hogy életének első promóciós élménye az volt, amikor egy repülőtéren banánt nyomva kezébe egy gorilla üdvözölte, miközben emberek fényképezték kettőjüket. Akkor ott eldöntötte, ez volt az utolsó ilyen alkalom. Ebben az évben azonban Woody Allen filmjének népszerűsítése közben mániájának hódolhat: dzsezz koncerteken zenél. Forrás: Reuters (679)Nem titok többé a McDonald's sültkrumpli receptje 2001-08-14 -- A legutóbbi peres ügye után a McDonald's újrafogalmazza az ételek összetevőinek listáját. Most azért kerül bíróság elé a gyorsétterem lánc, mert tejtermék alapú - tehát állati származékú - ételízesítőt használ a sült krumplijához, miközben azt 100%-ban növényi eredetűnek hirdeti. A héten megjelent közleményében kijelentette, hogy 'hamarosan' új összetevőket nevez meg, megváltoztatja a 'természetes alapanyagok' csoportját, és bevezeti a 'marha alapú' termékek fogalmát, továbbá nyilvánosságra hozza minden termékének összetevőit. Forrás: ABC News (680)Nem titok többé a McDonald's sültkrumpli receptje 2001-08-14 -- A legutóbbi peres ügye után a McDonald's újrafogalmazza az ételek összetevőinek listáját. Most azért kerül bíróság elé a gyorsétterem lánc, mert tejtermék alapú - tehát állati származékú - ételízesítőt használ a sült krumplijához, miközben azt 100%-ban növényi eredetűnek hirdeti. A héten megjelent közleményében kijelentette, hogy 'hamarosan' új összetevőket nevez meg, megváltoztatja a 'természetes alapanyagok' csoportját, és bevezeti a 'marha alapú' termékek fogalmát, továbbá nyilvánosságra hozza minden termékének összetevőit. Forrás: ABC News (681)Kamaszlány rossz helyről kért segítséget chat-ben 2001-08-14 -- A modern urbánus horrortörténet új, internetre szabott változata: egy kamasz lány megelégelve szülei veszekedését elszökik otthonról, de rossz emberekben bízik meg. Egy massachusetts-i 15 éves diáklány egy online chat szobában mesélte el a 40-es éveiben járó párnak, hogy el akar szökni otthonról. Megbeszélték, hogy segítenek a lánynak, és találkoztak is, de hamar kiderültek valós szándékaik. Több, mint egy hétig tartották fogva, folyamatosan bántalmazták, többször megerőszakolták, sőt, egy alkalommal prostitúcióra is kényszerítették. Forrás: ABC (682)Cruise Penelope-val ment új filmjének bemutatójára 2001-08-14 -- Mostanában a legtöbbet emlegetett pár Hollywoodban kétségtelenül Tom Cruise és Penelope Cruz. Tegnap ismét okot adtak arra, hogy egyebek közt itt is írjunk róluk: először jelentek meg együtt Cruise új filmjének, a "Captain Corelli's Mandolin" bemutatóján. A pár vidámnak tűnt a sajtójelentések szerint. A film egy második világháborús romantikus dráma, ahol Criuse Nicholas Cage-dzsel játszik együtt, az első kritikák szerint nem várható kirobbanó siker. Forrás: This is London (683)A NASA napelemes repülője magassági rekordot döntött 2001-08-14 -- A NASA napelemmel hajtott kísérleti repülőgépe hétfőn megdöntötte a korábbi nem rakéta-meghajtású gépek magassági csúcsát, de mégse sikerült elérnie a terezett 30.000 méteres magasságot. A Helios Prototype névre keresztelt járművet távirányítással irányították, 14 propeller hajtja meg, amiket 2 két lóerős elektromos motor mozgat. Az elektromos energiát a gép a szárnyain levő napelemekből szerzi. A NASA közlése szerint ideális időjárási körülmények között akár 31 kilométeres magasságot is elérhetnek a repülővel. Forrás: Silicinvalley.com (684)IRA gyanúsítottakat fogtak el Kolumbiában 2001-08-14 -- A kolumbiai rendőrség letartóztatott három ír állampolgárt, feltehetően IRA tagokat, akik hamis útlevéllel jelentkeztek be a repülőtéren. Az első hírek hallatán mindenki arra gondolt, hogy fegyvert akartak vásárolni Dél-Amerikában. Tegnap este azonban a kolumbiai hadsereg szóvivője bejelentette, hogy a trió több hetet töltött az ország baloldali lázadók által uralt területén, ahol feltehetően bombakészítési technikákat tanítottak a gerilláknak. Forrás: Guardian (685)Aláírták a békeegyezményt Macedóniában 2001-08-14 -- A szembenálló feleknek sikerült megegyezniük Macedóniában, és még tegnap aláírták a békeegyezményt. Ezzel egy hat hónapos konfliktusra tettek pontot, és remélhetőleg elkerülhető lesz az ötödik balkáni háború egy évtizeden belül. A ceremónia helyét és idejét az utolsó pillanatig titokban tartották, mert a macedón kormány érzékeny nacionalista húrokat pengetett, amikor komoly engedményeket tett az albán kissebségnek nyelvhasználat és más kisebbségi jogok terén. Forrás: IHT (686)16 éve nem zárt ilyen alacsonyan a Nikkei 2001-08-14 -- A tokiói Nikkei index 16 éve nem zárt olyan alacsonyan, mint hétfőn. Az elemzők egyrészt a hagyományos japán szabadságolási héttel magyarázzák, másrészt a kedvezőtlen második negyedéves eredményekkel. Főként a technológiai részvények sínylették meg a gyenge forgalmat. A Nikkei 2,19 %-ot esett és 11,477.56 ponton zárt - ami 1984. december 24-e óta a legrosszabb eredmény. Az sem segített az eredményeken, hogy tegnap a Morgan Stanley lejjebb minősítette a legnagyobb japán szoftvergyártót a befektetési listáján. Forrás: FT Market Watch (687)Tiger Woods-ot arcon szúrták 2001-08-14 -- Tiger Woods fájdalmas leckét vett a rajongókkal járó nyűgből. A világ legjobbjának tartott golfozója az Atlanta Athletic Club-ban edzett, amikor egy autógramm gyűjtő olyan hevesen kalimpált a tollával az arca előtt, hogy bele is szúrta végül. Amikor valaki megjegyezte, hogy nem túl jól szervezett a biztonsági szolgálat körülötte, csak annyit válaszolt: 'Nekem mondod?!'. Ugyanilyen baleset történt Colin Montgomerie-vel is a legutóbbi Irish Open-en. Forrás: Ananova (688)A Chilli Peppers-nek túl forró az izraeli helyzet 2001-08-14 -- A Red Hot Chili Peppers ma lemondta a tervezett izraeli koncertjét, nem tartva azt biztonságosnak a mostani öngyilkos merényletek után. A kaliforniai banda az első a neves zenészek közül, aki lemondta a turnéját a szeptemberben kitört erőszakhullám nyomán - egyébként a többi sztár eddig is elkerülte a környéket, általában biztonsági okokra hivatkozva. Már több mint 20 ezer jegyet eladtak augusztusra, a Tel Aviv melletti stadionba. Forrás: CNN (689)Megmenthető-e ez a Prostituált? 2001-08-14 -- Ken Russel excentrikus alkotása 1991-ből mostmár több helyen letölthető a Weben. Egy izgalmas thriller, amelyben egy fiatal nőt elhagy a férje, és ezután nem tud megküzdeni a mindennapi megélhetés kihívásaival. A még járni se tudó kislánya csak tovább nehezíti helyzetét, így elég hamar az utcán találja magát. Miután egyszer megtámadják elfogadja egy kerítő védelmét, akitől egyre függőbb helyzetbe kerül, végül teljesen kiszolgáltatottá válik. Ekkor próbál meg kitörni. Forrás: ifilm (690)Jacksonék újra együtt 2001-08-14 -- Újra összeáll a Jackson 5 a legkisebb fiú, Michael 30. születésnapján. Jermaine Jackson egészen idáig nem akart részt venni a koncerten, mert felháborítónak tartotta a csillagászati jegyárakat (a legdrágább jegyeket közel 300.000 forintért adták), és szerinte ezzel az igazi rajongók kívül rekednek. Végül mégis elvállalta a fellépést, így megtartják a két műsort szeptember 7-én és 10-én New York-ban. Forrás: Net Music (691)A Sony nem idéz fiktív kritikákat többé 2001-08-14 -- Nagy botrányt kavart Amerikában két Sony Pictures felsővezető leleplezése, amely szerint a cég fiktív kritikákkal is hirdette új filmjeit. Ma a filmstúdió bejelentette, hogy mostantól nem alkalmazza ezt a gyakorlatot, és elnézést kért a nézőitől. A nyilatkozat szerint ezentúl csak szakkritikusoktól fog idézni, vagy jelzi, ha az újságrészlet valamelyik alkalmazottjától származik. A két vezetőt átmenetileg felfüggesztették állásából. Forrás: CNN (692)Churchill életrajza befejezetlen marad 2001-08-14 -- Havonta többször ugyanazzal a kérdéssel fordulnak egy kis new york-i kiadóhoz az olvasók levélben és telefonon: mikor jelenik meg a Churchill életrajz-trilógia harmadik része? Mr. Manchester, az író az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbb monográfiáját alkotta meg. Azonban mostanra egészsége megrendült, két agyvérzésen és a felesége elvesztése után ma már nem érez erőt magában a befejezéshez. 'Újra és újra azt kell mondanom nekik, hogy sajnálom, de nem tudom már megcsinálni.' Forrás: New York Times (693)Star Wars Galaxies - minden egyben? 2001-08-14 -- Miért akarnánk csak egy másik kis 'erőtlen varázsló lenni a káosz közepén', amikor mi lehetünk a Sötétség Ura, maga a Fekete Jedi? Ezt kérdezi tőlünk a LucasArt és a Sony Online, válaszként kínálva a Star Wars Galaxies-t. Az ambiciózus elképzelésük egy masszív multiplayer játékmező komoly felépítésű (szabad fegyverválasztáson feltételezhetően jelentősen túlmutató) szerepjátékkal kombinálva. Mert - szerintük - ez lesz az utolsó játék, amit megveszünk. Forrás: IDG.net (694)Vigyázat! Tízszer népszerűbb a Pokemonnál és közeleg! 2001-08-14 -- Egy új japán képregény-rajzfilm-kártyagyűjtő mánia közeleg a kontinens felé: a Yuugi nevű karakter már most tízszer népszerűbb, mint a Pokémon. Az eredetileg képregény figura főszereplője egy fiatal fiú, aki ellenségeit egy ősi pakli kártya segítségével győzi le. A mostanra már tévésorozattá felnőtt új gyerek-őrület természetesen most is kártyák gyűjtésével árukapcsolt. Csak Japánban már 3,5 milliárdot adtak el belőle az elmúlt három évben - szemben a Pokémon 300 milliójával. Európai bemutató az ősszel várható. Forrás: Independent (695)De minek is az a Microsoft Word ide? 2001-08-14 -- A szoftverszakmához értők szerint a Linux komolyabb elterjedésének az a legnagyobb akadálya, hogy nincsenek olyan alkalmazásai, mint a Microsoftnak a Word. Nos ez valószínűleg igaz, de valójában, ha megnézzük, hogy mire használja az átlagember a szövegszerkesztőjét, azt kell, hogy mondjuk, hogy nem is kell. Mert igenis vannak jó programok Linuxra is írva, például az NEdit, ahol iSpell-nek hívják a helyesírás ellenőrzést, és más kézenfekvő elnevezésekkel van teli, nem pedig nehezen megfejthető kódnevekkel. És nincs az az idegesítő ugráló gémkapocs sem. Szóval csak körül kell nézni, és megláthatjuk a másik világot. Forrás: osOpinion.com (696)A legtöbbet kikölcsönzött film: a Családos ember 2001-08-14 -- Ezen a héten jelent meg videón és DVD-n a Családos ember (Family Man), egy romantikus komédia Nicolas Cage-dzsel és Tea Leoni-val, hogy Amerikában rögtön az első helyet foglalja el mind az eladások, mint a kölcsönzések listáján - ami meglepetés a film mozikban mutatott gyenge szereplése után. Cage egy munkamániás agglegényt játszik, akinek megadatik a lehetőség, hogy meglássa, mi lett volna vele, ha nem fogadja el azt a brókerállást 13 évvel ezelőtt. És kérem, tetszik neki a gyereksírás. Forrás: Hollywood.com (697)Lehet kávézni a terhesség alatt? 2001-08-14 -- Sok terhes nő tart a koffeintől is. Pedig ez az egyik leggyakrabban feltett kérdés, és ebből következően a legtöbbet vizsgált összefüggés is. A legtöbb tanulmány úgy találta, hogy nem kell lemondanunk reggeli feketénkről a terhesség alatt sem, de nem árt az óvatosság. A mérések szerint, amíg nem fogyasztunk egy nap 300 milligramm koffeinnél többet, addig nem lehet baj - ami nagyjából két kis adag, erős kávénak felel meg. Forrás: MSNBC (698)Jacksonék újra együtt 2001-08-14 -- Újra összeáll a Jackson 5 a legkisebb fiú, Michael harmincadik születésnapján. Jermaine Jackson egészen idáig nem akart részt venni a koncerten, mert felháborítónak tartotta a csillagászati jegyárakat (a legdrágább jegyeket közel 300.000 forintért adták), és szerinte ezzel az igazi rajongók kívül rekednek. Végül mégis elvállalta a fellépést, így megtartják a két műsort szeptember 7-én és 10-én New York-ban. Forrás: Net Music (699)IRA gyanúsítottakat fogtak el Kolumbiában 2001-08-14 -- A kolumbiai rendőrség letartóztatott három ír állampolgárt, feltehetően IRA tagokat, akik hamis útlevéllel jelentkeztek be a repülőtéren. Az első hírek hallatán mindenki arra gondolt, hogy fegyvert akartak vásárolni Dél-Amerikában. Tegnap este azonban a kolumbiai hadsereg szóvivője bejelentette, hogy a trió több hetet töltött az ország baloldali lázadók által uralt területén, ahol feltehetően bombakészítési technikákat tanítottak a gerilláknak. Forrás: Guardian (700)A Chilli Peppers-nek túl forró az izraeli helyzet 2001-08-14 -- A Red Hot Chili Peppers ma lemondta a tervezett izraeli koncertjét, nem tartva azt biztonságosnak a mostani öngyilkos merényletek után. A kaliforniai banda az első a neves zenészek közül, aki lemondta a turnéját a szeptemberben kitört erőszakhullám nyomán - egyébként a többi sztár eddig is elkerülte a környéket, általában biztonsági okokra hivatkozva. Már több mint 20 ezer jegyet eladtak augusztusra, a Tel Aviv melletti stadionba. Forrás: CNN (701)A maszturbáció keresztényi megközelítése 2001-08-14 -- Meghökkentő maga a felvetés: kereszténység tükrén keresztül beszélni a maszturbációról. A legtöbb ember egyáltalán nem beszél erről, az egyik legnagyobb tabutéma a társadalomban. Furcsa dolgokat tudhatunk meg itt, különböző felmérések és statisztikák vannak (például a kielégülés után az emberek 10 %-a bűnösnek érzi magát), vagy hogy mit mond a Biblia az önkielégítésről, speciális technikák, viccesnek tartott oldalak a témában, és sok link. Forrás: Religioustolerance (702)Vigyázat! Tízszer népszerűbb a Pokemonnál és közeleg! 2001-08-14 -- Egy új japán képregény-rajzfilm-kártyagyűjtő mánia közeleg a kontinens felé: a Yuugi nevű karakter már most tízszer népszerűbb, mint a Pokémon. Az eredetileg képregény figura főszereplője egy fiatal fiú, aki ellenségeit egy ősi pakli kártya segítségével győzi le. A mostanra már tévésorozattá felnőtt új gyerek-őrület természetesen most is kártyák gyűjtésével árukapcsolt. Csak Japánban már 3,5 milliárdot adtak el belőle az elmúlt három évben - szemben a Pokémon 300 milliójával. Európai bemutató az ősszel várható. Forrás: Independent (703)A NASA napelemes repülője magassági rekordot döntött 2001-08-14 -- A NASA napelemmel hajtott kísérleti repülőgépe hétfőn megdöntötte a korábbi nem rakéta-meghajtású gépek magassági csúcsát, de mégse sikerült elérnie a terezett 30.000 méteres magasságot. A Helios Prototype névre keresztelt járművet távirányítással irányították, 14 propeller hajtja meg, amiket 2 két lóerős elektromos motor mozgat. Az elektromos energiát a gép a szárnyain levő napelemekből szerzi. A NASA közlése szerint ideális időjárási körülmények között akár 31 kilométeres magasságot is elérhetnek a repülővel. Forrás: Siliconvalley.com (704)A Sony nem idéz fiktív kritikákat többé 2001-08-14 -- Nagy botrányt kavart Amerikában két Sony Pictures felsővezető leleplezése, amely szerint a cég fiktív kritikákkal is hirdette új filmjeit. Ma a filmstúdió bejelentette, hogy mostantól nem alkalmazza ezt a gyakorlatot, és elnézést kért a nézőitől. A nyilatkozat szerint ezentúl csak szakkritikusoktól fog idézni, vagy jelzi, ha az újságrészlet valamelyik alkalmazottjától származik. A két vezetőt átmenetileg felfüggesztették állásából. Forrás: CNN (705)A Linux Hollywoodba megy, és az IBM vele tart 2001-08-15 -- Egy új üdvöskéje van Hollywoodnak, és ez nem más mint a Linux, az ingyenes operációs rendszer, ami egyre népszerűbb, és hamarosan alternatívája lehet a Windowsnak. A nagy filmstúdiók között is egyre kedveltebb, különösen a speciális efektek és animációk készítésében használják szívesen. Az előretörésre felfigyelt a szakma is, egyre több programot készítenek el Linuxra is. Ma az IBM bejelentette, hogy megjelenteti a Linux Digital Studio csomagját, ami kifejezetten nagy memóriaigényű megoldásokhoz készül. Forrás: iWon (706)A Linux Hollywoodba megy, és az IBM vele tart 2001-08-15 -- Egy új üdvöskéje van Hollywoodnak, és ez nem más mint a Linux, az ingyenes operációs rendszer, ami egyre népszerűbb, és hamarosan alternatívája lehet a Windowsnak. A nagy filmstúdiók között is egyre kedveltebb, különösen a speciális efektek és animációk készítésében használják szívesen. Az előretörésre felfigyelt a szakma is, egyre több programot készítenek el Linuxra is. Ma az IBM bejelentette, hogy megjelenteti a Linux Digital Studio csomagját, ami kifejezetten nagy memóriaigényű megoldásokhoz készül. Forrás: iWon (707)Életbe lép a zapatista törvény Mexikóban 2001-08-15 -- A mexikói indiánok helyzetét - különösen a déli Chiapas tartományban élőkét - rendezni hivatott törvény lép életbe a mai napon annak ellenére, hogy a zapatista szervezet sokkal több jogot követelt magának. De nem csak az indiánok elégedetlenek a kedvezményekkel, ami továbbra se biztosít önrendelkezést számukra, a felsőház nagy része és a volt elnök, Ernesto Zedillo se támogatja a törvényt. Fox elnök választási hadjáratában azt ígérte, hogy 15 perc alatt meg tudja oldani a több évtizedes konfliktust, azonban kétséges, hogy a mostani törvénnyel mindez egy csapásra sikerülne. Forrás: USA Today (708)Életbe lép a zapatista törvény Mexikóban 2001-08-15 -- A mexikói indiánok helyzetét - különösen a déli Chiapas tartományban élőkét - rendezni hivatott törvény lép életbe a mai napon annak ellenére, hogy a zapatista szervezet sokkal több jogot követelt magának. De nem csak az indiánok elégedetlenek a kedvezményekkel, ami továbbra se biztosít önrendelkezést számukra, a felsőház nagy része és a volt elnök, Ernesto Zedillo se támogatja a törvényt. Fox elnök választási hadjáratában azt ígérte, hogy 15 perc alatt meg tudja oldani a több évtizedes konfliktust, azonban kétséges, hogy a mostani törvénnyel mindez egy csapásra sikerülne. Forrás: USA Today (709)Változhat a fény sebessége? 2001-08-15 -- Egy nemzetközi csillagászati csoport olyan felfedezéssel állt elő, ami ha igazolódik, megváltoztathatja a ma ismert fizikai törvényeket. Egy 12 milliárd fényévre lévő gázfelhő fénytörését és más fizikai jellemzőit elemezve csak úgy tudták az eredményeket megmagyarázni, hogy feltételezték: az univerzum korában előrehaladva kissé változhatnak az alapvető törvényszerűségek, mint az elektromosan töltött elemek vonzási-taszítási ereje. Ha bizonyítják, akkor feltételezhetően más fundamentális alapállítások, mint például a fény terjedési sebessége is kissé változhat az univerzum öregedésével. Forrás: New York Times (710)Változhat a fény sebessége? 2001-08-15 -- Egy nemzetközi csillagászati csoport olyan felfedezéssel állt elő, ami ha igazolódik, megváltoztathatja a ma ismert fizikai törvényeket. Egy 12 milliárd fényévre lévő gázfelhő fénytörését és más fizikai jellemzőit elemezve csak úgy tudták az eredményeket megmagyarázni, hogy feltételezték: az univerzum korában előrehaladva kissé változhatnak az alapvető törvényszerűségek, mint az elektromosan töltött elemek vonzási-taszítási ereje. Ha bizonyítják, akkor feltételezhetően más fundamentális alapállítások, mint például a fény terjedési sebessége is kissé változhat az univerzum öregedésével. Forrás: New York Times (711)Ellepik az Internetet a rejtett, infogyűjtő programok 2001-08-15 -- Egy, a héten megjelent tanulmány jelentése szerint megsokszorozódtak azok a rejtett programok az elmúlt években, amik információkat gyűjtenek és küldenek a felhasználókról, sokszor a honlap kezelőjének tudta nélkül. A tegnap nyilvánosságra hozott elemzés szerint, amit a Cyveillance készített, ma ötszöröse annak a valószínűsége 1998-hoz képest, hogy megadott adataink máshova is eljutnak, mint ahova szántuk őket. Több ilyen programot találtak a legismertebb szolgáltatók és vállalatok oldalain is. Forrás: CNN (712)Több száz cápa tűnt fel Florida partjainál 2001-08-15 -- Több, mint száz cápa tűnt fel a héten Florida központi részétől nyugatra. A hivatalos szervek figyelmeztették a fürdőzőket és a vízi sportoknak hódolókat, hogy legyenek óvatosak, és ne távolodjanak el a parttól. Több kutatócsoport is a helyszínre érkezett, hogy megvizsgálják, mi vonzhatta őket a Mexikói-öbölbe. A megfigyelt cápák többsége bivaly-cápa és kalapácsfejű cápa, amelyek csak nagyon ritkán támadnak emberre. Egyelőre nem is jelentettek semmilyen támadást. Forrás: ABC News (713)Több száz cápa tűnt fel Florida partjainál 2001-08-15 -- Több, mint száz cápa tűnt fel a héten Florida központi részétől nyugatra. A hivatalos szervek figyelmeztették a fürdőzőket és a vízi sportoknak hódolókat, hogy legyenek óvatosak, és ne távolodjanak el a parttól. Több kutatócsoport is a helyszínre érkezett, hogy megvizsgálják, mi vonzhatta őket a Mexikói-öbölbe. A megfigyelt cápák többsége bivaly-cápa és kalapácsfejű cápa, amelyek csak nagyon ritkán támadnak emberre. Egyelőre nem is jelentettek semmilyen támadást. Forrás: ABC News (714)Ellepik az Internetet a rejtett, infogyűjtő programok 2001-08-15 -- Egy, a héten megjelent tanulmány jelentése szerint megsokszorozódtak azok a rejtett programok az elmúlt években, amik információkat gyűjtenek és küldenek a felhasználókról, sokszor a honlap kezelőjének tudta nélkül. A tegnap nyilvánosságra hozott elemzés szerint, amit a Cyveillance készített, ma ötszöröse annak a valószínűsége 1998-hoz képest, hogy megadott adataink máshova is eljutnak, mint ahova szántuk őket. Több ilyen programot találtak a legismertebb szolgáltatók és vállalatok oldalain is. Forrás: CNN (715)Kiszivárogtatott információk az új Palm-ról 2001-08-15 -- Egyre nagyobb a várakozás szakmai körökben a Palm ősz elején megjelenő új mobil kommunikációs kézi számítógépe körül. A héten több információ is felbukkant a hálón, sejteni lehet, hogy m125-nek hívják majd, egy 33MHz Dragonball VZ processzorral lesz felszerelve, 8 MB-os RAM-mal. Várhatóan 250 dollár körüli áron kerül forgalomba augusztus 24-én. Most néhány fénykép is feltűnt, de ezek csak előzetesek és nem hivatalos kiadás. Itt megnézhető. Forrás: Geek.com (716)Compaq is csökkentette LCD árait 2001-08-15 -- A Compaq is beszállt az LCD monitorok áresőjébe. A héten bejelentették, hogy két olyan lapos képernyőt is piacra dobnak, amelyek ára 500 dollár alatt lesz. Hónapok óta esnek az LCD árak, ahogy a gyártók egyre nehezebben tudják értékesíteni a raktárban lévő modelleket, miközben már újabbakat kezdtek gyártani. A piaci elemzők már januárban jelentős áresést jósoltak, különösen a 15 colos típusokon, de a csökkenés mértéke még őket is meglepte. Amerikában már 400 dollárért is kínálnak LCD-ket. Forrás: PC World (717)Ostorral jutalmazták a pornográf könyv szerzőjét 2001-08-15 -- Catherine Millet írónőt egy különleges irodalmi díjjal tüntettek ki a minap. A francia Prix Sade díjat Sade márki művei előtt tisztelegve hozták létre és a szabad gondolatközlés jegyében minden évben odaítélik egy olyan munkának, mely a cenzúra ellen harcol és gondolatiságával közvetetten a politikai és a morális elnyomás ellen küzd. Millet az M titkos élete című könyvéért kapta a díjat, mellyel egyúttal egy Jean Paul Gaultier által kreált ostor is járt. A díj azonban a márki leszármazottjai részéről heves ellenkezést váltott ki, mondván, a díjhoz túl sok előítélet kötődik és a márki nevét nem kellene mindenáron a pornográfiával azonosítani. Forrás: Ananova (718)Kezdődik a világbajnoki találgatás 2001-08-15 -- Közeleg az őszi világbajnoki selejtező sorozat, és a csapatok, no meg a szurkolók is egyre többet találgatnak, hogy kinek mennyi esélye lehet még a 2002-es japán-koreai vb-n való részvételre. Sok múlik még a mostani fordulókon, de néhány hely már biztosnak látszik. Európában Oroszország, Lengyelország és Olaszország már biztos kijutó, akkora az előnyük a csoport többi résztvevőjével szemben. Ázsiában még semmi se dőlt el, Dél-Amerikában is csak Argentína kijutása vehető biztosra. A brazilok viszont kemény mérkőzések elé néznek. Forrás: National Post (719)Elmozdítható-e Lukasenko? 2001-08-15 -- Ahogy közeleg a választás időpontja Fehéroroszországban, úgy nő a feszültség is. Milosevics bukása óta az utolsó európai diktátor, Lukasenko növekvő belső és külpolitikai nyomás alá került. De ez nem látszik meg magabiztos nyilatkozatain, miközben az ellenzéki sajtóban (már ami megmaradt belőle) sorra jelennek meg célozgatások államilag finanszírozott halálosztagokról, mindennaposak a diáktüntetések és az ellenzék sose volt még ennyire egységes. Kérdés, hogy ez elég lesz-e a leváltásához szeptember 9-én. Forrás: Washington Post (720)Az Egghead csődöt jelentett 2001-08-15 -- Az egyik nagy elektromos kereskedelmi portál, az Egghead.com csődeljárást kért maga ellen, és eladja egyik alvállalkozását, a Fry's Electronics-t - jelentette be a cég szerdán. Már elbocsátottak 180 alkalmazottat, és még további leépítések várhatók. A Fry's Electronics tovább fog tevékenykedni az Egghead alatt, tehát a portál nem szűnik meg. A vállalat komoly visszaesést tapasztalt az eladások terén, ezért volt kénytelen csődöt jelenteni. Forrás: CNet.com (721)A Zeppelin újra felszállt 2001-08-15 -- Tegnap felszállt a Zeppelin léghajó, az első a Hindenburg 1937-es katasztrófája óta, amiben 36 ember halt meg a korabeli híradók kamerái előtt. Ma 75000 forintba kerül egy órás út Németország déli részén, a festői Constance-tó körül. De a cég szerint ez csak a kezdet. Az új Zeppelin építői szerint akár 80 léghajóra is lenne kereslet, a turizmuson kívül potenciális lehetőséget látnak a légi fotózásban és tudományos kutatásban, nem is beszélve arról, hogy milyen remek hirdetési lehetőséget jelent a nagy felület több száz méteres magasságban. Forrás: BBC (722)Ooga Booga 2001-08-16 -- Képzeljük el - már ha bírja a gyomrunk - egy pocakos vízvezeték szerelőt ágyékkötőben a strandon. Ilyen és hasonló horrort kínál a Dreamcast legújabb játékában. A vulkán isten Ooga Booga kihívja Kajunas-t egy játéksorozatra, melyben zsugorított fejeket kell összegyűjteni, tűzgolyót hajtani, vadkant lovagolni és bottal csapkodni barátainkat. Kissé fura, de szórakoztató. Egyszerre négyen játszhatják online. Forrás: IDG.net (723)Hannibal Lecter a legjobb rosszfiú 2001-08-16 – Egy interneten végzett felmérés alapján a kannibál Hannibal Lecter-t választották meg minden idők legkedveltebb főgonoszának. A www.only-movies.com-on 17 ezren adták le voksukat, s a legtöbb szavazatot az Anthony Hopkins által életre keltett emberhús imádó sorozatgyilkos kapta, megelőzve a második helyen végzett Darth Vader-t a Star Wars-ból és az őt követő Norman Bates-t a Pszichóból. A ’legöregebb’ gonosztevő Max Shreck Nosferatu-jának (1922) címszereplője. A www.only-movies.com szóvivője szerint Hannibal szellemessége volt az, mely a legtöbb szavazót rabul ejtette. „Az emberek imádják Hannibal egysorosait.” – mondta a szóvivő. Forrás: iWon (724)A Gorillaz Hollywood-ba megy? 2001-08-15 – Lehet, hogy Steven Spielberg rajzfilmet fog rendezni az első virtuális zenekar, a Gorillaz főszereplésével. Pletykák szerint a Schindler listájának és a Ryan közlegény megmentésének rendezője már a részletekről tárgyal a zenekarral. A rajzfilm zenéje lenne a banda második nagy lemeze. A hírt nem erősítették meg, de nem is cáfolták, azonban szakemberek szerint a produkció nagy sikerre pályázhat. „Semmi kétség afelől mekkora lehetőség rejlik egy ilyen produkcióban, nem csak látványban és zeneileg, de reklámban és forgalmázásban is bombasztikus lenne.” – fejtette ki egy bennfentes. A Gorillaz az Amerikában is nagy sikereket ért el eddig: hat hét alatt 300 ezer lemezt adtak el és a toplistákon a 26. helyen áll, de szakemberek szerint a legjobb tíz közé is be fog jutni. Forrás: carlton.com (725)Hannibal Lecter a legjobb rosszfiú 2001-08-15 – Egy interneten végzett felmérés alapján a kannibál Hannibal Lecter-t választották meg minden idők legkedveltebb főgonoszának. A www.only-movies.com-on 17 ezren adták le voksukat, s a legtöbb szavazatot az Anthony Hopkins által életre keltett emberhús imádó sorozatgyilkos kapta, megelőzve a második helyen végzett Darth Vader-t a Star Wars-ból és az őt követő Norman Bates-t a Pszichóból. A ’legöregebb’ gonosztevő Max Shreck Nosferatu-jának (1922) címszereplője. A www.only-movies.com szóvivője szerint Hannibal szellemessége volt az, mely a legtöbb szavazót rabul ejtette. „Az emberek imádják Hannibal egysorosait.” – mondta a szóvivő. Forrás: iWon (726)Meglőtték Farakhan fiát 2001-08-16 -- A híres-hírhedt afro-amerikai iszlám vezető, Louis Farrakhan fiát meglőtték ma hajnalban egy veszekedés során Chigacoban. A rendőrségi jelentések szerint Joshua Farrakhan (42) egy barátja lakásában volt egy nő társaságában. Egyelőre tisztázatlan okokból veszekedni kezdtek, és az egyik férfi fegyvert rántott és lövöldözni kezdett. Joshua Farrakhan-t a jobb lábán és a bal combján érte golyó, illetve a nőt fejbe verték egy tompa tárgyal. Mindkettejüket kórházban ápolják, de állapotuk nem válságos. Forrás: CNN (727)Michael Douglas és Milos Forman újra együtt dolgozik 2001-08-16 -- Michael Douglas filmet készít Arthur Miller színdarabjából, a Lefelé a Morgan hegyről-ből, aminek producere és egyik főszereplője lesz. Egyelőre még várnak Milos Forman válaszára, hogy milyen rendezői lehetőséget lát a darabban, és elvállalja-e a feladatot. Nem ez lenne az első alkalom, hogy együtt dolgoznának, 1975-ben ugyanilyen produceri-rendezői párban vitték sikerre a Száll a kakukk fészkéré-t, amivel Oscar-díjat is nyertek. A mostani darab egy szatíra a házasság intézményéről. Forrás: Yahoo (728)Amerikában már nem vezeti a listákat az 'N Sync 2001-08-16 -- A zenei franchise-nak, a Now That's What I Call Music!-nak a jelek szerint a hetes egy szerencsés szám, mert megdöntötték az egy hét alatti eladások rekordját a zenei válogatások kategóriában. Ezzel természetesen elsők lettek az amerikai listákon, és több hét után letaszították az 'N Sync-et a trónjukról, ráadásul jelentős különbséggel: 394,000 darabot adtak el a válogatásból, míg a második helyre szorult fiúcsapat lemezéből csak 244,000-et vásároltak. Forrás: E! Online (729)Az új sakk világbajnok kiáll a szuper-számítógép ellen 2001-08-16 -- A jelenlegi sakk világbajnok, Vladimir Kramnik októberben összeméri tudását a legújabb szuper-számítógéppel, a Deep Fritz-zel. A 8 mérkőzéses küzdelem négy évvel követi Kasparov vereségét a Deep Blue ellen. A 26 éves Kramnik tavaly lett világbajnok, amikor Londonban legyőzte Kasparovot. Az 1 millió dolláros tétre menő meccs előtt a szakértők kis arányban ugyan, de az orosz győzelmére számítanak, mert a múltkori, hasonló összecsapással szemben most Kramnik pihenhet a mérkőzések között, és lehetősége lesz áttekinteni a Deep Fritz korábbi játszmáit is. Forrás: iWon (730)Az új sakk világbajnok kiáll a szuper-számítógép ellen 2001-08-16 -- A jelenleg sakk világbajnok, Vladimir Kramnik októberben összeméri tudását a legújabb szuper-számítógéppel, a Deep Fritz-zel Bahreinben. A 8 mérkőzéses küzdelem négy évvel követi Kasparov vereségét a Deep Blue ellen. A 26 éves Kramnik tavaly lett világbajnok, amikor Londonban legyőzte Kasparovot. Az 1 millió dolláros tétre menő meccs előtt a szakértők kis arányban ugyan, de az orosz győzelmére számítanak, mert a múltkori, hasonló összecsapással szemben most Kramnik pihenhet a mérkőzések között, és lehetősége lesz áttekinteni a Deep Fritz korábbi játszmáit is. Forrás: iWon (731)Az európaiak nem bíznak meg Bush-ban 2001-08-16 -- Egy új felmérés szerint az európai vezetők elégedetlensége Bush külpolitikájával szemben erős egyetértésre talál az átlag európaiak között. Leginkább a Kyoto-i Egyezmény és az 1972-es ballisztikus rakétákról szóló szerződés felmondása miatt neheztelnek az amerikai elnökre. Ebben a két témában nagyobb a kritika mögötti európai támogatás, mint amennyire az amerikaiak adnak igazat saját elnöküknek. Csak a németek többsége gondolja úgy, hogy Bush helyesen cselekszik, viszont az angolok 64, a franciák 75%-a nem bízik benne. Forrás: New York Times (732)Az európaiak nem bíznak meg Bush-ban 2001-08-16 -- Egy új felmérés szerint az európai vezetők elégedetlensége Bush külpolitikájával szemben erős egyetértésre talál az átlag európaiak között. Leginkább a Kyoto-i Egyezmény és az 1972-es ballisztikus rakétákról szóló szerződés felmondása miatt neheztelnek az amerikai elnökre. Ebben a két témában nagyobb a kritika mögötti európai támogatás, mint amennyire az amerikaiak adnak igazat saját elnöküknek. Csak a németek többsége gondolja úgy, hogy Bush helyesen cselekszik, viszont az angolok 64, a franciák 75%-a nem bízik benne. Forrás: New York Times (733)Beszéd-felismerésé a jövő 2001-08-16 -- Beszéd felismerés és automatizált e-mail válaszoló program áll az ügyfélszolgálattal is rendelkező nagyvállalatok által leginkább keresett technológiák első két helyén. A több mint 100 vezető megkérdezéséből álló felmérés alapján ezzel a két megoldással ki lehetnek küszöbölni a hozzájuk befutó kérdésekre adandó válaszok 85%-át, pontosabban az ezzel járó - és igen költséges - emberi erőforrások felhasználását. Forrás: IDG.net (734)Az EB felére csökkenti a mobilok kibocsátási határértékét 2001-08-16 -- Az Európai Bizottság a felére csökkenti a mobiltelefonok elektromágneses sugárzásának megengedett szintjét. 'Ma már minden telefon jelentősen az eddig megengedhető - 2 watt per egy kiló emberi szövet - határ alatt van, így nem jelenthet gondot az 1 wattos új kibocsátási határ.' - mondta a Bizottság egyik biztonsági szakértője. Korábban több cikk foglalkozott a mobilok termál vagy mikrohullámú hevítési hatásával. A telefongyáraknak is érdekük a sugárzás csökkentése: az egészség védelmén túl az erős sugárzás csökkenti az elemek teljesítményét. Forrás: CW360 (735)Az EB felére csökkenti a mobilok kibocsátási határértékét 2001-08-16 -- Az Európai Bizottság a felére csökkenti a mobiltelefonok elektromágneses sugárzásának megengedett szintjét. 'Ma már minden telefon jelentősen az eddig megengedhető - 2 watt per egy kiló emberi szövet - határ alatt van, így nem jelenthet gondot az 1 wattos új kibocsátási határ.' - mondta a Bizottság egyik biztonsági szakértője. Korábban több cikk foglalkozott a mobilok termál vagy mikrohullámú hevítési hatásával. A telefongyáraknak is érdekük a sugárzás csökkentése: az egészség védelmén túl az erős sugárzás csökkenti az elemek teljesítményét. Forrás: CW360 (736)Miss Americát is elérte a reality-TV 2001-08-16 -- Miss America is beáll a televizíók által diktált új trendbe: az idei döntőt reality-TV mintára rendezik meg - jelentették be a szervezők szerdán. Ez lesz az első komoly változás az show levezetésében, amióta elindult az 50-es évek elején. A lényeg, hogy az ötven állam szépsége közül kiválaszt a zsűri tíz döntőst, majd - és itt jön a változás - a kiesett negyven választja ki azt az ötöt, aki tovább léphet a következő fordulóba. Végül a zsűri és a nézők közösen döntenek Amerika legszebb lányáról. Forrás: iWon (737)Körözést adtak ki Marilyn Manson ellen 2001-08-17 -- A sokkoló előadásairól és vad sminkjeiről elhíresült rockert, Marilyn Manson-t szex-támadással gyanúsítják. Az ügyészség által kiadott közlemény alapján Manson az egyik koncertjén, amikor csak egy tanga volt rajta, hátulról megközelítette az egyik biztonsági őrt, aki a tömeggel szemben állt a színpad előtt, ráköpött a fejére, lábát a fejére és nyakára csavarta és nemi szervét az arcához dörzsölte. A rendőrség körözést adott mi Manson ellen. Nem ez az első eset, hogy megvádolják: az 1999-es oklahomai lövöldözés után szintén előkerült a neve, mert CD-it megtalálták a két diák dolgai között, akik 14 társukkal végeztek az iskolában. Akkor sokan vádolták meg azzal, hogy szövegei inspirálták a diákokat a mészárlásra. Forrás: Nando Times (738)Körözést adtak ki Marilyn Manson ellen 2001-08-17 -- A sokkoló előadásairól és vad sminkjeiről elhíresült rockert, Marilyn Manson-t szex-támadással gyanúsítják. Az ügyészség által kiadott közlemény alapján Manson az egyik koncertjén, amikor csak egy tanga volt rajta, hátulról megközelítette az egyik biztonsági őrt, aki a tömeggel szemben állt a színpad előtt, ráköpött a fejére, lábát a fejére és nyakára csavarta és nemi szervét az arcához dörzsölte. A rendőrség körözést adott mi Manson ellen. Nem ez az első eset, hogy megvádolják: az 1999-es oklahomai lövöldözés után szintén előkerült a neve, mert CD-it megtalálták a két diák dolgai között, akik 14 társukkal végeztek az iskolában. Akkor sokan vádolták meg azzal, hogy szövegei inspirálták a diákokat a mészárlásra. Forrás: Nando Times (739)Fossett feladta egyszemélyes világkörüli ballon útját 2001-08-17 -- Az amerikai milliomos, Steve Fossett ma kénytelen volt feladni ötödik próbálkozását, hogy egyedül kerülje meg a Földet egy hőlégballonnal. A több mint 10 nap és közel 20 ezer kilométer megtételével így is megdöntötte a szóló léghajózás eddigi világcsúcsát. Egyelőre nincs hír a chicagoi ex-bróker hogylétéről, az első hírek szerint Brazília déli részén szállt le egy farmon, néhány fa tetejére. Az Atlanti-óceán felett több, kiszámíthatatlan ciklon kering most, amin nem lehetett volna felesleges kockázatvállalás nélkül átkelni. Forrás: MSNBC (740)Fossett feladta egyszemélyes világkörüli ballon útját 2001-08-17 -- Az amerikai milliomos, Steve Fossett ma kénytelen volt feladni ötödik próbálkozását, hogy egyedül kerülje meg a Földet egy hőlégballonnal. A több mint 10 nap és közel 20 ezer kilométer megtételével így is megdöntötte a szóló léghajózás eddigi világcsúcsát. Egyelőre nincs hír a chicagoi ex-bróker hogylétéről, az első hírek szerint Brazília déli részén szállt le egy farmon, néhány fa tetejére. Az Atlanti-óceán felett több, kiszámíthatatlan ciklon kering most, amin nem lehetett volna felesleges kockázatvállalás nélkül átkelni. Forrás: MSNBC (741)Diana komornyikját lopással gyanúsítják 2001-08-17 -- A néhai walesi hercegnő komornyikja, Paul Burell-t ma beidézték a rendőrségre, mert azzal gyanúsítják, hogy ellopott 342 tárgyat, ami Diana, Károly herceg és fiaik tulajdonát képezte. Legfőképp ruhákat, fényképeket és más személyes jellegű dolgokat talált a rendőrség. William és Harry herceget megkérte a rendőrség, hogy azonosítsák édesanyjuk tárgyait. Diana nagyra becsülte a hűséges és megbízható komornyikot, egy ízben úgy említette, mint az ő biztos "szikláját". Forrás: This is London (742)Diana komornyikját lopással gyanúsítják 2001-08-17 -- A néhai walesi hercegnő komornyikja, Paul Burell-t ma beidézték a rendőrségre, mert azzal gyanúsítják, hogy ellopott 342 tárgyat, ami Diana, Károly herceg és fiaik tulajdonát képezte. Legfőképp ruhákat, fényképeket és más személyes jellegű dolgokat talált a rendőrség. William és Harry herceget megkérte a rendőrség, hogy azonosítsák édesanyjuk tárgyait. Diana nagyra becsülte a hűséges és megbízható komornyikot, egy ízben úgy említette, mint az ő biztos "szikláját". Forrás: This is London (743)Diana komornyikját lopással gyanúsítják 2001-08-17 -- A néhai walesi hercegnő komornyikja, Paul Burell-t ma beidézték a rendőrségre, mert azzal gyanúsítják, hogy ellopott 342 tárgyat, ami Diana, Károly herceg és fiaik tulajdonát képezte. Legfőképp ruhákat, fényképeket és más személyes jellegű dolgokat talált a rendőrség. William és Harry herceget megkérte a rendőrség, hogy azonosítsák édesanyjuk tárgyait. Diana nagyra becsülte a hűséges és megbízható komornyikot, egy ízben úgy említette, mint az ő biztos "szikláját". Forrás: This is London (744)Az Industry Standard is csődöt jelentett 2001-08-17 -- Az internetes gazdaság egyik szimbóluma, az Industry Standard is összeomlott. A szakmai körökben elismert san fransisco-i hetilap és online napi kiadványa tegnap bejelentette, hogy csődeljárást kér maga ellen. Idén számos IT kiadvány és hírközlő volt kénytelen beszüntetni a működését, mivel a tavaly tavasszal történt informatikai visszaesés óta jelentősen csökkent a kereslet az ilyen jellegű szolgáltatások iránt. Forrás: Siliconvalley.com (745)Egy héten belül újra tárgyalnak a Microsoft feldarabolásáról 2001-08-17 -- A szövetségi bíróság elutasította a Microsoft kérelmét, hogy késleltesse az ellene folyó eljárást, amíg felebez a korábbi döntés ellen az amerikai Legfelsőbb Bíróságnál, amely megállapította, hogy a vállalat visszaélt a piaci erőfölényével. Az ügyet átküldték a helyi bírósághoz, hogy döntsön a szoftveróriás monopolista helyzetét kihasználó magatartása elleni lehetséges megoldásokról. Az ítélet szerint egy héten belül meg kell kezdeni a további tárgyalást. Forrás: Yahoo (746)Egy héten belül újra tárgyalnak a Microsoft feldarabolásáról 2001-08-17 -- A szövetségi bíróság elutasította a Microsoft kérelmét, hogy késleltesse az ellene folyó eljárást, amíg felebez a korábbi döntés ellen az amerikai Legfelsőbb Bíróságnál, amely megállapította, hogy a vállalat visszaélt a piaci erőfölényével. Az ügyet átküldték a helyi bírósághoz, hogy döntsön a szoftveróriás monopolista helyzetét kihasználó magatartása elleni lehetséges megoldásokról. Az ítélet szerint egy héten belül meg kell kezdeni a további tárgyalást. Forrás: Yahoo (747)Újra Simpsons 2001-08-17 -- A lenézettebb amerikai rajzfilm, a Simpsons folytatja eddigi ironikus hangvételét, több paródia is készül nagy filmsikerekből. A héten a sorozat készítői sajtótájékoztatót tartottak a szeptemberben kezdődő új részekről. Egyebek mellett az egyik részben a Harry Potter-t figurázzák ki, egy másikban Homer rászokik az orvosi marihuánára. Ismét olyan sztárvendégek adják hangjukat karikatúra jellegű önmagukhoz, mint Richard Gere vagy Pierce Brosnan. Forrás: New York Post (748)A maratoni úszót megállították a viharok 2001-08-17 -- Miután már a kétharmadát átúszta a Nagy-tónak, egy vihar miatt Jim Dreyer kénytelen volt feladni maratoni úszáskísérletét. A Kanada felől sokszor hirtelen lecsapó viharokról közismert tóra olyan erővel zúdult a szél, hogy az úszót 15 kilométerre lesodorta a tervezett útvonalról. Az őt segítő csapat szerint Dreyer csalódott volt, de belátta, hogy fel kell adnia. A sportolónak csak ezt az egy tavat nem sikerült eddig átúsznia a Nagy-tavak közül. Forrás: Nando Times (749)A Sun és a Microsoft összecsapás folytatódik 2001-08-17 -- Újra harcban áll a Microsoft és a Sun Microsystems a Java miatt, de ezúttal a Sun azért vitázik a szoftveróriással, mert az nem alkalmazza a Java-t az ősszel megjelenő Windows XP-ben. Már 1997-ben feljelentette a Sun a Microsoftot, mert szerinte az megsértette a licenc megállapodásukat, amikor módosított a JVM kódján. Most több napilapban is arra szólította fel a felhasználókat a Sun, hogy követeljék a Java alkalmazást az XP-n. Forrás: Geek.com (750)Megnyílt a Sarajevói Film Fesztivál 2001-08-17 -- A hetedik Sarajevói Film Fesztivál tegnap egy kerti vetítéssel vette kezdetét. A nyitófilm a Senki földjén volt, amit Danis Tanovic írt és rendezett. A filmszatíra, amely Cannes-ban elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv díját, a boszniai háborúban játszódik, ahol két katona - egy szerb és egy bosnyák - véletlenül összetalálkozik a lövészárkok között. Emellett olyan nagy hollywoodi produkciók is részt vesznek a fesztiválon, mint a Pearl Harbour vagy a Múmia visszatér. Forrás: BBC (751)A modern, véres Othello adoptációt mégis bemutatják az USA-ban 2001-08-17 -- Az Othello modern adaptációját, a francia O-t mégis bemutatják Amerikában, miután többszöri halasztás után a forgalmazó most úgy döntött, hogy vállalhatók a film által esetleg felkorbácsolt szenvedélyek. A tragédia most az USA egyik déli államában játszódik egy középiskolában, és amelynek a végén egy véres és erőszakkal teli jelenetben a főszereplők közül többen meghalnak. Sokak szerint a Miramax azért várt ennyit az 1999-es film bemutatásával, mert az kísértetiesen emlékeztet az ugyanabban az évben, Oklahomában történt iskolai mészárlásra, ahol 15-en haltak meg. Forrás: BBC (752)MusicCity Mopheus-a most a legnépszerűbb MP3 vadász 2001-08-17 -- Egy nagyszerű új, és ingyenes filemegosztó megoldás, amivel bármely digitilás médiaformát - legyen az mp3, film, szoftver - megoszthatunk, kereshetünk. Nem használ központi szervert, mint a Napser, se a Gnutellához hasonló protokollt, hanem egy fejlett peer-to-peer protokollal oszthatunk meg fájlokat a hálózaton levőkkel. A több forrásból letölthető fájlokat figyeli, és képes mindig a leggyorsabb helyről tölteni, hasonlóképp optimalizálja a CPU kihasználtságát. Ma az egyik legnépszerűbb zenebeszerző program. Forrás: CNet (753)TextWiz 2.1 2001-08-18 -- Ingyen letölthető a TextWiz új változata, ami egy remek szövegkezelő program. A többi hasonló kezelőkhöz képest jól működő keres-és-cserél funkcióval rendelkezik, ami az egy könyvtárban levő fájlok közül bármennyiben képes egyszerre akármekkora szövegrészletet kicserélni. Természetesen van szó és betűszámláló is, de kulcsszavakra és mondatokra is rákereshetünk vele a fájljainkban. Hasznos dolog lehet HTML programozóknak és mindenki másnak, aki nagyméretű szöveggel vagy kóddal dolgozik. Forrás: CNet (754)Felszedő dumák 2001-08-18 -- Akinek sose jut eszébe semmi szellemes magától, ha meg akar szólítani valakit egy nyilvános helyen, az a legjobban teszi, ha bebiztosítja magát a hasonló helyzetekre és megtanul néhány felszedő dumát. Persze akad olyan vélemény is köztük, amely szerint nem érdemes ilyesmivel próbálkozni, de ha az első lépés megy a legnehezebben, akkor megmentheti a pillanatot. Mint például a 'De szép ruha, milyen jól mutatna a hálószobám padlóján!' vagy a 'Elvesztettem a telefonszámom, nem kérhetném el a tiédet?'. Forrás: About.com (755)A kultikus kávéfőző nyugdíjba vonult 2001-08-18 -- Több, mint 10 éves szolgálat után, amit élőben közvetítettek az Interneten, a világ leghíresebb kávéfőző készüléke 1.300.000 forintért kelt el egy online aukción. A Cambridge-i Egyetem informatikai tanszékén lévő kávéfőző az egyetlen volt az egész épületben, és sokan feleslegesen mentek le vagy fel egy emeletet, hogy aztán üresen találják a kiöntőt. Ekkor jött az ötlet, hogy szereljenek fel egy kamerát, így mindenki megnézheti a neten, hogy érdemes-e megtenni a hosszú utat. Az évek folyamán kultikus szimbólummá emelkedett a kávéfőző, a világ egyik első élő webkamerás közvetítését több millióan nézték meg. Forrás: BBC (756)A kultikus kávéfőző nyugdíjba vonult 2001-08-18 -- Több, mint 10 éves szolgálat után, amit élőben közvetítettek az Interneten, a világ leghíresebb kávéfőző készüléke 1.300.000 forintért kelt el egy online aukción. A Cambridge-i Egyetem informatikai tanszékén lévő kávéfőző az egyetlen volt az egész épületben, és sokan feleslegesen mentek le vagy fel egy emeletet, hogy aztán üresen találják a kiöntőt. Ekkor jött az ötlet, hogy szereljenek fel egy kamerát, így mindenki megnézheti a neten, hogy érdemes-e megtenni a hosszú utat. Az évek folyamán kultikus szimbólummá emelkedett a kávéfőző, a világ egyik első élő webkamerás közvetítését több millióan nézték meg. Forrás: BBC (757)Milyen a .com póló? 2001-08-18 -- Nos, a jelek szerint pöttyös. Pedig már lefutott az igazi nagy Internet-aranyláz, de a nagy cégek közül sokan csak most kapcsolódnak a hálózatra és teszik a .com-ot a nevük végéhez. Nekik, vagy a megszállott számítógép-guru ismerősünknek lehet vicces ajándék egy ilyen póló. Persze vállalnak egyedi megrendeléseket is, mint például mintanyomás a cég vadonat új logójával. Forrás: Polka.com (758)Az antik faliórák legnagyobb szakértője 2001-08-18 -- Brian Loomes a legnevesebb antik óra szakértő világszerte, emellett azzal is büszkélkedhet, hogy az övé Nagy-Britannia legrégebbi órakereskedése. Az antik darabokkal 1966-ban kezdett el foglalkozni, azóta számos gyűjtőt, kereskedőt és múzeumot segített hozzá a régen vágyott darabokhoz. Számos könyvet is írt a témában, több szakkifejezés az ő írásaiból eredően terjedted el a szakmában. Aki igazán művészi ritkaságról akarja leolvasni az időt, nem kerülheti el az oldalát. Forrás: Brian Loomes (759)Bob Marley Babylonba megy 2001-08-18 -- Nagyon ritka képességgel bír az az ember, aki egy ennyire megosztott és ezerszínű zenei világban, mint a miénk képes ilyen egységes elismerést szerezni magának és zenéjének. Kevés emberrel találkoztam életemben, aki ne szerette volna a dalait, alig láttam lakást, ahol ne lett volna meg egy lemeze, vagy wurlitzert bárhol a világon, ahol nem szerepel egy száma sem. Most megint kiadtak egy újabb válogatáslemezt, ha valakinek még nem lenne, az most pótolhatja. Emellett a cikkben felesége beszél Bob Marley zenei örökségéről. Forrás: Barnes and Noble (760)Az utolsó kenet díszcsomagolásban 2001-08-18 -- Francis Ford Coppola monumentális trilógiája, a Keresztapa történetek most megjelent egy díszcsomagolt DVD kötetben. Az 1972-ben megjelent első Keresztapa Mario Puzo regényét dolgozta fel egy nagyszabású alkotásban, ami 3 Oscar-díjat is kapott, köztük Marlon Brando a legendás Don Vito Corleone alakításáért. A második rész párhuzamosan meséli el Vito felemelkedését a 20-as évek Amerikájában (Robert De Niro játsza a fiatal Don-t), és a fia, Michael (Al Pacino) terjeszkedését az ötvenes években. A harmadik részre közel 20 évet kellett várni, ott már a 90-es évek világa köszön vissza. Alapmű. Forrás: Barnes and Noble (761)A körfűrész visz a legegyenesebben 2001-08-18 -- Aki próbálta az tudja, hogy a legnehezebb egyenes vonalat vágni a különböző fűrészekkel. Akkor már a körfűrészek a leghasznosabbak e tekintetben, kis elmozdulásokat könnyen lehet korrigálni, miközben az ív is jól követhető. A legújabb trend a szerszámoknál is az ergonómia: a nagyobb márkák egyre kézreállóbb és könnyebb darabokkal jelennek meg. Figyeljünk oda még a vágólapra: sokszor megéri kicsit többet fizetni egy karbid bevonatú fűrészlapért, mert kétszerese is lehet az élettartalma, mint a közönséges acélnak. Forrás: Our House (762)A Boeing 3 japán céggel épít szuperszonikus gépet 2001-08-21 -- A jelek szerint a Boeing megelégelte, hogy semmibe veszik a tisztességes verseny miatti panaszait Európában, amikor a miatt reklamált, hogy az Airbus jelentős állami támogatásokat kap, egyebek mellett az új szuper-repülője megépítéséhez, ami több utas tud majd szállítani, mint a Jumbo 747-es. Egy tegnap este megjelent hír szerint szövetséget kötött a japán Mitsubishivel, Kawasakival és a Fujival, hogy közösen egy szuperszonikus gépet fejlesszenek ki, ami közel hangsebességgel tud majd utasokat szállítani – mindezt egy államilag támogatott projekt keretében. Forrás: Forbes (763)'Trainspotting' karakterek most pornóban utaznak 2001-08-21 -- Spud, Renton, Sick Boy és Begbie, a Trainspotting híres-hírhedt karakterei visszatérnek. Filmről egyelőre nincs szó, csak egy új regény formájában láthatjuk őket viszont - jelentette be a hétvégén Irvine Welsh, skót író az Edinburgh-i Könyv Fesztiválon. Most csak annyit árult el a keményen keménydrogos bandáról, hogy 10 évvel később találkoznak újra, de ezúttal a karakterek a pornó-iparban próbálnak szerencsét. A várhatóan jövőre megjelenő regényben Sick Boy rendezésből próbál megélni, Spud pedig helytörténeti leírással kísérletezik. Forrás: Yahoo (764)Portugália nem börtönzi be többé narkósait 2001-08-21 -- Portugália szocialista kormánya csatlakozott azokhoz, akik azt mondják, hogy nem a kábítószer felhasználók az üldözendő bűnözők, hanem azok forgalmazói. Szerintük segíteni kell azokon az embereken, akik egyedül nem képesek megszabadulni káros szenvedélyüktől - és nem börtönbüntetéssel. Már életbe lépett az az új törvény, amely szerint csekély mennyiségű, személyes használatra szánt bármilyen kábítószer birtoklása és használata nem von rendőri vagy bírói feljelentést maga után. Ezzel a lépéssel Portugália az első ország, ahol teljes a dekriminalizáció, de illeszkedik az Európai Unió gyakorlatába, ahol az elmúlt néhány évben Németország, Svájc, Belgium, Hollandia, Franciaország és London egyik kerületében vezettek be toleráns, kárcsökkentést célzó törvényeket vagy gyakorlatot. Forrás: LA Times (765)Portugália nem börtönzi be többé narkósait 2001-08-21 -- Portugália szocialista kormánya csatlakozott azokhoz, akik azt mondják, hogy nem a kábítószer felhasználók az üldözendő bűnözők, hanem azok forgalmazói. Szerintük segíteni kell azokon az embereken, akik egyedül nem képesek megszabadulni káros szenvedélyüktől - és nem börtönbüntetéssel. Már életbe lépett az az új törvény, amely szerint csekély mennyiségű, személyes használatra szánt bármilyen kábítószer birtoklása és használata nem von rendőri vagy bírói feljelentést maga után. Ezzel a lépéssel Portugália az első ország, ahol teljes a dekriminalizáció, de illeszkedik az Európai Unió gyakorlatába, ahol az elmúlt néhány évben Németország, Svájc, Belgium, Hollandia, Franciaország és London egyik kerületében vezettek be toleráns, kárcsökkentést célzó törvényeket vagy gyakorlatot. Forrás: LA Times (766)Jordan nem döntött a visszatérésről 2001-08-21 -- Michael Jordan kész lemondani a visszatérésről, mint csapatjátékos az NBA-be, ha az előkészületek nem mennek olyan simán, mint ahogy azt ő szeretné. 'Nem akarok bolondot csinálni magamból' - nyilatkozta a Chicago Sun-Times-nak. 'Ha úgy látom, hogy elég jó vagyok még, akkor nem fogok visszakozni. De nem akarok elhamarkodottan dönteni.' A 38 éves sztár idén jelentette ki először, hogy megfontolja a visszatérést. Azóta egy edzésen eltörte két bordáját, és hátproblémák is jelentkeztek nála. Forrás: The Globe and Mail (767)Jordan nem döntött a visszatérésről 2001-08-21 -- Michael Jordan kész lemondani a visszatérésről, mint csapatjátékos az NBA-be, ha az előkészületek nem mennek olyan simán, mint ahogy azt ő szeretné. 'Nem akarok bolondot csinálni magamból' - nyilatkozta a Chicago Sun-Times-nak. 'Ha úgy látom, hogy elég jó vagyok még, akkor nem fogok visszakozni. De nem akarok elhamarkodottan dönteni.' A 38 éves sztár idén jelentette ki először, hogy megfontolja a visszatérést. Azóta egy edzésen eltörte két bordáját, és hátproblémák is jelentkeztek nála. Forrás: The Globe and Mail (768)Zeneszerzők perlik az MP3.com-ot 2001-08-21 -- Egy újabb per elé néznek a digitális zenei világ úttörői: most az MP3.com-ot perelték be, nem csak azokért a számokért, amiket felrakott az oldalára, de azokért is, amiket az ő fájlformátumukat használva terjesztettek a Napster-en és más illegális zenecserélő oldalakon. A vitát az váltotta ki, hogy az MP3.com egy közel 900.000 számból álló zenei adatbázist hozott létre, amihez nem vásárolta meg a kiadói jogokat - viszont még mindig kínálja előfizetőinek. Forrás: Silliconvalley.com (769)Tudják hol laksz - nagyjából 2001-08-21 -- Nincsenek pontos lakcímek és telefonszámok, ami révén eljuthatnak hozzánk a hipertérben. De néhány a legújabb földrajzi meghatározó programok közül képes arra, hogy - változó pontossággal - meghatározzák a fizikai helyzetünket. Az IP címből kiindulva megkeresik a kiszolgáló szerverünket, és ez alapján állapítják meg tartózkodási helyünket - általában város, sokszor azon belüli irányítószám pontossággal. Ezeket az adatokat többnyire marketing célokra és hely-specifikus tartalom kínálására használják. A Yahoo! például az Akamai Technologies' EdgeScape programjával gyűjt információt a felhasználóiról. Forrás: Yahoo (770)Tudják hol laksz - nagyjából 2001-08-21 -- Nincsenek pontos lakcímek és telefonszámok, ami révén eljuthatnak hozzánk a hipertérben. De néhány a legújabb földrajzi meghatározó programok közül képes arra, hogy - változó pontossággal - meghatározza a fizikai helyét az internetezőnek. Az IP címből kiindulva megkeresik a kiszolgáló szerverünket, és ez alapján állapítják meg tartózkodási helyünket - általában város, sokszor azon belüli irányítószám pontossággal. Ezeket az adatokat többnyire marketing célokra és hely-specifikus tartalom kínálására használják. A Yahoo! például az Akamai Technologies' EdgeScape programjával gyűjt információt a felhasználóiról. Forrás: Yahoo (771)Indián feldogozásban a Varázsfuvola 2001-08-21 -- Egy észak-amerikai indián törzs, a kalispel-ek színre állítják Mozart Varászfuvoláját angolul és saját nyelvükön. A rendhagyó előadást ugyan nem a Metropolitan-ben adják elő, azonban az előadás helyszíne így is lenyűgöző helyen lesz: a Washington megye és Idaho határán lévő Kalispel indián rezervátum powwow terepén, ahol a törzs hagyományos zenés táncfesztiválját szokta megejteni. A törzs ugyan az opera műfajában nem otthonos, de erről a vállalkozásról azt mondják, sok közös vonást fedeztek fel saját mondaviláguk és a Varázsfuvola között, mely a jó és a rossz harcáról, az igazságkeresésről, bölcsességről mesél. A kalispel-ek dobosai és énekesei tradicionális ruhákban fognak fellépni és ők alkotják a kórust, míg a főszereplők a Mozart-opera szokásos kosztümjében adják elő repertoárjukat. Az előadás ugyan nem nagyszabású, de a nemzetközi zenei világ is figyelemmel kíséri, hiszen arra még nem volt példa, hogy a Varázsfuvolát egy indián törzs dolgozná fel. Forrás: The New York Times (772)Női lázadók megöltek 16 rendőrt Sri Lankán 2001-08-21 -- A tamil szeparatista lázadók egy női egysége megtámadott egy rendőrségi tábort Sri Lankán, ahol megöltek 16 rendőrt és két civil személyt, további 18-at megsebesítettek - jelentette az ottani kormány. A tamilok közül is heten meghaltak és kilencen megsebesültek a támadásban, amely az első volt a július 24-ei óta, amikor rajtaütöttek az ország nemzetközi repülőterén és egy mellette levő légi bázison Colombo közelében. Forrás: FOXNews (773)Nem épül több autópálya Kaliforniában 2001-08-21 -- Meglepő kijelentéssel állt elő Gray Davis, Kalifornia kormányzója: amikor tegnap ünnepélyesen megkezdték egy új autópálya építését Los Angeles mellett, azt mondta, hogy e mostani lesz az utolsó új szakasz, ami épül. Ami még meglepőbb, hogy a kezdeményezést szinte mindenki támogatja, így a Kaliforniai Autós szövetség is: 'Ez a ma realitása. Ebbe az irányba halad a fejlődés. Ez ellen nincs mit tenni' - nyilatkozta ügyvivőjük. A hatalmas külvárosi negyedekről és folyamatos csúcsforgalmáról ismert államban ezentúl a tömegközlekedés különböző formáit és infrastruktúráját fejlesztik, mivel az egyre bővülő úthálózat a jelek szerint csak az autózási kedvet növelte, de a dugókat több évtizede nem enyhítette. Forrás: Arizona Daily Star (774)Nem épül több autópálya Kaliforniában 2001-08-21 -- Meglepő kijelentéssel állt elő Gray Davis, Kalifornia kormányzója: amikor tegnap ünnepélyesen megkezdték egy új autópálya építését Los Angeles mellett, azt mondta, hogy e mostani lesz az utolsó új szakasz, ami épül. Ami még meglepőbb, hogy a kezdeményezést szinte mindenki támogatja, így a Kaliforniai Autós szövetség is: 'Ez a ma realitása. Ebbe az irányba halad a fejlődés. Ez ellen nincs mit tenni' - nyilatkozta ügyvivőjük. A hatalmas külvárosi negyedekről és folyamatos csúcsforgalmáról ismert államban ezentúl a tömegközlekedés különböző formáit és infrastruktúráját fejlesztik, mivel az egyre bővülő úthálózat a jelek szerint csak az autózási kedvet növelte, de a dugókat több évtizede nem enyhítette. Forrás: Arizona Daily Star (775)A hetedik 2001-08-21 -- Az Amerikai Szövetségi Jegybank, a Fed, újra csökkentette irányadó kamatlábait, immár hetedszer ebben az évben. A negyed százalékos csökkentés a szakértők szerint azt jelentheti, hogy még mindig tartani lehet az amerikai - és a világ - gazdaságának tartósan recesszióba süllyedésétől. A mostani, 3,5 százalékos központi kamatláb a legalacsonyabb 1994 óta. Forrás: The Business Journal (776)A Boeing 3 japán céggel épít szuperszonikus gépet 2001-08-21 -- A jelek szerint a Boeing megelégelte, hogy semmibe veszik a tisztességes verseny miatti panaszait Európában, amikor a miatt reklamált, hogy az Airbus jelentős állami támogatásokat kap, egyebek mellett az új szuper-repülője megépítéséhez, ami több utas tud majd szállítani, mint a Jumbo 747-es. Egy tegnap este megjelent hír szerint szövetséget kötött a japán Mitsubishivel, Kawasakival és a Fujival, hogy közösen egy szuperszonikus gépet fejlesszenek ki, ami közel hangsebességgel tud majd utasokat szállítani – mindezt egy államilag támogatott projekt keretében. Forrás: Forbes (777)'Trainspotting' karakterek most pornóban utaznak 2001-08-21 -- Spud, Renton, Sick Boy és Begbie, a Trainspotting híres-hírhedt karakterei visszatérnek. Filmről egyelőre nincs szó, csak egy új regény formájában láthatjuk őket viszont - jelentette be a hétvégén Irvine Welsh, skót író az Edinburgh-i Könyv Fesztiválon. Most csak annyit árult el a keményen keménydrogos bandáról, hogy 10 évvel később találkoznak újra, de ezúttal a karakterek a pornó-iparban próbálnak szerencsét. A várhatóan jövőre megjelenő regényben Sick Boy rendezésből próbál megélni, Spud pedig helytörténeti leírással kísérletezik. Forrás: Yahoo (778)Hugi, merre vagy, brékó! 2001-08-21 -- Hallott már valaki az FRS-ről? És a walkie-talkie-ról? Na jó, az, ami a legjobban hasonlít a rendőrök CB rádiójára, meg a titkos-ügynökök gallértársára. FRS is egy zárt láncú rádiós kommunikációs eszköz, de egy olyan darab abból kivételesen, ami működik, miközben rendkívül olcsó. Az FRS a Family Radio Servive rövidítése, és azért fejlesztették ki, hogy megfizethető megoldást kínáljanak a családoknak nagyobb játszótereken, bevásárlóközpontban, vagy a sípályákon, hogy megtalálják egymást - persze főleg a gyerekeket. Forrás: ZDNet (779)Szép öreg világ 2001-08-21 -- Öregemberek veszekednek és buliznak ebben a rövidfilmben, mely az MTV már-már klasszikusnak mondható sorozatának, a Real World-nek a parodiája. Öt idős embert kiválasztanak és összezárnak egy nagy házba. Minden percüket filmre veszik. Mi sülhet ki abból, amikor öreg emberek kezdenek nem éppen udvariasan viselkedni és felszínre kerül igazi öreg énjük?
Nézők által négy csillagosra szavazott rövidfilm, 11 perces. Forrás: ALWAYSi (780)Harc a Bubble Boy című film ellen 2001-08-21 -- Az immunhiányos betegséggel küzdők alapítványa arra kéri a Walt Disney-t, vegye le a műsorról azt a filmkomédiát, mely egy fiúról szól, aki betegsége miatt egy műanyag léggömbben él. Az alapítvány szerint a Bubble Boy című film túlságosan érzéketlenül nyúl a témához és az augusztus 24-én mozikba kerülő film bojkottjával fenyegetőzik. Az ellenállás tovább növeli azok számát, akik a film bemutatója kapcsán már felháborodásuknak adtak hangot. Az filmelőzetesben az látható, amint a fiút elüti egy busz, egy másik "vicces" jelentben pedig egy rock koncerten össze-vissza gurul műanyag légömbjében. Forrás: MSNBC (781)Moby a lemezvásárlókról siránkozik 2001-08-21 -- Moby szerint az amerikai zenei szcénából hiányoznak az intelligens, kisérletező zenekarok, ám szerinte ennek az az oka, hogy az ilyen bandák rajongói technikailag olyan felkészültek, hogy nincs is arra szükségük, hogy hagyományos módon, boltból szerezzék be kedvenceik lemezeit. Egyszerűen letöltik interneten keresztül vagy kölcsönkérik és lemásolják. A kommerszre azonban mindig van kereslet, megtöltiki a toplistákat és a lemezek mindig elfogynak. Moby szerint egy ördögi kör van kialakulóban: a kiadók és a rádió állomások nem preferálják a jó és érdekes zenét, abban a hiszemben, hogy nincs is rá igény, hiszen mind kevesebben vesznek ilyen zenét. Forrás: carlton.com (782)USA - India oda-vissza kevesebb, mint 40.000-ért 2001-08-22 -- Büszke arra a jegyre, vagy lehetőségre, amit az utolsó pillanatban szerzett egy utazási irodánál? Annyira biztosan nem lehetett alkalmi vétel, mint amit 120 szerencsés vett észre, aki return jegyet szerzett ezen a héten Indiába, kevesebb, mint kétszáz dollárért. Persze a lehetőségre gyorsan lecsaptak, ami fel is tűnt az United Airlines honlapjának kezelőinek, és hamar kijavították a szoftverhibát, ami miatt a Chicago és Új-Delhi közötti járatukra 120-180$-ért kínáltak jegyeket - ami általában 2000$ felett szokott lenni. Forrás: Silliconvalley.com (783)Az Apple kijavította a QiuckTime - Explorer konfliktust 2001-08-22 -- Letölthető az Apple site-járól az a javítás, amivel ezentúl lejátszhatóak filmek is a QuickTime-ban, ha azok a Microsoft Explorer legújabb verziójával futnak is. Az inkompatibilitás az után tűnt fel, hogy július 31-én a Microsoft megjelentette legújabb frissítését az Explorer 5.5-nek. Néhány nap múlva elkezdtek befutni a visszajelzések a felhasználóktól, hogy nem fut alatta a QuickTime. Forrás: CNet (784)Trump 1 milliárdot spórolna az ENSZ-nek 2001-08-22 -- New York milliárdos ingatlan-befektetője, Donald Trump - aki sikertelenül próbált indulni a tavalyi elnökválasztáson is - bejelentette, hogy 1 milliárd dollárt tudna megspórolni az ENSZ-nek, a most kezdődő székházfelújításon. Sokan nem tudják eldönteni, hogy hirtelen jött humanitárius megfontolás miatt ajánlkozott, vagy üzletet lát benne, esetleg csak felvágásból mondta, vagy talán mindegyik egyszerre. Mindenesetre két sarokra a new york-i ENSZ székháztól most épített fel egy 90 emeletes lakóházat. "360 millióba került, és vadonatúj. Akkor mi kerülhet egy felújításon 1,6 milliárdba? Én 500 millióból meg tudnám oldani." - nyilatkozta Trump egy interjúban. Forrás: ABC News (785)Trump 1 milliárdot spórolna az ENSZ-nek 2001-08-22 -- New York milliárdos ingatlan-befektetője, Donald Trump - aki sikertelenül próbált indulni a tavalyi elnökválasztáson is - bejelentette, hogy 1 milliárd dollárt tudna megspórolni az ENSZ-nek, a most kezdődő székházfelújításon. Sokan nem tudják eldönteni, hogy hirtelen jött humanitárius megfontolás miatt ajánlkozott, vagy üzletet lát benne, esetleg csak felvágásból mondta, vagy talán mindegyik egyszerre. Mindenesetre két sarokra a new york-i ENSZ székháztól most épített fel egy 90 emeletes lakóházat. "360 millióba került, és vadonatúj. Akkor mi kerülhet egy felújításon 1,6 milliárdba? Én 500 millióból meg tudnám oldani." - nyilatkozta Trump egy interjúban. Forrás: ABC News (786)Pakisztán leszámol milicistáival 2001-08-22 -- Pakisztán déli részén rajtaütött a rendőrség a helyi iszlám milicista szervezeteken, akik pénzt gyűjtöttek a kasmíri harcok további támogatásához. Több mint 200 aktivistát vettek őrizetbe, akik a déli Sind tartományban nyilvános pénzalapokat működtettek, amiből fegyvereket és felszerelést vásároltak harcostársaiknak. Az elmúlt hónapokban növekvő nemzetközi nyomás nehezedett Pakisztánra, hogy fékezze meg az államilag nem támogatott, de mindeddig megtűrt iszlám milicisták tevékenységét. Forrás: BBC (787)Pakisztán leszámol milicistáival 2001-08-22 -- Pakisztán déli részén rajtaütött a rendőrség a helyi iszlám milicista szervezeteken, akik pénzt gyűjtöttek a kasmíri harcok további támogatásához. Több mint 200 aktivistát vettek őrizetbe, akik a déli Sind tartományban nyilvános pénzalapokat működtettek, amiből fegyvereket és felszerelést vásároltak harcostársaiknak. Az elmúlt hónapokban növekvő nemzetközi nyomás nehezedett Pakisztánra, hogy fékezze meg az államilag nem támogatott, de mindeddig megtűrt iszlám milicisták tevékenységét. Forrás: BBC (788)SMS és E-mail helyett MMS? 2001-08-22 -- Persze senki se tudja még biztosan, hogy az ősszel megjelenő első készülék az Ericsson-tól, ami már az új generációs üzenetekkel műküdik nagy siker lesz-e. De az biztos, hogy egész Európát meghódította az sms láz. Ami furcsa, hogy csak itt, az öreg kontinensen élvez ekkora népszerűséget a 'short massage service', Amerikában és Ázsiában alig használják az előfizetők. De ha a trend nem változik, akkor a jövőre már ememesezni fogunk, ami akkor a multimedia messaging services-nek lesz a rövidítése: színes kijelző, amihez digitális kamerát lehet csatlakoztatni, és amivel animációt és hangot is továbbíthatunk. Forrás: Yahoo (789)A HP nem adja olcsón saját Linux változatát 2001-08-22 -- Hewlett-Packard mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy egy biztonságosnak mondott verzióját kezdi el árusítani a Linux-nak. Ezzel a termékkel ők is kiléptek a nagy informatikai cégek nyomában a nyitott kódrendszerű operációs rendszer piacára. Eddig a HP, aki eddig is sok szervert adott el, és ahol igen népszerű volt a Linux, többnyire olyan fejlesztőktől vásárolt, mint a Red Hat. A HP Secure OS Software-t a vállalat közel 3000$-ért kínálja. Forrás: CNet (790)További nyomás alatt a Hotmail biztonsága 2001-08-22 -- Újra támadások kereszttüzébe került a Microsoft a levelezőrendszere, a Hotmail biztonsági hiányai miatt, ami nagyrészt a Code Red féregvírus néhány héttel ezelőtti támadása során hagyott maga mögött. Bár a Microsoft azt állította, hogy a múlt héten kijavította a hibát, tegnap hacker fórumokon olyan megoldásokról esett szó, hogy el lehet olvasni mások leveleit, sőt, kis többletmunkával akár ki is lehet törölni azokat. A hírekre reagálva a szoftvercég kijelentette, hogy a hír túl lett reagálva és szerintük nincs veszélyben egyetlen felhasználó adata sem. Forrás: ZDNet (791)A 'Nagy Bumm' csillagásza meghalt 2001-08-22 -- Az angol csillagász, aki kitalálta a népszerűvé vált kifejezést, a 'Nagy Bumm', azaz angolul a 'Big Bang' nevet az univerzum kialakulására, elhunyt tegnap. A 86 éves tudós, Professor Sir Fred Hoyle, egyébként nem hitt a teóriában, szerinte a nem volt egy meghatározható kezdete a kozmosznak, hanem csak új galaxisok formálódnak, miközben mások szétesnek. Hasonlóképpen vitatta Darwin evolúciós elméletét, sokkal inkább kiállt az un. Panspermia Elmélet mellett, ami azt állítja, hogy az élet, vagy annak alkotóelemeit üstökösök, vagy galaktikus por terjeszti a bolygók között. Forrás: BBC (792)A 'Nagy Bumm' csillagásza meghalt 2001-08-22 -- Az angol csillagász, aki kitalálta a népszerűvé vált kifejezést, a 'Nagy Bumm', azaz angolul a 'Big Bang' nevet az univerzum kialakulására, elhunyt tegnap. A 86 éves tudós, Professor Sir Fred Hoyle, egyébként nem hitt a teóriában, szerinte a nem volt egy meghatározható kezdete a kozmosznak, hanem csak új galaxisok formálódnak, miközben mások szétesnek. Hasonlóképpen vitatta Darwin evolúciós elméletét, sokkal inkább kiállt az un. Panspermia Elmélet mellett, ami azt állítja, hogy az élet, vagy annak alkotóelemeit üstökösök, vagy galaktikus por terjeszti a bolygók között. Forrás: BBC (793)Ma kezdődtek az Univerziálék Pekingben 2001-08-22 -- A Nemzetközi Olimpiai Bizottság még a múlt hónapban megszavazta Kínának a 2008-as nyári játékok szervezési jogát. Ma a jelentések szerint a legkapósabb szuvenír a turisták között a Tiananmen-téren az ötkarikás póló, a "Kína köszönti az egész világot" felirattal. A felkészülések még javában folynak, de a szervezést már most le lehet mérni, mert ma kezdődtek az Univerziálék, azaz a Diák Olimpia, aminek rendezési lehetőségét Peking még 1998-ban kapta meg. A 'kis-Olimpiának' is nevezett sportesemény a legnagyobb az eddigiek közül, 166 ország képviselteti magát. Forrás: Yahoo (794)Drága lesz az X-Box 2001-08-22 -- A jövő hónaptól kezdődő Microsoft X-Box konzoljának árusítása meglepetést kelthet azokban a vásárlókban, akik 300$ körüli árat várnak a boltokba kerülő új kütyütől - hasonlóan a mondjuk a Playstation-höz. Az LA Times értesülései szerint a szoftvercég megállapodásokat köt a nagykereskedőkkel, hogy csomagban árusítsák termékét játékszoftverekkel, perifériákkal és más kiegészítőkkel. Ez ugyan nem volt váratlan marketinglépés a redmond-i vállalattól, mert csak a játékokon keres sokat, a konzol gyártását alvállalkozók végzik - persze ez kevés vásárlót fog vigasztalni. Forrás: LA Times (795)Extermination - a horror vérbe fagy 2001-08-22 -- Extermination a Sony válasza a Capcom túlélő horror játékára, ami nem is esett messze attól az aranyalmát tojó fától. Az alaptörténet szerint a Pentagon elvesztette a kapcsolatot egy titkos katonai bázisával, akik az Antarktiszon állomásoztak. Behívják hát a haditengerészet egy különleges egységét, aminek szerencsés és büszke tagjai vagyunk mi, játékosok. Vagyis voltunk, amíg gépünk le nem zuhan, és kezdetét nem veszi a horror, a fröcskölő szörnyek támadása, akiket egyedül kell visszaverni, különben világvége, vagy ilyesmi. Forrás: Gamepen (796)Nagyon népszerű a Yahoo új Messenger-e 2001-08-22 -- Nagyon megváltozott a Yahoo-nak az az online figyelő rendszere, amit régebben Pager-nek neveztek. Aki már használt valaha ICQ-t, az talán nem fog hanyatt-homlok átváltani erre, pedig van olyan jó, és a név, no meg levelezőlistáink figyelése vonzóvá teheti e programot - nem véletlenül a legnépszerűbb letöltés volt az elmúlt 2 hétben. Jól működő tűzfal támogatottsága van, készenléti módban minimalizálja a programot, amíg vissza nem kapcsolódunk a hálózatra, és kis ablakokban kiírja részvényünk árfolyamát, vagy csapatunk legutolsó találatát is. Forrás: ZDNet (797)Több erőszak a Pearl Harbor DVD-n 2001-08-22 -- A Pearl Harbor c. film közepén lévő 45 perces bombázás jelenet úgy tűnik mégsem elég Michael Bay-nek, a film rendezőjének. A 2002. január 15-én megjelenő DVD változaton ugyanis a nézőközönség a film egy erőszakosabb változatát élvezhetik majd, mely verzió a rendező szívéhez közelebb áll. Michael Bay azért kellett, hogy visszafogja magát, mert a Disney-vel kötött megállapodás szerint "csupán" 45 percet tehettek ki az erőszakos jelenetek, abból kifolyólag, hogy a mozifilm az ún. PG-13-as besorolásba bekerülhessen. A januárban megjelenő DVD szett 3 CD-ből áll majd, melyből az egyik egy R besorolású lesz, azaz 17 éven aluliak csak szülői felügyelet mellett nézhetik meg. Forrás: Hollywood.com (798)Tim Burton-nek nem kell több majom 2001-08-22 -- A nyár egyik kasszasikerének, a Majmok bolygójának nem lesz folytatása, ígéri Tim Burton, a film rendezője. Az Independent-nek a Burton elmondta, hogy inkább kiugrana az ablakon, minthogy elvállalja a film folytatásának a rendezését. Kifelytette azt is, mennyire frusztrálónak találta azt, ahogy a hollywood-i gépezet működik: "Adnak egy kész forgatókönyvet, s erre alapozva a stábommal kiszámoljuk a költségvetést. Benyújtom a számlát, minekután ők visszakoznak és úgy kezelik az embert, mint egy rongyrázó buggyantat." Forrás: BBC (799)Hamis cselekmény a Bond site-on 2001-08-22 -- A készülőben levő legújabb Bond- film cselekményének rövid összefoglalóját feltették a hivatalos Bond-honlapra, a www.bond20.com-ra. Kiderül, hogy a 007-es ügynök ezúttal, előzőleg szintén kém apja, Andrew Bond gyilkosának a nyomába ered. Bond fanatikusok nagy örömére az egykori James Bond-ot alakító Sean Connery is feltűnik a filmvásznon, noha csak emlékképekben láthatjuk újra. A honlapon közzétett summázat valódiságát azonban a filmet készítő produkciós iroda cáfolta. Egy szóvivő szerint egy túlfűtött fantáziával rendelkező rajongó küldhette. Ami biztos, a filmet az új-zélandi Lee Tamahori fogja rendezni, a 007-es ügynök pedig immáron negyedszerre, és egyúttal utoljára, Pierce Brosnan lesz. Forrás: CNN (800)Dalról dalra Björk megjelenő albumán 2001-08-22 -- Új albumát Björk úgy jellemzi, hogy az előző Homogenic című albumának a teljes ellentéte. Kétségtelen, hogy a Vespertine egy sokkalta befeléfordulóbb alkotást képvisel: az ütemek nem annyira erőteljesek, és a legtöbb dalon egy egész kórus felvonul, vonósokkal kiegészítve. A Vespertine pár nap múlva, augusztus 28-án kerül boltokba, ám addig meg lehet hallgatni mind a 12 számot. Az első négy múlt héten lett elérhető itt letöltésre, vasárnaptól pedig egészen 28-áig naponta egy újabb kerül fel. Forrás: NME.COM (801)Elhunyt apjáról emlékezett meg Bono 2001-08-22 -- A U2 tegnapi londoni koncertjén Bono elérzékenyülve emlékezett meg édesapjáról, aki tegnap hajnalban hunyt el. Mielőtt Bono elénekelte volna apja emlékére a Kite című számot, letérdelt és keresztet vetett a színpadon. A dal felvezetése képpen elmondta: "Mindannyian megszeretnénk köszönni az öregemnek, hogy ezt a hangot adta nekem. Neki gyönyörű tenor hangja volt, és egyszer azt mondta, ha neked ilyen lehetne, csak gondolj bele mi történhetne...De elhagyta ezt a bolygót, pont, mint Elvis." A U2-hoz közel álló forrás a Sun-nak elmondta, hogy Bono "teljesen le van törve", de a frontember a turnét nem akarja lemondani. Forrás: NME.COM (802)Veszélyes mix: parti-drogok és Viagra 2001-08-23 -- Egy új, a szervezetre rendkívül veszélyes drog-kombináció használatára figyeltek fel Amerikában az egészségügyi szakemberek. Miközben nemzetközi jelenség az un. parti-drogok (extasy és más amfetamin származékok) mind elterjedtebb használata a klasszikus kemény-drogokkal (kokain, heroin) szemben, egyre többen használnak Viagrát párosításul. Azért kezd egyre népszerűbbé válni a kombináció, mert amíg a parti-drogok eufórikus hangulatot okoznak, gyakori mellékhatásként átmeneti impotenciához is vezet használatuk. A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a két szer együttes fogyasztása megsokszorozza a szervezetre káros és veszélyes hatásokat, így az infarktus vagy agyvérzés esélyét. Forrás: ABC (803)Veszélyes mix: parti-drogok és Viagra 2001-08-23 -- Egy új, a szervezetre rendkívül veszélyes drog-kombináció használatára figyeltek fel Amerikában az egészségügyi szakemberek. Miközben nemzetközi jelenség az un. parti-drogok (extasy és más amfetamin származékok) mind elterjedtebb használata a klasszikus kemény-drogokkal (kokain, heroin) szemben, egyre többen használnak Viagrát párosításul. Azért kezd egyre népszerűbbé válni a kombináció, mert amíg a parti-drogok eufórikus hangulatot okoznak, gyakori mellékhatásként átmeneti impotenciához is vezet használatuk. A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a két szer együttes fogyasztása megsokszorozza a szervezetre káros és veszélyes hatásokat, így az infarktus vagy agyvérzés esélyét. Forrás: ABC (804)Visszatért a Discovery 2001-08-23 -- A Discovery űrsikló ma hajnalban rendben leszállt Miamiban a 12 napos küldetésének végeztével. Egyebek mellett kicserélték a személyzetet az Alfa űrállomáson, az előző asztronauták 167 napot voltak az űrben. A hírek szerint az orosz kapitány és a két amerikai űrhajós jól érezte magát, de már nagyon vágytak igazi ételre. Terry Taddeo, a NASA repülési orvosa elmagyarázta, hogy azért hozzák le mindig hordágyon az asztronautákat, mert súlytalanságban csökken a vérnyomás, és amikor visszatérnek eltart egy ideig, míg a szervezet alkalmazkodik és képes lesz újra vért mozgatni akár a lábakban is. Forrás: Space News (805)Visszatért a Discovery 2001-08-23 -- A Discovery űrsikló ma hajnalban rendben leszállt Miamiban a 12 napos küldetésének végeztével. Egyebek mellett kicserélték a személyzetet az Alfa űrállomáson, az előző asztronauták 167 napot voltak az űrben. A hírek szerint az orosz kapitány és a két amerikai űrhajós jól érezte magát, de már nagyon vágytak igazi ételre. Terry Taddeo, a NASA repülési orvosa elmagyarázta, hogy azért hozzák le mindig hordágyon az asztronautákat, mert súlytalanságban csökken a vérnyomás, és amikor visszatérnek eltart egy ideig, míg a szervezet alkalmazkodik és képes lesz újra vért mozgatni akár a lábakban is. Forrás: Space News (806)Új Intel chipek, a régiek féláron 2001-08-23 -- Az Intel még ezen a héten bemutatja új, leggyorsabb chipjét, és a régebbi típusokok árcsökkentést jelent be. Valószínüleg agresszív árharcra lehet számítani az AMD és az Intel között, miután a kisebbik cég a múlt héten közel felére csökkentette processzorainak árait, és bemutatta Athlon chipjét, ami komoly kihívást jelenthet a Pentium III-nak. Az Intel a jövő héten két további Pentium 4-est is a piacra dob, amiknek órajele 2 gigahertz lesz - szemben a mostani leggyorsabb 1,8 gigással. Forrás: CNNfn (807)Új Intel chipek, a régiek féláron 2001-08-23 -- Az Intel még ezen a héten bemutatja új, leggyorsabb chipjét, és a régebbi típusokok árcsökkentést jelent be. Valószínüleg agresszív árharcra lehet számítani az AMD és az Intel között, miután a kisebbik cég a múlt héten közel felére csökkentette processzorainak árait, és bemutatta Athlon chipjét, ami komoly kihívást jelenthet a Pentium III-nak. Az Intel a jövő héten két további Pentium 4-est is a piacra dob, amiknek órajele 2 gigahertz lesz - szemben a mostnani leggyorsabb 1,8 gigással. Forrás: CNNfn (808)Előre kelendő a Nintendo új konzolja 2001-08-23 -- A Nintendo ma bejelentette, hogy egy új gyártási tervet készít, hogy ki tudja elégíteni a következő generációs konzolja iránti keresletet. A következő hónapban megjelenő GameCube-ból az előzetes rendelések alapján már az első pár hétben 500.000 darabot szeretnének eladni. A piacvezető Sony már megjelentette a Playstation 2-t, a Microsoft pedig november 8-án dobja piacra új termékét, az X-Box-ot. Forrás: Yahoo (809)Angelina Jolie az ENSZ új nagykövete 2001-08-23 -- Nem kis meglepetést okozott az ENSZ legutóbbi bejelentése, mely szerint a Jótékonysági Nagykövetévé kérték fel Angelina Jolie-t. Az egykor hangos botrányairól és kicsapongásairól ismert 26 éves, Oscar-díjas színésznő el is vállalta a humanitárius szerepet, és tegnap Pakisztánban afgán menekülttábort látogatott meg, korábban pedig Elefántcsontparton és Sierra Leone-ban beszélgetett gyerekekkel. Az ENSZ szóvivője úgy nyilatkozott, hogy azt a korosztályt is meg szeretnék ezzel nyerni a menekültügy támogatásához, akik egyébként "unalmasnak tartják" az ENSZ-t. Egyébként már megkezdődött a Tomb Rider 2 forgatása is, onnan szabadult el néhány napra Angelina. Forrás: E! Online (810)Angelina Jolie az ENSZ új nagykövete 2001-08-23 -- Nem kis meglepetést okozott az ENSZ legutóbbi bejelentése, mely szerint a Jótékonysági Nagykövetévé kérték fel Angelina Jolie-t. Az egykor hangos botrányairól és kicsapongásairól ismert 26 éves, Oscar-díjas színésznő el is vállalta a humanitárius szerepet, és tegnap Pakisztánban afgán menekülttábort látogatott meg, korábban pedig Elefántcsontparton és Sierra Leone-ban beszélgetett gyerekekkel. Az ENSZ szóvivője úgy nyilatkozott, hogy azt a korosztályt is meg szeretnék ezzel nyerni a menekültügy támogatásához, akik egyébként "unalmasnak tartják" az ENSZ-t. Egyébként már megkezdődött a Tomb Rider 2 forgatása is, onnan szabadult el néhány napra Angelina. Forrás: E! Online (811)SMS és E-mail helyett MMS? 2001-08-22 -- Persze senki se tudja még biztosan, hogy sikeres lesz-e az Ericsson ősszel megjelenő első készüléke, mely már az új generációs üzenetekkel műküdik. De az biztos, hogy egész Európát meghódította az sms láz. Ami furcsa, hogy csak itt, az öreg kontinensen élvez ekkora népszerűséget a 'short massage service', Amerikában és Ázsiában alig használják az előfizetők. Ha a trend nem változik, akkor a jövőre már "ememesezni" fogunk, ami akkor a multimedia messaging services-nek a rövidítése: színes kijelző, melyhez digitális kamerát lehet csatlakoztatni, és így animációt és hangot is továbbíthatunk. Forrás: Yahoo (812)Halottak lobbiztak a Microsoft mellett 2001-08-23 – Olyan botrányba keveredett a jelek szerint a Microsoft, amely nem sokat fog használni az ellene folyó bírósági eljárásban. Még az ellene indult monopol helyzetét, illetve azzal való visszaélést vizsgáló per elején olyan leveleket mutatott be a főügyésznél, amelyeket 400 utahi állampolgár írt, azt a hatás keltve, hogy az átlagemberek kiállnak kedvenc operációs rendszerük mellett. Most kiderült, hogy a utahiak közül legalább ketten halottak voltak a levél keltezésekor, ráadásul az egész mozgalmat a Microsoft pénzelte. Ez nagyon rosszul jöhet a cégnek, akinek halasztási kérelmét a múlt héten elutasították. Forrás: Orlando Sentinel (813)A hódok nem szeretik a rockot 2001-08-23 -- Mostantól kijelenthetjük, hogy a hódok Floridában nem szeretik a rock-zenét. Ehhez senki se folytatott tudományos felméréseket, viszont egy építési vállalkozás kétségbeesett kísérlete volt arra, hogy elűzze a rágcsálókat. Január óta próbáltak olyan megoldást találni, ami visszatartja a rágcsálókat, hogy újra és újra gátakat építsenek egy vízelvezető rendszeren, ami lehetetlenné teszi az építkezés folytatását. Most néhány nap alatt megoldották a gondot: harsogó rock-zenét játszottak nekik, amitől gyorsan odébb álltak az állatok. Forrás: CNN (814)Bush golfozóként (is?) messze még Clinton teljesítményétől 2001-08-23 -- Ma reggel fél hétkor fényes napra ébredt a Ridgewood Country Club, ahol is megjelent Bush elnök néhány barátjával, hogy egy újabb fordulót tegyen a golfpályán. Az első ütés a fák közé repült. "Úgy tűnik, hogy továbbra sem profi golfozóként fogom megkeresni a kenyerem" - viccelődött az elnök. A másik három társa David Sibley texasi szenátor, és két régi barátja, Roland Betts és Dr. Ned Snider voltak. Amikor az egyik megjegyezte, hogy megkeresi a labdát, amit a fák közé ütött, az elnök azzal viccelt, hogy "ahhoz egy jó vadászkutya kell, hogy legyél". Forrás: Sporting News (815)Madonna - Drowned World Tour élőben az HBO-n 2001-08-23 -- Madonna mindig is híres volt arról, hogy megragadja a lehetőségeket és szeret kockáztatni. De idén az eddigieknél is nagyobb terhet vállalt magára, amikor két gyerek és közel 10 év szünet után újra a színpadra állt. Nos, egyelőre úgy tűnik, hogy a varjaknak nem lett igazuk, akik bejutottak mind a legnagyobb elismeréssel szóltak róla, és sikerült megtartania a kiérdemelt sztár image-zsát. De most mindenki maga is eldöntheti, mert ezen a vasárnap az HBO sugározza a koncertet, ezen kívül képek, videók, infok ugyanitt Madonnáról. Forrás: HBO (816)Prágában újra szűrik a romákat a reptéren 2001-08-23 -- A brit bevándorlási hivatal újra ellenőrzi az Angliába érkező cseh állampolgárokat a prágai reptéren. Korábban nagy vitát váltott ki az intézkedés, és Milos Zeman miniszterelnöknek nyilvánosan kellett tagadnia, hogy a romákkal szemben nyíltan rasszista az intézkedés, különösen miután egy oknyomozó riportban egy roma férfit visszafordítottak a repülőtérről, míg egy fehér kolleganője, aki ugyanannyi pénzt mutatott be és ugyanazt a célt jelölte meg gond nélkül átengedték. Forrás: Guardian (817)Star Trek DVD, plusz extrákkal 2001-08-23 -- November 6-án kerük boltokba az új Star Trek DVD, és emellett a Paramount Home Entertainmet további részleteket is közölt a Star Trek egész estés filmjének rendezői változatáról. A kibővített, újravágott, két CD-ből álló szett 136 perces lesz és rengeteg extrát fog tartalmazni. A rendező, Robert Wise mellett megszólal a speciális effektek rendezője, a zeneszerző és Stephen Collins, színész. Ezenkívül a DVD-n látható lesz még három retrospektív dokumentumfilm a filben szereplők és stábtagok interjúival, valamint 16, az eredetiből kihagyott jelenettel. Forrás: cinescape (818)Prágában újra szűrik a romákat a reptéren 2001-08-23 -- A brit bevándorlási hivatal újra ellenőrzi az Angliába érkező cseh állampolgárokat a prágai reptéren. Korábban nagy vitát váltott ki az intézkedés, és Milos Zeman miniszterelnöknek nyilvánosan kellett tagadnia, hogy a romákkal szemben nyíltan rasszista az intézkedés, különösen miután egy oknyomozó riportban egy roma férfit visszafordítottak a repülőtérről, míg egy fehér kolleganője, aki ugyanannyi pénzt mutatott be és ugyanazt a célt jelölte meg gond nélkül átengedték. Forrás: Guardian (819)Mátrix napszemüveg 2001-08-23 -- Yoda után 1999-ben vitathatalanul a Mátrix Morpheus-a a kultikus sci-fi bölcs. Nem hiányzik kellék Morpheus-nak ahhoz, hogy megjelenése tekintélyt parancsoló legyen, azonban ez a keret nélküli csiptetős szemüveg mégis hozzátett a hatáshoz. Védőtokkal együtt. Polikarbonát lencsék, 100%-os UV védelem. Forrás: carlton.com (820)Naggggyon gyors: a 2002-es Porsche 911 GT2 2001-08-23 -- Többen is kritizálták a Porsche-t, mert a legújabb 996-os Turbo modellje túl "civilizált", és elvesztette azt az erőt és sportosságot, amit a 993-as mutatott. Azokat szokták ilyenkor emlékeztetni a szakemberek, hogy "de hát ott van a GT2-es változata". Tényleg. Mert ez a cég nem okozhat csalódást az adrenalin, a sebesség és gyorsulás megszállotjainak. Nos a 3,6 literes turbómotor 3,6 mp alatt éri el a százat. 8,9 alatt a 160-at. Hogy ne reklamáljanak a tisztelt vevők. Forrás: Road and Track (821)Étvégygerjesztő a Reading és Leeds Fesztiválokhoz 2001-08-23 -- Azt hiszed az egész egy sártenger lesz, elázik a hamburgered és nem lesz más csak eső? Hát lehet. Azonban ez a túlélési útmutató segíteni fog eligazodni az év legőrültebb fesztiválján, legyél pop rajongó, indie őrült vagy dance guru. Pl. hogyan maradjon életben egy tánc megszállott? Ha netán halucinogéneket szedne, ne felejtsen el elég folyadékot inni, de ne azt a vizet fogyassza, amiben a söröket hűtik, mint azt egy kollégánk tette, mert rosszul jár. Az idei Reading és Leeeds fesztiválokhoz bemelegítésképpen itt le lehet tölteni az előző év érdekesebb megmozdulásait. Forrás: NME.COM (822)Ne feledjünk el pihenni néha 2001-08-23 -- Amiután mindenkitől azt halljuk, hogy milyen fontos az állandó gyakorlás és edzés, aztán végre rászánjuk magunkat, és bele is jövünk, esetleg meg is kedveljük, ne adj isten az életünk részévé válik, az utolsó dolog amire gondolunk, hogy pihenjünk már egy kicsit. Pedig kell, a szervezetnek szüksége van a regenerálódásra. Ha nem adunk pihenőt magunknak, amellett, hogy komoly sérülés veszélyének tesszük ki magunkat, el is mehet a kedvünk újra a mozgástól. Forrás: Well Media (823)Jane's addiction énekese visszatér 2001-08-23 -- A java részt Jane's Addiction és a post-Jane's-es Porno for Pyros számokat tartalmazó, 1999-es kiadású Rev című album után Perry Farrel most új albummal jelentkezik. Ez az album az előzőhöz képest sokkal kiforrottabb és magabiztosabb, ügyesen keveri a nem rockos elemeket (drum'n'bass, dub reggae, worldbeat) a rockkal. Betudható ez annak, hogy az elmúlt időkben a hajdani Jane's addiction frontemebere felcsapott DJ-nek. Mindent egybevetve a Song Yet to Be Sung az év egyik legkellemesebb zenei csmegéjének számít, cáfolva azokat a fennhanagokat, hogy Perry Farrel immáron elavult volna. Itt bele lehet hallgatni néhány számba. Forrás: VH1.com (824)Bort inni sikk - még ha nem is egészséges 2001-08-23 -- Egy évtizeddel ezelőtt francia kutatók vizsgálták az emberek koleszterinjét és borfogyasztását, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ebédhez elfogyasztott bor - különösen, ha az vörös - csökkenti a szívproblémák valószínűségét. Ez volt a "francia paradoxon", amit sokan vitattak. Most megjelent egy dán tanulmány, ami azt találta, hogy csak közvetett az összefüggés, mégpedig - röviden összefoglalva - abban áll, hogy a borivók általában magasabban iskolázottak és gazdagabbak, és az ilyen emberek általában jobban odafigyelnek az egészségükre. Forrás: Register Guard (825)A titokzatos hatodik Spice Girls-énekes 2001-08-23 -- A Faithless DJ-je meglepő bejelentést tett, azt állítva, hogy a a Spice Girls-ben szerepelt egy hatodik tag is, akinek mindannyiok közül a legjobb volt a hangja. Sister Bliss ezt arra hivatkozva fedte fel, hogy annak idején '97-ben felkérték a Faithless-t, készítsék el a Spice Girls ‘Who Do You Think You Are?’ című számának remixét. A kézhez kapott master-ből kiderült, hogy van egy hatodik hang is a számon. A Spice Girls szóvivője a hírt sületlenségnek titulálta, mondván a Faithless-t sosem kérték meg, hogy készítsenek remixet, és a ‘Who Do You Think You Are?'-t David Morales dolgozta át. Forrás: carlton.com (826)A titokzatos hatodik Spice Girls-énekes 2001-08-23 -- A Faithless DJ-je meglepő bejelentést tett, azt állítva, hogy a Spice Girls-ben szerepelt egy hatodik tag is, akinek mindannyiok közül a legjobb volt a hangja. Sister Bliss ezt arra hivatkozva fedte fel, hogy annak idején '97-ben felkérték a Faithless-t, készítsék el a Spice Girls ‘Who Do You Think You Are?’ című számának remixét. A kézhez kapott master-ből kiderült, hogy van egy hatodik hang is a számon. A Spice Girls szóvivője a hírt sületlenségnek titulálta, mondván a Faithless-t sosem kérték meg, hogy készítsenek remixet, és a ‘Who Do You Think You Are?'-t David Morales dolgozta át. Forrás: carlton.com (827)Októberben Live albummal jön ki a Daft Punk 2001-08-24 -- Az angol Daft Punk egy új, ezúttal élő fellépésüket megörökítő albumot fog kiadni. Az 1997-es ’Homework’ nevű brit turnéjukon rögzített anyagot a birmingham-i Que Clubban rögzítették, ami valószínűleg CD és kazetta mellett hagyományos bakeliten is megjelentetik októberben. Néhány kiválasztott, aki a csapat website-ján nyilatkozott az anyagról rendkívül dicsérően szólt az aznap este rögzített buliról. További hír róluk, hogy egy reklámot forgatnak Juliette Lewis-szal a GAP-nek. Forrás: Burnitblue.com (828)Kérdezd meg Björk-öt! 2001-08-24 -- Ma az angol The Times platinás lapja lehetőséget kínál site-ja látogatóinak, hogy beszélgessenek, pontosabban kérdéseket tehessenek fel Izland legkelendőbb expotjának, Björk-nek. A most megjelent lemeze kapcsán interjú is olvasható vele, ahol beszél persze a benyomásokról, amik segítettek létrehozni az új albumot, meg arról is, hogy miért a konyhája a legizgalmasabb hely a világon. Ezen kívül lehetőség is van 2 jegy megnyerésére a szeptember 23-i londoni koncertjére. Aki szereti, itt a helye. Forrás: The Times (829)Az első szexuális felvilágosítás az AIDS-ről Dél-Afrikában 2001-08-24 -- Miközben tragikus mértékeket ölt az AIDS terjedése Afrikában, még csak most kezdenek el foglalkozni szexuális felvilágosítással, és csak a legfejlettebbnek tartott országban, Dél-Afrikában. Az EU támogatással most kiadott füzet a 14-15 éveseknek szól, és olyan témákat dolgoz fel, mint a HIV, a felnőtt szerepek, vagy a házastársi erőszak. A színes kiadvány mellé egy rádió és egy tévés felvilágosító műsort is terveznek, ez utóbbi folytatásos, dramatizált formában közelítené meg a témát. Forrás: Dispatch Online (830)Megszakítjuk adásunkat 2001-08-24 -- Peter Bernard, író és a Times Radio kritikusa könyvében olyan sorsfordító eseményeket vesz sorra, melyek kapcsán a BBC rádió adását meg kellet szakítani, hogy a hírről tudósítsanak. A Megszakítjuk adásunkat című könyv 20 drámai esménynek ered utána, kezdeve a 26'os általános sztrájktól, a münchen-i olimpián keresztül egészen Diana hercegnő haláláig. A könyv mellé jár egy 70 perces CD is. Forrás: BBC (831)Bort inni sikk, de tévhit, hogy egészséges 2001-08-23 -- Egy évtizeddel ezelőtt francia kutatók vizsgálták az emberek koleszterinjét és borfogyasztását, és arra a következtetésre jutottak, hogy az ebédhez elfogyasztott bor - különösen, ha az vörös - csökkenti a szívproblémák valószínűségét. Ez volt a "francia paradoxon", amit sokan vitattak. Most megjelent egy dán tanulmány, ami azt találta, hogy csak közvetett az összefüggés, mégpedig - röviden összefoglalva - abban áll, hogy a borivók általában magasabban iskolázottak és gazdagabbak, és az ilyen emberek általában jobban odafigyelnek az egészségükre. Forrás: Register Guard (832)A Volkswagen is beszáll a Forma 1-be? 2001-08-24 -- A neves brit konzervatív napilap, a The Times jelentése szerint a Vokswagen azt fontolgatja, hogy belép a Forma 1-be. A riport szerint a vállalat csak Bernd Pischetsrieder igazgatósági taggá való kinevezése után fog lépni ebbe az irányba, aki korábban a BMW vezérigazgatója volt, most pedig a Seat-ot vezeti Spanyolországban. Pischetsrieder nagy barátja Bernie Ecclestone-nak, aki a Forma 1 mindenható ura, emellett nagy rajongója a sportnak. Ez komoly változást hozhat a vállalat életében, mert Ferdinand Piech jelenlegi igazgatósági tag mindig is ellenezte a részvételt. Ő azonban novemberben nyugdíjba vonul. Forrás: iafrica.com (833)A Volkswagen is beszáll a Forma 1-be? 2001-08-24 -- A neves brit konzervatív napilap, a The Times jelentése szerint a Vokswagen azt fontolgatja, hogy belép a Forma 1-be. A riport szerint a vállalat csak Bernd Pischetsrieder igazgatósági taggá való kinevezése után fog lépni ebbe az irányba, aki korábban a BMW vezérigazgatója volt, most pedig a Seat-ot vezeti Spanyolországban. Pischetsrieder nagy barátja Bernie Ecclestone-nak, aki a Forma 1 mindenható ura, emellett nagy rajongója a sportnak. Ez komoly változást hozhat a vállalat életében, mert Ferdinand Piech jelenlegi igazgatósági tag mindig is ellenezte a részvételt. Ő azonban novemberben nyugdíjba vonul. Forrás: iafrica.com (834)Jagger nem akar a nyugdíjasok bálványa lenni 2001-08-24 -- A tinédzser lányok egykori bálványa, a ma már kissé ráncos Mick Jagger állítólag nagyon feldühödött, hogy felkerült egy brit senior magazin címlapjára. Bár Jagger 58 éves, mégis inkább a színes sztár-pletyka magazinok egyik legkedveltebb vedége még ma is, mint nyugdíjasoknak szóló lapok szereplője. A Saga nevű lap egyébként egy terjedelmes interjút is készített, amiről azonban Jagger nem tudta, hogy hol fog megjelenni. A lap szerkesztője szerint egy szabadúszó újságíró készítette a riportot, de a sztár ügynöke hozzájárult a megjelenéshez. Forrás: ninemsn.com (835)Jagger a nyugdíjasok bálványa 2001-08-24 -- A tinédzser lányok egykori ideálja, a ma már kissé ráncos Mick Jagger állítólag nagyon feldühödött, hogy felkerült egy brit senior magazin címlapjára. Bár Jagger 58 éves, mégis inkább a színes sztár-pletyka magazinok egyik legkedveltebb vedége még ma is, mint nyugdíjasoknak szóló lapok szereplője. A Saga nevű lap egyébként egy terjedelmes interjút is leközölt, amiről azonban Jagger nem tudta, hogy hol fog megjelenni. A lap szerkesztője szerint egy szabadúszó újságíró készítette a riportot, de a sztár ügynöke hozzájárult a megjelenéshez. Forrás: ninemsn.com (836)Kína először szólt hivatalosan az AIDS-ről 2001-08-24 -- Hosszú hallgatás és a téma kerülgetése után tegnap a kínai egészségügyi hivatal először beszélt arról, hogy a legnépesebb ország komoly AIDS gondokkal néz szembe, és a HIV vírus kétszer olyan gyorsan is terjedhet, mint azt korábban hivatalosan jelentették. Azt is beismerte a vezető hivatalnok, hogy a terjedés kordában tartása nagyrészt a helyi vezetők idegenkedése és komolytalan helyzetkezelése miatt nem sikerült. Ezzel a kormány közvetetten beismerte, hogy sok kínai úgy fertőződött meg, hogy nem kezelték biztonságosan a véradást és transzfúziót. Forrás: Washington Post (837)Kína először szólt hivatalosan az AIDS-ről 2001-08-24 -- Hosszú hallgatás és a téma kerülgetése után tegnap a kínai egészségügyi hivatal először beszélt arról, hogy a legnépesebb ország komoly AIDS gondokkal néz szembe, és a HIV vírus kétszer olyan gyorsabban is terjedhet, mint azt korábban hivatalosan jelentették. Azt is beismerte a vezető hivatalnok, hogy a terjedés kordában tartása nagyrészt a helyi vezetők idegenkedése és komolytalan helyzetkezelése miatt nem sikerült. Ezzel a kormány közvetetten beismerte, hogy sok kínai úgy fertőződött meg, hogy nem kezelték biztonságosan a véradást és transzfúziót. Forrás: Washington Post (838)Környezetkímélő üzemanyag fotoszintézisből 2001-08-24 -- Sokan nagy reményekkel tekintenek a hidrogénre, mint a jövő egyik tiszta energiahordozójára. Bár szinte mindenhol előfordul a természetben, azonban sehol se igazán koncentrált formában, előállítása pedig - például kivonása a természetes gázokból - nem energia-gazdaságos, ráadásul környezetszennyező. Most megjelent egy cikk a Photochemistry and Photobiology című folyóiratban, ami szerint bizonyos eljárással - platina részecskéket helyeztek a növény fotószintetizáló testére - megfordítható a növények fotószintetizálása, és így hidrogén termelhető. Forrás: UniSci (839)17 év után Webber Starlight Express-e utoljára indul 2001-08-24 -- Andrew Lloyd Webber második legnépszerűbb musicalje, a Starlight Express befejezi szédületes pályafutását, és leállnak a színházi bemutatásával. 17 éve van műsoron a darab, és a mostani tervek szerint az utolsó előadás 2002. január 12-én lesz. Az akkori, 7406. estével együtt várhatóan több, mint 8 millió ember látta a darabot. A leghosszabban futó darab a londoni West Enden, illetve a new york-i Broadway-n Webber másik musicalje, a Macskák, ami 20 éve megy. Forrás: BBC (840)Harrison Ford és felesége válnak 2001-08-24 -- Most már biztos, hogy Harrison Ford házassága megfeneklett. Már tavaly októbere óta nem élnek együtt feleségével, Melissa Mathison-nal, de most be is adták a válást, "kibékíthetetlen ellentétekre" hivatkozva. Közel 25 éves házasság végére kerül pont, és olyan karriert mondhatnak magukénak, amit kevés hollywood-i házaspár: Melissa forgatókönyv-íróként jegyzett (ő írta pl. az ET-t), míg Ford a Csillagok Háborújának Han Solo-jaként és Indiana Jonesként írta be magát a filmtörténetbe. Forrás: Ananova (841)Harrison Ford és felesége válnak 2001-08-24 -- Most már biztos, hogy Harrison Ford házassága megfeneklett. Már tavaly októbere óta nem élnek együtt feleségével, Melissa Mathison-nal, de most be is adták a válást, "kibékíthetetlen ellentétekre" hivatkozva. Közel 25 éves házasság végére kerül pont, és olyan karriert mondhatnak magukénak, amit kevés hollywood-i házaspár: Melissa forgatókönyv íróként jegyzet (ő írta pl. az ET-t), míg Ford a Csillagok Háborújának Han Solo-jaként és Indiana Jonesként írta be magát a filmtörténetbe. Forrás: Ananova (842)Nem biztonságosak a jelenlegi vezetéknélküli protokollok 2001-08-24 -- Hacker se kell ahhoz, hogy valaki megszerezze az adatainkat, ellopja a kulcsszavainkat az AirSnort-tal, egy új programmal, amit arra fejlesztettek ki, hogy megtámadható legyen a piacon legelterjedtebb vezeték nélküli standard. Jelenleg a legtöbb helyen (iskolákban, repülőtereken, hotelekben) a Wired Equivalent Privacy (WEP) rendszert használják adattitkosításra, és bár korábban is sokan kétségbe vonták biztonságát, csak most készült el az első olyan program, ami gyorsan és egyszerűen "elkapja" a jeleket, és képes bizonyos passworldok kikeresésére az adathalmazból. Forrás: Silicon.com (843)Kína több állampolgárát engedi Hong Kongba 2001-08-24 -- Kína felemelte a belső kvótát, amivel szabályozza a visszacsatolt Hong-Kong-ba utazó kíniak számát. Ezzel tulajdonképpen saját gazdaságát igyekszik segíteni, mert amióta az amerikai gazdaság recesszió közeli tüneteket produkál, jelentősen lecsökkent Hong-Kong kereskedelme az USA-val és Japánnal. A kínaiak jelentik az odaérkező turisták 29%-át, 2000-ben több mint 2 milliárd dollárt költöttek. Sok kínai panaszkodik azonban a helyiek feléjük irányuló attitűdjére, nevezetesen hogy a helyiek lenézik az anyaországból érkezetteket. Forrás: CNN (844)Zöldelljen a hálószoba 2001-08-24 -- Nem csak a pihenésre és elmenekülni ideális hely a hálószoba. Sokkal kellemesebbé tehető a hangulat, nyugtatóbbá válhat a pihenés, ha cserepes növényekkel teszzük tele az ágyunk környékét. A legnyilvánvalóbb hely erre az ablakpárkány, de nézzünk alaposan körül, mert sok helyre nem is gondolnánk. Ilyen például a polcok, szekrények alatt üresen hagyott 20-30 centis rés, ami ideális hely lehet kúszónövényeknek. Arról nem is beszélve, hogy a szobanövények az egyik legjobb légtisztítók. Forrás: SF Gate (845)Szólj nekik! Nehogy ők is elhiggyék a hazugságait! 2001-08-24 -- Hazudott? Végig? Csak most jöttél rá? Pedig a legjobb barátod már régóta figyelmeztetni akart. Kétszínű volt? Amikor kettesben voltatok ő volt a legédesebb a világon? Aztán csak úgy ott hagyott? Mint derült égből a villámcsapás? Itt a remek alkalom: állj bosszút! Ezt a site-ot arra találták ki, hogy ha te már pórul jártál, még mindig figyelmeztetheted felebarátaidat, nő/férfi társaidat, hogy nehogy ők is bedőljenek a szemét alaknak/libának. Vagy legalábbis, hogy kidühöngd magad. Csak tessék! Forrás: youdontwantmyex.com (846)Boldog szülinapot Linux 2001-08-24 -- Ön mit ért el 10. szülinapjáig? Csak összehasonlításképpen: Pu Yi már 3 éve a kínai birodalom császára volt. Ennyi idősen Wolfgang Amadeus Mozart már négy éve önálló darabokat írt, és Európa előkelő udvarainak ünnepelt sztárja volt. De itt van egy program, a Linux, ami mindezt felülmúlhatja, és ami most lesz 10 éves ezen a hétvégén, és egyre jobbak az esélyei arra, hogy forradalmat kezdjen az informatikában. Előtte tiszteleg, no meg a finn Linus Torvalds előtt ez a remek cikk a BBC-től, ami szépen összeszedi a történetét, lényegét és a jókívánságokat a felhasználóktól. Forrás: BBC (847)Boldog szülinapot Linux 2001-08-24 -- Ön mit ért el 10. szülinapjáig? Csak összehasonlításképpen: Pu Yi már 3 éve a kínai birodalom császára volt. Ennyi idősen Wolfgang Amadeus Mozart már négy éve önálló darabokat írt, és Európa előkelő udvarainak ünnepelt sztárja volt. De itt van egy program, a Linux, ami mindezt felülmúlhatja, és ami most lesz 10 éves ezen a hétvégén, és egyre jobbak az esélyei arra, hogy forradalmat kezdjen az informatikában. Előtte tiszteleg, no meg a finn Linus Torvalds előtt ez a remek cikk a BBC-től, ami szépen összeszedi a történetét, lényegét és a jókívánságokat a felhasználóktól. Forrás: BBC (848)Hol az a láng, Iggy Pop? 2001-08-24 -- Se másnak, se saját magának, se a heroinnak nem sikerült elpusztítania őt. Hát itt van, még mindig, most már 54 évesen, de még mindig félmeztelenül pózol, inas felsőtesttel minden koncerten és fotózáson. Meg az új album borítóján is. Mindenesetre a lemezt dicsérik, mindenki azt mondja, hogy ez jobb, mint a 99-es Avenue A, de egy kicsit hosszú a 72 perchez, és nem kínálja azt a felemelő érzést, mind régen, és lehet, hogy magadtól is lehalkítod, meg se várva, míg valaki felszólítana erre, még mielőtt a végére érnél. Forrás: Virginmega (849)Tökéletesített Harmadik típusú találkozások 2001-08-24 -- Az 1977-es megjelenése óta a klasszikus UFO film mára több ráncfelvarráson és más plasztikai műtéten esett át - beleértve a gégecserét is - mint bármely más öregedő hollywood-i ikon. Ez persze több, alig felismerhető torzót is eredményezett, de minden ősrajongó megnyugodhat: a mostani dupla DVD kiadása Spielberg sci-fi klasszikusának az igazi, az eredeti. Leginkább, mert megint a magyarok oldják meg a Föld jövőjét (Kodály, ugye). Forrás: Virginmega (850)Fujitsu 100 gigabitet tud tárolni egy négyzethüvelyken 2001-08-24 -- Amikor kapacitásról van szó, a merevlemez-gyártók nem tudják hova tenni magukat. Több vincseszter készítő is már hónapok óta jelezte, hogy olyan technológián dolgozik, amely lehetővé teszi számukra, hogy akár 100 gigabit feletti adatmennyiséget tároljanak egy négyzethüvelyknyi lemezterületen. Nos, sikerült, a Fujitsu bejelentette, hogy kedden sikerült megdöntenie ezt a határt, és már dolgozik azon a technológián, ami a mi gépeinkbe is elhozza ezt a lehetőséget, akár már novemberben - ígérték. Forrás: ZDNet (851)Én + művészet 2001-08-24 -- Nem is kellettek hozzá olyan hosszú évek, hogy észrevegyem - magamon is -, hogy az embereket leginkább a saját magukról készült képek érdeklik. Esetleg a barátaikról, főleg, ha ők (mi) is ott állunk középen. Viszont azok a képek, amik a nyaralás élményeit hivatottak megörökíteni, és azon más sincs, csak a család, vagy a barátok, nos az csak azok érdeklődésére számíthat, akik szintén ott voltak. Még furcsább a festett portré. Valahogy szeretik az emberek. Jó ajándékozni, mert mindig örülnek neki. Hát tessék. Forrás: Pastelportraits.net (852)Kis gyémánt kalauz 2001-08-24 -- Egy kis oktató rész az egyik legnagyobb gyémántkereskedő oldalon: mik azok a kritériumok, amik megkülönböztetik a gyémántokat. Az első a szín: a tökéletes gyémánt teljesen színtelen, de a természetben ez nagyon ritka. Több olyan típus is van, amit csak nagyon képzett szakember tud megkülönböztetni ettől a hibátlantól. Emellett döntő még a karát, ami a kő súlyát jelenti (szemben az arany más fémekkel való keveredésének arányával). Továbbá a tisztaság és a metszés, ami befolyásolja, hogy mennyit fogunk fizetni a drágakőért. Forrás: blue nile (853)Nem nagy dolog jó scannert venni 2001-08-24 -- Talán mert az utolsó technikai fejlesztés, ami bekerült az irodák mindennapi használatába - és ott is többnyire csak a grafikai stúdiók környékére - még ma is sokan idegenkednek a scannerektől. Pedig megtanulni használatukat nem tart tovább, mint a nyomtatóét, és nagyon sok mindenben megkönnyítheti életünket. Nem csak képet vihetünk fel az site-unkra, vagy egy logót a dokumentumra, de segíthet az adatbázis kezelésben, vagy információk hozzáadásában ahhoz az Excel táblához. És itt egy ügyes kis kalauz a választás megkönnyítéséhez. Forrás: Buyer Zone (854)Anyatejtől okosobbak a babák 2001-08-24 -- A gyerekek, akiket édesanyja legalább hat hónapig szoptatta, várhatóan intelligensebbek lesznek azoknál a társaiknál, akik csak 3, vagy annál kevesebb hónapig éltek anyatejen. Egy most készített norvég tanulmány 345 gyerek fejlődését figyelte születésüktől 5 éves korukig. "Azok a gyerekek, akiket legalább hat hónapig szoptattak, 5 éves korukra 8 ponttal magasabb IQ-val rendelkeztek, mint társaik" - mondta a tanulmány vezetője. A különbség azonban kicsi, és nem valószínű, hogy jelentős hatással lenne a gyerekek életére. Forrás: NWHIC (855)A Kama Sutra összes pozíciója, illusztrálva 2001-08-24 -- Minden kultúrában van egy szerelmi, szexuális életet több-kevesebb részletességgel leíró mű, de olyan sokszínű, mint az indiai Kama Sutra egy sem. Több száz különböző pozíciót ír le, egészen biztosan a leggyakorlottabbak is tucatszám találnak olyan változatokat, amelyek még valahogy eszünkbe se jutottak. Részletes előjáték és bevezető technikák leírással, pontos instrukciókkal a különböző adottságúak számára. De aki szex-képekre kíváncsi, az csalódni fog. Forrás: Kama Sutra Free.com (856)Ritka sci-fik és krimik aukciója 2001-08-26 -- Egy különlegességet kínál most online árverésen a neves angol aukciós-ház, a Sotheby's, amikor sci-fi, krimi és más misztikus ritkaságokat ajánl ebben a hónapban. A legtöbb darab még a múlt századból és századforduló környékéről származik, olyan neves írók első kiadásai, vagy dedikált példányai kerülnek a cyber-kalapács alá, mint Edgar Allen Poe, Jules Verne és H.G. Wells művei, de vannak ritka darabok Agatha Christie-től is. Forrás: Sotheby's (857)Bove most a kukoricatáblában pusztított 2001-08-26 -- 150 aktivista megtámadott és részben lerombolt egy genetikailag módosított kukoricatáblát Franciaországban. A terület egy amerikai biotechnológiai vállalat tulajdonában van, aki kísérleti jellegű ültetvényként használta. Ezen a nyáron ez már a negyedik hasonló jellegű támadás volt Franciaországban, és ugyanaz a Jose Bove vezette, aki korábban már ismertté vált globalizáció ellenes tüntetések vezetőjeként, egyebek mellett egy McDonald's szétverésével. Forrás: ENN (858)Bove most a kukoricatáblában pusztított 2001-08-26 -- 150 aktivista megtámadott és részben lerombolt egy genetikailag módosított kukoricatáblát Franciaországban. A terület egy amerikai biotechnológiai vállalat tulajdonában van, aki kísérleti jellegű ültetvényként használta. Ezen a nyáron ez már a negyedik hasonló jellegű támadás volt Franciaországban, és ugyanaz a Jose Bove vezette, aki korábban már ismertté vált globalizáció ellenes tüntetések vezetőjeként, egyebek mellett egy McDonald's szétverésével. Forrás: ENN (859)Emberi kéz és láb egy csomagban a cseh postán 2001-08-26 -- A brno-i postahivatalt már másodszor éri sokk ezen a héten: a pénteki horror után tegnap másodszor találtak emberi maradványokat egy csomagban. A csomagot Prágában adták fel egy nem létező címzettnek még augusztus 16-án. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint várták a postán, hogy valaki majd csak jelentkezik a dobozért, de a hét végén olyan orrfacsaró szagot kezdett el árasztani magából, hogy felbontották. Az első csomagban egy kezet és egy lábat találtak, de azóta a rendőrség nem közölt részleteket, így azt se lehet tudni, hogy egy testből származnak-e a részek. Forrás: Reuters (860)Emberti kéz és láb egy csomagban a cseh postán 2001-08-26 -- A brno-i postahivatalt már másodszor éri sokk ezen a héten: a pénteki horror után tegnap másodszor találtak emberi maradványokat egy csomagban. A csomagot Prágában adták fel egy nem létező címzettnek még augusztus 16-án. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint várták a postán, hogy valaki majd csak jelentkezik a dobozért, de a hét végén olyan orrfacsaró szagot kezdett el árasztani magából, hogy felbontották. Az első csomagban egy kezet és egy lábat találtak, de azóta a rendőrség nem közölt részleteket, így azt se lehet tudni, hogy egy testből származnak-e a részek. Forrás: Reuters (861)AtomShockwave marad, újít 2001-08-26 -- A neves (és tényleg) vicces online játék és rövidfilm szolgáltató, az AtomShockwave bejelentette, hogy nem fog új változatban sugározni, ezzel is cáfolva azokat a pletykákat, hogy a cég csőd közelében lenne. Azonban nem tervezik továbbra sem a két site összevonását. Új sorozatok is várhatóak az ősztől, lesz egy animációs komédia sorozat Jim Belushival, amit "The Greedy Show"-ra kereszteltek, és egy élő játék és paródia show Jeff Lester-rel. Forrás: Video Business (862)Új lemez, ingyen szám Bob Dylan-től 2001-08-26 -- A rockzene egyik öregje, aki hihetetlen karriert befutva rengeteg elismerést söpört be a szakma és a rajongók részéről, olyannyira, hogy valószínűleg ennyire rossz énekes és előadó meg se közelítheti soha, szóval Bob Dylan új lemezzel jelentkezik (azért komisz dolog nem megjegyezni, hogy zseniális számokat írt, talán nincs is másik zenész, akinek számaival ennyivel nagyobbat kaszáltak volna mások, mint ő maga). És erről az új lemezről letölthető egy szám, egészen szeptember 20-ig, a www.windowsmedia.com/previewv2/bobdylan helyről. Forrás: sonicnet.com (863)Korrupciót vizsgálnak a Vodafone vezéreknél 2001-08-26 -- Magyarázkodásra kényszerült egy egyre kellemetlenebb korrupciós vád miatt Sir Christopher Gent, a Vodafone első embere. Az óriáscéget azzal gyanúsítják, hogy busás lelépési pénzeket fizetett a német Mannesmann vezető menedzsereinek annak fejében, hogy azok ne akadályozzák meg cégük bekebelezését. Először mindketten tagadták a vádakat, de a bonyolult keresztbe tulajdonlási viszonyok miatt egy hong kongi vállalat - aki résztulajdonos volt a Mannesmannban - robbantotta ki a botrányt, aki nem tudott elszámolni a menedzserek fizetésével. Forrás: Guardian (864)USA - India közeledés az orosz-kínai szövetség ellensúlyozására? 2001-08-27 -- A változó diplomáciai légkör, új partneri viszonyok újabb jele, hogy az USA megszűntetni készül az India elleni szankciókat. Az elmúlt két év látványos orosz-kínai közeledésének ellensúlyozására ez egy ésszerű lépésnek tűnik, bővítve a lehetséges ázsiai partnerek körét. Különösen az után, hogy Indiával szemben csak jelképes értékű volt a szankció, miután tavaly nukleáris robbantást hajtott végre, ráadásul az ilyen jellegű ellenlépés mára hitelét vesztette, mikor a Bush adminisztráció is a globális nukleáris szerződések félresöprését jelentette be, saját rakétavédelmi rendszer kiépítését helyezve kilátásba. Forrás: New York Times (865)A Windows XP szép és okos, de zavaros a biztonsági azonosítás 2001-08-27 -- Már megkapták a nagyobb számítógépes vállalatok a Windows XP, a Microsoft új generációs operációs rendszerének végső változatát, ezzel megkezdődhet a tömegtermelés és az új gépekre telepítése, hogy októberben a piacra kerülhessen. És már meg is jelent az első cikk, ami részletesen taglalja a program előnyeit és csapdáit. A szakíró szerint az XP örökölte a 2000 stabilitását és biztonságát, tovább fejlesztették a multimédiás varázslóit, új, színes felületet kapott. Meghagyták a Millennium Edition egyik legkedveltebb kiegészítőjét, ami lehetővé tette a saját beállításokhoz való visszatérést, ha valami olyasmit töltünk le és telepítettünk, amit utólag nagyon megbántunk. A legnagyobb vitát valószínűleg az a szigorú biztonsági megoldás jelenti, amely a telepítés után végigpásztázza a gépet, megjelöli a hardwareket, és fel kell hívni a Microsoftot, hogy egy indító kódot és személyre szóló ID számot kapjunk. Forrás: PC World (866)A Windows XP szép és okos, de zavaros a biztonsági azonosítás 2001-08-27 -- Már megkapták a nagyobb számítógépes vállalatok a Windows XP, a Microsoft új generációs operációs rendszerének végső változatát, amit most kiszállítottak a cégekhez, és megkezdődhet a tömegtermelés és az új gépekre telepítése, hogy októberben minden a piacra kerülhessen. És már meg is jelent az első cikk, ami részletesen taglalja a program előnyeit és csapdáit. A szakíró szerint az XP örökölte a 2000 stabilitását és biztonságát, tovább fejlesztették a multimédiás varázslóit, új, színes felületet kapott. Meghagyták a Millennium Edition egyik legkedveltebb kiegészítőjét, ami lehetővé tette az alapbeállításokhoz való visszatérést, ha valami olyasmit töltünk le és telepítettünk, amit utólag nagyon megbántunk. A legnagyobb vitát valószínűleg az a szigorú biztonsági megoldás jelenti, amely a telepítés után végigpásztázza a gépet, megjelöli a hardwareket, és fel kell hívni a Microsoftot, hogy egy indító kódot és személyre szóló ID számot kapjunk. Forrás: PC World (867)USA - India közeledés az orosz-kínai szövetség ellensúlyozására? 2001-08-27 -- A változó diplomáciai légkör, új partneri viszonyok újabb jele, hogy az USA megszűntetni készül az India elleni szankciókat. Az elmúlt két év látványos orosz-kínai közeledésének ellensúlyozására ez egy ésszerű lépésnek tűnik, bővítve a lehetséges ázsiai partnerek körét. Különösen az után, hogy Indiával szemben csak jelképes értékű volt a szankció, miután tavaly nukleáris robbantást hajtott végre, ráadásul az ilyen jellegű ellenlépés mára hitelét vesztette, mikor a Bush adminisztráció is a globális nukleáris szerződések félresöprését jelentette be, saját rakétavédelmi rendszer kiépítését helyezve kilátásba. Forrás: New York Times (868)Sean Penn forradalmat akar 2001-08-27 -- Az egykori színész fenegyerekből elismert rendezővé nőtt Sean Penn még mindig mérges ember - de most az apatikus Hollywoodon és a globalizálódó, nagyvállalati Amerikán tölti ki a dühét a paparazzik helyett. A hét végén Skóciában volt, ahol új filmjének, 'The Pledge' (annyit tesz, hogy Fogadalom) a bemutatóján azt mondta, hogy itt lenne az ideje egy kulturális forradalomnak Amerikában, de a lakosság túl kényelmesen ül a foteljében és gyengék a harchoz. Örömmel látta, hogy Európában vannak még fiatalok, akik küzdenek a globalizált világ egyszínűsége ellen. Támadta még a hollywoodi stúdiók gyakorlatát, hogy csak a jegypénztárak bevételében értékelik a filmeket. Forrás: ABC (869)Őszre a tékákban a nyári nagyfilmek 2001-08-27 -- Még sokat kell várni a Tomb Raider videó és DVD változatára, csak november 13-án fog megjelenni, és akkor is csak Amerikában - a magyar kiadás időpontjáról nincs pontos információ, de nem szokott komoly csúszás előfordulni. A Paramount és a Warner is megjelentette nyári szuperfilmjeinek videotékákba kerülésének sorrendjét, a Tim Burton féle Majmok Bolygója és a Jurassic Park III is csak a novemberben, a karácsonyi szezonra kerül a polcokra. A Columbia egy két DVD-s speciális Gyalog-galopp kiadást tervez, amihez Terry Gilliam és Terry Jones mondott egy 90 perces kiegészítőt. Forrás: ABC (870)Sean Penn forradalmat akar 2001-08-27 -- Az egykori színész fenegyerekből elismert rendezővé nőtt Sean Penn még mindig mérges ember - de most az apatikus Hollywoodon és a globalizálódó, nagyvállalati Amerikán tölti ki a dühét a paparazzik helyett. A hét végén Skóciában volt, ahol új filmjének, 'The Pledge' (annyit tesz, hogy Fogadalom) a bemutatóján azt mondta, hogy itt lenne az ideje egy kulturális forradalomnak Amerikában, de a lakosság túl kényelmesen ül a foteljében és gyengék a harchoz. Örömmel látta, hogy Európában vannak még fiatalok, akik küzdenek a globalizált világ egyszínűsége ellen. Támadta még a hollywoodi stúdiók gyakorlatát, hogy csak a jegypénztárak bevételében értékelik a filmeket. Forrás: ABC (871)Jacko a legyőzhetetlen? 2001-08-27 -- Michael Jackson volt már rossz (Bad), hogy onnan egyenesen veszélyessé fejlődjön (Dangerous), de mára kétségtelenül elérte a maffia-paranoia-evolúció csúcspontját, és ő a Legyőzhetetlen. Ez a címe (Invincible) az új lemezének, ami október 29-én kerül a boltokba, és amivel Jacko be akarja bizonyítani, hogy ő még mindig a pop királya, és nem csak egy lelki-sérült gyerekmolesztáló híresség. A Nagy Visszatérés megünneplésére sikerült összehoznia a Jackson 5-ot, New York-ban adnak 2 nagy koncertet 30 éves színpadi pályafutásának apropóján. Forrás: E! Online (872)Jacko a legyőzhetetlen?? 2001-08-27 -- Michael Jackson volt már rossz (Bad), hogy onnan egyenesen veszélyessé fejlődjön (Dangerous), de mára kétségtelenül elérte a maffia-paranoia-evolúció csúcspontját, és ő a Legyőzhetetlen. Ez a címe (Invincible) az új lemezének, ami október 29-én kerül a boltokba, és amivel Jacko be akarja bizonyítani, hogy ő még mindig a pop királya, és nem csak egy lelki-sérült gyerekmolesztáló híresség. A Nagy Visszatérés megünneplésére sikerült összehoznia a Jackson 5-ot, New York-ban adnak 2 nagy koncertet 30 éves színpadi pályafutásának apropóján. Forrás: E! Online (873)Anglia-Németország vb selejtező szombaton 2001-08-27 -- A hétvégén ismét világbajnoki selejtezőkre kerül sor, és az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt meccs az Anglia-Németország lesz. Kicsit nyugodtabbak lehetnek az angolok a hét végi pánik után, amikor úgy tűnt, hogy a legjobbjaik közül ketten nem lehetnek ott: David Beckham ágyéksérülés miatt, Owen Hargreaves-t pedig nem akarta elengedni a Bayern München, mivel szerintük még "túl fiatat" az angol csodacsatár nemzetközi mérkőzéshez. Ott lesz a kezdőcsapatban Andy Cole is, a hollandok ellen nyújtott gyenge teljesítménye ellenére. Az angoloknak egyetlen pont is elég lenne, hogy csoportelsőként jussanak ki a vb-re. Forrás: Telegraph (874)Norvég királyi frigy 2001-08-27 -- A norvég koronaherceg megnősült. A remekül sikerült esküvőn a norvégok meggyőzödtek, hogy az ifjú ara érett a királynői szerepre - ahogy az utólagos közvélemény kutatások azt megerősítették. A jelenleg egyetemi diák, egykori pincérnő az első európai hercegfeleség, akinek már gyereke van, és aki együtt lakott a herceggel a házasság előtt. Saját bevallása szerint fiatal korában vad szórakozásokban vett részt, több barátját és gyermeke apját is letartóztatták kábítószer birtoklás miatt. Forrás: japantoday (875)Jackie Chan 2001-08-27 -- Jackie Chan, az akcióhős, aki mindig is arról volt híres, hogy ő maga adja elő az általa kitalált kaszkadőr jeleneteket, most bejelentette, hogy be akarja bizonyítani, mennyivel többre képes. Nem, nem a produceri munkákra gondolt, nem is a rendezésre, vagy a forgatókönyv egyes részeire, hanem színészi munkára. "Sok mindent meg tudok csinálni. De nem akarok egy újabb akcióhős lenni, aki feltűnt, sikeres lett, aztán ahogy kiöregedett a verekedős részekből, el is tűnt a süllyesztőben." - nyilatkozta új filmje forgatása kapcsán. Hajrá. Forrás: japantoday (876)Halálra játszotta magát egy online lövöldözősön egy táj férfi 2001-08-27 -- Egy táj ember szívelégtelenség miatt meghalt, miközben egész éjszaka egy számítógépes játékot játszott. A 22 éves kerámia műhelyben dolgozó férfit egy internet kávézóban találták meg a számítógép előtt. A rendőrségnek barátai elmondták, hogy szenvedélyes, sőt játékfüggő volt, és szerda estétől legalább csütörtök délelőttig játszott. A jelentések szerint a Half Life: Counter Strike nevű lövöldözőst játszotta, ahol egyszerre 32-en küzdhetnek terrorista és antiterrorista szerepben. Forrás: Ananova (877)Grand Theft Auto 3 - még mindig jó móka az autólopás 2001-08-27 -- Egy újabb bizonyíték arra, hogy a rendőröknek nincs igazuk: a bűnözés igenis kifizetődő, sőt szórakoztató időtöltés. A rendkívül sikeres, és nagy vitákat kiváltott Grand Theft Auto harmadik része ugyanabba a dimenzióba lépett. Megint a sötét Liberty City-ben vagyunk, annak is a legrosszabb környékén, úgyhogy nyugodtan belevethetjük magunkat a bűnözés legsötétebb bugyraiba - ha van hozzá bátorságunk. Forrás: Take 2 Games (878)Extrém sportok extrém népszerűsége 2001-08-27 -- Olyan sportok, mint a gördeszkázás, hullámlovaglás vagy a műfal-mászás rajongói és gyakorlói száma kétszámjegyű növekedést mutat évente - miközben a hagyományos sziklamászás és hegymászás rajongói egyre kevesebben lesznek. És egyre többen figyelnek fel erre, a sportszergyártóktól a reklámozó cégekig, akiknek tetszik az image. Egy szociológus szerint az egyre magányosabb egyének igényeihez jól illeszkednek ezek a sportok, ahol nem kell csapatot formálni egy kis szórakozáshoz, ráadásul kisebbek is nyitott terek erre. Forrás: Online Athens (879)Aaliyah utolsó lemeze 2001-08-27 -- A most hétvégén repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt előadó harmadik stúdiólemezét mindenki dicsérte. Gyereksztárként kezdte, 21 éves korára meglepően érett albumot állított össze, amikor mások csak kezdik a pályájukat, ő már eljutott a poptól a divatirányzatoktól kevésbé befolyásolt retro-modernig, egy olyan R&B-t játszott, amit kevesen a mai Amerikában. Változatos a lemez mégis, a címadó "We Need a Resolution" igazi MTV sláger, de a többi szám már egyedibb hangzásról vall. Forrás: Amazon.com (880)Most boldog lehet a Metallica 2001-08-27 -- Igen, igen, mindenkinek a könyökén jön ki már az egész, több hónapja átállt a fél világ a Gnutellára, vagy a Morpheusra, de. Az volt a Napster elleni per alapja, hogy elvesztik a bevételüket a lemezgyártók, és ezen keresztül a zenészek is (ezért volt a Metallica az egyik zászlóvivő). Hiába érveltek az ügyvédek úgy, hogy de tessék, itt vannak ezek a statisztikák, melyek szerint aki heti legalább 10 számot letölt a Napster-ről, azok átlagosan kétszer annyi CD-t vesznek meg, mint akik nem töltenek. Mert egész lemezeket letölteni szinte lehetetlen volt. Erre itt egy új statisztika, hogy 2001 első félévében jelentősen visszaestek a világon a lemezeladások. Lehet összefüggés? Forrás: SF Gate (881)Most boldog a Metallica? 2001-08-27 -- Igen, igen, mindenkinek a könyökén jön ki már az egész, több hónapja átállt a fél világ a Gnutellára, vagy a Morpheusra, de. Az volt a Napster elleni per alapja, hogy elvesztik a bevételüket a lemezgyártók, és ezen keresztül a zenészek is (ezért volt a Metallica az egyik zászlóvivő). Hiába érveltek az ügyvédek úgy, hogy de tessék, itt vannak ezek a statisztikák, melyek szerint aki heti legalább 10 számot letölt a Napster-ről, azok átlagosan kétszer annyi CD-t vesznek meg, mint akik nem töltenek. Mert egész lemezeket letölteni szinte lehetetlen volt. Erre itt egy új statisztika, hogy 2001 első félévében jelentősen visszaestek a világon a lemezeladások. Lehet összefüggés? Forrás: SF Gate (882)Most boldog a Metallica? 2001-08-27 -- Igen, igen, mindenkinek a könyökén jön ki már az egész, több hónapja átállt a fél világ a Gnutellára, vagy a Morpheusra, de. Az volt a Napster elleni per alapja, hogy elvesztik a bevételüket a lemezgyártók, és ezen keresztül a zenészek is (ezért volt a Metallica az egyik zászlóvivő). Hiába érveltek az ügyvédek úgy, hogy de tessék, itt vannak ezek a statisztikák, melyek szerint aki heti legalább 10 számot letölt a Napster-ről, azok átlagosan kétszer annyi CD-t vesznek meg, mint akik nem töltenek. Mert egész lemezeket letölteni szinte lehetetlen volt. Erre itt egy új statisztika, hogy 2001 első félévében jelentősen visszaestek a világon a lemezeladások. Lehet összefüggés? Forrás: SF Gate (883)A Hold a Földből szakadt ki? 2001-08-27 – Most már tudományosan bizonyított tény, hogy a Hold nem sajtból van. Viszont mégis lehet, hogy földi eredetű. Már több évtizede tartja magát az az elmélet, hogy egy nagyobb meteorit, vagy a Naprendszer kialakulása körül egy másik bolygóval való összeütközés révén jött létre a Föld kísérője. Ezeket támasztották alá az amerikaiak által hozott kőzetminták is a Hold felszínéről. De eddig sose sikerült modellezni az összeütközést, és megállapítani a másik bolygó méretét. Most számítógépes szimulációval arra a következtetésre jutottak, hogy egy, a Mars méretével megegyező bolygónak kellett becsapódnia a Földbe. Forrás: National Geographic (884)A Hold a Földből szakadt ki? 2001-08-27 – Most már tudományosan bizonyított tény, hogy a Hold nem sajtból van. Viszont mégis lehet, hogy földi eredetű. Már több évtizede tartja magát az az elmélet, hogy egy nagyobb meteorit, vagy a Naprendszer kialakulása körül egy másik bolygóval való összeütközés révén jött létre a Föld kísérője. Ezeket támasztották alá az amerikaiak által hozott kőzetminták is a Hold felszínéről. De eddig sose sikerült modellezni az összeütközést, és megállapítani a másik bolygó méretét. Most számítógépes szimulációval arra a következtetésre jutottak, hogy egy, a Mars méretével megegyező bolygónak kellett becsapódnia a Földbe. Forrás: National Geographic (885)Biztonságos szex Madonnával 2001-08-28 -- Már kaphatóak a Madonna óvszerek New York-ban, ami a sztár egy nagyon régi - és nem is túl jól sikerült - képe látható. Állítólag a kétgyermekes anya nagyon fel van háborodva, de nem tehet semmit az élelmes vállalkozás ellen. Még 1979-ben, amikor még Ciccone kisasszonynak nem ment túl jól a sora háttérénekesként és táncosként, kénytelen volt pluszmunkákat elvállalni. Egyebek mellett akt-képekhez állt modellt Martin Schreiber fényképész osztályának. 30 dollárt kapott, és aláírt egy standard modell nyomtatványt, amelyben minden jogáról lemondott. Ezeket a képeket vette meg a szexuális kiegészítőket áruló bolt, és most saját óvszerüket díszíti a fotó. Forrás: E! Online (886)Letölthető az új Explorer, kevesebb támogatással 2001-08-28 -- Már letölthető az Internet Explorer 6.0, az új változat, de nem mindenki elégedett maradéktalanul, mert nem támogat két gyakori alkalmazást. Az egyik, hogy akárcsak az új operációs rendszerből, most is kivették a Java támogatást, bár be lehet állítani, de nem automatikusan indul el a népszerű nyelv használata. A másik, hogy kivették a Netscape stílusú 'plug-in'-eket, tehát azoknak a szoftverek támogatását, amelyekkel zenét és videót játszhatunk le, természetesen a Microsoft ActiveX javára. Jim Cullinan, a cég szóvivője szerint ezek az intézkedések a program nagyobb biztonságát segítik elő. Forrás: Siliconvalley.com (887)Tszunami veszély az Atlantin? 2001-08-28 -- Olyan hatalmas hullámok, mint amik a Csendes-óceánon rendszeresek vulkánkitörések és földrengések kísérőjeként, egy most megjelent tanulmány szerint az Atlanti-óceánon is előfordulhatnak. A japánok által tszunaminak hívott jelenség nem várható a közeljövőben, de van egy szunnyadó vulkán Afrika partjainál, La Palma szigetén, ami utoljára 1949-ben tört ki, és mögötte egy nagy kiterjedésű, és nem stabil földszakasz, ami egy kitörés során leomolhat. Egy ilyen szökőár percek alatt hatalmas pusztítást vihet végbe a Karib-szigeteken és az USA keleti partján. Forrás: CNN (888)Tszunami veszély az Atlantin? 2001-08-28 -- Olyan hatalmas hullámok, mint amik a Csendes-óceánon rendszeresek vulkánkitörések és földrengések kísérőjeként, egy most megjelent tanulmány szerint az Atlanti-óceánon is előfordulhatnak. A japánok által tszunaminak hívott jelenség nem várható a közeljövőben, de van egy szunnyadó vulkán Afrika partjainál, La Palma szigetén, ami utoljára 1949-ben tört ki, és mögötte egy nagy kiterjedésű, és nem stabil földszakasz, ami egy kitörés során leomolhat. Egy ilyen szökőár percek alatt hatalmas pusztítást vihet végbe a Karib-szigeteken és az USA keleti partján. Forrás: CNN (889)Az üzletember kamikázé támadása ex-neje ellen 2001-08-28 -- Amikor egy kis egymotoros gép felszállási engedélyt kért a new hampshire-i repülőtéren, úgy tűnt, hogy New Jersey felé veszi az irányt. De dél helyett észak-nyugatra repült. 15 kilométerrel később, a szemtanúk szerint szándékosnak tűnő manőverrel, belerepült egy házba. Mint utóbb kiderült, a sikeres konzultáns vállalkozást irányító férfi ellen a felesége távoltartási végzést szerzett két nappal korábban. Ezért a rendőrség azt valószínűsíti, hogy a kamikázé támadással lett öngyilkos a férj, de egyelőre nem sikerült azonosítani a maradványait. A házban senki se tartózkodott az eset történtekor. Forrás: ABC News (890)Chirac egységes EU alkotmányt szeretne 2001-08-28 -- Jacques Chirac, francia elnök ma arra sürgette európai vezető politikusait, hogy álljanak mellé és hozzanak létre egy közös európai alkotmányt. A francia diplomatáknak tartott közös megbeszélésen arról beszélt, hogy az EU-nak gazdasági hatalma mellé egységesebb politikai fellépést kell tanúsítania, mert csak így válhat meghatározó erővé a világban. Ötletét rögtön többen kritizálták, elsősorban az angol politikusok idegenkednek egy közös alkotmánytól. Forrás: BBC (891)Nem kell Amerikának az európaiak vére 2001-08-28 -- Az amerikai közegészségügyi hivatal bejelentette, hogy további korlátozásokat vezetnek be, hogy bizonyosan Creutsfeldt-Jakob kórtól mentesen tartsák vérkészleteiket. A jövőre bevezetendő intézkedés szerint azok, akik Európában éltek, vagy utaztak - háromnál több hónapig Angliában, vagy öt évnél tovább más európai országban -, azok nem adhatnak vért meghatározatlan ideig. Várhatóan 5 százalékkal csökkenti ez az USA vérkészleteit. Több mint 90 regisztrált haláleset köthető a betegséghez Európában. Forrás: BBC (892)Aki iszik rosszabbul is étkezik 2001-08-28 -- Azok az emberek, akik rendszeresen sok alkoholt fogyasztanak, általában sokkal egészségtelenebbül is étkeznek, mint a ritkábban italozó társaik. Egy most készült francia tanulmány szerint, az iszákosok több sajtot, félkész hústerméket, növényi olajat és kávét esznek, és a kalória-bevitelük kisebbik része származott karbohidrátokból. A koleszterin bevitelük átlagosan 32 százalékkal haladta meg a józan életmódot élőkét. Viszont több olyan ételt kerestek, amiben nagyobb mértékben találhatóak vitaminok, de a tanulmány összesítése szerint az egészségtelenebb táplálkozás a gyakori ivászattal jelentősen növeli a szív és más szervi bajok előfordulásának esélyét. Forrás: ABC Health (893)Woody és Velence 2001-08-28 -- Úgy tűnik, hogy van még egy város New York-on kívül, amit el tud viselni, sőt, talán szeret is Woody Allen: Velence. Olaszország varázslatos helyszínt biztosított már több filmjéhez, de járt már itt nászúton is, sőt kötött is házasságot a lagúnák városában. Most a bogaras szokásairól ismert színész-rendező azzal fejezi ki háláját a városnak, hogy itt mutatta be új filmjét, a "The Curse of the Jade Scorpion"-t. A premier a Velencei Filmfesztivál része volt. Forrás: japantoday.com (894)Elhunyt az orosz kapus 2001-08-28 -- Tegnap elhunyt az az első osztályban játszó orosz kapus, aki tíz nappal ezelőtt összeütötte a fejét egy csatárral egy mérkőzésen. Szergej Perkhun, a CSKA Moszkva gólvédője 23 éves volt - jelentette az Orosz Futballszövetség. A baleset augusztus 18-án történt, a csapat Makhacskalában játszott, és nem sokkal a mérkőzés vége előtt a Budun Budunov csatár és a kapus együtt mozdult egy beívelésre, és olyan erővel ütődött össze a fejük, hogy mindkettejüket kórházba kellett szállítani. A kapus azóta kómában volt, a csatárt még mindig az intenzív osztályon ápolják. Forrás: Yahoo (895)Milyen növény ez itt a konyhában? 2001-08-28 -- Egy hatalmas adatbázis, amiben feltüntették az összes, Amerikában őshonos növényt (állításuk szerint), és további bővítés alatt van az oldal, tehát nagyon jó eséllyel kereshetünk bármely növényt - legyen az trópusokról származó szobanövény, vagy kukorica. Több tucat különböző szempont szerint kereshetünk benne, sajnos nem ingyen, de lehetőség van egyezkedésre velük e-mailen keresztül, kedvezményt kaphatunk diák kutatásra, például. Forrás: Plants Database (896)Sütni is szeretünk a mikróval 2001-08-28 -- A Sharp most olyan mikrohullámú sütőket mutatott be, amelyek képesek olyan magas hőmérsékleten is sütni, hogy minden ilyen jellegű igényünknek megfeleljen. A vállalat korábban egy felmérést készített felhasználói között, hogy mire használják mikrójukat. Nos, 80% melegítésre, de a második leggyakrabban megnevezett ok a sütemények és pékáruk készítése volt (61,1%). Ezért álltak elő most olyan termékkel, ami minden igényt ki tud elégíteni. A harmadik leggyakoribb ok egyébként a lefagyasztás volt (44%). Forrás: Ybreo.com (897)Hyundai Santa Fe LX vs. Toyota RAV4 2001-08-28 -- Sportos, nagyméretű félterepjárók, egyszóval SUV-k népszerűségéhez nem férhet kétség: meghódították a vásárlókat a tengerentúlon, és egyre többet adnak el belőle Európában is. A Motor Trend szaklap most két olcsóbb változatot mutat be, amelyek ugyan nem állják meg a helyüket mély hóban, vagy az erdei sárúton, de a felmérések szerint elenyészően kevesen használják erre autóikat. Ami biztos, hogy a Toyota gyorsabb egy kicsivel. Forrás: Motor Trend (898)Aaliyah-ra emlékezve 2001-08-28 -- Pop- és R&B sztár Aaliyah augusztus 25-én légiszerencsétlenség áldozata lett, miután gépe nem sokkal felszállás után a Bahamák mellett lezuhant. A 22 éves énekesnő karrierjének csúcsán hunyt el. Legutolsó albumán található a sokak által legjobbnak tartott, kígyóbűvőlő hangulatú "We need a resolution" című szám, mellyel emléke előtt tisztelgünk. Aaliyah-t az R&B műfaj kedves, törékeny és érzéki alakjaként tartották számon. Forrás: CDNow (899)Mystery Play 2001-08-28 -- A Londonban játszódó Mystery Play című filmnek egy rejtélyes társaság áll a középpontjában, mely krízisbe került emberek életébe avatkozik bele. Sadie és Jude egy várószobában találkoznak: mindeketten egy emberhez jöttek, azonban míg Jude terápiára jött, addig Sadie kölcsönt venne fel. Emlékképekben felidéződik, milyen út vezetett a várószobához és lassan kiderül az igazság a titokzatos Layton Shelby-ről, aki se nem pszichológus, se nem pénzügyi tanácsadó, hanem annál sokkal több. Sean Martin, brit rendedező filmjét tavaly bemutatták a Cannes-i Filmfesztiválon. Innen letölthető a 90 perces film. Forrás: Film Festivals (900)Ismerkedés a neten 2001-08-28 -- Az amerikai Intelliquest Információs Csoport felmérései alapján kimutatták, hogy az online ismerkedők legtöbbje negyven évesnél fiatalabb, tanult( az internet használók 43%-a főiskolát végzett), és 55 ezer dolláros átlag jövedelemmel bír, mely kétszerese az átlagosnak. Ha interneten szeretne ismerkedni a fenti adatok mellet jó, ha tudja, hogy nem a bárokban megforduló harsány emberekkel fog itt találkozni -- a szemérmes udvarlások itt igazán kivirágoznak. Jó hír éjjeli baglyoknak: itt nincs záróra. Forrás: FLIRT.COM (901)Mobilra töltött MP3 2001-08-28 -- A Vivendi Universal a héten azzal a tervvel állt elő, hogy mobil zenei szolgáltató rendszert hoz létre, kifejezetten tizenévesek számára. A telekommunikációs cég és a nagy amerikai stúdió és lemezkiadó tavaly év végi egyesülése révén létrejött lehetőséget használják ki most. A tervek szerint a fiatalok a zenéket, MP3-as fájlokat a speciális mobiljaikra tölthetik le (már egyébként kapható ilyen telefon), és azon rögtön meg is hallgathatják. Forrás: FT Marketwatch (902)Cooper ügynök végre nősül 2001-08-29 -- Kyle MacLachlan, akit nálunk a legtöbben a Twin Peaks FBI-os Cooper ügynökeként ismerhetnek, úgy döntött, hogy 42 évesen feladja agglegény életmódját. A magánéletben nagy nőcsábász hírében álló színész közelében rengeteg hollywoodi színésznő fordult meg az elmúlt években, többek közt Laura Dern, Lara Flynn Boyle, vagy a szupermodell Linda Evangelista, akivel 92 óta rendszeresen együtt lehetett látni, el is jegyezték egymást 96-ban, hogy két évvel később végképp szakítsanak. Most nem mással tűzték ki az esküvő időpontját, mint Desiree Gruber-rel, az egyik legnevesebb divat szakújságíróval, akinek kliense egyebek mellett Linda Evangelista és Naomi Campbell is - kicsi ez a világ. Forrás: E! Online (903)Az utolsó évad a Jóbarátoknak 2001-08-29 -- A Jóbarátok amerikai sztárjainak a jelek szerint elege van a sorozatból. Jennifer Aniston, Brad Pitt felesége egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy bár 'könnyekkel küszködve', de ez lesz az utolsó évad a sorozatban. Egyébként a többiek is meghatottan beszéltek minden idők egyik legsikeresebb sorozatáról, ami a hollywoodi sztárok első sorába jutatta szereplőit. Már tavaly is nehezen indult a forgatás, mert a stúdió nem akarta kifizetni a szereplők epizódonkénti 1 millió dolláros gázsi igényét (végül megtette). Forrás: Sky.com (904)A 'Bigfoot' kitapossa az aknákat 2001-08-29 -- Bosznia-Hercegovina szerte a szakértők szerint közel 3 millió akna fekszik még beélesítve, szomorú emlékként a 90-es évek polgárháborújából. Most egy angol cég egy olyan monstrum járművet készített, amivel egyszerűbben lehet megtisztítani a környéket. Mivel nincsenek használható térképek, és a hagyományos detektoros módszer veszélyes, most úgy próbálják hatástalanítani őket, ahogy azt tervezőjük is számította: elszakítva a kioldó vezetéket, vagy nagyobb nyomást nehezíteni rá. Egy olyan páncélozott járművet készítettek, ami ellenáll szinte mindegyik gyalogsági vagy tank aknának, és a lánctalpa is úgy van kialakítva, hogy ha megsérülne, gyorsan és olcsón helyben ki lehet cserélni. És persze távirányítottan működik. Forrás: CNN (905)Az Intel új, otthoni vezeték nélküli technológiái 2001-08-29 -- Mától az Intel olyan vezeték nélküli, otthoni technológia bevezetését jelentette ma be, amelyek protokollja egykor a versenytársaké volt. Már tavaly piacra dobta a termékeit, egy laptopokhoz való kártyát, és egy kis külső irányító egységet, amelyek azonnali rádióhullámos összekötetést biztosítanak. A jövő héten jelenik meg az az eszközük, amely hagyományos vezetékes internet-kapcsolatot köti össze pl. a teraszon levő laptoppal. Forrás: CNet (906)Visszaadta a talált 203.000 dollárt 2001-08-29 -- Egy los angeles-i férfi 25.000$ jutalmat kap, mert visszaszolgáltatott egy pénzeszsákot, amiben 203.000$ készpénz volt. A zsák hétfőn tűnt el, miután egyszerűen kiesett egy pénzt szállító páncélozott járműből. A 22 éves mexikói származású férfi meglátta az úton, és hazavitte. Még csak 16 hónapja van az USA-ban, és pohárleszedőként dolgozik egy kínai étteremben. Még angolul se beszél. A jelek szerint nem a média figyelmét akarta felkelteni, se a jutalomra nem vágyott, valószínűleg csak félt ekkora összeget magánál tartani, ezért hívta fel a rendőrséget és adta vissza a pénzt. Forrás: Channel 2000 (907)Stone Henge gyertya 2001-08-29 -- Kinek ne tetszene Anglia legnevezetesebb műemlékéről készült másolat, kiváltképpen, ha az egy gyertya formájában ölt alakot? Egy kis gyertya illeszkedik a 12,7 cm magas Stonehenge utánzat tetejére. Forrás: Artist Direct (908)SMS-bomba a mobilok ellopása ellen 2001-08-29 -- Az SMS-bomba, a holland rendőrség találmánya a legesélyesebb a helyi Igazságügy Minisztérium bűnmegelőzési kitüntetésére. Az ötlet lényege, hogy amint valaki bejelenti, hogy ellopták a mobiltelefonját, a rendőrség azonnal folyamatosan a következő sms-eket kezdi el küldözgetni a készülékre: "Ez a készülék lopott. Vásárlása vagy vétele bűncselekmény. A rendőrség." Az amszterdami rendőrség szerint az akció sikeres volt, a mobilok kevésbé vonzó célpontok lettek a bűnözők számára, a lopások száma a felére esett vissza. Forrás: IDG.net (909)Élő Orbital koncert 2001-08-29 -- A London melletti körgyűrűről kapta nevét az Orbital, melynek további apropója, hogy ezen a környéken zajlottak a hajdanán hősnapokat élő acid house partik. Az Orbital a '90-es évek közepére az egyik legnevesebb techno-formációvá vált. 1999-ben adták ki a "Middle of nowhere" című abumukat, amely bekerült a toplista legjobb ötje közé, s ezt követően fenállásuk legsikeresebb turnéjukat ejtették meg a Hartnoll testvérek. A Middle of nowhere túrné egyik állomásának élő felvétele innen letölthető. Ez a koncert telt ház előtt zajlott és a legjobb volt az egész túrné alatt. Forrás: LOOPZ (910)Craig David, a legjobb R&B énekes 2001-08-29 -- Craig David "Fill me in" című video klippje kapta a 2001-es Billboard Music Video Awards díjra a legtöbb jelölést. 1999 végén, 2000 elején tört be a brit soul és R&B zenei színtérre és úgy tartják George Michael-től ő veheti át a stafétabotot és lesz a könnyűzene legközkedveltebb férfi előadóművésze. Ezen a site-on meg lehet nézni a "Fill me in" című video klippet. Forrás: Excite Music (911)Mike Resnick: Ivory (Elefeántcsont) 2001-08-29 -- Az Ivory című könyvben Duncan Rojas-t, kutatót az utolsó masszáj azzal bízza meg, kutassa föl az elveszett Kilimandzsáró Elefánt legendás agyarát, mely a legnevezetesebb trófea valaha. A kutató galaxison és évezredeken át utazva kutatja az agyarat és lassan rájön miért is olyan fontos az megbízójának. A sci-fi műfaj legnívósabb díjaira, a Nebula- és Clarke díjra jelölték Mike Resnick könyvét. Microsoft Reader szükséges a könyv letöltéséhez. Forrás: Amazon.com (912)Neves stárok az új Jackson-klippben 2001-08-29 -- Hírek szerint Michael Jackson új video klippjében, a "You rock my world"-ben Marlon Brando, Benicio Del Toro és a Sopranos című sorozat színészei fognak szerepelni. Jackson eredetileg Robert de Niro-t kérte föl, ám a színész elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni a szereplést, ezért Jackson Marlon Brando-t kereste meg. A "You rock my world" az első száma Michael Jackson-nak 1997 óta. Október 8-án jelenik meg. Forrás: NME.COM (913)Letölthető teljes Orbital koncert 2001-08-30 -- A London melletti körgyűrűről kapta nevét az Orbital, melynek további apropója, hogy ezen a környéken zajlottak a hajdanán hősnapokat élő acid house partik. Az Orbital a '90-es évek közepére az egyik legnevesebb techno-formációvá vált. 1999-ben adták ki a "Middle of nowhere" című abumukat, amely bekerült a toplista legjobb ötje közé, s ezt követően fenállásuk legsikeresebb turnéjukat ejtették meg a Hartnoll testvérek. A Middle of nowhere túrné egyik állomásának élő felvétele innen letölthető. Ez a koncert telt ház előtt zajlott és a legjobb volt az egész túrné alatt. Forrás: LOOPZ (914)'Nincs recesszió' - állítják az elemzők 2001-08-30 -- Az amerikai gazdaság a második negyedévben a legkisebb növekedést produkálta az elmúlt 8 évben - jelentette az USA Kereskedelmi Minisztériuma, rácáfolva korábbi előrejelzésére. A kismértékű növekedés is nagyrészt a fogyasztás megugrására vezethető vissza, ami nem a legkedvezőbb irányzat egy ország gazdaságában. De a szakértők bizakodóak, egybehangzóan állítják, hogy nincs recesszió. Sokan várják, hogy a Fed idei hét alkalommal csökkentett központi kamatlába meghozza a várt eredményt. Bush szerint a legjobb megoldás az általa kezdeményezett adócsökkentés lehet. Forrás: IHT (915)Ausztrália nem enged a menekültek ügyében 2001-08-30 -- Az ausztrál kormányra egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik a több, mint 400 ázsiai menekültet szállító hajó helyzetének kezelése miatt. Már egy hete vesztegel az a norvég teherhajó a Karácsony-szigetek mellett, amit az ausztrál parti őrség rendelt útja megszakítására és segítségnyújtásra, mert a vészesen túlterhelt lélekvesztő, amin a menekültek érkeztek bármelyik pillanatban felborulhatott volna. A norvégok természetesen az ausztráloktól várják a megoldást, de John Howard, a miniszterelnök bejelentette, hogy országa nem hajlandó beengedni a menekülteket. Forrás: Guardian (916)Európai vizsgálat a Microsoft monopolhelyzete ellen 2001-08-30 -- Várhatóan még a napokban lezárul az a vizsgálat a Microsoft ellen, amit az európai hatóságok indítottak annak megállapítására, hogy a cég megpróbálta-e kihasználni domináns helyzetét a személyi számítógépek operációs rendszerének piacán úgy, hogy ezzel a szerverek felett is minél nagyobb befolyást érjen el. Feltehetően az Európai Bizottság fog eljárni az ügyben, és ha a vizsgálat elmarasztalja a szoftver óriást, akkor valószínűleg felszólítják a piaci gyakorlat elhagyására és több milliárd dolláros büntetésre is számíthat. Forrás: Siliconvalley.com (917)Meghátrált Cruise 'pasija' 2001-08-30 -- Pedig milyen sokan várták nagy izgalommal, ahogy Tom Cruise bebizonyítja a bíróság előtt, hogy nem meleg - ahogy a jogászai ígérték. Az a férfi, aki magát 'erotikus birkózónak' aposztrofálta, és azt állította, hogy szexuális kapcsolata volt filmsztárral, most visszavonta állítását. Cruise 190 millió dollárra perelte az egykori pornószínészt, aki azt is beismerte, hogy nem is találkozott soha a Top Gun sztárjával. Korábban még olyanokat is állított, hogy Nicole Kidman félreérthetetlen helyzetben rajtakapta őket, és ezért adta be a válókeresetet. Forrás: Herald Sun (918)'Nincs recesszió' - állítják az elemzők 2001-08-30 -- Az amerikai gazdaság a második negyedévben a legkisebb növekedést produkálta az elmúlt 8 évben - jelentette az USA Kereskedelmi Minisztériuma, rácáfolva korábbi előrejelzésére. A kismértékű növekedés is nagyrészt a fogyasztás megugrására vezethető vissza, ami nem a legkedvezőbb irányzat egy ország gazdaságában. De a szakértők bizakodóak, egybehangzóan állítják, hogy nincs recesszió. Sokan várják, hogy a Fed idei hét alkalommal csökkentett központi kamatlába meghozza a várt eredményt. Forrás: IHT (919)Nincs meglepetés egyelőre a US Openen 2001-08-30 -- Már a harmadik fordulón is túl vannak az idei US Open játékosai, de egyelőre nem született nagy meglepetés. Az egykori bajnokok gond nélkül vették az első akadályokat, Rafter és Ivanisevics már tegnap továbbjutott, Agassi ma játszik. Monica Seles 6-1, 6-4-re legyőzte az orosz Evgenia Koulikovszkaját, pedig nagyon rosszul játszott, de 20 ki nem kényszerített hibával is csak 47 percig tartott a mérkőzés. Hingis is legyőzte orosz kihívóját, a harmadik helyen kiemelt Davenport 6-0, 6-2-re verte a francia Emilie Loit-ot. Forrás: BBC (920)A legalacsonyabb a csecsemőhalálozási ráta 2001-08-30 -- Amióta Angliában feigyelemmel kísérik a csecsemőhalálozások alakulását, idén láttak napvilágot a legkedvezőbb számadatok. Emellett a bölcsőhalálok száma is csökkent, mely a sikeres kampány eredménye. A tíz éve tartó felvilágosítás keretében az anyákat arra szólították fel, kisbabáikat háton fekve altassák el. Néhány kiegészítő tanács a bölcsőhalál elkerülése végett: terhesség allatt ne dohányányozzanak se az anyák, se az apák, s ugyanígy a baba szobájában se dohányozzunk soha. Ne hagyjuk, hogy a baba nagyon felhevüljön vagy kihűljön. Alvás közben a feje mindig legyen szabadon. Forrás: BBC (921)Egyre nagyobb az igény a gyerekbútorokra 2001-08-30 -- Nem gyerekjáték a gyerekbútor - gondolják ezt mind többen, akik ebben az üzletágban utaznak. Az egyik legnagyobb iramban előretörő ága a lakberendezésnek, és ráadásul egy speciális igényeket kielégítő szakma ez. Vegyük csak a sporteseményeken nyert serlegeket, vagy a videojátékokat, ráadásul ma már sok gyerekszobában ott van a computer is. Továbbá a mai szülők többségénél mindketten dolgoznak, és sokszor szívesebben vesznek valami újat - egy hosszabb ágyat, pl. - gyerekeiknek, mint maguknak. Forrás: Dallas News (922)Útmutató futócipő vásárláshoz 2001-08-30 -- Kevés olyan sporttevékenység van, mely az lábra és a testre nézve annyira megterhelő, mint futás. Éppen ezért elengedhetetlen a megfelelő futócipő kiválasztása, mely akkor jó, ha egyszerre stabil és kipárnázott. Egy rossz cipő nemcsupán a lábat terheli meg, de a lábon keresztül a csípőt és a hátat is. A cipővásárláshoz fontos tudni, milyen lábtípussal rendelkezünk. Hogy ez kiderüljön, az ún. vizes próbát alkalmazzuk. Nedves lábbal lépjünk rá egy papírra, s a lábnyomból már eldönthetjük, melyik az a cípő, mely alkatunknak megfelel. Forrás: OSHMAN (923)A régmúlt automatái 2001-08-30 -- Az emberi gesztusokat utánzó, belső mechanikus szerkezet által irányított játékok, másnéven az automaták története egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza. A 18. században a készítők az ember utánzásának művészetét már magasabb fokára fejlesztették. Voltak olyanok, akik frankeinstein-szerű gondolatokat valósítottak meg: ők azt állították, képesek a légzést is utánozni. A 19. századtól Párizsban az automaták egyre inkább elterjedtek és a mindennapi élet motívumait örökítették meg. A gesztusokat elnézve a múlt egy egészen új oldaláról mutatkozik be. Forrás: Sotheby's (924)Elhunyt az ember, aki elhozta nekünk a szusit 2001-08-31 -- Yoshiaki Shiraishi, az ember, aki a tömegek számára is elérhetővé tette a szusit, a japánok nyers halból készült nemzeti ételét, elhunyt szerdán. Korábban a szusi fogyasztása a leggazdagabb rétegek kiváltsága volt, mert csak igazán friss és jó minőségű halból készíthető. A friss tengeri hal beszerzésének bonyodalma lehet az oka, hogy nálunk csak kevesen ismerik ezt a csemegét, pedig szerte a világban egyre több szusi-bár nyílik. Az ötlete az volt, hogy elhagyva a szertartásokat és ceremóniákat a vendégek egy, az asztal mellett lévő futószalagról emelik le a nekik tetsző darabokat, és a végén a pincér összeszámolja, hogy hány üres kistányér maradt az asztalon. Forrás: USA Today (925)Szex és erőszak az Arany Oroszlánért 2001-08-31 -- Erőszak, szex és a kamaszkor áll az idei Velencei Filmfesztivál középpontjában, ahol a legnagyobb sztárok és a legnevesebb filmesek versengenek az Arany Oroszlánért. Az amerikaiak versenyfilmje tizenévesek közötti gyilkosságról szól, a koreaiak kutyák kínzásával sokkolják a zsűrit. A legesélyesebbnek a mexikói "Y tu mama tambien" (És az anyád is) című filmet tartják, ami egy road-movie két kamaszról, akik Mexico városban csavarognak, és rávesznek egy 28 éves spanyol nőt, hogy néhány napig tartson velük, amiből bonyodalmak, viták és futó szerelmek születnek. Forrás: ABC (926)Nincs jövője az online zenevásárlásnak? 2001-08-31 -- Egy új felmérés szerint a digitális zene vásárlásának az Interneten nincs is olyan nagy jövője, annak ellenére, hogy a nagy lemezkiadók milliókat költenek rá. Az Amerikában készült felmérés szerint az internetezők fele hallgat zenét a számítógépén, de csak negyedük olyat, amit a hálózatról töltött le. Közülük is csak 6% mondta azt, hogy legalább egy számot megvásárolt volna az elmúlt három hónapban. Szakértők szerint csak az segíthetne az online zeneterjesztésen, ha egységes szabványt dolgozna ki az öt nagy stúdió, de erre egyelőre nincs túl sok esély. Forrás: CNN (927)A Sun MS Office konkurense Linuxra 2001-08-31 -- Most tartják a Linux legnagyobb nemzetközi konferenciáját, amin egyre több nagy informatikai cég is részt vesz. Tegnap mutatta be a Sun Microsystems az új StarOffice csomagját, aminek bétaverziója októberben lesz letölthető. A jelenlegi 5.2-es változatot sokan kritizálták, mert az összes alkalmazást egyszerre indítja el, és túl nagy és nehézkes volt. A mostani változat szakított ezzel a gyakorlattal, és a szakmabeliek az első komoly ellenfélnek tartják a Microsoft Office csomagjával szemben. Forrás: CNet (928)Már az űrből se néz ki jól a Föld 2001-08-31 -- A mostani amerikai kapitánya a Nemzetközi Űrállomásnak, Frank Culbertson interjút adott a BBC-nek, amiben aggodalmainak adott hangot a Föld jövőjével kapcsolatban. 'Hihetetlen mennyire látszik innen, hogy mekkora hatással vagyunk a Földre." - mondta a parancsnok, aki a múlt héten kezdte meg küldetését két másik orosz űrhajóssal. "A tíz évvel ezelőtti repülésem óta szemmel látható a változás a földhasználatban, az erdők eltünésében. Minden este nagy tüzeket lehet látni az egyenlítő környékéről, és a hatalmas fényeket, amik a nagyvárosok környékén vannak. Jobban kellene vigyázni erre a bolygóra, ahol élünk." Forrás: BBC (929)Superman visszatért, de kisgatya nélkül 2001-08-31 -- Még mindig hatalmas épületeket ugrik át egyetlen nekirugaszkodással, de már nem hord szűk nadrágot. Az új 'Superman' sorozat, ami ezen az ősszel indul a WB csatornáin szakított a régi ruhatárral, mostantól farmerban és rövid ujjú ingben száll a golyónál is gyorsabban. Ahogy az írók és a producerek a sajtótájékoztatón elmondták, a mostani fazonigazítással a mai generációk körében is népszerűvé akarják tenni az egyik legöregebb képregényhőst. "Mert nehéz valakit szimpatikusnak találni és szurkolni neki, ha a nadrágján kívül hordja az alsógatyáját." - mondta Alfred Gough, a producer. Forrás: LA Times (930)Ars Electronica 2001 2001-08-31 -- Milyen tényezők befolyásolják a jövő művészetét, milyen formákat vesz fel, ki fogja művelni és kihez jut el? Ezek a kérdések állank az idei Ars Electronica 2001 művészeti fesztivál középpontjában. A fesztivál alcíme is jelzi ezt: "Vizsgáljuk meg a korábban művészetként ismert valamit!". Szimpóziumok, konferenciák, különböző fórumok keretében járják körbe a témát: az új művészeti ágak technológiáit, eszközeit, koncepcióit. A Prix Ars Electronica Forum szekciójában megismerkedhetünk az idei nyertesek elképzeléseivel, projektjeivel. A fesztivál szept. 1-étől 6-áig fut, Linz-ben (Ausztria). Forrás: absolutearts.com (931)Felszáll a köd a hajó körül? 2001-08-31 -- Úgy tűnik, hogy az ENSZ és a nemzetközi szervezetek nyomása mégis hatással volt az érintett országokra és sikerül lassan megoldani az öt napja a norvég teherhajón rekedt, többségében afgán menekült sorsát. Ma Norvégia is bejelentette, hogy befogadna néhányat a menekültek közül - eddig teljes egészében az ausztrálokra hárította a felelősséget. Ez az után hangzott el, hogy az új-zélandi kormányfő, majd Kelet-Timor is bejelentette, hogy menedéket nyújtana a bevándorlók egy részének. Forrás: This is London (932)Nem tervezett Lewis-Rahman összecsapás 2001-08-31 -- Hasim Rahman, a jelenlegi nehézsúlyú világbajnok, és korábbi nagy ász, Lennox Lewis alaposan felforrósította a levegőt a ringen kívül is. Tegnap egy interjút adtak az ESPN-nek, és a beszélgetés közben szóba került egy korábbi kijelentés, amiben Rahman célzásokat tett arra, hogy Lewis homoszexuális. Lewis felháborodott, szerinte az egész ügyet Rahman húga robbantotta ki, és az egész beszélgetés a bokszolók családjára terelődött (nem dicsérték egymást). Szó szót követett, majd felálltak, egy ideig csak egymás arcába kiabáltak, majd ledöntötték egymást a padlóra. A dulakodást a biztonsági őrök fékezték meg, akik szétválasztották a két öklözőt. Forrás: National Post (933)Török reality-show: kijönni a minimálbérből 2001-08-31 -- A török televíziónak sikerült egy nagyot újítania a mostanában oly divatos valóság-show koncepciókon: két középkorú család versenyez egymással, hogy ki lehet e jönni az ország hivatalosan megállapított minimálbéréből, 84$-ból (23.500 Ft-ból). Az egyik férj, Engin Ozden naponta négy órát gyalogol a stúdióból a munkahelyére, hogy megspórolja a 100 forintos buszdíjat. A felesége egy hónapja nem használt illatszert. A másik pár olcsón megveszi a tegnapi kenyeret a boltokból, és esténként az utcai lámpák alatt olvasgatnak, hogy így spóroljanak a villanyszámlán. Mindkét pár 10-10 kilót fogyott a műsor augusztus elsejei kezdete óta. Forrás: Startribune.com (934)A magányos Monsieur Turgeon -- animáció 2001-08-31 -- Monsieur Turgeon ennek az animációs filmnek a főszereplője, egy magányos agglegény, aki társ után áhitozik, ám ennek meghiúsulása miatt inkább a konzumálás felé fordul. Ez a bő 13 perces digitális animáció a hagyományos papír kivágásos technikával is dolgozik, mely sajátos naív hangvételt ad a modern képi világhoz. Megható történet ez egy szórakoztató figuráról, aki teljesen egyedül áll ebben a világban. Forrás: National Board of Canada (935)Véres viking fenevadak 2001-08-30 -- Nem is olyan rég volt az az idő, amikor még vadak uralták a Földet, csapatokba verődve keresték a prédát és az üres területeket. Nagy csatákat vívtak az útjukba került csordákkal, fegyverzetük baltából, dárdából és nehéz buzogányokból állt. Szerencsére ezek az idők elmúltak és már nem kell állati bőrökbe bújnunk (persze nem mindenkinek sikerült túljutni ezen a perióduson). De most felemlegethetjük ezeket a régi szép időket a Rune: Viking Warlord játékkal. Forrás: Gamepen (936)Azért tudnak ezek a japánok 2001-08-31 -- Egy gyönyörű, nagyszabású japán animációs filmről van itt megint szó, kérem, az első, ami teljes egészében digitális technikával készült. A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy ez azt jelenti, hogy a karaktereket és a háttért kézzel rajzolják meg, csak aztán beviszik őket egy programba, és a mozgást, árnyékolást, stb. már ott oldják meg. Egy kardforgató lányról szól, akit mesterei arra kérnek fel, hogy szabadítsa meg a katonai bázist az ott ólálkodó démonoktól - csendben, minden hírverés nélkül. A hangeffektek is olyanok, amitől méltán híres a japán animáció és filmtechnika. Forrás: IDG.net (937)Te is lehetsz snowboard világbajnok 2001-08-31 -- Az Activision O2-es sorozatának újabb változata az extrém sportokat extrém magasságokba igyekszik repíteni. A mostani kiadás Shaun Palmer, a hatszoros téli X-játékok bajnokának nevét viseli. Hogy megkülönböztessék magukat a hasonló programok tucatjaitól, igyekeztek minden korábban sikeresnek bizonyult koncepciót belezsúfolni a játékba, úgy mint a különböző szinteken elérhető célok megjelölése, vagy a trükkök összekapcsolhatósága. Javult a kezelhetőség és a mozdulatok és forgások finomsága - és persze jelentősen megnőtt a memóriaigényük. Forrás: IDG.net (938)Elian visszatér az USA-ba? 2001-08-31 -- Miután 7 hónapig keményen küzdöttek azért, hogy visszajutassák Elian Gonzalez-t a szüleihez Kubába, most Fidel Castro azon gondolkozik, hogy visszaküldi. A Time magazin szerint lehetséges, hogy a fiú, akinek története bejárta világsajtót most Castro oldalán részt vesz az ENSZ gyerekről szóló tanácskozásán. Több, mint 80 államfőt várnak a konferenciára, ahol a tervek szerint Bush is felszólal. A hét éves fiú több alkalommal is részt vett kubai tömegrendezvényen Castro társaságában. Forrás: FOX (939)A Toyota bízik az új motorban 2001-08-31 -- Bemutatták a Toyota új Forma 1-es motorját, amire nagy szüksége lehet a cégnek, mert ebben az évben gyászosan szerepeltek hajtóművei. Luca Marmarini, a cég fejlesztési igazgatója szerint az új V10-essel fel tudják venni a versenyt a mezőny legjobbjaival is. Az olasz elmondta, hogy a Toyota vezetése nem fejtett ki semmilyen nyomást a fejlesztőkre és technikusokra, de, mint azt elmondta, "azért mert ők elégedettek az utolsó helyezéssel is, én nem akarok itt megállni, és csak 3-4 év múlva eredményeket elérni a versenyeken." Forrás: Sportal.co.uk (940)Cyberszex - hogy is kell azt? 2001-08-31 -- Nem is tudom van-e értelme leírni ezeket a sorokat, mert még sose találkoztam olyan nővel, aki nyíltan beismerte, hogy valaha is ellátogatott egy szexoldalra. Persze lehet, hogy csak nem beszélnek róla, de az a tapasztalatom, hogy sokkal kevésbé érdekli őket a pornó bármely formája, mint a férfiakat. De azon keveseknek, akiket mégis - kell, hogy valakik eltartsák a nőknek szóló oldalakat is -, no meg a korrekt tájékoztatás, esélyegyenlőség és hasonló hablatyok miatt hát tessék, valami a lányoknak is. Állítólag a cybersex iránt nagyobb a női nem érdeklődése, míg a férfiak a képeket és videókat részesítik előnyben, ezért ez a link közvetlenül arra az oldalra visz, ahol a jótanácsokkal látja el Kara a dolog iránt érdeklődő nőtársait. Forrás: Kara's Links (941)A Biblia mentette meg az életét a lövöldözésben 2001-09-03 -- Egy floridai anya egyelőre ismeretlen okokból megpróbálta megölni két gyerekét. Az egyikkel, a hatéves fiúval végzett is: közvetlen közelről fejbe lőtte, miközben az tévét nézett. Ezután autóba szállt, és ahhoz a templomhoz hajtott, ahol másik fia a vasárnapi miséről jött ki éppen. Az anya felment a lépcsőn, és két lövést adott le, az egyik a karját súrolta a 16 éves fiatalembernek, a másik golyó a maga előtt tartott Bibliába csapódott, de nem történt komolyabb sérülés. Ezután az anya megpróbált elmenekülni, de tűzpárbajba keveredett a rendőrökkel, ahol súlyosan megsebesült. Jelenleg is kórházban ápolják, állapota kritikus. Forrás: Nando Times (942)A csokoládé nem csak finom, de egészséges is 2001-09-03 -- Jó hírek a csoki-imádóknak: milliók kedvence és szenvedélye nem csak finom, de egészséges is - állítják amerikai tudósok. Mint a mostani vizsgálatok megállapították, az egyik alkotórésze a csokoládénak, a flavonid jó karban tartja a szívet és a vérkeringést, megakadályozza a vérrögök képződését - ami infarktushoz és agyvérzéshez vezethet. Ahogy azt az egyik kutató elmagyarázta, a kakaó hasonlóan hat a szervezetre, mint az aszpirin, de figyelembe kell venni, hogy a csokoládéhoz a kakaó mellé többszörös mennyiségű cukrot adnak, amiről már nem mondható el, hogy egészséges lenne. Forrás: MSNBC (943)Felrobbanhatnak az új Minik 2001-09-03 -- Nem indul túl sikeresen az újjáélesztett, teljesen felújított Mini piaci indulása. A BMW, aki megvette és újratervezte az egyik legnépszerűbb angol kisautót, most kénytelen volt visszahívni minden eddig eladott modellt, mert egy tervezési hiba miatt az autók felrobbanhatnak tankolás közben. A tankoló nyílás körül az autókon egy speciális festéket használnak, amik szigetelnek, így nem keletkezhet statikus elektromosság miatt szikra, ami akár be is robbanthatná a tankot. Kiderült a mostani modellekről, hogy az itt használt festék túl gyorsan lejön (a jelek szerint néhány hetes tesztelés alatt is, akár), ezért most ezeket a modelleket kicserélik. Forrás: BBC (944)Sokkot kaptak a németek 2001-09-03 -- A németek nehezen térnek magukhoz a szombat esti gyászos, 5-1-es vereség után. Ma szinte minden újság az első oldalon számolt be az angolok elleni mérkőzésről, a játékosok bocsánatot kértek a nézőktől Németország történetének második (!) világbajnoki selejtezőn elszenvedett veresége miatt. A legnagyobb visszhangot a Bayern Münchenben játszó Owen játéka váltotta ki, akit a csapata nem is akart elengedni válogatott meccsre, mivel szerintük "túl fiatal nemzetközi rangadókhoz". Erre a mostani mester-hármas volt a csattanós válasz. Több lap is részletesen tárgyalta a német kapitány, Rudi Voller apjának infarktusát, amit a mérkőzésen kapott. Forrás: Sky Sports (945)Berlusconi fél még egy nemzetközi konferenciától 2001-09-03 -- Olaszország végül is elérte, hogy az ENSZ beleegyezzen a novemberi élelmezési kongresszusának áthelyezésébe, talán egy másik olasz városba Róma helyett. Egy olyan helyszínt keresnek, amit könnyebben meg lehet védeni az esetleges rombolástól, ami előfordult az antiglobalizációs tüntetők és a rendőrség összecsapásánál a júliusi genovai G8 találkozón. Kofi Annan főtitkár csak néhány nappal ezelőtt jelentette ki, hogy nem igazolható és engedélyezhető a találkozó áthelyezése, ezért sokakat meglepett, hogy most mégis beleegyezett. Forrás: Guardian (946)Most kell menni Kubába 2001-09-03 -- Most, hogy nálunk véget ért a nyár, itt az idő, hogy a tőlünk délebbre fekvő országokra kacsintsunk, ahol csak most lesz elviselhető a hőmérséklet. Az egyik legnépszerűbb, legtöbbet emlegetett úticél Kuba. Persze annak, aki megengedheti, de azt mindenki érti, hogy ha egyszer feloldják az amerikai utazási embargót, akkor ugyanolyan karibi pálmakunyhós medencés sziget lesz, mint a többi. És ha Castroval is történik valami, akkor már a hangulat végképp nem lesz olyan, mint ma. Egyelőre német, francia és japán turistából van a legtöbb, és a kialakulatlan infrastruktúra miatt főleg a kalandvágyóbb utazók érkeznek az országba. Forrás: Tampa Bay (947)A nővér messzebről figyel ránk 2001-09-03 -- Egy olyan kísérleti videoláncot vezetnek be Birminghamban, Angliában, ahol élőben beszélhetjük meg egy nővérrel a gondjainkat és kérhetünk tanácsot egy gyógyszerrel kapcsolatban. A főként egyedülálló időseknek indult program részeként 50.000 digitális televíziót osztottak ki a helyiek között. A távirányítóval kérhetnek segítséget az idős emberek, és a nővérek is lelkesebbek a mostani megoldásért, mert szerintük is sokkal könnyebb úgy elmagyarázni egy gyógyászati lépést, hogy közben meg is tudják azt mutatni, és nem csak a telefonon kell elmagyarázniuk. Forrás: Sky (948)Nem kell többet jegyzetelni 2001-09-03 -- Beülsz egy órára az egyetemen, kölcsönkérsz egy darab papírt, és csak a vizsgaidőszakban jössz rá, hogy hiába hiányzik csak 1-2 előadás, amin benn voltál azt se érted a saját jegyzetedből. Ezen próbál segíteni a Sony most megjelent okos kis szerkezete, ami egy zoom mikrofon segítségével jó minőségű, használható felvételeket készít az egész előadásról, amikhez jegyzeteket mellékelhetünk. A hangot itt is mikrokazettára mentjük. Forrás: Canadacomputers.com (949)Masha Hamilton 2001-09-03 -- A könyv írója, Masha Hamilton jól ismeri a Közel-Keletet, több, mint 10 évig volt az amerikai hírügynökség, az Associated Press kiküldött tudósítója. Jordániában játszódik első regénye, egy érzelmes történet egy kislányról, aki a sivatagban él nomád családjával. Természetesen a sivatag itt is tele van rejtélyekkel és megmagyarázhatatlan élményekkel. Jammana, a kislány olyan képességgel van megáldva (vagy inkább megátkozva), amivel láthatja a múlt képeit, és beszélgethet elhunyt nagyapjával. Forrás: Barnes & Noble (950)Gorillaznak nem kell a zenei díj 2001-09-03 -- A Gorillaz lekerült az idei Mercury díj rövid listájáról. A virtuális zenekar, akik mögött olyan zenészek állnak, mint a Blur vezetőembere, Damon Albarn és a hip-hop főnök, Dan the Automator nem tart igényt a díjra. A basszusgitáros a hírre, hogy nagyon jó esélyük van a legjobb lemez címére, csak annyit mondott, hogy "Kösz, haver, de nem kell. Jelöljenek inkább valami másik szerencsétlen bábot." Elbow, PJ Harvey, Radiohead, Super Furry Animals, Basement Jaxx és Turin Brakes maradt az esélyesek között. Forrás: dotmusic (951)Mesterséges élet 2001-09-03 -- Jon McCormack animációja a harmadik Nemzetközi Elektronikus Művészeti Találkozóra készült, melyet 1992-ben, Sydney-ben tartottak. A mű azt célozza meg bemutatni, hogyan befolyásolja kultúránkat a minket körülvevő technológia, hogyan viszonyulunk a gépekhez, mi a mesterséges élet. Az animáció procedurálisan jött létre, azaz teljes mértékben a kompjuter alkotta, a létrejött mozgást, színeket az alkotó nem befolyásolta, csupán a szoftvert írta hozzá. Forrás: Jon McCormack (952)Kultikus horrorfilm DVD-n 2001-09-03 -- Az angol Wicker man című horror klasszikust DVD-n is kiadják, jelentette be a forgalmazó Anchor Bay Entertainment. A New York Post a filmmel kapcsolatban megjegyezte, hogy a Robin Hardy rendezte horror film az 1973-as bemutató után nem sok figyelmet vont magára, s ez az 1978-as újra kiadást követően sem változott, azonban az évek során mégis nagy rajongótábort toborzott. A Cinefantastique Magazin a filmet a horrorok Aranypolgárának titulálta. Forrás: Hollywood.com (953)Hewlett-Packard felvásárolja a Compaq-ot 2001-09-04 -- A két számítástechnikai óriás, a Compaq és a Hewlett-Packard megegyezésre jutott, hogy közösen próbálnak kilábalni a technológiai szektort érintő gazdasági visszaesésből. A teljes mértékben részvények cseréjében történő tőkeegyesítés lényegeként a HP 25 milliárd dollárért megveszi a Compaq-ot, jelentették be tegnap este a vállalatok képviselői. Az üzlet révén a legnagyobb személyi-számítógép forgalmazó cég jön létre, lekörözve a Dell Computer-t és megközelítve az IBM-et az üzleti alkalmazások, adattárolás és kiegészítő termékek piacán. Forrás: FT Marketwatch (954)Kudarcba fulladt a rasszizmus-ellenes konferencia 2001-09-04 – Most már biztos, hogy nem sikerül közös, mindenki által elfogadhatónak tekintett zárónyilatkozatot elfogadtatni az ENSZ rasszizmus-ellenes konferenciáján. Tegnap kivonult a megbeszélésekről Izrael és az USA küldöttsége, miután a norvég és kanadai kezdeményezés, hogy sikerüljön konszenzusra jutni a szövegezésben, kudarcot vallott. Egyelőre úgy néz ki, hogy közös arab nyomásra Izraelről, mint "rasszista gyakorlattal élő zionizmus" államáról esik majd szó a végső szövegben. Sokan bírálták Kofi Annan főtitkárt is, hogy hagyta megosztottá válni és napi politika kérdései által befolyásolttá lenni a konferenciát, ami így messze került eredeti nemes célkitűzéseitől. Forrás: Chicago Tribune (955)Áttörés a chip-technológiában 2001-09-04 -- A kommunikációs eszközöket gyártó amerikai nagyvállalat, a Motorola tegnap olyan technológia kifejlesztését jelentette be, amellyel ötvözni tudja a szilikon chipek alacsony költségét a fénysebességű optikai chipekkel. Ez utóbbi, gallium ardesid alapú szupergyors processzorokat használnak, pl. a DVD-lejátszókban, kommunikációs eszközökben és lézerekben, mert közel 40-szer gyorsabbak a szilikonalapú chipeknél. De drágábbak és sérülékenyebbek. Az elmúlt időszakban szinte mindegyik nagyvállalat és kutató csoport egymással versengett a technológia létrehozásának elsőségéért. Forrás: Yahoo (956)Eminem és Jacko együtt 2001-09-04 -- Eminem is vállalta a fellépést Michael Jackson jubileumi koncertjén. Jacko 30 éves előadói múltjának - és persze új lemezének bemutatójának - kapcsán, a jövő héten New Yorkban sorra kerülő műsorban újra összeáll a Jackson 5, akikkel együtt fog énekelni az N Sync, emellett zenélni fog a Destiny's Child, Britney Spears, Usher és Missy Elliott is. A tervek szerint a rapper együtt lép majd fel Jacksonnal, de még nem lehet tudni, hogy lesz-e közös produkció. Forrás: NME (957)Felöltöztetett DVD-k 2001-09-04 -- Azzal, hogy a DVD piac egyre telítettebb, a filmstúdiók újabb ötleteket találnak ki, hogy termékeik felkeltsék a vásárlók figyelmét. Pédául most került boltokba a klasszikus számba Elemi ösztön rendezői változata, ám a DVD mellé jár egy jégvágó is, a film hírhedt gyilkosfegyvere. A James Bond filmek DVD-je mellé pedig a vásárló kézbe kapja Bond csodakocsiait matchbox formában. Ehhez hasonlóan a többi stúdió is egyéb kiegészítőkkel dobja piacra a forgalmazott filmeket. Forrás: New York Post (958)Háborúzik a két díva? 2001-09-04 – Úgy tűnik Madonna és Britney Spears nyílt háborút indított egymás ellen, legalábbis zeneipari szakértők állítása szerint a két énekesnő ugyanazon a héten, novemberben dobja piacra most készülő új lemezét, mely enek lenne a jele. A dívák ezidáig kerülték a nyílt konfrontációt: előzőleg Madonna egy fellépésén Britney Spears-feliratú polót viselt, de később visszautasította, hogy ezt gúny céljából tette volna. Majd Britney Spears később arra kérte fel Madonnát, játsza el az alkoholista anya szerepét egy közös filmben. A hírt nem erősítették meg. Forrás: People News (959)Pig Brother – reality show malacokkal 2001-09-04 – Már az első órákban nagy sikert aratott Anglia új reality show-ja, melynek ezúttal egy disznó ól a helyszíne. A Pig Brother öt tenyész malac életét közvetíti 24 órán keresztül, a nézők pedig minden héten telefonon kiszavazhatják a számukra legellenszenvesebbet, a nagy sikerű Big Brother-höz hasonlóan. Állítólag megközelítőleg 250 ezren kattintottak rá a "malackodást" közvetítő honlapra, alighogy a közvetítés elindult. A telefondíjból befolyó összeget a száj- és körömfájás járvány által sújtott gazdálkodók megsegítésére fordítják. Forrás: BBC (960)A smaragd 2001-09-04 -- Úgy tartják, a smaragd a drágakövek királynője. Több, mint ötezer éve bányásszák. Az ókoriak nagy becsben tartották és hitték, hogy viselője szeme élességét és értelmi képességeit erősíti. Utazók állandóan maguknál tartották, mert úgy gondolták, a kő védelmet nyújt.Emellett a fiatalság, az újjászületés és a termékenység szimbóluma. A smaragd négy jellemője a szín, a tisztaság, a metszés és a súly, ám ezek közül a szín a legmeghatározóbb. Egy smargdkő színe a kékes-zöldtől a zöldön keresztül a sárgás-zöldig terjedhet. A legtöbb smaragdban vannak zárványok, de, ha túl sok van belőle, akkor a drágakő nem lesz átlátszó. Forrás: Borsheims Fine Jewelry and Gifts (961)Joy Division 2001-09-04 -- Több, mint 20 éves fenállásuk óta a Joy Division még mindig jelentős meghatározója a zenei világnak, és napjainkban is újabb híveket toboroz. Örülhetnek most a rajongók, akik a nehezen beszerezhető Joy Division zenei relikviákat üldözték: megjelent egy négy CD-ből álló szett, melyen az összes stúdió felvételt, továbbá kiadatlan dalokat, egyes dalok verzióját és más ritkaságokat gyűjt egybe. A négy CD-n összesen 81 szám hallható. Forrás: ARTIST direct (962)Blink 182-poszter 2001-09-04 -- A Blink 182 poszterének eredeti litográfiája alapján készült számozott példányszámú kiadásához lehet itt hozzájutni. A posztert Glen Hanson készítette, aki a DC képregény hőseinek valamint az MTV két animációs sorozatának kreálója. A poszterből csupán 1500-at nyomnak és 1082-t értékesítenek. Ezenkívül az első 200 példány magán viseli a grafikus Glen Hanson szignóját. Igazi csemege ritkasággyűjtők számára. Forrás: ARTIST direct (963)Arling & Cameron 2001-09-04 -- Ahogyan azt az előző, We Are A & C című albumukon már szédítően megmutatták, a holland Arling & Cameron duó egy kétemberes zenei enciklopédia. Zenéjükben felhasználták az eddigi legjobbakat az electropop, a soul, a funk, a house és a rock műfajaiból, majd összerakták-mixelték saját ízlésük szerint. A Dirty Robot, Tofu 1.5 című remixtől egyenesen el lehet alélni. Az ARTIST direct szerkesztőjének ajánlása az elektronikus zene műfaján belül. A letöltés csak 30 napig él. Forrás: ARTIST direct (964)A zöldülő Föld jó hír és rossz is 2001-09-05 -- Az elmúlt 21 évben a Föld északi féltekéjén jelentős mértékben megnövekedett a zöld növényekkel bevont területek aránya. A tudósok szerint a melegedő éghajlati viszonyok miatt figyelhető meg ilyen jelentős változás az elmúlt két évtized műholdképeit összehasonlítva. A legjelentősebb változás az északi 40. foktól fentebb figyelhető meg, ami nagyjából New York, Madrid és Peking vonalának felel meg. További jelentős változás, hogy a zöld periódus közel két héttel tovább tart, mint 20 éve, ami segíti a széndioxid megkötését, de azt is jelenti, hogy az üvegházgázok igenis már formálják bolygónk éghajlati viszonyait. Forrás: CNN (965)Izgalmak a US Open-en 2001-09-05 – Ez a mai nagy napja lehet az amerikaiaknak a teniszben. Hazai pályán, reális esélyekkel könnyen lehet, hogy a szerdai mérkőzések érdekesebb lehetnek még a hét végi döntőknél is. Tegnap Serena Williams 6-3, 6-7, 7-5-re megverte Lindsay Davenport-ot, így ma az elődöntőben találkozik az első helyen kiemelt Martina Hingis-szel. Már mindketten nyertek US Open-t korábban. És ha valakinek ez nem lenne elég, akkor a női mérkőzések után bekapcsolódhat a férfiak elődöntőjébe: ott Sampras játszik Agassival. Ketten eddig összesen hatszor nyertek Flushing Meadows-ban, Agassi egész évben remekül játszott, Sampras az utóbbi hónapokban kezd ismét magához térni. Forrás: sport365 (966)A Sony új robotkutyái 2001-09-05 -- Itt az idő, hogy helyet csináljunk a robotkutya-futtatónkon a két új jövevénynek, Latte-nak és Macaron-nak. Őket mutatta be ma a Sony leányvállalata, az Entertainment Robot America. Egy televíziós animációs sorozattal is megtámogatják majd a mostani kutya-marketinget, ahol teljesen hasonló szereplők kalandos történeteitől várják a forgalom fellendülését. Ők a legutóbbi formái a Sony robotkutya-evolúciójának, ami 1999-ben kezdődött, amikor az első darabokat 20 perc alatt alkapkodták Tokióban - darabját 700.000 forintért. Forrás: japantoday (967)A Pentagon otthon a jó híréért harcol 2001-09-05 -- A hollywood-i filmkészítők sokszor változtattak a szövegen, néha nem maradtak igazán hűek a korabeli dokumentumokhoz, és átalakították a jeleneteket a Pentagon szájíze szerint - derül ki egy most nyilvánosságra hozott katonai jelentésből. A producerek és rendezők sokszor beleegyeztek jelentősebb változtatásokba, hogy így jussanak olcsóbban vagy ingyen drága katonai felszerelések és helyszínek használatához. Olyan filmek kaptak így támogatást, mint az Armageddon, Air Force One, a Sakál, Pearl Harbour és a Top Gun. Akik nem kapták meg, pedig igényeltek: Forrest Gump, Támad a Mars, Apokalipszis most és a Függetlenség napja. Forrás: Guardian (968)Koreai szégyenhonlap 2001-09-05 -- Ma Dél-Korea is nyilvános, virtuális szégyenfalat hozott létre az ország elítélt szexuális bűnözőiről. Korábban Nagy-Britanniában hoztak nyilvánosságra hasonló névsorokat, aminek jogi viták, néhány kisvárosban pedig lincselés lett a következménye. A kormány egyik honlapja, ahol el lehetett olvasni az erőszakban vagy pedofíliában elítélt 169 férfi nevét, születési idejét, foglalkozását és városuk nevét, az egyik leglátogatottabb oldal lett néhány óra alatt Koreában - amely az egyik legtöbbet internetező ország egyébként. Forrás: Wired News (969)McCartney: ne igyatok tejet! 2001-09-05 -- Paul McCartney támogatásáról biztosította azt a brit állatvédelmi szervezet által támogatott programot, ami meg akarja győzni a gyerekeket, hogy ne igyanak több tejet. Az egykori Beatles tag már régóta részt vesz az Emberek az Állatok Etikus Bánásmódjáért szervezet akcióiban, és most is melléjük állt. A csoport tagjai iskolák környékén beszélnek a gyerekeknek a tejfogyasztás "veszélyeiről" a gyerekeknek, nevezetesen hogy el fognak hízni és pattanásaik lesznek. McCartney egy koncertlemezt is megjelentet a héten, amivel a szervezetet támogatja. Forrás: Launch (970)A bálnavadász dönt Norvégiáról 2001-09-05 -- Egy olyan nyugdíjas bálnavadász dönthet a parlamenti választások kimeneteléről Norvégiában, aki valaha azt mondta, hogy a vízbe fojtaná a Greenpeace aktivistáit. A választások előtt megjelent közvélemény kutatás szerint a csak egy-két parlamenti hely választja el a baloldalt a konzervatívoktól, miközben Steinar Bastesen Part-menti Pártja, ami egyetlen helyet szerzett 1997-ben, most akár három helyet is begyűjthet. Az 56 éves populista halász bébifókából készült dzsekijében kampányolta végig az ország halászvárosait - ami állítása szerint mágnes a női kezeknek -, és minden helyen bálna-burgerekkel próbálta megnyerni a helyiek támogatását. "Drágán fogom eladni magam" - mondta, nem is titkolva, hogy nem ideológiai alapon választ majd koalíciós partnert. Forrás: ENN (971)Mexikó még az idén meg akar egyezni a bevándorlásról 2001-09-06 -- A mexikói elnök, Vicente Fox volt az első külföldi államfő, akit beiktatása óta Bush elnök állami vacsorán látott vendégül a Fehér Házban. A legfontosabb kérdés, amiről szó esett az a mexikói bevándorlók ügye, az első nyilatkozatok szerint nem sikerült közelebb hozni a véleményeket. Fox teljes büntetlenséget és letelepedést akar az Amerikában illegálisan tartózkodó mexikóiaknak. Ezt nem támogatja Bush, de annak a programnak a kiterjesztését tervezik, amely szerint ha valaki 3-5 éve már az USA-ban dolgozik és nem került szembe a törvénnyel - azon kívül, hogy illegálisan ott él -, azok kérvényezhetik legalizálásukat. Forrás: CNN (972)A zenét nem lehet elhallgattatni 2001-09-06 -- Még több ember cserél egyre több számot az Interneten, annak ellenére, hogy a nagy lemezkiadók mindent megtesznek, hogy visszaszorítsák a jogdíj nélküli zeneforgalmat. A pontos számok nem ismertek, de az elemzők becslése szerint 15 millió ember töltött le zenét ezen a nyáron a hálózatról - ami meghaladja a Napster csúcsidőszakának adatait. A legnépszerűbbek a KazaA és a Morpheus, ahová 3 millió ember jelentkezett be idén nyáron. És a zenék csak az első lépés. Akinek van kapcsolata otthon, egy jó nagy, üres merevlemezrésze és némi türelme, az már most letöltheti a legújabb amerikai sikerfilmeket is. Forrás: Siliconvalley.com (973)Az Echelon elektronikus kémrendszer létezik 2001-09-06 -- Az Echelon létezik, állapította meg mai bejelentésében az Európai Parlament. Az Echelon egy nagyméretű információgyűjtő rendszer, amely képes figyelni a világ elektronikus kommunikációs hálózatait, és amiről szakértők már évek óta beszéltek. Eddig egyetlen kormány se ismerte be a létezését, de nem is tagadták. Most közel egy éves parlamenti vizsgálat után az EU képviselői bejelentették, hogy a valószínűleg amerikai, brit, kanadai, ausztrál és új-zélandi közös rendszeren az adatok nagy része áthalad, és az kereshető kulcsszavakkal. Forrás: Telecom.paper (974)Brazília bajban van 2001-09-06 -- Brazília egyre nagyobb csalódást okoz rajongóinak, már eddigi szereplésük is szégyenletes volt a világbajnoki selejtezőkön és a Copa America-ban. De a tegnapi 2-1-es vereségük Argentína ellen abba a helyzetbe hozta a világ egyik legjobb válogatottját, hogy ha Uruguay nyer a következő mérkőzésükön, és ők vesztenek, akkor selejtezőket kell játszaniuk Ausztráliával. A csoportelső Argentína mellett Paraguay és Ecuador részvétele biztos a jövő évi japán-koreai vébén. Brazília az egyetlen ország a világon, ami eddig minden világbajnokságon részt vett. Forrás: soccernet.com (975)Bútor-fogantyúk: a lakás ékszerei 2001-09-06 -- Aki szereti felújítani a maga bútorait, annak mostanában egyre több helyen nyílik lehetősége, hogy szép foganytyúkat és zárakat szerezzen. Mert amikor már minden más kész van, és elégedettek vagyunk vele - vagy nem -, akkor is alaposan feldobhatjuk bútorainkat egy-egy szép kiegészítővel. Egyre több helyen kínálnak ilyen apróságokat az Interneten is, persze hatalmas választékban. Az itt található oldal szép gyűjteményt mutat be a legnagyobb forma, anyag és színválaszékkal rendelkező oldalakról. Forrás: About.com (976)Kitünteték Kenneth Branagh-et 2001-09-06 -- A Birmingham-i Egyetem kitüntette Kenneth Branagh-et Shakespeare népszerűsítéséért. A színész és filmrendező többször fordult az intézményhez, hogy művészeti munkájában segítse őt. A díj átvételekor Branagh elmondta, mennyire meghatotta, mikor megtudta, munkáját ilyen nagyra tarják. "Shakespeare műveit piactéri előadásra szánták. Ennek mai megfelelője a mozi" - mondta Branagh méltatásaként a birminghami egyetem szóvivője. Forrás: BBC (977)Művészek az AIDS ellen 2001-09-06 -- 'NSYNC, Britney Spears, Destiny's Child, Alicia Keys és Ja Rule szerepelnek azon a listán, akik Bono-val együtt hangjukat adják majd Marvin Gaye What’s going on című számának feldolgozásához. A popvilág nevezetességeinek együttműködését AIDS-kutatások támogatására fogják fordítani. A "We Are the World-szerű projekt élén Bono és hip-hop/R&B producer Jermaine Dupri áll. A tervezetten December 1-én, az AIDS világnapra kiadott szám bevételeit afrikai AIDS segélyprogramra fordítják. Forrás: Ananova (978)A Gorillaz-remix duója saját anyaggal jelentkezik 2001-09-06 -- Ha a lágy hangzású Gorillaz számot nem vette volna kézbe az angliai garage duó, Ed Case és Sweetie Irie, nem valószínű, hogy a nyár legnagyobb slágerévé vált volna. Számos unerground számot írtak eddig, ám most eljött az idő és a páros kiadta első olyan számát, a Who [Enhanced] címűt, mely egy mainstream kiadónál jelenik meg. Sweetie Irie-t a legjobb garage MC-nek tartják, míg Ed Case a drum and bass felelős. Forrás: Q4music (979)Az első profi cyberatléták 2001-09-06 -- Jonathan "Fatality" Wendel a szüleivel él, napi 8 órát játszik videojátékokkal, és most írt alá egy szerződést - 6 számjegyű, amerikai dollárost - egy nagy játékfejlesztő céggel, mint "cyberatléta". Elsőre meglepőnek tűnik, de ha jobban belegondolunk mindig is nagy megbecsülésnek örvendtek azok az emberek, akik valamit jobban tudtak másoknál: legyen az kis fehér labda lukba ütése egy fémbottal, zöld mezőn, több száz méterről, vagy videojátékok irányítása. És a nagy szoftverfejlesztő cégek igénye a profi felhasználók megtalálására érthető. Egyre növekvő népszerűsége mellett - állítólag minden második amerikai játszott valamennyit az elmúlt hónapban - szükségük van a tesztelésre, és a játékok világa is a csapatban, egymás ellen megmérettetés felé mozdul el. Forrás: Chicago Tribune (980)Jumpgate előzetes letölthető 2001-09-06 -- Könnyedebb téma: egy kis ingyen játék. Persze csak előzetes, a 3DO-tól. Egy nagyon komoly online sokszereplős szimulációs játék szerepjáték elemekkel. Jumpgate-re keresztelték, és az alant található linkről könnyen hozzáférhetünk. A boltokba várhatóan szeptember vége felé kerül majd, de csak limitált, számozott kiadásban a 30.000 kiválasztottnak. Hozzáférhető lesz: Amazon.com, Best Buy, CompUSA, Electronics Boutique, Gamestop, és a 3DO.com viruális boltjaiban. Forrás: avault.com (981)Floridában megtiltották a cápák etetését 2001-09-07 -- Tegnap Floridai állam tanácsa úgy döntött, hogy megtiltja a cápák etetését, miután a hétvégén újabb két halálos áldozattal járó cápatámadás történt az USA keleti partjainál. Több szakértő is amellett érvelt, hogy a búvárok kedvelt szórakozása, amikor vasketrecből véres húsokkal etetik és fényképezik a cápákat, arra taníthatja az állatokat, hogy az embereket összekössék a táplálékkal. Ebben az évben nagyon megszaporodtak a cápatámadások az amerikai partoknál, csak az idén 40 harapást – köztük számos halálosat - jelentettek. Forrás: New York Times (982)Bizonyított fekete lyuk a Tejút közepén 2001-09-07 -- Tegnap amerikai csillagászok bejelentették, hogy az eddigi legnyilvánvalóbb bizonyítékát találták annak, hogy egy fekete lyuk van a Tejút közepén. Szerencséje volt a NASA Chandra röntgen megfigyelőjének, mert éppen a feltételezett központi irányba nézett, amikor néhány perces, de jelentős mértékű elmozdulást érzékeltek a röntgen aktivitásban a műszerek. A tudósok szerint éppen akkor nyelt el üstököst, vagy egy kisebb gázfelhőt a fekete lyuk. A mostani eredmények alátámasztják Einstein relativitás elméletét, ami eddig nehezen volt bizonyítható, hiszen a fekete lyukakból semmi, még a fény se távozik, így alig kutathatók. Forrás: Washington Post (983)Tudományos vicc 2001-09-07 -- Ötletes, mondaná erre bármely tudós: egy angol pszichológus az eddigi legnagyobb kutatásba kezdett a vicc lelki és fizikai hatásainak megismerésére. Ehhez első lépésben önkéntesektől vicceket kérnek, illetve azt is, hogy értékeljék a mások által közölteket. A tájékoztatón a kutatást vezető orvos elmondta, hogy a nevetés csökkenti a stresszt és erősíti az immunrendszert, de a pontos pszichológiai mechanizmusok még ismeretlenek. A kutatás a személyes érdeklődés hatását, a reakció idejét és módját, az agy részeinek aktivitását és a nemek közti különbségeket vizsgálja majd. Forrás: Telegraph (984)A kormány most nem akarja a Microsoft feldarabolását 2001-09-07 -- Tegnap nagy meglepetést okozott az az amerikai kormányzati bejelentés, amely szerint a most folytatódó perben a Microsoft ellen már nem kérik a szoftveróriás feldarabolását. Ez a hír önmagában jó a cégnek, de a kormány azt is bejelentette, hogy a per további részében olyan üzleti technikákat és szoftvereket is a vizsgálat részévé kíván tenni, amelyek eddig nem tartoztak bele. "Az Igazságügyi Minisztériumnak az a célja ezzel a lépéssel, hogy egyszerűbb és gyorsabb kompenzációt nyújtson a vásárlóknak az évekig elhúzódó per helyett." - áll a közleményben. Forrás: ZDNet (985)A popzene és a vásárlás "legyőzte a kereszténységet" 2001-09-07 -- Tegnap panaszos, de egyben önkritikus kirohanást tett az angol keresztény egyházak ellen az angol és wales-i katolikusok vezetője, Cormac Murphy-O'Connor kardinális. Egy vallási konferencián a főpap kijelentette, hogy a modern kor vívmányai, a popzene, a fogyasztói társadalom szabad választása, a környezetvédelmi ügyek és az új hitek sokkal inkább hatnak és befolyásolják az embereket, mint a kereszténység tanításai. "Az emberek egyre inkább hiszik, hogy az élet véget ér a halállal. Az itt és most fontossága háttérbe szorítja a végtelenség gondolatát." - mondta. Kritizálta az egyházakat, amiért azok nem határolódott el gyorsan és határozottan több gyerekmolesztálással kapcsolatos ügyben, ahol papok bizonyultak bűnösnek. Forrás: Guardian (986)Ennek a fénymásolónak nem kell karbantartás - ígéri a Canon 2001-09-07 -- A Canon felbuzdult azon a sikeren, amit a PC900 asztali fénymásolóval ért el a kis és közepes vállalatoknál. Szóval továbbfejlesztette és kijött a PC940-essel, ami egy kompakt, egyszerű készülék. A cégnél hangsúlyozták, hogy ez nem a legkorszerűbb és legokosabb fejlesztésük, de tapasztalatuk szerint a kis cégeknél, ahol ritkábban készítenek másolatokat, ott a legfőbb szempont a karbantartás és a megbízhatóság volt. Ezt ígérik a mostani géppel, ami percenként 13 másolatot tud készíteni, de egyszerű felépítése révén gyakorlatilag a festékcserén kívül alig igényel más karbantartást. Forrás: Ybreo.com (987)Itt a legújabb őrület: a labda 2001-09-07 -- A legújabb találmánya a fitnesz világának a jó öreg felfújható gumilabda. Aki követi az eseményeket, az többször tanúja lehetett a hulla-hopp karika reneszánszának - kitűnő a narancsbőr ellen, persze -, nemrég a lépcsőmászás volt a nagy találmány, most a labda. Persze nem a hagyományos darab, hanem egy speciális, nagyon drága, a varázslatos svájci labda. Az ötlet mögötte, hogy ha labdán ülünk, és úgy végzünk gyakorlatokat, akkor olyan izmokat is megmozgat az egyensúlyozás, amiket máskor nem. Kicsit komolyabban itt > Forrás: femail.co.uk (988)Így könnyű a szerelés 2001-09-07 -- Ha valaki szerelt már össze egy szekrényt elektronikus csavarhúzóval és hagyományossal is, az a következő alkalommal ki fogja jelenteni, hogy márpedig egy vezeték nélküli gép híján nem tudja megcsinálni. Ne higgyük el, de tény, hogy sokkal könnyebb vele a munka. Igaz, hogy kapható hagyományos lapos és csillagcsavar fejjel is, de ha nagyobb munkának állunk neki, akkor semmiképp se vegyünk összeszereléshez hagyományos csavarokat: nem lehet vele gyorsan haladni, egy minimális sebesség felett kidobja a vágatból a fejet. Forrás: Black & Đecker (989)Faithless interjú 2001-09-07 -- A csapat mindig is többet jelentett a dance színtér kiválóságánál: az összes modern zenei irányzat a kisújjukban van, zenéjük kiválóan megszerkesztett, hangulata és a zenén átütő melodráma magával ragadja az embert. Erről a helyről le lehet tölteni egy ezév májusában készült interjút Fithless-szel. Forrás: NME.COM (990)Összesen 200 ezer font filmposzterekért 2001-09-07 -- Kedden Londonban a Christie's Aukciósház 1918-as és 80'as évek eleje közötti időszakból származó filmposzterekből rendezett árverést. A kikiáltási árak 200 és 5000 font között mozogtak, melyet a legtöbb poszter a becsültnél is jóval túlszárnyalt. A rekordot Stanley Kubrick filmjének, a 2001: Űrodüsszeának a plakátja állította fel 7500 fonttal. Ez sorban a második ilyen jellegű aukció a Christie's történetében. Az aukciós terem tömve volt és nagy számban vettek részt külföldi gyűjtők, mely az esemény sikerességét jelzi. Forrás: BBC (991)Az első lépések a konyhában 2001-09-07 -- Állítólag csak meg kell szokni a közeget, utána már könnyedén lehet venni bármilyen akadályt a konyhában. Itt egy kis néhány oldalas egyszerű tanácsadást kaphatunk, hogy mire érdemes odafigyelni a berendezkedésnél, milyen felszerelést válasszunk, mik szükségesek feltétlenül és mi hagyható el a kezdetekben. Meg persze egyszerű receptek és ötletek. Ez az összeállítás kezdőknek készült, talán néhány háziasszony kimosolyogná, hogy néha mi mindent megmagyaráznak, de hát senki se születik szakácsnak. Forrás: bhg.com (992)Étkezési etikett bizonytalanoknak 2001-09-07 -- Oké, azt már mindenki tudja, hogy a vászonszalvétát az ölbe kell fektetni és nem a gallér alá betűrni, mint azt a Kabos filmekben láttuk. És nem könyöklünk az asztalra, és rágás közben is megpróbáljuk zárva tartani a szánkat. De az étkezési etikett több, mint egyszerű asztali jómodor. Manapság továbbá oda kell figyelni a vendégek speciális étkezési szokásaira is, mert van, aki vegetáriánus, mások allergiásak néhány dologra, a barátunk szerint pedig az nem is vacsora, ahol nincs hús. Az egyik legnépszerűbb amerikai etikett tanácsadó javaslatai közül szemezgettek itt a szerkesztők. Forrás: Cooklight.com (993)Tarolt Fatboy Slim az MTV díjkiosztó gáláján 2001-09-07 -- Fatboy Slim Weapon of choice című video klipje hat díjat gyűjtött be a tegnap este New Yorkban megtartott MTV Video Awards gálán. A Spike Jonze (John Malkovich menet) rendezte klip, melyben Christopher Walken színész működött még közre, többek között a legjobb rendezés és a legújszerűbb klipp címét vitte el. Lemaradt azonban a legjobb klippnek járó díjról, melyet Christina Aguilera, Lil Kim, Mya és Pink vett át a Lady Marmalade-ért, a Moulin Rouge filmzenéjéért. Az est másik nyertese az 'N Sync volt, négy díjjal. A legnagyobb meglepetést azonban Michael Jackson váratlan fellépése okozta - a közönség legnagyobb örömére. Forrás: Guardian (994)2001 legjobban és legrosszabbul öltözött sztárjai 2001-09-07 -- A People magazin idén is közreadja 2001 legjobban ls legrosszabbul öltözött hírességeinek listáját. Idén Gillian Anderson hónalj szőrzete, Hilary Swank alkalmi, tollas portörlőhöz hasonló, retikülje és Juliette Binoche transzvesztita-jellegű estélyije vitte el a pálmát a legrosszabbul öltözöttek mezőnyében. Hollywood üdvöskéi Julia Roberts, Catherine Zeta-Jones, Penelope Cruz and Gwyneth Paltrow lettek. Őket a magazin minden alkalommal lenyűgözően elegánsnak találta. A People külön említette Angelina Jolie-t és Jennifer Lopez-t, akik azért kaptak dícséretet, mert bátran mertek lazán öltözködni, miközben elegánsak maradtak. Forrás: Reuters (995)Tarolt Fatboy Slim az MTV díjkiosztó gáláján 2001-09-07 -- Fatboy Slim Weapon of choice című video klipje hat díjat gyűjtött be a tegnap este New Yorkban megtartott MTV Video Awards gálán. A Spike Jonze (John Malkovich menet) rendezte klip, melyben Christopher Walken színész működött még közre, többek között a legjobb rendezés és a legújszerűbb klipp címét vitte el. Lemaradt azonban a legjobb klippnek járó díjról, melyet Christina Aguilera, Lil Kim, Mya és Pink vett át a Lady Marmalade-ért, a Moulin Rouge filmzenéjéért. Az est másik nyertese az 'N Sync volt, négy díjjal. A legnagyobb meglepetést azonban Michael Jackson váratlan fellépése okozta - a közönség legnagyobb örömére. Forrás: Guardian (996)A NASA tévén fellövés legközelebb szeptember 21-én 2001-09-07 -- A NASA komolyan veszi az oktató szerepét az amerikai társadalomban - biztos ezért kapnak annyi pénzt a Kongresszustól. Az egyik legrégibb online tévéadó, általában tudományos, ismeretterjesztő filmekkel, régi felvételekkel, és kevés élő eseménnyel, de közvetítik minden sajtótájékoztatójukat is. Persze akkor a legnézettebb, amikor felbocsájtanak egy űrsiklót, ami legközelebb szeptember 21-én lesz. Ez egy péntek, de nem tanácsolom senkinek, hogy szabadnapot vegyen ki arra a napra, mert rendkívül gyakoriak a halasztások. Forrás: NASA (997)US Open: Hewitt és a Williams-ék 2001-09-10 -- A tenisz rajongóinak boldog hétvégéje lehetett: a meglepetések bajnoksága volt az, korai csúcsrangadókkal (Agassi-Sampras elődöntő), az újra erőre kapott régi nagymenők csatája a fiatal csillagok ellen - lásd az ausztrál Lleyton Hewitt győzelme három szettben Sampras ellen. Vagy, hogy 117 év után ez volt az első alkalom, mikor egy testvérpár küzdött meg egymással egy Grand Slam döntőben, és most először állt két fekete lány a "fehér sport" legelső vonalában. A Williams testvérek közül a wimbledoni győzelme után esélyesebbnek tartott Venus 69 perc alatt, 6-2, 6-4-re verte húgát, Serenát. Forrás: Tennis.com (998)Libya 'to buy all Caribbean bananas' 2001-09-10 -- Libya is reported to have offered to buy all the bananas produced in the Caribbean region at above market prices. Caribbean officials say the proposal was made by the Libyan leader, Colonel Muammar Gaddafi, when he hosted a controversial visit to Tripoli just over a week ago by the prime ministers of several Caribbean islands. This is to enable the banana-producing islands to break free from what the colonel is said to have described as the economic stranglehold of Europe and the World Trade Organisation (WTO). Forrás: BBC (999)Líbia felvásárolja a karibi banánkészleteket 2001-09-10 -- Sajtóértesülések szerint Líbia meg kívánja vásárolni a Karib-szigetek teljes banán termését a piaci árak felett. A karibi hivatalos szervek jelentése szerint az ötlet és az ajánlat Kaddhafi-tól származik, aki a múlt héten több karibi sziget vezetőjét fogadta Tripoliban. Az elképzelés szerint ezzel a lépéssel ki lehetne segíteni a szegény országokat - a "vezér" szavaival élve - az Európai Unió és a WTO gazdasági szorításából. Az elmúlt két évben Líbia több szubszaharai országot segített olcsó beszállítással, Zimbabwe-nak pedig olajat és üzemanyagot szállít fillérekért. Forrás: BBC (1000)Többre vágyik az új Darth Vader 2001-09-10 -- Mielőtt beindulna a marketing-gépezet a Csillagok háborúja legújabb sorozata előtt, Hayden Christensen meg akarja mutatni, hogy színészi talentuma többre is feljogosítaná, mint az új Darth Vader szerep. "Fontos volt számomra, hogy egy másik filmben is megmutathassam magam, mielőtt kijön az új Star Wars." - mondta az új filmjének, a "Life as a House" (Olyan az élet, mint egy ház) bemutatóján, ahol Kevin Bacon az apját játssza, aki rendbe akarja hozni kapcsolatukat. A bemutató a 26. Torontoi Filmfesztiválon volt vasárnap. Forrás: Yahoo! (1001)Európa utolsó diktátora egyelőre a helyén marad 2001-09-10 -- Fehéroroszországban elnöki választások voltak a hét végén, az első az elmúlt hét évben, de nem a legtisztább demokratikus körülmények között - jelentették nemzetközi megfigyelők. Bár a választások folyamán konkrét visszaéléseket, vagy csalást nem jelentettek, az elmúlt hetekben több szavazói biztost eltávolítottak pozíciójából, és a sajtót, de még az internetes kiadványokat is cenzúrázták. Az állami televízió másfél órával a szavazóhelységek bezárása után Lukasenko 81%-os vezetéséről számolt be. Forrás: New York Times (1002)Webkamera a new york-i taxiban 2001-09-10 -- A taxisok egy külön kaszt. Mindenkinek vannak emlékezetes élményei - jók és sokszor rosszak is - egy-egy hajnali hazamenetelről, vagy egy nagyon drága repülőtéri útról. Pedig ha igazán furcsa dolgokat akarunk látni, ahhoz New York-ba kell elmenni, és be kell ülni egy pakisztáni taxis mellé, aki otthoni vezetési rutinjával küzd a manhattani csúcsforgalommal egy bivalyerős Fordban. Bemelegítésül itt egy oldal, ahonnan előzetesen tájékozódhatunk, milyen is az élet egy webkamerával felszerelt a sárga taxi hátsó ülésén. Forrás: NY Taxi (1003)Market forecasts a repeat of Black Monday 2001-09-10 -- After a week like last week it is very difficult to know in which direction the market will head next, especially if you read all the conflicting reports in the newspapers over the weekend. Theory after theory is being produced to explain the recent phenomena of the massive down movements we experienced at the end of the week, ranging from "put your money in the stock market now or miss the rapid upswing" to "the days of high returns from equities are over". Just about everyone has something to say on the matter. So, what caused the bloodshed last week and is it likely to continue this week? Forrás: Invest Avenue (1004)Világméretű gazdasági válság 2001-09-10 -- Egyre többen beszélnek recesszióról, krízisről a világ pénzügyi elemzői köreiben. Ma az európai tőzsdék a 98-as ázsiai pénzügyi válság óta nem látott mélypontra jutottak, a japán Nikkei 17 éve nem állt ilyen rosszul, Amerikában pénteken az elmúlt négy év legmagasabb munkanélküliségéről számoltak be. Úgy tűnik, hogy a Fed kamatcsökkentése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az Európai Központi Bank csak az első lépéseket teszi ebben az irányban, és közben egyre kevesebben tanácsolják, hogy most van itt az idő részvényeket vásárolni, mert nagyot kaszálhatunk a holnap kezdődő áremelkedésen. Forrás: Invest Avenue (1005)Vége a Gucci-háborúnak 2001-09-10 -- Véget ért az a két és fél éves üzleti háború, ami a neves firenzei divatház, a Gucci ellenőrzéséért folyt. A legnagyobb francia divat és luxuscikkeket forgalmazó cég, az LVHM és a kiskereskedelmi hálózatot felépített PPR között folyt a sokszor elkeseredett csatározás. Mindkét vállalat feje egy-egy maga erejéből milliárdossá lett francia üzletember, akik presztízs-csatája a sajtó és a bíróságok után, Jacques Chirac és a Vivendi vezérigazgatójának sikertelen egyeztetési kísérletei után most megegyezéssel zárult. A mérleg: a PPR elnyerte az irányítást, a másik cég viszont 760 millió eurós nyereséget könyvelhet el az üzleten. Forrás: CNN (1006)Japán első kerge marhája 2001-09-10 -- A japán állategészségügyi hivatalok megerősítették, hogy megtalálták az ország első, hivatalosan elismert, szivacsos agylágyulásban megbetegedett szarvasmarháját. Az eddig csak Nyugat-Európában ismert betegség világméretű terjedésétől eddig is tartottak a szakemberek. Egy ENSZ tanulmány még az év elején a veszélyeztetett országok közé sorolta Japánt, mert nagy mennyiségben importálnak hús-alapú állati takarmányokat. A betegség először a 80-as években, Angliában tűnt fel, azóta körülbelül száz ember halálát lehet összefüggésbe hozni vele. Forrás: CNN (1007)Gore lehetne az elnök? 2001-09-10 -- Csak egyetlen szavazat kellett volna. Egy most megjelent, nagy vihart kavart amerikai könyv szerzője állítja ezt, arra az elektori bíróra hivatkozva, aki szerint még ennyi időre lett volna szüksége ahhoz, hogy egy bírótársát meggyőzze. A Legfelsőbb Bíróság 5-4 arányú döntése a floridai szavazatok újraszámlálása ellen végül Bush-nak kedvezett, de Kennedy bíró hajlott volna döntése felülbírálására, csak azt akarta elkerülni, hogy a további halasztás ne jelentsen "túl nagy traumát az országnak". Forrás: Channel2000 (1008)Dylan utálja a mai könnyűzenét 2001-09-10 -- Az általában rendkívül visszafogottan és diplomatikusan nyilatkozó Bob Dylan bevallotta, hogy mennyire utálja a mai könnyűzenét. A 43. albumának megjelenése kapcsán nyilatkozó zenész arról beszélt egy interjúban a Time magazinnak, hogy sokat veszekszenek tizenéves lányával a zenei ízléséről. "A rádióból undorító zajok jönnek" - mondta Dylan. Arról is panaszkodott, hogy zenei munkásságának nincs folytatása. Az egyetlen zenész, akiről elismerően nyilatkozott, az Eminem volt. Forrás: BBC (1009)Videohősök saját személyiséggel 2001-09-10 -- Lara Croft, ugyan már, neki már annyi. Perlin professzor világában olyan virtuális hősök jelennek meg, akik pszichikai komplexitása Emma Bovary-val vetekszik, megjelenésük finomabban árnyalt, mint Mona Lisa mosolya. És saját személyiséggel bírnak. Perlin professzor arról ismert, hogy ő készítette az első számítógépes animációs filmet, a Tron-t (igen, az a motoros száguldozós piros és kék csíkkal a négyzetrácson). És most beadott egy szabadalmat az animációs karakterek személyiségének és megjelenésének forradalmasítására. Forrás: New York Times (1010)A hatvanas évek vadászgépeinek szimulátora 2001-09-10 -- A texasi Third Wire Productions azzal a céllal jött létre még 1999-ben, hogy első osztályú repülőszimulátorokat hozzon létre. Most fog megjelenni első játékuk, amivel végigrepülhetjük a 60-as évek leghíresebb vadászgépeit, mint pl. a McDonnell Douglas F-4 Phantom II-t. A játék jövő tavasszal kerül a boltokba, és azt a korszakot, egész pontosan évtizedet repülhetjük végig vele, amikor nagyon gyorsan fejlődött a repülés tudománya és technikája. Egyébként ugyanez a csapat készítette második világháborús European Air War-t is. Forrás: Avault.com (1011)Bob Dylan utálja a mai könnyűzenét 2001-09-10 -- Az általában rendkívül visszafogottan és diplomatikusan nyilatkozó Bob Dylan bevallotta, hogy mennyire utálja a mai könnyűzenét. A 43. albumának megjelenése kapcsán a zenész arról beszélt egy interjúban a Time magazinnak, hogy sokat veszekszenek tizenéves lányával a zenei ízléséről. "A rádióból undorító zajok jönnek" - mondta Dylan. Arról is panaszkodott, hogy zenei munkásságának nincs folytatása. Az egyetlen zenész, akiről elismerően nyilatkozott, az Eminem volt. Forrás: BBC (1012)Barbie a balettba megy 2001-09-10 -- Az Angol Nemzeti Ballet leszerződött a Mattel-lal, a Barbie és a Ken babák készítőjével, hogy hat hetes bemutatója alatt szponzorálják a Diótörőt - jelentette a brit Sunday Times. "A ballett maga a fantázia, az embereket egy képzeletbeli világba viszi el. Akárcsak Barbie." - mondta (erősen marketing-izzadság szagúan) az intézet vezetője. "Az üzlet révén több látogatót is várunk erre a szezonra." A hírek szerint a cég 85.000 dollárt fizet a Csajkovszkij darab szponzorálásáért, és karácsonyra ballettozó figurák is kaphatóak lesznek. Forrás: Reuters (1013)Újra élednek a nyílt forráskodú adatbázisok 2001-09-10 -- Az adatbázisok valaha háttérbeszorult, kissé elfeledett gyermekei voltak a nyílt-kódú fejlesztéseknek. A nagy cégek, mint a Red Hat természetesen csatolta a legújabb fejlesztéséhez a Linux lemezen, de a lényeg mindig is az operációs rendszer volt, meg a tok, vonó, grafikus felület. Az adatbázisok csak ingyenes kiegészítők voltak, mint az aknakereső a Windows-ban. De most, hogy megnövekedett az olcsó adatbázis kezelés felé az igény, mind többen találják meg azt az értéket, amit kerestek, a nyílt forráskódú adatbázisokban. Forrás: Computerworld (1014)Védekezés: a merevlemez megtámogatása 2001-09-10 -- Sokan és sokat beszélnek manapság computer vandalizmusról. Tény, ahogy egyre többen kötődnek be a hálózatba, úgy növekszik a valószínűsége, hogy valaki betörhet a gépünkbe, vagy vírust kaphatunk, ellophatják a hitelkártya adatainkat, vagy egyszerűen használhatatlan lesz a vincseszterünk. Többféle képpen védekezhetünk, antivírus szoftverekkel, tűzfallal, stb. Az egyik megoldásról, a hordozható vincseszterektől, és más, többszörös adattárolásról szól a cikk alant. Forrás: Seattle Times (1015)Egyre többen használnak azonnali üzenő programokat 2001-09-11 -- Néhány évvel ezelőtt még csak a megszállott informatikusok és a bőbeszédű tinik kedvelt eszköze volt a valós idejű online beszélgetéshez, más néven chat-eléshez használt instant messaging (IM), azaz azonnali üzenetkezelők. Mára hatalmas üzlet lett, a Microsoft, az AOL, a Yahoo, az ICQ versengenek a felhasználók kegyeiért, akik úgy tűnik kegyeskednek is, egyre nagyobb kedvvel használni ezeket az újdonságokat. Az október 25-éne megjelenő Windows XP-ben videó, audió és szöveg küldése is bele lesz iktatva az új Messenger-be, ugyanezt már megtette a Yahoo legutóbbi változatával. Forrás: Seattle Times (1016)Michael Jordan visszatér 2001-09-11 -- Először 5 hónapja vetette fel az öltetet Michael Jordan, hogy újra pályára lépne az NBA-ben. Azóta egyszer eltörte a kulcscsontját, gondjai akadtak a térdével, újra és újra mindenki erről kérdezte, és tegnap, amikor az étterme előtt Chicagoban két újságíró úrja feltette a kérdést, elmosolyodott és csak annyit mondott, hogy "Csak a játék szeretetéért teszem. Semmi másért." Hozzátette, hogy tíz napon belül hivatalos sajtótájékoztatót tartanak a Washington Wizards-szal, ahol játszani fog. Jordan hatszoros NBA bajnok a Chicago Bulls-szal. Forrás: National Post (1017)Zuhanó piacok, pánik a tőzsdéken, dráguló olaj 2001-09-11 -- A mostani amerikai terrorakció nem is jöhetett volna rosszabbkor a pénzügyi piacoknak. Már tegnap is mindenki recesszióról beszélt (ld. tegnapi írásunk), a mai támadások hatására bezárt a new york-i tőzsde. Európában pánikszerű hangulat lett úrrá a piacokon, az árfolyamok 5-10%-kal estek, az egyetlen kivételt ez alól az olajvállalatok jelentették. És természetesen az olaj, aminek ára 30$ fölé emelkedett; az arany több, mint 20%-kal drágult. Pedig reggel még volt remény, hogy magukhoz térnek a piacok, de mára minden esély elszállt. Az elemzők kiemelték, hogy ilyen pánikhangulatban mindenki eladni akar, és a biztos hozamot nyújtó államkötvényeket keresik, így a tőzsdék gyors talpraállására biztosan nem lehet számítani. Forrás: EuropeanInvestor.com (1018)A gazdaság állva maradt 2001-09-12 -- A kezdeti pánik után a vezető pénzügyi szakemberek és politikusok igyekezték meggyőzni a befektetőket, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, az amerikai gazdaság és az élet vissza fog térni a rendes kerékvágásba. Hogy mikor az még kérdés, a new york-i tőzsde lehet, hogy még holnap se nyit ki, de Európában a tegnapi mélypont után ma reggel kisebb emelkedéssel nyitottak a piacok, a dollár tartja magát - a világ nemzeti bankjainak aktív közreműködése után -, az olaj ára a 31$-os csúcshoz képest most már 28$ körül mozog a megnyugtató Opec nyilatkozatok után. Forrás: CNNfn (1019)Arab közösségek rasszista fenyegetésekről számolnak be 2001-09-12 -- Amerikai muszlim és arab vezetők egyhangúan elítélték a tegnapi terrorista támadásokat, és arra kérték a helyi közvéleményt, hogy ne töltse ki dühét a közösségeken. De miközben a szövetségi források - nem hivatalosan, ugyan - a száműzött Oszama bin Laden-t sejtetik az akciók mögött, és a tévében ünneplő arabokat mutattak Kelet-Jeruzsálemből, az Interneten, a chat oldalakon és fórumokon durva anti-arab és anti-muszlim üzenetek voltak olvashatók. Több vallási közösség is fenyegető telefonokat kapott az ország különböző részein, és egy colorado-i városban a helyi mecset leégetésével fenyegetőztek. Forrás: Nando Times (1020)Rémisztő hívások az eltérített repülőkről 2001-09-12 -- Többen is beszéltek szeretteikkel azokról a repülőkről, melyeket eltérítettek tegnap. Többségük késekkel felfegyverkezett támadókról beszéltek, volt, aki elköszönt a családjától, mások arról beszéltek, hogy néhány társával megpróbálják visszaszerezni az irányítást a gép felett. Az egyik gépen a pilótának sikerült bekapcsolni a rádióját, így az irányító központban hallhatták a beszélgetéseket. Egy férfi angolul arra szólította fel a pilótákat, hogy ne csináljanak semmi butaságot, "és akkor nem lesz semmi bántódásuk". Egy másik alkalommal hallhatóan arról beszélnek, hogy "van több gépünk is". Forrás: MSNBC (1021)Az Internet felemásan vizsgázott a tragédia után 2001-09-12 -- Az Internet tegnap, az amerikai terrortámadások idején az egyik fő kommunikációs eszközként szolgált arra, hogy az emberek kapcsolatba lépjenek szeretteikkel és barátaikkal, mivel a telefonvonalak és a mobilrendszerek is leálltak Manhattan-ban. A támadás utáni első órákban a nagyobb hírszolgáltatók szerverei elérhetetlenek voltak a túlterhelés miatt. A Goggle is a tévékre és a rádiókra irányította az érdeklődőket. Az MSBNBC leszedte a grafikákat az oldaláról, a CNN.com is törölt minden más hírt, hirdetést és videót átmenetileg, hogy így minél több látogatót tudjon fogadni. Az e-Bay letiltotta azokat az árveréseket, ahol maradványokat és más relikviákat kínáltak a megsemmisült ikertornyokból. Forrás: Nando Times (1022)Marilyn Monroe tini levele 2001-09-12 -- Miközben a tömegeknek ő szőke volt és gyönyörű, Marilyn Monroe magánélete közel se volt ennyire tökéletes. Sosem találkozott az apjával, az anyja több időt töltött pszichiátrián, mint a fiatal Norma Jean Baker-rel (ez volt az igazi neve). 16 éves koráig nevelőszülőknél és családi barátoknál nevelkedett, amíg férjhez nem ment barátjához, Jimmy Dougherty-hez. Ugyancsak 16 éves volt, amikor levelet írt utolsó nevelőjéhez, Grace McKee Goddard-hoz. Ebben könnyeden mesél barátairól és életéről, de a leglelkesebb részben arról ír, hogy milyen "lélegzetvisszafojtva" várja a találkozást az apjával. "Csak remélem, hogy ő is látni akar engem." Forrás: Forbes (1023)Péntektől kapható az új Nintendo konzol 2001-09-12 -- Éppen időben, hogy a karácsonyfa alá kerülhessenek. És talán ahhoz is, hogy megmentsék a Nintendo-t, aki komoly csatát vesztett a Sony-val szemben a legutolsó konzol-háborúban: a 64 bites készülékek között részesedése 25%-ra esett vissza. Most többet remélnek, amikor pénteken hivatalosan is bemutatják a régóta várt GameCube-ot. Kemény lesz a csata: a Playstation 2-ből már 15 milliót eladtak, és októberben jön ki a Microsoft az XBox-szal. Forrás: Yahoo! (1024)A Gyűrűk ura '78-as animációja 2001-09-12 -- Ez az animációs feldolgozása J.R.R. Tolkien fantasztikus regényének nem lett olyan híres, mint a Peter Jackson féle akciófilm-trilógia, amit szintén a körül mutattak be, és elhomályosította ezt a nemes próbálkozást. De Ralph Bakshi alkotásának megvan a maga vonzereje, és bár a fanatikus rajongók kigúnyolták munkáját, kétségtelenül ambiciózus vállalkozás volt, hogy a történet első felét mesélje el: a babo Frodo örökségével indul, az Egy gyűrűvel, ami Bilbo Baggins erejét is jelenti, és Galdalf varázsló győzelmével zárul az Orkák gyilkos serege felett. Forrás: Amazon.com (1025)Bob Dylan 43-szor 2001-09-12 -- Több, mint négy évtizedes karriert tudva a háta mögött, a most 60 éves Bob Dylan megjelentette 43. lemezét, melynek címe a Love and Theft, azaz a Szerelem és a lopás. Abban a korban, amikor kortársai már kikoptak a zenei szakma első - sőt! - soraiból, ő még mindig évente közel 300 koncertet ad, és a kritikusok szerint még mindig van mondanivalója. A mostani lemez is illeszkedik a '97-es Time Out of Mind óta tartó lemezáradatba, és nyelvezete is azt idézi: sokszor sztoikus megfigyelőként, néha keserű iróniával mesél a blues-rock saját nyelvén. Forrás: Barnes & Noble (1026)A bárányhimlő vakcina - kell az nekünk? 2001-09-13 -- A legtöbb szülő úgy tekint a bárányhimlőre, mint egy kötelező gyerekkori betegségre, amin át kell esni, és nincs is miért aggódni miatta. De miközben az esetek túlnyomó részében nem is okoz komolyabb gondot, a gyerekek bizonyos százaléka krónikusan megbetegedhet, nem is beszélve a felnőtt korban jelentkező betegség súlyosságáról. De nem kell, hogy ez így legyen ezen túl. Ma már hozzáférhető az a vakcina, amely a szinte minden esetben hatásosnak bizonyult, az egyetlen lehetséges mellékhatás, hogy néhány gyerek bárányhimlős lett tőle. Forrás: Health.com (1027)A Deftones nem akar kapkodni 2001-02-13 -- Nos, sokan várják a legújabb Deftones lemez megjelenését, de nekik rossz híreink vannak. Nem is olyan régen derült ki, hogy a banda nem akar visszavonulni a stúdióba, de most már azt is tudjuk, hogy miért. Ahogy a dobos, Abe Cunningham elmondta, a Maverick-nél azt akarták, hogy most azonnal dobjanak össze egy albumot, remélve, hogy valami csak beüt, mint az Alien Ant Farm-tól a Smooth Criminal. Ők inkább megvárják, míg megérnek bennük a dalok, és csak akkor mennek felvenni a stúdióba, ha készen állnak erre. Egyébként itt számaik is letölthetők> Forrás: Ugo.com (1028)Nem hatnak az antibiotikumok 2001-09-13 -- Az emberek veszélyes szinten kezdenek ellenállóvá válni az antibiotikumok ellen, jelentette tegnap a WHO, az ENSZ világ-egészségügyi szervezete. A legnagyobb gondot az okozza, hogy az állattenyésztők is antibiotikumokkal etetik az állataikat, hogy azok gyorsabban hízzanak, és ne betegedjenek meg. Így a különböző veszélyes mikrobák már az állatokban kialakíthatják a védekezési mechanizmusukat a gyógyszer ellen, és amikor átlépnek a következő táplálkozási láncba már könnyen megtámadhatják az emberi immunrendszert. Így újra régi, legyőzöttnek hitt betegségek támadhatnak meg minket: már több olyan tuberkulózis törzset találtak világszerte, amely ellenáll a két legjobbnak tartott antibiotikumnak. Forrás: ENN (1029)Schwarzenegger megküzd a felhőkarcolókat robbantókkal 2001-09-13 -- A valós élet ezúttal felülmúlta Hollywoodot is. Tegnap több nagy stúdió is bejelentette, hogy elhalasztja azoknak a filmeknek a bemutatóját, amelyek utalhatnak a mostani támadásokra. A Disney elhalasztotta a Tim Allan vígjátékának premierjét, mivel abban egy titokzatos táskát találnak, amely nyomán terroristákhoz jutnak el. Arnold Schwarzenegger új filmjét is parkoló pályára állították: abban az izomsztár egy tűzoltót alakít, aki elvesztette családját egy los angeles-i felhőkarcoló elleni robbantásban. De ő nem hagyja annyiban, és a szervező után megy Kolumbiába, hogy bosszút álljon. Most akkor nem Afganisztánba?! Forrás: Sign on San Diego (1030)Elhalasztják a new york-i divathetet 2001-09-13 -- A new york-i divathetet, ami a divatszakma egyik legnagyobb eseménye, elhalasztották a World Trade Center elleni támadás miatt. Az évente kétszer megrendezett eseményen ott van mindenki, aki csak számít a divat világában, a legnagyobb nevektől a feltörekvő tehetségekig. Befolyása hatalmas a szakmára is, az itt látott színek és anyagok határozzák meg a nagykereskedők és a mindennapi viseleteket készítők választását. Forrás: Reuters (1031)PJ Harvey kapta a Mercury-t 2001-09-13 -- PJ Harvey elnyerte a sokra becsült Mercury zenei díjat, ugyanazon a napon, amikor Washington-ban arra ébredt, hogy egy füstölgő Pentagon-t lát a hotelszobája ablakából. A 31 éves énekesnő a hatodik albumával turnézott Amerikában, és csak telefonon tudta megköszönni a díjat. Ő volt a 10 éves Mercury történetében az első nő, aki ezen elismerésben részesült. Még 1991-ben figyelt fel rá a zenei világ, a grunge csúcskorszakában, a Dry című albumának blues-hatású riffjeire, és sötét, drámai hangulatára. Forrás: ITN (1032)Korea újjátervezi a vb biztonságát 2001-09-13 -- Dél-Korea ma bejelentette, hogy repülés tilalmi zónákat fog kijelölni a Labdarúgó Világbajnokságon. Komoly meglepetésként érte a biztonsági szakembereket a keddi, new york-i támadás kivitelezése, most új terrorista ellenes és védelmi technikákat kell kidolgozniuk. Szerdán a koreaiak ez ügyben rendkívüli értekezletet tartanak japán szervezőtársaikkal. Korábban legnagyobb gondjuknak azt tartották, hogy mit kezdjenek a nagydarab észak-európai futballhuligánokkal az első vb-n, ami Ázsiában lesz. Forrás: BBC (1033)Frankfurtban megnyílt a legnagyobb autós show 2001-09-13 -- Csütörtökön hivatalosan is megnyitja kapuit a legnagyobb autós szakkiállítás Frankfurtban. 57 új modellt mutatnak be idén a gyártók, igaz, ezek közül számos olyan tanulmánymodell, melyek a tapasztalatok szerint csak nagyon kis arányban kerülnek végül gyártásra. Az újdonságok között itt van a VW újjávarázsolt Polo-ja, ami a hírek szerint olcsóbb lesz, mint a korábbi változat; a Ford bemutatta új Fiestáját; a Citroen - a bogárhátú sikerén nekibuzdulva - az új C3-asát a régi 2CV, azaz a kiskacsa formáira emlékeztetve építette újjá; új BMW, Audi és Jaguar modellek... De úgyis mindenki a képekre kíváncsi, hát itt a link. Forrás: BBC (1034)E-book kalózok 2001-09-13 -- Az Envisional, egy internet figyeléssel foglalkozó cég által nem régen készített vizsgálata szerint webes kalózok nagyot szakítanak a leghíresebb írok hátrányára. A felmérésből kiderül, hogy közel 7500 jogdíjas könyvet lehet letölteni teljesen ingyen, mely a könyvkiadókat jelentős bevételtől fosztja meg. A probléma leginkább a sci-fi és a fantasy könyveket sújtja, miután ezen műfajok a legkeresettebbek. A lista élén Stephen King áll, őt követi J.K. Rowling és Douglas Adams. A kalózok két módszert használnak az illegális letöltéshaz. Az egyik eljárás a jogdíjjal rendelkező e-book védelmi rendszerének hatástalanítása valamint egy sokkal jellemzőbb módszer, melynek során a hagyományos papírkötési könyvet beszkennelik és átalakítják e-book-ká. Forrás: Reuters (1035)Hóbortos reklámok 2001-09-13 -- Egy csokorra való a legőrültebb, legszexisebb, legelszálltabb reklámokból, melyekből kiderül, milyen megrögzött módon próbálják vásárlásra buzdítani az egyszerű halandót. Flintstone-ék és a cigaretta?! Készüljünk fel, amint Fred és Vilma előveszik Winston márkájú bűzrudacskáikat és hessegessük el azt a gondolatot, hogy a cigaretta vállalatok nincsenek tekintettel a gyerekekre. Itt letölthető egy nyolc darabból álló válogatás a legelképesztőbb reklámokkal. Forrás: IFILM (1036)Az aszpirin csodákat tesz 2001-09-13 -- Napi egy aszpirin több mint harmadával csökkenti a betegség okozta halálok számát. A Cleveland Clinic Foundation kutatói által végzett felmérésben két 1351 emberből álló csoportot vizsgáltak, melyben az egyik csoport naponta egy aszpirint fogyasztott, míg a másik nem vette be az orvosságot. Az eredmény: a halálok száma az aszpirin használók között 4%-ot ért el, míg a másik csoportban ez az arány 8% volt. Az American Heart Association az aszpirin szedés és a fizikai állapot közötti összefüggést vizsgáló kutatás eredményét igen jelentősnek titulálta. Forrás: Reuters (1037)A légitársaságok sötét jövője 2001-09-14 -- Valószínűleg a légitársaságok lesznek a legnagyobb vesztesei a mostani amerikai terrortámadásoknak. Már az elmúlt hónapokban több vállalat is pénzügyi gondokról adott hírt, amit a csökkenő utasszámokkal és a drága üzemanyagárakkal magyaráztak. De a mostani fejlemények hatására a repülési kedv várhatóan még jelentősebben vissza fog esni, ráadásul a megszigorított biztonsági előírások teljesítése komoly plusz költséget jelentenek, melyet a dráguló repülőjegy árakban fogunk viszontlátni. A két nagy ausztrál légitársaság közül az egyik már csődöt is jelentett, az amerikai Midway Airlines pedig elbocsátotta minden alkalmazottját, és felfüggesztette tevékenységét. Forrás: Frederidsburg (1038)Mexikó szendvicse, a taco 2001-09-14 -- Mexikó kedvelt csemegéje, nemzeti étele, szendvicse a taco. Ez egy kukorica tortillába töltött fűszeres bab vagy húsos szósz, némi zöldségkörettel (az is a lepénybe együtt van becsavarva). Elkészítése nagyon egyszerű: ha darált húsból készítjük, akkor azt először megbarnítjuk, aztán adjuk hozzá a fűszereket, hagymát. Ha babosat akarunk, akkor azzal kezdünk: először fűszeres szószban megfőzzük a babot, utána mindezt beletekerjük a tortillába, friss zöldséggel, és már fogyaszthatjuk is. Forrás: fresnobee.com (1039)Saját zsebre gyűjtött segélyek 2001-09-14 -- E-mail jogvédők és fogyasztóvédelmi csoportok arra figyelmeztették az internetes felhasználókat, hogy több olyan cég és szervezet is gyűjt támogatást a terrortámadások áldozatainak, akik semmilyen kapcsolatban nem állnak segélyszervezetekkel, és valószínűleg nem is jut el a felajánlás a szánt helyre. Az első ilyen levelek már egy órával az első gép becsapódása után megjelentek a postaládákban. Nem mindenki próbált pénzt kicsalni a segítőkész emberekből, néhányan csak látogatottságot próbáltak generálni oldalaiknak vagy szolgáltatásaiknak. Forrás: IDG (1040)Sebezhetőek az atomerőművek 2001-09-14 -- Ha valaki meglepődött az amerikai támadások kapcsán, hogy milyen védtelenek a középületek, sőt még a Pentagon is az ilyen támadásokkal szemben, az gondoljon bele egy még rémisztőbb lehetőségbe: ha a gépek egy atomerőműbe csapódnak be. Tom Clements, a washington-i Nukleáris Ellenőrző Intézet igazgatója elmondta, hogy az atomerőműveket nem úgy tervezték, hogy ellen tudjanak állni egy ilyen jellegű támadásnak. "Ezeket az építményeket nagyon nehéz megvédeni" - mondta. Egy szimulált támadásban azt tapasztalták, hogy az amerikai atomerőművek felénél a biztonsági rendszer nem reagált megfelelően. Forrás: Globe and Mail (1041)Még sok szép éve lehet a Windows-nak 2001-09-14 -- Egy most közzétett tanulmány szerint a Microsoft Windows csomagja a következő években is a meghatározó operációs rendszer marad a világban. A nagy szaktekintélyű IDG által készített összefoglaló szerint a 2005-ig tartó periódusban nem várható, hogy a személyi számítógépek piacán jelentős változások történnének, a Windows várhatóan megtartja 95% feletti részesedését. A mostani előrejelzés tehát nem túl biztató jel a Linux híveinek, egyedül a szerver operációs-rendszerek területén jósolnak előretörést a nyílt forráskódú szoftvernek. Forrás: IDG (1042)Hét laptop összeméri erejét 2001-09-14 -- Az amerikai Government Computer News Lab hét, modern és nagy teljesítményű laptopot vett górcső alá. Elsősorban azt vizsgálták, hogy teljesítményük mennyivel marad el az asztali gépektől. Az összehasonlítás alapján a legnagyobb különbség a grafikus megjelenítésben tapasztalható a laptopoknál, de ezt leszámítva szinte mindegyik jól vizsgázott, egyedül az ár-érték arányában, és a súly-méret összehasonlításban lehetett jelentős különbségeket tenni. Forrás: Washington Post (1043)Ötletek a fürdőszobához 2001-09-14 -- Mit is akarnak ma az emberek a fürdőszobájuktól? Az általános válasz, hogy több helyet, több fényt, több kiegészítőket. Itt három olyan könyvet ajánlanak az olvasóknak, amik ebben a témában hasznos tanácsokat nyújtanak a berendezéshez az adott hely adottságaihoz alkalmazkodva, vagy szép és különleges megoldásokat mutatnak be, a harmadik pedig a különböző fürdő-stílusok között kalauzolja el az olvasót, az angol viktoriánus stílustól a húszas évek hollywood-i art deco-jáig. Forrás: Washington Post (1044)A Microsoft repülő szimulátorán gyakoroltak a terroristák? 2001-09-14 -- Az angol boltokban leszedik a Microsoft Flight Simulator-t a polcokról, miután felmerült a gyanú, hogy a terroristák azt használhatták repülési gyakorlatokra. A Virgin Megastores és a Woolworths már el is távolította a játékokat az üzleteikből, várhatóan a HMV is követi őket. Egy másik játékot se árusítanak tovább, abban a World Trade Centre-t kell megvédeni kamikázé pilóták ellen. A Microsoft visszautasította a vádakat, szerintük az egész felvetés "rendkívül megalapozatlan, spekulatív és ellent mond a nyomozás eddigi eredményeinek". Forrás: Guardian (1045)Még 15 évig lesz hófedte a Kilimandzsáró 2001-09-14 -- Egyre nagyobb számú tudós állítja, hogy a globális felmelegedés következményei hamarosan a bőrünkön is érzékelhetőek lesz. És az egyik legnagyobb vesztes az idegenforgalom lehet. Ha az egyre hevesebb viharok miatt be kell majd zárni a Karib-szigetek hoteljeit, azok a kis és szegény országok a fő bevételi forrásaiktól eshetnek el. A turisták csak a nyár elején és végén özönlenek csak a mediterrán országokba az elviselhetetlen melegek miatt. Hogy ezek nem vak spekulációk, ahhoz elég csak abba belegondolni, hogy a kutatók szerint 15 éven belül el fog olvadni a hó a Kilimandzsáró tetejéről. Forrás: Washington Post (1046)Valóság vagy csak képzelet? 2001-09-14 -- Van néhány dolog, amire nem árt odafigyelni, ha az interneten óhajtunk párt találni. Hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket és szívfájdalmakat, legjobb az elején fényt deríteni arra, mi a partner hozzáállása. Nevezetesen mit gondol a cyber térben született párkapcsolatokról, mennyire tartja egyenértékűnek egy hétköznapi kapcsolathoz képest. Vagy csupán fantáziájának a kielégítése végett keres kapcsolatot az interneten keresztül? Ha netán az utóbbi a helyzet, legjobb gyorsan véget szakítani az ismerkedésnek, mielőtt bekerülnénk az illető skalp-gyűjteményébe. Forrás: iWon (1047)Om Lounge - Various Artists 2001-09-14 -- Az Om Records 1998 novemberében megjelentette Om Lounge sorozatának első kiadványát, mely a kiadónál lévő legjelesebb előadók (pl Thievery Corporation) darabjait gyűjti egybe. A CD trip-hop, drum and bass és deep house felüdítő keverékét adja, mely a szorgos munka vagy egy buli utáni fáradalmak kellemes levezetőjéül szolgálhat. Egyszerre ütemes ugyanakkor lágy és megnyugtató. Innen ingyen letölthető néhány szám. Forrás: Amazon (1048)Az új férj megcsalta Madonnát 2001-09-14 -- Madonna házassága Guy Ritchie-vel állítólag romokban hever azóta, hogy kiderült, az újdonsült férj egy volt barátnőjével megcsalta a popdívát. A meglepő felfedezés a kilenc hónapos házasság végét jelentheti. Tania Strecker, Ritchie hosszú lábú, szőke ex-barátnője egy interjúban fedte fel a valóságot, hogy Ritchie-vel még mindig tartják a kapcsolatot, s a legutóbbi intim találka 18 hónapja volt, amikor Madonna Rocco-val, közös gyermekükkel volt terhes. A pár egy barátja elmondta, Madonna tombol és elhagyni készül férjét, melyre turnéja után kerít majd sort. Nem ez az első eset, hogy Ritchie-t más nővel látják, legutóbb egy partin egy másik ex-barátnőjével tűnt fel kéz a kézben. Forrás: iWon (1049)Az új férj megcsalta Madonnát 2001-09-14 -- Madonna házassága Guy Ritchie-vel állítólag romokban hever azóta, hogy kiderült, az újdonsült férj egy volt barátnőjével megcsalta a pop dívát. A meglepő felfedezés a kilenc hónapos házasság végét jelentheti. Tania Strecker, Ritchie hosszú lábú, szőke ex-barátnője egy interjúban fedte fel a valóságot, hogy Ritchie-vel még mindig tartják a kapcsolatot, s a legutóbbi intim találka 18 hónapja volt, amikor Madonna Rocco-val, közös gyermekükkel volt terhes. A pár egy barátja elmondta, Madonna szinte tombol és elhagyni készül férjét, melyre turnéja után kerít majd sort. Nem ez az első eset, hogy Ritchie-t más nővel látják. Legutóbb egy partin egy másik ex-barátnőjével tűnt fel Ritchie kéz a kézben. Forrás: iWon (1050)''Afganisztán megvédi magát'' 2001-09-15 -- Az Afganisztánt irányító talibok ma bejelentették, hogy harcba szállnak azzal az országgal, amelyik megpróbálja megtámadni őket, és azzal is, amelyik ehhez segítséget nyújt. A bejelentést azután tette Afganisztán pakisztáni nagykövete, hogy Iszlámábádban hivatalosan is megerősítették az amerikaiak kéréseinek teljesítését. Részleteket nem közöltek, de nyilván egy katonai akcióról, esetleg NATO csapatok állomásoztatásáról lehetett szó. Az afgán nagykövet megismételte, hogy szerintük bin Laden nem követhette el az akciót. Eközben megerősítették a hírt, hogy egy bombatámadást követően meghalt Shah Maszúd, a talibok ellenzékének vezére, aki az ország északi részén vezette ellenállását. Mai hír továbbá, hogy az iráni sajtóiroda bejelentette: lezárja Afganisztánnal közös határát. Forrás: FOX (1051)Pavarotti tagadja a vádakat 2001-09-17 -- A világhírű olasz operaénekes, Luciano Pavarotti ártatlannak vallotta magát a bíróság előtt, mely az adóügyeit vizsgálja szülővárosában, Modenában. A tenor akár három év börtönbüntetésre is számíthat, ha bűnösnek találják. Az ügyészek szerint az énekes még mindig több milliárd lírával tartozik az adóhatóságoknak az 1989 és 1995 közötti időszakból, annak ellenére, hogy tavaly, az eljárás kezdetekor 24 milliárd lírát önként befizetett. Most arról próbálják ügyvédei meggyőzni a bíróságot, hogy a vizsgált időszakban Pavarotti Monte Carlo-ban lakott, és a munkahelye az egész világ volt, nem pedig Olaszország. Forrás: BBC (1052)Késnek az amerikai sorozatok premierjei 2001-09-17 – Amerikában a múlt héten kerültek volna adásba az új sorozatok és a tavalyi sikerek folytatásai, de egyelőre egyik nagy tévétársaságnál se tudják megmondani, hogy az egy hetes halasztás elég lesz-e. Ráadásul ilyenkor szokott lenni az Emmy-díjak hajrája is, de a múlt heti események hatására nehéz megmondani, hogy a nézők mikor lesznek képesek és hajlandóak a mindennapi dráma helyett a tévé fantázia-világára koncentrálni. Forrás: Yahoo (1053)Montoya lehet a következő F1 bajnok? 2001-09-17 -- Több elemző is a következő évek nagy esélyesének és Schumacher komoly vetélytársának tartja Juan Pablo Montoya-t a tegnapi monza-i győzelme után. Különösen, hogy a Williams-BMW autói egyre jobban szerepelnek, pedig az év elején még ritkán fejeztek be versenyt: vasárnap Montoya csapattársa, Ralf Schumacher érkezett harmadikként a célvonalra, közöttük Barrichello volt - mindössze 5 másodperccel lemaradva - a második. Ezzel Montoya lett az első kolumbiai, aki valaha is Forma-1-es versenyt nyert, ráadásul még csak a 15. versenye volt ebben az autókategóriában, mióta 1999-ben ő lett a Champ Car bajnoka. Forrás: Ananova (1054)Kína óva int a hadi beavatkozástól 2001-09-17 -- Vezető kínai politikusok arra figyelmeztettek ma, hogy a fegyveres erők bevetése nem engedhető meg a terrorizmus elleni harcban, ha az más ország szuverenitását veszélyeztetheti. Nem neveztek meg egyetlen országot se a nyilatkozat kapcsán, de egyértelmű, hogy az Egyesült Államokra és Afganisztánra vonatkozott. Szakértők szerint a kínai álláspont lényege elsősorban a külső beavatkozás elleni szembehelyezkedés, mert Kína el akarja kerülni, hogy a mostani eset precedenst teremtsen például Tibet, vagy más kínai régió és érdekek elleni beavatkozásokhoz. Forrás: USA Today (1055)AIDS: növekvő halálozás és komolytalanság 2001-09-17 -- Mára az AIDS vált a vezető halálozási okká Dél-Afrikában, egy most megjelent tanulmány szerint a 15 és 49 évesek közötti halálesetek 40%-a vezethető vissza a vírushoz. A brit Sunday Times előrejelzése szerint 2010-re több, mint hat millió dél-afrikai halhat meg a HIV-vírus okozta betegségek következtében. A legnagyobb problémát az okozza, hogy az afrikai kormányok se veszik komolyan a betegséget, és gyakorlatilag nincs állami felvilágosítás a betegségről és terjedéséről. A múlt héten Thabo Mbeki, dél-afrikai elnök megkérdőjelezte az összefüggést a HIV-vírus és az AIDS között, és 1995-ös adatokat idézett, mely szerint csak a halálozások 2%-át okozza az AIDS. Mára a felnőtt lakosság közel 20%-a vírushordozó. Forrás: Reuters (1056)A Panasonic első digitális kamerái 2001-09-17 -- A japán Matsushita, a világ vezető elektronikai vállalata piacra dobta az első digitális kameráit. Meglepően későn lépett a termékeit Panasonic és National márkanevek alatt forgalmazó cég, de szerintük reális esélyük van 10%-os piaci részesedés megszerzésére világszinten 2003 végére. Most egy 4 és egy 2 millió pixeles készüléket mutattak be. A fő ellenfelükhöz, a Sony-hoz hasonlóan ők is olyan rendszer-megoldásokat kínálnak, ahol a termékek képesek adataikat megosztani más perifériákkal és egy központi egységgel is. Forrás: Reuters (1057)Az Echelon figyelmeztetett a támadásra 2001-09-17 -- Az amerikai és az izraeli titkosszolgálat is kapott olyan információt legalább három hónappal ezelőtt, hogy közel-keleti terroristák támadást terveznek szimbolikus amerikai célpontok ellen utasszállító gépek segítségével - jelentette ma a Frankfurter Allgemeine Zeitung, meg nem nevezett német titkosszolgálati forrásokra hivatkozva. A cikk szerint az Echelon kémrendszer segítségével jutottak az információkhoz, komolyan is vették a fenyegetést, de nem alakult ki egyetértés, hogy miként lehetne kivédeni egy ilyen támadást. Az Echelon létezését alig tíz napja ismerték el hivatalosan - ld. Tudomány rovatunkat. Forrás: Telecom.paper (1058)Az FBI figyelheti netes forgalmunkat 2001-09-17 -- Az FBI ügynökei felhatalmazást kaptak az internetes felhasználók adatforgalmának megfigyeléséhez, akár bírósági végzés nélkül is. Az amerikai Szenátus elfogadott egy nyilatkozatot a terrorizmus ellen, melyben megerősíti a rendőrség és az FBI nyomozati jogait. Az egyik legjelentősebb változás, hogy az ügyészség akár bírósági végzés nélkül is elrendelheti a gyanúsított internetes felhasználásának 48 órás megfigyelését. Nem teljes körű a megfigyelés, "csak" a beírt URL-eket, a keresőkbe írt kulcsszavakat, és a küldött és fogadott e-mailek címzettjeit és feladóit figyelhetik így, de a levelek tartalmát már nem vizsgálhatják külön engedély nélkül. Forrás: Wired News (1059)Az iraki első rész után, újra... Nostradamus 2 2001-09-17 -- Miközben egyre több adatot szerzünk be az Internetről, néha olyan dolgok is eljuthatnak hozzánk, aminek a fele se igaz. Így van ez azzal a Nostradamus idézettel, ami hihetetlen gyorsasággal terjed a neten. "Az új évszázadban, a kilencedik hónapban, az égből a félelem királya érkezik ... és York városában az iker tornyok ledőlnek és a harmadik háború kezdetét veszi". Az egyetlen gond a fenti idézettel, hogy hamis. Nincs ilyen jövendölése Nostradamusnak. Említ egy új várost, a vízen túl és tüzet az égben, mely 45 fokon ég, bármit jelentsen is az. De a fenti pár sor több, meglehetősen homályos részeket is tartalmazó jóslatból lett összeollózva. Persze gondosan kihagyták belőle a normannokat, akik valahogy nem illettek a new york-i képbe. Forrás: Channel 2000 (1060)Keanu Reeves, a szociális munkás 2001-09-17 -- Meglepő eredményt hozott a hét végi összesítés az amerikai mozik bevételeiről: mindenki könnyed drámákra, érzelmes történetekre, tini-komédiákra volt kíváncsi. Úgy tűnik, a mindennapi horror és akció a CNN-ről elegendőnek bizonyult erre a hétre, senki se keresett többlet adrenalint a mozikban. A legnagyobb bevételt Keanu Reeves főszereplésével a 'Hardball' (Baseball-labda lehetne) című film érte el, amiben Keanu egy baseball edzőt alakít, aki egyenesen besétál a gettóba, hogy némi ellenségeskedés után rávegye a srácokat, hogy lopás és drogok helyett válasszák a sportot, miközben ő is komoly leckét kap az élettől. Bizony, bizony. Forrás: E! Online (1061)Majd szólunk, ha már lőnek is 2001-09-17 -- A nálunk is egyre népszerűbb valóság-show műsorok közül az egyik legnézettebb tőlünk nyugatra a Nagy Testvér, ahol egy tucat ember szavazza ki egymást a külvilágtól teljesen elszigetelt lakásukból. A szabályok adottak és szigorúak, de most a készítők se tudták eldönteni, tájékoztathatják-e a versenyzőket a külvilág eseményeiről, ha azok ekkora jelentőségűek, mint a múlt hétiek. Először ellenőrizték, hogy voltak-e a játékosoknak hozzátartozóik akkor New York-ban, végül egyedül a hollandok döntöttek a mellett, hogy röviden ismertetik velük a lényeges fejleményeket, viszont a belga, dán és dél-afrikai stáb nem mondott semmit a versenyzőknek. De a producerek megígérték, hogy ha az események komolyabbra fordulnak, és háború törne ki, akkor azt már tudatják velük. Forrás: Nando Times (1062)Bin Laden keresett a támadásokon? 2001-09-18 – Az amerikai tőzsdefelügyelet most azt vizsgálja, hogy Osama bin Laden sok millió dolláros vagyonát kezelő szervezetek profitot húzhattak-e a múlt heti terrortámadásokból. Mert komoly gazdasági tanulmányok nem szükségesek annak előrelátásához, hogy a légitársaságok és a biztosítók részvényei jelentősen esni fognak egy ilyen eset következményeként. Csak meg kellett "sejteni", hogy valami hasonló bekövetkezhet. Most pénzügyi szakértők a piaci trendeket vizsgálják, többek között, hogy kik vásároltak ilyen részvényeket rövid eladási opcióval - ami annak a tőzsdei üzletnek a neve, amikor bizonyos részvények gyors árfolyam esésére számítunk, és ezen akarunk keresni. Tegnap egyébként kinyitott a new york-i tőzsde, és a várakozások szerint jelentős, közel 7%-os eséssel zárt, de elmaradt a gazdasági összeomlás, amitől sokan tartottak. Forrás: CNet (1063)Megéri az árát az új 2 GHz-es Pentium 4? 2001-09-18 -- 29 évébe tellett az Intelnek, hogy piacra lépjen az első 1 GHz-es processzorával, de csak 18 hónapbjába, hogy azt megduplázza. Mától hivatalosan is kapható a Pentium 4-es új, szupergyors változata, itthon 250.000 Ft körüli áron. Ezzel elvileg jelentősen maga mögött hagyta az Intel az AMD csúcstermékét, az 1,4 GHz-es Athlon-t. De a PC World magazin tesztelte mindkettőt, és azt találta, hogy csak a videó alkalmazások között jelentős a Pentium előnye, de ott sem annyival, hogy megérje a jelentős árkülönbséget - állítják a szakírók. Forrás: PC World (1064)Az észt vodkamérgezésnek eddig 58 áldozata van 2001-09-18 -- Még mindig szedi halálos áldozatait Észtországban az a vodkamérgezés, mely eddig 58 ember halálát okozta. Az engedély nélkül forgalomba hozott italok metanolt tartalmaztak, ami rendkívül mérgező ipari alkohol-féle. Több mint 70 embert kellett kórházba szállítani a fél áron kínált vodka miatt, közülük tíznek még mindig válságos az állapota. A rendőrség 12 embert állított elő az eset kapcsán, akik három év börtönre számíthatnak gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. Egy felmérés szerint tavaly minden ötödik észt vásárolt házi vodkát, az eset nyomán Lennart Meri elnök "szégyennek" és "szovjet örökségnek" nevezte az országban jelentős gondnak számító alkoholizmust. Forrás: BBC (1065)A testmozgás megfiatalít 2001-09-18 -- Tudományosan is bebizonyosodott, hogy sose késő elkezdeni a testgyakorlást. 1966-ban öt egészséges, fiatal férfit választottak ki egy megfigyelésre. A vérük oxigénfelvételére koncentráltak, majd három hétre ágyhoz kötötték őket, és utána további különböző egészségügyi vizsgálatokat végeztek rajtuk. 35 év múlva, jelentős súlynövekedéssel újra végigcsinálták rajtuk az összes tesztet, és arra a következtetésre jutottak, hogy a vérük oxigénfelvételének képessége 13%-kal csökkent. Ezután 6 hónapnyi könnyű testedzésre kérték őket, aminek a végén 15%-kal javult az oxigénellátásuk. Forrás: ABC (1066)Meg kell szenvedni érte: Aston Martin 2001-09-18 -- Nehéz megmondani, hogy mi önt lelket egy autóba. Mert kétségtelen, hogy minden tulajdonos, aki már megengedheti magának, hogy fenntartson egy hobbiautót is, az már nem a technikai részleteket nézi, nem a teljesítmény, a fogyasztás és a megbízhatóság háromszögben gondolkozik. A szépség, a forma, és az időtlenség ami megragadja az embert egy ilyen gép kapcsán. Mint az új Aston Martin. Különlegessége tovább nő, ha megtudjuk, mivel jár egy példány beszerzése: két év egy várakozó-listán és 93 millió forint. Forrás: Forbes (1067)A két Korea csak lassan halad előre 2001-09-18 – Észak és Dél-Korea sikeresnek minősítette a ma lezárt tárgyalássorozatot, de valós előrelépés kevés történt a két ország viszonyának rendezésében – mondták az elemzők. A tavaly nyáron létrejött első kormány-szintű találkozó után most újra 200 szétszakított család találkozásáról egyeztek meg, illetve hogy befejezik az összekötő vasútvonal építését. Néhány hete Kim Jong Il, észak-koreai vezető Oroszországban járt, ahol Putyin feltehetően támogatásáról biztosította mind a vasútépítésben, mind a tárgyalások további folytatásában. Az oroszoknak nagyon jól jönne, ha Dél-Koreát be tudnák kapcsolni a vasúthálózatukba, szóba került egy gázvezeték építése is Szibériából. Forrás: New York Times (1068)A hidrogén lehet a jövő üzemagyaga 2001-09-18 -- A jövő energiahordozója a hidrogén, és néhány éven belül készen lesz a költséggazdaságosan működő motor is - állítják a szakemberek az ezen a héten folyó hidrogén cellás technológia konferenciáján. Szemben más szénhidrogénekkel, a hidrogén alapú hajtóművek nem bocsátanak ki káros anyagot a környezetbe. A GM most mutatta be új motorját, állítják, hogy az évtized végére sorozatgyártásba kerül az ezzel működő autójuk is. Nagy jövőt jósolnak neki a háztartás körüli gépek meghajtásában is, sokan várják, hogy 10-15 éven belül a villamos erőművek is átállnak erre a technológiára. Persze, csak ha gazdaságosabb lesz így áramot termelni. Forrás: New York Times (1069)Sex Pistols a Dicsőség Csarnokában 2001-09-18 -- Az anarchia elérte a Rock Dicsőség Csarnokát (Rock and Roll Hall of Fame) is: az idén a Sex Pistols-t és a Ramones-t is jelölték a neves díjra. A feltételek között szerepel, hogy a zenész vagy a csapat legalább 25 éve kiadta első lemezét és jelentős befolyással volt a zene fejlődésére. A többi jelölt között van az AC/DC, Tom Petty és a Black Sabbath is, de ez utóbbi tavaly is visszautasította a díjat. Az esélylatolgatás már megkezdődött: a Sex Pistols talán túl rebellis a konzervatív zsűrinek, ráadásul csak egy rendes albumot sikerült felvenniük pályafutásuk alatt. A Ramones viszont két évtizeden keresztül ontotta az lemezeket, befolyással voltak a U2-tól a Green Day-ig sok zenészre, így őket sokan esélyesebbnek tartják. Forrás: MTV (1070)Amerikai sztárok mozgósítva 2001-09-19 -- Példa nélküli összefogásra készül a négy nagy amerikai tévétársaság neves zenészekkel és színészekkel: pénteken két órás műsort készítenek a múlt heti terrortámadás áldozataira emlékezve. Olyan sztárok jelezték részvételüket, mint Jim Carrey, Tom Hanks, Bruce Springsteen, Bon Jovi, Sheryl Crow, Cameron Diaz, Robert De Niro, Will Smith, George Clooney, Clint Eastwood, Tom Cruise, Julia Roberts, Paul Simon, és Robin Williams. A műsorban nem lesznek reklámok, a sztárok se kapnak gázsit, viszont országos gyűjtést szerveznek az áldozatok és családtagjaik részére. Amerika szerte óriási méreteket öltött a hazafiasság deklarálása, minden épület fel van lobogózva, az egyik legnagyobb bevásárlólánc egész oldalas hirdetésében egy amerikai zászlót tett közzé országos napilapokban, mellette a következő felirattal: tessék kivágni és kitűzni, karolja fel a szabadságot. Forrás: sonicnet (1071)Tegnap győzőtt a Man United és a Barcelona 2001-09-19 -- David Beckham az utolsó pillanatban megmentette a Manchester United-et: a Bajnokok Ligája tegnapi fordulóján az utolsó percekben sikerült megszerezni a győztes gólt a Lille ellen. A francia csapat végig remekül védekezett, bár a támadójátékban már az angolok domináltak. Viszont a skótok nem lehettek boldogok a tegnapi forduló eredményével, a Celtic 3-2-re kikapott a Juventus ellen. A Barcelona a Fenerbahce-hal játszott, otthoni pályán 3-0-ra verték a török csapatot. Ma a Roma az Anderlecht-tel fog megküzdeni. Forrás: soccernet.com (1072)Agresszív vírus terjed a neten 2001-09-19 -- Egy új vírus kezdett el terjedni ma, ami a szakértők szerint komolyabb károkat is okozhat, mint a Code Red. A mostani, 'Nimda' néven ismertté lett féregvírus otthoni és hálózati felhasználásban is komoly pusztítást tud végezni. Először Ázsiában és Amerikában észlelték felbukkanását még tegnap, és nagyon gyorsan terjed. Egy e-mailben érkezik, aminek semmi sincs megnevezve a tárgy (subject) sorában, viszont tartalmaz egy csatolt fájlt, aminek "readme.exe" a neve. A vírusfelismerő programok egyelőre még nem tudják azonosítani, egyébként is nagyon hasonlít egy ártalmatlan zenei fájlra, de a szakemberek óva intenek a felnyitásától. Forrás: IDG.net (1073)Drága biztosítás, vagy még drágább ráfizetés? 2001-09-19 -- Egy mostani felmérés szerint az Egyesült Államokba utazók 16%-a köt csak balesetbiztosítást. Természetesen a biztosító társaságok nem elégedettek ezekkel az adatokkal, nem is csoda, hogy ilyenkor rémtörténeteket mesélnek: a legijesztőbb a végösszeg egy baleset után egy amerikai kórházban - lásd a cikkben Olsonék, akik kislányuk autóbalesete után egy darab röntgenért közel ezer dollárt fizettek. Nem olcsó mulatság a biztosítás sem, sokan döntenek úgy, hogy inkább majd vigyáznak magukra, de azt ők se tudják kivédeni, hogy például a légitársaság ne keverje el a csomagjainkat. Forrás: US News (1074)Az amerikai felsőoktatás legjava 2001-09-19 -- A neves amerikai hetilap, a US News minden évben elkészíti az USA főiskoláinak és egyetemeinek rangsorát. Az itteni táblázat jó kiindulási alapot tud nyújtani azoknak, akik azt tervezik, hogy a tengerentúlon folytassák tanulmányaikat. Érdemes alaposan tájékozódni, mert nagyok a színvonalbeli különbségek, miközben nagyon komoly összegeket kell fizetni az oktatásért - több millió forintra is rúghat egy félév. A csoportosítás az iskolák és az oktatás tárgya szerint történik, de kiemelték a legkedvezőbb ár-érték arányt képviselőket is: mert van, ahol elfogadható áron kínálnak magas szintű képzést. Forrás: US News (1075)Afganisztán hajlandó tárgyalni bin Laden kiadatásáról 2001-09-19 -- Biztató üzenetet küldött ma az afgán vezetés az Egyesült Államoknak, mely szerint hajlandóak tárgyalni Osama bin Laden kiadatásáról. Amerikában már hivatalosan is bejelentették, hogy őt tartják a merényletek fő gyanúsítottjának. A talibánok legfőbb döntési testülete, a közel ezerfős Vének Tanácsa csak holnapra fog összeülni, és ők hozzák meg a végső döntést a kiadatásról. Megfigyelők szerint valószínűleg feltételekhez kötik majd a megegyezést, mint például, hogy egy iszlám országban álljon bíróság elé. Eközben a világ vezető politikusai egymásnak adják a kilincset Washingtonban, és mindenki türelemre és higgadt döntésre biztatja Bush-t. Forrás: ABC (1076)Egy anya 1500 kilométert utazott az otthonfelejtett játékkal 2001-09-19 -- Az angol Carol Dukes egy elhivatott anya. Amikor észrevette, hogy elfelejtette becsomagolni 11 éves szeme-fénye kedvenc Gameboy játékát és tolltartóját, azonnal a repülőtérre vitette magát és 1450 kilómétert utazott, hogy jóvátegye hibáját. A kis Charlie Skóciába, egy elzárt kis szigetre tartott osztálytársaival, hogy ott egy túlélőtáborban leckét kapjon a civilizáció nélküli életről. Az anya nem érzi úgy, hogy túlzásba vitte volna a törődést, de azt hozzátette, hogy érezhetően zavarban volt a túláradó gondoskodástól fia, amikor utolérte. Forrás: Reuters (1077)Három nap alatt több százezer új GameCube kelt el 2001-09-19 -- Az elmúlt három napban közel 300.000 GameCube-ot adott el a Nintendo Japánban. Az amerikai terrortámadások miatt elmaradt nagy beharangozó kampány ellenére az új konzol debütálása a várakozásokon felül sikerült, mert ez a kétharmada az üzletekbe szállított 450.000 darabnak. Amerikában november 18-án kerül a boltokba, ahol hasonló sikert várnak annak ellenére, hogy a mostani események hatására valószínűleg csökken a vásárlói bizalom. Több mint egy millió GameCube-ot akarnak eladni a tengerentúlon az év végéig, pedig erős versenynek néz elé a Sony-val és a Microsoft-tal. Forrás: The Register (1078)Gyorsabban a TweakMASTER 1.0 Build 83-mal 2001-09-19 -- Egy okos kis program, amely segít optimalizálni az internetes kapcsolatunk sebességét, magyarul a leggyorsabbat hozza ki a letöltésekből és az oldalak megjelenítéséből. Jól használható telefonos vagy kábelkapcsolattal, ahogy DSL, ISDN, SDSL, ADSL esetében is. Több egyszerű kiegészítővel is rendelkezik a harminc napig ingyen használható Tweak, van rajta DNS Accelerator, óra szinkronizáló és egy jól használható varázsló is. Ha eddig nagyon rosszak voltak a beállításaink, akár meg is kétszerezhetjük eddigi sebességünket. Forrás: Tucows (1079)Afganisztán távozásra szólította fel bin Laden-t 2001-09-20 -- Ma összeült Afganisztánban a vének tanácsa, és végül egy javaslatot tett, melyben felszólították Osama bin Laden-t, hogy hagyja el az országot. Az Egyesült Államok már hivatalosan is őt gyanúsítja a múlt heti terrortámadások koordinálásával. A tanács az is kijelentette, hogy azonnal kihirdeti a dzsihádot, azaz az iszlám szent háborút, ha az USA megtámadná országukat. Eközben több amerikai hadihajó is a térségbe tart. Az még nem világos, hogy a szaúdi milliomos hova menne, ha elhagyná Afganisztánt, ahol eddig hivatalosan, mint "vendég" tartózkodott. Forrás: iWon (1080)A Csendes-óceáni evezés szomorú vége 2001-09-20 -- Két angol katona kísérlete, hogy külső támogatás nélkül átevezzenek a Csendes-óceánon tegnap szerencsétlenül véget ért, amikor összeütköztek egy amerikai halászhajóval. 135 napja indultak el Csosiból, Tokió mellől, és már több, mint 8000 kilométert sikerült teljesíteniük, amikor tegnap balesetet szenvedtek. Így is viszonylag szerencsésnek mondhatják magukat, mert a hajóról, vagy mellette vízbe esett emberek általában nem élik túl a balesetet, ugyanis a hajó propellere okozta örvények besodornak mindenkit a jármű alá. Ezúttal komolyabb sérülés nem történt, de mint elmondták nagyon csalódottak, mert már "csak" 2000 kilométerre voltak San Franciscotól. Forrás: Reuters (1081)Csalás az angol milliomos játékban? 2001-09-20 -- Botrány tört ki a Legyen Ön is milliomos! angol változata körül. A legnagyobb brit bulvárlap, a Sun azt jelentette, hogy a rendőrség vizsgálatot indított a múlt heti egy millió fontos nyeremény kapcsán, mert felmerült, hogy valaki a nézők közül szabálytalanul segített a játékosnak. Az újság szerint az egyik néző a versenyző bizonytalankodását látva kétszer köhintett, ami után a férfi határozottan megjelölte a B választ. A szóban forgó játékot néhány hete vették fel, de még nem került adásba, mert a múlt héten elhalasztották a műsor összes adását. Forrás: Yahoo! News (1082)Még több alkalmazás az új operációs rendszerben 2001-09-20 -- A Microsoft októberben boltokba kerülő új operációs rendszere, az XP azokat a tradíciókat folytatja, amik eddig is jellemezték a cég fejlesztési stratégiáját: egyre több és több alkalmazást tesznek bele, olyanokat is, amik eddig egy külön szoftvert igényeltek. Először volt a festőprogram, aztán a média lejátszó, majd a böngésző. A mostani változatban lesz CD-író program is, tűzfal, és külső elérés támogatása. Viszont leszedhető lesz az Explorer, amit eddig csak nagyon nehezen lehetett leinstallálni - valószínűleg a bírósági eljárás felé tett gesztusként. Forrás: PC World (1083)A .info nevekre holnapig lehet jelentkezni 2001-09-20 -- Meghosszabbították a .info végű domain nevek regisztrálásának határidejét. Eredetileg szeptember 18-án zárták volna a jelentkezők első körét, de kiadtak egy tájékoztatót, melyben az Afilias, aki a regisztrációt intézi azt tudatta, hogy holnapig, azaz szeptember 21-ig még elfogad jelentkezéseket. A közleményben a múlt heti amerikai terrortámadások miatti fennakadásokra hivatkoznak. Forrás: Silicon (1084)Sex Pistols pólók 2000 fontért 2001-09-20 -- Csütörtökön a hetvenes évek rocksztárjainak emléktárgyai kerülnek kalapács alá a Sotheby's aukcióján. A legtöbb kikiáltásra kerülő tárgy a Sex Pistols eredeti ruháiból áll, közöttük például az együttes énekesének, Johnny Rotten-nek az anarchia feliratú pólója, és bakancsa, amiket egyébként a banda menedzsere, Malcolm McLaren és Vivienne Westwood tervezett. A mostani árverés 25 évvel követi a Sex Pistols első fellépését, ami rögtön az újságok címoldalára került. A kikiáltási listán szerepel még a Beatles, Madonna, Jimi Hendrix, és Elvis Presley néhány fellépőruhája és más rocktörténeti relikviák is. Forrás: BBC (1085)Kifulladt a Lara Croft projekt 2001-09-20 -- Eidos, a brit videojáték-készítő cég ma bejelentette, hogy nem folytatja tovább a Lara Croft sorozatot, azt befejezettnek tekinti. Az utóbbi évek legsikeresebb játékának már készül a második filmváltozata, de nem lesz több rész, se új játék. A vállalat pénzügyi helyzetéről is számot adott, még mindig veszteségesek, de már nem olyan mértékű a deficitük, mint az előző negyedévekben. Egyébként ugyanez a vállalat találta ki a Legyen Ön is milliomos! eredeti változatát, és minden eddigi játékukat és ötletüket franchise rendszerben értékesítették - amivel forradalmasították a játék és szórakoztató-ipar eddigi gyakorlatát. Forrás: BBC (1086)Kézbentartott események - és irattár 2001-09-20 -- Egyre népszerűbbek azok a kis kézi adattárolók és rendszerező készülékek, amelyeket összeköthetünk a PC-vel, és letölthetjük e-mailjeinket, vagy frissíthetjük adatbázisunkat. Most a Compaq lépett egy nagyot versenytársai előtt, behozva a piacvezető Palm előtti lemaradását. Az új készüléke nagyon vékony és könnyű, színes kijelzővel rendelkezik, állítólag felismeri kézírásunkat, de egy összehajtható billentyűzetet is hozzákapcsolhatunk. Elvileg zenei fájlokat is rápakolhatunk, de a 32 MB RAM azért ennek komoly határt szab – még ha külső memóriával ezt növelhetjük is. Forrás: Compaq (1087)Bármit és bárhol lőhetsz a második világháborúból 2001-09-20 -- Ha a nagypapánk is végig tudta csinálni ezt az európai túrát, akkor most megmutathatjuk neki, hogy nekünk is ment volna - a Battlefield (Csatamező) 1942-ben (1942 magyarul is). Nagyon sok szerep közül választhatunk, lehetünk tengerészgyalogosok és megvédhetjük hajónkat, vagy vezethetünk vadászbombázót, de akár tankot is, sőt még tüzérként is irthatjuk a népet. Egyszerre 64 játékos csatlakozhat online Normandia strandjainál, vagy az El Alamein-i csatában, esetleg az Ardennek erdeiben. És persze van egyszemélyes játékmód is. Forrás: IDG.net (1088)A hírek és Nostradamus keresettebb volt, mint a szex 2001-09-21 -- Osama bin Laden kiszorította Pamela Anderson-t a cibertérből, az emberek többet kerestek rá az amerikai zászlóra, mint Britney Spears-re. Az internet rövid történetében először fordult elő, hogy a "sex" szó kiesett az első 10 leggyakrabban keresett szó listájából. A múlt heti terrortámadások után megváltoztak az emberek internetezési szokásai, a leggyakoribb szavak a CNN, a World Trade Center és a Pentagon voltak - jelentették a keresők kezelői. A felhasználók a komolyabb hangvételű cikkeket olvasták inkább, míg eddig egyértelmű trend volt a furcsaságok és vicces történetek népszerűségének növekedése. Az oldalak látogatottsága is megnőtt, a tragédia utáni napokban a szokásos forgalom tízszeresét regisztrálták. A legnagyobb növekedést a keresett szavak között mégis Nostradamus érte el, aki az ezres lista aljáról került be a top tízbe. Forrás: ZD Net (1089)Se meleg törölköző, se finomságok mostantól a repülőkön 2001-09-21 -- A nagy légitársaságok egymás után jelentenek be takarékossági intézkedéseket. Most a világ legnagyobb légitársasága, az American Airlines, és a TWA is azt közölte, hogy járatain beszünteti az étel-felszolgálást. Csak az első osztályon, és a két óránál hosszabb úton szolgálják fel csodálatos ételkülönlegességeiket, amiről a légitársaságok mindig is híresek voltak. A repülőipar sínylette meg a legjobban a múlt heti terrortámadásokat, a kereslet és a vásárlói bizalom jelentősen visszaesett, a Boeing-től a British Airways-ig többen is igen jelentős létszámleépítéseket jelentettek be (ld. múlt heti cikkünket a Szolgáltatások >> Pénzügyek között). Forrás: FOX (1090)Újraforgatják a Jóbarátokat 2001-09-21 -- Az amerikai szórakoztató ipar talán most először kényszerült ilyen szintű önkorlátozásra, mint a múlt heti dráma után. Több film bemutatóját is elhalasztották, vagy jeleneteket változtattak meg. Most a nálunk is nagyon sikeres Jóbarátok egyik epizódját kellett újraforgatni, mert abban Monica hisztérikusan követeli Chambertől, hogy három órával indulás előtt menjenek ki a new york-i repülőtérre. "Pár hete még nevetségesnek tűnt ez a felesleges túlbiztosítás, de ma már mindenki ezt teszi, és semmi vicces nem volt már a jelenetben, és Monica se tűnt olyan megszállottnak, mint általában." - mondta David Crane, a sorozat producere. Forrás: E! Online (1091)Vita az ellenlépésekről az amerikai kormányzatban? 2001-09-21 -- Úgy tűnik, hogy az amerikai kormányzat sem egységes annak megítélésében, hogy milyen jellegű és főként mértékű ellencsapást hajtson végre a múlt heti terrortámadások kitervelői és feltételezett támogatói ellen. A CNN kormányzati forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy nézeteltérés alakult ki a külügyminisztérium és a Pentagon között. A jelentés szerint Colin Powell diplomácia, gazdasági, politikai és jogi ellenlépések kombinációját tartaná a legmegfelelőbbnek, és csak egy kisebb katonai akciót támogatna. Külügyi források a hadsereg teljes bevetését azért nem támogatja, mert ezzel az egész Közel-Keletet beleránthatná egy konfliktusba. Ezzel szemben a védelmi minisztérium átfogó katonai fellépést sürget a terrorizmust támogató országok ellen - ez alatt Irakot és Afganisztánt értik, de kör kiterjedhet Pakisztánra és Iránra is. Forrás: CNN (1092)A Cranberries visszahívta klippjét 2001-09-21 -- A Cranberries legutóbbi kislemezének videoklippjét visszahívta a banda lemezkiadója, mert annak egyes jelenetei sokakat emlékeztetett a múlt heti amerikai támadásokra. A videót, mely a csapat legutóbbi "Wake Up And Smell The Coffee" című albumának egyik számához készült, még augusztusban forgatták Londonban, és egyik jelenetében egy repülő száll alacsonyan magas épületek között, majd az ezt követő képkockákban valaki sorba rendezett hullák felett lépked. A klippet két hete kezdték el sugározni, de most visszahívták, hogy újraszerkesszék. Forrás: Yahoo (1093)A tartós testi fájdalom a rák jele lehet 2001-09-21 -- Egy most megjelentett angol egészségügyi tanulmány szerint valamely testi fájdalom tartós megléte a ráknak, vagy az arra való hajlamnak lehet a jele. A kutatók több mint 6500 embert vizsgáltak nyolc éven keresztül. 15%-uk panaszkodott általános fájdalomra és majdnem felük számolt be rendszeresen visszatérő fájdalomról testük bizonyos részein, de csak harmaduk mondta azt, hogy nincsenek fájdalmai. A vizsgált személyek közül kétszer gyakoribb volt a rákos megbetegedés azok között, akik visszatérő fájdalomról számoltak be. "Egy napon túl fennálló fájdalom közel 20%-kal növelte a rákos megbetegedés esélyét a vizsgált személyek körében." - mondta a kutatás vezetője. Forrás: ABC (1094)Elton John azért még mindig vonzónak találja a nőket 2001-09-24 -- Elton John, aki néhány évvel ezelőtt a Rollingstone magazinnak egy interjúban bevallotta, hogy szexuális érdeklődése már csak a férfiakra terjed ki, most az angol Sun-nak azt nyilatkozta, hogy azért a nőket is nagyon vonzónak találja a mai napig is. Arról is mesélt, hogy a volt felesége volt az utolsó nő az életében 13 évvel ezelőtt. 'Ha egy szép nő, jól felöltözve, kecses mozgással szembe jön velem az utcán, akkor a mai napig azt gondolom, hogy hűha, ez már igen' - mondta az énekes. De nem hiszi, hogy valaha is kapcsolata lehetne egy nővel, egyébként is úgy érzi, hogy megállapodott, már nyolc éve él együtt egy filmproducerrel, és nagyon boldogok. Forrás: Yahoo! News (1095)Amerika megerősítette egy kémrepülő elvesztését, de továbbra sincs hír a brit kommandóról 2001-09-24 -- Az amerikai védelmi minisztérium tegnap hivatalosan is elismerte, hogy "elvesztette a kapcsolatot" egy pilóta nélküli kémrepülőgépével, de hozzátették, hogy nincs okuk feltételezni, hogy azt a tálibok lőtték le. Hasonló szerkezeteket használtak Jugoszlávia bombázásánál és az Irak elleni harcoknál is. Eközben angol napilapok arról adtak jelentést, hogy egy brit különleges deszantos egység már behatolt Afganisztánba, hogy Osama bin Laden nyomára leljen, és meg is leptek egy helyi járőrt, aki néhány lövés után elmenekült. A hírt az angol külügyminisztérium se megerősíteni, se cáfolni nem kívánta. Forrás: Nando Times (1096)Közelkép egy üstökös magjáról 2001-09-24 -- Szombaton a NASA Deep Space 1-es elnevezésű űrszondája fekete-fehér képeket kezdett el sugározni a Földre, amiket egy üstökös közeli magjáról készített. A kutató egység "nagyon közel", körülbelül 2000 kilométerre közelítette meg az Borrelly üstökös jeges, sziklás magját, ami már a második hasonló és sikeres kísérlete volt az amerikai űrkutatásnak. Most is az égitest gázait, ionjait, gravitációját és elektromos mezejét vizsgálták, és annak ellenére jártak sikerrel, hogy a szonda kissé megsérült, és nem tudott olyan közel menni, mint ahogy azt tervezték. Forrás: MSNBC (1097)Megbízhatunk a Microsoft Passport-ban? 2001-09-24 -- Technológia szakemberek kérdeznek, a Microsoft cáfol. Az elmúlt hónapokban rengeteg támadás érte a szoftveróriás védelmi rendszereit: egyrészt konkrét értelemben például a Code Red féregvírus révén, másrészt pedig a szakma részéről, akik megkérdőjelezik az adatvédelmi biztosítások elégségességét. Most ebben a cikkben a szerzők részletesen foglalkoznak a Microsoft Passport bejelentkező rendszerével, aminek a lényege, hogy az email címünk megadásával és egy jelszóval több oldalon is hozzáférhetővé tesszük adatainkat: egyszeri bejelentkezéssel olvashatjuk magán és üzleti leveleinket, vásárolhatunk és pénzt is átutalhatunk. Több felhasználást is erre alapoz a Microsoft a .Net világában és az új operációs rendszerében, az XP-ben – már csak az kérdéses, hogy ha meg tudja-e tartani, esetleg visszaszerezni a vásárlói bizalmat. Forrás: PC World (1098)Hollywood produkcós kómában 2001-09-24 -- Hollywood szinte teljesen leállt, még a legöregebb veteránok se emlékeznek ilyen mértékű visszaesésre a produkciók megjelenésében. Több film megjelenését elhalasztották, vannak amelyeket teljesen újravágnak, néhol csak kisebb változtatásokat eszközölnek, hogy ne sértsék az emberek érzelmeit a terrortámadások után. A nagy stúdiók közül a Sony erre az évre már nem is tervez új forgatást, az MGM csak egyet, Spielberg DreamWork-je és a Disney is csak kettőt. Idén még 16 filmet fognak bemutatni, szemben a tavalyi 68-cal az utolsó negyedévben. Forrás: ABC (1099)A spanyol kerékpár-körverseny holnap folytatódik 2001-09-24 -- Az 56. Vuelta nagydíjon ma szünnapot tartottak. A kerékpározás nagy versenyei közül az egyik kiemelkedő eseménynek számító spanyol nagydíj nem kap olyan kiemelkedő figyelmet, mint a Tour de France és a Giro d'Italia, pedig itt sem kisebb a hajtás. Oscar Sevilla még mindig vezet, de előnye egyre fogyatkozik. Holnap, a 16. szakasszal folytatódik a verseny, egyelőre két perces hátrányban kerekező Juan Miguel Mercado (2'02") és a harmadik Roberto Heras (2'20") között. Forrás: Eurosport (1100)Melyik CD-írót válasszuk? 2001-09-24 -- Ahogy nő a CD-írók sebessége, úgy lesz egyre nehezebb egy átlagembernek eldöntenie, hogy melyiket is válassza. Elég egy régebbi 8x4x32x meghajtó? Vagy kell inkább egy 12x8x32x-os, esetleg egy 16x10x32x-es lenne a megfelelő? Talán a legújabb a 24x10x40x-esre lenne szüksége? Ez a három szám az írást, az újraírást és az olvasás sebességét jelenti, ebben a sorrendben. A szerzők azt ajánlják, hogy ha sok zenét akarunk lementeni, akkor legalább 24-szeres írót vásároljunk, ami minden CD-n 10-15 perccel megrövidíti a várakozásunkat. Persze több szempontból is tesztelték a hardware-eket, és minél több igényhez igazodva ajánlanak egyet-egyet. Forrás: ZD Net (1101)Nincs felszerelve az FBI egy ekkora támadás kivédésére 2001-09-24 -- A két héttel ezelőtti amerikai terrortámadások legnagyobb haszonélvezői - ha lehet ezt mondani - a hírszerzés és a nyomozó hatóságok lehetnek. A hidegháború elmúltával - ellenség hiányában - jelentősen megnyirbálták a CIA és az FBI költségvetési keretét, amit a hadsereg is nehezményezett. De most, hogy újra van ki ellen küzdeni, nyilvánvalóvá vált, hogy több szempontból is nagyon komoly a lemaradás. Az FBI évek óta nem tudott új számítógép parkot beszerezni, internetes kapcsolataik többsége lassabb, mint egy 56K-s modemé. Rengeteg bizonyítékot begyűjtöttek korábbi nyomozásokból, de nem futotta fordítókra az éves keretből. Gyakorlatilag nincs arab ügynökük, akik be tudna épülni terrorista szervezetekbe. Ezek ismeretében nehéz elvárni, hogy előre tudomást szerezzenek egy ilyen magas szinten megtervezett akcióról – mégis sokan számon kértek rajtuk. Forrás: MSNBC (1102)Dohányzás és hormonok? 2001-09-24 -- A rák bármely más formájánál pusztítóbbá válhat a tüdőrák a nők számára az elkövektkező húsz évben - jövendölték az orvosok az Európai Légzőszervkutatási Szervezet ezévi kongresszusán. Az elmúlt harmic évben ugyanis folyamatosan emelkedett a dohányó nők száma, és eddig soha nem látott mértékben szenvednek tüdőrákban is. A riasztó tények ellenére meglepő tény derült ki egy brazil vizsgálatból: egy évvel a diagnózis után a nők 69, míg a férfiak csupán 35 százaléka élte túl a betegséget. Az egyetlen eddigi magyarázat, amit a kórház kutatócsoportja felvetett, az eltérő hormonkészlet lehet, ugyanis sem a származásbeli, sem a szokásbeli különbségeknek nincs jelentőségük a szervezet tüdőrák elleni harcában. Forrás: Health newswire (1103)Művészi válaszkeresés a robbantásokra 2001-09-24 -- Bill Bartee is, mint oly sokan, azt kérdezte a terrortámadások utáni első sokkból magához térve, hogy "De miért?". Utána, mint oly sokan, a neten keresett választ kérdéseire. Csak egy kicsit mégis másképp. Bill képzőművészként másképp reagált az eseményekre, ő rögtön inkább az érzelmeit akarta kifejezni, és azt megosztani másokkal, ezért létrehozott egy online kiállítást. Eddig kilenc országból 24-en csatlakoztak a kezdeményezéshez, köztük grafikusok, költők, festők és keramikusok. Későbbi tervek szerint egy galériában ki is lesznek állítva az alkotások, addig is szívesen várják a további jelentkezők. Forrás: Wired News (1104)Jövő héten a boltokban a Sony másolásvédett CD-je 2001-09-24 -- Már többször is felreppent a hír olyan zenei CD technológiákról, melyeket nem lehet másolni, vagy csak kellemetlen háttérzajokkal, de eddig egyiket se láttuk a boltok polcain. A Sony most bejelentette, hogy Michael Jackson első kislemezét, a You Rock My World-öt ilyen technológiával védett kislemez formájában dobja piacra. Egyelőre csak tesztelni szeretnék a gyakorlatban is, és nem tervezik a nagylemez hasonló formátumú megjelentetését. A lépésre akkor szánták el magukat, amikor az október hetedikén megjelenő kislemez feltűnt az interneten is, miután egy amerikai rádió engedély nélkül leadta a számot. Forrás: BBC (1105)A zene hasonló hatású, mint a szex és az étkezés 2001-09-25 -- Egy most megjelent kutatás eredményei szerint az emberi agy ugyanazon területeire hat a zene, mint az étkezés vagy a szex. Mint azt Robert Zatorre, a montreal-i McGill University kutatója elmondta az agy bizonyos területei azonosan reagálnak a jutalmazás és az öröm forrására. A központi részen már korábban megfigyelhetőek voltak bizonyos változások PET-vel, azaz pozitron-kibocsátás tomográffal, de csak most figyeltek fel arra, hogy a zene is hasonlóan hat. Más hangok azonban nem, ezért a kutatók most megerősítve látják azt a régen elfogadott nézetet, hogy a zene biztonságot nyújt, fájdalmat csillapít és örömmel tölt el. Forrás: CNN (1106)A szakértő a Microsoft Web-szerverének lecserélését ajánlja 2001-09-25 -- Már hetek, sőt hónapok óta egyre több cikk volt olvasható a Microsoft szerverkezelő szoftvereit érő állandó támadásokról. Azonban most először fordult elő, hogy az egyik legnagyobb high-tech tanácsadó cég vezetője nyilatkozott úgy, hogy a MS termékeket érő folyamatos támadásokkal szembeni kétséges küzdelem helyett egyszerűbb más terméket választani. John Pescatore, a Gartner Group Internet-biztonsági igazgatója úgy nyilatkozott, hogy ha egy szerverbe legalább egyszer sikeresen betörtek, azt teljes mértékben már nem lehet a jövőben megvédeni. A Microsoft termékek helyett Pescatore az iPlanet és az Apache termékeit ajánlotta. Forrás: Nando (1107)Net-kontroll az osztályteremben 2001-09-25 -- Az Internet osztálytermekbe történő bevezetésében úttörő két amerikai főiskola most elsőként keres megoldást növekvő gondjaikra: hogyan vegyék rá a diákokat, hogy a tanáraikra figyeljenek. A Bentley és a Babson főiskolákon a tanárok arra panaszkodtak, hogy most dollár tízezreket kénytelenek költeni olyan szoftverekre és hardverekre, melyekkel bizonyos mértékben korlázothatják a diákok hozzáférését: letiltják az emailt és a chat-et, vagy csak az iskolai rendszerre korlátozzák a hozzáférést. Vannak egyedi megoldások is: a diákok képernyőjét véletlenszerűen kivetítik egy nagy központi képernyőre, így mindenki láthatja, hogy valaki éppen mivel foglalkozik. Forrás: Siliconvalley.com (1108)Lesz amerikai nagydíj, de Prostéknak kétséges a folytatás 2001-09-25 -- A Forma-1 főnöke, Bernie Ecclestone bejelentette, hogy a terrortámadások ellenére megtartják az amerikai futamot most vasárnap. Már több, mint két hete nem született döntés a folytatásról, lehet, hogy most is túl későn jött a végső szó és nem marad elég idő megszervezni az ideális lebonyolítást. Eközben hírek keringenek arról is, hogy a Prost csapatnak jövőre talán egyáltalán nem lesz folytatás, ha nem sikerül néhány héten belül megegyezni a következő évad finanszírozásáról. „Ezért egyelőre korai lenne a pilótákat megnevezni, és még az is bizonytalan, hogy a Ferrari marad-e a Heinz-Harald Frentzen motor-beszállítója” – mondta a csapat egyik tagja. Forrás: Sports.com (1109)A 10 legfontosabb háborús film 2001-09-25 -- Most, hogy (megint) sokan jósolják a harmadik világháború kitörését, talán jó lesz felkészülésnek a legutóbbi megtekintése, átélése a filmkészítők legnagyobb remekjein keresztül. Ha Vietnam volt az első háború, amit a tévé közvetített, akkor a második világháború volt az első, amit a filmszakma felfedezett magának. Azóta is nagyon sok alkotás készült ebben a témában, biztosan sokan vitatkoznának, hogy miért maradt ki a Piszkos 12, vagy a 22-es csapdája, de hogy maradjunk a kettes számrendszerben: éppen ennyi Spielberg film került be a legjobb tíz közé. Forrás: CDNOW (1110)Isley Brothers: interjú és néhány örökzöld 2001-09-25 -- Bár a nevüket kevesen, de olyan slágereket, mint a "Twist and Shout", vagy a "This Old Heart of Mine (Is Weak for You)" már sokkal többen ismerhetik. Itt egy interjúban, amit letölthetünk, arról beszélnek, hogy a mi a titkuk abban, hogy a mai napig, tehát több mint 50 évvel a pályakezdésük után is képesek slágerlistás számokat írni. A szöveget voltak olyan kedvesek és le is gépelték nekünk, így angol-amerikai nyelvleckének se rossz. Emellett néhány régi klasszikus az Isley Brothers-től ingyen. Forrás: CDNOW (1111)Félbeszakadt pápai üdvözlet Jerevánban 2001-09-25 -- Rendkívül fáradtnak és törékenynek tűnt ma II. János Pál pápa, amikor Jerevánba érkezett, és nem is tudta befejezni üdvözlő beszédét. Végül egy pap mondta el az előre elkészített beszédet, miközben a 81 éves egyházfő magába roskadva ült a katedrális főhelyén. Ezen a héten ünnepli az örmény keresztény egyház 1300 éves fennállását, és a pápa annak ellenére vállalta a kazahsztáni és az örmény utat, hogy a mostani feszült helyzetben a biztonsági szakemberek óva intették ettől. Azonban II. János Pál éppen ezzel az úttal kívánt a vallások közötti megbékélésre, "az emberek közötti békére és tiszteletre" buzdítani. Forrás: FOX (1112)Michael Jordan újra a pályán 2001-09-26 -- Több, mint három év szünet után a Washington Wizardsban fog játszani az elkövetkező két évben a kosárlabdapálya egyik legnagyobb ördöge. "A játék szeretete miatt jöttem vissza" - nyilatkozta a sajtónak, miután tegnap hivatalosan is megerősítette elhatározását. Azzal az edzővel kell majd együttműködnie, akit annak idején ő maga szerződtetett, ez azonban cseppet sem csökkenti Michael lelkesedését, sőt, kifejezetten kérte, hogy Collins keményebben bánjék vele, ha szükséges.
Október 30-án láthatjuk majd először a Knicks elleni mérkőzésen a 38 éves sztárt, aki egyébként az első évi jövedelmét - kerek egy millió dollárt - a szeptember 11-i támadás áldozatainak ajánlotta fel. Forrás: ESPN (1113)Szavazás helyett vírus 2001-09-26 -- Bármennyire is szeretnénk véleményt nyilvánítani a new york-i eseményekkel kapcsolatban, semmiképp ne nyissuk ki az erre felszólító e-maileket, ugyanis az állítólag szavazóíveket tartalmazó küldemény egy új, destruktív Windows-vírussal fertőzheti meg számítógépünket. Az alattomos féreg nemcsak rendszerfájlokat törölhet, hanem a Microsoft Outlook levelezőprogramját kihasználva újabb felhasználóknak küldeti el magát. Még nem terjedt el széles körben, a vírusok ellen küzdő társaságok mégis arra figyelmeztetnek, vigyázzunk e-mailjeink felbontásakor, különös tekintettel a "Békét Amerika és az iszlám között!" és ehhez hasonló tárgyú körlevelekre. Forrás: BBC (1114)Szavazás helyett vírus 2001-09-26 -- Bármennyire is szeretnénk véleményt nyilvánítani a new york-i eseményekkel kapcsolatban, semmiképp ne nyissuk ki az erre felszólító e-maileket, ugyanis az állítólag szavazóíveket tartalmazó küldemény egy új, destruktív Windows-vírussal fertőzheti meg számítógépünket. Az alattomos féreg nemcsak rendszerfájlokat törölhet, hanem a Microsoft Outlook levelezőprogramját kihasználva újabb felhasználóknak küldeti el magát. Még nem terjedt el széles körben, a vírusok ellen küzdő társaságok mégis arra figyelmeztetnek, vigyázzunk e-mailjeink felbontásakor, különös tekintettel a "Békét Amerika és az iszlám között!" és ehhez hasonló tárgyú körlevelekre. Forrás: BBC (1115)Michael Jordan újra a pályán 2001-09-26 -- Több, mint három év szünet után a Washington Wizardsban fog játszani az elkövetkező két évben a kosárlabdapálya egyik legnagyobb ördöge. "A játék szeretete miatt jöttem vissza" - nyilatkozta a sajtónak, miután tegnap hivatalosan is megerősítette elhatározását. Azzal az edzővel kell majd együttműködnie, akit annak idején ő maga szerződtetett, ez azonban cseppet sem csökkenti Michael lelkesedését, sőt, kifejezetten kérte, hogy Collins keményebben bánjék vele, ha szükséges. Október 30-án láthatjuk majd először a Knicks elleni mérkőzésen a 38 éves sztárt, aki egyébként az első évi jövedelmét - kerek egy millió dollárt - a szeptember 11-i támadás áldozatainak ajánlotta fel. Forrás: ESPN (1116)Katonai védelem a Taj Mahal körül 2001-09-26 -- India katonaságot vezényelt a Taj Mahal köré, ami korábban is militáns csoportok fenyegetések célpontja volt. 1984 óta éjszakánként zárva vannak az épületegyüttes kapui, mert egy szikh terrorszervezet azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja. 1993-ban sikerült leverni a szikh lázadást, ezután az indiai kormány javasolta is a kapuk újbóli megnyitását. A legfelsőbb bíróságig jutott ügyben végül úgy döntött a jogi testület, hogy India leghíresebb műemléke még támadások célpontja lehet, ezt pedig nem lehet megkockáztatni. Az Egyesült Államokat ért szeptember 11-i után a kasmíri iszlám gerillák fenyegetésétől tartanak. Az Agra városában található világhírű fehér mauzóleumot Sah Jahan építtette felesége emlékére a XVII. században. Forrás: USA Today (1117)Britney-t és Justin-t kirabolták 2001-09-26 -- Britney Spears és barátja, Justin Timberlake egy percre se tud egyedül maradni. Szombat este a rendőrség letartóztatott négy tizenéves srácot, akik betörtek a pár bérelt floridai házába. A jelentés szerint este, a hátsó ajtón keresztül jutottak be, és több mint 5000$-nyi (közel másfélmillió forintnyi) videó-felszereléssel, drága italokkal és ruhákkal távoztak. Spears és Timberlake, az 'N Sync egyik nyekergője éppen vakáción voltak néhány baráttal és családtaggal, amikor megrövidítették őket, de akkor épp senki se tartózkodott a házban. Forrás: E! Online (1118)'Sokkolni kell a hallgatókat' - Howard Stern 2001-09-26 – Amerikában egy átlagos nap 10 millió ember hallgatja Howars Stern műsorát. Itthon kevesen ismerik, bár az életéből készült film néhány sokkoló jelenete biztosan nyomott hagyott néhány néző emlékezetében. Az amerikai hallgatókat is megosztja stílusa: amellett, hogy a leghallgatottabb műsor az övé, rengeteg ellenséget is szerzett magának az évek folyamán szókimondó, provokáló, néha alpári stílusával. A műsorok nagyon változatosak: pornósztároktól a legnagyobb filmsztárokig, politikusoktól hajléktalanokig sokan megfordultak nála. De imádják. A fing-versenyét is. Forrás: E! Online (1119)A Hiányzó Zoknik Hivatala 2001-09-26 -- Végre - mondta Kovács úr tegnap, amikor életében először úgy érezte, hogy közelebb került a megoldáshoz: hova is tűnnek azok a fél pár zoknik. Mert megtalálta a Hiányzó Zoknik Hivatalának honlapját, ahol végre tisztességesen körbejárják ezt a bosszantó, érthetetlen és megmagyarázhatatlan jelenséget. És mindjárt több megközelítésből is: okkultista és földönkívüli magyarázatok, összeesküvés elméletek. Sokkoló tényfeltárás, riportok csodálatos megkerülésekről. Katalógusba rendezett hiány, remény és fájdalom. Kutatási eredmények és adatbázis. Kétségtelen, ez az oldal a nyugodt éjszakák biztosítéka. Forrás: funbureau.com (1120)Moe elvezet a hálószobákig 2001-09-26 -- Még mielőtt a tárgyra térnénk, egy kis útmutatás: komoly és viszonylag ízléses, de rendkívül sokrétű ajánlóként ajánlhatjuk a janesguide.com-ot. Mi is onnan jutottunk ide, ma a webkamerák között néztünk szét egy kicsit, és az ingyenes kalauzok között megtaláltuk Moe-t. Moe, akár egy igazi dáma, rögtön rengeteg kérdéssel és hatalmas választékkal lepett meg minket, hogy aztán hatalmas rutinjával pillanatok alatt felmérje dilettanizmusunkat, és engedte, hogy magunk nézzünk szét. Láttunk lány, pár és egyéb kamerákat, volt irodai közvetítés és sok más furcsaság. Mindegyik mellé egy kis kép előzetesnek, frissítési adat, de a legjobb más oldalakhoz képest - magyarázta Moe -, hogy itt látogatás előtt ellenőrizhetjük, hogy otthon vannak-e. Forrás: Peeping Moe (1121)Hopkins a titokzatos idegen King pszichodrámájában 2001-09-26 -- Ami a könyvből vászonra való átültetés sikerét illeti, nem sokan büszlélkedhetnek Stephen Kingéhez hasonló népszerűséggel, talán Shakespeart és Istent leszámítva. A legújabb antológia nem csupán a sokat ígérő 1999-es bestseller, a Hearts in Atlanta átdolgozása. Ezúttal ugyanis húzós a stáblista is: Anthony Hopkins sokat tudó mosolya a tökéletes titokzatos idegent ígéri, sőt, igen jó kritikát kapott gyerekszínészek, és persze a Ragyogásért Oscar-díjjal kitüntetett rendező, Scott Hicks is kitettek magukért ebben a lélekdrámai elemeket sem nélkülöző történet feldolgozásában. Egy 60-as évekbeli kisvárosban a 11 éves, helyi arcoktól rettegő apátlan kisfiú összebarátkozik a hozzá és édesanyjához beköltöző fotográfussal, aki maga sem egészen mentes a démonoktól: valami sárga kabátos emberek akarják elkapni, legalábbis ő úgy hiszi... Forrás: upcomingmovies.com (1122)Peresz és Arafat első közeledése több hónap után 2001-09-26 -- Izraeli és a palesztin közvetítőknek sikerült megegyezniük egy bizalomjavító tárgyalássorozat beindításáról. A több, mint egy éves erőszakhullámot lezárni igyekvő megbeszélések újrakezdéséhez Ariel Saron miniszterelnök csak erős amerikai nyomás hatására adott engedélyt. Első lépésben egy átfogó tűzszünetet próbálnak tető alá hozni, aminek elvi elfogadásáról egyetértettek, azonban a kivitelezés nem lesz ilyen egyszerű: a szélsőséges Hamasz és a Dzsihad már jelezte, hogy nem tartja kötelező érvényűnek magára nézve. Forrás: Guardian (1123)Gyorsabb böngészés a NetCaptor v6.5.0 végleges változatával 2001-09-26 -- Megjelent a NetCaptor v6.5.0 végleges, nem béta változata. Az előző változat nyerte a 2001-es Shareware Industry díjat a legjobb Internet Communication kategóriában. Tulajdonképpen egy nagyon hatékony böngésző erősítőt tölthetünk le innen. A NetCaptor nem csak egy oldalt képes figyelni az adott időben, vagy esetleg több ablakban akadozva haladni, hanem különböző böngésző alkalmazásokat indít el egy időben. Emellett számos kezelést egyszerűbbé tettek a felületen, gyorsabb lett a kezelhetőség is. Aki sokat szörföl, annak érdemes kipróbálnia. Forrás: Best Downloads (1124)Elérhetőbb lett a 2002-es Mercedes C-osztály 2001-09-27 -- Meglepően alacsony áron kínálja eddigi modelljeihez képest a Mercedes a 2002-es C-osztályát. Természetesen most is egy kupé és egy szedán változattal jelentek meg, és követik az eddigi Mercedes hagyományokat: gyakorlatilag se felszerelésében, se teljesítményben nincs nagy különbség a két autó között, viszont a szedán sokkal konzervatívabb külsőt nyújt, míg a kupé gyorsabbnak tűnik az optikai tuning által. A szakemberek szerint megengedhető áron egy kényelmes, komoly státuszú autót kaphatunk, ami egy kicsit lomha, és a céghez képest meglepően nehezen kormányozható. Forrás: Carpoint (1125)Egy atomkísérlet, mely közelebb vihet a teleportáláshoz 2001-09-27 -- Dán fizikusoknak sikerült két külön mintányi, néhány trillionnyi atomot egymással reakcióba hozni egy bizonyos távolságra egymástól. A kísérletet a nagy szaktekintélyű Nature magazin jelentette meg szerdán, és tulajdonképpen elképzelhetővé teszi a jelenség azon irányú továbbfejlesztését, hogy végül tárgyakat egyik helyről a másikra "sugározzanak". A sci-fikből mindenki által ismert jelenség a quantum-fizika egyik bonyolult törvényszerűségéből ered. Albert Einstein egyszer írt ennek megvalósíthatóságáról, mint "kísérteties lehetőségről". Forrás: ABC (1126)A csökkenő olajárak ellenére az OPEC tartja termelését 2001-09-27 -- Az OPEC úgy döntött tegnapi közgyűlésén, hogy olajkibocsátását a jelenlegi szinten tartja. Elvetették az elgondolást, hogy csökkentsék a kitermelést, mert ez további bizonytalanságot okozhatna a világgazdaságban. Az olaj világpiaci ára az amerikai terrortámadást követően meredeken emelkedett, de azóta folyamatosan esik. Szakértők ezt az USA és a világ gazdáságának visszaesésével magyarázzák: egyre többen nyíltan recesszióról beszélnek, pedig egyelőre csak a gazdasági növekedés mérséklődése tapasztalható. Ez azonban minden esetben az energiahordozók iránti kereslet jelentős csökkenését vonja maga után – állítják a szakértők. Forrás: FOX (1127)A ''japán cowboy'' köszöni Bush ajándékát 2001-09-27 -- A világ vezetői egymásnak adták a kilincset ezen a héten a Fehér Házban. Kedden Junichiro Koizumi, a japán miniszterelnök látogatott el Washingtonba, akit Bush a western-klasszikus, a High Noon (Déli nap) eredeti plakátjával ajándékozott meg. Kettejük találkozóin már többször szóba került a film informális beszélgetések alkalmával, ez Koizumi kedvenc filmje. A japán miniszterelnök egyszer megemlítette, hogy a választások után úgy érezte magát, mint Gary Cooper karaktere, amikor el kellett fogadtatnia gazdasági reformtervét a japánokkal. Most, mikor megköszönte az ajándékot kifejtette, hogy "A filmben Cooper magányos csatát vívott egy bandával, de most az egész világ Amerika mögött áll a harcban". Forrás: JapanToday.com (1128)Az El-Al jó példa lehetne a biztonsági megoldásokra 2001-09-27 -- A Szövetségi Légügyi Hivatal több lehetőséget is tanulmányoz, hogyan lehetne jelentősen növelni az amerikai járatok biztonságát. A lehetséges megoldások között szerepel a pilóták felfegyverzése és egy pisztollyal rendelkező katonatiszt elhelyezése minden repülőgépen. Az ehhez hasonló intézkedések nem példa nélküliek a légitársaságoknál, az El Al-nál évtizedek óta így repülnek. Miközben a szakértők a legveszélyeztetettebb vállalatok között tartják számon az izraeli légitársaságot, akik naponta számos fenyegetést kapnak, már több mint harminc éve nem történt semmilyen incidens a járataikon. Forrás: CNN (1129)A talibok Jesse Jackson-t kérték fel közvetítőnek 2001-09-27 -- Az Afganisztánt uraló tálib milícia felkérte Jesse Jacksont, hogy közvetítsen köztük és az amerikai kormányzat között. Az amerikai polgárjogi aktivista maga jelentette be a felkérést, de mint elmondta, még nem döntött, hogy elfogadja-e azt. "Nyitott maradok egy közös megoldás keresése felé, ha ezzel ártatlan afgán civilek halála megelőzhető lesz egy esetleges amerikai katonai csapás esetén." - mondta. Ez ügyben már beszélt Colin Powell külügyminiszterrel, aki megismételte a Bush adminisztráció álláspontját az ügyben: nem tárgyalnak terroristákkal és az őket támogatókkal sem. De nem tanácsolta el Jackson-t az úttól és a közvetítő szereptől. Forrás: Nando Times (1130)Mészárlás az svájci tartományi parlamentben 2001-09-27 -- 14 ember meghalt ma Svájcban, amikor egy rendőrnek öltözött férfi tüzet nyitott az egyik tartományi parlamentben. A jelentések szerint az 57 éves férfi egy kézigránáttal berobbantotta a terem ajtaját, majd egy kézifegyverből tüzet nyitott. Szemtanúk szerint legalább ötször cserélt tárat fegyverében, mely a svájci hadseregben rendszeresített darab, és amit minden hadköteles személynek a házában kell tartania. Azóta kiderült a merénylőről, hogy évek óta perben állt a hatóságokkal, és a héten elvesztett egy pert a helyi önkormányzat ellen. Zug - melynek tartományi parlamentje ellen a támadás történt - egy csendes, gazdag, tóparti kisváros, ahol eddig az erőszakos bűncselekmények gyakorlatilag ismeretlenek voltak. Forrás: Evening Standard (1131)A vallásos nevelés hatása a tinik szexuális életére 2001-09-27 -- A tizenévesek szerint a vallás és a személyes értékek döntő szerepet játszanak szexuális döntéseikben. Egy most megjelent tanulmány azt sugallja, hogy a vallásos intézmények segíthetnek megelőzni a tizenéves terhességet. Azt találták, hogy azok a vallásos tinédzserek általában később létesítenek először szexuális kapcsolatot, ugyanakkor kevésbé valószínű, hogy az első alkalmakban bármely módon védekezni is fognak a terhesség ellen. A tanulmány készítői azonban megjegyezték, hogy az eredmények nem mutatnak akkora eltérést, hogy bármely nevelési módot kedvezőbbnek ítéljék meg a másiknál. Forrás: Nando Times (1132)Money Mark-nak újra akadt ideje egy lemezre 2001-09-27 -- Kevesen tudják, hogy milyen nagy szerepe volt Money Mark-nak a Beastie Boys első lemezeinek sikerében. Azóta is együtt dolgoznak, ma ő szervezi a srácok turnéit, de emellett van ideje saját együttesére is. Most kiadtak egy új lemezt, erről két számot itt meg is lehet hallgatni. Van még itt egy interjú, ahol rögtön az elején arról beszél, hogy miért vannak lángoló magyar forintok és cseh koronák a lemez borítóján. Forrás: emperorNorton.com (1133)McCartney koncertet szervez New York-nak 2001-09-28 -- Az Amerikát ért terrortámadások megmozgatták a szórakoztatóipar legnagyobb sztárjait is. Ott volt először a film és a zene legnagyobbjai által előadott péntek esti gálaműsor, most pedig Paul McCartney szervezésével egy nagyszabású koncert előkészületei kezdődtek meg. Már biztosan ott lesz a Who, Bon Jovi, James Taylor, John Mellencamp, Macy Gray, Goo Goo Dolls, de a lista közel sem végleges, még tárgyalnak a Led Zeppelin még életben lévő tagjaival, akik talán összeállnak még egy fellépésre. Mindenki ingyen vállalta a szereplést és a bevételt az áldozatok családtagjainak ajánlják fel. A koncert online közvetítéséről még folynak a tárgyalások, amint kijelölték a végleges helyet az Interneten, tájékoztatást adunk róla. Forrás: E! Online (1134)Robbanóanyaggal megrakott repülőt tartóztattak fel Moszkvában 2001-09-28 -- Az orosz vámhatóságok ma feltartóztattak egy repülőt Moszkvában, mely 9 tonna robbanóanyagot szállított Bécsből Kazahsztánba, mert a szállítmány nem rendelkezett a megfelelő dokumentumokkal. Annyi kiderült, hogy a robbanóanyagot és 300 detonátort egy bányavállalatnak címezték, és nincs arra utaló bizonyíték, hogy esetleg más célra szánták volna. Oroszországban is megszigorították a repülőgépek ellenőrzését, most minden gyanús személyt vagy szállítmányt alaposan ellenőriznek. Érthető módon a szeptember 11-i terrortámadásokat követően a hír rögtön vezető helyre került az amerikai hírműsorokban. Forrás: ABC (1135)Sokkoló hír néhány jótékony véradónak 2001-09-28 -- Néhány amerikai, aki honfitársai segítségére sietett a két héttel ezelőtti terrortámadások után, ezen a héten sokkoló hírt kapott: a vérükben, melyet felajánlottak, valamely komoly betegség nyomaira leltek. Minden önkéntes véradót ellenőriznek, hogy nincs-e HIV, hepatitisz B vagy C, esetleg szifilisz vírussal fertőzve. A rutineljárás 1-2 napot vesz igénybe, de a donor megtalálása és értesítése hetekig is eltarthat. Megdöbbentő lehet a hír azoknak, akik csak segíteni akartak a bajbajutottaknak. Forrás: Nando Times (1136)Botrány Berlusconi kijelentése miatt 2001-09-28 -- Óriási vitát kavart az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi e heti kijelentése, mi szerint az európai civilizáció "magasabbrendű" az iszlámnál. Arab vezetők bocsánatkérést követelnek, miközben Európa vezető politikusai elhatárolják magukat a kijelentéstől. Rendkívül rosszkor jött Berlusconi megjegyzése, az EU éppen egy diplomáciai küldöttségével Kairóban tárgyalt a térség vezető politikusaival, és arról igyekeznek meggyőzni az arab küldötteket, hogy támogassák az amerikai és európai törekvéseket a terrorszervezetek megfékezésében. A soros elnökséget betöltő belga kormányfő a héten azt kérte Bush-t, hogy ne használja a keresztes hadjárat kifejezést. Forrás: BBC (1137)Most érdemes hagymás és évelő növényeket ültetni 2001-09-28 -- Sokan a levelek összegereblyézésével lezártnak tekintik az őszi munkákat. Pedig ilyenkor érdemes hagymás és évelő növényeket átültetni vagy telepíteni. Egyrészt tavasszal a kert gondozása így is sok munkát kíván, most pedig ha szakítunk rá módot, a tavaszi virágözön meghálálja azt. Másrészt ilyenkor a hobbiboltok sokkal olcsóbban kínálják utolsó készleteiket, mint tavasszal. Érdemes a hagymás növényeket (mint a liliom, vagy a tulipán) évelőkkel vegyesen ültetni, mert virágzásuk egymást követi, így kertünk mindig szép színekben pompázhat. Forrás: Toronto Star (1138)A Fehér Ház nem viccel a terrortámadásokkal 2001-10-01 -- A Fehér Ház nagyon ritkán szokott megjegyzést tenni a népszerű esti beszélgetős műsorokra, de most mégis ezt tette. A beszédes című 'Politikailag pontatlan'-ban a Bill Maher, a szabados műsorvezető azt találta mondani, hogy szerinte "egyáltalán nem gyáva dolog egy repülőt belevezetni egy épületbe, viszont jó messziről kilőni valakikre egy rakétát, mint ahogy azt az amerikai katonaság szokta, az gyávaság ". Politikai vezetőknek mindig azt tanácsolják, hogy ne reagáljanak - vagy csak hasonló módon, egy vicces megjegyzéssel - a szórakoztató műsorok megjegyzéseire, mert az emberek különben humortalannak fogják őket tartani. A hét végén azonban másodszor is "borzasztónak" nevezte Maher kijelentését a Fehér Ház szóvivője. Forrás: ABC (1139)Az amerikaiak kihagyják a divathetet Milanóban 2001-10-01 -- Ezen a hétvégén megkezdődött a divat világának legnagyobb rendezvénye: a milánói show. A kifutó első soraiban csak a kiválasztottak kerülhetnek be, a szakma legnagyobb tervezői és az ő legfontosabb ügyfeleik. De ezen a héten a szakértők szerint üresek voltak a helyek, akiket igazán vártak azok nem jöttek el. A Vogue divatszakértője arról panaszkodott, hogy az amerikaiak nem mernek repülőre ülni, ő több megbízást is kapott, hogy vigyen haza mintákat és videofelvételeket a divatbemutatókról. Forrás: Toronto Online (1140)Árháborút robbantott ki a Sony 2001-10-01 -- A Sony indoklása szerint kizárólag a profitnövekedés vitte rá őket, hogy a PLaystation 2 névre hallgató játékkonzul árát drasztikusan csökkentsék. A cég szeptember 28-án jelentette be, hogy a termék árát Európában és Ausztráliában 26%-kal, azaz 199 angol fontnak megfelelő értékre viszik le. Mindeközben a Nintendo már piacra dobta a GameCube-ot Japánban, amely az USA-ban csak novemberben, Európában pedig jövőre lesz kapható. Ugyanígy debütálni szeretne a Microsoft is a játékpiacon új X-box-konzuljával - Mr Wilson, a Sony szóvivője pedig váltig állítja: az árcsökkenésnek semmi köze a két másik konzollal való versenyhez, amely egyébént karácsony tájékára igencsak erősnek ígérkezik. Forrás: BBC (1141)Legfrissebb Aphex Twin-től 2001-10-01 -- Aphex Twin, eredeti nevén Richard D. James, a '90-es évek alatt a technó színtér egyik vezéralakjává nőtt. Az általa kreált zenét az "intelligens technó", "ambient technó" címkékkel illetik és sokszor hivatkoznak rá úgy mint az elektronikus zene legkísérletzőbb alakjára. Legújabb albumáról, a Drukqs-ról, mely október 23-án jelenik meg, innen letölthető az 54 Cymru Beats című darab. Forrás: LAUNCH (1142)Szabotázs Hitchcock-tól 2001-10-01 -- Hitchcock-nak, a feszültség keltés mesterének filmjeit csavaros történetek és kirívó karakterek jellemzik. Az innen letölthető filmben, a Szabotázsban a színész Oscar Homolka egy színigazgatót játszik, aki valójában álságos dolgokat visz véghez. Miután az általa kitervelt bombamerényletnek fiatal sógora áldozatul esik, a feleség nyomozni kezd. Felejthetetlen az a jelenet, melyben a fiatal fiú nem tudván, hogy nála a bomba, ártatlanul sétálgat. Szereplők: Oscar Homolka, Sylvia Sidney, John Loder. Forrás: ALWAYSi (1143)Férjhez ment Jennifer Lopez 2001-10-01 -- Jennifer Lopez énekesnő és Chris Judd táncos-koreográfus szombaton szűk baráti társaságban egybekeltek. A 31 éves Lopez és a 32 éves Judd ez év elején ismerkedtek meg a "Love Don't Cost a Thing" című videóklip forgatásakor. A pár márciusban már együtt mutatkozott az Oscar-díjkiosztó gálán, egy hónappal azután, hogy Lopez és a rapper-menedzser Sean "P. Diddy" Combs bejelentették, hogy két éves kapcsolat után szétválnak. Az újdonsült férjnek ez az első házassága, míg Lopez-nek a második. Forrás: MSNBC (1144)A francia válogatott terroristák célkeresztjében 2001-10-01 -- Egy most nyilvánosságra hozott holland belügyminiszteri jelentés szerint a francia válogatott egy tervezett terrortámadás célpontja volt a 2000-es Európa-bajnokságon. Algériai milicisták próbáltak rajtaütni a csapaton a Belgium és Hollandia által közösen rendezett versenyen - mondta Klaas de Vries belügyminiszter. Tíz embert tartóztattak le végül Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában a helyi titkosszolgálatok információi alapján. Az információk alapján megerősítették a védelmet a válogatott körül, és egy másik szállodában helyezték el őket. Mint emlékezetes a csapat megnyerte az EB-t, és ezzel az első nemzeti gárda volt a foci történetében, akik egymás után világ- és Európa-bajnokságot nyertek. Forrás: BBC (1145)Férjhez ment Jennifer Lopez 2001-10-01 -- Jennifer Lopez énekesnő és Chris Judd táncos-koreográfus szombaton szűk baráti társaságban egybekeltek. A 31 éves Lopez és a 32 éves Judd ez év elején ismerkedtek meg a "Love Don't Cost a Thing" című videóklip forgatásakor. A pár márciusban már együtt mutatkozott az Oscar-díjkiosztó gálán, egy hónappal azután, hogy Lopez és a rapper-menedzser Sean "P. Diddy" Combs bejelentették, hogy két éves kapcsolat után szétválnak. Az újdonsült férjnek ez az első házassága, míg Lopez-nek a második. Forrás: MSNBC (1146)Aaliyah-t a Mátrixba! 2001-10-01 -- Egy hónappal azután, hogy az R&B énekesnő Aaliyah repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, rajongói azon iparkodnak, hogy jobb belátásra bírják a Mátrix folytatásának készítőit. A filmkészítők eredetileg benne akarták hagyni az Aaliyah-val felvett jelenteket a Mátrix második részében, ám most úgy tűnik keresik azt a színészt, aki Aaliyah-t helyettesítené és eljátszaná az énekesnő filmbéli karakterét. Vajon ki lesz az? Állítólag a legesélyesebbek az énekesnő Brandy és James King, modell. Forrás: Virginmaga.com (1147)Clinton engedélyét felfüggesztette a Legfelsőbb Bíróság 2001-10-01 -- Az amerikai Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette Bill Clinton, egykori elnök ügyvédi engedélyének használatát a legfőbb bírói testület előtt. További negyven napot kapott indokai kifejtésére, hogy miért ne legyen örökre eltiltva. Indoklást nem mellékeltek a határozathoz, de bevált gyakorlat a tengerentúlon, hogy csak követik az alsóbb szintű ítéleteket. Áprilisban öt évre felfüggesztették Clinton arkansas-i engedélyét és 25.000$ bírságot szabtak ki rá, de az ítélet ellen felebezett. Végül egy nappal a mandátuma lejárta előtt mégis beleegyezett, cserébe a Monica Lewinsky és a Paula Jones vizsgálatok lezárásáért. Forrás: Orlando Sentinel (1148)Bin Laden anyja egy amerikai kórházban, Párizsban 2001-10-01 -- Osama bin Laden egyik nevelőanyját egy amerikai kórházban vizsgálták meg a hónap elején Párizsban - erősítette meg a rendőrség. A francia napilap azt jelentette, hogy Al-Kalifa bin Laden az özvegye volt az idősebb bin Laden-nek, akinek fia az elsődleges gyanúsított a szeptember 11-i terrortámadások megszervezésével. Az újság szerint szeptember 12-én jelentkezett be a szaúdi asszony a Párizs nyugati felén lévő magánkórházba rákszűrésre, és azóta már elhagyta a klinikát. A rendőrség szóvivője szerint valószínűleg kihallgatta őt a francia titkosszolgálat egyik embere, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. Forrás: iWon (1149)Videokártya-csata 2001-10-01 -- Nem csak a processzorok piacán tört ki gyilkos árháború a piacvezető cégek között, most hasonló küzdelemre számíthatunk a videokártyák között is. (Bár egy barátom szerint örülhetünk, hogy csak itt van háború, és ha attól olcsóbbak lesznek a számítógép alkatrészek, akkor ne is hagyják abba.) A küzdelem középpontjában a mostanában piacra kerülő ATI grafikus chip és annak SmartShader technológiája áll. Ebben egy olyan Pixel Shader 1.4-et használnak, mely egyezik a Microsoft új multimédiás standardjával. Tehát ha ehhez igazodva írnak játékot a szoftvercégek, akkor az nem fog futni a NVidia kártyáin, melyek csak 1.3-as változatot ismerik fel. Forrás: PC World (1150)Kína történelmi selejtezője 2001-10-10 -- A hétfői kínai lapok főcímében nem az Afganisztán elleni katonai csapás szerepelt, hanem saját országuk történelmi eseménye: Kína először fog részt venni a futball világbajnokságon. Minden újság első híre a vasárnapi 1-0-ás hazai győzelem volt Omán felett, mely megkoronázta a világ legnépesebb országának 44 éves próbálkozását. A legtöbb lap dicshimnuszokat zengett a játékosokról, és Bora Milutinovicról, a horvát edzőről, aki a kínai csapat vezetőjeként már az ötödik országot segítette világbajnoki szerepléshez. A Tiananmen téren még aznap este közel 500.000 ember ünnepelte csapatuk részvételét a jövő évi japán-koreai vb-n. Forrás: CNNSI (1151)EU: a Microsoft akadályozta a vizsgálatot 2001-10-10 – Az Európai Bizottság olyan határozatot készül kiadni, melyben kijelenti: a Microsoft akadályozta az EU speciális vizsgálatát a szoftvercég üzleti gyakorlatát illetően. A The Wall Street Journal mai számában közölt hír szerint a Microsoftot hatalmas büntetésre számíthat, valamint arra is kötelezni fogják, hogy bizonyos alkalmazásokat hagyjon ki a Windows-ból. Az újság megjegyzi, hogy az Európai Bizottság maximális büntetésként a cég éves bevételének 10%-ának megfelelő összegre, vagy pedig 2,5 milliárd dollár megfizetésére kötelezheti a Microsoftot. Forrás: CNet (1152)Elhunyt a 119 éves nő 2001-10-10 -- Tegnap elhunyt a legidősebbnek ismert asszony, aki nagyon szerette a Crown Royal whiskyt és a gyümölcsös rágógumit. Mary Thompson - kinek szülei felszabadított rabszolgák voltak - a világ legidősebb embere lehetne hivatalosan is, ha a születési anyakönyvi kivonata nem veszett volna el egy lakástűzben közel 50 évvel ezelőtt. A 119 éves hölgy életkorát az amerikai társadalombiztosítási adatok alapján tudták megállapítani, de a Guiness rekordok könyve ezt nem fogadja el hivatalos adatnak, így továbbra is a Maud Farris-Luse a csúcstartó a maga 114 évével. Forrás: CNN (1153)Nőiesedik a hackerkedés is 2001-10-10 -- A 'hacker' szó hallatán a legtöbb ember egy otthonülő, tizenéves számítógép-zseni srácot képzel el, aki kormányrendszerekbe tör be és gonosz kis vírusokat írogat. De az elmúlt években, ahogy a számítógépek mindennaposak lettek az otthonokban és a munkahelyeken is, jelentősen megváltoztak a hackerek is. Nemcsak törvénytisztelőbbek és barátságosabbak lettek, de valószínűbb, hogy a hacker egy lány. Az elmúlt két évben a számítógép-biztonsági iskolák végzősei között a lányok száma megháromszorozódott. Szakértők szerint segítettek szalonképessé tenni a hackerek társadalmát is: többségüket jobban érdekli a biztonsági rendszer, mint a computer-vandalizmus. Forrás: Siliconvalley.com (1154)Drágakövek és fantasztikus formák 2001-10-10 -- A nem hagyományos ékszercsiszolás napjaink ékszer tervezésének egyik irányadója. A definíció szerint a fantáziának teret adó csiszolás során olyan alakokat ölthet a nemes kiegészítő (szimmetrikus vagy asszimetrikus), mely nem kerek, nem ovális, stb, tehát a konvencionális drágakő megmunkálástól eltér. Az első ilyen technikát alkalmazó ékszerész Fabergé volt, aki pisztolygolyó alakúra munkálta meg a drágaköveket. Napjainkban igen népszerű lett a nem hagyományos drágakő csiszolás, és egyre elterjedtebb a hexagrammokat, pentagrammokat, félholdakat formázó drágakövek. Az egyik leghíresebb kortárs ékszerész, Bernd Munsteiner a drágakövet úgy munkálja meg, mint szobrász a márványt. Az általa kreált nemes kiegészítő szinte bármilyen formában pompázhat. Forrás: Bijoux Extraordinaire (1155)Elárverezték Harry Potter varázspálcáit 2001-10-10 -- A Harry Potter és a bölcsek köve című filmben használt varázspálcák összesen 12.500 font értékben keltek el egy árverésen. A bevételt a nagy sikerű könyv írója, J. K. Rowlins egy alapítványnak ajánlotta fel, mely rákos betegeket segít. A varázspálcát megvásárlók kilétét nem fedték fel, mivel úgy tudni, karácsonyi meglepetésnek szánják. Az alapítvány szóvivője elmondta, nagyon meglepődtek, milyen magas áron keltek el a varázspálcák. Forrás: Yahoo (1156)Helikopterek a második csapás-sorozatban 2001-10-10 -- A Pentagonban először beszéltek a légicsapások utáni katonai lehetőségekről. A tervek szerint néhány napon belül teljes lesz az amerikai-brit csapatok légi fölénye Afganisztán felett, ezután veszélyesebb küldetéseket terveznek. Alacsonyan szálló helikopterekről próbálnak csapást mérni Osama bin Laden terrorhálózatára és a tálib kormánycsapatokra. Az akciókat egy Afganisztánhoz közeli bázisról tervezik indítani, de kizárták az ország területén kialakítandó támaszpontot, vagy hadiállást - és ezzel egyben a komolyabb szárazföldi hadművelet lehetőségét is. Viszont egyre több speciális egységet táboroztatnak Üzbegisztán területén, várhatóan fontos szerepet szánnak nekik egy esetleges elfogásnál. Forrás: New York Times (1157)Nyelvtanulás vezetés közben 2001-10-10 -- Az Audible.com új szolgáltatása, a "Tanuljon nyelvet vezetés közben" egy kezdőtől a haladó szintig terjedő nyelvtanulást segítő tananyag. Elsősorban a beszédkészség fejlesztésére épül ez a letölthető hangfile, mely egyszerűen és hatásosan segíti a nyelvtanulást könyv használata nélkül. Tanulhat így spanyolul, németül, olaszul, franciául, oroszul és japánul, de további nyelvek vannak még előkészületben. Forrás: Audible.com (1158)Hogyan kezeljük a vitákat? 2001-10-10 -- Nem számít mennyire szereti és tiszteli egymást egy pár, a viták néha óhatatlanul előkerülnek. Ahhoz, hogy a veszekedéseket elkerüljük egy tippel szolgálunk: Mindig adjuk tudtára szerettünknek, ha valami nem tetszik! Sokan sajnos hajlamosak arra, hogy nem mondják el partnerüknek, ha valami zavarja. Ez azonban egy idő után oda vezethet, hogy egy apróság hatalmas vitát gerjeszt, mely a kapcsolatot akár tönkre is teheti. Ha egy vita kellős közepén találjuk magunkat, csak a kettőnk kapcsolatát tartsuk szem előtt. Nem megalkudnunk kell, csak arra kell emlékeznünk, hogy akivel éppen vitázom az a barátom, a szerelmem és a lelkitársam együttvéve. Ha ezt mindkét fél észben tartja, az odavetett sértő szavak nem hangzanak el és egyik fél sem bántódik meg. Forrás: LovingYou.com (1159)Új album Madonnától 2001-10-10 -- November 13-án kerül boltokba Madonna új, slágereit felvonultató lemeze, a Greatest Hits Volume 2. Az 1990-ben megjelent The Immaculate Collection című albumának folytatása ez a lemez, mely a '91 óta szerzett legnagyobb sikereit gyűjti egybe a Music, a Ray of Light, az Erotica, a Secret és a Don't Cry for Me Argentina című lemezekről. Forrás: Rollingstone (1160)Amerikaiak kapták a legtöbb Nobel-díjat 2001-10-10 -- Arattak az amerikai tudósok az idei Nobel-díjkiosztáson: a kémia, fizika és a közgazdaságtan területén elért teljesítményükért részesültek megosztva az elismerésben. A fizikai Nobel-díjat egy német tudós és két amerikai kapta egy olyan rendszer kidolgozásáért, amely segítségével kis atomokkal lehet dolgozni alacsony hőmérsékleten, és ezáltal apróbb és gyorsabb elektromos alkatrészek készíthetők. Három amerikai osztozott a közgazdasági Nobel-díjon egy modell kidolgozásáért, mely a piaci reakciókat vizsgálta különböző információk hatására. A kémiai elismerés két amerikai és egy japán kutatónak jutott egy gyógyszergyártási technológiáért, melyet már ma is használnak a Parkinson-kór orvoslásában. Forrás: LA Times (1161)Virágok és csokrok akár hosszú évekre 2001-10-10 -- A virágok bármilyen szobát feldobhatnak, vidámabbá tehetnek bármely sarkot. De sajnos a friss virág csak nagyon rövid ideig maradnak meg, és nem is olcsók. És bizony sokan gondolják úgy, hogy a művirág nem a megoldás erre. A szárított virágokkal már kevesebb lehet a gondunk, de erre nem minden virág alkalmas. Ezen az oldalon elmagyarázzák nekünk, hogy mit tehetünk egy számunkra kedves csokor megőrzéséért, hogyan díszítheti akár évekig is a szobát egy tucat gyönyörű rózsa. Forrás: preservaflower.com (1162)Egy harmadik lépfene fertőzöttet találtak 2001-10-11 -- Floridában egy harmadik munkatárs szervezetében is azonosították a lépfene bacilusát abból a kiadóból, ahol már korábban két ember is elkapta a fertőzést. A szövetségi egészségügyi hivatal tájékoztatása szerint a 35 éves nő már elővigyázatosságból antibiotikumos kezelést kapott, így valószínűtlen, hogy a betegség komolyabb formája kifejlődjön benne. A lépfene mostani formája belégzéssel is terjed, korai stádiumában megfázáshoz hasonló tüneteket mutat a beteg, kezelés híján légzési problémákhoz vezethet, majd a beteg kómába esik és meghal. Ha fertőzött étellel jut a szervezetbe, akkor az emésztőrendszert támadja meg, erős hasmenést és véres hányást okoz. Egyszerű antibiotikummal, mint a penicillin, jól kezelhető, de a kialakulása folyamán a kezelés megkezdésének sikere akár néhány órán múlhat. Létezik ellene védőoltás. Forrás: CNN (1163)Amerikai csapatok Pakisztánban 2001-10-11 -- Ma Pakisztán hivatalosan is bejelentette, hogy az ország területén amerikai csapatok állomásoznak, de csak logisztikai és kiszolgáló célok érdekében. Az iszlámábádi kormány szóvivője kijelentette, hogy nem járulnak hozzá szárazföldi támadás megindításához országuk területéről. A bejelentés nyomán várhatóan tovább erősödnek majd az Amerika-ellenes tiltakozások, melyek már eddig is komoly fejtörést okoznak a szövetséges országok kormányainak és a Pakisztánt irányító katonai vezetésnek. Tegnap éjjel az eddigi leghevesebb bombázások folytak Afganisztán területén, amerikai és brit gépek támadták Kandahar városát is, ahol találat ért egy mecsetet és legalább 15 ember meghalt a tálibok tájékoztatása szerint. Forrás: MSNBC (1164)Bin Laden nyilatkozatai kódolt üzeneteket hordozhatnak 2001-10-11 -- Robert Murdoch, ausztrál média mogul bejelentette, hogy a televíziós hálózatai nem közvetítik tovább Osama bin Laden és csoportja, az al Kaeda nyilatkozatait, ha azokról feltételezhető, hogy kódolt üzeneteket tartalmaznak. "Azt tesszük, amit a hazafias kötelességünk megkíván." - mondta a most már amerikai állampolgárságú milliárdos cége, a News Corp. éves találkozóján, mely a világ ötödik legnagyobb médiahatalma. A héten az amerikai kormányzat több televízió figyelmét is felhívta, hogy jelenleg bin Laden szervezetének a legegyszerűbb kommunikálnia a nyugati médián keresztül, és ezért fontolják meg, hogy közvetítik-e teljes egészében hosszadalmas és gyakran nyíltan uszító nyilatkozataikat. Forrás: ABC (1165)Cenzúra áldozata lett a XVII. századi festmény 2001-10-11 -- Letiltotta az angol cenzúra egy XVII. századi udvarhölgy portréjának poszterre vitelét, mivel a kép - a megítélésük szerint - többet mutat meg az asszony bájaiból, mint amennyit az angol publikum tolerálna. Sir Peter Lely festménye Diana Kirke-öt ábrázolja, aki később Oxford grófnője is lett, teljesen felöltözve egy pazar narancssárga selyemruhában, azonban a bal keble kissé kilóg az öltözékből és mellbimbóját is látni sejteti a kép. A festmény lett volna a National Portrait Gallery új kiállításának poszterén, azonban a londoni metró szabályzata szigorúan kijelenti, hogy olyan hirdetést nem lehet kitenni, mely fedetlen női keblet ábrázol. Forrás: Yahoo! News (1166)Gere szerint szeretettel lehet csak legyőzni a terroristákat 2001-10-11 -- Richard Gere szerint az amerikaiak a "szeretet és a könyörületesség gyógyszerével" juthatnak túl a legkönnyebben a szeptember 11-i terrortámadások okozta sokkon. Gere-ről közismert, hogy elkötelezett híve a Dalai Lámának, és a buddhizmus és Tibet egyik legeltökéltebb szóvivője Hollywoodban. Egy mostani interjúban először beszélt a terrorizmus elleni fellépésről, de az áltag-amerikai véleményével szemben - aki többségében a katonai ellencsapást tartja a megfelelő válasznak - ő inkább úgy látja a terroristákat, mint "egy beteg rokont, akinek gyógyszerre van szüksége, ami csak a szeretet és a részvét lehet. Ennél nincs jobb orvosság." Forrás: Mr. Showbiz (1167)Nyugatiakat támadtak meg több országban 2001-10-11 -- Egyre hevesebb tiltakozásokról érkeznek hírek a muszlim világból az amerikai-brit légicsapások nyomán. Több országban is tüntetésekről és zászlóégetésekről számoltak be a héten, de ma először fordult elő, hogy nyugati személyeket is megtámadtak. Szaúd-Arábiában egy férfi molotov koktélt dobott egy német pár autójára, de szerencsére senki se sérült meg. Kuvaitban egy piacon lelőttek egy kanadai férfit, és megsebesítették kísérőjét. Bár a vizsgálat még nem állapította meg a támadások okát, de feltételezhetően az arab világban tapasztalható felfokozott feszültség lehet az oka. Több ország külképviselete is nagyobb óvatosságra intette a régióban élő állampolgárait. Eközben Indonéziában, a világ legnépesebb muszlim országában militáns csoportok azzal fenyegetőztek, hogy megkeresik és megölik az országukban tartózkodó nyugatiakat. Forrás: independent.co.uk (1168)Sztriptíz 10 percenként a képernyő sarkában 2001-10-11 -- Egy újabb ötlet a szexipartól, hogy miként lehetne elütni az időt az unalmas munkahelyen, ha nincs állandó internetes hozzáférésünk. Egy viszonylag kis programot tölthetünk le innen, elindítás után nem is kell semmit se tennünk. Csak képzeljük el, hogy minden reggel egy szép szőke, barna, vörös vagy fekete lány ránk köszön, és táncol egyet a képernyő sarkában. Most jön a trükk, mert az ingyenes változatban nem kapunk sokat: csak három lány kétféle táncát. Ha többet akarunk látni belőlük, és nagyobb választékot, akkor azért már fizetni kell. De az ötlet remek, érdemes egyszer megnézni. Forrás: Virtuagirl.com (1169)Felvágósra sikerült Robbie Williams nagyestélye 2001-10-11 -- Robbie Williams sosem csinált nagy titkot abból, hogy mekkora az egója. De a most előadott estélyén meggyőzte erről az esetleges kétkedőket is. Nagyzenekar, selyemruhás táncosok és villangyégőkből kialakított hatalmas R és W jelezte, hogy kinek az estje volt a néhány nappal ezelőtti esemény a Royal Albert Hall-ban. A meghirdetett műsor egy gálaest volt Frank Sinatra, Sammy Davis Jr. és Ottis Redding dalainak, de a kritikusok szerint is borzasztóan sznob közönség inkább csak magával és az ex-Take That taggal volt elfoglalva. Forrás: BBC (1170)A Viagra segíthet a hegymászók betegségében is 2001-10-11 -- Egy most közzétett jelentés szerint a Viagra a jól ismert, impotencia-kezelésben sikeres hatásán túl valószínűleg remek gyógyszernek bizonyulhat a hegymászók körében ismert és rettegett magassági betegség, a tüdő-ödéma kezelésében is. A londoni Hammersmith kórház vizsgálata szerint ugyanaz az enzim felelős a vér tüdőbe áramlásának akadályozásáért nagy magasságban, mint amely zavart okozhat a vér péniszbe jutásában is. Jelenleg a legtöbb hegymászó Nifedipine-t használ a 3000 méter felett fellépő sokkhatás kivédésére, de ha a további vizsgálatok is igazolják a tanulmány eredményeit, akkor a Viagra új területen szerezhet híveket magának. Forrás: Outside Online (1171)A DVD a kölcsönzésekben is átveszi a vezető helyet 2001-10-11 -- Egyértelművé vált mára, hogy mi lesz a VHS-magnók és kazetták sorsa. Amerikában már most tucatszám kerülnek a videotékák leárazott kosaraiba a jó öreg szalagok, helyükre pedig DVD-k kerülnek. Ma már közel 10 millió DVD-lejátszót adtak el az USA-ban egyedül, és a váltás sokkal gyorsabb volt és nagyobb arányú, mint azt sokan várták volna. Egy átlagos téka forgalmának már közel 30%-át a DVD kölcsönzésekből termeli meg. A térnyerés oka egyszerű: a lejátszók ára az elmúlt három évben 80%-kal csökkent. Forrás: Entertainment News Daily (1172)Az otthon szülés előnyei 2001-10-12 -- Az egyik nagy előnye az otthon szülésnek, hogy az esetleges fertőzéseknek kevésbé lesz a kismama kitéve. Ennek az az oka, hogy a kórházak hemzsegnek az olyan mikro-organizmusoktól, melyek otthon nem találhatóak meg. Ezenkívül nem végeznek rajtunk feleslegesen kockázatos beavatkozásokat. Legtöbbször a szülés közben felmerülő problémát egyszerűen meg lehet oldani várakozással, sétával vagy egy meleg fürdővel. Egy másik ok, mely az otthon szülést kellemes élménnyé varázsolja az, hogy a kismama teljes és odaadó figyelemben részesül egy szakértő szülész és az egész családja részéről. Forrás: ParentsPlace.com (1173)Az otthon szülés előnyei 2001-10-12 -- Az egyik nagy előnye az otthon szülésnek, hogy az esetleges fertőzéseknek kevésbé lesz a kismama kitéve. Ennek az az oka, hogy a kórházak hemzsegnek az olyan mikro-organizmusoktól, melyek otthon nem találhatóak meg. Ezenkívül nem végeznek rajtunk feleslegesen kockázatos beavatkozásokat. Legtöbbször a szülés közben felmerülő problémát egyszerűen meg lehet oldani várakozással, sétával vagy egy meleg fürdővel. Egy másik ok, mely az otthon szülést kellemes élménnyé varázsolja az, hogy a kismama teljes és odaadó figyelemben részesül egy szakértő szülész és az egész családja részéről. Forrás: ParentsPlace.com (1174)Dig in - egy szám Lenny Kravitz új albumáról 2001-10-12 -- Az október 30-án boltokba került új Lenny Kravitz albumról, a Lenny-ről innen letölthető az album egyik száma, a Dig in. A sorban hatodik Kravitz album a tavalyi Greatest Hits válogatás után az első lemeze '99 óta, melyen új anyaggal jelentkezik. Kravitz a legtöbb hangszeren saját maga játszik, pl gitáron, dobon, orgonán, stb., de emellett egyeben a lemez producere is. Forrás: CD Now (1175)Razor's Edge 2001-10-12 -- Egy régivágású borbély nem tudja mi tévő legyen egy különösen ijedős kuncsaftjával. A csevegés kudarcba fullad, így nem marad más hátra, minthogy megossza az egyetlen titkot, melynek bírtokában van.
A filmet New York-ban forgatták öt nap leforgása alatt 1998 vége felé. Bemutatták a Locarnói Film Fesztiválon, de sok más fesztivál programjában is szerepelt. Rendezője a svájci Lorenzo Benedick. A 14 perces film innen letölthető. Forrás: Filmfilm.com (1176)New York nem kéri a 10 milliót, ha bírálják is 2001-10-12 -- New York vezetése visszautasított egy 10 millió dolláros csekket egy szaúdi hercegtől, miután arra utalt, hogy részben a Közel-Keleten tapasztalható amerikai politikai szerepvállalás okolható a terrortámadásokért. A nem hivatalos látogatáson tartózkodó herceg a következő nyilatkozatot tette, miután meglátogatta a New York-i terrortámadások helyszínét: "Időnként el kell gondolkoznunk, hogy mi vezethetett ilyen bűnhöz. Hiszem, hogy az Egyesült Államoknak újra kéne gondolnia a közel-keleti politikáját és kiegyensúlyozottabban kéne részt vennie a Palesztinát érintő kérdésekben." Szavai azonban nem találtak hallgató fülekre, az amerikai politikusok élesen bírálták kijelentését, végül a szaúdi kormány is megszólalt az ügyben, hangsúlyozva, hogy a herceg véleménye nem hivatalos kormánynyilatkozat. Forrás: MSNBC (1177)Afrikában népszerű bin Laden 2001-10-12 -- Óriási népszerűségnek örvend bin Laden Afrikában. Nigériában az emberek csak azért is elutaznak Zamfara-ba, a fővárosba, hogy különböző emléktárgyakat vigyenek haza. Az árusok arról meséltek, hogy az utóbbi hetekben sokkal több Koránt adtak el, és nagy lett a kereslet a bin Laden fényképeivel díszített pólók és poszterek iránt. Az afrikai politikusok a jelek szerint kivárják, hogy miként reagálnak az emberek a mostani eseményekre és egyelőre nem akarnak beleavatkozni a folyamatba, mivel több országban is jelentős muszlim és keresztény lakosság él együtt. Afrika 750 milliós lakosságának a fele muzulmán. Forrás: CNN (1178)Az FBI szerint újabb terrortámadásoktól kell tartani 2001-10-12 -- Figyelmeztetés tett közzé tegnap este az FBI, mely szerint minden amerikainak, legyen hazájában vagy külföldön, az elkövetkező napokban nagyon figyelmesnek kell lennie, mivel újabb terrortámadásoktól lehet tartani. Olyan információk birtokába jutottak, mely szerint bin Laden és szervezete, az al Kaeda újabb csapást tervez amerikai célpontok ellen. Azonban arról nincs tudomásuk, hogy mi lenne a pontos célja, helye és ideje az esetleges támadásnak. Esti sajtótájékoztatóján George W. Bush elmondta, hogy nagyon általános fenyegetést kaptak, és "remélhetőleg az utolsó alkalommal, de óvatosnak kell lennünk". Forrás: FOX (1179)Kofi Annan és az ENSZ kapta az idei Nobel-békedíjat 2001-10-12 -- Az ENSZ és főtitkára, Kofi Annan kapta az idei béke Nobel-díjat. A norvég testület indoklása szerint a világszervezet és vezetője sokat tett "egy jobban szervezett és békésebb világ megteremtéséért", ezért közösen dönthetnek a közel egymillió dollár sorsáról. Annan 1938-ban született Ghánában, és négy évvel ezelőtt lett az ENSZ főtitkára. Azelőtt a világszervezet békefenntartó küldetéseit irányította. Munkatársai és a politikusok sokszor dicsérték morális vezetői képességeit és karakterét. Fő munkájának látja a polgárháborúk megfékezését, az AIDS elleni harcot és Afrika bekapcsolását a világ hálózatába. Forrás: Guardian (1180)Halálos fenyegetés Melanie C-nek 2001-10-12 -- Rendőrök védik Melanie C-t, a Spice Girls egyik tagját, miután egy ismeretlen halálosan megfenyegette. "A mai napon mindketten meghalunk!" - szólt a fenyegetés, amit az ismeretlen egy a Spice Girl london-i címére küldött kazettán mond. Melanie C egy éve kap fenyegető és szexuális ajánlatokat tevő leveleket egy embertől, és egyúttal észre vette azt is, hogy valaki követi és figyeli őt, de ezt eddig nem vette komolyan. Az énekesnőt mostantól 24 órán keresztül rendőrök védik. Forrás: The Mirror (1181)Anthrax-os levelet kapott a kongresszus demokrata elnöke 2001-10-15 -- Tom Daschle, az amerikai kongresszus demokrata vezérének címeztek egy lépfenével fertőzött levelet, jelentette be George Bush, amerikai elnök. A levél fehér port tartalmazott és azonnal tesztelésnek vetették alá, mely pozitívnak bizonyult. A gyanús küldeménnyel kapcsolatba lépő munkatársakat azonnal kezelésnek vetették alá. Azzal kapcsolatban, hogy ki állhat a lépfene ügy hátterében, Richard Butler, az ENSZ volt fegyvervizsgálója, Irakot említette, és elmondta, az egyiptomi hatóságok úgy vélik, Irak anthraxot adott az egyik terroristának, aki részt vett a szeptember 11-ei támadásokban. Irakról amerikai források szerint tudni lehet, hogy anthraxot állít elő. Forrás: CNN (1182)Ismét forgat Antonioni 2001-10-15 -- A 89 éves, betegeskedő Michelangelo Antonioni, a filmművészet élő klasszikusa, hat év hallgatás után újra rendez. A hamarosan forgatandó, alacsony költségvetésű erotikus dráma három epizódból áll majd, melynek másik két részét Wong Kar-wai és Pedro Almodovar rendezik. A '95-ös Felhők felett című film óta Antonioni több filmtervvel is előállt, de ezek nem valósultak meg. Legutóbb tavaly merült fel egy film terve, melynek főszerepeit Sophia Loren és Naomi Campbell játszották volna. Ezúttal az Eros című film egy alacsony költségvetésű film lesz, melyben ismeretlen színészek fognak játszani. "Kis film lesz nagy erotikus töltéssel és nem lesz körülötte nagy felhajtás - pont, amire Michelangelónak szüksége van - nyilatkozta Enrica Antonioni, a művész felesége. - Így végre le tudja győzni a szorongásait, amelyek eddig visszatartották a filmkészítéstől." A filmet jövő hónapban kezdik el forgatni. Forrás: The Guardian (1183)A holland rendőrség letarttóztatta Melanie C üldözőjét 2001-10-15 -- Letartóztattak egy embert Hollandiában, akit a rendőrség azzal gyanusít, hogy ő küldött fenyegető leveleket és egy hangszalagot Melanie C-nek, a Spice Girls egyik tagjának. Múlt héten a lapok arról számoltak be, hogy Melanie C-t 24 órán keresztül rendőrök védik, miután egy őrült életveszélyesen megfenyegette. A Reuters-nek egy angol rendőrségi szóvivő most arról számolt be, hogy a holland hatóságokkal összefogva elfogták azt az embert, akit a fenyegető levelek és kazetta küldésével gyanusítanak. Forrás: Reuters (1184)Mi köze van a Szezám Utca karakterének bin Ladenhez? 2001-10-15 -- Az újságolvasók még mindig le vannak döbbenve azon fényképen, mely egy Amerika-ellenes tüntetésen készült Bangladesben. A fotón egy tüntetők kezében lévő plakát látható, melyen Oszama bin Laden és a népszerű amerikai gyereksorozatnak, a Szezám Utcának a karaktere van egymás mellé montírozva. Senki nem érti, hogyan kerülhetett egymás mellé az Amerika gyűlöletéről hírhedt terrorista és a kedvelt amerikai ikon, Bert. Az AP és a Reuters szóvivői a kép hítelességét nem vitatják és elmondták, szakmai politikájuk közé tartozik, hogy a fényképeket nem hamisítják meg. A Szezám Utca munkatársai nyilatkozatban mély sajnálatuknak adtak hangot, hogy a sokak által szeretett figura, Bert és a világ első számú közellensége ily módon összefüggésbe kerülhetett. Forrás: FOX News (1185)David Lynch: Mulholland Drive 2001-10-15 -- David Lynch 25 éve forgat játékfilmeket, az eddigi hétből több is remekmű lett, nevéhez fűződik egy televíziós műfaj forradalma (Twin Peaks). Idén a cannes-i filmfesztivál egyik győztes filmje az új Lynch-film, a Mulholland Drive. A film egyik főszereplője Rita, aki Hollywoodban a Mulholland Drive-on autóbalesetet szenved. Ennek során egyfelől odaveszik a karambolban vétkes két férfi, másrészt a lány is komoly sérüléseket szenved: ettől kezdve semmire sem emlékszik korábbi életéből. Mindent újra meg kell tanulnia és ebben egy színésznő segít neki. Innen letölthet egy részleltet a filmből, melyet maga a rendező választott ki. Forrás: IFILM (1186)Tarantino kedvenc hong-kong-i akciófilmje a mozikban 2001-10-16 -- Az Amerikai mozikban most bemutatott Iron Monkey című filmet a neves hong-kong-i rendező, Yuen Woo Ping 1993-ban rendezte, aki többek között a Mátrix és a Tigris és Sárkány akciójelenteienek koreográfiáját is jegyzi. Tarantino, aki nagy rajongója a hong-kong-i akciófilmeknek, annak idején megpróbálta a Miramax stúdiót rávenni, hogy hívják meg Yuen Woo Ping-et Hollywood-ba filmet rendezni. Az ötletet a Miramax akkor elutasította, ám hat év elteltével meggondolta magát és elkezdte az Iron Monkey forgalmazását. Az egyik legjobbnak tartott hong-kong-i akciófilm néhány jelenetét innen letöltheti. Forrás: Yahoo! (1187)További zavargások az indiai-pakisztáni határon 2001-10-16 -- Már második napja tart a feszült helyzet az indiai-pakisztáni határon. A két ország csapatai szórványosan lőttek egymásra a vitatott Kasmír területén, annak ellenére, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter Pakisztánba látogatott, hogy Kasmírról valamint India és Pakisztán feszült viszonyáról tárgyaljon az afgán helyzet megvitatása mellett. A hétfőn kirobbant harcok éjjel is folytatódtak. Közel egy éve nem volt példa ilyen súlyos zavargásokra Kasmír katonai ellenőrzés alatt álló határán. Bush elnök a helyzet tisztázására szólította fel a pakisztáni és indiai vezetést. Forrás: CNN (1188)Meztelenül egy klippben Nicole Kidman és Robbie Williams? 2001-10-16 -- Heves találgatásokba kezdett a brit sajtó, vajon pucérra vetközött-e Nicole Kidman és Robbie Williams abban a videoklippben, melyet a napokban forgattak egy nyugat-londoni stúdióban. A klipp a két sztár duettjéhez, a Something Stupid-hoz készült és jövő hónapban fogják bemutatni. EMI, a klipp készítője semmilyen információt nem adott közre, de a szigorúan bizalmas videoklippről így is sok elképzelés született. A Daily Star tudni véli, hogy Nicole Kidman a klipp végére meztelenre vetkőzik és nem fogja más ékesíteni, csupán egy gyémánt nyakék. Az újság azt is megírta, hogy a videoklipp retrostílusban készült és az '50-es években játszódik. Meztelen vagy sem, ezt már csak novemberben fogjuk megtudni. Forrás: Reuters (1189)Habermas kapta a Farankfurti Könyvvásár Békedíját 2001-10-16 -- Juergen Habermas, német filozófus és szociológus kapta az idei Farankfurti Könyvvásár Békedíját, mely a rendezvény legrangosabb eseményének számít. Habermas életművének javarészében a nyugati civilizáció értékrendszerét, a demokráciát és egyenlőséget vizsgálta valamint azok hiányosságaira mutatott rá. Munkáit több tucat nyelvre fordították le. Az ünnepélyes díjátadáson Gerhard Schroeder, német kancellár, Johannes Rau, elnök és a kabinet több tagja is jelen volt. Beszédében Habermas a new york-i terrortámadásokról beszélt, azt hangsúlyozva, hogy nem a kultúrák háborúja zajlik most, hanem a szekularizmus és a vallás közötti konflikltus éleződött ki. Szerinte a béke csak párbeszéden keresztül valósulhat meg és nem bombázásokkal. Forrás: Nando Times (1190)A szaúdi miniszter a bombázások ellen 2001-10-16 -- Szaud-Arábia, a terrorizmus ellen küzdő nemzetközi koalíció egyik fontos támogatója tegnap két fronton is bírálta Amerikát. Najef, szaudi belügyminiszter az Afganisztánt súlytó amerikai légicsapásokról újságíróknak elmondta, kormányának nem tetszik az, ahogyan ezt a helyzetet Amerika kezeli. "Egyáltalán nem örülünk ennek a helyzetnek, hiszen ártatlan áldozatok is vannak. Ám ez nem azt jelenti, hogy a terrorizmus ellen nem akarjuk felvenni a harcot" - nyilatkozta. Mindeközben a szaudi nagykövet Washingtonban az ellen emelte föl szavát, ahogy Amerika a terrortámadások nyomán a szaudi állampolgárokkal bánik. Diplomaták szerint a szaudi kritka hátterében az áll, hogy Fahd király kormánya hazájában igyekszik a belpolitikai egyensúlyt fenntartani, melynek fő hátráltatója az, hogy a lakosság többsége a radikális iszlám híve. Forrás: Telegraph (1191)Összeházasodik Carlos és az őt védő ügyvédnő 2001-10-16 -- A terrorista Ilich Ramírez Sánchez, közismertebb nevén Carlos a sakál és az őt védő francia ügyvédnő egybe akarnak kelni. "Igazi szerelem a miénk, a lelkek találkozása" - mondta Isabelle Coutant-Peyre, az ügyvédnő. A már korosodó Carlos-t 1994-ben fogták el Szudánban majd a francia igazságszolgáltatás életfogytiglani börtönbüntetésre íélte két francia hírszerző és egy informátor meggyilkolásáért. A hajdan rettegett terroristának a számlájára 80 ember halálát írják. Carlos és ügyvédnője az esküvőt a terrorista börtönében fogják megtartani reményeik szerint pár hónapon belül. Forrás: The New York Times (1192)Reklámok? A legrosszabról talán nem is tud 2001-10-17 -- Egyre bosszantóbbak az online reklámok? Pedig a legrosszabbakat valószínűleg észre se lehet venni. Fogyasztóvédelmi szervezetek manapság mind gyakrabban hívják fel az internetezők figyelmét, hogy olyan programok is lehetnek a számítógépeiken, melyekről az átlag felhasználónak nincs is tudomása. Ezek lehetővé teszik, hogy a hirdetők akkor is megjelenjenek képernyőnkön, ha nem is fizettek az éppen látogatott oldalnak. A legtöbbet emlegetett két cég az ilyen programokkal kapcsolatban az Ezula és a Gator, melyek a népszerű Snood játék, a WeatherBug felhasználás, vagy a fájl-megosztók és letöltők, mint a Kazaa és az AudioGalaxy Satellite hátterében rejtik el beállításaikat. Van ellenszer: Az Ad-Aware legújabb változata törli az összes hasonló beállítást és programot, cookies-t és hasonló gonoszságokat. A www.lavasoftusa.com-ról ingyen letölthetjük. Forrás: PC World (1193)Szakértőkre vallanak a legújabb lépfenés levelek 2001-10-17 -- A legutóbbi hírek hatására valószínűleg nem fog csökkeni a pánik Amerikában, sőt. Az első tesztek eredményeként a Szenátus vezetőjének és az NBC hírszerkesztőjének küldött levélben talált lépfene spóráról valószínűsíthető, hogy azt szakemberek állították elő. Az FBI bemutatta a sajtó képviselőinek a leveleket, melyeket a fehér port tartalmazó borítékokba tettek, és nagyon sok hasonlóságra hívták fel a figyelmet mind a megfogalmazásukban, mind a külalakjukban. Az első laboreredmények szerint a lépfene baktériumokat átalakították olyannyira, hogy légi úton is terjedhessenek. Egy magát megnevezni nem kívánó kormányhivatalnok szerint olyan finom változtatásokat voltak megfigyelhetők a baktériumtörzsön, mely szakértő kezekre vallanak, akik biológiai fegyvernek szánták küldeményüket. Forrás: Nando Times (1194)Mr. Bean nem vágyik börtönbe 2001-10-17 -- Nehéz idők várnak Anglia humoristáira: egy új törvénytervezet szerint akár börtönbüntetést is kaphat az, aki vallási gyűlölködésre szít, vagy akár csak viccel vele. Tegnap Rowan Atkinson kritizálta a beadványt a The Times hasábjain, miután a hétfőn a kormány egy új anti-terrorista tervezettel állt elő. A Mr. Bean-ként elhíresült humorista szerint a törvény jelenlegi megfogalmazás túl széles lehetőséget kínálna a kormánynak a szólásszabadság elfojtására, és börtönbe juttathatná olyan filmek készítőit is, mint a 'Brian élete' a Monty Python-tól. "Egy jó és metsző vallásos viccért elismerés jár. Egy rossz és butáért megvetés. De hogy bármelyikért is börtönbe kerüljön az ember, az igencsak hihetetlen." Forrás: USA Today (1195)A titkos rajongó csipkealsója a terrorgyanús küldemények között 2001-10-17 -- Egy 59 éves amerikai férfit annyira meglepődött a kedves, becéző szavakkal írt levél és a mellékelt csipkebugyi láttán, hogy átadta azt a helyi seriffnek vizsgálatra. Napokig egy biológiailag veszélyes hulladékoknak szánt tartályban tárolták a női fehérneműt, de a vizsgálat megállapította, hogy nincs lépfene bacilussal fertőzve. "Valóban csak egy titkos rajongó volt." - mondta Bill Lawry seriff. A férfi azért tartott az esetleges terrortámadástól, mert nem érzett parfümillatot a levélen és a bugyin. Végül híre ment a dolognak a kisvárosban, és egy hölgy telefonált névtelenül a helyi rendőrőrsre, hogy ő küldte a levelet, mert romantikus érzelmeket táplál a férfi iránt. Forrás: FOX (1196)Óriási veszteségek a Ford-nál 2001-10-17 -- A Ford Motor Co. ma közétette harmadik negyedéves pénzügyi jelentését, melyben 692 millió dolláros veszteségről, a bevételek 9%-os visszaeséséről számol be. Összességében 15%-kal kevesebb autót adtak el Észak-Amerikában, mint az előző év hasonló időszakában, viszont Európában nem tapasztaltak hasonló piacvesztést. Az eredmények egybeestek a Wall Street várakozásaival, így nem várható komolyabb részvény-árváltozás. Egy évvel ezelőtt még 888 milliós nyereségről számolt be az USA második legnagyobb autógyártója. Forrás: Washington Post (1197)Kuerten-nek továbbra se megy a játék 2001-10-17 -- A francia Rolland Gaross győztese, a világelső Gustavo Kuerten továbbra is komoly gondokkal küzd. A most folyó stuttgarti Tennis Masters Series-ben már a második fordulóban kiesett, miután kikapott a belorusz Max Mirnyi-től. A közel 3 millió dollár összdíjazású mérkőzésen az első helyen kiemelt brazil 4-6, 7-6 (8-6), 6-4-re kapott ki. Nyáron találkozott először a két játékos, akkor még Kuerten sima játékban diadalmaskodott. Most Mirnyinek kevesebb, mint két óra is elég volt a győzelemhez. Forrás: National Post (1198)29 új fertőzött a Kongresszus épületében 2001-10-17 -- A legújabb hírek szerint közel harminc ember fertőződött meg az amerikai Szenátus épületében a lépfene baktériumával. Ma az egészségügyi szakemberek tesztelték azokat a dolgozókat, akik közvetlenül kapcsolatba kerülhettek a borítékkal, és 29 ember be is lélegezte a különösen veszélyes spórákat. A mai munkanap végeztével a Szenátus egész épületét lezárják, és a tervek szerint mind a 20.000 ott dolgozó emberen elvégzik a vizsgálatokat. Mivel megtalálták a baktériumokat a postázó részleg szellőzőalagútjaiban is, ezért tartani lehet, hogy holnap további fertőzötteket is találnak. Korábbi hírek arról szóltak, hogy a lépfene egy különösen veszélyes, szakszerűen átalakított törzse volt a borítékokban. Forrás: Washington Times (1199)Oliver Stone filmet forgatna a terrorizmusról 2001-10-17 -- Oliver Stone, Oscar-díjas filmrendező azt fontolgatja, hogy filmet csinál a szeptember 11-i terrortámadásokról. A Szakasz valamint a Született július negyedikén című filmek rendezője a 39. New York-i Filmfesztiválon fejtette ki véleményét, miszerint a mostani helyzetben a rendezők nem futamodhatnak meg a terrorizmus témájától negédesebb, a nézők számára megnyugtatóbb történetek mesélésével. "A valóság mindig is izgatott. Szeretnék egy igazán bombasztikus filmet csinálni a terrorizmusról, amit ha realisztikusan ábrázolok, igazán érdekes munkának ígérkezik" - fejtette ki. Korábban a rendező arról nyilatkozott, hogy még két filmet szándékozik forgatni mielőtt abbahagyja a filmezést, s azok támája a tőle megszokottól teljesen más lesz, amolyan "randizós filmek". Úgy tűnik, a most zajló események hatására ezt a tervét mégis feladta. Forrás: The Guardian (1200)Best-of kiadás a Pink Floyd-tól 2001-10-17 -- November 6-án kerül boltokba az a két CD-ből álló retrospektív anyag a Pink Floyd-tól, melyet az együttes jelenlegi tagjai, Dave Gilmour, Nick Mason és Rick Wright valamint a '86-ban kivált Roger Waters válogatott össze közösen a 35 éve fennálló csapat legjobb dalaiból. A 26 számból álló kollekción az első önálló felvételtől, az Arnold Layne című daltól egészen a '94-es Division Bell című albumig terjed a repertoár és többek között az alapító gitáros és énekes Syd Barrett szerzeményei is hallhatóak rajta. Forrás: Billboard (1201)Nagyszabású jótékonysági koncertek Amerika-szerte 2001-10-17 -- Ez a hétvége -legalábbis zenei színtéren - az adományozás jegyében fog telni Amerikában. Hatalmas koncertek, zenés fesztiválok lesznek már csütörtöktől kezdve New York-ban, Washington-ban és New Jersey-ben, melyeken a világ legismertebb zenészei fognak fellépni. A sort New Jersey nyitja az Alliance of Neighbors (Szomszédok szövetsége) nevű kétnapos zenei megmozdulással. Itt többek közt Bruce Springsteen és Jon Bon Jovi van a fellépők sorában. A new york-i rendezvény ígérkezik talán a legrangosabbnak. Ezt a koncertet Paul McCartney szervezte, s a zenészek közt olyan húzónevek vannak, mint David Bowie, Mick Jagger, Eric Clapton, Billy Joel, a Who együttes, Bono és Edge a U2-ból, Elton John és John Mellencamp. Ezt a VH1 zenei csatorna élőben fogja közvetíteni szombaton. Másnap kerül sorra Washington-ban a United We Stand című zenei rendezvény. Itt sokak mellett fellép Michael Jackson, az Aerosmith, Rod Stewart, James Brown, Mariah Carey és a Destiny's Child. A három koncert amellet, hogy a terrortámadások áldozatainak állít emléket, adományokat is gyűjt valamint a bevételeket jótékonysági célokra fordítja. Forrás: NY Rock (1202)A 3D-s szemüveg életrekelti a számítógépet 2001-10-17 -- Sztereóban nézhetjük a világot - legalábbis a számítógép monitorján keresztül. Egy most kifejlesztett speciális szemüveggel három dimenzióban látjuk a képernyőt, ami így szinte életre kel. A 3D-s szemüveghez külön multimédiás szórakoztató- és oktató programokat is készítettek az alkotók, s így akár tanulni vágyunk vagy csak szórakozni, az élmény mindenképpen valósághű lesz. Felnőttek és gyerekek egyaránt használhatják és bármilyen CRT tipusú monitorral összekapcsolt PC-vel működik. Forrás: Technoscout (1203)23.000 embert tartóztattak le Kínában 2001-10-18 -- A kínai rendőrség 23.000 embert tartóztatott le az elmúlt hetekben. Az országos akcióval a bűnözést akarják letörni, és még további razziák várhatóak - jelentették egyhangúan az országos napilapok. A szeptember 20. óta tartó akciókban gyilkosokat, rablókat, tolvajokat és egyéb galádságok elkövetőit tették rács mögé. Közel 1300 ember, köztük többségében elítélt és szökésben lévő bűnöző önként adta fel magát - írta az Új Kína hírügynökség. A beszámolók szerint több, mint 100.000 dollárt fizettek ki a "legdolgosabb" rendőröknek és nyomravezetőknek. Forrás: USA Today (1204)23.000 embert tartóztattak le Kínában 2001-10-18 -- A kínai rendőrség 23.000 embert tartóztatott le az elmúlt hetekben. Az országos akcióval a bűnözést akarják letörni, és még további razziák várhatóak - jelentették egyhangúan az országos napilapok. A szeptember 20. óta tartó akciókban gyilkosokat, rablókat, tolvajokat és egyéb galádságok elkövetőit tették rács mögé. Közel 1300 ember, köztük többségében elítélt és szökésben lévő bűnöző önként adta fel magát - írta az Új Kína hírügynökség. A beszámolók szerint több, mint 100.000 dollárt fizettek ki a "legdolgosabb" rendőröknek és nyomravezetőknek. Forrás: USA Today (1205)Bush: akár két évnél is tovább tarthat a hadjárat 2001-10-18 -- Bush amerikai elnök ma Kínába utazott, az első külföldi látogatására a szeptember 11-i terrortámadásokat követően. Előtte egy sajtótájékoztatón először beszélt az Afganisztánra mért katonai csapás várható terjedelméről: akár egy, vagy két évig is eltarthat a hadművelet, de az elnök készen áll vállalni ennek politikai következményeit. "Előre várható, hogy az emberek hamarosan belefáradnak majd a terrorizmus elleni harcba. Egyébként akár két évnél is tovább tarthat a hadjárat. De nem engedhetünk a terrornak, nem hagyhatjuk, hogy megfélemlítsenek." - mondta. Forrás: Washington Post (1206)Angliában születik meg az első "tervezett" baba 2001-10-18 -- Egy három gyerekes brit család úgy döntött, a tudományra hagyatkoznak negyedik gyermekük megszületésének segítésében. A 30.000 fontos (12 millió forintos), több vitát kiváltott amerikai beavatkozás biztosítja, hogy utódjuk megfelelő és illeszkedő immunrendszerrel fog világra jönni. A harmadik, most négy éves gyermekük leukémiában szenved, és azt szeretnék, hogy a most születendő baba akár donorként is szolgálhasson egy esetleges csontvelő átültetéshez, ha a fiú állapota rosszabbodna. A jelenlegi brit jogszabályok egyébként tiltják az ilyen jellegű beavatkozást, mert ehhez az embriókat előzetesen meg kell vizsgálni, és csak a megfelelőt ültetik be. Forrás: Cosmiverse (1207)A zene digitális jövője 2001-10-18 -- Miközben a nagy lemezvállalatok újabb pereket indítottak az ingyenes letöltést kínáló oldalak, mint a Morpheus és a Kazaa ellen (várhatóan kevés sikerrel), addig a zenekarok maguk néztek új utak után. A Depeche Mode és a New Order is most lehetőséget kínál rajongóinak, hogy letöltsék és újrakeverjék, remixeljék számaikat. Egy vérbeli rajongónak nem is kell több, de hogy jelentősebb legyen a megmérettetés még egy versenyt is kiírtak. Az elismerés konkrét, sikert kovácsolni belőle pedig megint csak a rajongókon múlik: az első ilyen verseny győztesének munkája meg is jelent Beck kislemezének B-oldalán. Forrás: BBC (1208)Légiutasokból lesz a legjobb pandúr 2001-10-18 -- A nagy repülőtársaságok korábban rendelkeztek útmutató könyvecskékkel pilótáik részére, melyek egy esetleges terrortámadással foglalkoztak. Ezeket most kihajították az ablakokon. A US Airways szóvivője nyíltan elmondta, hogy ma a légitársaságok nem határozzák meg pilótáiknak, hogy milyen instrukciókat adjanak utasaiknak. A némely járaton manapság a légikisasszonyok arról beszélnek a felszállás előtt, hogy ne engedjenek a terroristáknak, hogy átvegyék az irányítást: vágják hozzájuk a cipőjüket, essenek a szemüknek, próbálják legyűrni őket és a világ semmi kincséért se engedjék, hogy bejussanak a pilótafülkébe. "Az utasok" - magyarázza Robert E. Lee, az United Airlines pilótája - "a védelem első vonala". Forrás: USA Today (1209)Lépfene fertőzés Kenyában is 2001-10-18 -- A kenyai egészségügyi miniszter hivatalosan is bejelentette, hogy lépfenét okozó baktériumot találtak azokban a borítékokban, melyet egy nairobi üzletember részére és az ENSZ helyi környezetvédelmi hivatalának címeztek. Ez az első eset, hogy az USA-n kívül is találtak hasonló, fehér port tartalmazó leveleket. A kézzel írt levelek közül az ENSZ-hez küldöttet Pakisztánból, a másikat Nairobiból adták fel. Az előbbit végül nem is nyitották fel, mert koszosnak és gyanúsnak tűnt az alkalmazottak szerint, ezért előbb jelentették az esetet a rendőrségnek. A lépfene nem fertőző és megfelelő időben elkezdve antibiotikummal kezelhető. A kórokozó egyébként őshonos Kelet-Afrikában. Forrás: MSNBC (1210)Rajongói bulikon szeretné megtalálni új gitárosát a Limp Bizkit 2001-10-18 -- Miután a gitáros Wes Borland búcsút intett a Limp Bizkit-nek, a zenekar túrnéra indul, melynek fő célja, hogy új gitárost találjon magának. Az úgynevezett rajongói bulikon bárki megmutathatja tudását és az együttes lehetséges, hogy rajongói közül választ magának gitárost. Konkrét információk még nem láttak napvilágot, de azt tudni lehet, hogy 8-14 amerikai nagyvárost keres fel a toplistás rapmetál csapat. Az együttes vezetője, Fred Durst ígérete szerint a bulik mindenhol másfélék lesznek: "Lehet, hogy egy klubba megyünk el, lehet, hogy egy házibuliba, talán egy középiskolába vagy akár egy bevásárlóközpontba, ki tudja." Forrás: Yahoo! News (1211)November 4-én tartják az Emmy-t 2001-10-18 -- A terrortámadások miatt kétszer is elhalasztott Emmy Díjkiosztó-ünnepségnek kitűzték remélhetőleg mostmár végleges időpontját, november 4-ét, jelentette be a CBS. Az Emmy-t először szeptember 16-án fújták le a 11-ei támadások miatt. Ezt követően az október 7-ére kitűzött gálát az hiúsította meg, hogy az USA és Anglia azon a napon indítottak légitámadást Afganisztán ellen. A most kitűzött időpont azonban újabb problémák elé állítja a CBS-t, mely az ünnepséget sugározza. Ugyanis éppen november 4-ére esne a World Series baseball rangadó utolsó napja, ha a rangadó hét napon keresztül tartana, ami azonban az esetek 20%-ában szokott előfordulni. Ha mégis így történne akkor fenáll a veszélye annak, hogy a CBS nagyszámú nézőközönségtől esne el, ami a reklámbevételek drámai csökkenését okozná a problémákkal küzdő tévétársaságnak. Forrás: CNN (1212)Tankok vonultak be Betlehembe 2001-10-19 -- Az izraeli hadsereg tankjai bevonultak Betlehem elővárosába, miután újabb erőszakhullám tört ki a héten meggyilkolt idegenforgalmi miniszter halála és az izraeli ellenlépések miatt. Eddig hat palesztin és egy izraeli áldozatról érkeztek hírek. Több politikai elemző is attól tart, hogy az újabb zavargások alááshatják az Egyesült Államok törekvését egy széleskörű arab támogatás kiépítésében. Tegnap egy autóba rejtett pokolgép megölt egy Hamasz militista vezetőt, aki már jó ideje szerepelt az Izrael által legveszélyesebbnek tartott személyek listáján. Eddig a zsidó állam az egyetlen a demokratikus országként számon tartottak között, mely konkrét katonai-titkosszolgálati lépéseket és "likvidálást" is elfogadhatónak tartja az országra nézve veszélyesnek tartott személyek elleni küzdelemben. Forrás: Yahoo! News (1213)Az Athlon fogást keres a Pentium 4-en 2001-10-19 -- Az AMD meg fogja változtatni termékeinek elnevezési tematikáját, ettől remélve, hogy az általa gyártott Athlon processzorok jobb versenyhelyzetbe kerülhetnek az Intel Pentium sorozatával szemben. Jelenleg a Pentium 4-es a leggyorsabb processzor 1,8 GHz-es teljesítménnyel, melytől órajelben némileg elmarad az Athlon a maga 1,4GHz-ével. Azonban a szaklapok tesztelése és elemzése azt találta, hogy a mindennapi használatban a sebességkülönbség nem minden, az AMD terméke szinte teljes mértékben vetélytársa lehet az Intel csúcsmodelljének. Most az AMD ezért keres egy olyan nevet chipjének, mely jobban hangsúlyozza a teljesítményét, mint a hertzeket. Forrás: Canada Computer (1214)Britney internetes szerződése 2001-10-19 -- Britney Spears aláírt egy szerződést a Time Warner AOL-lel, mely szerint a világ legnagyobb fizetős portálja lesz a tini sztár kizárólagos online „otthona”. 31 millió felhasználó kap exkluzív hozzáférést az Oops...I did it again énekesnőjével való chateléshez, vagy hogy jegyeket nyerhessenek koncertjeire. A megállapodás szerint Britney CD-jére felrakják az AOL legújabb szoftverét is. A tiniként debütált sztár a jelek szerint szívesen próbál ki új technológiákat. Májusban elsőként jelentetett meg egy olyan speciális DVD-t, melyen a rajongók tetszőleges nézőszögből tombolhatták végig koncertjeit otthonukban. Júniusban az AOL riválisával, a Yahoo-val egy olyan oldalt állított fel, ahol online követhették őt és barátját, Justin Timberlake-et az N'Sync-ből egy bevásárló körúton. Forrás: BBC (1215)A Nokia már csak a jövő évben reménykedik 2001-10-19 -- A mobiltelefonok körében az év végéig már semmi jóra nem számítanak a gyártók, de a jövő év elején újra lendületes növekedést remélnek - ezzel lehetne összegezni Matti Alahuhta, a finn Nokia vezérigazgatójának a szektort érintő elemzését. A világon tavaly eladott 400 millió mobil számát várhatóan nem sikerül meghaladni idén, amit a piac részleges telítettségével magyaráznak a szakemberek. A Nokia se jelenik meg már új modellekkel egy zenei lejátszót tartalmazón kívül, inkább a jövő évi kínálatra koncentrálnak, amikor is reményeik szerint újra sokan vásárolnak új készülékeket, melyekkel gyors hozzáférést kínálnak az Internet lecsupaszított változatához. Forrás: Yahoo! News (1216)Kommandósok Afganisztánban 2001-10-19 – Az amerikai kormány egyik tagja ma megerősítette, hogy a különleges egységek megkezdték szárazföldi hadműveleteiket Afganisztán területén. Ezzel kezdetét vette a sokak által régóta előre jelzett második lépcső a szeptember 11-i terrortámadások megtorlására indított amerikai katonai csapásban. A névtelenül nyilatkozó kormányhivatalnok szerint további kommandók érkezése várható, de a szárazföldi csapatok létszáma a tervek szerint sosem fogja megközelíteni az Öböl-háborúban bevetetteket. Tálib források nem erősítették meg a hírt, de lehetséges, hogy csapataik egyszerűen még nem találkoztak szembe az amerikai egységekkel. Forrás: Guardian (1217)Jön az organikus Internet 2001-10-19 -- Az IBM egy most megjelent ambiciózus előterjesztésében olyan technológiák kifejlesztését javasolja, melyek hasonlóak az élőlények alapvető biológiai képességeihez – mint az észlelés, tanulás és gyógyulás. Az informatikai óriás vezető kutatói szerint a számítógépes hálózatok növekvő bonyolultsága miatt olyan megoldásokat kell kifejleszteni, melyek képesek önmaguk karbantartására és javítására. ’Máskülönben fennáll az a veszély, hogy az egyre nagyobbra növő hálózatok kezelhetetlenné válnak’ - figyelmeztetnek a tudósok. Számításaik szerint ha a digitális technológiák jelenlegi fejlődési üteme fennmarad, akkor néhány évtizeden belül nem lesz elég ember a Földön, hogy azt működésben tartsák. Forrás: BBC (1218)Zavaros Mississippi 2001-10-19 -- Fiatal hősünk miután megelégelte földi életét Memphis-ben, úgy dönt új életet kezdene Seattle-ben. Csak éppen terveit keresztezi egy ismét bírtokába kerülő teherautó, egy új barátnő és saját bizonytalansága, hogy merre tart az élete. Ez a fergeteges komédia a site látogatóinak körében nagy tetszést aratott. Rendező: Kaleo Quenzer és Rick Venable. A film majdnem másfél órás és ingyen letölthető. Forrás: Cinema Now (1219)Az afgán háború élőben 2001-10-19 -- A mostanában legjobban informált amerikai napilap online, interaktív része. Folyamatos élő közvetítések afganisztáni helyzetekről, neves publicisták elemző riportjai. Minden nap más programmal és más újságíró tolmácsolásában kaphatunk hírt az amerikai hadműveletekről, melyek a éppen a mai napon léptek új szakaszba: kormányzati források megerősítették, hogy már szárazföldi egységek is tartózkodnak Afganisztánban. Kérdéseket is feltehetünk, vagy elmondhatjuk véleményünket a fórum rovatban. Forrás: Washington Post (1220)Ronnie Richards: Missing You (MP3) 2001-10-19 -- Ha a Basement Jaxx kiválszt egy számot és rárakja egy válogatás-albumra, az garancia arra, hogy jó zenét fogunk hallani. Az angliai duó, Simon Ratcliffe és Felix Buxton kiadója szeptember elején jelentette meg az Atlantic Jaxx Recordings: A Compilation című albumát, melyről ezen a site-on MP3 formátumban letölthető Ronnie Richards Missing You című száma. A Bassment Jaxx válogatások mindig az elektronikus zene nagyságait vagy még ismeretlen, de tehetséges zenészeket szólaltat meg. Forrás: ARTIST Direct (1221)Altman szerint az akciófilmek inspirálták a terroristákat 2001-10-19 -- Míg Oliver Stone arról beszél, hogy a terrortámadásokról készítene filmet, addig egy másik neves rendező, Robert Altman (Rövidre vágva, Dr. T és a nők) a filmeket hibáztatja a szeptember 11-i eseményekért. Szerinte Hollywood szinte a terroristák kezébe adta a támadások forgatókönyvét. "A stúdiók azon igyekeznek, hogy minél nagyobb tetszést váltsanak ki a fiatalok körében, egyre több pénzt és időt fektetnek az erőszakot mind durvábban ábrázoló akciófilmekbe. Ne csodálkozzunk, hogy a terroristák számára ezek szinte oktató filmekké váltak. Nem is értem, hogy vesszük a bátorságot ahhoz, hogy ilyen destruktív filmeket engedünk a mozivászonra" - modta felháborodva a rendező, aki épp új filmjét, a Gosford Park-ot forgatja London-ban. Altman reméli, hogy a nézők mostantól az elgondolkodtatóbb, intelligensebb filmek felé fordulnak. Forrás: CNN (1222)Újra zenél George Harrison 2001-10-19 -- Stúdióba vonult George Harrison, a legendás Beatles gitárosa, nemsokkal azután, hogy rákterápián esett át. Harrison egy számot vett fel Jools Holland-dal október elsején. Holland szóvivője a számot a '60-a évek Bob Dylan- és kora '70-es évek John Lennon számaihoz hasonlította. "Se nem rock, se nem ballada. A rajongók meg lesznek lepődve" - modta a szóvivő. Csak hat hónap telt el azóta, hogy a zenészt agytumorral sugárkezelték, azt megelőzőleg pedig tüdő- és gégerákja volt. Júliusban a sajtó arról számolt be, hogy Harrison nem tudja a halálos betegséget leküzdeni, ami a zenészt nagyon felháborította. Mindenesetre Harrison ritkán készített új felvételeket az elmúlt években. Forrás: BBC (1223)Ausztrál író kapta a Booker díjat 2001-10-19 -- Az ausztrál Peter Carey-nek ítélték szerdán a világ egyik legrangosabb irodalmi díjának tarott Booker díjat. Carey immár másodszor vehette át a Booker-t, először 1988-ban az Oscar és Lucinda című regényéért. Idén a True History of the Kelly Gang (A Kelly-banda igaz története) aratta le a babérokat, mely a hírhedt vadonélő bűnöző legendáját dolgozza fel. A zsűri választását rendszerint heves kritika éri a sokszor nehezen megfejthető könyvek kitüntetéséért, ám a Booker-díjazott könyvek a nagy hírverés miatt mindig a sikerlisták élére kerülnek. Forrás: Reuters (1224)A Cisco olcsóbban kínálja routereit 2001-10-02 -- Új termékeket és jelentős árcsökkentést jelentett be a Cisco Systems Inc., az Internetet működtető alaphálózat legnagyobb kiszolgálója a mai napon. Az elmúlt hetekben gyilkos árversenyekről, leépítésekről érkeznek a hírek az informatikai szektorból. A szeptember 11-i terrortámadások csak erősítették a világ gazdaságának recesszióját, ennek hatását leginkább az internetes vállalatok érezték meg. A mostani döntésével a Cisco a 30%-ra visszaesett, korábban 50%-os részesedését akarja visszaszerezni a routerek piacán, ahol időközben jelentősen megerősödött a Juniper. Másfél éve a Cisco volt a világ legtöbbet érő vállalata, maga mögött hagyva olyan óriásokat, mint a Sony, a General Motors és a General Electric. Forrás: Siliconvalley.com (1225)18 év börtön után mégis ártatlan 2001-10-02 -- Szabadon engednek egy 18 éve elítélt rabot Amerikában, miután DNS-vizsgálatok bebizonyították, hogy a gyilkosság helyszínén talált hajszálak nem az övék. A most 39 éves Brownt-t 1981-ben ítélték el egy nyugdíjazott tűzoltó meggyilkolásáért. Az ügyészség szerint az áldozat egy betörés közben meglepte Brown-t, aki megölte. A tárgyaláson a férfi hiába bizonygatta ártatlanságát, pedig a családja és néhány barátja is igazolta, hogy a gyilkosság időpontjában másutt tartózkodott. Tavaly hatályba lépett egy új törvény az Egyesült Államokban, mely szerint a jogászok további vizsgálatokat kérhetnek már elítélt bűnözők ellen is. Brown lesz az első, akit szabadon engednek az új rendelkezés alapján. Forrás: LA Times (1226)Terrorizmus főműsoridőben 2001-10-02 -- Vége a nagy amerikai tévétársaságok önkorlátozásának a szeptember 11-i támadások után: eddig igyekeztek elkerülni a terrorizmusról szóló szórakoztató műsorok sugárzását, vagy csak nagyon óvatosan nyúltak hozzá. De három héttel később már megjelentek az első ötletek, hogyan lehetne a témát felhasználni - és fenntartani a nézettséget. A CBS egyik CIA drámájában, az "Ügynökségben" a szereplők biológiai támadással küzdenek meg október 11-én. A FOX akciósorozatában, a "24"-ben Keifer Sutherland terrorista elhárítóvá lép elő. Az NBC pedig a "Third Watch"-ban három teljes hetet szentel a témának. Forrás: Yahoo! News (1227)E-mail túl a harmincon 2001-10-02 -- Ray Tomlinson nem igazán emlékszik mi volt a világ első e-mailjében, csak hogy csupa nagybetűből állt. A mérnök, akit az elektronikus levelezés atyjának tartanak, ma Massachusettsben dogozik egy elektronikai cég vezető fejlesztőjeként. Szerényen nyilatkozik a XX. század egyik kommunikációs mérföldkövéről: már létezett egy kommunikáló program, és egy kódoló-dekódoló rendszer is. Viszont csak akkor fogadhattunk üzenetet, ha be voltunk kapcsolva és előre telepítettünk egy postafiókot a gépünkre. Tomlinson ötlete az volt, hogy külső szerverre helyezte a postafiókot, és a felhasználó azonosításához bevezette a @-ot. Mindez 1971 októberében történt, éppen harminc esztendeje. Forrás: ZD Net (1228)Mobilon szólnak be a finn szurkolók 2001-10-02 – Finnország a bekiabálók paradicsoma: mostantól a nézők aktívan is befolyásolhatják az edző döntéseit a lelátóról. A világ mobiltelefonokkal legjobban ellátott országában egy harmadosztályú futballklub vezetése úgy döntött, hogy a csapat edzője a szezon kezdetétől rendszeresen konzultál a csapat szurkolóival döntéseiről. Ha például a meccs végéhez közeledve cserélni szeretne, megkérdezi a szurkolókat, hogy melyik játékost állítsa be a két felkínált név közül. Néhány forduló után úgy tűnik, hogy működik a módszer: tavaly a PK-35 közel került a kieséshez, most viszont a lista elsői között már a másodosztályról álmodoznak. Forrás: National Post (1229)dj me dj you: Rainbows and Robots 2001-10-02 -- A sikeres kísérleti/elektronikus banda, a Sukia utódját fedi a dj Me dj You nevű formáció, melynek tagjai Ross Harris és Craig Borrell. A zenén kívül ők ketten erősen képviseltetik magukat a los angeles-i független zenei és művészeti szcénában. A dj Me dj You ott folytatja, ahol a Sukia abbahagyta. Zenéjük analóg szintetizátor alapokra, szaftos olasz filmzenére, ritka indiai szitár hangokra épül, egy kis ’60-as évek dallamával és a ’90-es éveket fémjelző breakbeat-jeivel megtűzdelve. CD-n és bakeliten kapható. Forrás: Emperor Norton Records (1230)Fantastic Plastic Machine 2001-10-02 -- A Fantastic Plastic Machine mögött álló Tomoyuki Tanaka egy igazi reneszánsz ember abban a korban, melyre az a leginkább jellemző, hogy a stílus átveszi a tartalom felett az uralmat. Mint divatmagazin-szerkesztő, egy népszerű rádió műsornak vezetője, nemzetközi dj, zene és művészet rajongó, Tanaka igazán ismeri a kortárs kultúrát, s ez a zenéjében is tetten érhető. Rengeteg hatás érződik az általa létrehozott zenében, mely a latin, a diszkó, a technó és a komoly zene ötvözete. Erről a site-ról 5 Tanaka-számot lehet letölteni. MP3 formátum. Forrás: KNERD (1231)Kamatcsökkentés kilencedszer 2001-10-02 -- Az amerikai Szövetségi Jegybank, a Fed ebben az évben immár kilencedszer csökkentette központi kamatlábát, ezúttal fél százalékponttal. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi inflációval számolva a Fed gyakorlatilag ingyen ad kölcsönt pénzintézeteknek. Ezzel a kissé kétségbeesett lépésével a központi bank igyekszik megmenteni az amerikai gazdaságot a sokak által már elkerülhetetlennek tűnő recessziótól, mely tovább mélyült a három héttel ezelőtti terrortámadásokat követően. Forrás: BBC (1232)Szobrot követel a tviszt-király 2001-10-02 -- Chubby Checker, aki a tvisztet megismertette a világgal, most nagy kirohanást intézett a zeneipar ellen, azért, hogy végre ismerjék el a rock-történelem egyik nagy alakjának. Az énekes egy egész oldalas hírdetést jelentetett meg a Billboard magazinban azt követelve, hogy állítsanak neki szobrot a los angeles-i Hall of Fame udvarában. Ha ezt nem teszik meg, akkor el fogja utasítani, hogy a Hall of Fame tagjai közé válasszák, noha ilyen ajánlatot még nem kapott. „Addig akarom learatni a babérokat, amíg élek. Holtan semmit sem tudnék vele kezdeni.” – áll a hírdetésben. A Hall of Fame elnöke erre reagálva elmondta, nem lenne igazságos a többi sztárral szemben, ha Checker-t ekkora kitüntetésben részesítenék. Forrás: BBC (1233)A Star Trek-rajongók beleszólhatnak a készülő epizódokba 2001-10-02 -- A Paramount, mely a most debütáló legújabb Star Trek sorozatnak a producere és jogtulajdonosa, mostantól figyelembe veszi a népes rajongótábor kreatív ötleteit. A rajongók site-jaikra olyan videofelvételeket és hangeffekteket töltöttek fel, melyeket a többi Star Trek-őrült szabadon letölthetett és ebből jobbnál-jobb Star Trek epizódok születtek. Az egészen újszerű és meglepő verziókhoz aztán bárki hozzájuthatott. A Paramount ezt nem nézte jó szemmel és azt a népszerűtlen jogi döntést hozta, mely a rajongókat arra kényszerítette, vegyék le oldlaikról a Star Trek verziókat. A vállalat azonban most megváltoztatta hozzáállását és ezúttal nem csak a rajongók járnak jól és szólhatnak bele a Star Trek forgatókönyvébe, de a Paramount is rengeteg új ötlettel gazdagodik. Forrás: BBC (1234)Már Európa se tolerál? 2001-10-02 -- Valami nagyon megváltozott a világban az elmúlt három hétben: az olasz miniszterelnöknek magyarázkodnia kell az arab világ diplomatái előtt, hogy a szavait kiforgatta a baloldali sajtó, és ő nem is állította, hogy az európai kultúra magasabb rendűbb az iszlámnál. Most pedig Hollandiában gyülekeznek a baljós jelek. Az országban, amely eddig a nyitottságáról és toleranciájáról volt híres, egyre-másra érkeznek a hírek arabok elleni támadásról. Több mecsetet firkáltak össze gyűlölködő feliratokkal, iszlám iskolák fenyegető telefonokat kapnak. Egy felmérés szerint a hollandok szerint az arabok 90%-a támogatja a Dzsihádot. Forrás: TIME (1235)A korábbi aggodalmak ellenére mélyponton az olaj ára 2001-10-20 -- Nem történt jelentős változás a nyersolaj árában az amerikai támadások második szakaszának kezdete után. Sőt, a szakértők szerint aggodalomra ad okot az olaj alacsony ára. Bár pénteken kissé emelkedtek az árfolyamok, de ez csak kisebb korrekció volt a csütörtöki mélypont után: két éve nem volt ilyen olcsó a kőolaj. Nem ismétlődött meg az Irak-Iráni konfliktus, vagy az Öböl-háború idején tapasztalt drasztikus emelkedés, pedig sokan erre számítottak. A legtöbb elemző ezt azzal magyarázza, hogy a piaci várakozások a világ gazdaságának visszaesését valószínűsítik, és az így felszabaduló olajkészletekre számítva senki se tart az energiahordozók hiányától. Forrás: FOX (1236)Az első bevetés, az első amerikai áldozatok 2001-10-20 -- Az Afganisztán uraló tálibok azt jelentették, hogy visszaverték az amerikai csapatok első szárazföldi támadását, és lelőttek egy helikopter. Az összecsapásra fő központjuk, Kandahar városa közelében történt. A Pentagon is megerősítette két katonájának elvesztését, akik egy kommandó akcióját támogatták egy helikopterről. De szerintük csak baleset történt, és az is Pakisztán területén. Az amerikai katonai vezetés nem kívánt részletes tájékoztatást adni az akció pontos céljáról és eredményéről, csak annyit erősítettek meg, hogy 100 elit katona vett benne részt és mind sértetlenül visszatért a bázisra. Forrás: ABC (1237)Feltörték a Microsoft másolásvédelmi megoldását 2001-10-20 -- Egy kis program kering már néhány napja a hackerek által kedvelt fórumokon, mellyel sikeresen fel lehet törni a Microsoft új másolásvédelmi technológiáját. A nemrég piacra dobott megoldás a szoftveróriás fontos terméke, ezzel kívánt belépni az audió és videó fájlok világába. A cracket egy 'Beale Screamer' néven ismert programozó írta, lényege hogy eltávolítja azt a védelmet az MS megoldásából, mely egy médiafájl többszöri másolását akadályozni hivatott. Lényegbevágó lehet a Microsoftnak, hogy fenntartsa a bizalmat a DRM nevű programja iránt, rengeteg pénzt és időt öltek a megoldásba, és az utóbbi időben egyre több hollywoodi stúdiót és lemezcéget sikerült meggyőzniük, hogy rendszerükön biztonságosan közzétehetik filmjeiket és zenéiket. Forrás: CNet (1238)Kézi számítógép + távirányító 2001-10-22 -- A Sony ismét egy egyszerű, de nagyon hasznosnak tűnő újítással jelentkezett. Hétfőn kerül a polcokra a Clie PEG-T415 névre keresztelt kis kézi számítógép, mellyel a lakás elektronikai eszközeinek irányítására is a megoldhatjuk a fotelből. Kikereshetjük következő találkozónkat, vagy utána nézhetünk egy telefonszámnak miközben a tévét kapcsolgatjuk, vagy a rádiót hangosítjuk fel. A Sony csak módosította kézi készülékének infravörös adóját, mely eddig csak más, hasonló készülékekkel való kapcsolattartásra szolgált. Most egy olyan szoftver fejlesztését tűzték ki célul, mely további alkalmazások hozzáadását teszi majd lehetővé. Forrás: CNet (1239)A könnyűzene legnagyobbjai egy színpadon 2001-10-22 -- A zenei sajtó egybehangzó véleménye szerint a 1985-ös Live Aid óta nem volt ilyen jelentős koncert, mint ezen a hétvégén New Yorkban. A Paul McCartney által szervezett esemény fellépőinek névsora a rock n'roll kikicsodája is lehetne: David Bowie, Mick Jagger, Keith Richards, Elton John, Billy Joel, The Who, Eric Clapton lépett fel az ex-Beatles oldalán, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Billy Cristal, a műsorvezető azon viccelődött, hogy csak azért maradt el a díjkiosztás, mert mostanában senki se mer borítékokat felbontani. Hozzátette, hogy ő már sok rendezvényen várt a színpad mögött, de még sose látott zenészeket ilyen gyorsan szétszaladni egy kis fehér por láttán. Forrás: E! Online (1240)Musharraf a katonai akciók mielőbbi leállítását szeretné 2001-10-22 -- A pakisztáni elnök, Pervez Musharraf tábornok azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy szeretné elérni az Egyesült Államok által vezetett katonai hadműveletek leállítását a muszlimok szent hónapja, a Ramadán kezdete előtt. A tábornok hétfőn Larry King műsorának adott interjút, ahol kifejtette: ha a katonai akciók a Ramadán alatt is folytatódnak az "bizonyosan nagyon rossz hatással lesz a muzulmán világra". Az egy hónapos ünnep és böjt az idén november közepére esik, alatta a hithű muzulmán nem ehet, nem dohányozhat reggeltől egészen naplementéig. Musharaff az elmúlt időben komoly nyomás alá került Pakisztánban a szélsőséges vallási vezetők részéről, amiért támogatja az amerikai katonai akciót. Forrás: CNN (1241)Holnap újabb szonda érkezik a Marshoz 2001-10-22 -- Ha ezúttal minden jól megy, akkor még holnap Mars-körüli pályára állhat a NASA legújabb szondája. A közel 500 millió kilométeres út után céljához érkező műhold a vörös bolygó ásványvilága és esetleges fagyott vízkészletek után kutat. Ha minden jól megy, ugye, mert az elmúlt évtizedekben a Marsra küldött közel harminc szonda és űrjármű alig 30%-a volt sikeres. Némelyik a bolygóba csapódtak, mások útközben tűntek el. A legutolsó és legkellemetlenebb kudarc a két évvel ezelőtti kettős űrszerkezet elvesztése volt: a leszálló egység valószínűleg becsapódott a bolygó felszínébe, miközben műhold közvetítőjével is akadtak gondok - pedig már nem is volt mit visszaküldeni a Földre. Forrás: Nando Times (1242)Új vírust jelentettek Koreából, Bin Laden-ről elnevezve 2001-10-24 -- Egy új vírus megjelenését jelentették Koreában, melyet Osama bin Ladenről, a szaúdi származású milliomosról neveztek el. Mint ismert, őt gyanúsítják a szeptember 11-i amerikai terrortámadások megszervezésével. Dél-Korea vezető anti-vírus cége által felfedezett program tartalom sorában "Bin Laden toilet paper", vagy "Sadam Hussein & BinLaden IN LOVE'', esetleg ``Is Osama Bin Laden BAD-LOVED?'' szöveg került. Tartozik hozzá egy csatolt fájl is 'BINLADEN-BRASIL.EXE' néven, melynek kinyitásától óva intenek mindenkit. viszont egy ingyenes védekező program már letölthető a www.ahnlab.co.kr címről. Forrás: Yahoo! News (1243)A Mindenség tézise? Stephen Hawking új könyve 2001-10-24 -- A héten jelent meg Angliában Stephen Hawking legújabb könyve, az 'Univerzum dióhéjban' címmel. Amióta 1988-ban kiadták az Idő rövid történetét, Hawkins nem csak a szakmai, tudományos körök egyik legelismertebb figurája lett, de talán a legnevesebb élő tudós is, akit egy átlagember ma meg tudna nevezni. Betegsége nem akadályozta meg abban, hogy 13 év után egy újabb remek könyvet adjon ki. Az Univerzum dióhéjban azzal a teóriával foglalkozik, hogy talán már felfedeztük, csak még nem tudatosult bennünk a "Mindenség tézise". Először Einstein írt egy olyan elméletről, mely összeolvasztja a "nagyon kicsi", azaz a kvantum-elméleteket és a "nagyon nagy" törvényszerűségeket, mint a relativitás-elmélet. Forrás: BBC (1244)Kettészakadt az MP3.com 2001-10-24 -- A hét végén az MP3.com bejelentette, hogy kettéválasztja eddigi üzleti tevékenységét. Mint ismeretes a céget még az év elején felvásárolta a Vivendi Universal, a világ egyik legnagyobb médiabirodalma. Most a San Diego-i vállalat egyik részlege kizárólag a média-fájlok technológiai fejlesztésével foglalkozik majd, míg az MP3.com továbbra is zenék online terjesztését vállalja. A közeljövőben egy olyan előfizetéses oldal létrehozását tervezi itt a Vivendi, mint amilyen megoldással a Napster is próbálkozik. Forrás: afterdawn.com (1245)Adjuk össze: muzulmán, nő, humorista 2001-10-24 -- Shazia Mirza még saját szakmájában is fehér hollónak számít. Az egyszemélyes számokkal fellépő komikusok között amúgy is kevés nő van, hát még muzulmán. Szerinte számai segítenek a kulturális és vallási határok átszelésében, és úgy vette észre, hogy jóval többen keresik a terrortámadások óta. Egyedül a vallási témát kerüli, de szívesen élcelődik saját népén és kultúráján. Nemrég Amerikában lépett fel, ahol szerényen kezdte a bemutatkozást. "Shazia Mirzának hívnak. Vagy legalábbis ez áll a pilóta-engedélyemen." Forrás: BBC (1246)Agassi és Graf összeházasodtak 2001-10-24 -- Összeházasodott Andre Agassi és Steffi Graf hétfőn Las Vegas-ban. Az esküvő a nyílvánosság kizárásával zajlott. "Nagyon boldogok vagyunk, hogy összeházasodtunk és életünk egy új fejezetébe léptünk" - közölte az újdonsült pár egy sajtónyilatkozatban. A 31 éves Agassi-nak ez a második házassága, miután 1999-ben elvált Brook Shields-től, akivel csak két évig élt együtt. A teniszezéstől két éve visszavonult Graf most ment férjhez először. A pár decemberre várja gyermekük születését. Forrás: online.ie (1247)Mégsem vádolják pornográfiával a Charlatans-t 2001-10-24 -- Mégsem találta pornográfnak egy angol médiafigyelő felügyelet a Charlatans új számának egy napilapban megjelent reklámát. Az ominózus képen egy nő előtt térdelő férfi látható, fejével a nő öléhez közel. A felügyelet azért kezdett foglalkozni az üggyel, mert rengeteg bejelentést kapott, hogy a kép szexuálisan túlságosan kifejező, sértő és öncélú. Az indie együttes lemezét kiadó Universal-Island Records a felvételről elmondta, hogy egy nő falra vetített képe előtt térdel a férfi és ezért nem minősülhet pornográfnak. A felügyelet szerint a kép technikai megoldása ugyan nem nyílvánvaló, mégsem találja azt szeméremsértőnek és azt is hozzátette, az együttes számát népszerűsítő kép nem a gyerekeket célozta meg. Forrás: ABC News (1248)A világ legnagyobb Picasso-gyűjteménye 2001-10-24 -- A világ legnagyobb Picasso-gyűjteményét ajándékozza oda a híres gyűjtő, Peter Ludwig özvegye egy kölni múzeumnak. Az Irene Ludwig által felajánlott gyűjtemény a mester 774 művet foglalja magába - ebből 49 kiemelkedő alkotásként számon tartott mű, 29 kerámia, 37 papírra készült mű és 681 grafika. A kölni Ludwig Múzeum ezzel a világ legnagyobb Picasso-gyűjteményének adna otthont - ha a holnapi vezetőségi gyűlés elfogadja az adományt. Peter Ludwig a világ egyik legnagyobb műgyűjtője volt, aki összesen 20 ezer darabból álló kollekciót állított össze 1996-ban bekövetkezett haláláig. Forrás: BBC (1249)Jordan győzelemre vitte a Wizardsot 2001-10-24 -- Michael Jordan tegnap bebizonyította fanyalgó kritikusainak, hogy még mindig jól ismeri ezt a játékot. Tegnap este a New Jersey ellen 27 pontot dobott, köztük két zsákolást. A közönség hálás volt, nagyon kelendő a Wizards 23-as polója, és ha a "Levegő Ura" már nem is a régi, de megmutatta erősségét: tapasztalata és rutinja révén remek irányító tud lenni, főleg a végjátékban. Végül 105-92-re győzött a Washington. "Már több meccsen is az utolsó negyedben vesztettük el a játékot, pedig addig vezettünk. Örülök, hogy most jól sikerült a befejezés" - mondta Jordan. Eddigi hat játszott mérkőzés közül most töltött a legtöbb időt a pályán, 36 percet. Forrás: NBA.com (1250)Andy warhol-os dekoráció 2001-10-24 -- Rövidesen andy warhol-os ágytakaró, tapéta és porcelán kerül boltokba annak a szerződésnek a nyomán, melyet a híres avantgard művész hagyatékát kezelő alapítvány és a Beanstalk Csoport kötött. Az alapítvány beleegyezett, hogy Andy Warhol leghíresebb képeit kereskedelmi célokra használják fel, s az ebből befolyt összeget művészeti támogatásra fordítják majd. Lakberendezési tárgyak mellett üdvözlőkártyákra és ékszerekre is nyomhatják Andy Warhol híres képeit, mint például a Narancs Marilyn-t vagy a Campbell Leveskonzerv-et. Forrás: BBC (1251)A fő terrorista-sejt Hamburgban volt 2001-10-24 -- Egyre tisztább az FBI által rajzolt kép a szeptember 11-i terrortámadások részleteit illetően. Most már biztos, hogy a szervezők fő központja Németországban, Hamburgban volt és a szálak legalább 1999-ig nyúlnak vissza. A német rendőrség már korábban körözést adott ki ellenük. Hárman közülük szobatársak voltak a 90-es években, amíg tanulmányaikat folytatták. Ők hárman vezethették a két New York-i és a Pennsylvaniában lezuhant gépet. Valamennyien még az év elején Floridába költöztek, ahol az egyikük meg is nősült. "Át kell vizsgálnunk a nemzeti biztonsági rendszerünket" - jelentette ki a német belügyminiszter az amerikai nyomozás eredményét kommentálva. Forrás: CNN (1252)Hitchcock-válogatás 2001-10-24 -- Aktuális-e még Hitchcock a mai világban, amikor a címlapon sorozatgyilkosok néznek szembe velünk és a filmeket elözönlik a kompjuterrel generált speciális effektek? Sok klasszikus film, amit hallhatatlannak hittünk, ma már bizony elavultnak tűnik. De nem tartozik ebbe a kategóriába Hitchcock, a félelemkeltés nagy mestere. Itt megvásárolható egy két részből álló kollekció, mely 14 Hitchcock-filmet gyűjt össze, köztük a klasszikus opuszok, mint a Pszichó, a Madarak, Az ember aki túl sokat tudott vagy a Szédülés. Forrás: Amazon.com (1253)80 embert még minding keresnek a Svájci alagút balesetek után 2001-10-25 -- 80 embert még mindig keresnek Svájcban, miután két kamion frontálisan összeütközött a Gotthard alagútban. A rendőrség jelentése szerint 10 ember biztosan meghalt az Alpok második leghosszabb átjárójában történt balesetben. A mentést nehezíti, hogy még mindig égnek az autók (az egyik kamion gumiabroncsokat szállított), hatalmas a füst és nagy a forróság. A helyzetet tovább rontja, hogy egy másik baleset is történt a St. Bernard alagútban, hatalmas közlekedési káoszt okozva a francia-német-olasz tranzitútakon. Forrás: MSNBC (1254)80 embert még minding keresnek a Svájci alagút balesetek után 2001-10-25 -- 80 embert még mindig keresnek Svájcban, miután két kamion frontálisan összeütközött a Gotthard alagútban. A rendőrség jelentése szerint 10 ember biztosan meghalt az Alpok második leghosszabb átjárójában történt balesetben. A mentést nehezíti, hogy még mindig égnek az autók (az egyik kamion gumiabroncsokat szállított), hatalmas a füst és nagy a forróság. A helyzetet tovább rontja, hogy egy másik baleset is történt a St. Bernard alagútban, hatalmas közlekedési káoszt okozva a francia-német-olasz tranzit utakon. Forrás: MSNBC (1255)Egy nappal az XP előtt kapható a Red Hat Linux 7.2 2001-10-25 -- A Red Hat legújabb Linuxra írt kezelő programja, a 7.2-es már kapható. Alig telt el egy hónap, hogy a Mandrake megjelentette a legutóbbi saját változatát. Valószínűleg azért érezték a Linux alapú operációs rendszerek fejlesztői megfelelőnek a mostani megjelenést, mert a Microsoft is éppen ma jelent meg az új, XP csomagjával. A professzionális, 60 dollárért kínált programok egyre több felhasználóbarát alkalmazást tartalmaznak, mint a különböző varázslók és vásárlóknak nyújtott 30 napos telefonos és webes támogatás. Ha elég gyors kapcsolattal rendelkezünk, akár le is tölthetjük a CD-ROM méretű programot, bár az első visszajelzések szerint kissé túlterheltek a Red Hat szerverei. Forrás: Geek.com (1256)A történelem legnagyobb hadászati megrendelése 2001-10-25 -- Még ezen a héten jelenti be a Pentagon a történelem legnagyobb összegű hadászati megrendelésének végeredményét. Magyarország 20 éves költségvetési keretösszegével megegyező nagyságrendű, 200 milliárd dolláros vadászrepülő tender célja egy olyan harcászati gép gyártása, mely szuperszonikus sebességre és függőleges leszállásra is képes. és egyszerre felel meg a légierő, a haditengerészet és a tengerészgyalogság igényeinek. A Boeing és a Lockheed Martin már öt éve dolgozik a fejlesztésen, a megrendelés 3000 gép szállítására vonatkozik a következő negyven évben. A nyertes további 150 megrendelésre számíthat a brit hadseregtől. Bennfentesek szerint a Lockheed Martin a favorit. Forrás: Nando Times (1257)Zenei kíséret, rekodkísérlet az XP bemutatóján 2001-10-25 -- A Microsoft XP megjelenését a várakozásoknak megfelelően hatalmas marketing kampány kísérte. A szerencsések Sting ingyenes koncertjét hallgathatták végig New Yorkban, ahol az új programot Bill Gates mutatta be. Sokan kritizálták a szoftveróriás gyakorlatát, melynek részeként egyre több kiegészítő alkalmazását csatolja az operációs rendszerhez. A londoni bemutatón egy rekordkísérletre szánta el magát a The Electric Soft Parade elnevezésű formáció. A valószínűleg jelentősen megtámogatott próbálkozás célja, hogy megdöntsék az eddigi Guiness-rekordot és a leggyorsabban elkészült videoklip kategóriában új nevet jegyezzenek be az 1985 óta veretlen Live Aid után. Persze a banda az XP egyik kiegészítő alkalmazását, a Movie Maker-t használja majd a rekordkísérlethez. Forrás: Ananova (1258)David Lynch újra sokkol 2001-10-25 -- A 'Mullhold Drive'-val David Lynch ott folytatja, ahol az Útvesztőben (Lost Highway) abbahagyta, ami mindig is igazán jellemző volt rá: hátborzogató jelenetek, magas feszültségű erotika és zavaró képek. A kritikusok szerint kissé nehezen követhetőek az események, bár nem értem ez miért meglepő számukra. Szereplők tűnnek fel, hogy aztán elő se kerüljenek többet; váratlan és követhetetlen a fordulat a történet két-harmadánál; aztán ott van három vagy négy fonal, melyeknek semmi közük egymáshoz. Szóval egy újabb tipikus Lynch film, amiről még sok szó esik majd. Eddigi filmjein végigtekintve tulajdonképpen csak a konzervatív traktorozás volt igazán érthetetlen a legutóbbi Straight Story-ban. Forrás: Salon (1259)Leszerelés és kivonulás Belfastban 2001-10-25 – Gyors, gesztus értékű lépést tett a brit kormány az IRA keddi kezdeményezésére: cserébe a fegyverek beszolgáltatásának megkezdéséért azonnal felszámolt két katonai bázist, és ledöntöttek két megfigyelő tornyot is Észak-Írországban. További két támaszpont kiürítését és az ott állomásozó brit haderő jelentős csökkentését jelentették be. Ezek az első gyakorlati lépések voltak az 1998-as nagypénteki megegyezést követően. Az akkor Nobel-békedíjat jelentő megállapodás sosem lépett a megvalósítás szakaszára, mert az IRA a katonaság kivonulását követelte a fegyverek beszolgáltatása előtt, miközben a brit kormány a terrorszervezettől várta az első lépést. Forrás: Washington Post (1260)Tyson Dániába költözik 200110-25 -- Az egykor verhetetlen nehézsúlyú bokszoló, Mike Tyson egy hatalmas villát vett a dán fővárostól, Koppenhágától északra - jelentette a Reuters egy helyi pletykalapra hivatkozva. Állítólag több független forrás is megerősítette az adásvételt. A "vasöklű" néven ismert sportolót állítólag lenyűgözte az ország közbiztonsága, hangulata és szőke lányai. Várhatóan Dániában fog felkészülni a jövő márciusi világbajnoki mérkőzésre, melyet a következő hónapban tartandó Lewis-Rahman összecsapás győztesével rendeznek meg. Forrás: Reuters (1261)Mérsékelt iszlám vezető pálfordulása 2001-10-25 -- Komoly megdöbbenést okozott New York legnagyobb mecsetének mérsékeltnek tartott egykori vezetőjének pálfordulása: néhány nappal a szeptember 11-i terrortámadások után még vallások közötti megbékélésre szólította fel az embereket. Néhány héttel később visszaköltözött Egyiptomba, mert "őt és családját több méltatlan támadás érte az elmúlt időben" - mondotta. Az igazi meglepetés csak néhány héttel később jött, amikor az iszlám radikálisok egyik szócsövének tartott www.lailatalqadr.com-on egy interjúban azt nyilatkozta: "A zsidóság áll a merényletek hátterében, minden nyom erre vezet. De a kormány ezt nem ismerheti el, ezért az arabokat teszik meg bűnbaknak." Forrás: Nando Times (1262)Kémnőből unatkozó királynő 2001-10-25 -- Brigitte Blue, ki korábban a Kék kém néven vált hírhedtté, egyik titkosszolgálati napján felfedezett egy időkaput, mely felfedezetlen és háborítatlan vidékre vitte. Brigitte nem tétovázott, a föld királynőjévé emelte magát. Kiélvezvén a hely adta lehetőségeket, elég hamar unalmassá vált fele-királynősége, hát úgy döntött: méltó társat kell választania, kivel megoszthatja trónját. 3DO legújabb platform játékában a szépséges kémnő szerepébe bújva segíthetünk neki megtalálnia, amit keres, amíg a kedvünk tartja - a szakírók szerint ez nem fog sokáig tartani. Forrás: Gamezilla (1263)Spider-Man 2001-10-25 -- Az új Pókember játék egy eredeti és nagyon élvezetes megoldás, mely a legnagyobb rajongók szerint is képes visszaadni az eredeti képregények hangulatát és "szellemiségét". Az akció gyors és jól beosztott, és igazán hitelesen magával ragadó a híres mutáns virtuális világa. Külön érdemes kiemelni az irányítás megoldását és a nézőszög valószínűtlen beállításait, mert ezek csaknem tönkretették a játék örömét. De ha nem akarunk sok ismétlést nézni, és elégedettek vagyunk egy rendes akció-dús játékkal, akkor Spider-Man megéri a pénzét. Forrás: Avault (1264)A Google az előfizetésben látja a jövőt 2001-10-26 -- A Google további terjeszkedést tervez a közeljövőben olyan előfizetős keresőrendszer kialakításában, mely tudományos és vállalati megrendelőket céloz meg. Az egyik legnépszerűbb keresőt üzemeltető kaliforniai cégről sok pletyka keringett az elmúlt években, mert sose tettek közzé pénzügyi beszámolót. Egészen ez év tavaszáig, mikor is nyereségről számoltak be. A továbblépést most kisebb piaci szegmensek speciális igényeinek kielégítéséban látják, mint például orvosi információkban, vagy szaklapok kiadványai közötti keresés kialakításában. Már ma is kínálnak kormányzati és hadászati speciális keresést, valamint külön rendszert fejlesztettek Macintoshra és Linuxra. Forrás: CNet (1265)Lépfenét találtak a CIA levélkezelőjében is 2001-10-26 -- Lépfene kórokozókat találtak a CIA fő levélosztályán is, ezért lezárták az egész épületet - jelentette a hírszerzés szóvivője pénteken. Bár a tegnapi vizsgálat laboreredményei csak nyomokban mutatták ki a bacilusokat, mégis szigorú intézkedéseket léptettek életbe, hiszen ez már a sokadik hasonló fenyegetés volt amerikai kormányhivatalok felé. Már három ember elhunyt, és további 11 fertőzöttet tartanak számon ebben a hónapban. A CIA levélosztálya Virginiában van, biztonsági okokból jó messzire a kémhálózat fő központjától. Forrás: ABC (1266)Az eddigi legnagyobb Passat 2001-10-26 -- A Volkswagen magasra törő álmait mi sem fejezhette volna ki jobban, mint az Alpok 3000 méteres magasságában tartott sajtóbemutató az új Passatnak. A W8-as motorral felszerelt, kisportosított, rafinált extrákkal ellátott autótól gyártói azt várják, hogy méltó vetélytársa legyen a nemrég megjelent 7-es BMW-nek és a 2004-ben debütáló S-osztályú Mercedeseknek. És közben maradjon meg a "nép autójának" is, azaz ne zavarjon be a másik márkájuk, az Audi luxuskategóriájába se. A felső középosztályt a nagyobb teljesítményen kívül szélesebb és kényelmesebb ülések, polírozott fa és króm díszítések hivatottak elcsábítani. Forrás: Road and Track (1267)A tálibok elfogták egyik fő ellenségüket 2001-10-26 -- Abdul Hák - aki az egyik kulcs hadvezérnek számított a tálibok ellen - a főváros, Kabul közelében esett fogságba, annak ellenére, hogy helyi jelentések szerint amerikai helikopterek megkísérelték kiszabadítani az utolsó pillanatban. Sokak szerint fontos szerep juthatott volna neki egy, a tálibánt felváltó és a különböző törzseket egyesítő afgán vezetésben. Ő is a pastu törzshöz tartozott, akárcsak a most uralkodó tálibok. A szovjet csapatok elleni 10 éves háborúban számos győzelmet elérve igazi hősnek számított országában. Korábban élesen bírálta az amerikai-brit katonai akciót Afganisztán ellen, mert szerinte ezzel ellehetetlenítették törekvését, hogy megnyerje magának a mérsékelt vallási vezetők támogatását. Nem támogatta az Északi Szövetséget sem. A helyzetet jól ismerők szerint valószínűtlen, hogy a tálibok életben hagynák. Forrás: BBC (1268)Chat Michael Jackson-nal 2001-10-26 -- Különleges alkalomra nyílik ma lehetőség: élőben lehet beszélgetni a pop avatatlan királyával, Michael Jackson-nal. A rajongók most megtudhatnak mindent, a cinikusok pedig megkérdezhetik, vajon tényleg molesztált-e gyerekeket Jacko. A beszélgetés itthoni idő szerint éjjel egykor kezdődik a Yahoo-n, de már délután hat órától végig lehet hallgatni Michael Jackson új albumát az énekes hivatalos honlapján. A chat-eléshez regisztráció szükséges és Real Player is kell hozzá, mivel audió formátumban is élvezhető lesz a műsor. Forrás: Michael Jackson (1269)Jogi vita a Microsoft WebTV fejlesztése körül 2001-10-26 -- Az EchoStar Communications Corp. beperelte a Microsoftot, mivel szerinte a szoftveróriás megsértette kettejük szerződését és lepaktált a piaci riválisukkal, a DireTV-vel. Még 1998-ban kötöttek egy megállapodást a WebTV-vel, a Microsoft leányvállalatával, mely szerint teljes, interneten keresztüli televíziózás kialakítását vállalták - a technikai részét elsősorban. Most azt állítják, hogy sosem kapták meg a megfelelő támogatást, se a pontos specifikációkat, miközben a fejlesztésre eddig költött 50 millió dollár így meg se térülhetett. Forrás: Nando (1270)Michael Jackson: Invincible - 24 órán keresztül 2001-10-26 -- Nem úgy ismerni Michael Jackson-t, mint aki a rivaldafénynek búcsút mondana. Végülis már tizenegy évesen a Jackson 5 élén sztár lett belőle, később pedig a Thriller-rel poptörténelmet csinált. Ez utóbbi album minden idők legsikeresebb albuma, melyből eddig összesen 46 millió példányt adtak el. A '90-es években keveset hallatott magáról, de hat év után most egy új albummal tér vissza. Az Invincible hétfőn kerül boltokba, de Jacko hivatalos honlapján végig lehet hallgatni az egészet, ráadásul 24 órán keresztül. Az élő zenehallgatásba itthoni idő szerint ma délután hattól lehet bekapcsolódni. Éjjel egykor pedig élőben lehet chat-elni a popkirállyal. Forrás: Michael Jackson (1271)A sokadik rendbontás Iránban a mérkőzés után 2001-10-26 -- Az elmúlt két hétben immár negyedik alkalommal tört ki rendbontás futball mérkőzéseket követően Iránban. A győzelmi ünnepléseknek mindeddig a rendőrség vetett végett. Elemzők a politikai és vallási vezetéssel szembeni frusztrációval magyarázzák a szigorú vallási szabályok szerint nem elfogadható ünneplést . Az iráni válogatott tegnapi győzelmét az Egyesült Arab Emírséggel ellen több ezren tánccal és hangos dudaszóval ünnepelték az utcákon - ez éles ellentétben áll az Iszlám Köztársaság szemléletével. Több embert már a meccs előtt is letartóztattak, és a számon tartott "rendbontókat" minibuszon szállították el. Forrás: New York Times (1272)A világ 10 legjobb reptéri várója 2001-10-26 -- Aki repült már szeptember 11-e óta az tudja, hogy a reptéri várakozások az eddiginél is hosszabbra nyúltak. Úgy tűnik, az utasok többsége elfogadja, hogy az ő érdekükben szigorították a biztonsági intézkedéseket, ezért órákkal korábban meg kell érkezni a becsekkoláshoz. Azonban az üzleti úton lévőknek ez jelentős időveszteség, ezért alaposan felértékelődtek az első osztályú utasoknak fenntartott váró-szalonok, ahol laptopunkat hálózatba köthetjük, telefonálhatunk, faxolhatunk és kényelmesen várakozhatunk. Az egyik legnagyobb pénzügyi lap összegyűjtötte a tíz legjobb ilyen "lounge"-ot. Íme. Forrás: Forbes (1273)Filmköltészet George Aguilar-tól 2001-10-26 -- A szabadúszó George Aguilar multimédiás filmrendező és producer, aki a legújabb szoftverek segítségével a költészet és a film összekapcsolásával egy új műfaj, a filmköltészet mestere. Ezen a site-on letölthetjük néhány digitális filmkölteményét, melyek 1 perctől 3-4 perc hosszúságúak. A rendező díjat nyert a 49. Nemzetközi Film és Videofesztiválon Colombus-ban, 2001-ben. Forrás: ALWAYSi (1274)Laptoppal hatodikban - erre még San Francisco se készült fel 2001-10-29 -- Nagy felháborodást váltott ki az egyik kaliforniai középiskola kezdeményezése, melyben arra kérték a hatodikos diákok szüleit, hogy egy 2000$-os hordozható számítógépet vegyenek gyermekeiknek. Két hete több, mint 300 családhoz érkezett levél, melyben a Jordan Middle School elöljárója az új technológiai programhoz laptopot és vezeték nélküli internet kapcsolatot kért a diákoknak. Bár a csatlakozás a programhoz nem kötelező, a szülők úgy érzik, hogy ha nem veszik meg a gépet, gyermekük hátrányos helyzetbe kerülhet a többiekkel szemben. Ezért többen kezdeményezték a program leállítását, amit viszont az iskola ellenez, hiszen tavaly jó eredményeket értek el vele, pedig csak néhány tucat diák vett részt benne. Forrás: Siliconvalley.com (1275)A legendás afgán harcos 2001-10-29 -- Szandálba és tunikába öltözve, 20 évesnél is idősebb fegyverekkel az afgánok készen állnak arra, hogy megküzdjenek az amerikai és brit hadsereg legjobbjaival. Felmenőik Nagy Sándortól a brit és a szovjet birodalomig sokaknak okoztak már komoly fejtörést. Az ABC készített egy riportot a harcászati módjaikról, elhivatottságukról és szívósságukról, főként régi szovjet és amerikai jelentésekre alapozva összeállításukat. És bátorságukról: több jelentés is megemlíti, hogy az összecsapásokban nem fekve, vagy menedék mögül tüzelnek ellenfeleikre, hanem állva - azaz szerintük az egyetlen elfogadható harcmodorban. Vagy hogy miként támadnak meg katonai konvojokat a szorosokban, és hogyan képesek akár éveket is kihúzni alagútrendszereikben. A régi szovjet elitalakulatok vezetője szerint semmilyen speciális egységnek nem szabad őket alábecsülni. Forrás: ABC (1276)Aratott a Szexi dög 2001-10-29 -- A múlt szerdán tartott Brit Független Filmek Díjkiosztó-ünnepségén (BIFA) Jonathan Glazer Szexi dög (Sexy Beast) című filmje vitte el a pálmát négy díjjal. A legjobb film, a legjobb forgatókönyv és a legjobb rendezés díját Glazer-nek ítélték, míg a legjobb férfi színésznek a filmben játszó Ben Kingsley-t találták. A közönség és a kritikusok körében is nagy sikert aratott Szexi dög egy hivatásával felhagyni kívánó idős gengszterről szól, akit azonban régi társai tervének feladására kényszerítik. Ez Glazer első egész estés filmje; korábban meglepő tévéreklámjaival hívta fel magára a figyelmet. Elliot Grove, a BIFA létrehozója elégedetten nyilatkozott a filmek soráról és elmondta: az idei különösen jó éve volt a független filmeseknek. Forrás: BBC (1277)A bombázások folytatódnak a Ramadán alatt 2001-10-29 -- Egy mostani kormányzati bejelentés lehet az első jelzése annak, hogy az amerikai és brit csapatok nem függesztik fel katonai akciójukat a három hét múlva kezdődő muzulmán szent hónap, a Ramadán kezdetén. A brit külügyminiszter az EU miniszterek tanácskozása előtt beszélt erről, előkészítendő a lengyel és az orosz fővárosba tervezett diplomáciai utat. A bejelentésre egyelőre nem reagált a pakisztáni vezetés, de már korábban jelezték: nem tartanák szerencsésnek, ha a légi csapások folytatódnának a Ramadán alatt. "A katonai akció folytatása tovább növelné az iszlám közösség ellenérzését Afganisztán bombázásával szemben" - mondta az iszlámábádi külügyminiszter egy hete. Pakisztán támogatása kulcsfontosságú a bevetésekben, és már eddig is több Amerika-ellenes tüntetés volt néhány muzulmán országban. Forrás: Guardian (1278)Koncert és ima a WTC romjainál 2001-10-29 -- Újabb koncertet tartottak New York-ban vasárnap a szeptember 11-ei áldozatok emlékére - ezúttal a World Trade Center hajdan állt ikertornyainak helyén. A megemlékezésre több száz tűzoltó és több mint ötezer ember ment el, sokan a tragédiában elhunyt hozzátartozóik fényképeit tartva a magasba. A koncerten fellépett Andrew Lloyd Webber, Renée Fleming, a New York-i Operaház díjnyertes szoprán énekesnője valamint Andrea Bocelli, aki az Ave Maria-val tisztelegett az áldozatok emléke előtt. Amint azt Guliani polgármester előzőleg megígérte, az elhunytak családjai egy-egy úrnát kaptak a romok helyszínéről származó földdel megtöltve. A romeltakarítási munkálatok most másodszorra álltak csak le a tragédia óta. Forrás: BBC (1279)Klíma konferencia az USA nélkül 2001-10-29 -- Új nemzetközi klíma konferencia kezdődött Marokkóban, melyen az Egyesült Államok csak mint megfigyelő vesz részt. A résztvevő 150 ország megkísérli működővé tenni a Kiotói Protokoll néven ismertté vált egyezményt a Föld légkörét károsító gázok kibocsátásának korlátozásáról. Nehéz ügyük lesz, mert az USA mellett Japán is huzakodik az aláírástól, miközben a szigetország lakosságának nagy része támogatja az indítványt. Az eredeti egyezmény akkor lép életbe, ha a világ összes országának - a kibocsátás mértékének megfelelően - 55%-a aláírta azt. Mivel a Bush kormány gazdasági okokra hivatkozva már többször jelezte, hogy nem ratifikálja a szerződést, ezért Japán nélkül bármilyen kombináció lehetetlenné tenné az eddigi munka folytatását. Forrás: New York Times (1280)Sztárok hada a Kenneth Branagh rendezte színdarabban 2001-10-29 -- Kenneth Brannagh rendezése alatt új színmű sorozat debütál a londoni West End-en, melyben több híresség is fellép, többek között Posh Spice és Kylie Minogue. A vígjáték a hajdani komikus páros Ernie Wise-nak és Eric Morecambe-nak állít emléket, akik Anglia legkedveltebb előadói voltak és még mindig rengeteg nézőt vonz egy-egy tévéfelvételük ismétlése. A jövő héten debütáló sorozat egyik vonzereje, hogy minden darabban egy meglepetés híresség fog fellépni és lesz céltáblája a Wise-Morecambe duót alakító komikus párnak. A sztárok állítólag csak úgy sorjáznak, hogy részt vehessenek a darabban: Keanu Reeves, Jude Law és Naomi Campbell is a fellépők között van. A producerek a vicces felhang mellett szeretnék, ha a darab kortárs előadás maradna. Forrás: NME.COM (1281)Újra repül a Concorde 2001-10-29 -- Az Air France egyik Concorde-ja volt az első, mely utasokat szállított a tavaly nyáron történt baleset óta. A luxus utazás jelképének tartott gép 65 személlyel a fedélzetén indult el ma a New York-i Kennedy repülőtérről. Minden utas az Air France személyzetéből került ki, akik mint közönséges utas jelentkeztek be a közel 4 órás és 2200 km/h csúcssebességű repülésre. Mint emlékezetes a Concord-okat üzemeltető British Airways és az Air France 2000. júliusában állította le szuperszonikus gépeit, miután egy leszakadt fémdarab és egy technikai hiba következtében 113 ember halt meg egy lángra lobbant repülőben, Párizsban. Forrás: CNN (1282)Újra repül a Concorde 2001-10-29 -- Az Air France egyik Concorde-ja volt az első, mely utasokat szállított a tavaly nyáron történt baleset óta. A luxus utazás jelképének tartott gép 65 személlyel a fedélzetén indult el ma a New York-i Kennedy repülőtérről. Minden utas az Air France személyzetéből került ki, akik mint közönséges utas jelentkeztek be a közel 4 órás és 2200 km/h csúcssebességű repülésre. Mint emlékezetes a Concord-okat üzemeltető British Airways és az Air France 2000. júliusában állította le szuperszonikus gépeit, miután egy leszakadt fémdarab és egy technikai hiba következtében 113 ember halt meg egy lángra lobbant repülőben, Párizsban. Forrás: CNN (1283)A zenék letöltése a felére esett vissza Európában 2001-10-29 – Európában a felére esett vissza a zenei fájlok letöltésének aránya, mióta a nagy lemezkiadók perbe fogták a Napstert ez év elején. Az Internet forgalmát vizsgáló és a leglátogatottabb oldalak listáját rendszeresen közzétevő Jupiter MMXI szerint azonban továbbra is a Napster a legtöbbet használt zenei oldal Európában. A kontinens 60 millió felhasználójának 4,7%-a használta a Napstert augusztusban, őt követte az Audiogalaxy (3%) és a Musiccity Morpheus (2,2%). Februárban még 12 honlap kínált letöltési lehetőséget, melyet az internetező európaiak 16%-a használt, mára viszont csak 7,6%-uk jelentkezik be a 17 különböző oldal egyikére. Forrás: BBC (1284)Frizura trendek 2001-10-29 -- A teljesen hatrafésült frizurák dominálták a kifutók legsikkesebb divatbemutatóit, mint pédául Michael Kors, Valentino és Yves Saint Laurent ruhabemutatóit. Serge Normant, stylist-guru szerint az idei trendet a letisztultság és a minimalizmus határozza meg. A tincseket zselével lapítják le, majd az egész hajat hátrafésülik és szorosan összefogják a tarkón egy lófarokba, néha kontyba. És mindezt pontosan hogyan kell megcsinálni? Fésüljünk még nedves hajunkba bőven zselét. Ha vállig érő vagy annál hosszabb hajunk van, fogjuk össze egy egyszerű hajgumival. Ha rövidebb hajunk van ugyanúgy zselézzük be majd a frufrút fogjuk hátra egy fejpánttal. Forrás: marie claire (1285)A lemezgyártók perlik a Morpheust és a Kazaat 2001-10-03 -- Az öt nagy lemezgyártó- és kiadóvállalat újra egyesíti erőit, hogy legyőzzék új démonjaikat: a Morpheust, a Kazaat és a Grokstert beperelték szerzői jogok megsértése miatt. Ez a negyedik jelentős pere az Ötöknek, akik eddig elérték a Scour bezárását, a Napster fizetővé tételét és a kisebb Aimster pénzügyi ellehetetlenítését. Most azonban jogászaik az eddiginél nagyobb kihívás előtt állnak, mivel ezek a programok, az un. peer-to-peer technológiát használják: a felhasználók egymás merevlemezéről cserélik a fájlokat (legyen az zene, mozi, dokumentum, vagy kép). Nincs központi szerver, a cégek elvileg nem is tudják, hogy mi megy az általuk létrehozott hálózaton, ők csak a felhasználókat regisztrálják. És a programok akkor is tovább futtathatók, tehát a rendszer úgy is fenntartható, ha megszűntetik a cégeket alóluk. Forrás: CNet (1286)A sorok rendezése: vallási buzgóság Amerikában 2001-10-03 -- A szeptember 11-i terrortámadásokat követő hétvégén nem lehetett helyet találni a New York-i templomokban, a zsinagógák előtt hosszú sorok várakoztak, a mecsetek újra tele lettek, de még a buddhista központokban is olyan sokan voltak, hogy az oda rendszeresen meditálni járók most túl zajosnak találták a helyet. Az amúgy is vallásos amerikaiak most még buzgóbbak lettek. Egy közvélemény-kutatás szerint az USA lakosságának közel fele látogatott el templomba, vagy más vallási helyre az elmúlt héten - ilyen arányban utoljára az ötvenes években volt példa. Egy másik felmérés szerint az amerikaiak 82%-a imádkozott a tragédia hetében. De az első sokk után most úgy tűnik a templomjárók száma egyre fogyatkozik. Forrás: ABC (1287)Légitársaságok csődben, jegyek féláron 2001-10-03 -- Az európai légi közlekedést is elérték a gazdasági gondok. A svájci légitársaság, a Swissair tegnap leállította összes járatát, miután több bank is fizetésképtelennek nyilvánította a vállalatot és nem kapott rövidtávú hitelt a mindennapi üzemeléshez. A cég már a három héttel ezelőtti támadások előtt is finanszírozási gondokkal küzdött, amit tovább mélyített a mostani válság. A mostani leállás a belga Sabena-t is magával ránthatja, mivel abban a Swissair 49,5%-ot birtokol. A jó hír: jelentős árkedvezmények várhatóak a következő hetekben, a nagyobb amerikai légitársaságok ma 50%-os árkedvezményt jelentettek be. Forrás: BBC (1288)Utasszállítók távirányítással is landolhatnak majd 2001-10-03 -- Megtörténtek az első sikeres tesztelések, a hét végén sikerült egy Boeing 727-est távirányítással leszállítani. Régóta kísérleteznek olyan technológia kifejlesztésével, mely automatizálja a repülést, de a landolás eddig szinte megoldhatatlannak tűnt. Azóta sokat fejlődtek a műholdas helyzet- és magasságjelzők, melyek a manővert biztosítják. Most a fejlesztések újabb lökést kaptak a szeptember 11-i terrortámadásokat követően, hiszen így meg lehet akadályozni, hogy terroristák bombaként használják fel a gépeket. Forrás: CNN (1289)Kicsi az érdeklődés az első 3G mobilok iránt 2001-10-03 -- Többszöri halasztás, technikai problémák után végül bemutatták tegnap az első harmadik generációs mobil telefonokat Japánban. A szigetország legnagyobb szolgáltatója, a DoCoMo által kiépített rendszer az eddigi telefonokhoz képest negyvenszer gyorsabb adatátvitelt biztosít, ami lehetővé teszi az Interneten böngészést és a videokonferenciát is. Egyelőre a vevők nem kapkodták el a készülékeket, az első nap csak kevesen álltak sorban az új készülékekért, amit talán borsos árával lehet magyarázni: 160.000 Ft a legolcsóbb darab, de egy színes kijelzős, kamerás, videokonferenciára is képes készülék 240.000 Ft-ba kerül. Forrás: Guardian (1290)Kétségek a mobil sugárzásvédő matrica körül 2001-10-03 -- Egy skót cég olyan matricákat dobott a piacra a hét elején, melyek állítólag csökkentik a mobiltelefonok káros sugárzásának hatását az emberi agyra. A nagyjából 10 forintos méretű fekete matricát egy amerikai feltaláló fejlesztette ki egy ásványból, melyet néhány évvel ezelőtt fedezett fel. Az angol Radiológiai Társaság azonban kétségeit fejezte ki a termékkel kapcsolatban. Szerintük egyébként se bizonyított a kisugárzás káros hatása, azonban a szülőknek mégis azt tanácsolják, hogy kisgyermeküknek csak rövid ideig engedjék a mobilhasználatot, mert a fejlődésben lévő agyra rossz hatással lehet. Forrás: BBC (1291)Minél nagyobb a filter, annál jobb a tea 2001-10-03 -- A teafilterek között csak a méret számít, a formájuk gyakorlatilag lényegtelen - áll egy most közétett dél-afrikai tanulmányban. "Minél nagyobb a teafilter, annál finomabb lesz az ital" - állítja Deogratuis Jaganyi kémikus és elkötelezett teaivó. Mivel a tealevelek a meleg víztől megduzzadnak, ezért csak akkor lehet megfelelő fúziót - kiázást - elérni, ha marad elég mozgási helyük a filterben. Ezért a legjobb az angoloknál elterjedt nagy méretű lapos kerek filter, míg a nálunk is használt dupla zacskónak hiába nagyobb a felülete, de a levelek nem tudnak megfelelően kiázni. Forrás: Nature (1292)A 'szexuális rabszolgák' perét ejtették Japán ellen 2001-10-05 -- Az amerikai szövetségi bíróság megszüntette az eljárást annak a 15 ázsiai nő ügyében, akiket állításuk szerint a japán megszállók szexuális rabszolgaként használták a második világháború alatt. A bíró indoklásában kifejtette, hogy Japán, mint ország nem tehető felelőssé amerikai törvényszék előtt "szörnyű tetteiért", és a kártérítési és igazságszolgáltatási igénynek diplomáciai úton kell érvényt szerezni. A harmincas évektől kezdve közel 200.000 koreai és kínai nőt kényszerítettek un. "komfort táborokba" a frontok közelébe, ahol naponta akár 30-40 katona is megerőszakolta őket. A Japán kormány évtizedekig tagadta az eljárást, mígnem 1995-ben Murajama kormányfő bocsánatot kért a történtekért. Forrás: LA Times (1293)Magic Johnson hamburgereket árul 2001-10-03 -- Miután abbahagyta a játékot először elegáns kávéházakat vásárolt, majd egy moziláncba fektetett be, most pedig Earvin "Magic" Johnson hamburgereket fog eladni. A néhány éve HIV fertőzés miatt visszavonult los angelesi kosárlabdázó az amerikai Fatburger étteremláncot vette meg, amely arról ismert, hogy nagyon jó minőségű - és drága - hamburgereket és más grillezett ételeket kínál. A Lakers egykori sztárja és partnerei további 100 étterem megnyitását tervezik Amerika szerte. Arra a kérdésre, hogy nem tartanak-e a recessziótól azt válaszolták, hogy "az embereknek akkor is enniük kell". Forrás: FOX (1294)A lemezgyártók perlik a Morpheust és a Kazaat 2001-10-03 -- Az öt nagy lemezgyártó- és kiadóvállalat újra egyesíti erőit, hogy legyőzzék új démonjaikat: a Morpheust, a Kazaat és a Grokstert beperelték szerzői jogok megsértése miatt. Ez a negyedik jelentős pere az Ötöknek, akik eddig elérték a Scour bezárását, a Napster fizetővé tételét és a kisebb Aimster pénzügyi ellehetetlenítését. Most azonban jogászaik az eddiginél nagyobb kihívás előtt állnak, mivel ezek a programok, az un. peer-to-peer technológiát használják: a felhasználók egymás merevlemezéről cserélik a fájlokat (legyen az zene, mozi, dokumentum, vagy kép). Nincs központi szerver, a cégek elvileg nem is tudják, hogy mi megy az általuk létrehozott hálózaton, ők csak a felhasználókat regisztrálják. És a programok akkor is tovább futtathatók, tehát a rendszer úgy is fenntartható, ha megszűntetik a cégeket alóluk. Forrás: CNet (1295)Elvis Costello - Alison 2001-10-03 -- Utazzunk vissza egy kicsit az időben és időzzünk el Elvis Costello egyik remekénél, az Alison című számnál ("My Aim is True" album). Ez a szám Costello életművének legkedveltebb darabja, és ezt könnyű belátni miért. Gyönyörűen lágy ballada ez, mely nem nélkülözi a Costello-ra jellemző new wave-es felhangokat. A szám szövege erőteljes és bátor. Ingyen letölthető. 30 nap után a letöltés elévül. Forrás: Billboard (1296)Kim Basinger játsza Eminem anyját 2001-10-03 -- Az Eminem életét lazán feldolgozó filmben Kim Basinger fogja játszani Eminem anyjának szerepét. A 'The Untitled Detroit Project' című filmet Curtis Hanson fogja rendezni, akivel Kim Basinger az LA Confidential-ben már együtt dolgozott, és amiért a színésznő a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat kapta. A 'The Untitled Detroit Project' Eminem első filmes munkája lesz. "A film őszintén ám provokatív módon járja körül egy fiatal (Eminem) életének kritikus időszakát, melyben Eminem identitását és életcélját keresi." - áll a film rövid összefoglalójában. Forrás: NME.COM (1297)John Lennonra emlékezett New York 2001-10-03 -- Tegnap este tartották New York-ban azt a koncertet, mellyel John Lennon-nak állítottak emléket. Az előadók Lennon számokat adtak elő és felvételről lejátszották Lennon néhány beszédét. A Come together nevet viselő est a szept. 11-ei terrorista támodásokat még ki nem hevert lakosság lelki bátorítását is szolgálta. Az est keretén belül ezenkívül adományokat is gyűjtöttek. A sok neves fellépő mellett a közönség soraiban is számos sztár akadt. Forrás: online.ie (1298)Kim Basinger lesz Eminem anyja 2001-10-03 -- Az Eminem életét laza felfogásban feldolgozó filmben Kim Basinger fogja játszani Eminem anyjának szerepét. A 'The Untitled Detroit Project' című filmet Curtis Hanson fogja rendezni, akivel Kim Basinger az LA Confidential-ben már együtt dolgozott, és amiért a színésznő a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat kapta. A 'The Untitled Detroit Project' Eminem első filmes munkája lesz. "A film őszintén, ám provokatív módon járja körül egy fiatal (Eminem) életének kritikus időszakát, melyben Eminem identitását és életcélját keresi." - áll a film rövid összefoglalójában. Forrás: NME.COM (1299)Bin Laden a legkeresettebb Halloween figura 2001-10-30 -- A nálunk kevésbé, az angolszász területeken annál népszerűbb mindszentek ünnepének legújabb slágere Oszama bin Laden. Angolul Halloween-nek hívott ünnepen az a szokás, hogy az emberek maszkokba és jelmezekbe öltözve ijesztgetik egymást. Idén a legrémisztőbb figura kétségtelenül a szaúdi milliomos, egy mexikói cég 23 dollárért kínál teljes ruhás kosztümöt és kézzel festett álarcot a terrorista vezérről. "Amerikába nem szállítunk, az emberek ott most nem meg a dolgok humoros oldalára" - mondta a cég képviselője. Észak-Írországban már nem ennyire finnyásak: bin Laden maszkok a legkeresettebbek, jóval többen vásárolják, mint George W. Bush-ét. Forrás: Ananova (1300)Az Adobe új programja a nyomtatás könnyedségét ígéri 2001-10-30 -- Ma mutatja be az Adobe azt az új szoftverét, mely lehetővé teszi a kész képek és nyomdai munkák egyszerű továbbítását az Interneten keresztül. Az új program a képeket, dokumentumokat PDF (portable document format) formátumban tárolja, amit kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki. A szoftver, az Adobe PDF Transit megkímél minket az egész PowerPoint prezentáció, brossúra és az összes többi fájl lemezeken való szállításától, és a kétszeri sorbaállástól. Valamint a különböző szoftverek és fájlformátumok konvertálása se jelent gondot ezután - ígéri a cég. Forrás: CNet (1301)Gene Hackman még tud verekedni 2001-10-30 -- Tegnap egy kisebb, koccanásos balesetet követően verekedésbe keveredett Gene Hackman. A 71 éves, kétszeres Oscar-díjas színész két jóval fiatalabb férfivel került összetűzésbe Hollywoodban. A szemtanúk leírása szerint Hackman hátulról belement egy autóba, akinek vezetője kiabálva szállt ki autójából. Fenyegetően közel állt a színészhez, és az arcába kiabált - idézi fel az eseményeket egy járókelő. Eleinte nyugodtan tűrte a szidalmakat a korosodó sztár, majd egy szó miatt elvesztette a fejét és többször arcon ütötte a másik férfit. Ekkor a másik utas is beavatkozott és a földön dulakodtak, mikor a rendőrség megérkezett - bár ez utóbbit Hackman szóvivője cáfolta. Végül egyikük ellen se indult eljárás. Forrás: ABC (1302)Gibraltár ügyében újabb tárgyalások 2001-10-30 -- Nagy-Britannia és Spanyolország megegyezett, hogy újabb tárgyalásokat tartanak Gibraltár ügyében - jelentette a brit külügyminisztérium. A 2002. decemberéig tartó tárgyalássorozaton arról a 6 négyzetkilométernyi területről próbálnak megegyezni, melyet az angolok 1704 óta birtokolnak a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán közötti szorosban. Bár mára elvesztette stratégiai jelentőségét, a spanyolok mégis maguknak követelik. A félsziget régóta sarkalatos pontja a brit-spanyol kapcsolatoknak. A lakosok nagy többsége ugyanis a brit fennhatóság további fenntartása mellett áll ki, márpedig Londonban addig nem kívánják megváltoztatni Gibraltár státusát, míg az ott lakók úgy nem kívánják. Forrás: Nando Times (1303)Lopez és Beckham alakja a legszebb 2001-10-30 -- A kerekebb formák és az izmok kiszorítják a vékony és nyeszlett ideálját, legalábbis erre utal a legutóbbi szavazás az egyik magazinban. A latin származású énekes-színésznőt, Jennifer Lopezt és az angol futball válogatott kapitányát, David Beckham-et választották a világ legjobb alakú sztárjainak a brit Celebrity Bodies magazin olvasói. Lopez, akit sokan tartanak a legszexisebb énekesnőnek, jelentősen lekörözte a második helyre szorult ír szépséget, Catherine Zeta Jones-t. Beckham viszont csak egy hajszállal győzött William herceg előtt, a harmadik helyre George Clooney került. Beckham vékonyka felesége, az ex-Spice Girl, Victoria csak az ötvenedik lett a rangsorban. Forrás: Yahoo! News (1304)Kidman könyörgött, hogy otthagyhassa a forgatást 2001-10-30 -- Nicole Kidman a BBC egy beszégetős műsorában bevallotta, annak idején könyörgött, hogy ne kelljen résztvennie legutóbbi filmjében, az Others-ben, és hozzátette, hogy ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy a film társproducere volt férje, Tom Cruise volt. Az interjúban elmondta, egyszerűen képtelennek érzte magát arra, hogy elvállalja a horrorfilm női főszerepét, mert a Molin Rouge csillogása és az örömteli pillanatok után nem bírt a drámai hangvételre áttérni. Volt férjével való kapcsolatáról nem volt hajlandó beszélni, de elmondta, mennyire nagyra tartja Tom Cruise munkásságát, amit "minden idők egyik legnagyobb pályafutásának" tart. Forrás: BBC (1305)Jövőre Rolling Stones túrné - 40 éves a banda 2001-10-30 -- A hónapok óta tartó találgatások és feltételezések után most a Rolling Stones hivatalosan is bejelentette, hogy jövőre világkörüli turnéra indulnak a banda 40 éves fenállásának apropójából. Részleteket még nem árultak el, nevezetesen, hogy mikor és hol lépnek majd fel és hogy nagyszabású koncerteket fognak adni vagy csak kisebb fellépéseik lesznek. A legendás rock-csapat 1962-ben alakult meg, de a gyökerek messzebbre nyúlnak: az alapító tagok, Mick Jagger és a gitáros Keith Richards már 1950-ben együtt koptatták az iskolapadot, majd amikor egy évtizeddel később ismét találkoztak, elhatározták, hogy együttest alapítanak. A mostani túrné-sorozatra nem új albummal érkeznek, de tervzik, hogy a fellépések után stúdióba vonulnak. Addig is Jagger-nek november 20-án kerül boltokba új, sorban a negyedik szóló albuma. A Goddes in the doorway című lemezén olyan hírességek is közreműködnek, mint Bono, Wyclef és Joe Perry. Forrás: MTV (1306)Bertrand Burgalat: The SSSound Of MMMusic 2001-10-30 -- Az Emperor Norton Records kiadásában végre októberben megjelenik a neves francia producer és remixer, Bertrand Burgalat első albuma. Burgalat olyan hírességeknek remixelt számokat, mint az Air, a Depeche Mode vagy Nick Cave. A The SSSound of MMMusic című debütáló albumán Burgult igazán varázslatosat alkotott; a napfényes bossanova-tól az eklektikus diszkóig visz a repertoár. Az albumról itt három számot is meghallgathat. Forrás: Emperor Norton Records (1307)Cranberries klip és videó interjú 2001-10-30 -- Az október 23-án kiadott új, immár az ötödik Cranberries album (Wake Up And Smell The Coffee) Analyse című számához készült klipet lehet innen letölteni. A kliphez kapcsolódó érdekesség, hogy a klip képi világának és a szeptemberi amerikai terrortámadások véletlen egybeesése miatt az együttes a videoklip bemutatását visszavonta. Ugyanis azon Dolores O'Riordan énekesnő egy épület tetején énekel miközben a háttérben repülők köröznek felhőkarcolók felett s egy szabadon eső ember alakját lehet látni. A klipen kívül az együttessel készült interjút is meg lehet itt nézni. Forrás: LAUNCH (1308)Jól van a világ első műszívese 2001-10-30 -- Orvosa szerint a világ első műszívese már otthon ünnepelheti a karácsonyt. Az 59 éves amerikai Robert Tools egy titán és műanyag alapú pumpát kapott és a négy hónapja történt beavatkozás óta egyre jobb erőben van - egyedül sétál a parkban, étteremben étkezik, volt már horgászni és a terápián egy alkalommal súlyának egyharmadát, 25 kilót felemelt. Az orvos szerint még legalább 15 kiló izmot kell felszednie, hogy a kórházat elhagyhassa. A műtéten átesett Tools-nak csak 30 napot jósoltak a beültetés után. Azóta három másik emberbe is ültettek ilyen műszívet, mely körülbelül teniszlabda nagyságú s nem tartozik hozzá olyan cső vagy huzal, mely a mellkason áthatolna. Forrás: Nando Times (1309)Növekvő bűnözés és túlzsúfolt börtönök Japánban 2001-10-31 -- Japán mindig is rendkívül jó közbiztonságáról, a rendőröket övező tiszteletről volt ismert, ahol a korrupció szinte ismeretlen. Változnak az idők, ott is. Persze még mindig hatszor több gyilkosság és 80-szor annyi rablás történik az Egyesült Államokban, mint Japánban, de az elmúlt években megugrott bűnözésre nem készültek fel a hatóságok. Egyrészt a rendőrök száma nem emelkedett, miközben 16%-kal több bűncselekményt jelentettek. Persze ez meglátszik a felderítési arányokon is: 17%-kal kevesebb embert tartóztattak le, mint az előző évben. És a legnagyobb gond a börtönök túlzsúfoltsága: az egyre komolyabb esetekért egyre hosszabb büntetéseket töltő rabok megtöltötték a fegyházakat. Forrás: USA Today (1310)Az új rakéta egyelőre nem működik 2001-10-31 -- Egy forradalmian új rakéta-technológiát próbáltak ki tegnap Ausztráliában, de a kritikus pont előtt a szerkezet letért a röppályájáról. Ha a gyakorlatban is megvalósul az új technológia, akkor a Budapest-Sydney távolságot akár két óra alatt is megtehetjük majd (jelenleg több, mint 20 óra az út). A tudósok remélik, hogy így is elég adat gyűlt össze a kísérletek folytatásához. Az új rakéta abban különbözik az eddigiektől, hogy nincsenek benne mozgó alkatrészek (turbinák, légsűrítők), és az oxigént se viszi magával, hanem azt a légkörből szedi. Az egyetlen gond, hogy az ilyen szerkezet csak a hangsebesség ötszörösénél lép működésbe - hogy aztán közel 8 Mach-ra is felgyorsulhasson. Forrás: BBC (1311)Madam Hollywood könyvet ír 2001-10-31 -- Heidi Fleiss-et 1993-ban ítélték el, melyből 21 hónapot le is ült. Az akkoriban nagy publicitást kapott perben az újságok csak "Madam Hollywood"-nak nevezték, mivel egy rendkívül drága prostituált-hálózatot irányított. A lányok bárhova szolgálatkészen elrepültek az Egyesült Államok területén, több ezer dollárt kérve egy-egy kirándulásért. Állítólag sokan tartottak a Ms. Feiss által vezetett klienslista előkerülésétől. Sose találták meg. A "Madam" most új vállalkozásba fogott: könyvet írt, témája a szexuális tanácsadás. Egyebek között azt ajánlja a tanáruk után vágyódó kamaszoknak, hogy inkább kortársaikkal foglalkozzanak, a férfi után vadászó nőknek pedig, hogy döntsenek be egy tequilát valami jobb helyen. Forrás: Yahoo! News (1312)Jót tesz a szieszta 2001-10-31 -- Képzeljünk el egy kellemes, néhány órás pihenést, ráadásként egy-két órás szunyókálást kora délután, az ebéd után. Nem csak hogy jobban hangzik, mint a hideg-szenvics-az-étkezőben, de egy új tanulmány szerint egészségesebb is. Az Interneten végzett felmérés szerint a nyugati féltekén az emberek két-harmada rendszeresen nem alszik eleget. Másrészt több, mint 80%-uk állította, hogy reggel, vagy este aktív. "A végső összegzés szerint az emberek a délutáni órákban a legfáradtabbak, ebben az időben csökken a koncentrációjuk - nem véletlen, hogy a déli országokban ekkor van a hagyományos szieszta ideje" - mondta Chris Idzikowski, a kutatás vezetője. Forrás: ABC (1313)A Sony bemutatta a DVD-walkmant 2001-10-31 -- A Sony megjelentette az első DVD-walkmant, a D-VM1-et, mellyel még mindig hallgathatjuk zenéinket, de akár már kedvenc filmünket is megnézhetjük út közben. A három hét múlva boltokba kerülő sétálómozi 850$-ba (240.000 Ft) kerül majd. Ha zenét hallgatunk, akkor hat órán keresztül bírja az elem, mozizni már csak négy órát lehet vele. A 200.000 pixel felbontású LCD kijelző mindössze 180 gramm súlyú, és ugyanúgy kapcsolódik a lejátszóhoz, mint egy fülhallgató. A cégnél figyeltek arra, hogy az egyre szaporodó CD-formátumok mindegyikével kompatibilis legyen a készülék. Forrás: PC World (1314)Kikapott Michael Jordan az első meccsen 2001-10-31 -- Michael Jordan nem ilyen visszatérést képzelt el magának. "A játék egy kicsit más, a játékostársak egy kicsit másak és nyilván a végeredmény is egy kicsit más lett, mint amire számítottam." - mondta csalódottan a levegő egykori ura. Az első hivatalos mérkőzésen a New York Knicks ellen 93-91-re kikapott a Washington Wizards Jordan vezetésével. Pedig voltak lehetőségei: kihagyta az első percben az első kosarat, majd ugyanígy tett a végén is, a hárompontos kísérlete 18 másodperccel a vége előtt lepattant a kosár pereméről - pedig ez a győzelmet és a dicső visszatérést jelentette volna. És még így is a csapat legeredményesebb játékosa lett a maga 19 pontjával (hét ment be 21 próbálkozásból). Forrás: MySanAntonio.com (1315)Új kézikészülékek az MS Pocket PC 2002-höz 2001-10-04 -- A héten megjelenő új Microsoft szoftver, a Pocket PC 2002 beindította a gyártók fantáziáját: a nagy számítástechnikai vállalatok egymás után jelentik be terveiket és prototípusaikat az új operációs rendszerre. A Hewlett-Packard már meg is jelentette legújabb kézi készülékét, ami az új szoftvert használja, a Compaq, a Symbol Technologies, a Casio, és a Toshiba pedig még erre a hétre ígéri saját változatát. A Pocket PC 2002 már a program második verziója, amely a MS állítása szerint tartalmazza az üzleti felhasználók által igényelt változtatásokat. Az újdonságok között van a kézírás-felismerés és az adatok megoszthatósága más készülékekkel, de akár a Palm rendszerével is. Forrás: PC World (1316)Mégis terrortámadás állhat a vegyi üzem robbanása mögött 2001-10-04 -- Mégis terrortámadás állhat a szeptember 21-én történt robbanás hátterében, melyben 29 ember halt meg egy vegyi üzem területén - jelentette be a francia környezetvédelmi miniszter. Yves Cochet annak ismeretében nyilatkozott így, hogy az áldozatok között azonosítottak egy férfit, aki ismert volt rendőrségi körökben iszlám fundamentalistákkal való kapcsolatáról. Az egyik napilag arról is beszámolt, hogy a férfin számos rétegnyi ruházat volt, ami jellemző az öngyilkos terroristák gyakorlatára. Azt is megírták, hogy a tunéziai születésű férfi néhány nappal korábban vitában keveredett munkatársaival, amikor azok egy amerikai zászlót tettek ki a szeptember 11-i terrortámadások áldozataira emlékezve. Forrás: USA Today (1317)Egy orosz gép a Fekete-tengerbe csapódott 2001-10-04 -- Egy orosz Tu-154-es belezuhant a Fekete-tengerbe, úton Tel Avivból Novoszibirszkbe, Szibériába. Az orosz Vészhelyzetek Minisztériuma jelentése szerint a gép 150 kilométerre Adler városától csapódott be, egyelőre tisztázatlan okok miatt. A minisztérium szóvivője nem zárta ki a terrortámadás lehetőségét, a jelentés szerint a gép megállt egy tranzitra Bulgáriában. A gépen 64 utas és 12 fős személyzet tartózkodott, köztük két kisgyerek. Putyin, orosz elnök vizsgálatot rendelt el az ügyben. Forrás: Channel 2000 (1318)A nyelv génjének felfedezése igazolja Darwin szavait 2001-10-04 -- Angol tudósoknak sikerült azonosítaniuk egy gént, mely a beszéd kialakulását, a nyelv tanulását szabályozza. Egy olyan szakaszát sikerült az emberi DNS-nek azonosítani, mely egyedül felelős egy ritka, de örökletes nyelvi rendellenességért. Ez a gén biztosítja a csak emberekre jellemző, bonyolultan szabályozott, elvont és kifinomult kommunikációt. A felfedezés további lökést adhat a nyelv kialakulásának vizsgálataihoz, és igazolja Darwin 130 évvel ezelőtti megfigyelését: "Az embernek ösztönös késztetése van a beszédre és annak elsajátítására, amit a kisgyerekek gügyögésében is megfigyelhetünk, miközben egyik újszülöttnél se látunk önálló hajlamot, hogy főzzön, süssön, vagy akár írjon." Forrás: The Times (1319)Összefüggő vízfelszín volt a Marson? 2001-10-04 -- Tegnap a Malin Space Science Systems űrkutatási központ sajtótájékoztatón ismertette legújabb felfedezéseit és eredményeit a Mars felszínét illetően. A Mars Orbiter űrszonda legújabb fényképeinek elemzésekor arra a következtetésre jutottak a tudósok, hogy a vörös bolygó felszínét egykor tavak borították. A Science magazin most pénteken megjelenő számában egy képsorozatot és annak elemzését fogják közölni, melyeken tisztán kivehetők egyes medencékben üledékes kőzetek jellegzetes nyomai. Ezek a kőzetek 3,5 - 4,3 milliárd évesek, és egyértelműen víz jelenlétére utalnak a fiatal Marson - állítják a szakértők. Forrás: Scientific American (1320)Hemingway fiát a cellájában érte a halál 2001-10-04 -- Gregory Hemingway, a híres amerikai író fia, egykori orvos tegnap elhunyt egy börtöncellában. 69 éves volt. Gregory Hemingway-t, akit barátai Gloriaként ismertek és gyakran öltözött nőnek, hétfőn este holtan találták. A vizsgálatok szerint természetes halállal halt meg. Öt nappal ezelőtt tartóztatták le, miután egy ruhátlan járókelőt jelentettek a lakók az egyik miami strand közelében. Megbotránkoztató viselkedésért és a letartóztatás elleni, de erőszak nélküli ellenállás miatt tartották benn. Az eljáró rendőr elmondta, hogy a férfi cipő nélkül, egy magassarkúval és ruhájával kezében sétált, és meglehetősen ittasnak tűnt, de amúgy "nagyon kedvesen viselkedett". Forrás: CNN (1321)Megjelent a Garbage új albuma 2001-10-04 -- Ha a Garbage-et emlegetjük talán a Stupid Girl című számuk az, amely rögtön beugrik, és amely '96-ban benne volt a top 10-ben, meghozva a banda számára a nagy áttörést. Most megjelent, sorban a harmadik albumuk, a Beautiful Garbage szinte teljes elszakadás a '90-es évekre jellemző modern rock-tól és most, hat évvel megalakulásuk után, teljes virágukban pompázik az együttes. Ezen az albumon a '80-as évek giccsét a '70-es évek popos hangzásával ötvözik. Ha van vezérgondolat ami az albumot jellemzi az az, hogy az okos lányok nem tesznek fel mindent a szerelem lapjára. Forrás: sonicnet.com (1322)Freaks (1932) 2001-10-04 -- A híres Lugosi Béla-féle Drakulát rendező Tod Browning ezzel a filmjével még hátborzongatóbb területre merészkedik. A Freaks című filmben, mely '32-ben készült, Olga, a gonosz trapéz-artista elcsábítja a cirkusz törpéjét, hogy hozzájusson a vagyonához. Azonban a cirkusz többi tagja, egytől-egyig a természet csúfjai, összefognak ellene. A filmben, melyet Angliában 30 évig nem mutathattak be, a kor híres attrakciói szerepelnek, mint a sziámi ikerpár, Daisy és Violet Hilton, vagy Johnny Eck, a lábnélküli fiú. Forrás: The Weird Site (1323)Színkavalkáddal zárt a milánói divathét 2001-10-04 -- A milánói divathetet Roberto Cavalli bemutatója zárta. A divattervező hű maradt szőrme-őrületéhez és idén egy extravagáns kollekcióval lepte meg a közönséget, melyet a leopárd-mintás bikinik és ruhák és egy két összekötött rókaszőrméből álló sál mutatott leginkább. Fahéj árnyalatú, fehér és füstszürke leopárd-mintájú ruhák tarkították a modelleket, melyek a csípőn szűken aztán a középcomb vonalától több rétegben szétterültek. Cavalli másik iránya a szavanna-stílus, melyet szűk farmerre vagy az estélyire rányomott piros, narancs és sárga színű virágok fémjeleztek. Forrás: Reuters (1324)Kultusz filmek: A klasszikusok, az altatók, a borzongatók és a csodálatosak 2001-10-04 -- Megszállott filmrajongók falni fogják ezt a filmes útmutatót a több mint száz legnépszerűbb és legellentmondásosabb kultuszfilmhez. Egy sor jól megírt, sokszor humoros esszét ad közre Peary könyvében, mely a kezdetektől egészen napjainkig vizsgálja a világ filmtermését. Írta Danny Peary, illusztrálta Bob Fitzpatrick. Kiadta a Random House, 1998 szept. 401 oldal. Forrás: Fatbrain.com (1325)Dr Dre: 'Kill Bin Laden' 2001-10-04 -- Osama Bin Laden elfogásáról és kivégzéséről szól az a szám, melyet Dr Dre kiadni készül. Hírek szerint a rapper már dolgozik a számon, melynek Kill Bin Laden a címe, és ami az alkotója szerint már a koporsót készíti elő a terroristának. A szeptember 11-i fekete kedd óta Dr Dre sokszor szerepel az újságokban, miután egy los angelesi rádióállomás jótékonysági akciójának keretében 1 millió dollárt ajánlott fel az amerikai Vörös Kereszt számára. Forrás: NME.COM (1326)Top 20 Internet-biztonsági óvintézkedés 2001-10-04 -- Az FBI és az amerikai Hálózati Biztonsági Felügyelet közösen nyilvánosságra hozott egy listát a 20 legfontosabb Internet-biztonsági lépésről, melyek többsége nagyon egyszerű, de mégis alapvető fontosságú. Három nagy kategóriába rendezték az óvintézkedéseket: általános sebezhetőség, a Windows gyengéi és a UNIX gyengéi. Szerintük az elmúlt hónapok nagyobb járványai által okozott kár a tizedét se érte volna el, ha az itt vázolt lépéseket megtették volna. Forrás: Geek.com (1327)Musical-t készítenek Diana hercegnő életéből 2001-10-04 -- Egy német producer és egy csapat angol színész színpadon keltik életre Diana hercegnőt, a világ legkedveltebb arisztokratáját. A "Diana hercegnő - a világot megbabonázó mosoly" című musical-ről Karl-Heinz Stracke, a darab producere elmondta, a hercegnő élete a szerelemről szólt s a produkicó egy modern tündérmese, mely a reflektorfény és az egyéni boldogság keresés dilemmáját mutatja be. Az eddig 1 millió dollárba kerülő produkció bemutatója november 10-én lesz egy nyugat-német városban, Saarbrueken-ben. Forrás: salon.com (1328)Rossz hírek várhatóak a Sun-tól 2001-10-05 -- 2-3 óra múlva, az amerikai tőzsde nyitása előtt a Sun Microsystems sajtótájékoztatót fog tartani, ahol az elemzők többsége szerint a jelentős leépítéseket fog bejelenteni. Többeket meglepett az időpont, mert a Sun általában a tőzsde zárása után szokta tartani pénzügyi tájékoztatóit. A hálózati szerverek és szoftverek egyik vezető vállalata egy most közzétett elemzés szerint dolgozóinak 10-15%-tól készül megválni a következő egy-két hónapban. Ehhez egyébként egész közel került néhány hete, mivel fő irodájuk a World Trade Center két emeletén volt, New Yorkban, de csodával határos módon mind a 347 alkalmazottjuk sértetlenül kijutott onnan. Forrás: Siliconvalley.com (1329)A 'szexualis rabszolgák' perét ejtették Japán ellen 2001-10-05 -- Az amerikai szövetségi bíróság megszüntette az eljárást annak a 15 ázsiai nő ügyében, akiket állításuk szerint a japán megszállók szexuális rabszolgaként használták a második világháború alatt. A bíró indoklásában kifejtette, hogy Japán, mint ország nem tehető felelőssé amerikai törvényszék előtt "szörnyű tetteiért", és a kártérítési és igazságszolgáltatási igénynek diplomáciai úton kell érvényt szerezni. A harmincas évektől kezdve közel 200.000 koreai és kínai nőt kényszerítettek un. "komfort táborokba" a frontok közelébe, ahol naponta akár 30-40 katona is megerőszakolta őket. A Japán kormány évtizedekig tagadta az eljárást, mígnem 1995-ben Murajama kormányfő bocsánatot kért a történtekért. Forrás: Washington Post (1330)Terrorizmust sejtenek az orosz gép hátterében 2001-10-05 -- Az orosz hatóságok vizsgálatot indítottak a tegnap lezuhant személyszállító ügyében. A hírek szerint még a levegőben felrobbant a Tu-154-es, erre utalnak a szétszóródott roncsok is. Az amerikai titkosszolgálat adatai arra utalnak, hogy egy rakéta csapódott a gépbe, de nem zárták még ki a terrortámadás és a mechanikai hiba lehetőségét sem. Egy ukrán tengeri hadgyakorlat zajlott a szerencsétlenségtől nem messze, de a kijevi vezetés hevesen cáfolja, hogy bármilyen felelősség is terhelné az ügyben. A Tel-Avivból Novoszibirszkbe tartó gépen 64 utas és 12 fős személyzet tartózkodott. Forrás: BBC (1331)Alkoholt találtak az űrben 2001-10-05 -- Amerikai csillagászok a 12 méter átmérőjű Kitt Peak teleszkóp segítségével sikerült azonosítaniuk néhány alkohol gyököt (a Földön nem stabil alkoholmolekula részt), vinilalkoholt az űrben. A szerves molekulát egy csillagközi felhőben fedezték fel a Tejút galaxisának középpontja közelében. A felfedezés közelebb vihet annak megértéséhez, hogy miként alakulhattak ki a szerves molekulák, és ezen keresztül az élet. A vinilalkohol egy fontos köztes molekula számos szerves kémiai reakcióban a Földön, egyebek közt lehetővé teszi 6 atomnál több összekapcsolódását. Forrás: Space News (1332)Az IBM új forgatható monitort dobott piacra 2001-10-05 -- Az IBM ma piacra dobott egy olyan új monitort, mely egy mechanikus karon áll, és tetszés szerint állítható, forgatható - akár egy asztali lámpa. A 15 hüvelykes, T560-os lapos kijelzőt akár 145 fokos szögben is hátra lehet dönteni, akár egy mozdulattal is megmutathatjuk a képernyőt az asztal túl oldalán ülőknek. A monitor akár 90 fokban is elforgatható, és úgy is használhatjuk szövegszerkesztésre, mintha egy A4-es lapra írnánk. Voltak már hasonló kísérletek forgatható állványra, de ilyen csuklós megoldást most először dobnak piacra. Ld. a képet a linken. Forrás: CNet (1333)A szexközvetítés helyben nem büntethető 2001-10-05 -- Vereséget szenvedtek a szomszédok és a hatóságok Floridában, amikor három éves pereskedés végén egy helyi bíróság úgy döntött, hogy a "Voyeur Dome" lakóinak nem kell kiköltöznie. A ház Miami egyik tehetősebb kerületében található, és arról vált ismertté, hogy számos könnyűvérű fiatal hölgy lakik ott, és több tucat web-kamerával van felszerelve az épület és annak kertje. A vágatlan és cenzúrázatlan képeket jelenleg a cég 60-80.000 előfizetője nézheti. Valószínűleg fontos precedens született a döntéssel, melyben a bíróság megállapította: mivel a közönség elől le van zárva az épület, ott senki semmilyen pornográf vagy szexuális szolgáltatásban nem részesülhet. A szolgáltatás helyszíne a 'cybertér', ezért nem alkalmazható rá az ide vonatkozó korlátozó hatályú törvény. Forrás: New York Times (1334)A hét végi selejtezőkön dől el Brazília kijutása 2001-10-05 -- Jelentős selejtezőkre fog sor kerülni ezen a hétvégén Dél-Amerikában: miközben Argentína már a zsebében érezheti a repülőjegyet a jövő évi japán-koreai világbajnokságra, addig Paraguay, Ecuador, Brazília, Uruguay és Kolumbia tovább küzd a kijutást jelentő további négy helyért. Természetesen a legnagyobb érdeklődést a brazil-chilei összecsapásnak jut, hiszen a sárgamezesek még soha egyetlen világbajnokságot se hagytak ki, miközben már négyet megnyertek. Rossz hír viszont, hogy Rivaldo nem játszott már egy hónapja, Ronaldo nem biztos, hogy bekerül a kezdő csapatba, Romario pedig bokasérüléssel küzd. Forrás: Eurosport (1335)Madonna túl kétségbeesetten keresi a filmes sikert? 2001-10-05 -- Lassan már két évtizede az egyik legnagyobb élő sztár, az egyik legsikeresebb énekes a filmipar legnagyobb bukásait produkálja. Madonna eddig 10 filmben játszott, és bár voltak kisebb sikerei, pl. az Evitával, vagy a Kétségbeesetten keresem Susan-nal, a szakma és nézők mégis a hatalmas bukásaira emlékeznek, mint pl. a Második legjobb dolog, vagy a Ki ez a lány? Mivel jelentősebb elismerés nem koronázta kísérleteit, most kirúgta két kulcsemberét a filmes stábból: filmes menedzserét és szóvivőjét. A hírek szerint mostanában férje, Guy Richie tanácsaira hallgat inkább ebben a témában, és jövőre együtt készítenek el egy filmet. Izgatottan várjuk, hogy az lesz-e Madonna várva-várt első sikere - esetleg Richie első nagy bukása? Forrás: NY Daily News (1336)Háború 2001-10-08 -- Még az éjszaka lezárult az Afganisztán elleni első légicsapás, de a katonai vezetők további támadásokat helyeztek kilátásba. 25 repülőgépet - köztük távolsági bombázókat és vadászgépeket - és közel 50 Tomahawk típusú robotrepülőgépet vetettek be az amerikai és az angol csapatok. Az eddigi jelentésekben a szövetségesek "egy olajozott gépezet pontos csapásáról" beszélnek, viszont a tálibok 20 polgári áldozatról számoltak be. Eközben az Északi Szövetség is támadásba lendült, valószínűleg megpróbálják kihasználni a lehetőséget az előrenyomulásra. Köztudott, hogy az oroszok fegyvert szállítanak a tálibok belső ellenzékének. A környező országok közül egyedül Irán ítélte el a támadást. Forrás: BBC (1337)Bin Laden szerint Amerika nem érezheti magát biztonságban 2001-10-08 -- Itt megnézhető bin Laden tegnap közreadott nyilatkozata, melyben azzal fenyegeti az Egyesült Államokat, hogy sose fogja megismerni újra a biztonságot, ha nem hagy fel iszlám-ellenes politikájával. Egy barlang, vagy völgy falánál ülve nyilatkozott az al Kaeda terrorszervezet feltételezett feje a katari televíziónak, de egyelőre ismeretlen a felvétel időpontja. Előtte Ajman al-Zavahiri, a szervezet második embere beszélt, aki azt kérdezte: 'Óh, amerikai nép, meg tudod-e kérdezni magadtól, hogy vajon miért e gyűlölet az amerikaiak és az izraeliek ellen? Egyszerű: oly sok az amerikaiak bűne a muszlimok ellen, és a bűnözők élére állt Izrael létrehozásával. Mi nem tűrhetjük tovább e bűnt.' Osama bin Laden a szeptember 11-i terrortámadásokat "Isten által küldött csapás"-nak nevezte. Forrás: CNN (1338)A második lépfene fertőzés az USA-ban 2001-10-08 -- Egy második lépfene fertőzöttet találtak Miamiban, pár nappal az után, hogy az első beteg belehalt a ritka betegségbe. Stevens, a 63 éves angol férfi volt az első az elmúlt 25 évben, aki elkapta a halálos bakteriális fertőzés egyik ritka, levegő útján terjedő változatát az USA-ban. Most az egyik kollegájában találták meg a kórokozókat, és a The Sun floridai irodájában is azonosították a baktériumokat, ahol mindketten dolgoztak. A hatóságok se megerősíteni, se cáfolni nem tudták, hogy az esetek összefügghetnek a korábbi terrortámadásokkal, ugyanis a lépfene kórokozója nagyon ritka esetben előfordulhat a természetes környezetben is Miamiban. Azonban ez a legismertebb és legkönnyebben előállítható biológiai fegyver is. Forrás: ABC (1339)Barrymore sírt, Depp mosolygott 2001-10-08 -- Miközben a nagy amerikai tévétársaságok azon tanakodtak, hogy elhalasszák-e a televízió Oscar-díjaként számon tartott Emmy-díjkiosztást a megindult amerikai katonai csapás árnyékában (végül elhalasztották), a Sony és a Fox úgy döntött, hogy továbbmennek. Így végül két film sajtóbemutatóját is megtartották Los Angelesben. Közel 60 újságíró várta Drew Barrymore és Penny Marshall közös filmjét, a Riding in Cars with Boys (kb. Autókázás srácokkal), de a sztárok nem voltak feldobva a menedzsment ötletétől. Barrymore végig sírta a tájékoztatót, és el is mondta, hogy most nincs kedve a filmjéről beszélni. Eközben Johnny Depp egy másik szállóban reklámozta a From Hell című filmjét, mely a Hasfelmetsző Jack egy új változatát. Jókedvűnek tűnt, bár megjegyezte, hogy "Nem vagyok benne biztos, hogy az emberek erre a filmre kíváncsiak most. De ha néhány órára el akarnak szakadni a valóságtól, akkor talán mégis, hiszen előre kell lépnünk." Forrás: E! Online (1340)USA-ellenes tüntetők ENSZ irodát gyújtottak fel Pakisztánban 2001-10-08 -- A rendőrség több ízben is összetűzött Pakisztánban a tűntetőkkel a mai napon, akik az Afganisztán elleni amerikai-brit légicsapások ellen vonultak az utcára. A tömeg az ENSZ gyerekprogramjának egyik irodáját is felgyújtotta, és kövekkel dobálta meg a menekülteket segítő egyik irodát is. Észak-Pakisztánban több ezres tömeg gyűlt össze Amerika-ellenes szlogeneket kiabálva és Osama bin Laden képeit lóbálva. Az összecsapásokban legalább száz ember, köztük három rendőr is megsérült, miközben a karhatalmi erők gumibotokkal és könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget. A gyűlölködésből kijutott Pervez Musaraff tábornoknak, Pakisztán jelenlegi vezetőjének is, aki további támogatásáról és légtérhasználatról biztosította Amerikát. A jelentések szerint a déli imák után már 12.000-et is meghaladta a tüntetők száma. Forrás: Reuters (1341)114 halálos áldozat a milánói reptéren 2001-10-08 -- A SAS skandináv légitársaság egyik gépe összeütközött egy kis magángéppel a milánói Linate repülőtéren ma reggel. A SAS gép megpróbálta elkerülni az összeütközést, és egy épületbe rohant, majd felgyúlladt. Az első vizsgálatok szerint a Cessna rossz kifutón volt. Egyelőre úgy tűnik, hogy mind a 114 ember meghalt a fedélzeten. Az olasz belügyminisztérium kizárta a terrorizmus lehetőségét, szerintük emberi hiba és a reggeli köd miatti rossz látási viszonyok okozhatták a balesetet. Forrás: Nando Times (1342)Az Intel új chip-csomagolási technológiája 2001-10-08 -- Az Intel a jövő héten bemutat egy új processzor-csomagolási technológiát, amely segítségével olyan új chipeket tudnak építeni, melyek akár 1 milliárdnál is több tranzisztort tartalmaznak. A mikroprocesszorokat egy biztonságosan lezárt csomagban tartják, melynek kapcsolódó tűk állnak ki az aljából. A csomag szolgáltatja az elektromos ellátást, és kapcsolódó felületet is biztosítja a chip és a számítógép többi része között. A mostani újításban a processzorok közvetlenül lesznek összekötve a csomaggal, melytől kisebb lesz a kötési táv, ettől pedig jobb a teljesítmény. Az első ilyen chipeket az Intel 2006-2007-ben fogja piacra dobni. Forrás: Siliconvalley.com (1343)Super Monkey Ball 2001-10-08 -- Ha valaki elmulasztotta a Sega rendkívül addiktív Monkey Ball játékát, annak itt az új ajánlat: egy átlátszó műanyag labdába zárva tartott majmot kell keresztülvezetnünk 100 teljes táblán. Utunk során éles kanyarokat, keskeny pallókat és széles gödröket kell magunk mögött hagyni. És összegyűjteni a banánokat. A Super Monkey Ball azonban jóval több, mint egyszerű arcade-játékok gyűjteménye, egyszerre négyen küzdhetünk végig biliárd meccseket, motorversenyeket, és teljesen szabadfogású utcai verekedéseket. Forrás: IDG.net (1344)Dupla hatos? Ugyan már - Monopoly Tycoon 2001-10-08 -- Néhány évtizeddel ezelőtt kétfelé szakadt a Gazdálkodj okosan!, azaz a Monopoly fejlődése. Egyrészt nem jutott sehova sem a Simpsons és hasonló változatokkal, ahol csak a grafikát variálták, vagy teljesen új változatok születtek a névre alapulva (Free Parking, Monopoly Casino, stb.). A Monopoly Tycoon felfrissítő újdonság ebből a sorból, valósidejű 3D játék, a SimCity alapjaira építve. Vannak egyszerű és nehéz változata. Az alapjátékban csak kereskedünk, árakat állapítunk meg az 1930-as évektől kezdve egy épülő városban. Forrás: Gamepen (1345)A DVD dilemma 2001-10-09 -- Már egy ideje a levegőben lógott a megjelenése, hát most tényleg gondolkodhatunk, hogy lecseréljük-e a jó öreg videót és a számítógépen a CD- újraírót (CD-RW-t) egy DVD eszközre. Miért érdemes váltani? Mondjuk a többszörös sebességért, a nagyobb megbízhatóságért, és egy CD-ROM hétszeres adattároló kapacitásáért. Az egyetlen gond a választás: a Panasonic, a Pioneer és a Hewlett-Packard is kínál már PC-be illeszthető darabokat (600-700$ körüli áron), és még a karácsony előtt a boltokban lesz a tévé mellé helyezhető darab, várhatóan kétszer ennyiért. Csakhogy nem azonos a szabvány, amit használnak. Sokan emlékeznek még a Sony Beta-ja és a JVC VHS-rendszere közötti csatára, melyben végül a gyengébb minőségű terjedt el a háztartásokban, a Beta-t azóta is csak a tévéstúdiók használják. Itt is hamarosan el fog dőlni, hogy kinek a fejlesztése váltja be a hozzá fűzött reményeket. Forrás: PC World (1346)Többfunkciós szerszámkészlet dugóhúzóval 2001-10-09 -- "Miért nem tesznek dugóhúzót az egyik csavarhúzó helyett?" - ez volt az egyik leggyakoribb kérdés 1983 óta, amikor is a Leatherman elkezdte gyártani sokfunkciós kis összecsukható szerszámait. Aki sokat kempingezik, horgászik, biciklizik az rengeteg bosszúságot takaríthat meg egy ilyen kis szerszámmal: egy nagyobb svájci bicska méretben kombinált fogó, csavarhúzók, kés, fűrész. És most már dugóhúzó is. Eddig azért nem tettek bele, mert nehéz volt eldönteni, hogy a szélessége miatt melyik három kis szerszám maradjon ki, másrészt munkás kézre tervezték. De mára belátták, hogy néhányunk csak szabadidejében barkácsol, és egy pikniken elkelhet egy bornyitó is. Forrás: Leatherman.com (1347)A szaúdi kormánynak bizonyítéka van bin Laden ellen 2001-10-09 -- Az első ízben jelentette ki egy arab ország vezetése, hogy egyértelmű bizonyítékokkal rendelkezik Osama bin Laden kapcsolatára a szeptember 11-i terrortámadásokkal összefüggésben. Saud al-Faizal herceg, a szaúdi külügyminiszter a Time magazinnak adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy a támadások célja a félelemkeltés és a provokáció volt, ezért óvatosan kell eljárni az ellenlépések kidolgozásában, nehogy egy egész régiót sikerüljön belerántani egy konfliktusba. A szaúdi születésű bin Laden-t 1994-ben megfosztották állampolgárságától, miután nyíltan támadta a királyi családot Amerika-barát politikája miatt. Forrás: iWon (1348)Az utasok segítettek megfékezni a pilótafülkébe jutott férfit 2001-10-09 -- Két katonai gép kísérte le azt az amerikai utasszállítót a chicagói repülőtérre, melyről az utasok telefonáltak, hogy egy mentálisan sérült ember berohant a pilótafülkébe. A harminc év körüli férfit a pilótáknak és néhány utasnak végül sikerült ártalmatlanná tennie, és visszavinni a másodosztályra. Senki se sérült meg a los angelesi járaton, egyelőre az FBI vizsgálja, hogyan juthatott be a férfi a pilótafülkébe a megszigorított ellenőrzések ellenére. A repülőtéren néhány utas elmesélte, hogy a férfi attól félt, hogy valaki bele akarja vezetni a gépet chicagói Sears toronyba, mely az USA legmagasabb épülete. Forrás: Boston Globe (1349)Az 'NSYNC és a Backstreet Boys is ott lesz a jótékonysági koncerten 2001-10-09 -- Az 'NSYNC és a Backstreet Boys is megerősítette, hogy részt vesznek azon a gigakoncerten, melyet a szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak megsegítésére tartanak. Michael Jackson, Mick Jagger, Aerosmith, Ricky Martin, James Brown, Al Green és a Kiss is ott lesz a Washingtonban, október 21-én tartandó gálán. A bevételeket az Amerikai Vöröskeresztnek és az Üdvhadseregnek ajánlották fel. Forrás: MTV (1350)DiCaprio nem hisz Scorsese sikerében; Jacko UFO lesz 2001-10-09 -- Martin Scorsese legújabb alkotásának premierje újabb késést szenvedett, a sokak által nagyon várt új gengszter-filmen, a “Gangs of New York”-on még csiszolni kell a rendező szerint. Leonardo DiCaprio szerint nem is kicsit, egy bulvárlap megszellőztette, hogy nem igazán hisz a New Yorkban játszódó film sikerében, és a szerződése megváltoztatását szeretné: fix gázsit kér előre a mostani, részesedést jelentő szerződés helyett. Eközben Michael Jackson elvállalt egy mellékszerepet a készülő Man in Black 2-ben, ahol egy földönkívüli szerepében fog feltűnni Will Smith és Tommy Lee Jones oldalán. Forrás: MSNBC (1351)A britek szerint bin Laden-nek lehet vegyi fegyvere 2001-10-09 -- A brit kormány ma bejelentette, hogy Osama bin Laden-nek és terrorista hálózatának, az al Qaeda-nak talán birtokába juthatott valamilyen vegyi vagy biológiai fegyver. "Tisztában vagyunk azzal, hogy az al Quaeda már 10 éve próbál valamilyen tömegpusztító fegyvert beszerezni. Okunk van feltételezni, hogy sikerrel jártak." - mondta Ben Bradshaw, a brit külügyminiszter. A hírt azután közölték, hogy az Egyesült Államokban már a második lépfene megbetegedést észlelték ezen a héten, bár a hatóságok egyelőre nem látnak összefüggést a biológiai fegyverként is ismert fertőzés felbukkanása és a szeptember 11-i terrortámadások között. Forrás: ABC (1352)Gore lehetne az elnök? 2001-11-12 -- Emlékezetes, hogy mekkora vitát és jogi tanácstalanságot okozott a tavalyi amerikai választásokon George W. Bush és Al Gore között a floridai szavazatok újraszámlálása. A Washington Post által készített tanulmány szerint a két részeredmény-vizsgálat - az egyik az akkori alelnök, a másik a Legfelső Bíróság kérése nyomán - után is Bush győzött volna. De ha Gore-nak sikerült volna elérnie az egész államra kiterjedő újraszámlálást, akkor még ma is demokrata elnöke lenne az Egyesült Államoknak. Ehhez azonban még hónapokig tartó jogi csatározásra lett volna szükség, és az azóta kiszivárgott információk szerint a Legfelsőbb Bíróság több tagja is azért ellenezte ezt, mert szerintük ez gyengíthette és alááshatta volna az ország alkotmányos rendjét. Forrás: Washington Post (1353)Feltörték az XP kódját, kapható a kalóz kiadás 2001-11-12 -- Bár nagy meglepetést nem okozott a programozóknak, de azért biztos csalódás volt a Microsoftnak, hogy már fel is törték az XP kódját. Thaiföldön már kapható a boltokban egy olyan kalózverzió, mely kikerüli a beültetett regisztrációs procedúrát. A Microsoft ezzel akarta elérni, hogy csak ismert és ténylegesen legális módon vásárolt lemezről lehessen véglegesen installálni az új operációs rendszert. Bangkok nagyobb bevásárlóközpontjaiban számos standon több száz példányban kapható a program, kevesebb mint 3 dollárért. A hivatalos megjelenés csak két hét múlva várható a Távol-Keleten, az eredeti változatot az USA-ban 99 és 199 dollárért árulják. Forrás: Yahoo! News (1354)Lezuhant egy repülő New York külvárosára 2001-11-12 -- Lezuhant az American Airlines egy repülője, útban New York-ból Santo Domingoba. A szemtanúk szerint sűrű füst száll Queens felöl, ahol a gép becsapódott. Csak néhány másodperc telt el a felszállás és a katasztrófa között, egyelőre nem közöltek semmilyen információt, még azt sem lehet tudni, hogy hányan voltak a fedélzeten. A szemtanúk szerint még a levegőben egy robbanás volt látható a gép szárnya mellett, néhányan látták az egyik hajtóművet leválni a repülőről. A területen - ahova a gép lezuhant - több épület is lángokban áll, Queens az egyik sűrűn lakott külvárosa New York-nak. Egyelőre semmi nem utal arra, hogy esetleg terrortámadás történt volna. Forrás: ABC (1355)Egymás után kétszer lett terhes egy olasz nő 2001-11-12 -- Egy olasz nő néhány héten belül megszüli első gyermekét, hogy aztán három hónap múlva visszatérjen, hogy életet adjon hármas ikreinek is. Ha valóban megtörténik, akkor ez lesz a történelemben az első ismert eset, amikor valaki teherbe esik, miközben már több hónapja várandós. A húsz éves Flavia D'Angelo tagadja, hogy bármilyen hormonkészítményt vagy fogamzásserkentőt szedett volna. A BBC több professzort is megkérdezett az esetről, Ian Craft kifejtette, hogy elméletileg lehetetlen egyszerre kétszer teherbe esni, mert a fogamzás után leáll az ovuláció, és a szoptatás első néhány hónapjának végéig nem is ismétlődik a havi ciklus. Forrás: BBC (1356)Estek az árfolyamok a repülőszerencsétlenség hírére 2001-11-12 -- A világ tőzsdéin rögtön zuhanni kezdtek az árak a legújabb New York-i repülőszerencsétlenség hírére. Az elemzők szerint a legrosszabbkor történt a tragédia, a piac már-már kezdett visszatérni a normális kerékvágásba a szeptember 11-i terrortámadások után. Az első hírek hallatán a Wall Street-en két százalékkal estek a vezető részvények árfolyamai, amit az európai és a távol-keleti piacok is követtek. Egyelőre nincs hír arról, hogy terrortámadás történt volna, és ha ez igaz, akkor valószínűleg hamar rendeződnek az árfolyamok. Mindenesetre az egyre mélyülő világgazdasági recessziót így még nehezebb lesz elkerülni, sokan kétségbe vonják a jövőre remélt fellendülést. Forrás: Forbes (1357)Rambo visszatér és elfogja bin Ladent 2001-11-12 -- Sylvester Stallone korábban többször is kijelentette, hogy felhagyott az akciófilmekkel, főként a Rambo típusú izompacsirta szerepekkel. Úgy tűnik, hogy az 55 éves sztárt annyira megrázták a szeptember 11-i terrortámadások és az azt követő afganisztáni háború, hogy szavát feledve siet országa segítségére – a filmvásznon. A londoni Sunday Times arról számolt be, hogy Stallone most John Rambo feltámasztásán dolgozik, és már az új film forgatókönyvét írja otthonában, Miamiban. A történetben a főhős régi kalandja helyszínén újra csatasorba áll, ejtőernyőn dobják le az afgán vonalak mögé. Állítólag Stallone a filmben élve fogja el bin Ladent. A színész egyelőre nem kommentálta a híreket. A korábbi 5 Rocky és a három Rambo film eddig összesen 2 milliárd dollár bevételt hozott. Forrás: New York Post (1358)Bíróság előtt az REM gitárosa 2001-11-12 -- Az amerikai rock gitárost, Peter Buck hamarosan bíróság elé áll, ahol a légi közlekedés veszélyeztetésével és a személyzet megfenyegetésével vádolják majd. A 44 éves zenész, aki az REM gitárosa, a vád szerint részegen összeveszett a British Airways két légi kísérőjével, majd megrongált egy belső panelt a Boeing 747-es egyik kívülre nyíló ajtaján. Buck éppen Londonba tartott Seattle-ből, egy Nelson Mandela tiszteletére tartott koncertre. A kétgyermekes apa tagadta a vádakat. Forrás: online.ie (1359)Mit tegyünk, ha leépítenek 50 felett 2001-11-12 -- Nem könnyű még azoknak a helyzete sem, akik valamely felső, vezető pozícióból kerülnek az utcára 50 felett. Nekik állították össze a Forbes-nál ezt a listát: több szakmai és fejvadász tanácsadót kérdeztek meg, hogy mi lehet a legjobb megoldás egy ilyen helyzetben. Először is nem kell pánikba esni. Lehet, hogy eddig nem is gondoltunk váltásra, és a végén mégis jobb állásban találjuk magunkat, mint ahonnan kirúgtak. Másrészt legyünk őszinték, hogy mit és meddig akarunk vállalni, és igyekezzünk energikus benyomást kelteni. Forrás: Forbes (1360)Porszívó asztalosoknak 2001-11-12 -- Az egyik legnépszerűbb, amerikai asztalosoknak szóló szaklap minden hónapban tesztel néhány szerszámot. Most egy olyan nagyteljesítményű porszívó került a górcső alá, mely állítólag hozza azt a teljesítményt, amit a leírásban ígérnek. Mert általában az 5 lóerősnek mondott gépek meg sem közelítik a mérések során azt az értéket. De a Fein cég szakított ezzel a gyakorlattal, ezért bár meglepően alacsonynak tűnik az másfél lóerős érték, de azt garantálják. És komoly az űrtartalma: több, mint 20 liter. Forrás: Popular Woodwork (1361)Agassi még lehet az első idén; Davenport vezeti azt ATP listát a nőknél 2001-11-12 -- Andre Agassi bebizonyította a kétkedőknek, hogy még mindig képes komoly és színvonalas játékra - sőt, akár az ATP pontversenyének első helyen zárására is, még ha a legnagyobbakkal is kell ezért megküzdenie. Ma lemosta az otthoni pályáról Patrick Raftert, és ha tovább folytatja a játékot ebben a remek formában, akkor senki se állíthatja meg, és ő lehet No.1 legyen idén is. A sydney-i Masters Cup nyitójátszmájában 6-2, 6-4-re diadalmaskodott, mindössze 73 perc alatt. A nőknél már biztos, hogy Davenport lesz az idei év első helyezettje az ATP pontlistáján. Forrás: Sports.com (1362)Putyin és Bush tárgyal, miközben a tálibok feladták Kabult 2001-11-13 -- Putyin, orosz elnök az első hivatalos látogatására érkezett ma az Egyesült Államokba, miközben a afgán északi szövetség elfoglalta Kabult, a fővárost. A megbeszélések fő témái között szerepel a terrorista-ellenes összefogás és egy rakéta és atomfegyver megállapodás megalapozása. Oroszországból való indulása előtt Putyin további korlátlan támogatást ígért az Afganisztán elleni hadműveletekhez. Közismert, hogy cserébe az oroszok egyrészt a Csecsenföldön folytatott akcióikhoz kértek szabadkezet, másrészt összevonták a Bush által kezdeményezett rakétavédelmi-rendszer kiépítésének és a ballisztikai rakétákról szóló egyezmény újratárgyalásának kérdését. Forrás: iWon (1363)A Compaq ultra vékony PC-je 2001-11-13 -- Megnyílt Észak-Amerika legnagyobb informatikai kiállítása, a Comdex. Miközben több piacvezető cég igazgatója beszélt a jelenlegi formában ismert PC-k közelgő végéről, mások annak hibáiról és hiányosságairól szóltak - mint Bill Gates is, aki megígérte, hogy a következő évtizedben ezek kijavításán fognak dolgozni(-). A Compaq még nem látja ennyire feketén a jövőt, egy olyan asztali gépet mutatott be, mely alig nagyobb egy laptopnál, formájában pedig az iMac design-ját idézi. A PC-t az Intel leggyorsabb Celeron chipjével szerelik össze és 2002 első negyedében kezdik el forgalmazni. Egyelőre nem közölték az árát. Forrás: PC World (1364)Bombák a testben 2001-11-13 -- Lehangoló képet vázolt fel egy terrorelhárító szakember a repülőgépek tökéletes védelméről. Még ha tüzetesen át is vizsgálnak minden csomagot, kézipoggyászt, és ha minden utas át is ment a fémdetektoron, akkor is meg lehet oldani egy bomba felvitelét a fedélzetre. Kábítószer csempészek és illegális gyémántkereskedők már évtizedek óta használják a testen belüli szállítást: egyszerűen egy óvszerbe csomagolva lenyelik a szállítmányt. De komolyabb előkészületek után jóval nagyobb terhet is bele lehet operálni egy emberbe - az pedig az elmúlt hónapokban látottak után nem kétséges, hogy találni olyan fanatikust, aki erre vállalkozik. Egy szakértő szerint 1-2 kiló, gyurmaszerű C-4 bevitele nem lehet gond, és akkor már csak a detonátort kell felcsempészni - de azt egy mobiltelefonnal a földről is működésbe lehet hozni. Forrás: Wired News (1365)Rövidebb láb, rövidebb élet? 2001-11-13 -- A férfiak lábhosszúsága többet is mondhat az alkati jellemzőknél. Egy most közzétett brit orvosi vizsgálat szerint azok a férfiak, akiknek rövidebb a lábuk, nagyobb valószínűséggel lesznek cukorbetegek, és magasabb a szívbetegségek kockázata is. George Smith professzor 2512 férfit vizsgált az elmúlt 15 évben, és eredményei összegzésében kapcsolatot talált a vér zsírszintje és gyorsabb alvadása illetve a lábak hossza között. Az előbbi kettő és a cukorbetegség, valamint a szívbetegségek előfordulásának összefüggése már régóta ismert. Smith szerint a csontok átlagon aluli növekedését az elégtelen gyermekkori étkezés okozhatja. Forrás: Reuters (1366)Pollack új polgárháborús filmjében Tom Cruise lesz a főszereplő 2001-11-13 -- Tom Cruise fogja játszani a főszerepet a Sydney Pollack készülő új filmjében, a 'Cold Mountain'-ben (kb. A hideg hegy). Az amerikai polgárháborúban játszódó történet Charles Frazier bestselleréből készül, rendezője pedig az Oscar-díjas Anthony Minghella (Az angol beteg) lesz. Pollack Ausztráliában jelentette be legújabb tervét, ahol a Green: A csendes amerikai adaptációjának utómunkálatai folynak. Pollack az 1985-ös, akkor Oscar-t jelentő rendezése, a Távol Afrikától óta főként mint producer munkálkodott, legutoljára Kubrick utolsó filmjén, a Tágra zárt szemekben dolgozott együtt Tom Cruise-zal. Forrás: ABC (1367)Ausztrália keményen fellép a menekültek ellen 2001-11-13 -- Alig négy hónappal az után, hogy Ausztrália visszautasított néhány bevándorlót az apró, süllyedőben lévő Tuvalu szigetéről, most Canberra arra kérte őket, hogy helyette fogadjanak be közel-keleti menekülteket. Augusztus óta 1500 menekültet irányítottak az ausztrálok kis, csendes-óceáni szigetekre igényük kivizsgálásának idejére. Tuvalu kilenc korallzátonyon terül el, lakossága 11.000 fő. Az emelkedő tengervízszint miatt korábban kérték gazdagabb szomszédaikat, hogy a legalacsonyabban fekvő atollról fogadjanak be néhány őslakost, amire Új-Zéland pozitívan reagált, de Ausztrália elutasított. A hét végén harmadszor is újraválasztották az ausztrál kormányt, mely a nyáron nemzetközi felháborodást keltett egy norvég hajón hánykolódó több száz menekült elutasításával és több hétig a tengeren tartásával. A menekült kérdés központi szerepet kapott a kampányban, és a legkeményebb vonalat képviselő konzervatívok győztek, akik a menekültáradat leállítását ígérték a választóknak. Forrás: BBC (1368)Ne meséljünk kiskorú lányunknak sokat a fogyókúráinkról 2001-11-13 -- Amikor az egyik anya azt vette észre, hogy 10 éves lánya a tusolás után a tükörben nézegeti magát, és grimaszokat vág, akkor nagyon megijedt. És joggal. Egy most közzétett kutatás szerint nem ritka, hogy a serdülőkor küszöbén álló lányok elégedetlenek a testükkel. A tanulmány szerint a fiúk nem foglalkoznak ennyit a témával, de a lányokra veszélyes is lehet ezekben az években, mert ez esetleg étkezési rendellenességekhez vezethet. Ezért a pszichológusok óva intik az anyákat, hogy túl sokat beszéljenek fiatal lányuknak a fogyókúráikról. Forrás: About.com (1369)Egészséges csírák otthon 2001-11-13 -- Bár nálunk kevesen eszik, Kínában nagyon fontos zöldségként tartják számon a brokkoli csíráját. Számos kutatás bebizonyította, hogy a sok brokkoli fogyasztás megerősíti az immunrendszert a rákkal szemben. És a csírája még több hatóanyagot tartalmaz, mint a zöld növény maga. Nagyon egyszerűen lehet otthon, még a lakásban is termelni. Sokan esküsznek a befőttes üvegben növelésre, de ott könnyen más gombák is megtelepedhetnek, és bepenészesedhet. A legegyszerűbb, ha a brokkoli magokat elszórjuk virágföldben, és ott hagyjuk kinőni őket. Forrás: Garden Guides (1370)Nem mind arany, ami fénylik 2001-11-13 -- Hatalmas fényképgyűjtemény a világ legszebb nőiről: fotómodellek, színésznők, énekesnők – az összes híresség. 148 híres lány 7600 fényképét ígérik, mindezt ingyen. Az egyetlen trükk, hogy regisztráltatni kell magunkat, ha a valamivel többet szeretnénk látni Angelina Jolie, Anna Kournikova, Cindy Crawford, Carrie-Anne Moss vagy Jennifer Lopez bájaiból. Több olyan kép is fenn van az aktok között, melyek eredetiségét kétségbe lehet vonni, de ha valami izgi már megjelent álmaink asszonyáról, az itt meg lesz. Forrás: TeraBabes.com (1371)Zselés tollakat csak a gyerekek szeretik, a tanárok nem 2001-11-13 -- Valószínűleg sokkal népszerűbbek a zselé tollak a gyerekek körében, mint az irodai alkalmazottak között. Gelly Roll új sorozattal állt elő, különösen Japánban szeretik a diákok, pedig ott nem is használhatnak mást, mint feketét az órai jegyzetelésre. Azon túl, hogy fényes és szépen világít némelyik változata, még további előnye, hogy olyan felületekre is lehet vele írni, amin a hagyományos filctoll nem maradna meg, mint a fényes papírok, vagy műanyagok. Hátránya viszont, hogy nehezen olvasható. Forrás: Ybreo.com (1372)Emberi jogok: rendőrállam az USA-ban, bebörtönzött melegek Egyiptomban 2001-11-14 -- Két hír is szerepel a mai hírportálokon, melyek az a végrehajtó hatalommal és az emberi joggokkal kapcsolatosak. Az egyik szerint több jogvédelmi szervezet is tiltakozott az ellen a rendelkezés ellen, melyet tegnap írt alá George W. Bush. Mostantól a terrorizmussal vádolt személyeket nem illetik meg azok az alkotmányos jogok, mely más gyanúsítottakra vonatkoznak az amerikai alkotmány szerint. A rendelet lehetővé teszi a titkos hátkutatásokat, vád nélküli letartóztatást és a katonai eljárást is. (www.abcnews.go.com) Eközben Egyiptomban véget ért egy per, melynek végén 23 férfit börtönöztek be, mert állítólag egy homoszexuális estélyt rendeztek egy folyami hajón. Az egyiptomi törvények nem nevesítik a homoszexualitást, de számos paragrafus hivatkozik a Koránra és határoz meg börtönbüntetést közmorál megsértése és obszcenitás címszóval. Forrás: CNN (1373)Csillagok Háborúja II előzetes 2001-11-14 -- Még több mint fél évet kell várni a Csillagok Háborújának második (ötödik) részének premierjére, de már letölthető a hivatalos oldalról az előzetes. Bár hivatalosan a történetről senki se nyilatkozik, a három részes felvezetés az első trilógiához most valószínűleg Anakin Skywalker Jedivé válásáról fog szólni, hogy aztán elnyelje őt a sötét erő feneketlen bugyra. A 45 másodperces előzetesben Darth Vader jellegzetes lélegzését hallhatjuk, miközben temérdek digitális trükköt nézhetünk végig, a végén pedig egy csatajelenetben gyönyörködhetünk. A film május 22-én kerül a mozikba. Forrás: MacCentral (1374)Az EU szabályozta a Cookie-k használatát 2001-11-14 -- Az Európai Parlament tegnap megszavazott egy új törvényt, mely szabályozza az internet-felhasználókról történő adatgyűjtést. Egyebek között szabályozták az un. cookie-k használatát, ezentúl az oldalak üzemeltetőinek minden alkalommal rá kell kérdezniük, hogy engedélyezi-e az internetező a letöltésüket. A cookie egy kis programkód, melyet előszeretettel használnak az üzleti oldalak üzemeltetői, hogy figyelemmel kövessék látogatóikat. A böngészőben be lehet állítani a fogadásukat vagy letiltásukat, de ezzel kevesen élnek. Jogvédelmi szervezetek már régóta támadták ezt a gyakorlatot, mivel egy-egy felhasználó akár több éves barangolását is figyelemmel lehet így követni. Forrás: ZDNet (1375)Japánban kapható a videót is közvetítő mobil 2001-11-14 -- Japán legnagyobb mobilszolgáltatója, az NTT DoCoMo a jövő héttől kezdi el árusítani a harmadik generációs (röviden csak 3G-nek nevezett) készülékeit, melyeken rövid videókat is le lehet tölteni. A szolgáltatás főként rövid hírekre, kis zenei klippekre és sportösszefoglalókra terjed majd ki. Már legalább 40 tartalomszolgáltató jelezte, hogy készen áll a műsorok sugárzására, köztük a Sony és a Fuji is. A 15 másodperces hang és kép némelyikének letöltése igyenes lesz, másokért néhány száz forintos havi díjat kérnek. Eredetileg október elsejére ígérték a szolgáltatás beindítását, de csak mostanra sikerült kijavítani a technikai hibákat. Európában a Nokia 2002-ben jelenteti majd meg első 3G-s készülékét. Forrás: Yahoo! News (1376)A brazilok és a németek ma a vb részvételért küzdenek 2001-11-14 -- Hihetetlenül hangzik: Brazília és Németország talán nem kerül ki a jövő évi futball világbajnokságra. Ma dől el a sportág két nagyhatalmának sorsa, maradt-e még esélyük a részvételre. Brazília már négy alkalommal volt világbajnok, a németek háromszor. A dél-amerikaiaknak jobb az esélyük, bár az ottani sajtó és a szurkolók így is szégyenletesnek tartják az eddigi szereplésüket. Hat ország válogatottja kerül ki a vb-re a kontinensükről, és még ha ki is kapnak ma otthon Venezuelától, akkor Ausztráliával kell selejtezőt játszaniuk. A németek viszont nem veszíthetik el a meccset az ukránok ellen. Az ő válogatottjuk egyébként már kimaradt az 1930-as és 1950-es világbajnokságról, de Brazília az egyetlen csapat a világon, mely eddig mindig kvalifikálta magát. Forrás: CNNSI.com (1377)Menekülő tálibok, polgárháborús veszély 2001-11-14 -- Az afgán északi szövetség gyorsan mozog előre, miután tegnap bevette a fővárost, Kabult. Ma hivatalosan is átvették több fontos állami szervezet vezetését, mint például a védelmi és a belügyi irányítást. A nap folyamán egymásnak ellentmondó hírek érkeztek az ország déli részéről. Most már biztos, hogy sikerült elfoglalni a tálibok fő szellemi központjának számító Kandahar repülőterét, de a városban tovább folynak a harcok. Eközben a Vöröskereszt a pastu törzshöz tartozó több száz férfi lemészárlásáról tett jelentés a néhány nappal ezelőtt elfoglalt Mazari-Sarif környékéről. A pastuk Afganisztán legnagyobb etnikai népcsoportja, ők alkották a talibán fő támaszát. Pakisztán és több környékbeli ország is az ENSZ közbelépését szorgalmazza, hogy elejét vegyék egy polgárháborúnak és biztosítsák egy többnemzetiségű kormány megalakulását. Forrás: Guardian (1378)Holnap megbukhat Schroeder 2001-11-15 -- Nehéz napja lesz holnap Schroeder német kancellárnak. A szociáldemokrata párt vezetőjének egy bizalmatlansági indítvánnyal kell szembenéznie a Bundestagban, és a szavazás kimenetele bizonytalannak látszik. A zöldek, a kisebbik koalíciós partner több képviselője ellenzi Németország aktív katonai részvételét az afganisztáni hadműveletekben. Schroeder a múlt héten ígért 3900 katonát és speciális, vegyi- és biológiai fegyverek elleni alakulatokat és járműveket. Négy zöld képviselő pacifista meggyőződésére hivatkozva biztosan a kezdeményezés ellen fog szavazni, még ha ez a kormány bukását is jelenti. Ha további három csatlakozik hozzájuk, az előrehozott választások kiírása elkerülhetetlen lesz. Forrás: CNN (1379)Bebiztosítva a német és a brazil továbbjutás 2001-11-15 -- Brazília és Németország, a futball két legeredményesebb nemzete mégis ott lesz a 2002 Világbajnokságon. A németek hazai pályán tegnap 4-1-re legyőzték a Milan sztárcsatárával játszó ukránokat. A négyszeres világbajnok Brazília, az egyetlen ország, mely minden vb-n részt vett, Venezuelát verte 3-0-ra. Tegnap további selejtezőket rendeztek, a legnagyobb meglepetést Szlovénia kijutása hozta, miután a románok csak 1-1-es döntetlent tudtak elérni ellenük. Törökország is biztosította helyét, miután megsemmisítő, 5-0-ás győzelmet aratott Ausztria felett. A kétszeres világbajnok Uruguaynak Ausztráliával kell selejtezőt játszania a részvételért. Forrás: Sports.com (1380)Sokkoló videók a Microsoft vezérekről 2001-11-15 -- Felakavaró látvány, ahogy Steve Ballmer, a Microsoft vezértigazgatója eszelősen ordít és rohangál egy rendezvényen. Az egyik legrégebbi anti-Microsoft oldalon, az Enemy.org-on több érdekes, meglepő, és kifejezetten sokkoló anyag van összegyűjtve a szoftveróriás rendezvényeiről és szerepléseiről. A teljesség igényéhez meg kell jegyezni, hogy néhány részletet nehéz értelmezni a tálalt formában, valószínűleg a teljes szövegkörnyezetből lett kiragadva. Ilyen például Bill Gates egyik nyilatkozata, melyben kijelenti: "Egy szabvány létrehozása, valami teljesen új megalkotása, ami megragadja az emberek képzeletét: ez az egyik legnagyobb dolog. És a Macintosh az egyetlen gép, mely elérte ezt." További videók: Bill Gates egy széken hintázik, és Steve Ballmer az őrült felvezetés után a programfejlesztőket dicsőíti mantra-szerűen kantálva a nevüket, teljesen átizzadt ingben. Forrás: Enemy.org (1381)Mit akarnak az Xbox-szal? 2001-11-15 -- Napokon belül kapható lesz a Microsoft Xbox játék-konzolja, amivel a cég egy olyan területre lép be, ahol nincs gyakorlata - de van hozzá tőkéje. A videojátékok piaca tavaly megközelítette a 18 milliárd dollárt, tehát a tét nem kicsi. A Microsoft akkor vág bele az üzletágba, amikor a Sony már 20 millió darabot adott el a Playstation 2-ből, és árat csökkentett karácsonyra. A jövő héten jelenik meg a Nintendo új GameCube-ja, ami 100 dollárral olcsóbb lesz, mint az Xbox. A kockázat pedig annyit, hogy a Sega már le is állt a Dreamcast modelljével, mert nem bírta a versenyt. A Microsoft örülhet, ha öt év múlva már nem lesz veszteséges az új üzletág, de ők ismét a szoftverekben látják a nagy lehetőséget: a játékipar óriási növekedést produkált az elmúlt években. Forrás: BBC (1382)Britney megint megcsinálta 2001-11-15 -- Óriási sikert hozott Britney Spears harmadik nagylemeze a tengerentúlon. A tinidíva új albuma, melyet egyszerűen csak Britney-nek hívnak, könnyedén leszorította Michael Jackson lemezét az eladási listák első helyéről. Így a pop egykori királya csak egy hétig ülhetett a trónján, de még korai lenne leírni őt, mert a héten hatalmas siker volt a 30 éves pályafutását megünnepelendő koncert felvétele a tévében, és lehet, hogy még No 1-ként térhet vissza a jövő héten. Viszont Britney számára 745.000 eladott lemez hatalmas teljesítmény, ő az egyetlen szóló női énekes, akinek mindhárom albuma az első helyen nyitott a megjelenés hetében. Forrás: E! Online (1383)Dokumentumok bin Laden atomfegyverkezéséről 2001-11-15 -- A brit Times egyik riportere olyan dokumentumokra lelt Afganisztán területén, melyek bizonyítják, hogy Osama bin Laden és terrorszervezete atombombát próbál építeni. A visszavonuló talibok által elhagyott egyik menedéken számos - részben elégett - dokumentumokat és jegyzeteket találtak. Ezekben részletes kalkulációk olvashatók a TNT felrobbanásával kompresszált plutónium kritikus tömegre zsugorításáról, melynek eredményeként megkezdődik a láncreakció és a termonukleáris robbanás. A dokumentumok igazolták azokat a nyugati félelmeket, hogy az Al-Kaida hálózat tömegpusztító fegyvereket akar építeni. Nukleáris szakértők szerint a tervek és számítások alapján a szerkezet hasonló lehet a Nagasakira ledobott amerikai atombombához, de mindegyikük hangsúlyozta, hogy rendkívül bonyolult egy működőképes szerkezet összeállítása. Forrás: FOX (1384)Leáll Howard Stern heti tévés összefoglalója 2001-11-15 -- Lehet, hogy az amerikaiaknak elment a kedvük a szexista élcelődéstől: leállnak a sokk-műsorvezető rádiós, Howard Stern adásának televíziós összefoglalójával. Három éve minden szombat este leadtak egy órás tévéműsort a rádióadás legjobb jeleneteiből. Az elmúlt egy évben egyre kisebb lett a műsor nézettsége, végül Stern döntött az adás leállításáról. Valószínűleg az is közrejátszott a döntésben, hogy a produkció fő finanszírozója, Roger King az elmúlt időben a magas színvonalú, család-barát produkciók gyártása mellett döntött. Forrás: ABC (1385)Sokkoló videók a Microsoft vezérekről 2001-11-15 -- Felakavaró látvány, ahogy Steve Ballmer, a Microsoft vezértigazgatója eszelősen ordít és rohangál egy rendezvényen. Az egyik legrégebbi anti-Microsoft oldalon, az Enemy.org-on több érdekes, meglepő, és kifejezetten sokkoló anyag van összegyűjtve a szoftveróriás rendezvényeiről és szerepléseiről. A teljesség igényéhez meg kell jegyezni, hogy néhány részletet nehéz értelmezni a tálalt formában, valószínűleg a teljes szövegkörnyezetből lett kiragadva. Ilyen például Bill Gates egyik nyilatkozata, melyben kijelenti: "Egy szabvány létrehozása, valami teljesen új megalkotása, ami megragadja az emberek képzeletét: ez az egyik legnagyobb dolog. És a Macintosh az egyetlen gép, mely elérte ezt." További videók: Bill Gates egy széken hintázik, és Steve Ballmer az őrült felvezetés után a programfejlesztőket dicsőíti mantra-szerűen kantálva a nevüket, teljesen átizzadt ingben. Forrás: Enemy.org (1386)Út az egyenlítő országain át 2001-11-15 -- Az egyenlítő mentén nem csak melegre lehet számítani, de meleg helyzetekre is, mivel több azokból az országokból, ahol áthalad a képzeletbeli vonal, politikailag és közbiztonság tekintetéből nem a legmegnyugtatóbb hely. Két utazó teljes kalauzát olvashatjuk el itt a Galapagos-szigetektől kezdve, Ecuador, Kolumbia, Brazília, Gabon, Kongó, Demokratikus Kongó (igen, kettő van belőlük), Uganda, Kenya, Szomálián át egészen Indonéziáig. Gyönyörű fehér homok, esőerdő, egzotikus élővilág: minden adott egy komoly kalandhoz annak, aki vállalkozik erre az útra. Forrás: Independent (1387)Az aranybányászok csatája 2001-11-15 -- Felvásárlási verseny tört ki Ausztrália legnagyobb aranykitermelő cégéért, a Normandy Mining Ltd.-ért. Az amerikai Newmont 1,8 milliárd dollárt ajánlott a bányászati konzorciumért, lekörözve a dél-afrikai AngloGold-ot. Eközben a Newmont további 2,58 milliárdot kínál részvényekben a kanadai Franco-Nevadáért, mely 20%-kal részesedik az ausztrál vállalatban. Ha létrejön az üzlet, az a világ legnagyobb bányavállalatát hozná létre, lekörözve az AngloGold-ot, a jelenlegi legnagyobbat. Ez biztosítaná a legnagyobb befektetéseket igénylő iparág jövőjét, és kiegyensúlyozottabb aranykészleteket is valószínűsítene, eképp stabilizálóan hatna a világ jelenleg recesszióba hajló gazdaságára - állítják a szakértők. Forrás: Yahoo! News (1388)Élesedő csata az ázsia mobil piacért 2001-11-16 -- A világ gazdaságának visszaesése érzékenyen érintette a távol-keleti országok gazdaságát, egy kivétellel. A mobil kommunikációs eszközök piaca hatalmas ütemben fejlődik, a legnagyobb vállalatok is az ázsiai trendeket tartják főként szem előtt. A finn Nokia, melynek a világon a mobiltelefon-piaci részesedése 50% körüli, komoly csatát vív az amerikai Motorolával, hogy minél biztosabb pozíciót szerezzenek maguknak a legnagyobb kontinensen. Igen keresettek a különleges szolgáltatások nyújtó készülékek, mint a videót közvetítő telefonok, mely már kapható Japánban, valamint a Java-alapú színes kijelzős és animációs mobilok. Forrás: Yahoo! News (1389)Irányvonalak az amerikai szexuális oktatásban 2001-11-16 -- Amerikában minden középiskolában szexuális tanácsadást tartanak, ahol a fogamzásgátlás és egészségügyi tanácsok mellett gyakran a tanár személyes vagy vallási meggyőződése szerint erkölcsi jótanácsokat is ad. De egy most megszavazott határozat szerint ezentúl nem lehet azt sugallni a gyerekeknek, hogy várniuk kéne a házasságig az első szexuális kapcsolatukkal. A határozat irányvonalakat határoz meg a tanárok számára, mint pl. "egészséges, biztonságos és felelősségteljes döntésre" biztatás, valamint a "megfelelő viselkedés házasság előtt" helyett a "meg kell várni egy különlegesnek tartott személyt az alkalommal"-t javasolják. A szabályozásra azért volt szükség, mert a diákok szülei hol azt neheztelték, hogy nem reális a mai korban az oktatók megközelítése, máskor pedig azt, hogy nem követi a keresztény értékrendet. Forrás: FOX (1390)Schröder maradt Németország kancellárja 2001-11-16 -- Csak két szavazaton múlott, hogy Gerhard Schröder továbbra is Németország kancellárja maradt. A mai szavazáson a Bundestag továbbra is bizalmat szavazott a szociáldemokrata politikusnak, és megszavazták az Afganisztánba küldendő katonai alakulatok támogatását is. A kiszivárgott hírek szerint a Schröder komoly engedményeket tett koalíciós partnereinek, a zöldeknek a tegnap éjjeli tárgyalásokon (az egységek nem állomásoznak afgán területen, és nem küldenek harcoló különítményeket), de többen közülük pacifista és háborúellenes meggyőződésükre hivatkozva nem szavazta meg a kancellár támogatását. Forrás: Frankfurter Allgemeine Zeitung (1391)A Potter film hatalmas sikernek ígérkezik világszerte 2001-11-16 -- A Harry Potter film hatalmas sikernek ígérkezik az Egyesült Államokban is. Már a bemutató előtt rekordot döntött: még soha nem mutattak be filmet 3.672 moziban a premier napján. Ezzel megelőzte a korábbi csúcstartó Mission: Impossible 2-t, az akkori 3.653 fimszínházzal. A tegnap esti premieren sorba álltak az emberek, hogy bejussanak az éjfélkor kezdődő első vetítésre, és a jelek szerint az amerikai kritikusokat ugyanúgy lenyűgözte a varázslatos fiú kalandjai, mint brit kollégáikat. Eddig négy Harry Potter könyv jelent és még három biztosan követni fogja a történetet. Már forgatják a film második részét is, mely várhatóan jövő karácsonyra kerül a mozikba. Forrás: Ananova (1392)Biztonsági rés az Explorer 5.5 és 6-on, a javítás már letölthető 2001-11-16 -- Letölthető a Microsoft oldaláról az a programcsomag, mellyel befoltozható egy biztonsági rés az Internet Explorer 5,5 és 6-os verzióján (hogy nekünk milyen van, azt a Súgóra, majd a Névjegyre kattintva tudhatjuk meg). A hibára az Online Solution portálján hívták fel először a figyelmet. Egy finn biztonságtechnikai cég még november 1-én értesítette a Microsoftot a hibáról, de egy időben fel is tették az internetre a részletes leírást. Így több hetük volt a hackereknek a rés kihasználására, mielőtt a szoftveróriás a javított verziót megjelenthette volna. A hiba a felhasználók cookie használatában volt, portosabban azok továbbításában. A cookie egy kis programkód, mellyel a böngésző és a szerver adatot cserél, és a felhasználót azonosítja. Főként azoknak lehet fontos, akik vásárolnak vagy személyes adatokat is küldenek a neten. Forrás: PC World (1393)A Playstation 2 a biztos befutó - meddig bírja a Nintendo? 2001-11-19 -- Egyre biztosabbnak tűnik az idei nagy videojáték-csata kimenetele. A 18 milliárd dolláros piacon közel egy időben jelent meg a 128 bites alapú Sony Playstation 2, a Microsoft XBox és a Nintendo Gamecube. A néhány hónappal korábbi start a Sony részéről volt a helyes lépés, az egyik legnagyobb piaci elemző, a Forrester Research egyik vezető kutatója is őket tartja a biztos befutónak. Várhatóan az XBox is jelentős részesedést fog szerezni, hiszen az egyik legnagyobb vállalat biztos tőkével áll mögötte, de csak hosszú távon, várhatóan nyereséget is csak öt év múlva kezd el produkálni. Viszont a Nintendo jövője borúsnak tűnik - állítja az elemző -, hiszen túlélésük az új konzol eredményeitől függ, és kétséges, hogy bírják-e a versenyt a kiélezett helyzetben, akár éveken keresztül. Forrás: Consolwire.com (1394)Az egykori CIA-ügynök ma Kubát reklámozza 2001-11-19 -- "Elege van a világ gondjaiból?" - kérdezi egy honlap az idilli, pálmafás strand képe alatt. "El akar szakadni a mindennapok borzalmaitól? Látogasson el Kubába, a világ egyik legbiztonságosabb országába." Ráadásul az egykori CIA ügynök, Philip Agee utazási irodája ígéri ezt, jó megérzéssel, talán egy kissé kevesebb jó ízléssel a szeptember 11-e után megrémisztett amerikaiaktól. Mindenesetre nem ő az egyetlen, aki a szigetország kiváló bűnügyi statisztikáját reklámcélokra használja fel, de kevesen ígérnek nyíltan biztonságot a terrorizmus ellen. Agee 12 évnyi szolgálat után hagyta ott a CIA-t, a dél-amerikai baloldali mozgalmak elleni akciókról írt könyve a hetvenes években az útlevelébe került. Ma saját irodát tart fenn Havannában, a falon közös képük lóg Fidel Castroval. Forrás: Nando Times (1395)Karácsonyi árharc az e-kereskedelemben 2001-11-19 -- Az Amazon.com, a web egyik legsikeresebb kereskedelmi oldala komoly kihívásnak néz elé az idei karácsonyi szezon kezdetén. Az egykori parnere, az Overstock.com ma bejelentette, hogy árháborút hirdet, és a 350 legkeresettebb könyvet 10%-kal a riválisainak árai alatt kínálja. Az Overstock.com arról vált ismertté korábban, hogy a Nasdaq és a nagy internet-befektetési buborék kipukkanása után sorra vásárolta fel a csődbe jutott .com cégeket, és azok értékesíthető részeit a neten kínálta eladásra. Az elmúlt években stabil növekedés volt megfigyelhető az e-kereskedelem bevételeiben – miközben a nyereségességgel már komolyabb gondok voltak -, és az idei karácsony az elemzők szerint még jobb lehet, mert a terrortámadásokat követően arra számítanak, hogy még többen veszik igénybe otthonuk biztonságából az internetes megrendeléseket. Forrás: CNet (1396)Tömegjelenetek a kabuli mozi újranyitásakor 2001-11-19 -- Kisebb zavargások törtek ki Kabulban, amikor a város fő mozija újra megnyitotta kapuit. Az emberek egymáson tolongtak, hogy 1996 óta az első filmet megtekinthessék. A múlt héten elűzött talibán rendszer a Koránra hivatkozva betiltotta a mozit, a tévét, a rádió- és zenehallgatást Afganisztánban. A 600 férőhelyes moziban egy népszerű helyi filmet, az 'Uruj'-t, azaz Ősőket játszották, amely a szovjet megszállás ellen küzdő hős mudzsahadinokról szól. Délelőtt tízkor a nézők tapsoltak és bekiabáltak a régi kópia vetítésekor, melyet a mozi tulajdonosa rejtett el öt évvel ezelőtt. A rendőrségnek kellett közbelépnie, mert a kinnrekedt tömeg többször is megpróbálta áttörni a mozi bejáratát, két ember le is tartóztattak. Valami azonban nem változott a tálibok távozásával: nők továbbra sem látogathatják a filmszínházakat. Forrás: Yahoo! News (1397)Harry Potter: minden idők legnagyobb filmsikere 2001-11-19 -- A könyvek hatalmas sikere után most a moziban is varázslatosat alakított Harry Potter. A hét végi amerikai és brit bemutatókon minden eddigi filmes rekordot megdöntött, és a szakírók szerint már semmi se állíthatja meg, hogy minden idők legnagyobb filmsikere legyen nézőszám és bevétel tekintetében - lekörözve a Titanic-ot is. A Warner Bros saját becslése szerint a film az első három napban 93,5 millió dollár bevételt hozott, bár ezt a többi stúdió 5-10 millió dollárral túlbecsültnek tartja, kétségtelenül lekörözte az eddigi csúcstartó Jurrasic Parkot (72,1 m$). Az első napi bevétel 31,6 millió dollár volt, ezzel a Csillagok Háborújának első részét (28,5) szorította le a vezető helyről - hogy másnap saját rekordját javítva 32,9 milliót hozzon a stúdiónak. "Sikerre számítottunk," - mondta David Heyman, a film producere fülig érő mosollyal - "de hogy Spielberg-gel és Lucas-szal kerüljünk egy helyre, az igazi megtiszteltetés” Forrás: Boston Globe (1398)Viták a Vöröskereszt segély elosztása körül 2001-11-19 -- Az amerikai Vöröskereszt támadások célpontjába került az elmúlt hetekben, mert nyilvánosságra került a szervezet pénzelosztási gyakorlata. Számos magánszemély, jogvédő és a sajtó is azért támadja őket, mert bizonyos katasztrófák után összegyűjtött pénzalapokat nem csak a bajbajutottak megsegítésére használtak fel. Az oklahoma-i bombamerénylet, vagy a minnesota-i árvíz után az összegyűlt adományoknak csak a negyede jutott el a károsultakhoz. Egyelőre nem tudni, mennyi pénz került a szeptember 11-i terrortámadások után összegyűlt 543 millió dollárból az áldozatok hozzátartozóihoz. A Vöröskereszt azzal védekezett, hogy a pénz egy részét a működési költségeire költötte, másrészt, ha valaki nem határozza meg pontosan a befizetés célját, hiába egy bizonyos alapba - és bankszámlára - kerül a pénz, azt gyakran más humanitárius célra költik. Mindenesetre ígéretet tettek, hogy az adományok célját ezentúl pontosan meghatározzák felhívásaikban. Forrás: MSNBC (1399)Melyik filmsztárral születtünk egy napon? 2001-11-19 -- Egy igazi filmrajongó órákig is elböngészhet kedvenc mozijai vagy csillagai adatai után kutatva a bigstar.com-on. De még az átlagos internetező is érdekesnek találhatja, hogy melyik sztárral született egy napon, vagy ugyanezt elküldheti ismerősének, kedvesének - hátha örülni fog neki, bár nem biztos, hogy nagy lesz az öröm, ha kiderül, hogy Denny de Vito-val, vagy akár Sandra Bullock-kal ünnepelhet együtt. A horoszkóp megszállottak viszont biztosan megtalálják itt égi számításukat. Forrás: bigstar.com (1400)Kártyajáték Bush-sal és bin Laden-nel 2001-11-19 -- Egy amerikai játékgyártó olyan kártyajátékkal rukkolt elő, melyet a Tartós Szabadság Hadműveletről neveztek el. Az afganisztáni akció által inspirált játék katonai és politikai vezetők képével került forgalomba, mint pl. George W. Bush és Osama bin Laden. A kártyákon a vezetőket fegyverekkel és katonai felszerelésekkel kapcsolhatjuk össze, így növelve ütőerejüket. A gyártó szerint a gyerekek így könnyebben megérthetik a terrorizmus elleni harc súlyát és fontosságát. Forrás: Ananova (1401)Az Apple visszavárja régi felhasználóit 2001-11-19 -- A Windows multimillió dolláros marketing kampánya közben talán nem a legjobb időzítés az Apple új, szeptemberben bemutatott Mac OS X 10.1.1 operációs rendszerét versenyeztetni. Mégis cégnél úgy gondolták, hogy most, vagy soha. Az elmúlt évek néhány felemásra sikeredett eredményei után az Apple most régi felhasználói visszacsábítására törekszik. Kampányukban az új XP és a Mac hasonlóságaira akarja felhívni a figyelmet, kiemelve multimédiás alkalmazásait - ami régen az erősségük volt, de mára a PC-programok szinte minden tekintetben behozták lemaradásukat. Ami biztos, hogy nem lesz könnyű dolguk. Forrás: ZD Net (1402)Nosztalgia és nehézségek a muzulmán tudósvilágban 2001-11-19 -- Rendkívül nehéz helyzetbe került az elmúlt évtizedekben a muzulmán világ kutatógárdája. Erős nosztalgia él bennük a több száz évvel ezelőtti eredmények iránt, amikor tudósaik és könyvtáraik a világ legjobbjainak számítottak, messze lekörözve európai tudóstársaikat, integrálva a Távol-Kelet és a nyugati világ tudását. Mára legjobbjaik amerikai és európai egyetemeken tanulnak, és többségük ott is marad munkájukat folytatni, otthon pedig a katonai fejlesztéseken kívül alig jut pénz bármire is. Ezért több tudós is most az ENSZ-hez és a Világbankhoz fordult segítségért, kultúrájuk és kutatómunkájuk feltámasztása érdekében. Forrás: Siliconvalley.com (1403)Brad Pitt: kellenek a Jóbarátok 2001-11-20 -- Amióta csak először rajtakapták Brad Pitt-et, hogy a Jóbarátok egyik főszereplőjével, Jennifer Aniston-nal jár, azóta keringenek pletykák a sorozatban való szerepléséről. Három évvel a kapcsolatuk kezdete után most valóra vált sok rajongó vágya: ezen a héten mutatják be Amerikában azt a részt, melyben Pitt Monica egyik régi gimnáziumi osztálytársát játssza, aki váratlanul felbukkan. A filmsztár arról is mesélt, hogy nagyon szívesen vállalta el a felkérést, mert a Jóbarátok az egyik kedvenc sorozata volt már a felesége megismerése előtt is. Pitt erről egy új filmje, az Ocean's 11 bemutatója előtti sajtókonferencián beszélt, melyben Julia Roberts a partnere. Forrás: TV Guide (1404)Helymeghatározó mobilok Japánban 2001-11-20 -- Japán legnagyobb mobilszolgáltatója olyan készülékek alkalmazására készül szolgáltatása részeként, melyeket globális helymeghatározó technológiával (GPT) láttak el. Miközben Amerikában és Európában 2001 második felében visszaesett a mobiltelefonok lendületes növekedése, Ázsia az egyik legdinamikusabb piac maradt. Ezen belül is rendre Japánban kerülnek bevezetésre a legfrissebb technológiai újítások. Már kapható a képet továbbítani tudó (minikamerás) és a rövid videókat letöltő készülékek - melyek csak jövőre várhatóak Európában. A mostani újdonságot elsősorban gyermekük holléte miatt aggódó szülőknek ajánlják, de a műholdas helymeghatározás és adatátvitelben további lehetőségeket is látnak. Például lekérdezhetjük az éjjel-nappal nyitva tartó patikák, üzletek, videókölcsönzők listáját, majd helyzetünk ismeretében könnyen rátalálhatunk a legközelebbire. Forrás: Ananova (1405)Tavaszig semmi jót nem remélhetünk a gazdaságban - Fed 2001-11-20 -- A gazdaság visszaeső teljesítménye várhatóan már nem fog sokat javulni a télen, növekvő munkanélküliségre és csökkenő részvényértékekre lehet számítani - így lehet röviden összefoglalni az amerikai Szövetségi Jegybank (Fed) egyik vezetőjének nyilatkozatát. Mivel az USA gazdaságának és a Wall Street tőkeforgalmának - volumenének nagyságrendjéből kifolyólag - meghatározó szerepük van a világ gazdaságában, így nem várható jelentős eltérés a negatív trendtől másutt sem. Robert Perry, a Fed kaliforniai elnöke szerint csak a jövő év második-harmadik negyedében lehet pozitív változásra számítani. "Őszintén szólva a rövidtávú kilátások nem túl fényesek, és nagyon sok a bizonytalanság." - mondta Perry egy gazdasági konferencián. Ez volt az első hivatalos Fed nyilatkozat a gazdasági állapotokról a szeptember 11-i terrortámadások után. Forrás: Siliconvalley.com (1406)Itt az interaktív televíziózás - egyelőre csak a BBC-től 2001-11-20 -- A BBC beindította interaktív televízióját, melynek részeként a digitális tévével rendelkezők híreket, sporteseményeket és az őket érdeklő, érintő információkat érhetnek el. Egy speciális távirányítóval választhatnak a program szerkezetéből, hogy sportot vagy időjárást akarnak-e inkább nézni. Olyan kiegészítő szolgáltatásokat is tartalmaz a megoldás, mint a sportesemények saját szájíz szerinti kameraállásból megtekintése, vagy egy gól ismétlésének tetszőleges meghatározása. Emellett fórumokat biztosítanak a nézőknek, ahol kommentálhatják az eseményeket és elmondhatják véleményüket, de akár saját kérdéseiket is feltehetik az Afganisztánból videotelefonon közvetítő riporternek. Forrás: BBC (1407)Hatalmi koncentráció Amerikában 2001-11-20 -- A szeptember 11-i terrortámadások és az azt követő afganisztáni hadműveletek kivitelezése folytán George W. Bush kezében olyan magas szinten koncentrálódott a hatalom, melyre Nixon óta nem volt példa Amerikában, és csak Roosevelt befolyása mérhető hozzá. Egyebek közt megegyezett Putyinnal egy jelentős fegyverleépítésről, de ezt nem foglalták egyezménybe - így nincs szükség a Szenátus jóváhagyására. A törvényhozás kihagyásával újjászervezték a Bevándorlási Hivatalt, limitálták a képviselők hírszerzési tájékoztatását és a terrorizmusról szóló rendelet lehetővé teszi gyanúsítottak letartóztatását akár bizonyíték nélkül is. A Fehér Ház szóvivője szerint ebben semmi rendkívüli nincs, "az Alkotmány háborús helyzetekben a legfelsőbb végrehajtó hatalom kezébe helyez minden döntést." – mondta a Washington Post érdeklődésére. Forrás: Washington Post (1408)Óriási jégtakaró szakadt le az Antarktiszról 2001-11-20 -- Műholdelvételeken tisztán kivehető, ahogy az Antarktiszt övező jégtakaróból egy újabb jelentős darab vált le a nyár folyamán. Több tudós szerint is ez újabb bizonyíték a globális felmelegedéssel kapcsolatos kétkedőkkel szemben. A Dél-Amerika nyúlványához közel fekvő Larsen jégtakaró elvékonyodása már évtizedek óta megfigyelhető volt, de ilyen dramatikus leválásra nem számítottak a kutatók sem. Az Antarktisz amúgy is jelentős klímaváltozásoknak volt kitéve az elmúlt időkben, a helyi hőmérséklet ötször gyorsabban emelkedik, mint a globális átlag, és a kontinens feletti ózonréteg is nagymértékben eltűnt. Szakértők szerint a most leszakadt jégtakaró nem emeli majd jelentősen a világ tengerszintjét, mivel nagy része már eddig is a vízen úszott. Forrás: Online.ie (1409)Haditengerészeket is bevetnek bin Laden felkutatására 2001-11-20 -- Legalább 1600 haditengerész csatlakozik az Afganisztánban harcoló kommandós egységekhez ezen a héten - jelentette be a Pentagon. A hírek szerint már csak egy közel 80 négyzetkilométeres területen bujkálhat Oszama bin Laden, aki az amerikaiak fő célpontja. Már az Arab-öbölben állomásosnak azok a hadihajók, melyekről bevethetők lesznek a tengerészet elit, szárazföldi egységei. Eközben az ország északi részén rendeződni látszik a katonai és a politikai helyzet, az Északi Szövetség hajlandónak mutatkozik engedményeket tenni egy több-nemzetiségű kormányzat megalakításával kapcsolatban. Forrás: ABC (1410)Jelentősen esnek a CD-írók árai 2001-11-20 -- Egyre élesebb a verseny a CD-írók gyártói között, melynek egyetlen eredményét a most kezdődő karácsonyi szezonban a vásárlók sokra értékelik - ugyanis jelentős kedvezményekkel kínálják a termékeket. Már közel egy éve jelentősen esik a CD-R-ek és a CD-RW (újraírók) ára, az új modellek ára néhány hónap alatt 300$-ról 150-re esett vissza, miközben a sebességük megkétszereződött, 12X-ről 24X-re. De a karácsonyi szezonra a nagyobb áruházak már 100$ alatt is kínálnak modelleket. Forrás: PC World (1411)Amerika után most Európában küzdhet a Microsoft 2001-11-20 -- Alig lélegezhetett fel a Microsoft az amerikai Igazságügy Minisztériummal történt peren kívüli kiegyezése után, már is újabb monopol-ellenes eljárásnak néz elébe, ezúttal Európában. Az Európai Bizottság már befejezte a vizsgálatát a szoftveróriás piaci gyakorlatait illetően, és elmarasztaló jelentés készített róla. Főként az árukapcsolási gyakorlatot neheztelték. Ha nem sikerül megegyeznie a brüsszeli hivatallal, a Microsoft akár 2,5 milliárd dolláros büntetésre is számíthat, valamint változtatásokra is kötelezhetik a Windows operációs rendszerében. Forrás: Siliconvalley.com (1412)A Gillette új borotvái 2001-11-20 -- A Gillette bemutatta legújabb borotváját, mely - állításuk szerint - lekörözi a vállalat minden eddig gyártott termékcsaládját. Egyelőre nem adtak további pengéket a borotvához, a 100 éves vállalat csak továbbfejlesztette a hárompengés változatát, a Mach 3-at. Hozzátettek még egy Turbo szócskát a termék elnevezéséhez, hogy meg tudjuk különböztetni a korábbi változatoktól. Emellett azt ígérik a Gillette-nél, hogy ezúttal maximálisan szem előtt tartották az érzékenyebb bőrűek igényeit is. Forrás: Ybreo (1413)Ilyen, ha Prince a zenére koncentrál 2001-11-21 -- Az elmúlt években szinte csak arról hallottunk, hogy Prince hadakozik a nagy lemezgyártók ellen, évekig pereskedett, mire sikerült függetlenítenie magát és nem maradt tovább "rabszolga". Eközben megjelent néhány gyűjtemény, kiadatlan szám és koncertfelvétel, de semmi emlékezetes, vagy maradandó, amire a rajongók felkaphatták volna a fejüket. De mostanra áttört a gát, és legújabb lemezén, a 'The Rainbow Children'-en (A szivárvány gyermekek) újra megcsillantotta zsenijét. A Billboard szakírója szerint lehetne az a címe, hogy 'Miként tért vissza Prince lendülete', tele édes-harmonikus balladákkal, másvilági jazz futamokkal, kemény rock-hangzással, és tüzijáték funk hatásokkal, egyszóval olyan számokkal, melyeket nem hallhattunk a 150 centis nagymestertől a 'Sign O' the Times' óta. Forrás: Billboard.com (1414)A vitamin gyártókat 855 m euróra büntették 2001-11-21 -- 855 millió eurós büntetést szabott ki a Európai Unió a legnagyobb vitamingyártókra, köztük a Roche-ra és a BASF-re illegális, versenyellenes árkartell fenntartása miatt. Több mint egy évtizeden keresztül sikerült elérniük, hogy a vásárlók többet fizessenek azokért a termékekért, melyek vitaminokat tartalmaznak. A nagy vegyipari és gyógyszergyártó vállalatok üzletkötői megegyeztek egymással egy magasabb árszintről, melyhez tartották is magukat, függetlenül a piaci viszonyoktól. A vizsgálat a 90-es évek végén indult, középpontjában az élelmiszeriparnak szállított, nagyipari kiszerelésben értékesített vitaminok álltak, melyeket kukoricapelyhekbe, italokba, kozmetikumokba, takarmányba adagoltak. Ez volt eddig a legnagyobb büntetés, melyet az EU valaha is kiszabott. Forrás: BBC (1415)Afgán rendezési tárgyalások kezdődnek a jövő héten 2001-11-21 -- Az Afganisztán fővárosát és nagy részét uraló Északi Szövetség tegnap este beleegyezett, hogy tárgyalásokat kezdjenek a jövő héten Németországban. Az ENSZ által kezdeményezett megbeszéléseken egy olyan átmeneti - vagy akár tartós - állami szervezet és vezetés kialakítását kezdeményezik, melyben a lehetőség szerint minél több afgán népcsoport és törzs képviselteti magát. A hírügynökségi jelentések szerint sikerült megegyezni a pastu törzs képviselőivel is, akik az ország lakosságának közel 50%-át képviselik. Eddig a pastuk voltak a talibán legfőbb támogatói, de a szélsőséges iszlám mozgalom nem jelenhet meg a tárgyalásokon. Úgy tudni, hogy a jelenleg Olaszországban élő, egykori afgán uralkodó is képviselteti magát a megbeszéléseken. Forrás: Toronto Star (1416)A félszemű kabuli oroszlán még kitart 2001-11-21 -- A csodával határos módon közel 100 állatfaj képviselője maradt életben a kabuli állatkertben, miután a talibok kivonultak az afgán fővárosból. Az elmúlt években több száz állat halt éhen, vagy őket ették meg a nélkülöző helyiek. Az állatkert 25 éves elefántját egy, a mostani harcokban kilőtt rakéta találta el. Marjan, az oroszlán is nagyon rossz állapotban van. Néhány éve egy afgán férfi egy kézigránátot dobott a ketrecébe, aminek következtében elvesztette az egyik szemét és leszakadt a fél álkapcsa. Most nemzetközi segítséget kérnek a megmaradt állatok megmentésére. A taliboknak annak idején komoly fejtörést okozott, hogy vajon összeegyeztethető-e a fundamentális nézeteikkel az állatkert. De a Kabul Egyetem teológiai tanszéke kijelentette, hogy Mohamednek is voltak háziállatai, ezért az állatok maradhatnak, oktatási céllal. Forrás: NDTV.com (1417)Jordan még tud kosarazni, de egyedül neki se megy 2001-11-21 -- Egyre rosszabbul áll a Washington Wizards szénája az amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA őszi sorozatában. Tegnap a Charlotte Hornets-től kaptak ki 95-88-ra, pedig onnan hiányzott is a csapat két legjobbja. Ez már a hetedik veresége volt zsinórban Michael Jordan csapatának, és ez jelenti a "Levegő Urának" eddigi legrosszabb sorozatát pályafutása alatt. A keleti osztályban csak egy csapatnak van rosszabb eredménye idén, a Chicago Bulls-nak. Nem véletlenül bosszús Jordan a nagy visszatérés után, hiszen korához képest továbbra is fantasztikusan játszik, minden meccsen 30 pont felett dobott, a hét végén a Utah Jazz elleni 44 pontja a legeredményesebb játékossá tette idén. De csapattársai nagyon gyengén szerepelnek, csak Hamilton-nak sikerült két számjegyű eredményt elérnie: 10 pontot dobott, azt is 8 próbálkozásból. Forrás: Eurosport (1418)Drágul a vírusok elleni védelem 2001-11-21 -- Folyamatosan növekednek a felhasználók és a vállalatok azon költségei, amelyet a vírusok elleni küzdelemre fordítanak. A legszembetűnőbb változás most a Symantec áremelése volt. Ők gondozzák az egyik legnépszerűbb virusírtó programot, a Norton AntiVirust, melynek éves előfizetését 3,95$-ról 9,95-re emelték. A program egyszerű változata ingyen letölthető, de az nem tartalmazza a legújabb vírusok leírását - így nem is nyújt védelmet ellenük. Ahhoz, hogy minden új támadás ellen védve legyen rendszerünk folyamatosan frissíteni kell a program adatbázisát. Az áremelést a cég képviselői azzal magyarázták, hogy az elmúlt években drámaian elszaporodtak az új vírusok, a cég naponta 10-15 új változatot fedez fel, melyek ellen a lehető legrövidebb időn belül védelmet és megoldást kínálnak, de ennek költségeit kénytelenek előfizetőikre hárítani. Forrás: PC World (1419)Clooney-val forgatják újra a kultikus orosz sci-fit 2001-11-21 -- George Clooney és Steven Soderbergh valószínűleg nagyon szeret együtt dolgozni. Miközben a legutóbbi közös munkájuk, az Ocean 11 még nem is került a mozikba, máris tudni lehet, hogy új filmet készülnek fogatni - jelentette a Daily Variety. A színész és a rendező első közös alkotása, a Mint a kámfor volt, ahol Clooney egy sármos bankrablót alakított. Most a kultikus, 1972-es orosz sci-fit, a Solaris-t forgatják majd újra, mely a világhírű lengyel író, Stanislav Lem regénye nyomán készült. Forrás: E! Online (1420)A Ford Thunderbird lett Amerika legjobb autója az idén 2001-11-21 -- Minden évben kiosztják az Év Autója díjat, melyet Európában egy, az autós újságírók legjobbjaiból álló zsűri választ meg. Nem meg ez másképp Amerikában sem, de ott csak a helyi modelleket tüntetik ki a "Világ legjobb autója" címmel. Ma volt az eredményhirdetés, és idén a Ford gyönyörű új modellje, a Thunderbird nyert. A hivatalos bejelentés csak holnap várható a Las Vegas-ban tartott autóshown. A kiszivárgott hírek szerint nagyon szoros volt a verseny a Toyota új Camry-jával. Forrás: Nando (1421)A britek szerint a U2 Joshua Tree-je minden idők legjobb lemeze 2001-11-22 -- Az ír U2 egyik régi lemezét, a 'The Joshua Tree'-t választották meg a brit zenerajongók minden idők legjobb lemezének. Ma jelentette be a végeredményt a VH-1 zenei csatorna, mely a szavazást szervezte. Közel negyedmillióan adták le voksukat telefonban, e-mailben vagy az adó honlapján. Michael Jackson 'Thriller'-je a második helyen végzett, annak ellenére, hogy ebből a lemezből adtak el a legtöbbet a világon. A harmadik a 'What's The Story Morning Glory'-ja lett, az Oasis-tól, akiket sokszor emlegetnek úgy, mint a Beatles mai metamorfózisai. Ha már itt tartunk, a legendás liverpool-i csapat két albummal is bekerült a tízes mezőnybe: a 'Revolver' a nyolcadik, a 'Sgt. Pepper' pedig a kilencedik helyen végzett. Forrás: Yahoo! News (1422)Büntetés, ha a szomszéd a cigarettára panaszkodik 2001-11-22 -- Marylandban, az Egyesült Államok fővárosa mellett fekvő államban egy új törvény szabályozza a nem-dohányzók védelmét. Egy most elfogadott helyi szabály szerint, ha valaki a lakóhelyén dohányzik, és ez zavarja a szomszédait, akár 750 dolláros (200.000 forintos) büntetésre is számíthat. Az új rendelkezés a dohányfüst által okozható egészségügyi károsodást az azbeszttal és a gyomirtókkal egy osztályba sorolja. "Ez nem azt jelenti, hogy nem dohányozhatunk a lakásban." - magyarázta Isiah Leggett, a helyi tanács egyik tagja - "De a füst és a szag nem lépheti át az ingatlanok határait". A rendelkezés kivitelezéséről még tárgyalnak, várhatóan első alkalommal csak figyelmeztetik a megátalkodott dohányzókat, és csak ez után kapnak büntetést. Forrás: ABC (1423)Új arculatok a régi Windows-unknak 2001-11-22 -- Lehet, hogy a Microsoftnak monopol helyzete van, ha a PC-k operációs rendszereiről van szó, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Windows csak úgy nézhet ki a gépünkön, ahogy most kinéz. Számos programhoz lehet már letölteni különböző színű és grafikájú felületeket ("skin"-eket), ugyanígy hozzáférhető több változat is a különböző Windows-okhoz. Persze ez semmit se változtat a rendszer teljesítményén, de a képernyőnkön a megjelenés végre lehet egy kicsit másmilyen. Amit a gép előtt hosszú órákat töltők biztosan sokra értékelnek. Több oka is lehet, miért változtassuk meg a Microsoft által kitalált design-t, például hogy gyerekeinknek egy könnyebben tanulható változatot rakjunk fel, több színnel, vagy egyes vállalatok ekképp akarják egységesíteni a dolgozók képernyőit. Forrás: ModBee.com (1424)Megbízhatóak a zenéket letöltők? 2001-11-22 -- Az internetes számcsereberélés hatalmas sikere arra a szomorú következtetésre jutatta a zeneipar néhány vezetőjét, hogy ha az átlag vásárlónak lehetősége van fizetés nélkül hozzájutni egy zenei gyűjteményhez, akkor gondolkodás nélkül azt választja. A most következő néhány hónapban lehetőség lesz ellenőrizni a teóriájukat. Több szolgáltató - köztük a Napster is - olyan oldal beindítását készíti elő, ahonnan bizonyos havi díj ellenében tölthetünk le számokat. Az egyetlen hátrány, hogy csak azoknak a lemezcégeknek kerül fel az anyaga, akivel megegyeztek, ráadásul nem is minden cég rendelkezik a zenék online közlésének jogával. Elemzők szerint azoknak az oldalaknak van jövője, melyek bizonyos stílusokra - rock, világzene, jazz - szakosodnak. Forrás: Nando (1425)Kína kiutasította a 35 nyugati tüntetőt 2001-11-22 -- Kína kivételesen gyors döntést hozott azzal a 35 nyugati személlyel kapcsolatban, akiket még kedden tartóztattak le a Tiananmen téren. A csoport lótuszülésben elhelyezkedett a téren, énekeltek és egy transzparenst feszítettek ki, melyben a Falun Gong csoport elleni erőszakos kínai fellépés ellen tüntettek. Valamennyiüket kiutasították az országból, a helyi hatóságok indoklása szerint megszegték a tüntetés, gyülekezés és a vallási szektákra vonatkozó kínai törvényeket. A Falun Gong egy kínai vallási mozgalom, mely lassú mozdulatokból álló testgyakorlatokat, hagyományos kínai hitvilágot ötvözi a jelenleg Amerikában élő alapító tanításaival. A kínai kormány 1999-ben szektának minősítette a csoportot, melynek becslések szerint legalább 10 millió híve van az országban. Forrás: LA Times (1426)Potter után tarolhat a Gyűrűk Ura 2001-11-22 -- Alig egy héttel a Harry Potter regényből készült film után újabb könyv-adoptációt mutatnak be az európai mozikban. Miközben a varázsló tanonc története hatalmas kasszasikernek bizonyult - egyes számítások szerint akár még a Titanic bevételi rekordját is megdöntheti -, a most műsorra kerülő Gyűrűk Ura bemutatóját is komoly várakozás előzi meg. A skandináv országokban az emberek egész éjszakákat vártak hosszú sorokban a fagypont alatti hőmérsékleten, csak hogy elsőként láthassák JRR Tolkien regényéből Új-Zélandon forgatott filmet. Úgy tűnik, hogy a mesés történetek nagyon kelendőek mostanában, és egyik filmnél se kell sokat várni a folytatásra: a Harry Potterből eddig négy regény jelent meg, a Gyűrűk Ura pedig trilógia. Mindkét film második részéhez már folynak az előkészületek. Forrás: BBC (1427)Hűtő válság Európában 2001-11-23 -- A környezetvédők attól tartanak, hogy Európa-szerte hűtők ezreit fogják az utcára dobni az emberek még az év vége előtt. Egy EU rendelet szerint január elsejétől tilos kidobni használt hűtőt úgy, hogy nem távolították el klorofluor-karbon (CFC) gázt a rendszeréből. A CFC remek hő-továbbítási tulajdonsággal bír, ezért sokáig ezt a gázt használták a hűtőgépekben, de már vagy 15 éve ismert az ózonrétegre káros hatása. Most azonban kiderült, hogy az egyes országok hatóságai nem tettek előkészületeket a gázok begyűjtéséhez, és a szervizek sincsenek felkészülve a feladatra. Környezetvédelmi szervezetek ezért azzal a kérdéssel fordultak a lakossághoz, hogy halasszák el új hűtő vásárlásukat egy későbbi időpontra, mikorra már remélhetőleg sikerül megoldani a problémát. Forrás: BBC (1428)Jön a labdakamera a sportközvetítéseken 2001-11-23 -- Újabb ötletet vetettek be a sportközvetítések emberközelivé alakítására: a labdakamerát. Egyelőre csak a rugby tojásdad labdájával folynak a kísérletek, mivel azt viszonylag egyenesen tartják a játékosok, legalábbis elfutás közben. Az ötlet Új-Zélandról származik, ami nem is meglepő, mert a szigetország rugby-válogatottja, az All Blacks az egyik legerősebb csapatnak számít a sportágban. Egyelőre csak fekete-fehér képek közvetítésére alkalmas a készülék, és még kisebb gondok vannak a labda egyensúlyozásával. Maga a kamera csak 14 gramm, de a közvetítő egység és az elemek 60 grammot nyomnak, és nehéz úgy elosztani a súlyt, hogy a játékot ne zavarja a beépített készülék. Forrás: BBC Sports (1429)Brooks leszorította Britney-t 2001-11-23 -- Hatalmas siker a tengerentúlon a nálunk kevéssé ismert Garth Brooks új lemeze, a Scarecrow. A country-énekesnek ez már a hetedik albuma, mely a megjelenés hetében rögtön az eladási listák első helyére került. Egyetlen hét leforgása alatt 465.000 példányt adtak el az új lemezből - jelentette a SoundScan. Brooks pályafutása alatt eddig összesen 100 millió albumot adott el, amivel minden idők legsikeresebb zenészének számít az Egyesült Államokban. A mostani eladási eredménnyel egyébként Britney Spears-t szorította le az első helyről, akinek így csak egy hét jutott a dicsőségből. Forrás: E! Online (1430)Csalódást keltő az XP Plusz 2001-11-23 -- Több internetes szakújság szerint sem éri meg a Microsoft új operációs rendszerének extrákkal felturbózott változatát választani. A Windows XP Plusz szépen design-olt felületén túl számos multimédiás alkalmazást kínál és néhány játékot, de a szakemberek szerint nem éri meg a 40 dolláros felárat. Egyebek között egy beszédfelismerőt csatoltak a média-lejátszóhoz, ami még az egyik leghasználhatóbb kiegészítő, ha vesszük a fáradtságot, hogy megtanítsuk a programot artikulációnk felismerésére. Emellett saját CD-író programot is csatoltak az XP, valamint egy bonyolult és nehezen kezelhető DJ-szoftvert, mellyel MP3-ainkból készíthetünk válogatásokat és mixeket. Forrás: PC World (1431)Harmadszor raboltak eurót 2001-11-23 -- Három álarcos rabló 260.000 eurót lopott le Róma külvárosában egy bankfiókból. Ez már a harmadik alkalom, hogy az új közös pénzből zsákmányolnak annak jövő évi bevezetése előtt. A rablás a Banca di Roma fiókjában történt tegnap. Három parókás férfi reggel megvárta az alkalmazottak érkezését, majd megkötözték őket, és kényszerítették az igazgatót a széf kinyitására. Szeptember 1.2 milliós zsákmánnyal távoztak a bűnözők Frankfurt egyik bankjából, de a pénz nagy részét a rendőrség visszaszerezte. Január elsején 50 milliárd érme és 14.5 milliárd papírpénz válik hivatalos fizetőeszközzé 12 országban, de február végéig az egyes országok hagyományos pénznemei is forgalomban maradnak. Forrás: CNN (1432)Kína holdraszállást tervez 2001-11-23 -- "Olyan fontosságú és alapvető lesz, mint az elektromosság" - állítja egy hivatalos kínai közlemény az űrkutatásról, melynek most tették közzé az egyik tervezetét. E szerint 2005-re szeretnének embert juttatni a világűrbe, és szóba került egy lehetséges holdra szállás is, de ez utóbbihoz nem említenek tervezett időpontot. Jövőre három műhold felbocsátását is tervezik, az egyiket időjárási, a másikat tengerkutatási, a harmadikat pedig természeti erőforrások után vizsgálatokra fogják használni. A kínai űrprogramot a kormány mindenben támogatja, az ország szimbólumának tartják, és jelentős presztízst tulajdonítanak neki. Miként az USA a hatvanas években, most Kína is a nemzeti érzelmek erősítésére is felhasználja űrterveit. Forrás: Yahoo! News (1433)DNS-alapú számítógépet építettek 2001-11-26 -- Mind több jel utal arra, hogy a természet adta ötletek nyújthatják a legjobb megoldást az egyre bonyolultabb informatikai rendszerek kezelésére. Korábban az IBM készített egy tanulmányt arról, hogy a jelenlegi fejlődési ütem mellett néhány évtizeden belül kezelhetetlenné válnak a számítógépes rendszerek. A számítógépes óriás olyan megoldást javasolt, melyek a természetes szelekciót és öngyógyító mechanizmusokat utánozva javítják ki a saját hálózatukon belüli hibákat. Most izraeli tudósok egy olyan chipet készítettek, mely az élőlények örökítő anyagának, a DNS felépítését utánozza. Ezzel a módszerrel olyan apró "számítógépek" készíthetőek, melyekből több milliárd is elfér egy kémcsőbe, és 99,8%-os a műveleti pontossága. Az eddigi bináris kódokban tárolt információ és matematikai képletek helyett az új chip a DNS-hez hasonlóan tárolja az adatokat, beleértve a műveletekhez szükséges szoftvereket is. Forrás: Siliconvalley.com (1434)Potter tovább tarol, a Spy Game viszont gyengén nyitott 2001-11-26 -- A Mindenszentek az egyik legforgalmasabb mozihétnek számít Amerikában, erre az ötnapos ünnepre időzítik a nagy filmstúdiók a komolyabb filmjeik megjelenését. Tovább dönti a rekordokat a Harry Potter történetek első regényéből készült film, minden idők legsikeresebb Mindenszentek hétvégi filmje lett, 1,5 millió dollárral megjavítva a korábbi csúcstartó Toy Story 2 ’alig’ 57,3 milliós bevételét. A bemutató óta eltelt 10 napban már 188 milliót hozott készítőinek, valószínűleg gyorsabb sikerül majd elérnie a 200 milliós határt, mint a Star Wars 1-nek 1999-ben. Jól szerepelt a Disney új családi filmje, a Monsters, Inc is, viszont egyelőre csalódást okozott Robert Redford és Brad Pitt részben Budapesten forgatott kémtörténete, a Spy Game. Forrás: E! Online (1435)Pusztít az új féregvírus 2001-11-26 -- Új féregvírus indult el a hét végén Nagy-Britanniában és nagyon gyorsan terjedt a magánhálózatokon. Szakemberek most arra figyelmeztetnek, hogy a hétfői irodai alkalmazások elindításával a helyzet megközelítheti a néhány hónappal ezelőtti SirCam pusztítását. A W32/Badtrans@MM névre keresztelt vírus a Microsoft Outlook programján keresztül terjed, egyelőre két változatban bukkant fel és a B variáns okoz nagyobb pusztítást. Az e-mailhez csatolt fájlnak hamis kiterjesztést ad, de fel lehet ismerni a 13,312 bytes méretéről. Az Outlook Expressben minden olvasatlan és válaszolatlan levélre továbbküldi magát. Forrás: ZD Net (1436)Néhány új autó gyenge biztonsági szereplése 2001-11-26 -- Egy most közzétett tanulmány szerint néhány új autónál meglepően rosszak a biztonsági paraméterek. Az Európai Új Járművek Kárbecslése névre keresztelt program tesztsorozata után csak a Renault Laguna érdemelte ki a legbiztonságosabb járműnek járó öt csillagot. Leginkább az első ajtók oldalütközésével volt gond. Összesítve az eredményeket a tanulmány készítői megállapították, hogy javulás figyelhető meg az új modellek szilárdságában, de kiemeltek néhány autót, melyek biztonsága megkérdőjelezhető. Az EU program vezetője, Max Mosley elmondta, hogy a Hyundai Elantra és az Alfa Romeo 147 kifejezetten rosszul szerepelt a törésteszteken, mindketten csak a maximális érték 20 százalékát érték el, ami az egyik legrosszabb valaha elért eredmény. A másik gond a gyalogosvédelem volt, itt csak a Honda kapott magas pontszámot, míg a járókelőkre "legveszélyesebb" autó a BMW új, 3-as szériája volt. Forrás: Ananova (1437)Hagi lemondott a román válogatott vezetéséről 2001-11-26 -- Ma lemondott Gheorghe Hagi a román válogatott vezetéséről, miután vitába keveredett a helyi futball-szövetséggel. Hagi állítólag arra kért biztosítékot a román vezetéstől, hogy akkor is megtarthassa vezető edzői posztját, ha a válogatott továbbra is gyengén szerepel. Óriási volt a felháborodás Románia szerte, miután a nemzeti tizenegy 1986 óta először nem került be a Világbajnokságba. Mint emlékezetes Szlovénia válogatottja nagy meglepetést okozott, amikor 3-2-es összesítésben legyőzte a románokat. A 36 éves játékost Románia legjobbjának tartják számon, 125-ször volt válogatott, a nemzeti csapattal a vb negyeddöntőig jutottak 1994-ben, a török bajnokság győzteseként pedig UEFA-kupát is nyert. Forrás: FOXSports (1438)Szükségállapot Nepálban 2001-11-26 -- A nepáli király szükségállapotot hirdetett ki, miután az ország északi részein maoista lázadók nagyarányú támadást intéztek kormányszervek ellen. Az ország repülőtere és közhivatalai nyitva maradnak, de ezután várhatóan a katonaságot is bevonják a gerillák elleni harcba, akikkel eddig csak a rendőrség vette fel a küzdelmet. A hét végi összecsapásokban legalább 200 maoista, illetve 76 rendőr és katona halt meg. A lázadók Nepál monarchikus rendje ellen lázadnak és egy szocialista népköztársaság létrehozásáért küzdenek. A mostani átfogó támadásukkal felrúgták a nyár óta tartó tűzszünetet, és ezzel még valószínűtlenebbé vált a megegyezés a kormány és a maoisták között. A nyáron sokan tartottak egy polgárháborútól, puccstól és a királyság megbuktatásától, miután az egyik rokonuk lemészárolta a királyi család nagy részét, ami sokkolta az ország közvéleményét, és hónapokig tartó politikai bizonytalanságot okozott. Forrás: Telegraph (1439)Tisztában a kádakkal 2001-11-26 -- Ma már senkinek se kell ugyanabban a házgyári kádban fürdenie, nyoma sincs a néhány évtizeddel ezelőtti hiánynak, hatalmas választékot találhatunk mindenfelé. Mivel a beszerelés, vízbekötés, lefolyóépítés nem kis munka, érdemes alaposan körülnézni a választás előtt, hiszen általában évtizedekre vásárolunk. A forma, szín és méret legyen ízlés dolga, emellett a legfontosabb a kád anyaga. A zománcozott a legolcsóbb, de nehéz és könnyen lepattanhat a védőréteg. Ráadásul jő hővezető, ezért gyorsabban hűl ki a fürdővíz. A műanyagok ellenállóbbak, könnyebbek, de könnyen elszíneződnek. A teljes összehasonlításhoz katt ide> Forrás: bhg.com (1440)Minden idők legnagyobb filmje? 2001-11-26 -- Az egyik brit tévécsatorna szavazásra kérte fel nézőit: melyik filmet tartják minden idők legnagyobb filmjének. A nyertes a Csillagok Háborúja és a Birodalom visszavág lett, de az eredmény komoly vitát kavart. A tévétársaság vezetése kiállt a nézők vélemény mellett, szerintük " a szavazás a közvéleményt tükrözi és semmi köze a kritikusok és filmbúvárok listáihoz, melyeken számos alkotásról az átlagember még csak nem is hallott". Anglia leghíresebb filmkritikusa viszont "elkeserítőnek" tartotta a szavazás eredményét. A BBC most arról kéri ki látogatóinak véleményét, hogy mi a fontosabb egy film megítélésénél. És mitől lesz egy film klasszikus? Forrás: BBC (1441)A terhes Barbie szülése a postától függ 2001-11-26 -- A japán Takara játékgyártó cég olyan babát mutatott meg, mely terhesnek tűnik megvételkor, majd két hét múlva meg is érkezik a baba. A "Lica" babák nagyon népszerűek Japánban, a Barbie helyi változatának számítanak. A most piacra dobott újdonságnak nagy hasa és kismama ruhája van. A baba mellé a vevők kapnak egy képeslapot, melyet vissza kell küldeni a gyártónak, amely két héten belül postázza a kisbabát, aki is hasonlít "anyukájára". A hitelesség kedvéért egy kulcsot is küldenek az újszülöttel, mellyel le lehet ereszteni a terhes Barbie gumihasát. Forrás: Yahoo! News (1442)Ötletek a szép, fehér fogsorra 2001-11-26 -- Számos lehetőség van már szép, fehér fogak biztosítására. A leghatásosabb a fogorvosi csiszoltatás, melynek szintén már több megoldása ismert. A régebbi módszerrel egyszerűen lecsiszolják a fogkövet és a kávé, vagy cigaretta okozta elszíneződéseket. Ennek a hátránya, hogy kissé megsérti a fogzománcot, ezért hetekre érzékennyé válhatnak a fogak. Modernebb, de drágább megoldás az ultrahangos eltávolítás. Ma már a patikákban több otthoni fogfehérítő készlet is kapható, a drágábbak a megfelelő kezelés után ugyanolyan hatékonyak tudnak lenni, mint a fogorvosi eltávolítás, annál olcsóbban, de sokszor egész éjszaka a szánkban kell tartani a kiegészítőket. A fehérítő fogkrémek csak a felszínen hatnak, de egy alapos tisztítás, vagy csiszolás után nagyon hasznosak lehetnek a fehérség megtartásában. Forrás: YourHealthDaily (1443)Az irodából internetezünk a legtöbbet 2001-11-27 -- Egy közvélemény kutatás adatai szerint az interneten szörfölők kétszer annyi időt töltenek a hálón a munkahelyükön, mint otthon. A Nielsen NetRatings által végzett tanulmány szerint az irodai dolgozók teljes mértékben kihasználják a gyors és ingyenes kapcsolatukat. Azon túl, hogy az adat biztosan felkelti a munkáltatók érdeklődését is, várhatóan az internetes oldalak és hirdetők stratégiáit is újra kell gondolni, mivel csak kevesen számítanak erre a rétegre, és eddig nem is igazán készült felmérés az irodában dolgozók szörfözési szokásairól. A felmérés további megállapítása volt, hogy a munkahelyi internetezők sokkal aktívabbak, a látogatott oldalak kiválasztásában pedig fókuszáltabbak, mint az otthoniak. Az Internet teljes, világmértékű használata újabb lendületet vett októberben az előző havi visszaesés után - amikor a televíziók nézettsége szökött az égbe, főként a hírcsatornáké. Forrás: Ananova (1444)A 'Light' cigaretták sem jobbak 2001-11-27 -- Az amerikai Rákkutatási Társaság cáfolta azokat a híreszteléseket, mely szerint a "light" és "ultra light" cigaretták kisebb kockázatot jelentenének az egészségre. Sokan gondolják úgy a dohányosok közül, hogy a gyengébb cigarettára váltás kevésbé terheli meg a szervezetüket, de általában többet dohányoznak, hogy szinten tartsák a megszokott nikotin adagjukat. Ráadásul másképp is szívják a cigarettát, hosszabban tartják bent az egyes slukkokat és többször is beleszívnak egy-egy alkalommal. Tanulmányukban azt is megállapították, hogy a cigarettagyártók többet reklámozzák gyengébb termékeiket, ezért javasolják a "light" feliratok eltávolítását, mert szerintük ez félrevezető. A Phillip Morris, a világ legnagyobb dohánygyártója elismerte, hogy nincs biztonságos cigaretta, de visszautasította a feliratok és reklámkampányok megváltoztatását. Forrás: Yahoo! News (1445)Az afgán rendezésről tárgyalnak mától Németországban 2001-11-27 -- A régió biztonsága, stabilitása, valamint egy több milliárdos nemzetközi segély a tétje annak a megbeszélésnek, melyet ma nyitottak meg Németországban az afgán helyzet rendezésének lehetőségeiről. Három külföldön tevékenykedő csoport, valamint az amerikaiak által támogatott Északi Szövetség képviselői vesznek részt a tárgyalásokon, ahol megjelent az egykori afgán király is. A delegációk hatalmas nemzetközi nyomás alatt vannak, hogy sikerüljön egy, lehetőleg minél több afgán törzs által elfogadható keretegyezményt létrehozni a három nap alatt. A talibok nem képviseltethették magukat, viszont a fő támaszuknak számító pastu törzs néhány küldöttje eljött az ENSZ által támogatott megbeszélésekre. Egyelőre csak annyi szivárgott ki, hogy sikerült megegyezni egy többnemzetiségű kormány megalakításáról. Forrás: Chicago Tribune (1446)Jockey Ewing valós élete 2001-11-27 -- Ha J.R. Ewing Jr. írta volna meg az önéletrajzát, akkor az tele lenne gonoszsággal, árulással, üzleti leleplezéssel. De Larry Hagman élete más volt, mégha többször elő is fordult, hogy idős nénik fejbe csapták a táskájukkal nyilvános helyen, mert "olyan gonosz egy ember". A színész életéről íródott könyvben meglepő őszinteséggel ír önmagáról, első szexuális élményéről egy mexikói bordélyban, viszont kevés meglepetéssel szolgál, és nem pocskondiáz senkit. Részletesen taglalja alkohol és kábítószer problémáit, melyek már 14 évesen kezdődtek, anyja már 18 éves korában kitette, mert rendszeresen részegen járt haza és csak 1995-ben, májátültetése után hagyott fel végleg vele. Forrás: CNN (1447)A világ szexuális nagyhatalma 2001-11-27 -- Az Egyesült Államok maradt a világ szexuális nagyhatalma. Az egyik vezető óvszergyártó által készített felmérésben 28 országban 18.500 embert kérdeztek meg. E szerint az amerikaiak szeretkeznek a legtöbbször és a legtöbb partnerrel egy év alatt, valamint ők is kezdik a legkorábban. Az átlag tengerentúli évente 124 alkalommal él nemi életet, azt is 14 különböző személlyel. A görögök voltak a második legaktívabbak - évi 117 alkalom -, a franciák a harmadikak, míg a németek kezdték legkorábban a szexet az amerikaiak után. A japánok maradtak a sereghajtó, évi átlagos 36 szeretkezéssel. Világmértékben csökkent a partnerek száma (8,2-ról 7,1-re), bár továbbra is nehezen magyarázható meg, hogy miként lehetséges a férfiak kétszer annyi partnerről számoltak be életük folyamán (10,7), mint a nők (4,6). Forrás: Reuters (1448)A kereső rangsoroljon - a Google győzelme, vagy bukása 2001-11-27 -- A verseny tovább éleződik az internetes keresők piaca, illetve a keresők "becsapása" körül. Most a Google szánta el magát egy jelentős változtatásra, mellyel a szakértők szerint bebiztosíthatja vezető pozícióját évekre, vagy akár meg is bukhat benne. Néhány hete kezdtek el tesztelni egy új listázási módot, ahol a látogatókat kérik meg a weboldalak rangsorolására. Eddig kategóriáikban az egy oldalra mutató linkek száma szerint állították rangsorba a különböző oldalakat, bizonyos súlyozás mellett. Közismert, hogy néhány cég a keresési találatok "optimalizálására" szakosodott, azaz megkeresik a gyenge pontokat egy keresőben, hogy aztán megrendelőik minél jobb eredményt érjenek el - ami a látogatók számának növelésében nyilvánul meg. Más oldalak, mint a Yahoo!, vagy az MSN keresőinél jó pénzért meg lehet vásárolni egy-egy kulcsszóhoz tartozó előkelő pozíciót. Forrás: ZD Net (1449)Nőket az informatikába! 2001-11-27 -- A nők továbbra se tartják vonzónak az informatikai pályát, és a szakma se mutat olyan modelleket, melyek vonzóvá tehetnék azt a "gyengébbik" nem számára. Az EU most adott közzé egy tanulmányt, melyben arra szólította fel az egyes országok oktatásáért felelős szerveket, hogy dolgozzanak ki olyan programokat, mellyel vonzóbbá lehetne tenni az informatikát a nők számára, mivel néhány éven belül még nyomasztóbb válhat a jól képzett technikai szakemberek hiánya, mint ma. Számítások szerint 2004-re már félmillió betöltetlen állás is lehet az EU-ban, főként hálózati mérnökökből és rendszergazdákból. Ma csak a területen dolgozók 7%-a nő, ami az egyik legférfiasabb szakmának számít a bányászat mellett. Forrás: BBC (1450)Növekvő költségek - növekvő árak 2001-11-27 -- A szeptember 11-i terrortámadásokat követően az amerikai Szenátus 15 milliárd dolláros segélyt szavazott meg a légitársaságok megmentésére, főként adócsökkentés formájában. Továbbá korlátozták a Boeing és a General Electric (a legnagyobb repülő hajtóműgyártó), illetve Larry Silverstein, a World Trade Center tulajdonosának pénzügyi felelősségre vonhatóságát. Most azonban egyre több ágazat kér hasonló különleges elbánást, főként a biztosítótársaságok. Akik igazán nyerhetnek, azok a biztonságtechnikai cégek, de a legnagyobb vesztesek biztosan a vásárlók lesznek, akikre a vállalkozások előbb-utóbb kénytelenek lesznek áthárítani megnövekedett költségeiket - melyeket persze mindenki elvár a nagyobb biztonság érdekében. Forrás: MSNBC (1451)Az afrikai turizmus és a terror 2001-11-27 -- Több száz afrikai küldött találkozott a héten Kamerunban, hogy megvitassák a földrész turisztikai kilátásait és lehetőségeit a szeptember 11-i terrortámadásokat követően. Az idegenforgalom az egyik legjelentősebb keményvaluta bevételi forrás a legtöbb afrikai országnak annak ellenére, hogy nagyon keveset fektettek bele. Egyelőre csak kis mértékben változtak a helyfoglalások és látogatók száma, de az igazi kérdés számukra az év végi előrendelés lesz. A földrész egyes országainak politikai bizonytalansága jelentősen befolyásolja látogatóik számát, a Zimbabwe-ben történt földfoglalások miatt tavaly a remélt 1,4 millió turista helyett csak annak a negyede látogatott el. Forrás: BBC (1452)Az IBM és a Red Hat üzlete újabb lökést jelenthet a Linuxnak 2001-11-27 -- A Red Hat Inc., a Linux alapú szoftverek vezető készítője ma bejelentette, hogy hosszú távú és nagyarányú megállapodást írt alá az IBM-mel szerverek operációs rendszereinek készítésére. A hír hallatán a cég részvényei szárnyalni kezdtek, ők voltak ma a technológiai papírokat összesítő index, a Nasdaq legnagyobb nyertesei. Az együttműködés keretében UNIX alapú kis és közepes szerverekhez programokat, valamint telefon, e-mail és internet támogatást nyújtanak a szoftveróriásnak. A Linux egy nyílt kódú operációs rendszer, melyet sokan a Microsoft Windows egyik lehetséges alternatívájaként tartanak számon. Forrás: ISP World (1453)Légkört találtak egy idegen bolygó körül 2001-11-28 -- Az első ízben sikerült a NASA munkatársainak betekintést nyerniük egy, a naprendszerünkön kívüli bolygó légkörébe. A Hubble Űrteleszkóp spektrométerét használták a megfigyelésre amikor a Pegazus csillagképben az egyik bolygó elhaladt a napja előtt, megtörve annak fényét. A spektrométer nem igazán alkalmas műszer a bolygók gázainak, és azok összetételének vizsgálatára, csak ha nagyon forró légkörről van szó, mint ez esetben. Egyelőre csak szódium jelenlétét sikerült kimutatni a légkörben, mely 150 ezer fényévre van tőlünk. A megfigyelés újabb lendületet adhat a távoli bolygók vizsgálatára és olyan atmoszféra kutatására, mely alkalmas lehet az élet alapjaihoz. Forrás: Cosmiverse (1454)Az Intel dominál a mobil chipek piacán is 2001-11-28 -- Miközben a Microsoft már kölcsönös megegyezéssel túljutott az amerikai anti-tröszt pereken, viszont Európában még csak most kezdődnek kálváriái, eközben az Intel egyre nagyobb szeletet szakít le magának a világ processzor eladásaiból. Egyik vezető munkatársuk nyilatkozata szerint a vállalat már most domináns szerepet tölt be a mobil készülékekben használatos chipek piacán, és néhány éven belül erről a területről várják bevételeik harmadát. Pedig az Intel későn nyitott ezen a piacon, de tőkeerejével és jelentős kutatási-fejlesztési kapacitásával gyorsan vezető szerepre jutott. Egy új megállapodás szerint ők szállítják majd a processzorok nagy részét Japánba a most készülő harmadik generációs mobilkészülékekhez, melyek bevezetése csak a jövő év második felére várható világszerte. Forrás: CNet (1455)A hajótöröttek nyers teknősön éltek 2001-11-28 -- Egy csoport halász egy hónapi bolyongás után került elő a nyílt tengerről. Harminc napig voltak kénytelenek hánykolódni étlen-szomjan, közben nyers teknőst és cápát ettek, és még saját vizeletük ivására is rákényszerültek, mire megmentették őket. A három ecuadori halász hajóján lerobbant a motor, és messze kisodródtak a Csendes-óceánra. Az első 12 napot élelem nélkül töltötték, semmi se akadt a hálójukba, mire sikerült egy teknőst és egy kis cápát kifogniuk. "Hál Istennek egyik nap végre esett egy kis eső, így sikerült némi vizet megmenteni" - mesélte az egyik. Végül megláttak egy kis szigetet nem messze Panamától, amire kieveztek. A helyi hatóságok már visszaszállították őket Ecuadorba, ahol most kórházban kezelik őket a nap okozta égési sérülésekkel és kiszáradással. Forrás: Ananova (1456)Hanks és Washington vezeti a jelölések listáját 2001-11-28 -- Tom Hanks és Denzel Washington vezeti a jelölési listát az idei People’s Choice Awards-on. A már most nehezen követhető díjak rengetegében abban különbözik a többitől, hogy nem egy neves zsűri választja ki a legjobb filmet, vagy forgatókönyvet a tavalyi termésből, hanem kizárólag a közönség szavazataiból áll össze a győztesek névsora. Ráadásul nem is az egyes filmekben nyújtott alakításokra szavaznak a nézők, hanem pusztán az összképet, az egyes színészek megítélést szondázzák rajtuk. Idén is az egyik legnagyobb közvélemény kutató cég, a Gallup végzi majd el a kérdezést és a szavazatok összesítését. Forrás: Yahoo! News (1457)Saron bíróság előtt Belgiumban 2001-11-28 -- A belga bíróság ma megkezdte azokat a meghallgatásokat, melyek részét képezik egy bírósági eljárásnak a jelenlegi izraeli miniszterelnök, Ariel Saron ellen. A taláros testület azt vizsgálta, hogy emberiségi elleni bűnök miatt felelősségre vonható-e a jelenlegi kormányfő. Belgium az egyetlen ország, ahol bárki a világon perbe fogható háborús bűnökért, még ha folyt is korábban ellene eljárás. A bíróság Saron szerepét vizsgálja a 1982-es sabra-i és a katilai palesztin menekülttáborokban lefolyt öldöklések ügyében. Az izraeli katonai ügyészség is vizsgálta annak idején az akciót, melynek akkori tisztje Saron volt, de felmentették. Belgiumban hasonló eljárás folyik Fidel Castro kubai-, Ráfszándzsáni iráni- és Arafat palesztin vezető ellen is. Forrás: CNN (1458)Jackson és Houston digitálisan feljavított változata 2001-11-28 -- Ami látható volt Micheal Jackson koncertjének utólagos tévéközvetítésén, az nem pontosan ugyanaz, mint ami élőben történt. Jacko pályafutásának harmincadik évfordulóját egy kettős koncerttel ünnepelték meg, ahol több évtized után együtt énekelt az összes testvér a Jackson 5-ból, mellettük a popzene jelenlegi legnagyobbjai is képviseltették magukat. A People magazinban most megjelent cikk szerint digitálisan tunírozták a sztárok megjelenését a felvétel és a közvetítés között, főként Jacko bőrszínét sötétítették és Whitney Houston anorexiás vonalait próbálták feltölteni. A magazin eredeti felvételekkel és a tévéből vett anyag összehasonlításával mutatta be a javítást. Jacko jóval sápadtabb volt testvéreinél, de a kontraszt az eredeti anyagban még szembetűnőbb, Houston-nak pedig a kiszögellő kulcscsontját simították el a vállatlan ruha felett. Forrás: PageSix.com (1459)Nem lesz vb meccs Észak-Koreában 2001-11-28 – Észak-Korea a jelek szerint elszalasztotta a nagy lehetőséget, hogy egyik, vagy esetleg két mérkőzést is az országa területén rendezzenek meg a Futball Világbajnokság jövő évi sorozatából. A 2002-es játékokat Japán és Dél-Korea közösen rendezi meg, és ez utóbbi az elmúlt évek politikai közeledése után jószándékának jeleként felajánlotta néhány mérkőzés rendezési jogát északi rokonainak. De egyelőre nem érkezett érdemi válasz a gesztusra, és a mérkőzések sorrendjéről a hét végén döntenek, így már valószínűtlen az érdemi döntés meghozatala. Észak-Korea az egyetlen ázsiai ország, mely valaha is a vb negyeddöntőjéig jutott, még 1966-ban. Dél-Korea 10 új stadiont épített az eseményre. Forrás: Yahoo (1460)Egy kínai kifőzde pert nyert a McDonald's ellen 2001-11-28 -- Egy kínai étterem pert nyert a McDonald's ellen, a bíróság indoklása szerint az étteremlánc nem tekintheti kizárólagosnak a "Mc" és a "Mac" névelő tagokat saját kizárólagos védjegyének. Egy Londonban üzemelő kínai étterem még 1991-ben nyitotta meg kapuit, és a kis kifőzdének már két üzlete van a brit fővárosban. A nyitás után a McDonald's beperelte őket, amiért a McChina nevet adták éttermüknek. Jogosnak találták azonban azt az igényét a hamburger láncnak, hogy nem használhatják a McNugget és a McRib ételnevet, mivel ezeket már bejegyezték. A "Mc" jellemzően a skót vezetéknevek előtagja. Forrás: FOX (1461)Dél-Afrikában kinevetik a szavanna ''túlélőit'' 2001-11-28 -- Amerikában hatalmas siker a "Survivor" (Túlélő) néven futó reality sorozat, miközben a Nagy Testvérhez hasonló, Európában népszerű változatok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A műsor lényege, hogy 14 főt elhelyeznek egy lakatlan szigeten, vagy most az afrikai szavannán, ahol tüzet kell csiholniuk, halat kell fogniuk, és a résztvevők minden epizódban kiszavaznak egyet közülük. A végén az utolsó játékos 1 millió dollárt vihet haza. Nemrég kezdték el sugározni Dél-Afrikában a szavannákon felvett jeleneteket, és máris köznevetség tárgyává váltak a szereplők. A helyi lakosok nagy derültséggel hallották, ahogy este a versenyzők medvéktől és tigrisektől tartottak, egy másik pedig megjegyezte, hogy "hát igen, kemény az élet a dzsungelban" - a füves síkság közepén. Forrás: Yahoo! News (1462)Repülő diszkót tervez a Ministy of Sound 2001-11-28 -- Az angol zenei klub és lemezkiadó, a Ministry of Sound megpályázott négy repülőgépet a csődbe jutott ausztrál légitársaságtól, az Ansett-től - jelentették az ABC. A terveik szerint egy repülő diszkót építenének a fedélzetre, saját DJ és különleges fényhatások szórakoztatná a partizókat, akiket 200 dollárért szállítanák el Sidney-ből Merlbourne-be. Este 10 körül érkeznének meg a célállomásra, ahonnan reggel indulnának haza a megfáradt táncosok. A szervező egyelőre nem tudott nyilatkozni a biztonsági előírásokról, írásos véleményt kértek a repülési hatóságoktól, mivel hasonló kezdeményezésre még nem volt példa. Forrás: CNN (1463)Az EU elutasította az emberi klónozás betiltását 2001-11-29 -- Az Európai Parlament 316-37 arányban elvette egy konzervatív olasz képviselő beadványát, mely az emberi embriókkal kapcsolatos kutatások központi támogatását tiltotta volna. A szavazás egy nappal egy amerikai cég bejelentése után történt, melyben sikeres embrió klónozásról számoltak be laboratóriumukban. A hír nagy vitát kavart világszerte, mai nyilatkozatában a Pápa is elítélte a kutatást végző tudósokat, elfogadhatatlannak nevezte az élettel való kísérletezést. A mai EP szavazás nem jelenti az emberi klónozás közvetlen támogatását - hangsúlyozták Brüsszelben. Az EU több mint 2 milliárd euróval támogatja az egészségügyi genetikai kutatásokat az elkövetkezendő 4 évben. Forrás: CNN (1464)Davis Kupa döntő a hét végén Ausztráliában 2001-11-29 -- Pénteken kezdődik a Davis Kupa döntője Ausztráliában. Ez már a 14. alkalom, hogy az ausztrálok és a franciák versengenek a legrangosabb tenisz csapatviadalon. Az első mérkőzést Hewitt játssza majd a gall Escudé ellen. Egyértelműen a déli kontinens az esélyesebb az első pontok megszerzésére, a húsz éves Hewitt az elmúlt hetekben átvette a vezetést az ATP hivatalos ranglistáján, miután megnyerte a US Open-t és a Mesterek Tornáját is. De meglepetésre mindig lehet számítani, tavaly Wimbledonban kettejük összecsapását Escudé nyerte meg, a negyedik körben búcsúztatva az ausztrált. A második mérkőzésen a sérüléséből csak nemrég felépült, de nagyon tapasztalt Rafter játszik Grosjean ellen. Forrás: Eurosport (1465)Vezető ENSZ és EU jogvédők figyelmeztetése 2001-11-29 -- Három vezető emberi jogvédő közös nyilatkozatban figyelmeztette a világ kormányait, hogy a terrorizmus elleni harcuk egyik áldozata a polgári jogok lehetnek. A felhívást Mary Robinson, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Walter Schwimmer, a 43 tagú Európai Tanács főtitkára, és Gerard Stoudmann, az EU emberi jogi fórumának vezetője írta alá. Nem neveztek meg egyetlen országot sem nyilatkozatukban, de számos jogvédelmi szervezet már korábban tiltakozott a szeptember 11-i terrortámadás után az Amerikában és Nagy-Britanniában bevezetett új jogszabályok ellen, melyek különleges jogosítványokat biztosítanak a hatóságoknak a terroristák elleni küzdelemhez, köztük számos felmentést is a hatályos jogvédelmi eljárások alól. Eddig 650 embert tartóztattak le az USA-ban az öngyilkos merényletekkel összefüggésben. Forrás: Yahoo! News (1466)Kormánytilalom az Alice képek kivitele ellen 2001-11-29 -- A brit kulturális minisztérium export tilalmat rendelt el néhány régi fényképre, melyek egy kislányt ábrázolnak, aki ihletül szolgált az Alice csodaországban című klasszikus meséhez. A helyi törvények lehetővé teszik, hogy az ország történelmileg, vagy kulturálisan fontos emléktárgyait a határokon belül tartsák, és közgyűjtést rendezzenek a megvételükre. A fényképeket korábban egy amerikai üzletember vette meg egy aukción, és most haza akarta szállítani, egyéb Alice ereklyékkel együtt. Ms Blackstone, a kulturális miniszter asszony elmondta, hogy "a képek fontos részét képzik örökségünknek, és egy széles körben elismert úttörő fényképész munkái". Reményét fejezte ki, hogy sikerül Angliában tartani a képeket. Forrás: The Scotsman (1467)És elnémul a mobilcsörgés... 2001-11-29 -- Egy Hong-Kong-i cég olyan berendezést készül piacra dobni, mellyel blokkolni lehet a mobiltelefonok szignálját, például kórházakban, templomokban vagy éttermekben, mozikban. A Champion nevű vállalat egy régebbi katonai technológiát fejlesztett tovább, melyet még rakéták eltérítésére használtak a vadászgépeken. Várhatóan 1600 dollár körüli áron kerül majd forgalomba a mobilokat elnémító szerkezet. Korábban egy hasonló készüléket elutasított a Hong-Kong-i telekommunikációs hivatal, mert nem sikerült megoldani, hogy csak a helyiségen belül tompítsa el a jeleket. Állítólag egy közel-keleti ország már megrendelt 150.000 darabot a mecseteibe, Franciaországban pedig egy törvényjavaslat kötelezővé teheti a vételt blokkoló eszközök felszerelését könyvtárakban és múzeumokban. Forrás: ZD Net (1468)Elfogynak a halak a tengerből? 2001-11-29 -- A világ halkészlete sokkal alacsonyabb lehet, mint ahogy azt korábban gondolták, mivel nincsenek megbízható adatok a kifogott mennyiségekről - figyelmeztettek kanadai kutatók. Külön kiemelték Kínát, aki szerintük évek óta túlhalássza tengereit, miközben valótlan adatokat adnak meg az ENSZ élelmezési szervezetének, a FAO-nak. A UBC egyetem kutatói egy matematikai modellen bizonyították, hogy a világ tengereiben élő halak és a hivatalos fogási adatok összevágnak a legtöbb helyen, de egyértelműen kitűnik, hogy Kína nem foghat annyi halat, amennyit bevall, mert már nem rendelkezik az ehhez való készletekkel. A kínai halügyi hivatal szerint a FAO-nak küldött adatok csak becsültek, és nem is szándékoznak a mostaninál több figyelmet szentelni a természeti környezet megóvásának. Forrás: BBC (1469)McCartney újra formában 2001-11-29 -- Új lemezzel jelentkezett Paul McCartney, és valami történhetett vele. Persze azon kívül, hogy meghalt a felesége, George Harrisonnak már csak néhány hete lehet hátra a hírek szerint, és jövő év elején elveszi féllábú barátnőjét. Ugyanis a zenei kritikusok egybehangzó vélemény szerint élete legjobb albumát hozta össze egy kis, 16 sávos magnón, minimális háttérzenei munkával. Az első szóló lemezté még a Beatles feloszlása körül jelent meg, és misztikus módon McCartney-nek nevezte el. De 10 évvel később most itt van a McCartney II, váratlan lendülettel és zenei teljességgel. Jó kis ajándék lesz egykor hippi szüleinknek az idén. Forrás: BBC (1470)Halle Berry lesz az új Bond lány? 2001-11-29 -- Halle Berry lehet a következő Bond lány? A csinos, karibi színésznő legutoljára a Kardhalban vette le a melltartóját, és most komoly tárgyalások folynak arról, hogy ő legyen Pierce Brosnan partnere a következő 007-es filmben - jelentette a Daily Variety. Miközben a részletek még mindig hiányosak, annyi már kiszivárgott, hogy Berry folytathatná Sophie Marceau (1999's The World Is Not Enough), Famke Janssen (1995's Goldeneye), Barbara Bach (1977's The Spy Who Loved Me) és Honor Blackman (1964's Goldfinger) gyönyörű sorozatát. A 20. Bond filmet januárban kezdik el forgatni, és várhatóan a 2002-es ünnepekre kerül a mozikba. Forrás: E! Online (1471)És ez tényleg megtörtént... 2001-11-29 -- Egy nem túl éles elméjű bankrabló ki szerette volna rabolni San Francisco belvárosában a Bank of America fiókját. Egy pénzbefizetési bizonylatra felírta a következőt "Ez itten egy bankrablas. Agyatok ide az öszes penzet" (kb. ezzel a helyesírási szinttel). Sorban állas közben eszébe jutott, hogy hátha valaki látta mit irt, ezért inkább gyorsan lelepett, és átment az utca túloldalán álló Wells Fargo bankba. Odaadta a cetlit a pénztárosnak, aki látva az abból sugárzó "értelmet", elmagyarázta a fickónak, hogy ezt a papírt nem tudjak elfogadni, mert a Bank of America bizonylatara írta. A fickót néhány perc múlva letartoztattak, amint ismét a Bank of America fiókjában állt sorban ... Forrás: Laugh of the day (1472)Kalifornia eladta születési adatait 2001-11-29 -- Több mint 24 millió kaliforniai lakos születési adatait értékesítette egy helyi szervezet. A lista azóta fel is került az Internetre, és sokan tartanak attól, hogy könnyen visszaélhetnek személyazonosságukkal. A weboldalon megtalálhatóak az emberek neve, születési ideje és helye, valamint az anyja neve. Ezek a legfontosabb adatok, melyeket a bankok és más szervezetek személyazonosításra használnak. Miközben az eladás legális volt, de a nagy felháborodás miatt az egyik helyi szenátor lépéseket tervez a hasonló esetek elkerülésére. Forrás: Siliconvalley (1473)A Milan és a Glasgow még tovább léphet 2001-11-03 -- Néhány meglepetés eredményt hozott a héten az UEFA kupa második fordulója. A Glasgow Rangers 4-1-re verte a Dinamó Moszkvát, akiknek már nem sok esélyük maradt a két mérkőzés összesítése alapján: 7-2-es gólaránnyal nehéz lesz a skótok elé kerülni. A világ egyik legdrágább csapatával játszó AC Milan győzelme a CSKA Szófia felett már kevésbé volt meglepő, de a rajongók többet vártak az 1-0-ás végeredménynél. Arra viszont kevesen számítottak, hogy az eddig remekül játszó Zaragoza kikap a Servette Genf-től. De hogy az Ajax is kiessen, az igazán váratlan volt, ráadásul Koppenhágában kaptak ki 1-0-ra. Forrás: Eurosport (1474)Kimentették a lezuhant helikopterből a katonákat 2001-11-03 -- A Pentagon úgy döntött, hogy teljes támogatást ad a talibok ellen küzdő Északi Szövetségnek. Azóta a légicsapások súlypontja áttevődött Afganisztán északi területére, ahol már egy kisebb bázist is kialakítottak a speciális egységek akcióinak támaszpontjaként. Időközben azt is bejelentették, hogy ellenséges területen lezuhant egy amerikai helikopter. A katonai szóvivő szerint a rossz időjárás miatt következett be a baleset. A négyfős személyzet megsérült, de az akciót kísérő másik helikopter kimenekítette őket. Ezután egy F-14-es megsemmisítette a roncsot, ami szokásos eljárás a hadseregben, nehogy az ellenség megszerezhesse csúcstechnikáját. Forrás: MSNBC (1475)Biztonsági gondok a Microsoft személyazonosítójával 2001-11-03 -- Tegnap kellemetlen percei voltak a Microsoftnak, egy sajtótájékoztatón a cég szóvivői elismerték, hogy komoly biztonságtechnikai problémákat fedeztek fel a 'Passport' néven ismertté vált személyazonosító rendszerükben. Az e-mail bejelentkezéstől az online vásárlásig több területen is használt program egyik tervezési hibája miatt bármely gyakorlott hacker hozzáférhetett a felhasználók hitelkártyáinak kódjához és más személyes adatokhoz. A közel 2 millió ember által használt személyazonosítót szerdán leállították, amíg a javításokat elvégzik és újra tesztelik a programot. Forrás: FOX (1476)E.T. visszatér 2001-11-03 -- Steven Spielberg talán megirigyelte a díszes csomagolást George Lucas Csillagok Háborújának újrakevert, felújított változatától. A neves rendező most úgy döntött, hogy a ma már klasszikusnak számító, 1982-es E.T.-t digitálisan átdolgozzák, és további, eddig nem látott jelenetekkel gazdagítva újra kiadják. A jövő évben a videotékákba kerülő film az első megjelenés 20. évfordulóját jelzi majd. Csak annyit árultak el, hogy a legnagyobb változtatás egy kád-jelenet lesz, ahol a laposfejű földönkívüli új barátjával, Elliottal fürdik. A képsor szerepelt az eredeti forgatókönyvben, de akkor nem sikerült megoldani a báb megfelelő mozgatását. Hasonlóan egy Jabba jelenethez a Csillagok Háborújában, most is számítógépes grafikával pótolják a hiányt. Forrás: E! Online (1477)Az első e-mail Észak-Koreában 2001-11-03 -- Észak-Korea komoly lépésre szánta el magát: létrehozta az ország első e-mail szerverét és programját, mellyel válogatott polgárai a külvilággal is kommunikálhatnak. Az oldal (www.silibank.com) egyelőre próbajáraton fut, és két szerverrel dolgozik, az egyik Pfenjangban, a fővárosban, a másik Shenjangban, Kínában van. Csak az előfizetők írhatnak levelet észak-koreaiaknak, amihez a regisztráció évi 100$-ba kerül, de az első 100 jelentkezőnek fél éves ingyenes próbaüzemet biztosítanak - olvasható az oldalon. Pfenjang szigorúan ellenőrzi lakosai Internetes hozzáférését, az új oldal is csak óránként egyszer engedi át a leveleket, bár arról nem tájékoztatnak a honlapon, hogy valaki is ellenőrizné az e-mailek tartalmát. Forrás: Korea Herald (1478)Lépfene világszerte 2001-11-03 -- Az eleddig csak Amerikát fenyegető lépfene mára világméretű gonddá kezd válni. Az elmúlt napokban egyre több helyen találtak olyan borítékokat, melyekben fehér por volt, és több ország egészségügyi szervezete is bejelentette, hogy a vizsgálatok alapján azok a lépfenét okozó spórák voltak. Pakisztánban az egyik legnagyobb újság szerkesztőségét kellett kiüríteni, miután két borítékról is megállapították, hogy azok antraxxal fertőzöttek. Indiában egy kormányhivatal kapott hasonló küldeményt, Németországban két eset bizonyult pozitívnak. Az amerikai nagykövetség Litvániában, Peruban és Görögországban is kapott lépfenével fertőzött leveleket. Forrás: New York Times (1479)Keres, kereső, hirdető 2001-11-30 -- Sokan mindennapi munkájuk révén komoly segítségnek találták az első internetes keresőket, nem kellett mindennap irattárakban és könyvtárakban kutatni. Otthonról vagy az irodából néhány kulcsszó, név alapján rá lehetett lelni a keresett oldalra. Persze csak ha az ember kiismerte magát a kulcsszavak és a logikai műveleteket jelölő karakterek világában, különben könnyen el lehet veszni a ránk zúduló adatmennyiségben. Aztán jött az ötlet, a GoTo.com volt az úttörője, hogy fizessenek azok a cégek, melyek áldoznak a biztos látogatókra, mármint nem csak munkát és tartalmat. Mára 50.000 céggel szerződtek le, hogy bizonyos kifejezések beírására az ő nevük kerüljön a lista elejére. Az America Online, a Microsoft és az AltaVista oldala hamarosan követte az ötletet, a múlt hónapban pedig a Yahoo! is csatlakozott ’a hirdetőket a keresési eredményekbe’ csapathoz. Érdekes tárca Charles Cooper-től erről a témáról. Forrás: CNet (1480)Az ABC 120-140 milliót fizetett a Harry Potter filmekért 2001-11-30 -- Az egyik legnagyobb amerikai tévétársaság, az ABC megvásárolta a közelmúlt egyik legnagyobb filmsikerének, a ”Harry Potter és a Bölcsek kövé"-nek sugárzási jogát. A televíziózás egyik legdrágább szerződését írták alá - jelentette be tegnap a társaság. Nem határozták meg a pontos vételárat, de bennfentesek szerint 60-70 millió dollárt fizettek ki az első és a második részért. Hasonló összeget csak Jim Carry karácsonyi családi filmjéért, a Grincs-ért fizettek, bár a Csillagok Háborúja első részének sugárzási joga még drágább volt. Eddig a Harry Potter film közel 200 millió dollárnyi jegybevételt hozott csak Észak-Amerikában. Forrás: iWon (1481)Bin Ladent keleten keresik; felemás siker Bonnban 2001-11-30 -- Értesülések szerint az Egyesült Államok szárazföldi haderejének egy részét Osama bin Laden felderítésére szánják Afganisztánban, miközben a többiek főként felderítésben, és a légitámadások célpontjainak meghatározásában segítenek. Már több, mint 1500 tengerészgyalogos tartózkodik az országban. Eközben az Északi Szövetség csapatai tovább folytatták támadásaikat, de egyelőre megállt a front Kandahar előtt. A déli város a tálibok utolsó jelentősebb erőssége. Bonnban felemás sikerrel zárult a háború utáni afgán rendezésről tartott ENSZ tárgyalás, megegyeztek ugyan egy több nemzetiségen alapuló átmeneti kormány létrehozásáról, melyet Irán és Pakisztán is üdvözölt, de a pastukkal, a legjelentősebb népcsoporttal nem sikerült maradéktalanul dűlőre jutniuk. Forrás: ABC (1482)Betarthatatlan a KaZaA-t jogvédelemre felszólítő ítélet 2001-11-30 -- Az egyik népszerű zene-cserélő szoftver szolgáltatóját, a KaZaA-t arra kötelezte egy holland bíróság, hogy lehetetlenné kell tennie felhasználói számára a jogvédett zenék és filmek hozzáférését. Egy szakértő úgy nyilatkozott az IDG-nek, hogy "az ítélet láttán a bíróság olyan ügy felett ítélkezett, melyet nem igazán ért." A KazaA és a Morpheus is olyan technológiát használ, mellyel nem egy központi szerveren cserélődnek a média fájlok, mint a Napster-nél, hanem a programot letöltők közvetlenül egymás merevlemezéről cserélnek fájlokat. "Nem értjük mit tehetnénk" - mondta a cég ügyvédje - "kopogtassunk be minden ajtón, hogy legyenek szívesek, ne használják a szoftverünket? Ha be is szüntetjük az oldalunk működését, a technológia már kint van, és nem fog leállni nélkülünk sem." Forrás: PC World (1483)A kerítő eladta utolsó lányait, hogy méltó módon temethesse le anyját 2001-11-30 -- Egy román férfi, aki bordélyházat futatott, eladta az utolsó három lányt, akik neki dolgoztak, hogy pénzt szerezzen anyja temetésére. A helyi National újság jelentése szerint először italba és kábítószerekbe ölte bánatát az édesanyja halála után, akit a rák vitt el. De mivel nagy temetést ígért szülőjének, ezért meg kellett válnia az utolsó három orosz lánytól, akiket futatott. Összesen 1000 dollárt (kevesebb, mint 300.000 forintot) kapott értük, ami végül is nem lett elég az elefántokra. "Édesanyám egyszer látott egy indiai filmet, ahol a hercegnő koporsóját elefántok vitték a temetésre. Akkor megígértem neki, hogy neki is elintézem" - mondta a lányfuttató. "Egyelőre ez nem sikerült, de összeszedem magam és elintézem, hogy minden meglegyen a rekviemre." - fogadkozott a férfi. Forrás: Ananova (1484)Betarthatatlan a KaZaA-t jogvédelemre felszólító ítélet 2001-11-30 -- Az egyik népszerű zene-cserélő szoftver szolgáltatóját, a KaZaA-t arra kötelezte egy holland bíróság, hogy lehetetlenné kell tennie felhasználói számára a jogvédett zenék és filmek hozzáférését. Egy szakértő úgy nyilatkozott az IDG-nek, hogy "az ítélet láttán a bíróság olyan ügy felett döntött, melyet nem igazán ért." A KazaA és a Morpheus is olyan technológiát használ, mellyel nem egy központi szerveren cserélődnek a média fájlok, mint a Napster-nél, hanem a programot letöltők közvetlenül egymás merevlemezéről cserélnek fájlokat. "Nem értjük mit tehetnénk" - mondta a cég ügyvédje - "kopogtassunk be minden ajtón, hogy legyenek szívesek, ne használják a szoftverünket? Ha be is szüntetjük az oldalunk működését, a technológia már kint van, és nem fog leállni nélkülünk sem." Forrás: PC World (1485)58 éves korában elhunyt George Harrison 2001-11-30 -- Tegnap délután szűk családi körben elhunyt George Harrison, a Beatles egykori gitárosa - mondta egy régi barát az AP hírügynökségnek. 58 éves volt. George Harrison volt a legcsendesebb a négy gombafejű közül, és ő volt a legfogékonyabb a különböző spirituális hatásokra és a keleti zenékre. Egyelőre nem lehet tudni, hogy lesz-e nyilvános temetés, egy csendes családi szertartásra már sor került. Ezzel már csak két tagja maradt életben a legendás beat együttesnek, miután 1980-ban John Lennon-t lelőtte egy elmezavart rajongója. "Le vagyok sújtva, nagyon-nagyon szomorúnak érzem magam" - mondta Paul McCartney a Press Association-nek. "Kedves és humoros ember volt, akit édes testvéremként siratok" - emlékezett meg róla a Beatles másik gitárosa. Forrás: MSNBC (1486)A női agyat jobban károsítja az extasy 2001-11-30 -- A nők sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, hogy agysejtjeik károsodnak a népszerű parti-drog, az extasy használata miatt. Holland tudósok vizsgálata szerint viszont ha leállnak a kábítószer használatával, akkor jobbak az esélyeik, hogy sikerül teljesen regenerálódniuk. A drog hatóanyaga, az MDMA nevű vegyület károsíthatja azokat az agysejteket, melyek olyan hormonok kibocsátását szabályozzák, mint a szerotin, amely az emberek hangulatát, memóriáját, alvási és szexuális igényeit befolyásolják. Forrás: MSNBC (1487)A Toyota és a Ford együtt fejleszti hibrid autóit 2001-11-30 -- A Ford és a legnagyobb japán autógyártó, a Toyota tárgyalásokat folytatnak egy lehetséges együttműködésről hibrid, benzines-elektromos autók közös fejlesztéséről - jelentette a Wall Street Journal. A Ford már tavaly kötelezte magát, hogy sportautóinak fogyasztását 2005-re 25%-kal csökkenti és ebben is együttműködik a Toyotával. Több amerikai államban is törvény határozza meg a jövőben értékesíthető autók közül a hibrid modellek arányát, fokozódó nyomást helyezve az autógyártók fejlesztési kapacitására egy gazdaságos, de mégis környezetbarátabb jármű kifejlesztésében. Forrás: Yahoo! News (1488)Versenyben az Intellel: az Athlon új 1900+ 2001-11-05 -- A karácsonyi vásárlási szezonra egyre élesedőbb csata alakul a chip gyártók között is. Több elemzés szerint az idei év nem meg se fogja közelíteni az előző évek számítógép vásárlási lázát, a legtöbb ember elégedett a már meglévő konfigurációjával, legalábbis egyelőre - talán a recesszió hatásaként - elhalasztják a bővítéseket. Ma jelentette meg az Athlon az új XP 1900+ jelű processzorát, melyet már beépít a MicronPC és a héten kapható lesz a HP és a Compaq saját gépe is az új chippel. Az elmúlt hónapok már komoly árversenyt hoztak az AMD és az Intel között, a mostani megjelenés után további árengedmények várhatók. Forrás: The Register (1489)India új lépfene vakcinát kezd tesztelni 2001-11-05 -- Az indiai kormány ma bejelentette, hogy közel állnak egy új lépfene vakcina klinikai teszteléséhez, és ha az eredmények megfelelőek lesznek, akkor már a jövő év elején gyártani kezdik. Az eddigi vizsgálatok szerint az új szérum nem jár olyan mértékű kockázattal és káros mellékhatásokkal, mint a most használatosak. Emellett olcsóbb és egyszerűbb is az előállítása. Egyelőre csak egereken és disznókon tesztelték, az egereken 67%-ban volt teljes a gyógyulás, míg a disznókban - melyek általában az emberi tesztelés előtti lépcső, mindenevők lévén nagyon hasonló emésztési rendszerük miatt - teljesen hatékonynak bizonyult az új vakcina. Forrás: Yahoo! News (1490)Chat Sting-gel 2001-11-05 -- Mikor a Police sikereinek csúcsán 1984-ben feloszlott, Sting szóló karrierbe kezdett, mellyel bebizonyította, hogy mindig kész az igényes pop zene újabb területeit meghódtani. Eddig hét Grammy-t gyűjtött be. Legújabb albuma, az "All this time" nemrégiben jelent meg. November 13-án magyar idő szerint este 6-kor a zenésszel élőben lehet chat-elni. Pár napra rá 16-án este 8-kor pedig élőben készít vele interjút Anthony DeCurtis, a Rolling Stone magazin egyik újságírója, akit írói munkásságáért Grammy Díjjal jutalmaztak. Forrás: GetMusic (1491)12 sérült a Delta Force akciójában 2001-11-05 -- Az Egyesült Államok különleges alakulatának, a Delta Force-nak egy akciója rendkívül rosszul sikerült - derül ki a New Yorker magazinban megjelent riportból. A hadműveletben 12 elit kommandós megsérült, miután a vártnál jóval nagyobb ellenállásba ütköztek. A küldetés célpontja a talibok fő központjának számító Kandahar közelében volt, és az egyik fő vezetőjük, Mullah Omar ellen irányult. A katonáknak a vallási vezetőt kellett volna elfogniuk, vagy ha nem tartózkodik ott, akkor iratokat kellett volna begyűjteniük. De az ejtőernyővel ledobott kommandósok több ezer harcossal találták magukat szemben, és végül is visszavonultak. A Pentagon cáfolta a lap értesüléseit. Forrás: BBC (1492)A kritikusokat elvarázsolta Harry Potter 2001-11-05 -- Az elmúlt évek legnagyobb könyvsikeréből készült film az egyik legnagyobb filmsikernek is ígérkezik a kritikusok szerint. A 'Harry Potter és a bölcsek köve' az összes filmes szakíró szerint remek alkotás, a 153 perces moziról áradozva szóltak az angol lapok a királyi bemutató után. A legnagyobb példányszámú lap, a Sun kritikusa szerint sikerült átültetni a könyv hangulatát és az egész családnak remek kikapcsolódást ígér az eljövendő években. "Sötét, vicces és elég ijesztő. Különleges látványvilágtól az embernek a szőr feláll a hátán." A Daily Mirror szerint a mozipénztárakban könnyedén felülmúlhatja a Titanic dicsőségét, mely eddig minden idők legsikeresebb filmje volt. Forrás: Lycos News (1493)Szélmalomharc az ingyenes zenei letöltés ellen 2001-11-05 -- Senki ne lepődjön meg azon, hogy az 'N Sync legújabb CD-je nincs szinkronban a számítógépével: már a boltokba került az első másolásvédelemmel ellátott lemez. A fiúcsapat kiadója, a Jive Records egy olyan technológiával látta el a CD-t, melynek révén nem lehet arról digitális másolatot készíteni. Az eljárás a lemezgyártók egy újabb kétségbeesett próbálkozása jogvédett anyagaik illegális másolásának megakadályozására. A nagy stúdiók már szintén kísérleteznek olyan megoldásokkal, melyek megakadályozzák lemezeik végtelen másolását. Kíváncsiságból rákerestem az egyik népszerű zenei fájlmegosztó programban néhány számukra az utolsó albumból és mind a három ingyen letölthető volt. Forrás: PC World (1494)A kritikusokat elvarázsolta Harry Potter 2001-11-05 -- Az elmúlt évek legnagyobb könyvsikeréből készült film az egyik legnagyobb filmsikernek is ígérkezik a kritikusok szerint. A 'Harry Potter és a bölcsek köve' az összes filmes szakíró szerint remek alkotás, a 153 perces moziról áradozva szóltak az angol lapok a királyi bemutató után. A legnagyobb példányszámú lap, a Sun kritikusa szerint sikerült átültetni a könyv hangulatát és az egész családnak remek kikapcsolódást ígér az eljövendő években. "Sötét, vicces és elég ijesztő. Különleges látványvilágtól az embernek a szőr feláll a hátán." A Daily Mirror szerint a mozipénztárakban könnyedén felülmúlhatja a Titanic dicsőségét, mely eddig minden idők legsikeresebb filmje volt. Forrás: Lycos News (1495)Kiegyezett a Microsoft és az Igazságügyi Minisztérium 2001-11-05 -- A hét végére sikerült megegyeznie egymással a Microsoftnak és az amerikai Igazságügyi Minisztériumnak a már négy éve folyó perben. A világ legtöbb számítógépén működő programot forgalmazó céget azzal vádolták, hogy helyzetét kihasználva tisztességtelen piaci magatartást folytat. Az amerikai kormány mindvégig hangsúlyozta, hogy a perrel az ország szoftveriparának versenyképességét akarja fenntartani. A most létrejött megállapodás szerint a Microsoftnak nyilvánossá kell tennie a Windows forráskódját, hogy vetélytársai is kompatibilis programokat - média lejátszókat, böngészőket - írhassanak. Továbbá lehetővé kell tenniük, hogy a konkurens programok együtt futhassanak a Microsoftéval, és azok indítóikonja is feltűnjön a képernyőn. Más gyártók programjai akár törölhetik is a Microsoft ikonjait, a további futtathatóság feltételével. Forrás: Siliconvalley.com (1496)Elvesztette a kupát a New York Yankees 2001-11-05 -- A foci után ennek a sportnak vannak a legfanatikusabb követői és szurkolói. Bár itthon kevesen ismerik még a szabályokat is, de aki figyelte az eseményeket, az sport-történelmet láthatott a hét végén. Befejeződött az amerikai Baseball League sorozata, és a New York Yankees-nek nem sikerült megvédenie címét. A tavaly az Évszázad Csapatának választott klub végül is 3-2-es összesítésben kikapott az Arizona Diamondbacks-től, miután Curt Schilling és Randy Johnson csodálatos játékával elvették a történelmi lehetőséget a New York-tól: ők lehettek volna az első csapat, mely sorozatban négyszer megnyeri a kupát. Forrás: Chicago Sports (1497)Az erő velünk van - A készülő Csillagok Háborújának előzetese 2001-11-05 -- A májusban mozikba kerülő Star Wars következő epizódjából, A Klónok támadása című filmből kaphatunk egy kis ízelítőt miután felkerült az internetre. Az előzetest most hétvégén az amerikai mozikban is már többen élvezhették. A rövid, közel hatvan másodperces összevágást nem kíséri zene, csupán Darth Vader lélegzetvétele az, mely az egymást követő jelenteket aláfesti. Találkozhatunk a tini Anakin Skywalker-rel, akit a még ismeretlen színész, Hayden Christensen játsza valamint más karakterekkel, furcsa lényekkel. Egy megrögzött Star Wars rajongó elmondása alapján a trailer rövidsége ellenére is lenyűgöző és sokkalta közelebb áll az eredeti Csillagok Háborúja epizódok hangulatához és képi világához, mint a '99-es folytatás. Forrás: Chicago Tribune (1498)Hollywood hazafias gesztusa 2001-11-05 -- A hollywood-i dombok híres felirata lehetséges, hogy a jövőben az amerikai zászló színeiben fog tetszelegni - reménykedik Los Angeles egyik városatyája, aki szerdán terjeszti elő hivatalosan ezt a javaslatát. Eric Garcetti, Hollywood körzetének képviselője azt szeretné, ha a felirat november 11-étől egy hónapig a nemzeti lobogó kék-fehér-piros sávjaiban díszelegne, egyrészt a Veteránok Napja alkalmából, másrészt azért, hogy a város kifejezze "ezekben a nehéz időkben a terrorizmus ellen küzdő katonák iránti tiszteletét". A lakosság körében a terv nem aratott elsöprő sikert. Sokan azért aggódnak, hogy Hollywood dombjain álló felirat a terroristák célpontjává válna. Forrás: BBC (1499)Küzdelem a párkapcsolaton belüli erőszak ellen 2001-11-05 -- Nemrégiben egy felmérésből az derült ki, hogy Amerikában minden ötödik gimnazista lány olyan párkapcsolatban él, melyben partnere részéről szexuális vagy fizikai erőszakot kénytelen elviselnni. Az ilyen kapcsolatoknak nehéz véget vetni és a szakítás veszélyeket is rejthet magában. Szakértők azt ajánlják, legjobb, ha levélben vagy telefonon intéződik a szakítás és az is ajánlatos, hogy az áldozat egy harmadik felet is bevonjon, aki ha kell a sgítségére siet. Jó, ha a szülők megismerik, ki az akivel lányuk találkozgat. Hiszen az erőszaktevő olyan partnert keres, aki könnyen válik az áldozatává, s nem olyat aki kiegyensúlyozott, aki mögött stabil, szerető családi háttér áll. Forrás: Borderland News (1500)Amerika bevetette legnagyobb bombáját 2001-11-06 -- Az amerikai hadsereg bevetette a legnagyobb hagyományos bombáját, a 7000 kilogrammos "pitypang vágót", mely a világon használatos legpusztítóbb fegyver. A BLU-82 folyékony robbanószert használ, mely ammónium nitrát és alumínium keveréke, felrobbanáskor hatalmas tűzcsóvát lövell ki, 600 méteres körben felégetve mindent. A lökéshullámok több kilométerre érződnek. Először a vietnami háborúban használták leszállóhelyek gyors "kialakítására", de azóta már többször bevetették, köztük az Irak elleni hadjáratban is. Afganisztáni megfigyelők jelentették az óriási bomba bevetését az afgánok harcvonalai ellen. Forrás: Nando Times (1501)Mélyponton az LCD monitorok ára 2001-11-06 -- Egyre alacsonyabb áron lehet LCD monitorhoz jutni, de a mostani árszint lehet a legkedvezőbb az elkövetkezendő fél évben, tehát most érdemes vásárolni a lapos képernyőkből. Amerikában a 15 hüvelykes monitorok ára 400$ alá került az elmúlt két hónapban, még a legnagyobb márkák is ebben az árkategóriában kínálják termékeiket. De ha alaposabban körülnézünk néhány oldalon, és nem idegenkedünk az ismeretlen márkáktól, akkor akár 300$ körül is hozzájuthatunk egyhez. Szakmai elemzők már az elmúlt hónapokban is az árcsökkenés lassulását jelezték előre, ismerve a gyártók költségeit, és októberben nem is csökkentek tovább az árak. Forrás: PC World (1502)A világ legdrágább autója 2001-11-06 -- A világ legdrágább autója eladó. A közel 10 millió dolláros Bugatti 41 Royale az autógyártás egyik szimbóluma, több szempontból is. Egyrészt sose építettek ekkora motorral más kocsit: a 12.7 literes űrtartalom kétszer akkora, mint amit a General Motors valaha is gyártott - négy évtizeddel később. Másrészt az egyik legnagyobb bukás is: a hatalmas motort Bugatti egy repülőgép tenderre építette, amit elvesztett. Ezután gondolta, hogy a motor felét (csak 8 hengert a 16-ból) beépíti egy luxusautóba. Épp a nagy gazdasági válság elejére készült el a modell, a hat legyártott Royale-ból kettőt sose tudtak eladni. A most eladásra kínált autó az egyik ezek közül, mely a második világháborút egy téglafal mögé rejtve vészelte át. Forrás: Forbes (1503)Rekordot döntött a Shrek 2001-11-06 -- A számítógépes grafikával készült Shrek videó- és DVD eladásainak bevételeit a forgalmazás első hetén 110 millió dollárra becsülik. Ez minden idők második legjobb eredménye az animációs filmek területén; az első helyen az Oroszlánkirály áll, mely '95-ben az első héten 340 millió dollár bevételt hozott. A Shrek videokazettáit és DVD-éit forgalamzó Universal alig tud lépést tartani a vásárlói igényekkel, s Craig Kornblau elnök elmondása szerint a stúdió mindent megtesz azért, hogy a kifosztott boltok hiányát pótolják. Emellett a Shrek egy másik rekordot is a magáéak tudhat: a vásárlók összesen két és fél millió DVD-t vettek meg, mellyel a Shrek a leggyorsabban fogyó DVD címét is elvitte. Ez utóbbi rekord ebben a hónapban már harmadszorra dől meg. Előbb a Múmia visszatér büszkélkedhetett a legmagasabb számokkal, azt követte a Csillagok háborúja Baljós árnyak c. epizódja. A Shrek DVD a tündérmese mellé több órás kiegészítő anyagot is kínál, pl. interaktív menüsort és játékokat. Forrás: Video Business (1504)3900 német katona megy Afganisztánba 2001-11-06 -- Németország a második világháború óta a legnagyobb katonai akcióját hajtja végre külföldön, amikor a mostani megegyezés szerint 3900 katonáját küldi Afganisztánba. Emellett harci járműveket és szállítógépeket is ad a mostani hadműveletekhez. Erről ma egyezett meg Gerhard Schroder és Tony Blair. A német kancellár komoly belpolitikai ellenállásba ütközött egyrészt a koalíciós partnere, a Zöldek részéről, másrészt egy múlt heti közvélemény kutatás szerint a lakosság 69%-a a katonai akció felfüggesztését akarja. Így végül csak a vegyi hadviselés ellen bevethető speciális tankjaikat és egységeiket, illetve kórházi és egészségügyi személyzetet biztosítanak a szövetségeseknek. Forrás: Evening Standard (1505)A Netscape megjelentette a Navigator 6.2-t 2001-11-06 -- A Netscape valószínűleg az új Windows XP hatalmas reklámkampányát akarja meglovagolni, amikor ma bemutatták a Navigator 6.2-t. Az AOL Warner alvállalata az új változat jobb XP kompatibilitását ígéri, néhány új alkalmazással és kisebb javításokkal az előző változathoz képest. Ha az XP-n a Netscape böngészőjét állítjuk alapértelmezettnek, akkor az indítópulton is ellenőrizhetjük az újonnan érkezett e-mailek számát. A Navigator egéralkalmazását hozzáigazították az XP jobb gomb funkcióihoz, így egy levélhez úgy is hozzácsatolhatunk egy fájlt, hogy annak alkalmazását el kéne indítani. Az új változat már letölthető. Forrás: ZDNet (1506)Kambodzsában tilos bin Laden pólót viselni 2001-11-06 -- A kambodzsai kormány betiltotta az Osama bin Laden képével díszitett pólók importját és forgalmazását, mivel az szerintük terrorizmusra bátorítja a lakosságot. Azt nem közölték, hogy milyen szankciókra számíthatnak a renegát terrorpolósok. A hadsereg egyik vezetője elmondta, hogy bár Kambodzsa 1993-as alkotmánya biztosítja a szabad véleménynyilvánítást, de "az ilyen fajta véleménynyilvánítás az országunk és a nemzetközi közösség szándéka ellen való. Így mondhatjuk, hogy az ilyen fajta szabadság értelmét veszti." Forrás: Yahoo! News (1507)A Google újít a keresők erős versenyében 2001-11-06 -- A Google csendben tesztelni kezdett egy új szolgáltatást a keresőjében. Az eredmények, és az oldal rövid leírása mellett egy kis ablakban meg is mutatják az oldalt. Egyelőre még nincs szó az alkalmazás állandóvá tételéről, azt a visszajelzések alapján döntik el - mondta a cég szóvivője. A Google az egyik legnépszerűbb keresőrendszer lett, egy év alatt megháromszorozta a látogatottságát, ma közel 20 millióan használják havonta. De az újdonsággal azt is kockára tehetik, hogy az a gyorsaságuk kárára lesz – ami az egyszerű kezelői felület mellett a kereső legnagyobb vonzereje. Forrás: Business 2.0 (1508)Megynyílt a Turner Prize kiállítás 2001-11-06 -- London peszgő művészeti életének egyik kiemelkedő rendezvénye az évente megrendezésre kerülő, a kortárs művészetnek teret adó Turner Prize kiállítás a Tate Britain Galériában. Az esemény rendszeren megütközést vált ki a közönségből és hangos botrányok kisérik. Ez idén sem lesz másképp, nem beszélve arról, hogy a Turner díjat a popdíva Madonna fogja átadni a kiválsztott művésznek. A kritikusok idén a legesélyesebbnek Mike Nelson-t tartják, aki a kiállításon az Uroborosz kígyó kozmikus legendája című alkotással van jelen, amit az egyik látogató a galéria egy raktárhelyiségével tévesztett össze. A Turner Prize-t 1984-ben hoták létre azzal a céllal, hogy teret adjon Nagy-Britannia fiatal kortárs művészeinek. A díjjal 20 ezer font is jár. A kiállítás 2002 január 20-áig tart. Forrás: BBC (1509)Egy orvos kapta a francia irodalmi díjat 2001-11-06 -- A legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t egy doktorból lett írónak ítélték oda. Jean-Christophe Rufin eredetileg az Orvosok határok nélkül nevű szervezet alelnöke volt. Először '97-ben lépett a nyilvánosság elé mint író, s Az abesszíniai című regényével rögtön el nyerte a Goncourt díjat. Idén másodszorra is őt találták a díjra legméltóbbnak a Rouge Bresil (Vörös Brazília) című művével. Forrás: Nando Times (1510)Egy hét Enrique Iglesias-szal 2001-11-06 -- Apja nyomdokaiban járva, Enrique Iglesias gyorsan az egyik legsikeresebb szóló latin énekes lett amikor '96-ban feltünt. Új lemeze, az Escape, mely október 31-én került a boltokba, az első a nagysikerű '99-es album óta, és egészen biztos, hogy a toplistákról nem fog hiányozni. Ezen a helyen egy héten keresztül ingyen meg lehet hallgatni az összes számot az albumról. Forrás: GetMusic (1511)Az IBM 2003-ra 400 gigás háttértárolót ígér 2001-11-07 -- Az IBM továbbfejlesztette az un. "pixie dust" technológiáját, és ma egy új vincseszter sorozatot dobott a piacra. A fejlesztés lényege, hogy egy vékony réteg ruténiumot visznek fel a mágneses lemezekre, ahol a számítógép az adatokat tárolja. Ezáltal jelentősen megnövelhető az egy négyzetcentiméteren tárolható adatmennyiség, a 2003-ban boltokba kerülő vincseszterek már 400 GB-osak lesznek. Más hardware gyártók is hasonló technológiával próbálják a merevlemezek teljesítményét növelni. Forrás: CNet (1512)Csökkenő támogatottság a katonai akciók mögött 2001-11-07 -- Ahogy Afganisztánból újabb és újabb hírek érkeznek az egyre növekvő számú civil áldozatokról, úgy csökken a háború támogatottsága a világ minden országában. Franciaországban a katonai ellencsapás jóváhagyása a bombázások kezdetén még 66%-os volt, ez mára 51%-ra esett vissza. Németországban a lakosság 65%-a, Spanyolországban 69%-uk akarja a légicsapások leállítását. Még Nagy-Britanniában is 74%-ról 62%-ra csökkent a lakossági egyetértés a katonai akciókkal kapcsolatban, pedig Tony Blair az amerikaiak leghangosabb támogatójának számít Európában. Az átlag orosz - talán érthetően - pesszimista az afgán háborúval kapcsolatban: egy múlt heti közvélemény kutatás szerint az emberek 46%-a gondolja úgy, hogy az USA nem érheti el célját, és vesztesként fog kivonulni. Forrás: MSNBC (1513)Nem rivalizál a Gyűrűk ura a Potter-filmmel 2001-11-07 -- A bemutató előtt álló Tolkien fantasy-klasszikusából készült film rendezője visszautasítja azokat az állításokat, hogy a Gyűrűk ura a nem rég debütált Harry Potter első részével versenyezne. Míg a média a két film bevételeinek összehasonlítását biztos nem fogja elmulasztani, az viszont tény, hogy az AOL Time Warner kaszálni fog. Ugyanis az AOL-hez tartozó New Line Studio készíti a Gyűrűk ura-sorozatot, míg a Harry Potter-t a Warner Brothers, ami szintén az AOL egyik vállalata. Peter Jackson, a Gyűrűk ura rendezője a közönséget arra biztatja, inkább nézzék meg és élvezzék a két filmet, és ne méricskéljék azokat. Jackson annak kapcsán beszélt a decmebr 10-én bemutatásra kerülő filmjéről, hogy az új-zélandi kormány kijelentette, országukat, ahol a filmet forgatták, a Tolkien-regényben szereplő Közép Föld otthonának tekintik. Új-Zéland már egy külön minisztert is megbízott, mely a Gyűrűk ura-val kapcsolatos promóciókért felel és az országba csábítaná a filmrajongókat és azokat a filmkészítőket, akik forgatásra keresnek terepet. Forrás: Yahoo! News (1514)Brad Pittnek fejébe száll a dicsőség 2001-11-07 -- Hollywood szívtiprója, Brad Pitt a Vanity Fair-nek nyilatkozva bevallotta, hogy néha fejébe száll a dicsőség és azt is elmondta, hogy miután már csak hét éve lehet hátra filmes karrierjéből, szívesen áll elébe annak, hogy valami mást csináljon. "Sok minden más is érdekel, ami sokkal többet jelentene számomra" - mondta Pitt, akinek most kerül mozikba két nagy várakozásokat megelőző filmje, a Spy game Robert Redford rendezésében valamint az Ocean's 11 című film. Az interjúban Pitt mindehhez hozzátette, hogy szeretne gyerekeket és bárminek örülne, ami elterelné önmagáról a figyelmet. Pitt másfélévig járt terápiás kezelésre és azóta könnyebben beszél az érzelmeiről, de azt nem vallotta be miért fordult szakemberhez. Forrás: Reuters (1515)Billy Joel komolyzenei babérokra tör 2001-11-07 -- A rock 'n' roll fenegyereke, Billy Joel egy új lemezével a Billboard toplista csúcsán landolt - ám ezúttal nem a pop kategóriában, hanem a komoly zene területén diadalmaskodott. A Fantázia és káprázat: Zene zongorára című albumon ugyan a zongora virtuóz Richard Joo játszik, de a 10 opusz mellett zeneszerzőnek William Joel nevét tüntetik fel, akit eddig olyan számairól ismerhetett a nagyközönség, mint az Uptown girl vagy az It's still rock 'n roll to me. A kritikusok nem fogadták nagy lelkesedéssel az albumot, de a zenészt ez nem tántorítja el komolyzenei terveitől. Jelenleg egy újabb darabon dolgozik, melyet zongorára és hegedűre ír és a távoli jövőben megpróbálkozna egy szimfóniával is. Forrás: ABC News (1516)Rekord az aukción 2001-11-07 -- A Christie's New York-ban tartott aukcióján több mint 70 millió font bevételt ajánlott fel az UNICEF számára. Az aukción impresszionista és modern műveket árvereztek, melyek közül Fernand Leger képe, egy 1918-ban készült absztrakt festmény a minden eddiginél legmagasabb áron, 11,4 millió fontért kelt el. Rekordot döntött a szürrealista Joan Miró is: a 8,6 millió fontot hozó Madame K portréja az eddigi legmagasab áron elkelt Miró alkotás. Picasso bronz szobra is rekordot ért el 3,4 millió fonttal. Ugyanis Picasso-szoborért ilyen magas árat még nem fizettek. Forrás: BBC (1517)A Lego hátradőlhet 2001-11-07 -- A dán Lego első high-tech játéka, a Mindstorms hatalmas siker volt. Egy robot, melyet programozható személyiséggel láttak el, amivel életet lehet lehelni a műanyag kockákba. De miután feltörték az operációs rendszerét, még nagyobb siker lett. Néhány hónappal a játék megjelenése után már fent volt az Interneten az új program, az eredetinél könnyebb kezelhetőséggel és nagyobb játéktérrel. Egy átlagos vállalat rögtön perre vitte volna a dolgot, de a Lego "nyitott játéktér" filozófiájával ez nem egyezett. Másrészt - meglepő módon - a crackelt program rengeteg felnőttet vonzott vissza a Legohoz. Harmadrészt nem kell felelősséget és garanciát vállalnia, ha a feltört program miatt hibásodik meg a játék drága infravörös irányítója. Hát nem ezért nem pereltek. Forrás: Business 2.0 (1518)A himlő veszélyesebb lehet a lépfenénél 2001-11-07 -- Bár egyelőre mindenki a lépfenével van elfoglalva, tudósok most egy sokkal veszélyesebb biológiai fegyverre hívták fel a figyelmet: a himlőre. Orosz tudósok tartottak tegnap sajtótájékoztatót, és az egész világra kiterjedő vakcinázásra szólították fel az országok kormányait. Elismerték, hogy néhány rosszul fizetett kutató az elmúlt években csatlatkozhatott olyan országok biológiai fegyver programjához, melyek potenciális veszélyt jelenthetnek. A himlő az emberek 15-50 százalékánál lehet halálos. Levegő útján is terjed, az egész világon hat hét alatt körbesöpörhet. Csak védőoltással lehet ellene védekezni, az is csak a fertőzés első négy napjában hatásos. Forrás: ABC (1519)ENSZ tanulmány a népesség növekedéséről 2001-11-07 -- A világ népessége rohamos iramban növekedhet tovább, és a század közepére megközelítheti a 11 milliárdot, ha a nők nem kapnak jobb oktatást, egészségügyi ellátást és felvilágosítást - ezek a fő megállapításai egy ma közölt ENSZ tanulmánynak. A nőknek egyenlő jogot kell biztosítani a családtervezésben a harmadik világ országaiban is. A jelentés szerint a populáció teljes növekedése a fejlődő országokban fog bekövetkezni, tovább növelve a világ szegénységét és környezetvédelmi gondjait. Forrás: Washington Post (1520)Zárolták a terroristák bankszámláit 2001-11-07 -- Az amerikai kormány több fronton is hadat üzent Osama bin Laden terrorszervezetének. A mai lépésekkel elsősorban az al-Kaida pénzügyi hátterét támadták, a világ több országának együttműködését kérték bizonyos számlák befagyasztásához. Az USA-ban le is tartóztattak két embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pénzmosásban vettek részt bin Laden szervezetében. További két embert hallgattak ki Svájcban is, ezenkívül Olaszországban, a Bahamákon és Kanadában zároltak számlákat. Forrás: Nando Times (1521)Kínos helyzetben a HP egy alkalmazott szabotázsa után 2001-11-08 -- Kínos magyarázkodásra kényszerült a Hewlett-Packard a legújabb szerverének teljesítményével kapcsolatban. Az egyik alkalmazottjuk szabotálta a számítógép kötelező ipari tesztjét, ezért hibás adatok jelentettek meg a szerverről. Miután közölték a szakemberrel, hogy el fogja veszteni a munkáját, a férfi letörölt számos fontos információt, kábeleket vágott át a tesztelést végző gép és az új termék között, és fájlokat írt át, hogy eltűntesse a nyomokat. A HP közel 1 millió dollárt költött a károk rendbe hozására és beperelte egykori dolgozóját. Most új specifikációt adtak ki az eredetileg piacvezetőnek kikiáltott szerverhez. Forrás: Siliconvalley.com (1522)Nem szabadulhat az ausztrál hentesnő 2001-11-08 -- Egy ausztrál nőt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt a helyi bíróság, miután megölte élettársát, majd megnyúzta és megfőzte. A 45 éves nőt "nagyon veszélyes személynek" nevezte a bíró, és büntetését nem rövidítheti meg, hátralévő éveiben már nem szabadulhat. Élettársát legalább 37 késszúrással ölte meg - saját bevallása szerint. Ezután lenyúzta a bőrét, feldarabolta a tetemet, és néhány húsdarabot belefőzött a vacsorába, melyet az áldozat fiának és lányának tálalt fel. Az ügyészség az eljárás során nem utalt arra, hogy a gyerekek meg is ették a húst. Forrás: Nando Times (1523)Paul nősül, George rákos 2001-11-08 -- Két hír a Beatles egykori tagjairól: Paul McCartney kitűzte a nősülés időpontját, George Harrisont pedig egy New York-i kórházban ápolják. Paul egy érzelgősre sikeredett interjúban elismerte, hogy felesége, Linda halála után fél évig minden nap elsírta magát, és úgy érezte, hogy sose lesz képes újra igazán szeretni. De barátnője, a 33 éves, féllábú Mills nagyon sokat segített neki és képes volt újra erőt és szeretet önteni belé - mondta az 59 éves zenész. Már ki is tűzték az esküvő időpontját, de nem árulta azt el, hogy "senkinek se kelljen hazudnia, nekünk meg nem kell lelőni senkit". Eközben George Harrison egy rákkezelésen vesz részt Amerikában. Forrás: ABC (1524)Zöld út a Plútó szondájának 2001-11-08 -- Nem várt eredménnyel végződött az amerikai Kongresszus és a Szenátus vitája: egyrészt hozzájárulásukat adták egy 30 millió dolláros űrprogram kidolgozásához, mely a Jupiter holdját, az Európát és a Plútót vizsgálja majd. Másrészt szabad utat adtak a Mars kutatásának folytatásához, melyet sokan leírtak már az elmúlt évek sorozatos kudarcai után. A legtávolabbi bolygóhoz küldendő szonda költségkeretét az utolsó pillanatban hagyták jóvá, pályája miatt csak egy generációval később lehetne újra vizsgálni. Az Európa kutatása azért lehet fontos, mert felszínét jég fedi, és a tudósok feltételezik, hogy a mélyben folyékony víz is lehet, és ott az élet kezdetleges formájára bukkanhatnak. Forrás: BBC (1525)Nincs jövője a Linux-nak a nagyvállalatoknál? 2001-11-08 -- Az egyik legnagyobb vállalati befektetésekkel foglalkozó cég, a Goldman Sachs egy új jelentése szerint a Linux gyakorlatilag nem szerepel a nagyvállalatok vezetőinek látókörében. A Fortune magazin által rangsorolt legjobb 1000 cég közül száznak az igazgatóját kérdezték meg az informatikai fejlesztésről. Kevés meglepetést okoztak a válaszok, a legtöbben a következő évre a technikai fejlesztések minimalizálását nevezték meg fő célként, és csak a legszükségesebbekre költenek. De a vizsgálat nem találta úgy, hogy a Linuxot mint olcsóbb alternatívát számításba vennék. Forrás: Geek.com (1526)Egy lett tizenéves arcon ütötte Károly herceget 2001-11-08 -- Egy tizenéves lett lány egy virággal arcul ütötte Károly herceget, miközben megállt, hogy szót váltson egy csapat gyerekkel. "Az afgánok elleni háború igazságtalan" - mondta a lány miközben a fegyveres őrök elszállították. A brit trónörökös öt napos körúton tartózkodik a balti államokban, és beszélgetni állt meg egy csoport gyerek előtt, akik brit zászlókat lengettek, amikor a tizenéves előre lépett és egy virággal arcon ütötte. Károly megrándult és kissé ilyedtnek tűnt, majd folytatta a csevegést a gyerekekkel. A lett elnök, Vaira Vike-Freiberga bocsánatot kért az incidensért, szerinte "minden országban vannak beteg és labilis emberek, akik így akarnak kitűnni a tömegből." Forrás: USA Today (1527)Szívárvány kalauz a gyümölcsökhöz 2001-11-08 -- Az öregek mindig is azt tartották, hogy az embernek azt kell ennie, amit éppen megkíván. Bár ezt a kismamáknak nem is kell elmagyarázni. Amikor elmegyünk egy zöldséges mellett, nagyon vonzók lehetnek a szép színárnyalatok a pulton. És még egészséges is. A táplálkozási szakértők szerint a gyümölcs színe utal az ásványi összetevőkre és a vitaminokra, ezért azt ajánlják, hogy a szivárvány összes színéből választani kell egy gyümölcsöt minden nap. Íme egy kis kalauz a különböző árnyalatokhoz. Forrás: femail.co. uk (1528)Otthoni edzőgépek választása 2001-11-08 -- Nincs még egy olyan sport, mely oly sok féle felszerelést kínálna, mint a testépítés. Asztalok, fekvő- és ülőpadok, állógépek. Beton, vas és műanyag bevonatú tárcsák egytől ötven kilóig. A legnehezebb a választás az otthoni gépek között. Ezek a konditermek 10 különböző masináját próbálják meg egy felszerelésbe ötvözni - több-kevesebb sikerrel. Általában az jellemző rájuk, hogy amelyik jobb a karok megmunkálásában, az alig jó valamire a lábakon, és fordítva. Azt ajálják, hogy alaposan próbáljuk ki őket, mielőtt megvesszük, de egy olyan üzlet megtalálása, ahol ezt megengedik, talán nehezebb feladat lesz. Forrás: Seattle Times (1529)Kinek lehet szüksége vízszűrőre? 2001-11-08 -- Egyre több háztartás kényszerül arra, hogy külön tisztítsa a csapvizet valamilyen fertőtlenítő eljárással. Különösen a kisgyerekekre lehetnek veszélyes az évtizedek alatt a talajba szivárgott mérgező anyagok. Az egyik megoldás a palackos víz, a másik a csapra szerelhető szűrőrendszer. Az Electrolux több megoldást is kínál azoknak, akik rászorulnak erre a megoldásra. Hogy kinek lehet rá szüksége, azt eldöntheti mindenki magának, ha végiggondolja az itt feltett kérdéseket. Forrás: Electrolux (1530)Behozhatatlan a Playstation 2 előnye 2001-11-09 -- A korai start a jelek szerint jelentős előnyökhöz jutatta a Sony-t a videojáték piacon. A Reutersnek nyilatkozva a Sony számítógépes szórakoztató részlegének igazgatója a Playstation 2 termelésének növeléséről számolt be. Miközben a Microsoft új XBox konzolja és a Nintendo Gamecube-ja is jól fogy, a későbbi indulás miatt már valószínűtlen, hogy meg tudják közelíteni a Sony piaci részesedését. A Playstation annyira sikeres volt, hogy már egy árcsökkenést is bejelenthettek egy hónappal ezelőtt, így a karácsonyi szezonra jelentős előnnyel kezdenek a konkurencia előtt - és reményeik szerint el tudnak adni 10 millió darabot március végéig. Forrás: ConsolWire.com (1531)Vita a részletekről, kvótákról a klíma konferencián 2001-11-09 -- A marokkói környezetvédelmi konferencián közeledtek az álláspontok a világ első nemzetközi klíma-megállapodása körül, és néhány napon belül van esély a 160 ország megegyezésére. A tárgyalásokon az USA csak mint megfigyelő vesz részt, miután Bush márciusban visszautasított minden gázkibocsátásra vonatkozó korlátozást, mondván, hogy az az amerikai gazdasági érdekek ellen való. Az USA a világ legnagyobb széndioxid kibocsátója, így az egyezmény ratifikálására csak Japán és Oroszország (plusz az összes többi ország) egyetértésével lehet. Az EU teljes mértékben támogatja az indítványt, az oroszok kedvezményeket akarnak hatalmas erdeikre hivatkozva, a japánok pedig olyan szövegezést akarnak, aminek be nem tartása nem von semmilyen szankciót maga után. Forrás: New York Times (1532)A diáklány, aki megütötte Károlyt, börtönbe is kerülhet 2001-11-09 -- A lett diáklányt, aki tegnap arcul ütötte Károly herceget egy virággal, most külföldi közjogi méltóság életének veszélyeztetésével vádolják. Alina Lebedeva, a 16 éves lány továbbra is őrizetben marad Rigában, a rendőrség szóvivője szerint komolyan veszik az ügyet, és akár 15 év börtönre is ítélhetik emiatt. Miközben a biztonsági szolgálat elvezette a helyszínről, a tizenéves azt kiabálta, hogy az afganisztáni háború ellen akart így tiltakozni. A királyi család szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a Buckingham-palota nem kíván beleszólni a lett hivatalok működésébe, bár azt kétségbe vonta, hogy Károly tanúskodna a lány ellen. Forrás: BBC (1533)Ostromgyűrűben a kulcsfontosságú afgán város 2001-11-09 -- Amerikai vadászbombázók heves támadásokat folytatnak az afgánok ellen küzdő északi szövetség csapataival karöltve a kulcsfontosságúnak tartott Mazar-e-Sarif város körül. A Pentagon is megerősítette, hogy a heves szárazföldi harcok is folynak a térségben, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni. A talibok és ellenzékük szóvivője is megerősítette a harcokról érkezett híreket, hozzátéve, hogy a frontvonalak oda-vissza mozognak. Az északi szövetség vezetői annyira magabiztosak a győzelemben, hogy tegnap összehívtak egy tanácskozást annak megvitatására, miként lehetne elfoglalni a várost annak teljes lerombolása nélkül. Forrás: USA Today (1534)Keresztény szervezetek boszorkánysággal vádolják Harry Pottert 2001-11-09 -- Csak a jövő héten kerül a mozikba az új Harry Potter film, de már több konzervatív keresztény szervezet is kritizálta, mert szerintük a mágus tanonc a gyerekeket boszorkányságra és bűnre tanítja. A történetben varázserővel bíró személyek látják a jövőt, meg tudják változtatni kilétüket és formájukat, néha pedig szellemekkel beszélgetnek. A királyi premier után a kritikusok agyon dicsérték a filmet, bár a könyv sikere után nem is igazán szorulna reklámra. Eközben a visszafogottabb keresztény gyülekezetek nevetségesnek nevezték a feltételezést, hogy a történet a középkor értékeire irányítaná a gyerekek figyelmét. Forrás: Nando Times (1535)Az Internet végét jósolva 2001-11-09 -- Buta, lassú, unalmas - ezek lennének azok a szavak, mely elsőként az eszünkbe jutnak az elmúlt évtizedek legnagyobb technikai, gazdasági és kommunikációs fejlődéséről? A Forrester Research-nek igen, az egyik legnagyobb technológiai kutató cég egy most közölt tanulmányában az Internet a jelenlegi formájában halálra van ítélve. Szerintük a net hamarosan túl fog lépni a böngészőn, és egy igazán interaktív és átható médiummá fog válni, melyet ők az "X Internet"-nek hívnak. A jövőben minden adatátvitel valós idejű lesz, beleértve a programok alkalmazását is, melyeket nem töltünk majd le, hanem csak alkalmazzuk és eldobjuk. Forrás: PC World (1536)A Mars klímája is gyorsan melegszik 2001-12-10 -- A Mars északi és déli sarkán található széndioxid-jégtakaró gyors ütemben olvad, ami arra enged következtetni, hogy a vörös bolygó felszíne melegedik. Szakértők szerint, ha nem szezonális változásról van szó, akkor néhány évszázadon belül újra folyékony halmazállapotú víz jelenhet meg a felszínen, és akár űrruha nélkül is meg lehet látogatni a felszínt. A Malin Space Science Systems által készített tanulmány egy marsi éven (23 hónapon) keresztül vizsgálta a hőmérséklet és a jégtakarók változását. "Akár annyira elviselhetővé is válhat a klíma egy idő után, hogy szkafander nélkül, egy oxigén maszkban és kabátban is ki lehet majd menni a Mars felszínére." - mondta Michael A. Caplinger, a tanulmány egyik szerzője. Forrás: Nando Times (1537)További követelések a Microsoft-tal szemben 2001-12-10 -- Kilenc amerikai állam és Washington képviselői azt várják a Microsoft-tól, hogy tegye közzé programjainak forráskódját. Ezzel akarják biztosítani, hogy a szoftveróriás nem folytatja tovább monopolista üzleti gyakorlatát. A beadvány kellemetlenül érintheti a Microsoft-ot, alig néhány héttel vannak túl a szövetségi államokkal kötött peren kívüli megegyezésen, miközben az EU egy elmarasztaló beadványának nyomán még komoly büntetéseknek néznek elébe Európában. A beadvány készítői úgy akarják biztosítani a szabad verseny feltételeit, hogy az Internet Explorer forráskódját, de talán a Windows-ét is nyilvánossá tennék. Így bárki szabadon fejleszthetné a szoftvereket, saját változatokat hozhatnának létre, pl. Linux-ra, vagy Java alkalmazások használatára is alkalmassá lehetne tenni az új operációs rendszert, a Windows XP-t. Forrás: Sun-Sentinel (1538)A Juventus gólra tör a tőzsdén is 2001-12-10 -- Az egyik legpatinásabb név a futball csapatok között most a tőzsdén is megmérettetik. A Juventus a hét végén közölte, hogy december 10. és 14. között részvényeket bocsát ki, 3,5-4 euró közötti áron. A torinoi csapat - mely 25-ször nyerte meg az olasz bajnokságot - az egyik legértékesebb klub a világon, saját magukat 508 millió euróra értékelik. Ez csak kevéssel marad el a Machester United 580 milliós értékétől. A Juventus ebben az évben nyereséges volt, ami kevés csapatról mondható el, 5,8 milliós többlettel zárták a szezont. Ez nem az első eset, hogy egy sport-klub a tőzsdén próbál meg a tőkéhez jutni, ahol aztán szereplésüket sokszor nem a gazdasági eredményeik, hanem a hét végi mérkőzések befolyásolják. Forrás: BBC (1539)Madonna a címlapokra káromkodta magát 2001-12-10 -- Madonnának megint sikerült az újságok címoldalára kerülnie, pedig csak a világ egyik legtöbbre tartott művészeti díját kellett átadnia. A hét végén tartották a brit Turner emlékérmek ceremóniáját, ahol az önmagát a "Pop királynőjé"-nek kikiáltó díva adta át a fődíjat. Felvezetőjében kritizálta a hasonló jellegű gálák értelmét, szerinte "olyan nincs, hogy a legjobb alkotás. Csak vélemények vannak." majd mielőtt kihirdette volna a nyertes alkotót, hozzátette "szóval, ba****tok meg, mindenki nyertes". A 20.000 fontos díjat végül Martin Creed kapta, akinek alkotása nem kevesebb, bár finomabb hangvételű vitákat váltott ki. Egy üres szoba volt a legtöbbre ítélt mű, melyben egy égő fel- és lekapcsolódott. A másnapi brit lapok szinte csak az énekesnővel foglalkoztak, még a konzervatív The Times is elismerte, hogy "a nyertes kétségkívül Madonna. A Turner győzteseknél csak ő tudja jobban, hogyan kell sokkolni, és ezzel publicitást szerezni." Forrás: Yahoo! News (1540)Amerikai tankok Kandahar felé 2001-12-10 -- Szemtanúk amerikai tankokat láttak a mai nap folyamán Afganisztán déli részén. Egy korábban kiépített haditengerészeti bázisról láttak Kandahar irányába vonulni körülbelül 30 páncélozott járművet, helikopterek kíséretében. Ez az eddigi legjelentősebb amerikai szárazföldi részvétel a hadműveletek kezdete óta. Pénteken egyeztek meg a talibok által utolsóként védett nagyváros feladásáról, vasárnap már az Északi Szövetségen belül alakult ki vita a harcoló törzsek között, hogy ki vonuljon be először az elhagyott Kadaharba. Jelentések szerint a boltok továbbra is zárva vannak, és nagyon feszült a hangulat a városban. Eközben hevesen bombázták azokat az erdei bázisokat és barlangrendszereket, melyekről azt sejtik, hogy ott bujkálhat Osama bin Laden és Omar sejk. Forrás: ABC (1541)Clooney, Pitt és Roberts elrabolta a Potter varázsát 2001-12-10 -- Az idei ősz nagyon jónak bizonyult a hollywood-i filmstúdióknak, egyre másra dőlnek meg a bevételi és látogatottsági rekordok. Alig három hét telt el a Harry Potter film bemutatója óta, mely eddig soha nem látott érdeklődést keltett. De már túlszárnyalták az első hétvégi rekordját, az Ocean's Eleven vette át a vezető helyet a mozis toplistákon. A filmben a George Clooney vezette bandának az a feladata, hogy elraboljanak 150 millió dollárt egy las vegasi kaszínóból. Ez volt az egyetlen új film, melyet a nagy filmgyártók megjelentettek a múlt héten, valószínűleg senki se akart saját moziját egy olyannal versenyeztetni, melyben még a kisebb szerepeket is akkora sztárok játszák, mint Brad Pitt, Julia Roberts, Matt Damon vagy Andy Garcia. A film az 1960-as, Frank Sinatra főszereplésével forgatott "Rat Pack" feldolgozása. Forrás: Cape Cod Times (1542)Az idegenvezető mobil 2001-12-10 -- A nagy európai városokban a turisták hamarosan a mobiltelefonjaikról is tájékozódhatnak a környék látványosságairól. Egy amerikai cég, a BeyondGuide már számos városban bemutatta útikalauzát. Egy helyi számot felhívva megismerkedhetünk a látnivalók listájával, azokat felkeresve további leírásokat hallgathatunk meg az épületek történetéről. Egyelőre csak Washingtonban, New Yorkban és Londonban vehető igénybe a szolgáltatás, de hamarosan kiépítik római, párizsi és jeruzsálemi verziójukat is - ígérik a cégnél. A megoldás egyébként nagyon hasonló a múzeumokból ismert audió kalauzokhoz. Forrás: BBC (1543)Már az üdvözlő kártyák sincsenek ingyen a neten 2001-12-10 -- Az ünnepi köszöntés ára feljebb ment az Interneten. A világháló legnagyobb üdvözlőkártya szolgáltatója a hét végén bejelentette, hogy ezentúl nem lesz ingyenesen hozzáférhető a szolgáltatása. Az elektronikus üdvözlőlapok küldése egyre népszerűbbé válik, de sokan kétségbe vonják, hogy lehet-e olyan szolgáltatásért pénzt kérni, melyet mindenhol ingyen adnak. A karácsonyi szezonra készülve az AmericanGreetings.com évi közel 12 dollárt kér. Az övék a legnagyobb üdvözlőkártya adatbázis a neten. Forrás: Siliconvalley (1544)Felháborodás a szappanoperák megszakítása miatt 2001-12-10 -- Venezuelában egyre hangosabb az emberek felháborodása az elnökükkel szemben, mivel rendszeresen politikai beszédekkel szakítja meg a szappanoperákat és a sportközvetítéseket. Hugo Chávez elnök populista jelszavaival nyerte meg az olajban gazdag dél-amerikai ország elnökválasztását néhány éve. Amikor a rádióban is megszakítják az adást egy-egy elnöki üzenet kedvéért, az autósok Caracasban egyre gyakrabban dudálnak a beszéd alatt. A tévésorozatok megszakítása elleni számos tiltakozást Chávez egy "kisebbség" hangjának nevezte, akiket "ellenforradalmi erők" manipulálnak. Forrás: Ananova (1545)Leáldozóban a csipogók csillaga 2001-12-10 -- A múlt héten a Motorola bejelentette, hogy leállítja a csipogók gyártását. Ez az egyik utolsó döfést jelentheti a már régóta haldokló, egykor nagyon népszerű kommunikációs eszköznek. A cég továbbra is fejleszteni fogja technológiáját, de a dolgok súlypontját inkább a mobiltelefonokra helyezik át. 5-6 éve még közel kétmilliárd dollár árbevételt hozott az amerikai cégnek a csipogók piaca, melynek 85%-át tartották kézben. Mára csak 430 milliós bevételt remélnek, szemben a tavalyi 700 millióssal. Forrás: Geek.com (1546)Dicsérik az új Ricoh digitális kameráját 2001-12-11 -- A fotós szaklapok nem győzik dicsérni a Ricoh új digitális kameráját, mely rengeteget tud az árához és méretéhez képest. Itthon azért még kicsit soknak tűnhet a 700 dolláros (200.000 forintos) ár, de hasonló gépekhez képest már igazán megéri. A Caplio RR1 egy ingzsebben is elférő modell, nagyjából 9x5x3 centis darab. Ehhez képest 4 megapixeles felbontást kínál, ilyen felbontást használnak ma már a nagyobb hírügynökségek fotósai is. Az átlagember egy 11x17-es fényképen nem tud különbséget tenni egy hagyományos fénykép és egy hasonló felbontású kép között. Emellett nagyméretű memóriát is sikerült a tizenegyszeres zoom mellé beépíteni, hang és mozgóképfelvételre is képes a kamera. Ha csak diktafonnak használjuk, akár 2 óra hanganyag is ráfér, de az öt perces videó is benne van az alapszolgáltatásában. Forrás: Yahoo! News (1547)Van Gogh napraforgója hamisítvány? 2001-12-11 -- Az egyik vezető brit műalkotás elemző kijelentette, hogy a világ talán leghíresebb festménye, Van Gogh Napraforgója, hamisítvány. Kétségkívül az egyik legdrágább kellemetlenség is lehet annak a japán cégnek, aki tíz évvel ezelőtt 30 millió dollárért megvásárolta azt egy árverésen. Geraldine Norman több, mint egy évet töltött a kép vizsgálatával, és most kijelentette, hogy szinte biztosra állíthatja, hogy a képet nem Van Gogh festette. A nagyra tartott szakértő szerint a kevéssé ismert Claude-Emile Schuffenecker készítette a Napraforgók szóban forgó példányát, akiről köztudott, hogy több másolatot is készített a holland festő képeiről. Már évek óta vita folyik a szakértők között a kép (és néhány másik Van Gogh alkotás) eredetiségéről. A festő 1888-ban örökítette meg híres virág-csendéletét, majd az azt követő évben egy másolatot is készített Paul Gauguin-nek; harmadik változatról nem tesz említést hátramaradt kézirataiban és leveleiben. Forrás: BBC (1548)A Real és a Microsoft csatája a média-lejátszók piacán 2001-12-11 -- Ma a Microsoft bemutatta új média-lejátszóját, a Corona-t, mellyel - ígéretük szerint - képesek mozi minőségű adatátvitelre kisebb sávszélességen is. Már régóta az volt az internetes közvetítések és filmkínálat hiányossága, hogy órákig kellett letölteni a hatalmas videó fájlokat. A Microsoft most azt ígéri, hogy sikerült megoldania a 'pufferezés' problémáját, azaz amikor a lassú adatátvitel miatt leáll a lejátszás és a programnak újra kell tölteni a következő adathalmazt. A Microsoft kiélezett csatát folytat a RealNetworks-szel a média-lejátszók piacának ellenőrzéséért. A Real is nemrég jelentette meg új szoftverét, a RealOne-t, amelyben a lejátszót előfizetős tartalomszolgáltatással kapcsolták össze. Forrás: USA Today (1549)Újabb kamatcsökkentés, továbbra is recesszió 2001-12-11 -- Az Amerikai Szövetségi Jegybank (FED) ma újabb kamatcsökkentésre szánta el magát, miután az idén tízszeri leszállítás sem hozta meg a kívánt eredményt: Amerika és a világ gazdasága továbbra is recesszióban van. A negyed százalékos csökkentés kisebb, mint az elmúlt hónapokban alkalmazott fél százalékos, de szinte már nem is lehetne alacsonyabbra helyezni a kereskedelmi bankok részére kínált hitel szintjét. A gazdasági visszaesés márciusban kezdődött, majd a szeptember 11-i terrortámadások tovább rontottak a helyzeten. A vásárlói bizalom jelentősen visszaesett, megszaporodtak az elbocsátásokról érkező hírek, és a munkanélküliség 10 éves csúcspontjára jutott az USA-ban. A jelenlegi 1,75%-os központi kamatláb a legalacsonyabb 1961 júliusa óta. Forrás: Nando Times (1550)Afrikának tizszer ennyire lenne szüksége az AIDS ellen 2001-12-11 -- Afrikának körülbelül 5 milliárd dollárra lenne szüksége ahhoz, hogy legalább kordában tudja tartani az AIDS fertőzés terjedését - mondta az ENSZ AIDS-csoportjának vezetője. Jelenleg ennek csak a tizedét fordítják a betegség kezelésére és megelőzésére a fekete kontinensen. Egyes becslések szerint közel 40 millió HIV fertőzött él a világban, háromnegyedük Afrikában. Piot ENSZ-megbízott szerint a hiányzó pénzt a helyi országok költségvetéséből, külföldi segélyekből és kölcsönökből kellene előteremteni. Kofi Annan ENSZ-főtitkár a nyáron egy külön alap létrehozását javasolta, 7-10 milliárd dolláros összeggel. Piot üdvözölte a nagy nyugati gyógyszergyártók gesztusát, akik néhány hónapja jelentősen csökkentették néhány hatásosnak bizonyult szer árát az afrikai országok számára. Forrás: CNN (1551)Az Al-Kaida holnapra megadja magát? 2001-12-11 -- A harcok már a végéhez közelednek Afganisztánban, miután már csak néhány Al-Kaida egység küzd az ország déli részén található barlangrendszerekben. Osama bin Laden terrorszervezetének főként más országokból való arab harcosai közül többen is megadták magukat az elmúlt két napban. Az ellenük küzdő amerikai különleges egységek és az Északi Szövetség emberei felszólították a harcolókat, hogy adják meg magukat szerda reggelig. Tegnap az USA bombázói bevetették legnagyobb bombájukat, a 6 tonnás szerkezetet kifejezetten föld alatti bunkerek ellen fejlesztették ki. Katonai szakértők szerint egyelőre lehetetlen felmérni a bombázások eredményességét, de megjegyezték, hogy egy ekkora robbanószerkezetnek a demoralizáló hatása a legnagyobb. Forrás: New York Times (1552)Közelebb Jézushoz Brazíliában 2001-12-11 -- Az Ottis liftgyár hamarosan újabb lélegzetelállító látvánnyal látja el a világ lustább - és gazdagabb - turistáit. A cég megnyerte azt a versenytárgyalást, mely révén ők építhetik meg a felvonót a brazil Rio de Janeiro jelképének számító cukorsüveg-hegyre. A helyi katolikus egyház nyomására együtt kell dolgozniuk egy non-profit vallási alapítvánnyal, mert a hegyen van a híres brazil Jézus szobor is. Eddig a látogatóknak egy nagyon meredek és nehéz kaptatón kellett felkapaszkodniuk, ha látni akarták Rio panorámáját. Forrás: Ananova (1553)A Cure visszatért a nyugdíjból 2001-12-11 -- Ez volt a rock 'n roll történetének talán legrövidebb visszavonulása. A brit Cure tavaly fejezte be koncertkörútját, melyen végig azt hangoztatták, hogy az utolsó volt, hasonlókat állítva az éppen aktuális nagylemezükről. Ami egyébként nagyon jól is fogyott, közel félmillió példányt adtak el belőle Amerikában és Európában. A nyugdíj nem is nagyon állna jól a 42 éves vezető gitáros-énekesnek, Robert Smith-nek, akinek öngyilosságról szóló, depressziós számai évtizedek óta a tinik kedvencei. Tehát itt az új szólólemeze, emellett még kiadtak egy újabb Cure válogatást, két új felvétellel.a Forrás: Reuters (1554)Tiezéves izraeliek háziőrizetben a Goner vírus miatt 2001-12-11 -- Négy izreali tizenévest háziőrizetbe vett a rendőrség, miután elismerték, hogy ők írták az elmúlt idő egyik legnagyobb pusztítását végbevivő számítógépes vírusát. A tel-avivi bíróság a 15-16 éveseket nem hagyhatják el a házukat, amíg a nyomozás le nem zárul. A helyi törvények szerint akár 2-2 és fél év börtönre is ítélhetik őket. A Goner névre elnevezett féregvírus fájlokat törölt a merevlemezekről, világszerte teletömte az e-mail postaládákat és több millió dollár kárt okozott, főként Európában és Észak-Amerikában. Forrás: Reuters (1555)A gyerekek játéka nem gyerekjáték 2001-12-11 -- A játék tanítja meg sok mindenre a gyerekeket. Segítenek a mozgások jobb koordinálásában, elindíthatnak egy hobbit vagy művészeti érdeklődést. De a pszichológusok szerint a legfontosabb mégis maga a játék élménye, az elfoglaltságé mely komplex és nagyon fontos a gyerekek életében. Sokkal inkább az agy megmozgatója, szabályok magukévá tétele. A játékokon keresztül a gyerekek rutinokat, társadalmi szabályokat és társas kommunikációt, együttműködést tanulnak. Bővebben ld. itt> Forrás: Chicago Tribune (1556)Egy jobb karácsonyfa állvány 2001-12-12 -- Nagyon sok embernek gyűlik meg a baja a karácsonyfák felállításával. Vagy a láb nem elég nagy, hogy a fa beleférjen és akkor jöhet a faragás, vagy eltört tavaly és persze csak 24-én este jut mindenkinek eszébe, hogy elfelejtett venni. Egy amerikai professzornak kifejezetten rossz tapasztalatai lehettek, mert egyik nap elhatározta, hogy megalkotja a tökéletes karácsonfa tartót. Már kapható az a teleszkópos, állvány, mely állítólag minden eddigi klasszikus gondra megoldást kínál. Potom 40 dollárért, azaz 12.000 forintért. Forrás: Nando Times (1557)A Pearl Harbor legalább a tékákban kelendő 2001-12-12 -- A Disney most jelentette meg Pearl Harbor című filmjét videón és dvd-n, mely miközben nem bizonyult nagy sikernek a mozikban, nagynak tűnik a tékákban. Olyannyira, hogy sikerült megdönteni minden idők legjobban debütáló DVD-jének a rekordját, csak az első héten 130 millió dollár értékben adtak el a kazettákból és a lemezekből. Lehet, hogy a frissen felerősödött amerikai nacionalizmus és az afgán háború az oka (a jó filmkritikák biztosan nem lehettek), de december negyedike óta már 3,7 millió darabot forgalmazott a Pearl Harbor-ból a stúdió. A korábbi rekordtartó a Grincs volt, melyből 3 millió fogyott az első héten. Forrás: E! Online (1558)A Chrysler szappan alapú meghajtást fejlesztett ki 2001-12-12 -- Gyorsan fejlődnek azok a hibrid technológiák, melyekkel környezetbarát módon lehet megoldani az autók meghajtását. A Chrysler bemutatott egy olyan kettős meghajtású motort, melyben szódium-borátot használnak, ami a mosószerek egyik összetevője. Az elektromos cellák oxigén és hidrogén reakciójával fejlesztenek áramot.
A folyékony hidrogén is ideális hajtóanyag lehetne, mert a párán kívül alig bocsát ki káros anyagokat. A gond rendkívüli robbanékonyságával van: nehéz olyan megbízható tartályt kifejleszteni, hogy az egy nagy erejű ütközést is kibírjon. A most bemutatott szódium-borát hasonlóan barátságos megoldást kínál, a fenti veszélyek nélkül. Forrás: FOX (1559)Eltűnt egy ebola fertőzött 2001-12-12 -- Egy nő eltűnt Gabonban, miután kiderült róla, hogy ebolával fertőzött. A helyi hatóságok attól tartanak, hogy a szomszédos Kongóba ment, ahol rokonai vannak. A falubeliek elmondták a helyszínre érkezett egészségügyi szakembereknek, hogy a nő azt hitte, megbabonázták, ezért menekült el. Eddig 10 ember halt meg a halálos vírus legújabb felbukkanása miatt. Az ebola a Földön ismert egyik legfélelmetesebb betegség, az emberek 50-90%-a nem éli túl az első két hetet. Levegőben nem terjed ugyan, de nincs ellene hatásos gyógyszer. Ha a betegeket az első napokban kiszáradás ellen kezelik, akkor jobbak az esélyeik a túlélésre. Forrás: USA Today (1560)A Microsoft Hotmail-je is Unixon fut 2001-12-12 -- A Microsoft cáfolta az Oracle egyik igazgatójának kijelentését, miszerint a szoftveróriás saját szerverein Unixot használna. Az Oracle hét héttel ezelőtt indította marketing kampányát, melyben feltörhetetlennek nevezi a szervereken használatos programját. Azóta megtízszereződött a támadások száma, de egyelőre nem sikerült bejutni a rendszerükbe. Ezután jelentette ki Mark Jarvis, az Oracle alelnöke és marketing igazgatója egy interjúban, hogy "A Microsoft se használja az NT-t saját szerverein. Unix-ot használ. Elég ironikus." Az állítást rögtön cáfolta az MS szóvivője, elmondása szerint site-jaik Windows 2000-en futnak, néhány pedig a Windows.Net béta verzióját használja. Egyedül levelező rendszerüknek, a Hotmail-nek van Unix operációs rendszere. Forrás: ZD Net (1561)Amerika felmondja a rakéta egyezményt 2001-12-12 -- Bush amerikai elnök még a héten bejelenti, hogy az Egyesült Államok kivonja magát a Ballisztikai Rakétákról szóló 1972-es egyezmény hatálya alól - jelentették kormányzati körök. Ez az első alkalom az USA történetében, hogy kilépnek egy nemzetközi egyezményből. A döntés azután született, hogy Colin Powell külügyminiszter nem járt sikerrel Moszkvában. Nem sikerült elfogadtatnia az orosz vezetőkkel, hogy Amerika folytatja rakétavédelmi rendszerének fejlesztését. Egy másik kormányzati forrás szerint a kérdés az, hogy Kína mit szól az egyezmény felmondásához. Washintonban attól tartanak, hogy most a világ legnépesebb országával kerülnek fegyverkezési versenybe. Forrás: New York Times (1562)Norvégia fejleszti a sarki bányászatát 2001-12-12 -- Norvégia újra a környezetvédelmi szakemberek kritikáinak össztűzébe került új tervével, miszerint további szénbányákat nyitnának a Spitzbergákon. A tervezet szerint megháromszorozzák a jelenlegi kőszén kitermelést. A környezetvédők szerint a fejlesztés egyrészt szükségtelen, másrészt veszélyezteti a sarkvidéki földterület élővilágát. Néhány hónappal ezelőtt a norvég parlament természetvédelmi területté nyilvánította a Spitzbergákat, elismerve egyedi természeti adottságait. Az ENSZ környezetvédelmi szervezete, a WWF szerint Norvégia "hátrafelé halad a jövőbe". A skandináv országot már sokszor bírálták hasonló okokból, legtöbbször azért, mert Japán mellett ők a másik ország a világon, akik még mindig engedélyezik a bálnák halászatát. Forrás: BBC (1563)A karácsonyi bevásárlás sokba kerül a főnököknek 2001-12-12 -- Egy most elkészült jelentés szerint az amerikaiak online karácsonyi vásárlása a gazdaságnak akár fél milliárd dollár elvesztett termelékenységet is jelenthet. A philadelphiai Pearl Software által készített kalkuláció szerint, ha a munkájukhoz internetet használó amerikaiak számát (42 millió) megszorozzák az átlag irodai bérrel (12,64 dollár), és feltételezzük, hogy decemberben legalább egy órát vásárolnak a neten, akkor közel 500 millió dolláros összeg jön ki. Egy másik tanulmány szerint hétköznapokon a leglátogatottabbak az online áruházak, főként ebédidőben, azaz délután egy körül. Forrás: internetnews.com (1564)Óriási kalózhálózatot kaptak el 2001-12-12 -- Egyszerre hat országban tartottak tegnap akciót a rendőrség jogvédelmi emberei. Az egyik legnagyobb hacker csoportot vették őrizetbe az akció keretében, akik jogvédett anyagokat helyeztek el az interneten, és azokat ingyen letölthetővé tették. Az amerikai, ausztrál, kanadai, norvég, finn és brit csoportot DrinkorDie néven ismerték a ciber világban. Több száz számítógépet foglaltak le bizonyítékul. A legújabb filmeket és programokat is megtalálták náluk, mint a Microsoft új operációs rendszere, vagy a Harry Potter film kalózváltozata. Forrás: BBC (1565)Nagy játékgyártók egyesítik erőiket 2001-12-13 -- Egyezséget kötött a világ két nagy játékgyártója: a klasszikus, kreatív játékairól ismert Lego és az interaktív számítógépes játékokban piacvezető Electronic Arts. Az üzlet lényege, hogy egyesítik erőiket ott, ahol nem versenyeznek egymással. Az EA azt vállalta, hogy oldalairól letöltehetővé, illetve elérhetővé teszi a Lego közel 30 szoftverét, valamint marketing támogatást is adnak a dán játékgyárnak webszájtjaikon. Megegyeztek egy közös szoftver-fejlesztési programról is. Mindkét vállalat azt állítja magáról, hogy elkötelezetten magas színvonalú, biztonságos és szórakoztató termékeket állítsanak elő lehetőleg minden korosztálynak. Forrás: Gamepen (1566)A pápa szélsőségesnek nevezte a palesztin-izraeli erőszakhullámot 2001-12-13 -- Mai üzenetében II. János Pál pápa elítélte a közel-keleten elharapodzó erőszakot mind a palesztinok, mind az izraeliek részéről. A pápa szerint az ott élő emberek leragadtak két különböző szélsőségnél, melyek nem kínálnak megoldást a jelenlegi erőszakhullámra. A Vatikánban ma egy közös találkozót tartottak a Közel-Kelet vallási vezetői, és annak megnyitóján hangzottak el a pápa elítélő szavai - jelentette a Reuters. A katolikus egyházfő tavaly a Szentföldre látogatott, ahol akkor kifejezte reményét, hogy az új évezredben béke köszönt a régióra. Ezzel szemben tegnap palesztin merénylők ismét 10 embert öltek meg Izraelben, mire a jeruzsálemi kormány megszakította kapcsolatait Arafattal, és rakétákkal lőttek palesztin célpontokat. Forrás: Yahoo! News (1567)A Nirvana tagjai és az özvegy marakodnak az örökség felett 2001-12-13 -- Az egykor nagyon híres Nirvana két életben maradt tagja "önző és mohó primadonná"-nak nevezte az énekes, Kurt Cobain özvegyét. A viszony egyre mérgesedik a zenekar hanganyagainak öröksége és kezelése miatt. Courtney Love, az özvegy még tavaly beperelte a két tagot, amikor meg akartak jelentetni egy speciális kiadású album-összeállítást a 'Nevermind' lemez megjelenésének 10. évfordulóján. Most a basszusgitáros Krist Novoselic és a dobos, Dave Grohl ellenkeresetet nyújtott be, melyben Love-ot alkalmatlannak tartják a banda zenei hagyatékának kezelésére. Eddig egy háromoldalú megállapodás volt érvényben közöttük, de úgy tűnik, nem tudnak tovább együttműködni. Forrás: CNN (1568)Az FBI további kém-programokat fejleszt 2001-12-13 -- Az FBI egyik szóvivője tegnap elismerte, hogy az amerikai kormány olyan szoftvereken dolgozik, melyekkel figyelemmel követhetik a gyanúsítottak internetes kommunikációját. A "Varázslámpás" kódnévvel futó fejlesztést azután jelentették be, hogy a múlt héten már elismerték: a szövetségi nyomozók használnak olyan programokat, melyekkel figyelemmel tudják követni a terrorizmussal gyanúsított személyek billentyűleütéseit. Hasonló programokat használ néhány agresszív marketing- kampányt folytató cég is, hogy figyelje felhasználói viselkedését és érdeklődését. A "Varázslámpás" programmal úgy is megfigyelhetnék a gyanúsított számítógépes szokásait, hogy ahhoz le kelljen foglalniuk a gépet - mint ahogy most szokás. Forrás: CNet (1569)Jövőre már lesz animációs Oscar-díj 2001-12-13 -- A Shrek vagy a Monsters, Inc. nagy siker volt a mozikban, de most akár szakmai elismerésben is részesülhetnek: új Oscar-díjat alapítanak az animációs filmeknek. Húsz éve volt az utolsó alkalom, hogy az Amerikai Filmakadémia bővítette a kiadható díjak számát. Az új kategóriába a 70 percnél hosszabb egész-estés filmek kerülhetnek, melyek nagy sikerrel szerepeltek a mozikban is. Minden idők 20 legsikeresebb filmje közül három rajzfilm: az Oroszlánkirály, a Shrek és a Toy Story 2. Az első animációs-díj átadására a jövő évi Oscar-gálán kerül sor. Csak akkor adják ki a díjat, ha legalább nyolc értékelhető film készült a stúdiókban. 1989 óta Hollywoodban átlagosan hét egész estés animációs film készült, de tavaly kilenc. Az új Oscar odaítélésekor a szöveget, az előadást és a művészi hatást is figyelembe veszik majd, nemcsak a grafikai munkát. Forrás: BBC (1570)12 halott az indiai parlament elleni támadás után 2001-12-13 -- Legalább 12 ember meghalt, amikor fegyveres összecsapásra került sor az indiai parlament épületében, Delhiben. A helyi lakosokat megrázta a hír, hogy országuk fő intézménye ellen indítottak támadást. Egyelőre senki sem vállalta magára a merényletet, még Pakisztán is gyorsan és élesen elítélte a terroristák akcióját. Szemtanúk szerint egy autó keresztülhajtott a kapun, majd egy ember berohant az épületbe és felrobbantotta a testére erősített pokolgépet. Társai eközben az autóból lőtték a biztonsági erő fegyvereseit, akik végül mindegyikükkel végeztek. A támadókon kívül 5 rendőr, egy titkárnő és egy kertész halt meg. Indira Gandhi egykori miniszterelnök asszony 1984-es halála óta ez volt az indiai biztonsági erők legjelentősebb mulasztása. Forrás: itv.com (1571)Woods meg akarja koronázni idei teljesítményét 2001-12-13 -- Tiger Woods nagyszerű szezont tudhat maga mögött, de ő még nem írta le teljesen az idei évet. Kedden bejelentette, hogy indul a 3,8 millió dollár összdíjazású Williams Open-en, egy nem hivatalos tornán, ahol a világ 18 legjobbját hívják meg. "Nagyon szeretnék itt nyerni" - mondta a legjobb golfozónak kikiáltott sportoló. A dél-kaliforniai versenyre hatalmas tömeget várnak. Néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy lelátókat építsenek a golf-pályák mellé, de Woods akkora népszerűségnek örvend, hogy minden ütését több ezren nézik a helyszínen. Forrás: FOX (1572)Oracle 'feltörhetetlen' kampánya továbbgyűzűzik 2001-12-13 -- Tovább folytatódik a vita a sajtóban, a cégek között, de már a jelek szerint az Oracle-ön belül is a legújabb szerver operációs-rendszerük reklámkampányával kapcsolatban. A hirdetés "feltörhetetlennek" nevezi a szoftverüket, aminek hatására meg tízszereződött a hackerek támadása az elmúlt napokban. Korábban az Oracle kevésbé volt kitéve hasonló behatolási kísérleteknek, mint pl. a Microsoft, a hackerek kedvenc célpontja. Most kiderült, hogy a cég szerver-technológia részlege is meglepődött a reklámkampányon, azt kérdezve a marketingvezetéstől, hogy megbolondulta-e, hogy a világ összes hackerét magukra akarják szabadítani? Szerintük ennyit nem ér meg semmilyen kampány vagy szlogen. Forrás: ZD Net (1573)Lara Croft a szoftver kalózok ellen küzd 2001-12-13 -- A számítógépes játékok legkedveltebb hősnője, Lara Croft visszatér, hogy egy kicsit a saját portáján is rendet tegyen. Egy új reklámkampányba kezdenek a virtuális lánnyal, hogy elejét vegyék az illegális szoftvermásolás további terjedésének Nagy-Britanniában - jelentette a BBC. Rendőrségi források szerint egyre szervezetebben folyik a programok másolása, és már a maffia is benne van az üzletben. A szervezők szerint a kalóz anyagok lefoglalására szervezett akciók 80%-nál más bűncselekmények bizonyítékait is megtalálják, köztük kábítószereket, vagy prostitúcióra utaló nyomokat. Forrás: BBC (1574)Will Smith a bokszról az Ali film kapcsán 2001-12-13 -- Karácsonykor kerül a tengerentúli mozikba Will Smith új filmje, melyben a nagy bokszolót, Muhammed Alit alakítja. Most a TV Guide kérdezte, hogy milyen érzéseket keltett benne az alakítás. Smith egyebek között elmeséli, hogy az egykori nehézsúlyú bajnokkal, Michael Bent-tel készült fel a verekedős jelenetekre, és egyszer megkérte, hogy üsse meg igazán. "Pont a fejem közepébe ütött. Mintha a vállaim közé nyomta volna a fejem. Elektromos sokkhoz hasonló villanást éreztem a tarkómba és a könyökömben. De nem estem el. Kemény volt." A 33 éves színész nagyon örült annak, hogy a forgatás révén találkozhatott személyesen is Alival és Nelson Mandelával is. Forrás: TV Guide (1575)A Liverpool és Owen minden elismerést besöpört az idén 2001-12-14 -- A Liverpool begyűjtötte mind a három díjat a neves World Soccer magazin éves szavazásán: őket választották a világ legjobb klubcsapatának, Owen-t a legjobb játékosnak és Gerard Houllier-t a legjobb edzőnek. Ez az első alkalom, hogy ugyanahhoz a csapathoz került mind a három díj az 1982-es alapítás óta. Michael Owen az első angol játékos, aki ebben az elismerésben részesült. A Liverpool már a hatodik trófeáját szerezte meg ebben az évben: az UEFA kupa, az angol bajnokság és a liga megnyerése mellett ők győztek az Európai Szuper Kupában és az Angol Jótékonysági Bajnokságon is. A díjat az olvasók szavazatai alapján állították össze. A Soccer World ötven országban jelenik meg. Forrás: CNNSI (1576)Európában az Isle of Man-en tesztelik a 3G mobilokat 2001-12-14 -- Európában is elkezdték tesztelni a harmadik generációs mobiltelefonokat. Anglia egyik kicsi és elzárt szigetén Írország felé félúton terül el a saját autonómiát élvező Isle of Man, ahol a British Telecom kipróbálja legújabb mobil telekommunikációs fejlesztéseit. A most használatos készülékeket úgy osztályozzák, hogy a hívásra és rövid szöveges üzenetek (SMS) küldésére alkalmas mobilok a második generációsak, vagy röviden a 2G modellek, a színes képernyős, Wapos, multimédiás darabok pedig már a 2,5G kategóriából valók. A harmadik generációs (3G) gyors adatátvitelű készülékek már olyan szolgáltatásokra képesek, melyek még kiforratlanok, de nagyon széles skálájúak. A fő gond az, hogy még a gyártók sem tudják, mire használják több milliárdos fejlesztésüket. Forrás: BBC (1577)Britney a szőrmékért se vetkőzik 2001-12-14 -- Lehet, hogy Britney Spears nagy állatbarát, de még a szőrmebundák visszaszorítása érdekében sem hajlandó meztelenül fotóztatni magát. Mind Spears szóvivője, mind a People for the Ethical Treatment of Animals (PETA) képviselője cáfolták a hírt, mely tegnap körbejárta a világsajtót. Ebben a PETA egyik vezetője arról nyilatkozott, hogy Britney elvállalt egy fotózást a jótékony szervezet kampányában és ott meztelenül fog megjelenni. A mai változat már úgy szól, hogy a tinisztár egyáltalán nem vesz részt a kampányban. "Tiszteljük a munkát, amit a PETA végez, de nem tudunk együttműködni egy szervezettel, mely elferdíti a tényeket és egy megállapodást. Britney inkább egy másik állatvédő csoporttal fog együttműködni." Forrás: ABC (1578)Most érdemes PC-t venni 2001-12-14 -- A szakértők szerint évek óta nem volt ilyen kedvező a számítógépek és kiegészítőik ára. Azt javasolják a vásárlóknak, hogy ne várjanak januárig, pedig eddig minden évben jelentős árcsökkenést hozott a karácsonyi szezon utáni pangás. Idén a gyöngélkedő gazdaság miatt jelentősen visszaesett a számítógépek eladása és a gyártók jelentős szezonális árengedményekkel kínálják készülékeiket. Januárra viszont gyilkos versenyt jósolnak a szakértők, ami valószínűleg az új fejlesztések közötti küzdelemben nyilvánul meg. Az árakat nem tudják lejjebb vinni - hiszen már most is alapáron kínálják technológiájukat. Ráadásul a fejlett országokban nem az első számítógépüket veszik meg az emberek és a második gép vagy fejlesztés eladása nehezebb és méginkább szezonhoz kötött - mint most például a karácsonyi szezon. Forrás: PC World (1579)Bin Laden bekerítve; videofelvétele vitát kavart 2001-12-14 -- Már számos helyről letölthető az a videofelvétel, melyen Osama bin Laden nevetve vacsorázik egy társaságban, és arról mesél, hogyan tervezték meg a szeptember 11-i terrortámadásokat. A felvételen bin Laden részletesen beszámol arról, hogy a gépek sokkal nagyobb pusztítást végeztek, mint amire számítottak. "Úgy számoltuk, hogy csak 3-4 emeletnyi irodát sikerül megsemmisíteni a legjobb esetben, pedig én voltam a legoptimistább közülük." A filmet Kandaharban találták, és valószínűleg ott is vették fel egy vacsorán. A felvétel megosztotta az arab világot, sokan állították, hogy hamisítványról van szó, mások az iszlám nemzetközi megítélésének további romlásától tartanak. Eközben egyre több amerikai és brit különleges egységet vezényeltek a Tora Bora hegyvidékre, ahol állítólag egy völgybe szorultak be az Al Kaida utolsó emberei, köztük talán Oszama bin Laden is. Forrás: New York Times (1580)Bolti lopáson kapták Winoma Ryder-t 2001-12-14 -- Winoma Ryder-t bolti lopáson kapták Beverly Hills-ben egy elegáns boltban. A 30 éves színésznő nálunk az Észvesztőben nyújtott alakításáról a legismertebb, melyben Angelina Jolie volt a partnere, aki alakításáért Oscar-díjat is kapott. Most egy biztonsági őr vette észre, hogy a színésznő közel 5.000 dollár értékű ruhával és kiegészítőkkel próbált meg távozni az üzletből. Állítólag egy videokamera azt is rögzítette, ahogy Winoma megpróbálja eltávolítani a lopásgátló jelzőt az egyik ruhadarabról. A rendőrség a táskájában néhány olyan gyógyszert is talált, melyet csak receptre lehet kapni, ezért is eljárás indult ellene. A színésznő ügyvédje mindkét vádat visszautasította. Forrás: E! Online (1581)Újra hirdethetnek a rövidital gyártók az amerikai tévékben 2001-12-14 -- A gazdasági recesszió begyűröződött a hirdetési piacra is, de arra kevesen számítottak, hogy a nagy amerikai tévétársaságok e miatt akár jelentősen is megváltoztatnák hirdetési politikájukat. Ezzel szemben az NBC tegnap bejelentette, hogy megegyezett Nagy-Britannia legnagyobb rövidital gyártójával, a Smirnoff és a Johnnie Walker forgalmazójával, a Diageo-val, hogy hosszú évtizedek után újra vállalnak töményital hirdetést a tévében. A többi tévétársaság egyelőre nem tervezi eddigi gyakorlatuk felülvizsgálatát, de ha nem ütköznek túl nagy ellenállásba a nézők részéről, akkor valószínűleg ők is követik az NBC-t. Forrás: MSNBC (1582)Ejtik a vádat az orosz hacker ellen 2001-12-14 -- Elejtik a vádakat az ellen az orosz programozó ellen, akinek esete hónapok óta foglalkoztatja a világ internetes közvéleményét. A vád szerint Szkliarov megsértette az amerikai digitális jogvédelmi törvény, amikor ő és munkáltatója piacra dobott egy programot, mellyel fel lehetett törni az Adobe egyik szoftverének zárt részlegeit. Szkliarovot egy hacker konferencián tartóztatták le Las Vegasban, még július 16-án. Azóta feleségével és két gyerekével Arizonában élt és programozói diplomáján dolgozott. A vád ejtéséhez vállalta, hogy tanúskodik a cég ellen, ahol korábban dolgozott. Forrás: FOX (1583)A pisai Ferde Torony újra fogad látogatókat 2001-12-14 -- A pisa-i Ferde Torony ismét egy kicsit egyenesebb lett. Évek óta tartó kemény mérnöki munka eredményeként sikerült megállítani a további ferdülést, mely már az összeomlással fenyegette a híres látnivalót. Az elmúlt 12 évben most először engednek fel turistákat, miután 25 millió dollárt költöttek a torony megmentésére. Amikor utoljára kinyitották a látogatók előtt, egyetlen év alatt közel egy millió ember járta végig a 293 lépcsőt. A torony nem sokkal 1173-as építése után már elkezdett dőlni, a rossz alapozásnak és a homokos talajnak köszönhetően. Forrás: Yahoo! News (1584)'Szerelmi zónákat' kap Kalkutta 2001-12-07 -- Az indiai hatóságok hozzájárultak, hogy Kalkuttában un. "szerelmi zónákat" alakítsanak ki. A város egy szerelmeseket védő szervezet, a Lovers Organisation Voluntary Exhibition (Love) kérésének tett eleget. A szerelmesek képviselői azzal indokolták kérésüket, hogy nincs elég hely a városban, ahol szabadon és nyugodtan egymással tölthetnék az időt anélkül, hogy a rendőrség vagy a járókelők ne szólnák meg őket. Kalkutta parkjai régóta vonzzák a meghitt pillanatokat keresőket. A polgármester szerint a Gangesz partján lévő számos parkban több szerelmi zónát is kijelölnek majd, de hangsúlyozta, hogy csak a randevúzók részére tartják fenn ezeket a helyeket, és nem a szerelmeskedőknek. Forrás: BBC (1585)Melyik hordozható MP3 lejátszót kérjem a Jézuskától? 2001-12-17 -- A nagy lemezgyártók minden igyekezete ellenére kevesen gondolják úgy, hogy az MP3 a közeljövőben eltűnne. De az interneten terjesztett zeneszámok legkedveltebb fájlformátumát meg is kell hallgatni, és idén a kompakt lejátszó készülékek lettek az karácsonyi szezon slágerei a tengerentúlon. Annak ellenére, hogy továbbra sem olcsók, egy alapkészülék is 50.000 forint felett kezdődik. Aki mégis ilyen "walkman"-en gondolkozik, annak az ABC egy kis útmutatót adott közre, hogy mik a fontos paraméterek, melyekre ajánlatos gondolni a választás előtt. Persze a legfontosabb az adattárolás módja és a tár mérete. Itt számos megoldás ismert, a RAM-okhoz hasonló fix megoldástól a hordozható winchester-ig, melyen akár 20GB (kb.4000 szám) is elfér. De kiemelték a kompatibilitás és a számítógéppel való kapcsolat, valamint az akku üzemidejét is. Forrás: ABC (1586)Az IBM kivonul a PC piacról? 2001-12-17 -- Egyre többet lehet hallani arról szakmai körökben, vezető újságírók tollából, hogy a PC úttörője, az International Business Machines (IBM) kivonul a személyi számítógépek piacáról. Ma már nem is szorul rá, hogy keményen küzdjön e téren, hiszen vezető szerepet tölt be az informatika high-tech kifejlesztésében, az adattárolás és az e-szolgáltatások és megoldások forgalmazásában. Miközben a PC piacon jelentősen visszaszorult az IBM, talán a mostani recesszió a legjobb alkalom, hogy még időben kivonuljon onnan. S hogy végleg elhagyja korábbi zászlóshajóját, arra több jel is utal. Már több éve, hogy csaknem teljesen leépítette a ügyfélszolgálati egységét, és egy idei átszervezés után nem is látni, hova illeszkedik be a PC a vállalati koncepcióba. De ha más nem, az sokat sejtet, hogy idén egy fillért se költöttek a személyi számítógép 20. születésnapjának megünneplésére. Forrás: ZD Net (1587)Japán cethalászok és a Greenpeace összecsapása 2001-12-17 -- A harcos környezetvédő szervezet, a Greenpeace ma bejelentette, hogy japán halászok nagy teljesítményű vízágyukkal megtámadták őket az Jeges-tengeren. Elmondásuk szerint két gumicsónakkal próbálták megakadályozni, hogy egy halott bálnát beemeljenek a Nisshin Maru halászhajóra. A bálnavadászok erre vízágyúval kezdték el őket lőni, ami könnyen a jeges vízbe sodorhatta volna a környezetvédőket. Ezután fahusángokat dobtak a vízbe, mely komoly veszélyt jelent az ilyen kis gumicsónakok propellerére. A japán Cetkutató Intézet, mely hivatalosan a bálnavadászatot szervezi, "eco-terroristáknak" és "hírhajhászoknak" nevezte a Greenpeace embereit. Japán évente több száz bálnát ejt el, állítása szerint kutatási céllal, miközben szerte Tokióban kaphatók a húsukból készült ételkülönlegességek. Forrás: USA Today (1588)Jordan Wizard-ja már a hatodik meccset nyeri zsinórban 2001-12-17 -- Erőre kapott a Washington Wizards, immár zsinórban a hatodik mérkőzésüket nyerik meg. Ez komoly fejlődés a szezon kezdetén mutatott gyatra teljesítményükhöz képest, amikor 11 mérkőzésből kilencet elvesztettek. Michael Jordan se kényszerült olyan hosszú betegszabadságra, mint azt először hinni lehetett. Tegnap a Toronto Raptors ellen győztek 93-88-ra. Jordan egyre jobban számíthat csapattársaira, Hamilton dobta a legtöbb pontot tegnap, összesen 27-et. Pedig az elején úgy nézett ki, hogy még a levegő királya se tudja megállítani Vince Clarke-ot: 19 ponttal húztak el az első negyedben. "Egy egész negyedig tartott, míg kifigyeltem a technikáját, és megtörtem a ritmusát." - mondta Jordan, aki "Air Canada"-t fogta tegnap. Forrás: Reuters (1589)Moszad vezetője: Irán békülne, közben atomfegyvert fejleszt 2001-12-17 -- Az izraeli titkosszolgálat vezetője tegnap azt nyilatkozta, hogy Irán titkos nukleáris- és egyéb tömegpusztító fegyver kifejlesztésén dolgozik. De azt is hozzátette, hogy időről időre kapnak olyan jelzéseket, hogy nem zárkóznak el teljesen egy jövőbeli békekötéstől. "Vannak magas rangú és befolyásos teheráni vezetők, akik azt mondják, ha sikerül megtalálni egy végső megoldást a palesztinokkal, akkor Irán nem áll majd a béke útjába." - idézi az AP Ephraim Halevy-t. A ritkán nyilatkozó Moszad vezetők egyike azt is elmondta, hogy Irán tovább folytatja fegyverkezését, egyebek mellett nagy hatótávolságú rakétaprogramját és nukleáris fegyverkezési törekvését. Izrael és Irán között régóta hangos ellenségeskedés folyik, Teherán volt az egyik fő támogatója a libanoni Hezbollah fegyverkezésének. Forrás: Washington Post (1590)Az Airbus katonai szállítókat készít az EU-nak 2001-12-17 -- Holnap nyolc ország vezető képviselői írják alá azt az európai megegyezést, mely egy közösen kifejlesztendő katonai szállítógép megrendeléséről szól. Ehhez azonban még hiányzik a német parlament hozzájárulása - jelentette be ma az Airbus, aki a megrendelést kapta. A cég szóvivőjének beszámolója szerint 196 gépről van szó, 16 milliárd euró értékben. A megegyezést holnap a NATO védelmi minisztereinek brüsszeli ülése után írják alá. Egyelőre úgy tűnik, hogy az olaszok nem csatlakoznak a fejlesztéshez. Forrás: Yahoo! News (1591)Universal to release copy-protected CD in U.S. 2001-12-17 -- The world's largest record company will be the first of the major labels to release a copy-protected CD in the United States, signaling a new chapter in the industry's efforts to stem music piracy.
When Universal Music Group on Tuesday releases the soundtrack, ``Fast & Furious -- More Music,'' consumers won't be able to copy the music onto another CD or use their PCs to ``rip'' tracks in digital MP3 format. The copy-protection technology will also render the disc unplayable on Macintosh computers, DVD players and game consoles, such as Sony's PlayStation 2. It might not even play in some CD players.
The industry says it needs to use the lock-box approach to music to prevent consumers, armed with CD-authoring software and hardware and a quick Internet connection, from downloading and burning the recording industry out of existence. Forrás: Siliconvalley.com (1592)Másolásvédett műsoros CD 2001-12-17 -- A világ legnagyobb lemezkiadója, az Universal olyan CD-t dob a piacra az Egyesült Államokban, melyet egy új másolásvédelmi technológiával láttak el. A CD-t nem lehet majd MP3 formátumban elmenteni, így másolni se személyi számítógépeken. Ez már a sokadik próbálkozása a nagy lemezkiadóknak, hogy megvédjék jogdíj-bevételeiket az illegális terjesztéstől. A ``Fast & Furious -- More Music'' zenéjét azonban nem lehet majd lejátszani Macintoshokon, DVD-lejátszókon és játék konzolokon, mint a Sony PlayStation 2. Szakértők szerint számos régebbi, hagyományos CD-lejátszónak is meggyűlhet a baja a lemezzel. Forrás: Siliconvalley (1593)A robogó korszak vége 2001-12-17 -- Egykor az internetes fellendülés szimbólumai voltak a robogók San Fransciscoban, mára fillérekért adják a használt darabokat. Amikor még igazán érezni lehetett a .com húzó erejét, és a Wall Street-en mindenki technológiai részvényeket akart venni, a Szilikon-völgyben a lazaság, fiatalosság és a lendület jelképei voltak a kétkerekű kis robogók. Mára nem látni többet belőlük, mint másutt Californiában, az itteni dolgozók is a hagyományosabb járművekre szálltak vissza - jelezve a recesszió kijózanító hatását. Forrás: CNet (1594)Cruise és Diaz bevette az Ocean-t 2001-12-17 -- Tom Cruise új, romantikus pszichodrámája (bármit is jelentsen ez) lesöpörte a sztárparádés Ocean 11-et az amerikai mozis toplista vezető helyéről. Csak az elmúlt hétvégén közel 25 millió dolláros bevételt produkált a film, melyben Cruise partnere Cameron Diaz. De ezzel meg se közelítette a tavaly nyári sikerét a frissen elvált színész, akkor a Mission Impossible 2 közel 58 millió dollárt hozott az első hétvégén a film készítőinek. A csak 18 éven felülieknek szóló film egy spanyol alkotás újraértelmezett változata. Forrás: E! Online (1595)Virtuális játékokon képzik ki a haditengerészeket 2001-12-18 -- Az amerikai haditengerészek a jövőben egy brit virtuális játékon keresztül is kiképzést kapnak. Az első jelentések szerint a Codemasters' Operation Flashpoint egy módosított változatán, a Cold War Crisis-on gyakorlatoznak majd a katonák. A Pentagont állítólag lenyűgözte a játék változatos struktúrája, különösen a számtalan forgatókönyv-lehetőség kialakítása és a több szempontú elemzési adottság. Ami még a választás mellett szólt, hogy a katonáknak lehetőségük nyílik koordinálni a támadásokat menet közben is egy fejlett egység-irányító rendszeren keresztül. A játék grafikai megoldása is nagyon igényes, még a katonák rangjelzése is a legkisebb részletig kidolgozott. Forrás: Ananova (1596)Harry Potter a tiltás ellenére elvarázsolta Iránt 2001-12-18 – Az iszlám szabályok és a nemzetközi jogvédelmi törvények ellenére már kapható Iránban a "Harry Potter és a bölcsek köve". Pedig még csak egy hónapja jelent meg az amerikai és a brit mozikban, de már több helyen kapható Teherán utcáin, perzsa felirattal. Miközben az iráni vallási vezetők, főként a konzervatív ág, folyamatosan hangsúlyozza a nyugati kultúra "romboló hatását" az iszlám értékeire, tiltott nyugati filmek nyíltan kaphatóak az utcán, mindössze néhány dolláros áron. A Harry Potter film egy varázsló tanoncról szól, és amellett, hogy az idei karácsonyi szezon kedvence, bemutatójával számtalan rekordot megdöntött, és várhatóan minden idők egyik legnagyobb sikere lesz. A nyugati filmek kalóz kiadásai nagyon népszerűek az iráni fiatalok között, akiknek kevés szórakozási lehetőségük van az országban hatályban lévő szigorú vallási törvények miatt. Forrás: Reuters (1597)Bowie otthagyja a Virgin süllyedő hajóját 2001-12-18 -- David Bowie újabb változtatásra készül, ezúttal függetleníti magát a nagy lemeztársaságoktól, és saját kiadót alapít. Az 54 éves énekes azt írja saját honlapján, hogy "számtalanszor összeütközésbe kerültem a nagyvállalati struktúrákkal, frusztrált egy-egy ötlet ezer évig tartó kivitelezése. Régóta álmodtam az önállóságról". Bowie a Virgint hagyja ott, huszonnegyedik önálló lemezét már a saját kiadója, az ISO jelenteti meg. Ezzel tovább romlik a Virgin helyzete, mely már tavaly is nehéz évet zárt. 38 millió dollárt vesztettek olyan drága, de tavaly nem túl sikeres zenészekkel, mint Mariah Carey, Mick Jagger és Lenny Kravitz. Bowie-nak se megy túl jól a sora, legutóbbi lemeze, az 'hours...' négy hét után kiesett a Billboard 200-as eladási listájából. Forrás: E! Online (1598)Új gyógyszer a nátha ellen 2001-12-18 -- Most még nem remélhetünk gyógyírt az idei megfázás járványra, de ígéretek szerint már jövőre a patikákba kerül egy új gyógyszer, mely többszörösére gyorsítja a felépülést. De egyelőre még a fejlesztő-kutatók se merik azt állítani, hogy tökéletesen gyógyítja a náthát, viszont jelentős áttörést jelent az eddigi szerekhez képest. A leggyakoribb kórokozója a megfázásnak a rinovírus, az új szer ez ellen kínál hatásos és gyors felépülést. A kísérletek során azt tapasztalták, hogy egyetlen nap alatt is képes elmulasztani a tüneteket, a csöpögő orrot pedig legalább egy nappal korábban rendbe hozza, mint arra bármely más gyógyszer eddig képes volt. Forrás: ABC (1599)Az Excel piszkos kis trükkje 2001-12-18 -- A szoftverek piacán ma egyértelműen a Microsoft Excel a leggyakrabban használt táblázatkezelő program. A PC World cikke szerint az Excel azon funkciója, mely az érzékeny, titkosításra szánt adatokat (pl. fizetési összegeket egy cégnél) elrejteni hivatott, nagyon könnyen hatástalanítható. Az Eszközök - Védelem menüt használva egyes munkalapokat, de akár egész füzeteket is titkosíthatunk. De most felhasználók és szakértők szerint is olyan hiányosságra derült fény, mely akár több vírus kárát is felülmúlhatja, hiszen a program azt az illúziót kelti, hogy képes adatvédelemre, miközben ez egyáltalán nem igaz. Gyakorlatilag bárki, aki másolni és beilleszteni tud az Excelben, az hatástalanítani is képes egyben a védelmet. Ha az egész lapot kijelöljük és átmásoljuk egy új lapra, akkor a védett és rejtett adatok felszínre kerülnek. Gyakorlatilag kevesebb lépésből áll megjelentetni a titkosítást, mint aktiválni azt. Forrás: PC World (1600)Konferencia az őssejtről Európában 2001-12-18 -- Az Európai Bizottság nagyszabású konferenciát szervezett az egészségügyi kutatás egyik legvitásabb kérdésében, az őssejtek ügyében. A brüsszeli esemény célja, hogy fórumot biztosítsanak a kérdés iránt elkötelezett politikusok, tudósok és az etikai kérdéseket boncolgatók számára. Az őssejteknek azokat a sejteket nevezik, melyek a petesejt megtermékenyülése után az első osztódások során keletkeznek. Eleinte ezek teljesen azonos felépítésűek, a fejlődés későbbi szakaszában alakul ki belőlük hámsejt, vérsejt, stb. Gyakorlatilag ilyen őssejtekből bármilyen szerv, vagy szövet előállítható, a tudósok nagy reményeket fűznek a legkülönbözőbb betegségek gyógyítására. Amerika már megtiltotta petesejtek megtermékenyítését további őssejt-előállítás céljára, de Európában még nem alakult ki egységes álláspont a kérdésben. Forrás: BBC (1601)Szex terhesség alatt 2001-12-18 -- Nem sokan beszélnek róla nyíltan, pedig fontos kérdés lehet sok kismama számára, hogy meddig lehet szerelmeskedni a terhesség alatt. Egy 1991-ben készült svéd felmérés 112 párt kérdezett meg arról, hogy mennyire kívánják még párjukat a magzat fejlődése során. Az első három hónapban a nők 40%-a számolt be a szexuális vágy csökkenéséről, de még a férjek 17%-ának is némiképp elment a kedve a házasélettől. A hatodik hónap után már a nők 75%-a, a férfiak 64%-a számolt be hasonlókról. Tehát általában a természet és a hormonváltozás meg is oldja ezt a dilemmát. Azonban vannak veszélyek is: egy athéni vizsgálat szerint a koraszülések arányát növeli a terhesség vége felé az anyát ért stressz, beleértve a szexet is. Forrás: MSNBC (1602)A Pressplay írható számokat kínál 2001-12-18 -- Egy új zeneletöltő szolgáltatás indul hamarosan, melynek révén a Sony és a Viviendi számait egyenesen írható CD-re másolhatjuk. A Pressplay előfizetős szájtja még decemberben elindul, és ez lesz az első üzleti oldal, ahol lehetőségük lesz a felhasználóknak közvetlenül lemásolni a zenéket. Egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyit kérnek majd előfizetési díjként, csak hogy nyitáskor már 100.000 számhoz lehet hozzáférnie minden felhasználónak. Az oldalt integrálják majd a MP3.com, Microsoft's MSN Music, Roxio és a Yahoo! portáljába is. Forrás: ZDNet (1603)Az AMD a világ leggyorsabb processzorát fejlesztett ki mobil egységekhez 2001-12-18 -- Az Advanced Micro Devices Inc. (AMD) már hónapok óta meglepi a szakembereket azzal, hogy fejlesztő munkájával túltesz a világ egyik legnagyobb informatikai cégén, az Intelen. Tegnap éppen azt jelentették be, hogy megépítették a világ leggyorsabb mikroprocesszorát mobil számítógépekhez. Az 1GHz teljesítményű Duron ezzel az AMD leggyorsabb chipje lett, leelőzve a Compaq korábbi darabját, melyet saját laptopjaiba fejlesztett ki. A Duron támogatja a Microsoft új operációs rendszerét, az XP alkalmazásait is, az új processzorral sokkal több - és gyorsabb - multimédiás alkalmazást lehet majd használni. Forrás: Silicon Strategies (1604)Szaddam összarab találkozót akar 2001-12-18 -- Az iraki elnök, Szaddam Husszein ma találkozóra hívta az Arab Ligát az iszlám legszentebb helyére, Mekkába. Husszein rendkívüli értekezletet sürget, hogy megvitassák az palesztinok elleni izraeli támadásokat. Felhívásában arra figyelmeztette a világot, hogy az Egyesült Államok és Izrael arra használja a szeptember 11-i terrortámadásokat Washington és New York ellen, hogy szétzúzzák az arab közösséget. A 22 tagú Arab Liga székhelye Kairóban van, és az elmúlt 14 hónapban számos megbeszélést tartottak a palesztin-izraeli helyzetről. Bár nagy volt az egyetértés Arafat támogatásában és Saron elítélésében, kevés koordinált lépés született azóta. Forrás: USA Today (1605)Veszélyes az 'új autó illat' 2001-12-19 -- Az a bizonyos "új autó illat", amit oly sokan kedvelnek, mások legalább is büszkék rá, akár mérgező, sőt rákkeltő is lehet egy tanulmány szerint. Az ausztrál állami Commonwealth Scientific and Industrial Research Organization (CSIRO) egészségügyi szervezet által végzett kutatás megállapította, hogy azok a gázok, melyeket az új műanyagok és a fóliák bocsátanak ki magukból fejfájást, hányingert és szédülést is okozhatnak. Steve Brown, a CSIRO vezetője elmondta az AP-nek, hogy az új autók által kibocsátott mérgező gázok mennyisége néhány esetben többszörösen felülmúlja az ausztrál közegészségügyi hivatal által felállított határértékeket. Hosszú távon az ilyen gázok belélegzése akár rákot, terhes nőknél pedig a magzat rendellenes fejlődését is okozhatja. Forrás: ABC (1606)Elvárások a Gyűrűk Urával szemben 2001-12-19 -- A jövő héten a mozikba kerül a Gyűrűk Ura trilógiának első regényéből készült filmfeldolgozás. Komoly várakozás előzi meg J.R.R. Tolkien klasszikusának első adoptációját. A könyvek kultikus követőtábort mondhatnak magukénak, a rajongók már szinte valamennyi jegyet felvásárolták elővételben az amerikai bemutató előtt. A rendező, Peter Jackson révén a kritikusok is komoly elvárást támasztottak a filmmel szemben, és úgy tűnik nem is kellett csalódniuk. A nekik tartott díszelőadás után dicshimnuszokat zengtek a filmről, rég nem volt tapasztalható ilyen szintű egyetértés egy bemutató után. A három órás alkotást sokan a jövő évi Oscar egyik nagy esélyesének kiáltották ki. A filmszakma pedig arra kíváncsi, hogy miként szerepel majd a Gyűrűk Ura a mozikban. Példa nélküli, hogy egy három filmből álló témát egy rendező keze alá helyezzék rögtön az elején. A New Line ezzel állítólag azt a kockázatot vállalta, hogy ha a 300 millió dolláros film megbukik, akkor az anyacége, az AOL Time Warner valószínűleg bezáratja a stúdiót. Forrás: E! Online (1607)Amikor a gémkapocs támad 2001-12-19 -- Ha eddig nem volt elég bosszantó az a kis, eminens gémkapocs a Microsoft Word szövegszerkesztőjében, akkor itt egy újabb ok, hogy ne szeressük. Biztonságtechnikai szakértők szerint van egy átjárható rés, melyet kihasználva a hackerek ellenünk fordíthatják a segítségül hívott programot. Általában akkor jelenik meg a gémkapocs, ha valami gondunk akadt, vagy az F1 lenyomásával súgót kérünk egy feladat megoldásához. Ekkor a szoftver lehetőséget ad az Office programoknak, hogy helyettünk végezzék el a feladatot - megmutatva az egyik lehetséges szövegszerkesztési megoldást. Makrókat, kis programokat használva ilyenkor a Súgó átvesz bizonyos irányítási feladatokat a PC felett. Ha egy hackernek sikerül elfognia ezt a pillanatot, akkor lehetősége nyílhat a szövegszerkesztőn kívül a számítógép más részeihez is hozzáférnie. Forrás: BBC (1608)A francia válogatott a legjobb a FIFA szerint 2001-12-19 -- Franciaország vezeti a FIFA által havonta közreadott listát, melyen az egyes országok válogatottjait rangsorolják. Ez az első alkalom, hogy a világ- és Európa-bajnok csapat került előre az 1993 óta vezetett rangsorolásban, melyet mindeddig Brazília dominált. A második lett Argentína, akik remekül szerepeltek a dél-amerikai kupán és a világbajnoki selejtezőkön. Ez nem mondható el a brazilokról, akiknek a Korea-Japán által közösen megrendezésre kerülő VB-re éppen csak kijutottak - vissza is estek a harmadik helyre. Kolumbia tíz helyet lépett előre, a Copa America elnyerése után most az ötödik helyen áll. A legnagyobb előrelépést Costa Rica (30 helyezéssel) és Ausztrália produkálta (most 48., 24-gyel javított helyezésén). Magyarország a 66., egy év alatt 19 helyet léptünk vissza a FIFA szerint. Forrás: FIFA (1609)Az amerikaiak leggyakoribb kérdései 2001-12-19 -- Az egyik nagy internetes kereső, az Ask Jeeves ma közzétette a leggyakrabban feltett kérdéseinek listáját. Az idei összesítés jól illusztrálja az amerikaiak legégetőbb információs szükségleteit, bár néhány kérdés meglepő lehet a szemlélődő számára. Azért érdekes betekintést nyújt az átlagember lelkébe. A leggyakoribb a 'Hol találhatok meg zeneszámok szövegeit?' volt, legtöbbször egy-egy popsztár nevével kiegészítve. Úgy tűnik, hogy sokan nem értik Eminem dalait, mert az ő nevét szúrták be legtöbbször a kérdésbe. Második lett a 'Hogyan találhatok meg egy telefonszámot?', de sokan kíváncsiak a webszájt készítés fortélyaira is (8.). A tízes listát a 'Hogy tudhatom meg, hogy terhes vagyok-e?' klasszikusa zárja. Hírek tekintetében az egész éves listán is az első négy helyet a 'szeptember 11', 'terrorizmus', 'Nostradamus' és 'Osama bin Laden' foglalta el, csak ezt követi a 'klónozás'. A sztárok közül még mindig Britney Spears iránt érdeklődnek a legtöbben, őt követi Jennifer Lopez, Pamela Anderson és Michael Jordan. Forrás: PR Newswire (1610)India ''el akarja kerülni a háborút'' Pakisztánnal 2001-12-19 -- Egyre feszültebbé válik a helyzet India és Pakisztán között. Ma az indiai miniszterelnök, Atal Behari Vajpayee megígérte ugyan, hogy mindent el fog követni egy esetleges háború megakadályozására, de megfigyelők szerint az ilyen jellegű kijelentés inkább a fenyegetés, mint a békülés jele. Vajpayee nyilatkozata szerint India diplomáciai úton akarja rávenni Pakisztánt, hogy számolja fel azt a két kasmíri szeparatista csoportot, akiket Delhi a múlt heti Parlament elleni támadások (ld. korábbi hírek) hátterében sejt. A miniszterelnök még így is békülékenyebb hangot ütött meg, mint a belügyminisztere, aki "terrorizmus a civilizáció ellen"-ről beszélt. Ráadásul mindkét atomhatalom azzal vádolja a másikat, hogy az utóbbi hetekben további csapatokat irányított a közös határszakaszhoz. Forrás: Yahoo! News (1611)Kidman és Cruise volt a pletykalapok kedvence 2001-ben 2001-12-20 -- Micheak Jackson sírása az Oxford Union-nál, a tinibálvány Britney Spears kígyóval tekerődzése a színpadon és az izlandi énekesnő, Björk hattyú öltözete az Oscar díjkiosztóján - ezek a hírek kerültek fel a legtöbbször az idén a bulvárlapok főcímeire. A brit újságok továbbra is sokat foglalkoztak Robbie Williams kacskaringós szerelmi életével, de a Spice Girls már csak a pletykarovatokban él tovább. De kétségtelen, hogy a 2001-es év legnagyobb meglepetését a hollywoodi álompár derült égből villámcsapásként jött bejelentése volt, hogy lezártnak tekintik a sokak által sziklaszilárdnak hitt házasságukat. Tom Cruis és Nicole Kidman válása, majd ezt követően minden egyes közszereplésük szerepelt a legtöbbet a bulvár sajtóban ez idén. "A legjobb történet az, mely igazán meglepi az embereket. És itt semmi se szivárgott ki korábban." - mondta a Reutersnek Ben Tobb, a Daily Star és a Daily Mirror szerkesztője. Forrás: ABC (1612)A vörösbor erősíti az artériákat 2001-12-20 -- Tudósoknak sikerült megtalálni azt az összetevőt a vörösborban, mely megmagyarázhatja az un. Francia Paradoxont. E szerint a franciák sokkal több zsíros sajtot, vajas szószt és más nehéz ételt fogyasztanak, mint az amerikaiak, mégse küzdenek annyi súlyfelesleggel és kevésbé hajlamosak szívbetegségekre is. Egy ma, a Nature-ben közétett kutatás eredménye szerint a magyarázatot pigmentek okozzák, nevezetesen a polifenolok. Ezek a pigmentek nincsenek jelen a fehér borokban, és a mustban is csak kis számban mutathatók ki. Ebből arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy a bor fermentálása is közrejátszik a polifenolok nagyszámú kialakulásában. Megállapították, hogy a pigmentek segítik a peptidek szaporodását, melyekről régóta ismert, hogy erősítik az artériákat. A tanulmány kimondja: a hatból négy leghatásosabb vörösbor teljesen, vagy részben cabernet sauvignon típusú szőlőből készült. Forrás: Nature (1613)Chip sales suffer worst decline in history 2001-12-20 -- Global sales of semiconductors dropped by 33 percent in 2001, the sharpest decline in the history of the industry and one that sets the stage for a further shakeout among major vendors next year, according to a study released Wednesday. Dataquest, a unit of Gartner, said that based on preliminary statistics, all of the 10 largest chip vendors had seen double-digit percentage declines in revenue in the past year as total sales fell to $152 billion in 2001 from $227 billion in 2000. Intel had an estimated $23.5 billion in sales in 2001, making it the No. 1 vendor again with a market share that increased amid the downturn to 15.5 percent and was larger than its three largest rivals combined, the study showed. Intel's sales were down an estimated 22 percent in the year, a better performance than any of the largest chip vendors except STMicroelectronics, Europe's largest chipmaker. Forrás: CNet (1614)A chipek történelmének legnagyobb visszaesése 2001-12-20 -- A félvezetők eladása világszinten 33%-kal esett vissza 2001-ben, ami a legrosszabb eredmény az iparág történetében. A Dataquest által tegnap közzétett jelentés szerint a 10 vezető processzorgyártó mindegyike kétszámjegyű visszaesést volt kénytelen elkönyvelni az idei évben, a világszintű eladások mértéke a tavalyi 227 milliárd dollárról 152 milliárdra csökkent. Az Intel megtartotta, sőt erősítette vezető pozícióját a piacon, 23,5 milliárdos értékben adott el termékeiből. Jelenleg a világon eladott chipek 15 és fél százalékát ők gyártják, ami több mint az őt követő három riválisának összes részesedése. Tette ezt annak ellenére, hogy az eladásaik 22 százalékkal estek vissza, ennél kisebb mértékű piacvesztésről csak az STMicroelectronics, Európa vezető processzorgyártója számolt be. Forrás: CNet (1615)Rendkívüli állapot Argentínában a zavargások után 2001-12-20 -- Argentínában kilenc ember meghalt a tegnap kitört fosztogatásokban és az azt követő káoszban. Lemondott a befolyásosnak tartott pénzügyminiszter, különleges állapotot hirdetett ki a kormányfő, majd ideiglenes vezetést nevezett ki az ország élére. A zavargásokat az ország gazdaságának összeomlása váltotta ki. A korábban Latin-Amerika legstabilabb és legtehetősebb országának tartott Argentínában a munkanélküliség 18%-ra szökött fel. A négy éve tartó recesszió eredményeként a költségvetés a fizetésképtelenség szélén áll a 132 milliárd dolláros adósság fojtogatásában. Ma kissé nyugodtabb volt a hangulat, újra kinyitottak a bankok és a nagyobb üzletek. De a kisebbek zárva tartottak a tegnapi fosztogatások után, amikor is több tízezer ember megrohamozta az üzleteket és elvittek minden mozdíthatót. Forrás: Nando Times (1616)Playboy lányok mobilra töltve 2001-12-20 -- Az interneten az egyetlen garantáltan jövedelmező üzlet a szexoldalak üzemeltetése, ezt mára mindenki megtanulta. Közben a mobilgyártók már kifejlesztették harmadik generációs, 3G készülékeiket, melyek multimédiás megoldásainak kihasználása már csak a tartalomszolgáltatókon múlik. Nem kellett sokáig várni a kettő összekapcsolódására: tegnap a WES, egy finn szolgáltató cég bejelentette, hogy egyezségre jutott a Playboy-jal. Havi előfizetési díjért egyelőre csak fekete-fehér képeket válogathatunk a kijelzőnkre a középső oldalak lányai közül, de jövő év végén már kaphatóak lesznek a nagyobb felbontású, színes képernyős mobilok - és akkor jöhetnek a lányok teljes szépségükben. Először Belgiumban lesz elérhető a szolgáltatás, de hamarosan a többi európai országban is letölthetőek lesznek a képek. Forrás: Yahoo! News (1617)A női internetezők aránya növekedett tavaly a leggyorsabban 2001-12-20 -- Egyre fogy a nők hátránya a férfiakkal szemben az internetes feljelentkezések tekintetében, legalábbis Nagy-Britanniában. A brit Statisztikai hivatal jelentése szerint egyenletes növekedés figyelhető meg az internetezők számában. De a nők aránya 12%-kal nőtt egy év alatt, miközben a jelek szerint már szinte minden férfi fent van a neten, akit ez igazán érdekelt, mert az ő számuk alig változott. A korábbi években a tehetősebbek és a magasabban képzettek használták főként a világhálót, mára a középosztály dominál. A britek fele használja legalább időnként az internetet, a háztartások 39%-a rendelkezik valamilyen kapcsolattal. Forrás: BBC (1618)A Moulin Rouge vezeti a Golden Globe jelölések listáját 2001-12-20 -- S hogy igaz legyen a néhány órával korábban született cikk Nicole Kidman idei hihetetlen sikereiről és visszhangos közszerepléseiről, azóta kiderült, hogy a Moulin Ruoge című film a 'Beutiful Mind'-dal (Gyönyörű elme - nem hivatalos ford.) együtt kapta a legtöbb jelölést az idei Golden Globe díjra. Mindkét filmet hat kitüntetésre jelölték. Az Oscar díjak előtt a szakma mindig árgus szemekkel figyeli, ki mennyi jelölést kap a Globe-on, hiszen az itt jól szereplő filmek általában az aranyszobrokból is sokat visznek haza. Egyébként nagy a szórás a jelölések között, de Kidman mellett még Billy Bob Thornton-t is két díjra terjesztették fel. Viszont a Will Smith által alakított Ali kifejezetten rosszul szerepelt, a kritikusok szerint így az ő Oscar-reményei szertefoszlottak. Forrás: Yahoo! News (1619)3 hónap után eloltották a WTC tüzét 2001-12-20 -- Több mint három hónappal a New York-i World Trade Centert ért támadás után ma a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a romok alatt azóta izzó tüzet. A helyi tűzoltó-parancsnok, Brian Dixon azt nyilatkozta az AP-nek, hogy már nem látnak újabb tűzfészkeket, de még mindig aktív helyszínként tartják számon a terrortámadások után leomlott romokat. Az irodákban lévő hatalmas mennyiségű papír, műanyag és bútor égett ilyen sokáig. Ahányszor a mentőmunkások és a romeltakarítók újabb réteget emeltek le a romokról, az izzó tűz levegőt kapva újra és újra felcsapott. A teljes eltakarítás 6-9 hónapot is igénybe vehet, mondta George Pataki, New York állam kormányzója. A romok alól kitörő fojtogató füstöt hónapokig érezni lehetett az egész városban, de még Brooklynban is. Ez volt az Egyesült Államok leghosszabb épülettüze. Forrás: LA Times (1620)Csak óvatosan az ittas SMS küldéssel! 2001-12-20 -- Egy most közzétett brit felmérés szerint a mobiltulajdonosok 60%-ával fordult már elő, hogy durva, vagy nem megfelelő SMS-t küldtek telefonjukról. Ami igazán meglepő, hogy a megkérdezettek közül a nők vallották magukat durvábbnak és erőszakosabbnak, ha nem élőszóban kellett érintkezniük. Többen azt is bevallották, hogy ex-barátjuknak küldtek meggondolatlan üzeneteket alkohol hatása alatt. A Zed közvélemény-kutató szerint minden harmadik ember talált már ismeretlen telefonszámot a mobiljában az átmulatott éjszaka után, és minden ötödikük kényszerült már magyarázkodásra hasonló okok miatt. Forrás: Ananova (1621)Pam Anderson gyerektartási pert vesztett 2001-12-20 -- A héten elvesztette az egyik gyermekéért folytatott pert a Baywatch egykori sztárja, Pamela Anderson. Az inkább idomairól híressé vált színésznő hiába érvelt azzal, hogy ex-férje, Tommy Lee nem megbízható. A bíró végül a Mötley Crue egykori dobosa mellett döntött, továbbra is ő lehet az egyik gyermek törvényes felügyelője. Jelenleg megosztják a szülői gondoskodást két gyermekük (3 és 5 évesek) felett. Pamela azzal érvelt a bíróság előtt, hogy Lee iszákos, ezért jobb helyen lenne mindkét gyerek csak nála. A bíróságról kijövet azt mondta a csalódott szőkeség, hogy "az utolsó napomig, az utolsó dolláromig harcolni fogok a gyerekeimért". Forrás: ABC (1622)Felszökött a DVD eladás 2001-12-21 -- Az idei karácsonyi szezon legnagyobb slágere a DVD-lejátszó Nyugat-Európában. Az egyik legnagyobb hollywood-i filmstúdió, a Warner Bros által készítettet tanulmány szerint az elmúlt három évben csak Nagy-Britanniában 3 millió készüléket adtak el. A zenei CD-lejátszóknak és a videomagnóknak közel hét év kellett, hogy elérjék ezt a mennyiséget. A DVD által nyújtott rendkívül jó minőségű hang és képminőség mellett számos olyan kiegészítő szolgáltatást nyújt, melyek eddig nem voltak elérhetőek. A legnagyobb felfutást 2001-ben tapasztalhatták a gyártók, amit a készülékek jelentős árcsökkenése is magyaráz. Ma már minden tizedik európai háztartásban van egy DVD-lejátszó. A filmeket tartalmazó lemezekből is 26,5 millió fogyott csak ebben az évben, kétszer annyi mint tavaly. A karácsonyi eladási listát a Bridget Jones naplója vezeti. Forrás: BBC (1623)Öngólt rúgott a Juve a tőzsdén 2001-12-21 -- Olaszország eddig legsikeresebbnek tartott futball klubja elkeserítően nyitott a milánói tőzsdén. A kibocsátási árból a nyitást követően rögtön nyolc százalékot vesztettek értékükből a Juventus részvényei, egyetlen éjszaka leforgása alatt 419 millió eurós össztőkéje 75 milliót esett vissza. A részvénykibocsátással a pályán kívüli üzleteit akarja finanszírozni. Szerdán így is 147 millió eurós értékben vásároltak a zebrák papírjaiból. A szakértők szerint kétségeket ébresztettek a befektetők szemében a játékosok hatalmas fizetései és az egyre halmozódó adósságok is. A Juve még így is Olaszország legnagyobb és legvagyonosabb klubcsapata, megelőzve az AC Roma-t és a Laziot. Forrás: CNN (1624)Súlyos biztonsági hiba az XP-ben 2001-12-21 -- Még a Microsoft saját adatbiztonsági szakértői szerint is súlyosak azok a hiányosságok az operációs rendszerükben, melyre a napokban derült fény. Az un. Plug and Play szolgáltatásban találtak egy olyan rést, mely nyitva hagyhat egy behatolási utat a hackerek részére. A Plug and Play az új hardwerek hozzáadását hivatott megkönnyíteni, elvileg rögtön felismeri a nyomtató, vagy a monitor típusát, és magától hozzáigazítja a rendszerbeállításokat. A Microsoft szakértői szerint abban a pillanatban kiszolgáltatottá válhatnak a felhasználók, amikor rákapcsolódnak az internetre. Arra hívták fel minden Windows 98 és az utáni operációs rendszer használók figyelmét, hogy töltsék le a cég webszájtján található programot, mely kijavítja a hibát. Forrás: InformationWeek.com (1625)További híresztelések George Harrison haláláról 2001-12-21 -- A Beatles tagjait mér életükben legenda övezte, és ez úgy tűnik, hogy haláluk után se változott. Eddig is sokat cikkeztek George Harrison haláláról, a sehol se talált halotti bizonyítványról és a bizonytalan nyughelyéről. Ez utóbbiról csak annyit lehet biztosan tudni, hogy valahol Indiában, egy folyó vízében lehet. Most egy Los Angeles-i tévétársaság bejelentette, hogy Harrison Paul McCartney egyik kaliforniai házában hunyt el november 29-én. Az UPN 13 szerint a villát Courtney Love-tól vásárolta meg a másik ex-Beatle, és néhány sarokra volt attól a kórháztól, ahol Harrisont kezelték. McCartney szóvivője azonban cáfolta a híresztelést, szerinte Paul-nak nemhogy Beverly Hillsben, de még Kaliforniában sincs lakása. "Az egész csak fikció" - jelentette ki a szóvivő. Forrás: Yahoo! News (1626)Megszavazták a világ legjobb viccét 2001-12-21 -- Több hónapos megfeszített tudományos munka után közel 100.000 ember vett részt a világ legszórakoztatóbb viccének kiválasztásában. Egy angol pszichológus a humor nemzeti és társadalmi jellemzőit kutatva vicceket kért a webszájtra látogatóktól, majd megkérte őket, hogy rangsorolják azokat (ld. szeptemberi cikk). A nyertes viccet Angliából küldték be: "Sherlock Holmes és Dr. Watson kempingezni mennek, és felállítják sátrukat a csillagos ég alatt. Az éj közepén Sherlock felkelti hű barátját, és azt mondja: 'Watson, nézze meg a csillagokat, és mondja, el mire következtet.' Watson eltöpreng, majd így szól: 'Több millió csillagot látok, és még több lehet, amit nem. Ha csak némelyiknek is van bolygója, akkor talán pár hasonlít a Földre. És ha vannak a miénkhez hasonló bolygók, akkor talán ott van élet is.' Mire Holmes: 'Watson, maga idióta. Valaki ellopta a sátrunkat." Azt is megállapították, hogy jelentős különbség van a között, hogy mit tart egy nép viccesnek, valamint hogy a nők a szóvicceket és a félreértéseket szeretik inkább, míg a férfiak az agresszív és szexista humort részesítik előnyben. Forrás: Nando Times (1627)Normalizálódó helyzet és békefenntartók Afganisztánban 2001-12-21 -- Egy nemzetközi békefenntartó hadtest kezdte meg működését ma az afgán fővárosban, Kabulban. Eközben összeült az ország kinevezett ideiglenes kormánya, legfőbb feladatuknak a két évtizedes rombolás helyreállítását nevezték. Az afgán belügyminiszter elrendelte, hogy mától nem lehet fegyvert viselni a fővárosban, és visszarendelték a katonákat a laktanyákba. De a helyi jelentések szerint ennek egyelőre kevés foganatja van, sok férfit látni Kalasnyikovval az oldalán az utcákon. Eközben a Pentagon bejelentette, hogy további több száz haditengerészt küld Afganisztánba, hogy átvizsgáljanak minden barlangot Osama bin Laden után kutatva. Bush további katonai csapásokat helyezett kilátásba. Egy néhány napos felmérés szerint az amerikaiak többsége támogatja a hadműveletek kiterjesztését Irak ellen. Forrás: iWon (1628)A Swatch karácsonyi reményei 2001-12-03 -- A svájci óragyárakat érzékenyen érinti a világgazdaság növekedésének visszaesése. Közgazdasági tény, hogy a luxuscikkek eladása jelentősen visszaesik minden recesszió kezdetén - ahogy közismerten remek évet zártak a 2000-2001 körüli fellendülés csúcsán, a tartós és biztos értéket kereső vásárlók boom-ja idején. A Swatch már bejelentette, hogy a Távol-Keleten jelentősen visszaestek bevételei. Egyelőre kissé gyengélkedő, de nem visszaeső képet mutat az európai és az észak-amerikai piac, mindenesetre sokat várnak a karácsonyi szezontól. A Swatch népszerű órái mellett olyan luxusmárkákat is magáénak mondhat, mint az Omega és a Breguet. Forrás: Guardian (1629)Izrael katonai csapással válaszol a terrorra 2001-12-03 -- Az izraeli hadsereg helikopterei támadást indítottak palesztin célpontok ellen a Gáza-övezetben. A BBC jelentése szerint legalább 10 rakétát lőttek ki négy Apache-ról Jasszer Arafat főhadiszállásának környékére, megsemmisítve a palesztin vezető helikopterét és annak leszállóhelyét. További célpontokat is támadtak tankokról és a környéken állomásozó cirkálókról. A hadsereg akciója feltehetően elrettentő válaszcsapás volt a hét végi terrortámadásokra, amikor is három öngyilkos merénylő 25 embert, főként tizenéveseket ölt meg Jeruzsálemben és Haifában. Az izraeli miniszterelnök, Ariel Saron megszakította washingtoni útját és hazasietett. Bush elítélte a terrortámadásokat, és felszólította Arafatot, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a Hamasz katonai szárnyának megfékezésére. Forrás: BBC (1630)Berlin (kulturális) reneszánsza 2001-12-03 -- A berlini fal 1989-es leomlása óta hatalmas összegeket és erőfeszítéseket öltek Kelet-Németország felvirágoztatására. Amióta pedig kormányzati elhatározás született az adminisztráció átköltöztetéséről, Berlin újjáépítése még nagyobb lendületet vett. Tegnap adták át a régi Nemzeti Galéria megújult épületét. A második világháború előtti Európa egyik legnagyobb képgyűjteményét - melynek 20. századi műveinek nagy részét a nácik degeneráltnak minősítették, és eladták vagy megsemmisítették - azóta több helyen tárolták, míg a múzeum épülete romokban hevert. A felújított Galéria igazgatójának, P.K. Schuster-nek nagyszabású tervei vannak: földalatti alagúttal összekötve a berlini Múzeum-sziget öt képtárát létrehozni Európa legnagyobb kulturális komplexumát. Forrás: New York Times (1631)Jordan sérülése csak nehezíti a Washington helyzetét 2001-12-03 -- Még csak a tizenhatodik mérkőzésénél tart a Washington Wizards ebben a szezonban, de sérülése miatt máris pihenőre kényszerülhet Michael Jordan. Tegnap már nem vett részt a csapat edzésén, ehelyett Chicago-ba utazott, hogy a Bulls régi doktorával konzultáljon kiújult térdsérülése miatt. A sajtójelentések szerint feldagadt a lába, valószínűleg néhány szalag fellazulhatott a térdében, és a felgyülemlett folyadékot is el kell távolítani. A legjobb gyógymód a pihenés, ezért egyelőre bizonytalan, hogy Jordan mikor térhet vissza a pályára. A hét végén eddigi leggyengébb teljesítményét produkálta az Orlando ellen, mindössze 15 pontot dobott, csapata 96-87-re kikapott. A 38 éves játékos számára az NBA megfeszített játékmenete bizonyult eddig a legnagyobb nehézségnek. Forrás: SportsNetwork.com (1632)Kiszabadították az űrszemetet; indulhat az űrsikló 2001-12-03 -- A Nemzetközi Űrállomás dokkoló ajtajába beszorult egy feleslegessé vált gumitömítés, ezért az ott tartózkodó két orosz űrhajósnak saját kezűleg kellett kiszabadítania az űrszemetet. A gumigyűrű miatt nem tudták megfelelően csatlakoztatni azt az orosz teherűrhajót, mely több tonnányi ételt, ruhát és felszerelést szállított az űrállomásra. Emiatt el kellett halasztani az Endeavour űrsikló öt nappal ezelőttre tervezett fellövését is, így az ma este felszállhat, ha az időjárás is megfelelő lesz. Az űrállomás két tapasztaltabb asztronautája, Vlagyimir Dezsurov és Mihail Tyurin hajtotta végre a feladatot, miközben az amerikai parancsnok bentről segítette őket. Az oroszoknak le kellett választania a teherhajót és néhány méterrel hátrébb irányítani, hogy az űrhajósok hozzáférjenek a tömítéshez. A Moszkva közeli irányítótorony a sikeres manőver után "egyszerű rutinnak" nevezte az űrsétát. Forrás: LA Times (1633)Elton John visszavonul 2001-12-03 -- Elton John nagyon meglepte közönségét a hét végén, amikor egy amerikai koncertjén bejelentette, hogy nem készít több lemezt. A brit popénekes, aki Nagy-Britannia egyik leggazdagabb embere lett lemezei által azt mondta, hogy legutóbbi almuma, a "Songs From The West Coast" volt az utolsó is egyben. "Elegem van a lemeziparból. Még szeretek nektek ( - a közönségnek - ) játszani, de már 40 lemezt készítettem, és itt az ideje kiszállni" – idézi a Reuters az énekest, aki körülbelül 210 millió fontot keresett három évtizedes pályafutása alatt. Az elmúlt években amúgy is inkább extravagáns öltözködésével és életvitelével került az újságok címoldalára, mint zenei teljesítményével. Forrás: Yahoo! News (1634)A közlekedés forradalma? 2001-12-03 -- Egy új, egyszemélyes kis járművet mutattak be tegnap Amerikában, mely a szakértők szerint hasonlóan forradalmi hatással lehet közlekedésünkre, mint az autó volt a múlt százas elején. A Time magazin hétfői számában ismertetett, Segway névre keresztelt kétkerekű egy darab elemmel akár 20 km/h sebességre is képes, és 5-6 órányi (sík terepen 20-25 kilométernyi) üzemidővel rendelkezik. Főként a nagyvárosokban lehet nagyon hasznos, de egyelőre valószínűtlen, hogy hosszú távú utakon leválthatná az autót. Leginkább egy régi fűnyíróra emlékeztet, de feltalálója szerint minden tudás benne van, amit az emberi járásról máig megtanultunk. Mozgásának alapja olyan giroszkópok, melyekkel az űrállomásokat is egyensúlyban tartják, és az emberi egyensúly változását viszi át lendületbe. Állítólag szinte lehetetlen leesni róla. Bob Metcalf, a neves számítógépes mérnök, akit az Internet egyik atyjának tartanak korábban úgy nyilatkozott, az egyik legnagyobb jelentőségű találmánynak tartja, amit valaha is látott. Forrás: FOX (1635)Az AMD processzora lekörözte az Intel eddigi csúcstartóját 2001-12-03 -- Az Advanced Micro Devices Inc. (AMD) újabb borsot próbál törni legnagyobb vetélytársa, az Intel orra alá. A mikroprocesszorok piacán élesedő versenyben tegnap bejelentették, hogy sikerült megdönteniük a leggyorsabb tranzisztor nem hivatalos világcsúcsát. Egy CMOS alapú, 15 nanométeres tranzisztoruk váltási sebessége 3,33 trillion volt másodpercenként, az állításuk szerint. Az adatok számos módon lehet mérni és ellenőrizni, ezért csak a szakma tartja őket számon, viszont kétségtelenül az AMD az egyetlen cég, mely képes volt lépésttartani az Intel versenyével az elmúlt években. Forrás: Silicon Strategies (1636)Új CD-technológia: nem lehet másolni, de lejátszani se mindig 2001-12-03 -- Még egy hét, és megjelenik az első másolásvédelemmel ellátott zenei CD Amerikában. Így próbálják elejét venni annak, hogy az Internetre másolt zenék MP3 formátumban ingyen hozzáférhetővé váljanak. Már korábban is próbálkoztak a nagy lemezgyártók néhány technológiával, de egyik se váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Fast and the Furious című nagy sikerű film zenéjét olyan hanghordozón hozza forgalomba a Universal Music Group, melyet csak lejátszani lehet, de azt se mindenhol. A kérdés, melyet a szakértők feltettek, hogy vajon az emberek fizetnek-e egy olyan lemezért, melyet nem lehet lejátszani a számítógépen, a DVD-lejátszóban, a videojáték konzoljában és talán még az autóban sem. Forrás: USA Today (1637)A mobilokba épített játékok java túl hangos 2001-12-03 -- Egy most közzétett német kutatás szerint némelyik mobiltelefonos játék megsüketítheti a gyereket. A Computerbild magazin által felkért szakértők vizsgálata alapján némelyik játék hangosabban szól, mintha valaki egy repülőgép hajtóműve mellett állna. Az idei karácsonyi szezonra tucatjával kerültek a boltokba olyan mobiltelefonok, melyek beépített játékokkal csábítja a fiatalabb korosztályt. A megvizsgált 16 telefonból csak egy ment át a kormány által meghatározott egészségügyi küszöbön – áll a független szakértők jelentésében. Forrás: Ananova (1638)A partravetett bálnák és a katonai szolár 2001-12-31 -- Az amerikai haditengerészet egyik tengeri szonár-rendszere okozta több bálna és delfin halálát. A Bahama-szigeteken a szokásosnál jóval tovább tartották működésben a víz alatti helymeghatározáshoz használt eszközt, és ez okozhatta a tengeri emlősök partra vetődését. A Pentagon egyik belső jelentése került napvilágra, a katonai vezetés be is jelentette, hogy változtatnak a radar használatán, főként békeidőkre. A jelentés kizárta a vulkánkitörést, földcsuszamlást, vagy robbanást, mint kiváltó okot. Összesen 16 bálna és egy delfin vetette partra magát, de tizet még időben sikerült visszavinni a tengerbe. A boncolás során háromnál találtak vérzésre utaló nyomokat a belső fülükben, egy másiknak pedig agyvérzése is volt. A tudósok azonban még bizonytalanok, hogy a szonár miként sértheti meg az állatokat. Forrás: Ananova (1639)Japán web-telefon forradalma 2001-12-31 -- Japánban hamarosan többen kapcsolódnak az internetre mobiltelefonról, mint hagyományos számítógéppel. A vezető szolgáltatók által közzétett adatok szerint májusra akár 10 milliót is elérheti az internetes mobilok száma. Jelenleg az összes telefon 18%-a rendelkezik megfelelő technikával a világhálóhoz való csatlakozáshoz. A vezető vállalat, a NTT DoCoMo jelentése szerint naponta 20.000 ember csatlakozik az internetes szolgáltatáshoz. Az elmúlt hónapban fel kellett függeszteniük az új előfizetések árusítását, mert nem tudták elég gyorsan fejleszteni a hálózatukat. A mobiltelefonok rendkívül népszerűek Japánban. Márciusban 56,8 millió rádiótelefon-előfizetést tartottak nyilván a szigetországban, szemben az 55,4 millió vezetékes állomással. Forrás: BBC (1640)A gyógyító mirha 2001-12-31 -- A mirhát a gyógynövények között kiemelten tartják számon már régóta. A Napkeleti Bölcsek egyike is mirhát ajándékozott a kis Jézusnak a születésekor - áll a Bibliában. 2000 évvel később azt fedezték fel a tudósok, hogy kivételes gyógyító hatásai vannak. Két hatóanyaga is erős fájdalomcsillapító, egy másik csökkenti a koleszterinszintet. De a legígéretesebb új felfedezés szerint akár még a mell- és a prosztatarák elleni küzdelemben is hatásos szer lehet. Egy New Jersey-i egyetemen végzett kutatás során a mirha minden rákos sejtet elpusztított a kísérleti csészében - közölték a Journal of Natural Products-ban. A múlt századik főként féreghajtóként használták, később felismerve fertőtlenítő hatását elsősorban a szájápolásban vált nélkülözhetetlenné. Ma is sok fogkrémben használatos összetevő. Forrás: Nando Times (1641)Kisebb enyhülés az indiai-pakisztáni feszültségben 2001-12-31 -- Hosszú idő után az első biztató jelként értelmezték a szakértők az indiai külügyminiszter mai bejelentését. A hét végén Pakisztánban több iszlám milicista vezetőt tartóztattak le, amit a diplomáciai vezető az "a megfelelő irányba tett lépésként" értékelt. India a szomszédját vádolja a december 13-i terrorakció miatt, amikor is 14 ember meghalt az új-delhi-i parlament elleni támadásban. Ez már a sokadik alkalom, hogy Pakisztánt a kasmíri milicista csoportok támogatásával gyanúsítja meg India. Iszlámábád cáfolja az indiai kijelentéseket, és azt állítja, hogy mindent megtesz a szélsőségesek megfékezésére. Az elmúlt két hétben mindkét ország jelentős katonai erőket mozgósított a határvidékekre. A nyugati világ komoly diplomáciai erőfeszítéseket tett azóta, attól tartva, hogy egy ilyen felfokozott helyzetben komolyabb háború törhet ki a két nukleáris hatalom között. Ma is két indiai katona meghalt és hatan megsérültek egy kisebb incidensben a szembenálló felek között. Forrás: CNN (1642)Éjféltől euró 2001-12-31 -- Több, mint 300 millió embert érint a ma éjfélkor kezdődő európai pénzcsere. A történelem legnagyobb jellegű fizetőeszköz-váltását a résztvevő országok vezetői óriási lépésnek tartják Európa politikai integrálódásában. Az euró kibocsátását külön rendezvénnyel is megünneplik Frankfurtban, Brüsszelben és Madridban, mely az Unió soros elnökségét tölti be. A vezető politikusok és az Európai Központi Bank vezetői biztosak abban, hogy a bevezetés komolyabb incidensek nélkül fog lezajlani. Egyedül Franciaországban nem ilyen optimisták a hivatalnokok, mert a bankok és a postai dolgozók sztrájkja miatt fennakadásokra lehet számítani Európa második legnagyobb gazdaságában. Forrás: The Irish Times (1643)''Sátáni'' Potter könyveket égettek 2001-12-31 -- Egy keresztény csoport tegnap nagyszabású könyvégetést rendezett Amerikában, ahol a Harry Potter regényeket is a máglyára vetettek. Az Új-Mexikói Keresztény egyház által szervezett rendezvényen több százan vettek részt, és olyan könyveket és filmeket égettek el nyilvánosan, melyek szerintük sátánisták. Az elmúlt évek legnagyobb könyvsikere mellett az ördög művének kiálltották még ki a horroríró, Stephen King regényeit is, de hasonló sorsra jutott a Disney-klasszikus 'Hófehérke', és a rapper Eminem több CD-je is. Jack Brock atya, az esemény főszervezője elismerte, hogy nem olvasta egyik Potter kötetet sem, de "alaposan tanulmányozta" a tartalmát. "Az ártatlan álarc mögött a sátáni sötétség ereje lapul" - mondta a Reuters-nek az atya. Forrás: Yahoo! News (1644)Látványosság lett a WTC romja 2001-12-31 -- Több ezer ember állt sorba tegnap Manhattanban, hogy az új kilátóról nézhesse meg a World Trade Center romjainak maradványát. A szeptember 11-i terrortámadások után leomlott irodatornyok romjaihoz eddig nem lehetett eljutni, barikádokkal és kerítéssel vették körbe a Nemzeti Gárda emberei. A New York-i polgármester, Rudy Giuliani nyitotta meg az új kilátókat, beszédében azzal indokolta a terrortámadás romjainak látványossággá tételét, hogy a nagy közérdeklődés miatt így "szervezettebben és biztonságosabban róhatják le kegyeletüket" a helyszínre látogatók. Forrás: CNN (1645)A Shell a szél- és napenergiába fektet be 2001-12-31 -- A környezetvédők üdvözölték a Shell kezdeményezését, hogy jelentős összegeket fektetnek be az alternatív energiaforrások kifejlesztésébe az elkövetkező öt évben. Az 1 milliárd dolláros kutatási keretet elsősorban a szél és a napenergia hasznosításának fejlesztésére költik majd. Szkeptikusok kiemelték, hogy az összeg csak töredéke annak, amit a holland-brit olajvállalat a szénhidrogének kutatására költ. Európában egyre jövedelmezőbb a környezetbarát energiaforrások hasznosítása, mert Brüsszel jelentős összegekkel támogatja az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Forrás: BBC (1646)A HP új, kártyás szerver koncepciója 2001-12-04 -- Hewlett-Packard ma bemutatta új szerver koncepcióját, az un. "blade (penge) network"-öt, mely útmutató lehet a számítógépes hálózatok következő generációjának. A vékony lapokból felépülő szerver hasonlóan rendeződik el, mint a könyvek a polcon és hamarosan lecserélhetik a ma használatos géptornyokat és a kábelek kuszaságát. Az új rendszer karbantartása egyszerűbb és olcsóbb lehet, mint a mostani hálózatóké, szakértők szerint az elkövetkező években várhatóan a versenytársak is követik majd ezt a felépítést, de figyelmeztettek a recesszió következtében visszaeső forgalomra, ami lelassíthatja a fejlődést. A lapok mindegyike egy önálló számítógép, melyek egy alaplapon kapcsolódnak, becsúsztatva onnan kapják az áramot, és azon kommunikálnak egymással és a külső hálózatokkal. Forrás: New York Times (1647)Házkutatás O.J. Simpson-nál 2001-12-04 -- Az FBI tegnap házkutatást tartott O.J. Simpson-nál egy holland-amerikai bűnszövetkezet ügyében nyomozva. A rendőrségi jelentések szerint extasy-terjesztés és lopott televíziós dekóderek ügyében folyik a vizsgálat. Két embert tartóztattak le az immár két éve folyó nyomozás során, és kilenc lakásban tartottak házkutatást. O.J. nem volt a letartóztatottak között - mondta Judy Orihuela, az FBI szóvivője az AP-nek. Nem ez volt az első eset, hogy az egykori sportcsillagnak meggyűlt a baja a hatóságokkal, mióta tavaly beköltözött Miamiba. Októberben felmentették egy közúti koccanást követő dulakodás miatt, melyet szerinte a másik férfi kezdett. 1994-ben hatalmas érdeklődést váltott ki a feleségének és annak barátjának meggyilkolása, de a bíróság felmentő ítéletet hozott. Később viszont egy polgári perben 33,5 millió dollár megfizetésére kötelezték. Forrás: ABC (1648)Kinai tiltakozás a sikeres amerikai rakéta-teszt miatt 2001-12-04 -- Kína heves tiltakozással reagált a tegnapi Pentagon bejelentésre, mi szerint már a második sikeres rakéta-elhárító tesztet hajtották végre hétfőn. Az USA jelentős előrelépésnek ítélte a hétfői eredményeket, az első kudarc után már a másodszorra sikerült eltalálni a fejlesztés alatt álló rendszerrel egy szimulált támadó rakétát a Csendes-óceán felett. Kína és Oroszország hevesen ellenzi az amerikaiak tervét egy globális rakéta-elhárító rendszer kiépítésére, szerintük ez sérti az 1972-es ballisztikus rakétákról szóló egyezményt, és új fegyverkezési versenyt indíthat el. Putyin és Bush múlt havi megbeszélésén sikerült megegyezniük egy jelentős és kölcsönös atomfegyver csökkentésről, de a védelmi rendszer ügyében nem közeledtek az álláspontok, Kína pedig még nem is tárgyalt hivatalosan az Egyesült Államokkal ez ügyben. Forrás: Yahoo! News (1649)Nicholson, Pavarotti és Quincy Jones az idei Kennedy-díjasok 2001-12-04 -- Az egyik legnagyobb presztízsű kitüntetésnek számít még az elkényeztetett hollywood-i sztárok között is a Kennedy-központ díjazottjának lenni. A ceremóniát az amerikai elnök nyitotta meg, mellette jelen volt a First Lady és az alelnök is, valamint a szórakoztató-ipar élő legendái is. Idén Jack Nicolson, Julie Andrews, Quincy Jones, Luciano Pavarotti és a zongorista, Van Cliburn részesült a kitüntetésben. Nicholson már három Oscar-díj (Száll a kakukk fészkére, Becéző szavak és a Lesz ez még így se) után kapta meg az elismerést, Michael Douglas - aki a Száll a kakukk producere is volt - " 'A' filmszínész a mi generációnkban" titulussal köszöntötte színésztársát. Quincy Jones zenei munkásságát már 26 Grammy-vel értékelték, egyebek között ő készítette minden idők legtöbb példányban eladott lemezét, Michael Jackson 'Thriller'-jét is. Forrás: E! Online (1650)Újra Amerikában az olimpiai láng 2001-12-04 -- Muhammed Ali fogadta az olimpiai lángot ma Atlantában, hogy aztán tovább is adja Peggy Fleming jégtáncosnak. Ali 1960-ban, Fleming 68-ban nyert olimpiai bajnoki címet. Ezzel megkezdődött a láng közel 20.000 kilométeres útja a február 8-i Téli Olimpiai Játékok megnyitójára. Útközben 11.500 ember fut majd a lánggal, 80 amerikai nagyvárost és 46 államot érintenek vele. A láng 11 órás repülőút után, erre az alkalomra átfestett gépen érkezett meg Atlantába, az 1996-os Nyári Játékok helyszínére, ahol akkor szintén Muhammed Ali gyújtotta meg a fáklyát. Forrás: ESPN (1651)Zavarok az euró bevezetése körül 2001-12-04 -- Az EU pénzügyi főbiztosa, Pedro Solbes bejelentette, hogy négy héttel az euró gyakorlati bevezetése előtt még mindig vannak megoldatlan problémák a papírpénzek és az érmék körül. További kétségeket kelt a szakértőkben, hogy Európa második világháború utáni legnagyobb vállalkozására éppen világgazdasági recesszió idején kerül sor. Konkrét problémák között az olaszok késlekedését nevezték meg, attól tartva, hogy az új pénz nem jut el minden kis üzletbe a bevezetés idejére. A másik félelmüknek a francia bankalkalmazottak jövő év elejére tervezett sztrájkját nevezték meg. Egy korábbi jelentés szerint bármilyen zavar a pénz decemberi terjesztése és az első néhány hét bevezetési szakaszában súlyos következményekkel járhat, főként a lakosság bizalomvesztése miatt. Forrás: BBC (1652)A Sanyo a Kodakkal fejleszti új képernyőjét 2001-12-04 -- A japán elektronikai cég, a Sanyo ma bejelentette, hogy az amerikai Kodak-kal közösen fejlesztik ki következő generációs, lapos képernyőjüket. A 403 millió dolláros közös vállalkozás célja egy organikus elektroluminescent (OEL) technológia kifejlesztése. Az OEL energiatakarékos megoldást kínál majd, főként mobil készülékek kijelzőjeként és digitális kamerákba szánják fejlesztésüket. Más kijelzőkkel szemben az OEL nem igényel háttér-megvilágítást, a rászóródó fényt használják a pixelek megjelenítésére. Több japán vállalat is hasonló együttműködést jelentett be, szinte kivétel nélkül a Kodak partnerségét keresve, aki a szabadalom birtokosa. Forrás: ebn (1653)Tökéletes hullám - mesterségesen 2001-12-04 -- Egy új gép több ezer szörföst vonzott a dél-afrikai partokhoz, mellyel állítólag tökéletes hullámokat lehet gerjeszteni. De a helyi újságok több sérülésről is beszámoltak már, bár az üzemeltető cég szerint minden biztonsági óvintézkedést megtesznek. Csak a múlt héten 40.000 ember látogatott el, hogy lássa az újdonságot. A szerkezet nyolc nagyteljesítményű, víz alatti pumpával három méteres, dupla hullámokat tud produkálni. Percenként egy millió liter vizet nyomnak át egy mesterséges domborulaton, közel 50 km/h sebességgel. A Mercury magazin szerint akik kipróbálták, életük egyik legjobb élményének nevezték az új szörfölési lehetőséget. Forrás: Ananova (1654)Tisztázatlan körülmények között búcsúztatták George Harrisont 2001-12-04 -- Több pont is tisztázatlan George Harrison hamvasztása és temetése körül. Egy magas rangú Hare Krisna pap korábban úgy nyilatkozott, hogy az ex-Beatle hamvait különgép szállítja Indiába, ahol majd a Gangeszba öntik azt. Most azt jelentették be, hogy nem volt pontos az információ, és a rituálé már meg is történt, de erről nem értesítették a hatóságokat. Harrison a hét végén hunyt el Los Angelesben, hosszú küzdelem után a rákkal. 58 éves volt. Egy brit lap értesülései szerint utolsó szavai is a hare-hare kantálása volt, családja körében. Forrás: ABC (1655)Outlook klónok Linuxra és Unixra 2001-12-04 -- A Ximian vállalat a héten megjelentett egy olyan programot, mellyel Linux alapú számítógépeken is futtatni lehet a Microsoft népszerű levelező programját, az Outlook-ot. A program installálása után lehetővé válik az eddig kissé körülményes e-mailezés a Linux és a Windows operációs rendszerek között. A Ximian már régóta használja Gnome nevű, nyílt forráskódú szoftver projektjét Linux megoldásokra. Azonban az utóbbi években ők is szembekerültek a nyílt kóddal dolgozó szoftverfejlesztők dilemmájával: miből lehet bevételt generálni. Forrás: ZD Net (1656)Egy egér leállította Japán gyorsvasútját 2001-12-05 -- Több órára leállt Japán leggyorsabb vonatjárata, miután egy egér átrágta több vezeték szigetelését, rövidzárlatot okozva ezzel. "Minden jel arra mutat, hogy az egyik kapcsolószekrénybe valamilyen rágcsáló került a pályaudvaron, és ez okozta a műszaki zavart." - mondta a vasúttársaság szóvivője a Reutersnek. "A magas feszültséget figyelembe véve nem valószínű, hogy az egér még életben van." Egyelőre nem közöltek adatokat, hogy a kis emlős hány ember utas napját keserítette meg, de a 'Golyóvonat' naponta 16 millió embert szállít naponta Honsu és Tokió között. Ez már a második eset volt egy hónapon belül, hogy egy állat miatt kellett leállítani a közel 250 km/h sebességgel közlekedő vonatot. Forrás: CNN (1657)Társas kapcsolatok, gorillák, és a mobiltelefon 2001-12-05 -- Egy most közzétett kutatás szerint a mobiltelefonok hasonlatossá tették az emberek kommunikációs és társadalmi szokásait a főemlősök szociális viselkedéséhez. Az oxfordi Szociális Antropológiai Kutatások Központja által egy telefontársaság megbízásából készített tanulmányában azt állítja, hogy az emberek napi csevegése nagymértékben hasonlít a gorillák és a csimpánzok közösségi viselkedésére. A rövid beszélgetések segítenek a kapcsolatok elmélyítésében, a nézeteltérések elsimításában és az ismerkedésben. "A nyelv révén átalakult az emberi társas kapcsolatok építése és ápolása, számunkra a napi csevegés jelenti a kötődéseink elmélyülését, míg az emberszabású majmoknál a kurkászás tölti be ugyanezt a szerepet." - állítják a tanulmány szerzői. Forrás: BBC (1658)Olimpiai sportágnak javasolja a videojáték versenyt Szöul 2001-12-05 -- Dél-Korea már hónapok óta az újságok címoldalán szerepel, ahogy egyre érkeznek a hírek a Futball Világbajnokság előkészületeiről, de most egy másik nemzetközi játék megrendezésével is az érdeklődés középpontjába kerültek. A világ első számítógépes játék bajnokságát rendezik meg a héten, melyre eredetileg 1.000.000 egér és billentyű virtuóz jelentkezett 37 országból. A 427 résztvevő kemény előfutamokon át került a döntőbe, ahol a 300.000 dollár összdíjazáson kívül a győztes biztos szponzori támogatást és kultikus elismertséget is szerezhet magának. Dél-Korea a világ számítógépes játék-központja, felmérések szerint minden negyedik ember rendszeresen játszik. A legjobbakat, mint Lim Yo-hwan, popsztároknak kijáró rajongás övezi, a nemzeti döntőket pedig egyenesben közvetítik a tévéállomások. Nem véletlen, hogy a Samsung mellett a szöuli kormány a rendezvény fő támogatója, reményeik szerint 10 éven belül akár olimpiai sportág is lehet a versenyből. Forrás: Guardian (1659)Minden, csak nem képernyővédő: új vírus a neten 2001-12-05 -- Anti-vírus programokat készítő cégeknek alaposan meggyűlt a dolguk a tegnapi naptól kezdve, amikor egy új e-mail féreg kezdett el terjedni elsősorban Európában. Az egyik legnagyobb biztonságtechnikai vállalat, a McAfee több ezer bejelentést kapott, az új vírust Goner-nek nevezték el. A program ártalmatlan képernyővédőnek látszik, és magától is képes továbbküldeni kódját a levelezési listánk címeire. Első ránézésre ártalmatlannak tűnik, a tárgy rovatban egy 'Hi' áll, és a program kipróbálására buzdít az üzenet. A csatolt fájl elindításával aktiválódik a program. A vírus az egyre népszerűbb "instant messaging" (azonos idejű üzenő) programokon keresztül is terjedhet, mint pl. az ICQ-n. Forrás: USA Today (1660)30 milliót kap Schwarzenegger a Terminator 3-ért 2001-12-05 -- A kiborgok egyre drágábbak. Már gőzerővel folynak a Terminator 3 forgatásának előkészületei, Arnold Schwarzenegger állítólag 30 millió dollárért vállalta el a forgatást. A produkció bennfentesei egyelőre tagadják a csillagászati gázsi összegét, de bizonyos források biztosra veszik, hogy Schwarzenegger többet fog kapni a filmért, mint öt évvel ezelőtt a ’Batman és Robin’-ban nyújtott „felejthetetlen” alakításáért. A történetről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy 10 évvel később kapcsolódunk be az eseményekbe, ahol a húszas éveiben járó John Conner és a króm-acél cimborája egy női TX kiborggal, a Terminatrix-szel veszi fel a harcot, akinek ereje és átváltozási képessége minden eddig látottat felülmúl. Forrás: Variety (1661)Megegyezés az afgán tárgyalásokon 2001-12-05 -- A régóta megosztott és szinte teljesen romokban heverő Afganisztán komoly lépést tett előre ezen a reggelen, amikor is Németországban a négy rivalizáló népcsoport képviselőinek sikerült megegyezniük egy ideiglenes kormányról. Megválasztották az átmeneti vezetés miniszterelnökét, aki a pastu népcsoportból került ki. Ők alkotják az afgánok legnagyobb etnikai csoportját, de képviselőik csak kisebb arányban voltak jelen a tárgyalásokon, mivel ők voltak eddig a talibok fő támogatói. A hagyományaikra nagyon büszke afgánokkal szemben még azt is sikerült elérni, hogy legalább egy női tagja legyen a kabinetnek. A Zahir Shah ex-királyt képviselő csoport nyolc helyet szerzett a 29 tagú kormányban. A megegyezést csak az utolsó pillanatban írták alá nagy nemzetközi nyomásra, a fejlett országok ehhez kötötték az Afganisztán újjáépítésére szánt több milliárd dolláros segély folyósítását. Forrás: Washinton Post (1662)Celine Dion új lemezzel, vegasi szerződéssel tér vissza 2001-12-05 -- Celine Dion egy új lemezzel fog jelentkezni a tavasszal - jelentette be az énekesnő szóvivője. A kanadai sztár 1999 óta keveset hallatott magáról, pedig korábban ismert volt exhibicionizmusáról, minden alkalmat megragadott, hogy az újságok címoldalára kerüljön. Azóta azonban férjhez ment és gyermeke született, ezért néhány évre visszavonult. Koncertezni ezután se fog, inkább a családjára koncentrál. Az egyetlen lehetősége a rajongóinak, hogy élőben láthassák az Las Vegas lesz, ahol egy három évre és 200 fellépésre szóló szerződést írt alá a Ceaser Palace hotel és kaszinóval, 2003-as kezdettel. Forrás: Ananova (1663)Arsenal - Juventus: 3-1 2001-12-05 -- Véget ért a Bajnokok Ligájának őszi fordulója, tegnap játszották az utolsó mérkőzéseket az idén. Az Arsenal nagy meglepetést keltett elsöprő győzelmével a Juventus felett, ezt a mérkőzést a szaksajtó kétesélyesre vette, de senki se számított 3-1-es angol győzelemre. A Real Madrid 3-0-ás diadala a görög Panathinaikos felett már nem okozott akkora visszhangot, a fiatal spanyol sztárcsatár, Raul kétszer is betalált a hálóba - akárcsak az Arsenal játékos, svéd Swede Freddie is. Győzött a Bayer Leverkusen és a Sparta Prága is. Folytatás februárban. Forrás: CNNSI.com (1664)Pentagon: lézerpajzs a harcoló alakulatoknak 2001-12-05 -- Az amerikai hadsereg olyan lézerpajzs kidolgozásán munkálkodik, amely megvédené a harcoló egységeket az ellenséges rakétáktól és ágyútűztől. A Csillagok Háborújára emlékeztető terv már kísérleti fázisban van, tegnap bemutatót tartottak újságírók előtt az eddigi eredményekről. Korábban Izrael már kifejlesztett egy hasonló pajzsot, de csak helyhez kötött modellekkel értek el eredményeket, amelyek viszont így könnyen célponttá válhatnak. Most egy mobil egységen dolgoznak, mely kémiai reakcióból táplálja a lézernyalábot, ami még a levegőben megsemmisíti a támadó eszközöket. Forrás: FOX (1665)A QiuckTime visszatér 2001-12-05 -- Itt az idő egy kis megemlékezésre: aki valaha is hallgatott zenei fájlt, vagy nézett videót a számítógépén, az most gyújtson egy gyertyát a technológia 10. szülinapján. 1991-ben jelentette meg az Apple a forradalmi médialejátszóját, a QuickTime-ot. Hatalmas lépésnek számított ez akkor, nem kellett drága kiegészítőket venni a Macintosh-hoz, mint a CD-lejátszó, vagy a videó monitor. Mára a megoldás a tévé és a rádió egyenrangú partnere lett, és valószínűleg le is körözi majd azt. De mint sok hasonló esetben, az Apple itt se tudta megtartani lépéselőnyét. De most újra megpróbálnak kicsit előrébb tartani, mint a RealPlayer, vagy a Microsoft, elsőként alkalmazva a MPEG-4 technológiát új lejátszójukban. Forrás: CNet (1666)20 GB zsebben 2001-12-06 -- A tapasztalatok szerint az átlagos számítógépes felhasználó nem veszi a fáradtságot ahhoz, hogy a merevlemez adathalmazát még egyszer elmentse. Akik a munkájukat is tárolják a gépen, azok már biztosabbra mennek, legalábbis az első komolyabb adatvesztés után óvatosabbá válik az ember. Még rosszabb a helyzet a laptopoknál, ahol kénytelenek megbízhatatlan floppykra menteni a fájlokat. Ráadásul szükség van egy külön adapterre az extra eszközhöz. Erre keresett megoldást a Pockey Portable Drive, a tenyérnyi méretű tárolón akár 20 GB adatot is el lehet menteni, és olcsóbb technológiai megoldást kínál, mint a hasonló eszközök. További előnye, hogy nem igényel külön áramforrást, a működéshez szükséges energiát is az USB porton keresztül, ugyanazon a kábelen szerzi be. Forrás: TechnoScout (1667)Destiny's Child 2001-12-06 -- Az elmúlt négy év egyik legsikeresebb női vokálcsapata, a Destiny's Child bejelentette, hogy szétválnak útjaik. Egy tegnapi tévé-interjúban beszéltek arról, hogy a mostani koncertturné után "egy kis szünetet" tartanak. Nem mondták, hogy végleges a szakítás, de egyelőre mindegyikük szóló karrierrel fog próbálkozni. A három lány - Knowles, Rowland és Michelle Williams - még 2000 tavaszán vált a popzene meghatározó csapatává, mindegyik lemezük többszörös platina lett, és olyan slágereik lettek No.1-ok, mint a "Say My Name", vagy a "Survivor". A harmadik albumuk májusban jelent meg, és rögtön az első helyen nyitott az amerikai slágerlistákon. Azóta már 3 milliót adtak el belőle. A legutolsó lemezük októberben került a boltokba, '8 Days of Christmas' címmel. Forrás: Yahoo! News (1668)Románia újabb 49 külföldi adoptálási kérelmet hagyott jóvá 2001-12-06 -- A román kormány ma újabb 49 gyermek külföldre adoptálási kérelmét hagyta jóvá. Egy korábbi helyi jogszabály tiltja a gyerekek más országokba történő örökbefogadását Romániában, ezt bírálta most felül a bukaresti kabinet. A döntés az amerikai kormány, a nemzetközi adoptálást közvetítő cégek és a jövendőbeli szülők nyomására született. Nem közölték azoknak az országoknak a listáját, ahova a gyerekek kerülnek, de ezen a héten Nastase miniszterelnök 14 izraeli és 22 spanyol kérelmet hagyott jóvá külön rendeletben. Szakértők szerint körülbelül 3.500 hasonló örökbefogadás történt az októberben életbe lépett tiltó rendelkezés előtt Romániában. Eredetileg az EU nyomására vezették be a határozatot, mert számos korrupciós ügy kapcsolódott az esetekhez. Forrás: USA Today (1669)Rekordot döntött a Shrek 2001-12-06 -- A gonosz kis zöld szörny nagyon kedves lehet a film gyártóinak, mert sikerült elhódítania a Gladiator-tól minden idők legjobban fogyó DVD-jének a címét. Alig egy hónapja került a boltokba a Shrek, de máris öt és fél millió darabot adtak el a DVD-kből, csak Észak-Amerikában. Még ennél is hihetetlenebb adat, hogy Spielberg stúdiója, a DreamWorks már az első három napon 2,5 milliót adott el a filmből. Ezzel alaposan lekörözte a Csillagok Háborújának első részét (2,2 millió DVD) és a Múmia visszatértét (2 millió). A hír hallatán a Universal stúdió bejelentette, hogy Jim Carrey karácsonyi filmjéből, a Grincs-ből 3 milliót adtak el az első héten, de ezt a számot egyelőre senki más nem erősítette meg. Csak összehasonlításként: a Gladiator-ból egy év alatt sikerült 5 millió DVD-t eladni. Forrás: E! Online (1670)Az "Isten-szemcse" nem létezik? 2001-12-06 -- Harminc év és több, mint 6 milliárd dolláros kutatás után tegnap a Svájci Atomenergiai Központ kutatói bejelentették, hogy a Higgs-részecske valószínűleg nem is létezik. A mai elméleti fizikában az anyag tömegét meghatározó részecske olyan központi szerepet töltött be, hogy "Isten-szemcse"-ként is emlegették. A Higgs-részecskék nélkül ma nem lehet megmagyarázni, mitől van valaminek tömege. A hatvanas években dolgozták ki azokat a teóriákat, melyek segítségével próbálták megmagyarázni az elektronok, neutronok és társaik kapcsolatát. De ezzel nem sikerült fényt deríteni tömegükre. Ekkor Peter Higgs, az Edinburgh Egyetemről azt vetette fel, hogy a tér töltve van apró, de nehéz részecskékkel, melyek más összetevőket megragadnak, és tömeget adnak nekik. Ekkor indult a lázas kutatás a Higgs-részecskék után, mely most kudarcba fulladt. Forrás: New Scientist (1671)Pénteken megadják magukat a tálibok 2001-12-06 -- A tálibok egyik szóvivője ma bejelentette, hogy pénteken feladják utolsó védelmi vonalaikat Kandahar környékén. Az afgánok egykori pakisztáni nagykövete azt mondta, hogy több napos egyezkedés után a tálibok szellemi vezetőjének tartott Mullah Mohammed Omar hajlandó letenni a fegyvert. Korábban többször hangsúlyozta, hogy halálukig harcolnak utolsó jelentősebb városuk védelmében. Tegnap Bonnban az afgán népcsoportok képviselői megegyeztek egy ideiglenes kormány alakításáról, és Hamid Karzai-t jelölték kormányfőnek. A tálibok vezetője feltételt szabott, nem adja át fegyvereit Karzai-nak, csakis a "törzsi vezetők"-ként megjelölt csoportnak hajlandó megadni magát. A megegyezést az ideiglenes kormányfő is megerősítette. Forrás: Channel 2000 (1672)A Fehér Ház köszöni Hollywood-nak 2001-12-06 -- Az Egyesült Államok elnöke tegnap háláját fejezte ki a szórakoztató iparnak és a médiának, mert az mellé állt "ezekben a nehéz napokban". Az elnök arra célzott, hogy Hollywood alig közölt kritikus cikkeket és riportokat az afgán háborúval kapcsolatban, és pozitív képet festett a vezetés céljairól. Tegnap egy kongresszusi bizottságban tolmácsolta az elnöki köszönetet az egyik szóvivő. Valószínűleg nem is nagyon fog már változni a média hangneme, főként ameddig nem érkeznek jelentések komoly amerikai áldozatokról Afganisztánból. Forrás: Yahoo (1673)Harrison egyik régi számát újra kiadják 2001-12-07 -- A múlt héten elhunyt ex-Beatle, George Harrison egy régi számát megjelentetik Karácsonyra - jelentette a brit Sun. Az 1970-ben készült "My Sweet Lord" várhatóan a vásárlási láz egyik kedvence lesz, a lapok biztosra veszik, hogy még a megjelenés hetében No.1 lesz az angol listákon. A dalt az EMI fogja kiadni, aki a Bealtes korábbi lemezeit is megjelentette. A "My Sweet Lord" az első toplistás száma volt George Harrison szólókarrierjének, és már megjelent az "All Things Must Pass" című lemezen. Most digitálisan újrakeverték és a család is beleegyezett a kiadásába azzal a feltétellel, hogy a bevételt jótékony célokra fordítják. Forrás: ABC (1674)Az FBI tudja, hogy mit gépelünk 2001-12-07 -- Mit szólna ahhoz, ha minden billentyű leütését rögzítenék? És ha megtudja, hogy ez nemcsak lehetséges, de számos program meg is teszi, sőt az FBI most hasonló szoftverek alkalmazását tervezi? Az ilyen programok általában az un. trójai faló technikájával továbbküldik az adatokat a neten, persze a felhasználó tudta nélkül. Így nemcsak az e-mailjeink címzettjeihez, de akár a bankkártyánk számához és más személyes adatokhoz is könnyen hozzá lehet férni. A szeptember 11-i terrortámadásokat követően elfogadott amerikai rendelkezéseket már több jogvédő szervezet is kritizálta, mert számos olyan jogosítványt adnak a hatóságoknak, melyek alkotmányos aggályokat vetnek fel. Az FBI most bejelentette, hogy ehhez hasonló szoftvereket is bevetnek a terroristák elleni küzdelemben. Forrás: ZD Net (1675)A tálibok kivonultak Kandaharból, a vezetőjüknek nyoma veszett 2001-12-07 -- A tálibok nagy része már elhagyta Kandahart, az utolsó nagyvárost, melyről korábban azt mondták, hogy utolsó leheletükig védeni fognak. Az ideiglenesen kinevezett kormányfő, Hamid Karzai egy telefoninterjúban számolt be az eseményekről az AP hírügynökségnek. Viszont nyoma veszett Mullah Mohammed Omar-nak, a talibok szellemi vezetőjének. A hegyekben amerikai haditengerészek összecsaptak egy kisebb egységgel, a jelentések szerint hét embert megöltek és három járművet is kilőttek. Az amerikaiaknak nem voltak veszteségei. További heves harcokról érkeztek hírek a Tora Bora térségből, ahol Osama bin Laden és terrorszervezetének utolsó egységei küzdenek. Forrás: Nando (1676)A Motorola utolérheti a Nokiát 2001-12-07 -- A Motorola még mindig bízik az idei eladások pozitív mérlegében. A világ második legnagyobb mobiltelefon gyártója 2001-ben 380-400 millió készüléket szeretne értékesíteni világszerte. Ezzel az értékkel már jelentősen megközelítené a Nokiát, mely évek óta a legtöbb mobiltelefont értékesíti a világon. A finn cég visszafogottabban nyilatkozott az idei várakozásairól, gyakorlatilag hasonló darabszámra számítanak, mint amerikai versenytársuk. A Motorola Mexikót, Brazíliát és az USA-t nevezte meg a legnagyobb növekedési lehetőséget kínáló országok között, miközben Európában és Koreában inkább csak a régi készülékek cseréjében bíznak. Forrás: Yahoo! News (1677)Voller marad a német kapitány 2006-ig 2001-12-07 -- A német labdarúgó szövetség ma úgy döntött, hogy Rudi Voller marad a nemzeti válogatott kapitánya a 2006-os világbajnokságig. A 41 éves sportembert még 2000-ben jelölték a jelenlegi posztjára, az Európa Bajnokság előtt. Christoph Daum-tól vette át a csapat irányítását, miután a korábbi kapitány vérében kokaint találtak. Az egykor híres csatárból edzővé előlépett Voller eredeti szerződése a jövő évi, koreai-japán világbajnokságig szólt, de most az eredményektől függetlenül hosszabbították meg a megbízatását. Korábban többen is kritizálták, mivel Németország éppen csak bekerült a világbajnoki keretbe, de amikor felröppent a távozásáról szóló hír, a szakma és a játékosok kiálltak mellette. Forrás: Eurosport (1678)Egypt 'warned US of attack 12 days before September 11' 2001-12-07 -- The Egyptian President says he warned the United States of an attack 12 days before the September 11 atrocity.
Hosni Mubarak has also stated that if the Israeli defence force were to kill Palestinian leader Yasser Arafat, it would be a grave mistake.
He did not reveal how he learned in late August of a possible terrorist attack against the United States, and he did not mention a US response.
Mr Mubarak said he was taken aback by the scale of the attacks on New York and Washington: "We expected that something was going to happen and informed the Americans. We told them."
Speaking about the Middle East troubles, Mr Mubarak said that if Israel were to kill Mr Arafat, it would create a vacuum in the Palestinian leadership that none of the "six to eight contenders" would be able to fill. Forrás: Ananova (1679)Egyiptom 12 nappal korábban figyelmeztette Amerikát - állítja Mubarak 2001-12-07 -- Az egyiptomi elnök bejelentette, hogy 12 nappal a szeptember 11-i terrortámadások előtt figyelmeztették az Egyesült Államokat egy készülődő akcióra. Nem közölte, hogy mire alapozták az augusztus végi információkat, és arról sem nyilatkozott, hogy az amerikaiak reagáltak-e az egyiptomi hírszerzés figyelmeztetésére. Hosni Mubarak arról is beszélt, hogy Izrael hatalmas hibát követne el, ha megölnék Jasszer Arafatot. Az egyiptomi elnök szerint egy olyan hatalmi vákum keletkezne Palesztinában, melyet a "6-8 szóba jöhető jelölt egyike se tudna betölteni". Forrás: Ananova (1680)Ki volt a legjobb James Bond? 2002-01-10 -- Mindenkinek megvan a maga kedvenc James Bondja. Most itt a lehetőség, hogy szavazzunk is rá. Egész pontosan a filmek közül választhatjuk ki a kedvencünket, pedig a Trainspotting óta rendszeres téma, hogy ki testesítette meg a legjobban a macsó szuperkémet: Sean Connery, vagy Roger Moore? Esetleg Pierce Brosnan? Hamarosan egyébként forgatni kezdik a 20. Bond filmet is, egyelőre marad a fekete hajú ír szívtipró a főszerepben. Most még csak annyit lehet tudni, hogy az első alkalommal fog benne feltűnni az angol titkosszolgálat valóságos helyszíne a Londoni nyitójelenetben, de arra nem kapták meg az engedélyt, hogy az épületben is forgasson a stáb. Forrás: ABC (1681)Stephen Hawking előadása a neten 2002-01-10 -- Stephen Hawking egy élő előadást fog tartani holnap, melyet közvetít a BBC Interactive is. A hatvanadik születésnapját ünneplő tudós válogatott fizikushallgatók előtt tartja az előadást, melynek címe "60 év dióhéjban" lesz. Az előadás péntek délután 17.30-kor kezdődik a BBC weboldalán. A Cambridge-i Egyetem matematika professzora a héten több interjút is adott, az egyik legmeglepőbb kijelentését is ekkor tette, mely szerint rendkívül sötéten látja az emberiség jövőjét. Szerinte komoly veszélyt jelentenek a biológiai fegyverek, és szándékosan vagy véletlenül elszabadulhat egy vírus, mely kipusztíthatja az emberiséget. A Föld lakosságának egyetlen esélyét a következő ezer év túlélésére más bolygókon való letelepedésben látja. Forrás: BBC (1682)A Microsoft magára szavaztatott? 2002-01-10 -- A ZDNet azzal vádolja a Microsoftot, hogy csalni próbált az egyik online szavazásán. Az egyik leglátogatottabb internetes és technológiai weboldal azt kérdezte olvasóitól, hogy "Tervezi webes szolgáltatások beíndítását az idén? És melyiket választaná?" A Java, vagy a Microsoftos .NET között lehetett választani. A december 13-i előzetes eredményekben a válaszolók nagyjából fele-fele arányban szavaztak a két riválisra. De január elejére már 75%-uk választotta a .NET-et. Kis utánajárással kiderült, hogy több IP-címről is rengeteg szavazat érkezett, volt, aki 228-szor szavazott a Microsoft termékére. Forrás: Geek.com (1683)A nácik a kereszténységet is el akarták törölni 2002-01-10 -- A nácik további tervei között szerepelt a kereszténységgel való leszámolás is. Most először nyílt lehetőség, hogy a nyilvánosság is bepillantson a nürnbergi perek titkos irataiba. Az ötven évre zárolt dokumentumok között olyan meglepő tartalmúak is vannak, melyek a történelem által eddig fel nem tárt részleteket tartalmaznak. A részletes propaganda tervek dokumentáció most a Rutgers Journal of Law and Religion szájtján találhatók meg. Ezekben a nácik kifejtik jövőképüket, melyben a keresztény vallás helyett egy átfogó ária filozófia áll. Néhány propaganda ötletet is vázoltak a terv készítői, hogy ezt miként lehetne a legkönnyebben elfogadtatni az átlagemberekkel. Forrás: FOX (1684)Líbia tovább növelné részét a Juventusban 2002-01-10 -- A líbiai Arab Külföldi Befektető Vállalat tovább kívánja növelni részesedését az olasz Juventus-ban. Al-Száádi Kaddafi, a líbiai vezető fia azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi 5,3%-os részesedésüket tovább szeretnék növelni, akár 20%-ra is Európa egyik legnépszerűbb futball klubjában. A "Torino öreg hölgye"-ként is emlegetett csapat egyébként nemrégiben bocsátott ki részvényeket a tőzsdén, de a tőkeszerzés nem váltotta be a klubvezetés reményeit. Lafico, a Fiat egykori partnere épp a héten vásárolt egy 5,3%-os részesedést a csapatban 20 millió euróért. Jelenleg a Juventus fő tulajdonosa az Agnelli család, mely Európa ötödik legnagyobb autógyártóját, a Fiat-ot is irányítja. Forrás: CNN (1685)Amerika bázisokat épít ki az afgán régióban 2002-01-10 -- Elhallgatnak lassan a fegyverek Afganisztánban, de az Egyesült Államok hosszabb közép-ázsiai jelenlétre rendezkedik be. Helyi jelentések szerint már megkezdődtek az előkészületek egy légi bázis kiépítésére Kirgiztánban, a szomszédos egykori szovjet tagállamban. A Pentagonban is megerősítették, hogy akár évekig is a régióban állomásozhatnak majd az amerikai haderők, ha a helyzet ezt megkívánja. A kirgiz bázison 3000 fős személyzet teljesít majd szolgálatot, és egy légi kapcsolódási pontot építenek ki. Hasonló munkálatok folynak Üzbegisztán és Pakisztán néhány katonai repterén is, mely szintén a hosszú távú berendezkedésre utal. Forrás: New York Times (1686)A Sundance idén kevesebb szakmabelire számít 2002-01-10 -- Az amerikai Sundance Filmfesztivál szervezői optimisták, annak ellenére, hogy újjá kellett gondolniuk a rendezvényt. Az eredeti felállás nem felelt meg a szigorított biztonsági előírásoknak, melyek a szeptember 11-i terrortámadásokat követően léptek életbe. A Sundance Amerika legnagyobb független és művészfilm bemutatkozó helye, ahova minden évben ellátogat a szakma java. Tavaly 20.000 színész, rendező és rajongó vett részt a fesztiválon. Idén 173 filmet mutatnak be a tíz napos rendezvényen. Forrás: Ananova (1687)Charlie Sheen egyenesben a Bond lánnyal 2002-01-10 -- Charlie Sheen feleségül veszi a Bond lány Denise Richards-ot. A színésznő még a The World is Not Enough című részben volt Pierce Brosnan partnere. Sheen szóvivője jelentette be a hírt, de nem árulta el, hogy a jegyespár hol és mikor kel egybe. A 36 éves Sheen-nek korábban nagyon rossz volt a híre még Hollywoodban is, komoly kábítószer és alkohol problémákkal küzdött. Emellett nagy nőcsábász hírében állt. Bíróság elé is került tavaly, és a karrierje is döcögött. De most úgy tűnik, hogy rendbe jött az élete, a házasság mellett Golden Globe-ra is jelölték a Spin City-ben nyújtott teljesítményéért, ahol a parkinson-kóros Michael J. Fox-tól vette át a főszerepet. Forrás: BBC (1688)Metrószerelvényt találtak a WTC romjai alatt 2002-01-10 -- Munkásoknak sikerült kiásniuk azt a metrókocsit, mely a leomló World Trade Center alatt maradt. Az eddigi jelentések szerint azonban a kocsi üres volt, áldozatokról nincs hír. A metrókocsi egyike volt azoknak a járatoknak, melyek Manhattan és New Jersey között szállították az ingázókat. A végállomásuk épp a WTC komplexuma alatt volt. Az első gép becsapódását követően az állomást kiürítették, így ott kevés áldozata volt a terrortámadásoknak. Ez volt az egyetlen szerelvény, mely végül Manhattanban maradt, a többit gyorsan a folyó túlpartjára irányították. Forrás: ABC (1689)Új mérföldkő az emberi gondolkodás kialakulásában 2002-01-11 -- Az emberre jellemző absztrakt gondolkodás már 77.000 évvel ezelőtt megjelent - kétszer olyan régen, mint azt eddig a tudósok gondolták. Egy most felfedezett leleten geometrikus ábrákat találtak a régészek Dél-Afrikában. Ezzel nem csak az antropológia egyik régi időmeghatározása dőlt meg, de az is egyértelművé vált, hogy az első emberi gondolkodásra jellemző jegyek nem Európában, hanem már Afrikában megjelentek. A mostani leletek komplex ábrázolása 40.000 évvel idősebb, mint az eddig meghatározónak tartott barlangfestmények Franciaországban. Az antropológia a művészetek és a szimbólumok megjelenését az emberi gondolkodás mérföldkövének tartja. Forrás: Siliconvalley.com (1690)A CNN visszakozott a szexitől 2002-01-11 -- A CNN levette reggeli műsorának beharangozóját, melyben a hírolvasót "szexinek" titulálták. A 45 éves Paula Zahn nagy tekintélyű újságírónak számít Amerikában, és az új reggeli hírműsorának 15 másodperces bevezetőjében a tévécsatorna "provokatív, szuperokos és bizony, szexi" műsorvezetőként mutatta be. A reklám nagy felháborodást váltott ki a médiában, és néhány nap után le is vették a műsorról. De többen is képmutatónak nevezték a szakma hőbörgését, és azt hangsúlyozták, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy mennyire fontos a bemondó megnyerő külseje, sőt az utóbbi években érezhetően előtérbe került a megjelenés a szakmai tapasztalattal szemben - csak eddig ezt egy komoly hírcsatorna se vállalta be ilyen nyíltan. Forrás: acj.com (1691)Az Xbox eddigi legnehezebb kihívása 2002-01-11 -- A Microsoft ma jelentette be az Xbox árát Japánban. A konzol távol-keleti szereplése döntő lehet a videojátékok piacán az utóbbi időben kiéleződött versenyben. Az Xbox drábább lesz, mint versenytársai. A Microsoft 182 angol fontnak megfelelő japán jenért árulja készülékét, miközben a piacvezető Sony Playstation 2-je 156 fontba, a Nintendo Gamecube pedig 131 fontba kerül. Az Xbox a konzol előnyeit igyekszik most előtérbe helyezni, és ezzel magyarázni a magasabb árat. Az ő készülékük az egyetlen, mely beépített háttértárolóval rendelkezik - hangsúlyozzák. A Microsoft helyi ügyvezetője, Hirohisa Ohura elismerte, hogy nagyon fontos a jó szereplés. "A videojáték piacon senki se lehet sikeres, aki rosszul szerepel Japánban" - mondta. Forrás: Ananova (1692)''India kész a nukleáris ellencsapásra'' 2002-01-11 -- Az indiai hadügyminiszter "súlyosnak" nevezte a Pakisztánnal fennálló konfliktust. Az elmúlt hetekben a két szembenálló atomhatalom több ezer fős csapatösszevonásokat hajtott végre közös határszakaszuknál. A nyugati országok diplomáciai erőfeszítései és a két ország vezetőinek mosolydiplomáciájának ellenére nem enyhült a feszültség. Ma az indiai hadvezetés feje "háborúközeli" helyzetről beszélt. Szerinte India teljesen felkészült egy esetleges katonai összecsapásra, és készen állnak nukleáris fegyverek bevetésére is, ha Iszlámábádnak ilyen szándékai is volnának. Pakisztán szeretné elkerülni az összecsapást, és további ígéreteket tett az iszlám milicisták lefegyverzésére. Forrás: Yahoo! News (1693)A hűtő rendeli meg a tejet 2002-01-11 -- Még az év végéig a boltokba kerülnek az intelligens háztartási gépek. Évek óta olvashatunk az internetre kapcsolt hűtőről, mely megrendeli a tejet a boltból, ha az elfogyott. De a futurisztikus elgondolásokból most először lett valóság. A Las Vegas-ban most folyó Háztartási Elektronikai Show-n számos hasonló újítást mutattak be, például egy olyan mikrohullámú sütőt, mely vezeték nélkül kommunikál a lakás többi elektronikus eszközével, és ötleteket, recepteket olvas fel a háziasszonynak. Látható olyan telefon, mely hangra aktiválható, és az interneten keresztül kapcsolja a vonal másik végét. Egyre népszerűbbek a kombinált médiás készülékek, több digitális kamera MP3-lejátszóval típusú, szörfölésre is alkalmas újítást is bemutattak. Forrás: PC World (1694)Lynch lesz a fődöntnök Cannes-ban 2002-01-11 -- David Lynch vezeti idén a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijét. Az elismert amerikai rendező egyedi látásmódjáról, és a Kék bársony, vagy a Twin Peaks filmjeiről ismert. A fesztivál igazgatója, Gilles Jacob azzal indokolta Lynch megválasztását, hogy "természetes elegancia és éleslátás párosul benne". Lynch örömmel fogadta a felkérést, és azt mondta, hogy nagyon izgatott a feladat miatt. A zsűri ítéli oda az Aranypálmát, ők döntenek a legjobb színész és színésznő, rendező és forgatókönyv díjáról. Emellett lehetőségük van egy különdíj kiadására is. Az elmúlt években Liv Ullmann, Luc Besson és Martin Scorsese vezette a zsűrit. Forrás: BBC (1695)A Napster visszatér 2002-01-11 -- A Napster visszatért, bár kevesen ismernének rá. A zenei fájlok cserélésének úttörője elkezdte tesztelni új szoftverét és előfizetős rendszerét. A cég még tavaly tavasszal volt kénytelen beszüntetni működését, mivel egy bírósági ítélet erre kötelezte. A nagy lemeztársaságok azért perelték a Napster-t, mert az a jogdíjak megfizetése nélkül, ingyenesen lehetővé tette zeneszámok cseréjét az interneten. Ezután a lemeztársaságok felvásárolták a céget, és egy előfizetős rendszert építenek ki. A következő hetekben 20.000 önkéntes fogja tesztelni a béta-változatot, egyelőre 110.000 zenei fájlt lehet elérni a rendszeren. Forrás: Informationweek (1696)A Nokia színes kijelzőt fejleszt az európai piacra 2002-01-14 -- A Nokia még ebben a negyedévben bemutatja színes kijelzős modelljét - állítják a piaci elemzők. A fejlesztést sürgeti, hogy az Ericson hasonló modellje váratlan sikert aratott Európában. "Több iparági forrás is jelentette, hogy a Nokia kiszínezi a legújabb 8310-es készülékének képernyőjét" - mondta Peter Richardson, a SoundView Technology szakértője a Reuters-nak. A Nokia korábban arról vált híressé, hogy remek érzékkel alkalmazkodott a piaci trendekhez és az aktuális divathoz. A tavaly bemutatott T68-as Ericson modell sikere jelentős piacvesztést okozott a finn telekommunikációs cégnek. A svéd Ericson tavaly egyébként már bejelentette, hogy kivonul a mobiltelefonok piacáról, majd október elsején egyesítette gyártórészlegét a japán Sony-val. Forrás: ZDNet (1697)A svéd popsztár-ipar 2002-01-14 -- A svéd popzenei csoda tovább folytatódik. Még a hetvenes években vált ismertté a skandináv ország világszerte az Abbá-val, azóta az egyik legnagyobb zenei exportőrré léptek elő. A szórakoztató iparág több területen is nagyon sikeresen működik, beleértve a CD-eladásokat, jogdíjakat és turnészervezéseket. Több amerikai és brit világsztár mögött is svéd stúdiók, producerek és szerzők állnak. Denniz Pop az egyik legnagyobb név a szakmában, aki olyan nagyágyúknak segített sikerhez, mint a Backstreet Boys, Bon Jovi, vagy Britney Spears. A zeneipar bevétele az ország gazdasági teljesítményét is meghaladva növekedett, 2000-ben már elérte a 4,5 milliárd svéd koronát. Ezzel Svédország a világ harmadik legnagyobb zenei exportőre lett, egy főre vetítve pedig magasan vezet minden más ország előtt. Forrás: Yahoo! News (1698)A japán Maszuoka nyert Dakarban 2002-01-14 -- A japán Hirosi Maszuoka nyerte az idei Dakar Rallyt. A tizenhét napos verseny idén nem Párizsból, hanem az észak-franciaországi Arrasból indult, majd Spanyolország után a Szaharában folytatódott. A Mitsubishi Pajero-val induló Maszuoka 22 perces előnnyel zárt a tavalyi győztes német Jutta Kleinschmidt előtt. A japán autógyár sikere minden várakozást felülmúlt, az első tíz helyezettből kilenc Pajero volt. A motorosoknál az olasz Fabrizio Meoni diadalmaskodott. Ebben a kategóriában az osztrák cross-motor gyártó KTM dominált, technikai sikerüket a többiek meg se tudták közelíteni: az első tíz célba érkező motoros mindegyike KTM-mel versenyzett. Forrás: ESPN (1699)A brit herceg kábítószer botránya 2002-01-14 -- Károly herceg rendkívül sikeresen kezelte kisebbik fia, Harry korai ital és drog gondjait a brit közvélemény szerint. A News of the World által közzétett riport alapján Diana és Károly két fia közül a kisebbik, a 17 éves Harry több, éjszakába nyúló italozáson is részt vett, annak ellenére, hogy kora alapján ki se szolgálhatták volna. Nem sokkal később a személyzet rajtakapta, hogy marihuánát is fogyasztott. Amikor erről apja tudomást szerzett, elbeszélgetett vele, és Harry bevalotta, hogy hónapok óta szív. Károly ezután elküldte egy rehabilitációs intézetbe, hogy szembesüljön a kábítószerek és az alkohol okozta károkkal. A brit miniszterelnök is együttérzésének adott hangot. Tony Blair fiát, Euan-t két évvel ezelőtt figyelmeztetésben részesítette a londoni rendőrség, miután botrányosan viselkedett az utcán, erősen alkoholos állapotban. Forrás: ABC (1700)Brosnan: ötödször is James Bond 2002-01-14 -- Pierce Brosnan meghosszabbította szerződését, legalább ötször alakítja a híres kémet, James Bond-ot. Az ír színész a negyedik film forgatásának kezdetén jelentette be a folytatást, de hozzátette, hogy valószínűleg az lesz az utolsó. Az egyelőre cím nélküli 20. Bond film munkálatai ma kezdődnek Angliában, majd Hawaii-on, Izlandon és Spanyolországban folytatják a filmezést. A kémsorozat legújabb darabját az első, 1962-es Dr No negyvenedik évfordulóján kívánják bemutatni, melyben Sean Connery volt a főszereplő. A Kardhal-ból ismert Halle Berry és az újonc Rosamund Pike lesznek Brosnan női segítői. A mostani filmben ismét egy Aston Martin-t vezet majd Bond, miután sikerült megegyezniük az autógyárral. Forrás: BBC (1701)Bush, a focimeccs, a perec és az ájulás 2002-01-14 -- Bush amerikai elnök tegnap elvesztette az eszméletét, miután félrenyelt egy darab perecet. Az elnök ma sajtótájékoztatót tartott, melyen gyógyultnak nyilvánította magát, az orvosával teljes egyetértésben. A baleset tegnap történt a Fehér Házban, miközben az elnök tévét nézett az egyik szobába. Senki más nem volt jelen, miközben Bush rosszul lett egy amerikai focimeccs alatt. Az orvosa szerint nem rágta meg eléggé a perecet, és félrenyelte, amitől átmeneti szívritmus zavar lépett fel. Ennek következtében Bush rövid időre elájult, és leesett a kanapéról. A zuhanás nyomai világosan kivehetőek az elnök bal arcán, ahol egy csúnya zúzódás látható. Az orvosa cáfolta azokat a találgatásokat, hogy Bush-nak idegkimerülése lenne az elmúlt hónapok intenzív teendőinek következtében. Forrás: MSNBC (1702)Összeragadt ablakok 2002-01-14 -- Régi lakások felújításának gyakori nehézsége a vastagon és rosszul átfestett ablakok szorulása. A hgtv.com-on számos más otthoni tipp és csináld-magad oldal található, ez az egyik közülük. A példában szereplő esetben ráfestettek a keretre, a festék összefolyt az ablakkal, teljesen lezárva azt. Először egy tapétavágó késsel el kell vágnunk a festékréteget, és elválasztani a két darabot. Ezután le kell csiszolni a korábban összeragadt felületeket, és ha szükséges, egy vékony, erősen higított festékréteggel újra lefedhetjük. A munkát mindkét segítő a könnyű kategóriába sorolta, csak a csiszolás miatt kapott a fizikai igény 4-es fokozatot a tízből. Forrás: hgtv.com (1703)A felújított iMac 2002-01-14 -- Az Apple újratervezte iMac-jét, és hamarosan kaphatóak lesznek az új készülékek. Miközben egyre nagyobb visszaesésről számolnak be a gyártók az informatikai piacon, az Apple továbbfejlesztette összedrótozott készülékét. Az új iMac megtartotta korábbi vidám színeit, és de most 15 hüvelykes LCD monitorral kerül piacra. A legnagyobb teljesítményű konfiguráció 1800 dollárba kerül majd, G4-es processzorral szállítják mindet. Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója lelkesen beszélt az új gépről; szükségük is lesz a sikerre, mert mostanában a szakértők temetik az egykor úttörő vállalatot. Forrás: Informationweek.com (1704)Faji viták a WTC emlékmű körül 2002-01-14 -- Éles politikai és társadalmi vita alakult ki New York-ban a szeptember 11-én lerombolt World Trade Center emlékműve körül. Egy négy méter magas szobrot terveznek felállítani a terrortámadásban elhunyt tűzoltók emlékének. Az alkotás alapjául egy, azóta elhíresült fénykép szolgált, melyen három tűzoltó egy amerikai zászlót emelt a romhalmaz tetején. Csakhogy a három ember mindegyike fehér volt, és most a politikai korrektség kedvéért a szobron egy afrikai, egy latin és egy európai származású férfit ábrázolnának. Most a képen látható tűzoltók családtagjai tiltakoznak a szerintük "történelmi hamisítás" ellen. Forrás: CNN (1705)Hatalmas aranykészlet a világűrben 2002-01-14 -- Aranyat találtak egy mára kis törpévé összezsugorodott napon a csillagászok. Egy kutatócsoport jelentése szerint arany, platina és ezüst jelenlétét sikerült kimutatni egy távoli napban. Ez az első alkalom, hogy nemesfémeket sikerült felfedezni a Földön kívül. A tudósok feltételezése szerint minden napban található némi arany, de ezeket nehéz azonosítani. A sárga fém létrejötte egy hatalmas szupernova robbanás eredménye, és nem a napban lejátszódó nukleáris folyamatoké. Az egyik csillagász becslése szerint ha kibányászhatnánk, a most fellelt arany értéke 7 milliárd trillió dollár lenne. Forrás: LA Times (1706)Szorul a hurok a Microsoft körül 2002-01-15 -- Bár továbbra is egyben és sértetlenül áll a Microsoft, a perek szorítása nem lazul körülötte. Tavaly november 20-án úgy tűnt, hogy a szoftveróriásnak sikerült több száz monopol-ellenes pert lezárnia. Felelősségük elismerése nélkül vállalták, hogy 1 milliárd dollár értékben szoftvereket, szolgáltatásokat és készpénzt adományoznak Amerika legszegényebb iskoláinak. A peren kívüli megegyezést most hatályon kívül helyezte egy baltimore-i bíró, aki indoklásában számos okot is megnevezett, de főként arra hivatkozott, hogy a felajánlás maga is összeegyeztethetetlen a szabad verseny szellemével. Annak a véleményének is nyomatékot adott, hogy az 1 milliárdos felajánlás nem elegendő. További fejtörést okozhat Bill Gates-nek, hogy az állami szervek által kezdeményezett perek is hamarosan folytatódnak. Forrás: ZDNet (1707)A norvég miniszter elvette barátját 2002-01-15 -- A norvég pénzügyminiszter összeházasodott a barátjával. Ez az első eset, hogy a skandináv ország kormányának tagja formálisan is frigyre lépjen homoszexuális partnerével. Per-Kristian Foss és barátja, Jan Erik Knarbakk reklámszakember egy polgári esküvő keretében esküdtek örök hűséget egymásnak. A ceremóniára Norvégia stockholm-i nagykövetségén került sor. Az 52 éves konzervatív politikus ma meg is erősítette a helyi gazdasági napilap értesülését, de elzárkózott minden további, a magánéletét firtató kérdés elől. 1993 óta házasodhatnak hivatalosan is a homoszexuális párok Norvégiában, a törvény előtt teljesen azonos jogokkal rendelkeznek, mint a heteroszexuális családok. Forrás: Ananova (1708)Londonban is kidőltek a Macskák 2002-01-15 -- Londonban is leáll Webber legnagyobb sikere, a Macskák. 21 év és 9000 előadás után májusban tartják az utolsó előadást. Ez volt a leghosszabb ideig futó musical Londonban. Nehéz idők járnak a londoni zenés színházakra, az elmúlt években jelentősen visszaestek a jegyeladások. A legtöbben ezt a tengerentúli turisták távolmaradásával magyarázzák, melynek oka a száj és körömfájás járványban, majd a szeptember 11-i terrortámadásokban kereshetők. A Macskákat több, mint 26 ország 300 városában mutatták be, és eddig legalább 50 millióan látták világszerte. A New York-i Broadway műsoráról tavaly szeptemberben került le, csaknem két évtized után. Forrás: CNN (1709)''Az EU ne diktáljon'' - Berlusconi 2002-01-15 -- Berlusconi éles hangú beszédben fejtette ki, hogy Olaszország nem fogad el diktátumokat az Európai Uniótól. Tegnap az olasz parlamentben kijelentette: "Senki, ismétlem senki se gondolhatja, hogy felügyeletet gyakorolhat felettünk, vagy ami még rosszabb, hogy szuverenitás nélküli tárgyként kezeljen". Berlusconi alig egy hete kényszerítette távozásra EU-barát külügyminiszterét, Renato Ruggiero-t, majd hatalmas önbizalommal maga vette át a diplomácia irányítását. Mostani beszéde újabb megütközést keltett Európában, miután a múlt héten mindenkit igyekezett megnyugtatni Olaszország integráció melletti töretlen elkötelezettségéről. Forrás: New York Times (1710)Aszpirin a szívbetegségek ellen 2002-01-15 -- Az aszpirin hatásos lehet szívrohamok megelőzésére egészséges embereknél is. Egy most közzétett tanulmány szerint azoknál az embereknél, akiknél nagy a szívelégtelenség kockázata - dohányzók, 40-50 év felettiek, magas vérnyomásban szenvedőek - jelentősen javulhatnak az esélyeik egy infarktust elkerülésére, ha naponta aszpirint szednek. Az már korábban is ismert volt, hogy szívrohamon legalább egyszer átesett betegek esélye egy újabb infarktusra csökken, ha rendszeresen szedik a gyógyszert. A több éves kutatás szerint 28%-kal kevesebb embernél lépett fel akut szívprobléma, mint azok között, akik nem szedték a gyógyszert. A tanulmány napi 75-150 mg bevitelét ajánlja, nagyobb mértékben fogyasztva nem csökkent tovább a kockázat, viszont megnőtt a káros mellékhatások, mint pl. a gyomorvérzés veszélye. Forrás: MSNBC (1711)Amerika kedvencei 2002-01-15 -- Továbbra is Tom Hanks és Julia Roberts az amerikaiak kedvencei. Az Oscar-díjasok jöhetnek, mehetnek, de a minden évben kiosztásra kerülő People's Choice Awards nyertesei lassan változnak. Tom Hanks már ötször kapott különböző kategóriákban a díjból, Julia Roberts pedig már nyolcadszor. A People' Choice abban különbözik a többitől, hogy itt nem egy zsűri, vagy egy testület értékeli a filmszakma éves munkáját, hanem a Gallup közvélemény-kutató által készített "népszavazás"-ból áll össze a nyertesek listája. Az amerikaiak szerint a tavalyi év legjobb filmje a Shrek volt, a legjobb drámai sorozatnak a Vészhelyzetet tartották, a legnagyobbakat pedig a Jóbarátok-on nevettek. Forrás: E! Online (1712)A lapos képernyőké a jövő 2002-01-15 -- Nincs szerencsétlenebb cég a számítástechnikában, mint az Apple. Forma- és technikabontó újításaival rendre megelőzik a piaci igényeket, irányt mutatva az iparágnak, hogy aztán mások profitáljanak belőle, részesedésük pedig a béka feneke alá szorult az utóbbi években. Most a legújabb iMac bemutatásával egyértelműen jelzik, hogy a lapos képernyőké a jövő, és a tévészerű monitorok hamarosan lekerülnek az asztalokról. Az informatikát is megrázó gazdasági visszaesés ellenére az LCD-k eladása elemzők szerint 64%-kal fog emelkedni 2002-ben, míg a hagyományos képernyőkből 6%-kal kevesebbet fognak eladni. Forrás: Wired (1713)A frankfurti duty-free-ben a legolcsóbb az alkohol 2002-01-15 -- Németország legnagyobb repülőterén, Frankfurban a legolcsóbbak az adómentesen árusított alkoholos italok. Egy brit, független piackutató cég által összeállított vizsgálat szerint átlagban 16,5%-kal olcsóbban vehetjük meg kedvenc whiskynket. Ez az összehasonlítás a világ 11 legnagyobb repülőterén fellelt árakból képzett átlaghoz van mérve. A vizsgálatban a legismertebb márkákból és italfajtákból képeztek egy csokrot. A második legolcsóbb légikikötő az amszterdami Shiphol lett, őt követi Brüsszel. A legdrágábbnak London és Dubai bizonyult. Forrás: InternetWire.com (1714)Környezetvédelmi visszalépés Amerikában 2002-01-15 -- A Bush kormányzat tegnap feloldott számos korábban életbe léptetett környezetvédelmi szigorítást. A mostani lépés csökkentette a természetes vízgyűjtők, patakok, mocsarak és más vizes területek védelmét. Több környezetvédő szervezet felháborodásának adott hangot, és "visszalépés a történelemben"-ként értékelte a döntést. A Clinton kormányzat még leköszönése előtt vezette be az új szabályzatot. A változtatások révén a bányatársaságok és az építőipar jóval könnyebben juthat engedélyekhez a vízvédelmi területek közelében. Forrás: MSNBC (1715)Lauda újra versenyautóban 2002-01-15 -- A háromszoros Forma-1 világbajnok, Niki Lauda a hét végén újra versenyautóba szállt. Az osztrák versenyző 16 év után ült újra a volán mögé, ezúttal a Jaguar felkérésének téve eleget. A kelet-spanyolországi Valencia pályáján tesztelte a csapat legújabb autóját, korát meghazudtoló tempóban száguldott végig a pályán, kétszer meg is pördült, de baleset nem történt. Az 51 éves Lauda 10 kört futott a négy kilométeres pályán, saját bevallása szerint már nagyon régóta ki akarta próbálni a modern Forma-1-es autók technikai újításait, amikről a teszt után nagy lelkesedéssel beszélt. Forrás: Crash.net (1716)A bankrabló nagymamát egyelőre nem találják 2002-01-16 -- A német rendőrség egy öreg hölgyet keres, aki már három bankot is kirabolt egy pisztollyal felfegyverkezve. A szemtanúk szerint a hetvenes éveiben járó asszony mindig álcázza magát valamilyen módon, legutoljára egy gyapjú sapkában és napszemüvegben csapott le. A helyi bulvárlapok "Pisztolyos Nagyi"-nak nevezték el. Eddig a három rablásból összesen 55.000 márkát zsákmányolt Dösseldorf-ban. A rendőrség megtalálta azt a gyapjú sapkát, melyet a legutóbbi akció után eldobott, ami komoly segítséget jelenthet a bűnöző kézrekerítésében. Lakossági bejelentések alapján már ötven idős hölgyet kihallgattak. "Igyekszünk nagyon tapintatosan eljárni. Senki se gondolja, hogy ajtókat törünk idős emberekre, majd felsorakoztatjuk őket kihallgatásra" - mondta Andreas Czogalla rendőrségi szóvivő a Reuters-nak. Forrás: Reuters (1717)Piszkos elnöki ügyek Zimbabwében 2002-01-16 -- Egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik Robert Mugabe zimbabwei elnökre. Ma az Egyesült Államok is csatlakozott a korábbi európai kritikákhoz, melyben a közeledő elnökválasztás tisztaságát kérdőjelezik meg. Vizsgálat indult több bankátutalás ügyében is, feltételezhetően több millió dollárt menekített külföldre Mugabe és családja. Több ország is a Zimbabwének nyújtandó kölcsönök és adósságcsökkentések megvonásával fenyegetőzött. Támadták továbbá a választási bizottság leváltása, a nemzetközi megfigyelők kizárása, a sajtó elhallgattatására előterjesztett törvényjavaslata miatt is. Mugabe korábban a fehér farmerek elleni földfoglalásokra is bátorította a szegény lakosságot, mely több esetben véres összecsapásokba és lincselésekbe torkollott. Forrás: CNN (1718)Extrém eredmények a Yahoo-nál és az eBay-nél 2002-01-16 -- A Yahoo! jelentős visszaesésről számolt be, miközben az eBay minden eddiginél jobban szerepelt az év végén. A két legnagyobb internetes cég ezen a héten jelentette meg tavalyi, utolsó negyedéves eredményeiről készült piaci jelentését. Az online aukciókat kezelő eBay egyike azoknak a cégeknek, mely komolyabb nehézségek nélkül átvészelte az informatikai szektorban végigsöprő recessziót. Az ünnepi vásárlási lázban úgy hirdették magukat, mint az ideális ajándékozási oldal, és ez a jelek szerint be is vált. A bevételeik 64%-kal, a nyereségük 9%-kal növekedett. A Yahoo! viszont történetének legnagyobb visszaesését volt kénytelen elkönyvelni. A tőzsde fordítottan reagált a hírekre: az eBay részvényeinek árfolyama csökkent, miközben a Yahoo-ról több elemző is úgy nyilatkozott, hogy túl van már a legrosszabbon, ezért befektetésre ajánlották. Forrás: ZDNet (1719)Hullanak a legjobbak Ausztráliában 2002-01-16 -- Az Australian Open csaknem összes nagy neve idő előtti búcsúra kényszerült már a harmadik napon. 1968 óta nem volt példa arra, hogy egy Grand Slam első öt kiemelt teniszezője már a verseny legelején kiessen. Ma az 1999-es bajnok, a negyedik helyre rangsorolt Jevgenyij Kafelnyikov szenvedett vereséget az ismeretlen Alex Kim-től. A világranglistán 234. amerikai 6-3, 7-5, 6-3-ra verte az orosz sportolót. Tegnap az ATP listáját vezető Hewitt-ot búcsúztatta a spanyol Alberto Martin. A harmadik helyen kiemelt Agassi csuklósérülés miatt pályára se lépett, a háromszoros Roland Gaross győztes brazil Kuerten a francia Julien Boutter-től kapott ki már az első nap. Forrás: Nando Times (1720)Fájdalomcsillapítás marihuánával 2002-01-16 -- A cannabis származékok első nagyméretű orvosi tanulmányozására kapott engedélyt egy brit kórház. A londoni Chelsea and Westminster Hospital-ban kétezer betegen folytatnak majd vizsgálatot, melyben a marihuána fájdalomcsillapító hatását vizsgálják. Műtétek után némelyik beteg "cannabinoid" tablettákat, mások hagyományos gyógyszereket, néhányan pedig placebót kapnak. Jelenleg olyan erős szereket is alkalmaznak a sebészeti beavatkozást után, mint a morfium. Az orvosok azonban nem szívesen alkalmazzák, főként hosszabb távon, káros mellékhatásai miatt. Most arra kíváncsiak, hogy részben, vagy kombinálva miként helyettesíthetnék az erős fájdalomcsillapítókat. A brit kormány két éve engedélyezte a cannabis származékok orvosi tanulmányozását, a jelenlegi mellett multiplex-klerózisra gyakorolt hatását és a kemoterápiát követő fájdalom, levertség és étvágytalanság elleni működését vizsgálják. Forrás: BBC (1721)Zeta-Jones szerződése: vita és cáfolat 2002-01-16 -- Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek Catherina Zeta-Jones 77 millió dolláros filmszerződéséről. Tegnap szinte valamennyi londoni napilapban megjelent, hogy a brit színésznő három éves, kilenc filmből álló szerződést kötött az egyik hollywood-i stúdióval. Az összeggel a legjobban kereső brit sztár lehetne, és csak kicsivel maradna el Julia Roberts-től, aki 18 millió dollárt kap filmjeiért. Ugyanakkor azt is megszellőztették a lapok, hogy a szerződés egyik záradéka szerint, ha a három év alatt Zeta-Jones újra teherbe esik, akkor a megállapodás érvényét veszti. A színésznőnek már született egy fia férjétől, Michael Douglas-től. Akkor a pár arról beszélt, hogy még két gyereket szeretnének. Több lap is kritizálta Zeta-Jones-t a záradék elfogadása miatt. Ma a színésznő szóvivője cáfolta a szerződés meglétét is. Forrás: The Times (1722)Már Kína is aggódik a Jangce miatt 2002-01-16 -- A kínai állami hírügynökség a Jangce-folyó egyre romló vízminőségéről számolt be. Ez alátámasztja a környezetvédelmi szervezetek aggodalmát, hogy a most épülő hatalmas Három Szurdok gát elkészülte csak tovább rontja majd Kína amúgy is katasztrofális állapotban lévő természeti állapotát. A jelentés szerint 23,4 milliárd tonna szerves és ipari szennyeződés került 2000-ben a leghosszabb kínai folyóba, 11%-kal több, mint egy évvel korábban. A Jangce 6200 kilométeres szakaszán a víz minden emberi használatra alkalmatlan, és a helyzet várhatóan csak romlani fog a jövőben. Ritkaság, hogy a kínai kormány ilyen kritikus témájú közleményt jelentessen meg, különösen, ha az a politikailag nagyon fontosnak tartott gátat is érinti. Forrás: Nando Times (1723)Larry King marad a CNN-nél 2002-01-16 -- A CNN közel áll a megegyezéshez Larry King-gel, hogy további négy évre meghosszabbítsák szerződését. A világ egyik legelismertebb újságírója állítólag évi 6-7 millió dollárért, részvényekért és magánrepülő használatért vállalja majd a további munkát. Ezzel a hírcsatorna legdrágább munkatársa lesz. 1985 óta vezeti a CNN "Larry King Live" című esti beszélgetős műsorát, melyben a legnevesebb politikusokkal, sportolókkal és szórakoztatókkal beszélget el King. Bár stílusában egyáltalán nem hasonlít más amerikai adók harsány talk-show-ihoz, ez a Cable News Network legnézettebb műsora. Forrás: Reuters (1724)George Harrison tárgyait lopták el 2002-01-16 -- Egy nappal George Harrison halála után néhányan már keresni akartak az ex-Beatle hírnevén. Legalábbis ez áll abban a bírósági beadványban, melyet az özvegy Olivia Harrison nyújtott be. E szerint egy házaspárt vádolnak azzal, hogy ellopták, majd megpróbálták eladni a család néhány tárgyát. Ráadásul a házaspárból a férfi Olivia húgának egykori férje. Manapság a gyűjtők és a fanatikus rajongók komoly összegeket fizetnek bálványaik egykori használati tárgyaiért, és ezek értéke jelentősen megugrik a sztár halála után. Forrás: E! Online (1725)Most olcsó Dél-Afrika 2002-01-16 -- Dél-Afrika az egyetlen hely a világon, ahol egy dollár alatt lehet megkapni egy Big Mac-et a McDonald's-ban. Legalábbis egyelőre. A helyi fizetőeszköz, a rand az elmúlt évben értékének 37%-át vesztette el, ami a valuta történetének legmélyebb értékét jelenti az amerikai dollárral szemben. De miközben a gazdaságot és a helyieket súlyosan érinti pénzük elértéktelenedése, a turizmus soha nem látott lendületet vett. A nyaralni vágyók özönlenek a most kellemes éghajlatú országba, az európai légitársaságok egyre több járatot indítanak Fokvárosba, hiszen most sokkal többet vásárolhatnak dollárjukért, vagy eurójukért, mint bármikor korábban. Forrás: CNN (1726)Bogyóevő világ 2002-01-17 -- Egyre több gyógyszert és gyógyhatású készítményt szednek az emberek világszerte. Egy most közzétett tanulmány szerint az amerikaiak 81%-a szed heti rendszerességgel valamilyen orvosságot, vitamint, vagy gyógynövény kivonatot. A vényre és vény nélkül kapható készítmények között a fájdalomcsillapítók állnak az első három helyen - nevezetesen az acetaminofen, ibuprofen és az aszpirin. Őket követik a pszeudoefedrinek - tipikusan a megfázásos, influenzás tünetekre használják -, és az ösztrogén, a fogamzásgátlók hatóanyaga. A Journal of the American Medical Association által közölt tanulmány szerint a legtöbb gyógyszert a 65 év feletti nők használnak: 12%-uk tíznél is többet, de 94%-uk is legalább egyet szed be hetente. Forrás: JAMA (1727)Űrturizmus két éven belül 2002-01-17 -- A Tonga-szigeteken fog megépülni az első, kifejezetten űrturizmusra fejlesztett kilövőpálya. Egy kaliforniai cég újrahasználható űrsiklókat fejleszt, mely tengerről és szárazföldről is felbocsátható. Az űrrepülő két pilóta és két utas befogadására lesz képes. A cég tervei szerint a szerkezet 2004-re már készen várja az első űrturisták indulását. Az InterOrbital Systems webszájtja szerint kétmillió dollárba fog kerülni az egy hetes Föld körüli keringés. Az ár magába foglalja a hatvan napos kiképzést is. Egy 1998-as NASA tanulmány szerint az űrturizmus, mint iparág évi 10-20 milliárd dolláros forgalmat is hozhat, és legkésőbb egy évtizeden belül kiépül. Forrás: InterOrbital (1728)Ali: ma is a legnagyobb 2002-01-17 -- A boksz történetének legnagyobb alakja és legismertebb legendája, a név, melyet mindenki ismer ma is, mégha nem is szereti a bokszot. Mohamed Ali soha nem is kételkedett abban, hogy hol a helye sporttársaihoz képest: "Én vagyok a legjobb!" - mondta sokszor. Ma több megemlékezést is tartanak világszerte, Lenox Lewis, a jelenlegi nehézsúlyú világbajnok köszöntötte a ma már nagyon beteg sportolót: "Hatalmas erőt adott nekem, és a többi sportolónak. Köszönöm, és isten éltessen!". Ali több volt, mint bokszoló: showman, lázadó, militáns muzulmán, emberjogi harcos. A BBC holnapja egy összeállítást közölt a Cassius Clay néven született legenda életéről, a római olimpiai aranytól - melyet a folyóba dobott, mert nem szolgálták ki egy étteremben Ohio-ban, mondván, hogy fekete - a betegsége elhatalmasodásáig. Mohamed Ali ma 60 éves. Forrás: BBC (1729)Gates kezd a megbízhatóságra figyelni 2002-01-17 -- A Microsoft-ot megrémítették. Az elmúlt hónapokban felszínre került kínos biztonságtechnikai problémák sorozata után Bill Gates bejelentette, hogy az adat és személyvédelem lesz a legfontosabb a Microsoft további fejlesztéseinél. A szoftveróriás vezetője arra szólította fel alkalmazottait, hogy alapvetően változtassák meg a termékeik prioritásáról bennük élő képet, és az új programoknál elsődleges szempont legyen a biztonság, megelőzve az újító és kényelmi jelleget is. A szakértők kétkedve fogadták a hírt, egy körlevél kevés a komoly változáshoz, mondták. Az elmúlt évben a Microsoft folyamatos támadásoknak és kritikáknak volt kitéve, gyakorlatilag minden programukban találtak biztonsági hibát, levelező rendszerét (a Hotmail.com-ot) többször feltörték - azóta a Hotmail szerverei is Linux alapon futnak. Forrás: Siliconvalley.com (1730)Felbontják az X-aktákat 2002-01-17 -- Az igazság már nincs sokáig odaát. Az X-aktáknak ez az utolsó évadja az amerikai televíziózásban, májusban leállítják a sorozatot. A sorozat megalkotója, Chris Carter és a Fox tévétársaság bejelentette, hogy kilenc év után nem kívánják folytatni Murder és Scaly ügynök kalandjait. Az X-akták a Simpsons mellett a Fox legnagyobb sikere volt. A mai napig masszív nézőszámot vonzanak a tévé elé, 1997 óta a legjobb időt kapták meg a csatorna beosztásában. Az utolsó, kétepizódos részre azonban még tartogatnak meglepetéseket - ígérik az alkotók. "Akkor akartuk abbahagyni, amikor még jól megy a műsor, nem akartuk halódni hagyni a történetet" - mondta Carter. Forrás: ABC (1731)Kínzással a terror ellen? 2002-01-17 -- Az ENSZ emberi jogi biztosa, Mary Robinson is kritizálta az Egyesült Államok eljárását a tálib foglyokkal szemben. Korábban már több szervezet és vezető felszólalt az USA gyakorlata ellen, felhívva a figyelmet, hogy veszélyes precedenst teremthetnek a rabok kezelésével. Az amerikaiak szerint a jelenleg Kubában őrzött terroristák nem háborús foglyok, ezért nem vonatkoznak rájuk a Genfi Egyezmény passzusai. Több helyen is felvetették az esetleges kínzás lehetőségét, ha másképp nem vallanak az Al-Kalida tagok. "Ezekben a nehéz időkben különösen fontosnak tartom, hogy a nemzetközi emberi jogokon és méltányos bánásmód gyakorlásán nem essen csorba" - mondta Robinson. Többen is figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy a sikeresen szervezet terrorizmus-ellenes koalíció széteshet, és az eddigi elért eredmények visszájukra fordulhatnak, ha nem tartják be a Genfi Egyezmény rendelkezéseit, melyet ők is aláírtak. Forrás: Financial Times (1732)Kohl felesége öngyilkosságáról 2002-01-17 -- Helmut Kohl könnyekkel küzködve beszélt egy televíziós interjúban felesége öngyilkosságáról. A 71 éves politikus ritkán adott magánjellegű nyilatkozatot, és még sose beszélt a neje haláláról nyilvánosan. Arról is beszélt, hogy végképp visszavonul a politikától, és nem vesz részt az idei német választásokon. "Régi darab vagyok már" - mondta az egykori kancellár, akinek hivatali ideje alatt egyesült a kettáválasztott Németország. Arról is szólt, hogy egyszer beszéltek a feleségével az öngyilkosságról, akinek egy hibásan felírt antibiotikum miatt fény-allergiája lett, és az állandó sötétségtől éveken át komoly depresszióval küzdött. Forrás: USA Today (1733)A Holt-tenger tovább süllyed 2002-01-17 -- A Holt-tenger, a Föld jelenleg is legmélyebb pontja, tovább süllyed. A tó kiterjedése évente 5 centivel kisebb lesz a partjainál. Egy 1992 és 1999 között végzett felmérés és műholdképek elemzése alapján megállapítható, hogy néhány évtizeden belül akár ki is száradhat a rendkívül sós állóvíz. A természetes vízforrásokat, melyek pótolnák a veszteséget, egyre nagyobb mértékben elszivattyúzzák ebben a száraz környezetben. Az izraeli-jordán határon fekvő Holt-tenger már ma is 400 méterrel fekszik a tenger szintje alatt. Forrás: Nando Times (1734)A Palm és Nokia csatára készül 2002-01-17 -- Hamarosan szembekerül egymással a kézi számítógépek két legnagyobbja az amerikai piacon is. Európában már piacvezetőnek számít a Nokia. A finn telekommunikációs cég adatrendező-mobiltelefonja nagy sikert aratott hazai pályán, az amerikai Palm viszont a tengerentúlon dominál. Az új, színes kijelzős Communicator-ok azonban még nem kaphatóak az Egyesült Államokban, most a szakértők azt várják, hogy milyen lesz a piaci fogadtatásuk. Mert a Palm-okkal nem lehet telefonálni kiegészítők nélkül, viszont jóval olcsóbbak. Forrás: Yahoo! News (1735)Eberharter vezet a sí világkupában 2002-01-18 -- Fantasztikus szezont tudhat maga mögött az osztrákok egyik legjobb síelője, Eberharter, és átvette a vezetést a világkupában is. Persze ehhez a jelenlegi legnagyobb, Hermann Maier távolléte is hozzásegítette. De ez se teszi kisebbé teljesítményét, az idén már győzni tudott Wengenben, Val d’Isereben és Val Gardena-ban. Tavaly Lake Louise, Kvitfjell, Park City, Aspen, Crans Montana és Ofterschwang versenyeit nyerte meg. Az óriás műlesiklásban az olasz Alessandro Fattori-t verte 0,41 másodperccel, harmadik helyen a svájci Didier Cuche végzett. Eberharter tavaly a 11. volt az óriás műlesiklásban a szezon végén, és harmadik a lesiklásban. Forrás: Eurosport (1736)Az HBO dokumentumfilmje Monica Lewinsky-ről 2002-01-18 -- Monica Lewinsky egy interjúban elmondta, hogy még mindig azt próbálja kitalálni, hogy miként élhetne normális életet. Négy évvel a Clinton botrány után, mely kis híján az elnök elmozdításához vezetett, az egykori gyakornoklány közreműködést vállalt az HBO róla szóló riportfilmjében. Néha könnyekkel küszködve, néha kicsit nevetgélve válaszol azokra a kérdésekre, melyeket a leggyakrabban akartak neki feltenni az újságírók, a kollégái és az utca embere. Lewinsky elismerte, hogy pénzt fogadott el a riportfilmért, de nem árulta el, hogy mennyit. Mint mondta, leginkább azt szerette volna elérni, hogy más riportokban ne közöljenek pontatlanságokat, vagy elferdítéseket róla és az esetről. Forrás: Yahoo! News (1737)A CD kifejlesztője kontra lemezkiadók 2002-01-18 -- Philips, a CD-technológia kifejlesztője nem kíván együttműködni a nagy lemeztársaságok másolásvédelmi megoldásaival. A holland elektronikai vállalat szerint az új hanghordozókon jogtalanul tűntetik fel a Compact Dics feliratot, mely a védjegyük. Az öt vezető lemezkiadó az elmúlt hetekben olyan lemezeket dobott piacra, melyek másolásvédelmi technológiája megakadályozza, hogy a hanganyagot MP3 formátumban elmenthessük a számítógépre. Ezzel a zenék ingyenes, jogdíj nélküli internetes cseréjének akarják elejét venni. A CD-technológiát a holland cég a Sony-val együtt fejlesztett ki 1978-ban. A Philips a CD-írók egyik vezető gyártója. Forrás: CNet (1738)Ms Internet és Mr Webb lehetséges frigye 2002-01-18 -- Egy internetes cég vezető munkatársnője meghirdette saját magát a világháló egyik árverési oldalán, mint eladó feleség. A második jelentkező, aki hajlandó volt licitálni érte, egy Ben Webb nevű férfi. A birminghami lányra január 28-ig lehet ajánlatot tenni. Ez már a második próbálkozása Kay Hammond-nak, mert az első árverés komolytalanságba fulladt, és 1 milliárd dolláros ajánlatnál leállították a licitet. A 24 éves hölgy most többszörös ellenőrzést kér a jelentkezőktől, akiknek egy e-mailben is meg kell erősíteniük szándékukat, majd különböző vizsgálati eredményeket és igazolásokat kell benyújtaniuk. A licitálóknak készen kell állniuk a márciusi esküvőre. Jelenleg 251.000 fontnál kell többet ajánlani, hogy elnyerjük Kay kezét. Forrás: Ananova (1739)Britney meets Madonna and child 2002-01-18 -- Teenage pop star Britney Spears left Madonna's five-year-old daughter Lourdes speechless when they met.
The girl was forced to hide behind her nanny when the teenager star was introduced to the daughter of, arguably, the most famous pop star in the world.
And Spears herself admits she was awestruck when, a few moments later, she met Madonna.
The teenager told Star magazine that she felt like a "dork" after meeting Madonna. She said; "I'm usually so cool when I meet people, but once I was walking into the room I just felt something come over me and I was so nervous.
"So I walked in - I'm so embarrassed at what I said, I'm such a retard - and I said, `I feel like I should hug you'.
"Afterwards I was like, `Why did I say that?'. She probably thinks I'm the biggest dork in the world."
Forrás: BBC (1740)Britney meglátogatta Madonnát 2002-01-18 -- Britney Spears meglátogatta Madonnát a héten, és a pop nagyasszonyának kislánya szégyenlősen elbújt előle. A tinisztár mosolyogva mesélte el, hogy találkozásukkor a kislány elrejtőzött a nevelőnője mögött, és szinte egy szót se mert szólni. De nem ő volt az egyetlen, aki feszélyezve érezte magát. "Általában higgadt és nyugodt vagyok, ha sztárokkal találkozok, de most nagyon ideges voltam, amikor beléptem a szobába" - mesélte Britney a BBC-nek. "Csak annyit mondtam, mikor megláttam Madonnát, hogy 'Úgy megölelnélek!'. Aztán nagyon elszégyelltem magam, úgy éreztem, hogy én vagyok a legnagyobb f*sz a világon." - mondta. Forrás: BBC (1741)Új félelem a kergemarha kór után 2002-01-18 -- Új élelmezés-egészségügyi pánik terjed Európában. Szakemberek most attól tartanak, hogy egy veszélyes antibiotikum léphetett be a táplálkozási láncba, és már el is érte a boltok polcaira került ételeket. Az antibiotikum megakadályozza a vörös vérsejtek képződését. A hivatalosan meg nem erősített hír szerint a hatóanyag egy rákfajtán keresztül került Hollandiába a Távol-Keletről. A rákokat Németországba szállították, ahol haleledelnek használták, a halakból pedig különböző takarmányok készültek lábas jószágok részére. A hatóságok attól tartanak, hogy a fertőzött hús már a boltokba került, több cégnél is vizsgálatot indítottak ennek kiderítésére. Forrás: CNN (1742)Finombeállítás az edzőprogramban 2002-01-18 -- Néhányan gyakran érzik úgy, hogy a konditeremben a napi program felénél elfogyott az erejük. Ennek több oka lehet, de nem feltétlenül azok, amikre ilyenkor hivatkozni szoktak. Biztosan nem a korral járó gyengülő teljesítmény az: hogy mennyit bír a napi edzésprogramunk, az a testünk teljesítőképességén múlik, és nem a korunkon. Vannak, akik sokkal többet tudnak teljesíteni 50 évesen, tíz év rendszeres edzés után, mint 30 éves korukban. Amire fontos odafigyelni, az az étkezés, hogy mennyit, mit és mennyi idővel az edzés előtt eszünk. A másik, hogy szabjuk helyesen személyre a programunkat: alkatunkhoz és korunkhoz illő összeállítás ügyében ajánlott a terem edzőjéhez fordulni. Forrás: MSNBC (1743)Bizonytalan az online zenei piac jövője 2002-01-18 -- Ma a főbb, online zenei értékesítők vezetői is beismerték, hogy el fog tartani egy ideig, amíg sikerül jelentősebb piaci részesedést szerezniük. Az elmúlt hónapokban több olyan oldal is megkezdte működését, melyekről havi díj, vagy fix ár megfizetése ellenében jogtisztán lehet zeneszámokat letölteni. Az ingyenes hozzáférést biztosító szájtok úttörője, a Napster pedig már teszteli fizetős szolgáltatását. Most a Vivendi birtokolja a Napster-t. A piaci elemzők is visszavettek előrejelzéseikből, ami az online értékesítést érinti. A cégvezetők szerint csak az után lehet áttörésre számítani, ha sikerül elérniük a Gnutella és a Morpheus bezárását. Forrás: Yahoo! News (1744)Túl olcsó LCD képernyők? 2002-01-18 -- Épp az előző cikkünkben számoltunk be a lapos (LCD) monitorok iránt egyre növekvő keresletről. Eddig az árak jelentős csökkenése tette őket egyre vonzóbbakká. Nos ez olyannyira sikerült, hogy az elkövetkező hónapokban meg is fordulhat a folyamat. Akkorára nőtt ugyanis a kereslet a képernyők iránt, hogy lassan elfogynak a gyártók készletei, ezért több gyártó az akciók leállításáról döntött, és átmeneti drágulásra lehet számítani a piacon. Ma Amerikában egy 15 colos LCD képernyőt 300-400 dollárért árusítanak. Három évvel ezelőtt ugyanezért még 2600 dollárt kértek. Forrás: PC World (1745)Amikor hiányzik a mosoly a digitális képről... 2002-01-21 -- Eleinte sokan kételkedtek a digitális kamerák jövőjében, kritizálva azok képminőségét és megbízhatóságát. De mára ezek a hangok elcsendesedtek, a nagy fényképező-gyártók közül azok vannak erős piaci pozícióban, akik korán nekiálltak kifejleszteni saját digitális modelljeiket. De még mindig vannak kifogások az új készülékekkel szemben. Az egyik leggyakoribb a spontenaitás hiánya. A digitális gépeknek a gomb lenyomása után néha akár egy másodperc is kell, mire készek lesznek a fotózásra. Ennek oka, hogy a fókusz beállításán kívül fényerő elemzését, és a színárnyalást is fel kell dolgozniuk. Ehhez idő kell. Az új modellek már jóval gyorsabb információkezelést ígérnek, de ezek ára még nagyon magas: a népszerűbb modellekhez képest akár 5-10-szeres is lehet. Forrás: USA Today (1746)Önmagunkról árulkodunk az online üzletekben 2002-01-21 -- Lehet, hogy névtelennek tűnünk, amikor az interneten barangolunk, de valójában rengeteg információt össze lehet gyűjteni rólunk. Ha egy online vásárlást átültetünk egy hagyományos, kő-tégla üzletbeli barangoláshoz, az így nézne ki: az eladók már érkezésünkkor tudnák, hogy hol élünk, milyen irányból érkeztünk a boltba, ha útbaigazítást kértünk, azt milyen szavakkal tettük. Tudnák, hogy melyik hirdetésük ragadta meg a figyelmünket, hogy a boltban melyik árut vizsgáltuk meg alaposabban, hogy korábban pontosan mit vettünk meg, és esetleg miről mondtunk le, amit pedig egyszer már kiválasztottunk. Az egyetlen megnyugtató ebben az egészben, hogy ez temérdek sok adatot jelent, és ezek alapos feldolgozására gyakorlatilag egy oldal sem képes. Legalábbis egyelőre. Forrás: BBC (1747)Tyson újra vád alatt erőszak miatt 2002-01-21 -- A világ eddigi legdrágább bokszmeccse veszélybe került a hétvégén. Az amerikai rendőrség vizsgálatot kezdett Mike Tyson ellen annak megállapítására, hogy vád alá helyezhető-e a nehézsúlyú bokszoló. A las vegas-i rendőrség már megkezdte a nyomozást egy helyi sztriptíz-táncosnő bejelentése nyomán, aki azt állítja, hogy Tyson megerőszakolta. Tyson korábban már ült három évet börtönben nemi erőszakért. Az ügyészségi eljárás kétségessé teheti a Lennox Lewis-zal tervezett, 100 millió dolláros mérkőzést. A jelenlegi és az egykori világbajnok összecsapását áprilisra tervezik. Forrás: Ananova (1748)Az észtek meglepő győzelme az Eurovízión 2002-01-21 -- Észtország nyerte meg az idei Eurovíziós táncdalfesztivált. Tanel Padar és Dave Benton duója az Everybody című dalukkal győzött, 198 pontot kaptak, melynek közelébe se jutott a második helyezett dán csapat. A görögök lettek a harmadikak. Ebben az évben Koppenhágában tartották meg a versenyt, a hagyományok szerint mindig a győztes együttest küldő ország rendezheti meg a következő évi találkozót. Az idén nem volt magyar induló, pedig 23 nemzet képviseltette magát a sokszor Európa legjobb, mások szerint legrosszabb zenéit felvonultató fesztiválon. A műsort 30 országban közel 100 millió néző követte figyelemmel. Az 1956 óta zajló verseny nyerteseit a tévénézők szavazatai alapján választják ki. Forrás: Guardian (1749)Ausztrálok a Golden Globe élmezőnyében 2002-01-21 -- Ausztrália volt a legnagyobb nyertese a hét végi Golden Globe díjkiosztónak. A Moulin Rouge és az "A Beautiful Mind" (Egy szép elme - nem hivatalos fordítás) voltak az idei év többszörös győztesei, és ezzel jelentősen megnőttek az esélyeik az Oscar-díjra is. Az Egy szép elme négy kitüntetést is kapott, köztük a legjobb dráma és férfi főszereplő kategóriákban. A történet John Nash-ről, a matematika zsenijéről szól, Russel Crow alakításáról már korábban is rendkívül jó kritikák születtek. Tavaly a Gladiátorban nyújtott teljesítményéért Oscar-díjat kapott. Mellette a szintén ausztrál Nicole Kidman is elnyerte első jelentős elismerését, mint legjobb női főszereplő. Honfitársa, Baz Luhrmann által rendezett musical hosszú idő után az első zenés film, mely komolyabb filmdíjat kapott. Forrás: Calendar Live (1750)Bush elmegy Kínába a kémbotrány ellenére 2002-01-21 -- Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint Bush jövő hónapra tervezett kínai látogatását nem akadályozza meg a mostani kémbotrány. A hét végén napvilágra került hírek szerint a kínai titkosszolgálat még októberben 20-25 lehallgató készüléket talált az elnöknek, Jiang Zemin-nek szánt Boeing-ben. A 767-es Seattle-ben készült, majd egy texasi cég végezte el rajta a szükséges átalakításokat. Mindkét fázisnál jelen voltak a kínai biztonsági szolgálat emberei. Egyelőre az amerikaiak nem ismerték el felelősségüket az ügyben, de kevés kétség fér hozzá, hogy a rendkívül magas technológiát képviselő, műholdkapcsolattal rendelkező lehallgatókat a titkosszolgálat helyezte el a repülőgépen. Forrás: The Times (1751)Kampány Európa legnagyobb fesztiváljának megmentéséért 2002-01-21 -- Kampányt indítanak az interneten a Glastonbury Festival megmentésére. A brit zenei esemény a legnagyobb nézőszámot vonzza Európában, és csak utánuk következik a magyar Sziget. Már most 900 e-mail érkezett a brit kulturális miniszterhez, melyben támogatását kérik. A főszervező, Michael Eavis már hónapok óta nem tud megegyezni a helyi rendőrséggel a biztonsági előírásokról. Tavaly elmaradt a rendezvény, mert nem tudták garantálni a nézők testi épségét. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy 105 ezer nézőre kaptak engedélyt a rendőrségtől, de közel kétszer ennyien jutottak be - majd mindannyian a kerítésen átmászva. Forrás: BBC (1752)Anonim flörtölés sms-ben 2002-01-21 -- Az egyik brit mobilszolgáltató flörtszervizt fog üzembe helyezni. A szerteágazó üzleti tevékenységéről ismert Virgin most a mobil szórakoztatói piacra készül, melyet a szakemberek csak Nagy-Britanniában 2 milliárd fontosra becsülnek 2006-ra. A Valentin-napkor induló sms-flört lényege, hogy egyszerre akár 5 emberrel is chat-elhetünk telefonunkról. Viszont nem azonosítja a küldőt az üzenet, így nyugodtan élvezhetjük az anonimitás szépségét. Még ebben az évben további szolgáltatások beindítását is tervezik. Forrás: Ananova (1753)Stoppost öltek, mert nem fizetett a benzinbe 2002-01-21 -- Egy autóstoppost megöltek Texas-ban, mert nem volt hajlandó beszállni a benzinbe. A fiatalembernek felajánlották, hogy elviszik egy darabon, feltéve, hogy hajlandó 5 dollárral beszállni a benzinköltségekbe. De rövid időn belül 50 dollárra emelkedett az út ára, melyet a stoppos nem akart már kifizetni - állítja a helyi seriff. Miután visszautasította a pénz átadását, a stoppost kirakták az autóból és többször áthajtottak rajta. A texasi kisvárosban, Jasper-ben 3 és fél éve már történt egy hasonló eset, akkor két fehér férfi egy fekete stoppost kötött az autójuk után, majd a bokájánál rögzítve közel 5 kilométert húzták a rögös úton. Most a stoppos volt fehér, és az autósok voltak feketék. Forrás: Ananova (1754)A kutya vagy a szép kert? 2002-01-21 -- A kutyáknak sok csodálatos tulajdonságuk van, de a ház kertjének rendezése és ápolása nem tartozik ezek közé. Amikor virágokat ültetünk, négylábú barátunk rámászik, azon alszik, megeszi őket, vagy oda ássa el a maradék csontot. Mindig ugyanazon a csapáson közlekednek, ami szép (barna) sávot hagy a pázsiton. Hogy ha mégse adjuk fel a kert ápolását, akkor figyelni kell arra, hogy a kutyák mindig a legrövidebb úton közlekednek, a kerítés mellett szeretnek szaladgálni, és szívesen jönnek a hátsó ajtóhoz, hogy a közelünkben legyenek. És a hűvös, kényelmes vackokat szeretik. Ezeket kell megteremteni nekik, és e szerint kell a kert többi részét megtervezni. Forrás: Dallas News (1755)Nincs női igény bordélyra Európában 2002-01-22 -- Európa első nyilvánosháza, mely női vendégekre specializálódott, csődbe ment. A német rendőrség pénteki tájékoztatása szerint azért ment rosszul az üzlet, mert a vendégek megtagadták a fizetést. A bordély tulajdonosát, a 31 éves Clemens K-t őrizetbe vették, miután megpróbált kirabolni egy idősebb házaspárt egy játék pisztollyal. "Azzal indokolta tettét, hogy tönkrement. Ha rendes üzletmenetet folytattak volna, akkor talán minden rendben is lett volna." - idézi a Reuters a helyi rendőrfelügyelőt. "De csak utólag kérték el a pénzt a hölgyektől, és csak akkor, ha elégedettek voltak a szolgáltatással". Clemens öt másik férfi prostituálttal futtatta a nyilvánosházat Leibstadt-ban, Svájcban, a német határhoz közel. Forrás: Reuters (1756)Vodafone rekord, és egy éra vége 2002-01-22 -- A Vodafone mai bejelentése szerint sikerült elérniük a 100 milliós ügyfélhatárt. Elemzők szerint a mérföldkőnek számító eredmény egyben a mobilszektor aranykorának végét is jelenti. A tavalyi év végén már messze nem érték el azt a növekedési ütemet, mint egy évvel korábban, várhatóan a piac telítődését láthatjuk hamarosan. Vodafone és más nagy szolgáltatók is most a meglévő ügyfelekből igyekeznek minél nagyobb számlákat kihozni, főként új szolgáltatásokkal, illetve a meglévők bővítésével. A cég eredményei is jobbak voltak a vártnál, a legnagyobb növekedést és nyereséget főként az sms-szolgáltatás gyors növekedése magyarázza. Forrás: Financial Times (1757)Seles Monica meglepte Venus Williams-et 2002-01-22 -- Venus Williams hihetetlen sorozatának ma Seles Monica vetett véget az Ausztrál Nemzetközi Teniszbajnokság negyeddöntőjében. A színesbőrű teniszezőnő 24 mérkőzés óta veretlen volt, amikor ma 6-7 (4), 6-2, 6-3-ra kikapott Selestől. Pedig az elmúlt hat alkalommal, mikor találkoztak, ez nem sikerült a vajdasági származású lánynak Williams ellen, aki győzni tudott az elmúlt két amerikai és két brit Grand Slam-en is. Eközben Hingis továbbra is magabiztos, erős játékot mutatott, 6-2, 6-3-ra verte Adriana Serra Zanetti-t. Hingis 1997 óta minden évben a döntőig jutott Melbourne-ben, és három egymást követő évben is győzni tudott. Forrás: Yahoo! News (1758)Leállt az utolsó független orosz tévé 2002-01-22 -- Elvesztette sugárzási lehetőségét Oroszország utolsó, függetlennek tekintett tévécsatornája. A TV6 műsorszórási engedélye átkerült egy másik adóhoz, mely egész nap sportprogramokat sugároz. A megelőző jogi csatározások folyamán végül a Lukoil olajtársaság mondta ki a döntő szót, mely kisebbségi tulajdonosa a tévétársaságnak. A Lukoil-ban az orosz állam is résztulajdonos, és csak kevesen vonják kétségbe a Kreml szándékait az ügyben. Putyint már korábban is többször támadták, mert következetesen elhallgattatott minden, vele szemben barátságtalan médiumot. Az orosz elnök ezt tagadja most is, szerinte csak egyszerű üzleti vitáról van szó. A TV6 vezető újságírói az NTV-től kerültek oda alig egy évvel ezelőtt, miután ott a Gazprom vette át az irányítást. Forrás: Nando Times (1759)A Kazaa eladta szájtját és szoftverét 2002-01-22 -- Ezt a csatát nem nyerhetik meg a lemezkiadók. Amit már sok informatikai szakember évek óta jósolt, most bizonyossá is vált: a Napster-rel kezdődött ingyenes zenei cserét nem lehet már megállítani az interneten. Erről most az egyik legnépszerűbb szájt, a Kazaa gondoskodott. A holland cég ellen is már több eljárás van folyamatban a jogvédett anyagok hozzáférhetőségének biztosítása miatt. De egyelőre nem sokra jutottak ebben a témában, mert a Napsterrel ellentétben, nekik nincs központi szerverük, a felhasználók közvetlenül egymás merevlemezéről töltik le az anyagokat. A Kazaa-nál ma bejelentették: eladták webszájtjukat, és a programjukat, és inkább kivonulnak a jogi csatározásokból. A rendszer további működéséhez azonban a meglévő felhasználóknak ezek egyik se szükséges. Forrás: Wired News (1760)Oscar-harc a háttérben 2002-01-22 -- Egyre élesebb versenyfutás kezdődik a nagy amerikai filmstúdiók között az idei Oscar-díjakért, és az eszközök megválasztásában is egyre kevésbé válogatnak. Évek óta közismert tény, hogy az Amerikai Filmakadémia több ezres tagjaira ilyen-olyan módon megpróbálnak hatással lenni a filmforgalmazók. A legfinomabb esetben hatalmas reklámkampánnyal. Idén a Mirimax és az Universal között tört ki az áskálódás, több lap is megszellőztette, hogy olyan fülest kaptak a Miramax-tól, hogy nézzenek utána az "A Beautiful Mind" (Egy szépséges elme) eredeti történetének. A stúdió arra célozhatott, hogy a zseniális matematikus, John Nash életrajzából kihagytak több érzékeny témát - főként homoszexuális érdeklődéséről -, mely zavarhatta volna az amerikaiak meghatottságát a skizofréniával való küzdelem szemlélésében. Forrás: New York Post (1761)Sting énekel a Téli Olimpián 2002-01-22 -- Sting is énekelni fog az idei Téli Olimpiai játékok megnyitóján. Kisebb botrány tört ki a bejelentés körül, mert a szervezők saját sajtótájékoztatót akartak szervezni a zenei fellépők bejelentésére. De a hét végén tartott Golden Globe díjátadásán több nevet is kiszivárogtattak. Ilyen nagy események szervezői szeretnek minden alkalmat megragadni a beharangozásra, és az egyik legjobb lehetőség erre a sztárok nevének bejelentése. A nyitóünnepségen Sting mellett fellép majd a Dixie Chicks, LeAnn Rimes és a Bunkhouse Orchestra is. Forrás: BBC (1762)Arafat: Mártírként halnék meg 2002-01-22 -- Továbbra sem szűnik az erőszak és a feszültség a Közel-Keleten. Ma közel negyvenen sérültek meg, amikor egy palesztin vaktában lövöldözni kezdett Jeruzsálem forgalmas utcáján. Korábban izraeli tankok több ciszjordán város is megszálltak, és számos helyen összecsaptak a köveket dobáló fiatalokkal. Tegnap Arafatot gyakorlatilag körülvették a tankok Ramallahban, aki tüzes hangvételű beszédében azt ígérte, hogy kész mártírként meghalni a Palesztin állam létrejöttéért. Beszéde közben áthallatszottak az izraeli hadsereg és az arab tüntetők összecsapásának zaja. Néhány nappal korábban több spekuláció is megjelent, hogy Arafat esetleg lemond tisztségéről. Forrás: Washington Post (1763)Aranyból, platinából luxus mobilok 2002-01-22 -- Tegnap bemutatták a világ első luxus-mobiltelefonokat gyártó cégét. A Nokia leányvállalata olyan kézzel készített, arany és platina készülékeket fog gyártani, melyek 20.000 dollár (7 millió Ft) körüli áron kínálnak majd. A Vertu névre keresztelt vállalkozás azonban nem csak külsőjében lesz egyedi, de a létező legjobb technológiával szerelik fel. A cég ígérete szerint a legérzékenyebb antennák és a legjobb minőségű mikrofonok révén kristálytiszta minőségben lehet majd a másik felet hallgatni. Elsősorban a Közel-Keleti országokból, onnan is főként az olajsejkségekből várják a megrendeléseket. Forrás: Reuters (1764)A riksák alkonya 2002-01-22 -- A Hong-Kong-i riksák kora lassan leáldozik. A turisták egyik kedvence, és sokáig a helyi gazdagok státusz-szimbóluma hamarosan végleg eltűnhet az utcákról. Jelenleg már csak négy regisztrált riksa fut Hong-Kong-ban, és egyelőre senki se kérte az engedély meghosszabbítását erre az évre - mondta egy helyi szállítási tisztviselő a Reuters-nek. A fénykorukat a brit birodalom legnagyobb gazdagságában, a húszas-harmincas években élték, akkor több mint 3000 riksa járta a miniállam utcáit. De mára a modern közlekedési eszközök teljesen kiszorították őket. Forrás: Reuters (1765)Megfizethető 160GB - de kinek kell? 2002-01-23 -- Egy jó hír: egyre nagyobb kapacitású winchesterek ára folyamatosan csökken. Kevesebb, mint egy évvel ezelőtt a 80GB-os háttértárolók még 80-90 ezer forint körüli áron mozgott, ma 160 gigát kaphatunk ugyanennyiért. A PC World magazin több, nagy kapacitású darabot is tesztelt, és többségük nagyon jó eredményeket mutatott fel. Az, hogy gyorsabbak is lettek annak köszönhető, hogy ma a legfejlettebb technológiákkal akár 40GB-ot is tárolni tudnak egyetlen lemezen - melyekből általában négy darab van egy winchesterben. A kérdés, hogy kinek van szüksége ekkora adattárolóra. Fotószerkesztői munkához is elég 40 giga. Hacsak nem akarunk egy teljes videotékát tárolni a számítógépünkön - egy órás, jó minőségű mozgófilm akár 13GB-nyi helyet is elfoglalhat. Forrás: PC World (1766)Először nyereséges az Amazon.com 2002-01-22 -- Az Amazon.com, az internet legnagyobb kereskedője, történetében először nyereséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet. Bár jelentősnek semmiképp nem nevezhető az egy pennys osztalék részvényenként, sokan mérföldkőnek tartják a mostani eredményt. A tavalyi gazdasági recessziót jóval megelőzte az internetes vállalkozások tömeges összeomlása. Csak a legerősebbek és legjobban pozícionáltak tudtak versenyben - és a neten - maradni, de ők is komoly visszaesésekről számoltak be, miközben elvesztették tőzsdei értékük jelentős részét. "Stabilizálódott az internetes szektor"..."Jön az újabb fellendülés?" - olvasható az elemzők optimista nyilatkozatai között. Tavaly csak Amerikában 53 milliárd dollárra becsülték az interneten forgalmazott árucikkek értékét. Forrás: USA Today (1767)Távol-keleti menyasszony a netről 2002-01-23 -- Dian Marie, egy házimunkához szokott szegény lány férjet keres az interneten egy fülöp-szigeteki városból. Az egyetlen feltétele, hogy nyugati országból legyen, és katolikus vallású. Fényképéhez rövid leírást is mellékelt magáról. Több száz hasonló hirdetéssel találkozhatunk amerikai és európai párkereső webszájtokon. Eközben egyre többen támadják a férjkeresés eme módját. Ennek jogi alapja lehet az 1990-ben hozott helyi törvény, mely megtiltotta a menyasszony keresők részére a levél általi ismerkedést. Akkor több száz naiv és fiatal lány végezte lánykereskedők karmaiban, többségüket prostitúcióra kényszerítették. Ettől tartanak most is a helyi szervezetek, ezért segítséget kértek az amerikai kormánytól a szájtok működésének vizsgálatához. Forrás: CNN (1768)Most a Netscape miatt perlik a Microsoftot 2002-01-23 -- Ezúttal az AOL Time Warner perelte be a Microsoftot a versenyellenes üzleti gyakorlatára hivatkozva. Az AOL a másik népszerű böngésző, a Netscape tulajdonosa. 1999-ben vásárolta meg az akkor még virágzó vállalkozást, mely már akkor komoly támadás alatt volt az MS Explorer részéről. Azóta részesedésük a böngészők között 20% alá csökkent, és minden negyedévben kisebb lesz. A Microsoft több üzleti gyakorlatát - mint ahogy a számítógép gyártókat rávették, hogy eleve az Explorer-t installálják gépeikre - már versenyellenesnek minősítette egy bíróság tavaly. Az AOL most erre alapozza vádját. A szövetségi törvények szerint a Netscape-et ért minden megállapított kár-dollár után annak háromszorosára büntethető a Microsoft. Forrás: Siliconvalley (1769)A Pápa dicsőíti és féli a netet 2002-01-23 -- Az interneten megtalálható az emberiség legjobb és legrosszabb oldala is - mondta tegnapi beszédében a Pápa. II. János Pál szerint azonban szabályozásra szorul net, hogy a gonoszság ne áradhasson szerte a világban. A 81 éves szentatya tavaly küldte el első üzenetét a világhálón. Akkor arról szólt, hogy ezt a "csodálatos eszközt" arra kell használni, hogy eljusson Isten üzenete az emberekhez, és békét hozzon a világra. Mostani szavaiban arra is felhívta a hívek figyelmét, hogy miközben a weben hatalmas tudáshalmazhoz férhetnek hozzá, az internet nem tesz bölcsebbé, és könnyen lealacsonyíthatja az emberi méltóságot. Forrás: Wired (1770)Indiana Jones visszatér 2002-01-23 – Most már biztos: tegnap Spielberg szóvivője bejelentette, hogy Indiana Jones visszatér. A neves rendező újra társult a kalandos életű régész kitalálójával, George Lucas-szal, és már össze is hozták a történet vázát. A hét végi Golden Globe díjkiosztáson Harrison Ford el is mondta újságíróknak, hogy elvállalta a szerepet. Ráadásul Ford felesége, Kate Capshaw is visszatér a sorozatba. Korábban ő játszotta a női főszerepet a második részben, a Végzet templomában. Spielberg azt is elmondta, hogy a forgatás még az idén megkezdődik, amint befejezte a mostani filmjét, a Catch Me If You Can-t (Kapj el, ha tudsz), ami egy akció-vígjáték Leonardo DiCaprio és Tom Hanks főszereplésével. Forrás: FOX (1771)A hazugság rövid története 2002-01-24 -- Nemcsak itthon válik egyre gyakoribbá a hazugságvizsgálók használata. Miközben a jogvédelmi szervezetek rendszeresen támadják az eljárást, a világban egyre nagyobb üzletet jelent az igazság felfedése. Amerikában egy kutatócsoport olyan szuperérzékeny készüléket fejlesztett ki, mely rendkívül magas arányban képes megállapítani, hogy a vizsgált személy hazudik-e. Az újítás a szem körüli, apró hőingadozást méri egy különleges infrakamerával. Eközben szóba került bizonyos vegyi anyagok, un. igazság-szérumok használata a kubai bázison fogvatartott terroristák kihallgatásánál. A hazugság leleplezésére tett próbálkozások - különösen a nemzetközi diplomáciában és az igazságszolgáltatásban - gyakorlatilag egyidősek az emberiséggel. Forrás: BBC (1772)WC-trauma a repülőn 2002-01-24 -- Az SAS légitársaság egyik női utasa panaszt tett, miután több mint két órára beragadt a repülő vécéjébe. Az eset egy amerikai hölggyel történt, aki nem kívánta megnevezni magát. A nő a jelek szerint az előtt nyomta meg az öblítő gombot, mielőtt felállt volna az ülőkéről. A Boeing 767-eken egy vákummal működő öblítő-tisztító rendszer van beépítve, mely a nőt odaszippantotta a vécéhez. A kellemetlen helyzetet nem is sikerült megoldania a gép személyzetének, és csak a gép New York-i landolása után tudták kiszabadítani. "Annyira erős volt a vákum, hogy nem tudott elszakadni az ülőkétől. A reptéren technikusokat kellett hívni, hogy kiszabadítsák" - mondta a skandináv légitársaság egyik hivatalnoka a Reuters-nek. Forrás: CNN (1773)Tyson bocsánatot kért - a maga módján 2002-01-24 -- Mike Tyson, de feltehetőleg főként a körülötte szorgoskodó szervezők, menteni próbálják a menthetőt. Ma egy bocsánatkérő nyilatkoztatot jelentettek meg, melyben a korábbi világbajnok azt ígérte, hogy csak a ringben mutatja meg, ki a jobb. Kedden Tyson megharapta ellenfelét, és több biztonsági őrt megütött a legközelebbi, világbajnoki mérkőzését bejelentő sajtótájékoztatón. Az április 6-ra tervezett összecsapáson a jelenlegi bajnokkal, a brit Lennox Lewis-zal küzdenének meg. De már a mérkőzés engedélyezése is veszélybe került, mert a mostani rendbontás után nem biztos, hogy Tyson-nak megadják a játékengedélyt. Ha létrejön, ez volna a világ eddigi legdrágább boksz-mérkőzése. Forrás: Sports Network (1774)Janet Jackson-nak elege van a turnéjából 2002-01-24 -- Janet Jackson hamarabb abbahagyja a mostani turnéját, és valószínűleg nem is indul majd újabb világkörüli koncertkörútra. A popsztár teljesen kimerültnek vallotta magát az Extra-tévének adott nyilatkozatában. A turné már a nyáron nehézségekkel indult. A 35 éves énekesnő a júliusra szervezett koncertek egy részét lemondta, vagy későbbre halasztotta egészségügyi gondokra hivatkozva. A szeptember 11-i terrortámadásokat követően az összes európai fellépést lemondták, melyek október végétől december 17-ig tartottak volna. Most a további, amerikai folytatás is kétségessé vált. Janet arról is beszélt, hogy a jövőben szívesebben szerepelne filmekben. Forrás: Yahoo! News (1775)Chelsea Clinton Madonnával és Paltrow-val 2002-01-24 -- Chelsea Clinton-nak lesz mit mesélnie a diáktársainak Oxford-ban. Az egykori elnök, Bill Clinton lánya hatalmas változáson ment át az elmúlt 10 évben - a szeplős, göndör, fogszabályzós kis békából, amikor a Fehér Házba költöztek, mára szépséges nő lett - egyenes hajjal, aki Madonna és Gwyneth Paltrow társaságában jelenik meg a legújabb Versace divatbemutatón. A 22 éves diáklány a hét végi divatbemutatón új megjelenésével felkeltette a sajtó érdeklődését, ő pedig szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát, hogy sztárokkal sugdolózhatott. Paltrow elegáns estélyiben jelent meg, Madonna egy fehér kabátban, vámpírszerű sminkben, limuzin-fekete napszemüvegben – méltó imázs annak a sztárnak, aki egyes szám harmadik személyben beszél magáról. Forrás: USA Today (1776)Ausztrália újra vizsgálja a bevándorlást 2002-01-24 -- Az ausztrál kormány bejelentette, hogy újra vizsgálni fogja az afgán menekültek ügyét. Erre az után került sor, hogy több menekült megkísérelte felakasztani magát. Tettüket azzal indokolták, hogy nem kapnak emberi módot a kérvényeik elbírására. Canberra már többször kinyilvánította, hogy nem kíván több ázsiai menekültet befogadni. Tavaly nagy nemzetközi tiltakozást váltott ki, hogy egy norvég teherhajón hagytak hetekre több száz menekültet, akiket süllyedő lélekvesztőjükről mentettek meg. De az ausztrálok azóta se akarják beengedni őket. 200 bevándorlásra váró éhségsztrájkot is kezdett. A tavalyi "nem" után néhány héttel az Ausztráia meggyőző többséggel újraválasztotta konzervatív kormányát. Forrás: BBC (1777)A világ első reptéri vetélkedője 2002-01-24 -- A singapore-i repülőtéren mostantól játékos vetélkedőkkel mulathatják az időt a gépükre várakozók. A Csangi repülőteret (CAAS) már korábban felszerelték egy uszodával és egy mozival. A legújabb fejlesztésükben a játékosoknak egy 10 kérdésből álló sorozatra kell választ adniuk 25 percen belül. Az általános műveltségre vonatkozó kérdések között olyanok szerepelnek, mint hogy hány betű van az angol ábécében, vagy hogy mennyi ideig tart egy futball-mérkőzés. A győztes ezer dolláros nyereményutalvánnyal távozhat. Forrás: Reuters (1778)Képek Yves Saint Laurent utolsó show-járól 2002-01-24 -- A cikk végén található oldalon van egy link, melyen megnézhetjük Yves Saint Laurent utolsó kollekciójának bemutatóját (az Extra Information keretben). A fényképek hűen tükrözik a világ egyik vezető tervezőjének megközelítését a divathoz. Korábban mindig azt mondta Saint Laurent, hogy minden munkáját azt motiválta, hogy a gyönyörű nőket még szebbé tegye. Közel 2000 vendéget hívtak meg az utolsó divatbemutatóra, melyen a mester 300 alkotását lehetett megtekinteni: szafari-dzsekiktől Van Gogh és Picasso képek ihlette kisestélyikig. Forrás: CNN (1779)Potter és a gyűrűk hanyatlása 2002-01-24 -- A valóság visszatért a mozikba - legalábbis Amerikában. Már több mint egy hónapja a szürreális világok uralták a vásznat, és hozták a legtöbb pénzt a filmgyáraknak. Először Harry Potter aratott, megdöntve szinte minden addigi film bemutatójának rekordját. Néhány héttel később ugyanezt tette a Gyűrűk Ura, elhódítva a friss dicsőséget. De ennek vége, az elmúlt héten már a Black Hawk című film vette át a vezetést a mozik toplistáján. A film egy sok vitát kavart szomáliai katonai akciót dolgoz fel, melyben két amerikai helikoptert lelőnek. Forrás: E! Online (1780)Designer labda 2002-01-24 -- Egy fiatal designer nyerte az idei brit játéktervező versenyt - egy labdával. A 21 éves Michael Cohen a nagy játékgyártó, a Fisher Price versenyén nyolc másik pályázót utasított maga mögé újításával. Az egy-másfél éves gyerekeknek készülő rock-n-roll labdán 12 fényérzékeny és hajlékony nyúlvány van, melyek infravörös érzékelőivel különbözőképpen reagál a gyermek érintésére és a különböző felületre - majd e szerint programozhatóan hangot, vagy fényt bocsát ki. A Fisher Price szerint 2004-re gyártható terméket tudnak belőle készíteni. Forrás: Ananova (1781)''Marihuánát, mert az nem hízlal'' - brit szakszervezet 2002-01-25 -- A marihuána legalizálása mellett emelték fel szavukat Nagy-Britannia legnagyobb kereskedelmi szakszervezetének női tagjai. Az elmúlt hetekben újra fellángolt a társadalmi és politikai vita a canabis származékok törvényessé tételéről, miután egy közvélemény kutatás szerint a britek már több mint fele támogatná a dekriminalizációt. De a szakszervezetek női tagjainak egyedi az érvelése: nem az alkoholhoz képest kisebb egészségügyi kockázatra, vagy a holland példára hivatkoznak, hanem a kalória-mentes kikapcsolódásra. "A marihuána nyugtató, stressz-mentesítő hatását úgy fejti ki, hogy közben nem hizlal, szemben az alkohollal, vagy a csokoládéval" - jelentette ki a 9000 fős kongresszus Cardiff-ban. Forrás: Reuters (1782)Maria Carey: gondok, de sok pénz 2002-01-25 -- Bár a lemezei nem túl kelendőek, magánélete romokban hever, de legalább hatalmas összegeket szedett be az elmúlt hetekben. Maria Carey biztos dalra fakad, miután az EMI 28 millió dollárt ajánlott neki, csak hogy felmondhassa azt a 100 milliós szerződést, amit tavaly kötöttek. Azóta több lemeztársaság is megkereste, szakértők szerint még mindig eladható, jó névnek számít, és kétségtelenül kiemelkedő hangja van. Csak jó zeneszerzőkre és szövegírókra, és talán egy imázs-váltásra van szüksége. Az EMI maga is komoly anyagi gondokkal küzd, és Carey legútóbbi lemeze elkeserítő, 2 milliós példányszámban kelt el. Maria tavaly inkább magánéletével - idegösszeomlásával, és válásával - szerepelt a hírekben. Forrás: E! Online (1783)Két tűz között a Pentagon - a szövetségesek, a nők, és a ruházkodás 2002-01-25 -- Szaúdi kormánykörök ma figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy nem fogják tűrni, hogy női katonái megsértsék az iszlám öltözködési törvényeket. Egy kormányzati szervezet tagja, mely a Korán törvényeinek betartása felett őrködik, ma kijelentette, hogy Szaúd-Arábiában minden nőnek a fejétől a lábujjáig takaró ruhát kell hordania, függetlenül vallásától, nemzetiségétől és foglalkozásától. A bejelentés válasz volt arra az amerikai körlevélre, melyben egy amerikai tábornok felhívta a női katonák figyelmét, hogy a továbbiakban nem kötelező az iszlám öltözködés betartása, bár "erősen ajánlott". A körlevelet megelőzően a legmagasabb rangú amerikai katonanő, egy vadászpilóta beperelte a Pentagont emberi jogai megsértéséért, mert iszlám szokás szerint kellett öltözködnie a laktanyán kívül. Forrás: Nando Times (1784)Spenóttal keresztezett malac 2002-01-25 -- Japán kutatók sikeresen keresztezték a spenót és a disznó génjeit. Egyelőre senki se meri vegetáriánusoknak ajánlani a malacot, de a tudósok szerint komoly áttörést jelent, hogy egy növény génjeit be tudták ültetni egy emlősbe. Az eredmény nem egy spenót ízű disznóhús, viszont egy kevésbé zsírosabb és egészségesebb pecsenye. Japánban is egyre komolyabb figyelem fordul a genetikailag módosított élelmiszerek felé. Az emberek - Európához hasonlóan - kétkedéssel és bizalmatlansággal közelítik meg a hasonló újításokat. Az első "spenótos malac" már három és fél éves, és egyelőre semmilyen betegséget, vagy rendellenességet nem észleltek nála. A kutatók azonban nagy lehetőséget látnak az egészséges étkezésre sokat adó japánokban. Forrás: CNN (1785)Elhunyt Japán fő grafikusa 2002-01-25 -- Tegnap elhunyt Japán leghíresebb grafikusa, Ikko Tanaka. 71 éves volt. Az 1930-ban, az ősi fővárosban, Narában született művész megteremtette, az un. Ikko-stílust, mely a óriási hatással volt a jelenlegi grafikai világra, képeiben ötvözte a keleti jegyeket és a nyugati motívumokat. Művei megtalálhatóak a világ nagyobb múzeumaiban, számos elismerésben részesült, mint pl. az 1968-as Varsói Nemzetközi Poszter verseny nagydíjában, vagy az 1986-as New York-i ADC első helyezésében. Ma is Japán számít a grafikák, képregények egyik legnagyobb központjának, számos világsiker az ottani tervezők asztaláról indult útjára. Forrás: Yahoo! News (1786)Komoly veszteségek az Ericsson-nál 2002-01-25 -- A vártnál is nagyobb veszteségekről számolt be ma az Ericsson, a svéd telekommunikációs vállalat. A világ vezető mobilhálózat-gyártója azonban azt reméli, hogy még ebben az évben nyereségessé tud válni. A tavalyi utolsó negyedévben 3,5 milliárd svéd koronás veszteségről számoltak be, egy évvel korábban még 2,3 milliárdos nyereséggel zártak. Az eladásaik 15 százalékkal estek vissza három hónap alatt. A nagy riválisok, mint a Nokia és a Motorola is rosszul szerepelt az utóbbi időben. Az Ericsson jelentős átszervezésekkel igyekszik úrrá lenni a gondjain, az elmúlt hónapokban elbocsátották alkalmazottaik ötödét, és a mobiltelefon részlegét egyesítette a Sony-éval. Forrás: CNN (1787)Leállt a BBC börtön-showja 2002-01-25 -- A BBC tagadja, hogy a tervezettnél korábban leállította volna a legújabb "valóság-show"-ját, a Kísérlet-et. Több pszichológus is felszólalt az ügyben, miután a részvevők az egyre növekvő stressz hatását kezdték rosszul viselni. Annyit azonban elismertek, hogy egy nappal hamarabb véget ért a forgatás, mint ahogy azt tervezték, de szerintük ez csak technikai változtatás volt. A műsor tudományos célokat is szolgált, egy kutatócsoport azt vizsgálta, hogy miként hat a bezártság és korlátozott cselekvési lehetőség az önként jelentkezőkre. Többen is etikátlannak nevezték a Stanford egyetem által irányított kísérleteket. Forrás: BBC (1788)Megszámlálják a szibériai tigriseket 2002-01-25 -- Orosz kutatók újra elkezdték számba venni a szibériai tigrisek megmaradt állományát. Az Itar-Tassz hírügynökség jelentése szerint az orosz távol-keleten beállt nagy hóban a tudósoknak lehetőségük nyílik az állatok lábnyomai alapján azonosítani őket, és megszámlálni a világ egyik legveszélyeztetettebb emlősének populációját. Nincsenek pontos adatok, hogy hány állat maradhatott még a szibériai erdőkben, de szakértők 3-400 körülire becsülik számukat - ami kevesebb, mint a fogságban élő 490. A szovjet időkben stabil volt a tigrisek száma, de azóta sokat megöltek közülük, mert Kínában hatalmas pénzeket fizetnek az állatok tetemeiért. Forrás: Reuters (1789)A Linux térnyerése a vállalati hálózatokban 2002-01-29 -- Az IBM a hét végén bemutatta az első, kizárólag Linux alapú számítógépeit. A computer-gyártó a jelenlegi gazdasági recesszióval indokolta fejlesztését. Szerinte egyre nagyobb lesz az igény olcsóbb rendszerek és hálózatok iránt, és a Linux az egyik megoldást jelentheti a nagyvállalatok költségcsökkentési törekvésére. Egyszerre két változatot is bemutattak, a kisebb iSeries 15 hagyományos szerver helyét képes betölteni, míg a nagyobb vállalatoknak szánt zSeries akár több százét is. Az IBM korábban már kínált alternatív Linux alapot, de sose fejlesztett gépeket kifejezetten a nyitott forráskódú rendszerhez. A Linux tavaly a leggyorsabban növekvő szerverkezelő-program volt a vállalati szférában. Forrás: Reuters (1790)A világ városai: Moszkva drágább, mint Stockholm 2002-01-29 -- Továbbra is Japán a világ legdrágább országa. Az idén nyári futball világbajnokságra készülők számíthatnak arra, hogy még nyugat-európai mércével mérve is valószínűtlen összegeket kérnek el egy vacsoráért, vagy egy taxi-útért a távol-keleti országban. A brit Economist hetilap által készített listában elsősorban az üzletemberek számára fontos tételek szerepelnek, mint az ingatlanbérlet, éttermi és utazási költségek, szolgáltatások. A felmérésben 134 várost hasonlítottak össze, Európában Oslo és London a legdrágább. Moszkvában élni még mindig költségesebb mint Budapesten, de akár Amszterdam, Berlin és Stockholm is olcsóbb mint az orosz főváros. Irán központja, Teherán zárja a listát. Forrás: Economist (1791)Alain Prost csapatát felszámoltatják 2002-01-29 -- A csődeljárás kudarca után egy francia bíróság a Prost csapat felszámolását kezdeményezte. Az okosan, számítóan versenyző egykori pilótát a pályán "Professzor"-nak becézték, de az üzleti életben már nem állta meg a helyét. A Ligier csapat 1997 átvétele óta a négyszeres világbajnok 28 millió dolláros adósságot halmozott fel. Prost álma egy teljesen mértékben francia csapat összehozása volt, melyből tavaly először a motor-szállító Peugeot, majd a versenypilóta Olivier Panis szállt ki. Ezek után a szponzorok visszakozása megpecsételte a csapat sorsát. Az idei szezonnyitó Melbourne-i Nagydíjon így is 11 csapat indul, mivel a Toyota is beszállt a Forma-1-be. Forrás: Sporting Life (1792)Az EU támogatja, az USA támadja Arafatot 2002-01-29 -- Miközben az Európai Unió elkerülhetetlen partnernek nevezte Jasszer Arafatot, az Egyesült Államok "megbízhatatlannak" minősítette a palesztin vezetőt. Az elmúlt hetekben több olyan jelzés értékű hír is érkezett a Közel-Keletről, mely arra utal, hogy Izrael szívesebben működne valaki mással együtt. A növekvő feszültség, és az újra mindennapossá váló erőszak után Arafatot gyakorlatilag háziőrizetbe helyezték, melyet azóta feloldottak. Az amerikaiak mostani álláspontját az alapozta meg, hogy 50 tonna fegyvert találtak egy Gázába tartó hajón. Ma Cheney alelnök kijelentette, hogy értesüléseik szerint Arafat tudott a szállításról. Az EU szerint viszont Izrael hibát követ el, amikor megpróbálja elszigetelni őt, és ezáltal „korlátozza békítő lehetőségeit”. Forrás: Pravda (1793)Az első fekete induló a Miss Németország döntőjében 2002-01-29 -- Az első fekete szépségkirálynőt választhatják meg Németországban ezen a hétvégén. A szombati döntőbe a tartományi versenyek 22 győztese került be, és közülük választják ki, hogy ki képviselheti országát a Miss World-ön. Dayan Tweneboah-Kodua is köztük lesz, a 24 éves, ghánai születésű lány 11 éve él Németországban. Még tavaly novemberben nyerte el a "Miss Schleswig-Holstein" címet, ami a nemzet legszebbjei közé emelte az északi tartományban élő hölgyet. De még ő maga is bizonytalan az esélyeit illetően. "Nem igazán hiszem, hogy Németország készen állna egy fekete Miss-re" - mondta egy sajtótájékoztatón. A döntőbe került lányokat 3500 jelentkező közül választották ki. Forrás: Yahoo! News (1794)''Az AIDS-áldozatok száma túltehet a pestisén'' 2002-01-29 -- Az AIDS több áldozatot szedhet, mint az emberiség eddigi legpusztítóbb betegsége, a pestis, ha nem sikerül gyorsan kifejleszteni egy hatékony és olcsó ellenszert - jelentette ki egy vezető közegészségügyi szakember. Jelenleg 40 millió HIV fertőzött él a világban. A vírus 1980-as felbukkanása óta 25 millió ember halálát okozta. Becslések szerint naponta 14.000 ember fertőződik meg a betegséggel, mely lerombolja az immunrendszert. Hatékony segítség nélkül néhány éven belül többen hallhatnak meg, mint a XIV. század legnagyobb járványában, Európában. A fertőzöttek 95%-a Afrika szegény országaiban él, ahova nem juthatnak el a jelenleg ismert leghatásosabb gyógyszerek. Egyelőre nincs ismert ellenszere a vírusnak, de a legújabb hatóanyagok jelentősen növelhetik a betegek túlélési esélyeit. Forrás: CNN (1795)Lerobbant a királyi chat 2002-01-29 -- A holland koronahercegnek és argentin mennyasszonyának rosszul sikerült az internetes bemutatkozása. Egy chatelésre invitáltak 100 polgárt, akiket a hágai kormány egyik hivatala választott ki. Ők tehettek volna fel kérdéseket a párnak, és láthatták is volna a válaszadókat az interneten. De az első néhány perc után lefagytak a szerverek, miután 3 milliárdan próbáltak bejelentkezni az eseményre. A szakemberek hackerek szabotázsának tartják az eseményt, valóban kétséges, hogy a fél bolygó kíváncsi lett volna a hercegre és barátnőjére. Forrás: CNN (1796)A telekommunikáció eddigi legnagyobb csődje 2002-01-29 -- A világ egyik legnagyobb optikai-kábel szolgáltatója csődöt jelentett. A Global Crossing-nak kiépített hálózata van Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban. A szakemberek az internetes vállalkozások tőzsdei lendületében kötött túlvállalásokkal magyarázzák a mostani összeomlást. A hatalmas tartozások kamatterheit már nem bírta a cég, ezért kérte maga ellen a csődeljárást. A hírek szerint már két ázsiai befektető 750 milliós készpénzsegélyt ajánlott fel a cég részvényeinek többségéért. A vállalatot 22,4 milliárdra értékelik a szakmabeliek, miközben tartozásai elérték a 12,4 milliárd dollárt. Ez az USA történetének negyedik legnagyobb, és a telekommunikáció legjelentősebb csődje. Forrás: Siliconvalley (1797)Az SMS marketing ereje 2002-01-29 -- A mobiltelefonokra küldött reklámüzenetek jelentősen befolyásolhatják a vásárlásokat - derült ki egy most közzétett svéd tanulmányból. Az önkéntes résztvevők az interneten állíthatták be, hogy milyen profilú üzeneteket szeretnének fogadni, és azt is, hogy azt milyen időszakban. Amikor az egyik McDonald's üzenetet küldött a kisváros 2500 önkéntes résztvevőjének, azok 25%-a el is ment a gyorsétterembe. A Makitalo Center vizsgálta a telefonos jegyrendelés új rendszerét is: a jegyet a mobil számlájáról fizetheti ki a vásárló, majd az infravörös port a bejáratnál azonosítja a boldog jegytulajdonost. Forrás: Silicon (1798)McCartney Amnesty díjazott lett 2002-01-29 -- Paul McCartney-t tegnap kitüntette az Amnesty International. A Beatles életben maradt két tagja közül az egyik a szegény országok felemelkedéséért tett erőfeszítései miatt részesült a neves szervezet elismerésében. Paul régóta részt vesz az emberjogi szervezet munkájában, mely idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Féllábú menyasszonya, Heather Mills pedig az Amnesty akna-ellenes kampányának egyik vezetője, ráadásul a szervezet egyik estélyén ismerték meg egymást. Forrás: PeopleNews (1799)Az első memória áremelés reményt adhat az iparágnak 2001-01-03 -- A hét elején újra emelkedtek a számítógép-memóriák árai, reményt adva az iparágnak, hogy hamarosan újra nyereségessé válhat a hardver piac. Tavaly olyan mértékben voltak kénytelenek csökkenteni áraikat a gyártók, hogy a legtöbben történetük legrosszabb évét zárták. Az első fecske a koreai Hynix Semiconductor volt, tegnapi áremelésükkel véget érhet az a gyilkos árverseny, melynek révén a legolcsóbban lehetett számítógépek tartozékokhoz jutni decemberben. Szakértők szerint azonban nem szabad messze menő következtetéseket levonni csak a memóriák áremeléséből, a legfontosabb mutató az új gépek eladásainak változása lehet - amire a karácsonyi rekordok után csak az idei év második negyedében számíthatunk. Forrás: Reuters (1800)Kitiltották Slash-t a Guns N' Roses koncertjéről 2002-01-03 -- A Guns N' Roses hosszú idő után újra koncertet adott, de az egykori gitárost, Slash-t nem engedték be. A Las Vegasban tartott teltházas koncert a második fellépése volt az egykor hatalmas sikerű bandának az elmúlt nyolc évben. Slash az ABC rádiójának nyilatkozott röviden arról, hogy ő is kiváncsi volt a Hard Rock Hotel and Casino rendezett bulira, de nem jutott túl a bejáraton. Egy biztonsági őr később megerősítette ezt, hozzátéve, hogy az Axl Rose kifejezett kívánsága volt. Az eredeti felállásból már csak az egykori énekes maradt a csapatban, és állítólag azzal fenyegetőzött, hogy lesétál a színpadról, ha bármelyik egykori zenésztársát meglátja. A legtöbben elégedettek voltak a koncerttel a technikai problémák ellenére, mely a 'Welcome to the Jungle'-lal kezdődött. Forrás: Chart Attack (1801)Dakar Rally: Masuoka vezet, a kétszer győztes Schlesser kiesett 2002-01-03 -- A mai szakaszon is az eddig vezető Hiroshi Masuoka volt a leggyorsabb az idei Dakar rallyn. A marokkói Tan-Tan az egyik leghosszabb része a sivatagi versenynek, de a japánok sztárja meg tudta tartani előnyét a belga Gregoire De Mevius-szal szemben. Igaz, már csak 14 másodperccel van előrébb, ami nagyon kis különbség 793 kilométeren, ráadásul Mevius ma egy négy perces büntetést is kapott, mert keresztülszáguldott egy kis falun. Tegnap kiesett az 1999-es és 2000-es győztes Jean-Louis Schlesser, mikor a maga-tervezte buggy-ja kigyulladt az első harminc kilométer után. A másik Renault Kangoo buggy viszont még mindig jól tartja magát, az ötödik helyen zárták a mai futamot, így tovább reménykedhetnek az első diesel autónak járó dicsőségben, mely megnyerte a Dakar rallyt. Forrás: Eurosport (1802)A sikeres bemutatkozás emelte az euró értékét 2002-01-03 -- Sikeresnek minősítették az euró bevezetését mind a szakértők, mind a bankárok, mind az EU politikusok. A több évnyi előkészületek után a kontinens 12 országában komolyabb fennakadások nélkül, de meglepő lelkesedéssel váltották át pénzeiket az emberek. A világ valutapiacai is elismerően "nyilatkoztak" a sikeres cseréről, az euró árfolyama 1,4%-kal erősödött az amerikai dollárhoz képest és 2%-kal a japán jennel szemben. Csak kisebb gondokról és a szokásosnál hosszabb sorokról számoltak be a bankjegy automatáknál. Több politikus is megragadta az alkalmat, hogy Európa elmélyülő politikai egységéről is beszéljen, de legtöbben megelégedtek a "dollár méltó vetélytársa" leírással. Forrás: New York Times (1803)Elütötték Clintonék kutyáját 2001-01-03 -- A Fehér Ház egykori első kutyája, Buddy ma egy baleset következtében elhunyt. A Clinton házaspár labradorja boldogtalan éveket töltött az elnöki rezidencián, sose sikerült összebarátkoznia a család macskájával, Zoknival. A négy éves ebet akkor ütötte el egy autó, amikor az egy vállalkozó kocsiját kergette tovább a nyitott kapun New York államban, ahol Hillary most szenátor. A család mély fájdalmáról adott közre egy sajtónyilatkozatot. Buddy még 1997-ben került a Fehér Házba, csak néhány héttel a Monica Lewinsky botrány kitörése előtt, és az elnök egykori nagybátyjáról nevezték el az állatot, aki azelőtt egy évvel halt meg. "Ha egy barátra vágysz Washingtonban, akkor vegyél egy kutyát" - mondta akkor Bill Clinton, Truman-t idézve. Forrás: LA Times (1804)Kisebb lett az internet 2002-01-03 -- Még sose figyeltek meg ilyen mértékű visszaesést az interneten, mint a tavalyi év végén. Bár ez már a második alkalom volt, hogy a regisztrált internetes nevek (domain-ek) száma csökkent az egyik hónapról a másikra, de a 2000 nyarán történt visszaesés jóval kisebb mértékű volt, és azóta töretlen növekedés volt megfigyelhető a számukban. Jelenleg 36 millió oldal található a kibertérben, és mindez gyakorlatilag az elmúlt öt évben került fel a netre. 1995 augusztusa óta figyeli havi rendszerességgel a Netcraft az internet méretét, akkor kevesebb, mint 20.000 oldal kínálta tartalmát. Tavaly november és december között 182.142 oldallal lett kevesebb, amit a névregisztrálók csődjével, a szoftverek cserélésével és a Code Red pusztításával magyaráztak. Forrás: BBC (1805)Lynch kapta az amerikai Kritikusok Díját 2002-01-03 -- A New York-i filmkritikusok az idén David Lynch szürrealista thrillerjét, a Mullholland Drive-ot választották meg a legjobb filmnek. Az alkotás egy nőről szól, aki elveszti emlékezetét egy autóbalesetet követően, és Hollywoodban próbálja összeszedni magát és önmagára találni, miközben a helyi alvilágban találja magát. Ezzel a filmmel egyébként Lynch már a második komoly elismerést gyűjti be a Cannes-i Filmfesztivál után. A Kritikusok Díját korábban a Ryan közlegénynek és a Traffic-nek ítélték oda, és sokan úgy tarják, hogy nagy befolyással van az Oscar-díjak odaítélésére is. Forrás: ABC (1806)Összeomlott a történelmi népszámlálási szájt 2002-01-03 -- Egy brit weboldal, melyen az elmúlt száz év népszámlálási adatait lehet megnézni, néhány órával az indulás után összeomlott. A szolgáltatók most még több szervert kívánnak rendszerbe állítani, mert már 3 óra elteltével több, mint egymillióan akartak bejelentkezni rá. A www.pro.gov.uk címen található oldalon az 1901-ben nyilvántartott 32 millió ember adatait találhatjuk meg, köztük a nevüket, korukat, címüket és mentális állapotukat. Köztük a "zenekari fellépő" Charles Chaplin-ét, J.R.R. Tolkien-ét, vagy a francia festő Claude Monet-ét. A szájt nagy segítséget jelenthet azoknak, akik családfájukat kutatják. Forrás: CNN (1807)Mandela visszavonta támogatását 2002-01-03 -- Nelson Mandela némileg visszakozott korábbi álláspontjától, és már nem biztosítja korlátlan támogatásáról az amerikaiak katonai csapását Afganisztán ellen. Egy ma közzétett nyilatkozatában az egykori dél-afrikai elnök azt mondta, hogy a korábbi nézetei "egyoldalúak és túlzottak" lehettek. Mandelát úgy tartják számon, mint Afrika vezető politikusát, aki az egész világon feltétlen erkölcsi elismerést élvez, és 1999-es hivatalból való távozása óta a béke küldöttjeként szerepelt leginkább. A korábbi kijelentései miatt hevesen támadták az afrikai muszlim vezetők, és most revízionálta is azokat. Forrás: Nando Times (1808)A világ legidősebb karmestere elhunyt ma Japánban 2002-01-03 -- Takasi Aszahina, az Oszakai Filharmonikusok vezetője és a világ legidősebb aktív karmestere ma elhunyt. 93 éves volt. Aszahina Beethoven, Bruckner és Csajkovszkij szakavatott értője és nemzetközileg elismert interpretálója számos nagy komolyzenei sztárral dolgozott már együtt, köztük a gitárjátékáról méltán elismert Andres Segoviával és a hegedűművész Yehudi Menuhinnal. Aszahina még 1994-ben megkapta Japán Kulturális Rend-jének kitüntetését, melyet rajta kívül csak egy másik klasszikus zenével foglalkozó művésznek ítéltek oda. Forrás: CNN (1809)Szavazz a következő Nasa küldetésre! 2002-01-30 -- Már csak két napunk maradt, hogy megmondhassuk a Nasa-nak, merre küldje következő űrhajóját. Az Amerikai Űrkutatási Hivatal egy közvéleménykutatást kezdeményezett, hogy kiderítse, amit a tudósaik még nem számoltak ki: a világűr melyik része érdekli leginkább az embereket. Természetesen számos szempontot mérlegelnek a döntéshozatalnál, mint a várható tudományos eredmény, a költségek, a megvalósíthatóság. De a Nasa vezetői hangsúlyozzák, hogy a közérdeklődés is komoly súllyal esik a latba. Egyebek között arra kíváncsiak, hogy milyen kutatási terület iránt érdeklődnek az emberek, és mit tartanak a legmegfelelőbb fórumnak arra, hogy az eredményekről értesüljenek. A szavazás holnap zárul. Forrás: Planetary Society (1810)Stephen King visszavonul 2002-01-30 -- Korunk egyik legnépszerűbb regényírója hamarosan végleg leteszi a tollat. Stephen King a Los Angeles Times-nak adott interjúban arról beszélt, hogy még jó pár folyó ügye van, melyeket szeretne befejezni. "De utána ennyi. Végeztem". Egy most megjelenő regénye kapcsán nyilatkozott King, mely egy gonosz autóról szól. "Mintha egy szobában lépkednék, melynek minden pontját bejártam és minden sarkába eljutottam. Mozoghatok még, de csak a korábbi helyek egyikére juthatok vissza. Többször is éreztem ezt a munkáimban" utal a mostani regényére, mely kísértetiesen hasonlít a Christine alapötletére. Stephen King tavaly 48 millió dolláros szerződést kötött három könyvre egy amerikai kiadóval, és jelenleg is két tévés sorozaton dolgozik. Forrás: ABC (1811)Növekedés az USA-ban - a recesszió vége? 2002-01-30 -- Az amerikai gazdaság az tavalyi utolsó negyedévben kisebb fellendülést mutatott - jelentették kormányzati források. A hír kapcsán többen reményüket fejezték ki, hogy az elmúlt évben kezdődött visszaesést hamar sikerült megállítani, és hamarosan vége lehet a recessziónak. Más elemzők azonban óvatosabban optimisták. Mindenesetre az USA GDP-je, mely egy gazdaság teljes teljesítményét hivatott kifejezni, 0,2%-kal növekedett 2001 utolsó három hónapjában - jelentette a Kereskedelmi Hivatal. A Fed egyelőre nem kíván változtatni kamatpolitikáján, és tartja a negyven éve legalacsonyabb szintet. Történelmileg nézve rendkívül kismértékű volt ez a recesszió, csak a harmadik negyedév volt egyértelműen negatív, 1,3%-os visszaeséssel. Összességében az amerikai gazdaság még így is 1,1%-kal bővült 2001-ben. Forrás: AFX (1812)Cruise a Scientológiáért lobbizik Európában 2002-01-30 -- Tom Cruise állami hivatalnokoknál lobbizott tegnap Németországban a Scientológia egyház elleni álláspont megváltoztatásáért. Cruise - John Travolta mellett - az amerikai vallási gyülekezet egyik legismertebb szócsöve. Egyebek mellett erről is tárgyaltak Dan Coats amerikai nagykövettel tegnapi találkozójukon. Cruise európai körúton van barátnőjével, Penelope Cruz-zal, melyen közös filmüket, a Vanília égboltot népszerűsítik. Németország 1997-ben visszautasította a Scientológia bejegyzését, mint elfogadott vallás, álláspontjuk szerint csak egy szekta, mely csak a követői pénzét akarja megszerezni. Hasonló döntés született egy évvel korábban Franciaországban is. A Scientológia Egyházát L. Ron Hubbard sci-fi író alapította 1954-ben, jelenleg 8 millióra becsülik tagjaik számát. Forrás: BBC (1813)Meglepő eredmények a szennyezés után 12 évvel 2002-01-30 -- A tudósokat is meglepte, hogy még mindig milyen mértékben mutatható ki az 1989-es Exxon Valdez tankerből kifolyt hatalmas mennyiségű kőolaj a környék élővilágának életében. Több állatfajnál is tartós májkárosodást mutattak ki, mások vérében metabolizált szénhidrogéneket találtak. Ami a tudósokat leginkább aggasztja, hogy még mindig jelentős mennyiségű olaj található a tengeri talapzatban, mely kagylók és rákok élőhelye. Rajtuk keresztül pedig az olaj újra és újra végigjárja az élelmiszerláncot, veszélybe sodorva az ott élő vagy költő ritka élővilágot. Mint ismeretes, a tankerhajót 1989 márciusában egy zátonynak irányította a részeg kapitánya, és 11 millió gallon kőolaj ömlött Alaszka egyik legtermékenyebb természetvédelmi területére. A tudósok szerint a mai napig közel 10.000 gallon kőolaj maradt a környékbeli öblökben és fövenyeken. Forrás: Nando Times (1814)A következő célpontok? 2002-01-30 -- Tegnapi beszédében Bush amerikai elnök a terrorizmus elleni harc folytatását ígérte, és Irakot, Iránt és Észak-Koreát "a gonosz szövetségesei"-nek nevezte. Egyelőre nem tudható, hogy a katonai akció folytatását most kiterjesztik-e ezekre az országokra. Szakértők szerint csak Irak jöhet szóba, mint potenciális célpont, Irán az Afganisztán elleni hadjárat során mérsékletet tanúsított és egyetértéséről biztosította az USA-t, mely akkor nagyon fontos partnerséget jelentett Amerikának. Most felháborodottan utasították vissza Bush kijelentését, Teherán "arrogáns"-nak nevezte az elnököt. Tony Blaire, brit miniszterelnök viszont teljes mértékben kiállt Bush mellett, kijelentve, hogy "mindig is tudtuk, hogy a terrorizmus nem áll meg az afgán határoknál, és további lépésekre lesz szükség". Forrás: Washington Post (1815)Bono a politikai megalkuvásról 2002-01-30 -- Bono, a U2 énekese bevallotta, hogy megtanult megalkudni, amióta politikai ügyekbe is belemártotta magát. Az Ophrah magazinnak adott interjúban arról beszélt, hogy ma már belátja, hogy a meggyőzés hatásosabb lehet céljai elérésében, mint a zaklatás. A rock-énekes éveket töltött azzal, hogy nyomást fejtsen ki az amerikai kormányzatra a fejlődő országok adósságainak elengedéséért. 2000 novemberében a Kongresszus 300 milliós csökkentés szavazott meg. "Néha hatásosabb a barikádok megkerülése, mint átmászása, máskor pedig azon kapja magát az ember, hogy az igazi ellenség nem is az, akit annak hittél" - mondta a hivatásos lázadó. Forrás: Ananova (1816)Hamis cégek hamis weboldala, kormánypénzből 2002-01-30 -- A McWhortle Enterprises Inc. úgy tűnik tökéletes befektetés a szeptember 11-e utáni világban: gazdasági helyzete stabil, elemzők és a vásárlók csak jókat mondanak róla. Ráadásul olyan kézi érzékelőket gyártanak és forgalmaznak, mely csipog és villog, ha vegyi, vagy biológiai fegyver van a közelében, és már messziről felismeri a lépfenés borítékokat. Csak egy gond van vele: a vállalat nem létezik. Ráadásul az amerikai kormány egyik hivatala helyezte el az interneten, mindenki okulására. Több tucat hasonló cég oldalán csak akkor lebbentik fel a fátylat, mikor a gyanútlan polgár a befektetési lehetőségek iránt érdeklődik. Céljuk a közvélemény figyelmének felhívása, hogy ellenőrizzék a cégeket, melyekkel komolyabban is együtt kívánnak működni. Forrás: Siliconvalley (1817)Sophia Lorent és a lengyel makaróni 2002-01-30 -- Lengyelország második legnagyobb tésztagyára Sophia Loren-től kért segítséget, hogy reményei szerint az első legyen. A 67 éves sztár ma érkezik Varsóba, hogy részt vegyen egy tévéreklám forgatásán. A helyszín az észak-lengyel Malbork középkori vára lesz. A jelenetben egy fogadásról távozóban megkérdezik Lorent, hogy mit szeret a legjobban Lengyelországban, mire ő azt válaszolja, hogy a tésztájukat. Egy francia házaspár által irányított tésztagyár már most a helyi piac 22%-át birtokolja, de remélik, hogy a költséges hirdetés az első helyre repítheti őket. Néhány olasz újság azon háborgott a napokban, hogy nem szép dolog nem-itáliai tésztát reklámoznia kedvenc nagyasszonyuknak. Forrás: Yahoo! News (1818)A Sony Playstation 2-je Linux alapot kap 2002-01-30 -- A Sony ma bejelentette, hogy hamarosan a boltokba kerül a Playstation 2 konzoljához való Linux csomag. A nyílt forráskódú operációs rendszert sokan hiányolták már a videojátékok alapjáról, mert azzal az alapszolgáltatások továbbfejlesztését lehetne akár egyedileg is megoldani. A Sony nem is titkolt célja ezzel a lépéssel, hogy a Playstation-t ne csak játékra, de mondjuk szövegszerkesztésre is fel lehessen használni. A csomagok először Japánban kerülnek piacra, Amerikában és Európában csak a nyáron várható megjelenésük, 200 dollár körüli áron. Forrás: Reuters (1819)A chipkártya jobban tudja, mire vágyunk? 2002-01-31 -- Egy kijelző a bevásárló kocsin, melyen vásárlói kártyánkkal bejelentkezve megmondja, hogy mit szoktunk vásárolni a szupermarket adott részlegénél, ahol éppen állunk. Felismeri mozgásunkat, figyeli, hogy melyik árucikk előtt időztünk el hosszasabban, és ez alapján hirdetésekkel bombáz. Figyelmeztet, ha már 6 hete nem vettünk fogkrémet. Az internetes vásárlóoldalaknál már ismertek a hasonló módszerek, most a hagyományos üzletek is próbálják kihasználni a legújabb technológiák fogyasztás-serkentő lehetőségeit. Eközben a jogvédelmi szervezetek felháborodásuknak adtak hangot, szerintük a vásárlásaink révén olyan adatok birtokába juttathatja az áruházakat, melyek személyünket és egyéniségünket jellemzi, és az ilyen jellegű adatgyűjtés ezért megengedhetetlen. Forrás: CNN (1820)Felháborodást keltett pápai beszéd 2002-01-31 -- Több oldalról élesen kritizálták II. János Pál hétfői nyilatkozatát. Hétfői magisztrátusi beszédében a pápa a házasság szent kötelékéről szólva tovább ment az eddig ismert vatikáni álláspontnál, és elítélően szólt a válásról. Majd azzal folytatta, hogy katolikus jogász nem vállalhatna válási eseteket, a bírókat pedig az ilyen perek elkerülésére szólította fel, vagy ha ezt nem tehetik, akkor azon kellene fáradozniuk, hogy inkább újra összehozzák a párokat. Kijelentését élesen támadta az olasz és a brit ügyészi hivatal, számos nőszervezet és politikus, de több vezető egyházi személyiség is elhatárolódott a pápai nyilatkozattól. Egy telefonos közvélemény kutatás szerint az olaszok 87,5%-a nem értett egyet János Pál véleményével. Forrás: Guardian (1821)''Három légitársaság maradhat Európában'' 2002-01-31 -- A British Airways (BA) vezérigazgatója azt nyilatkozta tegnap a BBC-nek, hogy drámai változásokra számít az európai légitársaságok szerkezetében. "Véleményem szerint a közeljövőben csak három európai légitársaság maradhat talpon" - állította Rod Eddington. Jelenleg 15 vállalat üzemel a kontinensen, melyek többsége nemzeti cég, jelentős állami tulajdonrésszel és komoly presztízs, valamint nemzeti-érzelmi kötődéssel. Egy hete a Lufthansa igazgatója hasonlóan nyilatkozott, szerinte a következő pár évet csak a cége, a BA és az Air France éli túl. Hétfőn egyébként az amerikai versenyhivatal szigorú feltételei miatt kútba esett a BA és az American Airlines tervezett stratégiai szövetsége. Forrás: BBC (1822)A Sotheby's és az Ebay összefog 2002-01-31 -- A világ legpatinásabb aukciós háza és az internet egyik legnagyobb sikere egyesíti erőit. Az eBay és a Sotheby's együttműködési szerződést írt alá, melynek részeként az internetes cég kezeli az aukciós ház új szájtját, és tételeit szerepelteti keresőjében. Cserébe leépíti saját, kudarcba fulladt próbálkozását az igényes alkotások forgalmazásában. A brit Sotheby's a klasszikus árverési cégek legnagyobb nevének számít a Christine's mellett. A 226 éves ház főként a drága művészeti tárgyak képviselője, ha valaki egy Van Gogh-ra vágyik, akkor az ő katalógusait kell figyelni. Viszont webszájtja elkeserítően eredményeket hozott eddig. Most a tavaly rekordnyereséget elért eBay-től remélik az online talpraállást. Az eBay sikerének titka a szokszínűsége: oldalán valószínűtlen apróságokra licitálhatunk, Jimmy Hendrix gitárhúrtól babzsákokig - de akár házassági ajánlatra is. Forrás: SF Gate (1823)Musical based on Jesse Ventura's life in the works 2002-01-31 -- Maverick Minnesota Gov. Jesse Ventura, a former pro wrestler, is helping to shape the script and songs for a planned Broadway musical about his life, the governor's office said on Wednesday.
The flamboyant populist, who has written two books since his surprise 1998 election victory and previously co-starred in Hollywood action movies, has provided "some input" to librettist and lyricist Stephen Dolginoff in creating "The Body Ventura," destined for a Broadway stage, said spokesman John Wodele.
Ventura provided the composer with details about his upbringing and his relationship with his wife, Terry, which shaped such songs as "You're Different," "The Heart is a Muscle" and "Do You Like the Rolling Stones?" the online magazine said. Forrás: Jam! (1824)Pankrátor, kormányzó, s most jöhet a Broadway 2002-01-31 -- Újabb furcsa fordulatot vesz Jesse Ventura élete. A hivatásos pankrátorból Minessota kormányzójává lett - ma már hívhatjuk így - politikus életének története a Broadway-n folytatódik. Már készül a musicalnek a szövege és zenéje, ráadásul Ventura aktívan részt vesz a történet alakításában, és még néhány dalt is maga szerzett - jelentette a kormányzó irodája. A populista beszédeiről (is) ismert férfi már két könyvet is megjelentett a sokakat megdöbbentő 1998-as győzelme óta, korábban pedig néhány hollywood-i akciófilmben is szerepelt. A musical címe "The Body Ventura" lesz, és már készen áll néhány szám, mint például a "Te más vagy" vagy a "A szív is csak egy izom". A történet magvát Ventura felemelkedése és feleségével, Terry-vel való viszonya adja. Forrás: Jam! (1825)Group says plans for shipping on Danube would cause environmental disaster 2002-01-31 -- Ecological disaster looms if governments along the Danube River go ahead with plans to develop shipping routes, an environmental group said in a report released Thursday.
The plans, which include construction of new canals, dams and the deepening of parts of the river, threaten vital wetland ecosystems, the WWF said.
''We're saying: `Don't adapt the rivers to the ships, adapt the ships to the rivers,''' said Markus Schneidergruber, a WWF spokesman in Vienna.
A planned canal that would link the Danube with the Oder and Elbe rivers would alter or destroy 990,000 acres of protected river sites in Germany, Poland, the Czech Republic, Slovakia and Austria, WWF said. Forrás: Boston.com (1826)A hajózási egyezmény veszélyes lehet a Dunára 2002-01-31 -- Egy környezetvédelmi tanulmány szerint ökológiai katasztrófa fenyegeti a Dunát, ha a partmenti kormányok végrehajtják a tervezett hajózási fejlesztéseket. A WWF által készített kutatás megállapította, hogy a Duna mélyítésére tervezett gátak, csatornák és aktív kotrások veszélyeztetnék a part menti ökoszisztémákat. Számításai szerint 990.000 hektár erdő fennmaradása kerülhet veszélybe. "Arra biztatjuk az érintett kormányokat, hogy ne a folyót igazítsák a hajókhoz, hanem a hajókat a folyóhoz" - mondta Markus Schneidergruber, a WWF szóvivője. Mára a Duna természetes közegének 80%-a elpusztult. A folyó vízgyűjtő területén, 17 országban 80 millió ember él, akik közül minden negyedik a Dunára szorul ivóvíz szükségleteiben. Forrás: Boston (1827)Új PC-re költöztetés 2002-01-31 -- Jó érzés, amikor új számítógépünket kicsomagoljuk, leporoljuk a régi gép monitorja alatt rekedt porréteget az íróasztalról, és először bekapcsoljuk. Csakhogy hamar hiányozni fognak azok az adatok - World dokumentumok, internetcím gyűjtemény -, melyek egy gép létértelmét adják. Több olyan szoftver is kapható, melyeket mindkét gépre telepítve átvihetjük adatainkat. De ezeknél több gond is jelentkezhet nagyobb programok átvitelénél. Ráadásul a kapcsolati mód is jelentősen befolyásolja a folyamat időigényét. Párhuzamos kábeleken akár két-három napot is igénybe vehet 6-8 GB átvitele, az USB-t használva ezt néhány órára rövidíthetjük. Forrás: Siliconvalley (1828)Kapd el a hackert! 2002-01-31 -- A McAfee egy új biztonsági szolgáltatást indított be a héten, mely segíthet az illetéktelen behatolók azonosításában. A HackerWatch.org egy előfizetős rendszerű szájt, melyet főként vállalati felhasználóknak szánnak. A víruskereső szoftveréről ismert cég célja egy olyan közösség kialakítása, mely felveheti a versenyt az illetéktelen behatolásra és kódfeltörésre specializálódott hackerekkel. A technológia azonosítja a behatolót IP címét, majd a szolgáltatást igénybe vevők maguk dönthetik el, hogy milyen lépést tesznek ellene. Mindenesetre az oldalon található egy link, mellyel ismeretünket megoszthatjuk a legközelebbi illetékes hatósággal. Forrás: Silicon (1829)Divatos lesz a Jennifer Lopez fenék? 2002-01-31 -- Egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi az oka, de tény: Amerikában a plasztikai sebészek a fenéknagyobbítás iránti igény növekedéséről számoltak be. Mind többen kívánják kerekebbre formáltatni hátsó felüket, melynek részeként egy, a szokásosnál merevebb szilikon-implantációt helyeznek fel a hölgyek fenekének felső részébe. A 10.000 dolláros (28 millió forintos) beavatkozásról nem lehet kijelenteni, hogy divattá vált volna, de egyre nagyobb az igény rá. Az orvosok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a mell-beültetésekkel szemben nagyobb igénybevételnek kitett fenék-szilikonok nagyobb kockázatot is jelentenek. Forrás: ABC (1830)A meleg indián legyőzte Harry Pottert 2002-01-31 -- Németországban egy helyi film lett a tavalyi év legnagyobb kasszasikere, megelőzve a világon mindenhol rekorddöntő Harry Potter-t és a Gyűrűk urát is. Húsz éve nem volt rá példa, hogy egy hazai produkció megelőzze a hollywoodi filmeket. A német alkotás egy meleg indiánról szól, aki egy új kocsmát - saloon-t - nyit, de komoly anyagi problémákkal, és persze a sápadt arcúakkal is meg kell küzdenie. A film mindössze 4 millió euróba került, viszont eddig 60 milliós bevételt hozott. A sikerre felfigyeltek Amerikában is, több stúdió is helyi filmek finanszírozásával próbál lábat vetni a 110 milliós német nyelvterületen. Forrás: BBC (1831)2001 legjobb lemezei 2002-01-04 -- A Rolling Stones magazin minden évben megszavaztatja olvasóival az előző év legjobb lemezét. A neves zenei szaklap kritikusai se rejtik véka alá véleményüket, de ők ezért kapják a fizetésüket. Idén egy valamiben egyet értettek: Bob Dylan tavalyi lemeze, a Love and Theft osztatlan sikert aratott. A tavalyi évben egyébként nem volt meghatározó trend, nem született új divatőrület. Viszont egyértelműen a retrospektív hatás érvényesült a zenei életben, mi sem mutatja jobban, mint a másik veterán, Mick Jagger szólóalbumának második helyezése. Persze aratott még a Gorillaz, és a negyedik helyre futott be a hihetetlen Manu Chao, aki amellett, hogy nemzeti hős Latin-Amerikában, már sokadik millió lemezét adja el ugyanazzal a témával és néhány dallammal a Mano Negra óta, már vagy tíz éve. De ettől zseniális. Forrás: Rolling Stones (1832)SMS naptej helyett 2002-01-04 -- Hamarosan megoldódhatnak a nyári hátleégések gondjai: SMS-ben figyelmeztetnek majd minket, hogy ha túl sok UV sugárzást kaptunk már. Ahogy Új-Zélandon tetőzik a nyár, a helyiek már megrendelhetik azt a most kifejlesztett szolgáltatást, mely a túlzott napimádatra figyelmeztet, mielőtt még nagyobb baj lenne. A déli szigetország komoly gondokkal küzd, az ózon-réteg elvékonyodása őket érinti a legközvetlenebbül. Az új rendszerben az ország 15 különböző helyszínén mérik a káros sugárzás mértékét, és amikor napra kimegyünk jelentést kérhetünk a jelenlegi helyzetről, és azt is megtudhatjuk, hogy mennyi időt ajánlott az adott sugárzás mellett a szabadban tölteni. Nem ez az első új-zélandi fejlesztés a mobilokra: egy hónapja mutattak be egy olyan iskolai rendszert, mely szintén SMS-ben értesíti a diákokat a vizsgáik eredményéről. Forrás: CNN (1833)Egyszerű, de hasznos tanácsok az otthoni számítógép védelméért 2002-01-04 -- Korábban főként a nagyvállalatok számítógépei és központi szerverei álltak a hackerek támadásainak kereszttüzében, de mára az otthoni számítógépek is egyre többször sérülnek meg. Az AP most közzétett néhány egyszerű tanácsot, melyeket betartva sikeresen megvédhetjük otthon tárolt adatainkat. Először is használjunk konstruktív jelszavakat, betűk és számok kombinációit, melyeket nehéz kitalálni (ne a születési dátumunkat). Rendszeresen készítsünk másolatokat a fontos adatokról. Használjunk vírusvédő szoftvereket és tűzfalat, ez utóbbit feltétlenül, ha kábeles kapcsolatunk van. Sose nyissunk ki e-mailhez csatolt fájlt, ha az idegentől érkezett, de még ismerőstől se, ha az valamiért gyanús. Rendszeresen frissítsük szoftvereink biztonsági rendszerét. Forrás: Yahoo! News (1834)Visszaesőben a lemezeladások 2001-01-04 -- A világ két legnagyobb zenei piacán jelentősen visszaestek az új lemez eladások, és ezért a zeneipar a CD-másolás terjedését okolja. Az összes hanghordozóra vetítve az Egyesült Államokban 10%-kal kevesebb zeneanyagot adtak el, mint az előző évben, és nagyjából ugyanilyen arányú volt a visszaesés Németországban is. Egyedül a britek vettek több albumot, sőt kifejezetten erős növekedés volt tapasztalható a szigetországban. A hanglemezgyártók a Napster feletti győzelmük után adtak hangot kritikájuknak, ugyanis azóta több hasonló rendszer is működésbe lépett. Most olyan technológiákat próbálnak ki, melyekkel lehetetlenné válik a hang- és képhordozók digitális formába mentése. Egy, a zenevásárlók között készített felmérés szerint több mint felük töltött le valamilyen zenét az internetről, ráadásul 70%-uk ki is másolta egy CD-re. Forrás: BBC (1835)Britney Spears is fellép az All Stars gálán 2002-01-04 -- Britney Spears fog fellépni idén a National Basketball Association szokásos gálájának szünetében - jelentette a Variety. A február 9-én tartandó All Star mérkőzésen rendszerint a keleti és a nyugati part válogatottjai küzdenek meg egymással. Korábban a sport népszerűsítésére találták ki a „legjobbak csatáját”, de mára megkopott a rendezvény fénye. Sokakat jobban izgatnak az éles mérkőzések, mint a sztárok tét nélküli brillírozásai. De még mindig nagy az érdeklődés a zsákolóverseny és a hárompont-dobó verseny körül. Nálunk a Sport 1 szokta közvetíteni az NBA mérkőzéseit, általában néhány nap késéssel. Forrás: Reuters (1836)Bin Laden életben van, de megsebesülhetett 2002-01-04 -- Az amerikai titkosszolgálat vizsgálatai szerint Osama bin Laden továbbra is életben van, jelentette a Washington Post vezető kormányhivatalnokokra hivatkozva. Arról is hírek érkeztek, hogy valószínűleg megsebesült a szeptember 11-i terrotámadások főszervezőjének hitt szaúdi milliárdos. A Bush kormányzat szerint novemberben, az al-Kaeda támaszpontokat ért amerikai bombázások nyomán sérülhetett meg. Bin Laden még decemberben eljutatott egy videoüzenetet egy arab televíziónak, és a 33 perces felvétel alatt a bal keze mindvégig mozdulatlan maradt. Ebből szakértők arra következtetnek, hogy a karján, esetleg a bal felsőtestén érhette találat, vagy rázuhanhatott valami. A felvétel valószínűleg december elején készült. "Lehet, hogy még annál is közelebb voltunk hozzá, mint ahogy először gondoltuk" - mondta a név nélkül nyilatkozó forrás, de hozzátette, hogy nincsenek közvetlen bizonyítékai. Forrás: Washington Post (1837)Feloldották a szuperszámítógépek exporttilalmát 2002-01-04 -- Az amerikai kormányzat úgy döntött, hogy az országuk legfejlettebb számítástechnikai eszközeinek exportkorlátozását feloldja. Ezentúl tehát a legkorszerűbb szuperszámítógépek hozzáférhetőek lesznek Oroszország, Kína és Pakisztán számára is. A korábbi korlátozás még a hidegháború idejéből származott, de az utóbbi években már nem bizonyult hatékonynak, ezért 1990 óta fokozatosan könnyítéseket vezettek be. Néhány éve már kiderült, hogy a kínaiak a legújabb gépeket használják nukleáris fegyvereik tesztelésére. Forrás: Las Vegas Sun (1838)Afganisztánt visszavárják a sportszövetségek 2002-01-04 -- Míg a stadionokat korábban csak nyilvános kivégzésekre használták Afganisztánban, lehet, hogy hamarosan ismét a sportjátékok terepei lehetnek. Az Ázsiai Futball Szövetség ma bejelentette, hogy szeretné minél előbb ismét tagjai között köszönteni az afgán válogatottat. A sportot a talibok betiltották, szerintük az iszlám szellemével ellentétes volt. Csak néhány egyszerű testedzési módot engedélyeztek, de azt is csak szigorúan a férfiak számára. A talibán bukása óta azonban egyre több helyen lehet focizó, kézilabdázó gyerekeket és felnőtteket látni országszerte. Forrás: CNNSI (1839)A WTC tornyait nem építik újjá 2002-01-04 -- A World Trade Center kettős tornya valószínűleg már sose fog újjáépülni. Helyettük inkább kisebb méretű irodaépületeket emelnek, a mellettük lévőkhöz hasonlóakat - jelentették New York-i illetékesek. A frissen beiktatott polgármester, Micheal Bloomberg és az újjáépítésért felelős tanács elnöke elmondta, hogy a hatalmas felhőkarcolók újjáépítése nem lennek gazdaságos a jelenlegi ingatlanviszonyok közepette. A kisebb irodaházak mellett még egészen bizonyosan építenek majd egy emlékhelyet a szeptember 11-i terrortámadások áldozatai részére – mondták. Forrás: LA Times (1840)Ausztrália nem bír az erdőtűzzel 2002-01-04 -- Ausztrália egyre elkeseredettebb küzdelmet folytat azokkal a hatalmas erdőtüzekkel, melyek néhány hete törtek ki. A canberrai kormány az Egyesült Államoktól kért segítséget, tűzoltó helikoptereket és felszereléseket kérve. Már több százezer hektár erdő és bozótos égett fel, több helyen 30 méter magas tűz csap fel a nyári hőségben kiszáradt növényzetből. A lángok lassan elérik Sydney külvárosát is, eddig 170 lakóépület vált a tűz martalékává. A helyiek egyre dühösebbek a gyújtogatás gyanúsítottjaira, többen példaértékű büntetést követelnek. A rendőrség 21 embert, köztük 14 gyereket tartóztatott le. Forrás: Guardian (1841)Aszteroida száguld el a Föld mellett 2002-01-07 -- Egy aszteroida gyorsan közeledik a Földhöz, melyet csak egy hónappal ezelőtt fedeztek fel. A csillagászok szerint nem kell becsapódásra számítani, annak ellenére sem, hogy a meteorit meglehetősen szabálytalan pályán mozog. A szakemberek azonban figyelmeztetnek, hogy hasonló eset bármikor előfordulhat, és egy hónap alatt gyakorlatilag semmit se lehet tenni egy hasonló kisbolygó eltérítésére. Az aszteroida 300 méter átmérőjű az eddigi számítások szerint, ami azt jelenti, hogy becsapódása esetén se oltaná ki az életet a Földön; ehhez legalább 1 kilométeres meteorit kell. De a mostani égitest is 150 kilométeres körben mindent elpusztítana, és 800 kilométeren belül jelentős rombolást hajtana végre. Tengerbe csapódva még nagyobb károkat okozhatna, hatalmas szökőárak révén. Forrás: BBC (1842)A U2 és India.Arie kapta a legtöbb Grammy jelölést 2002-01-07 -- A U2 kapta a legtöbb jelölést az idei Grammy-díjakra. Az ír rockbandát nyolc kategóriában találták felterjesztésre érdemesnek, köztük a legjobb albumra és dalra. A veterán csapat már tavaly biztosította helyét a listán, amikor az "All That You Can't Leave Behind" lemezük előzeteseként megjelentetett "Beautiful Day" kislemez már akkor két díjat elhozott a legpatinásabb zenei elismerések közül. Őket követi az India.Arie, aki első albumával, az "Acoustic Soul"-lal hét jelölést kapott. Többszörös felterjesztést kapott még Pierre Boulez klasszikus zeneszerző, Alison Krauss country-énekes, Brian McKnight R&B vokalista és OutKast, a rap-rock csapat. Forrás: CNN (1843)Berlusconi EU nyomás alatt 2002-01-07 -- Az olasz miniszterelnökre, Silvio Berlusconi-ra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy kötelezze el magát a közös európai jövő mellett. Berlusconi-t azért támadják ismét, mert tegnap lemondott a külügyminisztere, akit az Európai Unió leglelkesebb hívének tartottak. Eközben számos olyan politikus is helyet foglal az olasz kormányban, akik kritikusan kezelik a politikai és gazdasági közösséget, és az euró bevezetését is szükségtelennek nevezték. Berlusconi Renato Ruggiero lemondása után úgy nyilatkozott, hogy "legalább hat hónapig" ő fogja ellátni a külügyi teendőket. Eddig Olaszországot Belgium mellett az EU leglelkesebb támogatójaként tartották számon. Forrás: Bloomberg (1844)Választások az interneten 2002-01-07 -- Nagy-Britannia lehet az első ország, ahol a parlamenti jelöltekre az interneten is lehet szavazni - állítja Robin Cook, egykori külügyminiszter. A brit alsóház jelenlegi vezetője szerint akár már a következő parlamenti ciklus előtt is kiépülhet az a rendszer, mellyel a polgárok otthonról is leadhatják voksaikat. Kijelentését a szakemberek kétkedve fogadták, szerintük néhány évtizeden belül nem lesz olyan megbízható személyazonosító rendszer, mellyel biztonságosan lebonyolítható egy online választás. A legnehezebb feladatnak a többszöri szavazás letiltása tűnik, amint azt egy tavaly októberi holland kudarc is mutatja. Forrás: BBC (1845)YSL: 39 év sokkolás és zsenialitás 2002-01-07 -- Yves Saint Laurent, a XX. század egyik legmeghatározóbb divattervezője ma bejelentette, hogy visszavonul. Laurent mellett csak olyan nevek voltak ekkora hatással a divatra, mint Coco Chanel, vagy Christian Dior. A ma tartott sajtótájékoztatón elérzékenyülve jelentette be, hogy nem tervez többé az általa életre hívott divatháznak, amit az elmúlt 40 évben a világ egyik legnagyobbjává tett. A 65 éves Laurent nem indokolta meg döntését, és a nyilatkozat után rögtön elhagyta a helyiséget, nem válaszolva egyetlen kérdésre sem. Több találgatás is megjelent a párizsi újságokban, többen gyengülő egészségével magyarázzák az önkéntes nyugdíjba vonulást, üzlettársa szerint pedig már nem érzi magát jól a divat jelenlegi világában. Forrás: MSNBC (1846)Adattárolás az emberi vérben 2002-01-07 -- Egy olyan kisméretű chipet fejlesztettek ki Amerikában, melyet a vérbe lehet fecskendezni, így akár a testünkben is tárolhatunk adatokat. Egy floridai cég rádió frekvenciát felismerő processzort alakított át olyan módon, hogy azt ne lökje ki az emberi szervezet. Hasonló chipeket használnak pl. az autópályák fizetőkapuinál az automatikus átengedésre. A cég szerint fejlesztésüket pacemakerekben, újjáélesztő készülékekben és művégtagokban lehet majd használni. De azonosítási képességén keresztül akár kiemelt biztonsági helyeken személyellenőrzésre is bevethető lesz az injekciós tűvel a szervezetbe juttatható processzor. Forrás: EETimes (1847)Argentina leértékelte a pesot 2002-01-07 -- Az Argentínában történt gazdasági összeomlás után most a peso 30%-os leértékelésével próbálnak úrrá lenni a helyzeten. Eduardo Duhalde, a populista peronista előszeretettel festette magáról azt a képet, mint a szegények védelmezője és felkarolója. December közepe óta ő az ötödik elnöke Latin-Amerika harmadik legerősebb gazdaságának. A leértékeléssel olcsóbbá válik az export és a munkaerő, ami hosszú távon ösztönzi a beruházásokat, de kétséges, hogy miként fogadják majd a szegényebb rétegek a pénzük fizetőerejének elvesztését. Az elmúlt hetekben zavargások és fosztogatások folytak az argentin utcákon, ahogy a gazdasági válság egyre mélyült. Forrás: iWon (1848)Kínai földművesek megkövezték az adóbeszedőket 2002-01-08 -- Kínai parasztok kövekkel dobálták meg az adóbeszedőket, majd autókat gyújtottak fel, mivel túl magasnak tartották a járulékokat. A hivatalos szakszervezeti jelentés szerint a hét végén lezárták azt a megyét Henan tartományban, ahol a tiltakozás történt. A szervezéssel vádolható földműveseket, illetve a tiltakozó petíciót aláírókat letartóztatták. A helyi pártvezető megerősítette a tiltakozásról érkezett híreket, de cáfolta az autók felborítását és felgyújtását. Hasonló adómegtagadó megmozdulások egyre gyakoribbá válnak a szegényebb nyugati tartományokban, ahol a jövedelmek az utóbbi években stagnáltak. Peking 5%-os adót kötött ki a családi gazdálkodókra. Forrás: USA Today (1849)Davenport nem játszhat Ausztráliában 2002-01-08 -- Jobb lábának sérülése miatt Lindsay Davenport nem vehet részt a január 14-én kezdődő Australian Open-en. Az első helyen kiemelt amerikai játékos pénteken már lemondta az e heti Adidas Nemzetközi versenyt Sydney-ben, ami a Grand Slam bemelegítője szokott lenni. A 25 éves Davenport még novemberben, Németországban sérült meg a jobb térdén, a Sanex kupán. Akkor a döntő előtt kényszerült feladni a viadalt, előtte 15 mérkőzését nyerte meg zsinórban, köztük 3 döntőt is. A Sanex kupa így Serena Williams-hez került. Ennek ellenére az első helyen zárta a tavalyi ATP ranglistát, pedig egyetlen Grand Slam-en se tudott diadalmaskodni. Forrás: Tennis.com (1850)Bush óriási emelést kér katonai kiadásokra 2002-01-08 -- A jövő évi költségvetésben George W. Bush jelentős emelést kért katonai kiadásokra - jelentette a Newsweek. A 30 milliárd dolláros keretre azon a 32 milliárdon felül tart igényt a Pentagon, melyet már megkapott a Kongresszustól az év végén. Ez összesen közel 20%-os növekedést jelent a hadászati kiadásokban, ami "a hadsereg legjelentősebb újjáépítése a nyolcvanas évek eleje óta" - mondta Mitch Daniels, a költségvetési bizottság vezetője a Newsweek-nek. A Pentagon által kiemeltnek tartott programokra - mint a hírszerzési tevékenység és a terrorizmus elleni küzdelem - gyakorlatilag a beterjesztés szerint megkapják a pénzt. A többi költséget viszont csak az inflációhoz mérten növelik. Clinton előző költségvetéseivel szemben az államháztartási többletet Bush nem a tartozások visszafizetésére, hanem a köztámogatások növelésére használja. Forrás: PR Newswire (1851)Történelmi áttörés az adattömörítésben? 2002-01-08 -- Egy floridai cég tegnap bejelentette, hogy áttörést ért el az adattömörítés terén. Ha a neves matematikusokkal dolgozó vállalat közlése igaznak bizonyul, akkor az jelentős változást hozhat az adattárolásban és továbbításban, így az egész informatikai ágazatban. Évtizedek óta próbálkoznak különböző adattömörítési megoldásokkal, de az eddig ismert eljárások az ismétlődő, vagy feleslegesnek ítélt adatokat nem kezelik, így az információ egy része elvész. A ZeoSync azt állítja, hogy eljárásukkal az adatcsomagot a századrészére tudják tömöríteni, adatvesztés nélkül. "Ez vagy egy tudományos kacsa, vagy a következő Nobel-díj alapja" - mondta a Reuters-nek David Hill, adattárolási elemző. Forrás: Yahoo! News (1852)Bush óriási emelést kér katonai kiadásokra 2002-01-08 -- A jövő évi költségvetésben George W. Bush jelentős emelést kért katonai kiadásokra - jelentette a Newsweek. A 30 milliárd dolláros keretre azon a 32 milliárdon felül tart igényt a Pentagon, melyet már megkapott a Kongresszustól az év végén. Ez összesen közel 20%-os növekedést jelent a hadászati kiadásokban, ami "a hadsereg legjelentősebb újjáépítése a nyolcvanas évek eleje óta" - mondta Mitch Daniels, a költségvetési bizottság vezetője a Newsweek-nek. A Pentagon által kiemeltnek tartott programokra - mint a hírszerzési tevékenység és a terrorizmus elleni küzdelem - gyakorlatilag a beterjesztés szerint megkapják a pénzt. A többi költséget viszont csak az inflációhoz mérten növelik. Clinton előző költségvetéseivel szemben az államháztartási többletet Bush nem a tartozások visszafizetésére, hanem a köztámogatások növelésére használja. Forrás: PR Newswire (1853)Kolonizáció, vagy halál - mondja Hawking 2002-01-08 -- Stephen Hawking szerint az emberi fajra leselkedő legkomolyabb veszély egy saját maga által létrehozott vírus lehet. A Daily Telegraph-nak adott interjúban arról beszélt, hogy "ami minket a leginkább veszélyeztet, hogy létrehozunk egy olyan vírust, ami elpusztítja az emberiséget - egy baleset folytán, vagy szándékosan". A ma közölt beszélgetésben a jelenkor legelismertebb tudósa nem tartja valószínűnek, hogy "túlélnénk a következő ezer évet, hacsak nem terjeszkedünk a világűrben". A Cambridge-i Egyetem matematika professzora optimista az emberiség Földön túli letelepedésének esélyeivel kapcsolatban. "Túl sok véletlen baleset történhet, mely az élet végét jelentheti egyetlen egy bolygón". Hawking sokkal nagyobb veszélyt lát a biológia jelenlegi gyors fejlődésében, mint a hagyományos tömegpusztító fegyverek meglétében. Forrás: BBC (1854)Whoopi Goldberg az Oscar-vezető 2002-01-08 -- Whoopi Goldberg lesz az idei Oscar-díjkiosztó gála műsorvezetője. A remek humoráról ismert színésznő két év után tér vissza a legnevesebb filmes elismerés gálaestjére. Ő lesz az első, aki az új helyszínen, a Kodak Theatre-ben vezényli le az estet, Los Angelesben. Az idei Oscar-díjak az egyik legnyitottabb versenynek tűnik hosszú évek után, a szakma megosztott az esélylatolgatásban, és egyik kategóriában sincs egyértelmű favorit. Tavaly Steve Martin vezényelte a gálát, akinek száraz humora nem nyerte el a közönség tetszését. Korábban Billy Crystal hatszor vezette fel a díjakat, egyértelműen ő volt a kilencvenes években a legnépszerűbb. Goldberg korábbi három főszereplése a gálán vegyes kritikákat kapott, egyszer már azt nyilatkozta, hogy soha többé nem vállalja el a tisztséget, most mégis igent mondott. Forrás: Zap2it.com (1855)Új multimédiás egység a versenyfutásban 2002-01-08 -- A WebTV alapítója új eszközt mutatott be a héten, mely egyesíti a magnót, a tévét és a videót és az online médiumokat egyetlen dobozban. Steve Perlman cége nevet is váltott, ezentúl Moxi Media-nak hívják magukat. A most bemutatott eszköz létrehozásával, és elsősorban népszerűvé tételével nem ők az elsők, akik próbálkoznak. Az Inteltől a Microsoft-ig és az Apple-ig sokan megindultak már az informatika ezen legutóbbi aranylázának nyomán. Az egységet a televízióhoz kapcsolhatjuk, dekódolni tudja a kábeltévé vagy a szatelitvevő jeleit, és egyben CD és DVD lejátszóként és nagyméretű adattárként is funkciónál. Forrás: ZDNet (1856)Bezár a szovjet idők legjobb szállodája 2002-01-08 -- A Moszkva hotel végképp bezárja kapuit, hogy egy új és modern épületnek adja át helyét. A Moszkva Oroszország fővárosának exkluzív szállodája volt a szovjet időkben, melyben a neves külföldi vendégeket - államfőket, és a baráti országok pártvezetőit - fogadták. A 20 emeletes kockaépület 1970-ben épült, közel a Kremlhöz és a Vörös térhez. Most egy új, öt csillagos hotel kerül a helyére, mely jóval kisebb lesz a jelenlegi kocka monstrumnál. A bontást tavasszal kezdik meg, az új szálloda 2004-re készül el - jelentette az orosz TV6 és az állami RTR televízió. Forrás: CNN (1857)Kísértet járja be a világhálót, Marx kísértete 2002-01-08 -- 37.000 feldolgozott kötettel a NetLibary az egyik legátfogóbb internetes e-könyvtár a világhálón. Az egyik csemege, melyet másutt nehezen találhatnánk meg, az Karl Marx európai kommunistáit egyesítő feltüzelőnek szánt röpirata, és a kommunizmus eszmerendszerének összefoglalója: A kommunista kiáltvány. A történelmi fontosságú iratot a Londonban tartott közös gyűlésükön fogadták el Európa kommunista pártjainak vezetői, szövegében meghatározott irányelvek évtizedekig útmutatónak mutatkoztak a kontinensen. Aztán tényleg, kísértet kezdte el bejárni Európát, a kommunizmus kísértete... Forrás: NetLibary (1858)Követ a porszívó 2002-01-08 -- A Hoover futurisztikus új porszívója nyerte el az amerikai Ipari Tervezési Díjat. Az egyelőre csak "Q Koncepció"-nak nevezett háztartási készülék 1260 beküldött pályázó között kapta meg az elismerést. A díj elbírálásakor a technikai újítások mellett a készülék formatervezési megoldásait is értékelik. Ez utóbbiért a kaliforniai IDEO-t illeti az elismerés, mely a versenyen kiemelkedően szerepelt: kilenc általuk tervezett készülék is elismerésben részesült. Minden kezelőgomb a fogónál helyezkedik el, az újítások között a legérdekesebbek az önmagától kihúzódó konnektor, vagy az infravörös követő rendszer: a porszívó kerekeit motor hajtja meg, és követi lépteinket, így nem is kell húzni az amúgy se nehéz masinát. Forrás: Hoover (1859)Amerika a hidrogén-meghajtást választja 2002-01-09 -- A Bush kormányzat úgy döntött, hogy ezentúl támogatja a hidrogén-meghajtású autómotorok fejlesztését. Ez a végét jelenti annak a közel nyolc éves, 1,5 milliárd dolláros programnak, melynek célja egy rendkívül gazdaságos, de hagyományos meghajtású jármű kifejlesztése volt. Spencer Abraham energetikai miniszter beszélt erről Detroit-ban, a ma kezdődött nemzetközi autókiállítás megnyitóján. "A kormányzat csökkenteni szeretné Amerika kiszolgáltatottságát szénhidrogének exportálóival szemben." - mondotta. Több megfigyelő szerint csak szeretnék visszanyerni a környezetvédelmi szervezetek támogatását, akik élesen bírálták Bush-t, amiért az USA nem vett részt a Kiotói Egyezményben. Az elmúlt években az autóipar már jelentős összegeket fordított hidrogén-meghajtású motorok fejlesztésére. Forrás: MSNBC (1860)Sebezhető a GPS rendszere 2002-01-09 -- A Globális Helymeghatározó Rendszer (GPS) könnyen zavarható, ezért gyors lépéseket kell tenni a biztonságának növelésére - áll egy most közzétett tanulmányban. A washingtoni Heritage Foundation által készített jelentés figyelmeztet a veszélyre. A GPS egy műholdas helyzet-meghatározó rendszer, melyet a katonaságtól a telekommunikációig, a repülésirányítástól a pénzügyi szektorig rengetegen használnak. Gyenge pontja a kis erejű rádióhullám, mellyel kommunikál. Ez könnyen zavarható, Oroszország jó ideje kínál eladásra olyan katonai adót, mellyel blokkolni lehet a GPS jeleit. A jelentés kiemeli még , hogy a ballisztikus rakétákkal rendelkező országok képesek lelőni a GPS műholdakat, de szakértők szerint ez valószínűtlen, mivel a szatelitek kicsik és magas a pályájuk. Forrás: CNN (1861)Győzött a hollywood-i szakszervezet 2002-01-09 -- Hollywood-ban hosszú vita után végre megegyeztek a színészek és a filmstúdiók egy három éves kollektív szerződésben. A megállapodás a színészek 135.000 főt számláló szakszervezete és az öt legnagyobb stúdió között jött létre. A szerződés részleteit nem közölték, de várhatóan magasabb minimálbért tartalmaznak, illetve további jogdíjfolyósításokat az ismétlésekből és a nemzetközi terjesztésből. Több hónapos huzavona után sikerült tető alá hozni a megállapodást, a megbeszélések többször megfeneklettek és november végén a színészek már teljes sztrájkkal fenyegetőztek. A szakszervezet főként kisjövedelmű színészeiért küzdött, akik a tagság nagy részét teszik ki. Forrás: BBC (1862)90 tanú Milosevics ellen 2002-01-09 -- Szlobodan Milosevicset újra bíróság elé idézték, még egy hónap van a perének kezdetéig. Jugoszlávia egykori elnökét a hágai törvényszéken öt rendbeli háborús bűnökkel vádolják, de a mostani perben csak a koszovói albánok elleni 1998-1999-es szerb atrocitásokban való felelősségét vizsgálják. Milosevics továbbra sem hajlandó együttműködni a bírósággal és nem ismeri el annak illetékességét maga felett. Geoffrey Nice ügyész 110 tanút kívánt meghallgatni az ügyben, de végül csak 90-et engedélyezett a bíróság. Nice kérte, hogy a tanúk személyazonosságát tartsák titokban az egykori elnök előtt, mert többen csak így vállalták a vallomástételt, de kérését elutasították. Forrás: Ananova (1863)A méret számít a Miss Franciaország vitában 2002-01-09 -- Tavaly a nemeket kellett tisztázni, idén a megfelelő méret lett a francia szépségkiránynő-választás vitatott része. Az egyik korán kizárt és emiatt csalódott hölgy úgy érzi, hogy jogtalanul fosztották meg versenyzési jogától. Az egyik feltétel szerint a jelentkezőknek legalább 172 centi magasnak kell lenniük. Aureilie Brun nem éri el ezt a magasságot, ezért nem is indulhatott a döntőben, pedig megyei győztes volt. Most azért támadja a végül legszebbnek választott Sylvie Tellier-t, mert szerinte a Miss Franciaország is csak 168 centis. A szervezők elzárkóznak minden további ellenőrzéstől. Tavaly még nagyobb volt a botrány, az akkori győztesről, Elodie Gossuin-ról az a pletyka terjedt el a bulvárlapokban, hogy valójában férfiként látta meg a napvilágot. Forrás: Yahoo! News (1864)Az új P4 jobb, de az Athlon állja a versenyt 2002-01-09 -- Az Intel új Pentium 4 processzora nagyon szépen szerepelt az első teszteken, de az Athlon XP továbbra is állja a versenyt. Főként a nagyméretű L2-es cache emeli ki az új P4-et a versenytársai közül. A korábban Northwood kódnéven futatott CPU kétségtelenül jobb teljesítményű, mint bármely korábbi Intel termék. Több területen is kiemelkedően javult a gyorsasága és megoldó képessége. A PC World első tesztjében a 2 és a 2,2 GHz-es processzor számos üzleti és irodai programon érezhetően - sőt, mérhetően - jobban szerepelt, mint versenytársai, de az AMD Athlon XP 1900+ továbbra is jobb teljesítményt mutat a multimédiás felhasználásokban. Forrás: PC World (1865)A Gorillaz turnéra indul 2002-01-09 -- A rajzfilmfigura zenekar turnéra indul. A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetésének, és sikerének számító Gorillaz, illetve a mögötte álló zenészek úgy döntöttek, hogy itt az idő, hogy élőben is kipróbálják magukat. A csapat szülőatyja, a Blur frontembere, Damon Albarn reméli, hogy egyedi koncertmegoldásuk a technikai újítások iránt érdeklődőktől a tinirajongókig, és azok szüleikig sok embert vonzanak majd. A fellépéseken a zenészek sziluettjei látszanak majd csak, de rengeteg animációt és más technikai trükköket is bevetnek a szórakoztatásra. A koncertkörút február 23-án indul Torontóban, és két hét múlva, Los Angelesben ér véget. Forrás: Pollstar (1866)India megoldása a rossz utakra 2002-01-09 -- India vezető mérnöki intézete ambiciózus tervet készített az ország közlekedési és szállítási gondjainak megoldására: egy léghajót. A terv szerint a héliummal töltött szerkezet könnyedén át tudná szelni a kontinensnyi országot. Állami támogatásból már több millió dollárt költöttek a léghajók kifejlesztésére, melyet elsősorban teherszállítási célokra szánnak. A felszíni közlekedés rossz kiépítettsége miatt erre komoly igény van Indiában. A szerkezettel akár kéttonnányi árut is lehet majd szállítani. Forrás: BBC (1867)Hogyan válasszunk kombinált irodai gépet 2002-01-09 -- A számítógép perifériáknak is megvan a maguk sorrendjük. Először mindenki csak nyomtatóra vágyott, aztán főként az üzleti felhasználásban kellett a fax és másoló, majd rájöttek, hogy egy scanner se jönne rosszul. A gyártók hamar felismerték a lehetőséget a kombinált eszközökben rejlő lehetőségekben. Ma már elárasztották a piacot azok a gépek, melyek a fenti funkciókat egyszerre tudják betölteni. Ma sem olcsó egy ilyen gép, és nem is mindig van szükség mindegyik funkcióra ugyanolyan súllyal - azaz minőséggel. Íme egy kis oktató leírás, hogy mit tartsunk szem előtt a választásnál. Forrás: BuyerZone.com (1868)Balesetek és csillagjegyek - Vigyázzunk az Ikrekkel! 2002-02-11 -- Akik az Ikrek jegyében születtek jobban teszik, ha ezentúl óvatosabban vezetnek és biztosítást kötnek autójukra. Viszont sose féljünk, ha egy Bak vezeti az autót. Egy ausztrál pénzügyi szolgáltató cég által végzett felmérésben azt vizsgálták, hogy az elmúlt évek baleseti statisztikái alapján mely csillagjegyek voltak a "legveszélyesebbek". Több mint 160.000 biztosítási igény átvizsgálása után megállapították, hogy az Ikrek okozzák a legtöbb balesetet, őket csak kevéssel lemaradva követik a Bikák, majd a Halak. A legmegbízhatóbbnak a Bakok bizonyultak, de igen jók az esélyeink egy Skorpió vagy egy Nyilas mellett is. Forrás: Reuters (1869)Orosz fegyver és segítség Afganisztánnak 2002-02-11 -- Az ideiglenes afgán kormány külügyminisztere Oroszországban tárgyal egy jelentősebb fegyvereladásról és az országa újjáépítéséhez nyújtandó segítségről. Moszkva már több alkalommal is felajánlkozott, hogy technikai segítséget nyújt Kabulnak, bár eddig ez csak egészségügyi támogatásban testesült meg. Várhatóan az oroszok segítenek majd a kulcsfontosságú Salang alagút újjáépítésében, mely az ország északi és déli felét köti össze. A legfontosabb együttműködés mégis az afgán hadsereg újjászerveze és felfegyverzése lesz, mely ma is főleg orosz fegyvereket használ. Az egykori ellenség az Északi Szövetség egyik legrégibb támogatójának számított az amerikai bombázások kezdete előtt is. Forrás: BBC (1870)Osztrák rendőr a lesiklás csúcsán 2002-02-11 -- Hogy egy osztrák nyerte meg a férfi lesiklást, az senkit se lepett meg, aki figyelemmel kíséri a sportágat. De hogy Fritz Strobl lesz a legjobb, arra senki se számított. A síelés legnagyobb presztízsű számát az osztrák rendőr meggyőző fölénnyel nyerte a sokkal nagyobb favoritoknak számító honfitársai előtt. A 29 éves Strobl még sose nyert olimpián érmet, de még világkupát sem. Hasonló meglepetés született a sáncugrás 90 méteres döntőjében, a 18 éves svájci Ammann fölényesen verte a nála esélyesebbnek tartottakat. Tegnap megszületett az amerikaiak első aranyérme is, a női snowboard félcsőben Kelly Clark-ot ünnepelhette a hazai közönség. A komoly jégkorong meccsek pénteken kezdődnek, a selejtezőben Szlovákiát búcsúztatta Lettország. Forrás: This is London (1871)Bush kedvencei: Chuck Norris és a Macskák 2002-02-11 -- Az Egyesült Államokat egy vidám, de sekélyes férfi vezeti, aki nem igazán ismeri az országa kultúrája - állítja egy most megjelent könyv. A New York Times riportere, Frank Bruni még a 2000-es választási kampánya idején került Bush mellé, mint a lap fő tudósítója, majd még nyolc hónapig a győzelem után is az elnök munkáját követte. Személyes benyomásainak összegezése egy nyájas, jó szívű és szórakoztató elnök, aki gyermekien tud rajongani felszínes dolgokért és a kultúrában rendkívül tájékozatlan. Bruni kiemeli, hogy Bush a Macskák című musicalt a modern színház legjobbjának tartja, kedvenc színésze Chuck Norris, viszont sose látta a Titanicot és azt se tudja, ki Leonardo di Caprio. Ellenben az Austin Powers filmeket kívülről tudja, és előszeretettel utánozza Dr. Evil-t. Forrás: NY Daily News (1872)Stallone a legrosszabb színész díjáért 2002-02-11 -- Stallone négy kategóriában is esélyes az idei Citrom-díjakon. Egy nappal a márciusi Oscar-gála előtt adják át minden évben a legrosszabb színészi alakításoknak és forgatókönyveknek járó elismerést - immáron 22-edszer. Stallone harminc év kemény munkájával ismét lehetőséget teremtett magának, hogy ő lehessen Amerika legrosszabb színésze. Eddig 29 jelölést kapott, és kilencet meg is nyert, köztük a 2000-ben odaítélt "A század legrosszabb színésze" díjat. A "Driven" című műve váltott ki ekkora elképedést, ami mellett még többszörösen jelölt Mariah Carey "Ragyogj!"-ja és a "Pearl Harbour" is. Forrás: ABC (1873)Internet-adó az EU-ban? 2002-02-11 -- Az Európai Unió várhatóan a jövő héten tárgyalja az interneten forgalmazott termékek és szolgáltatások adóztatásának kérdését. Az amerikai kormányzat máris tiltakozik a tervezet ellen. Még Clinton vezetése alatt az USA az internetes forgalmazás teljes adómentességéről döntött, így adva további lendületet az iparág fejlődésének. Ha az EU a szabályozás mellett dönt, akkor az amerikai cégeknek is regisztráltatniuk kell magukat minden olyan országban, ahová szállítani tudnak és az eladott áru vagy szolgáltatás után forgalmi adót kell fizetniük. Az USA már többször kezdeményezte a nemzetközi egyeztetést a kérdésben, hogy egységes szabályozás jöjjön létre világszerte, de ha az EU önállóan dönt, akkor erre kevés esély marad. Forrás: Washington Post (1874)Multimédiás kapcsolattartás az Xbox-ban is 2002-02-11 -- Ma már számos módon chatelhetünk, az egyik leggyorsabban terjedő mód mégsem a webszájtok felülete lett, hanem az un. instant messaging. Az ICQ, vagy az MS Messanger programokkal láthatjuk barátaink mikor lépnek fel az internetre, és egyszerre chatelhetünk, küldhetünk nekik emailt, vagy egész fájlokat, de még sms-t is. A Microsoft most rájött, hogy programját integrálhatja a most megjelenő Xbox játékkonzolba is, és ezzel új piacot nyithat az amúgy is felforrósodott videojáték fronton. Forrás: Ananova (1875)WTC támadás belülről 2002-02-11 -- Amikor már azt hihettük, hogy minden felvételt láttunk a New York-i World Trade Center elleni támadásról, akkor előkerül egy 45 perces anyag, mely a támadást belülről örökítette meg. Két francia testvér, Jules és Gedeon Naudet azon a reggelen is a manhattani tűzoltókkal volt, akikről akkor már néhány napja forgatták dokumentumfilmjüket. Kamerájukkal az első becsapódás után értek a helyszínre, és az épületben döbbenetes felvételeket mutatnak a káoszról, a megrémült tűzoltókról és rendőrökről. A felvételekből két órás dokumentumfilm készül, melyet március 11-én mutatnak be. Forrás: E! Online (1876)Szaporább férgek a mobil sugárzásától 2002-02-11 -- A tudósok egyelőre nem értik, miért mutatnak nagyobb termékenységet a laboratóriumi férgek, ha rádióhullámok sugárzásának teszik ki őket. Egy most készülő brit kutatás a mobiltelefonok által kibocsátott rádióhullámok élettani hatását vizsgálja. Ez az eddigi legnagyobb költségvetésű kutatás, melyet ebben a témában valaha folytattak. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy ha mikrohullámokkal sugározták a férgeket azok több petesejtet termeltek, mint a kontrollcsoportban lévők. A tudósok hangsúlyozták, hogy ez nem jelenti, hogy a mobilok jelei hasonlóan hatnának az emberekre, de bizonyosak, hogy valamilyen élettani hatással bírnak minden élőlényre. Forrás: New Scientist (1877)A nevető guru most India kedvence 2002-02-11 -- India régóta ismert a gurukról. Azon karizmatikus spirituális vezetőket nevezik így, akik a hindu élet és hitvilág rejtekében kalauzolják követőiket, gyakran saját elméleteikkel és gyakorlataikkal kiegészítve azt. A guruknak nagy tisztelet jár Indiában, ugyanakkor népszerűségük is változó: néha egy-egy guru gyorsan "kimegy a divatból", követői elhagyják. A legújabb sztárt Sri Sri Ravishankar-nak hívják, és mind nagyobb tábort tudhat maga mögött már Indián kívül is. Alapfilozófiáját a "don't worry, be happy" szlogenre építette, légzési technikái is a kitörő nevetésre épülnek. Forrás: Webcenter (1878)Naomi elismerte kábítószeres múltját és hisztis természetét 2002-02-12 -- Naomi Campbell beperelt egy brit bulvár lapot magánéletének megsértése miatt. A Mirror közel hat oldalas cikket közölt a szupermodell küzdelméről a kábítószerek ellen. A 31 éves Naomi a bíróság előtt elismerte, hogy évekig fogyasztott kábítószereket, és miután néhány éve belátta, hogy egyedül képtelen megbirkózni a problémával, szakértők segítségét kérte. A pert arra alapozza, hogy az érzékeny témáról képtelen őszintén és nyitottan beszélni a kezelés alatt, ha arról több oldalas cikkek jelennek meg. Arra a bírói kérdésre, hogy közismerten hisztérikus a természete, Naomi "igen"-nel válaszolt. A jamaikai származású Campbell 15 évesen kezdett modellként dolgozni, három évvel később ő volt az első fekete lány, aki a Vogue magazin címlapjára került. Forrás: Reuters (1879)1964 óta verhetetlenek az orosz műkorcsolyázók 2002-02-12 -- Orosz páros nyerte a Téli Olimpia műkorcsolya számát. Berezsnaja és Sikarulidze duettjének diadala nem érte váratlanul a sportág szerelmeseit, hiszen 1964 óta minden páros műkorcsolya számot az oroszok nyertek meg a Téli Olimpiákon. A második helyezett kanadai páros egyértelműen a közönség kedvence volt, Hamie Sale és David Pelletier előadása után tomboltak a nézők. Az eredményhirdetés után óriási füttykoncert kísérte a bírók döntését. A kínai Xue Shen és Hongbo Zhao harmadik helye az ázsiai ország első medálját jelenti a játékokon ebben a számban. Elszalasztotta történelmi lehetőségét Luger Hackl, a német szánkózó lehetett volna az első ember, aki négy egymást követő Olimpián aranyérmet nyer ugyanabban a számban. De az eddig örök második, olasz Zoeggeler 0.329 másodperccel legyőzte az idén. Forrás: Eurosport (1880)Valentine nap előtt - párom a netről? 2002-02-12 -- Ha valakinek még nincs párja Valentin napra, annak a szerelem talán csak egy kattintásnyira van. Miközben az internetes vállalkozások sorra karcsúsítanak, vagy zárnak be, az online párkeresők egyre népszerűbbek. Amerikában különösen a szeptember 11-i terrortámadásokat követően ugrott meg az interneten párjukat keresők száma. Az egyik legnagyobb oldal, a Match.com a taglétszámának 70%-os növekedéséről számolt be az elmúlt fél évben. Ma már speciális igényűek is találhatnak magukhoz valót, ilyen az állatbarátok, vagy az egészségügyben dolgozók párkeresője. A vizsgálatok szerint azonban a nők ódzkodnak az internetes ismerkedéstől, a szájtok látogatóinak 60%-a férfi. Forrás: CNN (1881)A férfiak helyettesíthetők? Most már a nők is 2002-02-12 -- Amerikai tudósok mesterséges anyaméh kidolgozásán fáradoznak. Az eljárás lehetővé teszi az embrió kifejlődését a női testen kívül is. Ha sikerrel járnak, akkor számos olyan család juthat gyermekáldáshoz, akiknek jelenleg semmi reménye sincs. A New York állam beli Cornell University kutatói a kísérletben önként résztvevő nők sejtjeit manipulálták oly módon, hogy azokból egy mesterséges anyaméhet hoztak létre. Az embriók sikeresen a falához tapadtak, majd növekedni kezdtek. A jelenlegi genetikai szabályozásnak megfelelően néhány nap múlva leállították a kísérletet. A tudósok szerint néhány éven belül elegendő gyakorlat és adat áll majd rendelkezésükre, hogy a megoldás valóssággá váljon. Forrás: Guardian (1882)Az új kínai rakéta ellen hatástalan az USA pajzs 2002-02-12 -- Hírszerzői jelentések szerint a kínai hadifejlesztés közel jár egy olyan rakéta-technológia kifejlesztéséhez, mely ellen hatástalan maradna a tervezett Amerikai rakéta-védelmi rendszer. A Kínai Népi Hadsereg már teszteli azt új interkontinentális rakétáit, melyek több darabra széthulló robbanófejeket szállítanának. Ehhez hasonló technológiával csak Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia rendelkezik. Egy amerikai szakértő úgy reagált a hírre, hogy "ezek szerint a kínaiak sokkal előrébb tartanak, mint azt gondoltuk". Kínának 20 nagy hatótávolságú rakétája van, az amerikaiak 24 rakéta ellen tervezik pajzsukat. De ha több robbanófejet is tudnak helyezni ezekre, akkor azzal USA védelmi rendszere nem tudna mit kezdeni - mondta egy szakértő a brit Times-nak. Forrás: The Times (1883)13 Oscar-jelölést kapott a Gyűrűk Ura 2002-02-12 -- Ma hirdették ki az idei Oscar-díj jelöltjeinek listáját. A várakozásoknak megfelelően a Gyűrűk Ura 13 kategóriában is indul, messze megelőzve bármely más filmet ebben az évben - a másik nagy filmsláger, a Harry Potter viszont egyáltalán nem szerepel a listákon. Tolkien eposzából készült film egyebek között a legjobb rendezés és legjobb film kategóriában is versenyben van, és abszolút favoritnak számít. Nyolc-nyolc jelölést kapott a "Gyönyörű elme" és a "Moulin Rouge" is. A két film sztárjai, Russel Crowe és Nicole Kidman a legjobb férfi és női szereplők között is szerepel, mellettük még Sean Penn, Denzel Washington, Will Smith, Halle Berry, és "Bridget Jones", azaz Renee Zellweger is esélyes még az Oscar-ra. Forrás: CBS (1884)Az új kínai rakéta ellen hatástalan az USA pajzs 2002-02-12 -- Hírszerzői jelentések szerint a kínai hadifejlesztés közel jár egy olyan rakéta-technológia kifejlesztéséhez, mely ellen hatástalan maradna a tervezett Amerikai rakéta-védelmi rendszer. A Kínai Népi Hadsereg már teszteli azt új interkontinentális rakétáit, melyek több darabra széthulló robbanófejeket szállítanának. Ehhez hasonló technológiával csak Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia rendelkezik. Egy amerikai szakértő úgy reagált a hírre, hogy "ezek szerint a kínaiak sokkal előrébb tartanak, mint azt gondoltuk". Kínának 20 nagy hatótávolságú rakétája van, az amerikaiak 24 rakéta ellen tervezik pajzsukat. De ha több robbanófejet is tudnak helyezni ezekre, akkor azzal USA védelmi rendszere nem tudna mit kezdeni - mondta egy szakértő a brit Times-nak. Forrás: The Times (1885)13 Oscar-jelölést kapott a Gyűrűk Ura 2002-02-12 -- Ma hirdették ki az idei Oscar-díj jelöltjeinek listáját. A várakozásoknak megfelelően a Gyűrűk Ura 13 kategóriában is indul, messze megelőzve bármely más filmet ebben az évben - a másik nagy filmsláger, a Harry Potter viszont egyáltalán nem szerepel a listákon. Tolkien eposzából készült film egyebek között a legjobb rendezés és legjobb film kategóriában is versenyben van, és abszolút favoritnak számít. Nyolc-nyolc jelölést kapott a "Gyönyörű elme" és a "Moulin Rouge" is. A két film sztárjai, Russel Crowe és Nicole Kidman a legjobb férfi és női szereplők között is szerepel, mellettük még Sean Penn, Denzel Washington, Will Smith, Halle Berry, és "Bridget Jones", azaz Renee Zellweger is esélyes még az Oscar-ra. Forrás: CBS (1886)Milliók tüntettek az USA ellen Iránban 2002-02-12 -- Egyes hírek szerint több százezren, mások szerint akár egy milliónál is többen vettek részt Teheránban az Iszlám Forradalom 23. évfordulójának ünnepségén. A tűntetők sokkal többen voltak, mint tavaly, eddig minden évben egyre kevesebben emlékeztek meg a véres iszlám hatalomváltásra. Szakértők egyetértettek abban, hogy az elmúlt héten elhangzott Bush beszéd miatt mentek többen az utcára, melyben az amerikai elnök Iránt is a "gonosz szövetségesének" nevezte Irakkal és Észak-Koreával együtt. Felszólalt Szaddam Husszein is, aki Irán "mellé állna bármely agresszió ellen". A bagdadi vezető első ízben szólt barátilag a szomszédos országról az 1980-1998-as Irak-Iráni háború óta, mely közel 1 millió emberéletet követelt mindkét oldalon. Forrás: Yahoo! News (1887)Madonna a James Bond vonaton 2002-02-13 -- Madonna énekli majd az új James Bond film egyik betétdalát. A sztár szóvivője jelentette ezt be, hozzátéve, hogy színésznőként ezúttal nem vesz részt a produkcióban - Madonna eddigi filmes próbálkozásai rendre megbuktak. Egyelőre arról sem szólnak a hírek, hogy ez lesz-e a film főcímének a zenéje, de a szakmában jártasak ezt szinte biztosra veszik. Valószínűleg azért sem jelenthették be ezt, mivel a filmnek hivatalosan még nincs címe, annak ellenére, hogy a forgatás már megkezdődött. Egyelőre Bond 20 munkanéven említik csak az új kémtörténetet, melynek ismét Pierce Brosnan lesz a főszereplője. A főcím zenéje eddig a Bond filmek címével mindig azonos volt. Forrás: E! Online (1888)Javítsd magad! - a főbb kiegészíteni valók az XP-n 2002-02-13 -- "Túl sokat kell utána javítani" - ez a leggyakoribb panasz, mely a Microsoft új operációs rendszerét éri. Miközben a témában jártas újságírók és az átlagemberek is több szempontból dicsérik - főként gyorsasága és egyszerűbb grafikus felülete miatt -, rengeteg javítást kell letölteni a cég honlapjáról, ha biztonságos és megbízható operációs rendszert akarunk a gépünkre. Az októberi boltokba kerülés napján már több tucat hibát tett közzé a cég: 18 MB letölteni való egy teljesen új programhoz. Ma a beépített Internet Explorer-hez adtak közre egy javítást, miután kiderült, hogy anélkül a hackerek könnyedén hozzáférhetnek gépünk adataihoz. Alább egy (nem teljes) lista linkje az eddig felfedezett hibákról. Forrás: PC World (1889)Kína új évet ünnepel 2002-02-13 -- Kínaiak millió tegnap ünnepelték meg a Ló évének eljövetelét. A kínai újév a legfontosabb ünnepüknek számít, amikor az emberek meglátogatják a templomokat, nagy családi összejövetelek és vacsorákat tartanak, és hangos tűzijátékokkal ünneplik meg a hold-naptár szerinti Új Évet. Pekingben a hagyományos állami ünnepély keretében köszöntötték az esztendőt, hatalmas tűzijátékkal és katonai kórusokkal. A Kínai Kommunista Párt több évtizede a szokásosnál könnyedebb televíziós műsorral szórakoztatja népét, mely becslések szerint 800 milliós nézettséget ért el az idén - ehhez hasonló adatért a világ televíziós vezetői a földön kúsznának. A kínai asztrológusok szerint az elkövetkező év rossz lesz, gazdasági és politikai nehézségekkel, amikor is a pároknak nem szabad egybekelniük. Forrás: Nando Times (1890)Miért fizetnénk, ha ingyen is megkaphatjuk? 2002-02-14 -- Az internetezők nem szívesen fizetnek az elektronikus üdvözlő-kártyákért, főként ha másutt ingyen is megkaphatják ugyanazt a szolgáltatást. Az online forgalmat figyelő Jupiter Media Metrix tegnapi jelentésében a korábban vezető oldalak 10-20%-os visszaesést voltak kénytelenek elkönyvelni, mióta pénzt kérnek a képeslapokért. Eközben a még mindig ingyenes szolgáltatók, mint a Yahoo! Greetings vagy a Hallmark.com forgalma több, mint 70%-kal növekedett egy hónap alatt. Az American Greeting és a Bluemountain.com a hirdetési bevételek visszaesése után kényszerült a fizetős szolgáltatás bevezetésére. Forrás: Reuters (1891)A mobilosok lemondanak a vezetékes telefonról 2002-02-14 -- Egyre több mobil tulajdonos már nem is veszi a fáradtságot, hogy költözés után bevezetesse a vezetékes telefont. Amerikában a becslések szerint a fiatalok 20%-a már nem is tartja fontosnak, hogy a telekommunikáció hagyományos módját válassza. Ők főként azok közül kerülnek ki, akik gyors internet kapcsolattal rendelkeznek otthon, vagy a munkahelyükön. Az Egyesült Államokban is egyre többen kábelen, vagy bérelt vonallal kapcsolódnak az internetre, és a hagyományos telefonvonalra már nincs szükségük. A leggyakoribb indok a mobil mellett, hogy a fiatalok keveset vannak otthon, és még ott is legtöbbször a vezeték nélküli számon hívják őket - miközben a havi díjat továbbra is fizetik a szolgáltatónak. Forrás: Sign on San Diego (1892)Az EU költözésre bátorít 2002-02-14 -- Az Európai Unió olyan akciótervvel állt elő, mely a polgárait nagyobb mobilitásra ösztönözné. Az EU azt szeretné elérni, ha a lakosság bátrabban és gyakrabban változtatná lakó- és munkahelyét. Közgazdászok szerint ez lehet a kulcs egy valódi, működő közös európai piac létrejöttéhez. A terv megemlíti, hogy tavaly csak 225.000 ember költözött másik országba, ami a lakosság 0,1%-át jelenti. Ez az érték eltörpül az Egyesült Államok lakosságának mobilitásához képest, ahol az emberek 2,5%-a költözik egy másik államba minden évben. A terv kiemeli, hogy a lakó- és munkahely váltás egyik legnagyobb akadálya eddig a juttatások és az egészségügyi járulékok bonyolult "mozgatása" volt két ország között. Forrás: IHT (1893)Botrány a jégen 2002-02-14 -- A Nemzetközi Korcsolya Szövetség belső vizsgálatot kezdeményez az egyre nagyobb botránnyá dagadó páros műkorcsolya aranyérem miatt. Mint ismeretes, hétfőn az orosz Jelena Berezsnaja és Anton Sikharulidze páros előadását tartották a bírok a legjobbnak, miközben a közönség (és azóta a legtöbb hozzászóló szakértő) a kanadai Jamie Sale és David Pelletier műsorát vélte az est legszebbjének. Mellettük szól az is, hogy az oroszok egy dupla axelből kijőve kisebb hibát vétettek, míg a kanadaiak előadása a felvételeken is hibátlannak tűnik. Christine Brennan, a korcsolyázás egyik legnagyobb szakértője azt nyilatkozta, hogy "megbízható, belső forrásból azt hallotta, hogy az orosz és a francia bírók összejátszottak valamilyen megállapodás keretében". Forrás: ESPN (1894)Maradnak Jóbarátok még egy évig 2002-02-14 -- A televíziózás jelenleg legnépszerűbb sorozata, a Jóbarátok még egy évig folytatódik. Az NBC-nek sikerült megállapodnia a szereplőkkel, megkapják a kért 1 millió dolláros gázsit epizódonként. Jennifer Aniston, Courteney Cox Arquette, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer az idei szezont csak hosszas tárgyalások és alkudozások után vállalta el, eddig 700.000-et kaptak részenként. A televízió társaság és a színészek azonban bejelentették, hogy a jövő szezonban bemutatásra kerülő 24 rész lesz az utolsó a sorozat életében. A Jóbarátokat átlagosan 24,5 millióan nézik csak Amerikában, és jelenleg vezeti a nézettségi listát a sorozatok között. Forrás: CNN (1895)Amerika még az idén megtámadja Irakot 2002-02-14 -- A Pentagon és a CIA megkezdte az Irak elleni katonai csapás előkészítését. Ezzel végképp eldőlni látszik a kérdés, korábban már a napilapok kiszivárogtatták a Bagdad elleni akció tervét, de Colin Powell külügyminiszter tegnap még cáfolta ezt. A hadműveletre várhatóan még az idén sor kerül, a tervek szerint akár 200.000 katona mozgósítására is számítani lehet - ami több mint az afgán háborúban részt vettek száma. A Bush-kormányzat nyílt célja, hogy elűzzék Szaddam Husszeint a hatalomból, amire az idősebbik Bush vezetése alatti Sivatagi Vihar hadművelet nem tért ki - és ezt sokan azóta is elhibázott lépésnek tartják. Franciaország és Németország máris tiltakozik a tervezett akció ellen, hasonlóan a térség arab diplomatáihoz. Forrás: Guardian (1896)Elektromos tolmács 2002-02-14 -- Aki sokat utazik, de az idegen nyelvek nem az erőssége, annak egy orosz cég most megoldást kínál. Most fejezték be egy tenyérnyi méretű fordítógép kifejlesztését, mely a szavakat és kifejezéseket hang után azonosítja, majd lefordítja. Egyelőre angol, francia, német és spanyol nyelvekre, de hamarosan további alkalmazásokkal egészítik ki az adatbázist. A komoly előrelépést a hangfelismerő szoftver jelenti, és az újságíróknak tartott bemutatón nagy megbízhatóságot mutatott. Az elhangzott mondtatok 90%-át helyesen fordítja le, anélkül, hogy bármit is gépelnünk kellene. Forrás: BBC (1897)Per a vibráló joystickért 2002-02-14 -- A Microsoft és a Sony jogi csatára készülhet, miután egy kaliforniai cég a vibráló joystick technológiájának jogtalan használatát kéri számon a cégeken. Az Immersion Corporation még 1993-ban szabadalmaztatta újítását, melynek lényege, hogy a videojátékok effektjei mozgásba hozza a joystickot. Ha egy repülőt vezetünk, akkor annak rezgését utánozza a szerkezet, ha lövéssorozatot adunk le, a fegyver visszaütő hatását érezhetjük a kezünkön. A Sony Playstation 2-ben, a Microsoft pedig az XBox irányítópaneljébe építette be a technológiát, de ehhez nem kérték az Immersion hozzájárulását. Forrás: BBC (1898)Schwarzenegger új filmje a listák élén 2002-02-14 -- Ezen a héten az új Arnold Schwarzenegger film vezeti az amerikai mozik bevételi listáját. A Collateral Damage (Járulékos kár) még októberben került volna a mozikba az eredeti tervek szerint, de a szeptember 11-i terrortámadások miatt elhalasztották a bemutatót. A filmben Schwarzenegger egy tűzoltót játszik, aki megelégelve a hatóságot tehetetlenségét maga megy a kolumbiai terroristák után, hogy bosszút álljon családja meggyilkolásáért. A múlt héten egyébként jelentősen visszaesett a moziba járó kedv, aminek oka főképp a Téli Olimpia váratlanul nagy nézettsége - az emberek inkább otthon maradnak tévézni ezekben a hetekben. Forrás: ABC (1899)Hitler volt titkárnője elhunyt 2002-02-14 -- Adolf Hitler utolsó életben maradt titkárnője a múlt héten. A 81 éves Traudl Junge méhrákban szenvedett már évek óta, és a múlt héten kómába esett, majd elhunyt. Már nem élhette meg életrajzának megjelenését, mely a héten került a könyvesboltokba. 1943 és 45 között volt a náci vezető titkárnője, ő írta le Hitler utolsó nyilatkozatát és végrendelét a berlini bunkerban, néhány órával az öngyilkossága előtt. Junge egész életében magányosan élt, sosem volt családja. Mindig is hangsúlyozta, hogy fogalma sem volt azokról a borzalmakról, amik a fasizmus alatt történtek, sem zsidók millióinak haláláról. "Remek főnök volt, apásan barátian bánt velem mindig" - mondta Hitlerről. Forrás: Ananova (1900)Bonot méltatták pályatársai 2002-02-15 -- Nagyszabású koncerten köszöntötték Bono-t zenésztársai és hollywoodi sztárok "kiemelkedő filantróp erőfeszítéseiért". A tegnapi estélyen a U2 énekesét az emberi jogokért, és jótékonysági erőfeszítéseiért méltatták pályatársai. Az eseményen olyan sztárok léptek fel, mint Tom Cruise, Kevin Spacey, Drew Carey, Sean Penn, Lauryn Hill, vagy a Walt Disney elnöke, Michael Eisner. Bono az elmúlt két évtizedben politikailag az egyik legaktívabb sztár lett, keményen kampányolt a harmadik világ országainak adósságcsökkentéséért, az AIDS elleni felvilágosításért, és rendszeresen részt vesz az Amnesty International és a Greenpeace kampányaiban. A tegnapi koncert bevételét is jótékonysági célokra ajánlották fel. Forrás: Lycos (1901)Macskát klónoztak Texasban 2002-02-15 -- Texasi kutatók sikeresen klónoztak egy házimacskát. A ma már két hónapos eredményről most számolt be a tudományos folyóirat, a Nature. A CopyCat névre keresztelt macska tökéletes genetikai mása egy, ma már elpusztult állatnak. A tudósok szerint a cica egészségesnek és elevennek tűnik. A kutatók most egy kutya klónozására készülnek, de további terveikben szerepel egy disznó, egy marha és egy kecske reprodukálása. Állatvédelmi szervezetek amiatt aggódnak, hogy elvesztett házi kedvenceiket klónozással próbálják majd "újjáéleszteni" a tehetős gazdáik. A korábbi állat-klónozási kísérletek célja mindig több gén kombinálása volt, melynek eredményeként értékes hatóanyagok termelését lehetett elérni az állat tejében, vagy szerveit beültetésre lehetett felhasználni. Forrás: Katu.com (1902)Bush alternatív környezetvédelmi tervezete 2002-02-15 -- Bush tegnap előterjesztette az USA saját környezetvédelmi tervezetét, mely vegyes reakciókat váltott ki külföldön és hazájában. A tervezet lényege, hogy adó-visszatérítést ad azon vállalatoknak, melyek csökkentik az un. üvegház-gázok kibocsátását. A cégek önként dönthetnek, hogy milyen mértékben és módon teszik ezt meg. Szakértők szerint ha a gazdasági növekedés újra beindul, a veszélyes gázok kibocsátása becslések szerint 35%-kal magasabb lesz, mintha az USA aláírta volna a Kyotoi Egyezményt. A tavaly tető alá hozott megállapodást végül a világ minden országa aláírta, vállalva, hogy csökkentik az üvegházhatást növelő gázok kibocsátását - kivéve Amerikát. Az EU hevesen, Japán mérsékelten bírálta Bush tervezetét. Forrás: New Scientist (1903)Mi hiányzik az Almából? 2002-02-15 -- Az Apple számítógépei szépek, jók, ők találták ki az informatika jelenleg is legtöbbet használt újításait, a grafikus felülettől a multimédiás megoldásokig. A kérdés: de hát akkor mi a baj az Apple-lel? Persze ezt sokan szeretnék tudni, leginkább Steve Jobs, a cég atyja. Számos tanulmány született, hogy miért nem képesek 4%-nál nagyobb piaci részesedésre. Az alábbi elemzés leginkább a vállalati piac fontosságának alábecsülését veti a cég szemére. Mindig is erőssége volt az Apple-nek, hogy kitalálja, mire lesz az embereknek szüksége, de eközben nem figyelt oda az adminisztratív igényekre, és sokak szerint elhibázott reklám-stratégiát is folytatott. Forrás: ZDNet (1904)Warhol és földijei 2002-02-16 -- A szlovákok még mindig értetlenül állnak Andy Warhol leveses konzervdoboza előtt. Már több mint egy éve megnyílt a kelet-szlovákiai Mikovában a pop-art legnagyobb alakjának emlékmúzeuma, de a helyiek közül csak nagyon kevesen voltak kíváncsiak a műveire. Warhol szülei még a múlt század elején vándoroltak ki Amerikában, és ott született meg 1930 körül a kis Andy (sose nyilatkozott kétszer ugyanúgy a születési időpontjáról). A látogatók többsége külföldi, a tavalyi 14.000 ember 70%-a főként a környező országokból érkezett. A 140 kiállított darab közül számos eredeti nyomat is itt található, mint a "Vörös Lenin", vagy az "Ingrid Bergman". De a helyieket mindez hidegen hagyja. "Szerintem nem lehetett normális, különben nem festette volna egyszer fehérre a haját, utána pedig zöldre" - mondta Michal Pavlovic, helyi lakos. Forrás: CNN (1905)Amerikai katonák a Fülöp-szigeteken 2002-02-16 -- Az amerikai hadsereg az afganisztáni akciója óta a legnagyobb szabású mozgósítást hajtotta végre, amikor tegnap egységei megérkeztek a Fülöp-szigetekre. A katonák hivatalosan kiképző-küldetésre érkeztek, de a hivatalos álláspont is megemlíti, hogy akár harcra és veszteségekre is fel vannak készülve. A manilai és a washingtoni kormány közös nyilatkozatban hagyta jóvá a katonai felvonulást, melynek célja a szélsőséges muszlim Abu Sajjaf csoport lefegyverzése. A csoportot több alkalommal is kapcsolatba hozták Osama bin Laden Al Kaida terrorszervezetével. Ma már hallattak is magukról a csoport tagjai, egy piacon pokolgép robbant, majd gránátot dobtak egy moziba. Négyen meghaltak a támadásokban. Forrás: iWon (1906)A kémszoftver most is figyel 2002-02-18 -- Ebben a percben a főnökünk, vagy a valamelyik kormány titkosszolgálata figyelheti, hogy mit gépelünk a számítógépünkön - vagy azt is, hogy mit töröltük. Vagy titokban lefényképeznek minket a webkameránkkal. Ehhez ma már több szoftver is kapható a piacon, az egyik fejlesztő cég tavaly 200.000 példányban adott a programból - a vevők között volt az FBI és "néhány gyanús alak" is. A szoftver adott időnként, vagy bizonyos kulcsszavak alapján - mint pl. "főnököm", vagy "pornó" vagy "terrorizmus" - pillanatfelvételt készít a képernyőről, átolvassa e-mailjeinket, rögzíti a leütött billentyűket. Ezeket egy e-mailben továbbítja a megadott címre, persze teljesen észrevétlenül. A fájloknak furcsa kiterjesztéseket ad, és átdátumozza őket, hogy ne legyenek feltűnők. Forrás: Nando (1907)Egy öblítéssel a fogszuvasodás ellen? 2002-02-18 -- Egy olyan szájöblítőt fejlesztettek ki amerikai kutatók, mely örökre megszűntetheti a fogszuvasodást okozó baktériumokat. Az ellenfél természetesen szintén egy baktérium, melyet genetikailag módosítottak. Az új baktériumot azokból a Streptococcus bacilus-mutánsokból fejlesztették ki, melyek mindenkinek a szájában megtalálhatók. Életfolyamatuk során a cukrot savakká alakítják, mely roncsolja a fogzománcot. Az új, genetikailag módosított baktériumok kiszorítják a káros savakat termelőket, és nem is engedi többé, hogy újra megtelepedjenek. Az egyszeri kezelés 100 dollár körüli összegbe fog kerülni, ha sikeresek lesznek a most kezdődő klinikai tesztek. Forrás: Ananova (1908)Titkosított kutatási eredmények 2002-02-18 -- A Bush-kormányzat határozott lépéseket tervez az országa tudományos eredményeinek védelmére. Elsősorban a tömegpusztító fegyverek előállításához felhasználható kutatások leírásárát titkosították. Az elmúlt hónapban közel 6.600 tudományos dokumentum hivatalos publikálását vonta vissza, főként olyanokét, melyek biológiai és kémiai fegyverek előállításához is segítséget nyújtanak. Az elkövetkező hetekben további több száz publikáció visszavonására lehet számítani, és arra is felkérték a tudósokat, hogy limitálják saját kutatási eredményeik megjelentetését. A kritikusok szerint az eredmények megosztása és a kommunikáció korlátozása visszavetheti a kutatásokat. Forrás: New York Times (1909)Superman visszatér 20002-02-18 -- Feltámadhat hamvaiból az acélember: a Warner Bros. a Variety híre szerint vissza akarja hozni Superman-t a vászonra. A stúdió még a múlt héten megerősítette, hogy leszerződött - és teljes alkotói szabadságot adott - McG rendezőnek, hogy újra szállhasson a piros palástos hős. Teljes nevén Joseph McGinty még a Charlie angyalainak váratlan sikerével alapozta meg hírnevét Hollywood-ban, és a több százmilliós kasszasiker meggyőzte a producereket, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek sikereit képes a mai közönségnek is szórakoztatóvá tenni. 15 év telt el a Superman IV: A béke harca megjelenése óta, a WB azóta már tett egy sikertelen kísérletet néhány éve, hogy visszahozza hősét. Az új film legkorábban két év múlva kerülhet mozikba. Forrás: E! Online (1910)Ma hajnalban Csehország-Kanada 3-3 - a csehek csoportmásodikok 2002-02-18 -- Kevés góllal, de hatalmas küzdelemben Svédország legyőzte a cseheket. A Salt Lake City-ben folyó olimpiai jégkorong csoportmérkőzések legnagyobb meglepetése születhet meg ma éjfélkor, ha Kanada legyőzi a négy éve Nagano-ban aranyérmes Csehországot. Az eredményben nagy szerepe volt a két kapusnak, Hasek, a csehek sztárja, az NHL legjobbja két gólt is kapott, miközben Salo 37 kapura lövést hárított, és csak egyet engedett be. Ha a svédek csoportelsőkként jutnak tovább - ami biztosnak mondható, hiszen már csak a németekkel kell játszaniuk - akkor a B-csoportból várhatóan Fehéroroszországgal kerül szembe. Az amerikaiak eddig remek formát mutattak, kevesen kétlik első helyüket a tabellán. Forrás: FOX (1911)Esőért imádkozva 2002-02-18 -- Az esők mennyiség és a csapadék hullásának helye drasztikusan megváltozhat a közeljövőben. Ennek oka a levegőben szálló apró szennyezések, melyek nagy része a szénhidrogének elégetéséből származik. A szennyezés megnehezíti a felhők kialakulását, és csökkentik a csapadék kiválásának lehetőségét - jelentették tudósok tegnap a legújabb műholdfelvételek elemzésére alapozva megállapításukat. Mivel a szennyezés blokkolja a napfény útját, így lassítja a párolgást a világtengerek felett, így a felhőformálódást. Másrészt a csapadék nem ott esik le, ahol szokott, hanem jellemzően magasabb tengerszint feletti helyeken - főként a legszennyezettebb helyeken eshet kevesebb eső, tehát a nagyvárosok körül, melyek így még szennyezettebbé válhatnak. Forrás: UPI (1912)Az ingyenes web legjava 2002-02-19 -- A napokban közöltünk egy cikket arról, hogy mind kevesebb az ingyenes szolgáltatást nyújtó weboldalak aránya. Az internet-boom alábbszállása után ma már a legnagyobbak is képtelenek csak a reklámtevékenységből eltartaniuk magukat. A Valentin-napi őrület előtt a legnagyobb e-üdvözlőkártya küldők is már pénzt kértek a szolgáltatásért. De azért vannak még üdítő kivételek, ezekből gyűjtötték össze a PC World-nél a legjobbak listáját. Köztük az Adobe Acrobat Reader, a Winamp, a Google, a Yahoo Mail, és még néhány nálunk méltánytalanul kevésbé ismert oldal, melyekre legalább is érdemes egy pillantást vetni. Forrás: CNN (1913)Lopott Robbie Williams? 2002-02-19 -- Robbie Williams több mint 350.000 dollárnyi kártérítést kénytelen fizetni egy bírósági határozat alapján, mert legutóbbi albumáról az egyik szám "jelentős mennyiségben" valaki más dalából is részleteket tartalmazott. A londoni bíróság a "Jesus in a Camper Van" című számról találta úgy, hogy az a másolata egy Woodie Guthrie dalnak, a "I Am The Way"-nek. A taláros testület azonban nem tartotta megalapozottnak a jogdíj felett rendelkező Ludlow Music igényét büntetendő károkozásra, így csak arra kötelezte a Robbie Williams-et, hogy a lemezen lévő számból befolyt összegek 25%-át fizesse ki a cégnek és a szerzőnek. Forrás: Billboard (1914)A pápa háromszor űzött ördögöt 2002-02-19 -- II. János Pál három ördögűzést is végrehajtott 23 éves szolgálata alatt - állítja egy magas rangú vatikáni pap. Gabriele Amorth atya a múlt héten nyilatkozott az olasz La Stampa magazinnak, hozzátéve, hogy a legutóbbi eset tavaly szeptemberben történt. "A kislány csak pörgött körben a padlón. A Vatikánban még sose lehetett ilyet látni" - mesélte a legutolsó esetet. A katolikus vallás szerint az ördögűzés a gonosz erők elűzése az áldozat testéből, melyet megszállt. A középkorban többször is lejegyezték az eljárási módot, mely imák sorozatából, szenteltvíz locsolásából, és kézrátétel kombinációjából áll. "Korábban láttam lebegést, és olyan fizikai erőt egy kislányban, mellyel 6-8 felnőtt férfi is alig bírt el" - állítja az atya. Forrás: ABC (1915)Milyen lesz az Űrnyelv? 2002-02-19 -- Nyelvészek és nyelvtörténészek közösen próbálják meg kitalálni, hogy milyen lesz az első hosszú távú űrutazásból visszatérők nyelve. A kutatók arra számítanak, hogy az elszigetelt kommunikáció után várhatóan leegyszerűsödött szóhasználatra, akár új szavak és kombinációk kialakulására is lehet számítani. Eközben várhatóan megnövekszik a belső - azaz csak egymás között értett - jelek, gesztusok szerepe, és várhatóan erősen megváltozik a beszélt nyelv dialektusa. De a tudósok arra számítanak, hogy ha angolul beszélnek induláskor az első űrúttörők, akár 200 év multán is képesek lesznek majd megértetni magukat a Földön. Forrás: Ananova (1916)Vezet a Sony, de betört az Xbox 2002-02-19 -- A kései kezdés ellenére a Microsoft játékkonzolja nagyon jó eladási statisztikákat tudhat maga mögött. Az XBox az elmúlt három hónapban feljött a második helyre, amivel a legrégebbi játékost, a Nintendot kényszerítette maga mögé. Mindezt annak ellenére, hogy a szoftveróriás doboza még csak Észak-Amerikában kapható, Japánban holnap után, Európában - a Sárváron gyártott darabok - március 14-én kerülnek a boltokba. A videojáték piac rendkívül gyorsan fejlődik, tavaly a 9,4 milliárd dolláros bevételével már megelőzte a mozik összes árbevételét (8,35 m$). De a Sony egyelőre megállíthatatlannak látszik, több konzolt adtak el, mint a két versenytárs összesen. Ennek fő oka a Playstation 2-höz kapható játékok száma: 125 közül választhatunk, míg az Xbox csak 40, a GameCube pedig 23 programmal kínálja gépét. Forrás: USA Today (1917)Powell az MTV-ben: kormányvita az óvszerről 2002-02-19 -- Vitát váltott ki az amerikai kormányzatban Colin L. Powell nyilatkozata az MTV zenei adón, ahol a fiatalokat az óvszer használatára biztatta, mint a legbiztonságosabb védekezési módot az AIDS ellen. A konzervatív párt néhány vallási képviselője és ultrakonzervatív tagja az elnöki egészségpolitika elárulásával vádolta a külügyminisztert. Bush több gesztus értékű engedményt tett a vallási csoportoknak, cserébe támogatásukért, köztük a családi élet szépségét, a hűséget, és a házasság előtti önmegtartóztatást emelve az amerikai családpolitika középpontjába. Powell azonban kiállt kijelentése mellett, szerinte a szexuálisan aktív fiatalokhoz szólt. "Őket pedig nem lehet a nem biztonságos szerelmi életre biztatni" - mondta. Forrás: MSNBC (1918)Panasz a sok hamburgerre Salt Lake City-ben 2002-02-20 -- A belorusz olimpiai csapat azzal vádolja a játékok szervezőit, hogy aláássák csapatuk esélyeit az elégtelen ételekkel, amit kapnak. A fehérorosz sportminiszter, Alexander Grigorov azt vetette a Salt Lake City-i szervezők szemére, hogy már az első naptól gondjaik voltak az ellátással, és túl messzire (80 kilométerre) vannak a játékok helyszínétől. "A sportolóink szendvicseket és különböző hamburgereket kapnak csak. Pedig fontos lenne a megfelelő ételek biztosítása, mint a meleg leves, vagy a friss gyümölcsök és zöldségek" - mondta Grigorov. Korábban Ivan Rizsenkov, a sífutó is panaszkodott a felszolgált ételekre. A beloruszok egyelőre csak egy bronzérmet nyertek, de jégkorong válogatottjuk nagyon jól szerepelt eddig. Ma 19.00-kor a svédekkel játszanak az egyenes ágú kieséses rendszerben. Forrás: Cosmiverse (1919)Át kell adni a Windows forráskódját 2002-02-20 -- A Microsoft-ot arra kötelezte egy bíróság, hogy bocsássa a perelő kilenc állam rendelkezésére a Windows operációs rendszerek forráskódját. A szoftvercég ma is több perben áll piaci helyzetével való visszaélés miatt. A Microsoft azt állítja, hogy nem képes olyan egyszerűbb, de mégis hatékony operációs rendszert építeni, melybe nincs integrálva az internet-böngésző, és más kiegészítések. Szerintük az integrált alkalmazások nélkül romlik a rendszer stabilitása. Ha sikerül bizonyítani az ellenkezőjét, akkor a céget valótlan állításai miatt kötelezhetik, hogy minden további operációs rendszerét kiegészítő alkalmazások nélkül árulja. Ha az is bizonyítottá válik, hogy a Windows úgy lett megírva, hogy a konkurens programok futását lassítja - ahogy ezt sokan állítják, főként a médialejátszók kapcsán -, akkor további szigorú büntetésekre számíthat a cég. Forrás: OS Opinion (1920)A Wal-Mart a világ legnagyobb vállalata lett 2002-02-20 -- Wal-Mart lett a világ legnagyobb vállalata a bevételek tekintetében. A legnagyobb amerikai kereskedelmi lánc az olajóriás Exxon-Mobilt hagyta maga mögött, hála a kiemelkedően jó karácsonyi szezonnak. Lee Scott, a vállalat vezetője elmondta az FT-nek, hogy sikerült növelniük az eladásaikat, miközben terjeszkedési kísérleteiket is siker koronázta. Pedig a legtöbb kiskereskedő nehéznek mondta a tavalyi évet, a vásárlási hajlandóság Amerikában folyamatosan csökkent 2001 folyamán, és a gazdaság egésze recesszióba süllyedt. A hír annál is meglepőbb, hogy a Wal-Mart legnagyobb riválisa, a K-Mart a múlt héten csődöt jelentett. Forrás: Financial Times (1921)Új mobil szolgáltatások helyazonosítás alapján 2002-02-20 -- Merre van a legközelebbi kocsma, a közelünkben vannak-e barátaink, hol vehetünk ki pénzt az automatából - ezekre a kérdésekre ezentúl a mobiltelefonunk adja majd meg a választ. A héten kezdődő Cannes-i technológiai vásáron olyan újdonságokat mutattak be a cégek fejlesztői, melyek a mobilok helyzetazonosító tulajdonságát használja fel. A vezeték nélküli adatátvitelnél a telefonok mindig bejelentkeznek a legközelebbi adónak. Ezt az eddig ki nem használt oldalát ragadták meg a mérnökök, hogy új szolgáltatásokkal egészítsék ki a mobilszolgáltatásokat. A franciák pl. egy olyan randi-vonalat tesztelnek, mely a bejelentkező egyedülállókat figyelmezteti, ha egy, a megadott paramétereknek megfelelő célszemély tartózkodik a körzetben - persze, csak ha ő is hozzánk hasonlót jelölt meg igényei megadásakor. Forrás: Nando Times (1922)Cigánylázadás Bulgáriában 2002-02-20 -- Már két napja tart egy lázadás a bulgáriai Plovdidban, ahol az elektromos vállalat kikapcsolta az áramot a város egyik cigányok lakta kerületében. Bulgária második legnagyobb városában több ezren tiltakoztak a villanyszolgáltató lépése ellen, mely aztán erőszakba torkolt: több üzletet kifosztottak, egy rendőr megsebesült. Több buszt és autót is megrongáltak, majd szemetesekből barikádokat emeltek a kivezényelt rendőrök elé. Az áramszolgáltató a körzet 800 millió forintos hátralékával indokolta lépését. A rendőrség körülzárta a kerületet, de nem hatoltak be a városrészbe, "hogy elkerüljék az összetűzéseket". A közel félmilliós városban van a legnagyobb cigány kisebbség Bulgáriában. A helyi cigányok sokat panaszkodnak a megkülönböztetetten hátrányos helyzetükre. Ezt több nemzetközi jogvédelmi szervezet is megerősítette. Forrás: CNN (1923)Az idegenek 'tudják, hogy itt vagyunk' 2002-02-20 -- A csillagászok szerint idegen bolygók bizonyosan számon tartják a Földet, mint élettől nyüzsgő bolygót. Dr. Roger Angel, az Arizonai Egyetem kutatója szerint a földi megfigyelő eszközök 20 év távolságra vannak, hogy képesek legyenek távoli bolygók azonosítására és vizsgálatára. Feltételezve, hogy a Földön kívül létezik értelmes élet, valószínűleg már réges-régen hasonló következtetésre juthattak ők is bolygónkról. "A Föld évmilliárdok óta küld jeleket az űrbe, hogy 'Hé, itt vagyunk'" - mondta a kutató. Erre a legegyszerűbb mód a bolygó napja által kibocsátott fény törésének vizsgálata, amint az áthalad a planéta légkörén. Ha az oxigént tartalmaz, az a legbiztosabb jelnek tekinthető az élet létezésére, melyet "egy nálunk kicsivel is fejlettebb civilizáció bizonyosan észrevesz". Forrás: ic Networks (1924)2 millió pirítós sütőt hív vissza a Black & Decker 2002-02-20 -- Közel 2,1 millió Black & Decker pirítós-sütőt kénytelen a cég visszahívni a cég, miután kiderült, hogy a készülékek nem mindig kapcsolnak ki, és tüzet okozhatnak. Az amerikai Applica Consumer Products Inc. gyártotta a készülékeket a Black & Decker név alatt. Mára kilenc olyan esetről számoltak be tűzoltói jelentések, mikor kigyulladt a sütő és lángra kapott a konyha, kisebb-nagyobb sérüléseket okozva. Mind a kétszeletes, mind a négyszeletes modellekkel fordultak elő gondok. A pirítós sütők fehér és fekete színben kerültek forgalomba, és az aljukon a T1200, T1250, T1400 vagy a T1450 szám található. Forrás: Yahoo! News (1925)A plasztikai sebészet hollywoodi trendjei 2002-02-20 -- Kinek van meg Heather Graham szeme, Heather Locklear orra, Halle Berry arca, Denise Richards ajka és Britney Spears alakja egyben? Senkinek, de sok nő pontosan erre vágyik. Egy hollywoodi plasztikai sebész szerint ezek a hölgyek, és egész pontosan ezen részeik voltak a legirigyeltebbek Kaliforniában. A sebész közel 1500 nőt kérdezett meg az elmúlt egy évben, hogy mit szeretnének megváltoztatni magukon. "Ami furcsa volt, hogy mindenki a legújabb sztárokkal példálózott, senkinek se jut eszébe Grace Kelly-hez, vagy Marilyn Monroe-hoz hasonlítani manapság" - mesélte a sebész. Forrás: BayArea.com (1926)Kirch eladja a Forma 1-et 2002-02-21 -- Az adósságok terhe alatt egyre nehezebb helyzetben lévő német Kirch csoport bejelentette, hogy eladja közvetítési és egyéb média jogait a Forma 1-ben. A KirchGruppe Németország legnagyobb médiacsoportja, a Sat1 és sok más televízió tulajdonosa, számos napi- és hetilap tartozik még irányítása alá. Az elmúlt években azonban egyre súlyosabb adósságokkal küzd a cég, tartozásai elérték az 5 milliárd dollárt, ami már a becsült értékével egyenlő, ráadásul számos ezek közül még ebben az évben esedékes. Politikai körökben is egyre nagyobb figyelmet kapnak a vállalat gondjai, Schröder kancellár több gesztust is tett a cég felé, annak ellenére, hogy a Kirch korábban mindig is a kereszténydemokrata-konzervatív politikusokat támogatta. A jelek szerint a szociáldemokrata vezetés is el akarja kerülni, hogy a csoport Robert Murdoch médiabirodalmának befolyása alá kerüljön. Forrás: Telegraph (1927)Vezérváltás a Volkswagennél 2002-02-21 -- Komoly elvárásoknak kell megfelelnie Bernd Pischetsrieder-nek, amikor most átveszi a Volkswagen vezérigazgatói székét. Európa legnagyobb autógyártójának irányítását attól a Ferdinand Piech-től veszi át, akinek hosszú vezetése alatt hatalmasat fejlődött a vállalat, és aki maga is az eredeti bogárhátú VW tervezőjének, Ferdinand Porsche-nek az unokája. Az új igazgató korábban a BMW vezére volt, ahol látványos sikereket ért el, egészen a veszteséges brit Rover felvásárlásáig. A balul sikerült üzlet miatt 1999-ben távozni kényszerült a cégtől. A VW tulajdonában van az Audi, a Lamborghini, a Rolls-Royce, a Seat, a Skoda és a svéd kamiongyártó, a Scania is. A Volkswagen jelenleg az európai autópiacon 20%-os részesedéssel rendelkezik. Forrás: CNN (1928)Nincs szabadság a hippik gyerekeinek 2002-02-21 -- A hatvanas évek hippijei mára konzervatív szülők lettek, akik rémisztőnek tartják a mai világot - ez a fő megállapítása egy kaliforniai tanulmánynak. Elaine Bell Kaplan szociológus San Franciscóban, a liberális hippikultúra egykori fellegvárában kérdezett meg ötvenes éveikben járó, diplomás szülőket a gyereknevelési szokásaikról. Kiderült, hogy többségük egyáltalán nem érti a mai pop-kultúrát, a hip-hop számok szövegeit veszélyesnek és félelmetesnek tartja, rendszeresen belehallgatnak a gyerekeik telefonbeszélgetéseibe. Rettegnek, hogy gyermekeik kipróbálják ugyanazokat a kábítószereket, amikkel ők kísérleteztek 30 éve, és még a naplóikba, e-mailjeikbe is bele-bele olvasnak. Forrás: iWon (1929)A Micosoft Media Player figyeli szokásainkat 2002-02-21 -- A Microsoft Media Player log-fájlokat készít minden egyes lejátszott zeneszámról és filmről. Gyakorlatilag minden médiatípus lejátszása után visszakereshető, hogy mit hallgatott, vagy nézett a program tulajdonosa, és erről a korábbi tájékoztatókban egy szó sem esett. A szoftvercég ma új tájékoztatót adott közre, és fogadkozott, hogy sose állt szándékában hasznot húzni a marketing cégek és ügyvédek számára kincset érő adatokból. A Media Player 8 alapalkalmazásnak számít az új operációs rendszerükben, az XP-ben, melyből már 17 milliót adtak el. Amikor lejátszunk egy számot, a program letölti az album címét és a számok listáját az internetről. Ezt a listát azután egy fájlban, az un. log-fájlban tárolja, melyről eddig a cég mélyen hallgatott. Forrás: FOX (1930)Amerikai-orosz, kanadai-belorusz elődöntők következnek 20002-02-21 -- A várakozásoknak megfelelően hatalmas izgalmakat hoztak a tegnapi jégkorong negyeddöntők. Az amerikaiak hozták a papírformát, és 5-0-ra verték a német válogattat. A németek keményen kezdtek, az összes meccs közül itt voltak a legkeményebb belemenések, de az első harmad végére az amerikaiak megtörték a védelmet, és három gyors gól után már nem sok értelme maradt a bodicsekeknek. Kanada végig dominálta a Finnország elleni mérkőzést, de így is csak 2-1-re tudtak nyerni. A legnagyobb meglepetést a fehérorosz válogatott okozta, az ország eddigi legjobb hoki-eredményével, és egy hihetetlen potyagóllal az utolsó percekben megverték az eddig rendkívül magabiztos svédeket. Az oroszok 1-0-ra győztek a csehek ellen, a kapusuk, Kabibulin fantasztikusan védett: a csehek 37 lövését, és végig jobb játékát kivédve továbbjutatta csapatát. Forrás: Yahoo! News (1931)Az olasz tévék 90%-a Berlusconi kezében 2002-02-21 -- Az olasz állami televízió, a RAI is gyakorlatilag Silvio Berlusconi irányítása alá került tegnap, miközben megtartotta részesedését Olaszország három magántévéjében. Ezzel az olasz miniszterelnök 90%-osra növelte részesedését az ország televízióiban, melyek közvetve az ő irányítása alatt vannak. Megválasztásakor Berlusconi azt ígérte, hogy 100 napon belül megoldást talál médiabirodalmának leépítésére. Azóta közel egy év telt el, és az egyetlen megoldás, ami született, az a média-politika összeférhetetlenségi törvény megváltoztatása volt - számára kedvező irányba. Az állami televízió élére a vezetőtanácsot a parlament jelöli ki, és most Berlusconi egyik egykori főszerkesztője került a vezetői székbe. Forrás: Guardian (1932)Egy norvég modell lesz a Terminatrix 2002-02-22 -- Egy norvég modellből színésznővé előlépett hölgy lesz Arnold Schwarzenegger ellenfele a Terminator 3-ban. A korábban szinte ismeretlen Kristanna Loken nyerte el a szereposztók legnagyobb tetszését. A 22 éves hölgy játsza majd a Terminatrix-ot, a 'Gépek lázadásá'-ban. A történetet hétpecsétes titokként kezeli a Warner Bros, egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy évtizeddel a Terminator 2 után kezdődik. John Connor és kiborg barátja - akit ezúttal is persze Schwarzenegger alakít - közösen küzdenek a Terminatrix ellen, aki irányítani tud minden gépet a közelében, beleértve időnként Arnoldot is. A filmet áprilisban kezdik el forgatni, és 2003 nyarán kerül a mozikba. Forrás: Empire Online (1933)A net-szex függés egyre terjed 2002-02-22 -- Egyre többen válnak az internetes szex függő rajongóivá - állítják a pszichológusok. A héten egy konferenciát tartanak Kaliforniában a szexuális addikcióról, ahol kiemelten foglalkoztak az internetes ismerkedéssel és a cyber-szexxel. Az előadók egybehangzóan a jelenség erősödéséről számoltak be, mely a háziasszonyoktól a vállalati vezetőkig bárkinél kialakulhatnak. Hangsúlyozták, hogy a nők ugyanúgy rászokhatnak a kis online kalandokra, mint a férfiak. A közhiedelmekkel ellentétben a nők igenis gyakran látogatnak szexoldalakat, de a férfiakkal szemben ők inkább az interaktív oldalakat kedvelik, és nem a képeket. A nőket a szex-chat termekbe a névtelenség és az azonnali kielégülés lehetősége vonzza - állítják a szakértők. Forrás: BBC (1934)Az oroszok elhagynák az Olimpiát, ha nem ma játszanák az elődöntöt 2002-02-22 -- Az oroszok ma azzal fenyegetőztek, hogy kivonulnak a Téli Olimpiáról, mert szerintük igazságtalanul bánnak sportolóikkal. Ma közel egy órás sajtótájékoztatót tartottak, melyen részletezték a jégtáncos párjukat, a jégkorong válogatottjukat, és egy síelőjüket ért "igazságtalan és tiszteletlen" eljárást a bírók és a sporthivatalnokok részéről. Mint emlékezetes az orosz műkorcsolyázók mellé a kanadai párnak is utólag aranyérmet ítéltek meg a szervezők, miután a francia bíró elismerte, hogy nyomás nehezedett rá az oroszok előrébb helyezéséért. A csehek elleni jégkorong meccsen az oroszok rengeteg - akár kétszeres - kiállítást kaptak, míg a csehek kemény belemenéseit elnézték. Egy névtelen forrás szerint, ha nem ma este 8-kor lennének a hoki-elődöntők, akkor Oroszország elhagyta volna a játékokat. Ma az amerikaiakkal küzd majd meg az orosz válogatott. Forrás: New York Times (1935)Alkohol készül a régi német márkából 2002-02-22 -- A németek egyedi megoldást találtak a forgalomból kivont márka újrahasznosítására: alkoholt készítenek belőle. Egy fúziós újrahasznosító telep napi 1,5 tonna - régi értékén napi 100 millió márkányi - papírpénzt kap a berlini Nemzeti Bankból, melyet azt aztán metanollá alakítanak. Az ipari alkohol fontos alapanyag a festék- és a műanyag-gyártásban. A vállalat a papír teljes feldolgozására képes, kivéve a fémszálakat. Miközben a többi EU országban többnyire bezúzták a papírpénzeket és WC-papír készült belőlük, a németek sokkal leleményesebbek voltak. Az újrahasznosító vállalat korábban azzal került a hírekbe, hogy egy megfeneklett fahajót alakított metanollá. Forrás: CNN (1936)Bush az amerikai álmot ajánlotta Kínának 2002-02-22 -- Bush az amerikai értékrendet modellként ajánlotta a kínai népnek mai rádiós beszédében, mielőtt hivatalos látogatása véget ért volna. Az elnök útját inkább csak formálisnak nevezte a legtöbb elemző, mivel gyakorlati eredményeket nem igazán lehet felmutatni. Nem sikerült közelebb kerülni olyan fontos kérdésekben, mint a rakéta-technológiák kínai értékesítése, vagy a szójaolaj miatt kitört kereskedelmi-háború megoldása. A két vezető kerülte a szabad vallásgyakorlás kérdését, melyet a Falun Kong szektává minősítése, és 50 katolikus püspök bebörtönzése okán sokan elvártak volna Bushtól. Az amerikai elnök négyszemközt találkozott Hu Jintao-val, aki az év végén várhatóan átveszi Kína irányítását Jiang Zemin-től. Forrás: Washington Post (1937)Az N Sync egyik tagja az űrbe készül 2002-02-22 -- Lance Bass, az N Sync fiúcsapat egyik énekese űrhajós akar lenni. A hírek szerint Lance tárgyalásban áll az orosz űrkutatási hivatallal egy novemberi űrrepülés kapcsán. Az utat ezúttal is az a holland űrutazási iroda, a MirCorp szervezi, mely Dennis Tito amerikai milliomos tavalyi repülését is tető alá hozta. Akkor a befektetési bankár 20 millió dollárt fizetett a földöntúli élményért, és már folyik egy dél-afrikai milliomos felkészítése is. A 22 éves énekes útjához még hiányzik az orosz űrhivatal, a Rosaviakosmos hozzájárulása, amit azután még a Nasa-nak és az európai hivataloknak is meg kell erősíteniük. Ezt követően legalább féléves felkészítés után repülhet csak az 'N Sync tag. Forrás: Nando Times (1938)Lincoln a legnépszerűbb elnök 2002-02-25 -- Abraham Lincoln a legnépszerűbb amerikai elnök, aki valaha is vezette az országot - állítja a tengerentúli átlagpolgár. Az ABC tévétársaság minden évben közvéleménykutatást végez, hogy melyik elnök teljesítmémyét tartják a legfontosabbnak az amerikaiak. Lincoln-ra a válaszadók 20%-a szavazott, míg a jelenlegi elnök és John F. Kennedy holtversenyben a második lett: Kennedy 14%-ot, George W. Bush 13%-ot kapott. A harmadik helyen szintén szoros volt a verseny, Ronald Reagen, Bill Clinton és Franklin Roosevelt egyaránt 8-8%-ot kapott. Tavaly ugyanebben a szavazásban Reagen még 18%-kal győztesként végzett, Kennedy volt a második és Lincoln a harmadik. Forrás: Yahoo! News (1939)Áttörés a digitális fotózásban 2002-02-25 -- Miközben a digitális kamerák egyre olcsóbbá válnak, egy cég olyan új chipet fejlesztett ki, mellyel tovább lehet csökkenteni a gyártási költségeket. A kaliforniai Foveon új digitális processzora a korábbi alkatrészekhez képest kétszeres színfeldolgozási és képfelbontási teljesítményre képes, miközben semmivel se drágább. Az új chip ráadásul leegyszerűsítheti a kamerák szerkezetét is, ezért a szakértők szerint további jelentős árcsökkenésre lehet majd számítani a digitális fényképezőgépek piacán. A cég új processzora megoldottnak tekinti azt a korábbi problémát is, hogy az eddigi chipek csak részben tudták mindhárom alapszínt feldolgozni, ezért csak egy-egy szoftver segítségével együtt tudták a valósághoz közelebb hozni a színvilágot. Forrás: USA Today (1940)Terjed a web-őrjöngés 2002-02-25 -- Az internetezők több mint fele hetente egyszer elveszti a fejét. Legtöbbször a weblapok túl lassú letöltődése miatt dühödnek fel az emberek, de sokan bosszankodnak olyan Help-gombok miatt, melyek semmilyen segítséget se nyújtanak, illetve ha személyes kérdéseket tesznek fel a szokásaikról, mielőtt hozzáférhetnének az adott oldalhoz. Egy frusztrált ügyvezető elismerte, hogy egy több százezres laptopot tört össze, miután egy honlap hat egymás utáni alkalommal se ismerte fel a személyes adatait. A web-őrjöngést a legtöbben az egeren és a billentyűzeten töltik ki, a megkérdezettek 7%-a mesélt ezek csapkodásáról egy-egy bosszantóbb weboldal után. Most mi is elmesélhetjük hasonló élményünket, vagy hozzászólhatunk a témához a BBC oldalán. Forrás: BBC (1941)Megújul a Guiness habja 2002-02-25 -- Hamarosan nem kell további két percet várni, amíg a korsó Guiness hibátlan lesz a csapolást követően. A brit italgyártó óriás, a Diageo olyan új technológián dolgozik, mellyel a barna sör az ideális állagát már 25-30 másodperc alatt eléri. De sokan tiltakoznak a terv ellen, Írországban többen egyenesen "istenkáromlás"-nak nevezték az újítás felvetését. A Guiness-t csak lassan, két részletben szokták csapolni, majd az apró buborékok kb. két perc alatt szállnak fel a sörből, hogy jellegzetes fehér és kemény habot képezzenek az ital tetején. Korábban a cég a reklámkampányát is erre alapozta, a sör szlogenje a "Megéri a várakozást" volt. De tavaly az eladások jelentősen visszaestek, világszerte 1%-kal, az íreknél 4%-kal, ezért most a Guiness megújítása mellett döntöttek. Forrás: CNN (1942)Látványos záróünnepély; Kanada 50 év után újra győzött 2002-02-25 -- Tűzijátékkal és rock 'n roll-lal búcsúzott tegnap a XIX. Téli Olimpia Salt Lake Cityben. A látványos eseményt kissé beárnyékolta egy kisebb randalírozás a belvárosban, ahol részeg fiatalok kirakatokat törtek be, illetve a számos botrány a sportesemények körül. Emlékezetes marad az orosz és a kanadai műkorcsolya párosok vitája, illetve a három eltiltott sztár-sífutó ügye, akiket doppingoláson kaptak. Tegnap este véget értek a jégkorong játékok is, Kanada 50 év után újra olimpiai bajnok lett, miután 5-2-re legyőzte az amerikai csapatot. A hoki-aranyérem így újra a sport szülőföldjére került, pedig az amerikai válogatott 70 éve nem kapott ki hazai pályán. Az éremtáblázaton a németek lettek az elsők, megelőzve Norvégiát és az USA-t. A következő Téli Olimpia az olasz Torinóban lesz, 2006-ban. Forrás: Toronto Star (1943)Földalatti támadás a követség ellen? 2002-02-25 -- Az olasz rendőrség egy lyukat talált a Rómában található amerikai nagykövetség épülete alatti alagútrendszerben. Egyelőre nem tudni, hogy a nyílás egy tervezett terrortámadás részét képezte volna, de ez tűnik a legvalószínűbbnek. A múlt hét óta már kilenc marokkói származású férfit vettek őrizetbe, miután egy közúti ellenőrzés során ciántartalmú, több kilós csomagot, és az amerikai követséget jelölő részletes térképeket találtak náluk. Azóta a további vizsgálatok során a követség alatti folyosórendszerről is találtak leírásokat. A marokkóiak tagadják, hogy bármilyen terrorszervezettel kapcsolatban állnának, de a bíró meghosszabbította vizsgálati fogságukat, mert nem tudták megmagyarázni, miért volt részletes leírásuk a környékről és a föld alatti folyosókról. Forrás: Chicago Tribune (1944)A ''furcsa'' a divat Londonban 2002-02-26 -- Divathetet tartottak ismét Londonban. De senki se keresse Gucci, vagy Dior legújabb modelljeit a kifutókon, mert a szakma a mai napig nem igazán tartja fontosnak itt is bemutatni darabjait. Az utóbbi években London ezért a fiatal tehetségek, az új tervezők kedvelt bemutató-terepévé vált. A brit főváros divatshow-i ezért a "funky", vagy az "avant-garde" jelzőket kapja a leggyakrabban a kritikusoktól. Az idei év nagy sztárjai is ez alapján John Galiano és Stella McCartney voltak, akik meghökkentő ötleteikkel régóta sokkolják a divatszakmát. Szakértők szerint a francia divatipar évi 3 milliárd dolláros bevételével többszörösen felülmúlja a brit haute-coeutour eredményeit. Forrás: CNN (1945)Csalók licitáltak az internetes menyasszonyra 2002-02-26 -- Egy brit hölgy, aki az interneten kínálta magát eladásra, mint "menyasszony", csalódottan tudta meg, hogy a két licitáló csaló volt. Kay Hammond az egyik online árverési oldalon keresett férjet magának, és ketten is jelentkeztek a 250.000 fontos kikiáltási árra. Az urak 'Ben Webb'-ként és 'andrew1901'-ként mutatkoztak be, de végül egyiküket se sikerült előkeríteni. A hölgynek ez a második kudarcot vallott próbálkozása volt, ezúttal a jelentkezőknek többszörös megerősítést kellett nyújtaniuk tétjeik komolyságáról, mivel az előző licit 1 milliárd fontig szaladt, mielőtt leállították. A 24 éves üzletasszony, aki saját internetes cégét irányítja, tagadta, hogy csak weboldalának akart olcsó publikációt szerezni. Forrás: Ananova (1946)Jövőre már nem lesz ingyenes a StarOffice 2002-02-26 -- Aki azon gondolkodott, hogy nem veszi meg a Microsoft Office csomagját, ne-adj'-isten még a Windows operációs rendszert se annak azért még maradt lehetősége. Annak ellenére, hogy ha pl. Linux-alapra képzelt egy StarOffice csomagot, akkor sietnie kell, mert már nem sokáig töltheti le ingyenesen az alkalmazás csomagot. A Sun egyelőre ugyan cáfolja, de jól értesült körök tudni vélik, hogy a 6.0 bétájának ez év végi visszavonása után már fizetni kell a Windows és a Linux alapú szoftverekért, viszont a Sun saját operációs rendszerén, a Solarison továbbra is megy majd az ingyenes verzió. Mint emlékezetes a Sun 1999-ben vette meg a német irodai alkalmazásokat fejlesztő céget, hogy versenyre keljen az MS Office-szal. Forrás: ZDNet (1947)Ébredező német gazdaság 2002-02-26 -- Egyre kedvezőbb jeleket ad a német gazdaság magáról, szakértők szerint Európa legerősebb pénzügyi hatalma hamarosan ismét növekedési ütembe léphet. Ma ismertették az üzleti bizalmi-indexet, melyet elemzők a fellendülés egyik legbiztosabb jelének tartanak. A német, un. Ifo-index a vártnál is jelentősebb mértékben emelkedett februárban, 88,7-re a januári 86,2-ről. Ez már a negyedik egymást követő hónap, hogy az Ifo növekedéssel zár. A mutatót havonta közel 7000 cégvezető megkérdezésével állítják össze. Több vezető bankár is most az Európai Központi Bank kamatcsökkentését sürgeti, mert ezzel bizonyosan és tartósan újra növekedési pályára lehetne állítani az EU gazdaságát - állítják. Forrás: Guardian (1948)Svájc feladja függetlenségét 2002-02-26 -- Történelmi lépésről tartanak népszavazást hamarosan Svájcban: az ENSZ tagságról. Amióta a kis csendes-óceáni korallsziget-ország, Tuvalu két éve belépett, már csak két ország maradt a világon, mely nem tagja a világszervezetnek: Svájc és a Vatikán. Hatalmas kampányba kezdett az ország jelenleg legnagyobb pártja, a jobboldali-populista SPP, hogy megakadályozza az ország "függetlenségének elvesztését". A népszerű iparmágnás, Dr. Blocher által vezetett párt azonban egyelőre vesztésre áll, a legutóbbi közvélemény kutatások szerint az emberek 54%-a a csatlakozás mellett voksolna. Emellett áll ki a több, kis pártokból álló koalíció is, és az ország vezető gazdasági szakemberei és bankárjai. Forrás: The Times (1949)Nem fogynak az új lemezek 2002-02-26 -- A világ zeneiparának rémálma valóra válhat: egyre kevesebb lemezt vásárolnak az emberek. Eközben mind többen állítják, hogy nem hajlandóak több ezer forintot kiadni egy új CD-ért, amikor ingyen is letölthetik és kimásolhatják. Az amerikai lemezszövetség tájékoztatása szerint 2001-ben több mint 10%-kal kevesebb új lemezt adtak el, mint egy évvel korábban. Ezt egyrészt a gazdasági visszaeséssel magyarázzák, de a lemezkiadók képviselői sietve hozzátették, hogy "amikor egy felmérésben a vásárlók 23%-a úgy nyilatkozik, hogy nem fog több új lemezt vásárolni, hiszen ingyen is letöltheti azt, vagy inkább lemásolja az otthoni írójával, az tényleg aggodalomra ad okot". Az öt nagy lemezgyártó legyűrte ugyan a Napstert, de azóta újabb cégek tűntek fel, és az online zenecserét egyelőre nem sikerült megállítani. Forrás: New York Times (1950)A vártnál nagyobb visszaesés a brit gazdaságban 2002-02-27 -- A brit gazdaság a vártnál is nagyobb ütemben esett vissza a tavalyi év utolsó negyedében. Az angol statisztikai hivatal ma tette közzé hivatalos összesítését, melyben a korábban előre jelzett 0,2%-os növekedést zéróra változtatta. Ez a brit gazdaság legrosszabb teljesítménye 1992 óta, amikor egyértelműen recesszióba süllyedt. Eddig a szigetországé volt Európában a legjobban teljesítő gazdaság, de most úgy tűnik, hogy csak később reagált a világpiaci változásokra. Viszont a gazdasági élet szereplői optimisták, hasonlóan német társaikhoz azt remélik, hogy a recesszió nehezén már túl vannak. A szakértők szerint az ECB jövő heti közgyűlésén mégse várható kamatemelés, mert az a befektetések visszaesését jelentené. Forrás: Bloomberg (1951)20 másodperc figyelem 2002-02-27 -- Rosszul tervezett és dizájnolt weboldalaknak esélyük sincs, hogy üzletileg sikeresek legyenek - állítja egy átfogó brit tanulmány. Egy pénzintézet megbízásából készült, hét hónapos felmérés figyelte az emberek internetezési szokásait. Megállapították, hogy ha az oldal letöltésére túl sokat kell várakozni, vagy a látogatókat pop-up hirdetésekkel bombázzák, illetve ha regisztráció szükséges az információ megszerzéséhez, akkor az átlag brit internetező gyorsan odébbáll - olyannyira, hogy inkább más oldalon áll neki ugyanannak a keresésnek. Egyszóval a könnyen áttekinthető és navigálható oldalakat részesítik a felhasználók előnyben. Egy szájtnak 20 másodperce van, hogy megragadja a látogató érdeklődését, és ebben benne van a letöltési idő is - állítja a tanulmány. Forrás: BBC (1952)Leállt a Morpheus 2002-02-27 -- Az egyik legnépszerűbb zenecserélő oldal, a Morpeus kedden kizárta felhasználóit a rendszerből, miután vetélytársai frissítették az általuk használt szoftvert. A Napster lezárása óta három nagy cég, a Kazaa, a Grokster és a Morpheus a fő célpontja a zenei és filmes fájlok internetes cserélgetésének. Mindhárman ugyanazt a szoftvert használják, melyet a holland StreamCast gyártott. A tegnapi fejlemény azért is érdekes, mert korábban mindhárman azt állították, hogy nem tudják befolyásolni felhasználóik letöltési szokásaikat, így nem tehetők felelőssé a jogvédett zenék illegális másolásáért. Nehéz helyzetbe kerülhetnek a perek folytatásánál, várhatóan nem tudnak majd a központi szerver hiányára hivatkozni, viszont kötelezhetők lesznek a cserék leállítására, miután bizonyították, hogy képesek erre. Forrás: ZDNet (1953)A szaúdi javaslat lelkes fogadtatása 2002-02-27 -- Az Európai Unió diplomáciai küldöttsége ma Szaúd-Arábiába érkezett, hogy megvitassa Abdullah herceg közel-keleti békejavaslatát. Egy múlt heti interjúban az arab ország kvázi-vezetője (apja betegeskedése óta gyakorlatilag ő intézi az ország ügyeit) az Izraellel megszakadt béketárgyalások felújítását javasolta. A felvetést a világ minden vezetője lelkesen üdvözölte, különös tekintettel az egy éve fellángolt erőszakhullámra a palesztin területeken. A javaslat feltételként szabta Izrael visszavonulását az 1967-es határok mögé, melyet a jeruzsálemi vezetés nem utasít egy egyértelműen, viszont biztonsági garanciákat kérnek az arab országoktól. Várhatóan a jövő hónapban tartandó összarab találkozón egységes álláspont kialakítását kísérlik meg a felek. Forrás: International Herald Tribune (1954)Mikrochip a bőr alatt 2002-02-27 -- Egy floridai cég állami hozzájárulást kért egy, az emberi testbe ültethető mikrochip piacra dobásához. A bőr alá beültetendő személyazonosító processzort elsősorban szigorúan ellenőrzött területeken, mint pl. repülőtereken, atomerőművekben kívánják alkalmazni. Személyiségvédelmi szervezetek máris tiltakoznak a beterjesztés ellen, mivel szerintük a vállalatok dolgozóinak nem lesz lehetőségük megválogatni, hogy mit ültessenek szervezetükbe, ha meg akarják tartani az állásukat. A rizsszemnyi méretű chip teljes biztonságot nyújtana a hamis személyazonosság igazolás ellen - állítják a fejlesztők. Jövőbeli felhasználása még szélesebb körű lehetne, akár műholdas személykövetésre, orvosi adataink tárolására is alkalmassá lehet tenni. Forrás: Webcenter (1955)Sokkoló az amerikai légijáratokon 2002-02-27 -- Az amerikai United Airlines légitársaság a pilótáit sokkoló-pisztolyok használatára képzi ki, annak ellenére, hogy a Légügyi Hivatal nem adta hozzájárulását a fegyver használatához. A légikísérők szintén további kiképzést kapnak, de ők nem a sokkolóhoz, csak önvédelmi technikákra tanítják őket. A fegyver két elektromos töltet kilövésére alkalmas, mely a támadót egy esetleges terrortámadás esetén öt másodpercre letaglózza, ami alatt meg lehet bilincselni és ártalmatlanná tehető. A sokkolót egy lezárt dobozban tartják majd a pilótafülkében. Az United az USA második legnagyobb légitársasága, mely két gépét is elvesztette a szeptember 11-i terrortámadásokban. Forrás: Washington Post (1956)Csakd dugd be a konnektorba! 2002-02-28 -- A boltokba került az első megfizethető és használható hálózatrendszer, mely a már meglévő elektromos vezetékeket használja fel. A neves informatikai magazin, a PC World tesztelte az új, otthoni hálózatok kiépítésére alkalmas kapcsolatot, és gyorsnak és megbízhatónak találták. Már régóta próbálkoznak a konnektoron keresztüli adatátvitel kifejlesztésével, de az eddigi modellek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A HomePlug terméke 14 megabit/sec sebességre képes, ami egy 11MB-os fájl továbbításánál kb. 30 másodpercet jelent. A rendszer sajnos csak kisméretű, épületen belüli hálózatokat tud kiszolgálni, a több ház közötti elektromos kapcsolódásnak az a hibája, hogy a köztes transzformátorokon, ahol az áram áthalad, torzul a jel, és sérülhet az átvitel. Forrás: PC World (1957)Számít a méret - de jogtalanul 2002-02-28 -- Már sokat hallhattunk az amerikai jogrend furcsaságairól, lehetetlen perekről, melyeket néha meg is nyernek. Ilyen volt a macskáját a mikróban szárító hölgy esete, aki arra hivatkozott, hogy a használati utasítás nem említette a kisállatokat. Most egy 100 kiló feletti hölgy perel egy fitneszszalont, mivel szerinte ők csak azért nem engedik saját gyakorlatsorozatának oktatását, mert túlsúlyos. San Francisco-ban két éve lépett életbe egy határozat, mely tiltja a magasság, vagy súly alapján való válogatást. A terem vezetése szerint azonban nevetségesek a diszkriminációs vádak. "Képzeljék csak el, ha egy modellügynökséghez jelentkezett volna fehérnemű bemutatóra" - mondta a szalon vezetője. "Nyilvánvalóan nem megfelelő a munkára, és ennek kinyilvánítására minden joga meglenne a modellügynökségnek is". Forrás: ABC (1958)Schumacher örül a tavalyi Ferrarinak 2002-02-28 -- Michael Schumacher boldogan vette tudomásul, hogy a tavalyi Ferrarival kezdi meg az idei szezont a Forma 1-ben. A német pilóta az elmúlt két évben elsőként futott célba az Ausztrál Nagydíjon, és magabiztosan azt nyilatkozta, hogy ez az idén se lesz másképp. Sokakat meglepett a bejelentés, miután néhány hete látványos sajtótájékoztatón mutatták be a legújabb Ferrari modellt. De a jelek szerint valami még nem lehet tökéletes az új autóval, ezért a csapatfőnök a bizonyított tavalyi modelleket indítja újra. Közismert, hogy egy-egy új versenyautó helyes beállítása néha a fél versenyszezont is felöleli. Schumacher az idén ötödik világbajnoki címére törekszik, ezzel behozná Juan Manuel Fangio fantasztikus rekordját, amit még a hatvanas-hetvenes években szerzett. Forrás: CNNSI (1959)A U2 készítette el ismét az év lemezét 2002-02-28 -- A U2 nyerte meg az év legjobb lemezének díját a tegnap esti Grammy-gálán. A "zenészek Oscarjá"-nak is nevezett díjat az ír rock banda a második egymást követő évben nyerte meg, ezúttal a "Walk On" című lemezükkel. A ballada-gyűjteményt a burmai menekült és polgárjogi harcos, Aung Szan Szu Kji tiszteletére dedikálta a politikailag aktív csapat. A U2-t nyolc kategóriában jelölték Grammy-díjra, ebből négyet meg is nyertek: ezzel összesen 14-re emelkedett a rangos kitüntetéseik száma. Az est másik nagy nyertese a 21 éves R&B énekesnő, Alicia Keys volt, aki öt kategóriában is a legjobbnak bizonyult. Élete első lemezével, a Songs in A Minor-ral kiérdemelte az év felfedezettjének és a legjobb R&B zenésznek járó elismerést, míg az album slágere, a Fallin' az év legjobb száma lett. Forrás: E! Online (1960)Kubaiak törtek be Mexikó havannai követségére 2002-02-28 -- Legalább 12 menekültjogot kérő kubai betört Mexikó havannai nagykövetségére, egy félreérthető külügyminiszteri nyilatkozatot követően. A tucatnyi fiatal férfi ellopott egy buszt, azzal átszakította a követség kerítését. Már bentről eltökéltségüknek adtak hangot, többen is azt kiabálták, hogy "Le Fidellel!", valamint hogy ha kell akár évekig is ott maradnak, de nem mennek vissza a városba. A rendőrség az incidens után körülvette az épületet, ahol éjfél körül megjelent Fidel Castro is külügyminiszterével, aki néhány lecsendesítő szó után, melyet az odagyűltekhez intézett, bement a követségre. A félreértésre az adott okot, hogy a mexikói külügyminiszter amerikai útján úgy nyilatkozott, hogy a "követség kapui nyitva állnak minden kubai polgár előtt". Forrás: BBC (1961)Még lehetnek Jóbarátok 2002-02-04 -- Kisebb felhajtással, mint tavaly, de ismét megkezdődtek a Jóbarátok-sorozat szereplőivel a tárgyalások. A nálunk is egyre népszerűbb sorozat évek óta a legnézettebb esti program Amerikában. De eddig mindenki úgy tudta, hogy az idei lesz az utolsó szakasza a sorozatnak. A tavalyi alkudozás úgy zárult, hogy több szereplő is közölte: ez lesz az utolsó évad, amiben szerepet vállalnak. Akkor több hetes alkudozás után döntöttek úgy, hogy fejenként és epizódonként 750.000 dollárért vállalják a folytatást. Azt is csak az utolsó pillanatban, mikor az NBC visszautasította a részenkénti és szereplőnkénti fél óráért járó 1 milliós követelést. Minden évben 22 új részt forgattak eddig a szereplők. Forrás: Yahoo! News (1962)Az emberi evolúció a végére ért? 2002-02-04 -- Rossz hírek azoknak, akik abban reménykedtek, hogy az emberiség tovább fejlődhet: mind több tudós állítja, hogy az evolúció véget ért. Legalábbis biológiai szempontból és a Homo Sapiens részéről. Az egyelőre vitatott kijelentéshez mind többen csatlakoznak, kijelentve, hogy elértük fejlődésünk csúcsát. A biológusok a nyugati társadalmak embereit vizsgálva azt találták, hogy már nem vagyunk képesek a természeti erők hatásaira változni, melyek korábban kialakították jelenlegi formánkat. A fejlett társadalmak kiváló közegészségügyi és oktatási rendszere - ha nem is szeretjük őket - kiegyenlíti azokat az egyedi különbségeket, melyek alapján biológiailag egy egyén dominánssá válhatna. Forrás: Observer (1963)Cyber-bíróság Angliában 2002-02-04 -- Nagy-Britanniában megnyílt az első online bíróság. A kormány által elkészített, 2 millió fontos szájton egyelőre csak vitatott tartozások miatt lehet beadványt tenni. Legfeljebb 100.000 fontos adósságról lehet az interneten döntést hozni, ehhez csak a követelő és az adós neve, címe, valamint a vitatott összeg beírása szükséges. Ha a tartozást nem vitatják, akkor a bíróság épületébe se kell betennünk a lábunkat, hogy visszakapjuk a pénzünket - állítja a brit Igazságügyi Minisztérium. A minimális költségeket 27 fontban állapították meg. Tavaly 1,6 millió ügy kivizsgálását kérték a bíróságoktól, de csak 36.000 került végül tárgyalásra. Forrás: BBC (1964)Orosz áramot Portugáliába! 2002-02-04 -- Közös energetikai rendszer épülhet ki Vlagyivosztoktól Lisszabonig. Erről Anatolij Csubajsz, Oroszország hatalmas energetikai vállalatának igazgatója beszélt a Világgazdasági Fórumon. Csubajsz azt nyilatkozta, hogy Európa vezető energetikai döntéshozóival egyetértettek egy közös rendszer kiépítéséről. A Magyarországon is alkalmazott elosztás lényege, hogy a fogyasztást folyamatosan figyelve az egyes országok területeiket régiókra osztják, és ha valahol megnő a fogyasztás, azt akár a szomszédos ország rendszerébe bekapcsolódva is pótolhatják, megspórolva a szállítási költségeket, és biztosabbá téve az egyenletes elosztást. Ezt most az egész Eurázsiai régióra szeretnék kiterjeszteni. Forrás: Webcenter (1965)A legtöbben Franciaországba utaznak 2002-02-04 -- Fanciaország maradt a világ kedvenc kiránduló célpontja 2001-ben is. Az ENSZ turisztikai szerve, a World Tourism Organization által közzétett előzetes lista egyik legjelentősebb változása a spanyolok előretörése volt a második helyre, melyet korábban évekig az USA foglalt el. Szakértők szerint ennek oka a szeptember 11-i terrortámadásokban kereshető főként. A tengerentúlon összességében 13%-kal estek vissza a látogatók száma a tavalyi évben. Azt is kiemelték, hogy csak 1,3%-kal nőtt az utazási kedv 2001-ben, annak ellenére, hogy az év első három negyedében erős növekedés volt megfigyelhető, de ez szeptembertől dramatikusan visszaesett. Magyarországra 15,5 millió turista érkezett, 3 millióval több, mint Görögországba. Forrás: World Tourism.org (1966)Richard Gere, a szakértő a német parlamentben 2002-02-04 -- Richard Gere-t, mint a tibeti régió szakértőjét fogják meghallgatni a német parlamentben. A Reichstag egyik bizottsága a kínai emberjogi kérdésekről tart vitát, és ott készül felszólalni a hollywood-i színész. Az április 17-én tartandó megbeszélésre azért várják el az 52 éves színészt, mivel a nyugati világ egyik leglelkesebb Tibet-pártfogójaként ismert, személyes kapcsolatot tart fent a buddhizmus több vezető személyével, jó barátja és mentora a Dalai Láma, és többször is járt a régióban - mondta a Reichstag szóvivője. A színész évek óta lobbizik az ENSZ Emberjogi szervezeténél, hogy ítéljék el Kína jogtiprását a himalájai régióban. Forrás: Times of India (1967)Digitális show - kevesebb érdeklődővel 2002-02-04 -- Megnyílt a világ egyik legnagyobb videojáték kiállítása Cannes-ban. A szakma egyik legjelentősebb eseményén a gyártók és az interaktív média vezetői minden évben összegyűlnek, de az idén először csökkenő számban. A szakértők szerint a visszaesés oka a világban tapasztalható recesszió, mely az informatikai ágazatot és a szórakoztatóipart érzékenyen érintette. Tavaly 700 kiállító 7000 látogatót vonzott - mely jól mutatja, hogy ez a szakmai elitnek szól -, idén csak ötszázan jelentkeztek be, és ennek megfelelő látogatóra is számítanak. Több cégnek is ez az első lehetősége, hogy bemutassa játékait a versengő új konzolokra. Forrás: BBC (1968)Tüzet okozó Whirlpool párásítókat hívnak vissza 2002-02-04 -- A Whirlpool a múlt héten bejelentette, hogy visszahív 1,4 millió párásító berendezést, mert azok tüzet okozhatnak. Gazdasági elemzők szerint a kényelmetlenségen és a szégyenen kívül 74 millió dollárjába fog az akció kerülni a vállalatnak. A már négy éve forgalmazott termékekről eddig 13 bejelentés érkezett, mely szerint túlforrósodtak és begyulladtak, de eddig nem történt emberi sérülés. Whirlpool a világ legnagyobb háztartási gép gyártója, Ázsiában és Amerikában piacvezetőnek számít, ahol számos más név alatt is forgalmazzák termékeiket. Forrás: Reuters (1969)Vadmacskák Európában 2002-02-04 -- Nem csak Magyarországon látnak fekete párducokat. A Brit Nagymacska Szövetség egy forródrótot tart fent, melyen bárki bejelentést tehet, ha egy oroszlánt talál reggel a kertjében. Ráadásul egyre növekvő számban érkeznek a hívások, a leggyakrabb fekete párducot, pumát és hiúzt látnak az angol vidékeken. Csak tavaly 430 hívást kaptak, egy alkalommal hatan is felhívták őket, hogy ugyanazt a pumát látták napozni egy népszerű kirándulóhelyen. A legtöbb vadmacska magán-cirkuszoktól, vagy kedvtelőktől szökött meg, és gyakran több évig is kibírják az új körülmények között. Forrás: BBC (1970)Brit bázis Kínában? 2002-02-04 -- Meglepő lépésre szánta el magát a brit diplomácia, amikor engedélyt kért Kínától egy légibázis kiépítésére. Az afganisztáni katonai akciókat követően a britek is egy állandó támaszpontot szeretnének létrehozni a régióban, és ennek kapcsán utaztak Pekingbe a külügyminisztérium munkatársai. És ami még meglepőbb fordulatnak tűnik, a kínaiak nem utasították vissza azonnal a kérést. Ez lenne az első alkalom 1940 óta, hogy brit harci gép berepüljön a világ legnépesebb országának területére - de még az akkori japán támadásokhoz se építettek ki bázist Kínában. De egyelőre sokkal valószínűbbnek tűnhet egy esetleges tádzsik, üzbég, vagy kirgiz helyszín - tették hozzá a térség szakértői. Forrás: The Times (1971)Óriási nyereség a Hondánál 2002-02-05 -- A jelenleg gazdasági recesszió közepette különösen kiemelkedő a japán Honda nyereségének 74%-os növekedése az utolsó negyedévben. A szakértők ezt az új modellek nagy népszerűségével - főként Amerikában és Japánban -, illetve a jen gyengélkedésével magyarázzák. A legnagyobb japán autógyártó bevételeinek és profitjának 90%-a külföldről származik, és a másik négy nagyhoz képest a Honda volt az egyetlen, mely növelni tudta termelését és exportját a tavalyi utolsó három hónapban. Ezzel a második legnagyobb japán autógyártóvá vált a Toyota mögött, lekörözve régi riválisát, a Nissan-t. Forrás: Bloomberg (1972)A Man United-nél marad Ferguson 2002-02-05 -- Az angol bajnokság legsikeresebb vezetője mégse vonul vissza. Alex Ferguson az elmúlt kilenc évben hét kupagyőzelemre vezette a Manchester United-et. Ebből a legutolsó hármat zsinórban nyerték. A skót vezetőedző még az év elején bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani az év végén lejáró szerződését. Ezt vonta vissza ma délután. A klub vezetése egyelőre nem talált megfelelő embert a 60 éves Ferguson helyére. Szóba került a Roma vezetője, Fabio Capello, a Celtic Martin O'Neill-je és az angol kapitány Sven-Goran Eriksson is. A két éve lovaggá ütött Ferguson-t a brit szigeteken minden idők legnagyobb futball-vezetőjének tartják, 1999-ben a vezetése alatt a Man elnyerte az angol kupát, a bajnokságot és a Bajnokok Kupáját, amire eddig nem volt példa. Forrás: itv.com (1973)Robotok háborúja - élőben 2002-02-05 -- Igazi robotháborúra vehetnek jegyet Angliában az érdeklődök március 27-től. Rotherham városában már majdnem kész az az ötszáz főt befogadó aréna, ahol speciális robotok csapnak össze, hogy energiát szerezzenek. A tudományos célú kísérletnek is induló látványosság célja, hogy megfigyeljék, képesek a robotok tanulni saját és a többi robot hibájából. Két csoportjuk van: a prédák kis kerekes járművek, melyek akkumulátorát a ragadozó robotok leszívhatják. De ők halálos versenyben vannak a többi ragadózóval is, akik szintén elvehetik energiájukat. Az intelligens áramkörökkel ellátott gépek legjobb esélye a tartós túlélésre, ha csapatokba verődve vadásznak, de azt is figyelik, hogy javul a stratégiájuk - mondták a fejlesztőmérnökök. Forrás: BBC (1974)Zenészek a lemezkiadói szerződéseket támadják 2002-02-05 -- Folytatódhat a jogi csatározás a Nirvana egykori énekesének özvegye, Coutney Love és az Universal lemezkiadó között - rendelkezett egy kaliforniai bíróság. Love az állam azon szakszervezeti határozatát támadja, mely szerint a zenészek hosszabb időre szerződhetnek, mint más művészek. Courtney szerint ez hátrányosan lekötheti a feltörekvő, vagy már befutott zenészeket. Az énekesnőt olyan sztárok is támogatják harcában, mint Beck, Sheryl Crow vagy Elton John. Love harca 1999-ben kezdődött a Vivendi tulajdonában lévő zenekiadóval, amikor nem volt hajlandó a további együttműködésre, pedig szerződése további öt lemez elkészítésére kötelezte volna. Forrás: ABC (1975)A világtengereken megduplázódtak a kalóztámadások 2002-02-05 -- Tavaly kétszer annyi teherhajót raboltak, mint 2000-ben - áll a Nemzetközi Kereskedelmi Hivatal jelentésében. Elsősorban a távol-keleti tengereken aktív kalózok egyre agresszívabb módszereket választanak akcióikhoz. A gyors motorcsónakokkal közlekedő tengeri rablók valószínűleg kínai és Hong-Kong-i szervezett bűnözőknek dolgoznak. A hatóságok szerint komoly előkészítést igényel egy hajó teljes rakományának megszerzése és értékesítése, és ez kiterjedt hálózat nélkül nem lehetséges. Tavaly 335 kalóztámadásról számoltak be, és 16 alkalommal raboltak el teljes hajókat - kétszer annyit, mint egy évvel korábban. Forrás: CNN (1976)Visszatérhet az olasz király 2002-02-05 -- Az olasz szenátus meggyőző többséggel hozzájárult a királyi család hazatéréséhez. De ez még csak az első lépés lehet az 56 éve elűzött Savoya-i leszármazottak rehabilitásában. Még 1946-ban száműzték a királyt és minden rokonát, mivel együttműködtek Mussolini fasiszta rezsimjével. Korábban a jobboldal már támogatta a család hazatérését - akik jelenleg Svájcban élnek -, de a baloldal eddig ellenezte azt. Most az hozott változást megítélésükben, hogy a 64 éves Victor Emmanuel és fia nyilatkozatban ismerte el az olasz alkotmány és a köztársasági elnök legitimitását. A miniszterelnök, Berlusconi szerint a száműzetés már így is "túl sokáig" tartott. Forrás: Toronto Star (1977)Érdektelenség a Téli Olimpián 2002-02-06 -- Még mindig több ezer szállodai szoba üresen áll, és rengeteg eladatlan jegy van még a pénteken nyitó Téli Olimpiai játékokra. Ezt egyrészt az utazási kedv szeptember 11-e óta világszerte tapasztalható visszaesésével magyarázható, másrészt a megszigorított biztonsági intézkedésekkel. A rendészek felhívták minden látogató figyelmét, hogy több órás sorban állásra is számíthatnak a fagyban, mire mindenki keresztüljut a rendkívül szigorú ellenőrzéseken. Gyakorlatilag senki se remélheti, hogy két esemény meglátogatásánál többre futja az idejéből egy nap. Másrészt Utah nem egy szórakoztató hely, az állam 90%-a mormon vallású, alkoholt csak néhány bár kínál, és ott is csak vizezet, max. 3,2%-os sört lehet kapni, és semmi mást. Forrás: Ananova (1978)Biztonsági rés a Morpheusban 2002-02-06 -- Az MP3-gyűjtők komoly veszélynek teszik ki magukat, ha a mostanában legnépszerűbb oldalakat használják. A név nélkül nyilatkozó biztonsági szakértők szerint a Morpheus programot használók azt kockáztatják, hogy hackerek a számítógépük bármely részéhez hozzáférhetnek. Az un. peer-to-peer technológia lényege, hogy a szoftvert letöltve egy online hálózatba kapcsolódhatunk be. Ott ma már bármely időben 600.000 hasonló zenéket és videókat vadászó társunkkal találkozhatunk, akikkel fájlokat cserélhetünk. Csak itt nincs egy központi szerver, melyre feltöltenénk a média-fájlokat, a felhasználók közvetlenül egymás winchesteréről, egy erre kijelölt könyvtárból férhetnek csak a zenékhez - elvileg. A BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint ez feltörhető, és utána a tároló többi része is hozzáférhetővé válhat. Forrás: ZD Net (1979)Csorbuló svájci bicskák 20002-02-06 -- Svájci bicska él nélkül? Lehet, hogy hihetetlennek tűnik az ötlet, de a kirándulók kedvencének legnagyobb gyártója, a Victorinox éppen ezzel kísérletezik. A szeptember 11-i terrortámadásokat követő három hónapban közel egyharmadával estek vissza eladásaik. A cég vezetői ezt a szigorított biztonsági intézkedésekkel magyarázzák, azóta ugyanis nem a legtöbb reptéren már nem vihető át az ellenőrző pontokon, és többen is arra kényszerültek, hogy megváljanak zsebkésüktől. Most olyan modellekkel akarják fellendíteni a keresletet, mint az új órás-ébresztős darab, vagy a gyerekeknek szánt, lekerekített hegyű készletek. 800 különböző zsebkést gyártanak jelenleg a Victorinoxnál, melyekből évente összesen 25 milliót adnak el. Forrás: ABC (1980)A Simpsonék 'érdekesebbek' a királyi családnál 2002-02-06 -- A brit fiatalokat jobban érdekli a Simpson család élete, mint a saját uralkodó-házuk bonyodalmai. A Market Opinion and Research International közvélemény-kutató azt találta, hogy a 16-24 évesek 66%-a követi érdeklődéssel a rajzfilm család életét, viszont csak 18%-uk nyilatkozott ugyanúgy II. Erzsébetről és rokonairól. Csak minden ötödik fiatal tudta helyesen felidézni a királynő négy gyermekének nevét, viszont több, mint felük helyesen nevezte meg a Simpsonék szereplőit. Az összes megkérdezett 70%-a szerint a királyi család "nem talál hangot az átlag emberekkel". Az idősebb korosztályok viszont pozitívabban ítélik meg a monarchia tagjait. Összességében a britek 70%-a megtartaná a királyi intézményrendszert. Forrás: BBC (1981)Pelé mezére licitálhatunk 2002-02-06 -- Pelé híres sárga trikója a kalapács alá kerül a jövő hónapban. Minden idők legnagyobb játékosának tartott focista az 1970-es, mexikói világbajnoki döntőn viselte a 10-es számú mezt. A futball avatott szakértői a sport történetének legszebb mérkőzésének tartják a mai napig is Brazília 4-1-es győzelmét az olasz válogatott felett. A március 27-i árverésen a Christie's szakértői legalább 50.000 fontos (20 millió forintos) leütési árra számítanak. A trikó eddig Roberto Rosato egykori olasz válogatott tulajdonában volt, akivel Pelé a meccs lefújása után mezt cserélt. Azon a napon Pelé rúgta az első gólt a 107.000 néző előtt, ami Brazília századik gólja volt a világbajnokságok történetében. Forrás: Guardian (1982)Ausztráliát már a pápa is bírálja a menekültügyben 2002-02-06 -- Mind többen támadják Ausztrália keményvonalas fellépését az ázsiai menekültekkel szemben. A héten az egyik legnagyobb jótékonysági szervezet, az Oxfam, majd II. János Pál pápa is elítélte a canberrai kormány hajthatatlanságát. Mint ismert, az ausztrál vezetés megtagadta a menekültek befogadását, és sokak szerint nem elfogadható, ahogy a menekülttáborokban ellátják a hontalanokat. Nemzetközi nyomás hatására se sikerült elérni, hogy legalább a nőket és a gyerekeket fogadják be. Eddig vagy egy tucat menekült kísérelt meg öngyilkosságot, többen összevarták az ajkaikat, mások éhségsztrájka kezdtek. Emberjogi szervezetek azért támadták Canberrát, mivel az a környező szegény szigetekre irányította tovább a menekültek hajóit. Forrás: The Australian (1983)Spam orosz szerzetesektől 2002-02-06 -- Egy orosz kolostornak a webszájtját átmenetileg lezárták, mivel kéretlen levelek ezreivel bombázták az internetezőket. A Szent Háromság kolostor szerzetesei un. spam-eket küldtek szét, melyben anyagi támogatást kértek hitük gyakorlásához. A szentéletű emberek azzal védekeztek, hogy nekik még újdonságnak számít az internet, és nem is tudtak arról, hogy ez elítélendő cselekedetnek számít. A kolostor vezetője, Feofan Ziborov elmondta, hogy a szolgáltató két napra le is zárta oldalukat (a www.monast.ru-t) illegális reklámozásért. Forrás: Ananova (1984)Közel-keleti béke - üzleti alapon 2002-02-06 -- A New York-i Világgazdasági Fórumon izraeli és palesztin üzletemberek megállapodtak, hogy rendszeres konzultációkat tartanak az együttműködés érdekében, remélve, hogy ezzel példát mutatnak politikus társaiknak. Kifejezték továbbá, hogy közös érdeküknek tartják a befektetők megnyerésében, hogy békés állapotok uralkodjanak országukban, és mindent meg fognak tenni, hogy ezt az összes lehetséges fórumon ki is fejtsék otthon, a lehető legnagyobb nyomást gyakorolva vezetőikre. "Mi részvényeseinknek és tulajdonosainknak tartozunk felelőséggel, és az ő érdekük ezt diktálja" - nyilatkozta Walid Najjab, a palesztin energetikai vállalat igazgatója. Forrás: Yahoo! News (1985)Embrió-sejtek importálhatók Németországba 2002-02-06 -- A német parlament heves viták után végül engedélyezte az emberi embrionális sejtek limitált importját. A szavazást több hónapos vita előzte meg, mely megosztotta a német közvéleményt, de még a pártokat és a kormányt is. A szavazás során egyértelművé vált, hogy egyik párt se képviselt egységes álláspontot, és a kabinet egyes tagjai is másképp szavaztak. A tudósok azzal érveltek, hogy a behozatal hiányában a német tudományos kutatások évtizedes hátrányba kerülhetnek más országokkal szemben, és a genetika legnagyobb szakértői minden bizonnyal így külföldön folytatnák kutatásaikat. A német egyházak viszont hevesen tiltakoztak az engedélyezés ellen. Forrás: CNN (1986)A VHS visszatér 2002-02-06 -- A jól megszokott videomagnóknál használatos VHS rendszer megújult, és hódítani akar. A DVD-k az elmúlt két évben akkora sikernek bizonyultak, mely a szakma minden elemzőjének várakozását felülmúlta. Ezért reagáltak sokan kétkedően a nagy hollywood-i stúdiók, mint a Fox, Universal, és a DreamWorks bejelentésére, hogy támogatják a JVC új, D-VHS rendszerének bevezetését. A Függetlenség napja, a Drágán add az életed három része és a Terminátor két darabja hamarosan kapható lesz a nagy felbontású, valódi mozi-élményhez hasonló kazettákon - mely csak az erre alkalmas, HDTV-ken lesz élvezhető. A DVD-k hasonló felbontását csak 2-3 év múlva várják a szakemberek. Forrás: BBC (1987)Megnyílt a Berlini Film Fesztivál 2002-02-07 -- Tegnap nyitották meg a Berlini Film Fesztivált. Közel 400 filmet neveztek be a világ egyik legnépszerűbb versenyére. A nyitófilm a német Tom Tykwer alkotása a "Heaven" (Mennyország) volt, mely egy szerelmi történet és egy krimi ötvözete az ausztrál Cate Blanchett és az olasz Giovanni Ribisi főszereplésével. A megnyitón számos sztár vett részt, köztük Russel Crowe, aki legújabb filmjét, a Csodálatos elmét népszerűsíti éppen Európában. De a ceremónián részt vett Gerhard Schröder német kancellár is. Jó évet zárt a német filmipar, sokan a hazai film újjászületéséről beszélnek. Az idén négy német rendező filmje is bekerült az Arany Medvéért való versengésbe, ami 25 éve a legtöbb hazai alkotást jelenti a fesztiválon. Forrás: ABC (1988)Beállításaink könnyebb átvitele az XP-re 2002-02-07 -- Sok panasz érkezett a Microsoft legújabb operációs rendszerének, az XP-nek a régi szoftverekkel való egyeztetésével kapcsolatban. Miközben a szakmai lapok általában elégedetten nyilatkoznak az XP működéséről - a legtöbben a program gyorsaságát emelik ki, a korábban nehézkes Windows-okhoz képest -, viszont a megszokott beállításainkat gyakorlatilag újra kell futtatni. És számos megszokott szoftverünk nem indul el rajta nagyobb állítás nélkül, és adatainkat is újra fel kell vinni. Ehhez nyújt most több szoftver is segítséget, az egyik ingyenes és használható az Iomega XP Moving Kit, mely korábbi beállításainkat könnyedén alkalmazza az új környezetben. Forrás: PC World (1989)A román focisták nem ''bazseváló cigányok'' 2002-02-07 -- Hatalmas felzúdulást váltott ki Romániában, hogy a francia futball szövetség "bazseváló cigányok"-nak állította be őket. A vita egy poszter miatt robbant ki, mely a két ország válogatottjainak barátságos mérkőzését hirdeti. A franciák azt állítják, hogy nem akarták megsérteni a románokat, amikor Zidane-t és más válogatott játékosokat egy roma zenész mellett ábrázolta a pályán. Viorel Moldovan, a román válogatott csatár kikérte magának a sugallást. "A románok nem cigányok" - mondta, majd elmesélte, hogy ez már nem az első alkalom, hogy párhuzamot vonnak köztük. A 94-es amerikai világbajnokságon a sajtó többször is "virtuóz cigányok"-nak nevezte a román válogatottat. A román játékosok most perrel és a mérkőzés elhalasztásával fenyegetőznek. Forrás: Ananova (1990)Újra veszteséges a Philips 2002-02-07 -- A Royal Philips Electronics NV jelentős veszteségről számolt be tavalyi eredményei értékelésében. A tavalyi utolsó három hónap mérlegei ugyanolyan rosszak voltak, mint az előző két negyedéviek. A cég ezt a visszaeső televízió, számítógép monitor és félvezető eladásokkal magyarázza. Pedig a vezérigazgató a nyereségesség jegyében szüntetett meg 18.600 munkahelyet, és a tőkebefektetéseket 35%-kal csökkentette tavaly. A Philips versenytársai, mint a Panasonic és a Technics készítője, a Matsushita is hasonlóan rossz eredményekről számolt be. A Philips világelső a világítótestek és az elektromos borotvák piacán és ők Európa harmadik legnagyobb chip-gyártói is. Forrás: Bloomberg (1991)Tiltakozások kísérték az új Schwarzenegger film bemutatóját 2002-02-07 -- Politikai botrány kerekedett Arnold Schwarzenegger legújabb filmjének bemutatójából. A Collateral Damage (Járulékos károk - nem hivatalos fordítás) című új akciófilmben az osztrák izompacsirta egy tűzoltót játszik, akinek családját kolumbiai terroristák megölik. Mivel úgy érzi, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás tehetetlen, úgy dönt, hogy maga veszi kézbe az irányítást és bosszút esküszik. A New York-i tűzoltók és rendőrök azért tiltakoztak, mert a bemutatón megjelent Rudolph Giuliani, a város egykori polgármestere, aki szerintük megszentségteleníti a jótékonysági erőfeszítéseket. De Guiliani szerint nem lehet ítéletet mondani egy filmről, ha nem is látták. A WB októberre tervezte a bemutatót, de a szeptember 11-i terrortámadások után elhalasztották a premiert. Forrás: BBC (1992)A CIA főnök figyelmeztetése Kínáról 2002-02-07 -- George J. Tenet, az amerikai hírszerzés vezetője arra figyelmeztette az amerikai politikusokat, hogy Kína továbbra is nagyhatalmi státuszra törekszik Ázsiában. Azt is jelezte, hogy a CIA információ szerint bár csatlakoztak az USA által létre hívott terrorellenes koalícióhoz, meglehetős gyanakvással szemlélik Amerika pozíció-szerzését Közép-Ázsiában. A nyilatkozat csak néhány nappal előzi meg Bush tervezett kínai, japán és dél-koreai útját, melyet már korábban beárnyékolt egy kémkedési ügy. Tenet szerint sokat javult Kína és az Egyesült Államok kapcsolata, de a világ legnépesebb országa gazdasági és hadi fejlesztései mögött az ország világhatalmi ambíciói bújnak meg. Forrás: CNN (1993)Minden lépésünket felvéve 2002-02-08 -- Egyre több kamera figyeli minden mozgásunkat, szakértők szerint a következő öt évben megtízszereződhet az utcai és más nyilvános helyeken elhelyezett megfigyelők száma. Ma már szinte minden repülőteret és bevásárlóközpontot belső hálózattal láttak el. A statisztikák szerint egy átlagembert naponta 300 alkalommal rögzítenek különféle képi eszközök. Jelenleg 25 millió kamera van hálózatban kötve a világon. A megfigyelésre szánt eszközök használatát a politikai vezetés mellett a biztosítók is támogatják. A brit belügyminiszter szerint határozottan bűnözés visszafogó ereje van az utcai megfigyelésnek. Emellett nem elhanyagolható költségcsökkentő hatása sem: bizonyíték hiányában felmentett esetek több százezer forintba kerülnek az államnak. Forrás: BBC (1994)Hollywood aranyat érő hangjai 2002-02-08 -- Néhány évvel ezelőtt még a számítógépes animációk voltak az igazi újdonságok. Azóta a nagy hollywoodi stúdiók is rájöttek, hogy még több látogató számára tehetik vonzóvá alkotásukat, ha nagy neveket szerződtetnek a figurák hangjának. Az első ilyen próbálkozás nagyon bejött: még akik nem szeretik Woody Allen-t, azok is elismerték alakítását Sharon Stone-nal a Z, a hangyában. A mostani sikerek között például olyan nagy sztárok is hangjukat adták a Szörny Rt-hez, vagy a Shrek-hez, mint Cameron Diaz, vagy Eddie Murphy. Diaz már el is vállalta Fiona hercegnő szerepét a Shrek folytatásában, új rekordot állítva fel a hang-színészetben: 10 millió dollárért vállalta el, hogy újra ő szólaltassa meg a karaktert. Forrás: Evening Standard (1995)A hadsereg most Salt Lake City-re figyel 2002-02-08 -- Az amerikai hadsereg terrorellenes küzdelme a mai napon helyszínt vált: Közép-Ázsia szegény országai helyett most a Sziklás-hegység lejtőire figyel a legtöbb tekintet. A Téli Olimpia mai megnyitóján soha nem tapasztalt biztonsági intézkedéseket vezettek be. Több ezer katonát vezényeltek Salt Lake Citybe, hogy az utcán járőrözzenek, a légtérben Black Hawk helikopterek köröznek tegnap óta, és néha F16-osok húznak el a város felett. Ma Bush elnök is részt vesz a megnyitón, amikorra 45 mérföldes körben teljes repülési tilalmat rendeltek el, és a légierő le is lő minden gépet, ami ezt megszegi - ígéri a Pentagon. A szervezők figyelmeztették a látogatókat, hogy több órás sorban állásra számíthatnak. Nem ez az első eset, hogy egy háborúban álló ország Olimpiát rendez: 1980-ban, a moszkvai Játékok idején a Szovjetunió éppen Afganisztánnal állt hadban. Forrás: The Times (1996)E-mail: inkább érzelmi közvetítő 2002-02-08 -- Egy most közzétett tanulmány szerint az átlag amerikaiak még mindig inkább kommunikációs eszköznek használják az internetet, mint információ szerzésre. A kaliforniai UCLA egyetem által végzett kutatás szerint a legtöbben érzelmeik kifejezésére, egyfajta üdvözlő-kártyaként használták az e-mailt. Több, mint 100 millió amerikai írt valamilyen formában az érzelmeiről a terrortámadások után, de ezek tartalma kevésbé volt fontos, mint maga az üdvözlés szándéka. De az informálódásban a net a sor legvégén áll. A vizsgált személyek több mint fele a televízióból hallott először a történtekről, negyedük valaki mástól értesült a támadásokról, 15%-uk a rádióban hallotta a híreket, és csak 1%-uk tudta meg az internetről, hogy mi történt New York-ban. Forrás: Reuters (1997)Túlértékelt női vágyak 2002-02-08 -- Bocs, de most már tudományos tény: egy nő mosolya többnyire bizony semmi több, csak egy mosoly. Egy most közzétett tanulmány szerint a férfiak jelentős része hajlamos a kedvesség alapvető kifejezése mögött azonnal szexuális indítékot sejteni. A tudósok szerint ennek oka egyfajta önigazolás: ha én rámosolygok egy nőre, azt nem teszem ok nélkül, tehát ha ő így tesz, akkor ő is akar valamit. A tanulmány másik megállapítása az volt, hogy ez a fajta gondolkodás jellemzőbb azokra a férfiakra, akik kevésbé elégedettek szexuális életükkel. Azok, akik "teljesen kielégítőnek" mondták szerelmi életüket, szinte minden esetben helyesen ítélték meg a női szándékot a kísérletek folyamán - hasonlóan a nőkhöz, akik szintén mindig értették, éppen miről van szó. Az egyetlen dolog, amit rendszeresen alulértékeltek a hölgyek, az a férfiak érzelmi elkötelezettsége - állítja a tanulmány. Forrás: Health E-line (1998)Amerika meghátrált: betartják a genfi rendelkezéseket 2002-02-08 -- Az amerikai kormányzat első ízben hátrált meg a tálib foglyok ügyében: Bush elismerte, hogy a Genfi Egyezmény rendelkezései az afgán foglyokra is vonatkoznak. A bejelentésre ma került sor, amikor az ENSZ emberjogi szervezete és számos európai politikus tiltakozása után az Nemzetközi Vörös Kereszt is figyelmeztette az amerikaiakat, hogy veszélyes precedenst teremthetnek a Kubában őrzött foglyok bánásmódjával, akiket harcban fogtak el, ezért alkalmazni kell a konvenció rendelkezéseit. Egyes értesülések szerint a kabinetben is komoly belső viták előzték meg a döntést, Powell mindvégig az Egyezmény alkalmazását szorgalmazta, "ahogy ezt bármely amerikai katona is elvárná, ha fogságba esik" - mondta a külügyminiszter. Forrás: LA Times (1999)Pert nyert az Oscar 2002-02-08 -- Az idei Oscar-ceremónia már nagyon közeledik, de egyelőre egy peren kívüli győzelemmel került a hírek közé a díj. Az Amerikai Film Akadémia tagjai által odaítélt elismerés jól ismert szobrát és nevét egyeztetés nélkül használta fel a France Telecom, aki ezért 41.000 dollárt fizetett - csak hogy ne folytatódjon a pereskedés. Egy telefonkártyán jelent meg a híres aranyszobor és annak neve, melyek forgalmazását szintén visszavonja a francia telefonvállalat. 1929 óta osztják ki az Oscar-díjakat, de senki se tudja pontosan honnan ered a "becenév", mely mára teljesen elfogadott lett. Forrás: BBC (2000)Ex-kommandós segít a játék kidolgozásában 2002-02-08 -- Valószínűleg csak marketingfogás, de annak akkor is remek: egy leszerelt brit SAS katona fog részt venni a Cameron Spence legújabb játékának kidolgozásában. A brit hadsereg elit kommandós alakulatában szolgált tiszt a Sivatagi Vihar néven készülő játék tanácsadójaként vesz részt az alkotásban. A cég vezetői szerint a tervezés és a grafikai megjelenítés kialakításában ugyanúgy számítanak rá, mint a taktikai mozdulatok megtervezésében. "A célunk, hogy minél életszerűbb legyen a játék" - mondta a cég vezetője. Forrás: Ananova (2001)Reproduktív mutáció az egykori szovjet teszt-zónában 2002-02-08 -- Az egykori szovjet atomkísérleti zóna közelében élők között kétszer gyakoribb a petesejtek és a spermiumok mutációja, mint másutt. Egy Kazahsztánban dolgozó kutatócsoport jelentése szerint a változások akár öröklődhetnek is, így további generációknál is fennmaradhatnak a rendellenességek. A Szovjetunió fennállása alatt 470 nukleáris töltetet robbantottak fel 1949 és 1989 között, a szennyezett por száz kilométeres körben terjedt szét akkor. Arra nem tudtak válaszolni a kutatók, hogy valamilyen betegség léphet-e fel a környék gyermekeiben, mivel a mutáció ritkán ját együtt megbetegedéssel, pontosabban a kettő között nincs összefüggés. Forrás: Ananova (2002)Mamut csontvázra licitálhatunk 2002-02-08 -- Egy mamut csontvázára licitálhatunk az eBay oldalán. A Max névre keresztelt csontváz érdekessége, hogy az egyik legjobb állapotban lévő és csaknem teljesen komplett csontváz, ami a jégkorszaki emlősök közül fennmaradt. A licitálónak jól meg kell gondolnia, hogy lesz-e hova helyeznie a csontvázat, mert az öt méter hosszú, három és fél méter magas és 2500 kilogramm súlyú. Max a nevét egy holland lemezboltról kapta, ahol a cég jelképének számított az elmúlt hat évben. A bolt tulajdonosa azért kénytelen megválni a csontváztól, mert szüksége van a helyre a tervezett fejlesztésekhez. Forrás: Ananova (2003)Mamut csontvázra licitálhatunk 2002-02-08 -- Egy mamut csontvázára licitálhatunk az eBay oldalán. A Max névre keresztelt csontváz érdekessége, hogy az egyik legjobb állapotban lévő és csaknem teljesen komplett csontváz, ami a jégkorszaki emlősök közül fennmaradt. A licitálónak jól meg kell gondolnia, hogy lesz-e hova helyeznie a csontvázat, mert az öt méter hosszú, három és fél méter magas és 2500 kilogramm súlyú. Max a nevét egy holland lemezboltról kapta, ahol a cég jelképének számított az elmúlt hat évben. A bolt tulajdonosa azért kénytelen megválni a csontváztól, mert szüksége van a helyre a tervezett fejlesztésekhez. Forrás: Ananova (2004)Tiger Kína egyik legnagyobb adófizetője 2002-03-01 -- Tiger Woods, a világ jelenleg legjobbnak tartott golfjátékosa lett Kína egyik legtöbb adót fizető polgára. A 25 éves félig Fülöp-szigeteki, félig afrikai származású játékos nem vándorolt ki szülőhazájából, az Egyesült Államokból, adóját egyetlen hétvége keresete után fizette be a kínai kincstárnak. Tavaly a Hong Kong közeli Senzsen városában egy bemutatón amatőrök hívhatták ki Woods-ot, akivel 80.000 dollár befizetése után játszhattak egy lyukig tartó küzdelmet. Ezen hétvége után fizetett be Tiger 4 millió jüannyi, azaz közel fél millió dollárnak megfelelő adót, mellyel a tartomány legnagyobb adóbefizetője lett. Senzsen Kína egyik leggyorsabban fejlődő városa, a pekingi vezetés kiemelt gazdasági övezetté nyilvánította Hong Kong visszacsatolása után. Forrás: New-Journal (2005)Lazító gyakorlatok sms-megszállottaknak 2002-03-01 -- A világszerte növekvő sms-láz hatására az egyik brit mobilszolgáltató olyan biztonsági előírásokat tervez, mely megvédené a gyakran üzengetőket a kézsérülésektől. A Virgin Mobile angol egészségügyi szervezetekkel és ortopédusokkal együttműködve egy olyan kis tájékozatót kíván megjelenteni, mely gyakorlatokat tartalmaz a megszállott sms-ezők számára, miként kerülhetik el a kézsérüléseket - melyek a számítógép billentyűzetét sokat használók között gyakori. A vállmozgatások, nyaktekergetések és ujjgyakorlatok az inak és az izmok lemerevedése ellen védene. 2001 végén napi 1 milliárd sms-t küldtek el világszerte, de szakértők szerint az év végére ez a szám megháromszorozódhat. Forrás: Ananova (2006)Európai siker, amerikai javítás az űrkutatásban 2002-03-01 -- Ma hajnalban két sikeres fellövésnek is tanúi lehettünk a nemzetközi űrkutatásban. Az amerikai Columbia ma hajnalban indult 11 napos útjára, melynek fő célja a Hubble űrteleszkóp javítása. A NASA szerint az asztronauták az eddigi öt legnehezebb űrsétának néznek elébe, amit valaha is végre kellett hajtaniuk. A mostani javításokkal és kiegészítésekkel a Hubble teljesítménye megtízszereződhet, és kicserélik elromlott infravörös kameráját. Ugyancsak ma sikeresen fellőtték az Ariane-5 rakétát, mely a legnagyobb teljesítményű hordozó, ami jelenleg létezik. A rakéta egy 2,5 milliárd értékű műholdat állított pályára, mely szintén európai gyártmány, és a legfejlettebb szatellit, mely a környezeti változásokat figyeli. Forrás: Telegraph (2007)Az USA bezáratná a Hágai Bíróságot 2002-03-01 -- Az amerikai kormányzat szerint a nemzetközi háborús bűnösök ügyeit vizsgáló Hágai Bíróság csak idő- és pénz-pocsékolás. Egy név nélkül nyilatkozó vezető washingtoni tisztviselő szerint "az eljárások túl sokáig húzódnak, kevés eredményük van és fél milliárd dollárba kerülnek a következő néhány évben". A Hágai Bíróságot az ENSZ állította fel a ruandai és a volt-jugoszláv törvénytelenségek és embermészárlások kivizsgálására. Az amerikaiak már többször hangoztatták bizalmatlanságukat egy olyan nemzetközi törvényszékkel szemben, mely szerintük könnyedén politikai játszmák áldozata lehet. A Hágai Bíróság ideiglenes jelleggel működik 2008-ig, de Washington szerint ekkortól meg is kell szüntetni. "De addigra Radovan Karadzsics-ot és Ratko Mladics-ot, a két legkeresettebb szerbet le kell tartóztatni" - tették hozzá. Forrás: Washington Times (2008)Oops! Britney vírus a neten 2002-03-01 -- Britney Spears világhírnevét tovább öregbíti egy új vírus, mely pár napja kezdett el terjedni az interneten. Az új email-féregvírus "VBS/Britney-A", illetve "VBS_BRITNEYPIC.A," kiterjedéssel fut, de egyelőre kis kockázatúnak minősítették biztonságtechnikai szakemberek, mivel lassan terjed és viszonylag kevés számítógépet fertőzött meg. Azt is tudni lehet, hogy valószínűleg európai eredetű, mert csak a kontinensünkről jelezték feltűnését. A popsztár neve, "Britney Spears" már két éve a leggyakrabban keresett kifejezés az internetes keresőkben. Tavaly egy Jennifer Lopez és egy Anna Kurnyikova vírus is felbukkant, melyek szintén azt állították magukról, hogy az ünnepelt hölgyek képeit tartalmazzák. Forrás: ABC (2009)A világ leggazdagabbjai is recesszióban 2002-03-01 -- Még a leggazdagabb is megérzik a gazdasági recesszió szorítását: ma már csak 497 dollár milliárdost tartanak számon, 83-mal kevesebbet, mint tavaly. A Forbes magazin 16. alkalommal készítette el listáját a világ legtehetősebb embereiről. A legnagyobb meglepetés, hogy az európaiak kevésbé vesztettek vagyonukból, mint tengerentúli klubtársaik. 121 név szerepel a listán, akik Európában élnek és dolgoznak, köztük 20 divattervező - mint Luciano Benetton, Giorgio Armani, Miccia Prada és Paulo Bulgari, csak hogy az olaszokat említsük. Az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi 7,2 milliárd dolláros vagyonával a világ 35. leggazdagabbja, messze lekörözve az ausztrál médiamogult, Rupert Murdoch-ot. A világ három legtehetősebb asszony közül kettő szintén európai. A listát továbbra is Bill Gates vezeti, aki 52,8 milliárdos vagyonával toronymagasan vezet - pedig ő is közel 6 milliárddal kevesebb pénz fölött rendelkezik, mint tavaly. Forrás: Forbes (2010)US warns steel trade tensions may spread 2002-03-12 -- The US administration has warned that strains in international trade relations could spread from steel to other sectors unless the European Union and Japan reflate their economies.
Grant Aldonas, under-secretary of commerce for international trade and one of the architects of the decision last week to impose steel tariffs of up to 30 per cent, said other sectors affected could include agriculture and semiconductors.
In an interview with the Financial Times, Mr Aldonas said: "We have told people over time that if you don't see stronger growth abroad, you end up seeing friction on the trade account," he said. "There is only so much patience that you have when you are talking about very serious macro-economic issues that have been out there for a long time."
This is the first time the Bush administration has linked the steel measures to larger problems in the global economy.
Forrás: FT (2011)Az acél-vita kereskedelmi háborúhoz vezethet 2002-03-12 -- Egyre élesebb és globálisabb vita van kialakulóban az USA által múlt héten bevezetett 30%-os acélimport-többletvám miatt. Az EU és Japán kompenzáció megfizetését kéri az amerikaiaktól, melyet tegnap határozottan utasított vissza a kereskedelmi minisztérium. Azzal érvelt a Bush-adminisztráció egyik tagja, hogy a globális recesszió miatt jelentős visszaesés van az ipar fémszükségleteiben, viszont az európai országok továbbra is nagymértékű szubvenciókkal támogatják saját acélgyáraikat. Szerintük a jelenlegi helyzetben mindenkinek számolnia kell a visszaeséssel. Az EU egyelőre nem reagált a válaszra, mérlegelik a WTO döntőbíróságának bevonását, de szakértők a kereskedelmi háború kiszélesedését sem zárják ki. Forrás: Financial Times (2012)Zürich a legnépszerűbb város a világon 2002-03-12 -- A svájci Zürich a leglakhatóbb város a világon - állapítja meg egy most közzétett felmérés, mely elsősorban az életszínvonalat vizsgálta. A tavalyi győztes Vancouver idén holtversenyben a második lett Béccsel. A 215 nagyváros tanulmányozása után egy másik svájci város, Genf is bekerült az első ötbe, Sydney-vel azonos pontszámmal. Az első tízben van még Frankfurt, Helsinki, Auckland, Koppenhága és Bern. A megkérdezettek legkevésbé szívesen Ouagadougouba, Burkina Faso-ba költöznének Bagdad után. A felmérést olyan kritériumok alapján készítették, mint a politikai stabilitás, a gazdaság, a természeti és kulturális környezet, az oktatás, a lakáshelyzet és a közlekedés. Kelet-Európában Budapest lett az első, csak kevéssel előzve meg Prágát és Varsót. Forrás: Japan Today (2013)Britney cáfolja a szakításról szóló híreket 2002-03-12 -- Britney Spears tegnap cáfolta azokat a hét végi sajtóértesüléseket, mely szerint szakított volna barátjával. A szombati bulvárlapok Amerikában a főoldalon közölték a hírt, mely szerint a tinisztár elhagyta Justin Timberlake-et, az 'N Sync egyik énekesét. Tegnap az MTV-nek eljutatott közleményében a 20 éves énekesnő cáfolta ezt. A cikkek meg nem nevezett baráti forrásokra hivatkoztak, és azt is megjegyezték, hogy Britney több népszerű Los Angeles-i szórakozóhelyen "bánatát múlatta" a múlt héten. Spears decemberben még azt nyilatkozta a Rolling Stones magazinnak, hogy újévi fogadalmaként szeretne több időt tölteni Justin-nal. Azóta keveset látni őket együtt, az 'N Sync két hónapos amerikai turnéra indult, Britney pedig Európában népszerűsíti új filmjét. Forrás: BBC (2014)A CeBit először lett kisebb 17 év után 2002-03-12 -- A világ legnagyobb informatikai és technológiai vására, a CeBit 17 éves története során először kevesebb kiállítót vonzott. Szakértők szerint a jelenségre számítani lehetett, mivel az IT-ipar az elmúlt évtized legrosszabb 12 hónapját tudhatja maga mögött. Ennek ellenére a gyártók idén is elhozták legújabb csodáikat és kütyüiket, a legkorszerűbb mobilkommunikációs megoldásoktól az új telefonmodellekig. Az idei évben egyedül az adatátviteli és egyéb informatika-biztonsági megoldások területén figyelhető meg bővülés. Tavaly a telekommunikációs ágazat legnagyobbjai 128 milliárd dollárt vesztettek értékükből, az öt legnagyobb PC-gyártó részvényei pedig 50 milliárddal érnek kevesebbet. Forrás: Financial Review (2015)A mobilok lehetnek a hackerek következő célpontjai 2002-03-12 -- A korábban csak e-maileken érkező vírusok hamarosan már sms-ben is támadhatnak. A vezeték nélküli telefonok fejlődésével párhuzamosan egyre nagyobb esélye lehet a működésük alapjául szolgáló szoftverek megfertőzésének. Szakértők szerint hamarosan furcsa dolgokat tehet a telefonunk, például magától kezdeményezhet hívásokat, vagy küldhet üzeneteket. Az év elején Japánban egy olyan internet-link kezdett el terjedni sms-ben, melyre kattintva a helyi mentőszolgálatot tárcsázta a telefon. A mobilszolgáltatónak korlátoznia kellett a kimenő segélyhívásokat a szolgáltatás fenntarthatósága érdekében. Európában egy ideig egy olyan bináris-kód terjedt sms-ben, mely kinyitása után újra kellett indítani a telefont. "És ez még csak a kezdet" - figyelmeztetett egy szakértő. Forrás: Mercury News (2016)Szarajevó ismét pályázik a Téli Olimpiára 2002-03-12 -- A boszniai háborúnak már hat éve vége, de az emberek közötti bizalmat még nem sikerült újjáépíteni. Annak ellenére sem, hogy a város infrastruktúrája mára teljesen megújult. A korábbi harcok nyomai még számtalan épületen megfigyelhetők, de a közlekedés és a hidak már helyreállt, és az élet is többé-kevésbé visszatért a normális kerékvágásba. Kivéve az emberek egymásba vetett bizalmát. A lakosok többsége továbbra is kerüli a "másik" által lakott környékeket. Ezt a korábban példás etnikai együttélést szeretnék újjáéleszteni, amikor Szarajevó ismét megpályázta a 2010-es Téli Olimpia rendezési jogát. Mint emlékezetes 1984-ben, a keleti-blokkból először már rendeztek téli játékokat a boszniai fővárosban. Forrás: CNN (2017)Árleszállítási akció a Yahoo-nál 2002-03-13 -- Az online kereskedelmi áruházak közül most először tartanak nagyszabású árleszállítást a Yahoo-nál. A hagyományos üzletekben ma már rendszeres és sikeres szezonvégi, illetve időszaki kiárusítások után az internetes kereskedők nagy érdeklődéssel várják az egyik leglátogatottabb oldal akciójának eredményét. A Yahoo bevásárló oldalain a kínált cikkek és szolgáltatások gyakorlatilag mindegyikét alacsonyabb áron kínálják, a pólóktól a domain-név regisztrációig. A cég az egyre nagyobb verseny miatt kényszerült árcsökkentésre, mivel a rivális cégek - mint az Amazon.com, vagy az Ebay - jelentősen növelni tudták forgalmukat az elmúlt három hónapban, miközben a Yahoo bevételei 35%-kal csökkentek 2001 folyamán. Forrás: Mercury News (2018)'A dohánygyárak szándékos álságossága' - tanulmány 2002-03-13 -- A dohánygyárak szándékosan félrevezetik a vásárlóikat a 'Light' és 'Ultra-Light' cigaretták egészségügyi kockázatairól - állítják kanadai kutatók nemrégiben nyilvánosságra hozott vállalati dokumentumok és más iparági források alapján. A Vancouveri Egyetem tanulmánya szerint a dohánygyárak tisztában vannak a dohányzás és a tüdőrák összefüggésének tudatosulásával, ezért már évek óta számolnak a leszokni vágyok egyre nagyobb számával. Most több olyan belső irat is előkerült, melyben a könnyedebb cigaretták eltérő marketing-stratégiáját javasolták a gyártóknak, annak ellenére, hogy "bár mindannyian tudjuk, hogy ezek csak hatásos reklámfogások, melyek a valóságot kozmetikázva egészségesebb önigazolást tesznek lehetővé" - áll az egyik előterjesztésben. Forrás: Health-News (2019)Botrány a szlovén dalfesztivál transzfesztita győztesei körül 2002-03-13 -- Az idei Eurovíziós Dalfesztivál szlovén botránya már az ország parlamentjét is elérte. Az idei győztes a "The Sisters" lett, mely három transzvesztita közös produkcióját takarja. Az eredmény - pontosabban a győztesek személye - miatt már amúgy is több támadás érte a műsort levezető állami televíziót, de a szavazás levezetése komolyabb botrányt kavart. A győztesre a tévénézők is szavazhattak, majd az ő eredményeiket kombinálták az öt zsűritag szavazatával. A közönség elsöprő többségben az - immár második egymást követő évben - második helyezett Karmen Stavec-re szavazott, de a zavaros szervezés miatt ezt érvénytelenítették, majd a zsűri döntése alapján a pirosba és légikísérőnek öltözött urak vihették haza a díjat. Másnap egy parlamenti felszólalás után vizsgálatot kezdeményeztek a televíziónál. Forrás: CNN (2020)ENSZ támogatás az önálló palesztin államért 2002-03-13 -- Váratlan és eddig példa nélkül álló határozatot fogadott el az ENSZ Biztonsági Tanácsa: először fogadott el olyan határozatot, melyben a palesztin állam létrehozását pártolta. A korábbi előterjesztéseket az USA rendre megvétózta, mondván, hogy a kérdést a feleknek egymás között kell rendezniük. De az elmúlt hetek egyre véresebb összecsapásai után most az Egyesült Államok is az önálló palesztin országrész létrehozása mellé állt. Tegnap Kofi Annan ENSZ-főtitkár felszólította Izraelt a megszállt területek elhagyására. Eközben Arafat azzal vádolta meg az izraeli hadsereget, hogy számokat tetováltatott a tegnap elfoglalt menekülttáborban letartóztatottak kezére, amit a helyi vöröskereszt is megerősített. Emiatt több kormánytag is felháborodásának adott hangot a Knesszetben, a hadsereg viszont cáfolt, szerintük csak tintaceruzával jelölték meg a rabokat. Forrás: USA Today (2021)'Photoshopolás' - új művészet? 2002-03-13 -- Művészet? Talán. Legális? Valószínűleg nem. Szórakoztató? Kétségtelenül. Egy új underground művészeti ág van születőben: a "photoshopolás". Miközben mind többen vesznek digitális kamerákat és képfeldolgozó szoftvereket, egyre többen meg is tanulják magas szinten használni az utóbbiakat - és a legjobbak már messze túllépték a "bajuszt Mona Lisának" és a "Britney fejét a pucér nőre" műveken. Ma már több olyan szájt is létezik, ahol a legjobbak megmutathatják magukat, és komoly elismerésre is számot tarthatnak társaiktól, no meg a közönségtől (pl. Fark.com, Worth1000.com). Mert akkor tökéletes, ha nem látszik, mit változtattak meg rajta - és többségük tényleg vicces. Az Adobe szerint regisztrált tagjaik ma már közel 20%-a pihenésként és szórakozásként használja a Photoshopot. Forrás: Siliconvalley (2022)Diákvízum a WTC-be csapódott terroristáknak 2002-03-13 -- Hat hónappal a World Trade Center elleni támadás után a két gépet irányító pilóta megkapta az amerikai tanulmányi vízumot. Tegnap megérkeztek a floridai magániskolába a jóváhagyott kérelmek, ahová Mohamed Atta, a 33 éves egyiptomi és az Emirátusokból való Marvan El-Sehhi járt repülőgép vezetést tanulni. Mindketten turista-vízummal érkeztek az országba, de szeptember 11-én mindketten külön-külön gépre szálltak, majd az ikertornyokba irányították azokat. A Bevándorlási Hivatal azzal magyarázza az esetet, hogy a határozatot már a terrorcselekmények előtt meghozták a tartózkodás meghosszabbításáról, de csak most küldték el az iratokat "megerősítésre". Forrás: FOX (2023)Megbízhatatlan egészségügyi tanácsadás a neten 2002-03-15 -- Számos esetben nem megbízható az interneten található egészségügyi információ. Egy olasz egészségügyi szervezet által készített tanulmány megállapítja, hogy a világhálón található információ sokszor pontos és megbízható, de számos esetben csak megalapozatlan közhiedelmeken alapszik, vagy ilyen jellegű képzéssel nem rendelkező ember ad tanácsot. Azonban az átlagember nehezen tud különbséget tenni, hogy az adott esetben kapott javaslatnak milyen alapjai vannak. A tanulmány azt is megállapította, hogy sokat javult a helyzet az elmúlt években, több olyan oldal is üzemel hosszabb ideje, mely pontos egészségügyi tájékoztatást nyújt. A kutatók egy skálázási rendszer bevezetését javasolják, mely irányt mutathatna a megbízható oldalak felé. Forrás: Reuters (2024)Tyson Washingtonban mérkőzhet meg Lewis-zal 2002-03-15 -- Hosszú huzavona után eldőlt, hogy Washingtonban fogják megrendezni a Tyson-Lewis világbajnoki bokszmérkőzést. Korábban több állam is visszautasította a verekedés megrendezését, mivel már a beharangozó sajtótájékoztatón Tyson nekiugrott Lewisnak, a jelenlegi világbajnoknak. Minden amerikai államban külön engedélyt kell kérni a helyi Boksz és Birkózó Szövetségtől egy ökölvívó-mérkőzés megrendezéséhez. A korábban szóba került helyek közül Las Vegas azzal utasította el a lebonyolítás engedélyét, hogy Tyson közismerten agresszív természete és botrányos előélete nem vetne jó fényt a város hírnevére. A június 8-án megrendezésre kerülő mérkőzés a sport történetének legdrágább eseménye lesz, szakértők szerint ez akár 150 millió dolláros bevételt is jelenthet. Forrás: FOX (2025)Durvuló kampány Párizsban 2002-03-15 -- Egyre durvábbá válik a választási kampány, a fő ellenfelek mind kevésbé válogatnak az eszközökben és a nyelvezetükben - a francia elnökválasztás finiséhez közeledve. Most a szocialista miniszterelnök, Lionel Jospin azzal vádolta meg Jacques Chiracot, hogy kiöregedett és elfáradt, amit a jelenlegi elnök fasiszta propagandának minősített. Jospin szokatlan kirohanása azt követően hangzott el, hogy a legutóbbi közvélemény kutatási eredmények szerint vezet a konzervatív Chirac előtt. Az elnök szóvivője rémisztőnek nevezte az esetet, szerinte méltatlan a jelölt korára hivatkozni a kampány során. A kardvágások után nehéz lesz elképzelni két jelölt közös és egységes fellépését a hétvégén tartandó EU találkozón. Forrás: ABC (2026)A Sony hamis kritikákkal reklámozta fimjeit 2002-03-15 -- A Sony Pictures 325.000 dolláros büntetést kapott, miután elismerte, hogy hamis kritikákat jelentett meg filmjeiről. Az egyik legnagyobb hollywoodi filmstúdió saját maga által készített filmkritikákat jelentett meg, majd felhasználta hirdetéseiben a természetesen lelkes és rajongó idézeteket a cikkekből. A Newsweek magazin egyik oknyomozó riportja után kezdődött vizsgálat, a stúdió gyorsan el is ismerte felelősségét, azonban hozzátette, hogy ez elfogadott gyakorlat volt a többi nagy filmgyártónál is. A Universal Pictures, a XX. Century Fox és az Artisan el is ismerte, hogy többször alkalmaztak színészeket, akik moziba járó átlagemberként nyilatkoztak egy-egy filmszínház előtt az éppen átélt "élményükről". Forrás: BBC (2027)Többet kisebbe - a digitális kamerák jövője 2002-03-18 -- A digitális kamerák közötti verseny súlypontja egyre inkább áttevődik a kiegészítő szolgáltatások területére az eddigi képfelbontás növelésről. Ma olyan készülékek kerülnek bemutatásra, melyek képesek sokkal nagyobb látószöget feldolgozni, alkalmasak a háttér elemzésére és a fókusz helyének megállapítására, és közben elvesznek egy ingzsebben. Öt évvel ezelőtt még a megszokott design volt jellemző a digitális kamerákra, gyakorta a gyártók egyszerűen a hagyományos fényképező gépek testébe helyezték a fényérzékelő processzorokat. Ma már a legtöbb gép két megapixeles felbontásra képes, mely a hagyományos igényeknek tökéletesen megfelel, egy átlagember nem tudja megkülönböztetni a 35mm-es filmektől. Szakértők szerint ezért az egyre élesedő versenyben mind több szolgáltatás kerül majd a mind kisebb gépekbe, s a fejlődés főként az 50-100 ezer forintos kategóriában lesz a legerőteljesebb. Forrás: Siliconvalley (2028)Interjú Oszama bin Laden feleségével 2002-03-18 -- Egy szaúdi újság interjút készített Osama bin Laden egyik feleségével, melyben az asszony azt állítja, hogy férje szörnyen haragos lett, amikor megkérdezte, hogy ki áll a két amerikai nagykövetség felrobbantása mögött. A nőt csak mint A.S. említi az újság, mely Amal al-Szadah lehet, aki bin Laden negyedik és legfiatalabb (19 éves) jemeni felesége. A nő szerint férje még életben van, de erről nincs bizonyítéka. A szeptember 11-ei terrortámadások előtt néhány nappal az egész család egy távoli menedékhelyre költözött Afganisztánban, majd a bombázások kezdetén egy hegyvidéki barlangban laktak két hónapig néhány gyerekükkel. Az Északi Szövetség előretörésével bin Laden fiát és feleségét néhány helyi vezetővel átküldte Pakisztánba. Néhányan megkérdőjelezték az interjú valódiságát, mondván, hogy egy hithű muszlim asszony nem beszélne ilyen nyíltan a férjéről. Forrás: Salon (2029)A videojátékok segíthetik a gyerekek fejlődését 2002-03-18 -- Egy brit kutatás szerint a gyerekek logikai gondolkodásának fejlődését pozitívan befolyásolják a számítógépes játékok. A 700 vizsgált gyereknél úgy találták, hogy a játékoknak igenis vannak oktatási előnyei. Elsősorban a párokban és kisebb csapatokban játszható játékok hatottak kedvezően a kommunikációs és a problémamegoldó képességekre. Néhány játék pedig még a matematikai és a nyelvi és olvasási készségekre is jótékony hatással volt - állítják a brit oktatási minisztérium megbízásából készült tanulmány készítői. Megállapították azt is, hogy a stratégiai játékok (mint pl. a Sim City, ahol egy várost kell felépíteni) voltak a legkedvezőbb hatással a gyerekekre. Forrás: Ananova (2030)Vallási összecsapások Indiában 2002-03-18 -- Indiában a hatóságok mindent megtesznek, hogy visszaállítsák a rendet, de egyelőre tovább gyűrűzik az erőszakhullám. A hét végén újabb áldozatokról érkezett hír, az elmúlt hetekben 700-an haltak meg a muszlimok és a hinduk összecsapásában. A zavargások még három hete kezdődtek, amikor egy iszlám zászlókat lengető tömeg felgyújtott egy hindukat szállító vonatot, és 58-an bent égtek. Az összecsapások egyelőre csak Gujarat tartományra szorítkoztak, de tegnap több jel is arra mutatott, hogy esetleg más területekre is átterjedhet. Mára hindu szélsőségesek nagyszabású akciót hirdettek egy egykori mecset területéért, ahova saját templomukat szeretnék felépíteni. A mecsetet még 1992-ben rombolták le, az azt követő zavargásokban 3000 ember halt meg. Forrás: The Dominion Post (2031)London: steak angolosan csak aláírással 2002-03-18 -- Néhány étterem már csak úgy mer véresen marhát szervírozni a vendégeinek, ha azok aláírnak egy kárigény-lemondási nyilatkozatot. A Sunday Times jelentése szerint erre az e-koli és szalmonella mérgezés miatti félelmükben kényszerültek az étterem tulajdonosok, attól tartva, hogy a darált marhát nyersen szeretők később beperelhetik őket. Ezért több étterem-lánc is úgy döntött, hogy hajlandóak továbbra is darált marhahúsból készült hamburgereket és kolbászokat véresen felszolgálni, de a felelősséget már nem vállalják. A középen rózsaszínűre hagyott hús sokkal nagyobb valószínűséggel tartalmaz e-coli és szalmonella baktériumokat. Ez nem igaz azonban a hagyományos steakre, mivel az csak a külső felületén hordozhatja a kórokozókat, melyek a sütés során elpusztulnak. Forrás: Reuters (2032)Az Oscar-csata a fináléba érkezett 2002-03-18 -- Holnap zárulnak a szavazási határidők a 74. Oscar-díjkiosztóra, és egyelőre a női főszereplő körül a legmegosztottabbak a szakmabeliek. Ha az eddigi évet kellene összegezni, Nicole Kidman máris győztesnek érezheti magát: válása óta három filmet készített, melyeket dicsértek a kritikusok, a Moulin Rouge pedig nem csak kasszasikernek bizonyult, de még egy Golden Globe-ot is biztosított számára. Ezért is ért mindenkit meglepetésként, hogy a színészek díjának tartott Screen Actors Guild gálán végül Halle Berry vihette haza a szakmai elismerést a Monster's Ball-ban (Szörnyek bálja) nyújtott alakításáért. Ráadásul a 33 éves színésznő, és következő Bond-lány lehetne az első fekete hölgy, aki hazavinné az Oscart, melyre az idén komoly esélye lehet. És akkor ott van még Spacek is, aki színes alakításával szintén reménykedhet, hogy végre megkapja a 30 éve várt elismerést. Forrás: Lycos (2033)Dunántúlnyi jégtömb vált le az Antarktiszról 2002-03-19 -- Egy hatalmas jéghegy szakadt le az Antarktiszról, mely a tudósok szerint egyértelműen a globális felmelegedésnek köszönhető. A 3260 négyzet-kilométeres tömb leválását egy brit kutatócsoport már négy éve megjósolta, de akkor még sokkal későbbre várták a bekövetkeztét. A Dunántúl-nagyságú jéghegy leszakadása azonban meglepte őket. "Számítottunk rá, de arra nem, hogy egy közel 500 millió-milliárd tonnás tömb egy hónap alatt elválik az összefüggő jégpáncéltól" - mondták. Az Antarktisz átlag hőmérséklete 2,5 fokkal emelkedett az elmúlt 50 évben. Azonban nem kell tartani a világtengerek vízszintjének emelkedésétől, mert a jégtömb már eddig is a vízen úszott. Forrás: UniSci (2034)Ma döntenek a HP és a Compaq összeolvadásáról 2002-03-19 -- Ma szavaznak a részvényesek a számítógép-ipar egyik legjelentősebb összeolvadásáról. A 21 milliárdos egyesülés keretében a Hewlett-Packard és a Compaq az eddigi legnagyobb informatikai vállalatot hozná létre. De kétséges az ügylet kimenetele, mivel a HP alapító tagjainak örökösei ellenzik a tervezett összevonást, míg a menedzsment mindent megtesz annak érdekében. Az elmúlt hónapokban a két fél viszálya odáig fajult, hogy mindketten profi médiacégeket bíztak meg a bizonytalankodók meggyőzésére, és hatalmas összegeket (több százmillió dollárt) költöttek e célra. A kisrészvényesek megosztottak, ezért várhatóan a befektetési alapok vezetői mondják ki az utolsó szót az ügyben. Forrás: BayArea.com (2035)A Sony beindította a Playstation 2 online változatát 2002-03-19 -- A Sony elindította legújabb csatáját a videojátékok piacán: tesztelni kezdték a Playstation 2 online változatát. Az egyelőre csak Amerikában kapható adapter viszonylag olcsó, könnyen illeszthető a konzolba és betárcsázós és nagy sávszélességű kapcsolatokkal is használható. Az eddig is piacvezető Sony konzol az első lett, mely kibővítette a játék eddigi lehetőségeit. A vásárlók hamarosan számos olyan oldalt is megtalálhatnak majd, ahonnan játékokat tölthetnek le. Mindez jóval olcsóbb lesz, mint az üzletekben kapható játékok, mivel nincsenek csomagolási, szállítási és egyéb járulékos költségek. Forrás: MerMag (2036)'Curry és a sáfrány' a szoftverben 2002-03-19 -- A népszerű Hotmail levelezési rendszertők kezdve a Pentium processzorokig az indiai programozók és informatikai mérnökök már közel egy évtizede az egyik legfontosabb háttérnek számítanak. Ennek oka elsősorban pénzügyi: egy átlag indiai szakember századannyit kér, mint az amerikai társa. A mostani gazdasági recesszió közepette azonban több cég is azzal próbálkozik a kontinensnyi országban, hogy a saját lábára álljon. A helyi tehetségek eddig gyakorlatilag bérmunkában, sokszor órabérért gyártották a kódsorokat, melyekből pl. a MS Word-jéhez több millió is szükségeltetik. De ahogy ellesték a legfejlettebb technológiákat, most már csak egy maradt hátra: a tőke előteremtése és a modern vállalati mechanizmusok kiismerése, hogy India valóban súlyához mérten lépjen az informatikai piacra. Forrás: CNN (2037)Akciónak vége, a siker megkérdőjelezve 2002-03-20 -- Az amerikai katonaság befejezettnek nyilvánította az afganisztáni Anaconda hadműveletet, de néhány helyi vezető megkérdőjelezte a sikerüket. A korábbi bejelentések alapján az elmúlt hetekben az eddigi legkomolyabb szárazföldi bevetésekre került sor, miután a vártnál sokkal keményebb ellenállásba ütköztek az amerikai és brit kommandósok. A felderítés által már csak néhány száz fősre becsült Al Kaida terrorszervezet több hétig feltartotta a világ legkorszerűbb hadseregét. Egy helyi vezető meg is kérdőjelezte az amerikaiak több száz halott terroristáról szóló jelentéseit, szerinte a harcosok többsége elmenekült a Pakisztán közeli helyekbe. Forrás: ABC (2038)Az Igazi talán most is online vár... 2002-03-19 -- Egy angol pszichológus szerint az internetes ismerkedés egyáltalán nem felszínes, és sokszor komoly kapcsolatok kialakulásához vezethet. Bizonyosan megnyugtató lehet a hír azok számára, akik túl sokat időznek a chat-szobákban. A virtuális kapcsolatok sokszor gyorsabban kibontakozhatnak, mint a valós életben szövődöttek, mivel a párok már ismerik egymást. A kutatás során úgy találták, hogy egyáltalán nem ritka az igazi szerelem megtalálása a neten, mivel az emberek őszintébbek és nyitottabbak az otthonuk biztonságában. Azt is megfigyelték, hogy a férfiak nyíltabban mernek beszélni érzelmeikről, míg a nők szívesebben flörtölnek, mint a mindennapi életben. Viszont szívesen ferdítenek el tényeket a külsejükről az emberek, de a komoly hazugságok nem jellemzőek. Forrás: Yahoo! News (2039)Afrika nem tart lépést az internettel 2002-03-20 -- Afrikában tartották az Internet Helyek, Nevek és Számok elnevezésű konferenciát, melyen a kontinens informatikai leszakadását is taglalták. Még ma is egy egész napba telhet, mire telefonálni tudunk Ghánaból a szomszédos országba, viszont több lázadó csoportnak is van komplett szájtja, melyen valahogy a dzsungel közepéről is képesek propagandát, foci-híreket és pornót frissíteni. De miközben a világon az internetet használók száma eléri az 513 milliót, csak négymillió van ebből Afrikában - és annak is fele a Dél-Afrikai Köztársaságban. Forrás: Yahoo! News (2040)K.I.T.T. és Hosselhoff visszatér - a mozikba 2002-03-20 -- David Hasselhoffnak nem volt elég a Knight Rider-ből. Az utóbbi időkben mind divatosabbá vált sorozatból-nagyjátékfilmet receptet most a göndör hős a maga szervezésében kívánja újraindítani. A 80-as évek nagysikerű sorozata egész kultikus rajongótábort tudhat maga mögött a mai napig is, így - legalábbis anyagilag - a siker garantáltnak tűnhet. Azonban az egyeztetések már tavaly elakadtak, állítólag a producerek friss sztárokat akarnak K.I.T.T. volánja mögé, szerintük Hosselhoff csak a mentor, vagy tanítómester szerepére lenne jó. Forrás: E! Online (2041)A japán robotháború még csak most indul 2002-03-20 -- Tulajdonképpen mindenki ezt szeretné eldönteni, mielőtt összeköltözik valakivel: a háztartásbeli robot jófej legyen, vagy pedig ügyes és hasznos? Nos, egyelőre csak két japán elektronikai vállalat gondolkozott el ezen, és két különböző válasszal rukkoltak elő. A Sony a múlt héten mutatta be legújabb modelljét, a SDR-4X-et, mely egy humán-alakú éneklő és táncoló gép. A Sony a szórakoztatást tartja a robotok fő céljának, és ez jól is illeszkedik a vállalat stratégiájához. Akárcsak a Hondánál. De ők ezzel szemben a praktikusságot tartják fontosnak, az Asimo névre keresztelt gépük a szokásos háztartásbeli munkák tucatjaira tanítható meg. Forrás: Wired (2042)115 éves korában elhunyt a világ legidősebb asszonya 2002-03-20 -- Maud Farris-Luse, a világ elismerten legidősebb asszonya tegnap elhunyt. 115 éves volt. Születési ideje sokáig vita tárgya volt, amíg tavaly júniusban a Guinness rekordok könyve el nem fogadta korát. Születési anyakönyvi kivonata az 1900-as évek elején elveszett, de egy korabeli népszámlálási adatra és az 1903-as házassági levelére hivatkozva végül meg tudták állapítani születése napját. Családja vidám és forrófejű karakterként írta le, aki egészen 1991-ig maga látta el háztartását, de egy csipőcsont-törés ezután állandó ápolásra kényszerítette. Mindig is hobbijára, a horgászásra hivatkozott, mint a hosszú élet titka. Forrás: Houston Chronicle (2043)Pamela 'Hepatitis' Anderson 2002-03-21 -- Pamela Anderson sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hepatitisz C-vel fertőzött. A szőke bombázó, aki korábban sem magas színvonalú színészi alakításaival vonzotta a közönséget, egykori férjét, Tommy Lee-t okolja a betegségért. Az alkalmanként súlyos májkárosodáshoz is vezető betegséget Pamela állítása szerint akkor kapta el a Mötley Crue gitárosától, mikor közösen használtak egy tűt tetoválás készítéséhez. Amikor még boldog párként éltek együtt Pamela és Tommy egymás nevét tetováltatták a gyűrűsujjaikra - melyet aztán Anderson "Mommy"-ra változtatott. Forrás: E! Online (2044)Még két regény, valószínűleg Szaddam Husszeintől 2002-03-21 -- A bagdadi újságok újabb két regény megjelenéséről számoltak be, melyeket a helyi írók szerint Száddám Husszein írt. A sajtóközlemény nem nevezte meg az írót, de utalt arra, hogy a "korábbi két könyvével legendává emelkedett" alkotó újabb két művéről van szó. Mind a két regény még 2000-ben jelent meg, és az ország összes újsága az egekig magasztalta. Az elsőnek 'Az erődített kastély' volt a címe, mely egy romantikus és egy politikai regény ötvözete, egy leszerelt Öböl-háborús katona történetét meséli el, aki szerelembe esik egy észak-iraki lánnyal. A 'Zabiba és a király' egy tragikus regény, melyben egy király szerelembe esik egy boldogtalan házasságban élő nővel, aki azután se megy hozzá, hogy elvált férjétől. A 'Zabibá'-ból tavaly egy 20 részes tévésorozatot kezdtek el forgatni az iraki televízióban, és a tervek között szerepel a színpadra állítása is. Forrás: ABC (2045)Jordan gyászos formában, a Wizards mégis nyert 2002-03-21 -- 12 játéknyi kényszerpihenő után Michael Jordan újra pályára lépett, és csapat győzni is tudott: a Washington Wizards a Denver Nuggets-et verte 107-75-re, idegen pályán. Jordan először játszott térdműtéte óta, és nem mutatott túl nagy formát: kihagyta az első két dobását, majd bement néhány, de az utolsó öt is a gyűrű mellé szállt. A pályán töltött 16 perc alatt mindössze 5 pontot szerzett, ami a karrierjének legrosszabbja, akárcsak a legrövidebb pályán töltött ideje is. Ő maga is elismerte, hogy még nem érzi a ritmust. A Wizards a kilencedik helyen áll a keleti csoportban, és győznie kell az utolsó három mérkőzésén, mivel csak a legjobb nyolc kerül a rájátszásba. Forrás: Access Atlanta (2046)A Velvet Underground a legmenőbb albumok csúcsán 2002-03-21 -- A Velvet Underground, a Rolling Stones és James Brown vezeti azt az ötvenes listát, melyet a Rolling Stones magazin állított össze, minden idők "legmenőbb" lemezeiből. A neves zenei szaklap írói által összeállított listát a "White Light/White Heat", a Velvet Underground 1968-as albuma vezeti, mely inkább a kritikusok, mind a tömegek tetszését nyerte el, egyebek között a pszichedelikus, 17 perces gitárszólót tartalmazó "Sister Ray" számmal. Második a Rolling Stones 1966-os "Aftermath"-je, melyet már teljes egészében Jagger és Richards írt. A harmadik James Brown legnevesebb koncertlemeze, a Harlemben felvett "Live at the Apollo" lett. Tizedik a Beatles "Revolver"-je, 31. Michael Jacksontól az "Off the Wall", és Madonna "You can dance" című remixlemeze zárja az ötvenes listát. Forrás: Rolling Stones (2047)Megosztott Gibraltár 'hónapokon belül' 2002-03-21 -- Már csak néhány hónap van vissza abból a tárgyalás-sorozatból, melyen Nagy-Britannia és Spanyolország rendezné Gibraltár sorsát. A brit közvéleményt, és főként a helyi lakosokat sokkolta a bejelentés, mivel már évtizedek óta nem sikerült előrelépni a félsziget ügyében. De most vezető kormánykörök is megerősítették, hogy már megegyeztek a rendezés alapjairól. Valószínűleg a londoni vezetésnek is komoly nyomást kell gyakorolnia a gibraltáriakra, miután azok túlnyomó többsége elutasítja a spanyol-brit közös igazgatást, annak ellenére, hogy mindennapi életük vajmi keveset változna. Hétfőn 25.000 ember tiltakozott az egyezmény ellen. Gibraltárban összesen 30.000 lakost tartanak számon. Forrás: BBC (2048)Internet az irodában - vége a dalnak? 2002-03-21 -- Néhány vicc, baráti e-mail, esetleg egy-két új képernyővédő letöltése, netán az olcsóbb nyaralás megszervezése ebédidőben? Nos, a szép napok hamarosan a múlté lehetnek, mivel egy felmérés szerint a 100 legnagyobb amerikai és európai vállalatnál azt tervezik, hogy megszűntetik az alkalmazottak internet-hozzáférését. Erre fő indokuk nem is a munkaidő megfelelőbb kihasználása, hanem a biztonság - állítják. Egyrészt vírussal fertőzött e-mailek felnyitása az egész vállalat rendszerét veszélyezteti, másrészt jogvédett képek és zenék letöltése perekkel fenyegeti a céget. "Egyszerűen mostantól ezeket otthon, munkaidő után kell majd megtenni - ahogy ez eleve, normálisan elvárható lett volna." - mondta egy biztonságtechnikai szakértő. Forrás: Reuters (2049)Öreg ember, nem vén ember - az ágyban sem 2002-03-22 -- Az idősebb férfiak jobb szeretők, kevesebb potencia gondjuk van, mint a fiatalabbaknak - állítja egy brit pszichológusnő. A több száz páron elvégzett kutatásának eredményeként egyenesen azt állítja, hogy a korral együtt romló teljesítmény csak a gyógyszergyárak ötlete, hogy minél több potencia-növelő készítményt tudjanak piacra dobni - melyek hatalmas haszonnal kecsegtetnek. Dr. Lorraine Boule, a Sheffield-i Egyetem munkatársa szerint az idősebb férfiak nagyobb gyakorlatuk révén gyakrabban elégítik ki partnereiket, és általában véve hosszabb ideig képesek erekcióra, mint fiatalabb társaik. Forrás: Siliconvalley.com (2050)Amerika elveti a támogató világadót 2002-03-22 -- Egy globális világadó terve gyors elutasításra talált a héten a Mexikóban rendezett szegénységi konferencián. A kezdeményezés lényege, hogy a gazdag országok éves jövedelmének bizonyos részét (a GDP 0,5-0,7%-át) fizessék be az ENSZ erre elkülönített alapjára, amiből a harmadik világ fejlesztési és képzési programjait finanszírozni lehetne. A tervezett az adót beépítené a repülőjegyek árába, a valuta átutalásokba és a széndioxid kibocsátások bírságába. A helyszínre érkező George Bush azonnal elvetette a kezdeményezést, az amerikai küldöttség - Japán támogatásával - azt is elérte, hogy a tervezet még a zárószövegbe se kerüljön be, annak ellenére, hogy az ENSZ mellett az EU is támogatta azt. Forrás: Washington Times (2051)A Vatikán nehezen kezeli a gyerekmolesztálási eseteket 2002-03-22 -- Először szólalt meg a Pápa a katolikus egyházat megrázó pedofília és gyermekmolesztálási botrányban, mely a héten újabb leleplezésekkel rossz fényt vetett a Vatikánra. II. János Pál mély fájdalmáról szólt a világ összes papjához intézett üzenetében, és kifejtette, hogy az esetek aláásnak minden tisztességes katolikus pap iránti bizalmat. Még a múlt héten robbant ki a botrány Amerikában, amikor egy pedofil hálózat felgönygyölésekor két papot is érintve találtak. A múlt héten egy floridai püspök lemondott, miután elismerte, hogy 25 éve molesztált egy tizenéves fiút. Januárban pedig 110 millió dollárt fizetett ki az egyház Írországban, hogy peren kívül rendezze 20 egyházi személy (papok, apácák) gyermekmolesztálási perét. Forrás: Washington Post (2052)Mobilos autós még a részegnél is rosszabb 2002-03-22 -- Azok az autóvezetők, akik a kezükben tartják a telefonjukat a volán mögött, még a részeg embereknél is veszélyesebbek az utakon - állapította meg egy tanulmány, melyet egy brit biztosítótársaság részére készítettek. A tesztben azt vizsgálták, hogy mennyivel lassulnak az emberek reakciói, ha ittasak, illetve ha telefonon beszélnek, melyet a kezükben tartanak. Az eredmények szerint az átlagember 30%-kal lassúbb még egy ittas vezetőnél is, ha közben telefonál. A mobillal kezükben autózok fél másodperccel lassabban reagáltak egy helyzetre, ami a részegeknél csak egy harmad másodperccel volt lassúbb. A tanulmány szerint még a kihangosító is jelentősen rontja a koncentrálási képességet. Forrás: Direct Line (2053)Idén ''kiszámítható'' az Oscar nyertese 2002-03-22 -- A Daily Variety Hollywood egyik legelismertebb - és általában legjobban informált - szaklapja. Minden évben az Oscar-gála előtt nagy terjedelemben foglalkoznak az esélylatolgatással. Nos, az idén könnyű dolguk volt, hiszen a legjobb filmre esélyes filmek közül könnyű lesz a választás. 13 jelöléssel a Gyűrűk ura mindenképpen nyerni fog, hiszen az elmúlt 19 évből 18-szor a legtöbb jelöltést kapott film nyert. A Moulin Rouge biztos befutó, ugyanis megnyerte a Producerek díját, ami mindig előrevetítette a díjazottat - kivétel a Gladiátor volt. Tuti tipp az Egy csodálatos elme is: a Rendezők díját kapta meg, ami az elmúlt 53 évben 48 esetben egyezett a legjobb film Oscar győztesével. Szóval idén minden előre kiszámítható... Forrás: Reuters (2054)Történelmi brit engedély eutanáziára 2002-03-22 -- Történelmi döntést hozott a londoni bíróság: engedélyezte egy nyaktól lefelé bénult nő jogát a halálhoz. Az eutanázia eset erős visszhangot váltott ki a szigetországban, mivel eleddig minden hasonló kérelmet visszautasítottak. A nő az után fordult a bírósághoz, hogy többszöri kérésére se kapcsolták ki a lélegeztető berendezést. Több mint egy éve fekszik már magatehetetlenül, miután egy balesetben megbénult és még lélegezni se képes egyedül. A Brit Orvosi Egyesület örömmel fogadta a döntést, de megjegyezték, hogy a technológia mai fejlődését tekintve így kizárják a későbbi javulás, vagy gyógyító beavatkozás lehetőségét is. Forrás: CNN (2055)A Lycos videojáték letöltést kínál előfizetőknek 2002-03-25 -- Az egyik legnagyobb internetes tartalomszolgáltató, a Terra Lycos előfizetéses játék-letöltő oldalt kezdett üzemeltetni. Az informatikai szektort a gazdaság más részeinél is súlyosabban sújtó recesszió miatt mind több online médiavállalkozás keres olyan piaci szegmenseket, melyeken a visszaeső hirdetési bevételeiket kompenzálhatják. Egyre gyakoribb, hogy a korábban ingyenes internetes szolgáltatásért havidíjat, vagy regisztrációt kérnek az oldalak. A RealNetworks-nek van már egy hasonló oldala, ahol az egyszerűbb játékokat ingyen letölthetjük, míg az összetettebbekért fizetni kell. A Lycos most mindezt havi előfizetési díjért kínálja, egy öt játékból álló csomag havi 8 dollár lesz, míg 20 játékot 14 dollárért kínálnak. Forrás: Online Casino News (2056)'Kiborg' tanulmány egy brit professzoron 2002-03-25 -- Egy brit professzor olyan áramkörök beépítésére vállalkozott saját testébe, melyek segítségével idegrendszeri pályáit össze lehet kapcsolni egy számítógéppel. Az első "kiborg" egy olyan kutatási folyamat kezdete lehet, melynek eredményeként a súlyos gerincsérültek is reményt kaphatnak néhány éven belül - állítja Kevin Warwick professzor, akinek bal alkarjába két órás műtéttel száznál is több érzékelőt építettek be. Egy rádió kapcsolaton keresztül rögzítik a fájdalmat és más ingereket, akárcsak az újjak mozgatásához küldött agyi impulzusokat is. Korábban hasonló kísérletet csak állatokon végeztek. A legfontosabb adatoknak az ingerek elemzése után kaphatnak majd, amely révén megérthetik és dekódolhatják a test elektromos impulzusainak rendszerét. Forrás: The Glasgow Herald (2057)Egységes arab rendezési javaslatot készítenek elő 2002-03-25 -- Az arab országok külügyminiszterei egy átfogó közel-keleti békejavaslatot kívánnak kidolgozni. A kiszivárogtatott részletek alapján a kezdeményezésnek az a szaúdi javaslat az alapja, melyet korábban már részben támogatott az amerikai vezetés is. Állítólag ha Izrael elfogadná az ajánlatot, akkor a környező arab országok egységes béke- és rendezési javaslattal állnának elő. A feltételek között szerepel az 1967-es háborúban elfoglalt palesztin területek teljes feladása is. Eközben tovább folyik a tűzszüneti megbeszélés, amerikai közvetítéssel, de egyelőre konkrét eredmények nélkül. Jelenleg még az se biztos, hogy Arafat engedélyt kap-e a bejruti csúcstalálkozón való részvételre. Forrás: Aberdeen News (2058)PC eladási mutatók: telített a piac? 2002-03-25 -- Kisebb pánikot váltott ki az Egyesült Államokban egy múlt héten közölt marketing-elemzés. Az Odyssey piackutató publikációjában arról számolt be, hogy ma már 10 amerikai háztartásból hatnak van számítógépe, ugyanannyinak, mint egy évvel korábban. És akinek nincs, az nem is tervezi, hogy újat vásároljon. Az Odyssey azt javasolta, hogy a gyorsabb processzorok és nagyobb tárkapacitások előnyeire hivatkozás helyett más megközelítésben próbálják eladni a számítógépeket: koncentráljanak arra, hogy az emberek mire használhatják a PC-t. Erre már néhány cég korábban ráébredt, a HP például 'Digitális fotólabor'-ként árulja számítógépeit - és sikerrel. Forrás: Mercury News (2059)Támogatott ökoturizmus 2002-03-25 -- Az ENSZ 2002-t az Ökoturizmus Nemzetközi Évének nyilvánította, és a kezdeményezést leginkább a turista- és szállodaipar képviselői vették komolyan. Sajnos. Ugyanis a kezdeményezés kevés önmagában, ha a vendégek együttműködési készsége hiányzik. A hétvégén Berlinben véget ért Turisztikai és Utazási Világkiállítás egyik központi témája volt a környezetbarát nyaralás. Több résztvevő is arra figyelmeztetett, hogy a harmadik világbeli országok egyik legkomolyabb bevételi forrásaiktól eshetnek el, ha nem ápolják és óvják természeti kincseiket - melyek ma még milliókat vonzanak, de megóvásuk érdekében nem tesznek lépéseket. Forrás: CNN (2060)Berry és Washington történelmi Oscar-díjai 2002-03-25 -- Az Egy csodálatos elme lett a tegnap esti Oscar-gála fő díjazottja, de a legtöbb szó mégis a Filmakadémia első fekete színészpárjáról esett, akik a legjobb férfi és női alakításért járó elismerést kapták. Halle Berry alig akarta elhinni, hogy győzött, könnyekkel küszködve és remegő hangon köszönte meg "minden afro-amerikai nő nevében" az elismerést. Pedig az Emmy és a Golden Globe után sokan méltatták a Monster's Ball-ban (Szörnyek báljában) nyújtott alakítását, mint pályafutása legjobbját. Néhány perccel később Denzel Washington immár második Oscarját gyűjtötte be. A legjobb külföldi film a már nálunk is bemutatott 'Senki földjén' lett, mely a boszniai háborút mutatja be három, gödörben rekedt katona kálváriáján keresztül. Forrás: Hoosier Times (2061)A Playboy bemutatná az Enron legszebbjeit 2002-03-26 -- Ha valaki hiányolta volna a szexbotrányt az Enron összeomlása körül, annak nem kell tovább várnia: a Playboy összeállítást készít az óriáscég legvonzóbb női alkalmazottairól. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb csődjét, gazdasági és politikai botrányát produkáló összeomlás után néhány hónappal a hírhedt férfimagazin felhívással fordult az Enron egykori alkalmazottaihoz, és lehetőséget kínált a bájaik felfedésére. "Kis szórakozást kínálunk nekik, amíg másik munkát találnak" - mondta Elizabeth Norris, a Playboy szóvivője. Nem közölték, hogy mennyit fizetnek a csinos irodistáknak, de az köztudott, hogy a csekken szereplő összeg arányosan nő a bemutatott bájak intimitásával. Forrás: USA Today (2062)Harry Potter csodára készül a Balkánon 2002-03-26 -- Miután megküzdött a háromfejű kutyákkal, legyőzte a sötét Lord Voldemort, most Harry Potter az egykori Jugoszláviába készül, hogy békét és egységet teremtsen a népek között. A Birtish Council, mely az angol kulturális élet legnagyobb külföldi támogatója és propagálója, azt reméli, hogy a varázsló-tanonc közelebb tudja hozni egymáshoz a szláv és az albán gyerekeket. A filmet angolul mutatják be, azt remélve ezzel, hogy az idegen nyelv nem hordoz számukra érzelmi és politikai üzenetet. A dél-szláv háborúk óta a helyi kisebbségek nem szívesen keverednek egymás társaságába, annak ellenére, hogy valójában nagyon jól megértik egymás nyelvét. Forrás: ABC (2063)Digitalizált futball-csapatok 2002-03-26 -- Egy számítógépes játékokat fejlesztő vállalat leszerződött a 15 legnagyobb európai futball klubbal, hogy kifejlessze számukra saját játékukat. A csapatok között van a Manchester United, Liverpool, Leeds United, Chelsea, Arsenal, Aston Villa és a Rangers. A játékot egységesen Club Futball-nak fogják hívni, és még az idei év második felében a boltokba kerülhetnek. Korábban a klubok már a részvény-kibocsátástól a jogdíj-eladásig sok mindennel próbálkoztak, de ez az eddigi legnagyobb licensz szerződés a videojáték fejlesztők és a csapatok között. Mindegyik klub legnagyobb sztárjai is megjelennek majd a játékban, a fejlesztők a csapatra, szurkolóira és stadionjára jellemző egyedi hangulatot ígérnek. A programokat Playstation 2-re és Xbox-ra fejlesztik majd ki. Forrás: Ananova (2064)Az Amazon 'bolhapiacot és antikváriumot' nyitott 2002-03-26 -- A biztató amerikai eredmények után az Amazon, az internetes kereskedés egyik úttörője és legnagyobb sikertörténete, Európában is megnyitja használt könyvesboltját. A német és angol oldalon kínált "piactéren" régi, használt és gyűjteményekbe való könyveken kívül videojátékok és egyéb apróságok is gazdát cserélhetnek. A 'Marketplace' névre keresztelt új szolgáltatás tavaly az Amazon amerikai bevételeinek 15%-át hozta. Európában félmillió könyv, lemez, és filmritkasággal indítják el szolgáltatásukat. A cég 15%-os jutalékot kér az eladási árból, de a szállítást és a kezelést a vevő és az eladó egymás között intézi. Az Amazon eleddig veszteségesen üzemelt kontinensünkön. Forrás: ZD Net (2065)Egész nap rengett a föld Afganisztánban 2002-03-26 -- Egy erős földrengés rázta meg Afganisztán északi részét és Pakisztán észak-nyugati tartományait ma hajnaltól kezdve. A főváros, Kabul egy részét is romba döntő, és sok falut teljesen elsöprő rengések még az éjszaka kezdődtek és gyakorlatilag egész délelőtt folytatódtak, kisebb-nagyobb intenzitással. Egyelőre csak találgatnak az áldozatok számát illetően, de a legtöbb hírforrás több ezerre teszi a halottak és a sebesültek számát. Kabultól északra számos faluban a házakat csak vályogból építették, itt gyakorlatilag egész falvak tűntek el. A helyszínen lévő segélyszervezetek 30.000-re teszik a hajlék nélkül maradtak számát. Forrás: Guardian (2066)Az EU saját helyzetjelző műholdrendszert fejleszt 2002-03-26 -- Az Európai Unió megszavazta egy saját műholdas helyzetjelző rendszer kiépítésének finanszírozását. A korábbi kezdeményezések után most 450 millió eurós költségvetést hagytak jóvá az elkövetkezendő négy évre a Galileo rendszer kiépítéséhez. Ezzel az EU az amerikaiak által kifejlesztett Global Positioning System (GPS) versenytársát kívánja létrehozni. Az európai vezetők hangsúlyozták, hogy a Galileot elsősorban polgári célokra fogják hasznosítani, míg a GPS katonai alkalmazásként indult. Emiatt - bár ma már a mindennapi életben számos területen használják helyzetjelzésre - nagyobb katonai konfliktusok idején a Pentagon egyszerűen kikapcsolja a GPS-t. Forrás: CNN (2067)A JazzFM a leghallgatottabb rádió az interneten 2002-03-27 -- A világ leghallgatottabb rádiója az interneten az amerikai Jazz FM - állapította meg egy piackutató cég. "Majd leestem a székemről, amikor meghallottam" - mondta Richard Wheatly, a rádió vezetője, aki nem is követte a rádió hallgatottsági adatait az utóbbi időben. A jazzfm.com-on elérhető adó nagyon alacsony költségvetéssel kezdett, mindössze 10.000 dollárt költöttek az indulásra. Ma havi 800.000 regisztrált látogatójuk van. A cég már tavaly kisebb profitot termelt a bannerek eladásából, de most - ráébredve lehetőségeikre - nemzetközi reklámozási lehetőségek kiépítését tervezik. Wheatly egyébként saját műsorral is jelentkezik hétfőnként, de eddig csak a megnövekedett email forgalom tűnt fel nekik. Forrás: Financial Times (2068)Mona Lisa egérrel, három dimenzióban 2002-03-27 -- A párizsi Louvre újjáépítette a webszájtját, mostantól a műkedvelő közönség anélkül is gyönyörködhet a hatalmas gyűjteményben, hogy átlépné a határt. Mind a 350.000 kiállítási darab fel fog kerülni az oldalra, köztük számos olyan is, melyek túl érzékenyek ahhoz, hogy kiállítsák, ezért csak a raktárban, előzetes egyeztetéssel voltak eddig láthatóak. A háromdimenziós látogatást nyújtó oldal 2003-ra lesz teljesen kész. A Louvre a világ egyik legnagyobb kollekciójával rendelkezik, évente 6 millió látogató kíváncsi Leonardo da Vinci "Mona Lisá"-jára, és egyéb remekművekre. Forrás: ABC (2069)Rabszolga-bért perelnek az USA-ban 2002-03-27 -- Egy fekete joghallgató több milliárdos kompenzációra perel amerikai vállalatokat, miután olyan dokumentumokat talált, melyek szerint a vállalatok támogatták a rabszolgaságot és tudatosan extra-nyereségre tettek szert ezáltal. Egyelőre csak három vállalat ellen indult per, de további több százat ígérnek. A keresetet 35 millió afro-amerikai nevében nyújtották be, és pénzügyi kártérítést kérnek az "ellopott" munkaidőért és jogtalan haszonszerzésért. Nem határoztak meg konkrét összeget, de becslések 40 millió dollárnyira teszik a kifizetetlen munka értékét 1790 és 1860 között. Ennek mai értéke meghaladja az 1,4 trillió dollárt. Forrás: CNN (2070)A Robbie Williams jelenség 2002-03-27 -- Robbie Williams-nek az EMI 40 millió fontos szerződést ajánlott, ha a lemeztársaságnál marad. Mindezt az után, hogy a múlt héten bejelentették: 1800 alkalmazottjukat elbocsátják, mivel bevételeik jelentősen megcsappantak. Az EMI rengeteget vesztett Mariah Carey legutóbbi bukásával. Nem csoda hát, hogy most körömszakadtáig ragaszkodnak a brit pop-zene elmúlt 5 évének legsikeresebb alakjához. Robbie Williams 15 millió lemezt adott el világszerte, 15 kislemeze került a Top 10-be és 13 Brit Award-ot nyert, többet, mint bárki valaha is. Legutóbbi, Swing When You're Winning című, feldolgozásokat tartalmazó lemezét sokan kockázatosnak tartották, de végül óriási sikernek bizonyult. Pedig sokan kételkedtek egyéni képességeiben a Take That-ből való kilépése után. De annak már 5 éve. Forrás: BBC (2071)Az európai nők aktívabban interneteznek 2002-03-27 -- Az európai nők többet használják az internetet, mint valaha, és nagyobb hatékonysággal élnek a web adta lehetőségekkel, mint a férfiak - állítja egy most közzétett tanulmány. Az elmúlt évben az internetet használók között a nők aránya 29%-kal emelkedett, míg a férfiaké 24%-kal. De még mindig csak 25 millióan használják a világhálót Nyugat-Európában, míg a férfiak száma már meghaladta a 40 milliót. A felmérés szerint a nők kevesebb idő alatt több műveletet végeznek el, és szívesen töltik ezt az időt hasznosan: vásárolnak, leveleznek, bankügyeket intéznek, vagy nyaralást szerveznek. A férfiak szívesebben szörfölnek, olvasgatnak, vagy inkább alkalmazásokat töltenek le. Forrás: Jupiter MMXI (2072)Az átlagnál gyorsabban drágul a humor 2002-03-27 -- A jelenlegi amerikai inflációt meghaladó szintnél gyorsabban drágul a nevetés. Az elmúlt 12 hónapban a humor 2,9%-kal lett drágább - állapítja meg a Nevetési Index 2002. Malcolm Kushner 1986 óta állítja össze a mutatót, mely a következő adatok alapján számol: a gumicsirke, a bohóc-orr, és a rugós ördög mindenkori nagykereskedelmi árát kombinálja a legnagyobb vicclapok előfizetési összegével, mindez tovább pontosítva a leghíresebb New York-i és Los Angeles-i kabarék belépődíjával. Hogy végül is mennyit lehet mindezen nevetni, az nem derül ki az indexből, de állítólag javult az ár-érték arány, így nem kell rekeszizom-recesszió bővüléstől tartani. Forrás: Excite (2073)Természetes ébresztés 2002-03-27 -- Nem teljesen mai az ötlet, de mégis egyedi: a Timex olyan ébresztőt fejlesztett ki, mely a természet hangjaival kelt minket. Akit eddig zavart a reggeli csipogás, csörömpölés, esetleg a rádióban oktalankodó műsorvezető bosszantó baritonja, az most választhat: eső, vízesés, téli szél, madárcsicsergés, vagy hullámzás hangjára kíván inkább kelni reggel. Feltéve, ha valaki képes ilyesmire felébredni. Aki bizonytalan lenne, kicsit későbbre azért még kérhet egy igazi, régimódi csengetést is. Forrás: Technoscout (2074)A Microsoft elnyomhatta volna a Linuxot? 2002-03-28 -- A Microsoft könnyedén ellehetetleníthette volna a nyílt forráskódú operációs rendszereket, ha egy kicsit korábban lép ebbe az irányba - állítja Eric Raymond, a Nyitott Forráskód-kezdeményezés nevű szervezet alapítója. Tavaly a Microsoft éles támadást intézett a szervezet és az elképzelés, és elsősorban a Linux felhasználások ellen. Akkor a szoftver-óriás több vezetője is "rákos daganat"-nak nevezte a Linuxot, mely "fenyegeti a szabadalmi és fejlesztési rendszert, és a kapitalizmust magát". Mára a cég visszafogottabban nyilatkozik a témáról, Raymons szerint csak későn léptek: addigra már a nyílt forráskódú kezdeményezések olyan komoly támogatókra leltek, mint pl. az IBM. Azóta mind többen látnak alternatívát a Linuxos rendszerekben a Windows helyett. Forrás: ZDNet (2075)Hatalmas himlővakcina készleteket ''találtak'' 2002-03-28 -- Egy francia gyógyszergyár 90 millió adag himlővakcinát "talált" az egyik fagyasztójában. A felfedezés azonnal felkeltette az amerikai védelmi vezetés érdeklődését, ugyanis a biológiai támadásoktól tartó Pentagon több millió vakcinát rendelt szeptember 11. után, de ezek legyártása még évekig is eltarthat. A most fellelt készletek a jelenlegi amerikai tartalék hatszorosát jelenthetik. A vakcinákat az Aventis Pasteur laboratóriumban gyártották már több évtizeddel ezelőtt, de arról nem szólnak a jelentések, hogy miként maradt ki a gyógyszergyár éves jelentéseiből és leltáraiból a hatalmas készlet. A himlő mára gyakorlatilag nem létező betegség, de - éppen ezért - egyes számítások szerint az USA lakosságának több mint fele nem élne túl egy járványt. Forrás: ABC (2076)Franciaország duplázni akar a VB döntőben 2002-03-28 -- A franciákat az idén is nehéz lesz megverni. Korábban sokan kételkedtek a gall futball-válogatott tartós sikerében, az 1998-as világbajnoki győzelmük után azonban az Európa-bajnokságon is bizonyították, hogy szó sincs tévedésről, vagy szalmalángnyi sikerröl. Tegnap Skócia válogatottját verték 5-0-ra, annak ellenére, hogy egyik legjobb csatáruk, Robert Pires sérülés miatt pályára sem léphetett. A barátságos bemelegítő mérkőzésen Thierry Henry és David Trezeguet csatár-kettős már az első félidőben három gólt lőtt, majd Zinedine Zidane is megmutatta, miért ő a világ legdrágább játékosa: a 16-oson kívülről védhetetlen gólt lőtt. Az angolok viszont nem remekeltek, 2-1-re kikaptak Olaszországtól. A VB 8 hét múlva kezdődik. Forrás: CNN-Sports Illustrated (2077)Már napi egy óra tévézés is erőszakosabbá tesz 2002-03-28 -- Azok a tizenévesek, akik napi egy óránál többet töltenek el tévézéssel, sokkal valószínűbben viselkednek erőszakosan - állapítja meg egy most közzétett tanulmány. A több éven keresztül folytatott vizsgálat az eddigi legátfogóbb, mely a korábban már sokszor felvetett, de mélységében még sose tanulmányozott témát értékeli. A New York-i Columbia Egyetem által készített kutatás alapján a napi egy óránál többet tévézők tinik erőszakos cselekedeteinek száma megnégyszereződött az annál kevesebbet televíziózókhoz képest. A fiúkra és a lányokra egyaránt hatással vannak a durva és erőszakos jelenetek - melyek száma óránként 3-5 között van -, de a tizenéves fiúkra különösen rossz hatással van a látvány. Forrás: Reuters (2078)Eljárás egy túl sokat beszélő férfi ellen 2002-03-28 -- Jim Barbe úgy hitte, hogy a szólásszabadság hazájában bármeddig is beszélhet. De tévedéséért most súlyos árat fizethet. A 60 éves könyvelő ellen eljárás indult városában, Salem Townshipben, mivel túl sokáig beszélt egy városházi meghallgatáson. A gyűlésen mindenkinek 5 percre limitálták a hozzászólási lehetőségét, de Barbe 11 percig folytatta, a közben többször elhangzó figyelmeztetés ellenére. A meghallgatást felfüggesztették, értesítették a helyi rendőrséget, és másnap már kész is volt a vádirat: nyilvános ülés megzavarásáért és többszöri túlkapás miatt akár két év börtönre és 5.000 dolláros büntetésre is számíthat. Barbe a szabad szólásjogára hivatkozva várja az eljárás végét. Forrás: Nando Times (2079)Bin Laden él és emailezik? 2002-03-28 -- Egy londoni arab-nyelvű újság egy, valószínűleg Osama bin Ladentől származó e-mailt kapott. A szeptember 11-i terrortámadások mögött valószínűsített terrorista hevesen támadta a szaúdi herceg által előterjesztett közel-keleti rendezési tervet, árulással gyanúsítva a trónörököst, és arra szólította fel a térség muzulmánjait, hogy lázadjanak fel vezetőik ellen. A szaúdi javaslat egy kollektív békeszerződést és biztonsági garanciákat kínál Izraelnek, a palesztin területekről való kivonulás, és az önálló állam elismerésének feltételével. A legtekintélyesebb arab újságnak tartott al-Kudsz al-Arabi szerkesztője elmondta, hogy még 1996-ban találkozott bin Ladennel, és a szövegezés és a tartalom alapján "nagyon valószínűleg" eredetinek nevezte a levelet. Forrás: MSNBC (2080)Serena ritka győzelme nővére felett 2002-03-29 -- Ritka győzelemmel léphet a szombati döntőbe Serena Williams: tegnap mindössze 50 perc alatt, 6-2, 6-2-re legyőzte nővérét, Venus Williams-et. A két testvér már sokadszor került egymással szembe valamely versenyen, de csak másodszor fordult elő, hogy a fiatalabbik Serena győzzön. Legutóbbi diadalánál Venus sérülés miatt gyakorlatilag feladta a mérkőzést. Serena el volt ragadtatva a győzelemtől, a mérkőzés után élete egyik legfontosabb eredményének nevezte azt - pedig 1999-ben már US Open-t is nyert. Szombaton az újra remek formában lévő Jennifer Capriatival mérkőzik, aki 5 szettben verte Szeles Mónikát. Forrás: Miami Herald (2081)Serena ritka győzelme nővére felett 2002-03-29 -- Ritka győzelemmel léphet a szombati döntőbe Serena Williams: tegnap mindössze 50 perc alatt, 6-2, 6-2-re legyőzte nővérét, Venus Williams-et. A két testvér már sokadszor került egymással szembe valamely versenyen, de csak most másodszor fordult elő, hogy a fiatalabbik Williams lány győzött. Legutóbbi diadalánál Venus sérülés miatt gyakorlatilag feladta a mérkőzést. Serena el volt ragadtatva a győzelemtől, a mérkőzés után élete egyik legfontosabb eredményének nevezte azt - pedig 1999-ben már US Open-t is nyert. Szombaton az újra remek formában lévő Jennifer Capriatival mérkőzik, aki 5 szettben verte Szeles Mónikát. Forrás: Miami Herald (2082)A Microsoft vizuális beléptetőt fejleszt 2002-03-29 -- A Microsoft új személyazonosító rendszerek kidolgozásán dolgozik, melyek középpontjában a képi-megoldások szerepelnek. A képek legnagyobb előnye, hogy az emberek sokkal pontosabb vizuális memóriával rendelkeznek, mint verbálissal. Egyszerűen tehát egy képre sokkal jobban vissza tudunk emlékezni, mint egy (jel)szóra. A szoftveróriás most különböző országok zászlainak képéből generálja a belépő kódot, nekünk csak arra kell emlékezni, hogy melyik zászlón hova kattintottunk. Az ilyen megoldásokat nehezebb feltörni is, szemben a hagyományos jelszavakkal, melyek a gép memóriájából - megfelelő módszerekkel és szoftverrel - előkeríthetőek. Forrás: electricnews.net (2083)A WTC-jelentés az üzemanyag égésére koncentrál 2002-03-29 -- A repülőgépek üzemanyagának hatalmas hőmérsékletű égése lett a World Trade Center veszte - áll a katasztrófát vizsgáló jelentés megállapításai között. A robbanás és a magas hőmérsékletű tűz gyakorlatilag azonnal tönkretette a toronyházak belső tűzoltó rendszerét. Maga az épület strukturálisan nagyon jól tartotta magát, az utasszállítók becsapódását követően pedig számos fő statikai oszlop összeomlott, de az épület állva maradt. Végül a közel 2000 fokon égő tűz - mely egy atomreaktor hőfokával megegyező hő - pusztította el az ikertornyokat. Forrás: ABC (2084)Új .eu webcímeket vezet be az EU 2002-03-29 -- Az Európai Unió egy új, .eu címet vezet be, melynek elsődleges célja az európai jelleg hangsúlyozása lesz az interneten. A .eu létrehozásával hamarosan "európaibbá" válhatnak a weboldalak, és az EU belső levelezésére is ezt fogják használni. A .eu domain (a webcím utolsó tagja) hozzákerül az eddigi nemzeti jelölésekhez. A neveket jövő év elejétől lehet majd bejegyeztetni, ehhez egy független és non-profit vállalkozást kérnek majd fel, hogy szervezze meg a regisztrálást és a nevek nyilvántartását. Forrás: CNN (2085)Mozgósítások és harcok Izraelben 2002-03-29 -- A tegnapi, 21 halálos áldozattal járó öngyilkos merényletet követően az izraeli hadsereg megtámadta Arafat ramallai főhadiszállását. Tegnap a robbantás után Saron izraeli miniszterelnök ellenségnek minősítette a palesztin vezetőt. Ma heves harcokban, tüzérségi bevetéssel izraeli katonák szobáról-szobára küzdöttek a palesztin biztonsági szolgálat fegyvereseivel a főhadiszálláson. Az összecsapásokban 5 palesztin és egy izraeli életét vesztette. Arafatnak nem esett bántódása, és kijelentette, hogy nem adják meg magukat, és inkább mártírként hal meg. Forrás: New York Times (2086)A Beatles is meg akarta filmesíteni a Gyűrűk urát 2002-03-29 -- A Beatles már a hatvanas években meg akarta filmesíteni a Gyűrűk urát - mondta Peter Jackson, a mostani filmsiker rendezője. Az új-zélandi Jackson egy helyi lapnak adott interjúban beszélt erről, mint mondta Paul McCartney mesélt neki régi tervükről az Oscar-gálán. Lennon Gollum szerepére vállalkozott volna, McCartney lett volna Frodo, George Harrison a jó és bölcs varázslót, Gandalfot játszotta volna, míg Ringo Starr lett volna Sam, Frodo barátja és segítője. J.R.R. Tolkien akkoriban még birtokolta a filmjogokat, de nem volt elragadtatva a hosszú hajú zenészek ötletétől, ezért nem is engedélyezte nekik a filmrevitelt. Forrás: Lycos (2087)Hatalmas vízkészletek a Marson 2002-03-04 -- Hatalmas jégréteget fedezett fel a Mars Odyssey műhold a vörös bolygó felszíne alatt. Tudósok már korábban is feltételezték víz jelenlétét, de a mostani az első konkrét eredmény, melyből nem csak áttételesen lehet összefüggő jégrétegre következtetni. A hét végén tartott Nasa sajtótájékoztatón a Mars déli sarkától egészen a déli hosszúság 60 fokáig elterülő jégréteg meglétéről számoltak be. A víz jelenlétét három különböző mérési eredmény is megerősítette, melyeket gamma sugár spektrométerrel készítettek. A Marsra készülő emberi expedíciók, és a későbbi kolonizálási tervek egyik legfontosabb feltétele a víz megléte. A tudósokat felvillanyozta a hír, és ez várhatóan további lökést ad az élet esetleges nyomainak további marsbéli kutatásához. Forrás: New Scientist (2088)Az OPEC Oroszországban tárgyal a termelés visszafogásáról 2002-03-04 -- Az OPEC vezetői ma tárgyalásokat kezdenek Oroszországban a termelés visszafogásáról. A világ második legnagyobb olajtermelőjeként az oroszoknak komoly befolyásuk van a kőolaj világpiaci árára, viszont mivel nem tagja az OPEC-nek, a múltban többször is konfliktusba keveredett a szervezettel, mert annak korlátozó intézkedéseit nem követte. Az elmúlt években Oroszország legnagyobb bevételi forrásának számított a kőolaj és földgáz értékesítése, amire a gazdasági nehézségekkel küzdő országnak nagy szüksége volt. Az elmúlt hónapokban a recesszió miatt visszaeső árakat látva az oroszok újra tárgyalásokat kezdeményeztek az OPEC-cel. Jelenleg egy 5%-os termelés-visszafogásról sikerült megállapodniuk, melynek meghosszabbítása a jelenlegi tárgyalások tárgya. Az eddigi lépések eredményeként az olaj világpiaci ára 20%-kal emelkedett idén. Forrás: USA Today (2089)Jacko eladja a Beatles dalokat a Sony-nak 2002-03-04 -- Michael Jackson eladja a Sony-nak a Beatles számok jogait, melyet még 1985-ben vett meg. Jacko a könnyűzene legnagyobb értékű gyűjteményéért 17 éve még 47,5 millió dollárt fizetett, majd 1991-ben a számok felét már 100 millióért adta tovább a Sony-nak. Azóta Jackson karrierje mélypontra került, a kilencvenes évek második felében már csak pereivel szerepelt a bulvárlapokban. Ebben az időben a hírek szerint 200 milliós tartozást halmozott fel, melyek fedezetére a Beatles számok jogdíjait adta. A sokak szerint felbecsülhetetlen értékű gyűjteményt jelenleg 400-600 milliós értékre becslik a szakemberek. A 'Yesterday' a mai napig az egyik leggyakrabban játszott szám a világ rádióiban - 35 évvel a megjelenése után. Forrás: FOX (2090)'Internet veteránok': mennyiségről minőségre 2002-03-04 -- Ahogy az internetes felhasználók egyre több gyakorlatra tesznek szert a világháló használatában, úgy változtak szörfölési szokásaik. Egy most közzétett tanulmány szerint az internetet legalább 5 éve használók egyre kevesebb e-mailt küldenek, de tartalmukban gyakoribb az érzelmi megnyilvánulás. Az "internet-veteránok" az első időkben sokkal több időt töltöttek online, mint most, de eközben jóval több funkciót használnak ki, és kevesebb oldalt látogatnak meg. Gyakoribbá vált a szolgáltatások kihasználása (online tőzsdei műveletek, jegyrendelés, álláskeresés), miközben kevesebb időt töltenek szórakozással és hírek olvasgatásával. Forrás: Washington Post (2091)Roger Moore szerint McGregor lehetne az új 007-es 2002-03-04 -- Roger Moore a jelenlegi brit színészek közül Ewan McGregor-t tudja leginkább James Bond-ként elképzelni. Az egykori 007-es ügynököt alakító Moore egy új filmjét reklámozza Amerikában. A nyáron a mozikba kerülő vígjátékban egy bohókás meleg úriembert játszik Cuba Gooding Jr-ral, melytől a legnagyobb elvárása, hogy "az emberek legalább összeráncolják a szemöldöküket". A 74 éves színész több tévéfellépést is vállalt, az egyik nagy amerikai tévétársaság a régi Bond filmek sugárzására hívta meg. McGregor-ról, a Ponyvaregény és a Csillagok háborúja sztárjáról szólva remek jövőbeli 007-es ügynöknek nevezte, mert "tehetséges színész, jóképű és meg van benne egy kém karaktere". Forrás: NL Library (2092)Atomtámadás New York ellen? 2002-03-04 -- A Time magazin szerint alig egy hónappal a szeptember 11-i terrortámadásokat követően a titkosszolgálatok egy készülő nukleáris támadásról kaptak jelentést. A hét végén megjelent hetilap szerint a kormányzat októberben egy hiányzó, orosz, 10 kilótonnás atomfegyverről kapott hírt, melyet terroristák megpróbálnak majd New York-ba csempészni. Az értesülést hivatalos helyről is megerősítették, de a szigorúan titkos jelentés ellenőrzése nem vezetett eredményre, ezért néhány hét után alaptalannak tekintették. A jelentésről még a város polgármestere, Guiliani se tudott, a terrortámadásokat követően nem akartak pánikot kelteni New York-ban. Egy ekkora bomba legalább 100.000 embert azonnal megölt volna, és további 700.000-et fertőzött volna meg halálosan. Forrás: Inquirer (2093)A világ első teljes hangya adatbázisa 2002-03-05 -- Jó hír a hangyásoknak: ha valaki tűzhangyák, termeszhangyák, vagy mondjuk tetramorium flavithorax után kutat, mostantól nem kell tovább keresnie. Elkészült a világ első teljes hangya-adatbázisa. A Földön eddig ismert 11.000 hangya részletes leírása, képekkel, tanulmányokkal mától elérhető az antbase.org címen. A tudósok által összeállított rendszerezésre azért volt szükség, mert bolygónk legnépesebb állat-családjának eleddig nem volt összefoglaló gyűjteménye. Az adatbázis segítséget nyújthat ökológusoknak is, hiszen részletesen feltérképezve különböző földrajzi helyek hangya-populációit következtetni lehet a térség természeti egyensúlyára és a flóra és fauna egészségi állapotára is. Forrás: Wired (2094)Mobil média lejátszót dobott a piacra a RealNetworks 2002-03-05 -- RealNetworks a múlt héten bemutatta legújabb média-lejátszóját vezeték nélküli hálózatok számára. Az internet egyik úttörő média-vállalkozása az elmúlt években komoly gondokkal szembesült, mivel egyre nagyobb versenybe került a Microsoft ingyenesen egybecsomagolt MediaPlayer-jével szemben. De most azon a fronton támadta meg a szoftveróriást, ahol az még nem vetette meg a lábát. Bár közismert, hogy a Microsoft is kifejlesztett már egy mobil operációs rendszert, de ez csak a Palm bizonyos készülékein használatos - ahol szintén versenytársa akadt a Palm személyében. De médialejátszója még nincs. A Real egy korábbi mobil lejátszójának tesztverzióját már ma is használják, a Nokia 9210-es kommunikátor részeként. Forrás: CNet (2095)A DVD vihar 2002-03-05 -- Még a legoptimistább marketingeseket is meglepte a DVD hatalmas sikere. A kompakt lemezeken tárolt filmek mára lekörözték a hagyományosnak számító VHS-eket Amerikában. Mindezt öt évvel megjelenésük után. Ma már nem találunk olyan kis videotékát, elektronikai boltot, de nagyáruházat sem, ahol ne lehetne DVD-ket kapni. A technológia 1997 márciusában jelent meg, tavaly már 4,6 milliárd dollár bevételt hoztak a nagy hollywoodi filmstúdióknak, szemben a visszaeső videokazetta eladásokkal, melyek 3,8 milliárdon zártak. De egyelőre ne dobja ki senki a jó, öreg videóját: a mindennapi kedvenc műsorunk rögzítésére még évekig ez lehet a legelterjedtebb formátum - hiszen az írni is tudó DVD nagyon drága, a legolcsóbb is 250.000 forint körül van. Forrás: Nando Times (2096)Autógyártók csatája a Genfi Autószalonon 2002-03-05 -- Az európai autógyártók szokottnál is élesebb versenye figyelhető meg a kontinens legrangosabb autószalonjának tegnapi megnyitóján. A Genfi Autó Show-n több új modellt is bemutattak, ezek közül a legmeglepőbbek a BMW új modellje, melyet két év múlva kezdenek el gyártani, és a Porsche, a világ legjövedelmezőbb gyártójának sportszedánja. A CS1 névre keresztelt koncepció-autó a német gyártó egyelőre üres piaci szegmensén kívánja megvetni a lábát, az un. Golf-kategóriában (a modellről és a show-ról közel 3 perces videó letölthető az alábbi linkről). Tavaly egyébként 5%-kal estek vissza az új autóeladások Európában, a tengerentúlon viszont a recesszió semmi jelét nem mutatta az autóipar felé - hála a rendkívül olcsó hiteleknek, közvetve pedig a Fed többszöri kamatcsökkentésének. Forrás: CNN (2097)Élet mélyen a Föld alatt 2002-03-05 -- Nemzetközi összefogás keretében geológusok a tengerfenék alatt rejtőző baktériumállomány feltérképezésére készülnek. A Dél-Amerika partjainál horgonyzó kutatóhajóról olyan mikroorganizmusokat keresnek, melyek mélyen az iszapos réteg alatt élnek. Ezeknek a baktériumoknak nincs szükségük napfényre, oxigénre, de még szén-dioxidra sem az életben maradáshoz - melyet sokáig elképzelhetetlennek tartottak. Korábbi kutatások arra engednek következtetni, hogy akár 800 méterrel a tengerszint alatt, mélyen a kövezetbe ágyazva is lehet élet. Ez hatalmas élővilágot tételez fel a Föld köpenye alatt, legalábbis kiterjedésében. A kutatások ötleteket adhatnak az idegen bolygók extrém körülményei között fellelhető esetleges egyszerű életformákra jellegére is. Forrás: BBC (2098)Tovább fokozódó erőszakhullám 2002-03-05 -- Az eddigieknél is véresebb néhány nap alatt tovább gyűrűdzött az erőszakhullám a Közel-Keleten. Egy palesztin fegyveres több tucat embert megsebesített és néhányat meg is ölt egy étteremben, ahol tüzet nyitott a vacsorázókra, egy másik öngyilkos merénylő egy buszon robbantotta fel magát. Válaszként az izraeli hadsereg több hullámban a palesztin önkormányzat hét épületét romba döntötte, melyek többségét elhagyták a fegyveresek az akcióra számítva. Egy másik izraeli akcióban három palesztin biztonsági tisztet öltek meg egy autóban. Az elmúlt héten 61 palesztin és 31 izraeli halt meg az eddigi legvéresebb merénylet és megtorlás sorozatban. Eközben Ariel Sharon, az izraeli miniszterelnök népszerűsége soha nem látott mélységbe süllyedt. Forrás: New York Times (2099)Alanis Morissette sötét lelkét elemezve 2002-03-06 -- Megjelent Alanis Morissette legújabb nagylemeze, az "Under Rug Swept", mely továbbra is a régi témákat boncolgatja: reménytelen vágyakozás a szerelemre, szenvedés, néha kis optimizmussal vegyítve ("már nem is érdekel"). Erről a témáról szól a WP egy érdekes cikke, mely immár az ötödik lemezen visszatérő férfi nyomába ered. Az ügy előzményét az adta, hogy nemrégiben Morissette egy interjúban bevallotta, hogy valójában egy jóval idősebb férfihoz fűződő régi viszonyáról van szó, akivel még 14-15 éves korában dolgozott együtt, mint kanadai tinisztár. Az író elismeri, hogy nem szereti a dalok komor szövegeit, de érdekes az elemzés a jelenlegi információk tükrében, mellékelve, hogy a kanadai törvények szerint a 18 éven aluliakkal létesített szexuális viszony börtönnel büntethető. Forrás: Washington Post (2100)Kína lezárta tárgyalásait a WTO-val 2002-03-06 -- Kína ma befejezte 15 éves tárgyalás-sorozatát a Világkereskedelmi Szervezettel (WTO). A genfi utolsó fordulón sikerült tisztázni minden eddig nyitva maradt kérdést, a kereskedelmi hivatalnokok elfogadták azt a 800 oldalas ügyiratot, mely a világ legnépesebb országának csatlakozási feltételeit rögzíti. A mostani, hivatalos lezárás után még a WTO miniszteri szervezetének novemberi ülésén formálisan is elfogadják majd Kína jelentkezését, és ezzel Peking teljes körű tag lehet. Az 1986 óta tartó tárgyalások többször is mélypontra jutottak, a demokratikus mozgalmak leverése, vagy Belgrád kínai nagykövetség bombázása után. De több dologban is kemény vita alakult ki, mint a mezőgazdasági termelők támogatásának kérdésében, ahol az 1,3 milliárdos ország végül nem kapta meg a fejlődő országoknak járó legnagyobb kedvezményt (10%), be kellett érnie 8,5-lel. Forrás: BBC (2101)Az Al-Kaida az interneten szervezi újra magát 2002-03-06 -- Az afganisztáni Al-Kaida terrorszervezet elmenekült tagjai az interneten keresztül próbálnak újra kapcsolatba lépni egymással - állítja a NYT amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. Ismert, hogy az FBI és a CIA is több olyan szoftvert használ szeptember 11-e óta, mely e-mailek és kulcsszavak forgalmát figyeli az interneten. Most több olyan tartalmú üzenetet is elfogtak, melyek alapján feltételezhető, hogy a jórészt már szétvert terrorszervezet próbálja újjászervezni magát. Az Al-Kaida felépítése révén a tagok kommunikációja eddig is a világhálón történt, többnyire nyilvános internet-kávézókat használnak kommunikációra, ami miatt nehéz őket nyomon követni. Az üzenetek egy részét Pakisztánban, az afgán határhoz közel adták fel - írja a napilap. Forrás: New York Times (2102)A Morpheus felhasználók most a Gnutelláról töltik le zenéiket 2002-03-06 -- Az internetről zenét letöltök ezrei álltak át a Gnutella hálózatára a Mopheus-ról a hét végén. A jelenleg is több lemezcéggel perben álló oldalak közül a Morpheus péntek óta nem érhető el, mivel nem sikerült megegyezni az un. P2P szoftverét licenszelő Kazaa-val. A Gnutella hasonló technológiát használ, de ők nem a holland FastTrack programját használják. A korábban kevéssé ismert cég így ezen az egyetlen hétvégén megháromszorozta felhasználóinak számát. A fenti cégek mindegyikét perlik a lemezcégek, de egyre kevesebb reménnyel, hiszen ahányszor valamelyik ingyenes médiafájl cserélő szájtot lezárnak, a felhasználók egy másikhoz vándorolnak. A Napster csúcsán 1,57 millió ember jelentkezett be tavaly februárban, a Gnutella eddigi 90 ezres átlagához képest a hétvégén 350.000 látogatót vonzott egyidejűleg. Forrás: Reuters (2103)Szivárgó szkafander késlelteti a Hubble javítását 2002-03-06 -- Ma a Columbia űrrepülő személyzetének útjának legnehezebb küldetését kell végrehajtania: kicserélik a Hubble űrteleszkóp központi energia-egységét. A Nasa hivatalnokai egyenesen "szív-átültetéshez" hasonlították a műveletet, mely ha sikertelennek bizonyul, akár végleg meg is béníthatja a több milliárd dollár értékű távcsövet. A már 15 éve fellőtt Hubble energia ellátásával komoly gondok voltak az elmúlt években, több új egységgel és kamerával is kiegészítették, melyekkel eredetileg nem számoltak a teleszkóp tervezésekor. A műveletet eredetileg tegnapra tervezték, de az egyik asztronauta szkafanderéből szivárogni kezdett a hűtőfolyadék, így egy nap késést szenvedtek a munkálatok. Forrás: LA Times (2104)Ír népszavazás az abortuszról 2002-03-06 -- Írországban ma népszavazást tartanak, melyen a többségében római katolikus ország az abortusz teljes tilalmának részleges feloldásáról, illetve a Legfelső Bíróság (LB) egy korábbi döntésének felülbírálatáról dönthetnek. Az egyház és a konzervatívok is a jelenlegi törvény fenntartására szólítják fel az íreket. Az ellenzék viszont arra figyelmeztet, hogy veszélyes precedenst jelenthet az LB határozatának eltörlése, mely szerint minden nőnek joga van a terhesség megszakítására, ha az az életét veszélyezteti. Írország az EU egyetlen tagja, mely tiltja az abortuszt. Legutoljára 1992-ben szavaztak a kérdésről, mely jóváhagyta a terhesség angliai megszakítását. Évente 7000 nő utazik külföldre abortusz miatt, felmérések szerint minden tizedik ír terhesség jut erre a sorsra. Forrás: Las Vegas Sun (2105)A képletes előléptetés boldoggá teszi az alkalmazottakat 2002-03-07 -- Egy brit tanulmány szerint az alkalmazottak már attól is elégedettebbek a munkahelyükkel, ha csak képletes előléptetést kaptak. Kis hazánkban is megfigyelhető a munkakörök egyre hangzatosabb nevekkel történő jegyzése. A 'Managing Director' egy átlagos Kft. vezetőjének névjegyén ma már egyáltalán nem ritka, de még furcsán hangzik az 'Account Director' titulus a cég egyetlen könyvelőjének, vagy az üzletkötő egyik napra a másikra 'Marketing manager'-ré való "előléptetése". A brit tanulmány szerint azonban az alkalmazottak leggazdaságosabb motiválása az új, hangzatos címek felvitele a névjegykártyájukra. A megkérdezett 1700 alkalmazott fele boldogabb volt ugyanazon munkakör ellátása során, ha komolyabb megnevezést kapott a pozíciója - fizetésemelés nélkül. Forrás: Reuters (2106)Félmilliárdosra nőtt a világ internetes közössége 2002-03-07 -- A világ internetes közössége félmilliárdosra duzzadt a tavalyi év végére - jelentette a Nielsen/NetRatings piackutató cég. A felmérés szerint 498 millió ember szörfölhetett a világhálón a saját otthonából 2001 végén, ami 5,1%-kal több, mint a legutóbbi, nyáron készült felmérés adatai. A legnagyobb növekedést Ázsiában figyelték meg az elmúlt fél évben, ahol csak az utolsó három hónapban 5,6%-kal többen csatlakoztak a hálózathoz. Őket követték az európaiak a 4,9%-os növekedéssel, majd Dél-Amerika és az Egyesült Államok jön a sorban 3,3 és 3,5%-kal. A legtöbb becsatlakozott háztartás továbbra is Észak-Amerikában van, ahol a világ felhasználóinak 40%-ka található, szemben Európa, a Közel-Kelet és Afrika összevont, 27%-os részesedésével. Ázsia a forgalomnak még mindig csak 22%-át adja. Forrás: CNN (2107)Janica Kostelic első helyről kórházba került 2002-03-07 -- Az utolsó fordulóját zárták ma a 2002-es Alpesi Sí Világkupának, ahol több régi név diadalmaskodott, és meglepetések is születtek. A svájci Didier Cuche nyerte a férfiak versenyét Zauchensee-ben, ami az első világkupa győzelme volt ebben a számban. A nőknél az osztrák Michaela Dorfmeister újra a dobogó legfelső fokára állhatott, ami az egyetlen ismétlés volt két egymást követő napon. Az immár összesített Világkupa győztes, szintén osztrák Stephan Eberharter a Super-G-ben harmadszor győzött ezen a télen. A Salt Lake City-ben megrendezett Téli Olimpia horvát szenzációja, Janica Kostelic bukott az óriás műlesiklásban, és kórházba is kellett szállítani kézsérülése miatt. A fantasztikus teljesítményt nyújtó 20 éves lány a kései rajtszám és a havazás miatt egyre romló pályaviszonyok ellenére részidejével vezetett a versenyben, amikor egy ugrató után hatalmasat esett. Forrás: Yahoo! News (2108)Janica Kostelic első helyről kórházba került 2002-03-07 -- Az utolsó fordulóját zárták ma a 2002-es Alpesi Sí Világkupának, ahol több régi név diadalmaskodott, és meglepetések is születtek. A svájci Didier Cuche nyerte a férfiak versenyét Zauchensee-ben, ami az első világkupa győzelme volt ebben a számban. A nőknél az osztrák Michaela Dorfmeister újra a dobogó legfelső fokára állhatott, ami az egyetlen ismétlés volt két egymást követő napon. Az immár összesített Világkupa győztes, szintén osztrák Stephan Eberharter a Super-G-ben harmadszor győzött ezen a télen. A Salt Lake City-ben megrendezett Téli Olimpia horvát szenzációja, Janica Kostelic bukott az óriás műlesiklásban, és kórházba is kellett szállítani kézsérülése miatt. A fantasztikus teljesítményt nyújtó 20 éves lány a kései rajtszám és a havazás miatt egyre romló pályaviszonyok ellenére részidejével vezetett a versenyben, amikor egy ugrató után hatalmasat esett. Forrás: Yahoo! News (2109)Bud foci-vb nyerteseket GPS-szel azonosítják 2002-03-07 -- Az amerikai Budweiser sörgyártó egyedi reklámötlettel állt elő: a Futball Világkupa fő szponzoraként műholdas helyzetjelzővel (GPS) ellátott sörösdobozokat dobott a piacra. A Nagy-Britanniában már a boltokba került dobozok némelyikében ital helyett egy GPS adó került. Amikor a vevő letépi a fedelét, az adó működésben lép, meghatározva a nyertes földrajzi pozícióját. Ezután már semmit se kell tenniük, a cég emberei 24 órán belül megkeresik őket, és átadják nyereményüket: egy kétszemélyes utat a Japánban tartandó világbajnokság Anglia és Írország selejtező csoport-mérkőzéseire, repülőjeggyel és négy éjszakás szállodai elhelyezéssel. Forrás: Ananova (2110)Kína továbbra is agresszívan fegyverkezik 2002-03-07 -- Kína közel 18%-kal növeli katonai kiadásait ebben az évben, ami 3 milliárd dollárral többet jelent, mint ami eddig a Kínai Néphadsereg rendelkezésére állt - jelentette a pekingi pénzügyminisztérium. A mostani növelés követi az eddigi évek tendenciáját, Kína katonai dominanciájának kiépítésére már régóta kétszámjegyű arányban növeli honvédelmi kiadásait. Jelentős összegeket fordítottak a tisztek továbbképzésére, mely a korábbi évek alacsony moráljának ismeretében logikus lépésnek tűnt - állítják a térség szakértői. A hivatalos, 20 milliárdos költségvetésnél azonban akár négyszer nagyobb is lehet az az összeg, amit Kína fegyverkezésre költ, mivel a kutatási költségeket máshonnan fedezi. Ázsiai legtöbbet fegyverkezésre költő országaként még így se közelíti meg az USA 379 milliárdos hadi költségvetését. Forrás: New York Times (2111)Nyomorúságos körülmények a Nike és az Adidas üzemeiben 2002-03-07 -- A nemzetközi segélyszervezet, az Oxfam egy lehangoló jelentést adott közre a nagy sportszergyártók távol-keleti gyáraiban fellelt munkakörülményekről. Az Adidas és a Nike indonéz gyárait vizsgálva megállapították, hogy több tízezer ember dolgozik a multinacionális vállalatoknak rendkívül nyomorúságos körülmények között, és néha veszélyes környezetben. A kritikus tanulmány érzékenyen érintheti a sportszergyártókat a foci-vb környékére várt fellendülés előtt. Gyerekmunkásokat már nem találtak, de a jellemző bérek napi 2 dollár körül vannak, az emberek félnek szakszervezetet alapítani, sok a baleset, és több helyen az emberek nem kapnak védőfelszerelést, ahol veszélyes gázokkal jár a munka. Két éven belül ez már a második súlyosan kritikus jelentés az Oxfam-tól, most arra voltak kíváncsiak, hogy javultak-e a körülmények - de csalódniuk kellett. Forrás: BBC (2112)Kábítószer-kereskedelem az interneten 2002-03-08 -- Az ENSZ kábítószerügyi szervezete az interneten zajló drog-kereskedelemre hívta fel a figyelmet. Az International Narcotics Control Board (INCB) éves jelentésében beszámolt arról, hogy a kábítószer kereskedők mindig is előszeretettel használták a legújabb technológiákat. A szervezet szerint a legnagyobb gondot az chat-oldalak privát szobáiban folyó beszélgetések lehallgatása jelenti, mivel a társkereső oldalak komoly tűzfalakkal látták el ezeket a ténylegesen új kapcsolatok kialakítására vágyók védelmében. Ezt a lehetőséget szívesen használhatják a bűnözők, de az INCB több olyan szájtot is azonosított, ahol rendelni is lehet bizonyos kábítószereket. Hollandiában az un. coffee-shopok webszájtjáról pedig magok és más, marihuana szívásához használatos kellékek rendelhetők meg. Forrás: Yahoo! News (2113)Letöltött kalózfilmek hamarosan a tévénken 2002-03-08 -- Egy videojel tömörítő technológia - melyet hacker közösségek fejlesztettek ki, majd az egyik leggyakrabban letöltött szoftver lett az interneten - hamarosan a boltokba kerülő DVD lejátszókban is megtalálható lesz. A DivX Network programját több cég is be szeretné építeni fizetős-televíziós rendszerébe, és néhányan a DVD lejátszóikba is. Ha a nagy hollywoodi stúdiók nem támadják meg a kezdeményezést, akkor hamarosan az otthoni tévénken is élvezhetjük az internetről letöltött filmeket. Számítások szerint a népszerű fájl-cserélő oldalakról, mint a Kazaa vagy a Morpheus, naponta 450.000 kalóz filmmásolatot töltenek le, melyek többségéhez a DivX tömörítő technológiáját használják. Forrás: Siliconvalley (2114)Szaúdi orvosok végrehajtották az első méhátültetést 2002-03-08 -- Végrehajtották a világ első méhátültetését egy szaúdi kórházban. A hatvanas évek első sikeres szervátültetései után ez volt az egyetlen belső szerv, melyet még sose sikerült transzplantálni. A 26 éves nőnek néhány évvel korábban egy betegség miatt kellett eltávolítani a méhét. A műtét után az új szerv 99 napig életben maradt, bár a teljes funkcionalitást sose sikerült elérni. A századik napon azonban komplikációk léptek fel, ezért el kellett távolítani. A műtétet korábban sikerrel hajtották végre állatokon, de ez volt az első próbálkozás embereken. A donor egy 46 éves nő volt, aki önként fölajánlotta méhét egy ciszta-műtét folyamán. Forrás: Independent (2115)'Texasi láncfűrészes gyilkos' eredetije tér vissza ezúttal 2002-03-08 -- Több hollywoodi stúdió is keményen licitált a "Texasi láncfűrészes gyilkos" amerikai és olasz jogaira, végül a New Line Cinema szerezte meg 5-7 millió dollárért - jelentette a Variety. Az 1974-es horror-klasszikus új változatát némi átalakítások után hamarosan forgatni kezdik. A film producere szerint modernizálni szeretnék a történetet, és mindenképpen kevesebb vér fog benne fröcsögni. Tobe Hooper forgatókönyvíró egy egész sorozatott készített a történet alapján, még német változat is készült a "láncfűrészessel". Eredetileg texasi fiatalok egy felbolygatott temető után kezdenek nyomozni, és egy sírrabló családra és egy fűrészelő hentesre lelnek. Forrás: Reuters (2116)Kém-LED 2002-03-08 -- A számítógépeken, mobiltelefonokon, monitorokon, magnókon és egyéb műszaki eszközökön villogó, többnyire zöld kis égők, a LED-ek könnyedén felhasználhatók titkos adatátvitelre - jelentették amerikai és brit tudósok. Egy megfelelő szoftverrel el lehet érni, hogy a képernyő sarkán lévő LED bizonyos hullámhosszon és amplitúdóval villogjon, ami az emberi szemnek fel se tűnik, vagy már amúgy is megszoktuk (e sorok írójának a számítógéphez kapcsolt hangszóróján a LED rendszeresen vibrál, ha egy kicsit hangosabban szól a zene). Ezzel gyakorlatilag ugyanolyan adatátvitel valósítható meg, mint az optikai kábelekben - a kábel nélkül. Így ha valaki végzett a gépén, a megfelelő programmal és egy, az ablakkal szembeni megfigyelőhellyel akár az egész napi adatbevitelt is ki lehet kémlelni. Forrás: Vnunet (2117)Régi-új segítség Bowie új lemezén 2002-04-10 -- David Bowie új lemezzel jelentkezett, melyhez régi és új zenésztársaitól egyaránt segítséget kért. Az új generációból egyebek között Dave Grohl, Moby és az Air is együttműködött a klasszis rockzenésszel, aki egy új ötletért sose ment a szomszédba. A szakmában sokszor csak "popkaméleon"-ként emlegetett Bowie már nem a Virginnél dogozott új lemezén, hanem saját lemeztársaságot alapítva adta ki 'Heathen' címmel új albumát. A régi zenésztársak közül Tony Visconti is beszállt a munkába, Bowie első lemezeinek producere vezette ezúttal is a felvételeket. Hamarosan európai koncertkörútra indul az 55 éves énekes, a nyáron több fesztiválon is fellép majd, közel három éves szünet után. Talán ismét eljut a Szigetre, ahol a fesztivál egyik legjobb koncertet adta. Forrás: sonicnet (2118)A világ könyvei egy helyen az interneten 2002-04-10 -- Az Oxford University Press a világ legnagyobb virtuális könyvtárának felállítására készül. A www.oxfordreference.com címen elérhető oldalon a világon eddig kiadott könyvek legnagyobb listáját és összefoglalóját kívánják felépíteni. A 20 kategóriába sorolt referencia-gyűjteményben 1,5 millió címet fognak feldolgozni 2010-ig. Várhatóan előfizetéses rendszerben fog működni az oldal, mely minden eddiginél nagyobb lesz. Az asztronómiától a zoológiáig terjedő feldolgozás nagy részét Indiában végzik majd. Az OUP egyébként a világ legnagyobb egyetemi kiadója, mely még a XV. században kezdte meg működését. Forrás: ZDNet (2119)Az aszpirin csökkenheti a rák kialakulását - tanulmány 2002-04-10 -- Az aszpirin napi szedésével kismértékben csökkenthető bizonyos rákos megbetegedések aránya - állapítja meg egy most közzétett tanulmány. Az egyik legrégebben forgalomba került gyógyszerről az elmúlt évtizedekben számos, korábban nem is ismert jótékony hatásra derítettek fényt a tudósok. Néhány éve több vizsgálat is bizonyította, hogy az aszpirin napi fogyasztása csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések arányát az erre különösen veszélyeztetett csoportokban. A tanulmány szerint kis dózisban, napi 80 mg-os aszpirin adag a vizsgált csoportban 19%-kal csökkentette egyes rosszindulatú daganatok kialakulásának valószínűségét. Forrás: Philly.com (2120)''A másolásvédelem kudarcra ítéltetett'' 2002-04-10 -- A Netscape egykori alapítója, Marc Andreessen szerint a lemezgyárak és a hollywood-i stúdiók próbálkozásai, hogy jogvédett anyagaikat védjék, eleve kudarcra ítéltetett. A filmes és a zenei ipar most közösen lépett fel a Kongresszusnál, hogy megoldást találjanak az interneten folyó ingyenes cserék megállítására. Andereessen szerint be kéne látniuk, hogy a szoftveripar is már részleges kudarcot vallott ezen a területen, és ez teljesen nem is lesz elkerülhető a zenék és a filmek esetében sem. Viszont az is nyilvánvaló, hogy hatalmas lehetőségek és piacok nyílnak meg előttük, az emberek sokkal több zenére kíváncsiak, mint amennyit eddig vásároltak, és inkább ezt kéne kihasználniuk. "Ha valami megjeleníthető fájl-formátumban - ami a zenék és filmek forgalmazásának jövőjével kapcsolatban egyértelmű -, akkor az másolható is lesz" - figyelmeztetett a szakember. Forrás: The Mercury News (2121)Perben a Sony a reklámok megváltoztatása miatt 2002-04-11 -- A New York-i Times Square egyik épületének tulajdonosa beperelte a Sony-t, mivel az új filmjében kicserélte az ott látható hirdetéseket. Az amerikai metropolisz központi terén vannak a világ legdrágább hirdetési felületei, melyeket már számos filmben láthattunk. A hamarosan mozikba kerülő új Pókember filmben három jelenetet is a Times Square-en forgattak. A film gyártója, a Sony azonban digitálisan több reklámot is megváltozatott, egyebek között a konkurens Samsung hirdetését változtatta át a USA Today napilap óriásplakátjára. A képregény alapján készült film két hét múlva kerül az amerikai mozikba. Forrás: ABC (2122)Három évig is jó a 'szuperszendvics' 2002-04-11 -- Az Egyesült Államok hadat üzent a löttyedt szendvicseknek. A Pentagonban egy olyan új szendvicset fejlesztettek ki, mely szobahőmérsékleten akár három évig is fogyasztható marad. A speciális igényekhez emellett a vízálló csomagolás is társult, de magas hőmérsékletet és a durva szállítást is jól bírja az új ellátmány. Eddig az amerikai katonáknak maguk kellett összeállítani szedvicseiket a külön csomagolt és tartósított alapanyagokból. De ezentúl akár menetelés közben is ehetnek az egyelőre csak csirkés és kolbászos ízben gyártott ételből. Forrás: BBC (2123)'Istenem, mit tettünk!' 2002-04-11 -- A fenti idézetet az Enola Gay másodpilótája mondta, nem sokkal az után, hogy ledobták Hirosímára az első atombombát. A B52-es bombázó fedélzeti naplója részletesen leírja az 1945. augusztus 6-án történt eseményeket. A "Kisfiú"-nak becézett bombát reggel 8:15-kor dobták a japán városra. "Néhány percig egyikünk se tudta, hogy mire számítson...a robbanás borzalmas volt. Bizonyos vagyok afelől, hogy az egész személyzet tudta, hogy amit most láttunk az messzebb ment, mint amit bármely ember valaha is elképzelhetett" - írja a másodpilóta. A naplót a múlt héten bocsátották aukcióra, és 350.000 dollárért kelt el. Forrás: independent.co.uk (2124)Beckham: törött lábbal kétséges a VB 2002-04-11 -- Az angol lapok főoldalon számoltak be a válogatott kapitány, David Beckham sérüléséről. A szigetország legjobbjának tartott Beckham tegnap este, a Manchester United csapatában játszott a Deportivo La Coruna ellen, amikor az egyik argentin védő felrúgta. A csapatkapitány eltörte az egyik csontját a lábfején, felépülése akár 6-8 hetet is igénybe vehet. Most mindenki azért izgul Angliában, hogy legjobbjuk felépüljön a 7 és fél hét múlva kezdődő világbajnokságra. Még Tony Blair miniszterelnök is megszólalt az ügyben, szerinte "most semmi se fontosabb Anglia világbajnoki felkészülésében, mint David Beckham lába". Forrás: Telegraph (2125)Teszt az internet-függésről 2002-04-11 -- "Nem is tudok már élni az internet nélkül" - vagy még csak most alakul ki a gond? Aki rágódott már azon, hogy vajon a világhálón töltött idő meghaladja-e a normális szintet, az most bizonyosra mehet: töltse ki ezt a tesztet, és meglesz a válasz. Az internetezéssel múlatott órák egyébként nem mindenkire hatnak ugyanúgy, jelentős különbségek lehetnek a személyiség alkatából adódóan. Ez a teszt azt vizsgálja igazán, hogy a szörfölés konfliktushoz vezetett-e a családban, vagy a párkapcsolatokban, esetleg a munkában. A válaszoknál csak azt az időt kell figyelembe venni, amit nem kutatási, vagy munka miatt töltünk el a neten. Forrás: netaddiction.com (2126)Az oroszok szerint a CIA elkábította egyik tudósukat 2002-04-11 -- Igazi, hidegháborús kémbotrány tört ki Oroszország és az USA között. Az orosz titkosszolgálat azzal gyanúsította meg a CIA-t, hogy az egyik tudósukat, aki a védelmi minisztériumban dolgozik, elrabolták, és hetekig pszichoterápiás kábítószerekkel bóditották, rémélve, hogy valami fontos katonai titkot mond el nekik. A moszkvai titkosszolgálat egyik tisztje név és arc nélkül nyilatkozott az egyik orosz kereskedelmi tévének, és részletesen elmesélte, hogy milyen állapotban találtak a tudósra, de szóba kerültek más, "régi" kémeszközök is, mint például a láthatatlan tintával írt levelek. Az eset különösen kényes lehet alig egy hónappal a Putyin és Bush tervezett csúcstalálkozója előtt. Forrás: CNN (2127)Vészhelyzetben bekapcsoló tévéket terveznek 2002-04-12 -- Hamarosan arra kelhetünk, hogy a tévénk bekapcsol otthon, és menekülésre szólít fel. Jelenleg egy olyan technológiát tesztelnek Amerikában, mely vészhelyzet esetén a kikapcsolt televíziókat és rádiókat is a riasztást adó csatornára váltaná. De egyelőre elakadt a kísérlet, mivel több jogvédelmi szervezet is tiltakozott a magánélet megsértése miatt. A technológia egyébként Európában már ismert, Svédországban olyan rádiókat is forgalmaznak atomerőműveknek, melyek vészhelyzet esetén automatikusan bekapcsolnak, és több hasonló autórádió is kapható a kontinensen. A kérdés csak az, hogy az emberek biztonságuk érdekében hajlandóak-e személyiségi jogaik korlátozását vállalni. Forrás: LexisNexis (2128)A munkát keresők szépítik önéletrajzaikat 2002-04-12 -- Egy tanulmány szerint a világban tapasztalható gazdasági visszaesés egy furcsa szociológiai jelenségre hívta fel a figyelmet: az állást keresők mind több valótlanságot állítanak magukról önéletrajzaikban. A britek munka-jelentkezéseit nézte át egy szigetországbeli szervezet, és azt találták, hogy az elmúlt fél évben 20%-kal növekedtek a valótlan állítások, vagy a kozmetikázott korábbi pozíciók száma. A The Risk Advisory Group (TRAG) szerint leginkább a harmincas éveikben járó férfiak hajlamosak eredményeik szépítésére. Megállapításuk szerint a 2001. második felében átnézett önéletrajzok 54%-ka tartalmazott valamilyen pontatlanságot. Forrás: iWon (2129)Tovább friss és zamatos a génmanipulált paradicsom 2002-04-12 -- A tudósok megtalálták azt a gént a paradicsomban, mellyel frissebb és ízletesebb zöldségek kerülhetnek a piacra. A Science tudományos magazin mai számában megjelent publikáció szerint a most felfedezett gén hatásosan meghosszabbíthatja az eper, a banán és a dinnye zamatos idejét. A paradicsom az egyik legtöbbet kutatott zöldség, mivel mindenki számára ismert tény, hogy a földeken leszedett, érett paradicsom sokkal ízletesebb, mint a szupermarketben kaphatók. Ennek oka, hogy még zölden szedik le a paradicsomot, különben nagyon gyorsan tönkre megy. Viszont így nem érik be az íze. A mostani felfedezéssel a paradicsom tovább megtartja formáját és ízét, ellenben nem esik össze 1-2 nap alatt. Forrás: Naples Daily News (2130)Hacker támadások - én lehetek a következő? 2002-04-12 -- Sok átlagos számítógép felhasználó gondolja úgy, hogy egy hacker számára az ő gépe érdektelen - ezért nem is védik magukat. Pedig könnyen valóra válhat az a rémálom, amikor reggel arra kel fel a felhasználó, hogy bankszámlája üres, az elmúlt fél év munkáját egyszerűen letörölték a merevlemezről, postafiókunkról vírusos e-mailek érkeztek minden ismerősünkhöz, és minden telefonszám törölve van a mobilunkból. Persze ez a legrosszabb forgatókönyv, de az egy mítosz, hogy a hackerek csak nagyvállalati szerverekben gondolkoznak. Egy felmérés szerint inkább könnyű célpontokban. És ehhez a legtöbb felhasználó segítséget is ad: születési idejük, vagy kutyájuk neve a jelszó minden tranzakciónál. Miközben több program is letölthető az interneten, mellyel kiszűrhető a jelszavak rendszere a merevlemezről. Szóval csak óvatosan. Forrás: CNN (2131)Állandó bíróság a háborús bűnök ellen 2002-04-12 -- Egy állandó Nemzetközi Bűnügyi Bíróságot (NBB) állított fel tegnap az ENSZ, miután elegendő számú ország ratifikálta a kezdeményezést. Kofi Annan főtitkár üdvözölte a döntést, mely a legnagyobb országok - mint a legtöbb arab ország, Kína, Oroszország és az USA - tiltakozásának ellenére is létrejött. Az amerikai kormányzat azért nem támogatta az NBB létrejöttét, mert féltek, hogy katonáikat perbe foghatják. Az NBB központja Hágában lesz, és gyakorlatilag a most is működő, és egyebek között Milosevics perét lefolytató ideiglenes testület jogutóda lesz. Eddig csak alkalmi testületek vizsgálták a jugoszláviai és a ruandai népirtás borzalmait és keresték felelőseit. Forrás: BBC (2132)Egy afgán szobrász újjáépítené a Buddha-szobrokat 2002-04-12 -- Egy afgán szobrász, aki száműzetésben töltötte az elmúlt húsz évet, most arra készül, hogy újra kifaragja a tálibok által lerombolt Buddha-szobrokat. A két hatalmas, i.sz. V. századból származó ábrázolásokat még az amerikai hadműveletek előtt robbantották fel a tálibok, mivel az iszlám szabályok tiltják az emberábrázolást. Amanulah Haiderzad abban a völgyben nőtt fel, ahol a híres faragványok láthatóak voltak. A szobrászként dolgozó férfi most azzal a kéréssel fordult az afgán belügyminisztériumhoz, hogy segítsenek neki újjáépíteni a Buddhákat. A két, sziklába vájt szobrot tartották a világ legnagyobb álló Buddha-ábrázolásának, míg tavaly a tálibok rakétákkal szét nem lőtték őket - hatalmas nemzetközi felháborodást keltve. Forrás: Webcenter (2133)Tiger mesteri formában 2002-04-16 -- Tiger Woods megnyerte hetedik nagydíját is a hétvégi amerikai Masters bajnokságon. Ezzel az alig 26 éves sztár már több rekordot is megdöntött, egy olyan sportban, ahol a játékosok átlag 35 felett kezdenek el igazán csúcsformában játszani. Tiger olyan tömegeket vonzott a golfhoz, mely korábban elképzelhetetlen volt ebben az úri, fehér sportban. Tavaly azt a bravúrt teljesítette, amit rajta kívül a sport 120 éves történetében csak két embernek sikerült: mind a négy nagy tornán első lett. Ráadásul ezeket a rekordokat még a II. világháború előtt állították fel. Az idén - saját bevallása szerint - ennek megismétlésére készül, egyazon éven belül. Forrás: canada.com (2134)Retina-ellenőrzés a várakozás ellen 2002-04-16 -- Az amszterdami Schiphol repülőtéren új bioelektronikus azonosító-rendszert vezetnek be. Az eljárással már a bejelentkezésnél elvégzik a szükséges biztonsági ellenőrzéseket, majd az utas szeméről fénykép-mintát vesznek. A Schiphol az egyike az európai reptereknek, ahol új megoldásokkal kísérleteznek a szeptember 11-i terrortámadások után megszigorított biztonsági ellenőrzések miatti várakozások lefaragására. A szolgáltatásért egyszeri, 90 dolláros díjat kell fizetni, de megbízhatósága révén az egész beléptetési eljárást - mely jelenleg 2 órát is igénybe vehet - akár a negyedére is leszoríthatják. Elsősorban a sietős üzletembereknek szánják az új szolgáltatást. Forrás: CNN (2135)Animációs szoftverek mindenkinek, ingyen 2002-04-16 -- A szakértők és rajongók egyaránt a háromdimenziós animációk ugrásszerű fejlődését és megszaporodását várják az egyik legnagyobb szoftvergyártó árcsökkentése után. Olyan filmek készültek a Maya 3-D programjaival, mint a Shrek, a Z, a hangya, vagy a Gyűrűk urai számos jelenete. A gyártó, az Alias/Wavefront oldaláról máris letölthető egy egyszerűsített változat, és egy olcsó változat is a boltokba kerül. Ezzel sokak szerint az animáció új korszaka kezdődhet a neten. A Maya korábbi szoftvereit 2-7000 dollár között árulták, melyek nem jelentettek nagy kiadást egy hollywoodi stúdiónak, de az alkalmazás elterjedését erősen hátráltatta. Forrás: Yahoo! News (2136)Venezuelában puccs után puccs, majd minden maradt a régiben 2002-04-16 -- Egy hét zűrzavar után helyre állt a rend Venezuelában. A populista ezredesből megválasztott elnökké lett Hugo Chavez két nappal a hatalmát megdöntő puccs után visszatért a fővárosba, Caracasba, és visszavette az irányítást. A helyi szenátusban néhány órára letartóztatták a két napig hatalomban lévő ellenfelét, majd nagy ölelkezések közepette együttesen nyugalomra intették az országot. Venezuela a világ egyik legnagyobb olaj-exportőre, az amerikai kontinens legfontosabb szállítója, és a világ egyik legszegényebb állama. Chavez az olajipari dolgozók sztrájkja miatt szorult ki a hatalomból. Visszatértére csökkentek az olajárak a tőzsdén. Forrás: New York Times (2137)Szőrszín-hasogatás a német kampány központjában 2002-04-26 -- Ha egy politikus nem mond igazat a hajszínét illetően, akkor másban is hazudik? Úgy tűnik nem csak a magyar kampány okoz meglepetéseket, a német választásokban központi helyre került Schröder kancellár haja. Az ellenzék azzal vádolja a politikust, hogy festeti haját, de ezt eltitkolja, ezért nem szavahihető. A német gazdaság egyre rosszabb teljesítményét és a növekvő munkanélküliséget is háttérbe szorító téma a hét végén a bíróságon folytatódott, mivel a kancellár beperelte azt az újságot, mely a hajfestéssel először meggyanúsította, és két fodrászt is felvonultatott tanúnak: az ő haja természetesen barna. Izgalommal várjuk a fejleményeket. Forrás: Independent Online (2138)Mégsem lesz kőolajkitermelés az alaszkai sarkvidéken 2002-04-16 -- Elveszni látszik George W. Bush azon kezdeményezése a Szenátus szavazásán, hogy Alaszka egyik nagy tájvédelmi körzetében engedélyezzék a kőolaj kitermelését. A környezetvédők eddig is sokat kritizálták Bush-t, akit olaj-elnöknek is neveznek eddigi gesztusaiért, melyeket a nagyiparosoknak tett. Döntése értelmében Alaszka északi, lakatlan és háborítatlan sarkvidékén indult volna meg a kőolaj kitermelés, de még a republikánusok közül se támogatta mindenki ezt. A kitermelés egy 80.000 négyzetkilométeres területen kezdődött volna meg - ez alig kisebb, mint Magyarország területe. Forrás: CNN (2139)Mégsem lesz kőolajkitermelés az alaszkai sarkvidéken 2002-04-16 -- Elveszni látszik George W. Bush azon kezdeményezése a Szenátus szavazásán, hogy Alaszka egyik nagy tájvédelmi körzetében engedélyezzék a kőolaj kitermelését. A környezetvédők eddig is sokat kritizálták Bush-t, akit olaj-elnöknek is neveznek eddigi gesztusaiért, melyeket a nagyiparosoknak tett. Döntése értelmében Alaszka északi, lakatlan és háborítatlan sarkvidékén indult volna meg a kőolaj kitermelés, de még a republikánusok közül se támogatta mindenki ezt. A kitermelés egy 80.000 négyzetkilométeres területen kezdődött volna meg - ez alig kisebb, mint Magyarország területe. Forrás: CNN (2140)Színes és mintás falak 2002-04-17 -- Az elmúlt években két divat hódított itthon is a lakberendezésben: az egyik a feng-sui, a másik a színes falak. Ez utóbbi néhány speciálisabb technikájáról találhatunk rövid leírást, tanácsokat - de senki se számítson Chagall-freskókra ez alapján a hálószobája falára. Egyébként nem is olyan régen mesélte egy lakberendező barátom, hogy a színes falak utoljára az 50-60 években voltak divatosak Magyarországon, azóta a fehér dominált. Az alábbi link a falaknak egyedi mintát, de akár több színt is adó, szivaccsal segített festés tanácsaira mutat. Forrás: Home Improvement (2141)Mi jön a banner után? - Útkeresés az online hirdetésben 2002-04-17 -- Már-már közhelyszámba megy, hogy a bannereknek nincs jövője, nem hatékonyak, és így tovább. Egy most elvégzett brit felmérés szerint ma már a hirdetők is elhitték ezt, a döntéshozók csak három százaléka gondolja úgy, hogy az interneten elhelyezett reklámcsíkok növelni tudják a forgalmat. Ez további rossz hír lehet a Yahoo-nak és más nagy portáloknak, akik jelentősen függnek a hirdetési bevételekből (a Yahoo veszteséges volt az elmúlt 3 negyedévben). Viszont a vezetők 17%-a tartotta az e-mailt sokkal hatásosabb megkeresési módnak. Eközben egyre inkább terjed a függőleges banner, melyek mérete is növekszik, így biztosítva az észrevételt. Forrás: BBC (2142)Kemény meccs Mariah Carey kegyeiért? 2002-04-17 -- Mariah Carey nem adja olcsón magát. Miért is tenné, hiszen 28 millió dollárt kapott azért, hogy ne adjon ki több lemezt az EMI-vel. Szóvivője bejelentette, hogy már négy nagy lemezcéggel is folynak a tárgyalások (öt nagyot szokás számontartani), és Mariah ("bölcs üzletasszonyként") a legjobb ajánlatra vár. A korábban fényes sztár csillaga lealkonyult tavaly, amikor Glitter című filmje és annak zenéje hatalmasat bukott. Ezután a pénzügyi gondokkal küszködő EMI fizetett, hogy elállhasson a szerződéstől, és további lemezektől. Carey egyébként több első helyezett kislemezt énekelt fel, mint bárki a zenetörténelemben - kivéve Elvist és a Beatlest. Forrás: Yahoo! News (2143)Berlusconi nem tágít a sztrájk után sem 2002-04-17 -- "Nem hagyhatjuk a dolgokat jelenlegi formájukban. Reformra van szükség" - mondta Silvio Berlusconi, olasz miniszterelnök a tegnapi nemzeti sztrájk után. A kormány nem hajlandó változtatni álláspontján, mely szerint meg kellene változtatni az olasz munkatörvény egy részét, megkönnyítve az elbocsátásokat. Tegnap egész Itália leállt, nem nyitottak ki a bankok, az iskolák, leállt a közlekedés. A szakszervezetek vezetői Berlusconi távozását követelték, több százezren vettek részt a városi tüntetéseken. Olaszország 21 milliós dolgozójából 13 millió csatlakozott a sztrájk-felhíváshoz. Forrás: CNN (2144)Sztárok az idei Cannes zsűrijében 2002-04-17 -- Ma jelentették be, hogy Sharon Stone is részt vesz idén a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének munkájában. A hollywoodi színésznő mellett sok amerikai sztár is meghívást kapott a fontos szerepre. Már korábban bejelentették, hogy az egyedi és sokszor szürreális látásmódjáról ismert David Lynch lesz a döntőbírák elnöke. Az idei, immár 55. alkalommal megrendezett fesztiválon Lynch segítségére lesz még Martin Scorsese, az idén immár másodszor meglepetést produkáló Woody Allen, és a franciák nagyasszonya, Catherine Deneuve is. Forrás: Stuff (2145)A Drakula kézirat nem kelt el 1,44 millió dollárért 2002-04-18 -- Az igazi vámpírok iránt nincs nagy kereslet. Tegnap került árverésre a Christie's kereskedőház Bram Stroker eredeti kézirata, de nem talált vevőre a kikiáltási áron. Az 529 oldalas dokumentumot majd egy évszázadig elveszetnek hitték, majd egy amerikai családi ház padlásán találtak rá. Közel 1,5 millió dollárt reméltek a kézírással sűrűn javított eredetiért, de ennyit senki se kínált érte. A könyv eredeti címe (The Un-Dead) is kézzel van ráírva a fedőlapra, melyet Stroker 1890 és 1897 között írt. Az árverésre kínált eredeti másként végződik, mint a végső kiadás: a gépelt oldalakon Harker és Morris végeznek Drakulával, majd egy hirtelen vulkánkitörés elpusztítja a kastélyt is. Forrás: BBC (2146)Gyermektelenség csapdájában 2002-04-18 -- Egy most közzétett tanulmány arra figyelmezteti a karrierre koncentráló nőket, hogy fokozottan kockára teszik gyerekvállalási képességeiket, minél tovább halogatják a döntést. A Time magazinban közzétett publikáció szerint a 35 évnél fiatalabb, magasan képzett nők több mint fele gyermektelen volt, és még a 40 év közöttiek 42%-a se volt még soha terhes. A Harvard egyetem egyik munkatársa szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a biológiai órát, márpedig a 35 évtől jelentősen csökkenek a nők fogamzási képességei. Az elmúlt három évben Amerikában 27%-kal növekedett azon nők száma, akik orvosi segítséget kértek 30-as éveikben, mert természetes módon nem tudtak teherbe esni. Forrás: CNN (2147)Berlinben lesz a foci-VB döntője 2002-04-18 -- A 2006-os németországi Futball Világbajnokságra a hét végén jelölték ki a rendező városokat. Az ígéretek szerint a legmodernebb technológiát építik ki a mérkőzéseknek helyet adó stadionokban, és mindezt garantált jó hangulattal akarják kombinálni. A nyitómérkőzést Münchenben tartják, a döntőre Berlinben kerül sor. Ezúttal is 32 ország részvételével szervezik majd meg a világ legnézettebb sporteseményét, a meccsekre Nürnbergben, Hamburgban, Lipcsében, Kölnben, Stuttgartban, Dortmundban, Gelsenkirchenben, Kaiserslauternben, Hannoverben és Frankfurtban kerül sor. Az amúgy jó állapotú német stadionok felújítására, és még néhány új építésére 1,5 milliárd dollárt szánnak. Forrás: VOA (2148)Három százalék dönt a HP és a Compaq egyesüléséről 2002-04-18 -- A Hewlett-Packard Co. tegnap bejelentette, hogy részvényeseinek többsége támogatja a sok vitát kiváltott egyesülésüket a Compaq-kal. Hosszú hónapokon át folyt a vita a számítógépipar két erősségének összeolvadásáról. Ha létrejön az ügylet, akkor az iparág legnagyobb vállalata születne meg. A Compaq a kezdetektől támogatta az egyesülést, de a HP-nál az alapítók gyermekei az általuk birtokolt részvénycsomagokkal mindent megtettek, hogy megakadályozzák azt. Végül győzött a HP menedzsment - akik még országos kampányt is kezdtek a kisrészvényesek meggyőzésére -, és várhatóan létrejön az új óriáscég. Az üzletet késleltetheti, hogy a HP-családtagok újraszámlálást követelnek. Forrás: New York Times (2149)Politizálásból csak verekedés nem lesz a Weben 2002-04-18 -- Még ma is nagy kihívásnak számít egy intelligens politikai fórum megtalálása az interneten. Annak ellenére, hogy ma már sokkal több ember használja a világhálót, és a net-etikettel is sokkal többen tisztában vannak, még mindig gyorsan eldurvulnak a politikai viták a különböző fórumokban. A névtelenség mögé bújva az emberek kényelmesen szórják a gyűlölet és az előítéletek már régóta ismert szólamait. Szakértők szerint épp a nyitottság lett az ilyen fórumok veszte: sokan a kezdeti lelkesedés után hamar feladják a sehova se vezető és érveket nélkülöző vitákat. Az olyan nagy portálokon, mint a Yahoo.com, a politikai fórumokon világvallások szidalmazása, egyes népek megalázó minősítése és a népirtásra felszólítás is mindennaposnak számít. Forrás: iWon (2150)Békét és a törzsek egyesítését várják tőle 2002-04-18 -- Ma hazaérkezett a 29 éve száműzetésbe kényszerült afgán király. A 87 éves Mohamed Zahir Sahot közel 200 ember és vörös szőnyeg várta a kabuli reptéren. A Sah nem viselt se koronát, se más jelképet, egyszerű bőrdzsekiben szállt ki a gépből. A helyiek körében rendkívül népszerű maradt az 1973-ban elűzött uralkodó, aki a többségi pastuk közül került ki, és modern gondolkodású uralkodónak tartották. A külföldi elemzők is arra számítanak, hogy megbékélést hoz a helyi kiskirályok, és a katonai szabadcsapatok vezetői között. Jelenleg a kisebbségi tádzsikok vezetik a fontosabb minisztériumokat Kabulban, és sokan tartanak a pillanatnyi egyensúly megbomlásától, ha a pastuk nem jutnak erős pozíciókhoz. Forrás: Macon.com (2151)Elvis nevével még ma is bármi eladható 2002-04-19 -- A legújabb marketing stratégiák szerint a jól csengő név a siker kulcsa. Azt minden reklámozó tudja, hogy egy új nevet megismertetni a vásárlókkal nehéz, de főképp rendkívül költséges feladat. Mennyivel könnyebb egy régi sztár, vagy ismert fogalom nevét adni a legújabb kollekciónak, és már túl is vagyunk a legnehezebb részen. Most egy amerikai bútorgyártó Elvis Presley hálószoba bútorokat dobott a piacra. A "Love Me Tender" ágy, vagy a "Burning Love" tükör - ez utóbbi természetesen szív formájú - a rock 'n roll királyának ízlésvilágát idézi föl, színeiben és formájában. A cég már tárgyal a Hemingway és a Titanic nevek megszerzéséről is. Forrás: CNN (2152)Xbox: rossz árstratégia, csalódást keltő eladások 2002-04-19 -- A Microsoft tegnap bejelentette, hogy csökkentik a néhány hete piacra dobott Xbox árát. A videojáték alapegysége (a konzol) egyelőre jól fogy a tengerentúlon, de Európában csalódást keltőek az eredmények. Az április 26-án életbe lépő csökkentés után 300 euróba fog kerülni az Xbox, ami 38%-os csökkentést jelent. A szoftvercég nem volt hajlandó közétenni eladási statisztikáit, de azt elismerte: az árcsökkentés korábban történt, mint eredetileg tervezték. Így a konzol most hasonló árkategóriába került a Sony eddig piacvezető Playstation 2-jével, de még mindig egy kicsit drágább lesz, mint a Nintendo most megjelenő GameCube-ja. Forrás: MSNBC (2153)Testedzés helyett csak 3x1 ebből a tablettából... 2002-04-19 -- A tohonyák, akik eddig is bíztak a tudomány hatalmas erejében, megnyugohatnak: hamarosan pirula helyettesítheti a gyakorlatokat. A Science nevű tudományos magazinban publikált cikk szerint kutatók feltárták az emberi test azon kémiai mechanizmusait, melyek révén az izomzat felépül. Ha sikerül megfelelő beavatkozással helyettesíteni ezeket a kémiai anyagokat, akkor az izomzat az ehhez szükséges fizikai mozgás nélkül is fejleszthető lesz. A kutatók elsősorban az olyan szívbetegeknek fejlesztenék ki az izomnövelő gyógyszert, akik nem végezhetnek elegendő gyakorlatokat. Azonban ők is elismerték, hogy a tudományos célon túl a piruláknak bizonyosan nagy lenne a kereslete az edzeni lusta otthonülők között is. Forrás: San Francisco Gate (2154)Courtney Love: bolond, vagy sem? 2002-04-19 -- Bíróság fog dönteni, amiről a rajongók és kritikusok már régóta viccelődtek: a Nirvana egykori énekesének felesége tényleg pszichiátriai eset? A banda megmaradt két tagja az elhúzódó jogi csatározást kívánja új síkra terelni, és azt is állítják, hogy Courtney-nak orvosi kezelésre van szüksége. Dave Grohl és Krist Novoselic a vizsgálatokat még június elseje előtt be szeretnék fejezni. Igényük megalapozottságának bizonyítására Courtney korábbi interjúiból szemelgettek, ahol a 37 éves özvegy számos furcsaságot állított, és többször is elismerte kábítószeres múltját. A banda tagjai és Love egyébként a Nirvana szerzői és kiadói jogai fölött marakodnak. Forrás: E! Online (2155)Putyin amerikai-stílusú televíziós beszéde 2002-04-19 -- Az orosz elnök főként az afganisztáni hadműveletek támogatásáról, és a gazdaság állapotáról beszélt. Az amerikai elnök minden évben elmondja beszédét az 'Unió állapotáról', mely az egyik legnézettebb politikai esemény a tengerentúlon. Putyin ehhez hasonlóan adott tegnap értékelést Oroszország állapotáról, melyben megvédte korábbi döntését, hogy támogassák az amerikaiak afgán akcióját. Az elnök szerint a térség régóta a terrorizmus melegágya, és nem volt más választás, mint összefogni ez ellen. A térség szakértői szerint egyébként kapóra jött az afgán akció Putyinnak, mert támogatása után az USA nem igazán szólhat majd bele, hogy mit csinálnak a csecsen szakadárokkal. Forrás: The Moscow Times (2156)Öt bolygó együtt a horizonton 2002-04-19 -- Legközelebb 2040-ben figyelhető majd meg együtt szabad szemmel az öt legfényesebb bolygónk a naprendszerben. Ettől a héttől fogva minden este, naplemente után nagyjából 45 percig lesz látható a ritka együttállás. Az egy hónapig megfigyelhető konstellációban a Jupiter, a Mars, a Merkúr, a Szaturnusz és a Vénusz tisztán kivehető lesz. A csillagászok azt ajánlják, hogy a városokon kívül próbáljuk megtekinteni a jelenséget, ahol nincs mesterséges világítás, és nyugati irányba kell keresnünk. Asztrológusok is felfigyeltek a jelenségre, szerintük békét is nyugalmat hoz az együttállás. Csillagászok ezt nevetségesnek nevezték, "mindenesetre örülnénk a világbékének" - mondta egy angol tudós. Forrás: sacbee.com (2157)Courtney Love: bolond, vagy sem? 2002-04-19 -- Bíróság fog dönteni, amiről a rajongók és kritikusok már régóta viccelődtek: a Nirvana egykori énekesének felesége tényleg pszichiátriai eset? A banda megmaradt két tagja az elhúzódó jogi csatározást kívánja új síkra terelni, és azt is állítják, hogy Courtney-nak orvosi kezelésre van szüksége. Dave Grohl és Krist Novoselic a vizsgálatokat még június elseje előtt be szeretnék fejezni. Igényük megalapozottságának bizonyítására Courtney korábbi interjúiból szemelgettek, ahol a 37 éves özvegy számos furcsaságot állított, és többször is elismerte kábítószeres múltját. A banda tagjai és Love egyébként a Nirvana szerzői és kiadói jogai fölött marakodnak. Forrás: E! Online (2158)Öt bolygó együtt a horizonton 2002-04-19 -- Legközelebb 2040-ben figyelhető majd meg együtt az öt legfényesebb bolygónk szabad szemmel. Ettől a héttől fogva minden este, naplemente után nagyjából 45 percig lesz látható a ritka együttállás. Az egy hónapig megfigyelhető konstellációban a Jupiter, a Mars, a Merkúr, a Szaturnusz és a Vénusz tisztán kivehető lesz. A csillagászok azt ajánlják, hogy a városokon kívül próbáljuk megtekinteni a jelenséget, ahol nincs mesterséges világítás, és nyugati irányba kell keresnünk. Asztrológusok is felfigyeltek a jelenségre, szerintük békét is nyugalmat hoz az együttállás. Csillagászok ezt nevetségesnek nevezték, "mindenesetre örülnénk a világbékének" - mondta egy angol tudós. Forrás: sacbee.com (2159)Swiss repül a Swissair helyett 2002-04-02 -- Svájc új légitársasága, a Swiss vasárnaptól megkezdte működését. Az új cég a súlyos adósságokkal küzdő Swissair helyett kezdett lépett a piacra. A Swiss egy regionális szállítási vállalat alapjain kezdte meg működését, és átvette a Swissair közép- és hosszú távú járatait. Európa egyik legplatinásabb, és legnagyobb presztízsű légitársasága komoly terjeszkedésbe kezdett néhány éve, melyek súlyos adósságokkal jártak. A szeptember 11-i terrortámadások utáni visszaesés a légi közlekedésben elvágta a további hitelektől a Swissairt, több száz utasa ragadt nemzetközi repülőtereken, mert már az üzemanyagot és a reptéri díjakat se tudták kifizetni.q Forrás: Telegraph (2160)Pompás temetést kap az Anyakirálynő 2002-04-02 -- A hétvégén elhunyt a brit anyakirálynő. II. Erzsébet, Anglia jelenleg is trónon ülő uralkodójának édesanyja 101 éves korában hunyt le. Nagy-Britannia legnépszerűbb királyi családtagjának pompás temetést terveznek, melyen 1700 katona és tengerészgyalogos is részt vesz. Ez a második alkalom az ország történetében, hogy a királyi család valamely tagját állami keretek között kísérik utolsó útjára. A Buckingham-palota komolyabb temetést kíván tartani az Anyakirálynőnek, mint azt Diana hercegnővel tették. Az 1923-ban a későbbi VI. Györgyhöz ment feleségül az Anyakirálynő, életéről teljes összeállítást készített a CNN. Forrás: CNN (2161)Húsvét volt az interneten is 2002-04-02 -- A keresztény ünnepek meghatározóak az interneten is: húsvét előtt a vallási témájú szájtok látogatottsága jelentősen nőtt. A Nielsen//NetRatings piackutató múlt heti jelentésében 1,2 millió látogatót regisztrált a húsvét előtti héten, melyek száma valószínűleg tovább nőtt a hétvégén. A legnépszerűbb oldal a DaySpring Greeting Cards volt, mely egy keresztény képeslapküldő oldal. A vallási témájú DaySpring az elmúlt héthez képest 131%-os növekedést tapasztalt látogatottságában, de a többi nagy keresztény oldal is megduplázta nézettségét az elmúlt időben. A tanulmány szerint a személyes tanácsokon túl lelki és vallási információkat is mind inkább az interneten keresnek az emberek. Forrás: TelecomClick (2162)A vaníliás kólától remélik a felfutást 2002-04-02 -- A Coca-Cola új, vaníliás ízesítésű kólát dob hamarosan a piacra - állítják az iparágban jól értesültek. A vállalat ezzel tovább bővíti termékskáláját a legnépszerűbb italából, eleddig a cseresznyés Cherry Coke mellett a csak Amerikában kapható Diet Coke citrommal volt elérhető. A világ legnépszerűbb üdítője ezzel új utakat keres, mert az elmúlt évek rendre néhány százalékos visszaesést hoztak az eladásokban. Európában és Amerikában egyre népszerűbbek a különböző rostos gyümölcslevek, és a ma már sokféle ízben kapható jeges teák. Eközben a szénsavas üdítők egyre kevésbé keresettek. Forrás: Food Online (2163)Készüljünk fel mind több reklámra az interneten... 2002-04-02 -- A következő generációs böngésző-programok már beépített reklámmal sokkolhatják az internetezőket. Egy New York-i reklámcég már tárgyalásokat folytat az Microsoft-tal és az AOL Warner-ral, hogy az Explorer és a Netscape bizonyos részeibe változó grafikai felületet ültessenek be. A gyakorlatban például egy oldal letöltése közben a szürke csík és gombok átváltozhatnak egy naplementére, vagy a 'honlap' gomb egyszer csak átváltozik a Weather.com logójára. Az elképzelés egy újabb próbálkozás az interneten generálható reklámbevételek növelésére, melyek célpontjában mind gyakrabban a böngésző ablakán kívüli felületek kerülnek. Forrás: Mercury News (2164)Legális az eutanázia Hollandiában 2002-04-02 -- Tegnaptól legálissá vált az eutanázia gyakorlata Hollandiában. A világon elsőként a hágai parlament jóváhagyta az a tervezetet, mely már tavalyi bejelentésekor is komoly vitákat kavart világszerte. Az új törvény csak szentesítette az immár két évtizede fennálló gyakorlatot, ugyanis a holland bíróságok rendre felmentették a 'kegyes-halált' gyakorló orvosokat, ha bizonyították a beteg kifejezett kérését. A jelenlegi törvény pontosan szabályozza feltételeket, melyeknek maradéktalanul teljesülnie kell az eutanázia kéréséhez. Franciaország és Belgium máris bejelentette, hogy hasonló tervezetet fog benyújtani saját parlamentjüknek. Forrás: Macon (2165)Xbox: rossz árstratégia, csalódást keltő eladások 2002-04-19 -- A Microsoft tegnap bejelentette, hogy csökkentik a néhány hete piacra dobott Xbox árát. A videojáték alapegysége (a konzol) egyelőre jól fogy a tengerentúlon, de Európában csalódást keltőek az eredmények. Az április 26-án életbe lépő csökkentés után 300 euróba fog kerülni az Xbox, ami 38%-os csökkentést jelent. A szoftvercég nem volt hajlandó közétenni eladási statisztikáit, de azt elismerte: az árcsökkentés korábban történt, mint eredetileg tervezték. Így a konzol most hasonló árkategóriába került a Sony eddig piacvezető Playstation 2-jével, de még mindig egy kicsit drágább lesz, mint a Nintendo most megjelenő GameCube-ja. Forrás: MSNBC (2166)A jugó tengerpart a fellendülésre vár 2002-04-22 -- Évek óta tartó csend, üresség és némi háború után az idén újra növekedésnek indulhat az adriai turizmus. Lassan már egy évtizede, hogy az első harcok hírére tömegesen mondták le foglalásokat a német és a kelet-európai turisták Montenegróban. Az egykori Jugoszláviában már csak ők és Szerbia maradt, ami még mindig meghatározza a vendégkört ezen a területen. De idén minden jól indul, a foglalások soha nem látott méreteket öltöttek, ismét feltűntek a nyugati turisták. Egyelőre még az alacsony árak jelentik a fő vonzerőt, egy kétágyas szoba 18 dollár körül van, ami a fele a horvát áraknak, és negyede az olaszoknak. Forrás: The Augusta Chronicle (2167)Gyógyitó disznó-tej 2002-04-22 -- Taiwani tudósok olyan malacokat klónoztak, melyek az ember és a sertés génjeit egyszerre hordozzák. Az áttörésnek számító tudományos eredmény olyan betegeknek hozhat segítséget, mint a vérzékenységben szenvedők. A klónozás ma már nem számít ritkaságnak, de emberi klónok állatba ültetése, és az ezzel várt eredmény elérése már igen. Az eljárás során a malacok petesejtjébe emberi géneket fecskendeznek, miközben eltávolítják az eredeti örökítő állományt. A kismalacok ezután olyan tejet adnak, mely tartalmazza a kezeléshez szükséges, de igen ritka emberi anyagot. A sertés azért jó kísérleti alany az emberi keresztklónozáshoz, mert emésztése és szervei hasonlóak, mint a mieink. Forrás: Taipei Times (2168)Szélsőjobb előretörés Franciaországban 2002-04-22 -- Hatalmas meglepetést hoztak a francia választások tegnap, miután az addig esélytelennek tartott Le Pen kiszorította a szocialista miniszterelnököt. Az elnökválasztásban 1969 óta nem volt példa arra, hogy ne legyen baloldali jelölt az idén először 5 évre szóló mandátum második fordulójában. Európai vezetők megdöbbenésüknek adtak hangot, ma több tízezres tüntetéseket tartottak szerte az országban. Le Pen, aki a náci népirtást "történelmi részletkérdésnek" titulálta minden "igaz hazafit" felszólított arra, hogy támogassa a második fordulóban. A döbbenten nyilatkozó Jospin visszavonult a politikától, és a szocialista szavazókat a konzervatív jobboldal, azaz Chirac támogatására buzdította. Forrás: This is London (2169)Gyorsan fejlődik a kínai internetes közösség 2002-04-22 -- Kínának van már most a világ második legnagyobb otthoni internetező tábora, megelőzve a jóval fejlettebb Japánt is. De az AC Nielsen piackutató szerint az USA még mindig toronymagasan vezet az otthoni hozzáférések számában. Szakértők szerint még mindig alacsony az érdeklődés, melynek oka az egyelőre gyerekcipőben járó tartalmi fejlesztés. Jelenleg még csak a lakosság 5,5%-a rendelkezik otthoni eléréssel, mely messze elmarad a vezető Kanada 60% feletti arányától. A kínaiak egyébként legszívesebben újságokat, vagy magazinokat olvasgatnak a világhálón, a második helyen a levelezés áll náluk. Forrás: CNet (2170)A Vénusz felmelegedése lesz a mi jövőnk is? 2002-04-23 -- Ha valaki kíváncsi a lehetséges legrosszabb forgatókönyvre a Föld felmelegedésével kapcsolatban, az tekintsen a legközelebbi bolygóra naprendszerünkben. Bár nagyon hasonló a Vénusz és a Föld méretében, tömegében és gravitációjában, mégis hatalmas a hőmérséklet különbség. Ennek fő oka, hogy a Vénusz légköre főként széndioxidból és kénes savakból áll, melyek üvegházként megtartják a hőt, és ez az oka a bolygó több száz fokos felszíni hőmérsékletének. A Nasa és az EU 2005-ben küld közösen egy szondát legközelebb a Vénuszhoz, mely már a gázok felszíni hőmérsékletre gyakorolt hatását vizsgálja majd - hiszen ezek hasonlóak az emberi tevékenység által a légkörünkbe jutatott gázokhoz. Forrás: ABC (2171)Az EU szankciókkal reagál az USA acél-vámjára 2002-04-23 -- A már több, mint egy hónapja kitört kereskedelmi háború újabb fordulatot vehet, mely érzékenyen érintheti Bush újraválasztási kampányát. Még a múlt hét végén terjesztette be az Európai Bizottság azt a szankció-tervezetet, mely a politikailag érzékeny termékeket érintenek. Ilyenek a floridai citrusfélék, a kaliforniai alma és körte szállítmányok, Pennsylvania és Ohio acéltermelése. De a 177 millió eurós tarifacsomagban ruházati és gumiipari termékek, fegyverek, még biliárdasztalok is szerepelnek. Az USA tiltakozik a lépések ellen, szerinte ez a WTO rendelkezéseinek megsértése, de a kiváltó okot, az acélbehozatal vámját nem szünteti meg. Forrás: Financial Times (2172)Dél-Afrika végül büszke űrturistájára 2002-04-23 -- Az első afrikai az űrben - így kommentálták, végül békülékenyebben, a helyi politikusok és a sajtó a 28 éves internet-milliomos űrkalandját. Mark Shuttleworth már Kazahsztánban, a Bajkonur űrállomáson várja az e heti kilövést. A fiatal milliomost eleinte sokan támadták odahaza, hogy milliókat pazarol egy szegénységgel küszködő országban szeszélyeire. Shuttleworth erre országos kampányba kezdett, és a helyi iskolákban népszerűsítette az űrrepülés tudományos eredményeit. A hírek szerint 20 millió dollárt fizetett az oroszoknak, hogy hét hónapos kiképzés után ő lehessen a világ második űrturistája. Forrás: Macon (2173)A palesztinok egyelőre nem hajlandóak együttműködni 2002-04-23 -- Nem sok esély van a közel-keleti vérengzés szüneteltetésére, miután a palesztin biztonsági vezető szerint az öngyilkos merényletek megállítása jelenleg "nem a legfontosabb teendő". Más arab diplomaták és közvetítők nemzetközi védelmet kértek Arafat számára, szerintük Izrael meg akarja gyilkolni vezetőjüket. Három hetes vérengzés után egyre elkeseredettebb összecsapások folynak a megszállt területeken. Még mindig tartanak a harcok a betlehemi Születés templomába rekedt fegyveresek és az izraeli hadsereg között. Az EU és az amerikai közvetítési kísérletek és felszólítások egyelőre nem vezettek eredményre. Forrás: Washington Post (2174)Szerelmes szüzek helyett rámenős némberek 2002-04-24 -- A Harlequin, a világ legnagyobb szerelmes-füzeteket publikáló cége az új kor új értékeihez igazítja történeteit. A nálunk is nagyon népszerű Romana és Denise regényeket kiadó vállalat úgy érzi, hogy ma már nem eladhatóak klasszikus történetei. A világszerte évente 175 millió példányban fogyó ponyvákban ezentúl egyre ritkábban tűnnek fel a 25 éves aggszüzek, akik szenvedélyes szerelembe esnek jóképű és gazdag lovagjaikkal, hogy aztán tüzes éjszakákat követően skót kastélyokban mondják ki a boldogító igent. Az új hősnők jólmenő cégeket irányítanak, tangát és wonder-brat hordanak, és testileg-lelkileg kiélvezik mit sem sejtő áldozataikban rejlő lehetőségeket. Forrás: iWon (2175)Kínában elkapkodták a VB jegyeket 2002-04-24 -- Hatalmas érdeklődéssel várják a kínaiak országuk futball-válogatottjának első VB szereplését. Legalább 100.000 rajongóra számítanak Dél-Koreában a szomszédos Kínából, pedig csak 10.500 jegyet tartottak fent a szurkolóknak. Szakértők kétségbe vonják ugyan a világ legnépesebb országának továbbjutását, de még ez se riasztja el a futball-fanatikusokat, hogy a további mérkőzésekre is felvásárolják a jegyeket. Csak egy állami utazási iroda szervez kiutakat Pekingben, melyek mindegyike egy jegyet és három napos ellátást tartalmaz 1200 dollárért. Kína az első körben Brazíliával, Costa Ricával és Törökországgal fog megmérkőzni. Forrás: Soccernet (2176)Kicsapják a pedofil papokat 2002-04-24 -- A római katolikus egyház nem tolerálja tovább a gyermekeket megrontó papok jelenlétét. A pápa a hét végén bűncselekménynek nevezte az egyházat felkavaró botránysorozatot. Az elmúlt hónapokban számos panaszról és feljelentésről érkezett hír Amerikából, melyek szerint katolikus papok gyermekeket rontottak meg. Közben kiderült, hogy vezető egyházfők sokszor igyekeztek eltussolni az ügyeket, azóta Írországban is számos ilyen esetre derült fény. A katolikus egyházba vetett bizalmat erősen megingathatja a botrány, ezért most arról döntöttek a püspökök, hogy az első gyanúra kicsapják a rajtakapott papokat. Többen felvetették a papi cölibátus fenntarthatóságának kérdését. Forrás: The State (2177)A kenyér és a keksz rákot okozhat? 2002-04-24 -- Alapvető élelmiszerek, mint a kenyér, vagy a sült krumpli tartalmazhatnak olyan anyagokat, melyek esetleg rákot okozhatnak. A svéd Nemzeti Élelmiszer Kutató Intézet tanulmánya szerint a sült gabonafélék összefüggésbe hozhatók egy bizonyos anyaggal, melyről gyanítják, hogy növelheti a rák kialakulásának esélyét. A Stockholmi Egyetemen végzett kutatások során alapvető élelmiszereket, mint a kenyér, kekszek, gabonapelyheket vizsgáltak, és meglepetésükre mindegyikben jelentős részben akrilamidot találtak. Az akrilamidról már huzamosabb ideje sejtették, hogy nagy mennyiségben elősegítheti a rák fejlődését, de erre csak közvetve, az életmódot és a táplálkozási szokásokat vizsgálva következtetnek a kutatók. Forrás: ABC (2178)A kenyér és a keksz rákot okozhat? 2002-04-24 -- Alapvető élelmiszerek, mint a kenyér, vagy a sült krumpli tartalmazhatnak olyan anyagokat, melyek esetleg rákot okozhatnak. A svéd Nemzeti Élelmiszer Kutató Intézet tanulmánya szerint a sült gabonafélék összefüggésbe hozhatók egy bizonyos anyaggal, melyről gyanítják, hogy növelheti a rák kialakulásának esélyét. A Stockholmi Egyetemen végzett kutatások során alapvető élelmiszereket, mint a kenyér, kekszek, gabonapelyheket vizsgáltak, és meglepetésükre mindegyikben jelentős részben akrilamidot találtak. Az akrilamidról már huzamosabb ideje sejtették, hogy nagy mennyiségben elősegítheti a rák fejlődését, de erre csak közvetve, az életmódot és a táplálkozási szokásokat vizsgálva következtetnek a kutatók. Forrás: ABC (2179)A Microsoft tanult valamit versenytársaitól 2002-04-24 -- A szoftveróriás mindig is élesen kiállt termékei védelméért, és csak most kóstolgatja a nyílt forráskód előnyeit. A Microsoft története során - amivel milliárdokat keresett, és egy hatalmas iparágat monopolizált - mindig is azt vallotta: a programokat el kell adni, és nem szabad ingyen osztogatni. Tavaly Steve Ballmer "rákos daganatnak" nevezte a Linuxot, mely a szerzői jogok megcsúfolója. De lehet, hogy ezek az idők elmúltak. Az elmúlt hónapokban a cég több nagy operációs rendszerének kódját is átadta legfontosabb ügyfeleinek és kutatási intézeteknek, mivel belátták: több szem többet lát, és több ember több jó ötlettel állhat elő, mint bármely jól fizetett csapat. Forrás: CNN (2180)Férjhez megy Claudia Schiffer 2002-04-24 -- A német szupermodell, Claudia Schiffer még ebben az évben hozzámegy angol választottjához. Egy német magazin, a Bunte szerint már a helyszínt keresi a pár, akik 16 hónapja élnek együtt. A vőlegény pedig nem más, mint Matthew Vaughn neves angol producer, az ő munkáját dicséri a 'Blöff' és a 'Ravasz, az agy, és két füstölgő puskacső'. Ezután nem meglepő, hogy Madonna és Guy Richie házasságánál ő volt a rendező vőfélye. A 31 éves Schiffer, aki 15 éves karrierje alatt 550 magazin címlapján szerepelt, 6 évig járt jegyben a híres bűvésszel, David Copperfielddel. Az esküvőt Angliában tervezik megtartani, természetesen neves vendégekkel. Forrás: Ananova (2181)''Egypetéjű ikrek hasonló ismeretségét keresik'' 2002-04-25 -- Számos nehézségbe ütköznek az egypetéjű ikrek, amikor életük párját szeretnék megtalálni. De mostmár van segítség. Egy ausztrál ikerpárnak jutott először eszébe, hogy felállítsanak egy szájtot, ahol a hozzájuk hasonlóak kereshetnek párt maguknak. A már jól ismert - és igen népszerű - társkereső oldalakhoz hasonlóan építették fel oldalukat, ahol "megértő barátokra, de akár szerelemre is lelhetnek". A testvérpár szerint sok bonyodalmat okoz, hogy ha egyikük kapcsolatot kezdeményez, akkor a partner nem érti meg az ikrek szokatlanul erős kötődésüket egymáshoz, és ez gyakran felesleges féltékenységhez vezet. A 10 dolláros regisztrációs díj befizetése után most a hozzájuk hasonlóak között kereshetnek partnert maguknak, bárhol a világban. Forrás: Exclusively Twins (2182)Hangya-szuperkolónia Európában 2002-04-25 -- Az Argentínából közel 80 éve behurcolt hangyafaj létrehozta az eddig ismert legnagyobb kolóniát. A 6000 kilométeren elterülő "család" Észak-Olaszországtól Portugália északi részéig terjed. A tudósok szerint több milliárd rokonságból álló hangya milliónyi fészekben él a mediterrán térségben. A különlegessége a dolognak, hogy az azonos fajba, de más családba tartozó hangyák rendszerint megtámadják egymást, és a harc az egyik fészek teljes kipusztításáig tart. Ennek a kolóniának a fészkei viszont békében élnek egymás mellett, és a portugál hangyák - bizonyos hormonok alapján - megismerik olasz rokonaikat. A behurcolt faj egyébként legalább 20 őshonos hangyafajtát szorított ki eddig a térségben. Forrás: BBC (2183)Több millió 'foci-VB-betegre' számítanak Európában 2002-04-25 -- Egy angol felmérés szerint minden negyedik alkalmazott már most azt tervezi, hogy otthon marad munka helyett meccseket nézni. Közülük minden tizedik vallotta be, hogy alkalmanként beteget jelent majd, míg 16%-uk már előre kivette a nyári szabadságát a mérkőzések idejére. De akik be is mennek dolgozni, azokra se lehet igazán számítani, saját bevallásuk szerint nem lesznek képesek rendesen ellátni munkakörüket, mert a mérkőzésre koncentrálnak. Az egyik angol bank inkább tévéket állít fel a kávézóiban, és a foci iránt kevésbé érdeklődő alkalmazottait kéri meg az "ügyelet" ellátására. Európában a reggeli és délelőtti órákra esik a legtöbb mérkőzés. Forrás: CNN (2184)Kissinger elismerte a 'tévedések és hibák' lehetőségét 2002-04-25 -- A volt amerikai külügyminiszter egy letartóztatási kísérlet után beszélt a vietnami és laoszi túlkapások lehetőségéről. Ugyanaz a spanyol bíró, Baltasar Garzon kérte Henry Kissinger letartóztatását és kiadatását, aki korábban elérte Pinochet chilei tábornok több hónapos háziőrizetét. Ezúttal azonban a londoni bíróság nem látta megalapozottnak a vádat a bemutatott bizonyítékok alapján. Kissinger külügyminiszter, illetve biztonsági tanácsadó volt számos dél-amerikai puccs, és a vietnami, valamint a laoszi háború idején. Sokak szerint közvetve felelős számos háborús bűnért, mivel tudva azokról nem tett meg mindent megakadályozásuk érdekében. Forrás: Guardian (2185)A versenytársak fogást keresnek a Google-on 2002-04-25 -- Három és fél éves működése után a szakma és a közönség kedvence lett a Google kereső. Pedig vannak hibái. Amivel le tudta győzni a vetélytársait, az a merőben új technológia és elgondolás volt, mellyel valóban a legfontosabb találatokat teszi elénk. Mindezt az adott oldalakhoz kapcsolódó linkek száma alapján. Tehát ha sok oldal is ajánl egy másikat az adott témában, akkor az előre kerül a találatok között. Ezt vitatja most az egyik új versenytárs, a Teoma: szerintük így elvész sok fontos, a témával részletesebben foglalkozó, szakosodott találati eredmény, és csak a népszerű oldalak kerülnek elénk. Ezért ők a kulcsszavak alapján kijött találatokat tematikusan tovább kereshetővé teszik. Forrás: The Mercury News (2186)Győzzön a sötétség... 2002-04-25 -- Maga George Lucas is elismerte, hogy a Csillagok háborújának legutóbbi része az ő számára is csalódást okozott. Az interjúban elsősorban a filmhez kapcsolódó hatalmas méretű marketing-kampányról volt szó, mely ezúttal kisebb lesz. Lucas, akinek cége a Lucasfilm készítette a mostani 'A klónok támadása' című epizódot is, azt mondta, hogy a legutóbbi film "nem érte el az általam elvártakat". Természetesen mindenkit megnyugtatott, hogy tanultak hibáikból, és ezúttal nem lesznek "idétlen karakterek, vagy gyerekek" a filmben. A csalódott rajongó és kritikák ellenére a film majd 1 milliárd dollárt hozott. Az előzetesek alapján egyébként love-storyra számíthatunk a hercegnő és az ifjú Skywalker között, akire azután ráugrik a fekete páncél és elnehezül a légzése - mint az a 20 évvel ezelőtti részekből tudható. Forrás: TIME.com (2187)Japán tovább küzd a bálna-vadászati jogért 2002-04-26 -- Nemzetközi tanácskozás kezdődött a héten Japánban, ahol a szigetország - Norvégia támogatásával - a kereskedelmi bálna-vadászat felújítását szeretné elérni. A 43 tagországot számláló Nemzetközi Bálnaügyi Tanács szavazatainak háromnegyedére lenne szükség a tengeri emlősök halászatának újbóli megindításához. Japán 1986-ban egyoldalúan felhagyott a teljes tiltást elrendelő egyezmény alkalmazásával, azóta "tudományos céllal" évi több száz bálnát fognak ki. A tanácskozás helyszínétől néhány percre több étterem is árusít főtt bálnahúst. Japán évente jelentős összegeket költ szegény afrikai országok megsegítésére, melyért cserébe szavazatukat kérik a halászat visszaállításához. Forrás: USA Today (2188)Az USA már csak a harmadik a világpiaci rangsorban 2002-04-26 -- Az Enron összeomlásával, és a nagy könyvvizsgálók bukásával az Egyesült Államokat hosszú idő után lekerült a világ legnyitottabb gazdaságainak első helyéről. A toplistákat minden évben a piac nyitottságának és hatékonyságának elemzésével szerkesztik meg. A vizsgálati szempontok között olyan mérőszámok vannak, mint az adózási hajlandóság és mérték, az infláció, az állami beavatkozás mértéke és az általános gazdasági jellemzők. Hosszú idő után most először vette át a brit és a Hong-Kong-i piac a vezető szerepet az amerikai tőzsdék és piacok előtt, annak ellenére, hogy volumenükben továbbra se haladták meg azt. Forrás: Nando Times (2189)Az angol királynő tanácsai Beckham-nek a felépüléshez 2002-04-26 -- II. Erzsébet királynő aggódik az angol kapitány felépülése miatt, és felajánlotta unokája segítségét is. Mint ismeretes Beckham, az angolok legjobbja néhány hete eltörte lábát, ami kétségesség tette világbajnoki szereplését. Az ügyben már Tony Blair kormányfő is megszólalt, aki "az egész nemzetet aggasztó" fejleménynek nevezte a balesetet. Most a 76 éves királynő meglepő nyilatkozatot tett, kissé korholta a csatárt, amiért nem viselkedik elég felelősen, és "nem tesz meg mindent felépülése érdekében". Beckham még egy autóbalesetet is szenvedett egy hete, de akkor nem érte további sérülés. A királynő felajánlotta unokája, Zara Philips segítségét is, aki remek ápolónak bizonyult korábban. Forrás: Ananova (2190)Le Pen vészjelzés Európa számára - Prodi 2002-04-26 -- Az Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi szerint a szélsőjobboldal előretörése a francia elnökválasztáson "szükséges sokk" volt, melynek meg kell erősítenie Európát. "Ha erre a sokkra volt szüksége az európai vezetőknek, hogy megértsék a fiatalok problémáit és a politikai rendszer hibáit és rossz válaszait, akkor azt mondhatjuk, hogy erre szükség volt" - mondta egy olasz lapnak Prodi. A bevándorlás-ellenes, EU- és euró-ellenes Jain-Marie Le Pen második lett az elnökválasztás első fordulójában, így ő mérkőzhet meg a jelenlegi államfővel, Jacques Chirac-kal. Az eredmény éles elhatárolódást váltott ki az EU vezető politikusai részéről, és azóta naponta több ezres tüntetéseken tiltakoznak a franciák is. Forrás: CNN (2191)Le Pen vészjelzés Európa számára - Prodi 2002-04-26 -- Az Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi szerint a szélsőjobboldal előretörése a francia elnökválasztáson "szükséges sokk" volt, melynek meg kell erősítenie Európát. "Ha erre a sokkra volt szüksége az európai vezetőknek, hogy megértsék a fiatalok problémáit és a politikai rendszer hibáit és rossz válaszait, akkor azt mondhatjuk, hogy erre szükség volt" - mondta egy olasz lapnak Prodi. A bevándorlás-ellenes, EU- és euró-ellenes Jain-Marie Le Pen második lett az elnökválasztás első fordulójában, így ő mérkőzhet meg a jelenlegi államfővel, Jacques Chirac-kal. Az eredmény éles elhatárolódást váltott ki az EU vezető politikusai részéről, és azóta naponta több ezres tüntetéseken tiltakoznak a franciák is. Forrás: CNN (2192)Ciccolina újra választásokra készül 2002-04-29 -- A sikertelen magyarországi próbálkozás után az 51 éves pornósztár korábbi sikereinek helyszínén, Olaszországban lép újra a politika kanyargós ösvényére. Ezúttal Monza városának polgármesteri székéért indul 'Husika', aki a város izgalmasabbá tételét ígéri, ha megválasztják. Az 1987-es kampányában még fedetlen kebleket se szégyellt bevetni a siker érdekében, ami nem is maradt el: Róma egyik külvárosának parlamenti képviselője lett 5 évre. Most azt ígérte, hogy a "fontosabb dolgokat szeretne előtérbe helyezni, mint a cicijeim", egyebek között a város egyik patinás épületét alakítaná át kaszinóvá, míg a fő parkból Disneyland-et varázsolna. Forrás: ABC (2193)Kamerák, melyek előre látják a bajt 2002-04-29 -- Angol tudósok olyan szoftvert fejlesztettek ki térmegfigyelő kamerákhoz, mely felismeri a gyanús viselkedést. A kamerák által vett jeleket elemezve a szoftver képes felismerni, ha valaki bűncselekmény, vagy más rendellenes mozgásra készül az előre beprogramozott viselkedésminták alapján. Rengeteg korábbi felvételt néztek meg a tudósok a program elkészítése előtt, és rögzítették a legjellemzőbbeket. Elsősorban a tömeg mozgására, és az ezzel ellentétes viselkedés felismerésére használható megoldást már tesztelik egy londoni pályaudvaron. Remélik, hogy az öngyilkossági kísérletek megelőzésében lesz különösen hatásos eszköz, ugyanis ők rendszerint hosszasan időznek a helyszínen tettük előtt. Forrás: Independent (2194)Interneten is nézhető lesz a futball világbajnokság 2002-04-29 -- Letölthetőek lesznek az idei foci-vb legizgalmasabb pillanatai - jelentette be a FIFA. Az előfizetőknek 19.95$-ba kerül majd, hogy a meccsek összefoglalóit megnézhessék a számítógépeiken is. A szolgáltatást a Yahoo!-val együtt fejleszti ki a szövetség, és a www.fifaworldcup.com oldalon lesz elérhető. Az ötezer forintunkért közel 4 perces összefoglalót kapunk a 64 mérkőzésből, hatnyelvű kommentárral, meccs utáni interjúkkal, képernyővédőkkel és játékokkal - mondta a FIFA. A tervek szerint három órával a mérkőzés vége után már letölthetőek lesznek a legszebb pillanatok. Ez lesz az első alkalom, hogy a vb összefoglalók nézhetők lesznek a világhálón is. Forrás: CNN (2195)Megtalálták Lebegy helikopterének fekete dobozait 2002-04-29 -- Alexander Lebegy tábornok az orosz politikai élet egyik fenegyerekének számított, hirtelen halála után a leggazdagabb orosz kormányzóság vezetői széke maradt üresen. Az első vizsgálatok szerint a helikopter nagyon alacsonyan repült, és a sűrű ködben nem vett észre egy fehérre fagyott nagyfeszültségű távvezetéket. A Mi-8-as fedélzetén húsz utas tartózkodott, heten azonnal meghaltak, köztük Lebegy is. Az 52 éves egykori generális az egyik kulcsfigurája volt az 1991-es puccs leverésének, majd az első csecsen háborút lezáró megállapodásnak is. 1996-ban harmadik lett az orosz elnökválasztáson, miután Jelcin néhány hónapra a biztonsági tanács vezetőjévé nevezte ki. Forrás: Nando Times (2196)Saját honlap - olcsóbban és egyszerűbben 2002-04-03 -- A tizenéves számítógép-zseni jobban teszi az idén nyáron, ha megtanul füvet nyírni... Egyre egyszerűbb szoftvereket, és még több segédeszközt lehet ma már találni, melyek segítségével a saját, vagy kisvállalkozásunk weboldalának felépítése már nem kerül több százezres összegekbe - és magunk is megbirkózhatunk vele. Ma már néhány tízezer forintért bérelhetünk egész évre tárhelyet számos cégnél, itthon és külföldön is, és rengeteg segítséget kapunk olyan beépített varázsló-szoftverektől, melyek könnyűvé teszik az építést. Persze ez is része a tartalomszolgáltató oldalak üzleti tervének, de itt volt az ideje, hogy eltűnjön a misztikum fátyla a szájt-tervezésről. Alább néhány hasznos cím és honlap... Forrás: Siliconvalley.com (2197)Életmentő átszervezések az Alitaliánál 2002-04-03 -- Az olasz légitársaság, az Alitalia átszervezi vállalati struktúráját, és társulási viszonyt hoz létre az Air France-szal. Mindezek hátterében a cég katasztrofális pénzügyi háttere, és kétes hitelképessége áll. Hasonló okok miatt szűnt meg a svájci Swissair is, és a téma szakértői szerint csak néhány (három-négy) nagy légitársaság maradhat versenyképes Európában. Az Alitalia 1,43 milliárd euró értékben részvénycserét ajánlott az Air France-nak, a fizetések csökkentéséről állapodott meg a szakszervezetekkel, és jelentősen átszervezi a vállalatot. Tavaly a vártnál is nagyobb, 907 millió eurós veszteséggel zárták az évet. Az Alitalia 53%-át az olasz állam birtokolja. Forrás: The Times (2198)A nevetés az asztmás rohamok fő okozója 2002-04-03 -- A nevetés a legvalószínűbb kiváltója az asztmarohamoknak, még a megerőltető fizikai gyakorlatnál és a szmognál is gyakrabban - állítja egy most közétett ausztrál tanulmány. A University of New South Wales által készített kutatás szerint a vizsgált gyerekek harmada nevetés közben kapott asztmarohamot. A nevetés, mint kiváltó ok gyakoribb volt az idősebb gyerekek között, illetve azoknál, akiknél a legkellemetlenebb tünetek éjjel, vagy kora reggel jelentkeztek. A pontos összefüggések még nem ismertek, de elszomorító lehet valakinek úgy élnie az életét, hogy a legjobb gyógyszernek tartott nevetés csak tovább fokozza a bajt. Forrás: New Scientist (2199)Elfogták a rablókat a harmadik határon 2002-04-03 -- Elfogták végül azokat a bankrablókat, akik három országon át menekültek túszaikkal és zsákmányukkal. A német Uelzen városában történt bankrablás során 200.000 eurót vittek magukkal a bűnözők, de az ajtónál már várták őket a rendőrök. Ekkor két női, és egy férfi alkalmazottat túszul ejtettek, majd egy autót és szabad eltávozást követeltek. Egyelőre nem tisztázott, hogy miért engedték el őket a rendőrök, de ekkor három országon át tartó, helikopteres üldözés indult utánuk. A rablók kétszer is megálltak tankolni, egyszer Berlin mellett, egyszer Lengyelországban. Végül még Ukrajnába is átjutottak, ahol letartóztatták őket. A túszok sértetlenül megúszták a kalandot. Forrás: CNN (2200)A szex kiszorulóban lenne az interneten? 2002-04-03 -- A szexuális jellegű anyagok kutatása egyre kevésbé jellemző a keresőkre - állapítja meg az egyik nagy szájt tanulmánya a látogatóik kulcsszavait vizsgálva. A szórakozás és a szex helyett az emberek mind gyakrabban használják az internetet ügyintézésre és komolyabb ügyeik utánajárására, mint azt néhány évvel ezelőtt tették. Az öt éves kutatás szerint 1997-ben még minden hatodik keresés a szexxel volt kapcsolatos, de 2001-ben már csak minden tizenkettedik, és az is inkább a szexualitással kapcsolatban, mint pornográf képek felkutatásával. Egyes szakértők azért megjegyezték, hogy valószínűleg azért is, mert ma már keresni se kell a hasonló tartalmat: naponta több tucat e-mail érkezik kéretlenül postafiókokra, melyek pornóoldalakra irányítanak. Forrás: BBC (2201)Szívesen füllentenek az online ismerkedők 2002-04-30 -- Az internet egyik nagy sikersztorijának számít az anonim ismerkedés - az oldalak üzemeltetőinek is. Egy kanadai közvélemény-kutató cég 1200 embert kérdezett meg az online flörtölési szokásairól. Az alapvető megállapítása a felmérésnek, hogy bár szívesen állítjuk be kedvezőbb képet magunkról, a nagy torzítások nem jellemzőek. Néhány sokatmondó tény: kétszer annyi férfi keres partnert az interneten, mint nő. Nagy részük dolgozik, és jól is keres. A megkérdezettek 60%-a állította, hogy hosszútávú kapcsolatot keres, és közel ennyien vannak, akik már lefeküdtek az egyik interneten megismert partnerükkel. 27%-uknak sikerült ezt a kapcsolattá mélyíteni - és az esetek 3%-ban ez házasságba torkollott. Forrás: IT-Director (2202)Stallone az 'Évezred Akciószínésze' 2002-04-30 -- 25 év kemény munka és egy Oscar után Sylvester Stallone lett saját műfajának legjobbja. Legalábbis a Videókölcsönzők Egyesülete szerint. A Rambo és a Rocky sok folytatást megért sztárja nagyon büszke volt az elismerésre, melyet Las Vegasban vett át. A díj odaítélésekor az egyesület "színészi, írói és rendezői munkásságának művészi teljesítményét" méltatták, melyek a "filmtörténet legmaradandóbb élményei közé emelkedtek". Az 55 éves sztár 1976-ban katapultált a legnagyobbak közé, amikor a főszereplésével készült boksz-film, a Rocky elnyerte a legjobb filmért járó Oscar-t - melyet ő is írt. Forrás: Miami Herald (2203)Nem vizsgálódhat az ENSZ a jenin-i menekülttáborban 2002-04-30 -- A fegyveresek egy nagyobb csoportja elhagyta a betlehemi Születés templomát. A négy hete tartó szembenállás után 27 palesztin fegyveres feladta magát, de húszan még mindig bent maradtak. Eközben az izraeli hadsereg megkezdte a kivonulást Hebronból. Egy megegyezés is körvonalazódni látszik, melynek révén Arafat elhagyhatná a csaknem teljesen szétlőtt ramalahi főhadiszállását, cserébe a meggyilkolt izraeli idegenforgalmi miniszter gyilkosainak kiadásáért. Viszont az izraeli kormány megtagadta az ENSZ vizsgálóbizottságának fogadását, mely a Jenin menekülttáborban elkövetett állítólagos mészárlásokat kutatta volna. Forrás: Sky News (2204)Visszalőtt a Nintendo 2002-04-30 -- Tovább élesedik az árverseny a videojátékok piacán, miután a Nintendo - mindenkit meglepve - már a megjelenés előtt csökkentette árait. Európában május harmadikán kerülnek a boltokba a GameCube konzolok, 199 eurós áron, ami 24%-kal az eredetileg hirdetett alatt van. A japán céget valószínűleg a Microsoft Xbox-jának árcsökkentése késztette a marketing szempontból váratlan lépésre. Az Xbox árát néhány héttel megjelenése után közel negyedével csökkentették, mivel az eladások messze elmaradtak a várakozásoktól. A Nintendo GameCube-ja így a legolcsóbb konzol lesz a 20 milliárd dolláros videojáték piacon, melyen még mindig a Sony Playstation 2-je fogy a legjobban. Forrás: CNN (2205)'Vega' szülőket tartóztattak le gyermekük diétája miatt 2002-04-30 -- A New York-i pár szigorú vegetáriánus diétája miatt gyermekük maradandó fejlődési rendellenességeket szenvedett. Az elmúlt években többször is figyelmeztették az vegetáriánus szülőket az orvosok, hogy gyermekeik étrendjéből ne hagyják ki a húst, mivel az a korai fejlődésben rendkívül nehezen pótolható. A házaspárt a gyermekük veszélyeztetése és elhanyagolása miatt tartóztatták le egy névtelen bejelentés után. A 20 hónapos babának csak nyers magvakat, friss gyümölcsleveket, herbál teákat, babot és növényi olajakat adtak. A kislány csak 2-3 hónaposnak nézett ki, és súlya a felét se érte el az ilyenkor szokásosnak. Állami gondozásban marad, de várhatóan komoly fejlődési problémái lesznek. Forrás: Nando Times (2206)Kurnyikova perel a félmeztelen fotókért 2002-04-30 -- Az orosz teniszcsillag ügynöke szerint mindenki láthatja, hogy azok nem Anna Kurnyikovát ábrázolják. A Penthouse magazin júniusi számában megjelenő képeket egy paparazzi készítette Miamiban, majd tőle vette meg az újság. Schwab, Kurnyikova ügynöke azt állítja, hogy a Penthouse megkereste őket a képek ügyében, de amikor látni akarták azokat, többet nem jelentkeztek. A 10 oldalas összeállítás miatt a 20 éves teniszező pert indít a magazin ellen. Anna Kurnyikova az egyik legtöbbet fotózott sportoló, aki több milliós szponzori szerződéseket tudhat magáénak, pedig az eddigi 100 nemzetközi tornából, ahol indult még soha egyet se nyert meg. Forrás: MSNBC (2207)Ahogy felnőtt korba lépett a web, úgy veszti el sármját 2002-04-04 -- Mind többen állítják azok közül, akik az internet kezdete óta figyelik a fellelhető új, és érdekes oldalakat, hogy egyre kevesebb közöttük az igazán egyedi és szórakoztató. Glenn Davis, az egykor népszerű Cool Site of the Day szájt alapítója a kilencvenes évek közepén még az egész napját a világháló böngészésével töltötte, ahol naponta jelentek meg virtuális egér-temetők, ahol a hozzászólók véleményt alkottak a kiegészítők élet-utáni-életlehetőségeiről, vagy sokan ellenőrizték az egyik angol egyetemen fellelhető kávéfőző ürességét. Mára azonban az emberek egyre többet használják a világhálót a mindennapi ügyeikre, mind kevesebbet szörfölnek, és egyre nehezebben vehetők rá, hogy új oldalak után nézzenek. Forrás: New York Times (2208)Feloszlott a Megadeth 2002-04-04 -- Közel 20 év után a Megadeth ma bejelentette, hogy feloszlik. A frontember, Dave Mustaine egy baleset során olyan idegsérülést szerzett a bal kezén és karján, ami minden későbbi gitározási lehetőséget kérdésessé tesz. Mustaine nem volt hajlandó elárulni, hogy miként történt a baleset, de azt megemlítette, hogy semmi köze se volt a gitározáshoz. Az orvosai szerint legalább egy évig nem is lesz igazán képes használni a bal kezét, és utána se biztos, hogy valaha is újra játszhat. A Megadeth még 1983-ban alakult, miután Mustaine-t kirúgták a Metallicából, alkohol és kábítószer problémái miatt. Utána saját csapatával hétszer jelölték Grammyre, és összesen 13 nagylemezt adtak ki - a legutóbbit tavaly. Forrás: E! Online (2209)Vereséget szenvedtek a lemezkiadók 20002-04-04 -- Komoly vereséget szenvedtek a lemezkiadók képviselői Hollandiában, amikor a helyi bíróság a fellebbviteli perben úgy döntött, hogy a Kazaa nem vonható felelősségre a felhasználók szerzői jogsértéséért. A holland cég által kifejlesztett, un. peer-to-peer technológiával az internetezők egymás számítógépéről tölthetnek le zenéket és filmeket. A legnépszerűbb zenei oldalakon napi több millió szám és film cserél gazdát, gyakran a legújabb mozik DVD-minőségű változata is. A lemezkiadók arra hivatkoznak, hogy tavaly már világszerte 5-10%-kal estek vissza az eladások, melyek szerintük egyértelműen a jogdíj nélkül folyó internetes csere eredménye. Forrás: HoustonChronicle.com (2210)Robotkiállítás Japánban - szórakoztatás, vagy segítség? 2002-04-04 -- Japánban tartották idén a második robot-világkiállítást. A távol-keleti országban, ahol némely robot többe kerül havonta, mint az alkalmazottak, és ahol mind többen tartanak robotokat háziállatként, az idén már nem csak szórakoztatásra szánt gépekkel találkozhattunk. A héten záródó kiállítás Yokohamában, a Tokió mellett fekvő kikötővárosban zajlik. A Sony az idén is a szórakoztatásra helyezte a fő hangsúlyt, tavaly az idomítható robot-kutyával keltettek nagy feltűnést, az idén pedig a tánclépésekre tanítható emberi formájú gépekkel arattak sikert. A Honda ezzel szemben a mindennapi életben kíván segítséget nyújtani, "Asimo" névre keresztelt fejlesztésük szerintük egy nap helyettesítheti az éjjeli őrt és a 24 órás nővért, vagy ellenőrizheti a gyerekek leckeírását. Forrás: CNN (2211)Kína saját űrrállomást akar építeni 2002-04-04 -- Kína a harmadik sikeres űrrakéta-kísérlet után bejelentette, hogy nem csak saját űrhajózásukat akarják kifejleszteni, de egy kínai űrállomást is a világűrbe juttatnak hamarosan. A Senzou III. névre keresztelt, ember nélküli űrhajóban csak próbabábuk voltak, melyek a belső nyomást, hőmérsékletet és egyéb létfontosságú tényezőket vizsgálták. A legutóbbi rakétán majmok, kutyák és csigák is repültek Föld körüli pályán. Az első űrhajóst 2005-ben tervezik a világűrbe juttatni a kínaiak, melyet egy űrlaboratórium, végül egy saját űrállomás követ - jelentette az Új Kína hírügynökség. Peking közelében már el is kezdték az asztronauták kiképzését. Forrás: Cosmiverse (2212)A Microsoft elnökének váratlan lemondása 2002-04-04 -- Rick Belluzzo, a Microsoft elnöke és vezető ügyvezetője váratlanul lemondott, kevesebb, mint egy évvel hivatalba lépése után. A szoftvercég bejelentette, hogy nem kívánja mással helyettesíteni Belluzzo pozícióját, mostantól a vállalat mind a hat részlege Steve Ballmernek, a cég igazgatójának tartozik elszámolással. Belluzzo szerint így az egyes egységek nem csak a fejlesztést, de a piacra lépést is ellenőrizhetik, növelve önállóságukat. Egyes elemzők szerint Belluzzo számíthatott az elmúlt hónapok átrendezései után helye szükségtelenné válására, és talán nem is találta helyét Gates és Ballmer fényében, mindenesetre egy kívülálló perspektívájával fel tudta rázni a vállalatot. A cég cáfolta, hogy a lépésnek bármi köze lenne a Microsoft ellen folyó perekhez. Forrás: Guardian (2213)Népszerűek a Star Wars előzetesek 2002-04-05 -- Egyre népszerűbbek a filmek előzetesei az internetezők körében. Az elmúlt hetekben a hamarosan mozikba kerülő Star Wars II. beharangozói voltak látogatottak (http://www.starwars.com), egy hónap alatt 97%-kal nőtt az oldalak nézettsége - jelentette a Nielsen/NetRatings. Minden harmadik látogató le is töltött legalább egyet, az ott található három előzetes közül. A klipek alapján egyébként love-storyra számíthatunk a hercegnő és az ifjú Skywalker között, akire majd ráugrik a fekete páncél és elnehezül a légzése - mint az a 20 évvel ezelőtti részekből tudható. A film május 16-án kerül az amerikai mozikba, de a hírek szerint Los Angeles egyes mozijai előtt már most sorban állnak a rajongók. Forrás: CNet (2214)A nevetés az asztmás rohamok fő okozója 2002-04-03 -- A nevetés a legvalószínűbb kiváltója az asztmarohamoknak, még a megerőltető fizikai gyakorlatnál és a szmognál is gyakrabban - állítja egy most közétett ausztrál tanulmány. A University of New South Wales által készített kutatás szerint a vizsgált gyerekek harmada nevetés közben kapott asztmarohamot. A nevetés, mint kiváltó ok gyakoribb volt az idősebb gyerekek között, illetve azoknál, akiknél a legkellemetlenebb tünetek éjjel, vagy kora reggel jelentkeztek. A pontos összefüggések még nem ismertek, de elszomorító lehet valakinek úgy élnie az életét, hogy a legjobb gyógyszernek tartott nevetés csak tovább fokozza a bajt. Forrás: New Scientist (2215)Cápák és koalák a tisztuló Sydney-ben 2002-04-05 -- Koalák ülnek Sydney külvárosának fáin, és ritka cápák úszkálnak a kikötői öbölben - az ausztrál nagyváros környezetvédelmi programjának váratlan és látványos eredményeként. Még a szakembereket is meglepte, hogy az élővilág milyen gyorsan visszatelepült a számukra korábban már elviselhetetlenül szennyezett városba. A koalák az egyik legfélénkebb állatok Ausztráliában, és egyben a legérzékenyebbek is a környezeti változásokra. Az elmúlt ötven évben nem láttak belőlük egyet sem Sydney elővárosaiban - most pedig több csoportjuk is feltűnt. Az utóbbi hónapokban pedig egy, az óceánokon is ritka ausztrál bálna is ellátogatott a város kikötőjébe néhány hétre. Forrás: ABC (2216)Celine Dion új CD-jétől lefagyhat a számítógépünk 2002-04-05 -- Egy figyelmeztetést adtak közre az új Celine Dion CD vásárlóinak: ne is próbálják meg lejátszani a lemezt számítógépen, mert lefagyhat a rendszer. Az Európában piacra dobott CD-ket egy, Amerikában már tesztelt másolásvédelmi technológiával látták el, mely lehetetlenné teszi a zene fájlformátumban való mentését. Több panasz is érkezett a Sony-hoz, hogy a CD-lejátszóba szorultak a lemezek. A Sony szerint ennek csak az az oka, hogy a gép lefagyott - amint arra egy külön címke is figyelmeztet a borítón. Celine Dion új lemeze, az A New Day Has Come egyébként már vezeti a listákat a tengerentúlon és Angliában. Forrás: BBC (2217)Bush nyugalomra int, sokak szerint már későn 2002-04-05 -- Tegnap Bush, amerikai elnök a szokottnál sokkal élesebben ítélte el a közel-keleti erőszakhullámot. Felszólította az izraeli vezetést, hogy azonnal és feltétel nélkül vonuljon ki a megszállt területekről. Ugyanakkor Arafatot is azzal vádolta, hogy saját maga is felelős a kialakult helyzetért, mivel semmit se tett az öngyilkos merényletek megakadályozására. Megbízta külügyminiszterét, Colin Powellt, hogy utazzon a térségbe és próbáljon közvetíteni a kiéleződött helyzetben. Ez európai vezetők üdvözölték kezdeményezését, de számos kommentál megkésettnek és súlytalannak nevezte az amerikai lépést. Forrás: IOL (2218)Bill Gates - április bolondja 2002-04-05 -- Még a világ leggazdagabb emberét is meg lehet tréfálni - viszont a jelek szerint nem szereti ezt. Két kanadai rádiós műsorvezetőnek az az ötlete támadt, hogy miniszterelnökük, Jean Chretien nevében felhívják Bill Gates. Chretien - quebec-i lévén - az angolt erős francia akcentussal beszéli, ezért fel se tűnt a Microsoft vezetőjének, hogy átejtették. A műsorvezetők először csak a gazdasági helyzetről beszéltek, majd többször kritizálták a Windows operációs rendszert, hogy az gyakran lefagy az irodában. Majd megemlítették, hogy ellátogathatnának egy görbe estére Montreal híres piros-lámpás negyedébe. A rádiósokat meglepte, hogy Gates személyzete nem ellenőrizte a hívás forrását. Szerintük egyébként Gates nem tűnt mérgesnek a végén, de nem is találta viccesnek. Forrás: ZDNet (2219)Előrelépés az emberi klónozásban? 2002-04-05 -- Az egyik nő, aki önként jelentkezett az emberi klónozásra, már nyolc hetes terhes - jelentette be ma Dr. Severino Antinori. Az olasz genetikus-orvos azzal vált világszerte ismertté tavaly, hogy vállalta az emberi klónokkal való kísérletezést, annak ellenére, hogy abban se Itália, se semmilyen más ország hivatalosan nem támogatja. Egy, az Emirátusokban tartott genetikai konferencián válaszolt néhány kérdésre előadása után, melyben az eddigi sikerekről számolt be. Azokra a kérdésekre, hogy mi történik, ha a Dollynál, a klónozott birkánál is megfigyelt korai öregedés lépne fel, azt válaszolta, hogy nagy körültekintéssel járnak el a folyamat minden szakaszában. A legtöbb országban tiltják az emberi klónokkal való kísérletezést. Forrás: Gulf News (2220)Az okos pohár megment a rendeléstől 2002-04-08 -- A sörrendelés egy új formájával ismerkedhetünk meg hamarosan: csak meg kell köszönnünk teli italt, anélkül, hogy azt kérni kelljen. A japán Mitsubishi egy olyan új korsót - és főként a lelkét szolgáló mikrochipet - fejlesztett ki, mely érzékeli, ha a pohár már üres, és jelez a bárszemélyzetnek, hogy újabb italra lesz szüksége a vendégnek. Hasonló technológiát használnak, mint a nagyáruházak elektronikus lopás-védelmi rendszerei. Az érzékelő a pohár falába van építve, míg az antenna és a chip a korsó alján van kiépítve. A cég szerint a megoldás teljesen vízálló. Az ötlet nem is annyira új: Csehország régi kocsmáiban sose kellett új korsót kérni, amint kiürült, a személyzet máris elénk rakott egy újabbal. Ha eljött az idő csak azt kellett jelezni, hogy már nem kérünk többet - csak a számlát. Forrás: Silicon (2221)Rosszul fogynak az Xbox-ok 2002-04-08 -- Csalódást keltett az Xbox japán indulása - jelentette az Enterbrain magazin. A videojáték piacon a legnagyobb és legfontosabb falatnak tartott szigetországban kevesebb, mint 200.000 konzolt adtak el a bevezetés első három hetében. Ezzel szemben pl. a Sony Playstation 2-ből közel egymilliót adtak el ugyanennyi idő alatt. Ráadásul az Xbox drágább is, mint a világszerte piacvezető Playstation, mely utóbbinak már egyszer csökkentette is az árát a Sony. A Microsoft nem kívánta kommentálni az eladásokat, de egy szakértő szerint leginkább a vonzó játék-szoftverek hiányára vezethető vissza az Xbox kudarca. Forrás: MSNBC (2222)Megtisztítják a Mount Everestet 2002-04-08 -- Sok hegymászó szerint a Mount Everest nemcsak a világ legmagasabb hegye, de a világ legmagasabb szeméttelepe és temetője is. Most egy négy ország hegymászóiból szerveződött 29 fős csapat arra készül, hogy összegyűjtse a csúcs közelében elszórt oxigén-palackokat, műanyagokat, konzervdobozokat, köteleket és sátrakat. A grúz, japán és koreai hegymászók nepáli serpák segítségével a Kettes Tábor és a Déli Pont közötti utat akarják először megtisztítani, melyen a legtöbb hegymászó közelíti meg a csúcsot. Az április közepén induló expedíció a tervek szerint több tonnányi szemetet fog lehozni a hegyről, és ha módjukban áll, megpróbálnak néhány holttestet is lehozni - melyekből szintén több tucat található a csúcs közelében. Forrás: The Dominion Post (2223)Visszavennék a Nobel-díjat Peresztől 2002-04-08 -- Miközben tovább folynak a harcok Izraelben és a megszállt területeken, a norvég parlament több tagja is "megbánta", hogy Nobel-békedíjat adott Pereznek és Arafatnak. A korábban példa nélkül álló bejelentés szerint mind többen érzik úgy, hogy az 1994-ben megítélt díj alapeszméjével ellentétesek a mostani hadműveletek, melyet a Saron kabinet rendelt el, s melynek Perez is tagja. Akkor az azóta meggyilkolt Jitzák Rabin miniszterelnök, Simon Perez akkori és jelenlegi külügyminiszter és Jasszer Arafat megosztva kapták meg a békedíjat. A hét végén a világ számos országában tartottak megmozdulásokat a palesztinokkal szimpatizáló tüntetők, akik Izrael kivonulását követelik - most már az amerikai kormányzattal együtt. Forrás: BBC (2224)Web-teszt a szexfüggésről 2002-04-08 -- Gondolkozott már azon, hogy vajon normális a szexuális vágyakozása, vagy esetleg betegesen szex-függő lenne? A szingapúri Egészségügyi Minisztérium most egy olyan tesztet adott közre, melyben felmérhetjük, hogy vágyaink a normális határon belül vannak-e - állítja magáról az oldal. A 25 kérdésből álló sorozatban olyan kérdésekre kell válaszolni, mint "Gyakran foglalkoztatják szexuális gondolatok?", vagy "Szerelmeskedett már valakivel, csak mert alkalom adódott, és utána megbánta tettét?". Akik háromnál több kérdésre válaszolnak igennel, azoknak már pszichológus segítségét ajánlják, a háromnál kevesebbszer igenlőknek elég, ha csak elbeszélgetnek barátaikkal, családjukkal. Külön teszt készült nőknek is. Forrás: CAMP (2225)Woody Allen filmje nyit Cannes-ban 2002-04-08 -- Röviddel első Oscar-jelenése után Woody Allen a franciák nagy filmfesztiváljára is ellátogat. A neves New York-i rendező, aki korábban önként bojkottálta a filmes rendezvényeket és még saját Oscar-díjait sem ment el átvenni, az idén szeretett városát képviselte a gálán, és vicces beszédet mondott a hősies rendőrök és tűzoltók emlékére. A 67 éves Allen új filmje fogja megnyitni az idei Cannes-i Filmfesztivált, melynek címe Hollywood Ending, és amiben rajta kívül Tea Leoni a főszereplő. A filmet versenyen kívül mutatják be. A történet egy öreg rendezőről szól, aki a nagy visszatérésre készül, de megvakul a forgatás alatt, és ezt titkolni próbálja a stáb előtt. Forrás: Miami Herald (2226)Kemény fordulók a Davis Kupában 2002-04-09 -- Nagy mérkőzések voltak a Davis Kupában az elmúlt napokban, lassan kialakul az elődöntők beosztása. Fabrice Santoro biztosította Franciaország részvételét a további versenyben, miután Bohdan Ulihrach-t öt játszmában verve 3-2-re fordította a gallok előnyét. A franciák a tavalyi győztesként idén a Kupa megvédését tűzték ki célul. Miután az amerikaiak a két évvel ezelőtt diadalmaskodó spanyolokat legyőzték, most a franciákkal kerülnek szembe a következő fordulóban. Az oroszok 4-1-re letarolták a svédeket, és a következő lépcsőben Argentína ellen lépnek pályára, ugyanis a dél-amerikaiak 3-2-re verték a horvátokat. Forrás: Calgary Herald (2227)Kínai és amerikai tudósok létrehozták a rizs 'térképét' 2002-04-09 -- Amerikai és kínai tudósok a napokban közreadták a rizs teljes genetikai kódját. A publikáció jelentősége óriási lehet, hiszen a fejlődő országokban a rizs jelenti a fő élelmiszert, és a világ teljes fehérje és kalória-bevitelének két-harmadát adja ez a növény egy ENSZ jelentés szerint. Több ország is versenyben áll, hogy minél ellenállóbb és termékenyebb gabonákat fejlesszenek ki, melyhez komoly segítséget nyújt majd a genetikai térkép. Ez az első alkalom, hogy egy gabona-félének a teljes genetikai állományát feltérképezték, a tudósok szerint ez komoly segítséget jelent majd az árpa és a búza kutatásában is. Forrás: Mercury News (2228)A terrortámadások domináltak az idei Pulitzeren 2002-04-09 -- A sajtó szeptember 11-i közvetítései domináltak az idei Pulitzer-díj kiosztáson. A makói származású Pulitzer József által alapított elismerésből idén a New York Times-nak jutott a legtöbb, hét kategóriában győztek, mely rekordnak számít. A Los Angeles Times és a Washington Post két-két díjat kapott. A 14 kiosztott díj közül nyolcnak volt közvetlenül köze az amerikai terrortámadásokhoz. A legtöbbre tartott elismerés, a közszolgálatért adott aranyérmet is a New York Times kapta, ezzel 88-ra emelkedett az újság Pulitzer-jeinek száma. A Washington Post az idei két díjával együtt már 37 elismeréssel büszkélkedhet, köztük az idei legjobb oknyomozó riporttal. Forrás: San Francisco Chronicle (2229)Elég volt az IE-ből? Válts böngészőt! 2002-04-09 -- A múlt héten - és idén már másodszor - a Microsoft újabb javításokat adott közre az alig féléves Internet Explorer-hez. A mostani is egy külső hozzáférés megakadályozását szolgáló kód volt. Ezután már több szakíró is felvette, hogy ezek a problámák nem fognak megoldódni, és arra se számíthatunk, hogy számuk jelentősen csökkenne. Néhányan arra hivatkoznak, hogy az Explorert több támadás éri - lévén Microsoft termék -, mint a konkurens Natscape-et, vagy az Operát. De néhányan ennél is tovább mennek, arra hivatkozva, hogy a böngésző túlságosan is nagymértékben kapcsolódik az operációs rendszerhez, és a sokrétű összefonódás révén az egész gép sebezhetőbbé válik. Forrás: ZDNet (2230)A politika nyomja az olaj árakat egyre feljebb 2002-04-09 -- Tovább emelkedtek tegnap az olajárak, pedig már így is 40%-kal drágább a hordónkénti ár, mint 2001 végén. Ezúttal Szaddam Husszein bejelentése borzolta az alkuszok kedélyeit a tőzsdén. Az iraki elnök harminc napos önkéntes embargót jelentett be az állami televízióban, tiltakozásul Izrael katonai akciója ellen. Eközben Venezuelában - ahonnan az USA olaj-importjának nagy része származik - egyre nagyobb méreteket ölt az energetikai munkások sztrájkja. Sok közgazdász arra figyelmeztetett, hogy a nemrég beindult és oly hőn áhított gazdasági növekedés visszaeshet, ha a kőolaj tovább drágul. Forrás: New York Times (2231)Kuba internetes generációja 2002-04-09 -- Fidel Castro egyik beszédében egy ambiciózus tervéről beszélt, mely szerint Kuba a számítógépes szakemberek bölcsőjévé válna. Ezzel egyelőre az a legnagyobb gond, hogy az országban csak néhány embernek van internet-hozzáférése, és őket is rendszeresen ellenőrzik. A BBC riportja leírja Rodolfo Garcia történetét, melyben a fiatalember részletezi, hogy miként kellett bizonyítania megbízhatóságát, mire az egyike lehetett a kiválaszottaknak: internetezhet. Először grafikai tehetségéről, majd politikai megbízhatóságáról kellett számot adnia, de manapság a megélhetés jelenti számára a legnagyobb gondot - bár egyike a néhány embernek, aki meg tud tervezni egy szájtot Kubában, megrendelés híján nem sokra megy vele. Forrás: BBC (2232)A Microsoft a média-lejátszók piacán puccsra készült 2002-05-10 -- A szoftveróriás egy korábban elbocsátott középvezetője olyan tervet mutatott be a bíróságnak, melyben a böngészők piacán már bevált, kiszorítós taktika alkalmazását sürgette a vállalat. Az 1999-es keltezésű tervet a Microsoft ellen folyó monopol-tevékenységet vizsgáló perben mutatták be. Az árukapcsolás már bevált a Netscape elleni piaci küzdelemben, és Bill Gates ezt a taktikát javasolta a média-lejátszók piacán is, főként a Real lejátszók ellen. A per tovább folyik, miután a kilenc amerikai állam visszautasította a peren kívüli megegyezést, mondván, az nem áll majd a Microsoft eddigi gyakorlatának útjába. Forrás: Yahoo! News (2233)Kiszűrni a bűnözőket három éves korban? 2002-05-10 -- Az angol belügyminisztérium egy olyan megfigyelési rendszert kíván kidolgozni, mely már óvodás korban kiszűri az antiszociális viselkedést. Több tanulmányban is megállapították már, hogy a bűnözésre hajlamos fiatalok viselkedése olyan mintát mutat, melyből már egész fiatal korban kimutathatóak a későbbi viselkedés jelei. "Arra kell törekednünk, hogy az utcán nagyon is jelenlevő bűnözést már kialakulásában kontrolálhassuk" - mondta az angol belügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy nem kívánnak a családok életébe, és gyereknevelési szokásaiba beleavatkozni, de fontos a diszfunkcionális, megfelelő értékrendet felmutatni képtelen családok segítése. Forrás: BBC (2234)3,6 millió nemlétező ember a török népszámlálásban 2002-05-10 -- A két évvel ezelőtti cenzus adatait a helyi hatóságok néhol kozmetikázták, így próbálva növelni központi támogatások összegét. Az ankarai statisztikai hivatal vezetője szerint 3-4 hónapig is eltarthat, amíg kiszűrik a valós adatok közül a nemlétező személyeket. A 2000-ben végzett felmérés szerint 64.059.000 lakosa volt Törökországnak, de ez az összeg még változhat idén. Az önkormányzatok a lakosság arányában jutnak bizonyos központi támogatásokhoz, ezért jelentettek bizonyos helyeken a létezőnél magasabb számot. A népszámlálást azért is kritizálták korábban, mert a kurd területeken nem minden faluba jutottak el a számlálási biztosok. Forrás: Reuters (2235)A világbajnokság a legtutibb tipp- a bookmakereknek 2002-05-10 -- Eddig minden negyedik évben megduplázódtak a foci-vb-re kötött fogadások összegei. A fogadások legnagyobb része még ma is Nagy-Britanniában köttetik, itt vannak az internetes fogadóirodák központjai is. Az 1994-es amerikai vb idején még 40 millió fontos bevételt jelentettek a legnagyobb cégek, 1998-ban már 85 millió fontosat, az idén pedig már 200 milliós összértékre számítanak. A fogadási összegek növekedéséhez nagymértékben hozzájárultak az internetes kötések is. Az egyik legnagyobb fogadónál, a Ladbrokers-nél már most 165 országból érkeztek tippek. Az eddigi összesítések szerint Argentína a favorit, de az olaszokra és a franciákra is sokan fogadnak. Forrás: CNN (2236) 2002-05-10 -- Forrás: 2002-05-10 -- Az angolok csak ENSZ jóváhagyással támadnák Irakot 2002-05-10 -- Tony Blair nyilatkozata óvatosabban fogalmaz az eddigi brit-amerikai retorikához képest. Korábban az angolok Bush terror-ellenes koalíciójának feltétlen támogatói voltak, tevékenyen részt vállalva az afganisztáni hadműveletekben. Ehhez képes ma Tony Blair, brit miniszterelnök már úgy fogalmazott, hogy az Irak elleni esetleges katonai akciót csak az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával támogatják. Szakértők az álláspont megváltoztatását a brit munkáspárton belüli vitákkal magyarázzák, számos tisztviselő nem támogatja a hadműveleteket tervét. Az ENSZ vezetői a héten optimistán nyilatkoztak a fegyverzet-ellenőrzések újbóli beindításáról. Az EU többi országa eddig is ellenezte az Irak elleni katonai fellépést. Forrás: Independent (2238)A klónok tényleg támadnak - Letölthető a Star Wars II 2002-05-10 -- Tegnap óta több helyről is hozzáférhető a Csillagok Háborújának legújabb része - egy héttel a hivatalos bemutató előtt. Az egyik legnagyobb érdeklődéssel - és marketing-kampánnyal - kísért nyári filmbemutató előzetes "elszabadulás" jól demonstrálja a film- és zeneipar problémáit. A stúdiók és lemezkiadók évek óta próbálják megakadályozni jogvédett anyagaik ingyenes terjesztését az interneten, de néhány bírósági győzelem ellenére a gyakorlatban vesztésre állnak. Az egyre jobb tömörítők és gyorsabb internetes kapcsolatok révén mind többen töltenek le zenét és filmeket. Ez elsősorban a videó eladások és kölcsönzések bevételeit csökkenti majd. Becslések szerint akár 1 millióan is látni fogják az új Star Wars részt a premier előtt. Forrás: Los Angeles Times (2239)Életmentő tea szívroham után 2002-05-13 -- Napi két pohár tea drámaian csökkentheti a szívrohamokat követő halálozási arányt - állapította meg egy most közzétett tanulmány. A kutatást végző szakemberek szerint egy bizonyos fajta hatóanyag, melyet a fekete és a zöld tea is tartalmaz, jelentősen növelheti a szív ellenálló képességét. "Az eredmények sokkal nagyobb változást mutattak, mint amire számítottunk" - mondta Dr. Kenneth Mukamal, aki a kutatást vezette. "Ha a valós hatás kisebb is, mint az eredmények most mutatják, a javulás így is drámai". A tanulmány szerint a rendszeres teázóknál 44%-kal alacsonyabb halálozási arányt figyeltek meg az első infarktus után, mint a nem-teázóknál. Forrás: CNN (2240)Tony Blair nagy kalandja az euróval 2002-05-13 -- Több brit napilapban is felbukkantak egy olyan kormányterv részletei, mely szerint Blair és csapata egy kampányt tervez egy euró-referendum kapcsán. A terv egy felmérés után készült jelentés, mely megállapítja: most először érett meg arra az idő, hogy a briteket fel lehessen készíteni egy euró-párti népszavazásra. Nagy-Britanniában eddig erős ellenérzéseket keltett a közös európai pénz bevezetésének még csak felvetése is. A britek nem nézték jó szemmel a pint, a font és a láb eltűnését sem. De a legutóbbi felmérés szerint már csak 55%-uk ellenzi a bevezetést, szemben a 41%-os támogató táborral. A tervezet szerint egy erős kampánnyal akár egy éven belül is el lehetne fogadtatni az új pénz gondolatát. Forrás: Telegraph (2241)Mariah Carey új szerződése az Island Records-szal 2002-05-13 -- Januárban még 30 millió dollárt fizetett ki számára az EMI, csak hogy felbonthassa a szerződést a leszállóágban lévő pop-sztárral. Carey karrierje - akinek több No. 1 dala állt az amerikai listák élén, mint bárkinek, a Beatles-en és Elvis Presley-n kívül - akkor került holtvágányra, amikor tavaly szakított férjével, felfedezőjével és menedzserével. Ez után jelent meg a Glitter című albuma, mely a hasonló című film zenéje is volt. Mindkettő hatalmasat bukott. Az EMI ekkor menekült ki a szerződésből, hatalmas ráfizetéssel. A mostani üzlet szakértők szerint meg se közelíti a korábbi 80-100 milliós nagyságrendet, bár a részletekről senki se nyilatkozik. Forrás: Lycos (2242)Nem látszik a várható életkor emelkedésének vége 2002-05-13 -- Szakértők szerint az emberek egyre hosszabb életkorra számíthatnak, és a 100. év elérése néhány évtizeden belül nem számít majd ritkaságnak. Annak ellenére, hogy az örök élet továbbra is csak realitások nélküli álom marad, az életkor növekedése az orvostudomány és a gyógyszerek fejlődésével tovább folytatódik. Ma már nem jelenthető ki egy "végső" határ, melynél tovább nem élhetünk meg magasabb kort. A tudósok kiemelték, hogy valahányszor valaki megpróbálta megbecsülni az emberi élet végső korhatárát, néhány éven belül az több évvel emelni kellett azt. Az elmúlt száz évben a várható életkor aránya 3 hónappal emelkedett minden évben, és megkétszereződött az elmúlt 200 évben. Forrás: BBC (2243)Botrány Schumacher osztrák győzelme körül 2002-05-13 -- A szurkolók és a versenytársak is tiltakoznak a Ferrari döntése ellen: Barrichello-t az utolsó körben Schumacher elengedésére szólították fel. Eddig is nagyon jól ment a Ferrari csapatának, minden jel a tavalyi győzelmi sorozat megismétlését vetítette előre. Schumacher toronymagasan vezet, akárcsak a csapat. Épp ezért váltott ki felháborodást a döntés, hogy Barrichello adja át vezető helyét a mögötte jövő Schumacher-nak az utolsó körben. A tavalyi bajnok utólag megdöbbent a reakciókon, és elmondta: ha módjában állt volna, nem teljesíti az utasítást, és olasz versenytársának meghagyta volna élete második győzelmének lehetőségét. Az ügyben a FIA is vizsgálatot indítványozott. Forrás: itv (2244)Jimmy Carter történelmi útja Havannába 2002-05-13 -- 1928 óta ő az első amerikai elnök - hivatalban lévő, vagy egykori -, aki ellátogatott Kubába. A jótékonysági szerepvállalásairól ismert egykori elnököt Fidel Castro köszöntötte a havannai repülőtéren. A 75 éves kubai vezető szürke öltönyben várta Cartert. A jelenlegi amerikai vezetés többször is hangsúlyozta, hogy nem örül a látogatásnak, de nem kíván akadályokat gördíteni annak útjába. Váratlan fejlemény volt az ügyben, hogy Castro beleegyezett az ellenzéki csoportok képviselőivel tervezett találkozásba, és kijelentette: semmiben se kívánnak korlátozásokat hozni abban, hogy az egykori elnök hova látogat el, és kikkel találkozik. Carter ma az állami tévében mond beszédet. Forrás: Yahoo! News (2245)Oroszország a legkorruptabb 2002-05-15 -- Az orosz és a dél-koreai cégek fizetnek leggyakrabban kenőpénzt bizonyos szerződések elnyeréséért. A német Transparency International minden évben közzéteszi felmérését, mely a gazdaságilag fejlett és bizonyos fejlődő országok nagyvállalati korrupcióját térképezi fel. Az idén 15 országot - köztük hazánkat is - vizsgálták, ahol a legnagyobb vállalatok vezetőit kérdezték meg a kenőpénzekről. A 2002-es felmérés alapján Oroszországban a legelterjedtebb a korrupció, utána Dél-Korea, Olaszország, Hong Kong, Malájzia, Japán és az USA következik. Ezzel szemben az ausztrálok a legkevésbé megvesztegethetők, őket a svédek, a svájciak és az osztrákok követik. Forrás: Transparency International (2246)Űrhajózás álma egy lépéssel közelebb kerül 2002-05-15 -- Még idén ősszel fellövik az első kísérleti űrhajót, mely a Nap fényét alakítja át mozgási energiává egy hatalmas "fény-vitorlával". A magánvállalkozást a Planetary Society nevű szervezet fizeti, mely főként sci-fi írókból és hollywoodi filmesekből áll. A tudományos-fantasztikus könyvekből már jól ismert ötlet szerint a napfény erejét hajszálvékony, fóliából készült vitorlával fogják be, és ez akár a fénysebesség közelire is gyorsíthatja a járművet. A kísérlet sikerét a NASA szakemberei is nagy érdeklődéssel várják, néhányan azonban szkeptikusak a szerkezet működőképességével kapcsolatban. Forrás: BBC (2247)Amerikai termékek bojkottja az Arab-öbölben 2002-05-15 -- A hivatalos szervek, és a szaúdi királyi család nem szólalt meg a bojkott kapcsán, de az amerikai termékek importja 30%-kal esett vissza. A magánkezdeményezéshez jelentős források állnak rendelkezésre, számos aktivistát fogadtak fel, akik bevásárlóközpontok előtt szórólapokat osztogatnak. Az aktivisták szerint a szaúdi királyi család is támogatja kezdeményezésüket, de ezt hivatalosan nem kommentálták. A bojkott az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás miatt indult a palesztin önkormányzat elleni támadások idején. Egyes források szerint más perzsa-öbölbeli országok is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Forrás: World Tribune (2248)Ez megint Zidane vébéje lesz 2002-05-15 -- A franciák csatára, Zinedine Zidane lesz a világbajnokság legjobbja, állítják a világ legismertebb sport-újságírói. A 33 megkérdezett szakértőből 12-en nevezték meg Zidane-t, mint az idei vébé várhatóan legjobb játékosát. Az egyik angol lapíró elismerte, hogy "bár a szívem Beckham felé húz, aki remélem játszani tud majd, de a fejem szerint mégis Zidane lesz a sztár. Jelenleg messze ő a legjobb játékos a világon". A francia csatár rekordösszegért, 66 millió dollárért került a Juventus-tól a Real Madridhoz, és kétszer választotta meg a FIFA a világ legjobb játékosának. Ma a Real és a Bayer Leverkusen meccsen, a Bajnokok Ligájának döntőjében láthatjuk őt játszani. Forrás: Yahoo! Sports (2249)A Pókember a filmes hibák csúcsát közelíti 2002-05-15 -- A képregényhősből egész-estés filmmé előléptetett hős a bevételek után új rekordokat dönget: a legtöbb folytonossági hiba egy filmen. Minden idők listáján már a harmadik helyen áll a 'Spider Man', már csak a Mátrix és a Titanic előzi meg. A movie-mistakes.com nevű oldalon olyan hibákat gyűjtenek, mint az egyik jelenetben még betört ablak a következő képben már magától megjavult, vagy koszos ruhák a szereplőkön, melyek egyik pillanatról a másikra tiszták lesznek. A rekordbevétellel nyitott film hemzseg az ilyen hibáktól, bár az oldal üzemeltetője szerint ez a két dolog összefügg. Forrás: STUFF (2250)A Fiat eladja a Ferrari-t 2002-05-15 -- Olaszország legnagyobb autógyártója hatalmas veszteségről számolt be, ezért a vállalat karcsúsítását tervezik. Csak az első három hónapban 529 millió euró veszteség keletkezett. Egyebek között szóba került a Fiat tulajdonában lévő Ferrari részvények értékesítése. A luxusautókat és sportkocsikat gyártó vállalat is komoly veszteséget termelt az anyacégnek, jelentősen visszaestek az eladások is. De egyelőre csak azt jelentették be, hogy a részvénycsomag értékesítése után is a Fiat marad a cég fő irányítója (10%-ot a Ferrari család birtokol). Ez az első alkalom 1993 óta, hogy az egész cég veszteséges legyen. Forrás: CNN (2251)Örjöngő macska elkergette a háziakat 2002-05-16 -- Egy kanadai család házi kedvence ruhákat és húst szaggatva menekülésre kényszerítette gazdáit. A megrendült család rendőri segítséget kért. Először a babysitter hívta fel őket, hogy a macskájuk megbolondult. Amikor a házigazdák hazaérkeztek, a sziámi megtámadta a férfit, szétszaggatta a ruháit, és utána a kezét és lábát is csúnyán összekarmolta. Miután a családfő is menekülésre kényszerült, és jobb ötletük nem lévén, kihívták a rendőröket. A helyi szerveknek húsz perces harc árán sikerült megfékezni az őrjöngő macskát, pokrócokkal szorították be egy sarokba. A gazdái állatorvoshoz vitték a sziámit, hogy megállapítsa, mi okozta a szokatlan viselkedést. Forrás: Webcenter (2252)A Sony harmadával csökkenti a PS2 árát 2002-05-16 -- A videojátékok piacán eddigi vezető helyét igyekszik a Japán cég bebetonozni. A hét eleje óta 199 dolláros áron kínálja a Playstation 2-t a Sony világszerte. Az árcsökkentés újabb nehézséget jelenthet a Microsoft Xbox számára, melynek eladásai csalódást keltettek a cégnél. Ez a vezető-fejlesztő leváltásához, és néhány hét utáni kényszeredett árcsökkentéshez vezetett. De az új helyzetben szakértők további árleszállítást várnak. A Sony a PS 2 2000 októberi indulása óta 8,4 millió konzolt adott el, szemben az Xbox 1,8 milliós és a Nintendo Game Cubes 1,5 milliós forgalmával. Forrás: The Mercury News (2253)Lemondott a Napster vezetése 2002-05-16 -- Csőd közeli állapotba jutott az egykor 60 millió felhasználót vonzó cég. Fénykorában a digitális forradalom izgalmát, a lemezcégeknek pedig legrosszabb rémálmukat testesítette meg a Napster. Ez volt két éve. Azóta a céget többször beperelték, végül sikerült elérni lezárását is. Meglepő fordulat akkor állt be, amikor a média-óriás, a Bertelsmann AG megvásárolta a Napster-t, és legális, jogdíjfizetős zenei oldalt próbált meg létrehozni a cég romjain. De 85 millió dollár befektetése után sem sikerült vonzóvá tenni a fizetős szolgáltatást, főként az ingyenes - és illegális - letöltésekkel szemben. Tegnap távozott az eddigi vezetés is. Forrás: Nando Times (2254)Mától Star Wars II - A klónok támadása 2002-05-16 -- A klónok mellett a kritikusok is támadnak, ami persze nem kedvteleníti el a rajongókat. Az egyik amerikai kritikus kesergően meg is jegyezte írásában, hogy hiába rossz a film, olyan biztosra vehető a siker, mint hogy az emberek elmennek vasárnap a templomba - függetlenül a prédikátor teljesítményétől. A mostani rész már az ötödik George Lucas nagyszabású meséjében. A marketing fogások tökélyre vitt tárházával bevezetett film minden fanyalgás ellenére biztos sikerre számíthat. Az első film, a 1977-es Star Wars minden idők második legtöbb bevételt hozó filmje volt, 461 millióval. A szintén sokat szidott 'Star Wars I - Baljós árnyak' pedig a negyedik ugyanezen a listán a maga 431 milliós bevételével. Forrás: E! Online (2255)'Lelki társat' találhat az ember - csak hinni kell benne 2002-05-17 -- Egy új pszichológiai kutatás megállapította, hogy az emberek sokszor megtalálni vélik tökéletes lelki társukat - mégha ez csak egy észlelési illúzió is. A kutatást végző szakemberek szerint gyakran csúsztatunk, valós és valótlan dolgokat összemosunk, amikor megtalálni véljük tökéletes párunkat. Több száz házaspárt, több éve együtt lévő párt kérdeztek meg önmagukról, párjukról, és hogy miként látják társukat, illetve ő mit lát bennük. Az eredmények alapján a pozitív hozzáállás a legfontosabb: mégha társunk másként is ítéli meg egyes tulajdonságainkat, ez nem tart vissza minket attól a hittől, hogy a dolgok valóban jó irányba haladnak, és ráleltünk a 'nagy Ő'-re. Forrás: Reuters (2256)Egy madár szemszögéből 2002-05-17 -- Akinek gyerekkori álmai között szerepelt a házak és fák körüli repkedés, az feltétlenül próbálja ki az EarthViewer 3D programot. A Keyhole vállalat eddig főként ingatlan ügynökségeknek és várostervezőknek forgalmazta szoftverét, meglehetősen borsos, 1200 dolláros áron. De mostantól egy lecsupaszított verziót is kínálnak a hozzá való 3D kártyával, az egyéves előfizetés csak 79 dollár. Az igazán jó hír a két hetes próbaverzió, mely nem ad olyan jó felbontást és képsebességet, mint a gyári program - és ehhez viszonylag gyors kapcsolat is kell -, de egy kis betekintést így is nyerhetünk a madarak szemszögéből kis világunk látványába. Forrás: The Mercury News (2257)Madonna zajos sikere a londoni West End-en 2002-05-17 -- Az amerikai popsztár hosszú idő után először lépett színpadra, és a kritikusok meglepve tapasztalták, hogy egész tehetséges. A hatalmas felhajtással kísért bemutatóra nem is hívták meg a londoni lapok írnokait, néhányan mégis megnézték az előadást. Azt többen is furcsállották, hogy Madonna megjelenése a színpadon azonnal hatalmas ovációt váltott ki - mielőtt egyáltalán kinyithatta volna a száját. Amikor viszont végre megtehette, akkor jött a második meglepetés: Ciccone kisasszony meglepően jól adta elő szerepét, remekül énekelt, egyszóval korábbi filmes és színpadi bukásaihoz képest igen jól szerepelt. Forrás: ABC (2258)Greene doktor végső búcsúja vonzotta a nézőket 2002-05-17 -- Ami már régóta sejthető volt, az Amerikában már bekövetkezett - Anthony Edwards, alias Greene doktor hosszas haldoklás után otthagyta a Vészhelyzetet. Aki itthon még követi az eseményeket, az ne olvassa tovább! Szóval a jelenleg legnépszerűbb szereplő is kilépett a sorozatból, "a rákkal való hosszú és heroikus küzdelem" után. Miután heteken keresztül a levegőben lógott az elkerülhetetlen, és az amerikai nézők mindhiába várták a doki utolsó útját a kórházba, végül kissé csalódniuk kellett. A nagyjelenetre nem is került sor - Greene doki haláláról csak egy faxban értesül a kórház személyzete. Az utolsó részt 28,7 millióan nézték - George Clooney távozását 4 éve még 35.7 millióan. Forrás: E! Online (2259)Újabb vizsgálatok az online brókercégeknél 2002-05-17 -- Mindössze négy év működéssel a hátuk mögött az internetes részvény- és kötvénykereskedelem ellen már hat különböző amerikai vizsgálatot és egy európai nyomozást indítottak. És itt nem a hackerek maszatolásáról volt szó, hanem a vállalkozásokat létrehozó pénzintézetek szabálytalanásairól. Most újabb gyanú merült fel, ezúttal a BrokerTec, és a FXall kapcsán, hogy visszaéltek piaci helyzetükkel. A cégek mögött az őket létrehozó bankok állnak, akik sokmillió dollár befektetése után jövedelmet szeretnének látni. Most az a gyanú merült fel, hogy a pénzintézetek nyomást gyakoroltak bizonyos ügyfeleikre, hogy részvényeikkel az ő internetes kereskedésükben jelenjenek meg. Forrás: New York Times (2260)A Pápa ''lemond'', ha állapota tovább romlik 2002-05-17 -- II. János Pál pápa nem zárta ki a lemondás lehetőségét sem, ha állapota tovább romlik - mondta egy hondurasi kardinális. Az olasz kommentálok szerint Oscar Maradiaga nyilatkozata tovább fűtheti a vitát, hogy meddig képes még a gyengélkedő pápa ellátni hivatalát. A 82 éves katolikus egyházfő parkinson-kórban szenved, de csípőjével és térdével is gondok vannak. A nyilvános szerepléseken mind nagyobb gondot jelent, hogy II. János Pál gyakran már nem képes a ceremóniákon szokásos feladatait ellátni, így már többször felmerült a kérdés, hogy meddig maradhat hivatalában. A katolikus kánon-jog szerint technikailag lehetséges az egyházfő lemondása, de erre csak egyszer került sor, 1294-ben. Forrás: BBC (2261)A kismamák inkább interneteznek... 2002-05-02 -- Egy most közzétett felmérés szerint a fiatal anyák mind többet használják otthon az internetet, és egyre kevesebbet néznek tévét. Az eredmény éppen akkor született, mikor a gazdasági recesszió miatt visszaeső hirdetési költségekből egyre kevesebb jut az online megjelenésre. Ez erősen hathat a reklámcégekre, akik eddig az internetes hirdetés visszafogását ajánlották, mert szerint nem elég hatékonyak. A Jupiter szerint a megkérdezett anyák közel fele nyilatkozott úgy, inkább olcsóbb vásárlási lehetőségeket, vagy szórakozást keresnek az interneten, minthogy tévét nézzenek. Forrás: Jupiter Media Metrix (2262)A Smiths 'befolyásban' legyőzte a Beatles-t 2002-05-02 -- A várakozásokkal ellentétben a kevéssé ismert Smiths-t választotta az elmúlt ötven év legnagyobb befolyású bandájává a New Musical Express. Az amerikai Rolling Stone magazin mellett a legtöbbre tartott brit zenei szaklap az ötvenedik évfordulóján készítette el listát. A döntési szempontok voltak az olvasók szavazatai, hogy a zenekar hányszor szerepelt az újságban, és a rendszeres éves összesítésükben hányadik lett az elmúlt évtizedekben. A Smiths simán nyert Bob Marley, vagy a Rolling Stones előtt. A legjobb ötvenben egyébként alig szerepelnek fekete zenészek (négyen vannak), vagy nők (hárman, Madonnával az élen). Forrás: Guardian (2263)Kína munkanélküliségi rátája megháromszorozódik 4 év alatt 2002-05-02 -- A munkanélküliek száma várhatóan jóval magasabb lesz, mint amivel a jelenlegi kormányzat számol. Ez főként Kína néhány hónapos WTO tagságával magyarázható, mely keményebb versenyre készteti a magánszférát, míg a deficites állami cégek fölszámolását vonhatja maga után. Az most közzétett előrejelzés ráadásul csak a hivatalosan nyilvántartott munkanélküliekkel számol, az ellátásból kiesettekkel már nem. Kínában minden évben 12-13 millió új munkavállaló keres állást, ezen fiatalok egy része csak tovább növeli a falvakból és a szegény vidékekről a nagyvárosokba érkezők számát. Forrás: Webcenter (2264)Bill Clinton saját tévéműsorról tárgyal 2002-05-02 -- Az egykori amerikai elnök tegnap az egyik nagy tévétársaság vezetőivel tárgyalt saját talkshow-járól - állította több forrás is. Bár a megbeszélések egyelőre csak a kezdeti szakaszban vannak, Clinton szándéka állítólag komoly. Olyannyira, hogy évi 50 millió dollárt kér a rendszeres műsorért. Szakértők azonban nem számítanak komolyan egy ilyen beszélgetős műsor létrejöttére, szerintük az egykori elnök eláll majd a szándéktól, ha pontosan megérti az ezzel járó feladat nehézségeit. A nyugdíjba vonult egykori elnökök általában a könyvtárukat gondozzák, memoárjukat írják, vagy jótékonysági akciókban vesznek részt, és többnyire jelentős jövedelmük van különböző vállalatok igazgatótanácsi tagságából. Forrás: LA Times (2265)ETA - spanyol futball: 0 - 1 2002-05-02 -- A baszk terrorszervezet, az ETA robbantása ellenére is megtartották tegnap a Bajnokok Ligája elődöntőjét. Egy autóbomba a kezdés előtt egy órával robbant fel, több rendőr is megsérült, mikor megpróbálták kiüríteni a helyszínt. Az amúgy is feszült mérkőzés előtt a szervezők hosszasan tanácskoztak a folytatásról, de végül megtartották a meccset. A madridi Santiago Bernabeu stadionban 75.000 néző volt kíváncsi a két legnagyobb spanyol csapat összecsapására, mely végül 1-1-es döntetlenre végződött. De a Real így is továbbjutott, miután a múlt héten 2-0-ra győztek a katalánok otthonában. Forrás: CNN (2266)A Yahoo vezér szerint Hollywood nem kapcsolt 2002-05-02 -- Terry Semel azt állítja, hogy a hollywood-i stúdiók és a lemezgyártók évek óta felesleges szélmalomharcot vívnak, ahelyett, hogy a valós megoldásokat keresnék. A világ legnagyobb tartalomszolgáltatója, a Yahoo! ügyvezető igazgatója szerint a szórakoztató ipar "lebénult" az interneten folyó ingyenes letöltésektől, és nem koncentrált arra, amit az emberek elvártak. Ez pedig az olcsó és egyszerűen hozzáférhető tartalom és szórakozás. Ehelyett inkább évekig tartó csatározásokba folytak, melynek eredménye egy oldal lezárása lett, mely helyébe azóta tíz másik lépett. Semel az alternatív megoldásokat hiányolja leginkább, és hogy Hollywood egyelőre nem tud mit kezdeni az internettel. Forrás: Miami Herald (2267)Kevesebb a ''rossz lány'' - a fiúk nagy bánatára 2002-05-21 -- A tizenéves fiúk később kezdik meg szexuális tapasztalat-szerzésüket, mint egy évtizeddel ezelőtt - s ezért a lányok "okolhatók". Az Egyesült Államokban évtizedek óta készítenek felmérést tizenévesek szexuális szokásairól. A mostani eredmények szerint az elmúlt évtizedben 8,5%-kal csökkent a szexuális tapasztalatot szerzett fiúk aránya, viszont a lányoknál nem volt számottevő változást. Ennek az a magyarázata, hogy a lányok öntudatosabban lettek, és a tinédzserek első élményeiket főként komoly kapcsolataikból szerzik. A korábbi eredmények még azt mutatták, hogy a fiúk egy jelentős része a társaságukban lévő "rossz lányoktól" szerezte első tapasztalatait, míg ma ritkábbak az egyéjszakás kapcsolat az első alkalommal. Forrás: YourHealthDaily (2268)Feltörték a Sony 'másolhatatlan' CD-technológiáját 2002-05-21 -- A lemezgyártók nagy költséggel kialakított technológiája egy nevetségesen egyszerű megoldással hatástalanítható: a CD szélét egy alkoholos filccel kell befirkálni. Csak néhány hónappal az első bejelentések, és a néhány héttel az első másolás-védelemmel ellátott CD-k megjelenése után már több, crackerek által látogatott helyen is feltűnt a "megoldás": csak le kell takarni a CD szélét. Ehhez egy alkoholos filc is elég. Az egyik oldalon epésen meg is jegyezte az egyik hozzászóló: "Kíváncsi leszek, legközelebb mit találnak ki a jogvédelmi problémákra. Talán betiltják a filctollakat". A lemezgyártók óriási összegeket ölnek olyan megoldások fejlesztésébe, melyek révén megállítható lenne a CD-k tartalmának megosztása az internetre. Forrás: USA Today (2269)Tiltakozásokra számítanak Bush berlini látogatása előtt 2002-05-21 -- Németországban fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be Bush látogatása előtt, mivel már 100 tüntetésre is engedélyt kértek. Berlinben 10.000 rohamrendőr vigyázza majd az amerikai elnök biztonságát. Bush fontos beszédet készül mondani a Bundestagban csütörtökön, melyben várhatóan a terrorizmus-ellenes összefogás további fontosságát szorgalmazza majd. Németországban mind gyakrabban hallani kritikákat az amerikaiak által vezetett koalíció agresszív fellépéséről, különösen mióta szóba került egy Irak elleni esetleges katonai akció is. A múlt héten Tony Blair brit kormányfő is már csak fenntartásokkal beszélt a további hadászati együttműködésről Irak ellen. Forrás: CNN (2270)A vártnál rosszabbul nyitott a Klónok támadása 2002-05-21 -- Az előzetes várakozásoktól, de még a vasárnapi becslésektől is elmaradt az új Star Wars első hétvégi bevétele. Az első négy nap a film 110,2 millió dollárt hozott a 20th Century Fox stúdiónak, pedig vasárnap még 6 millióval többet reméltek - ezzel megverhette volna az egy héttel korábban indult Pókember-t. Ez végül nem sikerült, a Klónok támadása csak a harmadik helyre került az első hétvégi árbevételt tekintve a Spider Man és a Harry Potter mögött. Viszont sikerült túlszárnyalni az első rész, a Baljós árnyak 64,8 milliós nyitását - jogosan, tegyük hozzá, mert ez a rész azért sokkal jobban sikerült. Forrás: ABC (2271)Auszrtália a bookmakerek kedvence a vébén 2002-05-22 -- A jövő évi rugby-világbajnokság - mely a foci-vb és az Olimpia után a harmadik legnézettebb sportesemény - sorsolása után az ausztráloknak könnyű dolguk lehet. Az ötödik rugby-vébén Ausztrália egy csoportba került Argentínával, és mint rendező ország, valamint az egyik nagy hagyományú válogatottként komoly esélyük van annak megnyerésére is. A szóba jöhető ellenfelek főként az angolszász országokból kerülnek ki, a rendezőn kívül eddig csak Angliának, Dél-Afrikának és Új-Zélandnak sikerült a cím közelébe kerülnie. És ez utóbbi három ország egy csoportba került, így az ausztráloknak nem is kell komoly ellenféllel szembenézni az elődöntők előtt. Forrás: Planet-Rugby (2272)Svédország nem kész az euróra 2002-05-22 -- Az Európai Bizottság mai bejelentése szerint Svédország több kritériumban is le van maradva az euró-csatlakozás feltételeinek megteremtésében. Mindez rossz hír a svédeknek, akik már idén népszavazást készültek kiírni a közös európai pénz bevezetéséről. Az EB által említett kifogások közül a legsúlyosabbak a stockholmi Központi Bank politikai függősége, a Maastrciht-i Egyezményhez való csatlakozás hiánya - melyről a skandináv országban egyelőre hallani se akarnak -, és a svéd korona pénzügyi sebezhetősége. A svéd jegybank elnöke a napokban jelentette be idő előtti lemondását, miután a kormány 2,2 milliárd euró átutalására kötelezte. Forrás: CNN (2273)Bono és a bankár Afrikában 2002-05-22 -- A U2 énekese és az amerikai pénzügyminiszter közös afrikai körútra indult, melynek célja a szegénységre, éhínségre és a konfliktusokra irányítani a világ figyelmét. A furcsa pár elsősorban a segélyszállítmányok megfelelő helyre kerülését szeretné ellenőrizni, valamint azok hasznosságát bizonyítani. De az is eltökélt szándékuk, hogy megfelelő befektetésekkel segítség a világ legszegényebb, és legelmaradottabb kontinensét. Tegnap Ghánában kezdték meg két hetes útjukat, majd Dél-Afrikában, Ugandában és Etiópiában folytatják. Bono az amerikai kormányzatot is szeretné meggyőzni, hogy az Afrikába jutatott segélyek nem csak jótékonykodás, de jó befektetés is lehet. Forrás: New York Times (2274)Újabb terrorfenyegetés New York nevezetességei ellen 2002-05-22 -- Az FBI ma figyelmeztetést adott ki New York-ban, mely szerint pontosan meg nem határozott terrortámadás fenyegeti a várost. A hírre megerősítették a rendőri készenlétet, különösen a keleti oldalon, ahol a haditengerészet tervezett egy nagyszabású parádét. Az FBI szerint olyan nevezetes célpontokról kaptak információt, mint a Szabadság-szobor és a Brooklyn-híd. A nap folyamán rövid időre le is zárták a város legöregebb hídját, miután egy elhagyott csomagot találtak a talapzatánál. A hírszerzés az információit a közelmúltban elfogott al-Kaida tagok vallomásaira alapozta, és elismerték: tehetetlenek a Közel-Keleten szokásos öngyilkos merénylőkkel szemben. Forrás: canada.com (2275)Hordozható számítógép másik világot mutat 2002-05-23 -- Amerikai kutatók olyan szoftvert és szemüveget fejlesztenek ki, ami a valós világot virtuális képekkel és információkkal egészíti ki. Az elsősorban rendőröknek és tűzoltóknak készült fejlesztés lényege, hogy a szemüvegen belülre további képeket vetíthetnek. A program ezután képes összehangolni a szemüveg irányával, tehát ha mozdulunk, akkor is látható a megfelelő helyen a többlet-információ. Például így a tűzoltók a legnagyobb füstben is láthatják majd az épület belsejében, hogy hol van a tűzcsap, vagy a rendőrök pedig a körözött bűnözők képével vethetik össze az igazoltatott személyt a helyszínen. Forrás: CNN (2276)Új megközelítés a videojátékok terén 2002-05-23 -- A legtöbb számítógépes játékra az jellemző, hogy minél gyorsabb akciójelenetekkel mind magasabbra tornásszák az adrenalin-szintet. Az új generáció viszont nyugtatni akar. Az írországi MindGames nevű cég pszichológusok bevonásával készít olyan programokat, melyek kikapcsolódó és szórakoztató relaxációt kínálnak. Az első prototípusban, a Relax to Win-ben egy sárkányt irányítunk, melyet úgy tudunk mind nagyobb sebességgel hajszolni, hogy egyre nyugodtabbak leszünk. A készülék a bőr elektromos áramvezető képességét méri, mely az egyik legjobb jellemzője egy ember lelki feszültségének. A játékokat depressziós, vagy valamilyen traumán átesett embereknek szánják. Forrás: BBC (2277)Kína nagyszabású erdőtelepítési terve 2002-05-23 -- Egy tíz éves, hatalmas mértékű növény és erdőtelepítési programot hirdetett meg Kína a következő 10 évre. A szóba kerülő terület 4,5-szerese Magyarországnak, és az eddigi legnagyobb, amit a Kínai Népköztársaság valaha is elhatározott. Az utóbbi évtizedekben Peking gyakorlatilag semmit se tett a természeti környezete megóvásáért. Számos környezetvédelmi szervezet is figyelmeztette az kínai vezetést, hogy a túlerőltetett ipari fejlesztést nem folytathatja tovább a népesség víz- és élelmiszer-ellátásának veszélyeztetése nélkül. Az elmúlt években egyre nagyobb területek sivatagosodtak el Kínában, veszélyeztetve a rizsföldeket és mezőgazdaságot. Forrás: Globe and Mail (2278)A vonatokban bentreked a mobiltelefonok sugárzása 2002-05-23 -- Akik utálják a metróban, vagy a vonaton, hogy utastársuk telefonál mellettük, azoknak újabb okuk lehet erre. Egy japán kutatás eredményei szerint a vonatfülkékben a rádiótelefonok sugárzási szintje messze meghaladhatja az előírt egészségügyi határértékeket. Ennek oka, hogy a nagyrészt fémből készült kocsiszerkezetek visszaverik a telefonok által kibocsátott sugárzást, felerősítve annak hatását. A kutatás szerint csak az ablakokon át csökkenhet a belső sugárzás értéke. Ráadásul ha kevesebben vannak egy kocsiban, a visszaverődés mértéke még nagyobb. Forrás: New Scientist (2279)Az N'Sync tag az űrbe készül 2002-05-23 -- A popcsapat egyik tagja, Lance Bass már egy Moszkva közeli bázison van, ahol alkalmassági teszteket végeznek rajta. Az orosz űrkutatási program szóvivője megerősítette, hogy már két amerikai jelentkező előzetes egészségügyi vizsgálatát is megkezdték a következő eladó orosz űrturista helyére. Az egyik az N'Sync énekese, Lance Bass, a másik egy volt NASA dolgozó, aki jelenleg saját űrtanácsadó cégét irányítja. A mostani felkészülés a harmadik űrturista útra abból rendkívüli, hogy a Bass útját szponzorok fedezik, cserébe az exkluzív interjúkért és közvetítésekért. A egyhetes jegy ára az űrbe továbbra is 20 millió dollár. Forrás: news.com.au (2280)Atomháború lehet India és Pakisztán között - Straw 2002-05-23 -- A brit külügyminiszter komoran nyilatkozott a legújabb kasmíri konfliktusról, melyet sokkal súlyosabbnak ítélt a Közel-Keleten lévőnél. Az elmúlt két napban folyamatosan aknával lőtték egymást a szembenálló felek az indiai-pakisztáni határon. A helyszínre látogató brit külügyminiszter közvetíteni próbál a két atomhatalom között. Az első megbeszélések után azt nyilatkozta, hogy a két ország között nem épült ki egy forró-drót, mint az egykori Szovjetúnió és az USA között, és nincsenek rendszeres konzultációk és kommunikációs csatornák se a kormányok között, mely egy konfliktus gyors eszkalálódásához vezethet - mondta Jack Straw. A határon egymillió katona néz egymással szembe, és több hadihajót is a térségbe irányított két ország. Forrás: Hindustan Times (2281)Hogy viselkedik a házi kedvenc, ha egyedül van? 2002-05-24 -- Egy felmérést készítettek háziállataink viselkedéséről, ha egyedül maradnak otthon. A sokszor békés és nyugodt állatok gyakran bújnak ki a bőrükből, ha az övék a ház. Kamerákat állítottak be az állatok, főként kutyák megfigyelésére, hogy megfigyeljék: megváltozik-e a viselkedésük, ha a gazdi távozik. Számos esetben meg kellett állapítani, hogy az eb a távozás után néhány perccel a szemétből kezd ebédelni, felmászik a konyhabútorra, és hempereg a heverőn, amin nem lenne szabad. A vizsgálat alapján megállapítható, hogy a kutyák tudják, hogy mikor tehetnek bizonyos dolgokat - amiket nem mernének megtenni, ha a gazdájuk otthon van. Forrás: TheSanDiegoChannel (2282)A teljes Hemingway-életmű az interneten 2002-05-24 -- A világhírű amerikai író lett az első, akinek minden regénye letölthető az internetről. A 23 regényből álló életmű mindegyike 10 dollárba kerül. Többek között az Akiért a harang szól, és a Búcsú a fegyverektől várhatóan a népszerűbb e-könyvek között szerepel majd. A régi papírlapokat azonban máig se tudta legyőzni az elektronikus könyv-változat, az emberek nem szívesen olvasnak hosszabb szövegeket a számítógép képernyőjén. Stephen King is próbálkozott a kizárólagos internetes publikációval, de a Növény 6. fejezete után feladta, mivel az internetezők figyelme "olyan tág, mint egy szöcskéé" - mondta. Forrás: BBC (2283)Ingyenes AIDS-gyógyszerek Kenyának 2002-05-24 -- Egy német gyógyszergyár egymillió dózis AIDS-gyógyszert ajánlott fel a kenyai kormánynak ingyenesen. Az első 8000 adag nevirapint ma szállították át Nairobiba. A német Boehringer Ingelheim az elkövetkező 5 évben folyamatosan szállítja majd a gyógyszert Afrikába. Egy tanulmány szerint a nevirapin jelentősen csökkentheti annak veszélyét, hogy egy fertőzött nő magzata is HIV-pozitív legyen. Az európai és az amerikai gyógyszergyártókat sokan támadták az elmúlt években, mivel drága AIDS-ellenes készítményeik megfizethetetlenek a szegény, és a betegség által leginkább sújtott afrikai országok számára. Forrás: Daily Nation on the Web (2284)Továbbra is zsugorodik a mobil-piac 2002-05-24 -- 2002 első negyedében tovább csökkentek a mobiltelefonok eladásai az előző évhez képest. A tavaly kezdődött visszaesés folytatására több cégnél is számítottak, a szakértők szerint az év vége előtt nem lehet komolyabb fellendülésre számítani. A Gartner's Dataquest által készített tanulmány szerint továbbra is a Nokia vezet az eladásokban, 32,5 millió eladott készülékkel a világpiac 35%-át látja el. Ám eközben a Motorola, Samsung Electronics, és a Siemens növelni tudta részesedését - különösen ez utóbbi kettőnek sikerült előrelépnie. A Sony-Ericsson kettősét új tagként vizsgálták, akik az első három hónapban 6 millió készüléket forgalmaztak. Forrás: PC World (2285)Kurnyikova a legszexibb nő a világon 2002-05-24 -- Anna Kurnyikova, az orosz teniszcsillag végre megnyerte első nagydíját - egy férfimagazin a világ legszexibb nőjének választotta. Az FHM-magazin immár negyedik alkalommal kérdezte meg olvasóit, hogy kit tartanak a legvonzóbb nőnek a világon. Kurnyikova - aki napi 30.000 dollárt keresett tavaly, főként szponzorai jóvoltából, pedig még életében sose nyert Grand-slam tornán - lett az idei győztes. A második egy új brit popsztár, Rachel Stevens, az S Club 7 énekese. A harmadik Britney Spears volt, míg az elmúlt két évben diadalmaskodó Jennifer Lopez leszorult a negyedik helyre. Forrás: Sky News (2286)Új atomerőmű épülhet Finnországban 2002-05-24 -- A környezetvédők tiltakozásainak ellenére is megszavazta a finn parlament az új atomerőmű tervét, mely az elmúlt 10 évben az első lesz Nyugat-Európában. A szavazást heves vita előzte meg, és ez a 107-92-es, szoros szavazati arányon is meglátszik. Az ötödik finn atomerőművel egyrészt az orosz energia és kőolaj szállításoktól való függőségüket akarja csökkenteni Helsinki, másrészt a törvényhozásban vállalt üvegház-hatást kiváltó gázok kibocsátását kívánja a meghatározott szintre leszállítani. Utoljára 1991-ben épült atomerőmű Franciaországban. A környezetvédők egészségügyi és biztonsági szempontból is veszélyforrásnak tartják az erőművet. Forrás: CNN (2287)A Pentagon hadrendbe állítja a méheket is 2002-05-27 -- Az amerikai védelmi minisztérium háziméheket treníroz robbanóanyag felismerésre. Az elmúlt három évben egy Washington által finanszírozott kutatócsoport közönséges háziméheket tanított be robbanóanyagok, kábítószerek megtalálására. A méhek szaglása rendkívül jó, több esetben még a kutyákét is felülmúlja. A legnehezebb feladat azonban az volt, hogy a méheket rávegyék a virágporon kívül valami más megtalálására. Ezt végül a hagyományos, jutalmazó-büntető elven oldották meg. A Pentagon a katonai bázisok közelébe kívánja telepíteni az idomított méheket. Forrás: Independent (2288)A brazilok többsége nem is számít örök hűségre 2002-05-27 -- Minden negyedik brazil reméli csak azt, hogy párja a házasságuk alatt hűséges marad - állapítja meg egy most közzétett felmérés. A DataFolha által készített nemzetközi tanulmány a párok várakozásait rögzíti, de azt is, hogy mit beszélnek meg egymással, és van-e mit eltitkolniuk. A felmérés alapján a brazilok sokkal nyitottabbak és őszintébbek társaikkal, mint a nyugati-világ más országaiban az jellemző. Jellemzően háromnegyedük be is vallja párjának félrelépéseit, akik többnyire meg is bocsátják azt. Forrás: iWon (2289)A 'Star Wars' játék Xbox-ra és Playstation-re is 2002-05-27 -- George Lucas új filmje már mindenhol az első a mozikban, az év végére pedig kész lesz a játéksorozat első része is. Eddig is nagy volt a várakozás a decemberre beharangozott játék előtt, amire most rátettek még egy lapáttal: nem csak PC-re, de egyben a Microsoft új konzoljára, az Xbox-ra és a Sony Playstation 2-jére is kifejlesztik a verziót. A Star Wars-nak lesz szerepjátékos, és több százas multiplayer változata is. A konzolok csatájában egyelőre toronymagasan vezet a Sony, az elmúlt hetekben kitört árháborúban a Nintendo vesztésre áll - a hét végén le is mondott a cég vezetése. Forrás: CNet (2290)Zidane sérülés miatt nem játszhat 2002-05-27 -- A címvédő francia válogatott nélkülözni kénytelen legjobb emberét a nyitómérkezéseken. Zinedine Zidane a hét végi bemelegítő mérkőzésen sérült meg, ahol a házigazda Dél-Koreával játszottak (3-2 lett a vége). Az első jelentések szerint azonban nem komoly a baj, a lesántikáló csatár csak az első néhány mérkőzésről fog hiányozni, és remélhetőleg hamarosan újra játszhat. A francia nem az egyetlen csapat, aki sztárjait nélkülözni fogja ezen a vébén: az angolok kapitánya, David Beckham a csoportmérkőzéseken már biztosan nem vehet részt, sérült az argentin csatár, Claudio Caniggia is, és a németek kulcs-középcsatára, Michael Ballack se segítheti csapatát. Forrás: itv (2291)Polanski nyerte az idei Arany Pálmát 2002-05-27 -- Tegnap adták a legnevesebb európai filmdíjakat Cannes-ban. Roman Polanski érzelmes, és személyes hangvételű filmje, a 'The Pianist' (A zongorista - nem hivatalos fordításban) nyerte el a legértékesebb díjat. A film Adrien Brody főszereplésével egy zseniális lengyel zongoraművészről szól, aki a második világháborúban meg tudott szökni a varsói gettóból. Polanski kisgyermekként szintén túlélte a gettót, de édesanyját elvesztette a holokausztban. A nagydíjat egy finn film, 'Az ember múlt nélkül' nyerte. A legjobb rendező Paul Thomas Anderson lett fekete komédiájával, a 'Punch-Drunk Love'-val. Forrás: MSNBC (2292)Orosz ellenkezés a partneri viszony kezdetén 2002-05-27 -- Tegnap óta létezik a NATO-orosz közös tanács, de Putyin a mai megbeszélésekre a bővítés ellen protestálva érkezik. A tegnap aláírt megegyezés alapján Oroszország részt vehet a 20 tagú NATO ülésein, közösen dolgozhatják ki álláspontjaikat a tömegpusztító fegyverek és a terrorizmus kérdésében. A mai római tanácsozásra készülve Putyin elutazása előtt azonban azt hangsúlyozta, hogy Moszkva továbbra sem támogatja a katonai szövetség keleti irányú terjeszkedését, és azt minden eszközzel akadályozni, de legalább is lassítani fogja. Ehhez fő szövetségese Ukrajna és Fehéroroszország, akik szintén nem szívesen látnának még több NATO-tagországokat a határaiknál. Forrás: Russian Observer (2293)Botrányos FIFA elnökválasztás 2002-05-29 -- A futball-világszövetség, a FIFA újabb négy évre a svájci Sepp Blatter-t választotta elnökének, nem törődve a korrupciós vádakkal. Két nappal a japán-koreai világbajnokság első mérkőzése előtt 139-56 arányban maradt a régi elnök a foci legfőbb szervezetének élén. Bár a szavazás a várakozásoknak megfelelően alakult, a tegnapi megbeszélés sem volt botrányoktól mentes. Blatter beszéde után azonnal berekesztette a közgyűlést, nem is adott lehetőséget a pénzügyi kérdésekre. Korábban 11-en a FIFA 24 tagú tanácsából pert kezdeményeztek az elnök ellen, korrupcióval és hűtlen kezeléssel vádolva meg Blatter-t. Forrás: Miami Herald (2294)Egészségesebben étkeznek a vegetáriánus tinik 2002-05-29 -- A nagyi talán haragudni fog, ha tizenéves unokája nem eszi meg a paprikás csirkéjét, de egy tanulmány szerint a vegetáriánusok több vitamint és ásványi anyagot fogyasztanak, mint a húsevők. Egy amerikai tanulmányban a középiskolások étkezési szokásait vizsgálták. Elsősorban a kalória, zsír, vitamin és ásványi anyag arányára voltak kíváncsiak a kutatók. A vizsgált csoportban a tizenévesek 6% volt vegetáriánus. A felmérések alapján azt állapították meg, hogy a húsevők nem kapják meg étrendjükből az ajánlott vitamin és ásványi szükségleteket, viszont a vegetáriánusoknál a kálcium kivételével minden anyagból elegendőt fogyasztottak, és általában egészségesebben étkeztek, mint húsevő társaik. Forrás: Common Dreams (2295)Mikrobák irányítják az időjárást? 2002-05-29 -- Brit tudósok új kutatást kezdtek annak megerősítésére, hogy a felhőkben valóban élnek-e olyan organizmusok, melyek befolyásolhatják a Föld klímáját. A felvetés előzetes adatokon alapul, mikor is több baktériumot és algafajt is találtak a felhőkben. A tudósok ezen adatok alapján feltételezik, hogy a mikroorganizmusok képesek befolyásolni a felhők formálódását, és azt is, hogy mikor essen az eső, ezzel biztosítva saját túlélésüket. Eddig főként ammónia-oxidáló baktériumokat találtak az alacsonyabb légrétegű felhőkben. Forrás: CNN (2296)Líbia 2,7 milliárdos kártérítést ajánl Lockerbie-ért 2002-05-29 -- Tripoli családonként 10 millió dollárt ajánlott fel a Pan-Am robbantás miatt az áldozatok hozzátartozóinak. Az ajánlat egy peren kívüli megegyezés része, melyet Líbia további feltételekhez kötne. E szerint a 270 perben álló család csak akkor kapná meg a 2,7 milliárd dolláros összeget, ha az ENSZ és az USA felfüggesztené a Líbia elleni szankciókat. A családok közös jogi képviselője szerint az ajánlat új utakat nyithat, hiszen egy terrorizmussal vádolt ország még sose ajánlott fel kompenzációt. Az 1988-as merényletben 259 utas halt meg a gépen, és 11-en a skót faluban, Lockerbie-ben. Forrás: Guardian (2297)A brazil tehén klónja egy egészséges bika 2002-05-03 -- A tudósok még keresik az okokat, hogy egy felnőtt nőstény szarvasmarha sejtjéből klónozott borjú miért lett hím. Dél-brazíliai telepükön a kutatók nagyon meglepődtek, amikor az utód világrajött. Pedig ez már nem az első eset, hogy marhát klónozott a tudós-csoport, de egyelőre még keresik az okát, hogy miként születhetett bika a tehén fülének egyik sejtjéből. Jose Visintin, a vezető állatorvos szerint valahol ők követték el a hibát, "a laborban, vagy a megvalósítás folyamán". Mindenesetre a tudósok büszkék az eredményre: "Ez Brazília első szomatikus sejtekből klónozott bikája. Mégha nem is ezt vártuk, de legalább klón". Forrás: MSNBC (2298)A zenék és filmek cseréje megsokszorozódott 2002-05-03 -- A hollywood-i stúdiók és a lemezgyárak minden igyekezete ellenére egyre népszerűbbek a fájl-megosztáson alapuló szoftverek. Az un. peer-to-peer technológiával dolgozó programok az elmúlt egy évben a legtöbbet letöltött ingyenes applikációk voltak a Download.com-nál. A Kazaa, vagy a Morpheus több millió felhasználót tudhat magáénak, ahol többnyire jogvédett zenét, filmeket, szoftvereket és játékokat lehet ingyen letölteni. Az ilyen jellegű szájtok száma az elmúlt egy évben több, mint 500%-kal emelkedett, ma már 38.000 ilyen oldal található az interneten. Egy tanulmány arra figyelmeztet, hogy mind többen használják ki munkahelyi gyors kapcsolatukat illegális letöltésekre, mely a foglalkoztató vállalatot jogilag is veszélyeztetheti. Forrás: ISPworld (2299)Kylie Minogue Bill Gates ágyában 2002-05-03 -- A pöttöm ausztrál énekesnő szombat esti koncertjét élőben sugározza az msn.com. A manchesteri fellépés lesz Kylie Minogue első koncertje, melyet az interneten is közvetítenek. A szóvivője szerint ezzel azoknak a rajongóknak akartak kedveskedni, akiknek nem jutott jegy a turné egyik állomására se, mivel azokat már hat hónapja elkapkodták. Az adás ingyenes lesz és magyar idő szerint 21.30-kor kezdődik, és ezen az oldalon lesz elérhető. Az msn.com nem merte újra megkockáztatni a fizetős szolgáltatást. Tavaly Elton John törökországi koncertjéért 10 angol fontot kértek, és a közvetítés technikai hiba miatt a felénél félbeszakadt - ami érthetően hatalmas felháborodást váltott ki. Forrás: Ananova (2300)Az Amazon.com jól szerepel Európában 2002-05-03 -- Miközben Amerikában a cég fő tevékenységi körében gyatra eredményeket produkált, a német és a brit piacon tavaly már nyereséget termelt. A vállalat összteljesítménye még így is veszteséges maradt 2001 folyamán, de az eredmények jobbak lettek, mint várták. Európában 45%-kal több regisztrált tagot tudhattak magukénak az előző évhez képest. Az idei első negyedévben az Amazon visszatért az internetes kereskedelem mézesheteiben alkalmazott eladási taktikákhoz, mint a jelentős (30%-os) árkedvezmény a legkeresettebb könyveken, és a 100 euró feletti vásárlások ingyenes házhozszállítása. Az előzetes adatok szerint a kampány bevált, és idén már nyereséges évre számítanak az elemzők és a befektetők. Forrás: CNet (2301)Arafat újra szabadon mozoghat 2002-05-03 -- Az izraeliek által letartóztatott magas rangú palesztin vezető vallomása szerint Arafat jóváhagyott több fegyvervásárlást is terrortámadásokra. Több szálon futnak az események a Közel-Keleten, mióta Arafat újra szabadon mozoghat a palesztin területeken. Egyrészt barbarizmussal vádolja az izraelieket, de közben hajlandóságot is mutat a béketárgyalások folytatására Saron miniszterelnökkel. Közben az izraeliek több olyan dokumentumot is bemutattak, melyet a katonai akciók során foglaltak le. Ezekben olyan pénzmozgásokról is szó esik, melyek szélsőséges terrorszervezetek anyagi támogatását bizonyítja. Hasonlóan vallott Marvan Bargouti is, Arafat egyik közeli munkatársa, aki egyelőre izraeli vizsgálati fogságban van. Forrás: Nando Times (2302)A hízelgés működik - tanulmány 2002-05-03 -- A hízelgéssel tényleg sok mindent el lehet érni, függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem - állítja egy közelmúltban publikált tanulmány. Holland egyetemi kutatók által végzett kísérletsorozatban a résztvevők hajlamosak voltak elhinni a hízelgők szavait még akkor is, ha tudták, hogy ezzel csak el akarnak érni valamit. Azt is megállapították, hogy a hízelgés után a vizsgált személyek önképe jelentősen pozitívabb lett. Több lehetséges magyarázatot is adtak a reakciókra: az egyik szerint az emberi hiúság okolható ezért. Mások szerint viszont az egészséges énképpel rendelkező emberek számára egyszerűen logikusnak és ésszerűnek tűnnek a bájolgó célzások. Így vagy úgy: a hízelgés működik. Forrás: ABC (2303)Svédek értek először a svéd kikötőbe a svéd versenyen 2002-05-30 -- A vitorlázás "Forma 1"-eként is nevezett Föld körüli versenyen a hazaiak örülhettek a legjobban. Váratlanul szoros versenyt hozott a Volvo világkörüli vitorlás versenye. A hajózási sportokban még talán sose fordult elő, hogy az utolsó szakaszból 5 hajó is közel egyszerre érkezzen Göteborg kikötőjébe. Az utolsó szakasz 1700 kilométer hosszú volt, s talán épp ez teszi valószínűtlenné, hogy az öt első hajó egymáshoz képest 6 percen belül érkezzen meg. A győztes hajó kapitánya, Magnus Olsson ASSA ABLOY nevű jachtján még a négyórás nyári éjszakában érkezett meg. Az oldalon gyönyörű képek vannak a versenyről. Forrás: Volvo Ocean Race (2304)A digitális videó a TV-állomásokat fenyegeti? 2002-05-30 -- A három legnagyobb amerikai tévéállomás közösen perelte be az új, digitális videót gyártó céget. Az NBC, az ABC és a CBS jogászai szerint a ReplayTV 4000 használói műsoraikat korlátlanul terjeszthetnék az interneten, akár a reklámok nélkül is. A jelek szerint a televíziózást is elérte a digitális kor rémálma, amikor is a felhasználók maguk válogathatják meg műsoraikat, és azok idejét, forrását, és ha nem akarnak reklámokat nézni, akkor nem is fognak. A kaliforniai cég, mely a teljesen digitális videót készíti, azzal védekezik, hogy készülékükkel csak 15 másolat küldhető szét, és semmiben sem különbözik a hagyományos videokazetta baráti kölcsönadásától. Forrás: BBC (2305)Orosz szépség lett a Miss Universe 2002-05-30 -- Oxana Fedorova tudta a legjobb választ a "trükkös" kérdésre. A Miss Universe abban különbözik a Miss World-től, hogy itt az első öt - tehát az öt legszebb lány közül - úgy választják ki a győztest, hogy egy kérdésre kell válaszolniuk. Ezzel is bizonyítva, hogy a címre érdemes nem csak szép, de bizony okos is. Az idei kérdés: "Mitől pirulsz el?". Nos, Oxana Fedorova tudta a választ: "Amikor butaságot mondok!". Ezzel a 24 éves, szentpétervári egyetemista lány lett az idei Miss Universe. De a kép beszédesebb, lásd alább, a linken. Forrás: Canada.com (2306)Biztosítás az eső ellen 2002-05-30 -- Egy újabb ok az angoloknak, hogy az időjárásról beszélgessenek: "Te, már megint esni fog. Mennyit keresünk ezen?" Új biztosítási üzletág van születőben Nagy-Britanniában. Közismert, hogy az esős, borús napok kedvezőtlenül hatnak az éttermek, kertek bevételeire, de az építkezési munkákat is hátráltathatják. De a tulajdonosok hamarosan biztosíthatják magukat ez ellen. Az ötlet lényege, hogy ha egy meghatározott hőfoknál alacsonyabb a hőmérséklet, vagy több eső esik, akkor azért kárpótlást kapnak a biztosítótól - akik jól járnak a jó időben, illetve összekapcsolhatják kockázatukat olyan szakmákkal, ahol a nagy szárazság jelent kockázatot, mint például a mezőgazdaságban. Forrás: CNN (2307)Az új Mars képek komplex geológiát mutatnak 2002-05-30 -- A NASA legújabb kutatási sorozata nem csak vizet talált a vörös bolygó felszínén. A tudósok a felvételekből megállapították, hogy a Marson a Földhöz hasonló geológiai folyamatok játszódtak le, csak valamivel gyorsabban, és kevésbé stabilabb szakaszokban. A héten tett felfedezés megerősítette, hogy nagymennyiségű fagyott víz található a Marson, mely egy földi expedíció lehetőségét sokkal közelebb hozhatja. Viszont kellemetlen hírek érkeztek a Jupiter hatalmas, vízjéggel teli holdjáról, az Európáról. Az újabb számítások szerint a jégréteg akár 20 kilométer vastag is lehet, amit szinte lehetetlen átfúrni egy szondáról. Forrás: Los Angeles Times (2308)További csapatösszevonások Kasmírban 2002-05-30 -- Pakisztán ma bejelentette, hogy további csapatokat vezényel az indiai határhoz, tovább növelve ezzel a feszültséget. Az elmúlt hetekben egyre élesebbé válik a helyzet a két atomhatalom között, melyet Iszlámábád mai lépése tovább szít. A pakisztáni kormány ma bejelentette, hogy további haderőket csoportosít át az afganisztáni határtól, mivel az ottani hadműveletek befejezettnek tekinthetőek. A nemzetközi közvetítők nem lelkesedtek a tervezetért, mivel ezzel az afgán Al-Kaida terrorszervezet egységei könnyebben átjuthatnak Pakisztánba, másrészt békítési terveiket is keresztülhúzza a nagyszabású összevonás. A térségben már eddig is egymillió katonát vezényelt a két ország. Forrás: CBS (2309)Japán besorolása Lettországéval azonos 2002-05-31 -- A Moody kockázati elemzésében a japán államkötvények besorolását jelentősen lerontotta. A világ második legnagyobb gazdaságának állapota ez alapján megegyezik a jelenlegi lengyel és lett helyzettel - állítja a neves elemző cég. Az állam által kibocsátott kötvények megítélésével tulajdonképpen az ország gazdaságának jelenlegi eredményességét és állapotát minősítik. A Moody szerint a jelenlegi tokiói kormány által kezdeményezett gazdasági reformok elégtelenek a problémák megoldására. Az államadósság és a munkanélküliség az elmúlt 13 hónapban folyamatosan növekedést mutatott - mutattak rá az elemzők. Forrás: BBC (2310)A StarOffice lehet a Word és az Excel kihívója 2002-05-31 -- A Sun Microsystems piacra dobta legújabb 6.0-ás irodai csomagját, mellyel a Microsoft Office-nak akar versenyt állítani. A 6.0-ás csomag kevesebb, mint a felébe - nagyvállalati megrendelések esetén akár a harmadába - kerül, mint a Microsoft irodai szoftverei. A programok akár a Sun Solaris operációs rendszerén, akár Linuxon és Windows-on is futatthatók. Az összes alkalmazás XML-alapú, mellyel sikerült megoldani a kompatibilitás gondját: a felhasználók választhatnak, hogy milyen fájl-formátumban mentsék munkáikat. A StarOffice képes Word és Excel fájlok olvasására, és akár azok formájában is menthető a dokumentum. Forrás: PC World (2311)Az első szivacsos-agylágyulás Lengyelországban 2002-05-06 -- A szombaton talált esetet az ország déli részén, a szlovák határ mellett fedezték fel; a vezető állatorvos elkülönült, egyedi esetről beszél. Lengyelországot eddig az alacsony kockázatú országok között tartották számon a Creutzfeldt-Jakob betegség szempontjából, mely legalább 100 ember halálát okozta Nyugat-Európában, főként Nagy-Britanniában. A lengyelek az EU egyik legnagyobb marhahús-exportőrének számítanak. Ha további megbetegedéseket találnak, az katasztrofális lenne a mezőgazdaságra jelentősen támaszkodó országnak. Most minden, 30 hónapnál idősebb marhát megvizsgálnak. Forrás: Macon (2312)A párok megszállott mobilosok 2002-05-06 -- Egy felmérés szerint a szerelmes párok valóságos megszállottjai mobiltelefonjuknak: minden harmadikuk naponta 10 hívást, vagy sms-t küld kedvesének. A brit felmérés szerint a párok gyakran percekkel a reggeli indulás után már kapcsolatba lép szíve szerelmével, hogy elmesélje: úton vagyok, hideg van, és el fogok késni. Hasonlóan közel 80%-uk előre hazaszól, hogy késni fog a vacsoráról, viszont csak 27%-uk szól haza a barátnőjüknek, ha arról van szó, hogy maradnak még egy sörre a barátaikkal a kocsmában. De nagyjából ugyanannyian hazudják inkább, hogy dugóba kerültek, és ezért késnek. Forrás: BBC (2313)Chirac győzött, s új miniszterelnököt nevezett ki 2002-05-06 -- A konzervatív szenátor, Jean-Pierre Raffarin lett az ideiglenes miniszterelnök Franciaországban a júniusi parlamenti választásokig. Lionel Jospin, szocialista kormányfő csúfos veresége után teljesen visszavonult a politikától. Az új kabinet megalakítása a kissé ismert, 53 éves politikusra hárul, akit Chirac hű fegyverhordozójának tartanak. Elemzők szerint Raffarin megválasztásával a régi-új elnök azt az általános képet kívánja megfordítani, hogy Párizs politikai elitje arrogáns és elszigetelődött. Chirac egyébként 81,5%-kal győzött a jobbszélső Le Pen ellen. Forrás: CNN (2314)'Spider-Man' minden eddigi rekordot megdöntött 2002-05-06 -- Harry Potter alig néhány hónapos nyitási rekordjait döntötte meg ezen a hétvégén az új Pókember történet. Az Észak-Amerikában bemutatott képregényhős 114 millió dollárt hozott már az első hétvégén, ami messze felülmúlta a varázsló-tanonc novemberi 90 milliós nyitását. Az Egyesült Államokban a nyári hónapokban járnak a legtöbben a mozikba, így a hollywood-i stúdiók is erre az időszakra teszik a legköltségesebb produkcióik premierjét. Most magasra került a léc a két hét múlva mozikba kerülő 'Star Wars: Episode II' számára is. A 'Spider-Man' egy középiskolás fiúról szól, aki egy pókcsípést követően hamarosan a falakon szaladgál, és csuklóból hálót lövell. Forrás: Dallas Morning News (2315)A Hotmail levelezőjének újabb gyenge pontjai 2002-05-07 -- Akár a jelszavas belépést is felülbírálható az adatokat rögzítő cookie megszerzése után. Nem ez az első eset, hogy komolyabb biztonsági hiányosságra derül fény a Microsoft levelező oldalán. A mostani hibára egy amerikai programozó hívta fel a figyelmet, akinek egyik barátja arra panaszkodott, hogy egykori főnöke folyton belenyúl a levelezésébe, annak ellenére, hogy már többször megváltoztatta a jelszavát. Ekkor vették észre, hogy ha két cookie-t lemásolnak a számítógép memóriájából, azok tartalmával bármikor be lehet lépni a postaládába, és hozzáférhetőségüket nem is lehet korlátozni. Állítólag a hiba már javítás alatt van. Forrás: Wired News (2316)Lelőtték a holland szélsőjobb vezetőjét 2002-05-07 -- Az 54 éves Pim Fortuyn más európai szélsőjobboldali vezetőkhöz képest moderáltnak volt mondható, legutóbb Rotterdamban diadalmaskodott pártja bevándorlás-ellenes jelszavaival. "Hollandia betelt". Ez volt a kopaszra nyírt fejéről ismert, szabatos politikus fő jelmondata, mellyel az év elején megdöbbentette Hollandiát. A világ legnagyobb kikötővárosában elsők lettek a helyhatósági választáson, és most pártja miniszterelnök-jelöltje volt. A támadóról még keveset lehet tudni, csak hogy fehér, őshonos holland férfiról van szó, aki nem hajlandó együttműködni a rendőrséggel. A választási kampány tovább folytatódik. Forrás: Washington Post (2317)Új stratégiákat keresnek a tőzsdei befektetők 2002-05-07 -- Az elmúlt húsz év legtöbbet ismételt befektetési tanácsa ("részvényt hosszú távra") a mai piacon nem állja meg a helyét. 1982. óta aki bármely részvénybe fektette a pénzét - no, jó, de legalábbis több részvényből álló portfolióba -, az húsz év alatt 650%-os nyereséget realizálhatott - a tengerentúlon. Ez persze meggyőzte az átlag amerikait is, hogy nagyobb kockázat nélkül, egy kiegyensúlyozott értékpapír-kosárral ő is részesedhet a tőzsde szárnyalásából. Csak egy a gond: az elmúlt két évben ez a megközelítés már nem működött. Sok elemző a kisbefektetők tömeges távozására számít az elkövetkező hónapokban, mely elsősorban a kötvénypiacnak kedvezhet. Forrás: Mercury News (2318)Harc a forrásokért 2002-05-07 -- Szakértők szerint újabb közel-keleti konfliktusokra lehet számítani az elkövetkező néhány évtizedben. De az újabb harcok forrása nem etnikai, vagy vallási eredetű lesz, hanem az ivóvízkészletek birtoklása. Csak egyetlen nagyobb természetes víztároló van az egész térségben, és ez a Galilai-tó. A Golán-fennsík és Jordánia által határolt tóban gyűlik össze a Jordán vize, melyet jelenleg nagyrészt Izrael tart ellenőrzése alatt. De abban mindenki egyetért, hogy a már most szűkös készletek néhány éven belül nem lesznek elegendőek az ivóvíz-szükségletek, az öntözés és az ipar igényeinek kielégítésére. És hogy már most gyorsabb ütemben szivattyúzzák ki a vizet a kutakból, mint ahogy a természet azt pótolni tudná. Forrás: CNN (2319)Az otthonmaradó apák hajlamosabbak a szívpanaszokra 2002-05-09 -- Meglepő összefüggést fedeztek fel a szív és érrendszeri megbetegedések gyakorisága és a gyesen maradó apák életmódja között. A Robin Williams által agyonparodizált filmmel szemben azok az apák, aki átvállalják a gyereknevelés terhét, valójában nagyon is komolyan veszik feladatukat. Egy most közzétett tanulmány szerint olyannyira, hogy akár 82%-kal magasabb valószínűséggel alakul ki náluk valamely egészségügyi probléma, és főként a szívükkel. A felmérés szerint általában akkor döntenek így a szülők, ha a feleség keresete jóval magasabb a férjéénél. A kutatók azonban azt hangsúlyozták, hogy a megoldás nem a hagyományos női szerepek visszarendezése lenne, egyszerűen csak több támogatásra van az apáknak szüksége. Forrás: CNN (2320)Harrison Ford újabb hősi szerepben 2002-05-09 -- Indiana Jones megtestesítője ezúttal egy környezetvédelmi csoportot segít helikopterével. A színész New York folyójának, a Hudson természeti környezetének megóvásában ajánlotta fel segítségét. A Riverkeepers nevű szervezet célja a rendkívül szennyezett folyó eredeti állapotának és természetes élővilágának visszaállítása. Természetesen csak a lehetőségekhez képest, ezt a csoport vezetése is elismerte. Az 59 éves Ford saját helikopterét most egy kamerával szerelik fel, mely felméri a vízbe ömlő szennyezéseket, és felvételeket készít a folyó menti infrastruktúráról. A képeket a Riverkeepers az állami bizottságokhoz továbbítja, így kívánnak lobbizni céljaik mellett. Forrás: E! Online (2321)Távirányított patkányok 2002-05-09 -- Amerikai kutatók olyan elektródákat ültettek be patkányok agyába, melyekkel irányítani tudják az állat mozgását. Az élő robotokhoz hasonlóan egy számítógép monitoráról dönthetik el, hogy a patkány jobbra, vagy balra forduljon. Ehhez azonban kevés az agy bizonyos részeinek elektromos ingerlése, a feladat megoldásához be is kellett tanítani az állatokat. Egy külön elektródát kötöttek a tudósok a patkány agyának azon részéhez, mely a jutalmazás örömét váltja ki. Ha tehát a megfelelő mozgást végzi az állat, akkor rögtön "elismerésben" is részesül. A kutatók szerint egy hátukra erősített kamerával ezek az állatok olyan helyekre is eljuthatnak, ahová más nem fér be - pl. egy összeomlott épület romjai közé, túlélőkért kutatva. Forrás: iafrica.com (2322)Az EU megadóztatja az internetes kereskedelmet 2002-05-09 -- A döntés egyelőre csak a digitálisan forgalmazott termékekre vonatkozik, úgyis mint a szoftverek, videók, zenék, de az amerikaiak máris hevesen ellenzik a tervet. Az EU irányadó bizottsága szerint ezzel az európai cégeket érintő hátrányos helyzetet akarták megszűntetni. Az USA-ban ugyanis az internetes kereskedelem minden formájában adómentes, ezért onnan olcsóbban lehetett digitális termékeket beszerezni. Ezzel újabb front nyílhat az acéltermékek vámja körül kialakult kereskedelmi háborúban az USA és az EU között. A július 1-től életbelépő szabályozást hamarosan a fizikai termékek (pl. könyvek) megadóztatása fogja követni, ígérte az Európai Bizottság. Forrás: Yahoo! News (2323)Hatalmas gyémántot találtak Sierra Leone-ben 2002-05-09 -- A nyugat-afriakai országban megszigorították a határok ellenőrzését, miután olyan hírek terjedtek el, hogy egy rendkívül nagyméretű gyémántot találtak a múlt héten. Vezető tisztségviselők is megerősítették, hogy információik szerint egy közel ezer karátos gyémántot találtak az ország középső részén (a gyémántoknál a súlyt jelöli a karát, szemben az arannyal, ahol a fém tisztaságát, más fémekkel való keveredési arányát jelenti). Ha a hír igaz, akkor ez lenne a világ második legnagyobb gyémántja. Az első továbbra is a "Cullinan" marad a maga 3107 karátjával, melyet még 1905-ben találtak Dél-Afrikában. Sierra Leone-ban attól tartanak, hogy megkísérlik kicsempészni az országból a követ. Az elmúlt évtizedekben a gyémánt-csempészésből, az un. "vér-gyémántokból" fedezték az országban dúló polgárháború nagy részét. Forrás: iWon (2324)Véres ünnep Oroszországban 2002-05-09 -- Orosz hivatalnokok szerint legalább 32 ember, köztük 12 gyerek halt meg az ország déli részén történt robbantásos merényletben. A második világháború befejezésére tartott megemlékezésen egy bozótba rejtett pokolgép robbant fel, épp amikor a katonazenekar elhaladt mellette. A Csecsenfölddel szomszédos Dagesztánban legalább 150-en megsérültek. A bombába szögeket és csavarokat tettek, hogy minél nagyobb pusztítást végezzen. Putyin, orosz elnök kemény ellenlépéseket helyezett kilátásba, és rögtön a csecsen szeparatistákat hibáztatta a terrortámadásért. A csecsen fővárosban, Groznijban is volt egy kisebb incidens, lövöldözés alakult ki egy ünnepélyen, a hírek szerint egy rendőr megsebesült. Forrás: BBC (2325)Törhetetlen CD-tok 2002-06-01 -- Néha egy-egy új ötlet, vagy fejlesztés után arra gondolhat az ember, hogy ezt miért nem találták ki már sokkal régebben. Az egyik mindennapi probléma, a CD-tartók minősége: elég egyszer leejteni, és máris leesik a sarokpánt. Egy-két nap a táskában, és bereped a borítója. Aminek persze a lemez látja kárát, ami gyorsabban tönkremegy. Erre figyelt fel két fiatal amerikai, Jeff Dorchester és Tommy Constantine. Dorchester fejlesztőmérnökként tudta, hogy vannak olyan műanyagok, melyekből nem is sokkal drágábban szinte törhetetlen tok készíthető. És megcsinálták. Mostmár csak abban kell reménykednünk, hogy erre a lemezgyárak is felfigyelnek. Forrás: USA Today (2326)NSYNC member cleared for space trip 2002-06-01 -- The world's next would-be space tourist, Lance Bass of boy band *NSYNC, said Friday that Russian space doctors have cleared him for a flight to the international space station aboard a Russian rocket, a journey he hopes to make this fall.
Bass, 23, shrugged off questions about the dangers of space flight. "I like to be positive, I'm an optimist," he told reporters in Moscow. "I know physically I can do it, I know mentally I can do it."
The Russian Aerospace Agency said earlier this week that it hadn't yet received commercial proposals from Bass or his representatives and warned that there is little chance he can complete training in time for the next Soyuz rocket launch in October.
Bass did not comment on financial details of his bid. The world's second space tourist, South African Mark Shuttleworth, returned to Earth this month after a weeklong trip that cost him $20 million - the same sum the world's first space tourist, Dennis Tito, paid last year.
Forrás: Nando Times (2327)Az NSYNC tagja orvosilag megfelelt az űrrepüléshez 2002-06-01 -- Lance Bass, a népszerű fiúcsapat egyik tagja tegnap megkapta az orosz orvosok hozzájárulását az őszi űrrepüléshez. Ha valóban ő lesz a következő űrturista, akkor egyben a világ legfiatalabb űrhajósa címet is magáénak tudhatja a popsztár. A tegnapi sajtótájékoztatón bizakodóan hárította azt a kérdést, hogy nem tart-e a repülés veszélyeitől. "Optimista vagyok. Tudom, hogy mentálisan és fizikailag képes vagyok az útra" - mondotta Bass Moszkvában. Ezzel ő lehet a világ harmadik űrturistája, feltéve, hogy be tudja fejezni őszre a kiképzését. Forrás: Nando Times (2328)Az EU 15 tagállama jóváhagyta a Kyotó-i Egyezményt 2002-06-01 -- Tegnap valamennyi Európai Unió tagállam ratifikálta a üvegház-gázok csökkentését előíró egyezményt, és egyben keményen bírálta az USA-t. Kofi Annan, ENSZ főtitkár is üdvözölte a jóváhagyást, mely az eddigi legnagyobb szabású, globális környezetvédelmi akcióterv. Ugyanakkor felszólították az Egyesült Államokat, hogy vegyen részt a programban. Washington Bush győzelme után lépett ki az egyezmény tárgyalásából, mely a szén-dioxid 1990-es kibocsátási szintjét írta volna elő számukra. Bush szerint ez "rontja a gazdasági érdekeinket". Ezzel szemben 2010-ig további 30%-kal fog növekedni az USA széndioxid kibocsátása - előzetes számítások szerint. Forrás: CNN (2329)Meglepték a franciákat a nyitómérkőzésen 2002-06-01 -- Az első világbajnoki részvételén Szenegál 1-0-ra legyőzte a világ- és Európa-bajnok francia válogatottat. A tegnapi nyitómérkőzésen megismétlődött a nyolc évvel ezelőtti meglepetés, amikor a címvédő argentinokat verte meg az akkor vb-újonc kameruni csapat. A gallok végig támadtak, de nem tudták helyzeteiket gólra váltani. Állítólag még nem volt ekkora ünneplés Dakarban, mióta Szenegál 1960-ban elnyerte függetlenségét Franciaországtól. A mai mérkőzéseken az írek döntetlent játszottak Kamerunnal, a dánok 2-1-re győztek Uruguay ellen, és a németek 8-0-ra lesöpörték a szaúdiakat. Forrás: SF Gate (2330)Lennox Lewis kiütötte Mike Tyson-t 2002-06-10 -- Az elmúlt évek legnagyobb érdeklődésével várt nehézsúlyú mérkőzésen az angol Lewis fölényesen győzött. A szakértők szerint már évek óta leszállóágban lévő Tyson a nyolcadik menetig bírta az ütéseket. A végére már alig látott, annyira bedagadt mindkét szeme, a kiütést követően az orra és a szeme környékéről is folyt a vér. A legnagyobb meglepetés azonban ez után jött, mivel Tyson - aki korábban azt ígérte, hogy kitépi Lewis szívét, és megeszi gyerekeit, majd a sajtótájékoztatón a lábába harapott - elismerően beszélt ellenfele nagyságáról, majd barátilag letörölt egy vércseppet Lennox arcáról. Forrás: ESPN (2331)A KaZaa kémszoftverének hatástalanítása 2002-06-10 -- Az egyik legnépszerűbb zenei letöltő oldal, a Kazaa szoftvere tartalmaz egy kémprogramsort. És itt az ellenszer. Az un. peer-to-peer technológiával működő zenei cserélő-program ingyenes ugyan, de ennek is meg van az ára. A program tartalmaz egy un. spyware-t, mely figyeli az internetezési szokásainkat, és az online-marketing egyik kedvelt fegyvere. Akinek nincs ínyére, hogy reklámcégek kutassák, mikre vagyunk kíváncsiak, annak ajánlható az alábbi ingyenes program, mely kikapcsolja a már említett spyware-t. A linken részletes útmutató is található az eljárás minden lépéséről. Forrás: Warp2Search (2332)Eminem új lemeze a listák élén 2002-06-10 -- A detroiti rapper harmadik lemezéből 1,3 milliót adtak el már az első héten Amerikában. Az Eminem Show már a megjelenése utáni nap átvette az első helyet a listák élén, és azóta is, már második hete tartja helyezését. Az elmúlt két évben egyre kevesebb lemezt értékesítettek a lemezcégek, amit ők az internetes letöltések növekedésével magyarázzák. Idén Eminem mellett csak az N'Sync tudott egymilliónál több lemezt eladni az első héten. A lemez beharangozó kislemeze, a Without Me viszont csak a negyedik helyig jutott a Bilboard listáján. Az előző nagylemez, a Marshall Mathers 16 millió példányban fogyott, és Grammy-díjat hozott a rappernek. Forrás: BBC (2333)Hm...itt valami ismétlődés lehet 2002-06-10 -- Egy mexikói torta-tolvajnak precizitása okozta vesztét: minden reggel pontban 8-kor rabolt. Négy egymást követő reggel egy férfi rontott be Mexikó-city egyik cukrászdájába. Kést rántott, majd egy csokitortát követelt. De a negyedik nap után már a cukrászoknak is feltűnt az ismétlődés, és kihívták a rendőrséget a támadás előtt. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a férfi az ötödik nap is berontott, késsel a kezében, de amikor megpróbált elmenekülni zsákmányával, a rendőrök letartóztatták. A tolvajt és a tortát átadták a helyi bíróságnak - áll a jelentésben. Forrás: iol (2334)Videón is nagy siker a Harry Potter 2002-06-10 -- A megjelenése hetében 9,8 millió példányban kelt el a varázsló-tanonc kalandjainak első része. Ezzel a számmal minden idők legkelendőbb filmje lett a Harry Potter, lekörözve a korábbi rekordtartót, a 'Shrek'-et. J.K.Rowling nagysikerű könyvéből készült film a mozikban is tarolt, így számítani lehetett a nagy érdeklődésre. Az internetes kereskedőknél, mint az Amazon.com-nál és a Walmart.com-nál már hetekkel a megjelenés előtt vezette az eladási listát az előrendeléseknek köszönhetően. A sorozat második része, a 'Harry Potter és a titkok kamrája' novemberben kerül a mozikba. Forrás: dailynews.com (2335)Két halott Moszkvában a futball-közvetítés után 2002-06-10 -- A hatóságok betiltották a közterületeken a további vébé-közvetítéseket. Tegnap két ember, köztük egy rendőr halt meg az orosz csapat 1-0-ás vereségét követően. Az emberek frusztrációját a rossz szereplés után az is növelte, hogy Japántól kaptak ki - akik eddig remek formában játszanak. Moszkva egyik terén állítottak fel egy kivetítőt, ahol több százan követték az eseményeket, majd utána törni-zúzni kezdtek, és összecsaptak a rendőrökkel is. Mihail Kasjanov, orosz miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy az ilyen 'huliganizmus veszélyezteti Oroszország esélyeit a 2008-as EB megrendezésére'. Forrás: SF Gate (2336)Az a csodálatos brokkoli 2002-06-11 -- A brokkoliban tenyésző baktérium az egyik leghatásosabb ellenszere a gyomorfekélynek és bizonyos típusú gyomorrákoknak is. Szulforafennek hívják azt a vegyi anyagot, mely legnagyobb arányban a brokkoliban, vagy annak csírájában található. A szulforafen megöli az un. pilori-baktériumot, melyet a gyomorfekély és bizonyos típusú gyomorrákok fő okozójának tartanak a kutatók. A kísérletsorozatban megállapították, hogy még a legkorszerűbb antibiotikumokat is felülmúlja a brokkoli bizonyos körülmények között. Arról nem is beszélve, hogy jóval olcsóbb és ízletesebb a "kezelés". Forrás: CNN (2337)Az al-Kaida berobbanthatja az indiai-pakisztáni háborút 2002-06-11 -- Mind több bizonyíték szól amellett, hogy az Osama bin Laden vezette terrorszervezet Kasmírban tevékenykedik. A térségbe látogató Donald Rumsfeld, amerikai védelmi miniszter a szembenálló atomhatalmak tárgyalóasztalhoz ültetését szeretné elérni. Útját bevezető sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a hírszerzés olyan információ birtokába jutott, mely alapján gyanítható, hogy az al-Kaida több terrorcselekményt és provokációt tervez a feszült övezetben. Ezt a taktikát már korábban is alkalmazták Csecsenföldön és Dél-kelet Ázsiában. Tegnap kissé csökkent a feszültség, India visszarendelt több hadihajót és újra légterébe engedte a pakisztáni polgári repülőgépeket. Forrás: rediff.com (2338)A Queen bohém rapszódiája Anglia trónján 2002-06-11 -- A brit Queen leghíresebb száma, a Bohamian Rhapsody lett minden idők legnagyobb slágere. A szigetország összesítését a rekord-könyveiről ismert Guinness adta ki az elmúlt ötven év slágerlistái alapján. A hat perces klasszikus John Lennon: Imagine-jét verte meg szoros versenyben. A Bohamian Rhapsody még 1975-ben került a listák élére, és ott is maradt jó pár hétig. A számhoz készítették el a világ egyik első videoklipjét. Majd 1991-ben ismét a legkeresettebb kislemez lett, amikor változatlan formában kiadták Freddie Mercury halálakor. Ez az egyetlen szám, mely kétszer is vezette a karácsonyi eladási listákat, és mivel újévkor is még első volt, így négy különböző évben volt No.1. Forrás: Amazon.com (2339)Monty Python klasszikusok a weben 2002-06-11 -- Több, mint 70 klasszikus jelenetet tölthetünk a ClassicComedy.net-ről. Forrás: (2340)Monty Python klasszikusok a weben 2002-06-11 -- Több, mint 70 vicces jelenetet tölthetünk a ClassicComedy.net-ről. Monty Python, Benny Hill és Michael Bentine leghíresebb és legszórakoztatóbb skeccseit azért gyűjtötték össze egy oldalra, mert ritkán lehet őket látni a tévében, és a videotékákban is ritkaságnak számítanak. A filmforgalmazók szerint nincs rá megfelelő kereslet. Az oldalon a jelenetek egy része ingyenes, másokért fizetni kell. Akinek semmi se elég a Monty Python-ból, az próbálja ki a játékot is, mely a Gyalog-galopp történetén alapszik. Forrás: Ananova (2341)Franciaország kiesett 2002-06-11 -- A dánok 2-0-ra verték a címvédő világ- és Európa-bajnok francia válogatottat. Amire talán senki se számított: Dánia és Szenegál jutott tovább az A-csoportból a második fordulóba, Uruguay és a franciák csomagolhatnak. Még a sérült Zidane se tudta megmenteni a kékek becsületét, akiknek két góllal kellett volna győzniük, hogy továbbjussanak. 1966 óta nem fordult elő, hogy a címvédő világbajnok kiessen a csoportküzdelmekben - akkor ez Brazíliának sikerült. Szenegálnak elég volt a 3-3 Uruguay ellen. Végleges az E-csoport állása is: a németek 2-0-ra legyőzték Kamerunt, az írek 3-0-ra a szaúdiakat, így a mai két győztes léphet tovább. Forrás: SportingNews (2342)Murdoch az euró ellen kampányol 2002-06-11 -- Tony Blair váratlan nehézségekkel kerülhet szembe. A világ legnagyobb média-birodalmát, a News Corporation-t irányító Robert Murdoch kampányt kezdeményez az euró brit bevezetése ellen. Tony Blair komoly nehézségekre számíthat, amikor a vonakodó szavazókat akarja meggyőzni a média ellenében. Murdoch birtokolja a The Sun-t és a The Times-t is. A Financial Times-nak adott interjújában az ausztrál származású üzletember arról beszélt, hogy sok tekintetben túlzottnak és elsietettnek tartja az európai integráció folyamatát, különösen a közös pénz bevezetését illetően. Forrás: This is London (2343)Uram isten! Ezek tényleg megölték Kenny-t! 2002-06-12 -- A South Park egyik állandó karaktere, Kenny halála véglegesnek tekinthető - ígérik ezúttal a készítők. Kenny McCormick, a csendes, kapucniba csomagolt, motyogó karakter a nagysikerű rajzfilmsorozatból meghalt. Az előző sorozat utolsó epizódjában. Ez nem is lenne hír, hiszen Kenny minden részben meghalt: feldarabolták, mikróban megsütötték, elütötték, lelőtték. Hogy azután sértetlenül, épen és egészségesen térjen vissza a következő részben. De a 80. részen túl Trey Parker és Matt Stone úgy döntött: elegük van a figurából. "Már egyre nagyobb kínszenvedés volt újabb és újabb halálnemeket kitalálni Kenny-nek, így jött az ötlet, hogy véglegesítsük a dolgokat" - mondta Stone. Forrás: E! Online (2344)Netscape 7: kapaszkodó sávban 2002-06-12 -- Egy új böngésző már aligha hoz valakit is lázba, hát még a Netscape 7.0. Évekkel azután, hogy a Microsoft megnyerte a böngészők csatáját, a világ legnagyobb médiacégének, az AOL Time Warner tulajdonában lévő Netscape új változattal rukkolt elő. A 7.0-ás változat azonban kevés meglepetést ígér, nincsenek új sztenderdeket felállító újításai, sokkal inkább a már kialakult tendenciákat követi. Sőt, a Microsoft praktikáit, mint pl. az AOL Instant Messanger integrálását a szoftverbe - mint emlékezetes, azért perelték a Microsoftot, mert a Windows operációs rendszer részévé tették az Explorer böngészőt. Forrás: USA Today (2345)Paraguay kemény hajrával a legjobb 16-ban 2002-06-12 -- Lassan kialakulnak a 2002-es futball világbajnokság nyolcaddöntői. Hatalmas csatát hozott a mai Paraguay-Szlovénia összecsapás, annak ellenére, hogy a szlovének már biztos kiesők voltak. Miközben Dél-Afrika 3-2-re kikapott a spanyol válogatott ellen, Paraguaynak kétgólos különbség kellett a továbbjutáshoz. A kissé unalmas első félidő után a szlovének felébresztették góljukkal a dél-amerikaiakat, akik hatalmas hajrával végül 3-1-re győztek, ezzel ők jutottak tovább. Így a németekkel játszanak majd, míg az angoloknak jutnak a dánok a következő körben. Tegnap a franciák után a másik esélyesnek tartott Argentína is kiesett. Holnap az olaszok küzdenek Mexikóval a továbbjutásért. Forrás: 2002 FIFA World Cup (2346)Rendőrségi hozzéférés az e-mailekhez 2002-06-12 -- Európában is kiterjeszthetik a rendőrségi hozzáférést a magánjellegű adatcserékhez. Az angol napilap, az Observer által bemutatott tervezet szerint a közös európai nyomozóhatóság, az Europol a magánjellegű e-mailekhez és telefonhívásokhoz is hozzáférhetne. Amerikában már elfogadták azt a törvényjavaslatot, mely hasonló jogokkal ruházta fel az FBI-t és a CIA-t. A határozat ellen ott is hevesen tiltakoztak a jogvédők, de a kormány a terrorizmus elleni harc fontos részének nevezve végül keresztülvitte a változtatásokat. Ha megvalósul, Európában arra köteleznék a telefontársaságokat és internetszolgáltatókat, hogy tárolják a hívások, sms-ek, e-mailek, chat-ek kódjait az esetleges későbbi vizsgálatokhoz. Forrás: The Observer (2347)Fogadások az öngyilkos merényletekre 2002-06-14 -- Az izraeli rendőrség vizsgálatot kezdett egy illegális fogadóhely ellen, ahol a következő öngyilkos merénylet helyszínére lehetett tenni. A bizarr eset Izrael egyik déli városában Kiriat Malakiban történt. A helyi fogadók egy fénymásolt íven ikszelhettek, melyek az ország különböző városai voltak feltűntetve. Azt kellett kitalálni, hogy melyik városban lesz a következő robbantás. Mindegyik helyhez különböző nyerési arányok párosultak, melyet a játék szervezője - hivatalosan 'odds-mester'-nek hívják - adott meg. "Mi csak a fogadási szabályzat megtiltását vizsgáljuk," - mondta a rendőrség szóvivője - "az eset morális oldalát megítélni nem a mi dolgunk". Forrás: Reuters (2348)Mick Jagger lovag lesz 2002-06-14 -- Az öregedő rock-legendát eddig botrányos életvitele miatt mellőzte a királyi ház. A múlt vasárnapi The Sunday Times szerint "Sátáni Őfelségét végre a palotába hívatták". Nagy-Britanniában gyakorta adományoznak lovagi címeket a szórakoztatóipar nagy egyéniségeinek, így Paul McCartney, Elton John és Lloyd Webber is részesült eme kitüntetésben. A Rolling Stones 59 énekesét azonban mindeddig hedonikus életvitele miatt nem terjesztették fel a címre. Miközben Bono, vagy Sting sokat áldoz jótékonysági célokra, Jagger ilyesmiben sosem vett részt. Viszont négy nőtől 7 elismert gyermeke született. Ami a lovagi felterjesztést nem magyarázza. Forrás: Telegraph (2349)Orvgazda helyett internetes aukció 2002-06-14 -- A tolvajok is felismerték az internetes kereskedelemben rejlő lehetőségeket. Milyen boldog lehetett az a hölgy, aki egy alig használt, fél millió forintos laptopot vásárolt mindössze 150.000-ért egy online aukción. Majd milyen csalódott, amikor megtudta, hogy a gép lopott, s ezért a rendőrség lefoglalta, mint bűnjelet. Az internetes árverések névtelensége remek lehetőséget kínál a tolvajoknak, hogy árujukat értékesítsék. Nincs szükség orvgazdára, aki veszélybe is ránthatja csak őket, ráadásul az áru értékének 20-30 százalékát fizeti ki. San Francisco mellett egy ilyen bűnbandát lepleztek most le, akik közel 1 millió dollár értékben forgalmaztak - lopott - elektronikai eszközöket. Forrás: The Mercury News (2350)Robbantás az amerikai konzulátus előtt 2002-06-14 -- Pakisztánban 11 halálos áldozata van a terrormerényletnek. Egy robbanóanyaggal megrakott autó hajtott a Karacsiban található amerikai konzulátus épületéhez. A betonakadályokkal védett épület előtt azonban nem tudott tovább hajtani, ezért ott történt a detonáció. A halottak között négy pakisztáni rendőr, és három nő is volt. Amerikai áldozatok nem voltak. Eközben Rumsfeld védelmi miniszter beismerte, hogy nincs bizonyítékuk arra, hogy az al-Kaida szervezet aktív lenne Kasmírban, mint azt a térségbe tett útja előtt mondta. Forrás: Guardian (2351)Portugália is kiesett - kaszálnak a bookmakerek 2002-06-13 -- Korea csodálatos góllal búcsúztatta a portugálokat. Eközben a brit fogadóirodák vezetői már előre dörzsölik a kezüket, hiszen a legnagyobb esélyesek kiesése biztos nyereséget jelent számukra. A korábbi győztes, Franciaország, illetve a legnagyobb favoritnak tartott Argentína hazautazása után ma Portugália is hazautazott. Ha ők lettek volna a világbajnokok, a bookmakerek 4:1, ill. 3:1 arányban fizettek volna. Ezzel a legerősebbnek tartott csatárok is, mint David Trezeguet és Thierry Henry is kiesett a játékból, pedig az ő gólkirályságukat tartották a legvalószínűbbnek (8:1 és 9:1). Mai eredmények: Lengyelország-USA: 3-1, Korea-Portugália: 1-0, Oroszország-Belgium: 2-3, Tunézia-Japán: 2-0. Forrás: The Scotsman (2352)Új Harry Potter előzetes 2002-06-14 -- Már letölthető a varázsló-tanonc új kalandjait beharangozó előzetes. A héten már belenézhetünk az új Harry Potter filmbe, közölte a Warner Bros. stúdió kedden. Bár csak 30 másodperces az új előzetes, legalább betekintést nyerhetünk Doddy, a házimanó lakhelyébe. Doddy, a második könyv, a "Harry Potter és a titkok kamrájá"-nak karaktere. A részletben a zöld manó arra figyelmezteti Pottert, hogy veszélyek várnak rá, ha visszatér a varázsló-iskolába. Van egy látványos jelenet is, amint Harry és vöröshajú barátja kis híján összeütközik egy vonattal. A második Harry Potter film novemberben kerül a mozikba. Forrás: Washington Post (2353)Zuhannak a digitális kamerák árai 2002-06-17 -- A legújabb fejlesztések még mindig drágák a digitális fotózásban, de a régebbi modellek egyre olcsóbbak. Mint minden technológiai újításban, a digitális kamerák között is egyre olcsóbbá válnak a régebbi típusok. Amíg korábban szinte megfizethetetlen luxus-cikknek számítottak idehaza, mára az egyszerűbb modellek ára megközelítette a hagyományos készülékekét. Ráadásul már nem csak az első-generációs, 1,2 megapixeles gépek, de az elmúlt hónapokban már a 2 megások is jelentősen olcsóbbak lettek: az Olympus már 200 dollárért (55.000 forintért) is kínál ilyeneket. Ezekkel már a hagyományos képekhez megegyező minőség nyomtatható a 9x13-as, klasszikus fényképméretben. Forrás: PC World (2354)Elvis újra a brit listák élén 2002-06-17 -- A 'Király' történelmet írt, miután átvette a vezetést a Beatles-től. 25 évvel halála után Elvis Presley egy régebbi száma a brit lemezeladási listák első helyén landolt a hét végén. Az 1968-as "A Little Less Conversation" újramixelt változata egy Nike reklámban hallható, melyet a foci-világbajnokságra készített a sportszergyártó. A vasárnapi összesítések szerint ezzel Elvis átvette a vezető helyet Kylie Minogue és Eminem előtt. Ez volt Presley 18. No. 1 száma, mellyel a korábbi csúcstartó Beatles-t sikerült még időben leköröznie, akiknek "csak" 17-szer sikerült legelső helyre kerülni. Forrás: icWales (2355)Egy meglepetés, egy papírforma 2002-06-17 -- Az elmúlt két nap nyolcaddöntői rendre egy-egy meglepetést, és egy-egy várakozások szerinti eredményt hoztak. A mai mérkőzések közül az USA-Mexikó: 2-0 volt váratlan eredmény, olyannyira, hogy még George W. Bush is észrevette. Az elnök személyesen beszélt a csapattal a mérkőzés előtt, biztatva őket, annak ellenére, hogy "nem sokan értjük a játékot itthon, köztük én sem". Az eredmény néhány évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, de az amerikaiak sokat fejlődték azóta. Tegnap Szenegál verte aranygóllal a mindeddig remek formában játszó svédeket, míg a spanyolok csak tizenegyesekkel jutottak túl az íreken. A brazilok mai 2-0-ás győzelme Belgium felett viszont a papírformát igazolta. Forrás: SF Gate (2356)Teljes káosz a reptereken szerdától? 2002-06-17 -- Egész Európában leállhat a repülésirányítás a héten, ha szerdáig nem egyeznek meg a felek. A légitársaságok vezetői is ellenzik az ATCEUC egész kontinensre kiterjedő sztrájkját. Az ATCEUC egy laza szövetség, melyet az olasz, francia, spanyol, görög, portugál, svájci, ír, szlovén, bulgár, horvát és magyar légiirányítási szakszervezetek alakítottak. A vita lényege, hogy az európai közlekedési miniszterek egy "közös égbolt" elnevezésű terv alapján az egész kontinens repülésirányítását egyetlen központi helyről vezényelnék. A légitársaságok vezetői is tisztességtelennek tartják a szakszervezet fenyegetését, mely a nyári szezon kezdetén a nyaralók és üzletemberek millióit érintheti. Forrás: CNN (2357)Ausztrália se ratifikálja a Kyotói Egyezményt 2002-06-18 -- A világ legnagyobb széntermelője sem csatlakozik a környezetvédelmi megegyezéshez. John Howard, az ausztrál miniszterelnök ugyanazokat az érveket hozta fel, mint George W. Bush. "A ratifikálás rontaná az ország gazdasági helyzetét, munkahelyek szűnnének meg. Ezért nem tartjuk érdekünknek a jóváhagyást" - mondta parlamenti felszólalásában. Mindez egy nappal az után történt, hogy Japán hivatalosan is csatlakozott az egyezményhez. Az üveggázok kibocsátását csökkenteni hivatott egyezmény csak akkor lép életbe, ha azt 55 ország aláírja. Az USA és Oroszország - a két legnagyobb szennyező - már jelezte, hogy ezt nem fogja megtenni. Forrás: ENS-News (2358)20 halott a jeruzsálemi robbantásban 2002-06-18 -- Egy palesztin férfi diákokkal és munkába igyekvő irodai alkalmazottakkal tömött buszt robbantott fel. A jelenlegi adatok szerint a reggeli merényletben 20-an haltak meg, köztük a 22 éves merénylő. A terrortámadás az elmúlt hat év legvéresebbje volt Jeruzsálemben. A délelőtti órákban Bush, amerikai elnök új közel-keleti béketervéről készült beszámolni, de ez elmaradt a történtek miatt. Saron, izraeli miniszterelnök kemény ellenlépéseket ígért, a palesztin hatóságok elítélték a merényleteket. Az elmúlt 21 hónap összecsapásaiban 70 öngyilkos merénylet történt izraeli célpontok ellen. Forrás: acj.com (2359)Dél-Korea hazaküldte az olaszokat 2002-06-18 -- A házigazdák az utolsó percekben egyenlítettek. Nem sokkal később, a hosszabbítás vége felé Hion, a koreaiak sztárja egy távoli beadásból fejelt a kapuba. Ezzel megismételték Észak-Korea 1966-os történelmi győzelmét a háromszoros világbajnok Olaszország felett. A negyeddöntőkben így a spanyol válogatottal kerülnek szembe, ahol még nem biztos, hogy Raul pályára léphet izomsérülése miatt. A másik házigazdának, Japánnak nem volt ilyen jó napja, a törökök legyőzték őket egy, a 12. percben szerzett fejesgóllal. A japánok meg se közelítették korábban mutatott formájukat. Törökország Szenegál ellen küzd majd a negyeddöntőben. Forrás: MSNBC (2360)A munkahelyi e-mailünk a főnöké 2002-06-18 -- Egyre terjed a beosztottak megfigyelése. Jobb, ha megszokjuk: a munkahelyi gépen nincs olyan, hogy személyes levelezés. A munkához tartozó eszközök a tulajdonoshoz tartoznak, és az ő birtokában is maradnak a munkavégzés alatt. Ez alapján tehát bármit meg is tehetnek vele - feltéve, hogy továbbra is biztosítják a munkához való feltételeket. Így egyebek között olyan szoftvereket is telepíthetnek a rendszerbe, mely figyeli az alkalmazottak e-mailezési szokásait. Egy felmérés szerint a világ 500 legnagyobb vállalata közül (a Fortune 500-ból) szinte mindegyiknél rendszerbe állítottak már ilyen szoftvereket, és a tendencia a kisebb cégeknél is terjed. Forrás: CNN (2361)Újabb agresszív online reklámozások 2002-06-20 -- Eddig is sok panasz volt a tolakodó internetes hirdetések miatt, de a legújabb taktika tovább megy. Az elmúlt hónapokban egyre-másra jelentek meg az olyan oldalak, ahol a kinyitással együtt az installáló ablak is megjelenik. A taktika lényege, hogy az előbukkanó kisablakok helyett a felhasználó egy programot tölt le, melyről fogalma sincs, hogy mi az pontosan. Ehhez elég az igen gombot megnyomni. Többnyire olyan sorokat installálunk, melyek később is ugyanarra az oldalra irányítanak, és rögzítik a Kedvencek között a szájtot. Főként a szex-oldalak üzemeltetői használják ezt a módszert, de más oldalaknál is terjed a gyakorlat. Forrás: ZDNet (2362)ENSZ atlasz a világ óceánjairól az interneten 2002-06-20 -- A részletes térképpel a tengerek védelmét kívánja erősíteni a világszervezet. Az online-atlasz rendkívül részletes, és sokszínű információt tartalmaz a világ tengereiről, a vízszint-emelkedéstől a kalóztámadások statisztikájáig. Az ENSZ szerint ez a "legnagyobb szabású tudományos információs adatbázis az interneten". Az oldal néhány hete készült el, még a Johannesburgban tartott világtalálkozó előtt, ahol környezetvédelmi problémákat vitattak meg. A tengerek rohamosan romló állaga, a halállomány túlhalászása az egyik legfontosabb napirend volt a tanácskozáson. Forrás: Independent (2363)A részvénypiac egyelőre nem lett digitális 2002-06-20 -- A nagy brókercégek felfüggesztették az online részvénykereskedést. Az elmúlt évek technológiai visszaesései után a Wall Street tanácsa a veszteségcsökkentés és továbblépés volt. Ez a sors nem csak az internetes cégek részvényeire igaz, de úgy látszik megfogadták azok a cégek is, akik ezt tanácsolták. A múlt héten a két legnagyobb pénzügyi cég, a Merrill Lynch & Co. és a Morgan Stanley is felfüggesztette internetes részvénykereskedését, mivel azok a kezdetek óta csak veszteséget termeltek, és ezt a tendenciát az előrejelzések ellenére se sikerült megfordítani. Forrás: digitalMASS (2364)Fogba épített mobiltelefon 2002-06-20 -- Brit tervezőmérnökök legújabb fejlesztése még a James Bond történetek íróit is felülmúlja. James Auger és Jimmy Loizeau olyan kisméretű mobiltelefont szerkesztett, ami már a fogba is beépíthető. A szerkezet fő egységét egy apró, vibráló implantátum adja, melyet egy rutin fogászati műtéttel lehet beszerelni. A készüléknek egyelőre még nincs önálló processzora, egy vevő segítségével kommunikál a külső, hordozható egységgel. A mikrofon jobb helyen nem is lehetne, de a legeredetibb a 'fülhallgató': a fogba épített speciális vibráló egység képes különböző intenzitású és hullámú rezgésre, melyet a fejcsont átvezet a belső fülbe, és hallásérzetet kelt. Amit senki más nem hallhat. Forrás: CNN (2365)A vébé "igazi döntője": Anglia-Brazília holnap reggel 2002-06-20 -- A brazilok titkos edzéssel, Beckham új frizurával készül a holnapi mérkőzésre. Szakértők szerint az idei világbajnokság egyik legnagyobb mérkőzésére számíthatunk holnap reggel 8:30-kor. Az eddigi meccseken a legerősebbnek bizonyult védelem (az angolok csak egy gólt kaptak eddig), és a legjobb csatársora (13 brazil gól idáig) méri össze erejét. A tét: ki játszhat majd a döntőbe jutásért a török-szenegáli összecsapás győztesével. Szombaton Németország-USA és Spanyolország-Korea dönt a továbbjutásról a másik ágon. A brazilok négyszer, az angolok eddig csak egyszer nyertek világbajnoki döntőt. Forrás: Sporting News (2366)Általánossá terebéjesedett a sztrájk Spanyolországban 2002-06-20 -- A tüntetők több városban is összecsaptak a rendőrökkel. Madridban csak néhány szerelvény közlekedett a kiterjedt metró-hálózaton, a legtöbb repülőgépet törölték. Az elmúlt nyolc évben ez volt az első általános sztrájk az Ibériai-félszigeten. A rendőrség 29 tüntetőt letartóztatott, akik közül néhányan kirakatokat zúztak be, és autókat gyújtottak fel, de több esetben is az volt az ok, hogy megakadályozták a munkájukba igyekvőket, hogy egyáltalán bejussanak munkahelyeikre. A szakszervezetek a munkanélküli járulékok csökkentése ellen tüntettek. El kellett halasztani a Sevillába tervezett EU-értekezletet, mivel a repülésirányítók sztrájkja miatt nem érkeztek meg a külföldi vezetők. Forrás: Guardian (2367)Csak óvatosan a file-megosztással a Kazaa-n! 2002-06-20 -- Számos felhasználó minden adatát látni lehet, miközben nem is tudnak róla. Egy felmérést készítettek a legnépszerűbb zenei letöltő oldal, a Kazaa felhasználói körében, mely az adatvédelemre volt kihegyezve. A HP Labs által készített tanulmány megállapította, hogy a felhasználók jelentős százaléka akaratlanul is megosztja minden adatát a többi felhasználóval. A Kazaa fájl-cserélő programja elvileg csak a winchester egy részét osztja meg a többi felhasználóval, jellemzően azt, ahol az MP3-ak, azaz a zenei fájlok vannak. De sokan ezt kibővítik az egész merevlemezre, nyílt ajtót hagyva a hackerek előtt. Forrás: Yahoo! News (2368)Milliós kártérítéseket fizet a McDonald's 2002-06-20 -- Az amerikai gyorsétterem-lánc marhával ízesítette sültburgonyáját. A peren kívüli megegyezés alapján a McDonald's 10 millió dollárt fizet ki hindu, vegetáriánus és más csoportoknak. A cég 1990 óta reklámozta úgy hasábburgonyáját, hogy az vegetáriánusoknak is fogyasztható. Ezzel szemben nem hagytak fel azzal a gyakorlattal, hogy marhahúsból készült adalékanyagokat adnak a krumplihoz a feldolgozás során. Egy amerikai ügyvéd fedezte fel a 'marhaságot', és perelte be a céget. A McDonald's június elején egy nyilatkozatot is kiadott, melyben bocsánatot kér az érintettektől, amiért félrevezette őket. Forrás: CNN (2369)Veszélyben a világkörüli ballon-kaland 2002-06-20 -- Steve Fossett újabb kísérlete kis híján balesetbe torkollott. Az amerikai befektetési bankár tegnap hatalmas viharba került, és kis híján a tengerbe csapódott. Az irányítók azt javasolták, hogy a nagyobb vihar elkerülése érdekében ereszkedje 300 méterre, de néhány széllökés miatt 100 méterre is visszaesett a magassága. Végül sikerült átjutni a zónán, és folytatni útját Dél-Amerika felé. A bankár már több világrekordot tart vitorlázásban, repülésben, 1985-ben átuszta a La Manche csatornát, 1992-ben részt vett a 24-órás Le Mans autóversenyen. Ez Fossett hatodik kísérlete, hogy egyedül körbeutazza a Földet egy hőlégballonnal. Forrás: Nando Times (2370)Gyászos eredmények az EU-műveltségi tesztjén 2002-06-20 -- Kelet-Európában ismertebb az EU elnöke, mind szülőhazájában. 20 kérdést tettek fel olvasóiknak a Riders Digest magazin szerkesztői, mely általános műveltségi kérdéseket (pl. hogy minek az istene volt Afrodité), alap földrajzi meghatározásokat (mi Európa legmagasabb pontja) tartalmaztak. A legrosszabbul a portugálok teljesítettek, őket a sereghajtók között a britek és az olaszok követték. Meglepő módon a lengyelek szerepeltek a legjobban, mi és a csehek csak kevéssel maradtunk el. Miközben a britek 25%-a tudta csak, hogy Romano Prodi az EU elnöke, a lengyelek 72%-a volt ezzel tisztában. Az alábbi link a tesztet is tartalmazza. Forrás: BBC (2371)Felháborodott koreaiak a 'bunda'-gyanú kapcsán 2002-06-20 -- A FIFA elnöke nyilatkozatban cáfolta a pletykákat. Miközben Dél-Korea győzelmi lázban ég, Dél-Európa csalást kiállt. Mint ismeretes, előbb Olaszországot, majd Spanyolországot verte meg az ázsiai válogatott, és mindkét mérkőzésen a bírók (egy kuvaiti és egy egyiptomi) nem adtak meg összesen három szabályos gólt, és több tiszta helyzetet is lefújtak les miatt, ahol szó sem volt erről. A FIFA újjáválasztott elnöke, Jacques Blatter cáfolta, hogy a bíróknak bárki is súgott volna az ítéleteket illetően. Ugyanezt a Blattert botrányos közgyűlésen választotta újra a futball-világszövetség, ahol elzárkózott minden korrupciós interpelláció elől, melyek miatt Svájcban már vizsgálat is indult ellene. Forrás: International Herald Tribune (2372)Változtatások a halálbüntetés kiszabásának rendjében 2002-06-20 -- Az amerikaiak többsége nem kívánja megszüntetni a végső büntetést. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság mai határozatában úgy rendelkezett, hogy ezentúl csak az esküdtek ítélhetnek halálbüntetést, a bíró nem. Eddig a bíró maga dönthetett a büntetés mértékéről és jellegéről, figyelembe véve a súlyosbító vagy enyhítő körülményeket. A határozat visszamenőleg is érvényes, így ezzel 150 kivégzésre váró elítélt menekülhet meg a villamosszéktők, vagy méreginjekciótól. Európa minden országában eltörölték a halálbüntetést, a keleti országokban a 90-es évek elején, és az alapelv része az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozatának is. Forrás: Guardian (2373)Kombinál a Microsoft az Xbox veszteségei miatt 2002-06-25 -- A szoftveróriás digitális videóval bővíti a játék-konzolt. A neves technológiai magazin, a Red Herring információi szerint a cég már tavaly ősz óta keresi a megoldást, hogy miként tudná csökkenteni veszteségeit. Az Xbox hatalmas hírverése ellenére se lett átütő siker, az idén 750 millió dollárt, jövőre várhatóan már 1,1 milliárd dollárt veszít rajta a Microsoft. Jelenleg 325 dollárjában van a cégnek minden egyes készülék, melyet a Sony által kezdett árháború miatt már csak 199 dollárért árusítanak. A japán versenytársak - a Sony és a Nintendo - sokkal gyorsabban tudták költségeiket csökkenteni. Most digitális videóval kombinálva próbálják vonzóbbá tenni az Xbox-ot. Forrás: CNet (2374)Észak-Korea bejelentette: a vébé Dél-Koreában van 2002-06-25 -- A koreai csapat kiesése előtt egy nappal az északiak is megtudták, hol rendezik a futball-világbajnokságot. Hétfőn jelentek meg az első hivatalos híradások Phenjanban, melyek már azt sugallták, hogy a világbajnokságot Dél-Korea és Japán közösen rendezi. Észak-Korea a világ legzártabb társadalma, az információhoz való hozzájutás rendkívül nehéz, internetet is csak külön engedéllyel kaphatnak a legkiváltságosabbak. A helyi televízió már korábban is mutatott részleteteket a vébéről, de eddig elhallgatták, hogy ki a házigazdája az eseménynek. Csak az olaszok elleni mérkőzés után tájékoztatták erről a közvéleményt. Forrás: Ananova (2375)A Casablanca a legromantikusabb film 2002-06-25 -- Az Amerikai Filmintézet tagjai szerint igazi szerelmes filmek csak régen készültek. Legalábbis erre lehet következtetni a szavazás eredményéből: az első tízben a legújabb film is a hetvenes években készült. Ezek szerint jobban hajlanak az önkritikára a tagok, mint az várható lett volna, hiszen főként filmkészítők szavaztak a legromantikusabb filmre. Az 1942-es Casablanca után második lett a 39-es Elfújta a szél, míg a harmadik Bernstein híres musicale, a West Side Story lett. A legújabb alkotás a tízes listán a Love Story, ami szintén a hetvenes években készült - és csak a kilencedik helyen végzett. A Pretty Woman a 21., a Titanic a 37. lett. Forrás: The Hollywood Reporter (2376)Újra Elvis-mánia, ezúttal az árveréseken 2002-06-25 -- A Király egy ezoterikus könyvbe írt jegyzetei tartják izgalomban a rajongókat. A második héten is megtartotta első helyét az Elvis feldolgozás, mely egy sportszergyártó hajós hirdetésében hallható. Ezzel a jelen egyik legnépszerűbb brit bandáját, az Oasis-t sikerült lekörözni a néhány évtizede halott sztárnak. A londoni aukción kalapács alá kerülő könyv Kahlil Gibran 'Próféta' című alkotása, mely spitituális témákkal foglalkozik. Presley előszeretettel olvasgatott ehhez hasonló könyveket, de ez az egyetlen melyhez saját gondolatait is csatolta. Forrás: Reuters (2377)Németország hetedszer is a döntőben 2002-06-25 -- Véget ért az álom a koreai csapat számára. A mérkőzés egyetlen gólját Michael Ballack lőtte a második félidő harmincadik percében. Mindezt az után néhány perccel, hogy egy sárgalap miatt már tudhatta: ha nyernek is, akkor sem lehet ott a döntőben. Még az előző mérkőzésen begyűjtött lap miatt a szabályok szerint a következő mérkőzést ki kell hagynia, ami a döntő lesz. A koreaiak kemények küzdöttek, nem tűntek megilletődöttnek az első világbajnoki negyeddöntőjükön. De nem sikerült gólt lőniük, így holnap eldől, hogy a németek ellenfele a brazilok, vagy a törökök lesznek-e. Forrás: News Interactive (2378)Bush közel-keleti rendezési terve 2002-06-25 -- Az amerikaiak új terve nem számol Arafattal, de Palesztinával igen. Vegyesen fogadták a felek George W. Bush legújabb rendezési tervét. Ebben az elnök szakított eddigi gyakorlatával, mely szerint a palesztinok legitim vezetőjének ismerte el Arafatot. Az új kezdeményezés szerint Paleszina USA általi elismerésének feltétele lenne, hogy demokratikus választásokon új vezetést válasszanak, és ez nem lehet Arafat. Bár nevet nem mondott Bush, az utalás egyértelmű volt. A palesztin vezető elutasította a javaslatot, mely viszont komoly győzelem Sharon számára. Forrás: Washington Post (2379)Letölthető a Morpheus javított változata 2002-06-26 -- A népszerű zenei cserélő program számos újdonságot kínál. A Morpheus így is lemaradt a Kazaa mögött a fejlesztésben, ami a naponta fellépő látogatók elmaradásában meg is látszik. Míg néhány hónapja még ők voltak a legnépszerűbbek az un. peer-to-peer technológiát használó szájtok között, mára tartósan is átvette a Kazaa a vezetést. Mindenesetre érdemes megtekinteni az új szoftvert, hiszen a számos kellemes szolgáltatást kínálnak a Gnutella alapon, mint például a chat-szoba, az e-vásárlási funkciók, de még távhívásokat is. A cég a valódi újításokkal a 2.0-ás verzióra tartogatja, melynek megjelenése tovább késik. Forrás: PC World (2380)Putyin fitnesz-üzenete népéhez 2002-06-26 -- Az orosz elnök sportolásra buzdítja országa lakosait. Az egykori Szovjetunióban még nagy volt a lelkesedés a sportok iránt, mégha felülről irányítva is. Ezzel szemben a mai orosz férfiak 70%-a dohányzik, az átlagos elhalálozási kor 60 év, az alkoholizmus nagyobb méretű, mint valaha, és csak az oroszok 12%-a sportol. Putyin most arra szólította fel az oroszokat, hogy szedjék rendbe magukat, és sportoljanak. Mindehhez jó példával jár elől az orosz elnök, aki - elődjeitől eltérően - nem iszik, és nem is dohányzik, viszont fekete öves karatés, és más sportokat is szívesen űz. Forrás: CNN (2381)Lopott hitelkártya? Ellenőrizze! 2002-06-26 -- Egy új weboldal nyilvántartást készít az ellopott kártyákról. CardCops nevű szervezet célja, hogy visszaszerezze az emberek internetes kereskedelembe vetett hitét, melyet jócskán megtépáztak az elmúlt évek visszaélései. Ez persze nem csak a vásárlók, de a kereskedők érdeke is, hiszen ők voltak a csalások fő célpontjai. Az oldalon ellenőrizhetjük, hogy a kártya lopott-e - feltéve, ha ez már ismert lehet. Ehhez a hackerek által előszeretettel látogatott chatekről és főrumokról szerzik be információikat. Adatbázisukban közel 100.000 jogosulatlanul használt kártyáról tartanak nyilvántartást jelenleg. Forrás: Nando Times (2382)20 év után lemond a maláj miniszterelnök 2002-06-26 -- Sokan kételkednek döntése hitelességében, Mohamad már számtalanszor kiszámíthatatlannak bizonyult. A maláj miniszterelnök tegnap sírva jelentette be azonnali lemondását, hogy egy órával később visszavonja azt könnyezve könyörgő követői között. Majd pontosított: jövőre még megrendezi az Iszlám Konferenciát, s csak utána adja át a hatalmat. Az okok egyelőre ismeretlenek. Két éve egyszer már helyettesére ruházta jogkörét, akit néhány hónap múlva szodómia és korrupció miatt 15 év börtönre ítéltek. Ekkor visszatért. Jövő októberben ismét helyettesére bízza az ország vezetését. Legalább is a következő választásokig. Forrás: Guardian (2383)Vasárnap Németország-Brazília döntő 2002-06-26 -- Ronaldo ismét csúcsformában, több év kihagyás és számos sérülés után. A délután 1-kor kezdődő összecsapás páratlan lesz, annak ellenére, hogy mindkét válogatott már hétszer szerepelt vébé-döntőben. De még sose játszottak egymás ellen itt. A braziloknak négyszer sikerült hazavinni a trófeát, míg a németeknek csak háromszor. A mai mérkőzésen a törökök keményen állták a sarat, Rustu, a kapus több fantasztikus védést mutatott be. Egészen a 22. percig, amikor Ronaldo egyéni akcióját már nem sikerült hárítani. Ezzel a brazil csatár átvette a vezető helyet a góllövők listáján. Forrás: VOA (2384)Dráguló szórakozás 2002-06-27 -- Az elmúlt években a belépők és jegyek drágulása meghaladta az infláció mértékét. Az itt idézett cikk alapjául amerikai statisztikai adatok szolgáltak, de a tendencia világszerte ugyanaz. Az egyik leggyorsabban növekvő iparág egyben a leggyorsabban dráguló is. Az elmúlt öt évben a sportrendezvények, mozik, színházak és koncertek belépőinek költségei az infláció mértékéhez képest kétszeres ütemben emelkedtek. Ez elsősorban a keveset kereső családos réteget sújtja - ezek szerint nem csak nálunk. Itthon egy ötfős mozizás egy multiplexben, néhány liter kukoricával és üdítővel akár 6-7000 forintba is kerülhet. Ehhez képest egy otthoni videózás már néhány százasból is kihozhatunk. Forrás: ABC (2385)Felporszívozták az ékszerüzlet kirakatát 2002-06-27 -- A bűnözők ötletes megoldással gyorsították a zsákmány átpakolását. A technikai újítások minden szakmában fontosak, a rablás sem kivétel. Négy férfi motorkerékpáron érkezett egy neves ékszerbolthoz, ahol bezúzták a kirakatot, majd kisméretű, kézi porszívókkal gyűjtötték be a zsákmányt. A helyi rendőrfőnök is elismeréssel adózott a megoldás előtt, hiszen így jelentősen felgyorsították az ékszerek összeszedését az üvegszilánkok közül - s mint ismert, az idő nem a rablóknak dolgozik. Az elkövetés után azonban attól tartanak, hogy az ötletet többen is utánozni fogják, és tovább szaporodhatnak a párizsi ékszerészek elleni támadások. Forrás: BBC (2386)G8 találkozó a viágtól elzárva 2002-06-27 -- A csúcstalálkozót egy kanadai síparadicsomban rendezik. A szóba kerülő kérdések fontossága vitathatatlan, de a szervezés és biztonsági intézkedések módját és mértékét sokan megkérdőjelezik. Mindenesetre elgondolkoztató a helyzet: a világ vezető hatalmainak találkozóját egy hegyektől és légvédelmi rakétáktól védett helyen kell megrendezni, hogy a választóik még a közelükbe se juthassanak, a demonstrálók ne zavarhassák őket, miközben a terrorizmus elleni harcról, népek jövőjéről (vö. az új közel-keleti rendezési terv), a klub bővítéséről (Oroszország teljes jogú tag lett), az afrikai szegénység és éhezés megoldásáról (tkp. a segélyek mértékéről), és gazdasági intézkedésekről döntenek. Forrás: Forbes (2387)Meglepetés a férfiaknál, a nők hozzák formájukat 2002-06-27 -- Wimbledonban ma kiesett Agassi és Sampras; Venus Williams és Capriatti továbbjutott. A hétszeres győztes, Pete Sampras mérkőzése legalább kemény és szép játékot hozott. A svájci George Bastl ellen 6-3 6-2 4-6 3-6 6-4-re kapott ki az amerikai. Agassi viszont sima 6-4 7-6 6-2-re maradt alul a tájföldi Paradorn Srichaphan szemben. További meglepetés, hogy a második helyen kiemelt orosz Marat Szafin is búcsúzni kényszerült, őt a világranglista közepén található Olivier Rochus verte. A férfiaknál már borítékolható a meglepetés a döntőben, akárcsak a várható érdektelenség a sztárok hiánya miatt. Forrás: BW Internet Edition (2388)A WorldCom összeomlása: sosem látott mértékek 2002-06-27 -- Az internet működése is veszélybe kerülhet. Az informatikai óriáscég, a WorldCom tegnap kirobbant botránya kísértetiesen hasonlít az Enron néhány hónappal ezelőtti összeomlására. A cég tegnap bejelentette, hogy megpróbált 3,8 milliárd dolláros költségösszeget elrejteni a befektetők elől, hogy ezáltal kedvezőbb mérlegeket tudjon felmutatni. Bush azonnal vizsgálatot rendelt el, hiszen az ilyen jellegű csőd az egész pénzpiacba és tőzsdébe vetett hitet rendítheti meg. Tegnap 13.000 ember elbocsátásáról döntöttek. A WorldCom könyvelőcége ugyanaz az Arthur Andersen volt, melyet az Enron ügyben már elítéltek. Forrás: Newsday.com (2389)Csődbe juthat a Föld? 2002-06-27 -- A jelenlegi szinten bolygónknak 1,2 évre lenne szüksége, hogy újratermelje éves fogyasztásunkat. Ma az emberiség éves fogyasztásának - erdőkitermelésnek, energia, talaj és halállomány felhasználásának - mértéke meghaladja azt a szintet, melyen a Föld képes ezeket újratermelni. A Redefining Progress által készített tanulmány szerint az elmúlt negyven évben jelentősen megnőtt a természeti erőforrások összes felhasználása. A hatvanas években a Föld újjátermelési képességét még csak 70%-ban használtuk ki, mára ez az arány elérte a 120%-ot. "Minden üzletember nyilvántartást vezet kiadásairól és bevételeiről, s ezt kéne tenni ökológiai lehetőségeinkkel is" - mondta Wackernagel, a csoport vezetője. Forrás: The New Zealand Herald (2390)A Vatikánban mostantól tilos a dohányzás 2002-06-28 -- A pedofil papok kizárása után a katolikus egyház újabb komoly lépésre szánta el magát. II. János Pál pápa által szentesített új szabály értelmében mostantól tilos a dohányzás a Vatikán zárt helységeiben. A július elsején életbe lépő határozat a 43 hektáros városállam területén hatályos, és a tilalom ellenére füstölgők 30 eurós büntetésre számíthatnak. A szabály betartásáról a Vatikán saját rendőrsége gondoskodik. Mivel a hivatalos nyelv a latin, ezért még nem biztos, hogy mi lesz a tiltás jelölése, a nyelvészek a "Vetatur Fumare" kifejezést tartják a legkifejezőbbnek. Forrás: The Globe and Mail (2391)A féfiak tényleg félnek az elkötelezettségtől 2002-06-28 -- Egy most közzétett tanulmány tudományosan közelíti meg a kérdést, melyet a nők már régóta tudnak. Közismerten emelkedik a házasságkötések átlagéletkora, ma az átlagos férfi 27 éves korában nősül, a nőknél ez 25 év. Ezek az elmúlt száz évben mért legmagasabb átlagok. Több száz férfit kérdeztek meg Észak-Amerikában, hogy mi ennek az oka. A válaszok többsége szerint egyrészt a házasság intézményét tartják feleslegesnek, hiszen legtöbbjük együtt él barátnőjével, kvázi férj és feleségként. Néhány évtizede még a szex volt a legnagyobb motiváló ok a házasságra, mellyel ma már kevesen várnak oly sokáig. A másik ok a válás: és itt a férfiak nem az összetört szívről tettek említést, hanem a kiürített bankszámlákról. Forrás: Yahoo! News (2392)A Falun Gong kínai tévéstúdiókba tört be 2002-06-28 -- Az üldözött vallási csoport több helyi tévében is plakátokkal demonstrált. A rendőrség névtelen képviselője, és Hong-Kong-i jogvédelmi szervezetek is megerősítették, hogy az elmúlt héten legalább hat televíziónál is látható volt a demonstráció. A vallási csoport tagjai általában kisebb, helyi kábeltévékhez rontottak be, és egy 'Falun Dafa jó' felirattal álltak a kamerák elé. A Falun Dafa egy másik közkeletű neve a csoportnak, melyet 1999-ben betiltott a Kínai Kommunista Párt. Indoklásuk szerint a csoport veszélyezteti az emberek biztonságát és a kommunista rendszert. A korábban hasonló incidensek miatt letartóztatott tagok 16 évig terjedő börtönbüntetést kaptak. Forrás: miami.com (2393)Kémkedik utánunk a Real és a Microsoft? 2002-06-28 -- Az EU jogvédői vizsgálatot kezdeményeztek a felhasználókról gyűjtött adatok ügyében. Az informatikában 'spyware'-nek, azaz kb. kémkedő szoftvernek nevezik azokat a megoldásokat, melyek észrevétlenül adatokat szolgáltatnak a felhasználó internetezési szokásairól. A Real Player és a Media Player (a Real és a Microsoft terméke) automatikusan fellép az internetre, ha elindítjuk, és adatokat küld az anyacégnek. Európában sokkal szélesebb jogkörökkel rendelkeznek a személyi jogvédelmi hivatalok, mint a tengerentúlon, s most azt vizsgálják, hogy a szoftver megfelel-e ezeknek a követelményeknek. Forrás: CNN (2394)Google-segítség a rákkutatásban 2002-06-28 -- Számítógépünk szabad kapacitását felajánlhatjuk a rák elleni küzdelem javára. A megoldás nem új, de profitorientált cégek eleddig nem vettek részt az ehhez hasonló programokban. Arról van szó, hogy miközben nem használjuk számítógépünket, annak processzorát hosszadalmas és bonyolult számítási feladatokra ajánlhatjuk fel. Ez gépünket nem terheli, és csak addig működik, míg vissza nem térünk. A legismertebb kezdeményezés a rádiótávcsövek által fogott jelek elemzése, hogy az esetleges földöntúli üzeneteket dekódolják. A Google a Stanford Egyetem fehérje-elemzési programját támogatja, melynek célja a rákkutatás gyorsítása. Forrás: ExtremeTech (2395)Könyvelési hibák a Xerox-nál is 2002-06-28 -- Zuhantak a cég részvényei, miután a WSJ szerint tupírozták az eredményeket. Csak néhány nappal a WorldCom, és pár hónappal az Enron csalásai után most a Xerox-ot vádolják azzal, hogy valótlan adatokat mutatott ki könyvelésében. A cég is elismerte, hogy az elmúlt 5 évben 2 milliárd dollárral nagyobb profitot mutatott ki, mint amit valójában elért. A Wall Street Journal szerint a különbség 6 milliárd is lehet. Az ehhez hasonló botrányok rendkívül rosszak az egész gyengélkedő világgazdaságnak, mert a befektetők elfordulnak a tőzsdéktől, elveszítik bizalmukat az egész pénzügyi rendszer ellenőrizhetőségében, s ez által az újbóli növekedés tovább várat magára. Forrás: BBC (2396)Anglia a királynő 50 évét ünnepli 2002-06-03 -- Nagy-Britannia szerte ünnepségeket, rendezvényeket szerveztek II. Erzsébet trónralépésének 50. évfordulója alkalmából. A 76 éves királynő részére a hét végén komolyzenei és jótékonysági koncerteket szerveztek, ma pedig pop-sztárok szórakoztatják az angol arisztokrácia színe-javát. Tegnap rövid időre egy kisebb tűz zavarta meg az ünneplést, néhány órára ki is ürítették a Buckingham-palotát. A ma esti koncerteken egyebek között Paul McCartney, Ricky Martin és Aretha Franklin próbálja rávenni az úri közönséget, hogy csörgessék meg ékszereiket, ha tetszik a zene... Forrás: sunspot.net (2397)Újjáélesztik a tasmán tigrist 2002-06-03 -- Ausztrál tudósok áttörést értek el a 30-as években kihalt ragadozó erszényes DNS-ének feltérképezésében. Ha elegendő genetikai információt sikerül összegyűjteni, akkor a tasmán tigris lehet az első kihalt faj, melyet az emberiség újra életre hív. A tudósok szerint ehhez még legalább 10 évre lesz szükségük. Az sydney-i egyetem kutatói spirituszban tartósított állatokból gyűjtik a genetikai állományt. A tasmán tigris eredetileg Ausztráliában élt, de az elmúlt néhány száz évben ott kipusztult, és a telepesek megérkezésekor már csak Tasmániában volt megtalálható. Az emberek azonban 70 év alatt kiirtották az utolsó példányt is a kutya-szerű, csíkos hátú erszényes emlősből. Forrás: The New Zeland Herald (2398)Ronaldo régi formájában tért vissza 2002-06-03 -- A brazilok csatára évek óta tartó sérülés-sorozat után remek formában, és góllal tért vissza. Pedig Törökország még vezetett az első félidőben, de a másodikban keményen kezdett a dél-amerikai válogatott. Rivaldo pontos beadásából először Ronaldo egyenlített, majd egy erősen vitatható helyzet után a koreai bíró tizenegyest ítélt a törökök ellen. A mai többi mérkőzésen Olaszország 2-0-ra legyőzte Ecuador együttesét. Vieri remekelt az első félidőben, mindkét gól őt dicséri. A négy évvel ezelőtt még nyolcaddöntőig jutott horvát válogatott viszont 1-0-ra kikapott Mexikótól. Forrás: CNN (2399)A CIA követte a terroristákat 2002-06-03 -- Az amerikai hírszerzés hónapok óta figyelt két terroristát Miamiban, de nem osztották meg információikat. A két terrorista végül közte volt az egyik World Trade Center-be csapódott gép eltérítői között. A Newsweek magazin információi szerint az egyik férfit, Navaf al-Hazmi-t 2000. január óta figyelte a CIA, amikor is részt vett egy Al-Kaida találkozón Malájziában. Az ügynökök ezután az Egyesült Államok területén is figyelték őt, és társát, de információikat nem osztották meg a bevándorlási hivatallal, akik megakadályozhatták volna ott tartózkodásukat. Az új hírek csak egy nappal követték a Fehér Ház nyilatkozatát, melyben elismerték: egy hónappal szeptember 11-e előtt jelezték bin Laden gépeltérítési szándékát Bush-nak. Forrás: BBC (2400)Az angolok igazi James Bond-ja 2002-06-04 -- Most nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentések szerint a britek legsikeresebb kéme a II. világháború alatt egy jugoszláv playboy volt. Dusko Popov magán- és szexuális életét a titkosszolgálatok gyakorlatában szokatlan részletességgel elemezték. A briteknél csak 'Tricikli' kódnévvel jelzett Popov titulusát is a hárman-az-ágyban figura iránti vonzalmának köszönhette. A britek a háború alatt szervezték be a jugoszláv férfit, aki eközben a németeket is meggyőzte, hogy nekik dolgozik. Több rosszalló jelentés is felmaradt azonban Popov-ról, egyebek között azt kifogásolták, hogy amerikai útja során hatalmas összegeket költött színésznőkre és pazar életvitelére. Forrás: CNN (2401)Rivaldo-t szankcionálhatják tegnapi színészkedéséért 2002-06-04 -- A FIFA vizsgálatot kezdeményez a tegnapi brazil-török összecsapás játékvezetői hibái és a brazil csatár szimulálása miatt. Rivaldo a második félidő végén a szögletzászlónál várt, amikor az egyik török védő hozzárúgta a labdát. Annak ellenére, hogy a lábán találták el, a brazilok sztárja az arcát fogva a földre vetette magát, hatalmas fájdalmakat jelezve. A koreai bíró ezután kiállította a török védőt. A FIFA idén a szimulálás ellen kívánt fellépni, felszólítva a bírókat, hogy súlyosan torolják meg a labdarúgás helyett színészkedni vágyó játékosokat. Ma egyébként Dél-Korea legyőzte a lengyeleket, Japán 2-2-t ért el Belgiummal szemben, míg Kína 2-0-ra kikapott El Salvador együttesétől. Forrás: 2002 FIFA World Cup (2402)Az IBM kiszáll a merevlemez gyártásból 2002-06-04 -- A japán Hitachi valamivel több, mint 2 milliárd dollárt fizet az IBM merevlemez-gyártó részlegéért. Az üzlet első részében a két cég közösvállalatot hoz létre, melyet 70%-ban a Hitachi, 30%-ban az IBM birtokol majd. A tokiói cég azonban az elkövetkező három évben teljesen kivásárolja a amerikai informatikai óriást. Az üzlet hírét még áprilisban szellőztették meg, de a vételár jóval magasabb, mint amire a szakértők számítottak. Az IBM már évek óta meg akart szabadulni a merevlemez-gyártástól, mely folyamatosan veszteséget termelt számára - annak ellenére, hogy a cég piacvezetőnek számít ezen a területen. Forrás: SmartMoney.com (2403)India nem akar tárgyalni Pakisztánnal 2002-06-04 -- Újjabb, kisebb összecsapásokról, és az állások kölcsönös ágyúzásáról érkeznek hírek Kasmírból, de az indiai vezetés nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni. A pakisztáni elnök, Pervez Musaraf már a hét végi, kazahsztáni Ázsia-csúcson jelezte, hogy kész feltételek nélkül tárgyalni az indiai miniszterelnökkel, aki szintén a helyszínen tartózkodik. Azonban mindeddig a delhii vezetés ettől elzárkózott, annak ellenére, hogy az amerikai-brit közvetítés mellé most Putyin orosz elnök és a kínai miniszterelnök is bevetette befolyását. India azzal vádolja Pakisztánt, hogy terroristákat támogat, akik indiai célpontokat támadnak. Forrás: Los Angeles Times (2404)Népszerűek a céghimnuszok az interneten 2002-06-05 -- Nagyvállalatok himnuszai, melyeket az alkalmazottak fintorogva és szégyenkezve dörmögtek végig a céges gyűléseken, váratlan népszerűségre tettek szert az interneten. Az erre specializálódott oldalra az indulás óta több százezer látogató nézett be. Minden héten listát készítenek a legkedveltebb remekművekből, az elmúlt hetekben aratott az IBM és a Deutche Bank nótája. A sokat mondó címek között olyanokat találhatunk, mint a "Jövőképünk a globális stratégia", vagy a "Mindig előre", de izgalmasan hangzik a "Globálisan a jó" is. Forrás: CNN (2405)A világ környezeti válaszúthoz érkezett - ENSZ 2002-06-05 -- Az ENSZ környezetvédelmi szervezete szerint 'a világnak döntenie kell a mohóság, vagy az emberség között'. A múlt héten kiadott nyilatkozat megemlíti, hogy a Föld emlőseinek és madarainak közel negyede a kipusztulás szélén van. Köztük a legismertebbek - és a legnagyobbak - az orrszarvú, a tigris és a sasok. Egyre csökken a termelésre fordítható földterületek aránya, főképp a harmadik világ rossz talajgazdálkodása miatt. Eközben egyre nagyobb éhínségekkel, környezetszennyezéssel és szeméthegyekkel kell szembenézni. Az ENSZ szerint az elkövetkező évtized döntően befolyásolhatja bolygónk jövőjét. Forrás: Radio Free Europe (2406)Börtön a hamis domain-regisztrációért 2002-06-05 -- Olyan új törvényjavaslatot nyújtottak be Amerikában a Szenátusnak, mely akár 5 év szabadságvesztéssel büntetné a hamis domain-regisztrálást. Az kezdeményezés hátterében az áll, hogy számos cégnél úgy is lehetett internetes azonosító kódot (URL-t, mint pl. a www.ivilag.hu) kérni, hogy utólag nem ellenőrizték a regisztrációt kérő adatait. A szeptember 11-i terrortámadások óta pedig nagyon óvatosak lettek az amerikai hatóságok, és rossz szemmel nézik az ellenőrizhetetlen és azonosítatlan szájtok üzemeltetőit. Forrás: BizReport (2407)Portugália kikapott az USA válogatottjától 2002-06-05 -- Az Egyesült Államok futball csapata az elmúlt fél évszázad legnagyobb sikerét érte el ma, amikor 3-2-re legyőzte a sztárokkal felvonuló Portugáliát. Legutoljára az 1950-es vébén értek el hasonló sikert az amerikaiak, amikor is 1-0-ra verték Angliát. A mai nap első félidejében már 3-0-ra is vezettek, ami valósággal sokkolta a Figo vezette portugál válogatottat. 'Arra számítottunk, hogy fittek lesznek, de hogy technikailag is felkészülnek, és ezt gólokra is váltsák, arra nem' - mondta Antonio Oliveira, a portugál edző. A további mérkőzéseken Oroszország 2-0-ra verte Tunéziát, a spanyolok pedig 3-1-re a szlovéneket. Forrás: Miami Herald (2408)10 halott a szíriai gátszakadás után 2002-06-05 -- Szíria északi részén csak azért sikerült elkerülni a nagyobb katasztrófát, mert napokkal ezelőtt megkezdték az evakuálást. A kiömlő sáros víz legalább 60 négyzetkilométernyi területet öntött el, és három falu is a víz alá került. A közel-keleti ország északi részén történt baleset komoly gondot jelenthet Szíriának, mivel a nyári szárazságok előtt nagymértékben függnek a télen és tavasszal összegyűjtött vízkészletektől. A környék lakói egyébként már évekkel ezelőtt jelezték, hogy repedéseket vettek észre az 1996-ban épült gáton, de a hatóságok semmit se tettek az ügyben. Forrás: Sky News (2409)Mégis közvetítik a vébét Észak-Koreában 2002-06-06 -- Szakítva a több évtizedes hagyománnyal a phenjani vezetés úgy döntött, hogy lakosai mégis csak nézhetnek egy kis focit. Az érdeklődés ugyanolyan nagy Észak-Koreában, mint a 'frontvonal' túloldalán, Szöulban és Japánban, ahol közösen rendezik az idei futball-világbajnokságot. De ez az első eset, hogy olyan sporteseményt is közvetít az észak-koreai állami televízió, ahol az ország közvetlenül nem érintett a versenyben. Az eddig csak több évtizedes szovjet filmekhez és állandó propagandához szokott északiak számára meglepő lehet a déliek gazdagságát és pazar új sportlétesítményeit látni. A mérkőzéseket így is csak vágott formában, több órás késéssel láthatják a helyiek. Forrás: Sporting News (2410)A kisgyerekek felismerik az egyedi majmokat 2002-06-06 -- A hat hónapnál fiatalabb gyerekek éppen úgy felismerik és meg tudják különböztetni a majmokat, mint az embereket. Azonban ezt a képességüket 9 hónapos korukra elvesztik. Egy angol kutatócsoport vizsgálatai nyomán tette az érdekes felfedést. Dr. Olivier Pascalis, a Sheffield-i Egyetem kutatója szerint ennek a képességnek nincsenek az evolúciós előnnyel járó szegmensei; a gyerekek egyszerűen a hasonló arcszerkezet miatt képesek azokat az apró részleteket is észrevenni, és ez alapján azonosítani az egyedi majmokat. Korábbi vizsgálatok alapján a majmok jobban meg tudják különböztetni fajtársaikat, mint az egyes embereket. Forrás: Science News Online (2411)Rituális gyilkosságok Európában 2002-06-06 -- A kontinensen több helyen titokzatos, rituális jellegű gyilkosságokat követtek el, s emiatt az EU vezető nyomozóhatósága tanácskozást tartott a múlt héten. A hágai tanácskozást az Europol szervezte (az Interpol utódja), miután Londonban egy fiatal afrikai fiút találtak a Temzében. A gyerek testét megcsonkították. Egy afrikai patológus szakértő szerint a gyilkosság és a nyomok hasonlítanak az Afrika egyes részein még ma is gyakorolt rituális gyilkosságokhoz. Hasonló gyilkosság történt Svédországban, Belgiumban, Franciaországban és Olaszországban, azonban az Europol szerint nem lehet összekapcsolni az egyes eseteket. Forrás: CNN (2412)Buszrobbantás után Arafat szállását lőtték 2002-06-06 -- Újra izraeli tankok hatoltak be Ramallah-ba, Ciszjordániába, miután egy autóba rejtett bomba 17 embert ölt meg. Az autót vezető öngyilkos terrorista a busz elé hajtott, majd felrobbantotta a hatalmas erejű pokolgépet. A buszon főképp izraeli katonák tartózkodtak. Válaszul a közel 50 izraeli tank hatolt be Ramallah-ba, és Arafat főhadiszállását lőtték nehéztüzérséggel. A jelentések szerint a palesztin vezető nem sérült meg. A robbantás az után történt, hogy az izraeli kabinet sikeresnek nevezte az elmúlt hónapok akcióit, bejelentve, hogy sikerült felszámolniuk a palesztin terrorszervezetek infrastruktúráját. Forrás: National Post (2413)A Sony elvesztette a 'Walkman' védjegyet Ausztriában 2002-06-06 -- Az osztrák legfelső bíróság szerint mára a 'Walkman' gyűjtőfogalom lett, s így nem tekinthető a cég sajátjának. A bíróság tegnapi ítélete az elképzelhető legrosszabb döntés a Sony számára, melynek az egyik legértékesebb védjegye volt a 'Walkman'. A cég a 80-as évek elején fejlesztette ki első hordozható magnóját (szerencsétlenül magyarítva: a 'sétáló magnót'). A Sony még 1994-ben perelte be az egyik osztrák elektronikai nagykereskedőt, mert az más cégek termékeit is így nevezte meg katalógusában. Az osztrák bíró indoklásában megemlíti, hogy a német szótárakban mind megtalálható a 'walkman' szó, de a Sony-t egyik se említi - tehát egy sikeres név gyűjtőfogalommá válva használható is ekképp. Forrás: Forbes (2414)A FIFA legyőzte az Olimpiát a kibertérben 2002-06-06 -- A FIFA hivatalos, világbajnoki oldala, a fifaworldcup.com az első négy nap 165 millió látogatót vonzott. Összehasonlításképpen, a Sydney-ben rendezett olimpia három hete alatt a hivatalos oldalt 230 millióan nézték meg. A FIFA számításai alapján már a hét végén túlszárnyalják ezt a számot. Az futball-szövetség informatikai vezetője szerint az idei vébén kiemelkedően fontos forrás lett az internet, főképp az időeltolódás miatt. A televíziós nézettség is meghaladta az eddigieket, a nyitómérkőzést becslések szerint 500 millióan látták világszerte. Mai eredmények: Franciaország-Uruguay: 0-0 (a franciáknak alig maradt esélye a továbbjutásra), Kamerun-Szaúd Arábia: 1-0, Dánia-Szenegál: 1-1. Forrás: The Sentinel (2415)Újabb Ramones tag távozott 2002-06-07 -- Dee Dee Ramone, a Ramones basszusgitárosa tegnap elhunyt hollywood-i otthonában. 49 éves volt. Az egyik legbefolyásosabbnak tartott punk-csapat egy év alatt már második tagját vesztette el. Joey Ramone, az énekes még tavaly áprilisban hunyt el limfómában - a sors iróniája, hogy mindez 3 évvel az után halt meg, hogy több évtizedes alkoholizmus és kábítószerfüggés után sikerült kitisztulnia. Dee Dee Ramone tegnapi halálát is kábítószer túladagolás okozta. A Ramones New York-ban alakult, 1976-os turnéjuk izzította be az angol punk-mozgalmat; a Sex Pistols sokáig példaképének tartotta őket. Forrás: Guardian (2416)Piercing: jobb, ha figyelnek a szülők 2002-06-07 -- Jogosan aggódhatnak azok a szülők, akiknek gyereke karikával szemöldökükben érkezik haza. Egy friss amerikai tanulmány azt vizsgálta, hogy van-e összefüggés a test különböző részein lévő piercing és a fiatalok deviáns viselkedése között. A kutatók megállapították, hogy azok a fiatalok, akik fülükön kívül másutt is testékszereket hordanak, sokkal nagyobb valószínűséggel fogyasztottak már alkoholt és kábítószert, dohányoztak és szeretkeztek, valamint lógtak az iskolából. A kutatást végző szakember szerint a fiatalok ezekkel a külső jegyekkel is hangsúlyozzák lázadó alkatukat. Forrás: Cosmiverse (2417)Anglia - Argentína: 1-0 2002-06-07 -- Beckham büntetővel vett revansot a négy évvel ezelőtti világbajnoki kudarcért. Az angol válogatottnak futball-történetileg is komoly mérkőzésnek számított az argentinok legyőzése. 80-ban Mexikóban búcsúztatta őket a Maradona vezette válogatott a csoportmérkőzéseken, négy évvel később szintén az argentin csatár kézzel besegített góljával estek ki a nyolcaddöntőkből. A mai mérkőzésen a hajráig dominált az angol válogatott, az utolsó 20 percben pedig remekül védekeztek az argentinok támadásai ellen. A svédek legyőzték Nigériát, így az angoloknak már a döntetlen is elég lesz a továbbjutáshoz. A spanyolok már biztosan a legjobb 16-ban vannak, Paraguay-t verték 3-1-re. Forrás: itv.com (2418)Anglia - Argentína: 1-0 2002-06-07 -- Beckham büntetővel vett revansot a négy évvel ezelőtti világbajnoki kudarcért. Az angol válogatottnak futball-történetileg is komoly mérkőzésnek számított az argentinok legyőzése. 80-ban Mexikóban búcsúztatta őket a Maradona vezette válogatott a csoportmérkőzéseken, négy évvel később szintén az argentin csatár kézzel besegített góljával estek ki a nyolcaddöntőkből. A mai mérkőzésen a hajráig dominált az angol válogatott, az utolsó 20 percben pedig remekül védekeztek az argentinok támadásai ellen. A svédek legyőzték Nigériát, így az angoloknak már a döntetlen is elég lesz a továbbjutáshoz. A spanyolok már biztosan a legjobb 16-ban vannak, Paraguay-t verték 3-1-re. Forrás: itv.com (2419)Anglia - Argentína: 1-0 2002-06-07 -- Beckham büntetővel vett revansot a négy évvel ezelőtti világbajnoki kudarcért. Az angol válogatottnak futball-történetileg is komoly mérkőzésnek számított az argentinok legyőzése. 80-ban Mexikóban búcsúztatta őket a Maradona vezette válogatott a csoportmérkőzéseken, négy évvel később szintén az argentin csatár kézzel besegített góljával estek ki a nyolcaddöntőkből. A mai mérkőzésen a hajráig dominált az angol válogatott, az utolsó 20 percben pedig remekül védekeztek az argentinok támadásai ellen. A svédek legyőzték Nigériát, így az angoloknak már a döntetlen is elég lesz a továbbjutáshoz. A spanyolok már biztosan a legjobb 16-ban vannak, Paraguay-t verték 3-1-re. Forrás: itv.com (2420)Megépülhet a híd Szicília és Olaszország között 2002-06-07 -- A sok vitát kiváltó terv immár három évtizede pihen a tervezőasztalokon. A Messzinai-szoros 5 kilométeres távolságát összekötő híd munkálatai három éven belül megkezdődnek - jelentette be Silvio Berlusconi. A világ leghosszabb függőhídja 2010-re fog elkészülni, és várhatóan 4,5 milliárd euróba kerül. Ez lesz Olaszország legnagyobb államilag finanszírozott beruházása. A kormány félig magáncégek befektetéseiből kívánja fedezni a finanszírozást, így várhatóan hídpénzt fizetnek majd az átkelők. A zöldek kritizálták a tervet, szerintük pazarlás a hídra ennyi pénzt költeni, miközben Szicíliában sok helyütt még mindig nincs vezetékes ivóvíz, és az úthálózat fejlesztése évtizedek óta elmaradt. Forrás: BBC (2421)A Buy.com árháborút hirdetett a könyvpiacon 2002-07-01 -- A piacvezető Amazon.com árainál 10%-kal olcsóbban kínálják a legnépszerűbb könyveket. A szakértők szerint kezd visszatérni az élet az internetes kereskedelembe, és a befektetők is lassan visszanyerik bátorságukat. Ezzel együtt a verseny is éleződik: tavaly még mindenki a túléléssel volt elfoglalva, ma már a térnyerés lett újra a cél. A Buy.com az egyik legnépszerűbb elektronikai és informatikai bevásárló szájt, de most a könyv- és zenei piacon is nagyobb részesedésre vágynak. A múlt hét óta a legkeresettebb könyveket az Amazon árainál 10%-kal olcsóbban kínálják. Forrás: Forbes (2422)George Michael új videója szelet vet... 2002-07-01 -- A brit popsztár klipjében Tony Blair mint Bush pudlija szerepel. Érzékeny politikai vizekre evezett George Michael legújabb számában, melyben keményen támadja a brit miniszterelnököt. Egyebek között a kormány eddigi, feltétel nélküli támogatását kritizálja, melyet Nagy Britannia az afgán és tervezett iraki hadműveleteiben nyújt az USA-nak. A animációs videóban Tony Blair-t nyakörvön vezeti Bush, egy másik jelenetben az egykori Wham sztár egy nukleáris robbanófejen lovagolva érkezik a Downing Street hálószobájába. George Michael szerint a klip csak szatíra, és a kritikus szemléletű politikára kívánja felhívni a figyelmet. Forrás: Guardian (2423)Hatásos gyógymód az anorexia ellen 2002-07-01 -- Egy svéd klinika kiemelkedő eredménye az étkezési problémákkal küzdőknek. A terápia több hónapot vesz igénybe, de 75%-ban teljes gyógyulást eredményezett. A kezelés lényege, hogy a betegeket újra normális étkezési szokásokhoz és ritmushoz szoktatják, majd 40 C-fok fölé melegített szobában pihentetik őket. A kezelés anorexiás és bulémiás betegeknél is bevált. Per Sodersten, a terápiát kifejlesztő kórház igazgatója szerint a módszer már ismert volt a régi időkből, de a modern orvostudomány sosem alkalmazta. A hét éves kísérleti idő alatt a 168 betegből csak 14-en estek vissza, a többiek gyógyultan, vagy jelentős javulással távoztak. Forrás: The Straits Times (2424)Moszkva: Felmentések az újságíró megölésében 2002-07-01 -- Az egykori tisztek ellen nem voltak elegendőek a bizonyítékok. Dmitrij Kolodov a 90-es évek elején az orosz hadseregben elharapódzó korrupció után nyomozott. A hét éve kezdődött katonai eljárásban azonban nem sikerült kideríteni, hogy ki küldte számára azt a táskát, melyben leleplező dokumentumokat ígértek, de egy bomba volt. Az ügyészség is az egykori katonatiszteket vádolta a robbantásos gyilkossággal, de a bíróság szerint ez nem volt bizonyított. Miközben Putyin világszerte elismert és sokat dicsért vezető lett, meg kell említeni, hogy Oroszországban az elmúlt két évben megszűnt, bezárt, vagy ellehetetlenült minden olyan tévéállomás, rádió, vagy újság, mely híreiben kritizálta a jelenlegi vezetést. Forrás: New York Times (2425)'Kína AIDS-katasztrófa mezsgyéjén' - ENSZ 2002-07-01 -- A világszervezet figyelmeztetése szerint Kínában sürgős intézkedésekre van szükség. Az ENSZ egészségügyi szervezete egy ijesztő jelentést készített Kína AIDS-helyzetéről. Az elmúlt hét évben a HIV fertőzöttek száma 85-szörösére emelkedett, s ha nem tesznek hatásos és gyors lépéseket, 2010-re számuk a 10 milliót is elérheti. A pekingi vezetés eleddig nem költött jelentős összegeket a problémára, az elhanyagolás főként a megelőzésben és az oktatásban a legsúlyosabb. A fertőzések többsége intravénás droghasználatra és ellenőrizetlen vérkészítményekre vezethető vissza. Forrás: SunSpot.net (2426)Második napja tart a fieszta Brazíliában 2002-07-01 -- A brazilok hatalmas karnevállal ünnepeltek, a németek visszafogottan dünnyögtek. Brazília ötödik világbajnoki címét az ország tánccal, zenével és utcai karneválokkal ünnepelte. Az egész ország Ronaldo nevét skandálta, aki nyolc góljával a vébé legeredményesebb játékosa lett. "Ő az új Pelé" - mondta egy szurkoló, ami igaz is lehet, hiszen Ronaldo mostani eredményével holtversenybe került a legendás brazil 12 világbajnoki góljával. A németek ezzel szemben csalódottan vették tudomásul az eredményt, de többen is megemlítették, hogy a csapatuk így is sokkal tovább jutott, mint azt remélni merték. Forrás: CNN (2427)GM-trükk az elektromos autóknál 2002-07-10 -- A világ legnagyobb autógyártója megpróbálja kijátszani a szigorú szabályozást. Még 10 évvel ezelőtt született egy jogszabály Kaliforniában, mely szerint 2003-tól minden két új autó közül az egyiknek elektromos meghajtásúnak kell lennie. Azóta többször is módosították és pontosították a szabályt, a jelenlegi felállás szerint az autógyárak bónuszpontokat szerezhetnek a környezetbarát autókkal, és ez alapján forgalmazhatnak robbanómotoros járműveket. A General Motors jogi úton támadta meg a szabályozást, közben nyomott áron 5000 elektromos autót dobott piacra. A versenytársak és a szakértők szerint az autógyár olcsón akar bónuszpontokhoz jutni, ráadásul az új elektromos modellek biztonsága is megkérdőjelezhető. Forrás: LA Times (2428)Zenészek a brit 'no-euro' kampányban 2002-07-10 -- Bob Geldof is csatlakozott az euró-ellenes brit kampányhoz. Nehéz napok várnak Tony Blair kormányfőre, ha még jövőre be akarja vezetni az eurót Nagy-Britanniában. A lakosság körében mind gyengébb lett az ellenkezés a közös európai valutával szemben, így az idei év elején a kormány elérkezettnek látta az időt, hogy nagyszabású kampányba kezdjen a bizonytalankodók meggyőzésére. Szóba került egy jövő évi népszavazás lehetősége is, ami a csatlakozás előfeltétele. Eközben több üzletember is kétségeit fejezte ki - köztük Robert Murdoch is -, és bejelentették, hogy ellenkampányba kezdenek. Egyelőre nincs hír a befolyásolás hatásairól. Forrás: CNN (2429)Jacko: ''Utálnak, mert több lemezt adtam el, mint Elvis'' 2002-07-11 -- Michael Jackson az ellene szőtt összeesküvésről, melynek célja az ő besározása. "Már mindennek elmondtak: homoszexuálisnak, gyerek-molesztálónak, bekattant bolondnak. És hogy hipózom a bőröm. Mindezt azért, mert több lemezt adtam el, mint Elvis, vagy a Beatles" - mondta a pop (egykori) királya. A New York-i Harlemben tartott sajtótájékoztatón egyebek közt azzal vádolta meg - név szerint is - a Sony zenei igazgatóját, hogy rasszista. Mint ismeretes 1993-ban egy 13 éves fiú molesztálásával vádolták meg, melyet végül peren kívüli megegyezéssel, és közel 20 millió dollárral sikerült elsimítani. Forrás: New York Post (2430)Hong Kong ma már drágább, mint Tokió 2002-07-11 -- Kontinensünkön Moszkvában kerül a legtöbbe a megélhetés, London csak egy kicsivel olcsóbb. Évek óta a japán nagyvárosok vezették a legdrágább városok listáját, de most Hong Kong vette át az első helyet. A legolcsóbban még mindig Afrikában lehet megélni, az utolsó helyre Blantirein Malawi került, a legutóbbi sereghajtó, Johannesburg egyet előrelépett. Az Egyesült Államokban a legnagyobb városok a legdrágábbak: New York, Los Angeles és Chicago - ebben a sorrendben. A tavalyi évhez képest szűkült a különbség a legdrágább és a legolcsóbb városok között. Forrás: EUBusiness (2431)Michelangelo rajzot találtak 2002-07-13 -- A 10 millió dollárra becsült képet őrizetlenül tartották egy amerikai könyvtárban. Egy skót kutató, Sir Timothy Clifford éppen a 'világítási tervek' között keresgélt, amikor kezébe akadt a szénrajz. A szakértő rögtön látta, hogy egy Michelangelo rajzzal van dolga. Azóta négy másik művészettörténész is megerősítette véleményét. A New York-i National Design Museum még 1942-ben vásárolta a képet négy másik nyomattal, mindössze 60 dollárért. A képen egy kandeláber terve látható, valószínűleg a Medici-család egyik síremlékéhez készült. A könyvtár nem kívánja eladni a rajzot, várhatóan méltó helyre állítja majd ki. Forrás: USA Today (2432)HIV-pozitív figura a Szezám utcában 2002-07-13 -- A népszerű gyereksorozat új karakterrel gyarapodik Dél-Afrikában. Az új bábfigura egy kislány lesz, aki egészségesen néz ki, de HIV-vírust hordoz magában. A világ legnézettebb gyerekműsora, a Szezám utca a fertőzés veszélyeire és a megelőzésre kívánja oktatni a gyerekeket. A gúvadó szemű szőrmókok már korábban is részt vettek különböző nevelési programokban, és főként a 4-8 évesek körében népszerűek. Dél-Afrikában minden kilencedik ember fertőződött meg az AIDS kialakulásáért felelős vírussal. A készítők egyelőre nem tervezik, hogy más országokban is bevezetnék az új karaktert. Forrás: National Post (2433)Vizsgálják a könyvelést a Vivendinél is 2002-07-13 -- Zuhannak a médiacég részvényei. Újabb vállalat került a pénzpiaci vizsgálók célkeresztjébe. A múlt héten lemondásra kényszerített igazgató, Jean-Marie Messier távozása után olyan hírek kaptak szárnyra, mely szerint az óriásvállalat könyvelésével is gondok lehetnek. Egy nappal a hírek után nyomozók jelentek meg a cégnél, akik a mérlegek átvizsgálására készülnek. A cég 17 milliárd dolláros adósságot halmozott fel agresszív terjeszkedésével. Részvényei 70%-kot estek egy év alatt. Messier 12 éves irányítása alatt a Vivendi egy kis francia élelmiszeripari cégből a világ egyik vezető telekommunikációs és média nagyhatalma lett. Forrás: eTaiwanNews (2434)'A vitamin tabletták hatástalanok' - tanulmány 2002-07-13 -- Az öt éves kutatás nem mutatott ki semmilyen pozitív hatást. A drága multivitamin tabletták vásárlása csak pénz az ablakban? Erre a következtetésre jutott egy oxfordi kutatócsoport, miután semmilyen hatást nem sikerült kimutatniuk. A vizsgálatot öt évig folytatták, és 20.000 ember vett benne részt. Egy részüknek A, C és E vitaminokat adtak nagy dózisban, a többieknek csak placebót. A tudósok csalódottan vették tudomásul, hogy sem a szív-, sem a rákbetegségek kialakulásában, de még a csonttörések tekintetében se volt észlelhető különbség a két csoport között. A kutatók friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztását ajánlották a tabletták helyett. Forrás: Telegraph (2435)Terrorfenyegetésben is Love Parade 2002-07-13 -- Évek óta csökken az érdeklődés a berlini techno-fesztivál iránt. Az idén is több százezer fiatal ment el a német fővárosban immár 13. alkalommal megrendezett eseményre. 1989-ben még csak 150 résztvevője volt a Love Parade-nek. A buli 1999-ben tetőzött, amikor másfél millióan táncoltak a nyári kánikulában. Tavaly már csak 800.000 ember, idén pedig félmillió voltak kíváncsiak az egész napos zenés felvonulásra. A szervezők szerint nem tett jót a rendezvénynek az esetleges terrortámadásról megjelent hírek sem. De sietve leszögezték: jövőre is lesz Love Parade. Forrás: CNN (2436)Tárgyalások Ukrajna NATO tagságáról 2002-07-13 -- A partneri viszonyon túl meddig mehetnek az ukránok? George Robertson, NATO főtitkára a héten Kijevbe látogatott, hogy választ adjon az ukrán nyitásra. A katonai szövetség kellemetlen helyzetbe került egyes elemzők szerint, mivel egy olyan ország közeledésére kell reagálnia, ahol a gazdasági és politikai nehézségeken túl minden bizonnyal Oroszország is akadályokat gördítene egy esetleges csatlakozás elébe. Robertson így inkább a felkészülés folyamatáról beszélt. Mások szerint Kucsma, ukrán elnök nyugat-barát közeledést kíván hagyatékul hagyni a botrányokkal szegélyezett irányítás után. Forrás: BBC (2437)Batman és Superman közös fellépésen 2002-07-16 -- A Warner Bros új filmjében a két szuperhős egymás ellen küzd majd. A stúdió Wolfgang Petersen rendezőt bízta meg a film előkészítésével és a forgatás levezénylésével. A Variety magazin értesülései szerint a munkálatokat jövőre kezdik, és 2004-re kerül a film a mozikba. A forgatókönyvet a Hetedik írója, Andrew Kevin Walker készíti el. A történetről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a két szuperhős közösen küzd az igaz ügyért, de aztán egymás ellen fordulnak. A WB 1998 óta hatalmas összegeket áldozott a Superman filmek újjáélesztésére, de a terv végül nem valósult meg. A pletykák szerint a forgatókönyv alacsony színvonala miatt. Forrás: sacbee (2438)Tank-túra Belfastban 2002-07-16 -- A turisták teljes biztonságban látogathatják a legveszélyesebb városrészeket is. Egy házaspár a sok zavargást megélt Észak-Írországban a turizmus új formáját fejlesztette ki. Két, közel fél évszázados páncélozott járművel szállítják a turistákat Belfast hírhedt negyedeibe. Art Corbett, a vállalkozás vezetője elmondta a Reuters-nek, hogy a két katonai járművet az interneten keresztül vásárolták meg, és ötletük azóta bizonyította életképességét. "A turisták imádják, és ez igazi látványosság" - mondta. Meglepő módon a helyiek is szívesen veszik bérbe a katonai járműveket, főként esküvők és nagyobb ünnepek idején. Forrás: iWon (2439)Kezd izgalmassá válni a Tour de France 2002-07-16 -- Armstrong csak második, tegnap ötödik lett Bodrogi. Kemény csatára számíthatunk a hamarosan kezdődő hegyi szakaszokon. A világ legrangosabb kerékpáros körversenyén rendre a Pireneusok lejtőin dől el, hogy ki a legjobb kerekező. Az amerikai Lance Armstrong 1999 óta verhetetlen, a rákos betegségből újrakezdő sportoló háromszor nyerte meg a Tour-t. Az idén azonban mintha megtorpant volna, csak a második lett a kolumbiai Botero mögött, pedig az elmúlt években sose kapott ki első időfutamon. Tegnap remekül szerepelt a magyar Bodrogi László, az ötödik helyével az összetettben is feljött a 34. helyre. Forrás: IOL (2440)Az euró a dollár felett 2002-07-16 -- Az elmúlt két és fél évben még nem ért többet az európai valuta. A tegnapi kereskedés folyamán hosszú idő után először ért többet az euró az amerikai dollárnál. Az áttörés jelentős pszichológiai hatást gyakorolhat az EU közös pénzpolitikájára, meggyőzve a kétkedőket az euró versenyképességéről. Azonban a szakértők szerint nem az EU gazdaságának erősödését, inkább a dollár gyengélkedését jelzi a változás. A USA kereskedelmi deficitje újra hatalmasra duzzadt, miközben a részvénypiacot megrázta az elmúlt hónapok könyvelési botránysorozata. Az euró április óta 15%-ot erősödött, ami nagyban segítheti az EU infláció ellenes politikáját. Forrás: Daily Telegraph (2441)Az USA mentesül a Nemzetközi Bíróság hatásköre alól 2002-07-16 -- Az amerikaiak kemény ellenállása az európai szövetségeseket is meglepte. A hét végén döntés született az július elsejével felállt Nemzetközi Bíróság ügyében. A hágai törvényszék az emberiség ellenes bűnöket hivatott tárgyalni. Az USA kezdettől fogva ellenezte a létrejöttét, megalakulása után mentességet követelt az eljárások alól. Miután ezt nem kapta meg bejelentették, hogy az ENSZ minden békemissziójából visszavonulnak, és anyagilag sem támogatják azokat. Végül egy éves, meghosszabítható mentességet kaptak, ami felháborított számos európai és a kanadai vezetés is. Forrás: LA Times (2442)Az AIDS talán sose lesz gyógyítható 2002-07-16 -- A betegség eddig 22 millió ember halálát okozta. A múlt héten zárult az idei AIDS-konferencia Barcelonában. Az egyik szaktekintély szerint számolni kell azzal, hogy a betegséget talán sose sikerül teljesen felszámolnunk. Peter Piot, az ENSZ HIV/AIDS programjának vezetője szerint még nem értük el a vírusos megbetegedés csúcspontját sem. "Nem biztos, hogy valaha is találunk egy 100%-ig megbízható vakcinát, vagy hogy a fertőzés veszélyét teljesen ki tudnánk iktatni" - mondta. A tudósok a vírus alkalmazkodó-, és gyors mutálódási képességében látják a legnagyobb nehézségeket. Forrás: miami.com (2443)Hackerek a szólásszabadságért 2002-07-17 -- Az internetet cenzúrázni igyekvő országok ellen kínálnak megoldásokat. A héten megjelent egy felhívás az egyik ismert hacker oldalon, melyben az egyik szervezet megoldásokat kínál az internetes szólásszabadság védelmére. A nemzetközi szervezet, a Hactivismo egyebek között egy olyan szoftvert mutatott be, mellyel az üzeneteket képekbe lehet rejteni, amit aztán a weboldalakról dekódolható. Így kikerülhető a megfigyelő szervezetek által használt szűrők. Ráadásképp egy új technológiát is nyilvánossá tesznek, mellyel a felhasználók úgy tudnak információt cserélni, hogy nem lehet sem őket, se számítógépüket azonosítani. Forrás: CNN (2444)Szingapúr a víz újrahasznosítását tervezi 2002-07-17 -- Egy pohárral ebből a finom, tisztított kanálisléből? A távol-keleti városállam különböző alternatívákat vizsgál, hogy miként tudnák csökkenteni kiszolgáltatottságukat a szomszédos Malájzia vízellátásától. Több tanulmány is készült, az egyik szerint a város csatornáiból különböző mechanikus és vegyi tisztítással újrahasznosítanák a vizet. A szakértők szerint teljes mértékben megoldható, hogy az így előállított víz minden szempontból megfeleljen a jelenlegi ivóvíz minőségnek. A szakemberek szerint a legnehezebb része a dolognak a nyilvános elfogadtatás lesz, hogy az emberek ne viszolyogjanak az elképzeléstől. Forrás: ENN (2445)Predator az Alien ellen? 2002-07-17 -- A filmstúdiók egymásnak ugrasztják a főhősöket. Tegnap írtuk a WB azon tervéről, hogy Batman és Superman hamarosan egymás ellen küzd a mozivásznon. De ez még mind semmi. A FOX a Nyolcadik utast ugrasztaná össze a Predátorral. Az alapötlet egy amerikai képregény sorozatból származik, ami a 90-es évek eleje óta nagy siker a tengerentúlon. A terv is már régóta pihen a FOX asztalain, de a legtöbb, amit eddig láttunk ebből az egy Alien koponya volt a Predator 2-ben, a skalpok között. A hírek szerint mostmár készül a forgatókönyv, és hamarosan a mozikban folytatódik a csata. Forrás: E! Online (2446)Nemzeti informáló szervezet az USA-ban 2002-07-17 -- Postások és számlaszedők tesznek jelentést a gyanús lakosokról. Jogvédelmi szervezetek máris hevesen tiltakoznak, a kelet-német Stasi gyakorlatához hasonlítják a Bush-kormányzat legújabb tervezetét. Az ország nagyobb védelme érdekében egy millió postást, számlaszedőt és hasonlókat szerveznek be önkéntes alapon, hogy a lakásokban látott, gyanúsnak vélt eseményekről és személyekről jelentést tegyenek. Ebből egy adatbázist építenek fel, melyhez a rendőrség és a titkosszolgálat férhet hozzá. Szeptember 11. óta számos olyan terrorellenes és elhárító eljárást hagytak jóvá az Egyesült Államokban és világszerte, melyek szabadságjogilag igencsak megkérdőjelezhetőek. Forrás: Washington Times (2447)Új állásajánlatok a Playboy magazintól 2002-07-18 -- A csődbe jutott Enron dolgozói után most WoldCom számot terveznek. Hatalmas sikernek bizonyult Amerikában a Playboy augusztusi száma. A magazin példányszáma már évek óta csökken, így érthető, hogy szeretnék meglovagolni a mostani sikert. A könyvelési botrányok első áldozata az Enron energetikai óriáscég volt, melyet azóta több is követett. A Playboy felhívást tett közzé az elbocsátott hölgyek részére, melyben jelentős összeget ígért a legcsinosabbaknak, ha ruha nélkül is arcukat adják az összeomláshoz. Az ötlet annyira bejött, hogy most a legutóbbi csődbotrány, a WolrdCom dolgozói között keresik a folytatás szereplőit. Forrás: Ananova (2448)A túlzásba vitt vízivás veszélyes lehet 2002-07-18 -- Több halálos eset után a katonaság már nem csak a kiszáradás veszélyeire figyelmeztet. A nagy fizikai terheléssel járó munka vagy sport idején rendkívül fontos, hogy pótoljuk a vízveszteséget. De egy mostani amerikai kiadvány a túlzás veszélyeire is figyelmeztet. Az elmúlt években több katonai is meghalt, mivel a kiképzés, vagy sportolás során túl sok vizet fogyasztottak. Ettől lezuhant a vér nátrium szintje, testük túlhevült, többen kómába estek, majd meghaltak. A szakértők azonban hangsúlyozták, hogy az ilyen esetek ritkák, és sokkal valószínűbb veszélyforrás a nem elegendő vízpótlás sportolás közben. Forrás: Yahoo! News (2449)Nem marad ingyenes az MS Explorer 2002-07-18 -- A Microsoft szakítani kíván az ingyenes internetes szolgáltatások gyakorlatával. A világ legnagyobb szoftvercége a héten bemutatta a legújabb böngészőjét, amit MSN 8 néven forgalmaznak majd. Az eddigi szoftverekkel ellentétben az új termékért fizetni kell mindazoknak, akik nem fizetnek elő a Microsoft internet-hozzáférési szolgáltatására. A cég egyelőre nem árulta el, hogy mennyibe fog kerülni a böngésző. A legjelentősebb változtatás a családi használatra szánt programban a szülők nagyobb kontrollja a látogatható és biztonságosnak ítélt oldalak kiválasztásában. Forrás: ZDNet (2450)Kokaint csempészett a szaúdi herceg 2002-07-18 -- A DEA szerint a diplomáciai védelem miatt nem tehetnek semmit. A szaúdi herceg két tonna kokaint csempészett Venezuelából Párizsba személyes használatú repülőjén - állítja az amerikai kábítószer-ellenes hivatal, a DEA. Najef bin Szultán bin Favvaz Al-Sálan a szaúdi király egyik fiatalabb fia, aki nem várható a trón örököseként. A DEA további három személyt említett meg, akikről bizonyítani tudják, hogy részt vettek az ügyletben. A hivatal nem tudta megmondani, hogy a herceg jelenleg hol tartózkodik, és diplomáciai védettsége lévén eljárást sem kezdhetnek ellene. A szaúdi hatóságok elzárkóztak az ügy kommentálásától. Forrás: FOX NEWS (2451)Kipukkant a buborék 2002-07-02 -- Öt éves mélyponton a Nasdaq. Pedig az elemzők sokszor mondták azt, hogy ennél már nem eshet tovább. De a technológiai részvények mozgását tömörítő index, a Nasdaq ma 1997 júniusa óta nem látott mélypontot ért el. Csak tegnap négy százalékot esett, ezzel 1.404 ponton zárt. A szakértők szerint ez főként az elmúlt hónapok könyvelési botrányaival magyarázható, mely az egész tőzsde iránti bizalmatlanságba torkollott. Az Enron után a WorldCom részvényei kezdtek szabadesésbe, tegnap 83-ról 6 centre estek vissza a papírjai. Emellett új rekordot is döntött a telekommunikációs óriás: még sose forgalmaztak 1 milliárd részvényt ugyanazon cégtől egyetlen nap leforgása alatt. Forrás: SFGate (2452)Fossett körbeért léghajójával 2002-07-02 -- A befektetési bankár az első ember, aki egyedül körbeléghajózta a Földet. A technikai személyzet jelentése szerint Steve Fossett már indulási helye, Ausztrália felett jár, és az időjárás alapján már semmilyen bonyodalom nem várható az utolsó pár órában. Ez volt Fossett hatodik próbálkozása 10 év alatt. Az idei kísérlet is kis híján katasztrófába sodródott, miután a Csendes-óceán felett viharba került, és a tervezett 100-200 méteres magasság helyett néhol csak 20-30 méterre repült a hullámok felett. Később nagyobb szerencséje volt, Afrikát elhagyva néhol 300 km/h felé is gyorsult a ballonja. Forrás: Ananova (2453)Kahn a legeredményesebb játékos 2002-07-02 -- A német kapust választották a vébé legjobbjának. Bár Oliver Kahn a döntőben kétszeresen is kikapott Ronaldotól, a mai nap némi kárpótlást nyújtott számára. A FIFA 16-os listájából újságírók szavazhattak az idei világbajnokság legeredményesebb játékosára. A jelek szerint Ronaldo nyolc találata, és Pelé vébé-góljaival (12) egyező teljesítménye se volt olyan meggyőző, mint a német kapus valószínűtlen helytállása. A végszavazásban Kahn 147 szavazatot kapott, Ronaldo 126-ot, míg Hong Miung-bo, a koreai csapatkapitány 108-at. A vébé aranylabdájának a német Adidas a szponzora. Forrás: IOL (2454)Két repülőgép ütközött Németország felett 2002-07-02 -- Az áldozatok többsége spanyol nyaralásra indult gyermek. A Tupoljev típusú orosz gép a hírek szerint nem reagált a légiirányítás figyelmeztetésére, hogy csökkentse a magasságot. A Moszkvából Barcelonába tartó repülő egy teherszállító Boeing 757-essel ütközött. Mind a hetven utas meghalt, többségükben orosz gyerekek. A baleset újra kiélezheti a vitát az egységes légiirányítás kérdése körül, mely miatt a múlt héten szinte egész Európában megbénult a polgári repülés. Egy tavalyi változtatás a felére csökkentette a gépek minimális magasságát egymáshoz képest. Forrás: CNN (2455)Elszaporodhatnak a behurcolt húsevő halak 2002-07-20 -- A kert mögötti tóba eresztett kínai halak túl jól érezték magukat. Közel 100 behurcolt halat fogtak ki Amerikában egy kert mögötti kis tóból. A halak felfedezése azért lehet fontos, mert az egyik kerttulajdonos alig egy éve dobott be egy párt a tóba. Egy év alatt számuk ötvenszeresére növekedett, miután a Kínában őshonos állatok ideális környezetre leltek Marylandben. A hatóságok attól tartanak, hogy természetes ellenségük nem lévén, kiszorítják a környék természetes élővilágát. A kínai húsevő halak egy méteresre is megnőhetnek, speciális uszonyaikkal a szárazföldön három napig is képesek haladni. Forrás: Yahoo! News (2456)Távirányítóval is kezelhető lesz az új XP 2002-07-20 -- Multimédiás eszközt faragnak az operációs rendszerből. A Microsoft az irodai alkalmazások helyett a háztartások igényeire alapozza új rendszerét. Az eddig megszokott billentyűzet és egér helyett mostantól távirányítóval is választhatunk az új XP szolgáltatásai közül. Mivel jóval kevesebb gombot kezelhetünk az új megoldással, ezért nem nyújt majd teljes körű szolgáltatást. Leginkább az otthon használatos szolgáltatások, mint a levelezés, filmnézés és zenehallgatás között lépkedhetünk karosszékünkből. Az új XP otthoni változata a karácsonyi szezonra kerül a boltokba. Forrás: InfoWorld (2457)2600 éves csokoládé szenvedély 2002-07-20 -- Egy új felfedezés szerint ezer évvel régebben hódolunk az édességnek. Egy most közzétett amerikai régészeti eredmény szerint az emberiség jóval régebben rajong a csokoládéért, mint azt korábban feltételezték. Egy Belize-ben talált maja kancsóban kakaós ital nyomaira bukkantak. Az edény legalább 2600 éves a tudósok szerint. Az eddigi eredmények alapján nem sokkal a spanyolok megérkezése előttire tették a csokoládé elterjedését Dél-Amerikában. Akkoriban a maják a kakaós italt habosra keverték, és főként a habját tartották sokra. A szokást a konkvisztádorok hamarosan Európában is meghonosították. Forrás: Ananova (2458)Halálos rúzs, mérgező esernyő, lehallgató cipőtalp 2002-07-20 -- Valódi kémfelszerelésekből nyílt múzeum Washingtonban. Talán nem a legfrissebb párizsi divat szerint készítették őket, de a célnak kétségtelenül megfeleltek. Számos érdekességet láthatunk a közelmúltban nyílt kém-múzeumban. Egyebek között egy cipőbe szerelt lehallgató készüléket, melyet a csehek használtak amerikai diplomaták ellen. Vagy a sztálini Oroszország speciális rúzsát, melybe egy kisebb fegyvert rejtettek. A közelről biztosan halálos fejlesztésnek a "halál csókja" becenevet adták a KGB-ben. A kiállítás szakértői szerint a hidegháború alatt az oroszok leleményessége messze felülmúlta az amerikai és a brit titkosszolgálat eredményeit. Forrás: CNN (2459)Shipman 215 betegét ölte meg 2002-07-20 -- A brit orvos gyilkosság-sorozata példátlan a szigetország történetében. Az 56 éves orvos 25 év alatt sokkal több betegét ölte meg, mint az első vizsgálatok alapján feltételezhető volt. Shipmant 2000 januárjában bűnösnek találták 15 betege meggyilkolásában. Az ezt követő vizsgálat megállapította, hogy az áldozatok száma valójában 215. A háziorvos főként idős betegeket tett el láb alól, főként túladagolt altatók és fájdalomcsillapítók segítségével. Elfogása előtt évente áltag 30 betegével végzett. Shipman egyébként nagyon népszerű tagja volt közösségének, Manchester egyik legjobb háziorvosának tartották. Forrás: BBC (2460)Mickey Mao: Disney-park Kínában 2002-07-20 -- Már a harmadik Disneyland felépítésére készülnek Ázsiában. A Hong Kong Economic Times jelentése szerint a Walt Disney képviselői aláírták a megegyezési szerződést a kínai képviselőkkel. Ezt az érintettek egyelőre nem kommentálták. A helyszín kiválasztására még várni kell, de sokak szerint csak Peking és Sanghaj - Kína két leggazdagabb városa - jöhet komolyabban szóba. Ez lenne Walt Disney harmadik szórakoztató központja Ázsiában. A Hong Kong-i park még építés alatt áll, az 1983-ban megnyitott tokiói viszont nagy sikernek bizonyult. A parkok közül eddig egyedül a párizsi EuroDisneyLand bizonyult pénzügyi bukásnak. Forrás: Netscape News (2461)Csődöt jelentett a WoldCom, zuhannak a tőzsdék 2002-07-22 -- Európát is utolérte a Wall Street pénteki visszaesése. Tegnap fizetésképtelenséget jelentett a botrányoktól terhelt WolrdCom, az egyik legnagyobb amerikai telekommunikációs társaság. A csődeljárás átmeneti fizetési mentességet biztosít számára, hogy tárgyalhasson hitelezőivel, és folytathassa a megkezdett átszervezéseket és karcsúsításokat. A cég az Enron összeomlásához hasonló utat járt be, miután néhány hete kiderült, hogy ők is kozmetikázták a könyvelésüket. A csőd az eddigi legnagyobb a történelem során, a cég 107 millárd dolláros kintlevőségével, és 41 milliárdos adósságállományával. Forrás: Newsday.com (2462)Kétszer gyorsabban olvad a sarki jégtakaró 2002-07-22 -- A korábban feltételezett értékekhez képest jóval gyorsabban eltűnhetnek a gleccserek. A kutatók légi felvételeket készítettek Grönland és Alaszka legnagyobb jégtakaróiról és gleccsereiről az ötvenes- és a kilencvenes években, valamint tavaly. A jég magasságának megállapításához lézeres szintmérőt alkalmaztak. Az első két mérés között eltelt 40 év alapján feltételezett olvadáshoz képest az elmúlt tíz évben megkétszereződött a jégréteg elvékonyodása. A kilencvenes évek óta az alaszkai és a grönlandi gleccserek évente átlag kétméternyit olvadtak. A jégréteg ilyen mértékű elvékonyodása látványos változást hozhat a tengerszintek emelkedésében - állítják a kutatók. Forrás: Boston Globe (2463)Schumacher már világbajnok 2002-07-22 -- A német pilóta ötödik Forma 1 világbajnoki győzelme. Ezzel Schumacher utolérte az argentin Juan Manuel Fangio-t, akinek rekordját az ötvenes évek óta senki se tudta megközelíteni. Az idei 11 versenyből a Ferrari sztárja nyolcat nyert, jelenleg 62 pontja van. Még hat futam van vissza az idei versenysorozatból, és még az is példa nélküli, hogy valaki már júliusban bebiztosítsa győzelmét. Egy másik argentin, Carlos Reutemann rekordja is megdőlt tegnap: ő 15 egymást követő versenyen tudott pontot szerezni, Schumachernek ez volt a 16. Egyébként még szerencséje is volt a Ferrarinak: Michael csak öt körrel a verseny előtt került az élre, s végül csak 1 másodperccel győzött. Forrás: The News International, Pakistan (2464)Svájc tagfelvételét kérte az ENSZ-be 2002-07-22 -- Már csak a Vatikán marad a világszervezeten kívül. Egy hónappal a történelmi népszavazás után Svájc hivatalosan is kérte felvételét az Egyesült Nemzetek Szövetségébe. A svájciak évtizedekig szigorúan őrizték függetlenségüket, mely az ország 1848-as alkotmányában deklarálva lett. A felvételnek nem lesznek komolyabb akadályai, hiszen "Svájc sok szempontból az ENSZ egyik minta országa lehet: toleranciájával, békéjével és multikulturális társadalmával" - mondta Kofi Annan, ENSZ főtitkár. A tagfelvételt a Biztonsági Tanácsnak kell jóváhagynia, ahol már folyamatban van Kelet-Timor csatlakozása. Forrás: Guardian (2465)Nyári konferencia a megfáradt Télapóknak 2002-07-23 -- A világ minden részéről érkeztek Mikulások Dániába, a szokásos éves összejövetelükre. Több, mint 120 Télapó kezdte meg három napos konferenciáját Koppenhágában a mai napon. A napirendi pontok között szerepel az ajándékok mérete, és a gyerekek megajándékozásának időpontja. Ez utóbbi kérdés felvetését főként a spanyol Mikulások szorgalmazzák, mivel az Ibériai-félszigeten az ajándékosztásra január 6-án kerül sor. A hagyományok szerint ez volt az a nap, mikor a Három királyok meglátogatták az újszülött Jézust, és ajándékokat vittek neki. Holnap kondíció felméréssel folytatódik a gyűlés: kijelölik azon Télapókat, akiknek decemberig fogyniuk kell, hogy beférjenek a kéménybe. Forrás: CNN (2466)A Yahoo! levelezője megváltoztat bizonyos szavakat 2002-07-23 -- Hacker praktikák ellen nyújt védelmet a beépített szoftver. A világ egyik legnépszerűbb ingyenes levelezési szolgáltatását nyújtó oldal, a Yahoo! Inc. a múlt héten elismerte, hogy egy beépített program automatikusan megváltoztat bizonyos szavakat. Így például a 'mocha' 'espresso'-ra változik, az 'eval'-ból 'review' lesz. A cég biztonsági szakértője szerint erre azért volt szükség, mivel a JavaScript programnyelvben ezek a szavak bizonyos alkalmazások indítására adnak parancsot, lehetővé téve, hogy gyanús programok kezdjenek futni a rendszeren - így akár vírusok is. Forrás: The New Zeeland Herald (2467)Internetes ismerkedés a tradicionális társadalmakban 2002-07-23 -- Mind több nő keres férjet magának külföldön a Közel-Keletről is. Eddig csak a csadorról, visszafogottságról, szűk családi és társasági kötelékekről volt ismert a Közel-Kelet számos országának kultúrája. De még Iránban is egyre több nő használja az internetet, hogy párt találjon magának. A nagyobb amerikai oldalakon bemutatkozók nem is titkolják, hogy szívesebben házasodnának egy nyugati országba. A Match.com belső felmérése szerint a regisztrált tagjaik között a külföldiek aránya ma már meghaladta a 25%-ot. Csak az elmúlt hat hónapban megduplázódott a nem-amerikaik száma. Forrás: Forbes (2468)Gyorsan emelkedik az egyetemi oldalak látogatottsága 2002-07-23 -- Az őszi szemeszter közeledtével egyre többen érdeklődnek a továbbtanulási lehetőségek iránt. Csak az Egyesült Államokban 34%-kal nőtt a felsőoktatási intézmények weboldalainak látogatottsága az elmúlt héten - jelentette a Nielsen//NetRatings. Jelentős tartalmi változás is megfigyelhető volt az elmúlt évben az egyetemek honlapjain. Korábban egyszerű információs oldalként üzemeltették őket, mára azonban számos szolgáltatást automatizáltak: a vizsgákra való jelentkezéstől a könyvtári határidők meghosszabbításáig sok mindent innen is elérhetünk. Forrás: ZDNet (2469)Megvannak az MTV díjak jelöltjeit 2002-07-23 -- Eminem és Missy Elliott kapta a legtöbb nominációt. A legnépszerűbb zenei csatorna 10 éve alapította saját díját, az MTV Video Music Awards-ot, mely azóta rangos elismeréssé nőtte ki magát. Az idén a rapper Eminem, Missy "Misdemeanor" Elliott hip-hop díva, és a P.O.D. rock-bandája a legesélyesebb, mindegyiküket hat-hat kategóriában jelölték díjra. Eminem új képregény-szerű klipje, a "Without Me" az egyik nevezett az Év videója kategóriában, emellett esélyes még a legjobb férfi és a legjobb rap videó címre is. Elliott "One Minute Man" száma - egyedi képi megjelenítésével - főként a technikai kategóriákban tarolhat. Forrás: Washinton Post (2470)Kanadába érkezett a gyengélkedő pápa 2002-07-23 -- II. János Pál hivatalának egyik leghosszabb útjára indult. Ma Kanadába érkezett a katolikus egyházfő, hogy egy fiataloknak rendezett nemzetközi gyűlésen tartson szentmisét. A 82 éves pápa Parkinson-kórban és izületi bántalmakban szenved, miáltal mozgása egyre nehézkesebb. A három hónappal ezelőtti kaukázusi útján nem tudott végigcelebrálni egy misét, egy másik alkalommal egy perc alatt tett meg egy 15 méteres távot. A 23 év alatt II. János Pálnak ez a 97. útja, a 11 nap alatt 24.000 kilométert fog utazni Kanada, Guatemala és Mexikó érintésével. Ezúttal azonban több pihenőnapot is beiktattak az orvosai tanácsára. Forrás: National Post (2471)Ármanipuláció miatt perlik a Mercedes-Benz céget 2002-07-25 -- Az amerikai szövetségi hivatal eljárása egy régi ügy nyomán. A múlt heti beadvány szerint a Mercedes-Benz amerikai keresedői fixált áron értékesítették a járműveket. Az eljárásra még 1992-ben derült fény, de csak most terelődött jogi útra. Akkor az egyik elbocsátott kereskedő tett feljelentést a cég ellen. A Mercedes-Benz tagadja, hogy valaha is ilyen eljárással élt volna, szerintük ha bármi hasonló elő is fordult, arról csak a független kereskedőit kellene megkérdezni. Azóta a Mercedes felvásárolta az egyik nagy amerikai autógyárat, a Chrysler-t. Forrás: Nando Times (2472)Putyin engedélyezte a földeladásokat 2002-07-25 -- A legfontosabb földreform a cári idők óta Oro